Emberremény: Bogács a neved
|
|
- Kornélia Péter
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Emberremény: Bogács a neved Hajdu Imre: Emberremény: Bogács a neved A könyvről Emberremény: Bogács a neved adtam a harmadik bogácsi antológia címéül. Mindenekelőtt azért, mert hiszem, hogy szülőfalum delejes hely, amely ahogy a múltban is, most és a jövőben is a legreménytelenebbnek hitt helyzetekben is táplálja a reményt, az energiát azokba, akiket a Teremtő arra választott ki, hogy akkumulátorok legyenek, s általuk fény kerüljön a fásultak lelkébe, forróság a megdermedt szívekbe. Mert csak így lesz esély az emberi, értelmes életre. Ez a kötetnyi vers és próza 2012 novemberében, Szent Márton napjára, Bogács temploma védőszentjének ünnepére jelent meg. Szent Márton palástja felét adta oda a hidegtől vacogónak. Mi, e kötet szerzői, a lelkeket szeretnénk melegíteni. Közelít a tél, túl kell élnünk! Emberremény, az én emberreményem, hogy az irodalom lélekdonor. Azoknak is sokan vannak, akik még nem tudják ezt. Hajdu Imre
2 Kutyahűség Cseh Károly: Kutyahűség A könyvről Megfogyatkozott föld, víz, fény ég, fű, fa az utóbbi félszázad nyugat-európai lírájában. A természethez való kötődés, hűség, német nyelv-területen is, már-már csak nyomokban lelhető fel a versekben, miközben mindenütt szertelenül ünnepli hanyatlását a nap. Cseh Károly Gesztenyék ideje
3 Cseh Károly: Gesztenyék ideje A könyvről Gesztenyék ideje címadó kifejezés nemcsak a nyár és az ősz közötti röpke átmenetet idézi, hanem, természetes jelképiséggel, a pillanatnyi életidőt is; (élet)korjelző tehát egyben. Megsejtetve, meg-jelenítve ugyanakkor a kinti és a benti közötti egylényegűséget. S ez a hasonlóságokon alapuló egyensúly a kötet egész menetére is jellemző. Napfordulótól napfordulóig ível és hanyatlik, de irányt is mutat: nyáriból télibe hajlik, s többnyire a mérlegidőt, a hulló gesztenyék idejét láttatja, s őszies jelzéseit hallatja. Cseh Károly Az újlublói és jakubjáni Probstnerek
4 Alena Kredatusová: Az újlublói és jakubjáni Probstnerek A könyvről A szász eredetű Probstner család az 1720-as évektől 1950-ig tevékenykedett a Szepességben, s egymást követő nemzedékei nyomot hagytak Lőcsén és környékén a táj történetében. Őket és korukat idézi meg Alena Kredatusová könyve. Fordította: Cseh Károly Csillagkép ablakomban Gennadij Ajgi: Csillagkép ablakomban A 75 éve született csuvas költő versei
5 Cseh Károly fordításában A könyvről Néztük hosszan a hídról az egymásba simuló két folyót: Tokajnál a Tiszába hömpölygő Bodrogot, majd lelkesülten odafordultam Ajgihoz: Gena, a te verseid ilyen fényes hullámzásúak! S tényleg, ezt az őserejű, világló lüktetést éreztem mindahányszor opusai fordításakor. Akkor és ott huszonegy éve, augusztus utolján láthatóláttató verssé emelkedett minden: a parti füzek zöld szüzekké ( íva gyeva játszottunk a szavakkal), a lépcsők betonhullámokká lényegültek, és a találkozás öröme ringatott, vitt az egymásra találás felé, melynek lírai létlelete e kötet. Címére utalva talán mondhatom azt is, könyvvé sorjázott félszáz verse: ott virrasztó csillagkép ablakomban. Tekintetemmel teremtőjét (meg titkát): a három esztendeje égivé ezüstösült őszfejű, arany lelkű csuvast fürkészem, aki még itt és már ott is van egyszerre. A költőt, aki soraiban csillagzik tovább. Cseh Károly Gennadij Ajgi olyasmit vitt véghez, mint Ajtmatov vagy García Márquez: saját népét, kultúráját remekművekben írta be a világirodalomba. Szerepelt a Nobel-díjra javasoltak között. Csak sajnálni lehet, hogy a belső köröknél elfogyott az őt támogatók ereje. A jeles csuvas lírikust méltán tüntették ki a Francia Akadémia Desfeuilles-díjával, hazánkban pedig Artisjus-díjjal. és Ady-emlékéremmel jutalmazták műfordítói munkásságát. A 75 esztendővel ezelőtt, augusztus 21-én született Gennadij Ajgi csodálatos szellemiség-lelkiségű verseit, a költő-műfordító Cseh Károly Ajgi-fordításait, a Csillagkép ablakomban című kötetet az olvasók értő figyelmébe
6 és szeretetébe ajánlom. Cs. Varga István Ki kicsoda Mezőkövesden? 2013 Ki kicsoda Mezőkövesden? 2013 A könyvről: A hely, ahol élsz, vagy éltél mint például Mezőkövesd léted formálója. Ez a dél-borsodi kisváros évszázadokon át ezreknek, tízezreknek volt ott-hona, illetve otthona ma is. Ez a kisváros évszázadok óta ezreket, tízezreket bocsátott, bocsát el országba világba. A pontos számuk nem ismert, s még inkább nem az egyes emberek neve. A temetők síremlékei, fejfái ugyan őrzik igaz korlátozott számban az egykor élt kövesdiek nevét, ám a kő is porlad, a fa is korhad, ráadásul az utódok emlékezete is megfakul. S egyszer csak eljön az a pillanat, hogy aki volt egykoron, mára már nincs is. Ne hagyjuk, hogy ez így legyen! Könyvünk, mely úttörő vállalkozás nemcsak Mezőkövesden, hanem egész Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, gát kíván lenni az elmúlás hömpölygő folyamával szemben. Egyelőre kis gát, amely néhány száz névből épült, amelyet néhány száz név tart össze. Ez a gát védi ezt a néhány száz nevet. Igazi értéke az, hogy felhívó, felkiáltó jel! Üzeni a mának, hogy vagyunk, a jövőnek, hogy voltunk! Üzeni, hogy idekötődünk, hogy idekötődtünk! Üzeni, hogy valamennyien egy-egy falevél vagyunk azon az ezeréves tölgy-fán, amely
