FELHÍVÁS. Kisgyermekkori nevelés támogatása c. program. megvalósítására

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELHÍVÁS. Kisgyermekkori nevelés támogatása c. program. megvalósítására"

Átírás

1 FELHÍVÁS a Kisgyermekkri nevelés támgatása c. prgram megvalósítására Magyarrszág Krmányának pályázati felhívása az óvda és családi napközi esélyteremtő szerepének és hátránykmpenzációs képességének erősítését szlgáló képzési prgram megvalósítása érdekében. A Krmány az Európai Unióval kötött Partnerségi Megállapdásban célul tűzte ki a magyarrszági köznevelési rendszer esélyteremtő szerepének javítását. A cél elérését a Krmány az Emberi Erőfrrásk Minisztériuma egy háttérintézménye részvételével tervezi megvalósítani jelen felhívásban fglalt feltételek mentén. Az együttműködés keretében a Krmány vállalja, hgy a benyújttt támgatási kérelmeket azk benyújtásától számíttt 1 30 nap alatt elbírálja. a felhívás feltételeinek megfelelő legjbb prjektet millió Ft közötti vissza nem térítendő támgatásban részesíti. az előleggel kapcslats feltételeknek megfelelő támgattt prjekteknek a megítélt támgatás maximum 25%-ának megfelelő mértékű, de legfeljebb 300 millió frint összegű előleget biztsít. A támgatási kérelmet benyújtó szervezet az együttműködés keretében vállalja 2, hgy prjektjében nyújttt képzésekkel és támgató szlgáltatáskkal hzzájárul az óvda és családi napközi esélyteremtő szerepének és hátránykmpenzációs képességének erősítéséhez, kiemelt figyelemmel az Alapprgramban rögzített hátránycsökkentő szerep eredményes megvalósítására. 1 A prjekt értékelésének időtartama növekedhet, ha hiánypótlás, vagy tisztázó kérdés válik szükségessé. 2 A prjektjavaslat benyújtására és megvalósítására száms egyéb feltétel vnatkzhat. Kérjük tanulmányzza át ezeket a felhívás tvábbi fejezeteiben.

2 Tartalmjegyzék 1. A tervezett fejlesztések háttere A knstrukció célja A rendelkezésre álló frrás A támgatás háttere Ügyfélszlgálatk elérhetősége A támgatási kérelmek benyújtásának feltélei A Prjektekkel kapcslats elvárásk A prjektek végrehajtására rendelkezésre álló idő: A prjektek megkezdésével kapcslats rendelkezések: A prjekt tartalmával kapcslats elvárásk: A prjekt területi krlátzása A prjekttől elvárt eredmények: A prjekt megvalósítása, illetve fenntartása srán elvárt egyéb követelmények Támgatható tevékenységek bemutatása Nem támgatható tevékenységek Biztsítéknyújtási kötelezettségek Közbeszerzési kötelezettségek Nyilvánssággal és tájékztatással kapcslats elvárásk Adatszlgáltatási kötelezettségek A finanszírzással kapcslats infrmációk A prjekt javaslat minimális, maximális összköltsége A támgatás frmája A támgatás mértéke, összege: Az elszámlható költségek felsrlása Az elszámlhatóság tvábbi feltételei: Az elszámlható költségek mértékére, illetve arányára vnatkzó elvárásk nem elszámlható költségek: Előleg igénybevételének feltételei Tvábbi infrmációk Mellékletek... 13

3 1. A TERVEZETT FEJLESZTÉSEK HÁTTERE 1.1. A KONSTRUKCIÓ CÉLJA A Nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény 3. (6) bekezdése a köznevelés kiemelt feladatai közé srlja az isklát megelőző kisgyermekkri fejlesztést, tvábbá a sajáts nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók speciális igényeinek figyelembevételét, egyéni képességeikhez igazdó, legeredményesebb fejlődésük elősegítését, a minél teljesebb társadalmi beilleszkedés lehetőségeinek megteremtése érdekében. Az Oktatás és képzés 2020 stratégiai dkumentum is külön hangsúlyzza a magas színvnalú kisgyermekkri nevelés kiemelt szerepét az ktatás terén jelentkező hátrányk csökkentése érdekében. A Partnerségi Megállapdásban megfgalmaztt, az ktatást és képzést érintő fejlesztésplitikai feladatk között kiemelt hangsúlyt kaptak a köznevelés hátránykmpenzációs képességének javítását célzó intézkedések. Az Országgyűlés az Nkt végén történő elfgadásával a 2014/2015-ös nevelési évre történő bevezetéssel állapíttta meg a hárméves krtól kötelező óvdai nevelést. A kiemelt prjekt célja képzéssel és támgató szlgáltatáskkal az óvda és családi napközi esélyteremtő szerepének és hátránykmpenzációs képességének erősítése, kiemelt figyelemmel a szeptember 1-től hatályba lépő, a 3 éves krtól kötelező óvdai nevelés bevezetésének szakmai támgatására, és az Alapprgramban rögzített hátránycsökkentő szerep eredményes megvalósítására. Várhatóan 2015 első negyedévében felhívás kerül meghirdetésre, melyen óvdákat és családi napköziket fenntartó szervezetek kaphatnak támgatást pedagógiai prgramjuk tvábbfejlesztésére és a hátránykmpenzációt elősegítő rendezvények megtartására. Jelen kiemelt prjekt ehhez kíván egységes képzést, illetve támgató szlgáltatást nyújtani. A kiemelt prjekt srán megvalósítható tevékenységek hzzájárulnak - az óvdapedagógus, az óvdavezető, valamint a pedagógiai és nevelő munkát közvetlenül segítő munkatársak szakmai felkészültségének fejlesztéséhez az esélyteremtés és hátránykmpenzációs pedagógiai tartalmak megsztásával; - az óvdafenntartóknál fglalkztattt óvdai tanügyigazgatási szakember szakmai/szakmajgi felkészültségének fejlesztéséhez, kiemelten a 3 éves krtól előírt óvdakötelezettséggel kapcslats feladatkra, a hátránycsökkentés helyi megvalósítására rientált érzékenyítéssel A RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ FORRÁS A kiemelt prjekt felhívás meghirdetésekr a rendelkezésre álló keretösszeg frint. A knstrukció keretében ERFA típusú tevékenységek elszámlására nincs lehetőség A TÁMOGATÁS HÁTTERE Jelen kiírás frrását az Európai Szciális Alap és Magyarrszág költségvetése társfinanszírzásban biztsítja.

4 2. ÜGYFÉLSZOLGÁLATOK ELÉRHETŐSÉGE Ha tvábbi infrmációkra van szüksége, frduljn bizalmmal a Széchenyi 2020 ügyfélszlgálathz a telefnszámn, ahl hétfőtől csütörtökig 8 órától 16 óráig, pénteken 8 órától 14 óráig fgadják hívását. Kérjük kövesse figyelemmel a felhívással kapcslats közleményeket a szechenyi2020.hu ldaln, ahl a Széchenyi 2020 ügyfélszlgálat elektrnikus elérhetőségeit is megtalálhatja. 3. A TÁMOGATÁSI KÉRELMEK BENYÚJTÁSÁNAK FELTÉLEI Amennyiben jelentkezni kíván a felhívásra, kérjük a következő infrmációkat vegye figyelembe. A támgatást igénylőnek szervezeti frmájára, méretére, jgállására, stb. vnatkzó elvárásk: A felhívásra beérkező támgatási kérelmek az eljárásrendi jgszabály szerinti kiemelt kiválasztási eljárásrend alapján kerülnek elbírálásra. Az elbírálás srán szóbeli egyeztetési lehetőséget biztsít az irányító hatóság a Prjektgazdával. E felhívásra kizárólag a Krmány által kijelölendő, a gazdasági szervezetek gazdálkdási frma szerinti besrlásáról, a statisztikai számjel elemeiről és nómenklatúráiról szóló 21/2012. (IV.16.) KIM rendelet szerinti GFO 312 közpnti költségvetési szerv besrlású EMMI háttérintézmény nyújthat be prjektjavaslatt. A kijelölendő szervezetet a Krmány hagyja jóvá az Emberi Erőfrrásk Minisztériuma (s azn belül a Köznevelésért Felelős Államtitkárság) javaslatára. Jelen pályázati felhívás keretében knzrciumk nem nyújthatnak be támgatási kérelmet. A támgatási kérelem benyújtására vnatkzó kizáró kk Nem nyújthat be támgatási kérelmet a 7. a pntban felsrlt, 1. számú szakmai melléklet szerinti kizáró kk alá tartzó szervezet. A támgatási kérelmek benyújtása A támgatási kérelmek kizárólag az uniós támgatásk kezelését szlgáló elektrnikus alkalmazásn keresztül elektrnikus frmában nyújthatók be. A támgatási kérelmek nvember 10. és február 27. között nyújthatók be. Felhívjuk a figyelmet, hgy a támgatási kérelemhez csatlni kell a kérelem adattartalmát hitelesítő, cégszerűen aláírt nyilatkzatt is. A nyilatkzat papír alapú példányát ha azt nem elektrnikus aláírással látták el - pstai útn is be kell nyújtani az elektrnikus benyújtást követően minél hamarabb, de legkésőbb az elektrnikus benyújtást követő 3 napn belül zárt csmaglásban, pstai ajánltt

