DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A HEMIPARETIKUS BETEGEK JÁRÁSÁNAK ÉS ÁLLÁSSTABILITÁSÁNAK HORVÁTH MÓNIKA

Átírás

1 DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI A HEMIPARETIKUS BETEGEK JÁRÁSÁNAK ÉS ÁLLÁSSTABILITÁSÁNAK BIOMECHANIKAI JELLEMZÕI HORVÁTH MÓNIKA SEMMELWEIS EGYETEM DOKTORI ISKOLA SEMMELWEIS EGYETEM, TESTNEVELÉSI ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR SPORTTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA TÉMAVEZETÕ: DR. TIHANYI JÓZSEF DSC BUDAPEST, BEVEZETÉS Oldaltörés A dolgozatomban az agyi vaszkuláris inzultus (stroke) miatt kialakuló leggyakoribb motoros károsodás okozta fogyatékossággal, a hemiplégiával illetve a hemiparézissel járó funkciózavarokkal foglalkozom. Az agyérbetegségek gyakorisága fokozatosan emelkedett az elmúlt évtizedekben. A stroke világviszonylatban a mozgáskárosodás vezetõ okának tekinthetõ, a stroke után minden más betegségnél gyakrabban alakul ki fogyatékosság. A fogyatékosságok közül a legjelentõsebbek a mobilitást érintõ elváltozások, a járásban jelentkezõ rendellenességek, az egyensúlyozó képesség sérülése, az esések gyakoriságának növekedése, az izmok tónusának megváltozása, a spaszticitás. A biomechanikában és - 1 -

2 kineziológiában használatos mérõrendszerekkel pontosabbá tehetjük az állapotfelmérést, a hagyományos gyógytornában használt állapotfelmérõ tesztek és skálák mellett ezekkel a mérésekkel pontosíthatjuk a betegség súlyosság szerinti besorolását, észrevehetõbbé válnak az egyes betegek közötti esetleges speciális különbségek, és ezáltal specifikusabbá válhat a kezelés menete is, részletesebb, hatékonyabb, egyénre szabott rehabilitációs tervet állíthatunk össze. A hemiparetikus betegeknél felmerülõ egyensúlyproblémák olyan szempontból is problematikusak, hogy sokféle eredetûek lehetnek, és meglehetõsen nehéz kategorikusan elkülöníteni az egyensúlyzavart okozó komponenseket, mint a mechanikai összetevõk (izomerõ csökkenés, beszûkült ízületi mozgástartomány), az izom-idegélettani összetevõk (fokozott vagy csökkent izomtónus), a motoros koordinációs komponensek és a szenzoros koordináció (vizuális, szomatoszenzoros, vesztibuláris) összetevõi. A rehabilitáció szempontjából a specifikusabb terápia céljából azonban lényeges megvizsgálni a gyakran kialakult egyensúlyproblémát, tartászavart okozó eredeti elváltozást, és elkülöníteni egymástól az aszimmetriát okozó eredeti károsodást a szükségszerûen kialakuló kompenzációs stratégiáktól. A biomechanikai vizsgálatoknak ezért van nagy szerepük ezen a területen, hiszen a biomechanikai szemlélettel és az ehhez tartozó mérõrendszerekkel pontosabban analizálható az egyensúlyzavarok és a tartásaszimmetriák problematikája, ezáltal pontosabbá válhat a mozgásrendszer funkcióinak javítását célzó tevékenység, a gyógytorna is. CÉLKITÛZÉSEK 1. Vizsgálatunk célja volt a klinikai tesztek megbízhatóságának megállapítása a mûszeres vizsgálatok biztosította kvantitatív eredményeinek tükrében. 2. Célunk volt a hemiparetikus betegek járásának kinematikai és kinetikai elemzése, összehasonlítása, valamint az egészséges emberek járását jellemzõ értékekkel történõ összevetése. 3. A felnõttkorban kialakult parézis esetén megvizsgálni szándékoztunk azt a feltevést, hogy a hemiparetikus betegek a járás sebességének növelését nem tudják a lépéshossz növelésével elérni. Ezzel összefüggésben célunk volt megvizsgálni, hogy a járás sebességének változtatásával hogyan változnak meg a járás jellegzetes kinematikai és kinetikai mutatói. 4. Célunk volt megvizsgálni, hogy a fiatalkori és felnõttkori agykárosodás okozta hemiparézisben szenvedõ betegek járásának aszimmetriájában kimutatható szerepe van-e az alsó végtag ízületeiben létrejövõ mozgástartományok nagyságának, az ép oldali mozgástartományoktól való esetleges eltérésének. 5. Célunk volt megvizsgálni, hogy található-e összefüggés a betegek két alsó végtagjának különbözõ mértékû terhelése és a testsúlyáthelyezõ képesség rendellenességei között. 6. Célunk volt feltárni a testlengés és az aktív helyzetváltoztatás (testsúlyáthelyezés) alatti különbségeket a hemiparetikus és egészséges emberek viszonylatában, valamint a nyert változók kapcsolatát megvizsgálni a járás mutatóival. 7. Minthogy az Unterberger (Fukuda) tesztet korábban nem alkalmazták a mozgáskoordináció jellemzésére hemiparetikus betegeken, célunk volt elvégezni a hemiparetikus és egészséges emberek Unterberger teszttel jellemzett mozgáskoordinációjának összehasonlítását. 8. Célunk volt megvizsgálni az agyi érintettség oldaliságának hatását a járás, az állásstabilitás és a testsúlyáthelyezés mechanikai jellemzõire. HIPOTÉZISEK 1. Feltételeztük, hogy az önellátó képesség fokának meghatározását szolgáló funkcionális klinikai skálák és a globális motoros funkciókat vizsgáló klinikai skálák nem mutatják - 2 -

