TÁJÉKOZTATÓ AZ EVOLUT RENDSZER 2015 ÉVI VÁLTOZÁSAIRÓL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÁJÉKOZTATÓ AZ EVOLUT RENDSZER 2015 ÉVI VÁLTOZÁSAIRÓL"

Átírás

1 TÁJÉKOZTATÓ AZ EVOLUT RENDSZER 2015 ÉVI VÁLTOZÁSAIRÓL A Contorg Kft által fejlesztett Evolut Pénzügyi és Számviteli Rendszer képességeinek, tudásának fejlesztése állandó, és folyamatos. E mellett a mindenkori jogszabályi változások beépítése is megtörténik évre a legnagyobb jogszabályi változás a vas- és acéltermékek fordított adózási körbe vonásával, és ezek értékesítési- beszerzési számláinak áfabevallásba való átadásával jellemezhető. Változást hozott még az áfabevallásban szerepeltetendő számlák áfatartalmának 2 millióról 1 millióra való leszállítása is. Mivel a mezőgazdasági termékek 9 tételből álló listája mögött valójában ugyanennyi termék található az ezekre bevezetett fordított adózás technikai kivitelezése viszonylag egyszerű volt. A vas- és acéltermékek 13 VTSZ csoportjába azonban nem 13 termék tartozhat, hanem több ezer, ezért az eddigi fordított adózás-kezelési technikában változtatnunk kellett ugyanis a cikktörzsben nagy számú (több ezer) termék is lehet érintett. Ugyanakkor ezeknek a termékeknek a beszerzési számláit már a szállítói számlakönyvelésnél is az áfabevallás adatigényéhez kell igazítani, ezért kétfelé kellett bontani ezeknek a termékeknek az adózási nyilvántartását, egyik a könyvelési adatok, a másik a készletkezelési adatokkal összefüggő adatbázis. A könyvelőirodák, illetve a készletgazdálkodási modul nélkül dolgozó vállalkozások a fordított adózású termékek törzséből veszi a bevalláshoz szükséges adatot, míg a számlázással összefüggő fordított adózású műveletek a cikktörzsből. A partnertörzsbeállításokat mindkét felhasználói típus egyaránt használja! Törzsadat-beállítások VTSZ törzs Az Evolut rendszerbe be van építve egy VTSZ törzs, ami a teljes nomenklatúra szerinti 10 számjegyből álló VTSZ-számot tartalmazza. Az áfabevallásba azonban csak 4 számjegyig kell az adatot átadni, ezért a VTSZ-törzsbe beépítettük a 10 számjegyen felül a 4 szemjegyű számokat is. Ezzel gyorsabb adatrögzítést tudunk lehetővé tenni. Partner-törzs A partnertörzsben kibővítettük a fordított áfás partnerjelölést a vas- és acéltermékek fordított adózására. Ezzel szintén automatizálni lehet az adatrögzítés folyamatát. Ezt a jelölést a évi programban, a partnertörzsben be kell állítani. 1

2 Cikktörzs A fordított adózás alá eső termékek körének jelentős bővítése miatt meg kellett változtatnunk az eddigi programműködést, így a mezőgazdasági felhasználóink számára is e változtatásokat a már eddig megszokott programműködéshez képest be kell vezetni. A 2015-ös változás a cikktörzsben már nagyobb mértékű. A cikk Adó, vámadatok törzsében új beállítási lehetőség jelent meg, ami a fordított adózási cikkre vonatkozik. Alapértelmezett beállításként ez az első, Nem bejelölésen áll, ezért a fordított adózásban érintett mezőgazdasági, vasés acéltermékek esetében ide kötelezően be kell lépni, és a beállítást elvégezni. További, a cikktörzset érintő beállítást jelenti a VTSZ számnak, a cikktörzsben, az Alapadatok között való megadása. Azt tapasztaltuk, hogy mivel ezekre a termékekre korábban a legmagasabb adókulcs vonatkozott, ezért a VTSZ számot nem adták meg. Most ezen változtatni kell, és a besorolást el kell végezni az alábbi ábrán látható módon. A programban van egy fordított áfás termékek törzsadat, a könyvelési programok számára. Ez a vevőés a szállító számlák könyvelésénél használható, a cikktörzs ezekben a könyvelési modulokban nem érhető el. Főmenü: Törzskezelés Egyéb törzsadatok Fordított adózású termékek. Itt található törzsadatok között két típus van beépítve: 2

3 Fordított áfa-törzsben Mezőgazdasági termékek fordított áfájához Acéltermékek fordított áfájához Az itt elvégezhető törzskezelési műveletek. A programba beépítve készen áll! 3

4 Fordított áfa működése a könyvelésben A fentiekben bemutatott törzsadatokat használja a program a vevő- és szállítókönyvelés, illetve a számlázás során. Vevő- illetve szállítókönyvelésnél a partnertörzs, és a fordított adózású termékek törzsadatainak beállítása után megjelenik az adóbevalláshoz szükséges kiegészítő adat: Az itt rögzített adatok átadhatók a 1565A-07 és 08 lapjára, az ÁNYK 1565 áfabevallás felé az itt bejelölt adatok adhatók át: 4

5 A fordított áfa működése számlázásnál Ha beállítottuk a partnertörzsben, a cikktörzsben a vas- és acéltermékek fordított adózását, akkor számlázáskor a program az alábbi ábrán látható módon felajánlja a fordított adó bevallásához szükséges külön adatokat. Mivel van elsődleges és másodlagos mennyiség, ezért az acéltermékeknél a súly alapján való szerepeltetés is lehetséges, ezért a súly megadásával már nem kell foglalkozni, azt a program elvégzi. A fent bemutatott törzsadatok és adatbeviteli műveletek során rögzített fordított áfás forgalom mind az áfanyilvántartásban, mind a könyvelésben a jogszabályban előírt módon szerepelni fog. Számlázási adatszolgáltatás A pénztárgépet kiváltó számlázó program-alkalmazások esetén adatot kell szolgáltatni. A program ezt is elvégzi, az alább látható helyen elindítható a PTGSZLAH ÁNYK nyomtatványhoz szükséges adatátadás: 5

6 A művelet indításakor az alábbi képernyő jelenik meg, ahol az adóbevallási adatok az ÁNYK-hoz átadhatók: Természetesen a programot futtató gépen az ÁNYK telepítése szükséges, az értelemszerű elérési útvonal megadásával. A fentieken túl év végén a vállalati rendszereinkben sok új funkció került bevezetésre. Ezekről az érintettek személyesen megkapták az erről szóló, tájékoztatásunkat. Dunaföldvár, január 23. Contorg Kft. 6