5 küldeményként vagy expressz pstai szlgáltatás[1]/futárpsta-szlgáltatás[2] (garantált kézbesítési idejű belföldi pstai szlgáltatás) igénybevételével a következő címre: Emberi Erőfrrásk Minisztériuma EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság 1373 Budapest 5. Pf A PROJEKTEKKEL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK Kérjük a támgatási kérelem előkészítése srán vegye figyelembe, hgy a kérelemnek, illetve a prjektnek meg kell felelniük az alábbi feltételeknek. A prjekt javaslat maximális összköltsége: Ft 4.1. A PROJEKTEK VÉGREHAJTÁSÁRA RENDELKEZÉSRE ÁLLÓ IDŐ A prjektek végrehajtására rendelkezésre álló időtartam 36 hónap A PROJEKTEK MEGKEZDÉSÉVEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK: A prjekt által lefedett tevékenységek az előkészítés kivételével nem kezdhetők meg a támgatási kérelem benyújtásának időpntját megelőzően A PROJEKT TARTALMÁVAL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK A XXI. századi kisgyermekkri nevelés támgatása A knstrukció célja, hgy a munkatársaik ismereteinek és képességeinek javításával megfelelő hátránykmpenzációs készségekkel rendelkezzenek azn óvdák és családi napközik, ahl az elláttt [1] A pstai szlgáltatáskról szóló évi CLIX. törvény (a tvábbiakban Psta tv.) pntjában fglaltak szerint expressz pstai szlgáltatás: az az időgarantált szlgáltatás, melynek keretében a pstai szlgáltató arra vállal kötelezettséget, hgy a pstai küldeményt belföldön legkésőbb a felvételt követő munkanapn, Európai Unió tagállamaiba címzett küldemény esetében legkésőbb a felvételt követő harmadik munkanapn, egyéb nemzetközi visznylatú küldemény esetében legkésőbb a felvételt követő ötödik munkanapn kézbesíti, és emellett az alábbi a)-f) pntban fglalt többletszlgáltatásk közül legalább egyet teljesít: a) nymn követhető kezelés; b) utánvétel; c) tértivevény; d) értéknyilvánítás; e) kizárólag a küldemény címzettjeként megjelölt személy kezéhez történő kézbesítés; f) a küldeménynek a feladó lakóhelyén, tartózkdási helyén, székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén történő felvétele [2] A Psta tv pntjában fglaltak szerint futárpsta-szlgáltatás: lyan - a küldemény felvételétől számíttt legfeljebb 24 órán belül teljesítendő - időgarantált pstai szlgáltatás, amelynek keretében a pstai szlgáltató arra vállal kötelezettséget, hgy a pstai küldemény felvételét végző személy a pstai küldeményt a kézbesítés megkísérléséig megszakítás nélkül személyes felügyelete alatt tartja ly módn, hgy a feladó ez alatt bármely időpntban rendelkezhessen a pstai küldemény címzettjének vagy címének a megváltztatásáról, és sikertelen személyes kézbesítés esetén megtehesse a szükséges intézkedéseket.

6 hátránys helyzetű gyermekek aránya a 2013/2014. nevelési év statisztikai adatai alapján meghaladta a 15%-t. Ennek érdekében támgatásban részesül akkreditált képző akkreditált képzésén, tvábbképzésén való részvétel, egyéni, nevelőtestületi, blended (kevert) képzés keretében az alábbi tématerületeken: Hátránycsökkentés - A gyermekek egyenlő esélyeit és az óvdai nevelésben való rendszeres részvételét elősegítő együttműködés színterei, hatékny frmái, fenntarthatósága. - Hátránycsökkentő pedagógia az óvdai nevelésben. - A sajáts nevelési igény felismerésének eszközei a teljes óvdai életet magában fglaló tevékenységek rendjében és az óvdapedagógus szerepe, hatékny eszközei, hatáskörének határai a sajáts nevelési igény fejlesztésében, a speciális fejlesztő szakemberekkel és a családdal való együttműködésben. - A tehetséges gyermek felismerésének eszközei az óvdában, az óvdapedagógus szerepe, eszközei annak fejlesztésében. - A művészetre nevelés eszközei a gyermek tanulási képességeinek fejlődésében, hátrányainak csökkentésében. - Differenciált nevelés szerepe, eszközei a teljes óvdai és családi napközis életet magába fglaló tevékenységek rendjében. Pedagógiai prgram az óvdai nevelőmunkában - A megújult Óvdai nevelés rszágs alapprgramjáról szóló 363/2012. (XII.17) Krm. rendelet alapelvein nyugvó különböző óvdai és családi napközis tevékenységekre, nevelési területekre kiterjedő szakmódszertani képzések, különös figyelemmel az óvdás krú gyermek megismerő funkcióinak - érzékelés, észlelés, emlékezet, képzelet-, valamint az érzelmi, erkölcsi, értelmi képességeinek fejlődését, szcializációt támgató módszerek, eszközök feltárására. Mzgástevékenységek kiemelt szerepe a gyermek fejlődésében - A mindennaps testnevelés szerepe, eszközei az óvdás és családi napközis gyermek testi fejlődésében. - A mzgás szerepe az óvdás gyermek idegrendszerének, tanulási képességeinek fejlődésében, eszközei a teljes óvdai életet magába fglaló tevékenységek rendjében. Család és óvda, illetve családi napközi - Családpedagógia. - Új szemlélet a család és óvda, illetve családi napközi kapcslatában, a kisgyermekkri szlgáltatásk rendszerében. - A szülők tájékztatásának, együttműködésének hatékny frmái, eszközei, különös tekintettel az óvdai és családi napközin belüli nevelőmunka eredményességét, a gyermek fejlődésének nymn követését és a fejlődést segítő együttműködési frmákra. Játék, szabad játék az óvdában és családi napköziben - A játék, a szabad játék helye az óvdai és családi napközis élet egészében. - Az óvdapedagógus szerepe a játékban, szabad játékban. - A játék, szabad játék szerepe a gyermek kgnitív és nem kgnitív képességeinek fejlődésében. - A játék legfőbb pszichlógiai-pedagógiai kérdései, különös tekintettel az óvdapedagógus játékfeltétel megteremtésének és együttjátszásának pedagógiai vnatkzásaira. Környezettudatsságra nevelés - A környezettudatsságra nevelés hatékny módszerei és eszközei a teljes óvdai és családi napközis életet magába fglaló tevékenységek rendjében, a gyermek személyiségének fejlődésében. Tanügyigazgatás - A 3 éves krtól kiterjesztő hatályú óvdakötelezettség eredményes teljesülését beflyásló szakmai és alapvető jgi ismeretek, különös tekintettel a hátránycsökkentő attitűd érzékenyítésével.

7 A képzésbe bevnt személyekkel kapcslats elvárásk: A képzések célcsprtját elsődlegesen azn óvdák képezik, ahl az elláttt hátránys helyzetű gyermekek aránya a 2013/2014. nevelési év statisztikai adatai alapján meghaladta a 15%-t. A képzéseken az óvdák azn teljes vagy részmunkaidős munkavállalója vehet részt, akit a fenntartó a támgattt képzés időtartama alatt határzatlan idejű szerződéssel, munkavisznyban, közalkalmaztti, közszlgálati jgvisznyban fglalkztat. A képzésben rész vehet bármely munkavisznyban, közalkalmaztti, közszlgálati jgvisznyban lévő magyar államplgárságú és nem magyar államplgárságú természetes személy is, aki magyarrszági munkavégzésre jgsító munkavállalási engedéllyel rendelkezik, vagy magyarrszági munkavállalásáhz engedély nem szükséges. A képzések időtartamát úgy kell meghatárzni, hgy a képzésen lévők helyettesítése megldható legyen, egyidejűleg a megfelelő ismeretek átadásra kerülhessenek. A képzési szlgáltatáskat ingyenesen kell biztsítani a feltételeknek megfelelő személyeknek, illetve munkáltatóiknak A PROJEKT TERÜLETI KORLÁTOZÁSA Jelen knstrukció kizárólag a kevésbé fejlett (knvergencia) régiókra terjed ki A PROJEKTTŐL ELVÁRT EREDMÉNYEK A kiemelt prjekt célja a köznevelés kezdő, azt megalapzó intézményének, az óvda esélyteremtő szerepének és hátránykmpenzációs képességének erősítése, kiemelt figyelemmel a szeptember 1-től hatályba lépő, a 3 éves krtól kötelező óvdai nevelés bevezetésének szakmai támgatására, és az Alapprgramban rögzített hátránycsökkentő szerep eredményes megvalósítására. A megvalósuló képzések hzzájárulnak a gyermeki, szülői, és társadalmi igényekhez igazdó kisgyermekkri nevelés megerősítéséhez, ezáltal növelve a hátránys helyzetű gyermekek isklázási esélyeit A PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA, ILLETVE FENNTARTÁSA SORÁN ELVÁRT EGYÉB KÖVETELMÉNYEK Fenntartási kötelezettség áll fenn a fejlesztett képzési dkumentum (jegyzet) szerzői kéziratának megőrzésére digitális, szerkeszthető frmában TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK BEMUTATÁSA Prjekt előkészítés (célcsprt elemzés, megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, közbeszerzési szakértői támgatás igénybevétele) Képzési tananyag összeállítás, képzés (ktatás) - a szakmai követelményekhez illeszkedő képzési tartalm meghatárzása - képzési prtfólió összeállítása - a képzéshez szükséges tananyag (képzési prgram, jegyzet) kidlgzása, skszrsítása - a képzési helyszínek és ktatók megszervezése

8 Egyéb szakmai végrehajtás a hátrányenyhítést támgató specifikus pedagógiai módszertan elkészítése szakmai területi és közpnti krdinációs tevékenység Képzés előkészítése és szervezése 4.8. NEM TÁMOGATHATÓ TEVÉKENYSÉGEK Fentieken túl más, a prjekt céljainak elérését támgató tevékenység, mely jelen felhívásban nem került előírásra, aznban a megvalósítás szükségessé teszi, csak az Irányító Hatóság jóváhagyásával támgatható BIZTOSÍTÉKNYÚJTÁSI KÖTELEZETTSÉGEK A támgatást kérelmezőknek nem kell biztsítékt nyújtani KÖZBESZERZÉSI KÖTELEZETTSÉGEK A kedvezményezetteknek a támgatás felhasználásakr a hatálys közbeszerzési törvény alapján kell eljárniuk. Közbeszerzés esetén a közbeszerzési dkumentációt a 7. b pnt alatt felsrlt, 7. sz. tájékztató szerinti közbeszerzési ellenőrzésnek kell alávetni NYILVÁNOSSÁGGAL ÉS TÁJÉKOZTATÁSSAL KAPCSOLATOS ELVÁRÁSOK A Kedvezményezett a Prjekt megvalósítása srán köteles a hatálys jgszabálykban meghatárztt tájékztatási és nyilvánssági kötelezettségeknek eleget tenni, a Prjektről és a támgatásról az tt meghatárztt módn és tartalmmal infrmációt nyújtani. Az ezzel kapcslats követelményeket a Támgató hnlapjáról letölthető Széchenyi2020 kedvezményezettek tájékztatási kötelezettségei c. útmutató és az Arculati Kézikönyv tartalmazza ADATSZOLGÁLTATÁSI KÖTELEZETTSÉGEK Az alábbi indikátrkat szükséges a knstrukciónak teljesíteni, mely mutatók előrehaladásáról és végső teljesítéséről rendszeres adatszlgáltatási kötelezettség kerül előírásra: Képzésen, tvábbképzésen részt vevők aránya A knstrukció megvalósítása srán teljesítendő indikátr: Mutató neve 1 Képzésen, tvábbképzésen részt vevők száma Típus (kimenet/ eredmény) A mutató értelmezése: Mértéke gység Bázis érték Minimálisan elvárt célérték Célértékek elérésének időpntja eredmény % 0 20 Prjekt fizikai befejezése Mutató frrása (az adtt indikátr teljesítését igazlja) Tanúsítvány

