A válságkezelés kényszere

Átírás

1 Franczel Richárd: A válságkezelés kényszere A miniszterelnök február 16-án ismertetett tervezetét a rendszerváltás utáni harmadik nagy reformprogramként aposztrofálta. 1 Gyurcsány Ferenc öt releváns terület átalakításáról beszélt: adórendszer, szociális rendszer, nyugdíjrendszer, gazdaságpolitika, politikai képviseleti és igazgatási rendszer. Az újabb javaslatgyűjtemény hatékonysága bár több komolyabb változtatást is tartalmaz erősen megkérdőjelezhető, jelentősebb áttörést várhatóan nem fog eredményezni. A bejelentett javaslatok fogadtatása Érdemes elkülöníteni egymástól a javaslatok politikai és szakmai fogadtatását. Előbbi vonatkozásában a kormányzat kettős irányú többnyire retorikai szintű kritikával kénytelen szembenézni. A tervezett intézkedések mértéke a korábbi koalíciós partner számára túl kevés, a legnagyobb ellenzéki párt számára pedig túl sok. Nem túlzás, ha némiképp leegyszerűsítve azt állítjuk, hogy mindkét bírálat inkább a verbális mezőben értelmezhető. A liberális párt tisztában van azzal, hogy jelen helyzetben a több inkább kevesebb lenne, a Fidesz-KDNP számára is nyilvánvaló, hogy a kevesebb drámai kockázatokat rejt magában. Az MDF a következmények mellőzésére hívta fel a figyelmet, a hatások vizsgálatának elmaradását (hatástanulmányokat) hiányolták. A politikai dimenzióhoz képest valamivel érdekesebb a szakma képviselőinek érdeklődése és a probléma exponálásában mutatott aktivizmusuk. Noha az embernek lehet olyan érzése, hogy a gazdaság és a politika aktorai mintha elbeszélnének egymás mellett, mégis örömteli a szakma részéről érkező nagyobb fokú konstruktivitás, mely jól mutatja a pénzügyi krízis hazai hatásainak egyre komolyabbá válását. Általánosságban elmondható, hogy a mértékadó (nemcsak bal-liberális orientációjú) gazdasági szakemberek jelentős hányada többnyire a liberálisok által is preferált ennyi nem elég álláspontot képviseli, tanácsaik ugyanakkor nem 1 Az első nagy reformprogramot az /98 közötti időszakra tette, másodiknak a közötti periódust nevezte meg - 1 -

2 az (MPK által is méltányolt) egész alkotmányos rendszerre kiterjedő többre, hanem sokkal inkább az egyes alrendszerekben a kormány által eszközölni kívánt változtatások még szigorúbb foganatosítására irányul. Mindemellett a szakma felől érkező javaslatok meghatározó része szolid eleganciával tolja át a politika felé az ajánlott terápia konkrét és közvetlen társadalmi konzekvenciáit (nem vonva kétségbe jobbító szándékukat), jelezve, hogy ez nem az ő asztaluk. Bármily populistának is tűnik, joggal várható el a pénzügyigazdasági tudomány művelői részéről is a társadalmi érzékenység, mert ennek mellőzése jelentős mértékben csökkentheti az egyes eszközök hasznát és hasznosíthatóságát. A Reformszövetség által ismertetett tervezet a miniszterelnöki javaslatoktól jóval drasztikusabb lépéseket tart szükségesnek. Sokkal nagyobb arányú adócsökkentést képzelnek el, jelentősebb mértékű kiadáscsökkentés mellett, amit a miniszterelnök egyszerre tartott imponálónak és (társadalmi hatását tekintve) rémisztőnek. Ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy a Reformszövetség radikális, a társadalmi konzekvenciáktól eltekintő monumentális komplexumával szemben a kormány hatékony kommunikációval a maga intézkedéseit egyfajta mérsékeltebb és humánusabb alternatívaként promotálhatja. A magyar gazdaság kényszerpályája Érdemes röviden kitérnünk a válság magyar hatásainak eredetére vonatkozó egyik kardinális argumentációra. Eszerint a kelet-közép-európai régió túlzott külgazdasági orientációja jelentősen közrejátszik abban, hogy a térséget nagyobb mértékben sújtja a válság. Több szakember is rámutat arra, hogy ezen országok betegségének egyik legfőbb oka, hogy az évekig tartó növekedést óriási külső finanszírozás mellett valósították meg. Móró Tamás, a Concorde Zrt. részvénystratégája szerint a hitelek és a külföldi tőkebeáramlás lecsökkenése következtében a régió államai máris finanszírozási nehézségekkel küzdenek, eddig csak külföldi hitelekből tudták eljátszani, hogy jól élnek, de mára világossá vált, hogy csak drasztikus kiadáscsökkentéssel élhetik túl a válságot. 2 Élesen merül fel az a kérdés, hogy vajon mi az oka annak, hogy Magyarországot a térség többi államához képest jelentősebb mértékben sújtja a krízis. Eltekintve az úgymond hagyományos territoriális problémáktól