7 Az Evolut rendszerfordított áfa törzsébe beépített VTSZ elemek évi CXXVII. törvény 6/A. számú melléklete A 142. (1) bekezdés i) pontjának alkalmazása alá tartozó termékek Sorszám Megnevezés Vtsz. 1. Kukorica Búza és kétszeres Árpa Rozs Zab Triticale Napraforgó-mag, törve is Repce- vagy olajrepcemag, törve is Szójabab, törve is évi CXXVII. törvény 6/B. számú melléklete A 142. (1) bekezdés j) pontjának alkalmazása alá tartozó termékek Sorszám Megnevezés Vtsz. 1. Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű termék vasból vagy ötvözetlen acélból, melegen hengerelve, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű termék vasból vagy ötvözetlen acélból, hidegen hengerelve (hidegen tömörítve), plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül Síkhengerelt, legalább 600 mm szélességű termék vasból vagy ötvözetlen acélból, plattírozva, lemezelve vagy bevonva Síkhengerelt, kevesebb mint 600 mm szélességű termék vasból vagy ötvözetlen acélból, plattírozás, lemezelés vagy bevonás nélkül Síkhengerelt, kevesebb mint 600 mm szélességű termék vasból vagy ötvözetlen acélból, plattírozva, lemezelve vagy bevonva Melegen hengerelt rúd vasból vagy ötvözetlen acélból, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben Más rúd vasból vagy ötvözetlen acélból, kovácsolva, melegen hengerelve, melegen húzva vagy extrudálva, hengerlés után csavarva is Más rúd vasból vagy ötvözetlen acélból Szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy nem ötvözött acélból Huzal vasból vagy ötvözetlen acélból Varrat nélküli cső és üreges profil vasból vagy nem ötvözött acélból (az öntöttvas cső kivételével) 7304-ből 12. Más cső és üreges profil vasból vagy nem ötvözött acélból (pl. nyitva vagy hegesztve, szegecselve vagy hasonlóan zárva) 7306-ból 13 Rács, sodronyfonat és kerítésfonat a keresztezéseknél hegesztve, legalább 3 mm keresztmetszetű huzalból és lyukmérete legalább 100 cm

A fordított adózás 2015. január elsejétől egyes acélipari termékekre is kiterjed (Áfa tv. 142. (1) bekezdés j) pontja és 6/B.

A fordított adózás 2015. január elsejétől egyes acélipari termékekre is kiterjed (Áfa tv. 142. (1) bekezdés j) pontja és 6/B. A fordított adózás 2015. január elsejétől egyes acélipari termékekre is kiterjed (Áfa tv. 142. (1) bekezdés j) pontja és 6/B. számú melléklete) Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014.

Részletesebben

Mezo gazdasa gi fordı tott a fa mu ko de se

Mezo gazdasa gi fordı tott a fa mu ko de se Mezo gazdasa gi fordı tott a fa mu ko de se Az áfatörvény 2012-07-01-től a mezőgazdasági termények (gabonafélék) egy részét fordított adózás alá vont. Emiatt az Evolut programot módosítani kellett. Ahhoz,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. A 142. (1) bekezdés j) pontjának alkalmazása alá tartozó termékek Sorszám Megnevezés Vtsz.

TÁJÉKOZTATÓ. A 142. (1) bekezdés j) pontjának alkalmazása alá tartozó termékek Sorszám Megnevezés Vtsz. BaraMa Könyvvizsgáló és Könyvelı KFT 2943 Bábolna, Kisfaludy ltp. C. ép. I/4. Telefon: 34/ 568-159; Fax: 34/369-159 E-mail: barama.kft @ t-online.hu Honlap: www.barama.hu TÁJÉKOZTATÓ AZ ÉPÍTİIPARI TERMÉKEK

Részletesebben

Vásárlási Feltételek. Általános vevő tájékoztató

Vásárlási Feltételek. Általános vevő tájékoztató Vásárlási információk Általános vevő tájékoztató Tájékoztató fordított ÁFA alkalmazásáról Nyilatkozat fordított áfa alkalmazásához Tájékoztató szigorú számadású nyomtatványok értékesítésére vonatkozó eljárásról

Részletesebben

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása 2015. január 1-től

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása 2015. január 1-től Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosítása 2015. január 1-től Kihirdetve: Magyar Közlöny 161. szám 2014. november 26., szerda 2014. évi LXXIV. törvény 2014. évközi változások

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 8. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, április 8. (OR. en) Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. április 8. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0092 (NLE) 7616/16 ADD 17 WTO 80 SERVICES 5 COLAC 19 JAVASLAT Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. április 4. Címzett:

Részletesebben

T/6954. számú. törvényjavaslat. a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról

T/6954. számú. törvényjavaslat. a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról MAGYARORSZÁG KORMÁNYA T/6954. számú törvényjavaslat a fordított adózás mezőgazdasági szektorra történő kiterjesztésével kapcsolatban egyes törvények módosításáról Előadó: Dr. Matolcsy György nemzetgazdasági

Részletesebben

Kézikönyv Acélipari termékek bevallása, fordított adózás

Kézikönyv Acélipari termékek bevallása, fordított adózás Kézikönyv Acélipari termékek bevallása, fordított adózás Tartalomjegyzék 1 AMD:CCC-AEMCAPTURINGWINDOW... 5 2 ABAS ERP UTASÍTÁS ÁTTEKINTÉS... 6 3 ÁRUCIKK - ÜRES... 8 4 ÁRUCIKK - MEGJELENÍTÉS [10001 BSA1_ALAPANYAG

Részletesebben

CF-2000/Contorg Integrált Rendszer 2013 változásai

CF-2000/Contorg Integrált Rendszer 2013 változásai CF-2000/Contorg Integrált Rendszer 2013 változásai 2013-ban a Contorg DOS-os könyvelőprogramjainak működését érintő változás az áfatörvényben bevezetett pénzforgalmi áfa elszámolásához (PF-áfa), a másik

Részletesebben

NAP3-PENZ3 PROGRAMOK 2013 ÁFA VÁLTOZÁSOK MIATTI MÓDOSÍTÁSA

NAP3-PENZ3 PROGRAMOK 2013 ÁFA VÁLTOZÁSOK MIATTI MÓDOSÍTÁSA NAP3-PENZ3 PROGRAMOK 2013 ÁFA VÁLTOZÁSOK MIATTI MÓDOSÍTÁSA A Nap3-Penz3 programok a 2013 évi áfaszabályokhoz való átalakítása a következő pontokon érintette a program évtizedeken át megszokott adatrögzítését.

