Válasz Prof. Dr. Mechler Ferencnek
|
|
- Zsigmond Somogyi
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Válasz Prof. Dr. Mechler Ferencnek a Mozgatórendszer élettani és kóros működésének klinikai neurofiziológiai vizsgálata című MTA doktori értekezésem bírálatában feltett kérdéseire. Tisztelettel köszönöm Professzor Úr bírálatát. A felvetett kérdések számos olyan szempontra irányították rá a figyelmemet, melyek a kérdéskörrel kapcsolatos további kutatásokban hasznosítani tudunk. Válaszaim a következők: PT-os betegen és 8 kontrollon vizsgálta a mozgást követő béta szinkronizációt (PMBS) és azt találta, hogy a tremoros kéz mozgása után a PMBS csökkent az azonos és kontralateralis oldalon egyaránt, ebből a két féltekében egymástól független PMBS generátorokra következtetett. 1. Nem kevés a 10 beteg a biztonságos konklúzióhoz? A PMBS vizsgálatánál minden vizsgált személynél, minden feladatban legalább 40 műtermékmentes EEG szakasz átlagolását végeztük el. A PMBS jelenséggel kapcsolatos közleményekben a vizsgált személyek száma egy-egy csoportban 8-12 között mozog, a robusztus statisztikai próbák használatával ezt az elemszámot elégségesnek tartják a szignifikáns különbségek megítélésére (Müller-Putz GR. Event-related beta EEG-changes during passive and attempted foot movements in paraplegic patients Brai Res 2007;1137:84-91., Neuper C, Pfurtscheller G. Post-movement synchronization of beta rhythms in the EEG over the cortical foot area in man Neurosci Lett 1996;216:17 20., Stancák A. Jr. The electroencephalographic beta synchronization following extension and flexion of finger movements in humans Neurosci Lett 2000;284:41-44., Kristeva- Feige R. Effects of attention and precision of exerted force on beta range EEG/EMG synchronization during a maintained motor contraction task Clin Neurophysiol 2002;113: ) 2. A PMBS jelenség inkább a motoros, avagy a kognitív funkcióval kapcsolatos? A PMBS annak az idegrendszeri hálózati működésnek a bizonyítéka, amely az akarat, azaz a mozgás egészének tervezése, és a mozgás végrehajtása, befejezése és megállítása jelenségeit kapcsolja össze. Ezek szerint az akaratlagos mozgásban nem lehet szétválasztani az intenciót az izomműködésben megnyilvánuló mozgáseredménytől, és a specifikusnak mondott mozgatókéreg aktivitását, az előkészítő akarati szakasztól. Pfurtscheller korábban a mozgást követő béta szinkronizációt Idling state -ként említette, ami mechanikus leegyszerűsítése a mozgás során zajló un. magasabb idegrendszeri tevékenységnek (Pfurtscheller G et al. Post movement beta synchronization. A correlate of an idling motor area. Electroencephal Clin Neurophysiol 1996;98: ). Ki kell 1
2 emelni, hogy PMBS akkor alakul ki, ha a tervezett mozgás egésze véget ér, tehát nem elsősorban a mozgás indikátora, hanem az azzal kapcsolatos döntési folyamaté. Ezt az is alátámasztja, hogy a PMBS a mozgás elképzelése és kinesztéziás illúziók hatására is kialakul (Keinrath C. Post-movement beta synchronization after kinesthetic illusion, active and passive movements. Internat J Psychophysiol 2006;62: ) 3. Lehet-e kapcsolat a PT és a ET generátorai között? Amennyiben a két tremor generátorkörének a corticospinalis pálya is eleme, úgy természetesen igen, hiszen mindkét tremor megjelenésének feltétele a corticospinális pálya integritása. A két tremorszindróma klinikai megjelenésének különbözősége, valamint az eddig részben megismert pathomorfológiai elváltozások (PK-ban a basalis ganglionok, ET-ban a cerebelláris szerkezetek károsodása) azonban azt valószínűsítik, hogy a generátorkörök subcorticalis szinten nem állnak kapcsolatban egymással. A PT a striatalis mozgató körhöz, míg az ET a cerebelláris körhöz társuló kóros működés, ami szintén arra utal, hogy közöttük a kapcsolat nem szoros, hiszen a striatalis kör lényegében zárt, míg a cerebellaris kör nyitott a periféria és a gerincvelői bemenetek számára. Ezt a feltételezést támogatja a disszertációban bemutatott, az akaratlagos mozgás ET-ra és PTra kifejtett hatását vizsgáló kísérletünk (61. oldal) eredménye is. Ennek alapján azt feltételezzük, hogy a motoros kérgen áthaladó neuronkörök a PT generálásában nagyobb szerepet játszanak, mint ET-ban. 2. A mozgással összefüggő béta ERD / ERS összehasonlító vizsgálatát végezte el PT, ET betegen és kontrollokon. Azt találta, hogy a maxpmbs csökkent PT-ben, ez arra utal, hogy Parkinson kórban nemcsak a mozgás tervezése, de befejezése is károsodott. A betegségtartam sávja igen széles ( év). Ez nem befolyásolhatta az eredményeket? Ha feltételezzük, hogy a betegségtartam összefügg a tünetek, ill. az EEG-vel mérhető változások súlyosságával, akkor ebből az következik, hogy a rövidebb ideje beteg személyekre kevésbé kóros értékek jellemzők. Ezek, a normálishoz közelebb álló adatok a statisztikai feldolgozás során csökkentik a kontrol csoporthoz képest mérhető különbséget, és akár a szignifikáns különbség eltűnését is okozhatják. Ez alapján úgy értékeljük, hogy a betegségtartam és állapot súlyosság szerint a jelenleginél homogénebb betegcsoportok statisztika elemzése a jelen vizsgálatban kimutatott szignifikáns különbségeket megerősítené. Természetesen figyelembe kell vennünk azt is, hogy etikai és egyéb megfontolások miatt a betegek gyógyszerelését sem függesztettük fel a mérés időtartamára, így a gyógyszer hatása is befolyásolja a mért értékeket. 3. Az akaratlagos mozgás hatását 9 PT és 7 ET betegen vizsgálták, accelerometer és EMG segítségével. A tremor csúcsfrekvenciája mindkét tremor formában azonos (4.4) volt. Fényjelzésre és saját elhatározásból indított mozgásra csökkent a tremor mindkét formában, de ET-ben igen nagy volt a szórás, ebből ET-ben több oszcillátor működésére következtettek. 2
