A válságkezelés kényszere
|
|
- Mátyás Fülöp
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Franczel Richárd: A válságkezelés kényszere A miniszterelnök február 16-án ismertetett tervezetét a rendszerváltás utáni harmadik nagy reformprogramként aposztrofálta. 1 Gyurcsány Ferenc öt releváns terület átalakításáról beszélt: adórendszer, szociális rendszer, nyugdíjrendszer, gazdaságpolitika, politikai képviseleti és igazgatási rendszer. Az újabb javaslatgyűjtemény hatékonysága bár több komolyabb változtatást is tartalmaz erősen megkérdőjelezhető, jelentősebb áttörést várhatóan nem fog eredményezni. A bejelentett javaslatok fogadtatása Érdemes elkülöníteni egymástól a javaslatok politikai és szakmai fogadtatását. Előbbi vonatkozásában a kormányzat kettős irányú többnyire retorikai szintű kritikával kénytelen szembenézni. A tervezett intézkedések mértéke a korábbi koalíciós partner számára túl kevés, a legnagyobb ellenzéki párt számára pedig túl sok. Nem túlzás, ha némiképp leegyszerűsítve azt állítjuk, hogy mindkét bírálat inkább a verbális mezőben értelmezhető. A liberális párt tisztában van azzal, hogy jelen helyzetben a több inkább kevesebb lenne, a Fidesz-KDNP számára is nyilvánvaló, hogy a kevesebb drámai kockázatokat rejt magában. Az MDF a következmények mellőzésére hívta fel a figyelmet, a hatások vizsgálatának elmaradását (hatástanulmányokat) hiányolták. A politikai dimenzióhoz képest valamivel érdekesebb a szakma képviselőinek érdeklődése és a probléma exponálásában mutatott aktivizmusuk. Noha az embernek lehet olyan érzése, hogy a gazdaság és a politika aktorai mintha elbeszélnének egymás mellett, mégis örömteli a szakma részéről érkező nagyobb fokú konstruktivitás, mely jól mutatja a pénzügyi krízis hazai hatásainak egyre komolyabbá válását. Általánosságban elmondható, hogy a mértékadó (nemcsak bal-liberális orientációjú) gazdasági szakemberek jelentős hányada többnyire a liberálisok által is preferált ennyi nem elég álláspontot képviseli, tanácsaik ugyanakkor nem 1 Az első nagy reformprogramot az /98 közötti időszakra tette, másodiknak a közötti periódust nevezte meg - 1 -
2 az (MPK által is méltányolt) egész alkotmányos rendszerre kiterjedő többre, hanem sokkal inkább az egyes alrendszerekben a kormány által eszközölni kívánt változtatások még szigorúbb foganatosítására irányul. Mindemellett a szakma felől érkező javaslatok meghatározó része szolid eleganciával tolja át a politika felé az ajánlott terápia konkrét és közvetlen társadalmi konzekvenciáit (nem vonva kétségbe jobbító szándékukat), jelezve, hogy ez nem az ő asztaluk. Bármily populistának is tűnik, joggal várható el a pénzügyigazdasági tudomány művelői részéről is a társadalmi érzékenység, mert ennek mellőzése jelentős mértékben csökkentheti az egyes eszközök hasznát és hasznosíthatóságát. A Reformszövetség által ismertetett tervezet a miniszterelnöki javaslatoktól jóval drasztikusabb lépéseket tart szükségesnek. Sokkal nagyobb arányú adócsökkentést képzelnek el, jelentősebb mértékű kiadáscsökkentés mellett, amit a miniszterelnök egyszerre tartott imponálónak és (társadalmi hatását tekintve) rémisztőnek. Ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy a Reformszövetség radikális, a társadalmi konzekvenciáktól eltekintő monumentális komplexumával szemben a kormány hatékony kommunikációval a maga intézkedéseit egyfajta mérsékeltebb és humánusabb alternatívaként promotálhatja. A magyar gazdaság kényszerpályája Érdemes röviden kitérnünk a válság magyar hatásainak eredetére vonatkozó egyik kardinális argumentációra. Eszerint a kelet-közép-európai régió túlzott külgazdasági orientációja jelentősen közrejátszik abban, hogy a térséget nagyobb mértékben sújtja a válság. Több szakember is rámutat arra, hogy ezen országok betegségének egyik legfőbb oka, hogy az évekig tartó növekedést óriási külső finanszírozás mellett valósították meg. Móró Tamás, a Concorde Zrt. részvénystratégája szerint a hitelek és a külföldi tőkebeáramlás lecsökkenése következtében a régió államai máris finanszírozási nehézségekkel küzdenek, eddig csak külföldi hitelekből tudták eljátszani, hogy jól élnek, de mára világossá vált, hogy csak drasztikus kiadáscsökkentéssel élhetik túl a válságot. 2 Élesen merül fel az a kérdés, hogy vajon mi az oka annak, hogy Magyarországot a térség többi államához képest jelentősebb mértékben sújtja a krízis. Eltekintve az úgymond hagyományos territoriális problémáktól
3 (regionális különbségek: centrum-periféria, nyugat-kelet; a település- és megyerendszer elavultsága, stb.), amelyek önmagukban is fokozzák egy válság hatásait, a problémák gyökere az elmúlt évek túlköltekező kormányzati politikájában keresendő. Több közgazdász, köztük Békesi László volt szocialista pénzügyminiszter is kiemeli 3, hogy a magyar gazdaság megnövekedett külső finanszírozási igényét a pazarló állami gazdálkodás idézte elő. A magyar lakosság és a vállalatok túlnyomó többsége devizában adósodott el. Ráadásul az országnak nincsenek tartalékai, és amikor a világgazdaság pénzbősége megengedte volna ( között), nem tette szuficitessé a költségvetést, illetve nem alakította át (legalább részben) a nagy ellátórendszereket. A jobboldali elfogultsággal bizonyára nem vádolható Békesi álláspontjából is világosan kiolvasható, hogy a válság magyar hatásainak felerősödése döntő mértékben az elmúlt időszak súlyosan elhibázott kormányzati politikájában keresendő. Az immáron hetedik éve tartó bal-liberális kormányzás múltbéli tehetetlensége és felelőssége így egyértelműen megállapítható. A kormányzati politika felelőssége A kormányzat sokadik alkalommal rugaszkodott neki a reformok ügyének. Az eddigi sikertelenség okai között elsőként említhetjük a politikai tőkeveszteség magas kockázatát. A tavaly márciusi népszavazás ugyanis politikai vákuumhelyzetet teremtett a kormány számára a komolyabb léptékű változtatások tekintetében, mely minden bizonnyal az egyik legfontosabb oka a bátortalan és bizonytalan vonalvezetésnek. A politikai kényszerpálya ellenére a miniszterelnök vékony pengeélen táncolva kénytelen kísérletezni az egyes alrendszereket érintő, most már nélkülözhetetlen reformok előkészítésével. Ennek tudatában érthető az aggodalom, hogy a javaslatok (mégha önmagukban akceptálhatóak is) vajon hatékony megoldást nyújtanak-e majd a meglévő anomáliákra? A problémák mélysége, súlyossága nem engedi meg a pusztán technicista, pragmatista jellegű tűzoltást, az alrendszerek egyes változtatásra szoruló elemeinek látványos korrekciója 3 -