7 nagyon mélyről gyökeredzik, s Matyó tölgyként ismer a világ. Hajdu Imre főszerkesztő Pető Margit könyvei Pető Margit: Rozmaring ága, virágnak virága Kedves vendég tiszteltessél, nálunk megvendégeltessél A két könyv egy kötetben A könyvről Nagy örömmel ajánlom a tisztelt Olvasók figyelmébe Pető Margit Rozmaring ága, virágnak virága és a Kedves vendég, tiszteltessél nálunk megvendégeltessél című könyveit egy kötetben. Ez a különleges kiadvány az I. Matyó Világtalálkozó alkalmából jelenik meg újra. A matyó népszokásokat, mindennapokat feldolgozó gyűjtemény nemcsak híres matyó kultúránkat őrzi meg, mutatja be az utókornak, hanem ezen hagyomány továbbörökítésében is óriási szerepet vállal néprajzi, irodalmi, és gasztronómiai téren egyaránt. A szerző Matyóföld szívében töltött gyermekkorára emlékezve szól az ételek elkészítéséről, és nem csak erről. Leírásait népi mondásokkal, dallamokkal, történetekkel színesíti, ezzel egyedülállóvá és
8 maradandóvá téve az alkotást. A könyvek eddigi sikerei önmagukért beszélnek, keresettségük sem véletlen. A kötet őseink bölcsességét tartalmazza, mely eszement világunk mindennapjaiban különösen hasznunkra válik, Kívánom, hogy a könyv lapjai az év minden napján adjanak útmutatást, ötleteket a konyhában, segítséget a hagyományok őrzésében és jó példát az élet mindennapjaiban. Dr. Fekete Zoltán Mezőkövesd Város polgármestere Jónás könyve Hajdu Imre: Jónás könyve Jónás könyve címmel jelent meg a bogácsi születésű író-újságíró legújabb, sorrendben 40. kötete. A mezőkövesdi Pető Nyomda kivitelezésében készült kötet az egykor Szentistvánon és Mezőkövesden katonáskodó, a Honvéd Trencsényi SE-ben futballozó Jónás Sándor, a későbbi sikeres üzletember-vállalkozó kalandoktól, sőt tragédiáktól sem mentes élettörténetét adja közre.
9 Matyó hagyományok nyomában Bán József: Matyó hagyományok nyomában 2. kiadás Hajdanvolt eleink nyomában Az emlékezés, múltunk és hagyományaink felidézése, megőrzése és gondozása elősegíti napjaink történéseinek megértését.. Az elképzelésbe jól illeszkedett az a kéziratgyűjtemény, mely városunk szülöttének, Bán József tanár úrnak, hosszú évek óta folyó értékmentő tevékenysége eredményeként készült el. Ebből a gazdag anyagból sikerült egy néprajzi tárgyú válogatást közreadni, tisztelegve vele a szerzőnek, s egyben ajándékként az olvasónak. Bán József tanár úr az első kiadás megjelenése után elhunyt. A második kiadás megjelenését családja engedélyezte, és Mezőkövesd Város Önkormányzata kiadásában jelent meg. A népi szokásokban erkölcsi szabály, íratlan törvény, előírások, tilalmak, cselekményekhez kötött tevékenység és viselkedésrend van jelen, de illemtan, költészet, mítosz és mágia is jelentkezik idézhetjük a szerzőt. Az írásos kordokumentumok és a múzeumban őrzött tárgyak mellett éppen olyan ékesen őrzik egy közösség napjainak eseményeit a szájhagyomány révén ránk maradt emlékek, az e kötet lapjain elfeledett ismerősökként ránk köszönő, egykor hétköznapi
10 öltözékként viselt ragadványnevek. Érdekes adalék a két világháború közötti időszakra a híres-hírhedt, a hagy korogjon, csak ragyogjon szemléletnek véget vető ragyogóégetés történetének felidézése. Az esztendő jeles napjainak, a hozzájuk fűződő hiedelmeknek elősorolása, a népi időjóslás, az évszázados megfigyelések összegyűjtése teljes képet nyújt arról a gondolkodásmódról, amellyel az élettel járó kockázatot akarták csökkenteni a természet jelenségeinek kifürkészésével és a maguk javára fordításával. Az idő a gazda, vagyis az regulázza a teendőket, szabályozza a paraszti lét folyását. Őseink kapcsolata a természettel létfontosságú, magától értetődő volt, ami napjainkra már nem mondható el. (Jövőnk talán azon múlik, hogy sikerül-e tudatos kapcsolatot teremteni újra a természettel. ) A szántóvető ember által gyakorolt ájtatosságok, imák, mint az előzőekből következik, szorosan kötődnek a földműves mindennapi tevékenységéhez, melynek sikerétől léte függött, ezért fohászai éppúgy nélkülözhetetlenek voltak, mint az időjárás figyelése. Ritka, a maga nemében egyedülálló könyvet tart kezében az olvasó. Az utókornak érdekesség, a néprajzosoknak igazi kincsesbánya a hosszú évek során lankadatlan szorgalommal, a kortárs tanúságtévő megörökítő szándékával papírra vetett írások fűzére. Jó szívvel ajánlom figyelmébe minden lokálpatriótának, városunk múltjában búvárkodó helytörténészeinknek, de az unokák nemzedékének is, akik, talán folytatói lehetnek ennek a nemes és hiánypótló feladatnak. Önbecsülésünk mércéje, hogy elődeink hagyatékát hogyan mentjük át utódainknak örökségül.
