VII. BUDAPESTI EMERGENCIA WORKSHOP

Átírás

1 VII. BUDAPESTI EMERGENCIA WORKSHOP december 18., péntek 10:00-16: Budapest Egry József utca 1., E épület 5. emelet :00 Rövid köszöntő a szervezők részéről 1. szekció - Elnök: Héder Mihály, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tsz. 10:10 Tanács János, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tsz. Miért nem redukálható a matematikai gyakorlat az Erőteljes Matematikai Platonizmus világképére? 10:50 Kertész Gergely, Durham University, Department of Philosophy and History of Science A különbségtevésről különböző szinteken 11:30 Bárdos Dániel, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tsz. Emergencia a paleobiológiában? ebéd szünet 2. szekció - Elnök: Héder Mihály, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tsz. 13:00 Marosán György, BGF KKK Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tsz. Emergencia a társadalmi/kulturális evolúcióban: A 21. század gazdasági és politikai folyamatainak értelmezése, az emergencia-modell alapján 13:40 Marosán Bence, BGF KKK Közgazdasági Intézeti Tsz. A tudat mint az információ-feldolgozás magasabb rendű formája kávé szünet 14:30 Paksi Dániel, BME GTK Filozófia és Tudománytörténet Tsz. Materializmus, fizikalizmus, emergentizmus Samuel Alexander Tér-Idő elképzelésének a fényében 15:10 Márton Miklós, ELTE ÁJK Jog- és Társadalomelméleti Tsz. Mit bizonyít a zombi-érv?

2 Absztraktok: Tanács János: Miért nem redukálható a matematikai gyakorlat az Erőteljes Matematikai Platonizmus világképére? A matematikai platonimus ún. erőteljes változata (Full-blooded Platonism, Plenitudinous Platonism) az az ontológiai nézet, amely szerint minden matematikai objektum, amely létezhet (azaz: amelyet ellentmondásmentes matematikai elmélet által posztulál), ténylegesen is létezik. Az erőteljes matematikai platonizmus ellen kézenfekvően merül fel, hogy az összeférhetetlen matematikai elméletek ellentmondást szülnek az ily módon benépesített matematikai valóság tartományán. Mark Balaguer érvelése szerint azonban az érv elhárítható: nincs szó genuin ellentmondásról. Az előadás keretében matematikai tételekre alapozott internális kritikai keretében azt kívánom megmutatni, hogy az összeférhetetlen matematikai elméletek és abszolút elméletük egy konkrét esetben biztosan az alábbi trilemmához vezetnek: vagy mégiscsak genuin ellenmondást szülnek az összeférhetetlen elméletek vagy fel kell adnunk az erőteljes platonizmus azon alapvetését, hogy minden matematikai objektum, amely létezhet, ténylegesen is létezik vagy revideálnunk kell a matematikát, méghozzá úgy, hogy bizonyos, a matematikai gyakorlat által igaznak tekintett tételeket ki kell utasítanunk a matematikából. A trilemma utolsó ága azonban ahhoz vezetne, hogy a matematikai platonizmus elveszti azt magyarázó előnyét, amely Balaguer és mások szerint vonzóbbá teszi az alternatív, nemplatonista ontológiákkal szemben. Ez egyben annak beismerése lenne, hogy a matematika nem önkényes, objektív, interszubjektív karakterének magyarázatához nem szükséges platonikus objektumokat feltételeznünk. Azaz: a matematika művelése nem platonikus objektumokban gyökeredzik. Kertész Gergely: A különbségtevésről különböző szinteken Az előadásban azt fogom megmutatni, hogy a magasabb szintű tulajdonságok fizikai megvalósítóktól való oksági autonómiája mellett hadrendbe állított, jelenleg bevettnek mondható modális érv nem helytálló. A népszerű érvelés a következőt állítja: a magasabb szintű tulajdonságokat okságilag impotensnek állító ún. oksági kizárási érv hibás, mivel amennyiben elfogadjuk, hogy az okság csak a különbségtevés terminusaiban értelmezhető megfelelően, beláthatjuk, hogy a többszörösen realizált tulajdonságok esetében a realizált tulajdonságok a kizárólagos különbségtevők bizonyos okozatokra vonatkozóan. Azaz, legalábbis az okság különbségtevő elméleteinek nézőpontjából nézve, a fizikai megvalósítók nemhogy metafizikai prioritást