4 önmagában nem kielégítő megoldás. A pusztán technicista szemléletmód alatt az a beszűkült logikájú válságkezelés értendő, amely elsősorban a költségvetés bevételei/kiadásai szemszögéből közelíti meg az egyes problémagócokat, és többnyire a büdzsé (akár hatékony) átrendezésében ki is merül. Átfogó, mélyreható szerkezeti reformok követelése a politikai realitások és a társadalmi legitimáció számbavétele nélkül csak hangzatos óhaj marad. A miniszterelnök által (is) gyakorta hangoztatott reformok (politikai) gúzsba kötője paradox módon épp a kabinet kisebbségi mivolta, hiszen biztos parlamenti háttér, jelentékeny társadalmi támogatás hiányában, a közelgő választások tudatában saját, jól felfogott érdekében a kormány nem kíván túlterjeszkedni beszűkült mozgásterén. A miniszterelnök pozícióvédő (válság)stratégiája tehát a politika logikája szempontjából teljesen érthető. Megpróbál kibújni saját szerepköréből. A nemzetközi pénzügyi válság magyarországi hatásait mint politikailag neutrális aktor értelmezi, argumentációja során igyekszik függetleníti magát (és felelősségét) a kialakult problémáktól. A válságkezelés temporális dimenziói A kormányzati válságkezelő politika hatékonysági deficitje időbeli síkon is megközelíthető. A problémákat hármas osztatú temporális metszetben is vizsgálhatjuk. Az első dimenzió a fáziskésés. A válság kibontakozása után a kormány csak több hónap elteltével állt elő a konkrét cselekvési terveivel. Ehhez szorosan kapcsolódik a második mozzanat, a kormányzati politika periodikussága, mely magyarázatot adhat arra, hogy a kabinet a válság őszi, magyarországi begyűrűzése óta miért várt idáig, miért csak most történik érdemi előrelépés. Joggal állítható, hogy a kormány politikai csapdában van. Az egyre mélyülő válságszituáció okán azonnali radikális intézkedéseket kellene foganatosítania, melyek retorikai menedzselése meg is történik, de a konkrét megvalósítás a nagyfokú politikai kockázat miatt elsikkad, fennakad az aktuális politikai korlátokon (ilyen volt például a költségvetés elfogadása, vagy korábban a parlamenti választások, és ilyen lehet majd az európai parlamenti választás is, stb.). A kormányzati - 4 -
5 politika ezirányú hullámzása egy kisebbségben lévő kabinet esetében amúgy sem egyedi jelenség. A harmadik dimenziót pedig a szándék komolyságát is csökkentő eltúlzott távlatiság képezi. A javallott terápia jelentős elemei rendkívül távoli időkre vonatkozó szabályozással is foglalkoznak, ami az akut problémákra adott adekvát és gyors válságkezelés illúzióját erodálja. Mégha bizonyos kérdések (nyugdíjrendszer átalakítása, azon belül is a nyugdíjkorhatár elcsúsztatott emelése 4 ) időben hosszabb terminussal való kalkulációt követelnek meg, semmiképpen sem szerencsés következő ciklusokra, sőt következő évtizedekre vonatkozó hosszú távú szabályozási tervekről beszélni akkor, amikor a problémák súlyossága, a nemzetközi és a hazai gazdasági szereplők és természetesen a magyar társadalom is konkrét cselekvési terveket vár el. A válságkezelés politikai kilátásai az előrehozott választások esélye Végezetül nem mehetünk el a válságkezelő politikát meghatározó politikai események, tényezők vizsgálata mellett. Egyfelől a szocialistáknál márciusban tisztújítás lesz. Ezzel annak ellenére is számolnia kell a pártelnöknek, hogy pozíciója szilárdnak tűnik, nem mutatkozik lehetséges alternatívája, illetve jelentősebb mértékű belső ellenállás sem kristályosodott ki ellene. Másfelől az európai parlamenti választás közeledésével ki fog derülni, hogy folytatódik-e a kormányzati politika említett periodikussága, vagy a helyzet súlyosságára tekintettel, egyedülálló módon a válságkezelés esetleg felülírja a politikai racionalitást. A kisebbségi kormány számára a legnagyobb kihívást kétségtelenül az előrehozott választások elkerülése jelenti 5. A február 23-ai, a parlament feloszlatására tett kísérlet(ek) ismételt kudarca sokadszorra teszi nyilvánvalóvá, hogy nincs életképes ellenkoalíció a kormánnyal szemben. A kis pártok kényszerpályán mozognak, az előrehozott választások számukra rendkívül kockázatosak, ezért továbbra is inkább egy háromszereplős (MSZP, 4 A programtervezet a nyugdíjkorhatár vonatkozásában például 2016-tól foganatosítandó és 2025-ig terjedő intézkedéseket vizionál, rögzítve, hogy 2050-ig (!) biztosítva lesz a nyugdíjrendszer egyensúlya. 5 Érdemes megjegyezni az ezzel ellentétes álláspontot, mely szerint a rendkívül súlyos, csak komoly áldozatokkal járó válság felszámolásának ellenzékre történő átruházása egy bizonyos ponton túl a szocialisták számára sem lehet ördögtől való, melynek kiváló eszköze lehet az előrehozott választás