11 Borsod megyei matematikaverseny Mezőkövesden Szlovák Sándorné: Borsod megyei matematikaverseny Mezőkövesden Tisztelt Olvasó! Megtiszteltetés számomra, hogy előszót/ajánlást írhatok ehhez a könyvhöz, hiszen egy olyan műről van szó, amely a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Szakközépiskola 100 éves fennállása alkalmából kerül kiadásra és az immáron 40 éve az intézmény falai között megrendezésre kerülő matematikaversenyről szól. A könyv ami egyben feladatgyűjtemény is átfogóan bemutatja a feladatokon keresztül a matematika szépségeit, a számok érdekes és izgalmas világát. Úgy gondolom, ez a feladatgyűjtemény nemcsak a számok szerelmeseinek szól, hanem mindenkinek, aki mélyebb bepillantást szeretne nyerni a matematikába. Hiszen kiválóan alkalmas arra, hogy gyakorlásként, versenyre való felkészülésként, kiegészítő anyagként szolgáljon diákoknak, tanároknak egyaránt. A feladatok a középiskolai tananyag egészét bemutatják, találhatók a gyűjteményben egyenletek, algebrai törtek, függvények, hatványok, vektoros és logikai feladatok egyaránt. Így véleményem szerint mindenkinek hasznos
12 lehet, aki részletesebben szeretné tanulmányozni a matematika világát. A gondolkodtató, érdekes, szép matematika nemcsak a tehetséges diákok monopóliuma. Az átlagos képességű gyerek is megismerheti a saját fejével gondolkodás monopóliuma. Az átlagos képességű gyerek is megismerheti a saját fejével gondolkodás örömét: amire csak lehet, jöjjön rá önállóan, vagy ha szükséges kis segítséggel. A felszabadult gondolkodás épp olyan öröm lehet a kevésbé okosoknál, mint a nagyon jóknál. Tartós eredményt is csak az eléggé önálló, eléggé felszabadult, új utakat kereső, minél szabadabban szárnyaló gondolkodástól várhatunk. Büszke vagyok arra, hogy városunk intézménye ad otthont a ma már Hancsók Kálmán nevét viselő nagyszabású versenynek, és remélem, hogy ez a továbbiakban is így lesz. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kötetet, hogy forgassa, használja, tanuljon belőle, és a feladatok megoldása közben szórakozzon hasznosan.belőle, és a feladatok megoldása közben szórakozzon hasznosan. Mezőkövesd, augusztus Dr. Fekete Zoltán polgármester Bevezetés A mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 2011-ben A mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola 2011-ben ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját, és ugyanebben az évben rendezte meg 40. alkalommal a Borsod Megyei Matematikaversenyt (2008-tól Hancsók Kálmán Megyei Matematikaverseny). E kettös évforduló tiszteletére született ez a könyv, amely egyrészt
13 feladatgyűjtemény, másrészt emlékezés az elmúlt 40 évre. Az első rész a versenyek rövid története, és a verseny névadójának, Hancsók Kálmánnak az élete és munkássága. Ezt követik a szerző által az utolsó nyolc évben összeállított feladatsorok feladatai, és ezek megoldásai tematikus csoportosításban, ezután a 2011-es feladatsorok, szintén a szerzőtől, majd a korábbi évekből egy-egy feladatsor azoknak a kollégáknak a munkáiból, akik hosszú éveken keresztül segítségünkre voltak a feladatsorok összeállításában, és a versenyzők teljesítményének értékelésében. A tematikus csoportosítás a használhatóságot növeli az egyes témakörök begyakorlása szempontjából, a feladatsorok pedig megmutatják, hogy milyen követelmények elé állítottuk a versenyzőinket. Ezek sikeres megoldásához az adott évfolyam teljes tananyagának ismerete szükséges. A megoldásokban igyekeztünk követni a diákok várható gondolatmenetét. Több feladatnak két megoldása is megtalálható a könyvben, gyakran felhasználva a diákok gondolatait, ötleteit. A mellékletben a teljesség igénye nélkül az elért eredmények olvashatók, majd visszaemlékezések tanárok és diákok tollából, végül néhány fotó a versenyek hangulatának érzékeltetésére. Az egyes fejezeteket és a fedőlapot fraktálok színesítik. Ezek a szemet gyönyörködtető ábrák bizonyítják, hogy a matematika szép is lehet.az egyes fejezeteket és a fedőlapot fraktálok színesítik. Ezek a szemet gyönyörködtető ábrák bizonyítják, hogy a matematika szép is lehet. Reményeim szerint a könyvet haszonnal forgathatják a tehetséges diákok és tanáraik. Azoknak a középiskolásoknak készült, akik középfokú tanulmányaik befejezése után egyetemen, vagy főiskolán szeretnének továbbtanulni, és ott a matematikával behatóbban foglakozni. A feladatokkal igyekeztünk átfogni a középiskolás törzsanyag széles skáláját. egyetemen, vagy főiskolán szeretnének továbbtanulni, és ott a matematikával behatóbban foglakozni. A feladatokkal igyekeztünk átfogni a középiskolás törzsanyag széles skáláját.
14 Segítséget jelent ez a feladatgyűjtemény azoknak a tanulóknak is, akik valamilyen tanulmányi versenyre készülnek matematikából. Mezőkövesd, november A szerző
Országos családi könyvtári napok
Országos családi könyvtári napok Könyvtárak összefogása a társadalomért Országos családi könyvtári napok 2010. október 8 14. 2010. október 8., péntek, 14 óra Dr. Főzy István geológus / paleontológus A
Bán József: Matyó hagyományok nyomában
Bán József: Matyó hagyományok nyomában Bán József: Matyó hagyományok nyomában Hajdanvolt eleink nyomában Az emlékezés, múltunk és hagyományaink felidézése, megőrzése és gondozása elősegíti napjaink történéseinek
Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.
