SZAKMAI BESZÁMOLÓ FÖLDÜNK REJTETT KINCSEI NKA 3506/ A gyűjtő: Baffy György ( )

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZAKMAI BESZÁMOLÓ FÖLDÜNK REJTETT KINCSEI NKA 3506/01941. A gyűjtő: Baffy György (1932-2012)"

Átírás

1 A február 3. és szeptember 19. között látogatható kiállításunk szakmai megvalósítását az NKA Közgyűjteményi Kollégiumának 3506/01941 pályázati azonosító számú, ,-Ft vissza nem térítendő támogatása tette lehetővé. A kiállítás 520 válogatott példányt mutat be az darabos Baffy féle gyűjteményből, amely 2013-ban ajándékozás útján került intézményünk tulajdonába. A gazdag kollekció az öt földrész ásványaiba enged bepillantást. Látványos és nagyon ritka példányok varázsolják el a látogatókat. Azok számára is érdekes, akiket csak egyszerűen meghódított az ásványok világa és nem szakmabeliek. A gyerekek érdeklődését észrevétlenül hívja fel az ásványvilág titkaira. A lebilincselő történetek a történelemi adatokkal összehangolva egyedi hangulatot teremtenek. A múzeum fő célja, hogy megkedveltesse az ásványtant, hangsúlyozva a természet- és környezetvédelem fontosságát. Az ásványok mellett csiga és kagylóhéjak, ősmaradványok is tanulmányozhatók a kiállításunkban. A gyűjtő: Baffy György ( ) Baffy György ásványkollekciója mintegy 50 év gyűjtőmunkájának az eredménye. A gépészmérnöki diploma megszerzését követően, Baffy György néhány évig a budapesti Egyesült Izzóban, majd a Miskolci Vízműveknél dolgozott, és 1961-től hosszú időn át a Szerencsi Csokoládégyár főmérnöke volt. A szerencsi évek során kezdett foglalkozni a hazai és környékbeli országokban fellelhető ásványok, kőzetek, és féldrágakövek gyűjtésével. Kezdetben a tárgyak túlnyomó többsége saját gyűjtésből származott. Számos szép darab hazai kirándulások és európai portyázások útján került a gyűjteménybe magyarországi bányákból, külszíni fejtésekből, barlangokból, valamint a Kárpátok és Alpok ismert és kevésbé ismert lelőhelyeiről. Idővel jelentősen növekedett a gyűjtemény és a gyűjtőszenvedély ismertté vált a barátok és ismerősök körében. Ennek révén egyre nagyobb számban kerültek értékes darabok a kollekcióba ajándékozás útján a világ szinte minden részéről. Így a gyűjtemény bizonyos mértékben a széleskörű baráti érdeklődésnek és hozzájárulásnak is köszönhető. Azt követően, hogy 1987-ben súlyos betegség érte, Baffy Györgynek egyre kevésbé volt módja arra, hogy saját maga utazzon és gazdagítsa a gyűjteményt. Ekkoriban fordult érdeklődése fokozatosan a kövületek iránt, aminek eredményeképpen a hagyaték számos fosszília lelettel egészült ki. A gyűjtemény jelenlegi formájában Baffy György élete során nem került kiállításra, néhány alkalommal azonban Miskolcon és Szerencsen a nyilvánosság láthatott belőle válogatásokat. A gyűjtő végakaratának megfelelően családja nagy örömmel bocsátotta múzeumunk rendelkezésére a teljes kollekciót, hogy ezzel az ajándékkal felkeltsék a múzeumlátogatók érdeklődését Földünk ásvány- ás kőzettani leleteinek megismerése iránt.

2 Nagymértékben emelte és emeli a kiállítás látványát, interaktivitását az ugyancsak gépészmérnökként tevékenykedő Tóth László Velencén élő ásványfotós anyaga, aki a fotóalapanyagokat ingyenesen bocsátotta intézményünk rendelkezésére. A fotóit egyrészt digitális formában érintőképernyős monitoron, másrészt tükrözés mentes vászonfotókon mutatja be a kiállításunk. A természettudományos muzeológusok köre, Tóth Lászlót az ország legeredményesebb ásványfotósaként tartják számon. Tizenévesen kezdett el rajongani az ásványokért. A Zalai-dombság, ahol felnőtt nem bővelkedett ezekben, ezért csak munkába állása után, saját gépkocsival rendelkezve lett aktív gyűjtő. Meghatározó élményeket jelentettek és jelentenek a mai napig ezek a gyűjtések. A fotózás iránti érdeklődése együtt indult az ásványok iránti rajongással. Az analóg technológia nem hozta az elvárt minőséget, így a években robbanásszerűen elterjedő digitális fényképezőgépek felé fordult az érdeklődése. Nagyon sok saját ötlettel, utánajárással és tapasztalattal érte el azt a minőséget, amit napjainkban tud. A nagy (1cm feletti) ásványok fotózását nem tartja kihívásnak, sokkal inkább a 0,2mm-2mm közöttieket. Képeivel szeretné mindenkinek megmutatni azt, hogyan látja az ásványvilágot. A kiállításhoz múzeumpedagógiai és szabadegyetemi előadási programokat is szerveztünk. A múzeumpedagógiai programokat Utazó Múzeumi programokkal is kiegészítettük február július 15. között összesen 4032 látogatták meg a kiállítást, és ebből 1243 fő általános iskolás tanuló vett részt a kiállításhoz kapcsolódóan múzeumpedagógiai foglalkozáson is. A látogatottsági statisztikánk még nem teljes, mert a kiállítás zárása Tiszaföldváron szeptember 19-én lesz. A múzeumpedagógiai foglalkozásokhoz beszerzésre került nagyító, és fluoreszkáló ásványok bemutatására szolgáló készülék, ásványmodellek szemléltetéshez, ill. zsírkőfaragáshoz szükséges egyéb alapanyagok. A kiemelkedő látogatottság mellett, a kiállítás vándoroltatása iránti igény, érdeklődés is fokozottnak mondható ben Besenyszögön és Csongrádon, 2016-ban Túrkevén, Püspökladányban, Orosházán és Martfűn mutatkozik be a kiállítás. A beszámoló elérhető a következő linken:

3 A Baffy örökösök köszöntése a kiállításban. Felnőtt korosztály látogatása

4 Tóth László ásványfotói vászonképeken A kiállításban mikroszkópos vizsgálatra is lehetőség nyílik

5 Ásványbemutató Óvodások a kiállításban

6 A kiállítás vándoroltatására alkalmas installációból 6 darab készült

7 A kiállítás vándoroltatására alkalmas installáció

8

SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról A támogatás témája: 110 éves az MTM Bakonyi Természettudományi Múzeuma geológiai gyűjteménye

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31.

Szakmai beszámoló. Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás. Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum. 2014. október 2 2015. május 31. Szakmai beszámoló Dr. Nagy Gyula 100 időszaki kiállítás Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum 2014. október 2 2015. május 31. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumánál elnyert pályázat

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ MÚZEUMI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ MÚZEUMI PROGRAMOK MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A beszámoló elérési útvonala: http://www.hermuz.hu/hom/images/palyazatok/palyazati_beszamolok/2016/nka_muzpedprogr/muzpedprog_hatranyos_szakmai_beszamolo.pdf Herman Ottó Múzeum H 3529 Miskolc, Görgey Artúr

Részletesebben

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.

Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum. Karacs Ferenc Múzeum Tagintézmény 4150 Püspökladány, Kossuth u. 28. Tel. (54) 451-295 E-mail: karacs.muzeum@gmail.com; web: www.ladanymuzeum.hu Szakmai beszámoló A Karacs Ferenc Múzeum csillagos éjszakája-

Részletesebben

Beszámoló a gépzongora restaurálásáról

Beszámoló a gépzongora restaurálásáról http://www.hermuz.hu/hom/images/palyazatok/palyazati_beszamol ok/2015/nka_gepzongora/nka_gepzongora_beszamolo.pdf Beszámoló a gépzongora restaurálásáról A Grotrian Steinweg tipusú angolmechanikás gépzongora

Részletesebben

Múltba Merített Papír Tiszaföldvár története című időszaki kiállítás és pedagógiai program megvalósítása

Múltba Merített Papír Tiszaföldvár története című időszaki kiállítás és pedagógiai program megvalósítása Múltba Merített Papír Tiszaföldvár története című időszaki kiállítás és pedagógiai program megvalósítása A kiállítás látogatottsága: 735 fő (2016.06.30 állapot) Kiállításunk egyik fő célja a Tiszazugi

Részletesebben

Időpontja: 2013. március 27-29.

Időpontja: 2013. március 27-29. AZ OSZMI szervezésében a közgyűjteményekben dolgozó múzeumpedagógusok részére múzeumpedagógia a társművészetek tükrében című szakmai továbbképzés című, az NKA által támogatott 3504/01374 azonosító számú

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27.

Szakmai beszámoló. Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27. Szakmai beszámoló Országos Irodalmi Muzeológus továbbképzés A továbbképzés helye: Petőfi Irodalmi Múzeum Ideje: 2015. május 26-27. Az NKA Közgyűjtemények Kollégiumának támogatásával (pályázati azonosító:

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2016-2017 Készítette: Csiki Zsolt Szeptember Beindítottuk az elemek szelektív hulladékként gyűjtését osztályok szintjén. Környezetünket az őszi

Részletesebben

XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia

XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma Pályázati azonosító: 3513/00432 Haáz Rezső Múzeum 535600 Székelyudvarhely Kossuth Lajos út 29. XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Szakmai beszámoló. Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról NKA Képzőművészeti Szakmai Kollégium 2011. évi pályázata 1. témakör Kiállítás megvalósítására Pályázati azonosító: 1606/5592 Szakmai beszámoló Jószay Zsolt szobrászművész kiállításának megvalósításáról

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Budapesti Történeti Múzeum Gyerek/Kor/Kép gyermek a magyar képzőművészetben című kiállítás katalógusának elkészítésére elnyert 204106/02118-as azonosító szám alatt nyilvántartásba vett

Részletesebben

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ

BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ BESZÁMOLÓ GÖDÖLLŐI MÚZEUMI ÉJ Évek óta hagyomány, hogy Gödöllő városa a Múzeumok Éjszakája programot városi összefogásban valósítja meg.tehát nemcsak a múzeumok (Gödöllői Városi Múzeum, Gödöllői Királyi

Részletesebben

Magyarországi és határon túli múzeumok kortárs művészeti gyűjteményezése. Vizuális művészetek kollégiuma Képzőművészeti Kollégium 2016-

Magyarországi és határon túli múzeumok kortárs művészeti gyűjteményezése. Vizuális művészetek kollégiuma Képzőművészeti Kollégium 2016- Magyarországi és határon túli múzeumok kortárs művészeti gyűjteményezése Vizuális művészetek kollégiuma 2012-2015 Képzőművészeti Kollégium 2016- Éves keret nka 2015-40.000.000 közös az iparművészet/foto/képzőművészet

Részletesebben

GIMNÁZIUM, A FÓTI KÁROLYI KASTÁLY PARKJA, FÓTI SOMLYÓ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET

GIMNÁZIUM, A FÓTI KÁROLYI KASTÁLY PARKJA, FÓTI SOMLYÓ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET A PÁLYÁZAT RÉSZLETES TARTALMI LEÍRÁSA Kérjük, készítsen projekt-tervet és írja le a tervezett tevékenységeket, legfeljebb 2 oldalon. A projekt-tervet bontsa lépésekre: tervezési, szervezési, megvalósítási,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap által nyújtott vissza nem térítendő támogatásról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap által nyújtott vissza nem térítendő támogatásról SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap által nyújtott vissza nem térítendő támogatásról Pályázat címe: A közgyűjtemények kollégiuma nyílt pályázati felhívása, 2017. Altéma kódszáma: 204106/281 Pályázati

