1. tétel: Az egyes ókori keleti civilizációk vallási és kulturális jellemzõinek azonosítása

Átírás

1 1. tétel: Az egyes ókori keleti civilizációk vallási és kulturális jellemzõinek azonosítása FELADAT: A források és ismeretei segítségével mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! FELELETVÁZLAT Bevezetés Az Indus völgyében a Kr. e. 3. évezredben kibontakozó dravida kultúrát a Kr. e. 2. évezred közepén árja törzsek hódították meg. A dravidák jelentős része a szubkontinens délebbi részeire költözött. Az ún. védikus korban (Kr. e. 3. évezred közepe és III. század között) alakult ki az árják új civilizációja, amiben jelentős szerepet játszott a brahmanizmus. Indiában kisebb-nagyobb államalakulatok jöttek létre, amelyek egymás elleni harcai ritkán eredményezték nagyobb területek egyesülését, a széttagoltság megszüntetését. Kifejtés A brahmanizmus és a hozzá kapcsolódó társadalmi szerkezet: A brahmanizmus sokistenhitű vallás, ahol a világ rendjét három fő istenség határozza meg. A hódító árják által létrehozott új társadalmi tagolódás a bőrszín szerinti különbségen alapult (varnavagy kasztrendszer). A brahmanizmus megőrizte a védikus vallás bizonyos elemeit: a világ örök és megváltoztathatatlan, az újjászületés, a lélekvándorlás, a dharma (a minden felett álló világtörvény által előírt kötelességek) megtartása, az isteneknek bemutatott áldozatok jelentősége. E rendszer négy kasztot és a kaszton kívüliek csoportját különböztette meg. A kasztba csak beleszületni lehetett. A kasztok közötti átjárás attól függött, hogy az illető mennyire tartotta be a számára előírt vallási parancsokat, azaz kasztja törvényeinek megfelelően élt-e. Ha igen, akkor volt reménye a reinkarnáció (újjászületés) következtében egy magasabb kasztba születni. A brahmanizmus (áldozatbemutatásban játszott kiemelt szerepük életmódjuk tisztelete) tette lehetővé, hogy a papok kasztja megszerezze a politikai vezető szerepet is a ksatrijákkal vívott küzdelmek során (az eposzok megőrizték a harcok mitikus elemekkel átszőtt történetét). A buddhizmus és a hozzá kapcsolódó társadalmi elképzelések: A brahmanizmussal szemben a Kr. e. VI. században kialakult vallás, alapítója a ksatrija Gautama Sziddharta (Buddha). Nem fogadta el a kasztrendszert, de nem is hirdetett harcot ellene. Tanítása szerint van lehetőség az egyénnek az örökös újjászületés kényszeréből való kiszakadásra (nirvána). Tanításának lényege: a boldog megsemmisülés (nirvána) a vágyakról való lemondással érhető el. A szerzetesi élet központjában az elmélkedés és önmegtartóztatás állt, de a híveknek is erre kell törekedniük ahhoz, hogy megszabaduljanak az újjászületés kényszerétől. A buddhizmus a negyedik legnépesebb világvallás. Meghatározó a jelenléte Nepálban, Tibetben, Kínában, Japánban és Indokina területén. A két vallás egymáshoz való viszonya és az indiai állam(ok) életében játszott szerepe: A buddhizmus lényegi tanításaival ellenkezett a világi értelemben vett vallási harc a brahmanizmus ellen. 1