6 SZDSZ, MDF), látens koalíció működésére lehet számítani. Ugyanakkor érdemes hangsúlyozni, hogy látszanak olyan jelek, amelyek az ad hoc koalíciókra támaszkodó kisebbségi kormányzás életképességébe vetett bizalomnak liberális csökkenését mutatják. Itt elsősorban nem arra gondolunk, hogy az SZDSZ politikusai a párt (kényszer)pozíciója okán gyakorta kénytelenek úgy fogalmazni, hogy mérlegelni kell az előrehozott választások kockázatát. Sokkal inkább a liberális közgondolkodók körében egyre kézzelfoghatóbban kimutatható igényre utalunk. Babarczy Eszter például mindenféle köntörfalazás nélkül kimondta, hogy az ország lényegesen jobban járna, ha 2009-ben az európai parlamenti választással egy időben megtartanák az országgyűlési választásokat is. 6 Meglátása szerint az MSZP ezzel a miniszterelnökkel és ezzel a történettel a háta mögött már nem tud hatékonyan kormányozni, vagy egyáltalán kormányozni. Bozóki András, a Gyurcsány-kormány korábbi minisztere is egy 2010 előtt mandátumot kapott új kabinetben látja a megoldást, de egy súlyosan elveszített EP-választás után ettől valószínűbbnek tekinti a 2004-hez hasonló kormányfőcserét. 7 Az előrehozott választás nem része a magyar szokásjognak, ráadásul az, hogy egy kormány ciklus közben jelentős mértékben elvesztette társadalmi legitimitását, még nem ok arra, hogy új választásokat követeljünk. A jelenlegi kisebbségi kormány is joggal hivatkozhat arra, hogy törvényes választásokon négy évre kapott felhatalmazást. Ha azonban a kormányzati politika hatékonyságára a drasztikus mértékű társadalmi elfordulás (elsöprő erejű népszavazással megpecsételve) jelentős mértékű hatást gyakorol, ráadásul a kormányzat ezt követően kisebbségbe is szorul a parlamentben, és ha mindez még nem lenne elég évtizedek óta nem látott nemzetközi pénzügyi krízis gyűrűzik be az országba, akkor már hatványozottabban merülhet fel a kormányzati irányítás újrarendezése. Ugyanakkor mégsem az imént ecsetelt tényezők jelenthetik a legfontosabb indokokat az esetleges előrehozott választásokhoz. A döntő mozzanatot a hitelesség kérdésében kell keresnünk. A mértékadó (persze vitatott, mi számít annak) hazai és nemzetközi gazdasági körök és a társadalom mégha nem is elsöprő, de többsége szemében a kormányzati politika ellentmondásai révén, komoly hitelességi deficittel küszködő felelős kisebbségi kormány(fő) részéről elvárható, hogy (legalább)
7 mérlegelje saját további működésének társadalmi-gazdasági kockázatát. Nem beszélve arról (amit a hétvégén az MSZP Társadalompolitikai Tagozata is pedzegetett), hogy a kormánypártnak idejében gondolnia kell(ene) saját politikai jövőjére is. Mindezek ellenére jogi, de még csak politikai alapon sem (maximum morális értelemben) lehetnek érdemi elvárásai az előre hozott választások követelőinek, hiszen a törvényesen megválasztott kormány nyilvánvalóan nem fog önnön politikai érdekeivel szembemenni. A problémakör felvetése leginkább gyakorlati úton ésszerű, ebből a szempontból tehát az előrehozott voksolást preferáló elvi többség is kisebbségben van. Az ellenzéki erők szétaprózottsága és megegyezési hajlandóságuk csökevényessége pedig nem valószínű, hogy érdemben változik a közeljövőben. A kis pártoknak továbbra sem érdeke a politikai öngyilkosság 8, az ellenzék erre vonatkozó monoton követelése így a politikai realitások mechanikus és ügyetlen ignorálását testesíti meg. Az ellenzéknek hatalomra kerülése esetén szembe kell néznie a válságkezelés rendkívül komoly kihívásaival. A problémák tömege előtte is ugyanúgy megoldásra váró feladatként fog heverni, az intézkedések várható szigorát hosszú távon nem lehet az előző kormányzat nyakába varrni. A jobboldali ellenzék szerepfelfogásában gyakorlatilag mindent feltett a Gyurcsány-kártyára, mely paradox módon az opponensi oldal mozgásterét is beszűkítette. A retorika esetleges mérséklése az erőtlenség látszatát, a konstruktivitás további minimalizálása pedig a válság iránti érzéketlenség képzetét keltheti. Az érdemi együttműködés elutasítása ugyanakkor burkoltan a kisebbségi kormányzat tehetetlenségének ábrázolását segíti. A Fidesz-KDNP felé irányuló leggyakoribb kritika a programnélküliség, amivel szemben helytállóbb az a megállapítás, hogy az ellenzéknek nem érdeke meglévő programjának hangsúlyos tematizációja. Noha meggyőzően lehet hangoztatni, hogy ez most nem is az ő dolguk, a konkrétumokban történő minél határozottabb érdemi állásfoglalásukat most már nem más, mint az ország súlyos helyzete kívánja meg. 8 A kis pártok közül különösen az SZDSZ maradék hitelességét tépázza meg az említett kényszerpozíció: miközben kommunikációs szempontból a kormányt kell ostorozniuk, minden jelentősebb alkalommal azonnal visszazárnak mögé, mint ahogyan ez a hétfői parlamentfeloszlatási javaslatok elutasításánál is megmutatkozott
Ellenzékiség és innováció
Franczel Richárd Ellenzékiség és innováció Orbán Viktor március 6-án megtartotta immáron tizenegyedik évértékelő beszédét. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke igyekezett felülemelkedni az aktuális csatározásokon,
RészletesebbenA nem teljesítő hitelek helyzete a magyar piacon. Felfalusi Péter, CEO
A nem teljesítő hitelek helyzete a magyar piacon Felfalusi Péter, CEO A lakossági hitelportfolió alakulása Fedezett* 8 000 000 25,00% 7 000 000 6 000 000 20,00% 5 000 000 15,00% 4 000 000 3 000 000 10,00%
RészletesebbenPanel második hullám változói
Panel második hullám változói volt az előző A B C hullámban is A2.1 tévénézési gyakorisága x x x A2.2 újságolvasás gyakorisága x x x A2.3 amerikai elnök személyének ismerete x x x A2.4 Magyar miniszterelnök
RészletesebbenA negatív kampányok sikerességéről és buktatóiról (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)
A negatív kampa nyok sikeresse ge ro l e s buktato iro l Kovács János vezető elemző Negatív kampányról akkor beszélhetünk a politikában, ha egy politikus vagy politikai párt egy másik politikus vagy politikai
RészletesebbenFrakcióvezetők a Parlamentben
Frakcióvezetők a Parlamentben A Képviselőfigyelő elemzése alapján az LMP-s Schiffer András számít messze a legaktívabb frakcióvezetőnek az Országgyűlésben. Mind a hozzászólások, mind a nem önálló kategóriájában
RészletesebbenVálasztás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Választás 2018 Budapest A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE REZÜMÉ A rendszerváltás óta jellemző a magyar politikára, hogy a fővárosi lakosok pártválasztása némileg más képet mutat, mint az ország többi részén
RészletesebbenBal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása
Bal- és jobboldali megújulás Mit mutatnak a számok? A Fidesz KDNP és az ellenzéki összefogás egyéni jelöltjeinek összehasonlítása Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) elemzése a jobboldal, illetve
RészletesebbenA fiskális keretrendszer megújítása az Európai Unióban és Magyarországon. Tavaszi Zsolt főosztályvezető Államháztartási Szabályozási Főosztály
A fiskális keretrendszer megújítása az Európai Unióban és Magyarországon Tavaszi Zsolt főosztályvezető Államháztartási Szabályozási Főosztály Költségvetési fenntarthatóság és átláthatóság Válság államadósság
RészletesebbenDr. Kaposi József 2014
Dr. Kaposi József 2014 A változások hajóerői és korlátai A változások jelentős része európai/nemzetközi trendek hazai megjelenése: Bologna-folyamat és Lisszaboni folyamat emberi képességek felértékelődése,
RészletesebbenKözelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: az érvényesség a baloldali szavazókon múlik A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Akár érvényes is lehet az október 2-án esedékes
RészletesebbenEngelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 2. I. Politikai rendszer funkciói II. A politikai rendszer elemei 2013. I. Politikai rendszer funkciói 1) A társadalom felé 2) A politikai rendszeren
RészletesebbenA spanyol közszféra a válság idején: a szociális párbeszéd szerepe. SZAKSZERVEZETI MŰHELYBESZÉLGETÉS 2012.szeptember
A spanyol közszféra a válság idején: a szociális párbeszéd szerepe SZAKSZERVEZETI MŰHELYBESZÉLGETÉS 2012.szeptember 24-25. Berlin/Potsdam 1 2 A megszorító programok hatása a közszférára Spanyolországban:
RészletesebbenA közhangulat 2016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA
A közhangulat 016 júliusában A REPUBLIKON INTÉZET HAVI KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA A Republikon Intézet idén hatodik alkalommal végezte el havi közvélemény-kutatását. A nem, életkor, végzettség és településtípus
RészletesebbenKözelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL
Közelgő kvótareferendum: továbbra is kérdéses az érvényesség A REPUBLIKON INTÉZET KÖZVÉLEMÉNY-KUTATÁSA AZ OKTÓBER 2-I NÉPSZAVAZÁSRÓL ÖSSZEFOGLALÁS! Továbbra is igen magas a kvótareferendummal kapcsolatos
RészletesebbenAz államadósság mérséklése: kötelezettség és lehetőség
Az államadósság mérséklése: kötelezettség és lehetőség Domokos Lászlónak, az ÁSZ elnökének előadása Közgazdász Vándorgyűlés Eger 2012. szeptember 29. Hogyan segíti az ÁSZ a Költségvetési Tanács munkáját?
RészletesebbenA gazdasági növekedés elırejelzésének nehézségei a pénzügyi válságban
A gazdasági növekedés elırejelzésének nehézségei a pénzügyi válságban Csermely Ágnes Államadósság és Gazdasági Növekedés A Költségvetési Tanács munkáját támogató szakmai konferencia 2012. Május 15. 2 Trend
RészletesebbenVirág Barnabás: Adósságleépítés? Korábban soha nem látott mértékű adósságokat görget maga előtt a világ!
Virág Barnabás: Adósságleépítés? Korábban soha nem látott mértékű adósságokat görget maga előtt a világ! Immáron több mint 6 év telt el 2008. szeptembere óta, amikor is az amerikai jelzálogpiacról induló
RészletesebbenÖsszefogás a reformokért
Összefogás a reformokért A Reformszövetség történetének és tevékenységének bemutatása 2009. május 14. A Reformszövetség megalakulásának körülményei Pénzügyi és reálgazdasági válság kirobbanása Csak az
RészletesebbenNéhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához
Néhány gondolat a projekt menedzsment kommunikációjához avagy amiről a módszertanok nem írnak dr. Prónay Gábor 6. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum 2003. április 10. AZ ELŐADÁS CÉLJA
RészletesebbenAz érzelmek szerepe a politikában (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)
Az érzelmek szerepe a politikában Kovács János vezető elemző A politikai folyamatok és politikai/politikusi magatartások elemzése során általában nagy szerepet tulajdonítunk a cselekedetek és eseményláncolatok
RészletesebbenMichal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem. A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása
Michal Vašečka Masaryk University Masaryk Egyetem A romák oktatása, mint a társadalmi integrációs politika legnagyobb kihívása A társadalmi kirekesztés - Kelet-Közép-Európa meghatározó problémája A kisebbségek
RészletesebbenReformtempó összehasonlításban
Reformtempó összehasonlításban A Gyurcsány-Bajnai és az Orbán-kormány jogalkotása számokban 2015. április Bevezető A Policy Solutions Törvénygyártók című projektjének célja, hogy felmérje a jogalkotás
RészletesebbenTisztelt Olvasók! Maga ez a kötet nem más, mint egy elsõsorban az Ifjúságról szóló civil jelentés. Ennek a Parlament hasonló jelentésével egyidejûleg
UISZ jelentes.qxd 2006. 10. 21. 16:40 Page 4 Tisztelt Olvasók! Több okból vállaltam el, hogy e könyvnyi lapszámot mindenki figyelmébe ajánlom, akinek felelõssége és dolga van gyermekeink és ifjúságunk
RészletesebbenA rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok
A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye V. A Gyurcsány- és Bajnaikormányok Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Gyurcsány Ferenc új lendületet adott az MSZP-nek,
RészletesebbenA8-0380/3. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása
6.12.2017 A8-0380/3 Módosítás 3 Czesław Adam Siekierski a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság nevében Jelentés A8-0380/2017 Albert Deß A mezőgazdaság és a vidékfejlesztés területén érvényben lévő
RészletesebbenIromány száma: H/ Benyújtás dátuma: :02. Parlex azonosító: 1D9VP7FG0001
Iromány száma: H/18383. Benyújtás dátuma: 2017-11-15 12:02 Országgyűlési képviselő Parlex azonosító: 1D9VP7FG0001 Címzett: Kövér László, az Országgyűlés elnöke Tárgy: Határozati javaslat benyújtása Benyújtó:
RészletesebbenA szerb kormány és ellenzéke
Nagy Attila Tibor A szerb kormány és ellenzéke Egy korábbi elemzésben beszámoltunk arról, hogy a szerb politikai rendszer milyen társadalmi, gazdasági, kulturális és külpolitikai kihívásokkal néz szembe.
