Sajtóinformáció. RBHU/MK Bxb_30604ZFLS-d MPK_h. Aktív kormánymű az aktív biztonság szolgálatában
|
|
- Zsuzsanna Pintérné
- 7 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Sajtóinformáció RBHU/MK Bxb_30604ZFLS-d MPK_h Aktív kormánymű az aktív biztonság szolgálatában Colin Carter, a ZF Lenksysteme GmbH(Schwäbisch Gmünd) kereskedelmi vezetője,(a cég a Robert Bosch GmbH és a ZF Friedrichshafen AG által alapított közös vállalat) Az 56-dik nemzetközi autós újságíró-kollokviumon 2003 júniusában Boxbergben tartott előadás Az aktív kormánymű oly módon enged meg a vezetőtől független kormányzási beavatkozásokat az első tengelyen, hogy közben nem szükséges bontani a kormánykerék s az első tengely közötti mechanikus kapcsolatot. A rendszer fő alkotórészei a fogasléces kormánymű, a bolygóműves hajtómű valamint az elektromos motor. A többlet szabadságfok lehetővé teszi a kormánymű folyamatosan és a helyzettől függően változtatható áttételezését, amelynek segítségével optimalizálható annak kezelhetősége, a működtetéséhez szükséges erő, valamint a vezető kényelemérzete. Az alkalmazott megoldással a járművet stabilizáló kormányzási beavatkozások is elvégezhetők. A kormányzási-, kapcsolási- és fékezési utasítások közvetítése a gépkocsikban többnyire mechanikus vagy hidraulikus úton történik. Ennek megvalósítása feltételezi olyan átviteli mechanizmusok meglétét, mint például a kormányoszlop, a kapcsoló rudazat vagy a fékvezetékek. A mechanikus átviteli szerkezetek ugyanakkor bizonyos hátrányokkal is járnak, különösen a gépkocsiban való elhelyezés, a szerelési ráfordítások, a költségek, a tömeg, valamint a többi rendszerrel való hálózatba kötés szempontjából. Megoldásként kínálkozna a repülőgépipar számára kifejlesztett elektronikus átvitel, angol kifejezéssel a by wire technika. Ennél a megoldásnál a vezérlési utasításokat előbb elektromos impulzusokká változtatják, amelyek azután elektromágneses vagy elektrohidraulikus végrehajtó egységeket működtetnek. A megoldásnak több előnye is van. Az elektromos jelek a vezérlőegységgel könnyen ellenőrizhetők és feldolgozhatók, ezáltal a vezető által adott hibás vagy helytelen utasítások kijavíthatók. Az elektronika ezenkívül lehetővé teszi a különböző berendezések hálózatba kapcsolását is, amelyek lehetnek kizárólag a menetdinamikával, tehát az aktív biztonsággal kapcsolatos rendszerek, vagy akár a motor-, váltó- és fékvezérlés. Robert Bosch Kft. Telefon: Public Relations Gyömrői út 120. Telefax: Raveczki Róbert H-1103 Budapest robert.raveczki@bosch.com
2 2 Az utastérben lévő kezelőszervek és a végrehajtó elemek közötti közvetlen mechanikus kapcsolat hiányában szabadabban lehet elhelyezni az egyes elemeket, és kevésbé bonyolult azok szerelése. A kormányoszlop, illetve egyéb mechanikus egységek helyett kizárólag kábeleket kell vezetni, a gépkocsi utasterébe így kevesebb vibráció jut be, növekszik a passzív biztonság. A mechanikus rendszerelemekhez képest az elektronikus alkatrészek tömeg és költségmegtakarítással járnak, s nem utolsósorban le lehet mondani az olyan, a környezetet terhelő üzemi folyadékok alkalmazásáról, mint például a hidraulikaolaj. Nem minden járműrendszerben alkalmazható kizárólag elektronikus jeltovábbítás. Az elektronikus kormányzás (steer by wire) személygépkocsikban egyelőre nem engedélyezett Az EU járműbiztonsági előírásai megkövetelik a gépkocsikban a kormánykerék és kormányzott kerekek közötti mechanikus kapcsolatot. Ennek következményeként a tisztán elektronikus kormánymű alkalmazása eleve ki van zárva. A ZF Lenksysteme (a Robert Bosch GmbH és a ZF Friedrichshafen AG százalékos részesedéssel létrehozott közös vállalata) által kifejlesztett berendezés segítségével megvalósíthatók a steer-by-wire hálózatba kötésre, illetve a jelfeldolgozásra vonatkozó fontosabb funkciói, anélkül azonban, hogy meg kellene szakítani a kormánykerék és a kormány áttétele közötti mechanikus kapcsolatot. A BMW-vel, mint ügyféllel közösen kifejlesztett aktív kormányzási rendszer (amelyet aktív kormányműnek vagy Active Steering-nek neveznek, már sorozatgyártásra érett állapotban van. Az aktív kormányzás különlegessége a beépített differenciálműben rejlik. Ehhez a kormányoszlopba integráltak egy bolygóműves hajtást, amelynek két bemenő és egy kimenő tengelye van. Az egyik bemenő tengely a kormánykerékkel áll kapcsolatban, a másikat egy elektromos motor hajtja meg csigakerekes hajtómű közvetítésével. A berendezéshez tartozó szoftver feldolgozza a szükséges szenzorok jeleit, meghajtja az elektromos motort és ellátja a teljes kormánymű felügyeletét. A differenciálművön keresztül a rendszerbe kapcsolt elektromos motor lehetővé teszi a vezetőtől független kormánybeavatkozást az első kerekeken. A kerekeken megjelenő kormányzási szög a menetviszonyoknak megfelelően lesz kisebb vagy nagyobb, mint a vezető által a kormánykeréken beállított kormánykerékszög. Amennyiben az elektromos motor nyugalomban marad, közvetlen kapcsolat jön létre a kormánykerék és a kerekek között akárcsak a hagyományos rendszerek esetében.