Részletesebben

Comp-Sys DOS Fo ko nyv-folyo sza mla program Felhaszna lo i leı ra s a 2013. e vi jogszaba lyva ltoza sokkal kapcsolatos mo dosı ta sokhoz

Comp-Sys DOS Fo ko nyv-folyo sza mla program Felhaszna lo i leı ra s a 2013. e vi jogszaba lyva ltoza sokkal kapcsolatos mo dosı ta sokhoz Comp-Sys DOS Fo ko nyv-folyo sza mla program Felhaszna lo i leı ra s a 2013. e vi jogszaba lyva ltoza sokkal kapcsolatos mo dosı ta sokhoz A 2013. évi jogszabályi változások illetve az ügyfél kérdőívek

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! 1) A Főkönyvi adatok felvitele képernyőt, amennyiben mentés nélkül szeretnénk bezárni, figyelmeztet a program.

Tisztelt Ügyfelünk! 1) A Főkönyvi adatok felvitele képernyőt, amennyiben mentés nélkül szeretnénk bezárni, figyelmeztet a program. Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Servantes Hatékony Integrált Vállalatirányítási Rendszer Főkönyv,, Eszköz, Készlet, Vizes számlázó modulokat érintő változásokról és fejlesztésekről.

Részletesebben

Contorg Gazdasági Tanácsadó Kft

Contorg Gazdasági Tanácsadó Kft Tisztelt Partnerünk! Az Evolut rendszerek fejlesztése, szolgáltatásainak bővítése rendszeres és állandó tevékenységünk. Ennek során figyelembe vesszük a hozzánk befutott észrevételeket, kéréseket és ezek

Részletesebben

Tájékoztató az egyes gabonák, olajos magvak értékesítése esetén 2012. július elsejétől alkalmazandó fordított adózásról

Tájékoztató az egyes gabonák, olajos magvak értékesítése esetén 2012. július elsejétől alkalmazandó fordított adózásról 2012.06.28. Tájékoztató az egyes gabonák, olajos magvak értékesítése esetén 2012. július elsejétől alkalmazandó fordított adózásról (Áfa tv. 142. (1) bekezdés i) pont, 142. (8) bekezdés, Art. 31/A. ) A

Részletesebben

EKAER MODUL KEZELÉSI LEÍRÁSA

EKAER MODUL KEZELÉSI LEÍRÁSA EKAER MODUL KEZELÉSI LEÍRÁSA I. BEVEZETÉS Az EKAER-bejelentő modul a Számlázás-házipénztár illetve a Készletnyilvántartás programokhoz megvásárolható programmodul. A modul segítségével a szállítólevélből,

Részletesebben

Tájékoztató az Evolut 9.13.6.02 verzió módosításairól

Tájékoztató az Evolut 9.13.6.02 verzió módosításairól Tájékoztató az Evolut 9.13.6.02 verzió módosításairól I. Evolut BE program Fejlesztési tartalék-módosítása A Fejlesztési Tartalék (FT) lényege: adótörvény szempontjából előre hozott értékcsökkenés. Emiatt

Részletesebben

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. január 26. (OR. en)

Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. január 26. (OR. en) z Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. január 26. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0005 (NLE) 5571/16 DD 13 JVSLT Küldi: z átvétel dátuma: 2016. január 22. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára

Részletesebben

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet

xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet 3. melléklet az 5/2009. (III.31.) IRM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

A fordított adózás alá tartozó mezőgazdasági termékek köre

A fordított adózás alá tartozó mezőgazdasági termékek köre Fordított ÁFA, fordított adózás 2012. július 1től gabona és olajos magvak értékesítése esetén ADÓBEVA 2012 június 25. (hétfő) 11:08 Utoljára frissítve 2012 június 25. (hétfő) 11:14 Fordított ÁFA, fordított

Részletesebben

Program verzió:

Program verzió: Program verzió: 7.12 2013.03.27. A HostWare ANY Anyagnyilvántartó rendszer alapvető funkciója a vendéglátó- és szállodaiparban előforduló anyagok, kéziszerszámok, munkaruhák és a szigorú számadású bizonylatok

Részletesebben

I. Fejezet: A jövedelemadózást érintő törvény módosítása A személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény módosítása

I. Fejezet: A jövedelemadózást érintő törvény módosítása A személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII. törvény módosítása 2014. évi XXXIII. törvény az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 94. szám A törvényt az Országgyűlés a 2014. július 4-i ülésnapján fogadta el. I. Fejezet:

Részletesebben

CONTORG EVOLUT ÉS DOS PROGRAMOK ADATBEVITELI KÉPERNYŐINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA

CONTORG EVOLUT ÉS DOS PROGRAMOK ADATBEVITELI KÉPERNYŐINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA CONTORG EVOLUT ÉS DOS PROGRAMOK ADATBEVITELI KÉPERNYŐINEK ÖSSZEHASONLÍTÁSA e-book 2012 Contorg Kft 1 A Contorg rendszerek az alapbizonylat tartalmát kétfelé bontva kezelik. Az egyik az alapbizonylat fejléce,

Részletesebben

Tájékoztató az Áfa tv. 2015. január 1-jétől hatályos 6/B. számú melléklete alá tartozó termékek tarifális besorolásáról

Tájékoztató az Áfa tv. 2015. január 1-jétől hatályos 6/B. számú melléklete alá tartozó termékek tarifális besorolásáról Tájékoztató az Áfa tv. 2015. január 1-jétől hatályos 6/B. számú melléklete alá tartozó termékek tarifális besorolásáról Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa tv.)