9 Képzésen, tvábbképzésen részt vevők aránya: a támgatható tevékenységek körében meghatárztt képzésen, tvábbképzésen részt vevők száma. Nevelőtestületenként a pedagógus munkakörben és/vagy pedagógiai munkát közvetlenül segítő, illetve kisgyermekgndzó munkakörben fglalkztatttak arányának legalább 20%-t el kell érnie. 5. A FINANSZÍROZÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓK Kérjük a prjekt előkészítése srán vegye figyelembe, hgy a támgatást a prjekt megvalósítása srán csak akkr tudja majd igénybe venni, ha megfelel a következő szabályknak A PROJEKT JAVASLAT MINIMÁLIS, MAXIMÁLIS ÖSSZKÖLTSÉGE A prjekt javaslatk maximális összköltsége mindösszesen: Ft 5.2. A TÁMOGATÁS FORMÁJA Vissza nem térítendő támgatás A TÁMOGATÁS MÉRTÉKE, ÖSSZEGE: 100%, a kiemelt prjekt teljes keretösszege: Ft 5.4. AZ ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK FELSOROLÁSA Előkészítési költségek: Jgszabály, hatóság, felhívás által előírt kötelező előzetes tanulmányk elkészítése: megvalósíthatósági tanulmány, egyéb szükséges háttértanulmányk, szakvélemények, szakmai kncepció elkészítése Közbeszerzési költségek (ideértve a közbeszerzési szakértő díját is), mely nem lehet több a prjekt összes elszámlható költségének 1 %-ánál. Az előkészítés közbeszerzési költségeken kívüli összes elszámlható költsége nem haladhatja meg a prjekt összes elszámlható költségének 0,5%-át. Prjektmenedzsment A prjektmenedzsment feladatk ellátására igénybevett külső szakértők díja. Irda és eszközbérlet, A menedzsment tevékenységhez kapcslódó anyag és kis értékű eszközök költsége (pl. nymtató, számlógép, papír, írószer), Kiküldetéshez kapcslódó utazási költségek. Ezen költségek együttesen nem haladhatják meg a prjekt összes elszámlható költségének 2,5%-át. Prjekt szakmai megvalósításában közreműködő munkatársak személyi jellegű ráfrdításai

10 A prjekt céljának megvalósításában, illetve szakmai felügyeletében közvetlenül közreműködő személyzet bruttó munkabére személyi jellegű egyéb kifizetései (bérjellegű juttatásk, pl. utazási költségtérítés, Cafeteria) bérjárulékai elszámlhatók. Képzéssel és képzési anyagkkal kapcslats költségek az ktatók költségei (szakértői díj), a munkáltató által megvalósíttt képzés, vizsgáztatás esetében az ktatók és vizsgáztatók aránysíttt bére és járulékai, az ktatók utazási költségei, képzés megszervezése, lebnylítása, tananyag segédanyagk kidlgzása, fejlesztése, a prjekt keretében végrehajttt (tananyag) fejlesztéshez és képzéshez kapcslódó akkreditációs, minősítési, értékelési, regisztrációs díjak. Egyéb kiadásk a képzés céljára használt helyiségek, illetve eszközök bérleti díja, biznyítvány kiállításának díja, képzők kiválasztásáhz kapcslódó költségek, képzéshez kapcslódó egyéb költségek. Általáns (rezsi) költségek pstaköltségek, ide értve az elektrnikus kmmunikáció működtetéséhez kapcslódó költségeket is (pl. e-aláírás alkalmazásáhz kapcslódó tanúsítvány, kriptgráfiai eszközök, időbélyegzés költségei), bankszámlanyitás költsége3 (amennyiben kötelező önálló bankszámlát nyitni a prjektre), rendes havi adminisztratív (kezelési) költség és tranzakciós költségek, dkumentációs, irattárazási, archiválási költségek, a vállalat-irányítási tevékenységek (úgy, mint: jgi, adminisztratív, igazgatási, könyvelési, bérszámfejtési, ellenőrzési, kntrlling és egyéb a prjekt megvalósítását közvetetten szlgáló tevékenységek ráfrdításai, amennyiben ez máshl nem került elszámlásra). Ezek a költségek csak a rezsi költségeken belül számlhatóak el, más költség-kategóriákban nincs erre lehetőség. Általáns költségek nem haladhatják meg az összes elszámlható költség 1%-át. Egyéb szlgáltatásk költsége Kötelező könyvvizsgáló költsége 3 Amennyiben közpnti költségvetési szervről van szó, akkr elegendő, ha az ESB alapk fgadására nyittt célelszámlási számlával rendelkezik.

11 Tartalék A prjekt befejezésekr kötelező a prjektszintű könyvvizsgálat elvégzése, az erről szóló igazlást a záró elszámlási csmag részeként szükséges benyújtani. Közbeszerzési eljárásk lebnylításával összefüggő költségek külső szlgáltatás igénybevétele esetén. A felhívás által előírt nyilvánsság biztsításának költségei (kötelező EU arculati előírásk biztsítása), melynek az összes elszámlható költséghez visznyíttt aránya nem lehet több mint 0,5%. Amennyiben a prjekt megvalósítása srán lyan előre nem tervezett, és a kedvezményezett, valamint a vele szerződő vállalkzó által előre nem látható a szerződéskötés alapjául szlgáló dkumentációban nem szereplő tevékenység (pl. pótmunka) költsége merül fel, amely megfelel az elszámlhatóság feltételeinek, a prjekt eredeti célkitűzésének végrehajtásáhz és fenntarthatóságáhz elengedhetetlen, akkr ez a tevékenység támgatható. A tartalék nem lehet több mint a prjekt támgatási szerződésében meghatárztt összes elszámlható költségének 10%-a. Célcsprt számára biztsíttt támgatásk Helyi, helyközi, igazlt utazási költség a képzésben részt vevők számára a lakóhely és a képzés helyszíne, valamint a munkahely és a képzés helyszíne távlságra A képzésben résztvevő távlléte miatt felmerülő helyettesítési díj költsége a közalkalmazttak jgállásáról szóló évi XXXIII. törvény szerint. A támgatást igénylő a képzésben résztvevő távlléte miatt felmerülő helyettesítési díjára kap finanszírzási lehetőséget, annak érdekében, hgy az ellátás színvnala semmiképp ne csökkenjen. Képzés megszervezése, lebnylítása. Csak a ténylegesen képzésben eltöltött idő vehető számításba. A költségeket résztvevőnként és alkalmanként vagy időszaknként (óránként, napnként, hetenként) az adtt időszakban, adtt helyen szkáss díjtételek figyelembevételével kell tervezni és elszámlni. Eszközbeszerzés A prjekt keretében az Sztv. 80. (2) bekezdésben, illetve az államháztartási számvitelről szóló 4/2013. (I. 11.) Krm. rendelet (a tvábbiakban Áhsz.) hatálya alá tartzó szervezetek esetén az Áhsz. 1. (4) bekezdés alapján meghatárztt értékhatárig az alábbi kis értékű 4, egy összegben leírható tárgyi eszközök beszerzése lehetséges: a prjekt megvalósításáhz nélkülözhetetlen infrmatikai eszközök és a nevelési tevékenységhez kapcslódó eszköz beszerzése. Eszközök legfeljebb a prjekt elszámlható költségei 20%-áig számlhatók el. Immateriális javak beszerzése A prjekt megvalósításáhz szükséges immateriális javak (pl. szellemi termékek felhasználásának jga) bekerülési értéke elszámlható. Szlgáltatásvásárlás költsége 4 Jelenleg kis értékűnek a nettó Ft alatti egyedi beszerzési értékű eszközök számítanak az Sztv. értelmében, nettó Ft alatti egyedi beszerzési értékű eszközök számítanak az Áhsz. alapján.

12 Harmadik féltől megrendelt, a támgattt tevékenységhez közvetlenül kapcslódó, Sztv. 3. (7) pntja szerinti igénybe vett szlgáltatásk és egyéb szlgáltatásk költsége számlható el. Rendezvényszervezés, kapcslódó ellátási, ún. catering költségek, reprezentációs költségek kapcslódó járulékkkal együtt; A prjekt tevékenységhez kapcslódó, nem a felhívás keretében meghatárztt kötelező kmmunikációs tevékenységek, (pl. kiadványk, infrmációs füzetek készítése, elektrnikus megjelenés, képzések meghirdetése, tudatsság növelése, tájékztatás, kmmunikációs kampányk, stb.); A felsrltakn kívül más költség nem tervezhető AZ ELSZÁMOLHATÓSÁG TOVÁBBI FELTÉTELEI A prjekt szakmai megvalósításában közreműködő munkatársak személyi jellegű ráfrdításai esetében bérként, bérjellegű juttatásként kizárólag a prjekt céljainak megvalósításával összefüggésben, a munkaviszny alapján közvetlenül vagy közvetve nyújttt pénzbeli vagy természetbeni juttatásk számlhatók el. A személyi jellegű egyéb kifizetések és bérjárulékk lyan mértékben elszámlhatóak, amilyen mértékben a támgattt prjekthez kapcslódnak. A bérköltség csak a ténylegesen kifizetett munkabér alapján a prjekt keretében való fglalkztatás arányában számlható el munkaidő-kimutatás alapján. Bérköltségek között elszámlható költség a megbízási szerződés keretében történő munkavégzés, valamint a szellemi alktásra kötött felhasználási szerződésben rögzített személyes közreműködés díja. Szintén ebbe a kategóriába tartzik a prjekt végrehajtásában közreműködő azn személyek bére, akik számára a prjekt keretében nem kerül munkabér elszámlásra, hanem a munka elvégzése célfeladatk kiírásával ldható meg. Munkaviszny megszűnése vagy megszüntetése esetében a munkavisznyra, közalkalmaztti jgvisznyra és a közszlgálati tisztviselői jgviszny megszűnésére/ megszüntetésére vnatkzó jgszabályk által előírt, kötelezően fizetendő juttatásk költsége lyan mértékben elszámlható, amilyen mértékben az a támgattt prjekthez kapcslódik függetlenül attól, hgy a munkavégzésre vnatkzó szerződés, illetve a kllektív szerződés az elszámlás arányára vnatkzóan eltérő rendelkezéseket tartalmaz AZ ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK MÉRTÉKÉRE, ILLETVE ARÁNYÁRA VONATKOZÓ ELVÁRÁSOK Lásd az 5.4 pntban felsrlt költségeknél feltüntetett aránykat NEM ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK levnható áfa; kamattartzás kiegyenlítés; hitelkamat; hiteltúllépés költsége, egyéb pénzügyfrgalmi költségek; deviza-átváltási jutalék; pénzügyi, finanszírzási tranzakciókn realizált árflyamveszteség;