Részletesebben

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben

Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Tamási Áron: Ábel a rengetegben A projekt címe: HÉVÍZ A MÚLTBAN ÉS NAPJAINKBAN Intézményi innováció a Hévízi Helytörténeti Múzeum és az Illyés

Részletesebben

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ GEORGE KOMOR: AZ ÚJJÁÉPÜLŐ YOKOHAMA (1926) CÍMŰ AKVARELLSOROZATÁNAK MEGVÁSÁRLÁSA A HOPP FERENC ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM SZÁMÁRA

PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ GEORGE KOMOR: AZ ÚJJÁÉPÜLŐ YOKOHAMA (1926) CÍMŰ AKVARELLSOROZATÁNAK MEGVÁSÁRLÁSA A HOPP FERENC ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM SZÁMÁRA PÁLYÁZATI BESZÁMOLÓ GEORGE KOMOR: AZ ÚJJÁÉPÜLŐ YOKOHAMA () CÍMŰ AKVARELLSOROZATÁNAK MEGVÁSÁRLÁSA A HOPP FERENC ÁZSIAI MŰVÉSZETI MÚZEUM SZÁMÁRA NKA Közgyűjteményi Kollégiuma Pályázati azonosító: A2013/N2737

Részletesebben

A gyűjteményeken alapuló kiállítási és közművelődési stratégia kialakítása és alkalmazása.

A gyűjteményeken alapuló kiállítási és közművelődési stratégia kialakítása és alkalmazása. A gyűjteményeken alapuló kiállítási és közművelődési stratégia kialakítása és alkalmazása. dr. Medzihradszky Zsófia Magyar Természettudományi Múzeum medzihradszky.zsofia@nhmus.hu feladat és kötelesség

Részletesebben

A HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI TEHETSÉG KIBONTAKOZTATÓ PROGRAM TÁMOGATÁSA NTP-OTKP KINCSÜNK A FÖLD! KAPOSVÁRI FESTETICS KAROLINA KÖZPONTI ÓVODA

A HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI TEHETSÉG KIBONTAKOZTATÓ PROGRAM TÁMOGATÁSA NTP-OTKP KINCSÜNK A FÖLD! KAPOSVÁRI FESTETICS KAROLINA KÖZPONTI ÓVODA A HAZAI ÉS HATÁRON TÚLI TEHETSÉG KIBONTAKOZTATÓ PROGRAM TÁMOGATÁSA NTP-OTKP-17-0021 KINCSÜNK A FÖLD! KAPOSVÁRI FESTETICS KAROLINA KÖZPONTI ÓVODA PÁLYÁZATBAN VÁLLALT FŐ TEVÉKENYSÉG: TERMÉSZETI INTERPERSZONÁLIS,

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés május 28-i ülésére

ELİTERJESZTÉS. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés május 28-i ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. május 28-i ülésére Tárgy: A megyei múzeumi szervezethez tartozó múzeumok nyitvatartási rendjérıl, belépıjegy

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

SZAKMAI BESZÁMOLÓ SZAKMAI BESZÁMOLÓ Ásványok a mindennapi életünkben című rendezvénysorozat megvalósítására megvalósításáról Pályázati azonosító: 201108/01099 Beszámoló az Ásványok a mindennapi életünkben című rendezvénysorozat

Részletesebben

- VALLÁSOS TÁRSULATOK GYÖNGYÖSÖN A SZÁZADBAN

- VALLÁSOS TÁRSULATOK GYÖNGYÖSÖN A SZÁZADBAN Szakmai beszámoló a Gyöngyös-Felsőváros Római Katolikus Főplébánia - VALLÁSOS TÁRSULATOK GYÖNGYÖSÖN A18-20. SZÁZADBAN című időszaki vándorkiállítás megvalósításáról (pályázati azonosító: 204106/2198 ;

Részletesebben

Szakmai beszámoló A Batthyány uradalmak című kiállításhoz

Szakmai beszámoló A Batthyány uradalmak című kiállításhoz Szakmai beszámoló A Batthyány uradalmak című kiállításhoz Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma 2016. szeptember 6-án 600 000,- Ft támogatást biztosított a Batthyány uradalamak c. vándoroltatható időszaki

Részletesebben

Beszámoló a 12. Országos Könyvtári Napok Csak tiszta forrásból! című program Pest megyei rendezvényeiről (2017. október 2-8.)

Beszámoló a 12. Országos Könyvtári Napok Csak tiszta forrásból! című program Pest megyei rendezvényeiről (2017. október 2-8.) Pályázati azonosító: 204108/01423 Beszámoló a 12. Országos Könyvtári Napok Csak tiszta forrásból! című program Pest megyei rendezvényeiről (2017. október 2-8.) Az Országos Könyvtári Napok Pest megyei rendezvényei

Részletesebben

Szakmai beszámoló Az utolsó töltényig című vándorkiállításról

Szakmai beszámoló Az utolsó töltényig című vándorkiállításról Szakmai beszámoló Az utolsó töltényig című vándorkiállításról Az utolsó töltényig című vándorkiállítás a második világháború befejezésének 70. évfordulójára rendezett tárlat, mely a muzeológia eszközeivel

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ Thália szekerén... - A húszéves miskolci színészmúzeum színházi ismeretterjesztő programsorozata megvalósításáról Pályázati azonosító: 201108/01079 Beszámoló a Thália szekerén... - A

Részletesebben

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI

SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI SZÉKESFEHÉRVÁR KULTURÁLIS INTÉZMÉNYEI, FEJLESZTÉSI IRÁNYAI, KULTURÁLIS ARCULATA ÉS PROGRAMJAI 17 Székesfehérvár kulturális intézményrendszere és hálózata sokszínû, tarka, gazdag és változatos képet mutat.