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Főkönyv modult érintő változások

Tisztelt Ügyfelünk! Főkönyv modult érintő változások Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Servantes Hatékony Integrált Vállalatirányítási Rendszer Főkönyv modult érintő változásokról és fejlesztésekről. A nagyobb adatbázisoknál a frissítés

Részletesebben

Főbb változások. Áfa gyűjtő bevezetés

Főbb változások. Áfa gyűjtő bevezetés 2012.07.06 Főbb változások - Áfa gyűjtő bevezetése - Fordított áfa automatikus könyvelési lehetőség - Fordítottan adózó mezőgazdasági termékek - Termék import áfa kezelés kibővítése Áfa gyűjtő bevezetés

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a következő modulokból került fel frissítés az internetre:

Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a következő modulokból került fel frissítés az internetre: Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a következő modulokból került fel frissítés az internetre: Főkönyv Pénzügy Pénztárkönyv Eszköz (Letölthető még frissítés a Készlet, EVA modulokra,

Részletesebben

2013-as jogszabályváltozások miatt végrehajtott program módosítások

2013-as jogszabályváltozások miatt végrehajtott program módosítások 2013-as jogszabályváltozások miatt végrehajtott program módosítások 1. KIVA és KATA partnerek nyilvántartása Az Apolló partner törzsébe felvihetjük az új adózási forma valamelyikét választó ügyfelekhez:

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A CCN V2015.3 VERZIÓHOZ. Változások a V2015.2 verzió kiadása után. Általános információk. Javítás

TÁJÉKOZTATÓ A CCN V2015.3 VERZIÓHOZ. Változások a V2015.2 verzió kiadása után. Általános információk. Javítás TÁJÉKOZTATÓ A CCN V2015.3 VERZIÓHOZ Változások a V2015.2 verzió kiadása után Általános információk Javítás - A 2015.2 verzió kiadásával, valamint az SAP által kiadott újabb szervizcsomag telepítésének

Részletesebben

NAV nyomtatványok kitöltésének támogatása

NAV nyomtatványok kitöltésének támogatása NAV nyomtatványok kitöltésének támogatása Változtak a 1865M nyomtatvány kitöltési szabályai, valamint lehetővé vált a 18A60 nyomtatvány előzetes kitöltése. A tájékoztató a 8.00.8 verzió kibocsátásával

Részletesebben

Magyarázat az általános forgalmi adóról szóló törvény változásaihoz

Magyarázat az általános forgalmi adóról szóló törvény változásaihoz Magyarázat az általános forgalmi adóról szóló törvény változásaihoz Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa-tv.) 2015. január 1-jén hatályba lépő előírásai alapvetően

Részletesebben

Evolut 2013 vá ltozá sok o sszefoglálá sá

Evolut 2013 vá ltozá sok o sszefoglálá sá Evolut 2013 vá ltozá sok o sszefoglálá sá 2013-ban, hosszabb idő óta először jelentősebb változások léptek életbe a kettős könyvvitelt érintően. Az egyik ilyen változás az áfatörvényben bevezetett pénzforgalmi

Részletesebben

HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TARTALOMJEGYZÉK 1. PÉNZÜGY KÖNYVELÉS... 2 1.1. Bejövő számla rögzítés... 2 1.2. Kontírozás... 4 1.3. Bankkivonatok rögzítése... 6 1.4. ÁFA bevallás... 7 2. ALKATRÉSZKERESKEDELEM...

Részletesebben

GoodBill számlázó és kintlévőség menedzselő rendszer

GoodBill számlázó és kintlévőség menedzselő rendszer GoodBill számlázó és kintlévőség menedzselő rendszer Könnyű kezelhetőség, átláthatóság jellemzi a GoodBill számlázó és kintlévőség menedzselő rendszert. Nem igényel különös képzettséget a számla elkészítéséhez.

Részletesebben

Alapadatokkal kapcsolatos módosítások

Alapadatokkal kapcsolatos módosítások Kedves Ügyfelünk! Ezúton szeretném tájékoztatni Önt az XL Bér modul legújabb frissítéséről: A legújabb verziója az 1.118 (6) az internetről letölthető a levél végén található link segítségével Változások,

Részletesebben

Általános forgalmi adó (Áfa) számviteli elszámolása

Általános forgalmi adó (Áfa) számviteli elszámolása Mintacím szerkesztése Általános forgalmi adó (Áfa) számviteli elszámolása Általános szabályok szerint Az általános forgalmi adóra vonatkozó adókötelezettséget tartalmazó jogszabályok: 2007. évi CXXVII.

Részletesebben

ÁFA változások Készítette: Vira Sándor Saldo Zrt. Igazgató helyettes Vincze Péter Saldo Zrt. Tanácsadó november

ÁFA változások Készítette: Vira Sándor Saldo Zrt. Igazgató helyettes Vincze Péter Saldo Zrt. Tanácsadó november ÁFA változások 2018. Készítette: Vira Sándor Saldo Zrt. Igazgató helyettes Vincze Péter Saldo Zrt. Tanácsadó 2017. november Online számla adatszolgáltatási kötelezettség 2018. 2018. január 1. és 2018.

Részletesebben

Online számlaadatszolgáltatás. Babári Sándor

Online számlaadatszolgáltatás. Babári Sándor Online számlaadatszolgáltatás Babári Sándor Miről lesz szó? Jogszabályi háttér Online számla rendszer Online számlázó Regisztráció menete Gyakran felmerülő kérdések Jogszabályi háttér Áfa tv. 10. sz. melléklet

Részletesebben

Kézikönyv. Határozott idejű számla könyvelése - értékesítés

Kézikönyv. Határozott idejű számla könyvelése - értékesítés Kézikönyv Határozott idejű számla könyvelése - értékesítés Tartalomjegyzék 1 ABAS-ERP UTASÍTÁS ÁTTEKINTÉS... 5 2 VEVŐ - ÜRES... 6 3 VEVŐ - MEGJELENÍTÉS [76372 PARTNER PARTNER KERESKEDŐHÁZ KFT] 7 4 ABAS-ERP

Részletesebben

HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HÍRLEVÉL HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ TARTALOMJEGYZÉK 1. PÉNZÜGY KÖNYVELÉS... 2 1.1. ÁFA bevallás... 2 1.2. Átutalási csomag karbantartó... 3 1.3. Általános kimenő számlázás... 4 1.4. Folyószámlakezelés... 5 1.5.