Részletesebben***I JELENTÉSTERVEZET
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2015/0005(COD) 3.2.2015 ***I JELENTÉSTERVEZET az Ukrajnának nyújtott makroszintű pénzügyi támogatásról szóló európai parlamenti és tanácsi
RészletesebbenSzervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján
Szervezetfejlesztés Bugyi Nagyközség Önkormányzatánál az ÁROP 3.A.2-2013-2013-0033 számú pályázat alapján A közszolgáltatásokról végzett átfogó lakossági elégedettség és igényfelmérés eredményeinek összefoglalása
RészletesebbenJegyzőkönyvi kivonat. 12. napirendi pont: Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának gazdasági programjáról 2011-2014.
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. május 26-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 12. napirendi pont: Előterjesztés Sopron Megyei Jogú Város
RészletesebbenFEJLESZTÉSI PROJEKTGENERÁLÁS- A SZÜKSÉGES ÉS ELÉGSÉGES ELİRETEKINTÉS. Kolozsváry-Kiss Árpád Ügyvezetı REevolutio Kft.
FEJLESZTÉSI PROJEKTGENERÁLÁS- A SZÜKSÉGES ÉS ELÉGSÉGES ELİRETEKINTÉS Kolozsváry-Kiss Árpád Ügyvezetı REevolutio Kft. Nemzetközi és Térségi kihívások nemzetközi gazdasági válság hatásai globális pénzügyi
RészletesebbenGerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk
Gerlaki Bence Sisak Balázs: Megtakarításokban már a régió élmezőnyéhez tartozunk A magyar gazdaság növekedési modellje az elmúlt években finanszírozási szempontból alapvetően megváltozott: a korábbi, külső
RészletesebbenTartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK
Tartalomjegyzék HARMADIK RÉSZ ESETTANULMÁNYOK ÉS EMPIRIKUS FELMÉRÉSEK (I) A pénzügyi integráció hozadékai a világgazdaságban: Empirikus tapasztalatok, 1970 2002.................................... 13 (1)
RészletesebbenKritikai érzék és társadalmi felelősség
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Tudósok és Oktatáskutatók, Tudományszervezők és Oktatásfejlesztők! Tisztelt Kollégák! Kritikai érzék és társadalmi felelősség. Nekünk, a felsőoktatás és a tudomány
RészletesebbenAJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre)
AJÁNLOTT SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Pénzügy - Számvitel szak részére (2012/13. Tanévre) Közgazdasági, Pénzügyi és Menedzsment Tanszék: Detkiné Viola Erzsébet főiskolai docens 1. Digitális pénzügyek. Hagyományos
RészletesebbenAz Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I.
Az Iránytű Intézet 2013. áprilisi közvélemény-kutatásának eredményei I. 0. oldal Az Iránytű Intézet két elemzésben publikálja 2013. tavaszi közvélemény-kutatásának eredményeit. Első elemzésünkben a pártpreferenciák
RészletesebbenA változások kényszere
Péterfi Ferenc: A változások kényszere Milyen közösségi kihívások várnak a szakmánkra és a művelődési intézményekre, szervezetekre? peterfi@kkapcsolat.hu A változások természetéről - A változás állandósul;
RészletesebbenKörnyezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA
Környezet AZ EURÓPAI SZOCIALISTÁK PÁRTJÁNAK PARLAMENTI FRAKCIÓJA Minden európai elismeri, hogy a környezet nem megosztható és alapvető fontosságú kötelezettségünk, hogy megvédjük. Az Európai Unió Jó környezetet
RészletesebbenBudapesti politikai helyzetkép 2015 végén
Budapesti politikai helyzetkép 2015 végén Budapest jelenleg kevésbé kormányellenes vagy borúlátó, mint az ország egésze. A fővárosban is többségben vannak azok, akik kormányváltást szeretnének, de arányuk
RészletesebbenSzabó-bakoseszter. Makroökonómia. Árupiacrövidtávon,kiadásimultiplikátor, adómultiplikátor,isgörbe
Szabó-bakoseszter Makroökonómia Árupiacrövidtávon,kiadásimultiplikátor, adómultiplikátor,isgörbe Számítási és geometriai feladatok 1. feladat Tételezzük fel, hogy az általunk vizsgált gazdaságban a gazdasági
RészletesebbenEgészségügyi Emberi Erőforrás Kihívások Magyarországon. Dr. Szócska Miklós Egészségügyi Emberi Erőforrás Fórum I. Országos Konferencia
Egészségügyi Emberi Erőforrás Kihívások Magyarországon Dr. Szócska Miklós Egészségügyi Emberi Erőforrás Fórum I. Országos Konferencia Fizetés és juttatások A környező infrastruktúra minősége Helyszín (ország,
RészletesebbenCím: 1014 Budapest, Szentháromság tér 6. Telefon: +36 1 795 6590 E-mail: npki@bgazrt.hu Web: www.bgazrt.hu/npki
Semmi új a nap alatt: kisebbségi jogok, kettős állampolgárság, autonómia A mostani kormányzati ciklus nemzetpolitikai alapvetéseként is értelmezhető Orbán Viktor beiktatásakor elhangzott kijelentése: A
RészletesebbenA magyar politikai rendszer 10/8/12. A kormány
A kormány 1 A kormányokról általában az egész politikai intézményrendszer és az állami döntéshozatal központi szereplője több mint végrehajtás nehéz lenne az állami tevékenységnek olyan területét kiragadni,
RészletesebbenRendszerellenesség és protesztpártok (Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet)
2016. március 17. Kovács János vezető elemző A Jobbikot és az LMP-t (tehát az ún. XXI. századi pártokat) bizonyos nézőpontból közös platformra helyező elemzések kezdetben elsősorban az anti-establishment
RészletesebbenHRH KIHÍVÁSOK ÉS MENEDZSMENT A GYAKORLATBAN FEKVŐBETEG ELLÁTÁS ÉS INTÉZMÉNYEI SZEMSZÖGE ÉS TAPASZTALATAI
HRH KIHÍVÁSOK ÉS MENEDZSMENT A GYAKORLATBAN FEKVŐBETEG ELLÁTÁS ÉS INTÉZMÉNYEI SZEMSZÖGE ÉS TAPASZTALATAI dr. Rácz Jenő NEMZETI EGÉSZSÉGÜGYI EMBERI ERŐFORRÁS MUNKAKONFERENCIA BUDAPEST, 2013. MÁJUS 29. VAN-E
RészletesebbenÜzleti jelentés 2009.