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A Múzeumok Éjszakája program keretében a Balatoni Múzeum programjai két időszaki kiállítása köré szerveződtek.

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A Múzeumok Éjszakája program keretében a Balatoni Múzeum programjai két időszaki kiállítása köré szerveződtek. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégiuma a Balatoni Múzeum 204107/00166 azonosító szám alatt nyilvántartásba vett pályázati cél támogatására, azaz A Keszthely városában 15

Részletesebben

Szakmai beszámoló az Ember, Táj, Eszköz Válogatás a paraszti gazdálkodás témaköréből az Őrségben és Körmend Térségében

Szakmai beszámoló az Ember, Táj, Eszköz Válogatás a paraszti gazdálkodás témaköréből az Őrségben és Körmend Térségében Szakmai beszámoló az Ember, Táj, Eszköz Válogatás a paraszti gazdálkodás témaköréből az Őrségben és Körmend Térségében című időszaki kiállításról (3506/01981) Körmend, Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeum,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin út. 7. Mobil:+36/30-676-8514 www.vasvaripalmuzeum.hu e-mail: info@vasvaripalmuzeum Nyitva tartás: Április 1-től - október 31-ig: K-V: 09-18 óráig November 1-től

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szép jelen, szép csillag

SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szép jelen, szép csillag SZAKMAI BESZÁMOLÓ Szép jelen, szép csillag Karácsonyi ünnepkör a Balaton környékén c. időszaki kiállítás NKA 3506/183 Készítette: Gyanó Szilvia etnográfus, a kiállítás kurátora A Szép jelen, szép csillag

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem térítendő támogatás felhasználásáról Támogatás témája: Múzeumi gyűjtemények tárgyi és szellemi kulturális örökségünk című magyar-román

Részletesebben

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló

Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi tábor Szöveges és képes beszámoló Gyula Város Német Nemzetiségi Önkormányzata Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung der Stadt Gyula 5700 Gyula, K. Schriffert József u. 1. Utazás a múltba, fedezzük fel a jövő kincseit Német nemzetiségi

Részletesebben

Kezedben a múlt! Bodor emese Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, Budapest

Kezedben a múlt! Bodor emese Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, Budapest Kezedben a múlt! Bodor emese Magyar Földtani és Geofizikai Intézet, Budapest E-mail: bodor.emese@mfgi.hu A Magyarhoni Földtani Társulat Ásványtan-Geokémiai és az Őslénytani-Rétegtani Szakosztályai három-három

Részletesebben

Elkészült a szakmai megvalósítás tervezett ütemterve, amely alapján a téglási iskolában megkezdődött a projekt ezen részének megvalósítása.

Elkészült a szakmai megvalósítás tervezett ütemterve, amely alapján a téglási iskolában megkezdődött a projekt ezen részének megvalósítása. Foglalkozás tervezett időpontja 1. tanítási Időtartama Helyszíne, körülményei 1 óra A 11. számú interaktív táblás (TTSZK) 2. tan. 1 óra TTSZK Meteorológiai alapismeretek I 3. tan. 1 óra TTSZK Meteorológiai

Részletesebben

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. Játsszunk együtt! 4. Kedves Nagycsoportos Óvodások! Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak. A részvétel ingyenes!

Részletesebben

Cím: Óriás dinók jönnek Patagóniából Forrás: Népszabadság, Ötvös Zoltán, március 9.

Cím: Óriás dinók jönnek Patagóniából Forrás: Népszabadság, Ötvös Zoltán, március 9. Cím: Óriás dinók jönnek Patagóniából Forrás: Népszabadság, Ötvös Zoltán, 2007. március 9. Szövegtípus: magyarázó Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége: könnyű, közepesen nehéz, nehéz

Részletesebben

2900 Komá rom, Keleme n L. u. 22. Tel./Fax: (36)34 344-697, mobil 06 20 619 1102; emese@ja mk.hu

2900 Komá rom, Keleme n L. u. 22. Tel./Fax: (36)34 344-697, mobil 06 20 619 1102; emese@ja mk.hu KOMÁROMI Klapka György Múzeum 2900 Komá rom, Keleme n L. u. 22. Tel./Fax: (36)34 344-697, mobil 06 20 619 1102; emese@ja mk.hu Ikt. szám: 6/2014 Tárgy: Szakmai beszámoló a 3506/01895 számú pályázat elszámolásához

Részletesebben

http://www.archeologiakozalapitvany.hu/pdf/nka_beszamolo_2015.pdf Beszámoló

http://www.archeologiakozalapitvany.hu/pdf/nka_beszamolo_2015.pdf Beszámoló http://www.archeologiakozalapitvany.hu/pdf/nka_beszamolo_2015.pdf Beszámoló A Nemzeti Kulturális Alap terhére biztosított, vissza nem téríthető támogatás felhasználására Nemzeti Kulturális Alap Azonosító:

Részletesebben

ÓNTE Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság SZAKMAI BESZÁMOLÓ

ÓNTE Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság SZAKMAI BESZÁMOLÓ ÓNTE Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság SZAKMAI BESZÁMOLÓ a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma támogatásával megvalósult 204106/02197

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Programunk a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben:

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Programunk a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben: SZAKMAI BESZÁMOLÓ A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELYBEN VALAMINT A NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYÉBEN ÉS KÖZÖS UDVARÁBAN A MÚZEUMI ÉJSZAKÁJÁN MEGRENDEZETT KIS EMBEREK BARÁTOCSKÁIM CÍMŰ IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSHOZ

Részletesebben

Pomáz, Nagykovácsi puszta

Pomáz, Nagykovácsi puszta Pomáz, Nagykovácsi puszta A Pomáz és Pilisszentkereszt között elhelyezkedő majorság a Pilis védett természeti értékeinek területén fekszik és egyben egy jelentős középkori romegyüttes helyszíne is. Az

Részletesebben

50 éves a komlói természettudományos muzeológia 1954 2004 FAZEKAS IMRE

50 éves a komlói természettudományos muzeológia 1954 2004 FAZEKAS IMRE Folia Comloensis, Tom. 13: 109 113. (2004) HU ISSN 0236 8927 50 éves a komlói természettudományos muzeológia 1954 2004 FAZEKAS IMRE A komlói vidék természettudományos életének alakulásában az 1953 54-es

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A KISCELLI MÚZEUM ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSAIHOZ KAPCSOLÓDÓ PEDAGÓGIAI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA megnevezésű pályázathoz

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A KISCELLI MÚZEUM ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSAIHOZ KAPCSOLÓDÓ PEDAGÓGIAI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA megnevezésű pályázathoz SZAKMAI BESZÁMOLÓ A KISCELLI MÚZEUM ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSAIHOZ KAPCSOLÓDÓ PEDAGÓGIAI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA megnevezésű pályázathoz Pályázat kiírója: NKA Közgyűjtemények Kollégiuma Pályázati azonosító: 3506/01729

Részletesebben

A pályázati téma a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tudományos koncepciójában:

A pályázati téma a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tudományos koncepciójában: Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma Pályázati azonosító: NKA 3506/02063 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Szabadtéri Néprajzi Múzeum a 3506/02063 azonosító számú Alkalom szüli a mestert ezermesterek a

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 47. MELLÉKLET: - db TÁRGY: Javaslat a Járásszékhely múzeumok szakmai támogatására kiírt felhívás alapján

Részletesebben

TolnaArt. Tolna megyei művészeti portál CsaTolna Lámpabolti Esték. TolnaArt 1/26

TolnaArt.  Tolna megyei művészeti portál CsaTolna Lámpabolti Esték. TolnaArt 1/26 www.tolnaart.hu Tolna megyei művészeti portál 2004.02.26. CsaTolna Lámpabolti Esték 1/26 Tartalom A kezdetek Kik készítik? Főbb területek Hogyan készül? Statisztikák Érdekes számok Kapcsolatok Más galériák

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016 SZAKMAI BESZÁMOLÓ A SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY valamint A MAGYAR NAIV MŰVÉSZEK GYŰJTEMÉNYE közös MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAMJÁRÓL 2016 A Múzeumok Éjszakája a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben

Részletesebben

H Í R E K Szegedről. A résztvevők egy csoportja

H Í R E K Szegedről. A résztvevők egy csoportja H Í R E K Szegedről - a Nyugdíjas Csoport 2017. május 29 31.-e között kirándulást szervezett az Őrség be. - Nagy sikerű szakmai előadásra került sor 2017. június 15.-én a Nemzeti Közművek jelene és jövője

Részletesebben

RÉGI IDŐK TŰZOLTÓKÉSZÜLÉKEI. A nemzeti tűzoltókészülék gyártás története a kezdetektől 1948-ig.

RÉGI IDŐK TŰZOLTÓKÉSZÜLÉKEI. A nemzeti tűzoltókészülék gyártás története a kezdetektől 1948-ig. RÉGI IDŐK TŰZOLTÓKÉSZÜLÉKEI A nemzeti tűzoltókészülék gyártás története a kezdetektől 1948-ig. Budapest 2014 Felelős kiadó: Katasztrófavédelem Központi Múzeuma Berki Imre múzeumigazgató Írta és szerkesztette:

Részletesebben

Szakmai beszámoló évi Múzeumok Éjszakája programsorozat megvalósítása a szentesi, csongrádi és szegvári muzeális intézmények együttműködésében

Szakmai beszámoló évi Múzeumok Éjszakája programsorozat megvalósítása a szentesi, csongrádi és szegvári muzeális intézmények együttműködésében Szakmai beszámoló 2016. évi Múzeumok Éjszakája programsorozat megvalósítása a szentesi, csongrádi és szegvári muzeális intézmények együttműködésében pályázati azonosító: 204107/00183 A rendezvény időpontja:

Részletesebben

Adatlap azonosító: A2009/N8441 Pályázati azonosító: /02063 Régi pályázati azonosító: 3506/02069

Adatlap azonosító: A2009/N8441 Pályázati azonosító: /02063 Régi pályázati azonosító: 3506/02069 Adatlap azonosító: A2009/N8441 Pályázati azonosító: 204106/02063 Régi pályázati azonosító: 3506/02069 Kincseskamra - Kincsek és éremleletek Pest megyében időszaki kiállítás és pedagógiai program megvalósítása,

Részletesebben

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt Beszámoló Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola 2015-2016 Készítette: Csiki Zsolt Pályáztunk Intézményünk sikerrel pályázott és a 2016. január 1. - 2018. december 31. közötti időszakra elnyerte

Részletesebben

A Herman Ottó Múzeum március 1. napjától érvényes díjszabása. Pannon-tenger Múzeum Kiállítóépület

A Herman Ottó Múzeum március 1. napjától érvényes díjszabása. Pannon-tenger Múzeum Kiállítóépület A Herman Ottó Múzeum 2019. március 1. napjától érvényes díjszabása Pannon-tenger Múzeum Kiállítóépület 2800 Ft/fő 1400 Ft/fő 1400 Ft/fő 2600 Ft/fő Csoportos belépő diákok és nyugdíjasok számára (15 fő