Részletesebben

ÁFA változás adatmódosítási ismertető a HostWare VEN Vendéglátás rendszerhez. Programverzió

ÁFA változás adatmódosítási ismertető a HostWare VEN Vendéglátás rendszerhez. Programverzió ÁFA változás 2017.01.01. adatmódosítási ismertető a HostWare VEN Vendéglátás rendszerhez Programverzió 7.15 2016.10.25. 1 Tartalomjegyzék 1 Bevezetés... 3 2 ÚJ ÁFA kulcs hozzárendelése a cikkekhez... 4

Részletesebben

Belföldi áfa összesítő jelentés

Belföldi áfa összesítő jelentés Belföldi áfa összesítő jelentés Készítette: Balogh Szabolcs NAV Kiemelt Adózók Adóigazgatása Kiutalás Előtti Ellenőrzési osztály 2. A belföldi áfa összesítő jelentésre vonatkozó jogszabályi háttér: Az

Részletesebben

Fordított adózású ügyletre adott előleg és az áfa

Fordított adózású ügyletre adott előleg és az áfa Fordított adózású ügyletre adott előleg vonatkozásában (mezőgazdasági termékeknél) NAV-tól kért állásfoglalás alább megtekinthető: (Természetesen nem tekinthető jogszabálynak!) 1.) Előleg kezelése a mezőgazdasági

Részletesebben

HÍRLEVÉL június. Tisztelt Ügyfelünk!

HÍRLEVÉL június. Tisztelt Ügyfelünk! HÍRLEVÉL 2012. június Tisztelt Ügyfelünk! Örömmel tájékoztatjuk a 2012 júniusában elkészült fejlesztéseinkről. A mellékelt dokumentum első felében megtalálja a változtatások rövid összefoglalóját, míg

Részletesebben

A számlázó szoftverekre vonatkozó szabályok 2017 július 01-től

A számlázó szoftverekre vonatkozó szabályok 2017 július 01-től ÁFA bevallási szabályok 2017. július 01-től változnak az áfa bevallás, összesítő jelentésére vonatkozó szabályai. Addig is, a következő feladatokat célszerű elvégezni, a felkészülés jegyében. 1. A számlázó

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 94. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 94. szám MAGYAR KÖZLÖNY 94. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2014. július 14., hétfő Tartalomjegyzék 2014. évi XXXIII. törvény Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról 11046 1380/2014. (VII. 14.) Korm.

Részletesebben

Új Funkció! A 12A60-as nyomtatvány kitöltése!

Új Funkció! A 12A60-as nyomtatvány kitöltése! Új verzió, 2012. november Könyvelő program Megjelent! Kulcs-Könyvelés frissítés 2012. november 15. Új Funkció! A 12A60-as nyomtatvány kitöltése! A Kulcs-Könyvelés 2012. novemberi verziója már a közösségen

Részletesebben

PRECÍZ Információs füzetek

PRECÍZ Információs füzetek PREÍZ Információs füzetek Információk, Módszerek, Ötletek és Megoldások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerhez T12. Egyeztetés a PREÍZ Integrált ügyviteli rendszerben 2006. március (mod.090827)

Részletesebben

Hírlevél. 2007. július. Fejlesztések és változások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerben. 2007. III. negyedév

Hírlevél. 2007. július. Fejlesztések és változások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerben. 2007. III. negyedév Hírlevél Fejlesztések és változások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerben 2007. III. negyedév 2007. július Tartalomjegyzék 3. oldal: Készlet modul - Minimum-maximum készletfigyelés 6. oldal:

Részletesebben

A program jelenleg az import illetve az intrastat adatok alapján tudja elkészíteni a jelentést, kizárólag kötelezettséget tud lekérdezni.

A program jelenleg az import illetve az intrastat adatok alapján tudja elkészíteni a jelentést, kizárólag kötelezettséget tud lekérdezni. Leírás a Kompakt ZOLL v5 vámszoftverben elérhető környezetvédelmi termékdíj jelentéshez tartozó modulról. A program jelenleg az import illetve az intrastat adatok alapján tudja elkészíteni a jelentést,

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! 1) Módosítás: Áfa bevallás és A60-as bevallás menüpontok könnyebb elérhetősége

Tisztelt Ügyfelünk! 1) Módosítás: Áfa bevallás és A60-as bevallás menüpontok könnyebb elérhetősége Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Servantes Hatékony Integrált Vállalatirányítási Rendszer Főkönyv modult érintő változásokról és fejlesztésekről. A nagyobb adatbázisoknál a frissítés

Részletesebben

ÁFA. Áfa gyűjtő az áfa nyilvántartásban

ÁFA. Áfa gyűjtő az áfa nyilvántartásban ÁFA Áfa gyűjtő az áfa nyilvántartásban A könyvelési rendszerbe az áfa nyilvántartást az un áfa gyűjtő segítségével tudjuk megvalósítani. Az áfa gyűjtő segítségével részletes áfa szétbontást, automatikus

Részletesebben

Felhasználói leírás a DimNAV Server segédprogramhoz ( )

Felhasználói leírás a DimNAV Server segédprogramhoz ( ) Felhasználói leírás a DimNAV Server segédprogramhoz (1.1.0.3) Tartalomjegyzék Bevezetés...3 1. Telepítés...3 2. Eltávolítás...4 Program használata...5 1. Kezdeti beállítások...5 2. Licenc megadása...6

Részletesebben

R e n d e l ő i a d m i n i s z t r á c i ó s p r o g r a m

R e n d e l ő i a d m i n i s z t r á c i ó s p r o g r a m IGLU Software (06-20) 537-33-21 info@iglu.hu www.iglu.hu R e n d e l ő i a d m i n i s z t r á c i ó s p r o g r a m Programfrissítések leírása 2011 (utolsó : 14 - Rendelő 2011-12-01 3.6.3d - 13. oldal

Részletesebben

ÁFA változások Online számla adatszolgáltatási kötelezettség július 1-től

ÁFA változások Online számla adatszolgáltatási kötelezettség július 1-től 2018. július 1.-től 2018. január 1. és 2018. június 30. között: ÁFA változások 2018. nincs változás, Áfa bevallásban változatlan adattartalommal a kibocsátott, befogadott számlák esetén : Adatszolgáltatás

Részletesebben

Az általános forgalmi adóról szóló törvény változásai 2013

Az általános forgalmi adóról szóló törvény változásai 2013 Az általános forgalmi adóról szóló törvény változásai 2013 3. modul: számlázás és egyéb gyakori kérdések Összeállítást készítette: Sike Olga NAV főosztályvezető-helyettes Az alanyi adómentesség értékhatára

Részletesebben

FŐKÖNYV ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ TÖRZSEK KIALAKÍTÁSA

FŐKÖNYV ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ TÖRZSEK KIALAKÍTÁSA FŐKÖNYV ÁLTALÁNOS TÁJÉKOZTATÓ TÖRZSEK KIALAKÍTÁSA A törzsadatok kialakítására a következő sorrendet javasoljuk: 1.) Rovattörzs kialakítása: elsődleges fontosságú, mivel a kötelezettségvállalás a rovatok

Részletesebben

Comp-Sys Fo ko nyv-sza mla za s Program Felhaszna lo i leı ra s a 2013.01.01.-to l e rve nyes programmo dosı ta sokhoz

Comp-Sys Fo ko nyv-sza mla za s Program Felhaszna lo i leı ra s a 2013.01.01.-to l e rve nyes programmo dosı ta sokhoz Comp-Sys Fo ko nyv-sza mla za s Program Felhaszna lo i leı ra s a 2013.01.01.-to l e rve nyes programmo dosı ta sokhoz Tartalom 1 Pénzforgalmi ÁFA... 2 1.1 Pénzforgalmi ÁFA választásának beállítása...

