R fogafos faanyagmozgatás fejlesztésének szempontjai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "R fogafos faanyagmozgatás fejlesztésének szempontjai"

Átírás

1 Az anyagmozgatás gépesítése, szállításszervezósek, a korszerű közelítés lehetőségének megteremtése szorosan kapcsolódnak a feltárás munkájához. Az ERTI és az Erdőmérnöki Főiskola kutatásai különösen a közelítéssel kapcsolatos kérdésekre terjednek ki. Ki kell itt emelni az ERTI munkásságát a hazai közelítőkerékpár típusok létrehozásában és kezdeményezését a vágástéri feltárás kialakításában. Az erdőfeltárásnak és az anyagmozgatásnak egymásra utaltsága miatt a jövőben az építési tevékenység mellett a fenti feladatokkal az eddiginél mélyebben kell foglalkoznunk. Célszerű volna az erdészeti kutatást kibővíteni valamennyi feltárási, erdei útépítési és anyagmozgatási probléma területére. Az erdőfeltárás, az új feltáró vonalak gazdaságos megvalósítása az erdészeti műszaki erők összefogásának közös ügyévé vált. Szükséges, hogy az erdőgazdálkodás bármely területén dolgozó szakemberek, legfőképpen az erdőterületeket közvetlen kezelő erdészetek a megépült feltáró vonalak jó gazdáivá legyenek, így lesz az erdőfeltárás az egész erdőgazdálkodás teljesértékű, hasznos segítőtársa. R fogafos faanyagmozgatás fejlesztésének szempontjai r A X K O T A I G Á B 0 lt A felszabadulás előtt az erdőgazdaságokban döntő szerepet játszó fogatos faanyagmozgatás az elmúlt 15 esztendőben két igen jelentős változáson ment át. A fogatok jelentős részét üzemesítettük és az átlagos anyagmozgatási távolság 8 10 km-ről 1,7 km-re zsugorodott. A csökkenő távolság és a jobb szervező munka eredményeképpen az erdőgazdaságban foglalkoztatott fogatok létszáma egyre apadó irányzatú. (I. táblázat.) GÉ. Az eg-ok lovainak létszáma db Index A fogatok szerepe az erdészeti anyagmozgatásban Üzemi fogattal m 3 Mozgatott famennyiség Index Magán fogattal m 8 Index Átlagos távolság k lomét 3 r I. táblázat 1954/ ismeretlen _ 1955/ / / ,9 2,2 5,3 1958/ ,7 2,0 4,8 1959/ ,6 1,6 4,2 Közelítésben Kiszállításban Szállításiján A táblázat világosan mutatja, hogy a magánfogatok kiszorulásának trend"- je csaknem töretlen, és az átlagos anyagmozgatási távolság törvényszerűen csökken. Az üzemi fogatok létszámának csökkenése az gazdasági évben (továbbiakban GÉ) jelentős törést szenvedett. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlődése következtében kieső magánfogatok, valamint a felemelt fakitermelés miatt a fogatgazdaságok elé többletfeladatok tornyosultak. Ezek megoldására az egyes erdőgazdaságok ismét elkezdték a fogatállományukat fejleszteni. A táblázat adatai alapján az alábbi feladatok szűrhetők le.

2 Magánfogatok kieséséből származó többletmunka: m 3 Felemelt fakitermelésből származó többletmunka: m 3 összesen: m 3 Egy fogatra eső teljesítmény az 1958/59. GÉ-ben a 17. táblázat adatai szerint: 740 m 3. Fogatok teljesítményének fejlődése az anyagmozgatásban //. táblázat GÉ. 1957/ / /60. Fogatlétszám Teljesítmény m 3 km... Szállított mennyiség... Egy fogatra eső m'km. Egy fogatra eső m "> !) Így az erdőgazdasági többletfogat szükséglet :740 = 430 fogat, azaz 860 ló. A tényleges emelkedés ezzel szemben 750 ló. Mivel az átlagos távolság a feltárás és a jobb munkaszervezés következtében csökkent, az egy fogatra eső m 3 teljesítmény növekedett. Ennek következtében a 860 db-bal szemben a kisebb létszámemelés is elegendőnek bizonyult a feladat elvégzésére. A kérdésnek azonban másik oldala is van. Mint azt a 127. táblázat adatai bizonyítják, a fogatok általában többcélú eszközei az erdőgazdaságoknak, és alig 50%-ban szolgálják az anyagmozgatás idényszerűen rájuk háruló feladatai +. Fogatok munkájának megoszlása ágazatok szerint az üzemórára vetített százalékokban kifejezve ///. táblázat ' GÉ. 1957/ / /60. Ágazat Fahasználat Anvagmozg Egvéb Mezőgazdaság 13 :l 7 Egvéb termelő "Vállalati általános összes hasznos Amíg az anyagmozgatási feladatok tényleg növekedtek, a fogatokra háruló egyéb feladatok jelentősen nem változtak. Ebből következőleg feltehető, hogy a fogatok foglalkoztatása a megnövelt létszámuk miatt az egyéb munkákat tekintve nem volt teljes. Erre mutat az a tény is, hogy a Vállalati általános" számlára rovatolt foglalkoztatás mértéke az előző GÉ-hez képest aránytalanul növekedett. Gyanítható, hogy a kieső órák legalább egy része ide került elszámolásra. Természetesen ennek teljes tisztázása nehéz, mert az 1959/60. GÉ-ben egyéb, eddig az ágazatokon szereplő munkák is, a Vállalati általános" számlán kerültek elszámolásra. Mindezek elegendőképpen intenek arra, hogy a fogatlétszám tervezésekor a faanyagmozgatási feladatokon kívül az összes munkákban való részesedést is gondosabban vegyük számításba. Hasonlóan mérlegelni kell a távolságok csökkenésével arányosan növekedő m 3 teljesítményt, továbbá azt, hogy a csök-

3 kenő távolságok miatt növekvő állásidő lehetővé teszi a fogatok jobb menetteljesítményét, az általánosan ismert törvényszerűségek szellemében. Az országos átlagadatok alakulásának törvényszerűségét az 1. ábrán tüntettem fel. Mfm'/ Ó t 0,8 Q7 00 j oé 1957/ , / Q / Q Q4 0,3 Q2 M[m?ó)' r20s*í32.4 0,1 1 5Í/S0 2 58/59 57/50 3 ( f ( 1. ábra. Fogatok átlagteljesítményének alakulása Három GÉ adatai alapján interpolált hiperbola azt mutatja, hogy az évenként bekövetkező 0,4 km átlagos távolságcsökkenés jelentős m 3 teljesítmény növekedéssel jár. A törvényszerűségéket jelképező egyenlet az alábbi átlagos adatokat tükrözi: Sebesség: Terhelés: Állásidő: 4,3 km/ó 1,3 ml 94 perc A törvényszerűség alapján az 1960/61. GÉ-ben fogatonként 1400 üó. faanyagmozgatásban töltött idő mellett az évi fogatteljesítmény mintegy 835 m :! -re kell hogy növekedjék. Az országos adatokat bámulatos magas állásidő jellemzi, ami természetesen a fel- és levonulási, valamint a zavaridőt is magába foglalja. A magas állásidő a fogatos munka jelenlegi technikájának és szervezeti formájának fenntartása mellett rendkívül rossz energiakihasználást okoz, Kétségtelen tény, hogy a gazdaságosság, takarmányértékesités és egyéb közismert szempontok a fogatok létszámának visszaszorítását kívánják, az erdőgazdasági anyagmozgatás munkájában azonban vannak olyan körülmények, amelyek manapság, és még talán hosszú évekig szükségessé teszik a fogatos munkát. Nevezetesen: 1. Ott ahol 1 1,5 lóerő energia elegendő, felesleges és gazdaságtalan LE vontató alkalmazása. Áll ez az állományon belüli anyagmozgatási munkákra is. ahol a nagyobb teljesítményű gép részére megfelelő rakomány képzése nehézkes. 2. A lovak vonóerejüknek többszörösét képesek igen rövid időre kifejteni, ami az akadályokkal tűzdelt erdei terepen rendkívüli előnyöket rejt magában. 4. A lovakat szinte emberi értelmet igénylő munkára is be lehet idomítani. 3. Nehéz terepen, ahol semmiféle kerekes jármű sem biztonságos, a lovak jelentős erőfeszítésre képesek.