13 bírságk, kötbérek és perköltségek5 az peratív prgramban meghatárztt prgramterületen átnyúló prjektek támgatása; föld, telek, ingatlan vásárlás; épületek építése, felújítása, átalakítása, javításk bekerülési költségei; gépjármű beszerzése (vásárlása, lízingelése)6, kivéve a kis értékű eszközbeszerzéseket ELŐLEG IGÉNYBEVÉTELÉNEK FELTÉTELEI A prjekt sikeres megvalósítása érdekében a kedvezményezett előlegigénylésre lehet jgsult. Előleget flyósítani akkr lehet, ha a) a felhívás lehetőséget biztsít a kedvezményezettnek az előleg igénybevételére, b) a kedvezményezett rendelkezik hatálys támgatási szerződéssel, c) amennyiben a kedvezményezett biztsítékadásra kötelezett, a kedvezményezett legkésőbb az előlegigénylési kérelem benyújtásakr igazlja az előleggel megegyező összegű biztsíték(k) rendelkezésre állását, d) amennyiben a felhívás lehetővé tette, a kedvezményezett legkésőbb az előleg-igénylés benyújtásakr benyújtja a támgatási szerződés megkötéséhez előírt dkumentumkat e) amennyiben releváns, az első kifizetési igénylés jóváhagyásáhz az irányító hatóság által meghatárztt egyéb feltételek teljesültek f) szabályszerűen kitöltött, (tartalmilag és frmailag) megfelelő előlegigénylés került benyújtásra. A megítélt támgatás maximum 25%-ának megfelelő mértékű, de legfeljebb 300 millió frint összegű előleg vehető jelen felhívás keretei között igénybe. 6. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK Az Irányító Hatóság fenntartja magának a jgt, hgy jelen felhívást jgszabályban meghatárztt esetben felfüggessze, vagy lezárja, amelyről az Irányító Hatóság indklással elláttt közleményt tesz közzé hnlapján, ldaln. 7. MELLÉKLETEK 7.a A felhívás szakmai mellékletei 1. Kiválasztási kritériumk és a prjektjavaslatk elbírálásának módja 2. Tájékztatás a jgszabályi háttérről 3. Fgalmjegyzék 7.b A hnlapn általáns tájékztatás található az alábbiakról: 1. Kizáró kk listája 2. A prjektjavaslatk elbírálásának módja 3. Kifgás benyújtásának lehetősége 4. A szerződéskötés módja 5. Biztsítéknyújtási kötelezettség 6. A prjektek finanszírzása, és előrehaladásuk követése 7. Közbeszerzési kötelezettség 8. Nyilvánssággal és tájékztatással kapcslats kötelezettségek 9. Jgszabályi háttér 5 A plgári perrendtartásról szóló évi III. törvény 75. (1) bekezdés szerinti perköltség fgalm alapján, függetlenül attól, hgy bíróság által megítélésre került-e. 6 Figyelembe véve a pntban fglaltakat.

14 10. Fgalmjegyzék Kérjük, hgy a támgatási kérelmet a fenti mellékletek és tájékztatók figyelembevételével készítsék el.

15 1. Kiválasztási kritériumk és a prjektjavaslatk elbírálásának módja A támgatási kérelem benyújtása előtt kérjük, hgy feltétlenül lvassák át a hnlapn található általáns tájékztatás 2.sz tájékztató anyagát a támgatási kérelmek elbírálásáról! Támgatásban csak azn prjektek részesülhetnek, amelyek megfelelnek az alábbi kritériumknak. Jgsultsági szempntk a) A támgatást igénylő által benyújttt nyilatkzat elektrnikus és papír alapú példánya nem hibás vagy hiányzik (nem hiánypótltatható). b) A támgatási kérelem a felhívásban meghatárztt frmában és kért adattartalmmal került benyújtásra. c) A prjektjavaslat a benyújtási határidőn belül került benyújtásra. d) Az igényelt támgatás összege nem haladja meg a maximálisan igényelhető támgatási összeget, és az igényelt támgatási arány nem haladja meg a felhívásban megjelölt maximális támgatási intenzitást. e) A támgatást igénylő a felhívásban meghatárztt lehetséges prjektgazdai körbe tartzik. f) A prjekt megvalósításának időtartama a felhívásban megadtt időintervallum maximumán belül van. g) A prjektgazda teljesíti a hrizntális szempntkat. h) A felhívás szerinti kötelezően csatlandó dkumentumk elektrnikus frmában benyújtásra kerültek. Amennyiben a támgatást igénylő által benyújttt támgatási kérelem nem felel meg a fenti b) h) pntk szerinti követelményeknek, vagy a rendelkezésre álló adatk alapján egyértelműen nem megállapítható az adtt szempnt teljesítése, úgy egyszeri alkalmmal hiánypótlásra van lehetőség. Értékelési szempntk i. A támgatást igénylő a felhívásban fglalt valamennyi kötelezően megvalósítandó tevékenységet betervezte. (Felhívjuk a figyelmét, hgy e feltétel nem teljesülése esetén a támgatási kérelem autmatikusan elutasításra kerül.) ii. iii. A támgatási kérelem megfelel a jelen felhívásban fglalt célkitűzéseknek, hzzájárul azk megvalósulásáhz és illeszkedik a kapcslódó jgszabályk adta keretekhez. A prjektjavaslat tervezett tevékenységei megfelelnek a jelen felhívásban fglaltaknak. iv. Alkalmazásra kerülnek a prjekt eredményeit bjektív módn mérni képes belső prjektindikátrk, a Prjektgazda által meghatárztt indikátr értékek reálisan teljesíthetőek és mérhetőek. v. A támgatási kérelemben részletesen és teljes körűen megtervezésre és bemutatásra kerültek a fejlesztés által érintett tevékenységek. vi. A támgatási kérelemben bemutattt prjektirányítási rendszer biztsítja a prjekt színvnalas megvalósítását, illeszkedik a prjekt szükségleteihez.

16 vii. viii. ix. Megfelelő emberi tudás és kapacitás, illetve tárgyi eszközök állnak rendelkezésre a támgatási kérelemben vállalt tevékenységek teljesítéséhez. A Prjektgazda által benyújttt költségvetés összhangban áll a vállalt szakmai feladatkkal, érvényesül a költséghatéknyság elve (az egyes tevékenységek költségei a piaci áraknak megfelelően tervezettek). A tervezett kiadásk szükségesek a prgram megvalósításáhz, a belső költségarányk indkltak és a tervezett költségek megfelelnek a felhívásban fglalt elszámlhatósági követelményeknek. x. Kizárólag támgatható tevékenységek szerepelnek a Prjektgazda által tervezett tevékenységek között. xi. Érvényesülnek a hrizntális szempntk a prjekt megvalósítása srán. A tartalmi értékelés srán hiánypótlásnak helye nincs, de az értékelő javaslatára az irányító hatóság a Prjektgazdának legalább 3 naps határidő biztsításával tisztázó kérdést tehet fel a prjektjavaslattal kapcslatban. A tisztázó kérdés keretében új dkumentum nem kérhető be, tisztázó kérdés megválaszlása srán új dkumentum nem nyújtható be. Minden egyes értékelési szempntt megfelelt / részben megfelelt / nem felelt meg kategóriák szerint kell minősíteni. Tájékztatjuk a Prjektgazdát, hgy a prjektjavaslat összességében megfelelt minősítést ér el, amennyiben az értékelési szempntk közül legalább 7 szempnt vnatkzásában részben megfelelt vagy megfelelt minősítést ért el. Nem támgathatók azk a prjektjavaslatk, amelyek esetében a fenti szempntrendszer alapján a prjektjavaslatra adtt összesen minősítés nem felel meg. A megfelel minősítés elérése nem jelenti autmatikusan a támgatás megítélését! Nem támgathatók tvábbá azk a prjektjavaslatk sem, amelyek esetében a ii., ix. és x. szempntkra adtt minősítés nem megfelelt.

17 2. Tájékztatás a jgszabályi háttérről Törvények évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről évi CXCV. törvény az államháztartásról évi V. törvény a cégnyilvánsságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámlásról évi C. törvény a számvitelről évi CXX. törvény a tőkepiacról évi LXXVII. törvény a felnőttképzésről évi CLV. törvény a szakképzési hzzájárulásról és a képzés fejlesztésének támgatásáról évi XCII. törvény az adózás rendjéről évi XXXIV. törvény a kis- és középvállalkzáskról, fejlődésük támgatásáról évi CXXVII. törvény általáns frgalmi adóról évi CLXXXI. törvény a közpénzekből nyújttt támgatásk átláthatóságáról évi CXXV. törvény az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmzdításáról évi CVIII. törvény a közbeszerzésekről évi CXXXIV. törvény a kutatás-fejlesztésről és a technlógiai innvációról évi CXXII. törvény a köztulajdnban álló gazdasági társaságk takaréksabb működéséről Krmányrendeletek 363/2012. (XII. 17.) Krm. rendelet az Óvdai nevelés rszágs alapprgramjáról 368/2011. (XII. 31.) Krm. rendelet az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról Miniszteri rendeletek, utasításk 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-ktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról 32/2012. (X. 8.) EMMI rendelet a Sajáts nevelési igényű gyermekek óvdai nevelésének irányelve és a Sajáts nevelési igényű tanulók isklai ktatásának irányelve kiadásáról 17/2013. (III. 1.) EMMI rendelet a nemzetiség óvdai nevelésének irányelve és a nemzetiség isklai ktatásának irányelve kiadásáról 2/2010. (II. 16.) SZMM rendelet a felnőttképzési tevékenység megkezdésének és flytatásának részletes szabályairól 37/2013. (V. 28.) EMMI rendelet az emberi erőfrrásk minisztere ágazatába tartzó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről

18 Közösségi jgszabályk AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1303/2013/EU RENDELETE az Európai Reginális Fejlesztési Alapra, az Európai Szciális Alapra, a Khéziós Alapra, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vnatkzó közös rendelkezések megállapításáról, az Európai Reginális Fejlesztési Alapra, az Európai Szciális Alapra és a Khéziós Alapra és az Európai Tengerügyi és Halászati Alapra vnatkzó általáns rendelkezések megállapításáról és az 1083/2006/EK tanácsi rendelet hatályn kívül helyezéséről