3 ki a mûszeres mérésekhez hasonló érzékenységgel és pontossággal a betegek állapotának és állapotváltozásainak különbségeit. 2. Feltételeztük, hogy a hemiparetikus betegek járásának aszimmetriája a járásciklus téridõbeli jellemzõinek ép és érintett oldali eltéréseiben is megmutatkozik. Továbbá, hogy a hemiparetikus betegek ép végtagjának mozgásmintázata is eltér az egészségesekre jellemzõ mintától, a megváltozott feltételekhez, megváltozott statikai viszonyokhoz való adaptáció, a különbözõ kompenzációs mechanizmusok következtében. 3. Egészséges személyeknél megállapították, hogy a járás sebességének megváltozása együtt jár bizonyos kinematikai paraméterek (lépéshossz, lépésfrekvencia, a járásciklus fázisának idõtartama) emelkedésével illetve csökkenésével. Az eddigi vizsgálatok azt mutatták, hogy a hemiparetikus betegek alig képesek a megszokott sebességû járásukon változtatni, ezért nehéz megvizsgálni hogyan változna járásuk magasabb sebesség esetén. Feltételeztük, hogy amennyiben a járás sebességét külsõleg kontrolláljuk, nevezetesen motor által hajtott futószalagon végeztetjük a járást, akkor olyan feltételeket teremtünk, amely alatt megfigyelhetõ a sebesség változtatásának képessége. Feltételeztük, hogy a járás sebességének megváltoztatása a futópadon az egészségesektõl eltérõ módon vonja maga után a járás támasz, lengõfázisának és a kettõstámasz idõtartamának változását, illetve a lépésfrekvencia és a lépéshossz megváltozását a hemiparetikus betegeknél. Feltételezésünk szerint amennyiben a hemiparetikus betegeket a futópadon gyorsabb járásra kényszerítjük, a magasabb sebességû járás esetén a járásukra jellemzõ kóros, aszimmetrikus kinematikai mutatók közelebb kerülnek az egészséges vizsgálati személyekre jellemzõ értékekhez, de alapvetõen az idegrendszeri károsodásnak megfelelõen kialakult mozgásmintázatuk nem fog megváltozni. 4. Feltételeztük, hogy a születéskor vagy a korai életévekben kialakuló hemiparézis és a felnõttkorban szerzett hemiparézis okozta járásrendellenességek izületkinematikai szempontból alapvetõen különböznek. 5. Feltételeztük, hogy a hemiparetikus betegek jellegzetes testtartásának megfelelõen nem egyformán terhelik a két alsó végtagot. Feltételeztük, hogy az ép és érintett oldalra esõ testsúlyterhelés aszimmetriája és a testsúlyáthelyezõ képesség korlátoltsága eltérõ mértékû az egyszerû alapállás illetve a járást imitáló harántállás során. Feltételeztük, hogy a járást imitáló harántállás nagyobb bizonytalanságot okoz számukra, mint az alapállás. 6. Feltételeztük, hogy az egyensúlyozó képesség komplex szabályozásából adódóan összefüggés található a stabilometriás vizsgálattal detektált talpnyomásközéppont mozgáspályájának jellemzõi és a Romberg próbával vizsgált testlengés jellemzõi között. 7. Az otoneurológiai tapasztalat alapján az Unterberger teszt során az egészségesek a csukott szemû helybenjárás alatt kis mértékben elfordulnak a domináns oldalukkal ellentétes irányba, mert a domináns oldali lábbal nagyobb erõt közölnek a talajra. A hemiparetikus betegeknél az ép oldali láb nagyobb erõt tud kifejteni a talajra, ezért feltételeztük, hogy a hemiparetikus betegek testtengely körüli elfordulását, illetve oldalirányú devianciáját nem az oldal-dominancia, hanem alapvetõen az érintettség oldala és foka fogja meghatározni, illetve a betegség súlyosságától függõen vagy az oldal-dominancia vagy az érintettség oldala szerinti elv érvényesül. 8. Empirikus megfigyelés alapján a hemiparetikus betegek járása, testtartása és egyensúlyozó képessége különbséget mutat aszerint, hogy a jobb vagy a bal oldalukat érinti a parézis. Klinikai megfigyelés alapján a baloldali hemiparetikusok rosszabb motoros teljesítményét írták le. Ezeket az eltéréseket feltáró illetve a különbségek okát meghatározó biomechanikai vizsgálatokat ez idáig nem végeztek. A járás paraméterei közül csak a bal oldali parézist mutató betegek rövidebb lépéshosszát írták le, illetve az egyensúlyvizsgálatok megemlítik a bal paretikus betegek nagyobb mértékû - 3 -

4 testlengését. Feltételeztük, hogy ezek a gyakorlati megfigyelések a bal paretikus betegek kifejezettebb térbeli zavarai, tartás és egyensúlyproblémái mérhetõek, egyensúlyvizsgálattal pontosan meghatározhatóak és a járásra gyakorolt hatásaik is kimutathatóak. Feltételeztük, hogy a jobb és bal oldali hemiparetikus betegek járását, állásstabilitását, testsúlyáthelyezõ képességét és testlengését jellemzõ paraméterek értékei szignifikáns eltérést mutatnak az agyi érintettség jobb vagy bal oldaliságának megfelelõen. ANYAG ÉS MÓDSZER Vizsgálati személyek 1. A vizsgálatban 20 (12 nõ és 8 férfi) stroke-on átesett a Szent János Kórház Mozgásszervi Rehabilitációs Osztályának és az Uzsoki Kórház Neurológiai Osztályának ambuláns betegei közül véletlenszerûen kiválasztott, hemiparetikus beteg (átlagéletkor 65 ± 14 év) vett részt. Az agyi történés óta eltelt átlagos idõtartam: 2,3 év. A vizsgálati személyek közül 11 jobb és 9 baloldali reziduális hemiparézist mutatott. A kontrollcsoportot 10 (8 nõ és 2 férfi, átlagéletkor 56 ± 3,2 év) egészséges vizsgálati személy alkotta. Vizsgálati személyek 2. A vizsgálatban év közötti, véletlenszerûen kiválasztott hemiparetikus fiatal vett részt, 9 fiú és 2 lány személyében. A vizsgálati személyek közül 6- an jobboldali, 5-en baloldali részleges sérülést szenvedtek gyermekkori közlekedési baleset, illetve újszülöttkori károsodás, azaz perinatális lézió következményeként. Az agyi érintettség okai között perinatális stroke, haemorrhagia cerebri, perinatális asphyxia és contusio cerebri szerepelt. Klinikai vizsgálat. A klinikai vizsgálat során elvégeztük az izomtónus vizsgálatát a Módosított Ashworth Skála alapján, felmértük a beteg önellátási szintjét a FIM skála szerint és a komplex motoros funkciókat a Fugl-Meyer tesztnek megfelelõen vizsgáltuk. Járásvizsgálat. Az alsó végtag biomechanikai modellezéséhez a ZEBRIS CMS-HS (ZEBRIS, Medizintechnik GmbH, Németország), számítógép által vezérelt ultrahang-alapú mozgáselemzõ rendszert használtuk. Vizsgálatunkban a WinGate programcsomag által meghatározott 14-pontos biomechanikai modellt használtuk. A modell a szegmentumok mozgásának rögzítésére 12 aktív markert, vagyis 4 tripletet használ, melyeket a bal és a jobb lábfejre, valamint a bal és a jobb combra rögzítettünk. A járás alatti izommûködés meghatározására elektromiográfiás (EMG) vizsgálatot alkalmaztunk a ZEBRIS CMS-HS rendszer és mérést vezérlõ program segítségével, amely lehetõvé teszi a kinematikai és az EMG adatok szinkronizált rögzítését. A legújabb fejlesztésû integrált áramkörök által a 8 csatornás elektromiográfiás mérõegységet és a beteg biztonságát szolgáló teljes elektronikát egy 70 x 44 x 115 mm méretû adapterbe egyesítették. A járás során a m. vastus laterális, a m. biceps femoris, a m. gastrocnemius mediális és a m. tibiális anterior elektromos aktivitását regisztráltuk. A mintavételi frekvencia 1000 Hz volt. A mérõrendszerhez tartozó WinGait nevû szoftver programcsomaggal történt a kiválasztott változók (lépésszám, lépéshossz, lépésciklus hossza lépésfrekvencia, járás sebessége, kettõstámasz, a támaszfázis és lengõfázis idõtartamának százalékos aránya, ízületi hajlásszögtartományok a csípõ-, térd- és bokaízületben (csípõ flexió-extenzió, csípõ abdukció-addukció, csípõ rotáció, térd flexióextenzió, boka flexió-extenzió, láb rotáció) értékeinek rögzítése és feldolgozása. A járás kinetikai paraméterei közül a talajreakcióerõ függõleges komponensének változását elemeztük az idõ függvényében. A vertikális talajreakcióerõ-idõ görbén az alábbi változókat hatáoztuk meg: A három erõcsúcs értéke (F 1, F 2, F 3 ), az erõcsúcsok megjelenéséig eltelt tatozó idõtartamok (t 1, t 2, t 3 ), a talajon tartózkodás ideje (t), az erõ-idõ görbe alatti terület (impulzus), az erõkifejlõdés meredeksége a talajfogás és az elrugaszkodás alatt (RTD 1, RTD 2 ). A fiatal hemiparetikus csoport járásvizsgálatát az Ariel Performance Analysis System - 4 -