3 (regionális különbségek: centrum-periféria, nyugat-kelet; a település- és megyerendszer elavultsága, stb.), amelyek önmagukban is fokozzák egy válság hatásait, a problémák gyökere az elmúlt évek túlköltekező kormányzati politikájában keresendő. Több közgazdász, köztük Békesi László volt szocialista pénzügyminiszter is kiemeli 3, hogy a magyar gazdaság megnövekedett külső finanszírozási igényét a pazarló állami gazdálkodás idézte elő. A magyar lakosság és a vállalatok túlnyomó többsége devizában adósodott el. Ráadásul az országnak nincsenek tartalékai, és amikor a világgazdaság pénzbősége megengedte volna ( között), nem tette szuficitessé a költségvetést, illetve nem alakította át (legalább részben) a nagy ellátórendszereket. A jobboldali elfogultsággal bizonyára nem vádolható Békesi álláspontjából is világosan kiolvasható, hogy a válság magyar hatásainak felerősödése döntő mértékben az elmúlt időszak súlyosan elhibázott kormányzati politikájában keresendő. Az immáron hetedik éve tartó bal-liberális kormányzás múltbéli tehetetlensége és felelőssége így egyértelműen megállapítható. A kormányzati politika felelőssége A kormányzat sokadik alkalommal rugaszkodott neki a reformok ügyének. Az eddigi sikertelenség okai között elsőként említhetjük a politikai tőkeveszteség magas kockázatát. A tavaly márciusi népszavazás ugyanis politikai vákuumhelyzetet teremtett a kormány számára a komolyabb léptékű változtatások tekintetében, mely minden bizonnyal az egyik legfontosabb oka a bátortalan és bizonytalan vonalvezetésnek. A politikai kényszerpálya ellenére a miniszterelnök vékony pengeélen táncolva kénytelen kísérletezni az egyes alrendszereket érintő, most már nélkülözhetetlen reformok előkészítésével. Ennek tudatában érthető az aggodalom, hogy a javaslatok (mégha önmagukban akceptálhatóak is) vajon hatékony megoldást nyújtanak-e majd a meglévő anomáliákra? A problémák mélysége, súlyossága nem engedi meg a pusztán technicista, pragmatista jellegű tűzoltást, az alrendszerek egyes változtatásra szoruló elemeinek látványos korrekciója 3 -

4 önmagában nem kielégítő megoldás. A pusztán technicista szemléletmód alatt az a beszűkült logikájú válságkezelés értendő, amely elsősorban a költségvetés bevételei/kiadásai szemszögéből közelíti meg az egyes problémagócokat, és többnyire a büdzsé (akár hatékony) átrendezésében ki is merül. Átfogó, mélyreható szerkezeti reformok követelése a politikai realitások és a társadalmi legitimáció számbavétele nélkül csak hangzatos óhaj marad. A miniszterelnök által (is) gyakorta hangoztatott reformok (politikai) gúzsba kötője paradox módon épp a kabinet kisebbségi mivolta, hiszen biztos parlamenti háttér, jelentékeny társadalmi támogatás hiányában, a közelgő választások tudatában saját, jól felfogott érdekében a kormány nem kíván túlterjeszkedni beszűkült mozgásterén. A miniszterelnök pozícióvédő (válság)stratégiája tehát a politika logikája szempontjából teljesen érthető. Megpróbál kibújni saját szerepköréből. A nemzetközi pénzügyi válság magyarországi hatásait mint politikailag neutrális aktor értelmezi, argumentációja során igyekszik függetleníti magát (és felelősségét) a kialakult problémáktól. A válságkezelés temporális dimenziói A kormányzati válságkezelő politika hatékonysági deficitje időbeli síkon is megközelíthető. A problémákat hármas osztatú temporális metszetben is vizsgálhatjuk. Az első dimenzió a fáziskésés. A válság kibontakozása után a kormány csak több hónap elteltével állt elő a konkrét cselekvési terveivel. Ehhez szorosan kapcsolódik a második mozzanat, a kormányzati politika periodikussága, mely magyarázatot adhat arra, hogy a kabinet a válság őszi, magyarországi begyűrűzése óta miért várt idáig, miért csak most történik érdemi előrelépés. Joggal állítható, hogy a kormány politikai csapdában van. Az egyre mélyülő válságszituáció okán azonnali radikális intézkedéseket kellene foganatosítania, melyek retorikai menedzselése meg is történik, de a konkrét megvalósítás a nagyfokú politikai kockázat miatt elsikkad, fennakad az aktuális politikai korlátokon (ilyen volt például a költségvetés elfogadása, vagy korábban a parlamenti választások, és ilyen lehet majd az európai parlamenti választás is, stb.). A kormányzati - 4 -