Ajánlás A családtörténet feltárása hidat épít múlt és jövõ között, összeköti a nemzedékeket oly módon, ahogyan azt más emléktárgyak nem képesek. Azok a változások, melyek korunk szinte minden társadalmában
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából 2017-ben választott témánk a Háziipari Szövetkezet nádudvari részlege kiállításon és egy
AZ OFI KÍNÁLATA TERMÉSZETTUDOMÁNYOK
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 AZ OFI KÍNÁLATA TERMÉSZETTUDOMÁNYOK MATEMATIKA FIZIKA BIOLÓGIA FÖLDRAJZ KÉMIA Az OFI kínálata - természettudományok Matematika Matematika Ajánlatunk:
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából Tájékoztató az Alapítvány elmúlt éves munkájáról 2012. novemberében a 13. születésnap alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából
A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából Visszapillantó 2015. november 14 Visszapillantó 2015. november 14 A Debreceni Főnix
Vendégünk Törökország
2014/04/23-2014/05/31 1. oldal (összes: 9) 2. oldal (összes: 9) [1]2014. április 23. és május 31. között tekinthető meg a modern Törökországot és a modern török irodalom egy-egy darabját bemutató kamarakiállítás
ADVENTI KUCKÓ. A Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. Városi Könyvtára tisztelettel meghívja Önt a adventi programjaira
Adventi programok Gyermekkönyvtárban ADVENTI KUCKÓ A Mezőkövesdi KÖZKINCS-TÁR Nonprofit Kft. Városi Könyvtára tisztelettel meghívja Önt a adventi programjaira 2014. november 30. (szombat) 9 12 ÜGYES KEZEK
Matematika feladatbank I. Statisztika. és feladatgyűjtemény középiskolásoknak
Matematika feladatbank I. Statisztika Elméleti összefoglaló és feladatgyűjtemény középiskolásoknak ÍRTA ÉS ÖSSZEÁLLÍTOTTA: Dugasz János 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Dugasz János Tartalom Bevezető 7 Adatok
Tájház. Javaslat a. Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez. 1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm.
1. melléklet a 114/2013. (IV. 16.) Korm. rendelethez Javaslat a Tájház Mezőkovácsháza települési értéktárba történő felvételéhez Készítette: Strifler Károlyné Mezőkovácsháza, 2016. november 30. HELYI ÉRTÉK
Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu
Katalógus Bı ológı ológı a Fı zı zı ka Földra z Kémı a Hogy biztos legyen... Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu 1 Bán Sándor, Barta Ágnes: 8 próbaérettségi biológiából (középszint) Csiszár Imre,
Katalógus. Hogy biztos legyen... Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu
Katalógus Magyar nyelv és ı rodalom Történelem Hogy biztos legyen... Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu 1 Czövek Attila, Erdélyi Eszter, Hajnal Krisztina: 15 próbaérettségi magyar nyelv és irodalomból
HÍRLEVÉL. Szombathely november 30. Page 1
HÍRLEVÉL Szombathely 2018. november 30. Page 1 2018. november 30. Hírlevél A Szombathelytől 1500 kilométerre fekvő Tours püspökeként szentté vált Szent Márton hatása döntő volt a keresztény Magyarország
Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola. harmadik évtizede
A marcali Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola harmadik évtizede Marcali, 2010 Kiadja: a Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskola Szerkesztők: Györei Istvánné, Horváth Lajosné, Horváth László, Horváth
Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44
A levéltári források szerint Szilvágy nevének első írásos említése 1343-ból ered. Két Szilvágyról értesülünk, az egyikben akkor Szent Márton tiszteletére épült templom állt. A török harcok idején annyira
1 STÍLUS ÉS JELENTÉS
STÍLUS ÉS JELENTÉS 1 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXXI. STÍLUS ÉS JELENTÉS Tanulmányok Krúdy stílusáról Szerkesztette JENEI TERÉZ és PETHÕ JÓZSEF TINTA KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2004 4 KÖNYVEM
Modul címe: Szent Iván éj
TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0207 pályázat Moduláris program megszervezése EZ AZ ÉJSZAKA MÁS MINT A TÖBBI.. Modul címe: Szent Iván éj Készítette: Kiss Tamás MODUL LEÍRÁS Ajánlott korosztály Ajánlott időkeret:
Ópályi Hírlap. Székelyföldre zarándokolt a Baráti Kör
www.opalyi.hu Ópályi Hírlap Az Ópályiak Baráti Körének Lapja - Felelős kiadó: Tisza-kiadó Bt. - Eng. Sz: 710/2/1995 - www.obkweb.hu Főszerkesztő: Erdélyi Miklós - Szerkesztés: Farkas Ferenc - Nyomdai munkák:
Tóth János - Simon L. Péter - Csikja Rudolf. Differenciálegyenletek feladatgyűjtemény
Tóth János - Simon L. Péter - Csikja Rudolf Differenciálegyenletek feladatgyűjtemény 2011 Támogatás: Készült a TÁMOP 4.1.2.A/1 11/1 2011 0064 számú, a Természettudományos (matematika és fizika) képzés
Különleges Faludy György születésnap az Országos Széchényi Könyvtárban
Különleges Faludy György születésnap az Országos Széchényi Könyvtárban 2016. szeptember 22. 17 óra OSZK Díszterem, Budavári Palota F. épület Különleges Faludy György születésnapot ünnepel a költő nevét
ÉLETREVALÓ fiataloknak
ÉLETREVALÓ fiataloknak ÉLETREVALÓ fiataloknak Budapest, 2008 A könyv a Microsoft Magyarország felkérésére és finanszírozásával jött létre. Köszönjük Somogyi Edit tanárnô és Szabó Vince munkáját a Jedlik