Részletesebben

Általános Integrált Rendszer

Általános Integrált Rendszer Kiskereskedelmi számlázó rendszer (AIR_KISKER_SZLA) segédlet Számlázó program azonosítója: 3.0 Dokumentum verzió száma: 3.0 Készült: 2016.09.06 Tartalomjegyzék: Tartalomjegyzék:... 2 1 Bevezetés... 3 2

Részletesebben

EVOLUT KÉSZLETGAZDÁLKODÁSI RENDSZER

EVOLUT KÉSZLETGAZDÁLKODÁSI RENDSZER EVOLUT KÉSZLETGAZDÁLKODÁSI RENDSZER e-book 2012 Contorg Kft 1 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 4 A készletmodul működési elve... 5 A főmenü... 6 Cikkek csoportosítása... 7 Főcsoport... 7 Cikkcsoport... 8 Cikkcsoport

Részletesebben

A regisztráció a NAV erre a célra létrehozott weboldalán, a ttps://onlineszamla.nav.gov.hu oldalon lehetséges. Kattintson a Regisztráció gombra!

A regisztráció a NAV erre a célra létrehozott weboldalán, a ttps://onlineszamla.nav.gov.hu oldalon lehetséges. Kattintson a Regisztráció gombra! 1. Regisztráció A regisztráció a NAV erre a célra létrehozott weboldalán, a ttps://onlineszamla.nav.gov.hu oldalon lehetséges. Kattintson a Regisztráció gombra! Amennyiben a regisztrációval kapcsolatosan

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! -Új tétel rögzítésekor ezentúl a partner keresés találati képernyőjén láthatók a vevő kategória kódok is az utolsó oszlopban.

Tisztelt Ügyfelünk! -Új tétel rögzítésekor ezentúl a partner keresés találati képernyőjén láthatók a vevő kategória kódok is az utolsó oszlopban. Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Servantes Hatékony Integrált Vállalatirányítási Rendszer Főkönyv, Pénzügy, Eszköz, Aqua számlázó, Kommunális számlázó, Univerzális számlázó, Készlet

Részletesebben

2018/10/16 06:18 1/11 Online Számla

2018/10/16 06:18 1/11 Online Számla 2018/10/16 06:18 1/11 Online Számla Online Számla Ez a dokumentum a 2018. július 1-től érvényes NAV adatszolgáltatással kapcsolatos tudnivalókat foglalja össze röviden. A lényeg A 100.000,- Ft ÁFA tartalmat

Részletesebben

CobraConto.Net v0.42 verzió Pénzügy modul

CobraConto.Net v0.42 verzió Pénzügy modul CobraConto.Net v0.42 verzió Pénzügy modul Megváltozott az ÁFA típushoz kapcsolható ABEV összerendelés lehetősége. A megelőző verziókban nem lehetett külön megadni a fizetendő/igényelhető irányt az összerndelés

Részletesebben

NAV Online Számla ÉLES rendszerébe történő regisztráció

NAV Online Számla ÉLES rendszerébe történő regisztráció NAV Online Számla ÉLES rendszerébe történő regisztráció A számlázó programokkal szembeni követelmények 2018. július 1-től változnak. 2018. július 1-től azokról a számlákról kell kötelezően a NAV Online

Részletesebben

Gyári alkatrészek rendelése modul

Gyári alkatrészek rendelése modul Gyári alkatrészek rendelése modul 1. Bevezetés... 2 2. Menüpontok... 3 2.1. Törölhető tételek... 3 2.2. Szűrések... 4 3. Új megrendelés felvitele... 5 3.1. Rendelés készletfoglalásból... 6 3.2. Készletfeltöltő

Részletesebben

SigmaCONTO A fordított ÁFA (FO-ÁFA) kezelése

SigmaCONTO A fordított ÁFA (FO-ÁFA) kezelése NIARA N E L I T & S I G M A ÜG Y V I T E L I R E N D S Z E R E K SigmaCONTO 2017 A fordított ÁFA (FO-ÁFA) kezelése Niara Kft. 1026 Budapest, Pasaréti út 43. Tel./fax: (06-1) 214-56-93,(06-1) 213-68-91

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Univerzális modult érintő változások. Készlet modult érintő változások

Tisztelt Ügyfelünk! Univerzális modult érintő változások. Készlet modult érintő változások Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Servantes Hatékony Integrált Vállalatirányítási Rendszer Univerzális számlázó, Készlet, Kommunális számlázó, Menetlevél, Eszköz modulokat érintő változásokról

Részletesebben

Személyi jövedelemadó

Személyi jövedelemadó ADÓVÁLTOZÁSOK 2015. 1 Személyi jövedelemadó Alapelvek, fogalmak változásai 2015-től Családi kedvezmény változásai 2015-példák a gyakorlati alkalmazásra első házasok kedvezménye példákkal adóelőleg nyilatkozatok

Részletesebben

Jövedéki engedélyes kereskedelmi tevékenység

Jövedéki engedélyes kereskedelmi tevékenység Jövedéki nyilvántartás beállítása 1. 2. Első lépésként a főmenübe kell beállítani, hogy a cég jövedéki nyilvántartást vezet. A beállítás a Cégadatok/Cégbeállítások/Cégadatok menüpont Könyvvezetés, adózás

Részletesebben

METALLONOVA KFT. Acel arlista Nettó ár. Ft/kg 12 fm Ft/kg 6 fm Ft/kg tekercs 12 m 6 m

METALLONOVA KFT. Acel arlista Nettó ár. Ft/kg 12 fm Ft/kg 6 fm Ft/kg tekercs 12 m 6 m Tájékoztatjuk az adószámmal rendelkező ügyfeleinket, hogy 2015. január 1-től egyes acéltermékek fordított áfásak. Az erről szóló fordított áfa nyilatkozatunkat a weboldalunkról tudja letölteni. Az első