3 3 Aktív kormánymű a menetbiztonság növelésére és a vezetés kényelmesebbé tételéhez Az aktív kormányművel megvalósítható hálózatba kapcsolás jelenti a rendszer egyik legnagyobb előnyét: az ESP működésének támogatását. Az aktív kormánymű elektronikája, saját szenzorainak jele alapján veszélyes helyzetekben ellenkormányzást végezhet. A menetdinamika szabályzó rendszerei így már nem csak fékbeavatkozásokkal, de a kormányzással is beavatkozhatnak a jármű viselkedésébe. Előnye: a kormányművön keresztüli beavatkozás gyorsabb, hatását is kevésbé érzik a bennülők, mint az egyes fékek működtetése esetén. Az új rendszer azonban a vészhelyzetekben nyújtotta többlet biztonság mellett komfortosabbá is teszi a vezetést. A hagyományos kormányrásegítővel szemben az aktív kormánymű változó áttételi aránnyal működtethető például a jármű haladási sebességének függvényében. Alacsony sebességnél ki áttételi arány segíti a parkolást valamint a kis ívű kanyarok bevételét. A jármű közvetlenebbé, aktívabbá, jobban kezelhetővé válik. Nagyobb sebességek esetén a motor ellenkező irányba avatkozik be a kormánymozgásba, ezáltal lecsökkenti a kialakuló kormányzási szöget. A kormánymű indirektté válik, a gépkocsi nyugodtabban reagál, a vezetés biztonságosabb. A szenzorok másodpercenként pontosan százszor jelzik a szükséges adatok pillanatnyi értékét. A vezérlőegység dönti el, kell-e, és ha igen, melyik irányba, milyen mértékben megváltoztatni a kormányzási szöget. Nincs bizonytalanság a rendszer meghibásodása esetén Amennyiben valamely hiba okán a rendszernek ki kell kapcsolnia az állítómotort, a hozzá tartozó bemenő tengely blokkolt állapotban marad. A bolygómű ekkor zárt rendszerként forog tovább, a jármű mindenféle korlátozás nélkül, de állandó áttételi aránnyal szabadon kormányozható. Ez a rendkívül nagy üzembiztonság komoly előnye az aktív kormányműnek a tisztán elektronikus átvitelhez ( steer-by-wire ) képest, mivel a rendszer meghibásodása esetén az nem tud a mechanikus kapcsolathoz hasonló vészüzemet biztosítani. A mechanikusan is meglévő kapcsolat olyan érv, amellyel az autóvezetők is meggyőzhetők az új rendszer elfogadásáról. Ők ugyanis csak akkor döntenek majd az új működési elv mellett, ha minden körülmények közepette biztonságban érzik majd magukat. Egy teljesen by-wire megoldással csak akkor érhető tökéletes biztonság, ha létezik egy második, redundáns rendszer. Ez feltételezi két elektromos hálózat, két akkumulátor, ezenkívül a megduplázott szenzorok, vezérlőegység vagy egy kiegészítő mechanikus-
4 4 hidraulikus kormánymű meglétét vészüzemek esetére. Az ennek következtében fellépő többletköltségek a közeljövőben kizárják egy elektronikus átvitellel működő kormánymű sorozatgyártású autókba való beépítését. Az aktív kormánymű optimálisan készíti elő a talajt a steer-by-wire jövőbeni piaci bevezetésére. A rendszer akkor fog végérvényesen elterjedni, amikor többlet előnyeit kisebb ráfordítás mellett lehet majd kiaknázni. Az aktív kormányműnek a vezető számára nyújtott előnyei A vezető számára mindenekelőtt annak van jelentősége, hogy a rendszer kijavíthassa azokat a vezetési hibákat, amelyek egy vétlenül elszenvedett veszélyes helyzet során jelentkeznek. Az aktív kormánymű kompenzálhatja vagy kijavíthatja a hibás kormányzási műveleteket, anélkül, hogy a vezető megijesztené vagy megzavarná a gépkocsi viselkedése. A menetviszonyoktól függő áttételi arány megkönnyíti a vezető munkáját és kényelmesebbé teszi a vezetést. A lassabb városi forgalomban, amikor könnyebb kormányozhatóságra van szükség, az elektromos motor beavatkozása következtében azonos kormányzási erő megtartása mellett kisebb kormánykerék elfordításra van szükség. Nagyobb sebességeknél ugyanakkor nem kell attól tartania, hogy egy tévedésből túl erősen végzett kormányzási manőver során elveszíti a gépkocsi feletti uralmát. Ugyanakkor az összes elméletileg lehetséges funkciónak szem előtt kell tartania a felhasználó pszihológiáját. Csak azt fogja elfogadni, amit ő maga is többlet értékként tapasztal, minden fölösleges gyámkodást el fog utasítani. A steer-by-wire rendszerek jövőbeni kilátásai A legutolsó, 2001-es IAA Nemzetközi Autókiállításon a ZF Lenksysteme cég még a 2005-ös évre jelezte előre az új kormányművek megjelenését szériagyártású autókban. Időközben bizonyos korlátozások jelentek meg. Jelenleg legkorábban a 2010-es évre várható a teljesen elektronikus átvitel piaci megjelenése a személygépkocsikban. Nagyfokú komplexitása miatt a szükséges biztonsági szint eléréséhez a rendszer gyártása jelentős ráforítást igényel, ami oly mértékben megnöveli a költségeket, amit a személygépkocsi ipar jelenleg nem tud elfogadni. Emellett a steer-by-wire rendszer a felső osztályba tartozó gépkocsik számára készülne, amelyek tulajdonosai különösen nagy hangsúlyt fektetnek a biztonságra. Ez az ügyfélkör jelenleg nem bízna meg egy olyan technikában, amelynél hiányzik a mechanikus kapcsolat a kormánykerék és a kerekek között.
5 5 Az aktív kormánymű az első lépés a teljesen elektromos átvitellel megvalósított kormányművek felé. Ugyan még nem teljesen önműködő, mégis lehetővé teszi a korrekciók alkalmazását és nagyobb komfortot nyújt használójának. Rövid- és középtávon várható az aktív kormányművek elterjedése. Mint a ZF Lenksysteme többi fejlesztése, az aktív korányműnek is egyeznie kell a járműgyártó elvárásaival, és támogatnia kell annak céljait. Már ma léteznek az autóiparban a teljes karosszériamenedzsmentet magába foglaló integrált rendszerre vonatkozó elképzelések. Eszerint egy, a többiek fölé rendelt vezérlőegység felismeri a kritikus vezetési helyzeteket és aktiválja az egyes részrendszereket (mint például az ESP, az aktív kormánymű vagy az ABS), majd együtt a biztonságos haladáshoz szükséges legtökéletesebb megoldást valósítják meg. Ez az egyik fő célja az aktív kormánymű továbbfejlesztésének.