2018 Idősek Napja. Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim!
1 2018 Idősek Napja Tisztelt Ünnepeltek, Hölgyeim és Uraim! Taktaszada Község Önkormányzata és a faluközösség nevében minden kedves jelenlévőt szeretettel köszöntök az idősek világnapja alkalmából rendezett
KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG
1 A nyelv nem az enyém, nem a tiéd, hanem az édes mienk. Kazinczy KERÜLETI MAGYAR MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2012/2013. 2 Helyzetelemzés Munkaközösségünkhöz 22 kerületi iskola magyar munkaközössége tartozik:
Arany János emlékhelyek régiónkban
Arany János emlékhelyek régiónkban Arany János már életében a nemzet költője lett. Életműve máig élő és ható, meghatározó része a magyar irodalomnak, ezzel együtt a magyar köztudatnak is. Így hát természetes,
ZENEISKOLAI JUBILEUMI ÉVKÖNYV
ZENEISKOLAI JUBILEUMI ÉVKÖNYV A Józsefvárosi Zeneiskola AMI fennállásának 50. évfordulója alkalmából emlékkönyvet jelentetett meg. A 144 oldalas, igényes kiadvány segítségével az intézmény tanszakainak
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember
Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember Tisztelt Kőteleki Lakosok! Az augusztus 20-i hétvégén sikeresen megrendezésre kerültek a falunapi programjaink. Rendezvényünk kiemelt eseménye volt a testvér
Kiállítás Goldmark Károly hagyatékából
2015/12/08-2016/03/05 Emlékek életemből címmel Goldmark Károly (1830 1915) pályáját felidéző kiállítás látható a zeneszerző halálának 100. évfordulója alkalmából a Zeneműtárban 1. oldal (összes: 8) 2.
1 tanóra hetente, összesen 33 óra
Művelődési terület Tantárgy Óraszám Évfolyam Ember és társadalom Regionális nevelés 1 tanóra hetente, összesen 33 óra nyolcadik Iskolai végzettség ISCED 2 Tanítási nyelv Ez a tanmenet a Szlovák Köztársaság
Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán
Helytörténeti tantárgy oktatása Tatán Miért? Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy az itt élő, illetve Tatán tanuló fiatalok megismerkedjenek az őket körülvevő környezettel, a város történetével és nevezetességeivel.
JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.
JUBILEUMI VÁCI HÉT 2014. FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7. KEDVES INTÉZMÉNYVEZETŐ! Egy ünnepi programfüzetet tart a kezében, amely a Váci Mihály Gimnázium fennállásának 50. évfordulója alkalmából színes, tartalmas,
Róka Sándor PÁRKERESŐ. Fejtörő matematika alsósoknak
Róka Sándor PÁRKERESŐ Fejtörő matematika alsósoknak A könyv megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap a kiadói program keretében támogatta. Róka Sándor, Typotex, Budapest, 2017 Engedély nélkül semmilyen formában
Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27.
Az Újbudai Gárdonyi Géza Általános Iskola 1114 Budapest XI. kerület Bartók Béla út 27. 2018/2019 MAGYARORSZÁG LEGJOBB ISKOLÁI KÖZÖTT 2018-BAN IS A GÁRDONYI 2018 tavaszán jelent meg a legjobbiskola.hu oldalon
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység
Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység Előzmények Projekt adatai: Kedvezményezett Projekt címe Projekt azonosítója Alsómocsolád Község Önkormányzata Mintaprogram a minőségi időskorért
4. modul EGYENES ÉS FORDÍTOTT ARÁNYOSSÁG, SZÁZALÉKSZÁMÍTÁS
Matematika A 9. szakiskolai évfolyam 4. modul EGYENES ÉS FORDÍTOTT ARÁNYOSSÁG, SZÁZALÉKSZÁMÍTÁS MATEMATIKA A 9. szakiskolai évfolyam 4. modul: EGYENES ÉS FORDÍTOTT ARÁNYOSSÁG, SZÁZALÉKSZÁMÍTÁS Tanári útmutató
Itt kezdődött a reformkor
Itt kezdődött a reformkor 24 ÓRÁS FELOLVASÁS A LEGNAGYOBB MAGYAR, SZÉCHENYI ISTVÁN SZOMBATHELYI ÉRETTSÉGI VIZSGÁ -JÁNAK 200. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE Johann Ender: Széchenyi István ifjúkori portréja, 1818
Egy híján húsz. 1. Mit olvasol a legtöbbször? Többet is megjelölhetsz! a) kötelező olvasmányokat
Egy híján húsz Kérdőív az olvasási szokásokról A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Erasmus csoportjának javasolt kérdései a diákok olvasási szokásainak/ kedvének felmérésére 1. Mit olvasol a
Ballagási ünnepség
Felelős szerkesztő: Breznay Gáborné Írta és szerkesztette: Molnár Máté Fotókat készítette: Lajos Abigél és Róka Zsófia Ballagási ünnepség 2016.04.29. Igen, elballagtak a SZISZKI végzős diákjai is. Könny,
Három égi lovag Ó, ti Istentől származó égi lovagok az úrnak mennyi szépet adtatok, a művész lelketektől megremegtek a csillagok súlyos szárnyú képzeletem bennetek az égen ás, mint őrült égi vadász a művészettek
Az aradi magyar színjátszás 130 éve könyvbemutató
2018/03/29 2018/03/21 Március 29-én, 17 órakor kezdődik Piroska Katalin és Piroska István az aradi színjátszást feldolgozó két részes művének második, az 1905 és1948 közötti időszakot feldolgozó kötetének
A BÁNSÁGI MAGYARSÁG HÚSZ ÉVE ROMÁNIÁBAN
A BÁNSÁGI MAGYARSÁG HÚSZ ÉVE ROMÁNIÁBAN 1918 1938. ÍRTA JAKABFFY ELEMÉR és PÁLL GYÖRGY l^.m'n.'ii').'' ASTUDIUM KIADÁSA, BUDAPEST, 1939 Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Rt., Budapest. Fel. vezető:
Tudatos Teremtés Alapok. Erőteljes teremtő erő lakozik benned!