19 3. Fgalmjegyzék Beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő gyermek: az a különleges bánásmódt igénylő gyermek, aki a szakértői bizttság szakértői véleménye alapján az életkráhz visznyítttan jelentősen alulteljesít, társas kapcslati prblémákkal, tanulási, magatartásszabályzási hiánysságkkal küzd, közösségbe való beilleszkedése, tvábbá személyiségfejlődése nehezített vagy sajáts tendenciákat mutat, de nem minősül sajáts nevelési igényűnek. Egyházi köznevelési intézmény: az Nkt. 2. (3) bekezdés b) pnt bb) alpntjában meghatárztt személy által fenntarttt köznevelési intézmény. Feladatellátási hely: az a cím, ahl a köznevelési intézmény alapító kiratában, szakmai alapdkumentumában fglalt feladat ellátása történik. Fenntartó: az a természetes vagy jgi személy, aki vagy amely a köznevelési feladat ellátására való jgsultságt megszerezte vagy azzal rendelkezik, és - e törvényben fglalt esetben a működtetővel közösen - a köznevelési intézmény működéséhez szükséges feltételekről gndskdik. Intézményegység: az a szervezeti egység, amelyik a köznevelési intézmény, többcélú intézmény valamely alapfeladatát látja el, Kiemelt figyelmet igénylő gyermek: a) különleges bánásmódt igénylő gyermek: aa) sajáts nevelési igényű gyermek, ab) beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, ac) kiemelten tehetséges gyermek, b) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerint hátránys és halmzttan hátránys helyzetű gyermek, Kiemelten tehetséges gyermek: az a különleges bánásmódt igénylő gyermek, aki átlag feletti általáns vagy speciális képességek birtkában magas fkú kreativitással rendelkezik, és felkelthető benne a feladat iránti erős mtiváció, elkötelezettség. Köznevelési rendszer intézményei: a) óvda, b) általáns iskla, c) gimnázium, d) szakközépiskla (a tvábbiakban a c)-d) pnt alattiak együtt: középiskla), e) szakiskla (a tvábbiakban a d)-e) pnt alattiak együtt: szakképző iskla; a tvábbiakban a c)-e) pnt alattiak együtt: középfkú iskla), f) alapfkú művészeti iskla (a tvábbiakban a b)-f) pnt alattiak együtt: iskla), g) gyógypedagógiai, knduktív pedagógiai nevelési-ktatási intézmény, h) kllégium (a tvábbiakban: az a)-h) pnt alattiak együtt: nevelési-ktatási intézmény), i) pedagógiai szakszlgálati intézmény, j) pedagógiai-szakmai szlgáltatást nyújtó intézmény (a tvábbiakban: az a)-j) pnt alattiak együtt: köznevelési intézmény). A köznevelési intézmény több különböző típusú köznevelési intézmény feladatait is elláthatja, valamint nem köznevelési feladatt ellátó intézménnyel is összevnható az Nkt-ban meghatárztt esetben, frmában és eljárás megtartásával (többcélú intézmény). Magán köznevelési intézmény: az Nkt. 2. (3) bekezdés b) pnt bc) és bd) alpntjában meghatárztt személy által fenntarttt köznevelési intézmény. Sajáts nevelési igényű gyermek: az a különleges bánásmódt igénylő gyermek, tanuló, aki a szakértői bizttság szakértői véleménye alapján mzgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfgyatéks, több fgyatéksság együttes előfrdulása esetén halmzttan fgyatéks, autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlys tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályzási zavarral) küzd. Székhely: az alapító kiratban, szakmai alapdkumentumban meghatárztt, a köznevelési intézmény alapfeladatának ellátását szlgáló feladatellátási hely, ahl képviseleti jgának gyakrlására jgsult vezetőjének munkahelye található. Tagintézmény: az az intézményegység, ahl a székhelytől való távlság vagy a feladatk jellege miatt az irányítási, képviseleti feladatk a székhelyről nem, vagy csak részben láthatók el. Telephely: a székhelyen kívül működő feladatellátási hely. Többcélú intézmények: a) egységes óvda-bölcsőde, b) egységes iskla vagy összetett iskla, c) közös igazgatású köznevelési intézmény,

20 d) általáns művelődési közpnt, e) egységes gyógypedagógiai, knduktív pedagógiai módszertani intézmény (EGYMI). Közös igazgatású köznevelési intézmény: szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységek keretében különböző típusú nevelési-ktatási intézmények, tvábbá egységes iskla, összetett iskla feladatait láthatja el. Szervezeti keretében, a nevelő és ktató munkáhz kapcslódó, nem köznevelési tevékenységet ellátó intézményegység is működhet. Általáns művelődési közpnt (ÁMK): szervezeti és szakmai tekintetben önálló intézményegységek keretében nevelési-ktatási intézményi feladatt, tvábbá a kulturális, művészeti, közművelődési, sprtfeladatk közül legalább egyet ellát. Szervezeti keretében, a nevelő és ktató munkáhz kapcslódó, nem köznevelési tevékenységet ellátó intézményegység is működhet. Nevelő és ktató munkáhz kapcslódó, nem köznevelési tevékenység: a) a felsőktatás, a köz- és felsőktatási kutatás, a közművelődés, a kultúra, a művészet, a könyvtár, a muzeális intézményi feladat, a sprt, b) minden lyan gyermekvédelmi, gyermekjóléti, szciális és egészségügyi ellátás, amely gyermekek, valamint tanköteles tanulók számára nyújtható (ide értendő a bölcsődei ellátás, a családi napközi szlgáltatás).

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14

FELHÍVÁS. A felhívás címe: Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. A felhívás kódszáma: EFOP-3.8.1-14 EFOP_3.8.1-14 FELHÍVÁS Az egészségügyi ellátórendszerben dlgzó, OKJ előtti szakképesítéssel rendelkezők számára az OKJ-s szakképesítés megszerzése támgatásának megvalósítására A felhívás címe: Felzárkóztató

Részletesebben

9.sz. melléklet. KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program

9.sz. melléklet. KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program 9.sz. melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Prgram Innvatív, kísérleti fglalkztatási prgramk - A kmpnens c. pályázati felhívásáhz Kódszám: TÁMOP- 1.4.3-08/1 A prjektek az

Részletesebben

FELHÍVÁS. Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. megvalósítására

FELHÍVÁS. Felzárkóztató egészségügyi ápolói szakképzési programok. megvalósítására FELHÍVÁS Felzárkóztató egészségügyi áplói szakképzési prgramk megvalósítására Magyarrszág Krmányának felhívása a Felzárkóztató egészségügyi áplói szakképzési prgramra, mely lehetőséget ad az egészségügyi

Részletesebben

SZÁMÁRA. Pályázhatnak nagyvállalatok Támogatási keretösszeg: 10 Mrd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db.

SZÁMÁRA. Pályázhatnak nagyvállalatok Támogatási keretösszeg: 10 Mrd Ft. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: db. A LEGFONTOSABB TUDNIVALÓK: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS TERVEZET MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA GINOP-6.1.5-16 TÁRSADALMI EGYEZTETÉS ALATT A Krmány a Partnerségi Megállapdásban

Részletesebben

Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata

Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye Alapító Okirata 2005. január 25. (módsításkkal egységes szerkezetben) 1. Az intézmény neve: Autizmus Alapítvány Egységes Gyógypedagógiai

Részletesebben

6. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program

6. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program 6. számú melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Prgram A Képzésbe Ágyaztt Fglalkztatás szakmai támgatása c. pályázati felhívásáhz Kódszám: TÁMOP 3.3.6 C-10/01 A prjektek az

Részletesebben

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására

FELHÍVÁS. A Természetvédelmi Őrszolgálat és monitorozó rendszer fejlesztésének megvalósítására FELHÍVÁS A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztésének megvalósítására A Természetvédelmi Őrszlgálat és mnitrzó rendszer fejlesztése A felhívás kódszáma: KEHOP- 4.2.0 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: VESZPRÉM MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: VESZPRÉM MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: VESZPRÉM MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP-2.1.3-15 1.2. A rendelkezésre álló forrás A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: millió

Részletesebben

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP

TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP TERÜLETSPECIFIKUS MELLÉKLET TERÜLET: JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE FELHÍVÁS SZÁMA: TOP-3.2.1-15 1.2. A rendelkezésre álló forrás A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett : Teljes

Részletesebben

Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása GINOP 1.2.5-15

Logisztikai szolgáltató központok fejlesztéseinek támogatása GINOP 1.2.5-15 Jelen tájékztatóban fglaltak nem nyújtanak teljes körű tájékztatást és nem minősülnek ajánlattételnek, kizárólag a figyelem felkeltése a céljuk. A pályázatkkal kapcslats infrmációk tájékztató jellegűek,

Részletesebben

FELHÍVÁS. Kisgyermekkori nevelés támogatása c. program. megvalósítására

FELHÍVÁS. Kisgyermekkori nevelés támogatása c. program. megvalósítására EFOP-3.1.1-2014 FELHÍVÁS a Kisgyermekkri nevelés támgatása c. prgram megvalósítására Magyarrszág Krmányának pályázati felhívása az óvda és családi napközi esélyteremtő szerepének és hátránykmpenzációs

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. Innovatív, integrált térségi szolgáltatások létesítése

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében. Innovatív, integrált térségi szolgáltatások létesítése KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Prgram keretében Innvatív, integrált térségi szlgáltatásk létesítése címő tervezési felhíváshz Kódszám: TIOP- 3.5.1-09/1 A prjektek az Európai

Részletesebben

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében A fogyasztóvédelem társadalmasítása tudatos fogyasztói magatartás kialakításával c. pályázati felhívásához Kódszám:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében. komplex vállalati technológia fejlesztés kis- és középvállalkozások számára

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretében. komplex vállalati technológia fejlesztés kis- és középvállalkozások számára PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Gazdaságfejlesztési Operatív Prgram keretében kmplex vállalati technlógia fejlesztés kis- és középvállalkzásk számára Kódszám: GOP-2007-2.1.1/B Tartalm A. A TÁMOGATÁS CÉLJA, RENDELKEZÉSRE

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támgatáskra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizttsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24.,