5 (APAS) videoképfeldolgozó és mozgásanalizáló rendszer és a KISTLER-féle erõplatform alkalmazásával végeztük el. A videofelvételekhez két Panasonic (M10-es) kamerát használtunk, 50 kép/másodperc mintavételi frekvenciával. A járás alatti, talajra kifejtett függõleges és vízszintes erõk meghatározásra a három dimenziós KISTLER (9296b, Svájc) típusú erõplatformot használtuk, amelynek a felülete 40x 60 cm nagyságú. Az erõjelek rögzítése 1000Hz mintavételi frekvenciával történt. A következõ kinematikai mutatókat határoztuk meg: a boka, térd és csípõízület lineáris elmozdulása, az elmozdulás sebessége és gyorsulása az X,Y,Z tengelyek mentén, a boka térd és csípõízületek 3 dimenziós szögváltozásai, szögsebességei és szöggyorsulásai. A talajreakció erõ-idõ görbén az elsõ csoportnál ismertetett mutatókat határoztuk meg. Egyensúlyozó képesség vizsgálata. A statikus állás során a testsúlyterhelés két alsó végtag közötti és az egy talpon belüli megoszlásának, valamint a testsúlyáthelyezõ képességnek a vizsgálatára a Zebris PDM típusú erõplatformot használtuk. A statikus stabilometriás vizsgálatok során a testsúlyterhelés megoszlását, a nyomásközéppont különbözõ irányú mozgását vizsgáltuk az idõ függvényében az erõplatformhoz tartozó FootPrint elnevezésû szoftvercsomag alkalmazásával. Az egyensúlyvizsgálatot a ZEBRIS ultrahangsugárzó számítógép vezérlésû, kranio-korpográfiás mérõrendszerével és a hozzá tartozó WinBalance elnevezésû szoftver alkalmazásával végeztük el. A testsúlymegoszlás és a testsúlyáthelyezõ képesség jellemzõi. A jobb és a bal láb közötti testsúlymegoszlást fejeztük ki százalékos formában. Az egy lábra esõ terhelés megoszlását a sarok és a láb elsõ része között szintén százalékos formában jellemeztük. Az állásstabilitás és az egyensúlyozó képesség jellemzõi. A nyomásközéppont (COP) elmozdulását vizsgáltuk a mérés idõtartama során. A mérés idõtartama alatt a nyomásközéppont mozgása során bejárt területre egy ellipszist illesztettünk, mely ellipszis a mért adatok 95%-át tartalmazza és az ellipszis magasságának, és szélességének nagyságával jellemeztük az egyensúlyi helyzetet. Meghatároztuk ezenkívül a COP anterior-posterior és medio-laterális irányú elmozdulásának összegzett hosszát az egy percig tartó mérés alatt. Romberg teszt. A vizsgálati személyek egy percig természetes állásban mozdulatlanul álltak Romberg pozícióban csukott szemmel. A vizsgálat során az alábbi változókat határoztuk meg:? a fej és a vállak anterio-posteriális és medio-laterális irányú elmozdulását centiméterben kifejezve? a fejmozgások által bejárt területet négyzetcentiméterben kifejezve a sisakba beépített fejmarker elmozdulása által detektálva? a frontális síkban a két fejmarker és a két vállmarker által meghatározott tengelyek bezárt szögét (nyak oldalirányú dõlésszöge). Unterberger (Fukuda) teszt. A vizsgálati személyek markerekkel felszerelve a kijelölt helyen az ultrahang-alapú mérõfej elõtt 50 centiméterrel, háttal a mérõfejnek, csukott szemmel, csípõszélességû terpeszben álltak. A vizsgálati személyek hogy egy percig, csukott szemmel gyors helyben járást végeztek. A vizsgálat során az alábbi változókat határoztuk meg:? a sisak frontális elülsõ markerének hosszirányú elmozdulását centiméterben, amely a kiinduló és a véghelyzet pozíciója közötti távolságot jelenti;? a testlengés szélességét centiméterben, amely az oldalirányú testlengés mértékét fejezi ki a sisak markerének elmozdulása alapján;? a kiinduló és a véghelyzet pontját összekötõ egyenes és az elõremutató irányvektor által bezárt szöget fokokban (szögeltérés), és ennek abszolút értékét a szög iránya nélkül;? a test hosszúsági tengely körüli elfordulásának nagyságát, a vállmarkerek kiinduló és végpozíciója által bezárt szögek alapján fokokban és ennek abszolút értékét

6 Statisztikai elemzés. Átlagot és szórást számoltunk minden mért és számított változót tekintve. Az átlagok közötti eltérés meghatározására variancia analízist (ANOVA) alkalmaztunk. Abban az esetben, amikor az átlagok között jelentõs különbséget fedeztünk fel, elvégeztük a Turkey féle post hoc tesztet. Az átlagok különbségét p? 0,05 szinten fogadtuk el szignifikánsnak. A változók közötti kapcsolat felfedésére Pearson korreláció számítást végeztünk. Szignifikánsnak fogadtuk el a két változó közötti összefüggést p? 0,05 értéknél. EREDMÉNYEK Klinikai tesztek. A globális motoros funkciók mérése céljából végzett Fugl-Meyer (FM) komplex szenzomotoros skálán az alsó végtagi mozgások és az egyensúlyvizsgálat értékelését végeztük el. A FM alsó végtag eredményének átlaga 28,3 ± 4,4, a FM balansz eredménye 12,6 ± 1,3 pontértéket adott. A jobb és a bal oldali paretikus betegek FM pontszámai nem mutattak szignifikáns különbséget (bal paretikusok FM alsó végtag : 27,4 ± 3,7; jobb paretikusok FM alsó végtag : 29,0 ± 4,7; bal paretikusok FM balansz : 11,7 ± 0,9; jobb paretikusok FM balansz : 13,3 ± 1,0). A funkcionális függetlenség mérésére szolgáló önellátási skálán (FIM) elért átlagpontszámok alapján (104,4 ± 11,0) a vizsgálatban résztvevõ hemiparetikus betegek a részleges függõséget mutató, külsõ segítséget még igénylõ kategória felsõ határán helyezkednek el, a 20 betegbõl 8 személy már a külsõ segítséget nem igénylõ, független kategóriába sorolható. A FIM skála értékelése alapján nem találtunk különbséget a bal és a jobb oldali paretikus betegek állapota között (bal paretikusok FIM: 104,3 ± 12,5; jobb paretikusok FIM: 104,4 ± 9,1). A módosított Ashworth Skála (MAS) alapján a vizsgált alsó végtagi izomcsoportokban többnyire csekély tónusfokozódást találtunk. A vizsgált 20 személybõl mindössze 4 beteg mutatott jelentõsebb tónusfokozódást, ebbõl 2 beteg esetén a bokaízület passzív mozgatása is nehéznek bizonyult. A járás távolság-idõ jellemzõi.? A hemiparetikus betegek ép és érintett oldali támaszfázisa egyaránt hosszabb idõtartamú, valamint a teljes járásciklus százalékában kifejezve is nagyobb volt, mint az egészséges vizsgálati személyek támaszfázisa.? A járásciklus támaszfázisa az érintett végtag esetében szignifikánsan rövidebb, mint az ép oldalon és bár a sebesség függvényében változott a nagysága, bármely sebesség mellett rövidebb volt az érintett végtag támaszfázisa.? A járásciklus lengõfázisa ennek megfelelõen az érintett oldalon hosszabb a járás sebességétõl függetlenül, bármely sebesség mellett.? A járás sebességének növekedésével a támaszfázis százalékos aránya csökken, mind az érintett, mind az ép oldalon. A lengõfázis aránya emelkedett mindkét végtag esetén a sebesség emelésével.? A betegek a járásciklus nagyobb százalékát töltötték kettõstámaszban, mint az egészséges személyek. Az érintett végtag támaszfázisának elején és a végén lévõ kettõstámasz is egyaránt idõben elnyúlt a hemiparetikus betegeknél. Az elsõ kettõstámasz, az ép láb elemelkedése elõtti szakasz hosszabb, mert az érintett láb nehezebben veszi át a teherviselõ szerepet. A kettõstámasznak a támaszfázis végére esõ része, az érintett láb elrugaszkodása elõtti szakaszon 5%-al hosszabb, mivel az érintett láb elrugaszkodása csökkent dinamikájú folyamat.? A kettõstámasz idõtartama az érintett oldalon magasabb volt bármely sebesség mellett az ép oldalhoz viszonyítva.? A kettõstámasz idõtartama az ép és az érintett oldali végtagnál is egyaránt csökkenõ értéket mutatott a futópad szalagsebességének növelésével