nem élveznek bizonyos okozatok oksági történetében, ahogy azt a fizikalista általában gondolja, nem is lehetnek okai azoknak az okozatoknak, amelyeknek a megvalósított tulajdonság oka. Ez a következtetés azonban gyenge lábakon áll, akkor is, ha elfogadjuk, hogy a különbségtevés az okság nélkülözhetetlen mércéje. Amennyiben tartjuk magunkat a kontrafaktuálisok standard szemantikájához és ennek megfelelően aprólékosan újrafogalmazzuk az érvet, láthatóvá válik, hogy a magasabb és alacsonyabb szintű kontrafaktuálisok között feltételezett eltérés kontingens, nem pedig szükségszerű. A realizáció bizonyos eseteiben talán fennáll, de nincs semmilyen elvi garancia arra, hogy minden esetben fennállna. Elképzelhető, hogy a kontextus, vagyis az aktuális világ szerkezete olyan, hogy egy alacsonyabb szinten megfogalmazott állítás is igazra értékelhető. Azonban még ennél erősebb állítás mellett is lehetséges érvelni. Megmutatható ugyanis, hogy jó okunk van azt gondolni, a többszörös realizáció minden egyes esetében kell lennie egy olyan partikuláris realizálónak, amelyre a szintek közötti modális eltérés nem áll fenn. Vagyis, hogy szükségszerű az, hogy van legalább egy olyan alacsonyabb szinten megfogalmazott kontrafaktuális, ami ugyanolyan legitim különbségtevő okként azonosít egy megvalósító tulajdonságot az okozatra vonatkozóan, mint amilyen az eredeti elképzelés szerint csak a megvalósított lehetett volna.

3 Ha mindez helytálló, akkor a modális érv a jelenlegi formájában elutasítható, mivel az állítás, miszerint egyetlen realizáló tulajdonság sem tesz különbséget abban a tekintetben, amiben a realizált tulajdonság igen, még kontingens állításként sem állja meg a helyét, nemhogy univerzális állításként, amire az eredeti álláspont fenntartásához szükség lenne. Bárdos Dániel: Emergencia a paleobiológiában? Az emergens tulajdonságok kérdése különösen nagy jelentőséggel bír a paleobiológia, vagyis a földi élet történetével, ill. az evolúció mechanizmusaival földtörténeti léptékben foglalkozó diszciplína esetében. Az evolúció nagyobb léptékű mintázatai vajon igénylik-e az alacsonyabb szintű, mikroevolúciós folyamatokon túlmutató distinkt makroevolúciós mechanizmusok feltételezését? Előadásomban, miután röviden felvázolom az evolúció hierearchikus képét, két, egymással összefüggű kérdést vizsgálok: (1) ez a hierarchikusan kiterjesztett kép igényli-e emergens tulajdonságok meglétét; (2) ha igen, akkor vajon beszélhetünk-e makroevolúciós szinten emergens tulajdonságokról? Az aggregatív/emergens jellegek kérdését áttekintve amellett érvelek, hogy emergens tulajdonságok nem szükségesek a fajszelekcióhoz, azonban ha sikerül megmutatni, hogy vannak ilyen tulajdonságok, akkor a makroevolúciós jelenségeket vizsgáló elméletek magyarázati redukálhatatlanságát biztosíthatjuk. Grantham azt állítja, hogy Bedau-féle gyenge emergencia megfelelő jelölt lehet erre a szerepre, a földrajzi elterjedés pedig kielégíti a gyenge emergencia Bedau által meghatározott szükséges és elégséges feltételeit. Előadásomban ezzel szemben amellett érvelek, hogy az általa felhozott érvek számos ponton támadhatóak, így egyfelől kétséges, hogy a gyenge emergencia valóban biztosíthatja-e az elvárt függetlenséget, másfelől, a földrajzi elterjedés valóban alkalmas-e a magyarázati redukciót blokkoló makroevolúciós tulajdonság szerepére. Marosán György: Emergencia a társadalmi/kulturális evolúcióban: A 21. század gazdasági és politikai folyamatainak értelmezése, az emergencia-modell alapján Az új minőség létrejötte a tudomány talán legnehezebben megközelíthető és éppen ezért legizgalmasabb problémája. Az evolúció ezen a területen alapvetően új helyzetet teremtett. Az elmúlt fél évszázadban az evolúciós modell alapvetően újraformálta a társadalomtudományokat is. Ennek alapján új felismerések születtek a történelmi fejlődés mintájának azonosítása területén, a költség-hatékonyság elemzés, illetve a transzakciós költségek alkalmazásának