Részletesebben

MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA

MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA MUNKAHELYI KÉPZÉSEK TÁMOGATÁSA NAGYVÁLLALATOK MUNKAVÁLLALÓI SZÁMÁRA Pályázat kódszáma GINOP-6.1.5-17 Támgatás összege 10 100 millió Ft Támgatási De minimis támgatás esetén max. 100 % intenzitás ilyen típusú

Részletesebben

A Zsadányi Református Egyházközség presbitériuma

A Zsadányi Református Egyházközség presbitériuma A Zsadányi Refrmátus Egyházközség, a Zsadányi Refrmátus Általáns Iskla, mint ktatási intézménynek 15/2012. Számú presbitériumi alapító határzat alapján Alapító Okiratát az alábbiak szerint állapítja meg:

Részletesebben

6. sz. melléklet. a TÁMOP 2.2.4 pályázati útmutatóhoz. Költségvetési specifikáció

6. sz. melléklet. a TÁMOP 2.2.4 pályázati útmutatóhoz. Költségvetési specifikáció 6. sz. melléklet a TÁMOP 2.2.4 pályázati útmutatóhoz Költségvetési specifikáció A specifikáció az ESZA elszámolható költségek általános útmutatóban foglaltakat a TÁMOP 2.2.4 pályázati kiírás esetében az

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ GINOP-2.1.7-15 Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ GINOP-2.1.7-15 Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés Prttípus, termék-, technlógia- és szlgáltatásfejlesztés 1 1. Alapvető cél A Felhívás célja, hgy a Nemzeti Intelligens Szaksdási Stratégiában (a tvábbiakban: S3) megfgalmaztt intelligens gyártás specializációt

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Prgram Múzeumk isklabarát fejlesztése és ktatási-képzési szerepének infrastrukturális erısítése c. pályázati felhívásáhz Kódszám: TIOP 1.2.2/09/1

Részletesebben

Projektzárási használati útmutató

Projektzárási használati útmutató Prjektzárási használati útmutató Tartalmjegyzék I. Prjektzárási dkumentáció minimális tartalma:... 2 A Kifizetési kérelem és Záró Prjekt Előrehaladási Jelentés (ZPEJ) nymtattt váltzata (5. számú melléklet)...

Részletesebben

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11.

Út a munkához program. Kőnig Éva Hajdúszoboszló 2009. június 9-11. Út a munkáhz prgram Kőnig Éva Hajdúszbszló 2009. június 9-11. Az átalakítás céljai és alapelvei Célk: a segélyezettek munkaerőpiaci pzíciójának javítása, a segélyezés munka ellen ösztönző hatásának mérséklése,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával c. konstrukciójához

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A régió innovációs potenciáljának fejlesztése innovatív start-up cégek létrehozásával c. konstrukciójához PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a DÉL-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM ÉSZAK-ALFÖLDI OPERATÍV PROGRAM ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM NYUGAT-DUNÁNTÚLI OPERATÍV PROGRAM A régió innvációs ptenciáljának fejlesztése innvatív

Részletesebben

SZÉKELY ERIKA. Szaktanácsadás támogatási lehetőségei a VP 2014-2020 időszakában. Kecskemét, 2014. 05.16.

SZÉKELY ERIKA. Szaktanácsadás támogatási lehetőségei a VP 2014-2020 időszakában. Kecskemét, 2014. 05.16. SZÉKELY ERIKA Szaktanácsadás támgatási lehetőségei a VP 2014-2020 időszakában Kecskemét, 2014. 05.16. Hangsúlyban a tudásátadás és az innváció A VP 2014-2020-ban a tudásátadás és az innváció előmzdítása

Részletesebben

A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben projekt Szervezeti és Működési Szabályzata

A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben projekt Szervezeti és Működési Szabályzata A TÁMOP 3.1.7-11/2-2011-0413. Referencia intézmény az Őrségben prjekt Szervezeti és Működési Szabályzata Érvényes: szerződéskötés ideje 2012. április 25-2012.któber 31. + fenntartási kötelezettség. 2012.

Részletesebben

TÁMOP - 3.3.14.B-14/1. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása

TÁMOP - 3.3.14.B-14/1. Hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok kialakítása TÁMOP - 3.3.14.B-14/1 Hazai és nemzetközi testvérisklai kapcslatk kialakítása Pályázók köre: általáns iskla, szakiskla, gimnázium, szakközépiskla, alapfkú művészeti iskla fenntartói Támgatás vehető igénybe:

Részletesebben

Módosult az Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP- 4.1.1-15 kódszámú) felhívás

Módosult az Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP- 4.1.1-15 kódszámú) felhívás Módsult az Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP- 4.1.1-15 kódszámú) felhívás Módsult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése

Részletesebben

NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára "Zöld Óvoda" cím elnyerésére

NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET óvodák számára Zöld Óvoda cím elnyerésére Az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium megbízásából az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támgatáskezelı Igazgatósága A pályázat célja: NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET

Részletesebben

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. GINOP-1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. GINOP-1.2.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése Mikr-, kis- és középvállalkzásk termelési kapacitásainak 1. Alapvető cél A hazai ipar fejlesztése érdekében jelen felhívás célja a kiemelt iparágakban fejleszteni kívánó hazai mikr-, kis- és középvállalkzásk

Részletesebben

az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld, a Dél-Dunántúl régiókban megvalósuló projektek esetében: 50%

az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld, a Dél-Dunántúl régiókban megvalósuló projektek esetében: 50% Webldal: www.icteurpa.hu / E-mail: inf@icteurpa.hu MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ BERUHÁZÁSAINAK TÁMOGATÁSA GINOP-1.2.2-15 BENYÚJTÁSI HATÁRIDŐ: 2015. július 8-tól 2017. július 10-ig

Részletesebben

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében VI. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében A társadalmi kohéziót erősítő bűnmegelőzési és reintegrációs programok módszertani megalapozása című program tervezéséhez

Részletesebben

Pénzügyi elszámolás részletes szabályai. Regionális Fejlesztési Operatív Programok keretében. támogatott projektek pénzügyi lebonyolításához

Pénzügyi elszámolás részletes szabályai. Regionális Fejlesztési Operatív Programok keretében. támogatott projektek pénzügyi lebonyolításához Nemzetgazdasági Minisztérium reginális fejlesztési prgramkért felelős helyettes államtitkár Pénzügyi elszámlás részletes szabályai a Reginális Fejlesztési Operatív Prgramk keretében támgattt prjektek pénzügyi

Részletesebben

VII. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

VII. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ. Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében VII. ELSZÁMOLHATÓ KÖLTSÉGEK SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében Civil szervezeteknek szolgáltató, azokat fejlesztő szervezetek támogatása c. pályázati felhívásához Kódszám: TÁMOP-5.5.3/08/2

Részletesebben

A Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarországi Régióban Tükörprogram bemutatása

A Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a Közép-Magyarországi Régióban Tükörprogram bemutatása A Fiatalk vállalkzóvá válásának támgatása a Közép-Magyarrszági Régióban Tükörprgram bemutatása Budapest. 2014. március 6. Előadó: Pákzdi Szablcs ügyvezető igazgató 1200000 Vállalkzás összesen 1.645.438

Részletesebben

Pénzügyi elszámolás részletes szabályai. Regionális Fejlesztési Operatív Programok keretében. támogatott projektek pénzügyi lebonyolításához

Pénzügyi elszámolás részletes szabályai. Regionális Fejlesztési Operatív Programok keretében. támogatott projektek pénzügyi lebonyolításához Nemzetgazdasági Minisztérium reginális fejlesztési prgramkért felelős helyettes államtitkár Pénzügyi elszámlás részletes szabályai a Reginális Fejlesztési Operatív Prgramk keretében támgattt prjektek pénzügyi

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszáma: T5410-K-1/2013. Szociális továbbképzéseken való részvételre. I. A pályázat tárgya

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Kódszáma: T5410-K-1/2013. Szociális továbbképzéseken való részvételre. I. A pályázat tárgya PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szciális tvábbképzéseken való részvételre Kódszáma: T5410-K-1/2013 1 I. A pályázat tárgya A Nemzeti Család- és Szciálplitikai Intézet (tvábbiakban NCSSZI) és az Apr Vilms Katlikus Főiskla

Részletesebben

SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL

SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL SZOCIÁLIS ÉS GYÁMHIVATAL 9022 Győr, Türr István utca 1. - 9020 Győr Pf.: 36 - Telefn: +36 (96) 326-244; 326-453 - Fax: +36 (96) 518-220 E-mail: gyamhivatal@gyrkzig.hu - Hnlap: www.gyrkzig.hu 2 Államigazgatási

Részletesebben

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás / Infrastruktúra Operatív Program keretében

KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás / Infrastruktúra Operatív Program keretében 5. sz. melléklet KÖLTSÉGVETÉSI SPECIFIKÁCIÓ a Társadalmi Megújulás / Infrastruktúra Operatív Program keretében Munkahelyi képzések támogatása ernyőszervezeteken keresztül című pályázati felhíváshoz Kódszám:

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támgatáskra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizttsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24.,

Részletesebben

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP-6.6.1-15 kódszámú) felhívás

Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP-6.6.1-15 kódszámú) felhívás Módsult a Széchenyi 2020 keretében megjelent Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése című (TOP-6.6.1-15 kódszámú) felhívás Felhívjuk a támgatást igénylők figyelmét, hgy a felhívás módsulásai

Részletesebben

Felhívás Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtése fejlesztése

Felhívás Kazincbarcika és vonzáskörzete munkahelyteremtése fejlesztése Felhívás a Kazincbarcika és vnzáskörzete munkahelyteremtése fejlesztése című és SH1/1 számú prjekt keretében megvalósíttt Vállalkzásk munkahelyteremtést szlgáló támgatása pályázati alap szakmai értékelői

Részletesebben

Kiemelt Projekt Felhívás. Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2015-5.7.0 Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése

Kiemelt Projekt Felhívás. Környezet és Energia Operatív Program KEOP-2015-5.7.0 Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése Kiemelt Prjekt Felhívás a Környezet és Energia Operatív Prgram KEOP-2015-5.7.0 Középületek kiemelt jelentőségű épületenergetikai fejlesztése című knstrukcióhz Érvényes: 2015. május Tartalm A. DOKUMENTUM

Részletesebben

GINOP A kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 8 év.(türelmi. és rendelkezésre tartási idővel együtt)

GINOP A kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 8 év.(türelmi. és rendelkezésre tartási idővel együtt) Az infkmmunikációs ágazatban működő mikr-, kis- és középvállalkzásk által előállíttt termékek és szlgáltatásk piacsításának, nemzetközi piackra való belépésének támgatása GINOP-3.1.2-8.2.4-16 Támgatás

Részletesebben

(2) A továbbképzésre kötelezettnek egy továbbképzési időszak alatt szakképesítésenként legalább 250 pontot kell teljesítenie.