Részletesebben

A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató NTP-OTKP

A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató NTP-OTKP A hazai és határon túli magyar tehetségígéretek óvodai tehetségkibontakoztató programjának támogatása NTP-OTKP-17-0114 Megvalósult témáink A pályázat megvalósításának folytatása 3. Egy kiállítás képei

Részletesebben

Teljessé vált a Balaton története

Teljessé vált a Balaton története 2011 június 25. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Az egykori fürdőruhadivattal, egy lángosos bódé és egy tipikus hétvégi ház kialakításával a balatoni fürdőkultúra,

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! S O M O G Y M E G Y E I Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és júniusi programjainkat ajánljuk figyelmébe, külön felhívnánk figyelmét a MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁRA! Programok: Múzeumok

Részletesebben

Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére

Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére 1. Pályázati cél: Külföldi konferenciákon, szakmai tapasztalatcseréken való részvétel A rendelkezésre

Részletesebben

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum

Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum Szakmai beszámoló Múzeumok Éjszakája megvalósítására Móra Ferenc Múzeumban 2016. június 25. Szeged, Móra Ferenc Múzeum pályázati azonosító: 204107/00197 1. A program részletes ismertetése A Móra Ferenc

Részletesebben

(u. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése

(u. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Oktatási és Közművelődési Főosztály Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése budapcst,..,.'.,

Részletesebben

ZEMPLÉNI MÚZEUM ÉVI MUNKATERV. Készítette: Fazekas Lászlóné. igazgató január 9.

ZEMPLÉNI MÚZEUM ÉVI MUNKATERV. Készítette: Fazekas Lászlóné. igazgató január 9. ZEMPLÉNI MÚZEUM 2017. ÉVI MUNKATERV Készítette: Fazekas Lászlóné igazgató 2017. január 9. Tartalom Bevezetés... 2 Általános elvek, célok... 2 Kiemelt feladatok... 3 Tárgyi feltételek biztosítása... 3 A

Részletesebben

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL Iktatási szám:../2019. EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS AZ ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT KÖZÖS LEBONYOLÍTÁSÁRÓL amelyet egyrészről az a Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Szakgimnáziuma Székhely:

Részletesebben

Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum. Költségvetési alapokmánya. 2008. évre

Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum. Költségvetési alapokmánya. 2008. évre A Ludwig Múzeum Kortárs Művészeti Múzeum Költségvetési alapokmánya 2008. évre Fejezet száma, megnevezése: XX. Oktatási és Kulturális Minisztérium Szektor: 1051 Cím / alcím: 300 PIR törszszám: 329134 Intézmény

Részletesebben

Szakmai beszámoló a Korok és emberek című kiállításról

Szakmai beszámoló a Korok és emberek című kiállításról Szakmai beszámoló a Korok és emberek című kiállításról Pályázati azonosító: 204106/02077 (3506/02083) Pályázó: Szabadkai Városi Múzeum A megvalósult kiállítás címe: Korok és emberek a Szabadka környéki

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Múzeumok éjszakájához kapcsolódó programcsomag megvalósítása a Mátra Múzeumban. Pályázati azonosító: 3507/00147

Szakmai beszámoló. Múzeumok éjszakájához kapcsolódó programcsomag megvalósítása a Mátra Múzeumban. Pályázati azonosító: 3507/00147 Szakmai beszámoló Múzeumok éjszakájához kapcsolódó programcsomag megvalósítása a Mátra Múzeumban Pályázati azonosító: 3507/00147 Esemény helye: Magyar Természettudományi Múzeum Mátra Múzeuma, Gyöngyös

Részletesebben

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL

KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A ÉVRŐL KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ RÖVID TARTALMI BESZÁMOLÓ A 2016. ÉVRŐL Alapítványunk alapvető célja a Császártöltési Bánáti Miklós Német Nemzetiségi Általános Iskola tanulóinak támogatása. Különösen fontosnak

Részletesebben

TUDNIVALÓK A REGISZTRÁLT GYŰJTŐ NYILVÁNTARTÁSRÓL

TUDNIVALÓK A REGISZTRÁLT GYŰJTŐ NYILVÁNTARTÁSRÓL TUDNIVALÓK A REGISZTRÁLT GYŰJTŐ NYILVÁNTARTÁSRÓL A Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar szervezeti egységeként működő Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeum szakmai támogatást nyújt

Részletesebben

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum oktatást támogató tevékenysége

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum oktatást támogató tevékenysége A Szabadtéri Néprajzi Múzeum oktatást támogató tevékenysége A Múzeumi Oktatási és Képzési Központjának eredményei az iskolán kívüli oktatás fejlesztésében Dr. Bereczki Ibolya 2013. augusztus 23. Budapest

Részletesebben

NYÁREGYHÁZA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA

NYÁREGYHÁZA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA NYÁREGYHÁZA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 2723 NYÁREGYHÁZA, NYÁRY PÁL ÚT 35. Tel.: 06 (29) 690-180 Fax: 06 (29) 690-181 E-mail: polgarmester@nyaregyhaza.hu SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Nyáregyházi Községi Könyvtár korszerűsítése,

Részletesebben

Az iskolai értesítők digitalizálása és közzététele kapcsán keletkezett tapasztalatokról

Az iskolai értesítők digitalizálása és közzététele kapcsán keletkezett tapasztalatokról Az iskolai értesítők digitalizálása és közzététele kapcsán keletkezett tapasztalatokról Czupi Gyula Halis István Városi Könyvtár Nagykanizsa 2018. október 1. OPKM Elhangzott A család- és iskolatörténet

Részletesebben

Előterjesztés együttműködési megállapodás kötésére közösségi szolgálat megszervezésére és végrehajtására

Előterjesztés együttműködési megállapodás kötésére közösségi szolgálat megszervezésére és végrehajtására Előterjesztés együttműködési megállapodás kötésére közösségi szolgálat megszervezésére és végrehajtására Tisztelt Képviselő-testület! Mátraterenye Község Önkormányzata a nemzeti köznevelésről szóló 2011.