4 Az országos számok azonban arra mutatnak, hogy a fogatok munkáját ái kell értékelni, és az erdészeti anyagmozgatási technika jelenlegi állásához szükséges korszerűsíteni. A korszerűsítés a technikai Huszár Endre, oldalról meg is kezdődött, és az ERTI kutatója ért el ebben a fejlesztésben jelentős eredményeket, de szép kezdeményezésnek tekinthetjük a Pilisi Erdőgazdaság dolgozóinak munkáját is. Az Erdészeti Szállítástani Tanszék az elmúlt években a fogatos munka szervezésével kapcsolatban különféle munkaianulmányokat végzett, amelyek főleg az általános anyagmozgatás szervezése tekintetében voltak szükségesek. Az alábbiakban ezekből a tanulmányokból levont következtetéseket foglalom össze. a) A fogatgazdaságok szervezeti formája elavult. Általában a kétlovas munkára vannak felépítve, és ott, ahol akár egylovas vonszolást, vagy kerékpáros munkát végeznek, gyakori eset, hogy az egyik ló áll, vagy a két külön dolgozd lovat ugyanaz a kocsis szolgálja ki, ami ismét aránytalanul megnövelt állásidőt eredményez. b) A vágástéri rend ritka helyen lelhető fel, és ez nemcsak a fogatteljesítrnényeket befolyásolja károsan, hanem lehetetlenné teszi a rakodói rend gazdaságos kialakítását is. c) Hiányoznak a fogatos munkához elengedhetetlenül szükséges korszerű kis eszközök (szabványosított kapcsolóláncok, vagy kötélhurkok, terelőcsigák stb.) s ez a körülmény mind a teljesítményre, mind a kíméletes közelítő munkára káros hatással van. d) Igazoltnak látjuk azt az állítást, hogy a közelítési költségekre a vonóerőnek megfelelő optimális tehernagyság tartományán belül, legnagyobb befolyással a m 3 -ben lévő darabszám van. Vizsgálataink szerint a vonszolásos közelítéseknél, melyeket ipari fánál kiterjedten alkalmazunk, az optimális darabszám 2 5 között mozog. Mint azt a 2. ábra mutatja, ez alatt és felett is magasabb állásidő P/m 3 mutatkozik * 6 3 dtfrt 2. ábra. Az állásidő és a m 3 -ben levő darabszám összefüggése Ezek az adataink igazolják a megállapításokat, hogy a választékolásnál a hosszú anyag előnyeit a közelítést illetőleg kissé fenntartással kell kezelni. Ezenfelül a fordulás és a mozgás a túl hosszú anyaggal nehézkes, állománysérüléseket okoz, és a útmenti rakodókra való kijárást is megnehezíti. e) Megállapítható, hogy az egyes eszközök és eljárások megítélésére sem a m 3,. nem a m 3 /km teljesítmény magábanvéve nem alkalmas. Nagy m 3 teljesítmény

5 mellett az állásidő magas és a járműkihasználás kedvezőtlen, az ellenkező esetnek vehető magas m 3 /km célultűzése pedig a szállítási távolságok indokolatlan növeléséhez vezet. Vizsgálataink során ezért a két érték szorzatát vettük alapul, melynek maximális értéke ott van, ahol az anyagmozgatási távolság az állásidő és a menetsebesség szorzatának a fele (hatékony távolság). Ez a törvényszerűség természetesen a gépi közelítő és egyéb anyagmozgató eszközökre is érvényes. f) Mivel termelésünkre ma a rövid választék jellemző, elsősorban ennek a kérdésével kell anyagmozgatási szempontból foglalkoznunk. A rövid választék közelítése jelenleg már főleg szekérrel történik. A szekér mozgási viszonyai kedvezőek, állásideje magas, ezért a hatékony távolság a többi fogatos munkához viszonyítva jelentős. Ez arra mutat rá, hogy a természetes felújításokkal kapcsolatos finomabb, rövidtávú munkára a szokványos gazdasági szekér, a vasabroncs káros hatásától eltekintve is, mozgási és állásidő viszonyai miatt kevéssé megfelelő. A nagyobb távolságok alkalmazása felé mutató tendenciát a rakodáskor fellépő fizikai munka gyakoriságának csökkentése is aláhúzza. A kerékpárok különösen a nagyobb teherbírásúak mind mozgási, mind állási viszonyaik miatt a finomabb munkára kedvezőbbek. Mindezek azt mutatják, hogy amennyiben a korszerű erdőművelés elveihez kívánunk igazodni és a vágásterületen közelítő nyomok hálózatával rendet teremteni távolságot csökkentjük előtérbe kerül a gazdasági szekér hátránya. a mozgatási g) A hosszú választékok mozgatásának legelterjedtebb formája a vonszolás és a kerékpáros egylovas munka. A teljesítményvizsgálatok az alábbiakat mutatják: A fogatok állási viszonyai a rövid rá- és lekapcsolása idő miatt, a kerékpárok esetében az ollós csörlő vagy fogasléces rákapcsolás miatt kedvezőek, mozgási viszonyaik a jelentős vonszolási ellenállások miatt kedvezőtlenek. a hatékony távolság jelentősen kisebb a szekeres munkáénál. Az egyes beállított műveletelemzések azt mutatják, hogy a hótakarónak, így a fagynak a vonszolásra nincs lényegesen kedvező hatása. Amennyivel kedvezőbben alakul a súrlódási ellenállás, ebből következőleg a vonszolási sebesség, annyival növekszik az állásidő, a rönkök felkeresése, a lefagyott rönkök felkapcsolása a hidegben a megmerevedett kezű dolgozók nehézkesebb munkája miatt, A vizsgálatokból kitűnik, hogy.kisebb távolságok esetében különösen közelítőnyomra való rakomány előkészítésekor a vonszolás költség szempontjából vezet. Szekér ebben a munkában nem jöhet számításba. A költségek különösen az olyan nagy átlagterhelés esetében kedvezőek, amelyeket kétlovas fogattal vonszolunk. A nagy átlagterhelés azonban nem minden állományban érhető el, és a vele kapcsolatos károk is jelentősebbek. Vonszolás esetén a 0,4 0,6 m 3 -es átlagos terhelések azok, amelyek költség szempontjából még elfogadhatók és közelítési károk szempontjából még elviselhetők. A vizsgálatok azt mutatják, hogy megfelelő vágástéri renddel kapcsolt rövidtávú vonszolásos munka még sokáig bátran alkalmazható eljárás lesz m távolságig a viszonylag kis átlagterhelés is felveszi a versenyt a szekeres munkával. Ez különösen fiatalabb kóró állományok ápolási munkájából kikerülő anyag közelítésekor fontos, ahol a viszonylag nagy törzsszám miatt a szekér nehézkesen mozog, a tengelyvégek a törzseket megsértik, és utat nyitnak a gombafertőzések terjedésének. h) Az átlagterhelés nagysága mint az a 3. ábrából kitűnik jelentős hatással van a hatékony távolság nagyságára. eset a rövid, és más a hosszú választékok esetében. Az átlagterhelés növekedésével a hatékony Az eltérő állásidők miatt más az távolság nem növekszik arányosan. A görbékből következtetéseket vonhatunk le a vonóerő szempont-