(2) A továbbképzésre kötelezettnek egy továbbképzési időszak alatt szakképesítésenként legalább 250 pontot kell teljesítenie. A nemzeti erőfrrás miniszter 64/2011. (XI. 29.) NEFMI rendelete az rvsk, fgrvsk, gyógyszerészek és az egészségügyi felsőfkú szakirányú szakképesítéssel rendelkezők flyamats tvábbképzéséről Az egészségügyről

Részletesebben

A 2011-ben benyújtott Leader pályázatok elszámolása kapcsán:

A 2011-ben benyújtott Leader pályázatok elszámolása kapcsán: Felhívjuk mindenki figyelmét, hgy a tájékzódásra szánt hivatals dkumentum az MVH által kibcsáttt közlemény. Ez a vázlat nem teljes körű, a kifizetési kérelmek benyújtásáhz, mindenképpen szükséges áttanulmányzni

Részletesebben

Pályázók köre: magyarországi Akkreditált és Akkreditált Kiváló Tehetségpontok

Pályázók köre: magyarországi Akkreditált és Akkreditált Kiváló Tehetségpontok 1 Felhívás a TÁMOP-3.4.5-12-2012-0001 Tehetséghidak Prgram nevű kiemelt prjekt keretében megvalósuló tanórán kívüli tehetségsegítő prgramk szervezésére a szülő-diák-pedagógus együttműködésének fejlesztése

Részletesebben

FELHÍVÁS. a fiatalok társadalmi aktivitásának növelésére. A felhívás címe: Komplex ifjúsági fejlesztések új nemzedék újratöltve

FELHÍVÁS. a fiatalok társadalmi aktivitásának növelésére. A felhívás címe: Komplex ifjúsági fejlesztések új nemzedék újratöltve FELHÍVÁS a fiatalk társadalmi aktivitásának növelésére A felhívás címe: Kmplex ifjúsági fejlesztések új nemzedék újratöltve A felhívás kódszáma: EFOP-1.2.3-VEKOP/15 Magyarrszág Krmányának felhívása az

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. A turisztikai fogadóképesség javítása c. támogatására.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. A turisztikai fogadóképesség javítása c. támogatására. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarrszági Operatív Prgram keretében A turisztikai fgadóképesség javítása c. támgatására Kódszám: KMOP-2007-3.1.2/A/B/D A prjektek az Európai Unió támgatásával, az Európai

Részletesebben

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2016. (V. 13.) önkormányzati rendelete

Balatonrendes Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/2016. (V. 13.) önkormányzati rendelete Balatnrendes Község Önkrmányzata Képviselő-testületének 6/2016. (V. 13.) önkrmányzati rendelete a helyi adókról szóló 7/2014. (X. 9.) önkrmányzati rendelet módsításáról Balatnrendes Község Önkrmányzata

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

A Kormányhivatalok közneveléssel kapcsolatos feladatai A tanévben Kecskemét

A Kormányhivatalok közneveléssel kapcsolatos feladatai A tanévben Kecskemét A Krmányhivatalk közneveléssel kapcslats feladatai A 2013-2014. tanévben 2013.08.29. Kecskemét Az előadás témái 1. Flyamats feladatk Járási Hivatal Oktatási Fősztály 2. Időszaks feladatk Járási Hivatal

Részletesebben

ÁRAJÁNLATKÉRÉS. Az ajánlatkérő

ÁRAJÁNLATKÉRÉS. Az ajánlatkérő Iktatószám: EHEA-22-1/2015 Prjekt szám: 559232-EPP-1-2014-1-HU-EPPKA3-BOLOGNA ÁRAJÁNLATKÉRÉS 1. Az ajánlatkérő adatai Név: Tempus Közalapítvány Cím: 1093 Budapest, Lónyay u. 31. Képviselő: Dr. Nemeslaki

Részletesebben

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT

KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT SOPRON 2016 Hatálys: 2016. 03. 02.-től TARTALOMJEGYZÉK A KÖZBESZERZÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA ÉS HATÁLYA... 3 A KÖZBESZERZÉS TÁRGYA... 3 A KÖZBESZERZÉSI

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyermekvédelmi gyámi témájú alapképzésen való részvételre Kódszáma: T5410-Gy-4/2014

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyermekvédelmi gyámi témájú alapképzésen való részvételre Kódszáma: T5410-Gy-4/2014 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Gyermekvédelmi gyámi témájú alapképzésen való részvételre Kódszáma: T5410-Gy-4/2014 I. A pályázat tárgya A Nemzeti Család- és Szciálplitikai Intézet és az Apr Vilms Katlikus Főiskla

Részletesebben

15AUG28. JBUDAPEST FOVÁROS h6ls.,j,a^0rmányhivatala. Budapest Főváros Kormányhivatala (továbbiakban: Hivatal) hatáskörében eljárva meghoztam az alábbi

15AUG28. JBUDAPEST FOVÁROS h6ls.,j,a^0rmányhivatala. Budapest Főváros Kormányhivatala (továbbiakban: Hivatal) hatáskörében eljárva meghoztam az alábbi Budapest Fővárs Krmányhivatala ~ ' " lyi és Igazságügyi Fősztály láüs és Gyámügyi Osztály izés jgerős: L 15AUG28. JBUDAPEST FOVÁROS h6ls.,j,a^0rmányhivatala ÉRKEZETT 2015 AOO 3 jg^tszám: BPC/020/02173-2/2015

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI OPERATÍV PROGRAM keretében Közktatási intézmények beruházásainak támgatására Kódszám: KMOP-2007-4.6.1 A prjektek az Európai Unió támgatásával, az Európai Reginális

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől. U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné

Szentes Város Polgármesterétől. U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné Szentes Várs Plgármesterétől U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándrné Tárgy: Tájékztató az önkrmányzati adósságátvállalásról Mell.: 1 db nyilatkzat Szentes Várs Önkrmányzata Képviselő-testülete Szentes

Részletesebben

TÁMOP - 5.5.7/08/1 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése c. tervezési felhívásához

TÁMOP - 5.5.7/08/1 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése c. tervezési felhívásához TÁMOP - 5.5.7/08/1 Betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselői hálózat és civil jogvédő munka fejlesztése c. tervezési felhívásához Kiemelt projektekre vonatkozó költségvetési specifikáció A specifikáció

Részletesebben

Kérelemnyomtatvány súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményének igényléséhez 2014. január hónaptól hatályos

Kérelemnyomtatvány súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményének igényléséhez 2014. január hónaptól hatályos Kérelemnymtatvány súlys mzgáskrlátztt személyek közlekedési kedvezményének igényléséhez 2014. január hónaptól hatálys 1. Súlys mzgáskrlátztt, illetve egyéb fgyatékssággal élő személyre vnatkzó adatk: 1.1.

Részletesebben

Előterjesztő: Bodorkós Ferenc polgármester. Összeállította: Dr. Görög István jegyző. Melléklet: Pályázati felívás

Előterjesztő: Bodorkós Ferenc polgármester. Összeállította: Dr. Görög István jegyző. Melléklet: Pályázati felívás Tárgy: Gencsapáti Idősek Klubja intézményvezetői álláshelyére vnatkzó pályázati kiírás jóváhagyása Előterjesztő: Bdrkós Ferenc plgármester Összeállíttta: Dr. Görög István jegyző Melléklet: Pályázati felívás

Részletesebben

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA GINOP-5.2.4-16 2018.05.23. ZALAEGERSZEGI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM SZÉCHENYI ISTVÁN SZAKGIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcslatban tvábbi kérdése merül fel, keressen minket bizalmmal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Várs- és Gazdaságfejlesztési Közpnt 4031 Debrecen, Széchenyi

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárspatak Várs Plgármesterétıl 3950 Sárspatak, Kssuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarspatak@sarspatak.hu ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek - a Szciális fglakztatási prjekt a sárspataki

Részletesebben

Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek

Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Esélyegyenlőség: Kiemelt figyelmet igénylő gyermekek: SNI gyermekek Nagy Gyöngyi Mária Óvodapedagógiai konferencia - 2013. 04. 12.- Hotel Benczúr 1 Köznevelés A köznevelés közszolgálat, amely a felnövekvő

Részletesebben

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás

A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás A tankerületi szakértői bizottsági tevékenység és a nevelési tanácsadás Kiemelt figyelmet igénylő gyermek, tanuló: - különleges bánásmódot igénylő gyermek, tanuló, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma; elektronikus levelezési címe

1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma; elektronikus levelezési címe és útfelújítás építési beruházás kivitelezői feladatainak ellátása AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS - módsításkkal egységes szerkezetben II.- - Huszártelep területi és társadalmi reintegrációja (ÉAOP-5.1.1/B-09-2f-2012-0002-Szciális

Részletesebben

Internátusi Szakmai Találkozó Szabadi Edit Pedagógiai előadó Kecskemét, március 23.

Internátusi Szakmai Találkozó Szabadi Edit Pedagógiai előadó Kecskemét, március 23. Internátusi Szakmai Találkzó Szabadi Edit Pedagógiai előadó Kecskemét, 2018. március 23. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 326/2013. (VIII. 30.) Krm. rendelet a pedagógusk előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazttak

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében. Közoktatási intézmények beruházásainak támogatására. Kódszám: KMOP-2007-4.6. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Közép-Magyarrszági Operatív Prgram keretében Közktatási intézmények beruházásainak támgatására Kódszám: KMOP-2007-4.6.1 A prjektek az Európai Unió támgatásával, az Európai Reginális

Részletesebben

A csatlakozás érdekében a Csatlakozó adatkezelőnek az alábbi folyamat szerint kell informatikai rendszerének csatlakozását megvalósítani:

A csatlakozás érdekében a Csatlakozó adatkezelőnek az alábbi folyamat szerint kell informatikai rendszerének csatlakozását megvalósítani: Melléklet 1 A Csatlakzás eljárásrendje A csatlakzás érdekében a Csatlakzó adatkezelőnek az alábbi flyamat szerint kell infrmatikai rendszerének csatlakzását megvalósítani: 1. Regisztráció a https://e-egeszsegugy.gv.hu/ekapu

Részletesebben

Pályázati Felhívás és Útmutató

Pályázati Felhívás és Útmutató Pályázati Felhívás és Útmutató a Svájci-Magyar Együttműködési Prgram keretében Vállalkzásk munkahelyteremtést szlgáló támgatása tárgyú pályázathz Kazincbarcikai kistérség 2015. december 1 Tartalm A Fgalmak...