Adószám: 13039848-2-15 Cégbíróság: Szabolcs-Sztmár-Bereg Megyei Cégjegyzék szám: 15-09-068364 4400 Nyíregyháza, Gomba út 1 2009. Fordulónap: 2009. december 31. Beszámolási időszak: 2009. január 01. - 2009.
RészletesebbenÚj Ú ra r t a e t r e v r e v z e és é Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest 2011. december 8. GKI Zrt., www.gki.hu
Újratervezés Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest 2011. december 8. Miért kell új gazdaságpolitika? Európában is sok változás kell, de nálunk is Magyarország: hitelesség-vesztés, finanszírozási
RészletesebbenNégy szolgáltatás-csomag 1. NAPRÓL-HÉTRE-HÓNAPRA-CSOMAG
A Méltányosság Politikaelemző Központ új típusú, sokirányú- és műfajú elemzésekkel igyekszik befolyásolni a döntéshozatalt, próbálja erősíteni a politika intellektuális alapú művelésének tekintélyét. Az
RészletesebbenGyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért!
Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon és Mesterházy Attila: Együtt a megszorításokért! A baloldal eddig előkerült tervei, nyilatkozatai és javaslatai egyértelművé teszik, hogy Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy
RészletesebbenA rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye III. Az első Orbán-kormány
A rendszerváltoztatást követő kormányok politikai és gazdasági teljesítménye III. Az első Orbán-kormány Kovács János vezető elemző Kovács János 1 Az 1998-as parlamenti választásokat követően koalíciós
RészletesebbenISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek
BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai
RészletesebbenAZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA
AZ EURÓPAI SZOCIÁLIS PARTNEREK 2012-2014-ES MUNKAPROGRAMJA MEGKÖZELÍTÉSÜNK Az Európai Unió eddigi történetének legsúlyosabb válságát éli. A 2008-ban kirobbant pénzügyi krízist követően mélyreható válság
RészletesebbenMakroökonómia. 9. szeminárium
Makroökonómia 9. szeminárium Ezen a héten Árupiac Kiadási multiplikátor, adómultiplikátor IS görbe (Investment-saving) Árupiac Y = C + I + G Ikea-gazdaságot feltételezünk, extrém rövid táv A vállalati
RészletesebbenVállalkozások, adózás, kilátások a válság után
Vállalkozások, adózás, kilátások a válság után Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Zalaszentgrót, 2014. február 18. Vállalkozás Világos cél (kisérlet, kiegészítő vagy fő jövedelem) Milyen igényre
RészletesebbenGERONTOLÓGIA. Dr. SEMSEI IMRE. 4. Társadalomi elöregedés megoldásai. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar
GERONTOLÓGIA 4. Társadalomi elöregedés megoldásai Dr. SEMSEI IMRE Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar A keynes-i elvek alapján felépülő jóléti rendszerek hosszú évtizedekig sikeresek voltak, hiszen univerzálissá
RészletesebbenA PM szakma tükre 2017 Tendenciák és próféciák. Török L. Gábor PhD
A PM szakma tükre 2017 Tendenciák és próféciák Török L. Gábor PhD A projekt menedzsment tevékenység jelenéről és jövőjéről Vállalati/üzleti stratégia - projektszemlélet Mennyire érvényesül a projektszemlélet,
Részletesebbenhttp://mszp.hu/calendar
2012.04.04. szerda A civil társadalmat erősítené az EU a keleti partnerországokban Komoly előrelépések az EU keletei partnersége terén Túllőhet a célon az EU szigorú termékcímkézése Nemzeti Eszközkezelő
RészletesebbenVágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel
Vágyunk Európára, az európaiságra, de valami nem stimmel Napilapcsoportunk kiadója egy EU-s pályázat keretében online kutatást végzett az Európai Unió kohéziós politikájának és úgy általában, Európának
RészletesebbenA 2014-es téli előrejelzés szerint teret nyer a fellendülés
EURÓPAI BIZOTTSÁG SAJTÓKÖZLEMÉNY Brüsszel/Strasbourg, 2014. február 25. A 2014-es téli előrejelzés szerint teret nyer a fellendülés Az Európai Bizottság téli előrejelzése szerint a legtöbb tagállamban
RészletesebbenNyugdíjvilágvége? Dr. Farkas András
Nyugdíjvilágvége? Dr. Farkas András demográfiai CUNAMI MATUZSÁLEM ÖSSZEESKÜVÉS? Az EU népességének várható alakulása 2005 és 2050 között Teljes népesség - 1, 9% 0-14 évesek - 18, 6% 15-24 évesek - 24,
RészletesebbenÖsszefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak
Összefogás 2018? Az ellenzéki szavazók a politikusoknál is megosztottabbak Az Integrity Lab elemzése Összefoglaló Egyelőre az ellenzéki szavazók is megosztottak a 2018-as indulást illetően, a baloldaliak
RészletesebbenA válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre
A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre dr. Keszely László ezds. Karl Marx: A történelem ismétli
RészletesebbenSZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA
1 SZAKDOLGOZATI TÉMAJAVASLATOK SZOCIOLÓGIA MESTERSZAKOS HALLGATÓK SZÁMÁRA I. KISEBBSÉGSZOCIOLÓGIA SZAKIRÁNYON: DR. SZABÓ-TÓTH KINGA 1. A kisebbségi identitás vizsgálata 2. Kisebbségi csoportok társadalmi
RészletesebbenJÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN
MANDÁTUMBECSLÉS JÚLIUSI PÁRTPREFERENCIA ADATOK ALAPJÁN A Republikon Intézet által a 2010-es választás előtt készített becslés volt az egyik legpontosabb előrejelzés 1. Noha az új választási törvény számos
RészletesebbenKilábalás, 2014-18. Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest, 2014. január 21. GKI Zrt., www.gki.hu