6 jából ésszerű határokon belül az egyes távolságoknak megfelelő kedvező terheléseket illetően. Az ábra azt mutatja, hogy rövid választékokra csaknem kétszer akkora mozgatási távolság kedvező, mint a hosszúra. 3. ábra. Átlagterhelés és hatékony távolság összefüggései Megállapításaink azt bizonyítják, hogy a törzsben, illetve hosszú anyagban való közelítés csak bizonyos határokon belül kedvező. Amíg ezt a határt, mint átlagos közelítési távolságot, az úthálózattal vagy más egyéb közelítő nyom, ületve kötélpálya hálózattal nem érjük el, a természetes húzóerő a rövid választék felé fog mutatni. i) A fogatok teljesítményének alakulására igen nagy hatással van a munkahelyre való felvonulás. Ha a munkahely az elhelyezési bázistól jelentős távolságra van, a fel- és levonulás felemészti a hasznos üzemórák jó részét. A felvonulási veszteség egy tényező segítségével fejezhető ki. Ennek értékét az alábbi egyenletben adhatjuk meg: x n v ~~ n. v 2L ahol,,n" a napi munkaórák száma,,,v" a felvonulás menetsebessége kni/ó-ban, L a felvonulás úthossza km-ben. A 4. ábra a tényező változását mutatja különböző sebességeik és úthcsszak esetében napi 10 üó. feltételezése mellett. A tényező módosító hatását a teljesítmény és a költségek vonatkozásában egyenletekkel adhatjuk meg: az alábbi M m 3 /nap = M' m 3 /nap A'Ft/m 3 = Á"Ft/m 3 - x ahol M, illetőleg K a felvonulással terhelt teljesítmény, illetve költség M' és K' felvonulással nem terhelt elméleti teljesítmény, illetve költség. Következőleg a fogatos munka ésszerűsítésének közvetlen lehetőségeit az alábbiakban látjuk: 1. Az eddigi szokásos szervezeti formát (2 ló + 1 ember) fel kell oldani. Egy brigádban a mozgatott anyag db/m 3 számától függően nagyobb rönkök esetében 1 2 kétlovas fogat dolgozzon, míg a vékonyabb anyagot több egylovas fogat mozgassa.

7 4. ábra. Az a tényező változása különböző üzemű sebességeknél 2. El kell látnunk a fogatokat szabványos felszereléssel: terelő csiga, kapcsoló hurkok stb. 3. Ki kell alakítani a fogatos munkának megfelelő vágástéri rendet és a kitermelési munkát már eszerint kell irányítani. 4. A felvonulás okozta időveszteség kiküszöbölésére elsősorban a távolabbi helyek közelítési munkái gépesítendők. 5. A fogatlétszámot az egész fogatos munkafeladatnak részletes felmérése alapján kell megállapítani. Az erdei utak fenntartásának kérdései HAJAK GYULA Minden műszaki létesítmény így az épületek, építmények is folyamatos és rendszeres fenntartást igényel. Ez a követelmény fokozott mértékű és nagyobb jelentőségű az olyan jellegű létesítményeknél, amelyek a rendeltetésszerű használat ós az állandó igénybevétel mellett teljes terjedelmükben ki vannak téve az időjárás (csapadók, szél, fagy stb.) viszontagságainak. Ez építmények közé tartoznak a terepszint feletti nyomvonalas létesítmények, tehát az erdőgazdaságok kezelésében levő makadám, könnyűbufkolatú, stabilizált és földutak is. Elöljáróban szeretném hangsúlyozni, hogy tanulmányom címében szándékosan használtam a fenntartás" kifejezést a karbantartás" szó helyett. Ugyanis valamely létesítmény karbantartása az állagmegóvási munkáknak csak egy meghatározott, műszakilag és pénzügyileg egyaránt korlátok közé szorított, pontosan elhatárolható fázisa, ezzel szemben a fenntartás fogalma az objektum

Kockázatértékelés a fakitermelésben

Kockázatértékelés a fakitermelésben Kockázatértékelés a fakitermelésben Az erdőgazdaságban előfordult munkabalesetek száma a sérülések súlyossága szerint, Magyarországon 2002 2006 között: év 3 napon túl gyógyuló nem súlyos csonkolás súlyos

Részletesebben

AZ LKT TRAKTOR SIKERE

AZ LKT TRAKTOR SIKERE 634.0.377.44 AZ LKT TRAKTOR SIKERE DR. KÁLDY JÓZSEF Az LKT csehszlovák törzskormányzású traktorok a hazai erdőgazdaság technikai fejlődésében nagy szerepet játszottak mert magasabb technikát képviseltek

Részletesebben

COflEPJKAHHE A LAPBAN MEGJELENT TANULMÁNYOK SZERZŐI:

COflEPJKAHHE A LAPBAN MEGJELENT TANULMÁNYOK SZERZŐI: SZETI LAPOK WLYAMA T A R T A L O M : Bogár István: Erdőfeltárásunk helyzete 217 Pankotay Gábor: A fogatos faanyagmozgatás fejlesztésének szempontjai 221 Hajak. Gyula: Az erdei utak fenntartása 227 Németh

Részletesebben

Az utóbbi állításnál a képlettel bizonyítható az állítás helyessége, mivel erő szorozva erőkarral

Az utóbbi állításnál a képlettel bizonyítható az állítás helyessége, mivel erő szorozva erőkarral Bevezetés, alapfogalmak A csörlődobon a kötél rétegekből épül fel, ahogy a képen látható, ebből következik, hogy felcsévélés közben a kötéldobon található kötélrétegnek a kerülete folyamatosan növekszik,

Részletesebben

A munkabiztonság fokozása a faanyagmozgatásban

A munkabiztonság fokozása a faanyagmozgatásban A munkabiztonság fokozása a faanyagmozgatásban WÁ GNER TIBOR A Nyugatbükki Állami Erdőgazdaság Baleseti Nyilvántartásából" merített statisztikai adatok szerint a balesetek 15 20%-a a fakitermelésben, 30