5 politika ezirányú hullámzása egy kisebbségben lévő kabinet esetében amúgy sem egyedi jelenség. A harmadik dimenziót pedig a szándék komolyságát is csökkentő eltúlzott távlatiság képezi. A javallott terápia jelentős elemei rendkívül távoli időkre vonatkozó szabályozással is foglalkoznak, ami az akut problémákra adott adekvát és gyors válságkezelés illúzióját erodálja. Mégha bizonyos kérdések (nyugdíjrendszer átalakítása, azon belül is a nyugdíjkorhatár elcsúsztatott emelése 4 ) időben hosszabb terminussal való kalkulációt követelnek meg, semmiképpen sem szerencsés következő ciklusokra, sőt következő évtizedekre vonatkozó hosszú távú szabályozási tervekről beszélni akkor, amikor a problémák súlyossága, a nemzetközi és a hazai gazdasági szereplők és természetesen a magyar társadalom is konkrét cselekvési terveket vár el. A válságkezelés politikai kilátásai az előrehozott választások esélye Végezetül nem mehetünk el a válságkezelő politikát meghatározó politikai események, tényezők vizsgálata mellett. Egyfelől a szocialistáknál márciusban tisztújítás lesz. Ezzel annak ellenére is számolnia kell a pártelnöknek, hogy pozíciója szilárdnak tűnik, nem mutatkozik lehetséges alternatívája, illetve jelentősebb mértékű belső ellenállás sem kristályosodott ki ellene. Másfelől az európai parlamenti választás közeledésével ki fog derülni, hogy folytatódik-e a kormányzati politika említett periodikussága, vagy a helyzet súlyosságára tekintettel, egyedülálló módon a válságkezelés esetleg felülírja a politikai racionalitást. A kisebbségi kormány számára a legnagyobb kihívást kétségtelenül az előrehozott választások elkerülése jelenti 5. A február 23-ai, a parlament feloszlatására tett kísérlet(ek) ismételt kudarca sokadszorra teszi nyilvánvalóvá, hogy nincs életképes ellenkoalíció a kormánnyal szemben. A kis pártok kényszerpályán mozognak, az előrehozott választások számukra rendkívül kockázatosak, ezért továbbra is inkább egy háromszereplős (MSZP, 4 A programtervezet a nyugdíjkorhatár vonatkozásában például 2016-tól foganatosítandó és 2025-ig terjedő intézkedéseket vizionál, rögzítve, hogy 2050-ig (!) biztosítva lesz a nyugdíjrendszer egyensúlya. 5 Érdemes megjegyezni az ezzel ellentétes álláspontot, mely szerint a rendkívül súlyos, csak komoly áldozatokkal járó válság felszámolásának ellenzékre történő átruházása egy bizonyos ponton túl a szocialisták számára sem lehet ördögtől való, melynek kiváló eszköze lehet az előrehozott választás