Az előadásban taglalt gépjárműtechnikai rendszerek elsősorban irányíthatóság fenntartó funkciót látnak el és információ szolgáltatók.
1 2 A gépjármű közlekedésbiztonságát külső és belső tényezők határozzák meg. Meghatározó és továbbra is első helyen áll minden korszerű technikai segítség ellenére is - a gépkocsi vezető magatartása, szituációs
RészletesebbenÚj funkciókkal ellátott, energiatakarékos kormányzási rendszerek személygépkocsik számára
PRESSEINFORMATION IAA05_PT01 September 2005 Új funkciókkal ellátott, energiatakarékos kormányzási rendszerek személygépkocsik számára A ZF Lenksysteme GmbH a Robert Bosch GmbH és a ZF Friedrichshafen AG
RészletesebbenSajtóinformáció. RBHU/MK aa_abs25j_h. A Bosch ABS blokkolásgátló 25 éve az innovációtól a szériafelszerelésig
Sajtóinformáció RBHU/MK aa_abs25j_h A Bosch ABS blokkolásgátló 25 éve az innovációtól a szériafelszerelésig A gépkocsik menetbiztonságáért felelős egyik fontos rendszer évfordulóját ünnepelhetjük: 25 éve
RészletesebbenJárműinformatika Bevezetés
Járműinformatika Bevezetés 2016/2017. tanév, II. félév Dr. Kovács Szilveszter E-mail: szkovacs@iit.uni-miskolc.hu Informatika Intézet 107/a. Tel: (46) 565-111 / 21-07 Autó elektronika az 1970-es években
RészletesebbenJárműinformatika Bevezetés
Járműinformatika Bevezetés 2018/2019. tanév, II. félév Dr. Kovács Szilveszter E-mail: szkovacs@iit.uni-miskolc.hu Informatika Intézet 107/a. Tel: (46) 565-111 / 21-07 Autó elektronika az 1970-es években
RészletesebbenJárműinformatika A jármű elektronikus rendszerei
Járműinformatika A jármű elektronikus rendszerei 2016/2017. tanév, II. félév Dr. Kovács Szilveszter E-mail: szkovacs@iit.uni-miskolc.hu Informatika Intézet 107/a. Tel: (46) 565-111 / 21-07 A jármű alrendszerei
RészletesebbenZF TERMÉKEK. Hajtáslánc, felfüggesztés és kormányzás. elemei, alkatrészei
ZF TERMÉKEK Hajtáslánc, felfüggesztés és kormányzás elemei, alkatrészei ZF Lenksysteme A ZF 1932-ben kezdte meg a kormányművek gyártását az amerikai Ross Gear & Tool társaság licensze alapján. 1950-ben
RészletesebbenGépjárművek és mobilgépek I.
Gépjárművek és mobilgépek I. IV. Előadás Fékrendszerek, ABS, kormányművek, kormányrásegítők Összeállította: Dr. Sarka Ferenc Főfékhenger Feladata: Nyomás létesítése a fékkörökben. Hőmérséklet változáskor
RészletesebbenKÉTFŐTARTÓS FUTÓDARUK
KÉPVISELET EMELŐ BERENDEZÉSEK KÉTFŐTARTÓS FUTÓDARUK Elmas kétfõtartós futódaru Demag rendszer Elektromos emelõmûvel és Demag vonszolókábeles áramellátással felszerelve Teherbírás 3,2 t Fesztáv 28,8 m Emelési
RészletesebbenJÁRMŰRENDSZEREK TERVEZÉSE (Tervezési útmutató) Oktatási segédlet
JÁRMŰRENDSZEREK TERVEZÉSE (Tervezési útmutató) Oktatási segédlet 1 Tengelykapcsoló 1. Konstrukciós főméretek, befoglaló méretek 2. A nyomatékfelesleg tényező felvétele 3. A tárcsaszám, súrlódási tényező
RészletesebbenSajtóközlemény. Önmagukat vezető autók Műszakilag öt éven belül megvalósítható az autópálya-robotpilóta. 2015. szeptember 21.
Sajtóközlemény Önmagukat vezető autók Műszakilag öt éven belül megvalósítható az autópálya-robotpilóta 2015. szeptember 21. Az automatizált vezetés különösen megbízható technikát igényel A Bosch tesztjárműveivel
RészletesebbenA megtervezés folyamata 1. Vázlatos kialakítás
A megtervezés folyamata 1. Vázlatos kialakítás 1 / 15 A megtervezés folyamata 2. Részletes kialakítás 2 / 15 A megtervezés folyamata 3. Tökéletesítés és ellenőrzés 3 / 15 A kialakítás (megtervezés) folyamata
RészletesebbenHaszongépjármű fékrendszerek Alapok Rendszerfelépítés
Haszongépjármű fékrendszerek Alapok Rendszerfelépítés Gépjármű futóművek II. Szabó Bálint 2015. szeptember 10. 1 Haszongépjármű fékrendszerekre vonatkozó előírások Fékrendszer típusok Haszongépjárműveket
RészletesebbenSpeedPower Sprintbox. Használati és beszerelési útmutató
SpeedPower Sprintbox Használati és beszerelési útmutató Kedves Ügyfelünk SpeedPower Sprintbox Használati és beszerelési útmutató Gratulálunk, hiszen Ön minőségi, SpeedPower terméket választott. Cégünk
RészletesebbenÚj gépjárműtechnikai megoldások
Új gépjárműtechnikai megoldások Dr. Nagyszokolyai Iván 1 1 Miről lesz szó? Egy rövid tanórában nézzük át, hogy - a korszerű kormányszerkezetek ma milyen kiegészítő feladatokat is ellátnak és milyen a szerkezetük,
RészletesebbenToyota Hybrid Synergy Drive
Toyota Hybrid Synergy Drive PRIUS prior, to go before Ahead of its time Jövő járműve Toyota Hybrid Synergy Drive Mi a hibrid járm? Bels égés motor + villamosmotor = Hibrid Hibrid Rendszerek Osztályai Visszatekintés
RészletesebbenMUNKAANYAG. Tary Ferenc. 3500 kilogramm alatti öszgördülő súlyú gépjárművek kormányberendezései. A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I.