Részletesebben

OKJ Erdészeti szakmunkás

OKJ Erdészeti szakmunkás AM KELET-MAGYARORSZÁGI AGRÁR-SZAKKÉPZŐ KÖZPONT SZAKMAI PROGRAM Mezőgazdaság szakmacsoport XXXII. Erdészet és vadgazdálkodás ágazat OKJ 34 623 01 Erdészeti szakmunkás Hatályos: 2016. szeptember 1-től ASZK

Részletesebben

OKJ Erdészeti szakmunkás

OKJ Erdészeti szakmunkás SZAKMAI PROGRAM Mezőgazdaság szakmacsoport XXXII. Erdészet és vadgazdálkodás ágazat OKJ 34 623 01 Erdészeti szakmunkás Hatályos: 2016. szeptember 1-től ASZK PP16 SZP SZAKKÖZÉPISKOLA - ERDÉSZETI SZAKMUNKÁS

Részletesebben

A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása

A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása Nyomaték (x 0 Nm) O k t a t á si Hivatal A II. kategória Fizika OKTV mérési feladatainak megoldása./ A mágnes-gyűrűket a feladatban meghatározott sorrendbe és helyre rögzítve az alábbi táblázatban feltüntetett

Részletesebben

TRENDRIPORT 2019 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA I. FÉLÉV BUDAPEST AUGUSZTUS

TRENDRIPORT 2019 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA I. FÉLÉV BUDAPEST AUGUSZTUS TRENDRIPORT 2019 A HAZAI FÜRDŐÁGAZAT TELJESÍTMÉNYÉNEK VIZSGÁLATA 2019. I. FÉLÉV BUDAPEST 2019. AUGUSZTUS Tartalom Összefoglaló... 2 Részletes elemzések... 3 1. Az értékesítés nettó árbevételének változása

Részletesebben

Blumné Bán Erika Kresalek Péter. Példatár és feladatgyûjtemény a vállalati tevékenységek elemzésének módszertani alapjaihoz

Blumné Bán Erika Kresalek Péter. Példatár és feladatgyûjtemény a vállalati tevékenységek elemzésének módszertani alapjaihoz Blumné Bán Erika Kresalek Péter Példatár és feladatgyûjtemény a vállalati tevékenységek elemzésének módszertani alapjaihoz Blumné Bán Erika Kresalek Péter Példatár és feladatgyûjtemény a vállalati tevékenységek

Részletesebben

Januárban jelentősen javultak a magyar vállalkozások várakozásai

Januárban jelentősen javultak a magyar vállalkozások várakozásai Januárban jelentősen javultak a magyar vállalkozások várakozásai A GVI 13. januári negyedéves konjunktúra-felvételének eredményei 13. januárban jelentősen javult a GVI negyedéves Konjunktúra Indexe és

Részletesebben

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros

Részletesebben

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság

Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Gazdagodó, fogyatkozó zsidóság Az egyszázalékos felajánlások és a zsidó felekezetek 2008 Az egyházak illetve a civil szervezetek számára felajánlott egy százalékok terén a már tavaly is észlelt tendenciák

Részletesebben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben

Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Szaktudás. Üzembiztonság. Hatékonyság. Üzemeltetési szervezetek elvárásai a fejlesztésekkel szemben Virág István igazgató Bükfürdő, 2019. április 09-11. XX. Közlekedésfejlesztési és beruházási konferencia

Részletesebben

SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT

SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 2013 ÉS 2017 KÖZÖTT SZERVEZETI ÖNÉRTÉKELÉSI EREDMÉNYEK ALAKULÁSA 213 ÉS 217 KÖZÖTT A dokumentum a szervezeti önértékelés 217-es felmérési eredményeit veti össze a 213-as értékelés eredményeivel. 213-ban csak az oktató/kutató

Részletesebben

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK

TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK TERMÉSZTVÉDELMI ELVÁRÁSOK AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN - TERMÉSZETVÉDELMI SZAKMAPOLITIKAI KERETEK A természet mindennél és mindenkinél jobb vezető, ha tudjuk, hogyan kövessük. C. G. Jung Az előadás vázlata Természetvédelmi

Részletesebben

Kardex Remstar Horizontal: gyors komissiózás és készenlétbe helyezés horizontális irányban.

Kardex Remstar Horizontal: gyors komissiózás és készenlétbe helyezés horizontális irányban. Szabványos megoldások Horizontális páternoszter rendszerek Kardex Remstar Horizontal: gyors komissiózás és készenlétbe helyezés horizontális irányban. 20 21 Kardex Remstar Horizontal Kardex Remstar Horizontal:

Részletesebben

A PM szakma tükre 2017 Tendenciák és próféciák. Török L. Gábor PhD

A PM szakma tükre 2017 Tendenciák és próféciák. Török L. Gábor PhD A PM szakma tükre 2017 Tendenciák és próféciák Török L. Gábor PhD A projekt menedzsment tevékenység jelenéről és jövőjéről Vállalati/üzleti stratégia - projektszemlélet Mennyire érvényesül a projektszemlélet,

Részletesebben

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során

Részletesebben

1. Egy háromtengelyes tehergépjármű 10 tonna saját tömegű. 130 kn. 7 m. a.) A jármű maximális össztömege 24 tonna lehet.(előadás anyaga)!!!!

1. Egy háromtengelyes tehergépjármű 10 tonna saját tömegű. 130 kn. 7 m. a.) A jármű maximális össztömege 24 tonna lehet.(előadás anyaga)!!!! TEHERELHELYEZÉS. Egy háromtengelyes tehergépjármű 0 tonna saját tömegű. a.) Ha a járművet a közúti forgalomban kívánja használni, külön engedély nélkül, mekkora lehet a jármű legnagyobb teherbírása? b.)

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA

AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA AZ EURÓPAI UNIÓ KOHÉZIÓS POLITIKÁJÁNAK HATÁSA A REGIONÁLIS FEJLETTSÉGI KÜLÖNBSÉGEK ALAKULÁSÁRA Zsúgyel János egyetemi adjunktus Európa Gazdaságtana Intézet Az Európai Unió regionális politikájának történeti

Részletesebben

Távvezérelt anyagmozgató rendszer a Toyotától

Távvezérelt anyagmozgató rendszer a Toyotától www.toyota-forklifts.hu Távvezérelt anyagmozgató rendszer a Toyotától 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING TÁVVEZÉRELT ANYAGMOZGATÓ RENDSZER 3 Fejleszteni kívánja komissiózási munkafolyamatát? Válassza t - mote

Részletesebben

Mágocs Város Önkormányzatának. Gazdasági programja. 2014-2019. évre

Mágocs Város Önkormányzatának. Gazdasági programja. 2014-2019. évre A jövő az nem egy hely, ahová belépünk. Azt mi hozzuk létre: /L.I.Sweet/ Mágocs Város Önkormányzatának Gazdasági programja 2014-2019. évre A programot a képviselő-testület 2015. március.tartott ülésén

Részletesebben

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2017. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2017-ben 52