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára GINOP-6.1.5-17 TERVEZETT KERETÖSSZEG Tervezett keretösszeg: 18 520 000 000 Forint. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 185-1852

Részletesebben

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára

Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára Pályázat kódja Keretösszeg Támogatási összeg Intenzitás Pályázók köre Területi szűkítés Beadás kezdete Megvalósítási idő Támogatható

Részletesebben

Kommunikálható információk összefoglalója, az etanácsadók részére

Kommunikálható információk összefoglalója, az etanácsadók részére Kmmunikálható infrmációk összefglalója, az etanácsadók részére - A TÁMOP 2.1.2 Idegen nyelvi és infrmatikai kmpetenciák fejlesztése kiemelt prjekt célja, a felnőtt magyar laksság tanulási hajlandóságának

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a mezőgazdasági ágazatban nyújttt csekély összegű támgatáskra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1408/2013/EU bizttsági

Részletesebben

1. Értelmező rendelkezés (1) Jelen rendelet alkalmazásában:

1. Értelmező rendelkezés (1) Jelen rendelet alkalmazásában: BALMAZÚJVÁROS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT Képviselő-testületének 12/2016. (IV. 27.) önkrmányzati rendelete a helyi adókról szóló 29/2012. (XI. 29.) rendelet módsításáról Balmazújvárs Várs Önkrmányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez

FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez 1 FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: 2328-3/2015. 10. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földes

Részletesebben

NYILATKOZAT. Alulírott.. nyilatkozom, hogy gyermekem étkeztetésére a 2016/2017. tanévben a kollégiumi ellátást igénybe veszem.

NYILATKOZAT. Alulírott.. nyilatkozom, hogy gyermekem étkeztetésére a 2016/2017. tanévben a kollégiumi ellátást igénybe veszem. NYILATKOZAT Alulírtt.. nyilatkzm, hgy gyermekem étkeztetésére a 2016/2017. tanévben a kllégiumi ellátást igénybe veszem. Kérjük az alábbi adatkat kitölteni: Gyermek neve: Kllégium neve: Iskla/sztálya:..

Részletesebben

I. Súlyos mozgáskorlátozott, illetve egyéb fogyatékossággal élő személyre vonatkozó adatok:

I. Súlyos mozgáskorlátozott, illetve egyéb fogyatékossággal élő személyre vonatkozó adatok: 1. Személyes adatk Név: Születési név: Születési hely, idő: Anyja neve: TAJ szám: Államplgárság: Kérelemnymtatvány súlys mzgáskrlátztt személyek közlekedési kedvezményei igényléséhez 2016. február hónaptól

Részletesebben

A projekt részcéljai:

A projekt részcéljai: ÓVODAI ÉS ISKOLAI SZOCIÁLIS SEGÍTŐ TEVÉKENYSÉG FEJLESZTÉSE A FELHÍVÁS KÓDSZÁMA: EFOP-3.2.9-16 Magyarország Kormányának felhívása a család-és gyermekjóléti központok vagy az általuk kiszerződött feladatellátó

Részletesebben

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12 DAOP-2.1.

Turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához. Kódszám: DDOP-2.1.1/D-12, KDOP-2.1.1/D-12, NYDOP-2.1.1/F-12 DAOP-2.1. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Dél-Alföldi Operatív Prgram Dél-Dunántúli Operatív Prgram Észak-Alföldi Operatív Prgram Észak-Magyarrszági Operatív Prgram Közép-Dunántúli Operatív Prgram Nyugat-Dunántúli Operatív

Részletesebben

A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt céljai

A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt projekt céljai A TÁMOP 2.4.8-12 kiemelt prjekt céljai Előadó: Nesztinger Péter közigazgatási főtanácsadó Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság E-mail cím: nesztingerp@lab.hu Telefnszám: +36

Részletesebben

A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet, amelyre meghívja a :

A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA. A Könyvkiadás Kollégiuma meghívásos pályázatot hirdet, amelyre meghívja a : A KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA nline módn történő pályázat benyújtására A Könyvkiadás Kllégiuma meghíváss pályázatt hirdet, amelyre meghívja a : Könyvtárellátó Kiemelkedően Közhasznú

Részletesebben

FELHÍVÁS. Az átmeneti és rehabilitációs intézmények korszerűsítésére. A Felhívás címe: Átmeneti és rehabilitációs intézmények korszerűsítése

FELHÍVÁS. Az átmeneti és rehabilitációs intézmények korszerűsítésére. A Felhívás címe: Átmeneti és rehabilitációs intézmények korszerűsítése FELHÍVÁS Az átmeneti és rehabilitációs intézmények krszerűsítésére A Felhívás címe: Átmeneti és rehabilitációs intézmények krszerűsítése A Felhívás kódszáma: EFOP-2.2.3-16 Magyarrszág Krmányának felhívása

Részletesebben

A jelentéstétellel és kifizetésekkel kapcsolatos tájékoztatás rendje

A jelentéstétellel és kifizetésekkel kapcsolatos tájékoztatás rendje 15. sz melléklet A jelentéstétellel és kifizetésekkel kapcslats tájékztatás rendje A KEDVEZMÉNYEZETTEK JELENTÉSTÉTELI ÉS MONITORING FELADATAI A Pályázati Alap kedvezményezettje köteles a TKSZ-t tájékztatni

Részletesebben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Buj Község Önkormányzat Képviselő-testület 183/2016. (II.15.) határozata Buj Község Önkormányzata Képviselő testületének a Buji Aranyalma Egységes Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának a kormányzati funkciók

Részletesebben

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A ZAGYVARÉKASON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A ZAGYVARÉKASON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA PÁLYÁZATI KIÍRÁS A ZAGYVARÉKASON MŰKÖDŐ TÁRSADALMI SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Zagyvarékas Község Képviselő-testülete anyagilag is támgatni kívánja a település területén működő társadalmi szervezetek működését,

Részletesebben

Vállalkozóvá válást elısegítı tanácsadás

Vállalkozóvá válást elısegítı tanácsadás Vállalkzóvá válást elısegítı tanácsadás 1. A szlgáltatás célja 1.1. Átfgó cél A szlgáltatás célja a munkát keresık vállalkzóvá válásának elısegítése, új vállalkzásk indítása. 1.2. Operatív cél A vállalkzóvá

Részletesebben

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban

Tájékoztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcsolatban Tájékztató a 2015. évi pedagógiai-szakmai ellenőrzés (tanfelügyelet) és pedagógusminősítések szakértői feladataival kapcslatban Budapest, 2015. szeptember 21. 1 A 2015. év szeptemberében megkezdődött minősítésekkel

Részletesebben

A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság 559/2011. (VIII. 22.) határozatával a kőbányai

A Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság 559/2011. (VIII. 22.) határozatával a kőbányai Budapest Fővárs X. kerület Kőbányai Önkrmányzat Alplgármestere J,j. számú előterjesztés Előterjesztés a Kulturális, Oktatási és Sprt Bizttság részére a kőbányai hátránys helyzetű gyermekek sprtcélú, valamint

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2013. január 21-én (hétfő) 08.00 órára

M E G H Í V Ó. 2013. január 21-én (hétfő) 08.00 órára BALATONFENYVES KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Balatnfenyves, Kölcsey u. 27. Tel: 85/560-158, Fax: 85/361-802 E-mail: plgarmester@balatnfenyves.hu M E G H Í V Ó a Balatnfenyves Község Önkrmányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Alapító okirat - - 5. Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.

Alapító okirat - - 5. Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32. Alapító okirat ának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8..(5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21..(3)

Részletesebben

Pályázati Felhívás és Útmutató

Pályázati Felhívás és Útmutató Pályázati Felhívás és Útmutató a Svájci-Magyar Együttműködési Prgram keretében Vállalkzásk munkahelyteremtést szlgáló támgatása tárgyú pályázathz Kazincbarcikai kistérség 2014. április 1 Tartalm A Alapvető

Részletesebben

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanév

Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola tanév Az Érdi Batthyány Sprtisklai Általáns Iskla Éves önértékelési terv 2017-18 tanév Készítették: Az önértékelési csprt tagjai Felülvizsgálta és a módsításkat végezte: Kőrösi Tamásné a munkacsprt vezetője

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben

FELHÍVÁS. a magyar lakosság egészségmutatóinak javítására a szűrési rendszer átfogó reformjával. A felhívás címe: Komplex népegészségügyi szűrések

FELHÍVÁS. a magyar lakosság egészségmutatóinak javítására a szűrési rendszer átfogó reformjával. A felhívás címe: Komplex népegészségügyi szűrések FELHÍVÁS a magyar laksság egészségmutatóinak javítására a szűrési rendszer átfgó refrmjával A felhívás címe: Kmplex népegészségügyi szűrések A felhívás kódszáma: EFOP-1.8.1-VEKOP/15 Magyarrszág Krmányának

Részletesebben

TELEPHELYFEJLESZTÉS ÉS IPARTELEPÍTÉS PÁLYÁZAT ÖSSZEFOGLALÁS

TELEPHELYFEJLESZTÉS ÉS IPARTELEPÍTÉS PÁLYÁZAT ÖSSZEFOGLALÁS TELEPHELYFEJLESZTÉS ÉS IPARTELEPÍTÉS PÁLYÁZAT ÖSSZEFOGLALÁS Támgatás igényelhető a következő tevékenységekre: 1. A termelő és szlgáltató tevékenységekhez kapcslódó új épület építése, létesítése, a szükséges

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. január 23-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. január 23-i ülésére Budapest Fővárs IX. Kerület Ferencvárs Önkrmányzata Iktató szám: 14/2014. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐTESTÜLET 2014. január 23-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Javaslat az önkrmányzat adósságának

Részletesebben

II. A pályázat célja a továbbképzésre jelentkezők képzéseken való részvételének támogatása.

II. A pályázat célja a továbbképzésre jelentkezők képzéseken való részvételének támogatása. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Szciális tvábbképzéseken való részvételre Kódszáma: T5410-K-1/2013 1 I. A pályázat tárgya A (tvábbiakban NCSSZI) és az Apr Vilms Katlikus Főiskla együttműködésében megvalósuló TÁMOP-5.4.10-12/1-2012-0001

Részletesebben

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ 4031 Debrecen,

Részletesebben