Részletesebben

Kettős könyvviteli program nyitása

Kettős könyvviteli program nyitása A Kettős könyvviteli program nyitásának lépései A kettős könyvviteli program automatikusan nyitja a könyvelési állomány záró állapotának analitikáit és főkönyvi adatait. A nyitás során kiválasztható a

Részletesebben

Kézikönyv Skontó kezelése a belföldi beszerzési számlákban

Kézikönyv Skontó kezelése a belföldi beszerzési számlákban Kézikönyv Skontó kezelése a belföldi beszerzési számlákban Tartalomjegyzék 1 ABAS ERP UTASÍTÁS ÁTTEKINTÉS... 5 2 ADÓKULCS - ÜRES... 8 3 ADÓKULCS - MEGJELENÍTÉS [1 AFA1 ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ 27 %] 9 4

Részletesebben

18HIPA bevallás elkészítése

18HIPA bevallás elkészítése A 18HIPA bevallás elkészítésének folyamata Illetékes önkormányzatok kiválasztása, megosztási mód beállítása A HIPA bevallás működtetéséhez Cégadatok, Könyvvezetés, Adózás lapfülön be kell állítani a székhely

Részletesebben

Ügyfél kapus regisztráció (amennyiben még nincs, akkor mielőbb meg kell tenni).

Ügyfél kapus regisztráció (amennyiben még nincs, akkor mielőbb meg kell tenni). NAV Online Számla rendszerrel Kapcsolatos Tájékoztató Tisztelt Partnereink! MINT AZT ÖNÖK IS TUDJÁK a NAV tájékoztatásából 2018. július 1-jétől kötelező adatot szolgáltatni a legalább 100 ezer forint áthárított

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Főkönyv modult érintő változások

Tisztelt Ügyfelünk! Főkönyv modult érintő változások Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni a Servantes Hatékony Integrált Vállalatirányítási Rendszer Főkönyv, Pénzügy, Univerzális számlázó, Készlet, Kommunális számlázó modulokat érintő változásokról

Részletesebben

EVOLUT FELVÁSÁRLÁSI JEGYKÉSZÍTŐ RENDSZER ISMERTETÉSE KEZELŐI LEÍRÁS

EVOLUT FELVÁSÁRLÁSI JEGYKÉSZÍTŐ RENDSZER ISMERTETÉSE KEZELŐI LEÍRÁS EVOLUT FELVÁSÁRLÁSI JEGYKÉSZÍTŐ RENDSZER ISMERTETÉSE KEZELŐI LEÍRÁS Contorg Kft 2013 TARTALOMJEGYZÉK Előszó... 3 A felvásárlási jegykészítő működésének elmélete... 4 A felvásárlási jegykészítés indítása...

Részletesebben

XX. Országos Könyvvizsgálói Konferencia

XX. Országos Könyvvizsgálói Konferencia XX. Országos Könyvvizsgálói Konferencia (2012. Szeptember 6-7.) Az adóellenőrzések tapasztalatai, az adóhatóság és a könyvvizsgáló Dr. Varga Árpád Elnökhelyettes, NAV I. Az adóellenőrzések tapasztalatai

Részletesebben

Online számla regisztráció

Online számla regisztráció Online számla regisztráció Az online számlázás rendszerében az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítésének előfeltétele a regisztráció. Ehhez be kell lépni a a NAV online számla felületére: Teszt környezet:

Részletesebben

Tájékoztató az Áfa tv. 6/A. számú mellékletében szereplő termékek tarifális besorolásáról

Tájékoztató az Áfa tv. 6/A. számú mellékletében szereplő termékek tarifális besorolásáról 2012.06.14. Tájékoztató az Áfa tv. 6/A. számú mellékletében szereplő termékek tarifális besorolásáról Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: Áfa tv.) 6/A. számú melléklete

Részletesebben

Használati útmutató a jogosultságok kiosztásához

Használati útmutató a jogosultságok kiosztásához Használati útmutató a jogosultságok kiosztásához Tartalomjegyzék Bevezető... 3 Belépés az Intézményvezetői mesterjelszó-kezelő rendszerbe... 3 Felhasználói szintek... 5 Meglévő felhasználó jogosultságainak

Részletesebben

Kedves Ügyfelünk! Ezúton szeretném tájékoztatni Önt az Armada Bér modul legújabb frissítéséről:

Kedves Ügyfelünk! Ezúton szeretném tájékoztatni Önt az Armada Bér modul legújabb frissítéséről: Kedves Ügyfelünk! Kérjük, hogy az internetről az útmutatás szerint frissítse jogszerűen használt Armada Bér modulját! Armada Bér (2.16.12) tartalma (változások, bővítések) Ezúton szeretném tájékoztatni

Részletesebben

PRECÍZ Információs füzetek

PRECÍZ Információs füzetek PREÍZ Információs füzetek Információk, Módszerek, Ötletek és Megoldások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerhez 1. Zárás, Egyeztetés, Ellenőrzés 1999 május (mod. 2009.07.) Egyeztetés a PREÍZ

Részletesebben

1. Bevezetés. összeállítása ( ) majd a Lekérdezés futtatása ( ) nyomógombot kell megnyomni (2. ábra).

1. Bevezetés. összeállítása ( ) majd a Lekérdezés futtatása ( ) nyomógombot kell megnyomni (2. ábra). Áfa bevallás modul 1. Bevezetés... 2 2. Megjelenítés... 3 2.1. Áfában csak feladott... 3 2.2. Áfában nem csak feladott... 3 3. Normál ÁFA időszak... 3 3.1. ÁFA bevallás státuszok: Nyitás, zárás, törlés...

Részletesebben

Számlakorrekciók áfa szabályai a gyakorlatban

Számlakorrekciók áfa szabályai a gyakorlatban Számlakorrekciók áfa szabályai a gyakorlatban Készítette: Vira Sándor Igazgatóhelyettes, okl. adószakértő 2017. szeptember Vincze Péter Gazd. tanácsadó, okl. adószakértő Milyen adat módosítható a számlán?