Részletesebben

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban

Munkaerőpiaci mutatók összehasonlítása székelyföldi viszonylatban HARGITA MEGYE TANÁCSA ELEMZŐ CSOPORT RO 530140, Csíkszereda, Szabadság Tér 5. szám Tel.: +4 0266 207700/1120, Fax.: +4 0266 207703 e-mail: elemzo@hargitamegye.ro web: elemzo.hargitamegye.ro Munkaerőpiaci

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft 441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak

Részletesebben

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ-

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ- ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ- TORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória

Részletesebben

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban)

Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához. Országos szintű mutatók (nemzetközi összehasonlításban) 199 1992 1994 1996 1998 2 22 24 26 28 1 Kutatás-fejlesztési adatok a PTE KFI stratégiájának megalapozásához Készítette: Erdős Katalin Közgazdaságtudományi Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézete

Részletesebben

1 Energetikai számítások bemutatása, anyag- és energiamérlegek

1 Energetikai számítások bemutatása, anyag- és energiamérlegek 1 Energetikai számítások bemutatása, anyag- és energiamérlegek Előzőleg a következőkkel foglalkozunk: Fizikai paraméterek o a bemutatott rendszer és modell alapján számítást készítünk az éves energiatermelésre

Részletesebben

2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE

2010. április NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE Növényvédő szerek értékesítése 2009. év Összeállította: Gáborné Boldog Valéria boldogv@aki.gov.hu (06 1) 476-3299 TARTALOMJEGYZÉK Összefoglaló...3 Növényvédő szer értékesítés

Részletesebben

ÜDVÖZÖLJÜK ÖNÖKET FÓRUMUNKON! NÉMETH TAMÁS MUNKASZERVEZET VEZETŐ

ÜDVÖZÖLJÜK ÖNÖKET FÓRUMUNKON! NÉMETH TAMÁS MUNKASZERVEZET VEZETŐ ÜDVÖZÖLJÜK ÖNÖKET FÓRUMUNKON! NÉMETH TAMÁS MUNKASZERVEZET VEZETŐ VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához szükséges erő- és munkagépek

Részletesebben

Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel

Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel Nagyfeszültségű távvezetékek termikus terhelhetőségének dinamikus meghatározása az okos hálózat eszközeivel Okos hálózat, okos mérés konferencia 2012. március 21. Tárczy Péter Energin Kft. Miért aktuális?

Részletesebben

Az erdészeti szállítás

Az erdészeti szállítás Az erdészeti szállítás Minden termelési folyamatnak szerves része a szállítás, amikor különböző terheket, anyagot (eszközt), személyt juttatunk a termelés helyszínére és onnan vissza. A természetközeli,

Részletesebben

A vasárnapi munkavégzés korlátozásának hatása

A vasárnapi munkavégzés korlátozásának hatása A vasárnapi munkavégzés korlátozásának hatása A vasárnapi zárva tartás bevezetését megelőző egyeztetéseken az ellenzők érvei között kiemelt hangsúlyt kapott a negatív foglalkoztatási következmények előrejelzése.

Részletesebben

HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA

HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA Holstein-fríz keresztezett tehénállományok küllemi tulajdonságainak alakulása 1(6) HOLSTEIN-FRÍZ KERESZTEZETT TEHÉNÁLLOMÁNYOK KÜLLEMI TULAJDONSÁGAINAK ALAKULÁSA BÁDER P. 1 - BÁDER E. 1 BARTYIK J 2.- PORVAY

Részletesebben

W = F s A munka származtatott, előjeles skalármennyiség.

W = F s A munka származtatott, előjeles skalármennyiség. Ha az erő és az elmozdulás egymásra merőleges, akkor fizikai értelemben nem történik munkavégzés. Pl.: ha egy táskát függőlegesen tartunk, és úgy sétálunk, akkor sem a tartóerő, sem a nehézségi erő nem

Részletesebben

(HL L 384., , 75. o.)

(HL L 384., , 75. o.) 2006R2023 HU 17.04.2008 001.001 1 Ez a dokumentum kizárólag tájékoztató jellegű, az intézmények semmiféle felelősséget nem vállalnak a tartalmáért B A BIZOTTSÁG 2023/2006/EK RENDELETE (2006. december 22.)

Részletesebben

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év

PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV. Piaci jelentés év PIACFELÜGYELETI ÉS UTASJOGI FŐOSZTÁLY VASÚTI IGAZGATÁSI SZERV Vasúti árufuvarozás Piaci jelentés 2016. év A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a vasúti árufuvarozás teljesítménye 2016- ban 50

Részletesebben

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról - 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ i Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról, 2006. május 31. Napjaink gyorsan változó világában a munkahely megszerzése

Részletesebben

A 27. sorszámú Erdészeti szakmunkás megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK

A 27. sorszámú Erdészeti szakmunkás megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK A 27. sorszámú Erdészeti szakmunkás megnevezésű szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye 1. AZ ORSZÁGOS KÉPZÉSI JEGYZÉKBEN SZEREPLŐ ADATOK 1.1. A szakképesítés azonosító száma: 34 623 01 1.2. Szakképesítés

Részletesebben

A közbeszerzések első félévi alakulása

A közbeszerzések első félévi alakulása A közbeszerzések 2012. első félévi alakulása különös tekintettel az új Kbt.-vel kapcsolatos tapasztalatokra és a zöld közbeszerzésekre I. A közbeszerzések fő adatai és ajánlatkérői kategóriák szerinti

Részletesebben

A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN

A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN A vágási kor, a vágási súly és a rostélyos keresztmetszet alakulása fehér kék belga és charolais keresztezett hízóbikák esetében 1 () A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA

Részletesebben

É ű Ó Ú É É É Ú ÖÉ Ú Ó É É Ó É É É ű Ú É ű É ű Ü É Ü Ü Ú Ú Ü Ó Ü Ü É É Ú Ó É ű ű Ó ű É ű Ö Ö É É É É Ó É É ű É Ú Ü Ü Ó Ú ű Ő ű É Ú Ü Ú É É Ü Ú ű Ü ű ű ű Ó É É É É É É É É Ó É Ó Ú É É É É Ü É ű ű Ú É É

Részletesebben

É Á Á É ő ő ő ű ő ő ő ő ő É ő ő ő ő É Á Á Ó Ó ő ő ő ő ő ő ő ő ő ű ű ő ű ő ő ő ő ő ű ő ő ő ő ű ő ő ű ő ő ű ű ő ű ű ő ű ű ű ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ű ő ű ű ő ű ő ű ő ő ő ű Á ő ő ő ő ő ő ő ő ű ő Í ő ő ő ő ő ő

Részletesebben

ERDŐSÍTÉSI MUNKÁINAK GÉPESÍTÉSE A Sztamen Dimitrov BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN

ERDŐSÍTÉSI MUNKÁINAK GÉPESÍTÉSE A Sztamen Dimitrov BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN LEJTŐS TERÜLETEK ERDŐSÍTÉSI MUNKÁINAK GÉPESÍTÉSE A Sztamen Dimitrov BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN A BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁGBAN az utóbbi 27 év alatt fontos intézkedéseket tettek az erdőgazdálkodás javítására

Részletesebben

A standard költségszámítás problémájával Magyarországon Ladó (11) és Koltai (12) munkáiban találkozhatnak.