Tudatos Teremtés Alapok 1-es Modul Erőteljes teremtő erő lakozik benned! 1 Üdvözöllek! Kalló Melinda vagyok, és megtisztelő számomra hogy részese lehetek a tudatos teremtésednek. Tudatos teremtés alapok:
A húrnégyszögek meghódítása
A húrnégyszögek meghódítása A MINDENTUDÁS ISKOLÁJA Gerőcs lászló A HÚRNÉGYSZÖGEK MEGHÓDÍTÁSA Akadémiai Kiadó, Budapest ISBN 978 963 05 8969 7 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók
II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek
II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek I. Nemzetiségi nyelv és irodalom I/1. Görög, horvát, román,
Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház. 2014. január-június
Hírlevél Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház 2014. január-június Gyerekházunk napi szinten 9-13. h áll a családok rendelkezésére. A napi foglalkozásokon túl folyamatos programokkal a jeles napok megünneplésével
ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A TÖRD A FEJED! ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ MATEMATIKAVERSENYRŐL A verseny megrendezésének időpontja: 2019. március 22. rendező intézményének neve: Dr. Enyedy Andor Óvoda és Bölcsőde szervezőjének
Gourmand Vendéglátóipari, Idegenforgalmi, Kereskedelmi Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium
Kedves Szülők! Kedves Felvételizők! Tájékoztatjuk Önöket, a 2019-es középiskolai ideiglenes felvételi jegyzék összeállításának szempontjairól és néhány fontos időpontról a végleges jegyzék kialakításáig.
II. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek
II. Az által meghirdetett és anyagilag támogatott Nemzetiségi Országos Általános Iskolai Tanulmányi Versenyek I. Nemzetiségi nyelv és irodalom I/1. Görög, horvát, román, szerb, szlovák, szlovén nyelv és
16. modul: ALGEBRAI AZONOSSÁGOK
MATEMATIK A 9. évfolyam 16. modul: ALGEBRAI AZONOSSÁGOK KÉSZÍTETTE: VIDRA GÁBOR, DARABOS NOÉMI ÁGNES Matematika A 9. évfolyam. 16. modul: ALGEBRAI AZONOSSÁGOK Tanári útmutató 2 A modul célja Időkeret Ajánlott
EMLÉKKÖNYVÜNK
EMLÉKKÖNYVÜNK 1938 1998 60 EMLÉKKÖNYVÜNK 1938 1998 60 A ceglédi Kossuth Reálgimnázium 1938. évben végzett tanulóinak emlékkönyve Összeállította: Taracsák István Mûszaki szerkesztés és tipográfia: Taracsák
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 MATEMATIKA ÉS SZÖVEGÉRTÉS. Dr.
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 MATEMATIKA ÉS SZÖVEGÉRTÉS Dr. Wintsche Gergely Tartalom Szövegértés és matematika A kísérleti tankönyvek céljai
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása
Levélben értesítsen engem!
2013/01/31 1. oldal (összes: 5) [1]Ez a díszes kötet az Országos Széchényi Könyvtár alapításának [2] 210. évfordulójára jelent meg, s a könyvtár nyomtatott katalógusainak szétküldése alkalmából Széchényi
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító
SZAKMAI BESZÁMOLÓ Pályázati azonosító KKETTKK-56P-04-0050 Pályázó neve: II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Székhely/lakcím 3530 Miskolc, Görgey Artúr u. 11. Adószám/adóazonosító 15350844-2-05
A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE
A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE 1 KÉPZÉSEK KÓDSZÁMAI Az iskola azonosítási (OM) kódja: 031200, telephely kód: 001 6 évf. reál orientációs
AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA
AZ ÉNEK A LELKI GAZDAGSÁG ALAPJA 2014.05.03. 05:22 szerző: Bertalan Melinda Veszprém gazdag zenei kultúráját a kiváló ének-zenei oktatás alapozta meg hangzott el a Veszprémi Történelmi Szalon 11. rendezvényén
1. A tanulók április 13-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket.
AZ EMELT ÉS KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTŐ FAKULTÁCIÓKKAL KAPCSOLATOS FONTOSABB TUDNIVALÓK A 2015/2016. TANÉVBEN a 11. A, a 11.B, a 11.C és a 11.D OSZTÁLYBA LÉPŐKNEK 1. A tanulók április 13-ig adhatják
Live Learn Laugh Phase II. Hungary
Live Learn Laugh Phase II. Hungary A Fogorvosok Világszövetsége és az Unilever - a Signal márka gyártója - egyedülálló együttműködési megállapodást kötött azzal a céllal, hogy a világ országaiban erősítse
TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása
A Nemzeti Alaptantervhez illeszkedő tankönyv-, taneszköz-, és Nemzeti Közoktatási Portál fejlesztése TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 TÖRTÉNELEM 5-7. A felső tagozatos történelemtankönyv bemutatása 2015. február
4 ÉVFOLYAMOS FELVÉTELI EREDMÉNYEK
71400510854-9. évfolyam Magyar nyelv 46 71400510854-9. évfolyam Matematika 31 71479247326-9. évfolyam Magyar nyelv 37 71479247326-9. évfolyam Matematika 25 71507778014-9. évfolyam Magyar nyelv 43 71507778014-9.