2 Színes érettségi tételek történelemből középszint szóbeli A Maurja-dinasztia legjelentősebb tagja, Asóka (Kr. e. III. század) felismerte azonban, hogy amíg a varnák (kasztok ) együttes fellépését lehetetlenné teszik a vallási törvények, addig egységes állam sem jöhet létre Indiában. Asóka ezért buddhista lett, és támogatta a vallás elterjedését, a társadalom átalakulását, de halála után a reform leállt. Asóka kísérlete kudarcba fulladt, de hatására a brahmanizmus megújulása elkezdődött (hinduizmus). Lezárás, összegzés A hinduizmus a többi vallással szemben toleránsabb, mint a brahmanizmus volt. A hinduizmus megőrizte a kasztrendszert, de több kisebb csoportra osztotta a társadalmat (alkasztok), amelyekbe a korábbiakhoz hasonlóan csak beleszületni lehetett, és meghatározott foglalkozást űzhettek tagjai. A hinduizmus nem térítő vallás ugyan, de az indiai kereskedők hatására megjelent Délkelet-Ázsiában, Indokinában is. A harmadik legnépesebb világvallás. 2. tétel: A hódító háborúk hatása és a római köztársaság válsága FELADAT: A források és ismeretei segítségével mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi hatásait! FELELETVÁZLAT Bevezetés Róma a Kr. e. III II. század folyamán a punok ellen vívott három háborúban szerezte meg a Földközitenger nyugati medencéje feletti uralmat. Provinciákat szerveztek. A sikerrel záruló háborúk után a Földközi-tenger keleti medencéjét hódították meg. A Kr. e. II. században a meggyengült hellenisztikus államok területe is provinciává vált. A Birodalom központja Itália. Az államot Rómából irányítják. Kr. e. II I. század között jelennek meg a válság jelei. Átrendeződtek a Birodalom területén a gazdasági, társadalmi és ezek következtében a politikai viszonyok. A hódítások eredményeképp a gazdaság terén óriási felvirágzás lehetősége teremtődött meg, ám a válság társadalmi és politikai elemei egyelőre nem tették lehetővé ennek kibontakozását. Kifejtés A földbirtokviszonyok átrendeződése Az ager publicusból a patríciusok részesedtek elsősorban, ami a rabszolgatartó nagybirtokok (latifundium) kialakulásához és a kisparaszti birtokosság súlyának csökkenéséhez vezetett. A parasztság helyzetének megváltozása a hódító háborúk idején A katonai kötelezettség a szolgálatra kötelezett kisbirtokos parasztok elszegényedéséhez vezetett. A háborúk során ez a réteg óriási emberveszteségeket szenvedett el. A latifundiumok előnybe kerültek a paraszti birtokokkal szemben, egyrészt mert a parasztok nem vagy nehezen jutottak bérelhető földekhez, másrészt a latifundium olcsóbban termelt, mint a paraszti kisbirtok. 2

3 A földjüket vesztett parasztok jelentős számban Rómába költöztek, ott reméltek megélhetést (antik proletariátus problémája). Katonai válság Az eladósodó parasztok elvesztették fegyvereiket is. A nehézgyalogság felállítása veszélybe került. A hódításokban egyre nagyobb haderőre lett volna szükség, ám a parasztságból ezt nem lehetett biztosítani, ezért sor kerül a hadsereg átalakítására is (paraszti hadsereg helyett zsoldos hadsereg, Marius reformjai után állandó hadsereg). A hadvezérek a polgárháborúban saját politikai törekvéseikre tudják felhasználni a tőlük földet kapó zsoldos katonákat és veteránokat (pl. Sulla, Pompeius, Caesar, Antonius, Octavianus). A rabszolgák helyzete, gazdasági szerepe A háborúk következtében rengeteg rabszolga került a Birodalomba, ezért az áruk lecsökkent, s nem törekedtek velük szemben az emberséges bánásmódra, a megfelelő ellátásra. Általánosságban elmondható, hogy a városokban élő és dolgozó rabszolgáknak jobb volt a helyzete, mint a vidéken vagy a nem ház körül élőké. Csak az ellátásukról gondoskodva a szabadoknál olcsóbb munkaerőt jelentettek. Munkájuk megbecsüléseként felszabadíthatták őket, így külön réteggé váltak a libertinusok. A rabszolgák számának növekedése a rabszolgafelkelések állandó veszélyét is jelenti (pl. szicíliai felkelések, Spartacus lázadása). A hódítások társadalmi következményei a gazdasági/politikai elitben A hódítások következtében a hagyományos római erkölcsi értékek válságba kerültek. A görög műveltség átvétele kulturális válságot is okozott. A hódítások során jelentős szerepet játszó itáliai szövetséges népek a támogatás és a hadsereg biztosítása érdekében római polgárjogot nyernek. A lovagrend egyenrangúságot vívott ki a patríciusokkal szemben. Lezárás, összegzés A római köztársaság válságához hozzájáruló tényezők: Az eladósodásból következően bekövetkezett a parasztok válsága, ami a rabszolgatartó nagybirtok megerősödését és ezzel együtt a paraszti árutermelés csökkenését eredményezi. A rabszolgák számának növekedése egyrészt a termelés jelentős felfutását, másrészt azonban a rabszolgafelkelések veszélyét is magában hordozta. Az óriási emberveszteség és a további hódításokra törekvés katonai válságot eredményezett. (Marius reformja új hadszervezetet hozott, amely földhöz jutást is ígért. A hadvezérek diktátorként politizálnak.) Városállamból birodalom lett. Közigazgatási válságot okozott a provinciák megszerzése és a magistratusok hagyományos, a római köztársaság szokásának megfelelő munkarendjének lehetetlensége. A politikai erők közötti küzdelem végül polgárháborúkhoz vezetett a Kr. e. I. században, melynek fő színhelye Róma, ill. Itália. A társadalmi és a politikai konszolidáció (pl. a principátus idején az I II. században) megteremti majd a virágzás lehetőségét, hiszen a lakosság nyugalomban élhetett, a gazdaság fejlődött (pl. provinciák közötti munkamegosztás, belső kereskedelem, a birodalmon kívüli területekkel való kereskedelem). 3