Tary Ferenc 3500 kilogramm alatti öszgördülő súlyú gépjárművek kormányberendezései A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I. A követelménymodul száma: 0675-06 A tartalomelem azonosító száma és
Részletesebben1. Magyarázza meg és definiálja a négyütemű benzinmotor alábbi jellemzőit! Elméleti és valóságos körfolyamat A fajlagos fogyasztás és légviszony
1. Magyarázza meg és definiálja a négyütemű benzinmotor alábbi jellemzőit! Elméleti és valóságos körfolyamat A fajlagos fogyasztás és légviszony Teljes terhelési jelleggörbe 2. Magyarázza el a négyütemű
RészletesebbenGépjárművek és mobilgépek I.
Gépjárművek és mobilgépek I. II. Előadás Hajtási módok, kanyarodás, fékek Összeállította: Dr. Sarka Ferenc Hajtási módok Elsőkerék-hajtás Hátsókerék-hajtás Összkerékhajtás Hátsókerék-hajtás Orrmotoros
RészletesebbenFoglalkozási napló a 20 /20. tanévre
Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 35 52 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának
Részletesebbena hátsó emelő berendezésre függesztett munkaeszközök tolt üzemmódban működtethetők
A lejtős területeken termesztett szőlő tulajdonságai a (nagyszerű) egyedi talajadottságoknak és a napsugarak kedvező beesési szögének köszönhetően a hegyvidéki borok jobb minőségét jelentik. De hogyan
RészletesebbenZF ERÔÁTVITEL A ZEPPELIN LÉGHAJÓKTÓL A HIBRID MEGHAJTÁSÚ AUTÓBUSZOKIG
12 CAMION TRUCK&BUS 2009/8 AUGUSZTUSI HORIZONT ZF Erőátvitel földön, vízen, levegőben A ZEPPELIN LÉGHAJÓKTÓL A HIBRID MEGHAJTÁSÚ AUTÓBUSZOKIG A Zahnradfabrik Friedrichshafen már kezdettől fogva fogaskerekes
RészletesebbenBosch exchange Hatékony. Egyszerű. Gyors.
Bosch exchange Hatékony. Egyszerű. Gyors. A Bosch cserealkatrész-program Növekvő piac új üzleti lehetőségek A cserealkatrészek piacának alakulása 2000 2010 Változatlanul nagy az igény a hagyományos cserealkatrészek
RészletesebbenAutódiagnosztikai mszer OPEL típusokhoz Kizárólagos hivatalos magyarországi forgalmazó:
# Vectra C Blokk-kapcsolási rajz vezérlkészülék mködésmód- VECTRA-C 15 Gyújtás BE (15-ös kapocs) B52_L Kerékfordulatszám-érzékel3 el3l balra 30 Akkumulátor pozitív pólusa (30-as kapocs) B52_R Kerékfordulatszám-érzékel3,
RészletesebbenESP Sensor Reparatur Ingenieurbuero Schirmer Feb 2014
Kinálja nekünk az autó hibás oldalirányú és hosszirányú gyorsulásérzékelőjet (AUDI,VW, Skoda, Seat). A kérdesekkel és bizonytalanságokkal kapcsolatban forduljon erre a telefoszámra ++49-80 33-609 606 (német
RészletesebbenTisztelt Partnerünk! A tavaszi-nyári szezon kezdetén szeretnénk tájékoztatni a hálózattal és márkáinkkal kapcsolatos legújabb hírekről.
H Í R L E V É L Tisztelt Partnerünk! A tavaszi-nyári szezon kezdetén szeretnénk tájékoztatni a hálózattal és márkáinkkal kapcsolatos legújabb hírekről. Elsőként szeretnénk tájékoztatni Önöket, hogy a nehéz
RészletesebbenRobotika. Relatív helymeghatározás Odometria
Robotika Relatív helymeghatározás Odometria Differenciális hajtás c m =πd n /nc e c m D n C e n = hány mm-t tesz meg a robot egy jeladó impulzusra = névleges kerék átmérő = jeladó fölbontása (impulzus/ford.)
RészletesebbenBPW AGRO Drive A hidraulikus meghajtású tengely
BPW AGRO Drive A hidraulikus meghajtású tengely Kedvezőtlen körülmények között történő nagy tömegű rakomány vontatására. BPW tengellyel akkor is folytathatja a munkát, amikor mások már feladták. BPW AGRO
RészletesebbenIntelligens gépek elemei Bevezetés
Intelligens gépek elemei Bevezetés A gépészet fejlődése, a mechatronika kialakulása Mi jellemezte az 1900 előtti időket? Tisztán mechanikus rendszerek Gőzgép (1769) Dinamók, egyenáramú motor (1870) Forgó
Részletesebbenműhelyből sem hiányozhat.
Egyetlen műhelyből sem hiányozhat. A Bosch PBD 40 asztali fúrógép. ÚJ! A Bosch PBD 40 asztali fúrógép a legnagyobb fokú pontossághoz és kezelési komforthoz. További információkat a www.bosch-do-it.hu honlapon
RészletesebbenKlímaszerviz-állomások ACS 863, ACS 763, ACS 753
Klímaszerviz-állomások ACS 863, ACS 763, ACS 753 UGRÁS A KLÍMASZERVIZELŐ ÁLLOMÁSOK KÖVETKEZŐ SZINTJÉRE ACS 863 R1234y Beépített hűtőközegelemző N 2 H 2 /N 2 alapú szivárgásellenőrző ACS 753 R134a Opcionális
RészletesebbenAA-SEA. KTS és ESI[tronic] Truck. Automotive Aftermarket
AA-SEA 1 Tartalom A Bosch ajánlatának áttekintése a haszonjármű (Tgk.) piac számára Az új KTS Truck Az új ESI[tronic] Truck ZF adatbázis haszonjárművekhez Oktatás haszonjárművekhez Összegzés 2 Termékválaszték
RészletesebbenFokozott védelem a jármű utasai számára. sikerek a passzív biztonságtechnika területén - új funkciók a CAPS alapján
2007. június RF 70409-d Kl Fokozott védelem a jármű utasai számára sikerek a passzív biztonságtechnika területén - új funkciók a CAPS alapján Michael Strugala (a Robert Bosch GmbH gépjármű-elektronika
RészletesebbenBosch csoport. Éves sajtótájékoztató 2014. május 22.