7 ? Jellemzõ különbség a betegek ép és érintett oldali járásciklusában, hogy az ép láb talajra érkezése az érintett láb járásciklusának 45%-nál, az érintett végtag talajfogása az ép oldal ciklusának 55%-nál következett be.? A lépésfrekvencia a futópad szalagsebességének növelésével lineárisan emelkedett, azonban a lépéshossz nem emelkedett.? A hemiparetikus betegek lépéshosszát jelentõsen rövidebbnek találtuk, mint az egészségesekét. A lépéshossz az érintett oldalon a bal oldali sérülteknél rövidebb, mint az ép oldalon. A bal oldali paretikusoknál az érintett oldali lépéshossz minden esetben rövidebb volt az ép oldali lépéshossznál, míg ez nem mondható el a jobb oldali paretikus betegeknél. Az ép oldali lépéshossz is szignifikánsan rövidebb az egészséges kontrollcsoporthoz viszonyítva.? A lépésciklus hossza és a lépésfrekvencia aránya a különbözõ sebességû járás során nem változott szignifikánsan az összes beteget tekintve. Azonban megfigyelhetõ, hogy a bal oldali paretikus betegek lépésciklus hossz/lépésfrekvencia mutatója valamennyi szalagsebességû járásnál kisebb értékû, mint a jobboldali paretikusok mutatója.? Minden alkalmazott szalagsebesség esetén a lépéshossz, a lépésfrekvencia, és a lengõfázis kisebb volt a hemiparetikus betegeknél, mint az egészséges vizsgálati személyeknél. A lépés idõtartama és a kettõs támasz idõtartama, valamint a járásciklus százalékos arányában kifejezett nagysága a stroke betegeknél magasabb volt, mint az egészségeseknél. Ízületi hajlásszögtartományok jellegzetességei idõs hemiparetikus betegeknél. Bármely sebességû járás során vizsgálva, az egészséges vizsgálati személyek boka, térd és csípõízületeiben létrejövõ mozgásterjedelem nagysága nem mutatott szignifikáns különbséget a jobb és a bal oldali alsó végtagot tekintve. A járás sebességének emelkedésével mindhárom ízületben rendre nagyobb terjedelmû mozgás jött létre. Az izületi mozgásterjedelem a paretikus személyeknél minden alkalmazott sebességnél nagyobb volt, mint az egészségeseknél. A járás során a flexiós-extenziós mozgás terjedelme az érintett oldali csípõben kisebb mértékûnek bizonyult minden egyes sebességen vizsgálva az ép oldali csípõízülethez képest. A sebesség emelkedésével a csípõízületben létrejövõ hajlítás, illetve feszítés tartománya is növekedett az ép és az érintett oldalon egyaránt. A csípõízület abdukciós-addukciós irányú mozgásának terjedelme is növekedett a sebesség emelésével az ép és az érintett oldalon. A csípõben létrejövõ rotációs jellegû mozgás az érintett oldalon szignifikánsan nagyobb terjedelmû, mint az ép oldalon és nagysága a sebesség emelkedésével párhuzamosan nõtt. Az ép oldali csípõrotáció mértéke is szignifikánsan nagyobb az egészséges kontrollcsoport csípõrotációjánál. A sebességtõl függetlenül a térdízületben a mozgásterjedelem az érintett oldalon kisebb, mint az ép oldalon. A térdflexió mértéke lineárisan emelkedett a sebesség növelésével mind az ép, mind az érintett oldalon. A bokaízület dorzálflexiós és plantárflexiós szögváltozása csaknem azonos volt az ép és az érintett oldalon 0,5 km/h sebességnél. A sebesség emelésével az érintett oldali mozgástartomány nagysága bár növekedett, de elmaradt az ép oldalhoz viszonyítva. A talajreakcióerõ-idõ görbék jellegzetességei idõs hemiparetikus betegeknél. A támaszfázis szakaszainak idõbeli megoszlását vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az egészségesekhez viszonyítva az ép oldalon hosszabb idõtartamú a támaszfázis bármely szakasza (t 1, t 2, t 3 ) az érintett oldalon pedig rendre rövidebb idõtartamú szakaszokat találtunk. A hemiparetikus betegek támaszfázis alatti impulzus nagysága az érintett oldalon adott magasabb értéket. Az egészségesekhez viszonyítva az érintett oldalukon magasabb, az ép oldalukon az egészségeseknél is alacsonyabb impulzusértékeket kaptunk