3 Ennek igazolására további vizsgálatokat nem terveztek? A következtetésre elegendő-e ez az esetszám? A legújabb vizsgálati eredmények alapján elfogadják, hogy az ET olyan degeneratív idegrendszeri kórkép, melyben a tünetek spektruma széles, a tremoron kívül szemmozgászavar, járászavar és kognitív zavar is kimutatható. A Rey-Osterrieth komplex ábrateszttel végzett vizsgálatainkkal megállapítottuk, hogy ET-ban vizuospaciális percepciós zavar nincs, azonban a vizuospaciális memória sérül. Feltehető, hogy a tüneteket okozó idegrendszeri szerkezetek kóros működése része lehet az ET generátorkörének. Vizsgálatokat tervezünk az optokinetikus nystagmus paramétereinek meghatározására ET-ban szenvedő betegeknél. Jelenleg a DBS beültetésre kerülő ET-os betegek intraoperatív tremorometriás vizsgálata folyik, mely a tremor pathomechanizmusával kapcsolatos kérdések megválaszolásában és az ingerlőelektród megfelelő elhelyezésében is segíthet.. Az esetszámra vonatkozó kérdésre a válasz, az 1. kérdésre adotthoz hasonló, azaz, a vizsgálati személyek minden tesztfeladatot legalább 40 alkalommal végezték, így a statisztikához szükséges elemszám a 9 Parkinson-kóros betegnél minimum 360, a 7 esszenciális tremoros betegnél minimum 280 volt. 4. Az értekezés következő részében a szerző az általa bevezetett és használt tremorográfia módszerét ismerteti. A mozgásteljesítmény, ill. a tremorparaméterek vizsgálatához az adatok statisztikai kiértékeléséhez az un. CATSYS számítógépes tesztrendszert használták, amelyet elsőként standardizáltak és alkalmaztak a tremor differenciális diagnosztikájában. Azt találták, hogy a tremor fizikai jellemzői egyenként, önmagukban nem elegendőek a két tremorfajta elkülönítésére, de együttesen igen.: a tremor paraméterek szimmetriája ET-ra, aszimmetriája PT-ra utal. 1. A szimmetria milyen foka meghatározó etekintetben? Eredményeink azt bizonyítják, hogy a műszerrel mért tremor intenzitás ( Hz között 116 egyenként 0.12 Hz széles frekvencia sávban mért amplitúdó értékek négyzetes átlagának gyöke) mind Parkinson-kórban mind ET-ban szignifikánsan nagyobb az erősebben, mint a gyengébben remegő kézen. Annak alapján, hogy a tremor amplitúdója a két kézen eltérő, nem lehet elkülöníteni az ET-t a Parkinson-tremortól. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert a hagyományos nézet szerint az ET szimmetrikus, amiből arra a helytelen következtetésre lehet jutni, hogy ha a klinikai vizsgálat során, a két kézen a tremor intenzitása eltér, akkor Parkinson-kóros a beteg (Louis ED. et al. Is Essential Tremor Symmetric? Arch Neurol. 1998;55: ). A tremorometria kimutatja, hogy ET-ban a tremor középfrekvenciája mind a két kézen egyforma, ezzel szemben Parkinson-kórban az erősebben remegő oldalon a középfrekvencia átlagosan 1 Hz-cel alacsonyabb, mint a kevésbé érintett oldalon. Hasonlóképpen a frekvencia diszperzió Parkinson-kórban 1 Hz-cel alacsonyabb az erősebben remegő kézen, a kevésbé remegőhöz viszonyítva. ET-ban a frekvencia diszperzió a két kézen egyforma, de a kóros tartományban van. (Ld. 89. oldal 17. ábra) A differenciál diagnózis szempontja tehát a következő: Ha a középfrekvencia az egyik kézen legalább 1 Hz-cel alacsonyabb, ill. ugyanitt a frekvencia diszperzió legalább 1 Hz- 3
4 cel kisebb, mint a másik oldalon, akkor ez a tremor intenzitástól függetlenül (!) Parkinsonkórra utal (ha a kórlefolyás megerősíti, és a fizikális vizsgálat más kardinális tünetet is talál). A tremor ismérvei önmagukban nem elégségesek a tremorral járó betegségek elkülönítéséhez, ehhez a ritmusos mozgások vizsgálatából származó adatokat is figyelembe kell venni. 2. Van-e összefüggés a kognitív zavarok és a tremor paraméterek között? ET-ban a kognitív zavar az életkor előrehaladásával fokozódik (Kim JS et al. Cognitive impairment in essential tremor without dementia. J Clin Neurol. 2009; 5: ), ugyanakkor a remegés súlyossága más tényezőktől függetlenül, szoros kapcsolatot mutat a kognitív hanyatlás mértékével (Kim JS Neurocase 2010;16: Impact of tremor severity on cognition in elderly patients with essential tremor.) Ez a megfigyelés alátámasztja, hogy a két állapot között patofiziológiai kapcsolat lehet, azonban ennek szerkezeti alapjai pontosan nem ismertek. A Parkinson-kór tremor-domináns klinikai alcsoportjában a kognitív zavar szignifikánsan enyhébb, mint az akinetikus-rigid ill. kevert formában (együttesen nem-tremor-domináns típus). A nem-tremor-domináns formakörben a kognitív tünetek súlyossága korrelációt mutatott a kortikális Lewy-testek számával (Selikhova M. et al. A clinico-pathological study of subtypes in Parkinson s disease Brain 2009: 132; A fentiek alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a tremor paraméterek vizsgálata önmagában nem alkalmas és nem elégséges a magasabb rendű idegrendszeri működések változásának megítélésére. 5. A szerző és munkatársai vizsgálták a tremor oldalkülönbségét a két tremor fajtában. Kvantitatív mérésekkel igazolták, hogy nemcsak a PT, de az ET intenzitása is lehet aszimmetrikus A frekvenciafüggő paramétereknek a két oldal közti szimmetriájának csökkenése ET-ra, az aszimmetria csökkenése PT-re utal. Van-e valamilyen fiziológiai magyarázat arra, hogy a tremorok általában a felsővégtagokon kezdődnek és ott súlyosabbak is, azaz miért kedvelik a felsővégtagokat? Parkinson betegségben az aszimmetrikus nyugalmi tremor a betegek 68%-ában a felsővégtagon jelentkezik először (Uitti RJ et al. Defining the Parkinson's disease phenotype: initial symptoms and baseline characteristics in a clinical cohort. Parkinsonism Relat Disord. 2005;11: ). Igen ritkán indul a Parkinson kór egyoldali alsóvégtagi nyugalmi tremorral (Hellmann MA et al. Unilateral Lower Limb Rest Tremor is not Necessarily a Presenting Symptom of Parkinson s Disease, Mov Disord 2010;25: ) ET-ban alsóvégtagi tremorra vonatkozó vizsgálatot egyetlen közleményben találtam: Elan Louis és munkacsoportja 2009-ben írta le (Poston KL. et al. Action tremor of the legs in essential tremor: Prevalence, clinical correlates, and comparison with age-matched controls Parkinsonism and Related Disorders 2009;15: ), hogy ET-ban alsóvégtagi akciós tremor a betegek 44 %-ában fizikális vizsgálattal (tehát nem eszközös tremor regisztrálással) megfigyelhető, amely a betegek mindössze 14%-ában volt közepes vagy súlyos fokú. Az alsóvégtagi és felsővégtagi tremor súlyossága nem korrelált, előrehaladott betegségben az alsó végtagok remegése is fokozódott. 4