Részletesebben

múzeumi programok január,február Ko ko rcsinek Kércz Tibor fotója

múzeumi programok január,február Ko ko rcsinek Kércz Tibor fotója múzeumi programok 2018. január,február Ko ko rcsinek Kércz Tibor fotója S z o m b a t h e ly 2018. január, február Január 18. csütörtök 17.00 SzombathelyI képtár A klasszikus újító: Kassák Lajos (1887-1967)

Részletesebben

Ajánljuk még az állandó kiállításokat: Őserdei ösvényeken; A Kárpátok ásványai; A Herman Ottó Múzeum Képtára

Ajánljuk még az állandó kiállításokat: Őserdei ösvényeken; A Kárpátok ásványai; A Herman Ottó Múzeum Képtára KIÁLLÍTÁSOK Pannon-tenger Múzeum Kiállítási Épület INVERSE EVEREST fotókiállítás MEGHOSSZABÍTVA! A Kaukázus nyugati peremvidékén, a szakadár grúz államban, Abháziában található Földünk jelenleg ismert

Részletesebben

Az Ebergényi levéltár 16-17. századi egyedi dokumentumainak restaurálása A Smidt Múzeum Közérdekű Muzeális Gyűjteményben

Az Ebergényi levéltár 16-17. századi egyedi dokumentumainak restaurálása A Smidt Múzeum Közérdekű Muzeális Gyűjteményben A Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiumának pályázata Pályázati azonosító: 3511/03849 Az Ebergényi levéltár 16-17. századi egyedi dokumentumainak restaurálása A Smidt Múzeum Közérdekű Muzeális

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Robog a Skanzen. Egy utazó kiállítás és program. Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégium

Szakmai beszámoló. Robog a Skanzen. Egy utazó kiállítás és program. Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégium Szakmai beszámoló Robog a Skanzen. Egy utazó kiállítás és program Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjteményi Kollégium Pályázati azonosító: 204106/02149 A Szabadtéri Néprajzi Múzeum 2017-ben ünnepli alapításának

Részletesebben

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906

Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: /00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 Szakmai beszámoló Pályázati azonosító: 202104/00295 Adatlap azonosító: A2014/N8906 1 A program előzményei A Happy Dixieland Baráti Kör Egyesületet többek között a magyar zenei kulturális örökség megőrzése

Részletesebben

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat

Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március én a Diákönkormányzat Beszámoló (Kispesti Deák Ferenc Gimnázium) Gimnáziumunk, Deák és kora címmel tematikus napokat szervezett március 13-14-én a Diákönkormányzat bevonásával. Fontos volt, hogy diákjainak megismerhessék azokat

Részletesebben

ÁLLATORVOS-TÖRTÉNET MINDENKINEK

ÁLLATORVOS-TÖRTÉNET MINDENKINEK ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KÖNYVTÁR, LEVÉLTÁR ÉS MÚZEUM ÁLLATORVOS-TÖRTÉNET MINDENKINEK Orbán Éva könyvtárigazgató orban.eva@aotk.szie.hu A kezdetek ÁLLATORVOS-TUDOMÁNYI KÖNYVTÁR, LEVÉLTÁR ÉS MÚZEUM Hisz mindnyájunknak

Részletesebben

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz

Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Egyházi Könyvtárak Egyesülése 1085 Budapest, Üllői út 24. 20/824 38 81 gabriella.hubert@lutheran.hu Szakmai beszámoló a 3508/01141 sz. pályázathoz Örökségünk jövője - A 21. század kihívásai a muzeális

Részletesebben

Beszámoló Tiszazugi Földrajzi Múzeum NKA 3507/00080

Beszámoló Tiszazugi Földrajzi Múzeum NKA 3507/00080 A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM SZAKMAI BESZÁMOLÓJA A 2015. ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJÁNAK MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A fény útja - Éjszaka a Tiszazugban címmel és tematikával került megrendezésre a programunk 2015 A Fény

Részletesebben

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L Kedves Látogatónk! Hírlevelünkben legújabb kiállításainkat és májusi programjainkat ajánljuk figyelmébe! Programok: Népi Kalendárium 2011. május 14. A Népi Kalendárium májusi témája a gyapjú. Ez alkalommal

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Fotográfus és fotótermék-kereskedő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 54 10 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának

Részletesebben

1033516_27_A ART PRINT vászonkép

1033516_27_A ART PRINT vászonkép 1033516_27_A ART PRINT vászonkép 110 x 60 cm - 19 900 Ft álló, akril technológiával készült. Fantasztikusan élő színek, kíváló minőség! Ezzel biztosan feldobja otthona hangulatát! Kíváló és eredeti ajándék,

Részletesebben

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet

február 19. (péntek) 18:00 Derekegyház Község Önkormányzata pályázatot hirdet XVII. évfolyam - 2. szám 2016. Február A Magyar Kultúra Napjára kisiskolásoknak és óvodásoknak kiírt rajzpályázatra több, mint 40 rajz érkezett. Ennek eredményhirdetése következett, az eredmények a következők

Részletesebben

Pályázati szakmai beszámoló az NKA Múzeumi Szakmai Kollégium 2328/0022 altéma kódszámú kiírására SÁRVÁR ANNO

Pályázati szakmai beszámoló az NKA Múzeumi Szakmai Kollégium 2328/0022 altéma kódszámú kiírására SÁRVÁR ANNO Pályázati szakmai beszámoló az NKA Múzeumi Szakmai Kollégium 2328/0022 altéma kódszámú kiírására SÁRVÁR ANNO A Nádasdy Ferenc Múzeum saját honlapján web2.0 jellegű, a felhasználókkal való közös tartalomgyarapítást

Részletesebben

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Látszerész és fotócikk-kereskedő szakma gyakorlati oktatásához OKJ száma: 54 725 01 A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának dátuma:

Részletesebben

Phonak Bolero V. Teljesítmény és megbízhatóság terén a legjobb

Phonak Bolero V. Teljesítmény és megbízhatóság terén a legjobb Phonak Bolero V Teljesítmény és megbízhatóság terén a legjobb Kalandozz a világban! Az életet élni kell. Ez csak akkor lehetséges, ha nem félünk a kalandoktól, és az élet minden csodáját igyekszünk megtapasztalni.