6 SZDSZ, MDF), látens koalíció működésére lehet számítani. Ugyanakkor érdemes hangsúlyozni, hogy látszanak olyan jelek, amelyek az ad hoc koalíciókra támaszkodó kisebbségi kormányzás életképességébe vetett bizalomnak liberális csökkenését mutatják. Itt elsősorban nem arra gondolunk, hogy az SZDSZ politikusai a párt (kényszer)pozíciója okán gyakorta kénytelenek úgy fogalmazni, hogy mérlegelni kell az előrehozott választások kockázatát. Sokkal inkább a liberális közgondolkodók körében egyre kézzelfoghatóbban kimutatható igényre utalunk. Babarczy Eszter például mindenféle köntörfalazás nélkül kimondta, hogy az ország lényegesen jobban járna, ha 2009-ben az európai parlamenti választással egy időben megtartanák az országgyűlési választásokat is. 6 Meglátása szerint az MSZP ezzel a miniszterelnökkel és ezzel a történettel a háta mögött már nem tud hatékonyan kormányozni, vagy egyáltalán kormányozni. Bozóki András, a Gyurcsány-kormány korábbi minisztere is egy 2010 előtt mandátumot kapott új kabinetben látja a megoldást, de egy súlyosan elveszített EP-választás után ettől valószínűbbnek tekinti a 2004-hez hasonló kormányfőcserét. 7 Az előrehozott választás nem része a magyar szokásjognak, ráadásul az, hogy egy kormány ciklus közben jelentős mértékben elvesztette társadalmi legitimitását, még nem ok arra, hogy új választásokat követeljünk. A jelenlegi kisebbségi kormány is joggal hivatkozhat arra, hogy törvényes választásokon négy évre kapott felhatalmazást. Ha azonban a kormányzati politika hatékonyságára a drasztikus mértékű társadalmi elfordulás (elsöprő erejű népszavazással megpecsételve) jelentős mértékű hatást gyakorol, ráadásul a kormányzat ezt követően kisebbségbe is szorul a parlamentben, és ha mindez még nem lenne elég évtizedek óta nem látott nemzetközi pénzügyi krízis gyűrűzik be az országba, akkor már hatványozottabban merülhet fel a kormányzati irányítás újrarendezése. Ugyanakkor mégsem az imént ecsetelt tényezők jelenthetik a legfontosabb indokokat az esetleges előrehozott választásokhoz. A döntő mozzanatot a hitelesség kérdésében kell keresnünk. A mértékadó (persze vitatott, mi számít annak) hazai és nemzetközi gazdasági körök és a társadalom mégha nem is elsöprő, de többsége szemében a kormányzati politika ellentmondásai révén, komoly hitelességi deficittel küszködő felelős kisebbségi kormány(fő) részéről elvárható, hogy (legalább)

7 mérlegelje saját további működésének társadalmi-gazdasági kockázatát. Nem beszélve arról (amit a hétvégén az MSZP Társadalompolitikai Tagozata is pedzegetett), hogy a kormánypártnak idejében gondolnia kell(ene) saját politikai jövőjére is. Mindezek ellenére jogi, de még csak politikai alapon sem (maximum morális értelemben) lehetnek érdemi elvárásai az előre hozott választások követelőinek, hiszen a törvényesen megválasztott kormány nyilvánvalóan nem fog önnön politikai érdekeivel szembemenni. A problémakör felvetése leginkább gyakorlati úton ésszerű, ebből a szempontból tehát az előrehozott voksolást preferáló elvi többség is kisebbségben van. Az ellenzéki erők szétaprózottsága és megegyezési hajlandóságuk csökevényessége pedig nem valószínű, hogy érdemben változik a közeljövőben. A kis pártoknak továbbra sem érdeke a politikai öngyilkosság 8, az ellenzék erre vonatkozó monoton követelése így a politikai realitások mechanikus és ügyetlen ignorálását testesíti meg. Az ellenzéknek hatalomra kerülése esetén szembe kell néznie a válságkezelés rendkívül komoly kihívásaival. A problémák tömege előtte is ugyanúgy megoldásra váró feladatként fog heverni, az intézkedések várható szigorát hosszú távon nem lehet az előző kormányzat nyakába varrni. A jobboldali ellenzék szerepfelfogásában gyakorlatilag mindent feltett a Gyurcsány-kártyára, mely paradox módon az opponensi oldal mozgásterét is beszűkítette. A retorika esetleges mérséklése az erőtlenség látszatát, a konstruktivitás további minimalizálása pedig a válság iránti érzéketlenség képzetét keltheti. Az érdemi együttműködés elutasítása ugyanakkor burkoltan a kisebbségi kormányzat tehetetlenségének ábrázolását segíti. A Fidesz-KDNP felé irányuló leggyakoribb kritika a programnélküliség, amivel szemben helytállóbb az a megállapítás, hogy az ellenzéknek nem érdeke meglévő programjának hangsúlyos tematizációja. Noha meggyőzően lehet hangoztatni, hogy ez most nem is az ő dolguk, a konkrétumokban történő minél határozottabb érdemi állásfoglalásukat most már nem más, mint az ország súlyos helyzete kívánja meg. 8 A kis pártok közül különösen az SZDSZ maradék hitelességét tépázza meg az említett kényszerpozíció: miközben kommunikációs szempontból a kormányt kell ostorozniuk, minden jelentősebb alkalommal azonnal visszazárnak mögé, mint ahogyan ez a hétfői parlamentfeloszlatási javaslatok elutasításánál is megmutatkozott