5 Az opponens fontos kérdése az orthostatikus tremorra (OT) irányítja a figyelmet, mely álló testhelyzetben a terhelt, a gravitációval szemben megfeszített izmokban észlelhető, zinte kizárólag az alsó végtagokon. Nyugalomban, vagy nem terhelt állapotban végzett mozgáskor nem tapasztalható. Míg a Parkinson tremor és az ET alacsony frekvenciájú (4-8 Hz), addig az OT frekvenciája Hz között van. Az OT generátorköreit nem ismerjük. Pathomechanizmusában az izomtónus szabályozás zavara az egyik tényező lehet, azonban az izomtónus kóros változását klinikai vizsgálatok még nem igazolták. Megjegyzem, hogy ET-ban nincs tónuszavar és az alsóvégtagi tremor ritka, PK-ban a rigor a betegség egyik alaptünete, és az alsóvégtagi tremor gyakoribb. Burleigh és mtsainak vizsgálata (Levodopa reduces muscle tone and lower extremity tremor in Parkinson's disease. Can J Neurol Sci. 1995;22: ) szerint PK-ban a levodopa hatására bekövetkező izomtónus csökkenéssel együtt az alsóvégtagi remegés is csökkent, ami az alsóvégtag tremorának létrejöttében az izomtónus változás jelentőségére utal. Az állatkísérletes adatok nem segítik az izomtónus és a tremor kapcsolatának feltárását, hiszen rágcsálókban álláskor mind a mellső- mind a hátsó végtagokban az extenzor izmok tónusa nő, tehát az emberre jellemző poszturális tónuseloszlás befolyása a tremorra ezekben a modellekben nem vizsgálható. A legtöbb majom fajban az MPTP-vel kiváltott Parkinson szindrómában kinetikus vagy poszturalis tremor jelenik meg, és csak az afrikai zöld majomban észlelhető a lézióval ellentétes oldali mellső végtagon nyugalmi tremor, melynek frekvenciája azonban kétszerese a PK-os tremornak. (Emborg ME. Rest tremor in Rhesus monkeys with MPTP-induced Parkinsonism. Fron Biosci 2003;8: ). MPTP-vel kezelt majmokban az alsóvégtagi remegést nem vizsgálták. Az alsóvégtag izmainak nagyobb terhelése, protektív tényező, azaz a tremor kialakulása ellen ható faktor lehet, hiszen akár ET-ban akár PK-ban az alsóvégtagi tremor ritkább, mint a kéztremor, és általában később is jelenik meg. Orthostatikus tremorban azonban éppen a láb megterhelése váltja ki a remegést, ez tehát a hipotézis ellen szól. Fontos megismételni azonban, hogy az OT frekvenciája Hz, ami arra utal, hogy ebben a tremor szindrómában más generátorkörök működnek, mint ET-ban vagy PK-ban. Az izmok terhelése és az alsóvégtagi tremor kapcsolatára vonatkozó közlést az irodalomban nem találtam. 6. Végül 15, monoterápiában Valproátot szedő epilepsziás betegen végeztek tremorográfiás méréseket, és a ritmusos mozgások pontatlanságát észlelték, és ezt a basalis ganglionok és a cerebellum működészavarának tulajdonították. A módszert a VPA mellékhatások korai felismerésére alkalmasnak találták. Más, eltérő pathomechanizmussal rendelkező antiepileptikumok (pl. carbamazepin) esetében nem gondoltak-e ilyen, esetleg összehasonlító vizsgálatokra? A valproát vizsgálatokhoz teljesen hasonló méréseket végeztünk el tartós carbamazepin (CBZ) monoterápián lévő epilepsziás betegeken is (10 beteg generalizált, 2 beteg fokális epilepsziában szenvedett). Az eredményeinket 2005-ben a Magyar Klinikai Neurofiziológiai Társaság konferenciáján, valamint 2006-ban az EFNS 10. 5
6 kongresszusán (Glasgow) poszter formában mutattuk be. A betegekre vonatkozó adatokat az alábbi táblázat mutatja. Kontrol Carbamazepin N Átlagéletkor (év) 36.3±13.4 (25-65) 42.0±13.56 (28-65) Nem (Férfi/Nő) 7/7 5/7 Epilepszia típusa - 10 IGE 2 FE Átlagos napi ( ) gyógyszerdózis (mg) Gyógyszerszedés átlagos időtartama - 6.2± (év) Átlagos rohamgyakoriság (roham/év) - 2 (0-5) Az eredményeink azt igazolták, hogy a CBZ a nyugalmi tremor intenzitását nem fokozta a kontrol csoporthoz képest, azonban a poszturális tremor intenzitása megemelkedett. A nyugalmi tremor középfrekvenciája lecsökkent, ami az 5 és 6 Hz-en mért tremor teljesítmény szignifikáns növekedésének a következménye volt. A ritmusos kéz és ujjmozgások pontossága mind a lassú, mind a gyors frekvencián szignifikánsan romlott a kontrol adatokhoz képest. A CBZ az egyszerű motoros tesztben mért reakcióidőt nemszignifikáns módon megnyújtotta. Az adatokból arra következtettünk, hogy a valproáthoz hasonlóan a CBZ is befolyásolja a fiziológiás tremort, és ez a hatás nem a perifériás tremor generátorokon keresztül érvényesül. A gyógyszer rontja a ritmustartást, és ez a hatás nem magyarázható a kezelés szedatív mellékhatásával. Mivel a CBZ a feszültségfüggő Na csatornák és a glutamát felszabadulás gátlásán fejti ki antiepileptikus hatását, felmerül, hogy a patológiás tremorok létrejöttében ezen mechanizmusoknak kóroki szerepe van. Ismételten köszönöm Professzor Úr bírálatát, és bízom abban, hogy válaszaimat kielégítőnek találja. Budapest, február 23. Tisztelettel: Dr. Kamondi Anita 6
A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben. Doktori tézisek. Dr. Farkas Zsuzsanna