Bosch csoport Éves sajtótájékoztató 2014. május 22. 1 Bosch csoport A Bosch csoport tulajdonosi szerkezete Üzletrész (%) Szavazati jog (%) Robert Bosch GmbH 1 Bosch család 7 Robert Bosch Industrietreuhand
RészletesebbenGVOE 2010 finszter@tuvnord.hu
Gépjárművek illetéktelen átalakítása. - Elektronikus rendszerek - Kerekek-gumiabroncsok dr. Gellér Józsefné, Finszter Ferenc finszter@tuvnord.hu Illetéktelen beavatkozás Szakszerűtlen javítás - fékrendszer
RészletesebbenJárműinformatika bevezetés. 1. Óra
Járműinformatika bevezetés 1. Óra Ajánlott irodalom Gépjárművek buszhálózatai Dr. Kováts Miklós, Dr. Szalay Zsolt (ISBN 978-963-9945-10-4) Multiplexed Networks for Embedded Systems Dominique Paret (ISBN
RészletesebbenKEDVEZMÉNYES MECHANIKAI ALKATRÉSZEK LISTÁJA
4PLUSZ EGYÉB ELSO FUTÓMU ALKATRÉSZEK 4PLUSZ EGYÉB HÁTSÓ FUTÓMU ALKATRÉSZEK 4PLUSZ FÉKTÁRCSÁK 4PLUSZ GÖMBCSUKLÓK 4PLUSZ LENGOKAROK 4PLUSZ SZÉRIA LENGÉSCSILLAPÍTÓK 4PLUSZ VÍZPUMPÁK ABLAKTÖRLOKAROK ABS ALKATRÉSZEK
RészletesebbenHasználati útmutató 1/5. 1) Termékleírás. A termék részei:
1/5 1) Termékleírás A beep&park /keeper egy olyan első és hátsó tolatóradar, amely egyben védi is parkoló járművét más autósok figyelmetlen parkolási manőverei ellen. A termék részei: Ellenőrző kijelző
RészletesebbenGD Dollies Műszaki leírás
GD Dollies Műszaki leírás A szállítóeszköz elektromos működtetésű, rádiós távvezérlésű két kocsiból álló egység, mely páros és szóló üzemmódban egyaránt használható. Elsősorban beltéri ill. üzemi területen
RészletesebbenACÉL- FÉLKÖRÍVES KIALAKÍTÁSSAL ROBOSZTUS NEHÉZ KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT. A FÉLKÖRÍVES FELÉPÍTMÉNY IDEÁLIS A DURVA ANYAGOK SZÁLLÍTÁSÁHOZ.
SPECIALISTA 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 Egyedi segédalváz kialakítás típustól függően Billentő hidraulika henger, 50 fokos szögnél nagyobb nyitás, könnyebb ürítés Széles felfekvés, nagyobb
RészletesebbenTELCOMA ROCK Modellek és jellemzők Technikai adatok Mértékegység ROCK ROCK V ROCK 230
TELCOMA ROCK Modellek és jellemzők Önzáró elektromechanikus motor. Motor áramellátása 24 V DC. Működés garantálva 115 fokig. Nagyobb nyitási szögre használja a speciális kiegészítő alkatrészeket a felszerelésnél.
Részletesebbenhybrid kézikönyv Mit jelent a hybrid?
Audi hybrid A hibridtechnika bemutatása hybrid kézikönyv Mit jelent a hybrid? A görög és latin eredetű hibrid szó jelentése teli, keresztezett vagy kevert amely jelzők tökéletesen illenek a hibridjárművekre
RészletesebbenBOB Használati és üzembe helyezési utasítás
1 BENINCÁ BOB Használati és üzembe helyezési utasítás 2 Köszönjük, hogy az általunk forgalmazott, Benincá BOB típusú szettet választotta. A Benincá cég kínálatában található összes termék 20 éves gyártási
RészletesebbenEgyedi hátsókerék-kormányzás
Egyedi hátsókerék-kormányzás A gépjárműtechnika megvalósított szerkezetei, de még a csak felvetett, de reális lehetőségek sora sincs tekintettel a tankönyvek csoportosításaira, besorolásaira. Előbbre járnak
RészletesebbenAutóipari beágyazott rendszerek. Integrált és szétcsatolt rendszerek
Autóipari beágyazott rendszerek Integrált és szétcsatolt rendszerek 1 Integrált és szétcsatolt rendszerek Szétcsatolt rendszer 1:1 hozzárendelés ECUk és funkciók között Minden funkció külön egységen van
RészletesebbenGépjárművek CAN-BUSZ rendszerei
Gépjárművek CAN-BUSZ rendszerei CAN-BUSZ rendszerek bevezető Bizonyára benned is felmerült a kérdés már, hogy miért bonyolítják meg az autógyárak a autók elektronikáját és berendezéseit, CAN-BUSZ alapú
RészletesebbenANYAGMOZGATÓ BERENDEZÉSEK
ANYAGMOZGATÓ BERENDEZÉSEK 265 Anyagmozgató berendezések Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék A Pfaff-silberblau anyagmozgató berendezések kiválóan Kézi raklapemelők 270-281 Kézi raklapemelők mérleggel 282-283
RészletesebbenDízel részecskeszűrő regenerálása: Gyors útmutató
Dízel részecskeszűrő regenerálása: Gyors útmutató RX70 A részecskeszűrő rendszerről szóló, az eredeti kezelői utasításban szereplő utasításokat is be kell tartani RX70-40 RX70-45 RX70-50 7331 7332 7333
RészletesebbenZF automata sebességváltó a közlekedésbiztonságért. Tata, Czakó László Protruck Kft
ZF automata sebességváltó a közlekedésbiztonságért Tata, 2016.12.01 Czakó László Protruck Kft TB Busz-hajtástechnika Hybrid Automata sebességváltó HyLife Manuális sebességváltó EcoLife Automatizált sebességváltó
RészletesebbenBIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06
BIZTONSÁG Autósiskola 5440 Kunszentmárton Rákóczi út 1. 06-30/484-3738 Ny.Sz: 16-0057-06 e-mail: biztonsagautosiskola@gmail.com www.biztonsagautosiskola.hu A FÉKEZÉS HELYES TECHNIKÁLYA! A KRESZ szabályai
RészletesebbenIntent Hungária Kft.