Kilábalás, 2014-18 Vértes András elnök GKI Gazdaságkutató Zrt. Budapest, 2014. január 21. Elvesztegetett évtized Az EU-csatlakozás óta nincs felzárkózás az EU-átlaghoz Szinte minden téren leszakadtunk
Részletesebben1. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPFOGALMAK
1. KOMMUNIKÁCIÓS ALAPFOGALMAK 1 1.1. A kommunikációs folyamat 2 A kommunikáció a legáltalánosabb megfogalmazás szerint az információk áramlását jelenti. Elsődleges célja, hogy a kommunikációs folyamat
RészletesebbenA MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE
A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE A NÉZŐPONT INTÉZET ELEMZÉSE 2016.03.11. A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE 2016.03.11. 2 A MEGÚJULT KÖZMÉDIA JOBB, MINT A HÍRE Március 15-én lesz egy éves a megújult
RészletesebbenAlkotmányozás és államfő
Franczel Richárd Alkotmányozás és államfő Schmitt Pál új köztársasági elnök hangoztatott szerepfelfogása egyértelműen az egyensúlyozó államfői szerep megvalósítását célozza, ami tökéletesen illeszkedik
RészletesebbenAz Indigo Network. Pénzügyi fejlesztı programok mélyszegénységben élık körében. http://www.indigo-asset-building.eu/ Levi Strauss Foundation
Az Indigo Network http://www.indigo-asset-building.eu/ Levi Strauss Foundation Az Asset Building elvének nemzetközi népszerősítése A mikrohitelezés Grameen modellje A modell adaptációs problémái: Az adott
RészletesebbenEgészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE
Egészségügy, szociális biztonság és bevándorlás: a magyar választók legfontosabb problémái A REPUBLIKON INTÉZET ELEMZÉSE Dacára annak, hogy a politikai napirendet az elmúlt időszakban nagyrészt a bevándorlás
RészletesebbenEredmények 2009 2014 között
Eredmények 2009 2014 között Kik vagyunk? Mi vagyunk a legnagyobb politikai család Európában. Jobbközép politikai nézeteket vallunk. Mi vagyunk az Európai Néppárt képviselőcsoportja az Európai Parlamentben.
RészletesebbenVálasztások és változások
Hangácsi István Választások és változások Robert Fico, Mikulás Dzurinda és a Gorilla Forrás: shooty.sk Szlovákia választott. A rendszerváltás óta először sikerült egy pártnak abszolút többséget szereznie
RészletesebbenNONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE
NONPROFIT ÉRDEKVÉDELMI SZERVEZETEK FEJLESZTÉSE (PL.3346) Érdekvédelem, érdekegyeztetés az Európai Unióban és Magyarországon I. Rácz-Káté Mónika CIMET - a civil világ fűszere TÁMOP 5.5.3-09/1-2009-0013
RészletesebbenPiaci átrendeződés, a hazai gyártók lehetőségei, esélyei Szeptember 28.
Piaci átrendeződés, a hazai gyártók lehetőségei, esélyei 2011. Szeptember 28. 1 A Teva Magyarországon A Teva mennyiségben első, árbevételt tekintve a harmadik legnagyobb vállalat a magyar gyógyszerpiacon
RészletesebbenBudapest 2019 A Republikon Intézet elemzése
Budapest 2019 A Republikon Intézet elemzése Budapesten az ellenzéki győzelemhez nem elég megnyerni a főpolgármesterválasztást, a Fővárosi Közgyűlésben csak úgy lesz ellenzéki többség, ha a kerületek nagyobb
RészletesebbenA Bizottság nyilatkozatai. A vidékfejlesztési programok időtartamának meghosszabbítása /17 ADD 1 (hs)/ms 1 DRI
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. december 12. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0282B (COD) 15577/17 ADD 1 FELJEGYZÉS AZ A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága
RészletesebbenBársonyos elszigeteltség Az Európai Unióval való konfliktusok hátteréről és egyes következményeiről
2013. május 19. Bársonyos elszigeteltség Az Európai Unióval való konfliktusok hátteréről és egyes következményeiről Kovács János vezető elemző, Iránytű Intézet Kovács János 1 Azért támadnak bennünket,
Részletesebbenm g fi Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet
m g fi Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet Egyedül maradtunk a régióban - csak nekünk nem kell az egykulcsos adó Lengyelországban olyan pártok kerülnek hatalomra, amelyek az egykulcsos adórendszer bevezetésével
RészletesebbenHírlevél 2012. december
Hírlevél 2012. december 1 Hírlevél 2012. december START Tőkegarancia Zrt. Hírlevél 2012. december 2 Áldott, békés, meghitt karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag újesztendőt kíván ügyfeleinek és partnereinek
RészletesebbenRákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet
Rákóczi Krisztián Nemzetpolitikai Kutatóintézet Közjogi berendezkedés Államforma: köztársaság Kormányforma: parlamentáris köztársaság Végrehajtó hatalom legfőbb szerve a kormány A törvényhozó hatalom letéteményese
RészletesebbenA pénzügyi rendszer és a pénz
A pénzügyi rendszer és a pénz Dr. Vigvári András intézetvezető egyetemi tanár vigvari.andras@bgf.hu Pénzügy Intézeti Tanszék A pénzügyi rendszer funkciói 1. A gazdaság pénzellátásának biztosítása. 2. A
RészletesebbenAktualitások a minőségirányításban
BUSINESS ASSURANCE Aktualitások a minőségirányításban Auditok változásai ZRUPKÓ János 1 SAFER, SMARTER, GREENER Új távlatok Biztosítani, hogy a minőségirányítás többet jelentsen egy tanúsításnál és amely
RészletesebbenA magyar közvélemény és az Európai Unió
A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai
RészletesebbenA HAZAI KÖZÉPVÁLLALATI SZEKTOR JÖVŐKÉPE HÁROM VÁROSTÉRSÉGBEN. Horeczki Réka. Dualitások a regionális tudományban XV.