A tremor elektrofiziológiai vizsgálata mozgászavarral járó kórképekben Doktori tézisek Dr. Farkas Zsuzsanna Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskola Témavezető: Dr. Kamondi Anita
Részletes zárójelentés a. című 49269 sz. OTKA kutatási projekthez. Vezető kutató: Prof. Dr. Kamondi Anita
Részletes zárójelentés a Centrális eredetű tremorok generátorainak vizsgálata klinikai elektrofiziológiai módszerekkel című 49269 sz. OTKA kutatási projekthez Vezető kutató: Prof. Dr. Kamondi Anita A Parkinson-kór
Opponensi vélemény Dr Kamondi Anita A mozgató rendszer élettani és kóros működésének klinikai neurofiziológiai vizsgálata cimű doktori értekezésére
Opponensi vélemény Dr Kamondi Anita A mozgató rendszer élettani és kóros működésének klinikai neurofiziológiai vizsgálata cimű doktori értekezésére A doktori fokozat elnyerését célzó pályázati folymatban
Válasz Prof. Dr. Halász Péternek
Válasz Prof. Dr. Halász Péternek a Mozgatórendszer élettani és kóros működésének klinikai neurofiziológiai vizsgálata című MTA doktori értekezésem bírálatában feltett kérdéseire. Tisztelettel köszönöm
dc_95_10 MTA Doktora Pályázat Doktori Értekezés Tézisei A mozgatórendszer élettani és kóros működésének klinikai neurofiziológiai vizsgálata
MTA Doktora Pályázat Doktori Értekezés Tézisei A mozgatórendszer élettani és kóros működésének klinikai neurofiziológiai vizsgálata dr. Kamondi Anita Budapest 2010 I. A kutatási feladat összefoglalása
Válasz Prof. Dr. Janszky József
Válasz Prof. Dr. Janszky József a Mozgatórendszer élettani és kóros működésének klinikai neurofiziológiai vizsgálata című MTA doktori értekezésem bírálatában feltett kérdéseire. Köszönöm, hogy Janszky
Tremor felosztása. Klassszifikáció alapja: aktiváció hátterében álló betegség
Tremor felosztása Definició: (Movement Disorder Society) Ritmusos Akaratlan Oscillátoros testrész mozgás Bármely testrészt érinheti (pl. végtagok, nyak, arc, hangszalag, rekesz, törzs) Klassszifikáció
Statikus és dinamikus elektroenkefalográfiás vizsgálatok Alzheimer kórban
Statikus és dinamikus elektroenkefalográfiás vizsgálatok Alzheimer kórban Doktori tézisek Dr. Hidasi Zoltán Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola Témavezető: Dr. Rajna Péter, egyetemi
Spondyloarthritisekhez társuló csontvesztés megelőzésének és kezelésének korszerű szemlélete
Spondyloarthritisekhez társuló csontvesztés megelőzésének és kezelésének korszerű szemlélete Szántó Sándor DE OEC, Reumatológiai Tanszék 2014.02.05. Szeminárium Szisztémás OP SPA-ban Csigolyatörés SPA-s
1. Adatok kiértékelése. 2. A feltételek megvizsgálása. 3. A hipotézis megfogalmazása
HIPOTÉZIS VIZSGÁLAT A hipotézis feltételezés egy vagy több populációról. (pl. egy gyógyszer az esetek 90%-ában hatásos; egy kezelés jelentősen megnöveli a rákos betegek túlélését). A hipotézis vizsgálat
III./3.2.1. Essentialis tremor
III./3.2.1. Essentialis tremor Ebben a fejezetben az essentialis tremor klinikai tüneteit, lehetséges pathomechanizmusát, differenciál diagnózisát, kezelési formáit ismertetjük. A fejezet elsajátítása
Gyógyszerészeti neurobiológia. Idegélettan 4. Spinalis shock. Agytörzs, kisagy, törzsdúcok, agykéreg szerepe a mozgásszabályozásban.
Gyógyszerészeti neurobiológia. Idegélettan 4. Spinalis shock. Agytörzs, kisagy, törzsdúcok, agykéreg szerepe a mozgásszabályozásban. Gerincvelői shock A gerincvelő teljes harántsérülését követően alakul
A Parkinson kór korszerű szemlélete. Dr Takáts Annamária SE ÁOK Neurológiai Klinika MIET kongresszusa Debrecen 2012. november 22 24.
A Parkinson kór korszerű szemlélete Dr Takáts Annamária SE ÁOK Neurológiai Klinika MIET kongresszusa Debrecen 2012. november 22 24. , The 3 GIANTS Az extrapyramidalis betegségek felosztása Dopamin hiánnyal
MÉLY AGYI STIMULÁCIÓ: EGY ÚJ PERSPEKTÍVA A MOZGÁSZAVAROK KEZELÉSÉBEN
MÉLY AGYI STIMULÁCIÓ: EGY ÚJ PERSPEKTÍVA A MOZGÁSZAVAROK KEZELÉSÉBEN Összefoglaló közlemény Kovács Norbert 1, Balás István 2, Llumiguano Carlos 2, Aschermann Zsuzsanna 1, Nagy Ferenc 1, Janszky József
Hyperkinesisek, dystoniák és kezelésük. Dr. Bihari Katalin- Dr. Komoly Sámuel
Hyperkinesisek, dystoniák és kezelésük Dr. Bihari Katalin- Dr. Komoly Sámuel A mozgászavarok felosztása Hypokinetikus (csökkent amplitúdó és/vagy sebesség- bradykinesia) (Parkinson szindróma) Hyperkinetikus:
Kognitív funkciók vizsgálata Parkinson-kórban
Kognitív funkciók vizsgálata Parkinson-kórban Ph.D. Értekezés Lucza Tivadar Elméleti Orvostudományok Doktori Iskola Doktori Iskola vezető: Dr. Szekeres Júlia Témavezetők: Dr. Karádi Kázmér és Dr. Kovács
dc_95_10 A mozgatórendszer élettani és kóros működésének klinikai neurofiziológiai vizsgálata Dr. Kamondi Anita MTA Doktora Pályázat Doktori Értekezés
MTA Doktora Pályázat Doktori Értekezés A mozgatórendszer élettani és kóros működésének klinikai neurofiziológiai vizsgálata Dr. Kamondi Anita Budapest 2011 Tartalomjegyzék dc_95_10 Rövidítések jegyzéke
A dinamikus ko-kontrakciós kontrakciós tréning
Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága XXVIII. Vándorgyűlése Kaposvár, 2009. augusztus 27-29. A dinamikus ko-kontrakciós kontrakciós tréning alkalmazása a neurorehabilitációban
Félidőben félsiker Részleges eredmények a kutatásalapú kémiatanulás terén
Félidőben félsiker Részleges eredmények a kutatásalapú kémiatanulás terén Szalay Luca 1, Tóth Zoltán 2, Kiss Edina 3 MTA-ELTE Kutatásalapú Kémiatanítás Kutatócsoport 1 ELTE, Kémiai Intézet, luca@caesar.elte.hu
A beszéd lateralizáció reorganizációjának nyomonkövetésea fmri-velaneurorehabilitációsorán
A beszéd lateralizáció reorganizációjának nyomonkövetésea fmri-velaneurorehabilitációsorán (klinikai tanulmány terv) Péley Iván, Janszky József PTE KK Neurológiai Klinika Az (emberi) agy egyik meghatározó
alapján Orova Katalin Szűcs Sándor