4 Színes érettségi tételek történelemből középszint szóbeli 3. tétel: A klasszikus kor kiemelkedõ kulturális emlékei. A római építészet jelentõs alkotásainak azonosítása FELADAT: A források és saját ismeretei segítségével mutassa be a klasszikus kori görög és a római építészet sajátosságait, kiemelkedõ alkotásait! FELELETVÁZLAT Bevezetés A Kr. e. V. század az athéni demokrácia fénykora, amikor az árutermelés viszonylag általános jólétet biztosított. A perzsa háborúk után a várost újjáépítették. A szabad embereknek a poliszban tág terük volt arra is, hogy saját maguk alakítsák életüket, képességeiket sokirányúan fejlesszék. Athénban kötelező volt a közösség ügyeinek intézésében, a közösségi ünnepségeken részt venni. A római építészetre az etruszkok és a görögök jelentős hatást gyakoroltak. Etruria mocsaras vidéken feküdt, ezért utakat, hidakat, csatornákat, erődítményeket kellett építeni. Az etruszk művészetre vonatkozó ismereteink legnagyobb része azonban a sírokból előkerült leleteken alapul. (A sírok alaprajza pl. megmutatja, milyen lehetett a római lakóháznak is mintául szolgáló jellegzetes etruszk otthon.) Kifejtés A görög köztéri építkezések, a lakóházak jellegzetességei: A görög városok gyakran kikötők, védett helyek, hegyek oldalán jöttek létre. Az agyagtéglákból épített település két központja az agóra (piactér) és az akropolisz (fellegvár). A város az alapító hérosz és a helyi kultusz legfőbb istenének védelme alatt áll. A vallás szabta meg a görög középületek főbb művészi feladatait, a kultusz szolgálatában álltak a templomok, a versenyjátékok építményei és a színházak is. A színházi versenyek, a sportversenyek az istenek tiszteletére rendezett vallási rendezvények voltak eredetileg. A színház jellegzetes szerkezet (az orkhesztra egy kerek vagy félkör alakú térség, az előadás alatt a kórus helye; a szkéné a tulajdonképpeni színpad; a kollión a domboldalból kivájt, félkör alakú, lépcsőzetes üléssor). Az első sorokban a város és a papság vezetői foglaltak helyet. A görög építészet legjellegzetesebb elemei a különböző oszlopfajták: a dór (ami férfias, robusztus hatást kelt), a ión (a női test arányai szerint készült, kecsesebb törzsű, az oszlopfőn csigavonal látható), a díszes korinthoszi (akantuszlevelek futnak a tetején körbe). Az oszlopot emberi alakot ábrázoló szobor is helyettesíthette: a férfi az atlaszfigura, a női a kariatida. Az oszloprendeket nem csak a templomépületeknél alkalmazták, hanem az agórát övező középületeknél (pl. sztoa) is. A klasszikus kor legjelentősebb épületegyüttese a Periklész vezette Athén Akropoliszra emelt épületei (Athéné temploma a Parthenón; az Erekhtheion, Propülaia stb.). A klasszikus korban jelentek meg a szórakozásnak, ill. a vallási ünnepekhez kötődő versenyeknek helyet adó középületek: pl. a tornacsarnokok (gümnaszionok), a versenypályák (sztadionok), valamint a ló- és kocsiversenyek építményei (hüppodromok). A klasszikus korszakban jelent meg a várostervezés is: szabályozták a városépítészetet, ha mód volt rá, derékszögű úthálózatokat építettek, melynek középpontjában az agora található. Helyenként csatornáztak (de ennek elterjedése nem jelentős), a városokat pedig védfallal vették körül. 4