8 A betegek talajra érkezésekor az érintett oldalon nagyobb az erõfelfutási meredekség az ép oldalhoz viszonyítva. Az ép oldali értékeik nem különböztek szignifikánsan az egészséges vizsgálati személyek értékeitõl. A 20 hemiparetikus beteget az érintett oldali talajreakcióerõ-idõ görbe alakjának alapján (F 1,F 2,F 3 értéke) három csoportba soroltuk. Az A csoportba soroltuk azokat a betegeket (3 személy), amelyeknek az érintett oldali vertikális talajreakció-idõ görbéje a normális populáció görbéjéhez hasonlóan két kiemelkedést (F 1, F 3 ) és egy hullámvölgyet (F 2 ) tartalmaz, ahol F 1 > F 2 < F 3. A B csoportba tartoznak azok a betegek (5 személy), amelyeknél nincs hullámvölgy a támaszfázis középsõ szakaszában, a görbe egy vízszintes vonallal jellemezhetõ. A C csoportba tartozó betegek (12 személy) jellegzetessége, hogy a talajreakcióerõ-idõ görbéjük domború, egy csúcsértékkel jellemezhetõ, mely csúcsérték a támaszfázis középsõ szakaszán található, mely szerint F 1 < F 2 > F 3. Az izmok elektromos aktivitása. A vizsgált izmok lépésciklus százalékában meghatározott aktivitási ideje alapján az egészséges vizsgálati személyeknél nem találtunk lényeges eltérést a domináns és a nem domináns végtag izmainak mûködése között. A hemiparetikus betegeknél azonban az ép és az érintett oldali izmok aktivitási mintájában szignifikáns különbség mutatkozott. Nemcsak a beteg ép és érintett oldali izomaktivitása mutatott eltérést, hanem az egyes betegek között is különbséget találtunk a vizsgált izmok aktivitásának idõtartamában. Három különbözõ csoportot hoztunk létre az izomaktivációs mintázatban megfigyelt eltérések alapján ( A, B, C betûkkel jelölve a továbbiakban). A betegek egy részénél ( A csoport) a m. gastrocnemius mediális szignifikánsan korábban, már a támaszfázis legelejétõl, a talajra érkezés pillanatától aktiválódik. Ezzel szemben az egészségeseknél a gastrocnemius bekapcsolódása a munkavégzésbe csak a járásciklus 22% körül történik meg és 54%-ig tart. Ugyanakkor a paretikus izom aktivációja a járásciklus 40%-ig tart csak ki. Ezeknél a betegeknél a többi izom aktivációs idejében nem találtunk szignifikáns eltérést az egészségesekhez viszonyítva. Bizonyos betegeknél ( B csoport) a vizsgált izmok csökkent mértékû aktivitását találtuk. Az izmok alacsonyabb aktivitása, paretikus képe mellett ennek a csekély aktivitásnak az idõbeli elnyúlását tapasztaltunk. Az egészséges vizsgálati személyeknél mért aktivitási idõtartamhoz képest hosszabb aktivitást mutattak. A gastrocnemius (5%-tól) és a tibiális anterior (0%-tól) a járásciklusnak már a korai fázisánál mûködésbe léptek és a tibiális anterior a járásciklus közel 32%-ig mutatott aktivitást, a gastrocnemius pedig 45%-ig. A vastus lateralis és a biceps femoris hosszabb aktivitásának jellegzetessége, hogy a támaszfázis középsõ szakaszán is mûködnek, az egészséges mintától eltérõen. A biceps femoris a járásciklus 47%-ig mutatott aktivitást, az egészségeseknél tapasztalt 8%-al szemben. A vastus lateralis a járásciklus közel 35%-ig mûködésben volt, míg egészséges járásnál ez a ciklus 20%-ig jellemzõ csak. A hemiparetikus betegek más részénél ( C csoport) két vagy több izom idõben egybeesõ kontrakcióját figyeltük meg. A flexor és extenzor izmok idõben egybeesõ aktivációját, jellegzetes ko-kontrakciót találtunk a m. gastrocnemius mediális és a m. tibialis anterior között, valamint a m. vastus lateralis és a m. biceps femoris között. A támaszfázis idõtartama alatt az általunk vizsgált izmok mindegyike egy állandó alap aktivitás szinten kontrakciót mutatott. A lengõfázis vége felé a járásciklus 85%-ától m. biceps femoris és a m. vastus lateralis újra egyidejû aktivitást mutatott és ezt az aktivitást fenntartották a támaszfázis teljes részén a gördítés során is. Ízületi hajlásszög tartományok jellegzetességei fiatal hemiparetikus betegeknél. A mozgásterjedelem a csípõ, a térd és a bokaízületekben igen nagy változatosságot mutatott. Az érintett és ép oldali ízületekben a szögváltozások mértéke nem volt konzekvens. Nevezetesen az egyes személyeknél az ép, másoknál az érintett oldali azonos ízületben volt a nagyobb - 8 -

9 mozgásterjedelem. Következésképpen az átlagok igen nagy szórást mutattak, és az átlagok nem jellemezték az érintett és ép oldali ízületi szögváltozásokat. Ezért nem volt értelme ebben a tekintetben az összes vizsgálati személyt egy csoportba vonva összehasonlítást tenni. Mindazonáltal az egyes ízületek egymáshoz viszonyított szögváltozási amplitúdója alapján három csoportot lehetett képezni és így csoportokon belül már szignifikáns különbség volt kimutatható az érintett és az ép oldal értékei között.? Az elsõ csoportra az jellemzõ, hogy az érintett oldalon mindhárom vizsgált ízületben kisebb szögtartományban történt a mozgás.? A második csoport esetében a boka és a térdízületek mozgástartománya mutat kisebb értéket a paretikus oldalon, de a csípõízületükben nagyobb kiterjedésû mozgás jön létre, mint az ép oldalon.? A harmadik csoport esetében a térd és a csípõízületek szögtartománya mutat kisebb értéket a sérült oldalon, a bokaízületükben kiemelkedõen nagy kiterjedésû mozgás valósul meg az ép oldalhoz viszonyítva. A talajreakcióerõ-idõ görbék jellegzetességei fiatal hemiplégeknél. Az érintettség fokával összhangban a vertikális talajreakcióerõ-idõ görbék alakja nagy változatosságot mutatott az érintett oldali végtagokat tekintve. Megfigyeltük továbbá, hogy az ép végtag görbéje is eltért az egészségestõl. A hemiparetikus fiatalok érintett oldali görbéjét tekintve az F 1 erõ átlagosan 23 százalékkal volt nagyobb, mint a vizsgált személyek súlyereje. Az erõ-idõ görbe elsõ csúcsa után az erõ folyamatosan visszaesett elérve legkisebb értékét. Ezt követõen a talajra gyakorolt függõleges erõ ismét növekedett és elérte a második csúcsot (F 2 ), amely értéke 25,4 százalékkal volt nagyobb, mint a test súlyereje. Az erõfelfutás meredekségét a talajraérkezés, illetve az elrugaszkodás ideje alatt vizsgáltam. Azt tapasztaltam, hogy a sarok-talptámasz során az érintett oldalon jelentõsen nagyobb az erõkifejlõdés gyorsasága, mint az egészséges láb esetében. Ezzel ellentétben, az elrugaszkodás alatt az ép oldalon meredekebb az erõfelfutás. A támaszfázis idõtartamát vizsgálva azt tapasztaltuk, hogy akár az elsõ aktív erõkifejtésig, akár a talptámasztól az elrugaszkodásig eltelt idõtartamot figyelembe véve rövidebb idõ volt jellemzõ mind az érintett oldalon, mind az ép oldalon. A sarokról teljes talpra gördülés alatti t 1 és a talptámasztól az elrugaszkodásig eltelt idõ t is szignifikánsan hosszabb volt az ép láb 2 esetében. A támaszfázis teljes ideje jelentõsen hosszabb volt az ép lábat illetõen, és ezek az értékek az egészséges minta járásához viszonyítva is magasabb értéket jelentettek. A testsúlyterhelés megoszlása statikus állás során és a testsúlyáthelyezõ képesség vizsgálata. A kényelmes, habituális testtartásukat jellemzõ testsúlymegoszlás azt mutatta, hogy a hemiparetikus betegek az ép lábukat terhelik nagyobb mértékben az érintetthez képest, az ép lábra 66,9 ± 12,3 százalékos terhelés esik. A jobb oldali paretikus betegek 63,7 ± 13,3 százalékban helyezik át a test súlyerejét a bal (ép) lábra, bal oldali paretikus betegek 71,3 ± 11,0 százalékban a jobb (ép) lábat terhelik. Párhuzamos lábtartás mellett a hemiparetikus betegek 72,2 ± 23,3 testsúlyszázaléknyi erõt tudtak az érintett oldali végtagra áthelyezni (jobb oldali paretikus jobb lábra 72,4 ± 28,7%, bal oldali paretikus bal lábra 72,0 ± 17,1%). Az ép oldali végtagokra többet tudnak ugyan terhelni, (jobb paretikus bal ép lábra 80,4 ± 15,0%, bal paretikus jobb ép lábra 77,4 ± 8,%), de nem kaptunk szignifikánsan nagyobb testsúlyáthelyezési értékeket az ép lábra (összes beteg ép lábra 79,1 ± 12,2 és összes beteg érintett lábra 72,2 %). A harántállás során, amennyiben hátul van az érintett láb szintén 70%-osan (68,7±13,3) tudták az érintett lábat, az érintett láb hátsó sarokrészét (71,5 ± 13,7%) terhelni (jobb paretikus jobb lábat 70,7 ± 13,4 %, ezen belül jobbra hátra 72,3 ± 14,0%, bal paretikus bal - 9 -