Részletesebben

DebitTray program Leírás

DebitTray program Leírás DebitTray program Leírás Budapest 2015 Bevezetés Egy-egy kintlévőséghez tartozó határidő elmulasztásának komoly következménye lehet. Éppen ezért a Kintlévőség kezelő program főmenü ablakában a program

Részletesebben

ERP rendszer a gyakorlatban az Anda Present Kft-nél

ERP rendszer a gyakorlatban az Anda Present Kft-nél ERP rendszer a gyakorlatban az Anda Present Kft-nél Cégünkről Piacvezető üzleti- és reklámajándék tárgy nagykereskedelem 20 éve a piacon Központi iroda és raktár (6.000m 2 ) Budapesten Front office irodák

Részletesebben

METALLOGLOBUS Fém és Építőtermék Kereskedelmi Kft. ACÉLTERMÉKEK KERESKEDELMI ÁRJEGYZÉKE

METALLOGLOBUS Fém és Építőtermék Kereskedelmi Kft. ACÉLTERMÉKEK KERESKEDELMI ÁRJEGYZÉKE METALLOGLOBUS Fém és Építőtermék Kereskedelmi Kft. 1106 Budapest, Jászberényi út 57. ACÉLTERMÉKEK KERESKEDELMI ÁRJEGYZÉKE Érvényes 2015. március 17-től visszavonásig Kedvezményrendszer Nettó 250.000 Ft

Részletesebben

Felhasználói útmutató (Adott programverzióhoz érvényes)

Felhasználói útmutató (Adott programverzióhoz érvényes) CalcSystem Számlarendszer Felhasználói útmutató (Adott programverzióhoz érvényes) M City Kft. Miskolc Tel/fax: 46/ 560-268 Mobil: 30/9458-718 Felhasználói útmutató Menürendszer A mellékelt főmenü szerkezete

Részletesebben

Bér program gépi nyitása

Bér program gépi nyitása A vállalkozás adatainak nyitása A bér program gépi nyitása a Főmenü a Cégadatok Cégnyitások Gépi nyitás (előző évből) menüpontjának elindításával kezdeményezhető. Figyelem! A bérszámfejtési adatok gépi

Részletesebben

A KASPERSKY SECURITY CENTER

A KASPERSKY SECURITY CENTER A KASPERSKY SECURITY CENTER TELEPÍTÉSE A példában egy 2 gépes modell-hálózat központi felügyeletét készítjük el. A letöltött.exe telepítő állomány elindítása után a telepítő központ jelenik meg. Kattintson

Részletesebben

GYORSHÍREK 2012-29. Tartalom

GYORSHÍREK 2012-29. Tartalom GYORSHÍREK 2012-29 Tartalom 1.Partner rendezvények 1.a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége - Felkészülés a környezetvédelmi termékdíj törvény és végrehajtási rendelettel kapcsolatos II. negyedéves

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a következő modulokból került fel frissítés az internetre:

Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a következő modulokból került fel frissítés az internetre: Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton szeretnénk tájékoztatni, hogy a következő modulokból került fel frissítés az internetre: Gyors Számlázó Főkönyv Pénzügy Házipénztár Eszköz Készlet és számlázás Pénztárkönyv Eva

Részletesebben

FIRST LINE HÁZIPÉNZTÁR

FIRST LINE HÁZIPÉNZTÁR FIRST LINE HÁZIPÉNZTÁR Termék ismertető Készítette: Fájl név: Verzió: First Line Experts Kft. First_Line_Hazipenztar_termekismerteto v1 1 / 5 1. Házipénztár modul funkcionális ismertetése 1.1. Integráció

Részletesebben

Naplófőkönyv zárása. A részletező nyilvántartások a következők (félkövér betűvel jelöltem, amit szakszervezet esetében el tudok képzelni):

Naplófőkönyv zárása. A részletező nyilvántartások a következők (félkövér betűvel jelöltem, amit szakszervezet esetében el tudok képzelni): Naplófőkönyv zárása Az egyszeres könyvvitel alap- és részletező nyilvántartásokból áll. (Kettős könyvvitel esetében a részletező nyilvántartásokat a főkönyvi számlák analitikája adja, így ezért nincs szükség

Részletesebben

CobraConto.Net v0.50 verzió

CobraConto.Net v0.50 verzió CobraConto.Net v0.50 verzió - Új: Kötelezettségek kezelése: A bérszámfejtés, járulékok, külön eljárással megállapított adók, import áfa és saját vállalkozásban megvalósított beruházás áfa tételeinek vegyes

Részletesebben

Ingatlanokkal kapcsolatos gazdasági műveletek. Ingatlanokkal kapcsolatos gazdasági műveletek. Határozott időszaki elszámolás

Ingatlanokkal kapcsolatos gazdasági műveletek. Ingatlanokkal kapcsolatos gazdasági műveletek. Határozott időszaki elszámolás Ingatlanokkal kapcsolatos gazdasági műveletek Ingatlanokkal kapcsolatos gazdasági műveletek Adólevonási jog Vira Sándor Vincze Péter Saldo Zrt. Tanácsadó Igazgatóság 1 2 Ingatlan definíciója 282/2011/EU

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv DokiRex.SQL Betegnyilvántartó szoftver (továbbiakban: program) Felhasználói kézikönyv Számlázás modul Kézikönyv és vonatkozó induló program verzió: [v16.1.xx] Az ahol az xx tetszőleges köztes alverzió

Részletesebben

Hírlevél. 2010. február. Fejlesztések és változások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerben. 2010. I. negyedév

Hírlevél. 2010. február. Fejlesztések és változások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerben. 2010. I. negyedév Hírlevél Fejlesztések és változások a Precíz Integrált Ügyviteli Információs rendszerben 2010. I. negyedév 2010. február Tartalom Számviteli és Pénzügy modul EU-n belüli szolgáltatás ÁFA szétbontása...

Részletesebben

Kézikönyv. Belföldi tételes bevallás

Kézikönyv. Belföldi tételes bevallás Kézikönyv Belföldi tételes bevallás Tartalomjegyzék 1 ABAS-ERP UTASÍTÁS ÁTTEKINTÉS... 4 2 BELFÖLDI ÖSSZESÍTŐ JELENTÉS... 5 3 MICROSOFT EXCEL - MUNKAFÜZET1... 7 4 BELFÖLDI ÖSSZESÍTŐ JELENTÉS... 8 5 XDOC3.1364461878273.BOJ.PDF

Részletesebben

Sprint törzsadatok importja a CobraLight program adatbázisába

Sprint törzsadatok importja a CobraLight program adatbázisába Sprint törzsadatok importja a CobraLight program adatbázisába Ha a CobraLight számlakészítő program használatba vétele előtt a számlakészítés a Sprint programmal történt, akkor lehetőség van a Sprint program

Részletesebben