Részletesebben

Kezdő programkészítőknek ajánlom. SZERZŐ: Kósa Judit. Oldal1

Kezdő programkészítőknek ajánlom. SZERZŐ: Kósa Judit. Oldal1 A vulkáni tevékenység félelemmel vegyes csodálattal tölti el az embereket. Érdekes, egyszersmind izgalmas az alvó, majd egyszer csak mély hallgatásából felébredő hegy. Hogyan keletkeznek a vulkáni hegyek?

Részletesebben

Karneváli forgatag scrapbook oldalakon Scrapbook.hu

Karneváli forgatag scrapbook oldalakon Scrapbook.hu Karneváli forgatag scrapbook oldalakon Scrapbook.hu http://www.scrapbook.hu/2013/02/06/scrapbook- oldalon- karnevali- forgatag/ February 6, 2013 Februárban a világ minden táján karneválok, álarcosbálok,

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL SZAKMAI BESZÁMOLÓ A TISZAZUGI FÖLDRAJZI MÚZEUM 2016. ÉVI MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRÓL A program címe: Iránya a csillagos ég! - Éjszaka a Tiszazugban Dr. Róka András, főiskolai docens (Kémiai

Részletesebben

Communitas beszámoló

Communitas beszámoló Communitas beszámoló Az ösztöndíj legnagyobb részét nyersanyagokba fektettem, így születtek az új festményeim. Az összeg másik részét pedig arra használtam, hogy néhány utazást finanszírozzak a környező

Részletesebben

Szakmai beszámoló. Azonosító: NKA 3506/1722. Készítette: Pablényi Ágnes kiállításszervezés. Budapest,

Szakmai beszámoló. Azonosító: NKA 3506/1722. Készítette: Pablényi Ágnes kiállításszervezés. Budapest, Szakmai beszámoló Az NKA Múzeumi Szakmai Kollégium által támogatott A fotómővészet születése A piktorializmustól a modern fotográfiáig (1889 1929) címő kiállítás megrendezése. A kapcsolódó katalógus megjelentetése

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A konferenciáról készült ismertető elérhető az alábbi honlapcímen: www.bathorimuzeum.hu/közérdekű információk/pályázatok Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 1388 Budapest Pf. 82 Pályázati azonosító: 3508/01085. SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Magyar Nemzeti Múzeum 3508/01085. számú pályázati azonosítóval jelölt pályázata 290.000,-

Részletesebben

PÁLYÁZATI SZAKMAI BESZÁMOLÓ

PÁLYÁZATI SZAKMAI BESZÁMOLÓ PÁLYÁZATI SZAKMAI BESZÁMOLÓ (3522/00151) DIGITÁLIS FOTÓTÁR A Nógrád Megyei Múzeumi Szervezet fotógyűjteményeinek felhasználóbarát közzététele a múzeum honlapján A Nemzeti Kulturális Alap Múzeumi Szakmai

Részletesebben

Korok, Képek, Kamerák címő fotográfiatörténeti állandó kiállítás beszámolója

Korok, Képek, Kamerák címő fotográfiatörténeti állandó kiállítás beszámolója Korok, Képek, Kamerák címő fotográfiatörténeti állandó kiállítás beszámolója 1. A kitőzött pályázati cél megvalósul, a Dömötör Zoltán fotótörténeti anyagát bemutató, Korok, Képek, Kamerák címő kiállítás

Részletesebben

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum múzeumi programok 2017. január Gatyás ölyv - Savaria Múzeum szombathely 2017. január Január 10. kedd 17.00 Január 24. kedd 17.00 Tárlatvezetés Január. 11. szerda 17.00 iseum savariense Vas vármegye kora

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / NEVELÉSI ÉVRE KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016 / 20167 NEVELÉSI ÉVRE Készült: A Nemzeti Köznevelési Törvény végrehajtásáról szóló 229./2012. (VIII.28.) Kormányrendelet 23. (1) (2) alapján Az intézmény adatai: Székhely óvoda:

Részletesebben

A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUZEÁLIS ÉRTÉKŰ HELYI SAJTÓTERMÉKEINEK DIGITALIZÁLÁSA ÉS INTERNETES KÖZZÉTÉTELE

A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUZEÁLIS ÉRTÉKŰ HELYI SAJTÓTERMÉKEINEK DIGITALIZÁLÁSA ÉS INTERNETES KÖZZÉTÉTELE A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR MUZEÁLIS ÉRTÉKŰ HELYI SAJTÓTERMÉKEINEK DIGITALIZÁLÁSA ÉS INTERNETES KÖZZÉTÉTELE Pályázati azonosító: 3532/00344 SZAKMAI BESZÁMOLÓ Az információs-kommunikációs technológia

Részletesebben

Állományvédelmi anyagok a Magyar Mezıgazdasági Múzeum két iratgyőjteményéhez c. pályázat szakmai beszámolója

Állományvédelmi anyagok a Magyar Mezıgazdasági Múzeum két iratgyőjteményéhez c. pályázat szakmai beszámolója Állományvédelmi anyagok a Állományvédelmi anyagok a Magyar Mezıgazdasági Múzeum két iratgyőjteményéhez c. pályázat szakmai beszámolója A Nemzeti Kulturális Alap Közgyőjtemények Kollégiuma támogatásban

Részletesebben