10 lábat 59,1 ± 19,4%, ezen belül balra hátra 71,6 ± 18,3%). Az átlagok közötti különbségek nem szignifikánsak. Harántállás, az érintett láb elõre helyezésével azt mutatta, hogy ezek a betegek nem képesek a testsúlyuk teljes elõrehelyezésére. Amennyiben az érintett végtag a törzs/test vonalához képest elõrehelyezett helyzetben van, kevésbé tudják terhelni (jobb paretikus jobbra elõre 42,8 ± 15,0%, bal paretikus balra elõre 42,9 ± 12,01%). Ezzel szemben, ha az ép láb van elõrehelyezett helyzetben, azt szignifikánsan nagyobb mértékben képesek terhelni (jobb paretikus balra elõre 67,6 ± 21,3%, bal paretikus jobbra elõre 64,8 ± 21,7%). A szimmetrikus terhelésmegoszlásra irányuló vizsgálat azt mutatta, hogy párhuzamos lábtartás mellett képesek az érintett és ép végtag közel egyforma terhelésére (jobb paretikus J: 55,4 ± 7,8%, B: 44,6 ± 7,8%; bal paretikus J: 52,8 ± 21,2%, B: 47,3 ± 21,2%). Harántállásban az érintett láb akár elõre, akár hátra helyezése mellett, szintén képesek voltak a betegek a két alsó végtag egyforma terhelésére. Amikor az érintett láb hátul helyezkedett el, az ép végtagra 50,6%, az érintettre 49,4% esett (érintett láb hátul jobb paretikus J: 50,8 ± 7,7%, B: 49,2 ± 7,7%; bal paretikus J: 51,6 ± 5,0%, B: 48,4 ± 5,0%). Amennyiben az érintett láb elõl helyezkedett el az ép végtagra 52,8% és az érintettre 47,2% terhelés jutott (érintett láb elõl - jobb paretikus J: 48,5 ± 4,1% B: 51,5 ± 4,1%; bal paretikus J: 54,6 ± 8,0%, B: 45,4 ± 8,0%). Az állásstabilitást, a nyomásközéppontot jellemzõ mutatók. Az egy perces idõtartamú nyitott és csukott szemû állás során folyamatosan detektált nyomásközéppont (CoP) mozgáspályájának hossza (SPL [cm]) szignifikánsan különbözõ értéket mutatott az egészségesek és a hemiparetikusok esetében. Az egészségesek CoP pályájának hosszában nem kaptunk szignifikáns különbséget nyitott és csukott szem mellett. A hemiparetikus betegek CoP mozgáspályájának hossza szignifikánsan eltérõ nagyságú volt a nyitott illetve csukott szemû állás során. A CoP által bejárt pálya a bal oldali hemiplégeknél nyitott és csukott szemû állás során egyaránt szignifikánsan nagyobb értéket adott mint a jobb oldali paretikus betegeknél. A CoP által bejárt területre illesztett ellipszis átlagos nagysága (AoE) az egészséges vizsgálati személyeknél és a hemiparetikus betegeknél szignifikánsan különbözött. A betegeknél az AoE nagysága nyitott illetve csukott szem mellett szignifikáns különbséget adott. Az egészséges vizsgálati személyek AoE értéke nyitott illetve csukott szem esetén nem különbözött szignifikánsan, az állás egyensúlyt nem befolyásolja a vizuális információ egészséges szabályozás esetén. A bal oldali paretikusoknál a testlengést jellemzõ AoE érték szignifikánsan magasabbnak bizonyult a jobb oldali paretikusokhoz képest is nyitott és csukott szemû állás során egyaránt. Romberg és az Unterberger (Fukuda) próbák értékelése. A Romberg próba során, a fej és a vállak elmozdulását vizsgálva az 1 perces idõtartamú mozdulatlan állás alatt, szignifikáns különbséget kaptunk a hemiparetikus betegek és az egészséges vizsgálati személyek testlengése között mind az anterioposterális (testlengés A-P), mind a mediolaterális (testlengés M-L) irányban tekintve. A fejmozgások által bejárt terület nagysága (fejterület) szintén szignifikánsan emelkedett értéket mutatott a betegek esetén. A bal oldali hemiparetikus betegek értékei a jobb oldali sérültekhez képest is magasabbak voltak. A nyak dõlésszögét, a fejmarkerek és vállmarkerek által bezárt szöget is szignifikánsan magasabbnak találtuk a hemiparetikusoknál. Az Unterberger vizsgálat azt mutatta, hogy helybenjárás közben a betegek és az egészségesek egyaránt elmozdulnak eredeti helyzetükbõl, elindulnak elõre és valamely oldal felé határozottan eltérnek, valamint kisebb-nagyobb mértékben el is fordulnak saját tengelyük körül. A betegek és az egészséges kontrollcsoport tagjai között szignifikáns különbséget találtam a hossz és oldalirányú elmozdulás nagyságában, valamint a szögeltérés fokában