segítségével. Az előadás ennek keretében felrajzolja a történelmi fejlődés alapvető szakaszait. Bemutatja, hogy az egymást követő új szakaszokat két ellentétes erő - egyrészt a közösségek (társulások) méretei növekedéséből fakadó előnyök (a kulturális evolúció gyorsulása, a munkamegosztás terjedése), másrészt, a növekvő méretekkel együtt járó hátrányok (az inhomogenitás növekedése miatt felerősödő a potyautasság, koordinációs zavarok, illetve a közlegelő jellegű problémák nehezülése) együttes hatása formálja. Ha a társadalomnak sikerül ellensúlyozni a hátrányokat, a közösségek mérete és komplexitása nő. A 2. világháborút követően a nemzetállamokra épülő politikai és gazdasági rendszerek hatékony szabályozása sikeresen oldotta meg a komplexitás növekedéséből fakadó gondokat. Ez vezetett el oda, hogy a modern társadalmak kormányzásának leghatékonyabb, és a 20. század végén egyedül versenyképesnek látszó modelljét, a hatalom-megosztásra, a felelős kormányzásra (corporate governance), illetve a fékek és ellensúlyok összehangolt rendszerére épülő liberális demokrácia, illetve részvénytársasági vállalkozási formák jelentették. A 20. század végén a globalizáció és az Internet hálózatok kiterjedése a transzakciós költségek csökkenését eredményezték. Ez arra vezetett, hogy a kialakult rendszereken belül újrakezdődött a közösség-barkácsolás. Ez a politikában a történelmileg kialakult nemzetállamok átalakulását kényszerítheti ki. Felbomolhatnak, és föderális rendszerekké formálódhatnak a hagyományos nemzet-államok, és új típusú regionális egységek alakulhatnak ki. Ennek kapcsán érdekes vita alakult ki a liberális demokrácia hagyományos intézményi rendszertől eltérő kormányzási formák (pl. illiberális demokráciák) jövőjét illetően.

4 Másrészről, szintén a transzakciós költségek csökkenése miatt újraformálódnak a vállalatok hagyományos (NyRt.) részvénytársasági modelljeinek kormányzási rendszere. Ismét szerepet kaphatnak a Zrt. típusú részvénytársasági formák, és a hálózatokra építő vállalkozási modellek. (Uber, Airbnb stb.). Az előadás amellett érvel, hogy a folyamatokat transzakciós költségek alakulása vezérli, és a politikában és a gazdaságban megjelenő új szervezeti formák az emergencia logikáját követve - szerveződések új szintjét jelentik. Marosán Bence: A tudat mint az információ-feldolgozás magasabb rendű formája Előadásomban a tudat keletkezésének egy információ-elméleti megközelítését szeretném nyújtani. Ennek során mindenekelőtt élő szervezeteknek a külső és belső környezetükre vonatkozó információ-feldolgozási mechanizmusait tartom szem előtt. Itt az információ egy természettudományos fogalmát használom: egy élő szervezet számára információ minden olyan anyagi hatás, amely az adott szervezet megfelelő receptorának ingerküszöbét átlépi. A vonatkozó receptor ingerküszöbe számára a legalacsonyabb, egységnyi intenzitású anyagi hatás pontosan egy bit információt hordoz. Ezt a fogalmat szem előtt tartva az élőlények jól modellezhetők matematikailag egy tágabb, külső környezetbe integrált, komplex információ-feldolgozó rendszerekként. Az információ-feldolgozás adekvátságán és gyorsaságán többnyire ezeknek az anyagi rendszereknek a túlélése múlik. Feltevésem értelmében a tudatosság elkerülhetetlenül jelenik meg az információ-feldolgozás egy kellőképp magas komplexitási fokán. A tudatosságot ebben az összefüggésben a kortárs elmefilozófiában bevettnek számító sajátosságokkal definiálom: 1) fenomenalitás. Az érzékelés, illetve az észlelés (most a tapasztalatnak erre a szférájára korlátozódom) bizonyos minőségi karaktere. 2) Reprezentáció: az érzékelés, illetve az észlelés bizonyos módon reprezentálja külső, illetve belső környezetünket. (A fenomenológiában ennek az intencionalitás felel meg). 