DEC SuperScan II. Intent Hungária Kft. Az Átfogó Diagnosztika www.intent.hu 2006 Köszönjük megtisztelő érdeklődését a D.E.C. SS II. műszerünk iránt. cégünk folyamatosan bővíti termékpalettáját az igényeknek
RészletesebbenRosenbauer PANTHER - Innovációk a járműben. A szimulátor szerepe a képzésben
Rosenbauer PANTHER - Innovációk a járműben. A szimulátor szerepe a képzésben Innovációk a tűzoltásban és a műszaki mentésben Az OKF Tudományos Tanácsa és a Magyar Tűzvédelmi Szövetség konferenciája 2016.
Részletesebben2. A gépkocsi vezetése
2. A gépkocsi vezetése 1. Általában balról jobbra milyen sorrendben találjuk a gépkocsiban a gáz-, fékés a tengelykapcsoló pedálokat? a) Gáz fék tengelykapcsoló. b) Tengelykapcsoló fék gáz. c) Fék gáz
RészletesebbenMezőgazdasági erőgépek
Nagyállattenyésztési és Termeléstechnológiai Tanszék Mezőgazdasági erőgépek Erőátvitel Készítette: Dr.Desztics Gyula Erőátviteli szerkezet Feladata nyomaték és a fordulatszám módosítása nyomaték átvitele
RészletesebbenPneumatikus hajtású jármű hajtásláncának megtervezése és optimalizációja. Készítette: Vidovics Lajos
Pneumatikus hajtású jármű hajtásláncának megtervezése és optimalizációja Készítette: Vidovics Lajos Hajtáslánc építés fázisai irodalomkutatás, hajtáslánc koncepciók képzése, pneumatikus elemek kiválasztása,
RészletesebbenAz Ön kézikönyve OPEL CORSA http://hu.yourpdfguides.com/dref/2824886
Elolvashatja az ajánlásokat a felhasználói kézikönyv, a műszaki vezető, illetve a telepítési útmutató. Megtalálja a választ minden kérdésre az a felhasználói kézikönyv (információk, leírások, biztonsági
RészletesebbenFélaktív és aktív kormányzás
Félaktív és aktív kormányzás A személygépjárművek szervokormányait sem kerülhette el az elmúlt években az az általános gépjárműszerkezet-reform, mely a tömegcsökkentést, a tudás -növelést és a karbantartási
RészletesebbenKeverőköri szabályozó készlet
0KITZONE00 Szerelési és használati útmutató Tahiti Condensing Tahiti Dual Line Tech Nias Condensing Niua Dual Line Tech Fondital fali kazánokhoz Kedves Vásárló Köszönjük, hogy cégünket és termékünket választotta.
RészletesebbenInfiniti Q50 Eau Rouge műszaki adatok. Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Q50 Eau Rouge. Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE
Sajtóinformáció 2014. április 20. Infiniti műszaki adatok Hajtáslánc Q50 Hybrid sport szedán Motor 3498 cm 3, V6, benzin Kézzel készített, 3799 cm 3, V6, benzin Teljesítmény 364 LE (268kW) Kb. 568 LE Nyomaték
RészletesebbenAlkalmazási ismertető
VILLANYMOTOR-VIZSGÁLÓ TESZTBERENDEZÉS PRÓBAPAD ASZINKRON MOTORHOZ /tesztpad-technika, vezérlés, méréstechnika, szoftver/ Villanymotor-vizsgáló tesztpad és a hozzátartozó számítógépes operátor-állás Az
RészletesebbenMegújult külső. Újratervezett műszerfal és kormányoszlop. Modern megjelenés és tökéletes rálátás a gép körüli területekre.
Megújult külső Újratervezett műszerfal és kormányoszlop. Modern megjelenés és tökéletes rálátás a gép körüli területekre. Jóval kisebb erőfeszítés szükséges az előre/hátrameneti pedál működtetéséhez. A
RészletesebbenINFO DIAG DIAGNOSZTIKAI MUSZER
CITROËN INFO DIAG DIAGNOSZTIKAI MUSZER LEXIA PROXIA CD 29 AC / QCAV / MTD FILIÁLÉ / IMPORTOR / DR CITROËN MÁRKAKERESKEDO - Új jármu elokészíto. - Kampány koordinátorok. MÁRKASZERVIZ VEZETOK - Vevoszolgálati
RészletesebbenÉpületinformatika â 1880 Edison
â 1880 Edison levego ben kifeszített fém szál zárlati áram korlátozásra csak kis zárlati teljesítmény esetén használható Iváncsy Tamás Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségu Technika és Berendezések
RészletesebbenKezelési útmutató AS 100 kapuvezérlés
Bevizsgálva a következő szabvány alapján: EN 12453 1 / 5 oldal 06 javítás Kezelési útmutató Az AS 100 vezérlést Totmann-üzemű, háromfázisú kapunyitó berendezésekkel történő használatra tervezték. A kapu
Részletesebben10. GÉPJÁRMŰFECSKENDŐ KEZELŐI TANFOLYAM
BM KATASZTRÓFAVÉDELMI OKTATÁSI KÖZPONT KÉPZÉSI PROGRAM TŰZOLTÓTECHNIKA KEZELŐI TANFOLYAMOK 10. GÉPJÁRMŰFECSKENDŐ KEZELŐI TANFOLYAM 2004. GÉPJÁRMŰFECSKENDŐK MŰSZAKI SAJÁTOSSÁGAI, KEZELÉSE ÉS ALKALMAZÁSTECHNIKÁJA
RészletesebbenGépjármű Diagnosztika. Szabó József Zoltán Főiskolai adjunktus BMF Mechatronika és Autótechnika Intézet
Gépjármű Diagnosztika Szabó József Zoltán Főiskolai adjunktus BMF Mechatronika és Autótechnika Intézet 9. Előadás Szervokormány diagnosztika A nehéz gépjárműveknél, autóbuszoknál már évtizedek óta szervokormánygépet
Részletesebben1. VDA és Ford ajánlások a hibaláncolatok pontozásához konstrukciós FMEA esetén
1. VDA és Ford ajánlások a láncolatok pontozásához konstrukciós FMEA esetén A bekövetkezés valószínûsége - B 1. táblázat A bekövetkezési valószínûségének pontozási irányelvei Szám Gyakoriság Hibaarány
Részletesebbenködös határ (félreértés, hiba)
probléma formálisan specifikált: valós világ (domain) (hibás eredmény) ködös határ (félreértés, hiba) formális világ (megoldás) A szoftver fejlesztőnek meg kell értenie a felhasználó problémáját. A specifikáció
RészletesebbenCégünk vállalja a projekttel kapcsolatos műszaki szaktanácsadást.