11 A vizsgálatban résztvevõ 11 jobboldali hemiparézist mutató beteg közül 9 jobbra fordult el, míg a 9 baloldali érintettségben szenvedõ beteg közül 7 balra fordult el. A nyolc jobbkezes egészséges vizsgálati személy mindegyike balra fordult el, még a két balkezes egészséges személy közül az egyik jobbra tért el, a másik enyhén balra. A talpi nyomásközéppont elmozdulásának és a fej kilengésének kapcsolata. Szignifikáns kapcsolatot találtunk a fejmozgások által megtett terület és a talpnyomásközéppont által bejárt terület között mind a jobb (r=0,634 nyitott szemmel és r=0,569 csukott szemmel, p? 0,05), mind a bal oldali (r=0,655 nyitott szemmel és r=0,778 csukott szemmel, p? 0,05) betegeknél nyitott és csukott szemmel egyaránt. A bal oldali paretikus betegeknél a csukott szemû állás során a nyomásközéppont által megtett pálya hossza szignifikáns korrelációt mutatott a Romberg teszttel meghatározott fejmozgás területének nagyságával (r=0,817, p? 0,01). Szintén szignifikáns összefüggést találtunk a fej oldalirányú mozgásai és a talpnyomásközéppont oldalirányú elmozdulása között a bal oldali paretikus betegeknél nyitott (r=0,834, p?0,05) és csukott (r=0,762, p?0,05) szemmel történõ állás során. MEGBESZÉLÉS ÉS KÖVETKEZTETÉSEK 1. A klinikai tesztek a beteg állapotának csak nagyobb léptékû, durvább behatárolására alkalmasak, nem mutatják megfelelõ pontossággal a motoros funkciókban és az egyensúlyozó képességben jelentkezõ esetleges különbségeket. A globális motoros funkciók és az önellátás mérésére végzett klinikai tesztek nem mutatják ki a jobb és bal oldali sérültek közötti, a járás változóiban, az egyensúlyozó képességükben és a testlengés mértékében jelentkezõ szignifikáns eltéréseket. 2. A hemiparetikus betegek ép és érintett oldali támaszfázisa egyaránt hosszabb idõtartamú, valamint a teljes járásciklus százalékában kifejezve is nagyobb, mint az egészséges vizsgálati személyek támaszfázisa. A járásciklus támaszfázisa az érintett végtag esetében szignifikánsan rövidebb, mint az ép oldalon és bár a sebesség függvényében változik a nagysága, bármely sebesség mellett rövidebb az érintett végtag támaszfázisa, a sérült oldali végtag rövidebb ideig tartózkodik a talajon. A betegek a járásciklus nagyobb százalékát töltik kettõstámaszban, mint az egészséges személyek. Az érintett végtag támaszfázisának elején és a végén lévõ kettõstámasz is egyaránt idõben elnyúlt a hemiparetikus betegeknél. Az elsõ kettõstámasz, az ép láb elemelkedése elõtti szakasz hosszabb, mert az érintett láb nehezebben veszi át a teherviselõ szerepet. A kettõstámasznak a támaszfázis végére esõ része, az érintett láb elrugaszkodása elõtti szakaszon 5%-al hosszabb, mivel az érintett láb elrugaszkodása csökkent dinamikájú folyamat. A kettõstámasz idõtartama az érintett oldalon magasabb bármely sebesség mellett az ép oldalhoz viszonyítva. Az érintett oldalon megnõtt idõtartamú kettõstámaszok a bal oldali sérülteknél szignifikánsan még hosszabbak. 3. A sebesség emelésével a támaszfázis és lengõfázis százalékos aránya megváltozik, a támaszfázis rövidülése jellemzõ mindkét oldali végtagra. A kettõstámasz idõtartama az ép és az érintett oldali végtagnál is egyaránt csökkenõ értéket mutatott a futópad szalagsebességének növelésével. A sebesség növekedésével csökken a támaszfázis és a kettõstámasz ideje az ép és az érintett oldalon egyaránt. A támaszfázison belül a kettõstámasz ideje csökken a sebesség emelésével. A kettõs támasz idejének hossza fordított arányosságot mutatott a lépésfrekvenciával a sebesség növelése során. Vizsgálatunk alapján megállapítható, hogy a járássebesség növeléséhez a paretikus betegek lépésfrekvenciájuk fokozásával alkalmazkodnak feltételezhetõen azért, mert az érintett oldali lábukkal nem képesek a rendelkezésükre álló csökkent mértékû erõt gyorsabban kifejteni, amely feltétlenül szükséges a lépéshossz növeléséhez

12 4. A születéskor és a korai életévekben sérült fiatal hemiplégek járásmintázata eltér az idõs korban szerzett agyi történés következtében kialakult járástól. Megállapíthatjuk, hogy míg a fiatal hemiplégek sokkal változatosabb, sokrétûbb és egyedibb kompenzáló mechanizmusokat hoztak létre, szinte egyedi járásmintát alakítottak ki, addig az idõs korban szerzett paretikus betegek járása már típusosabb, járásrendellenességük kisebb változatosságot mutatott. A hemiparetikus betegek igen nagy változatosságot mutató járásmintáinak hasonlóságait és különbözõségeit elemezve, csoportosítási szempontot keresve azt találtuk, hogy a vertikális talajreakcióerõ-idõ görbék jellemzõi alapján az azonos csoportokba sorolt betegeknek az izomaktivációs mintázata is hasonlóságot mutatott, valamint a járás során az alsóvégtagi ízületekben létrejövõ mozgásterjedelem nagyságával is kapcsolatban állt. 5. A kényelmes, habituális testtartásukat jellemzõ testsúlymegoszlás azt mutatta, hogy a hemiparetikus betegek az ép lábukat terhelik nagyobb mértékben az érintetthez képest. Harántállásban, az érintett láb elõre helyezésével a betegek nem voltak képesek a testsúlyuk teljes elõrehelyezésére. Vizsgálatunk megerõsítette az irodalmi adatokat, mely szerint a cerebrovaszkuláris történés következtében hemiparetikussá vált betegek többségének nehézséget jelent az állásegyensúly megtartása és nyugalmi testhelyzetben, továbbá az állás során a test dõlése, a testlengése szignifikánsan nagyobb, mint a hasonló korú egészséges egyéneknél. 6. A hemiparetikus betegek CoP mozgáspályájának hossza szignifikánsan különbözõ nagyságú volt a nyitott illetve csukott szemû állás során a vizsgált egészséges mintával összehasonlítva. Ez a vizsgálati eredményünk rámutat a vizuális visszacsatolás megnövekedett szerepére az állásstabilitást tekintve stroke betegeknél. Megállapítható volt, hogy bal oldali paretikusoknál az állásstabilitás jelentõsebben károsodott. A Romberg próba során, a fej és a vállak elmozdulását vizsgálva az 1 perces idõtartamú mozdulatlan állás alatt, szignifikáns különbséget kaptunk a hemiparetikus betegek és az egészséges vizsgálati személyek testlengése között mind az anterioposterális (testlengés A-P), mind a mediolaterális (testlengés M-L) irányban tekintve. A fejmozgások által bejárt terület nagysága (fejterület) szintén szignifikánsan megemelkedett értéket mutatott a betegek esetén. A bal oldali hemiparetikus betegek értékei a jobb oldali sérültekhez képest is magasabbak voltak. Minthogy szignifikáns kapcsolatot találtunk a fejmozgások által megtett terület és a talpnyomásközéppont által bejárt terület között, levonható az a következtetés, hogy az állásstabilitás mértékének meghatározására az általunk is alkalmazott két különbözõ vizsgálati beállítás egyaránt alkalmas. 7. Vizsgálatunk igazolta azt a feltevésünket, hogy a hemiparetikus betegek az Unterberger vizsgálat során nem a domináns oldallal ellentétesen, mint ahogy az egészséges minta egyedei tettek, hanem az érintett oldal irányában fordultak el a hossztengelyük körül és ebbe az irányba tértek is el az esetek nagy többségében. Vizsgálati eredményeinkbõl azt a következtetést vonhatjuk, hogy a jelentõsebb agyi károsodást szenvedõknél az érintettség dominanciája erõsebb, mint az oldaldominancia. Az enyhébb károsodást szenvedõknél, vagy a hatékonyabban regenerálóknál azonban ismét az oldaldominancia érvényesülhet, vagy a kettõ semlegesítheti egymást. 8. A bal oldali paretikus betegek szignifikáns eltérést mutattak a jobb oldali paretikusokhoz képest a járás bizonyos jellemzõ paramétereiben, valamint a testtartás és egyensúlymegtartó képességükben is. Járásukat a paretikus végtag rövidebb lépéshossza jellemzi magasabb lépésfrekvencia mellett, a lépésciklus hosszának és a lépésfrekvenciának az aránya jellemzõen alacsonyabb a bal oldali paretikusoknál. A járásciklus szakaszainak szempontjából említésre méltó, hogy a kettõstámasz idõtartama szignifikánsan hosszabb a jobb oldali paretikusokhoz képest. A nyomásközéppont elmozdulása során megtett pálya hossza és az általa bejárt terület