A standard költségszámítás problémájával Magyarországon Ladó (11) és Koltai (12) munkáiban találkozhatnak. 6.3.6. A standard költségszámítás és vezetői döntéstámogatás A standard költségszámítás problémájával Magyarországon Ladó (11) és Koltai (12) munkáiban találkozhatnak. Az angolszász irodalomban a vezetői

Részletesebben

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A

A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP /1/A A NÖVÉNYTERMESZTÉSI ÁGAZATOK ÖKONÓMIÁJA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 7. előadás A vetésszerkezet kialakítása, tervezésének módszerei A vetésszerkezet Fogalma:

Részletesebben

KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS

KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS Győrffi Dezső kamarai tag könyvvizsgáló 3800 Szikszó Hunyadi u. 40. Tel: (46) 596-270 KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS, ÉRTÉKELÉS Borsodnádasd Város Önkormányzata 2013. évi költségvetési rendelettervezetének felülvizsgálatáról

Részletesebben

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Gazdasági ismeretek emelt szint 1211 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 24. GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. TESZTFELADATOK

Részletesebben

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv A HM ipari részvénytársaságok 21. I-III, es gazdálkodásának elemzése 1./ HM Armcom Kommunikációtechnikai Zrt. Megnevezés 29. év bázis 21. évi 21. III. Adatok ezer Ft-ban Bázis Terv index index () () Nettó

Részletesebben

Ipari munkahelyek ergonómiai értékelése

Ipari munkahelyek ergonómiai értékelése Az értékelés célja: Ipari munkahelyek ergonómiai értékelése Mischinger Gábor mgx@erg.bme.hu A munka, a környezet és az ember-gép rendszer okozta terhelés felmérése Az igénybevétel csökkentési lehetőségek

Részletesebben

Ipari munkahelyek ergonómiai értékelése

Ipari munkahelyek ergonómiai értékelése Ipari munkahelyek ergonómiai értékelése Mischinger Gábor mgx@erg.bme.hu BME EPT 1/48 Ipari munkahelyek ergonómiai értékelése Az értékelés célja: A munka, a környezet és az ember-gép rendszer okozta terhelés

Részletesebben

TERÜLETI-TÁRSADALMI ÉS IDŐBELI KÜLÖNBSÉGEK A SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI MEGBETEGEDÉSEK KOCKÁZATI TÉNYEZŐIBEN

TERÜLETI-TÁRSADALMI ÉS IDŐBELI KÜLÖNBSÉGEK A SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI MEGBETEGEDÉSEK KOCKÁZATI TÉNYEZŐIBEN TERÜLETI-TÁRSADALMI ÉS IDŐBELI KÜLÖNBSÉGEK A SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI MEGBETEGEDÉSEK KOCKÁZATI TÉNYEZŐIBEN DR. SZILÁRD ISTV Á N -D R. SÜMEGI GYÖNGYI Jelen előadás az 1982 1987-ben a MONICA Project keretében

Részletesebben

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

ü ö ő ü í ü ú íő ő ö ü ö ö Ö ö ö ö ö ő ö ő ö ő ö ö ö ü ő ü ü ö ő í í ő ü ü ő ő ű í ú ú ö Ö ő ü í ü ő ü ö í ő ő Á ú í ő ö ö í ő ő ő ö í ő ö É ö í ő ú ő

ü ö ő ü í ü ú íő ő ö ü ö ö Ö ö ö ö ö ő ö ő ö ő ö ö ö ü ő ü ü ö ő í í ő ü ü ő ő ű í ú ú ö Ö ő ü í ü ő ü ö í ő ő Á ú í ő ö ö í ő ő ő ö í ő ö É ö í ő ú ő Á ö É ö Á É ű É ö í ü ü ő ö ő Á ú í ö ö í ő ő ü ö ő ü í ü ú íő ő ö ü ö ö Ö ö ö ö ö ő ö ő ö ő ö ö ö ü ő ü ü ö ő í í ő ü ü ő ő ű í ú ú ö Ö ő ü í ü ő ü ö í ő ő Á ú í ő ö ö í ő ő ő ö í ő ö É ö í ő ú ő ő ü

Részletesebben

Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét?

Összességében hogyan értékeli az igénybe vett szolgáltatás minőségét? Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. 2016. évi fogyasztói vizsgálat eredményei Elosztói szolgáltatások és vállalat specifikus kérdések ÉSZAKI és DÉLI régió A hat magyarországi földgázelosztó társaság fogyasztói

Részletesebben

FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés. EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet

FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés. EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet FAGOSZ, MEGOSZ, OEE összevont elnökségi ülés EMVA intézkedései 1698/2005/EK tanácsi rendelet Az EMVA tengelyei A mezőgazdasági és erdészeti ágazat versenyképességének növelése. A természeti környezet és

Részletesebben

Biztonságos erdőgazdálkodás

Biztonságos erdőgazdálkodás Biztonságos erdőgazdálkodás Mátrafüred, 2013 A fakitermelési munka veszélyforrásai A) Szabadban végzett nehéz fizikai munka. Időjárási körülmények jelentős hatással bírnak. Terepadottságok befolyása. A

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép Fejér megyében, a év október havi zárónapi adatai alapján

Munkaerő-piaci helyzetkép Fejér megyében, a év október havi zárónapi adatai alapján Munkaerő-piaci helyzetkép Fejér megyében, a 2016. év október havi zárónapi adatai alapján KSH felmérése és adatai alapján % 62 60 58 56 A foglalkoztatási arányok alakulása Fejér megyében 2011-2016. Fejér

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE. Tájékoztató jelentés a nemzetgazdaság 2006. évi munkavédelmi helyzetéről

ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE. Tájékoztató jelentés a nemzetgazdaság 2006. évi munkavédelmi helyzetéről SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER 1279-1/2007. ELŐTERJESZTÉS A KORMÁNY RÉSZÉRE Tájékoztató jelentés a nemzetgazdaság 2006. évi munkavédelmi helyzetéről 2007. június 2. oldal Tájékoztató jelentés a 2006.

Részletesebben

Nagy Katalin Több mint hő- és füstelvezetés A hő-és füstelvezetés, valamint a szellőztetés rendszerei

Nagy Katalin Több mint hő- és füstelvezetés A hő-és füstelvezetés, valamint a szellőztetés rendszerei Nagy Katalin Több mint hő- és füstelvezetés A hő-és füstelvezetés, valamint a szellőztetés rendszerei Hogyan fejlődött a hő-és füstelvezetés napjainkig? Milyen rendszerek alakultak ki, s azokat jellemzően

Részletesebben

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018 Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018 Összefoglaló Az adatfelvétel 2017 szeptember-október során került sor a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Nonprofit kft. Rövidtávú

Részletesebben

Logisztikai teljesítménytol függo költségek. Teljes logisztikai költségek. Logisztikai teljesítmény hiánya okozta költségek. költség.