Páciens aktuális állapotának jellemzése mozgásanal sanalízis alapján Orova Katalin Szűcs Sándor A mozgás megfigyelése E. J. Marey (1830-1904) A fénykf nyképező puska Mozgó állóképek A zootrope Pillanatképek
PARKINSON-KÓR. A korai felismerés és kezelés nagymértékben megkönnyítheti a beteg és környezete életét
BETEGTÁJÉKOZTATÓ PARKINSON-KÓR A korai felismerés és kezelés nagymértékben megkönnyítheti a beteg és környezete életét Mi is az a Parkinson-kór? A Parkinson-kór fokozatosan előrehaladó idegrendszeri betegség,
Parkinson szindrómával. (rigor, tremor, bradykinesisi) (is) járó betegségek
A parkinson szindróma differenciáldiagnosztikája és a terápia alapelvei Prof. Dr. Komoly Sámuel PTE Klinikai Idegtudományi Központ Neurológiai Klinika http--neurology.pote.hu James Parkinson An Essay on
Szédüléssel járó kórképek sürgősségi diagnosztikája
Szédüléssel járó kórképek sürgősségi diagnosztikája Dr. Mike Andrea 1, Dr. Tamás László 2, Dr. Tompos Tamás 2 1 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház, Neurológiai Osztály 2 Petz Aladár Megyei Oktató Kórház,
Parkinson-kór és Parkinson-szindrómák. Klinikai szempontok
Parkinson-kór és Parkinson-szindrómák Klinikai szempontok Dr. Aschermann Zsuzsanna PTE Neurológiai Klinika Kötelező továbbképző kurzus Pécs, 2017.02.20-22. Dr. James Parkinson (1755-1824) 1817-ben írta
Egymást támogatva minden. Golobné Wassenszky Rita
Egymást támogatva minden könnyebb! Golobné Wassenszky Rita Parkinson Betegek Egyesülete Pécs Parkinson-kór A Parkinson-kór fokozatosan előrehaladó neurológiai betegség Tünetei: mozgásszegénység, kézremegés,
Kvantitatív EEG nem epilepsziás betegekben
Kvantitatív EEG nem epilepsziás betegekben Puskás Szilvia Debreceni Egyetem Klinikai Központ Neurológiai Klinika EEG-szignál hagyományos elemzése lényege az idő függvényében változó feszültség szabad szemmel
Gyógyszeres kezelések
Gyógyszeres kezelések Az osteogenesis imperfecta gyógyszeres kezelésében számos szert kipróbáltak az elmúlt évtizedekben, de átütő eredménnyel egyik se szolgált. A fluorid kezelés alkalmazása osteogenesis
A Parkinson betegség diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja
A Parkinson betegség diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási protokollja Finanszírozási protokoll Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály
NOAC-kezelés pitvarfibrillációban. Thrombolysis, thrombectomia és kombinációja. Az ischaemiás kórképek szekunder prevenciója. A TIA új, szöveti alapú
NOAC-kezelés pitvarfibrillációban. Thrombolysis, thrombectomia és kombinációja. Az ischaemiás kórképek szekunder prevenciója. A TIA új, szöveti alapú meghatározása. (Megj.: a felsorolt esetekben meghatározó
ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN
ÉLETMINŐSÉG ÉS KÖLTSÉGEK A KÖZÉP- ÉS SÚLYOS FOKÚ PSORIASISOS BETEGEK KÖRÉBEN WÉBER VALÉRIA Vezető asszisztens Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Nonprofit kft. Psoriasis vulgaris Öröklött hajlamon
[Biomatematika 2] Orvosi biometria. Visegrády Balázs
[Biomatematika 2] Orvosi biometria Visegrády Balázs 2016. 03. 27. Probléma: Klinikai vizsgálatban három különböző antiaritmiás gyógyszert (ß-blokkoló) alkalmaznak, hogy kipróbálják hatásukat a szívműködés
Hyperkinesisek, dystoniák és kezelésük. Dr. Bihari Katalin- Dr. Komoly Sámuel
Hyperkinesisek, dystoniák és kezelésük Dr. Bihari Katalin- Dr. Komoly Sámuel A mozgászavarok felosztása Hypokinetikus (csökkent amplitúdó és/vagy sebesség- bradykinesia) (Parkinson szindróma) Hyperkinetikus:
Hipotézis, sejtés STATISZTIKA. Kétmintás hipotézisek. Tudományos hipotézis. Munkahipotézis (H a ) Nullhipotézis (H 0 ) 11. Előadás
STATISZTIKA Hipotézis, sejtés 11. Előadás Hipotézisvizsgálatok, nem paraméteres próbák Tudományos hipotézis Nullhipotézis felállítása (H 0 ): Kétmintás hipotézisek Munkahipotézis (H a ) Nullhipotézis (H
Gyermekek követéses objektív hallásvizsgálati eredményei zenei gyerekműsorok hatásának bemutatására
Gyermekek követéses objektív hallásvizsgálati eredményei zenei gyerekműsorok hatásának bemutatására Dr. Gáborján Anita Semmelweis Egyetem, Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinika 2015. április
Hipotézis STATISZTIKA. Kétmintás hipotézisek. Munkahipotézis (H a ) Tematika. Tudományos hipotézis. 1. Előadás. Hipotézisvizsgálatok
STATISZTIKA 1. Előadás Hipotézisvizsgálatok Tematika 1. Hipotézis vizsgálatok 2. t-próbák 3. Variancia-analízis 4. A variancia-analízis validálása, erőfüggvény 5. Korreláció számítás 6. Kétváltozós lineáris
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A HEMIPARETIKUS BETEGEK JÁRÁSÁNAK ÉS ÁLLÁSSTABILITÁSÁNAK HORVÁTH MÓNIKA
DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A HEMIPARETIKUS BETEGEK JÁRÁSÁNAK ÉS ÁLLÁSSTABILITÁSÁNAK BIOMECHANIKAI JELLEMZÕI HORVÁTH MÓNIKA SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA SEMMELWEIS EGYETEM, TESTNEVELÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI
Tézisek. Az evészavarok tüneti elemzése
Tézisek Az evészavarok tüneti elemzése címu doktori értekezéshez Az evés zavarainak alapvetoen két fo formája van, az anorexia nervosa és a bulimia nervosa. Az anorexia nervosa alaptünetei az elhízástól
Virtuális valóság rendszerek alkalmazása Parkinson betegek kezelésében
Virtuális valóság rendszerek alkalmazása Parkinson betegek kezelésében Gilányi Attila Debreceni Egyetem, Informatikai Kar HTE Infokom 2016 Tapolca, 2016. október 12 14. Hidasi Eszterrel közös eredmények
III./3.2.3.3. Egyes dystonia szindrómák. III./3.2.3.3.1. Blepharospasmus
III./3.2.3.3. Egyes dystonia szindrómák III./3.2.3.3.1. Blepharospasmus A blepharospasmus jellemzője a szemrést záró izomzat (m. orbicularis oculi) tartós vagy intermittáló, kétoldali akaratlan kontrakciója.
ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI
ÁLLATOK KLINIKAI VIZSGÁLATAI ---------------------------------------------------------------------------------------------------- Állatokon végzett tanulmányok A CV247 két kutatásban képezte vizsgálat
Pszichotrauma és disszociatív kapacitás összefüggésének vizsgálata syncopés betegek körében
Pszichotrauma és disszociatív kapacitás összefüggésének vizsgálata syncopés betegek körében Dávid Tamás, G. Tóth Kinga, Nagy Kálmán, Rónaszéki Aladár Péterfy S. u. Kórház, Kardiológiai Osztály, Budapest
ÉRZÉS NÉLKÜLI ÁLLAPOTOK Az ájulással összefüggésbe hozható pszichés sajátosságok Disszociáció és alexitímia vizsgálata syncopés betegek körében
ÉRZÉS NÉLKÜLI ÁLLAPOTOK Az ájulással összefüggésbe hozható pszichés sajátosságok Disszociáció és alexitímia vizsgálata syncopés betegek körében Dávid Tamás, G. Tóth Kinga, Nagy Kálmán, Rónaszéki Aladár
Markov modellek 2015.03.19.
Markov modellek 2015.03.19. Markov-láncok Markov-tulajdonság: egy folyamat korábbi állapotai a későbbiekre csak a jelen állapoton keresztül gyakorolnak befolyást. Semmi, ami a múltban történt, nem ad előrejelzést
Dr. habil. Czupy Imre
AZ ERDŐ- ÉS VADGAZDÁLKODÁSBAN ELŐFORDULÓ ERGONÓMIAI KOCKÁZATOK ÉS AZ ÁLTALUK OKOZOTT MOZGÁSSZERVI MEGBETEGEDÉSEK Dr. habil. Czupy Imre SOPRONI EGYETEM intézetigazgató egyetemi docens SZABADBAN VÉGZETT
MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMA, GYÓGYSZER HATÁSERŐSSÉG, ALKALMAZÁSI MÓD, A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY KÉRELMEZŐI ÉS JOGOSULTJAI A TAGÁLLAMOKBAN
I. MELLÉKLET MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMA, GYÓGYSZER HATÁSERŐSSÉG, ALKALMAZÁSI MÓD, A FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY KÉRELMEZŐI ÉS JOGOSULTJAI A TAGÁLLAMOKBAN Tagállam Forgalomba hozatali engedély jogosultja
Szemmozgások alatti eseményfüggő EEG változások
Szemmozgások alatti eseményfüggő EEG változások Doktori tézisek Dr. Gulyás Szilvia Semmelweis Egyetem Szentágothai János Idegtudományi Doktori Iskola Elsődleges témavezető: Másodlagos témavezető: Prof.
Dementiák biomarkerei. Oláh Zita 2015. November 11.
Dementiák biomarkerei Oláh Zita 2015. November 11. Mi a biomarker? A biomarkerek biológiai paraméterek, amelyek normális és kóros folyamatokat, beavatkozásokra adott válaszokat jeleznek, továbbá objektív
Egy ritkán látott eset a gyermeksürgősségi ellátás során
Egy ritkán látott eset a gyermeksürgősségi ellátás során dr. Tóth-Vajna Gergely Semmelweis Egyetem I.sz. Gyermekgyógyászati Klinika 2017. szeptember 16. Symptoms Beteg: információ nem volt nyerhető. Mater:
Aktív életerő HU/KAR/0218/0001
Aktív életerő HU/KAR/0218/0001 A bizonyítottan javítja az idősödő kutyák életminőségét: élénkebbé teszi az állatokat és ezáltal aktívabb életmódot tesz lehetővé számukra. Az oxigenizáció mellett a szív-
A zajmérésekkel együtt elvégzett hallásvizsgálatok, azok eredményei
A zajmérésekkel együtt elvégzett hallásvizsgálatok, azok eredményei Dr. Gáborján Anita 2016. november 10. Semmelweis Egyetem, Fül-, Orr-, Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti Klinika Gyermekeknek szóló rendezvények
III./12.3. A tudatzavarban szenvedő beteg ellátásának szempontjai
III./12.3. A tudatzavarban szenvedő beteg ellátásának szempontjai Súlyos (különösen a hipnoid) tudatzavarban szenvedő beteg ellátása halasztást nem tűr. Az értékelhető fizikális vizsgálatok sora limitált,
RITMUSOS DELTA AKTIVITÁSOK ÉS EPILEPSZIA
RITMUSOS DELTA AKTIVITÁSOK ÉS EPILEPSZIA Dr. Dömötör Johanna Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet Neurológia Osztály, Debrecen Magyar Epilepszia Liga XIII. Kongresszusa 2016. május 26-28. Szeged Bevezetés
Mélyagyi stimuláció Parkinson-kórban. Kovács Norbert PTE ÁOK Neurológiai Klinika Pécs
Mélyagyi stimuláció Parkinson-kórban Kovács Norbert PTE ÁOK Neurológiai Klinika Pécs Terápiás célkitűzések Szűrés: n=196 Randomizáció: n= 178 STN-DBS n=78 Gyógyszer n= 78 Követés n=72 Követés n=73 PP-
FEJEZETEK AZ ÉLETTAN TANTÁRGYBÓL
Eke András, Kollai Márk FEJEZETEK AZ ÉLETTAN TANTÁRGYBÓL Szerkesztette: Ivanics Tamás Semmelweis Kiadó www.semmelweiskiado.hu B u d a p e s t, 2 0 0 7 Szerkesztette: Ivanics Tamás egyetemi docens, Semmelweis
III./3.1. Akinetikus rigid tünetekkel járó mozgászavarok
III./3.1. Akinetikus rigid tünetekkel járó mozgászavarok III./3.1.1. Parkinson kór A Parkinson kór a második leggyakoribb idegrendszeri betegség az Alzheimer kór után. Gyakorisága az átlagéletkor növekedésével
Periférás neuropáthia centrális idegrendszeri betegségekben. Nagy Ferenc Kaposvár
Periférás neuropáthia centrális idegrendszeri betegségekben Nagy Ferenc Kaposvár Parkinson-kór tünetei Motoros tünetek: Tremor Rigor Akinesis Nem motoros tünetek: Kognitív problémák Viselkedés változás
ELŐADÁS VÁZLAT. Balázs Judit
ELŐADÁS VÁZLAT GYERMEKKORBAN KEZDŐDŐ FELNŐTT PSZICHIÁTRIAI KÓRKÉPEK: AUTIZMUS, ADHD, TIC-ZAVAR Balázs Judit 2012. november 15-17. SEMMELWEIS EGYETEM, KÖTELEZŐ SZINTEN TARTÓ TANFOLYAM AUTIZMUS FOGALMI SOKASÁG
A stresszteli életesemények és a gyermekkori depresszió kapcsolatának vizsgálata populációs és klinikai mintán
A stresszteli életesemények és a gyermekkori depresszió kapcsolatának vizsgálata populációs és klinikai mintán Doktori értekezés tézisei Dr. Mayer László Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok
DEMENCIA. Viselkedési zavarok és pszichiátriai tünetek (BPSD) Dr Egervári Ágnes
DEMENCIA Viselkedési zavarok és pszichiátriai tünetek (BPSD) Dr Egervári Ágnes a demencia mindig tünetegyüttes, melynek hátterében sokféle betegség állhat Demencia tünetei Alaptünetek: memóriazavar ( rövid
Gyógyszerbiztonság a klinikai farmakológus szemszögéből
Gyógyszerbiztonság a klinikai farmakológus szemszögéből Prof. dr. Kovács Péter Debreceni Egyetem Klinikai Központ, Belgyógyászati Intézet, Klinikai Farmakológiai Részleg BIZONYÍTÉKON ALAPULÓ ORVOSLÁS (EBM=
Mi a Parkinson-kór? Bevezetés. A Parkinson-kór kialakulásának a háttere
Mi a Parkinson-kór? Bevezetés Annak ellenére, hogy Pápai Pariz Ferenc már 1690-ben leírta a remegés, meglassultság, izommerevség és testtartási instabilitás kombinációjából álló betegséget, a Parkinson-kór
A bélmozgások in vitro tanulmányozása izolált bélen
A bélmozgások in vitro tanulmányozása izolált bélen Patkány béldarab (ileum) spontán mozgásainak tanulmányozása ill. egyes mediátorok és ionok bélmozgásra gyakorolt hatásának vizsgálata. A mérési adatok
Biostatisztika VIII. Mátyus László. 19 October
Biostatisztika VIII Mátyus László 19 October 2010 1 Ha σ nem ismert A gyakorlatban ritkán ismerjük σ-t. Ha kiszámítjuk s-t a minta alapján, akkor becsülhetjük σ-t. Ez további bizonytalanságot okoz a becslésben.
Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2438-06 Angiológia követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Munkahelyére kardiológiai és angiológiai szakasszisztens tanulók érkeznek. Az a feladatuk, hogy az arteriosclerosis témáját dolgozzák fel megadott szempontok szerint. Segítséget kérnek Öntől.
Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban
Diagnosztikai irányelvek Paget-kórban Dr. Donáth Judit Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest HALADÁS A REUMATOLÓGIA, IMMUNOLÓGIA ÉS OSTEOLÓGIA TERÜLETÉN 2012-2014 2015. ÁPRILIS 17.
Mozgásprogram hatása dementálódó idősek egyensúlyfejlesztésében
Mozgásprogram hatása dementálódó idősek egyensúlyfejlesztésében Karóczi Csilla Gyógytornász Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet, Mozgásszervi Rehabilitációs Osztály, Budapest XXXII. Vándorgyűlés,
Elektromiográfia (Dinamometria) A motoros egységek toborzása, az izomfáradás vizsgálata
Elektromiográfia (Dinamometria) A motoros egységek toborzása, az izomfáradás vizsgálata Élettan és anatómia gyakorlat, pszichológia BA A mérést és kiértékelést végezték:............ Gyakorlatvezető:...
Parkinson-kór diagnosztikus algoritmusa, Parkinson-szindómák újabb klinikai felosztása. dr.aschermann Zsuzsanna PTE Neurológiai Klinika 2013.11.27.
Parkinson-kór diagnosztikus algoritmusa, Parkinson-szindómák újabb klinikai felosztása dr.aschermann Zsuzsanna PTE Neurológiai Klinika 2013.11.27. Parkinson-kór Parkinson plusz szindrómák Ismert eredetű
Az agyi jelek adaptív feldolgozása MENTÁ LIS FÁ R A DT S ÁG MÉRÉSE
Az agyi jelek adaptív feldolgozása MENTÁ LIS FÁ R A DT S ÁG MÉRÉSE Bevezetés I. A fáradtság lehet fizikai: a normál testi funkciók hiánya mentális: csökkent agyi aktivitás vagy kognitív funkciók. Megjelenhet
A stroke betegek rehabilitációja során felmerülő nehézségek elemzése ápolói szemszögből
ORFMMT XXXII. Vándorgyűlése Miskolc, 2013.08.29-2013.08.31 A stroke betegek rehabilitációja során felmerülő nehézségek elemzése ápolói szemszögből T E N K S Z A B I N A D R. U R B Á N E D I N A Kutatás
B.V.Kirova A neurológiai tünetek EMF- (EHF)-punktúrás terápiája//a nemzetközi részvétellel megrendezett
Az idegrendszer megbetegedései B.V.Kirova A neurológiai tünetek EMF- (EHF)-punktúrás terápiája//a nemzetközi részvétellel megrendezett Magánpraxis Bulgária Milliméteres hullámok a kvantumgyógyászatban
MAGYAR KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. június 4-6.
MAGYAR KLINIKAI NEUROFIZIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA Szeged, 2015. június 4-6. TUDOMÁNYOS PROGRAM 2015. június 4., csütörtök 10.00-10.15 Köszöntők Prof. Dr. Kamondi Anita, Dr. Annus János Kristóf
A gerincdeformitáshoz társuló állcsont-orthopaediai rendellenességek vizsgálata
A gerincdeformitáshoz társuló állcsont-orthopaediai rendellenességek vizsgálata Doktori tézisek Dr. Segatto Emil Semmelweis Egyetem Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola Fogorvostudományi Kutatások Témavezető:
A Parkinson betegségcsoport diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási eljárásrendje (eljárásrend)
A Parkinson betegségcsoport diagnosztikájának és kezelésének finanszírozási eljárásrendje (eljárásrend) Országos Egészségbiztosítási Pénztár Elemzési, Orvosszakértői és Szakmai Ellenőrzési Főosztály Budapest,
Újszülöttkori görcsök. Dr Szabó Miklós PhD egyetemi docens Április 7. Bókay délután
Újszülöttkori görcsök Dr Szabó Miklós PhD egyetemi docens 2016. Április 7. Bókay délután BNO-kód : P90H0 Hivatalos név: Újszülöttkori görcsök Csoport: Újszülöttkori görcsök, A perinatális szakban keletkező
A Magyar Tudományos Parknison Társaság Kongresszusának programja 2013. május 31.-június 1.
A Magyar Tudományos Parknison Társaság Kongresszusának programja 2013. május 31.-június 1. Mottó: " Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, míg nem jön valaki, aki erről nem tud,
Rovarméreg (méh, darázs) - allergia
Rovarméreg (méh, darázs) - allergia Herjavecz Irén Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet Epidemiológia I. Prevalencia: - nagy helyi reakció: felnőtt 10-15 % - szisztémás reakció: gyerek 0.4-0.8
Szexuális izgalom (arousal) Szexuális izgalom Sexual Arousal A SZEXUÁLIS AROUSAL 3 NAGY RENDSZERE:
Szexuális izgalom (arousal) Szexuális izgalom Sexual Arousal Humán szexuális válasz: interperszonális, vallási, szociális, pszichológiai és biológiai tényezők Szexuális izgalom (arousal): egy emelkedett
Beutalást igénylô állapotok. A beutalás az emlôbetegséggel foglalkozó sebészhez történjen. Minden új, körülírt csomó.