13 nagysága is nagyobb, valamint a Romberg próbával igazolt testlengés jellemzõi is szignifikánsan magasabbak voltak a bal oldali paretikusoknál. Vizsgálati eredményeink megerõsítették azt a tapasztalati megfigyelést, hogy a bal oldali sérültek állásbiztonsága és egyensúlymegtartó képessége gyengébb, járásuk bizonytalanabb és sebességváltoztató képességük korlátozottabb, mint a jobb oldali paretikus betegeké. ÖSSZEFOGLALÁS Dolgozatomban az agyi vaszkuláris inzultus, a stroke következtében kialakuló leggyakoribb motoros károsodás okozta fogyatékossággal, a hemiplégiával vagy hemiparézissel járó funkciózavarokkal foglalkozom. A legjelentõsebb funkcionális korlátoltságot a mobilitást érintõ elváltozások jelentik: a járásrendellenességek és az egyensúlyozó képesség, a komplex testtartási kontrollmechanizmus sérülése. A járás sebessége alapvetõ fontosságú a funkcionális járóképesség, a közlekedõ képesség, az életminõség szempontjából, ezért a rehabilitáció egyik alapvetõ feladata a járáskészség fejlesztése és a sebesség növelése. Vizsgálatunkkal ehhez szerettünk volna hozzájárulni, a járást jellemzõ kinematikai paraméterek változásait megfigyelve különbözõ sebességû járás során, illetve a testtartás és egyensúlyozó képesség állapotának a lokomócióval való kapcsolatát elemezve. Vizsgálatainknak az ad jelentõséget, hogy ugyanazon vizsgálati személyeken elvégzett statikus és kvázi dinamikus poszturográfiás vizsgálatok, valamint a kranio-korpográfiával tesztelt Romberg és Unterberger vizsgálatok komplex együttesével átfogó képet kaptunk a paretikus betegek egyensúlytartásáról és az irodalomban található egyes vizsgálatok, részvizsgálatok megállapításainak összefüggéseirõl. SAJÁT KÖZLEMÉNYEK? Gabor Fazekas, Monika Horvath, Eszter Herczeg, Zoltan Denes, Andras Toth. Upper limb physiotherapy of patients with spastic hemiparesis using a robot mediated rehabilitation system. Sao Paulo, apr ? András Toth, Gabor Fazekas, Gusztav Arc, Mihaly Jurák, Monika Horvath. Passive Robotic Movement Therapy of the Spastic Hemiparetic Arm with REHAROB: Report of the First Clinical Test and the Follow-up System Improvement.(under acceptance)? Mónika Horváth, Gábor Fazekas dr., Andras Toth. Upper limb rehabilitation of a patient with hemiparesis by robot mediated therapy system. Physical Therapy 2005 (submitted, under acceptance)? Fazekas Gábor, Boros Zsuszsa, Stefanik Györgyi, Tóth András, Jurák Mihály,Horváth Mónika. Robot aided physiotherapy for patients with spastic paresis of the upper limb. International Journal of Rehabilitation Research 2004;27: ? Horváth Mónika - Fazekas Gábor: Mozgáskárosodás felmérése elektromiográfiával- a kineziológiai EMG. Clin Neurosci/Ideggyógyászati Szemle, 2003;56: ? Mónika Horváth, Tekla Tihanyi, József Tihanyi. Kinematic and Kinetic analyses of gait patterns in hemiplegic patients. FACTA UNIVERSITATIS Series: Physical Education and Sport. 2001; Vol 1. N8: ? Tihanyi Tekla Horváth Mónika: Hemiplégek izomkontrakciójának és járásának kontollja. Kalokagathia, sz ? Horváth Mónika Fazekas Gábor: The application of kineziological electromyography especially in the treatment of patients with brain injury. In: Proceeding of the Third Conference on Mechanical Engineering. Budapest University of Technology and Economics Vol ? Tihanyi József - Rácz Levente - Horváth Mónika: Az egész test vibráció a sportolók felkészítésében. Magyar Edzõ, 2001/

14 ? Horváth Mónika: Fizioterápiás lehetõségek a HIV-fertõzöttek és AIDS betegek kezelésében. Mozgásterápia, 1996/1.? Horváth Mónika - Jurányi Róbert: A HIV-fertõzöttek és AIDS betegek immunállapotának és tüneteinek befolyásolása fizioterápia útján, Budapest Közegészségügy, ELÕADÁSOK? Természetes nyelvi alapú döntéstámogatás a neuro-rehabilitációban: az ALLADINprojekt. (Orvosi Rehabilitáció és Fizikális Medicina Magyarországi Társasága XXIII. Vándorgyûlése, Szigetvár, 2004.) szept ? Application of a robotic device to improve motor deficit after stroke: result of the first clinical trial, I. Magyar Biomechanikai Konferencia, Budapest, jún ? Spasztikus hemiparetikus betegek felsõ végtag tornáztatása robotrendszer segítségével, Magyar Gyógytornászok Társasága IV. Kongresszus, Keszthely, okt ? A kineziológiai elektromiográfia alkalmazása agykárosodott betegek mozgásvizsgálata során, Gépészet 2002, Harmadik Országos Gépészeti Konferencia, Biomechanika szekció máj ? A kineziológia EMG alkalmazási lehetõségei, REHA Hungary 2002 Rehabilitációs Szakkiállítás és kongresszus, máj. 3.? Áttekintés a kineziológiai elektromiográfia alkalmazási lehetõségeirõl. A Magyar Gyógytornászok Társasága III. kongresszusa, Szeged, nov ? Felületi EMG jelek feldolgozása során használt paraméterek és azok változásának vizsgálata hemiparetikus betegek állapotkövetése során. A Magyar Rehabilitációs Társaság kongresszusa, Semmelweis Egyetem, Bp szept ? Poster presentation: effect of long term whole body vibration on uni-, and bilateral isometric and eccentric torque of hemiparetic people. International Society of Biomechanics, XVIIIth Congress, Zürich, júl ? Hemiparetikus betegek járásának kinematikai és dinamikai elemzése Tavaszi Szél, Fiatal Magyar Tudományos Kutatók és Doktoranduszok Negyedik Világtalálkozója, Szent István Egyetem, Gödöllõ, ápr ? Control of muscle contraction in young hemiplegic patients. I. helyezés társszerzõként. The 14th International Congress on Sport Sciences for students, Budapest, ápr ? Hemiparetikus betegek járásának kinematikai és dinamikai elemzése. A Magyar Gyógytornászok Társasága II. kongresszusa, Zalaegerszeg, október? elõadás: Hemiplégek járásának kinematikai és kinetikai vizsgálata. III. helyezés., 2. elõadás: Fiatal hemiplégek akaratlagos izomkontrakciójának idegi vezérlése és kontrollja. I. helyezés társszerzõként. XXIV. Országos Tudományos Diákköri konferencia, ápr ? Hemiplégek járásának kinetikai vizsgálata. I. helyezés, Semmelweis Egyetem Tudományos Diákköri Konferencia, febr. 18.? A HIV-fertõzöttek és AIDS betegek immunállapotának és tüneteinek befolyásolása a fizioterápia útján. Kiemelt helyezés elsõ szerzõként. Tudományos Diákköri Konferencia, Szeged, febr. 18. Szakasztörés (új oldal)