3) Első személyű perspektíva. Van egy szubjektum, aki átéli a megfelelő tudatos tapasztalatokat, illetve élményeket. Nézetem szerint, ha az élő szervezetekben végbemenő információ-feldolgozás formális módjait és komplexitási fokait tanulmányozzuk, akkor egy bizonyos ponton azt találjuk, hogy az információ-feldolgozás egy adott fejlettségi szinten radikálisan más módon megy végbe, mint az alatt. Az információ-feldolgozás egy meghatározott komplexitási szintje és megvalósulási módja megköveteli, hogy azt a fentebbi értelemben tudatosként jellemezzük. Ezt a szintet én az idegrendszerrel rendelkező élőlényekhez kötöm; (már az alacsonyabb szervezettségű idegrendszert is ideértve: férgek, puhatestűek, ízeltlábúak). Az idegrendszert, felfogásom szerint, nem anyagi konstitúciója, hanem formális működésmódja az, ami kitünteti a tudatosság magyarázatának összefüggésében. Véleményem szerint az általam javasolt út lehetővé teszi: 1) a zombi érv cáfolatát (velünk funkcionálisan teljesen ekvivalens lény, aki azonban mégsem rendelkezik tudatos tapasztalattal), 2) a pánpszichizmus cáfolatát (minden információ-feldolgozást az anyagi világban tudatos tapasztalat kísér) és végül 3) a mentális okozás hatékony és plauzibilis magyarázatát, (miként képesek arra hiedelmek, vágyak és szándékok arra, hogy cselekedeteket váltsanak ki ). Paksi Dániel: Materializmus, fizikalizmus, emergentizmus Samuel Alexander Tér-Idő elképzelésének a fényében Samuel Alexander a 20. század eleji, klasszikus brit emergentizmus első jeles képviselője. A brit emergentisták jellemzően négy létezésszintet különböztettek meg egymástól: 1. a fizikai; 2. kémiai; 3. biológiai; 4. elme. A bevett nézett szerint a brit emergentizmus azért omlott olyan gyorsan össze, mert a kvantummechanika megjelenésével a kémiai szint redukciója - legalábbis elviekben - lehetségessé vált. (B. McLaughlin) Samuel Alexander emergenciaelmélete azonban nem tekinti önálló emergens létezési szintnek a kémiai szintet, és nem is a fizikait tekinti az első, fundamentális szintnek, hanem a Tér-Időt.

5 Előadásomban bemutatom Alexander Tér-Idő értelmezését, amely minden további emergens létezési szint alapja, így Alexander elméletében az első emergens létezési szint nem a kémiai vagy éppen a biológiai, hanem maga az anyag. A továbbiakban pedig a mellett fogok érvelni, hogy a 20. századi fizika a legkevésbé sem cáfolja meg Alexander emergencia-elméletét, sőt, bizonyos pontokon olyan eredményekhez vezetett, amelyek inkább alátámasztják azt. Albert Einstein relativitás-elmélete kapcsán erre már maga Alexander is rámutatott. Reményeim szerint az elemzésen segíteni fog tisztázni, hogy a fizikalizmus nem önálló ontológiai elképzelés, hanem csak egy lépés az emergentizmus felé. Márton Miklós: Mit bizonyít a zombi-érv? Az utóbbi évtizedek talán legnépszerűbb és leghatásosabb antifizikalista, antiredukcionista érv-típusa az úgynevezett zombi-argumentum. Az érv alapvető szerkezete az alábbi egyszerű következtetésben ragadható meg: P1 Ha zombik lehetségesek, akkor a fizikalizmus hamis. P2 Zombik lehetségesek. K A fizikalizmus hamis Az argumentum körüli kiterjedt szakirodalmi vita szinte kizárólag a második premissza érvényességét érinti: számos szubtilis gondolatmenettel találkozhatunk a zombik elgondolhatóságáról, az elgondolhatóság mibenlététről és a különböző lehetőség-felfogásokhoz fűződő viszonyáról. Előadásomban ezzel szemben az első premissza érvényességét kívánom kétségbe vonni. Igyekszem megmutatni, hogy akármilyen zombi-fogalommal dolgozzunk is, az első premissza nem feltétlenül lesz igaz. A különböző zombi-fogalmakat aszerint igyekszem elkülöníteni, hogy mely tulajdonságot tekintjük mi, hétköznapi emberek és a zombik közös tulajdonságának. Három jelöltet fogok megvizsgálni, jelesül a funkcionális szervezettség, a teljes fizikai felépítés és az alapvető mikrofizikai struktúra tulajdonságait. Az előadás célja annak bizonyítása, hogy bármelyik fenti tulajdonságot tekintjük is közösnek, a zombi-érv első premisszája vagy önellentmondásos, vagy hamis lesz; illetve egyes esetekben igazsága csak az érv triviális körkörössége árán tartható fenn.