Az emlôpanaszos nôk beutalásának irányelve (Guidelines for the referral of patients with breast problems) NHS Breast Screening Programme & The Cancer Research Campaign Elôszó Az emlôrák a nôket érintô
Válasz Bereczki Dániel Professzor Úr bírálatára
Válasz Bereczki Dániel Professzor Úr bírálatára Először is hálás köszönettel tartozom Bereczki Professzor Úrnak, amiért elvállalta a disszertációm bírálatát és azt védésre alkalmasnak tartotta. A formai
Talajreakció erő. összehasonlító biomechanikai vizsgálat
I. rész Talajreakció erő összehasonlító biomechanikai vizsgálat Dr. Rácz Levente Phd., Prof. Dr. Bretz Károly, Dr. Lukas Trzaskoma Phd., Sáfár Sándor, Gál Renátó, Gréger Zsolt Semmelweis Egyetem Testnevelési
Posztoperatív pitvarfibrilláció előfordulásának, prediktív faktorainak és rekurrenciájának vizsgálata korai kardiológiai rehabilitációs kezelés során
Posztoperatív pitvarfibrilláció előfordulásának, prediktív faktorainak és rekurrenciájának vizsgálata korai kardiológiai rehabilitációs kezelés során Dr.Homoródi Nóra 1, Szuromi Lilla 2, Szabó Szandra
DTMF Frekvenciák Mérése Mérési Útmutató
ÓBUDAI EGYETEM Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Híradástechnika Intézet DTMF Frekvenciák Mérése Mérési Útmutató A mérést végezte: Neptun kód: A mérés időpontja: Bevezető A Proto Board 2. mérőkártya olyan
Elektromiográfia (Dinamometria) A motoros egységek toborzása, az izomfáradás vizsgálata A mérési adatok elemzése és értékelése
Elektromiográfia (Dinamometria) A motoros egységek toborzása, az izomfáradás vizsgálata A mérési adatok elemzése és értékelése Biológia Bsc. B / Pszichológia gyakorlat A mérést és kiértékelést végezték:............
Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen
Az orvosi biotechnológiai mesterképzés megfeleltetése az Európai Unió új társadalmi kihívásainak a Pécsi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen Azonosító szám: TÁMOP-4.1.2-8/1/A-29-11 Az orvosi biotechnológiai
ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI. Intraoperatív carotis interna stent implantatio videoangioszkópiás kontroll mellett
1 ARTÉRIÁK BETEGSÉGEI Intraoperatív carotis interna stent implantatio videoangioszkópiás kontroll mellett Írta: DR. KOLLÁR LAJOS, DR. KASZA GÁBOR, DR. ROZSOS ISTVÁN, DR. MENYHEI GÁBOR, DR. SZABÓ MÁRIA,
A pajzsmirigybetegségek neurológai szövődményei. Kovács Tibor SE Neurológiai Klinika
A pajzsmirigybetegségek neurológai szövődményei Kovács Tibor SE Neurológiai Klinika 65 éves, felsőfokú végzettségű, még mindig aktív, korábban betegségben nem szenvedett nő, aki kb. két hónapja feledékenységet
Az érzelmi felismerés viselkedészavaros lányokban (Emotion recognition in girls with conduct problems)
Az érzelmi felismerés viselkedészavaros lányokban (Emotion recognition in girls with conduct problems) Christina Schwenck, Angelika Gensthaler Marcel Romanos Christine M. Freitag, Wolfgang Schneider, Regina
AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON
AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON DR. PAKSY ANDRÁS A lakosság egészségi állapotát jellemző morbiditási és mortalitási mutatók közül a halandósági tábla alapján
Poszttraumás stressz zavar (PTSD), depresszió és emlékezet összefüggései
Poszttraumás stressz zavar (PTSD), depresszió és emlékezet összefüggései Várkonyi Erika 2009 Az emberi életben bekövetkező traumát okozó események balesetek, támadások, halál poszttraumás stressz zavar
4. előadás Idegrendszer motoros működése
4. előadás Idegrendszer motoros működése Szomatomotoros funkciók: Elemi reflex Testtartás Helyváltoztatás Létfenntartó működések (légzési, táplálkozási mozgások) Szexuális aktus egyes részei Emóciók Intellektuális
A szédülő beteg vizsgálata. Dr. Mike Andrea Pécs, 2013. november 28.
A szédülő beteg vizsgálata Dr. Mike Andrea Pécs, 2013. november 28. A szédülő beteg vizsgálata A diagnózis alapjai: I. részletes anamnézis II. fizikális vizsgálat III. eszközös diagnosztikai módszrek:
A klinikai vizsgálatokról. Dr Kriván Gergely
A klinikai vizsgálatokról Dr Kriván Gergely Mi a klinikai vizsgálat? Olyan emberen végzett orvostudományi kutatás, amely egy vagy több vizsgálati készítmény klinikai, farmakológiai, illetőleg más farmakodinámiás
Statisztikai alapfogalmak a klinikai kutatásban. Molnár Zsolt PTE, AITI
Statisztikai alapfogalmak a klinikai kutatásban Molnár Zsolt PTE, AITI Bevezetés Research vs. Science Kutatás Tudomány Szerkezeti háttér hiánya Önkéntesek (lelkes kisebbség) Beosztottak (parancsot teljesítő
A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás során, állatkísérletes modellen *
A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar, Ortopédiai Klinika 1,és a Dr. Bugyi István Kórház, Szentes, Ortopéd Traumatológiai Osztály 2, közleménye A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás
Humán emlékezeti fenntartási folyamatok oszcillációs. hálózatainak elektrofiziológiai analízise
Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Doktori Iskola Kognitív Pszichológiai program Tóth Brigitta Humán emlékezeti fenntartási folyamatok oszcillációs hálózatainak
Gyermekek rehabilitációjának lehetőségei napjainkban. Dr. Lővei Csilla
Gyermekek rehabilitációjának lehetőségei napjainkban Dr. Lővei Csilla 2015. 10. 29. Rehabilitációt igénylő gyermekkori kórállapotok: Neurológiai kórképek (myelodysplasia, CP, neuromuscularis bet., neurotraumat.)
Elektroencephalogram (EEG) vizsgálata Az alfa- és béta aktivitás változás vizsgálata (EEG II) A mérési adatok elemzése és értékelése
Elektroencephalogram (EEG) vizsgálata Az alfa- és béta aktivitás változás vizsgálata (EEG II) A mérési adatok elemzése és értékelése Pszichológia BA. gyakorlat A mérést és kiértékelést végezték: Gyakorlatvezető:...