Versenyfelhívás. Egyéni versenyek
Versenyfelhívás 2018. december 01. Ünnepélyes megnyitó: 8.45 Verseny kezdési időpontja: 9.00 Helyszín: Debreceni Kazinczy Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 4031 Debrecen, Margit tér
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Magyarországi Evangélikus Egyház Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Székhely (Gimnázium): 1183 Budapest, Kossuth Lajos tér 2. Telephely (Általános Iskola): 1185 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky
SZAKMAI BESZÁMOLÓ FÖLDÜNK REJTETT KINCSEI NKA 3506/01941. A gyűjtő: Baffy György (1932-2012)
A 2015. február 3. és szeptember 19. között látogatható kiállításunk szakmai megvalósítását az NKA Közgyűjteményi Kollégiumának 3506/01941 pályázati azonosító számú, 1.000.000,-Ft vissza nem térítendő
Katalógus. Hogy biztos legyen... Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu
Katalógus Matematı ka Informatı ka Közgazdaságtan Hogy biztos legyen... Hírek Újdonságok Mintaoldalak www.olvas.hu 1 Ruff János, Tóth Julianna: 15 próbaérettségi matematikából (középszint írásbeli) MX-236,
FORGATÓKÖNYV. Helyszín: Tata (vidék: kistelepülés) Vaszary János Általános Iskola (tantermei, tornaterme, udvara) önálló működésű intézmény
FORGATÓKÖNYV KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT FEJLESZTÉSI ÉS PROJEKTIGAZGATÓSÁG 1051 Budapest, Nádor u. 32. www.klik.gov.hu Iskolánk idén ünnepli 110. évfordulóját, ennek alkalmából egy egész élménynapot
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja
A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja Mély levegő címmel irodalmi találkozót tartottunk iskolánkban A zetna XIV. (Fluid) Irodalmi Fesztiválja november 9. és 11. között került megrendezésre. A rendezvényt,
A MATEMATIKAI SZOFTVEREK ALKALMAZÁSI KÉSZSÉGÉT, VALAMINT A TÉRSZEMLÉLETET FEJLESZTŐ TANANYAGOK KIDOLGOZÁSA A DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KARÁN
A MATEMATIKAI SZOFTVEREK ALKALMAZÁSI KÉSZSÉGÉT, VALAMINT A TÉRSZEMLÉLETET FEJLESZTŐ TANANYAGOK KIDOLGOZÁSA A DEBRECENI EGYETEM MŰSZAKI KARÁN Dr. Kocsis Imre DE Műszaki Kar Dr. Papp Ildikó DE Informatikai
MATEMATIKA A KÖZGAZDASÁGI ALAPKÉPZÉS SZÁMÁRA SZENTELEKINÉ DR. PÁLES ILONA ANALÍZIS PÉLDATÁR
MATEMATIKA A KÖZGAZDASÁGI ALAPKÉPZÉS SZÁMÁRA SZENTELEKINÉ DR. PÁLES ILONA ANALÍZIS PÉLDATÁR Budapest, 2018 Szerző: SZENTELEKINÉ DR. PÁLES ILONA főiskolai docens 978-963-638-542-2 Kiadja a SALDO Pénzügyi
Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola
Bánki Donát Közlekedésgépészeti Szakközépiskola és Szakiskola Budapest www.bankidonat.net Iskolánk névadója: Bánki Donát 1859. június 6. Bakonybánk 1922. augusztus 1. Budapest Korának legnagyobb gépészmérnöke
Petus Márta. Útjaim. avagy időutazás a bölcsődei kisgyermeknevelésben
Petus Márta Útjaim avagy időutazás a bölcsődei kisgyermeknevelésben Útjaim Előszó Kedves Olvasó! Számomra fontos és szeretett könyvet tart a kezében. Ennek a könyvnek a megjelenéséről már elég hosszú ideje
ב"ה. Éves jelentés 2011
Bét Sálom Éves jelentés 2011 A Bét Sálom Zsinagóga Budapest egyik leggyorsabban növekvő zsidó közössége, ahol minden generáció számára biztosított a zsidó vallás, tradíció és kultúra megismerése, valamint
Kritikai érzék és társadalmi felelősség
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Tudósok és Oktatáskutatók, Tudományszervezők és Oktatásfejlesztők! Tisztelt Kollégák! Kritikai érzék és társadalmi felelősség. Nekünk, a felsőoktatás és a tudomány
Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak
Beszámoló a Dráma és Színjáték tanszak 2013-2014-es tanév munkájáról Összeállította: Kovácsné Jószai Irén, tagozatvezető Ebben a tanévben 28 tanulóval két csoportban indult meg a tanszakon a munka. A kezdő
SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok
Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-
mből l kitelik. Batthyány Emlékév Vas megye 2007. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő A Vas Megyei Közgyűlés elnöke
Batthyány Emlékév Vas megye 2007. Kovács Ferenc országgyűlési képviselő A Vas Megyei Közgyűlés elnöke Vas Megyei Közgyűlés a Batthyány Év 2007 Vas megyei tervezett rendezvényei méltó megvalósításának érdekében
Vörösmarty Mihály életműve
Vörösmarty Mihály életműve A ROMANTIKUS TRIÁSZ NAGY ALAKJA Javasolt feldolgozási idő: 80 perc 1. feladat Készítsd el Vörösmarty Mihály életrajzának 10 pontos vázlatát! A következő elemek feltétlenül szerepeljenek
A FELFEDEZTETŐ TANULÁS ELEMEI EGY KONKRÉT MODUL AZ ÖVEGES PROFESSZOR KÍSÉRLETEI KERETÉBEN
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 A FELFEDEZTETŐ TANULÁS ELEMEI EGY KONKRÉT MODUL AZ ÖVEGES PROFESSZOR KÍSÉRLETEI KERETÉBEN Tóth Enikő Debreceni Gönczy
Lev Tolsztoj. Anna Karenina
Lev Tolsztoj Anna Karenina Lev Tolsztoj Az orosz irodalomnak kiemelkedő nagysága, regényeinek nagy részét megfilmesítették. Úgy gondolom, hogy az erkölcsi világszemléletéről, a tolsztojánizmusról is muszáj
A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve
A nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár tematikus éve 2003-ban, 15 évvel ezelőtt lettünk az év könyvtára Magyarországon. Az elmúlt másfél évtizedben arra törekedtünk, hogy a címhez méltó legyen minden
Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós. 2012. november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára
A Kozák téri Közösségi Ház és a kiállító tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, barátait Nagy Előd festő- és éremművész, valamint fia Nagy Botond fotós kiállításának megnyitójára 2012. november
Milyen modulokat tanítsunk? Dr. Jakab-Szászi Andrea Nagy Márta Milyen modulokat tanítsunk? Márkus Gábor 45 perc
Módszertan Téma Előadó Időtartam Képzés díja, melyhez útiköltség számítandó Kompetenciafejlesztés a hittanoktatásban Dr. Jakab-Szászi Andrea Moduláris tervezés a középiskolai hittanoktatásban avagy: Dr.
1.) Petőfi-emléktábla
5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása 1.) Petőfi-emléktábla A Városháza falában emléktábla van elhelyezve, amely Petőfinek állít emléket. Az emléktáblát
www.dinasztia.hu Egyedülálló, játékos készségfejlesztő rendszer Képességfejlesztő játék csoportos foglalkozásokra, de akár egyéni fejlesztésre is!