Logisztikai teljesítménytol függo költségek. Teljes logisztikai költségek. Logisztikai teljesítmény hiánya okozta költségek. költség. 0., ELŐADÁS LOGISZTIAI ÖLTSÉGE A tevékenységek esetén is számolni kell ekkel. Ezek a ek különbözőképpen számolhatóak, attól függően, hogy milyen tényezőket vesznek számításba és hogy a tevékenységek hogyan

Részletesebben

1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK

1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK 1. ERDÉSZETI SZAKTERÜLETEK 1.1. Erdőmérnöki tervező (ER-T) Erdőfeltárás, erdészeti utak tervezése. Erdészeti vízgazdálkodási létesítmények tervezése. Erdészeti geomatika, erdőtérképezés. Erdészeti termőhelyfeltárás

Részletesebben

3. Munkaerő-piaci státus és iskolai végzettség ( )

3. Munkaerő-piaci státus és iskolai végzettség ( ) 3. Munkaerő-piaci státus és iskolai végzettség ( ) Tárgyunk szempontjából kitüntetett jelentősége van a különféle iskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének. Ezen belül külön

Részletesebben

3. A VÁLLALKOZÁSOK ERŐFORRÁSAI

3. A VÁLLALKOZÁSOK ERŐFORRÁSAI 3. A VÁLLALKOZÁSOK ERŐFORRÁSAI 3.1 A vállalkozás eszközei és szerepük a gazdálkodásban A vállalkozás tevékenysége ellátásához felhasznált eszközeit a számviteli törvény a következő csoportokba rendezi:

Részletesebben

A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál

A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál A beruházások döntés-előkészítésének folyamata a magyar feldolgozóipari vállalatoknál Szűcsné Markovics Klára egyetemi tanársegéd Miskolci Egyetem, Gazdálkodástani Intézet vgtklara@uni-miskolc.hu Tudományos

Részletesebben

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011

BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011 BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, III. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1118,6 milliárd Ft Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. III. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar összesen) 2018. III. negyedévének

Részletesebben

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március

Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások. - helyzetértékelés - 2011. március Gyermekjóléti alapellátások és szociális szolgáltatások - helyzetértékelés - 2011. március Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézet Országos Szolgáltatás-módszertani Koordinációs Központ Tartalomjegyzék

Részletesebben

55 345 01 0010 55 01 Európai Uniós üzleti

55 345 01 0010 55 01 Európai Uniós üzleti A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Nagyágyús tűzoltás logisztikai problémái. Előadó: Török Tamás tűzoltóparancsnok-helyettes TMM Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft Tiszaújváros

Nagyágyús tűzoltás logisztikai problémái. Előadó: Török Tamás tűzoltóparancsnok-helyettes TMM Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft Tiszaújváros Nagyágyús tűzoltás logisztikai problémái Előadó: Török Tamás tűzoltóparancsnok-helyettes TMM Tűzoltó és Műszaki Mentő Kft Tiszaújváros 15 000 liter/min vagy e feletti teljesítményű ágyú Önállóan képes

Részletesebben

4. ábra: A GERD/GDP alakulása egyes EU tagállamokban 2000 és 2010 között (%) 1,8 1,6 1,4 1,2 1,0 0,8 0,6 0,4 0,2 2000 2001 2002 2003 Észtország Portugália 2004 2005 2006 2007 Magyarország Románia 2008

Részletesebben

www.intelligensregio.hu.. Alapítva 2000-ben VP4-15.1.1-17 Erdő-környezetvédelmi kifizetések pályázat rövid összefoglaló dokumentuma IR Intelligens Régió Üzleti Kommunikációs Kft. 6725 Szeged, Szentháromság

Részletesebben

PROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA

PROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA PROGNÓZIS KISÉRLET A KEMÉNY LOMBOS VÁLASZTÉKOK PIACÁRA Magyarország fakitermelése em 3 AESZ 2008 6000 5000 4000 3000 5836 5784 5659 5940 5912 2000 1000 0 2002 2003 2004 2005 2006 A kemény sarangolt és

Részletesebben

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő

54 345 03 0000 00 00 Munkaerőpiaci szervező, elemző Munkaerőpiaci szervező, elemző 54 345 06 0000 00 00 Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő É 074406/4/11 A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján.

Részletesebben

TRAKTOR MAXI TRACTION IF MAXI TRACTION PERFORMER 65

TRAKTOR MAXI TRACTION IF MAXI TRACTION PERFORMER 65 ABRONCSOK MEZŐGAZDASÁGI RADIÁLABRONCSOK 2016 TRAKTOR MAXI TRACTION IF Nagy teljesítményű traktorokra tervezve: csökkentett földtömörítés és nagyobb üzemi hatékonyság. Akár 20 százalékkal nagyobb terhelhetőség.

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL

TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA TÁJÉKOZTATÓ A KÖZBESZERZÉSEK 2010. ELSŐ FÉLÉVI ALAKULÁSÁRÓL 1. 2010. első félévében az ajánlatkérők összesen 4356 eredményes közbeszerzési t folytattak le, ami közel 145-os növekedést

Részletesebben

Nyomvonalas létesítmények az Elmű-Émász hálózatán

Nyomvonalas létesítmények az Elmű-Émász hálózatán Nyomvonalas létesítmények az Elmű-Émász hálózatán FUX-MEE szakmai nap Béres József Ügyvezető igazgató ELMŰ Hálózati Kft. / ÉMÁSZ Hálózati Kft. 1. OLDAL Hálózati adatok csatlakozó nélkül (km) Szabadvezeték

Részletesebben

TPM egy kicsit másképp Szollár Lajos, TPM Koordinátor

TPM egy kicsit másképp Szollár Lajos, TPM Koordinátor TPM egy kicsit másképp Szollár Lajos, TPM Koordinátor 2013.06.18 A TPM A TPM a Total Productive Maintenance kifejezés rövidítése, azaz a teljes, a gyártásba integrált karbantartást jelenti. A TPM egy állandó

Részletesebben

Á Ü ő Ü ő Í Ü Í Í ő ő ő ő ő Ü Á ő Á É Í Í Í Í ő Í Ö Í Í ő Í Í Í ő Í ő Í Í ő Í Á Í Í Í Í Í Ü Ü Í Í ő Í Í ő Á Í Í Í ő Í Í Í Í Í Í ÍÍ Í Ö Í Í Í Í ő Í Í Ú Ö Í ő Í Í ő őé Í Í Í Í Í Í Í Í Í Í Í Í ő Í Í Í ő ő

Részletesebben

Változás jegyzék VERZIÓ: ÚJ FEJLESZTÉSEK. Hivatkozás # Leírás. Verzió dátuma:

Változás jegyzék VERZIÓ: ÚJ FEJLESZTÉSEK. Hivatkozás # Leírás. Verzió dátuma: VERZIÓ: 2.1.8 Verzió dátuma: 2014.12.22 ÚJ FEJLESZTÉSEK Hivatkozás # Leírás Erdőgazdálkodás --> Közjólét -->Közjóléti létesítmények --> Közjólét létesítmények nyilvántartása Létesítmény szekció sorrend

Részletesebben

SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedően Közhasznú Társaság 2006. évi üzleti terve. Tervdokumentáció részei :

SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedően Közhasznú Társaság 2006. évi üzleti terve. Tervdokumentáció részei : SAVARIA REHAB-TEAM Szociális Szolgáltató és Foglalkoztatási Kiemelkedően Közhasznú Társaság 2006. évi üzleti terve Tervdokumentáció részei : I/1. számú melléklet: I/2. számú melléklet: I/3. számú melléklet:

Részletesebben

Súlytámfal ellenőrzése

Súlytámfal ellenőrzése 3. számú mérnöki kézikönyv Frissítve: 2016. Február Súlytámfal ellenőrzése Program: Súlytámfal Fájl: Demo_manual_03.gtz Ebben a fejezetben egy meglévő súlytámfal számítását mutatjuk be állandó és rendkívüli

Részletesebben

Makroökonómia. 9. szeminárium

Makroökonómia. 9. szeminárium Makroökonómia 9. szeminárium Ezen a héten Árupiac Kiadási multiplikátor, adómultiplikátor IS görbe (Investment-saving) Árupiac Y = C + I + G Ikea-gazdaságot feltételezünk, extrém rövid táv A vállalati

Részletesebben

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák

Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Sajtóközlemény azonnal közölhető! Nő a beruházási kedv a hazai mezőgazdaságban Egyre optimistábbak a magyar gazdák Budapest, 2017. július 17. Tavaly a mezőgazdasági kis- és középvállalkozások közel 70%-a

Részletesebben

Beruházási hajlandóság Magyarországon és a környező országokban A GE Capital kutatása április 16.

Beruházási hajlandóság Magyarországon és a környező országokban A GE Capital kutatása április 16. Beruházási hajlandóság Magyarországon és a környező országokban A GE Capital kutatása 212. április 16. A kutatásról Az alábbi kutatás a GE Capital, a Budapest Bank anyavállalata félévente végzett SME Capex

Részletesebben

A TERMELÉKENYSÉG EMELKEDÉSE MINT A TERMELÉS NÖVEKEDÉSÉNEK

A TERMELÉKENYSÉG EMELKEDÉSE MINT A TERMELÉS NÖVEKEDÉSÉNEK HOZZÁSZÓLÁS * A TERMELÉKENYSÉG EMELKEDÉSE MINT A TERMELÉS NÖVEKEDÉSÉNEK A termelés fokozásának két legfontosabb eszköze: 1. a termelékenység emelése, 2. a munkaerő létszámának növelése L TÉNYEZŐJE A szocialista

Részletesebben

KKV Energiahatékonysági Stratégiák. Ifj. Chikán Attila ALTEO Nyrt. 2015.05.20.

KKV Energiahatékonysági Stratégiák. Ifj. Chikán Attila ALTEO Nyrt. 2015.05.20. KKV Energiahatékonysági Stratégiák Ifj. Chikán Attila ALTEO Nyrt. 2015.05.20. Áttekintés 1. Az energiahatékonyság fejlesztésének irányai 2. Energetikai rendszerek üzemeltetésének kiszervezése 3. Az ALTEO

Részletesebben

PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15.

PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15. PannErgy Nyrt. NEGYEDÉVES TERMELÉSI JELENTÉS II. negyedévének időszaka július 15. PannErgy Nyrt. Negyedéves termelési jelentés II. negyedév Bevezető: A PannErgy Nyrt. zöld energia termelését és hasznosítását

Részletesebben

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

GAZDASÁGI ISMERETEK JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Gazdasági ismeretek emelt szint 1111 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 26. GAZDASÁGI ISMERETEK EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA A javítás

Részletesebben

Tájékoztató a évi munkabalesetek országos alakulásáról

Tájékoztató a évi munkabalesetek országos alakulásáról Tájékoztató a 2017. évi munkabalesetek országos alakulásáról A Tájékoztató a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 15. b) pontja alapján készült, és csak a munkavédelmi hatóság hatáskörébe

Részletesebben

hybrid kézikönyv Mit jelent a hybrid?

hybrid kézikönyv Mit jelent a hybrid? Audi hybrid A hibridtechnika bemutatása hybrid kézikönyv Mit jelent a hybrid? A görög és latin eredetű hibrid szó jelentése teli, keresztezett vagy kevert amely jelzők tökéletesen illenek a hibridjárművekre

Részletesebben

Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai I. negyedév

Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai I. negyedév Az agrárgazdaság hitelezési folyamatai- 218. I. negyedév Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak (mezőgazdasági és élelmiszeripar összesen) 218. I. negyedévének végére az előző negyedévhez képest

Részletesebben

(Az 1. példa adatai Uray-Szabó: Elektrotechnika c. (Nemzeti Tankönyvkiadó) könyvéből vannak.)

(Az 1. példa adatai Uray-Szabó: Elektrotechnika c. (Nemzeti Tankönyvkiadó) könyvéből vannak.) Egyenáramú gépek (Az 1. példa adatai Uray-Szabó: Elektrotechnika c. (Nemzeti Tankönyvkiadó) könyvéből vannak.) 1. Párhuzamos gerjesztésű egyenáramú motor 500 V kapocsfeszültségű, párhuzamos gerjesztésű

Részletesebben

Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat

Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Statisztika I. Matematika érettségi feladatok vizsgálata egyéni elemző dolgozat Boros Daniella OIPGB9 Kereskedelem és marketing I. évfolyam BA,

Részletesebben

35/2016. (VIII. 31.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján.

35/2016. (VIII. 31.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. 35/2016. (VIII. 31.) NFM rendelet szakmai és vizsgakövetelménye alapján. Szakképesítés, azonosító száma és megnevezése 55 525 03 Alternatív gépjárműhajtási technikus Tájékoztató A vizsgázó az első lapra

Részletesebben

A hazai hús és zöldség-gyümölcstermékpálya helyzetének alakulása

A hazai hús és zöldség-gyümölcstermékpálya helyzetének alakulása Gazdálkod lkodás s Baráti Köre K Gazdálkod lkodás s Szerkesztőbizotts bizottsága Agrárgazdas rgazdasági gi Kutató Intézet EU-tagságunk 10 évének agrár- és vidékgazdasági tapasztalatai Budapest, 2014. április

Részletesebben

A KÖZLEKEDÉSHÁLÓZATI RENDSZER SZEREPE A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁROSAINAK TERÜLETI FEJLŐDÉSÉBEN

A KÖZLEKEDÉSHÁLÓZATI RENDSZER SZEREPE A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁROSAINAK TERÜLETI FEJLŐDÉSÉBEN MRTT XIV. Vándorgyűlés szept.15-16. A KÖZLEKEDÉSHÁLÓZATI RENDSZER SZEREPE A BUDAPESTI AGGLOMERÁCIÓ KIS- ÉS KÖZÉPVÁROSAINAK TERÜLETI FEJLŐDÉSÉBEN Kovács Csaba József doktorandusz e-mail: b.kovacs.csaba@gmail.com

Részletesebben

FELTÁRÓHÁLÓZATOK TERVEZÉSE

FELTÁRÓHÁLÓZATOK TERVEZÉSE FELTÁRÓHÁLÓZATOK TERVEZÉSE A tárgy célja A tantárgy megadja azokat az ismereteket, amelyekkel az erdészeti feltáróhálózatok a természetközeli, többcélú, többtulajdonosú erdőgazdálkodásnak és a társadalom

Részletesebben