ELoNYÖK Mozgó korona: a lámpatestek karbantartása a talajszinten elvégezhető, nagy magasságú, speciális emelőkocsit a munkálatok nem igényelnek. A fényforrások cseréje a forgalom jeletősebb zavarása nélkül
RészletesebbenSzakképesítés: 54 523 01 Automatikai technikus Szóbeli vizsgatevékenység A vizsgafeladat megnevezése: Irányítástechnikai alapok, gyártórendszerek
A vizsgafeladat ismertetése: A szóbeli vizsgatevékenység központilag összeállított vizsgakérdései a IV. Szakmai követelmények fejezetben megadott 10003-12 Irányítástechnikai alapok és a 10002-12 Ipari
RészletesebbenHajtóműcsere esetén beépített felzuhanásgátlók problémái
Hajtóműcsere esetén beépített felzuhanásgátlók problémái FŐTENGELY FÉKEK Jogszabályi háttér Milyen előírásokat kell figyelembe vennünk: 146/2014. (V. 5.) Korm. rendelet FMF /4771b/2012 sz. körlevele: Felvonók
RészletesebbenOktatási feladat: Értse az összetett technikai rendszerek fogalmát, működését.
ÓRATERVEZET 2 A tanítás helye: A tanítás ideje: A tanítás osztálya: 8. osztály + szakkör Tanít: Tanítási egység: Technika - Irányítástechnika A tanítási óra anyaga: Vezérlés, szabályozás Oktatási feladat:
RészletesebbenEGON VON RUVILLE GmbH Billbrookdeich Hamburg Germany Tel.: +49 (0) Fax: +49 (0)
EGON VON RUVILLE GmbH Billbrookdeich 112 22113 Hamburg Germany Tel.: +49 (0)40 73344-0 Fax: +49 (0)40 73344-199 info@ruville.de www.ruville.de 75/053 R338/1.0/10.2009/MA-HUN MOTOR FUTÓMŰ SZERVIZ KOMPETENCIA
RészletesebbenAz E-van kutatási projekt eredményei és haszna
Az E-van kutatási projekt eredményei és haszna Hibrid kishaszonjármű fejlesztése a Széchenyi István Egyetemen Varga Zoltán PhD, okleveles gépészmérnök, Széchenyi István Egyetem Közúti és Vasúti Járművek
RészletesebbenFordulékonyabbak az új rakodók
A frontkaszákról szóló korábbi cikkünk itt érhető el. A CLAAS, a Liebherrel való együttműködés keretében további kerekes rakodó modelleket kínál az 5,6 és 9 tonnás kategóriában. A három új Torion Sinusban
RészletesebbenZF TERMÉKEK KÖZÚTI HASZONJÁRMŰVEK
A modern járművek hajtáslánca ZF TERMÉKEK KÖZÚTI HASZONJÁRMŰVEK Hajtástechnika a helyközi és a távolsági buszokban Magas kezelési komfort a járművezetőnek, magas utazási komfort az utasnak ezek a fő erényei
Részletesebbenwww.electromega.hu AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE
AZ ELEKTROMOS AUTÓZÁS ELŐNYEI, JÖVŐJE MI AZ AUTÓK LÉNYEGE? Rövid szabályozott robbanások sorozatán eljutni A -ból B -be. MI IS KELL EHHEZ? MOTOR melyben a robbanások erejéből adódó alternáló mozgást először
RészletesebbenSZERVIZ SZOLGÁLTATÁS SEBESSÉGVÁLTÓ
SZERVIZ SZOLGÁLTATÁS SEBESSÉGVÁLTÓ Protruck Kft tevékenysége a haszongépjármű sebességváltók területén A Protruck Kft, mint a ZF magyarországi szervizképviselete, a haszongépjármű szektorban az alábbi
RészletesebbenGÉPJÁRMŰ ÁLLAPOTFELMÉRŐLAP
Gépjármű azonosító paraméterek GÉPJÁRMŰ ÁLLAPOTFELMÉRŐLAP Gyártmány: Típus: Forgalomba helyezés: Gyártási év: Alvázszám: Motorszám: Hengerűrtartalom: Teljesítmény: Kivitel: Szín: Km számláló állás: Váltó
RészletesebbenAz univerzális traktorok hidrosztatikus erőátviteli berendezései (2.) Dr. Varga Vilmos Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Gödöllő
66 2008. 19. évf. 11. szám Ismerjük meg a traktorokat (11.) Az univerzális traktorok hidrosztatikus erőátviteli berendezései (2.) Dr. Varga Vilmos Szent István Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Gödöllő Az univerzális
RészletesebbenEBS D. 1 függelék "841 700 929 0 fékdiagram" 3 tengelyes félpótkocsi 4S/2M vagy 2S2M PREV-vel és kétirányú szeleppel
EBS D 8 Függelék 4 8 EBS D függelék "84 700 929 0 fékdiagram" 3 tengelyes félpótkocsi 4S/2M vagy 2S2M PREV-vel és kétirányú szeleppel 42 függelék "84 700 948 0 fékdiagram" EBS D 8 3 tengelyes félpótkocsi
RészletesebbenTECHNIKAI SZABÁLYZAT A PQC KUPA VERSENYEKHEZ
TECHNIKAI SZABÁLYZAT A PQC KUPA VERSENYEKHEZ 2015 1. Definíció: Quad: Négykerekű, kormánnyal direkt módon irányított, kettő vagy több kerék meghajtású, maximum 2 személy szállítására alkalmas olyan jármű
RészletesebbenSebességi világrekordok megdöntésére vállalkozik a Volvo Trucks egyedi építésű járműve, a The Iron Knight
Sajtóinformáció Sebességi világrekordok megdöntésére vállalkozik a Volvo Trucks egyedi építésű járműve, a The Iron Knight A The Iron Knight a Volvo Trucks szerelői, mérnökei és formatervezői különleges
RészletesebbenM5N SZÉRIA. Szabó István
M5N SZÉRIA Szabó István Az előző szériát jól ismerjük, stabil, üzembiztos gépek..mik a lényegi változások? A motor CR lett, DPF szűrővel,73,93,105le-s változatok Elektronikus vezérlésű irányváltó 3x 6
RészletesebbenAlternatív üzemanyagok a közszolgáltatásban a magánvállalkozások lehetőségei, piaci perspektívái
Alternatív üzemanyagok a közszolgáltatásban a magánvállalkozások lehetőségei, piaci perspektívái Járku Tamás ügyvezető Trans-Tour 90 Kft., Trans-Vonal Kft. KözlekedésVilág Konferencia, Budapest, 2017.