Egyedülálló, játékos készségfejlesztő rendszer átfogó, komplex sorozat, mely az iskolaérettség szempontjából lényeges, összes képességet fejleszti: megfigyelés, összpontosítás, kitartás, problémamegoldó
MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST. 2012. május 8., 18 óra, Bécs. nyelvét hívjuk segítségül. Különösen így van ez akkor, ha a történelmi
MEGNYITÓ, ART VIENNA-BUDAPEST 2012. május 8., 18 óra, Bécs Tisztelt (az eseményen jelenlévők függvénye). Különleges és talán minden másnál alkalmasabb két egymáshoz ezernyi szállal kötődő nemzet kapcsolatainak
KÉMIA KÖZÉPISKOLA DEMETER LÁSZLÓ A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE
A NEMZETI ALAPTANTERVHEZ ILLESZKEDŐ TANKÖNYV, TANESZKÖZ ÉS NEMZETI KÖZOKTATÁSI PORTÁL FEJLESZTÉSE TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 KÉMIA KÖZÉPISKOLA DEMETER LÁSZLÓ Kémia A művelődési anyag tematikájának összeállítása
Nyelvművelők vallomásai
O O Nyelvművelők vallomásai Szerkeszte e: P I Anyanyelvápolók Szövetsége Tinta Könyvkiadó Budapest, A könyv megjelenését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támoga a. A szerkesztő munkatársai:. B M. R
Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat. Érvényes: 2009. november 31-től.
Bethlen Gábor Közlekedési és Közgazdasági Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Gyüjtőköri szabályzat Érvényes: 2009. november 31-től. Jóváhagyta: Fischerné Szilasi Gabriella igazgató 1. Az iskolai
NTP-TM-13-0003 A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója
A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója Az Orosházi Táncsics Mihály Tehetséggondozó Gimnázium, Szakközépiskola, Általános Iskola és Kollégium Vörösmarty Mihály Tagintézményében az ének-zenei
TANULMÁNYI VERSENYEK
TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny megyei forduló Felkészítő: Cser Márta, Kornerné Kosztich Julianna, Tóth Zoltánné Kelemen Mária 1. kategória 2. hely: Tánczos Regina 2.a
HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK
HETI RENDSZERESSÉGŰ FOGLALKOZÁSOK SZAKMAI TALÁLKOZÓK Károlyi Bernát Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Rákóczitelepi Tagintézménye Almáskamarási
Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához
Helyi tanterv a Tanulásmódszertan oktatásához A Tanulásmódszertan az iskolai tantárgyak között sajátos helyet foglal el, hiszen nem hagyományos értelemben vett iskolai tantárgy. Inkább a képességeket felmérő
A családi vasárnap kellemesen telt, ismerkedtünk a helyi ételekkel, a környékkel, helyi szokás szerint többnyire kerékpárral közlekedve.
Hollandiában jártunk Iskolánk 25 diákja és két kísérő tanár vett részt a formálódó holland cserekapcsolat első útján, 2017. november 4-10. között. Vendéglátóink a Silvodei Almende College középiskola diákjai
A természettudományok oktatásának jelenlegi helyzete
Biró Kinga Vegyész mérnöktanár A természettudományok oktatásának jelenlegi helyzete Megoldási javaslatok a köznevelésben - BME, 2017. április 20. A természettudományos műveltség folyamatosan hanyatlik
SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÁZSIAI KULTÚRÁKRÓL FIATALOKNAK 2. JAPÁN HOPP FERENC ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM MÚZEUMPEDAGÓGIAI KISKÖNYVTÁRA
SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÁZSIAI KULTÚRÁKRÓL FIATALOKNAK 2. JAPÁN NKA PÁLYÁZATI AZONOSÍTÓ: 3438/00216 Pályázati beszámoló elérési útvonalai Szépművészeti Múzeum honlapján http://www.szepmuveszeti.hu/data/cikk/86/cikk_86/nka_beszamolo_hopp_muzped_kiskonyvtar.pdf
Előterjesztés. Arany János emléknap megszervezéséről
Előterjesztés Arany János emléknap megszervezéséről 1. előterjesztés száma: 301/2017 2. Előterjesztést készítő személy neve: Ádámné Bacsó Erika 3. előterjesztést készítésében közreműködő személy neve:
VERSENY MEGHIRDETŐJE: A VERSENY CÉLJA: A. 2 alkalmas levelezős forduló B. 1 intézményi helyszíni forduló, a döntő (6 legtöbb pontot elért csapatnak)
MOTTÓVAL INDÍTJUK A 2018/19-ES TANÉVBEN IS SZENT IMRE VÁNDORKEHELY KOMPLEX MŰVÉSZETI VERSENYÜNKET KAPCSOLAT INFORMÁCIÓ Vargáné Forgács Anna igazgató 3359 Tenk, II. Rákóczi F. út 2. szentimre.tenk@gmail.com
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A
Érettségi témakörök és tételek irodalomból 12. A 1. Tétel: Hagyomány és újítás Petőfi Sándor költészetében 2. Tétel: Arany János a tragikus alkatú balladaköltő 3. Tétel: Látomásos szimbolizmus : Ady Endre
Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata
Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Magunkról A Regélő Fehér Táltos Hagyományőrző Egyesület Dobcsapata Árpád fejedelem évének Fergeteg havában, 2007 januárjában alakult. Szándékunk az
A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/
DÉR NAPOK RENDEZVÉNYSOROZAT Mottó: A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/ Iskolánk 2003-ban vette fel Dér István festőművész (1937 1993) nevét. A település
Német nyelv évfolyam
Német nyelv 4-8. évfolyam 4. évfolyam Éves órakeret 92,5 + 37 Heti óraszám: 2,5 + 1 Témakörök Óraszám Az én világom, bemutatkozás 10 Én és a családom: a család bemutatása 12 Az iskolám: az osztályterem