Mosonmagyaróvár, 2017. október 19-20. Az előadás és a tanulmány elkészülését az NKFI-115577 A hazai középvállalati szektor szerepe az ipar területi versenyképességében kutatási projekt támogatja. A HAZAI
RészletesebbenIRÁNYMUTATÁS A SZOLGÁLTATÁSOK ÉS LÉTESÍTMÉNYEK MINIMUMLISTÁJÁRÓL EBA/GL/2015/ Iránymutatások
EBA/GL/2015/05 07.08.2015 Iránymutatások a 2014/59/EU irányelv 42. cikkének (14) bekezdése értelmében annak meghatározásáról, hogy az eszközök vagy kötelezettségek rendes fizetésképtelenségi eljárás keretében
RészletesebbenMakroökonómia (G-Kar és HR) gyakorló feladatok az 7. és 8. szemináriumra Solow-modell II., Gazdasági ingadozások
Makroökonómia (G-Kar és HR) gyakorló feladatok az 7. és 8. szemináriumra Solow-modell II., Gazdasági ingadozások 1. Feladat Az általunk vizsgált gazdaság vállalati szektora az y t = 4, 65k 0,25 t formában
RészletesebbenAdalékok az 1990-es választási stratégiákhoz
Rendszerváltó és archívum Adalékok az 1990-es választási stratégiákhoz A Rendszerváltó és Archívum rovatunk a lapszám tematikájához illeszkedve ezúttal az 1990-es országgyűlési választásokhoz kapcsolódóan
RészletesebbenNEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL
EURÓPAI PARLAMENT 2014-2019 Jogi Bizottság 2.7.2014 NEMZETI PARLAMENT INDOKOLÁSSAL ELLÁTOTT VÉLEMÉNYE A SZUBSZIDIARITÁSRÓL Tárgy: a brit alsóháznak indokolással ellátott véleménye a be nem jelentett munkavégzés
RészletesebbenA magyar politikai rendszer Az államfő
Az államfő 1 Főbb témakörök 1. Az államfő a parlamentáris rendszerekben 2. A rendszerváltás forgatókönyve és az államfői jogkör 3. Alkotmányos jogkörök 4. Választás és legitimáció 5. Karrierút, rekrutáció,
RészletesebbenA betegséggel kapcsolatos nézetek, reprezentációk
A betegséggel kapcsolatos nézetek, reprezentációk Összeállította: dr. Pék Győző Forrás: Csabai-Molnár: Egészség, betegség, gyógyítás Medicina Laikus teóriák az egészségről és annak elvesztéséről A stressz,
RészletesebbenEnyedi György közpolitikai öröksége Pálné Kovács Ilona MTÜ, november 22. Enyedi György Emlékülés
Enyedi György közpolitikai öröksége Pálné Kovács Ilona MTÜ, 2017. november 22. Enyedi György Emlékülés A bizarr cím indokolása Enyedi Györgyöt személyisége és kutatói habitusa távol tartotta a politikától
RészletesebbenA KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI
1. oldal A KÖZBESZERZÉS EURÓPAI UNIÓS VONATKOZÁSAI Brüsszeli terepszemle - Közbeszerzési politika és elvek az Európai Unióban: sikeres részvétel az uniós közbeszerzési piacon 2. oldal A Konsilo Kft. és
RészletesebbenA helyi önkormányzati rendszer megújításának kényszerei és alternatívái Magyarországon
A helyi önkormányzati rendszer megújításának kényszerei és alternatívái Magyarországon Pálné Kovács Ilona palne@rkk.hu A források Intézeti és saját több évtizedes kutatási tapasztalat Lőrincz Lajos akadémikus
RészletesebbenA magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve
X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából
RészletesebbenMerénylet Szarajevóban LEGO
Merénylet Szarajevóban LEGO Augusztini Krisztián, Dombrovszky Borbála, Kovács-Osváth Apolka Városmajori Gimnázium A cél békés megoldás a szarajevói merénylet okozta helyzetre, és a belső konfliktusokra
RészletesebbenAz államháztartás finanszírozása tapasztalatok az államháztartás ellenőrzésében Domokos László az Állami Számvevőszék elnökének előadása
Az államháztartás finanszírozása tapasztalatok az államháztartás ellenőrzésében Domokos László az Állami Számvevőszék elnökének előadása Finanszírozás kockázatkezelés csaláskutatás pénzügyi, adózási és
RészletesebbenEUROBAROMÉTER 74 KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS AZ EURÓPAI UNIÓBAN
EUROBAROMÉTER 74 KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS AZ EURÓPAI UNIÓBAN 2010 Ősz NEMZETI JELENTÉS MAGYARORSZÁG http://ec.europa.eu/public_opinion 2011. FEBRUÁR 24. Európai Bizottság Magyarországi Képviselete EUROBAROMÉTER
RészletesebbenAjánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Svédország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról. és Svédország 2014. évi konvergenciaprogramjának tanácsi véleményezéséről
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.2. COM(2014) 428 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA Svédország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról és Svédország 2014. évi konvergenciaprogramjának tanácsi véleményezéséről
RészletesebbenJ e g y zőkönyv. Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/ )
Ikt.sz.: ABB/1-1/2013. ABB-1/2013. (ABB-7/2010-2014.) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Alkotmánybíróság elnökét és tagjait jelölő eseti bizottságának 2013. március 19-én, kedden, 11 óra 3 perckor az Országház
RészletesebbenVégső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért
Végső változat, 2010 Szeptember Integrált Irányítási Rendszer (IIR) a helyi és regionális szintű fenntartható fejlődésért Hatókör Folyamatos kiterjesztés földrajzi és tartalmi értelemben: Adott helyszíntől
Részletesebben