RészletesebbenHasználati utasítás KMS Fűmagvető
Használati utasítás KMS Fűmagvető Gyártó: KMS-Rinklin GmbH Freiburgerstr. 10 Gewerbepark Breisgau D-79427 Eschbach Tel.: +49-7634/505488-0 Fax: +49-7634/505488-20 E-Mail: info@kms-rinklin.de Internet:
RészletesebbenAutódiagnosztikai mszer OPEL típusokhoz Kizárólagos hivatalos magyarországi forgalmazó:
Az ESP a jelenleg ismert legkorszerbb aktív menetdinamika-szabályozó, amely már a kialakuláskor kezeli a kritikus közlekedési helyzeteket. Az az Astra-H modellben a következ.ket tartalmazza: Blokkolásgátló
RészletesebbenFókuszban a MEGOLDÁSOK KTS 560 / KTS 590. Vezérlőegység diagnosztika az ESI[tronic] használatával
Fókuszban a MEGOLDÁSOK KTS 560 / KTS 590 Vezérlőegység diagnosztika az ESI[tronic] használatával Élvonalbeli Vezérlőegység diagnosztika az optimális hatékonyságért Az új és erős KTS 560 és KTS 590 modulok
RészletesebbenSunit-AIM. Szolgáltatás Felelet Alkalmasság Garancia. Felhasználás Profi vállalkozás Hatékonyság Jármű Telemetria Iroda a Járműben
Vezetés Szolgáltatás Felelet Alkalmasság Garancia Elképzelés Felületek R&D folyamat Felhasználás Profi vállalkozás Hatékonyság Jármű Telemetria Iroda a Járműben Ár-Érték Normák Az elképzelés feladata:
Részletesebben12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.
12/2013. (III. 29.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 54 525 01 Autóelektronikai műszerész Tájékoztató A vizsgázó az első lapra írja fel
RészletesebbenAutóipari vezérlőegységek aktív környezetállósági tesztelésének módszerei
Autóipari vezérlőegységek aktív környezetállósági tesztelésének módszerei Aradi Szilárd PhD témavezető: Dr. Gyenes Károly Közlekedés és járműirányítás workshop BME 2011 ISBN 978-963-420-975-1 Bevezetés
RészletesebbenMűszaki adatok: Q mm/kg 1250 1500
Műszaki adatok: Gyártó VENI VENI Típus KMS.AC 1250/1.6 KMS.AC. 1500/1.6 Meghajtás módja Elektromos Elektromos Irányítás gyalogkíséretű gyalogkíséretű Teherbírás h3+h13 / Q max h3+h13 / Q csökkentett Q
RészletesebbenTB-006D4 dönthető kerékpár szállító szerelési útmutató
TB-006D4 dönthető kerékpár szállító szerelési útmutató A kerékpárszállító az első használat előtt figyelmes összeszerelést igényel. Ez a folyamat megfelelő körültekintéssel házilag is elvégezhető, de amennyiben
RészletesebbenCROCODILE projektek a Budapest Közút Zrt.-nél
CROCODILE projektek a Budapest Közút Zrt.-nél Cooperation of Road Operators for COnsistent and Dynamic Information LEvels Csillik Ádám fejlesztési mérnök Fővárosi ITS projektek 2006 2008 CONNECT II. és
RészletesebbenDerékcsuklós rakodók
Derékcsuklós rakodók Derékcsuklós rakodók Giant kényelem Az állítható kormányoszlop, vezetőülés, az állítható kartámasz, biztonsági öv és háttámla mind a vezető kényelmét szolgálják. A jól áttekinthető
Részletesebbendimeb Dinet Logisztika Kft Technológia munkavédelmi szakembereknek és szolgáltatóknak. Hatékonyság - Minőség - Innováció.
dimeb Dinet Logisztika Kft Technológia munkavédelmi szakembereknek és szolgáltatóknak. Hatékonyság - Minőség - Innováció. Mi a dimeb? A dimeb munkavédelmi szakemberek számára kifejlesztett modern technológia.
RészletesebbenAz új Volkswagen Beetle V6
Az új Volkswagen Beetle V6 1-4 3 éves éves kor kor fölött között ajánlott Összeszerelési útmutató 6V Volkswagen The Beetle 1. Használati útmutató 2. Kormánykerék 3. Töltő 4. Visszapillantó tükör 5. Szélvédő
RészletesebbenPneumatika az ipari alkalmazásokban
Pneumatika az ipari alkalmazásokban Manipulátorok Balanszer technika Pneumatikus pozícionálás Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszék Manipulátorok - Mechanikai struktúra vagy manipulátor, amely
RészletesebbenFIGYELEM ELŐADÁS ELŐTTED
KENDERESY KOPPÁNY SZABÓ BENCE SIÓFOK FIGYELEM ELŐADÁS ELŐTTED 2018 JÁTÉK Közlekedj okosan játék Minden helyes válasz SZÁM Számsor TELEFON SZÁM Első SMS NYER SIÓFOK JÁTÉKSZABÁLY 2018 LEVEL 0 SZEMET MEGVEZETŐ
RészletesebbenN266 XL N266DAXL N251DAXL N216 XL 2200 XL 1750 XL
Katalógus 2017 N266DAXL N266 XL 2.oldal 3.oldal N216 XL N251DAXL 4.oldal 5.oldal 2200 XL 1750 XL 6.oldal 7.oldal 1 N266DA XL Technika adatok Vágási kapacitás Technikai leírás: 27mm széles fémipari szalagfűrészlap
Részletesebben