5 A görög emberek élete tehát egyrészt a nyilvánosságnak teret adó köztereken, másrészt a nyilvánosságtól elzárt lakóházakban zajlott. A lakóházak javarészt vályogból készültek, ezért kevés emlék maradt fenn. A család életének központja egy belső udvar volt, aminek részben éghajlati oka van (minél kevesebb ajtó és ablak, mert nagy a meleg, sokáig tűz a nap), másrészt azonban a görög nő társadalmi helyzetét is a külvilágtól való elzártság jellemezte. A római köztéri építkezések, a lakóházak jellegzetességei: A római város jellegzetességei: az úthálózat, a csatornázottság, a vízvezetékrendszerek kiépítése, a városfal, a díszterek, a fürdő és nagyobb városok esetén a többemeletes bérházak. A provinciák városai a katonai táborokból alakultak ki, célszerű alaprajzuk gyors közlekedést tett lehetővé. A jellegzetes római középületek itt is megtalálhatók voltak. A köztársaság első századaiban a templomépítés a meghatározó építészeti feladat. Ekkor alakultak ki a városi középületek típusai, pl. a bazilika (eredetileg háromhajós törvény- és kereskedelmi épületek), a fürdők, cirkuszok, színházak, árkádos vízvezetékek, csatornák, utak, vásárcsarnokok, a diadalívek stb. A városrendezés mestereinek tekinthetők a rómaiak. A római városok nagyon fontos eleme volt a társasági élet központjának számító közfürdő, a látványos rendezvényeknek helyet adó amfiteátrum és a circus is. A környékbeli források vizét összegyűjtötték, és hosszú vízvezetékeken juttatták a városba. A víz egy árkádsor tetején, csöveken keresztül jutott el a városi elosztó- és tárolótartályokig, onnan pedig a város megfelelő pontjaira. Kisebb fesztávolságot síkfödémmel, nagyobbat azonban már donga-, kereszt-, és gömbboltozattal hidaltak át. A római lakóházak (különösen a villák) felülmúlták a görögöt mind a változatos alaprajz, mind pedig a kényelem szempontjából. A lakóház külvilágtól elzárt. A lakószobák egy kisebb udvar (átrium) körül szabályos rendben, szimmetrikusan helyezkedtek el. Ahol az éghajlat megkívánta, a szobákat a fürdőkhöz hasonlóan padlófűtéssel látták el (a padló kőlapjait tartó oszlopok közé és a falak üreges tégláiba gőzt vezettek). A városi köznép akár többemeletes bérházakban (ún. insulákban) lakott. Ritkán volt folyóvíz, csatorna, alacsonyak voltak a lakások, télen füstösek. A faszerkezet miatt komoly veszélyt jelentett a tűzvész (szenes serpenyőkkel fűtöttek). Lezárás, összegzés A politika és az építkezések kapcsolata Mind a görögöknél, mind a rómaiaknál a város, ill. a Birodalom nagyságát, erejét fejezte ki a köztéri építkezés pompája, gazdagsága. A római művészet a császárkorban azonban fokozatosan veszített eleganciájából. Az alkotások egyre díszesebbé, túlzsúfolttá lettek, egy-egy uralkodó olykor irreális, nagyzoló vágyait tükrözték. Róma élen járt a monumentális épülettípusok (pl. diadalívek, városfalak) kialakításában is. 4. tétel: A Nyugatrómai Birodalom bukása és a népvándorlás FELADAT: A források és saját ismeretei segítségével mutassa be a Nyugatrómai Birodalom bukásának okait! 5

6 Színes érettségi tételek történelemből középszint szóbeli FELELETVÁZLAT Bevezetés A IV V. században a Római Birodalom válságba jutott. A válság fontosabb összetevői: a gazdaság hanyatlása, ill. a Birodalom két részének eltérő fejlődése; a munkaerőhiány, a patrocínium rendszere; a császári adminisztráció meggyengülése, decentralizáció a Birodalom nyugati részén; a támadó, ill. a birodalom területére betelepedő barbárok destabilizáló szerepe. Kifejtés Az I. és II. században a gazdasági virágzás miatt a provinciák megerősödtek, evvel párhuzamosan Itália gazdasági szerepe egyre csökkent. A hódító háborúk lezárultak, csökkent a rabszolgák száma, ezért a rabszolgatartó nagybirtokon (latifundium) elterjedt a colonusok alkalmazása, akik bérleti díj fejében művelték meg a számukra kiosztott parcellát. A colonusok megjelenése csökkentette a munkaerőhiányt, a piacra kerülő áru mennyisége kisebb lett (a colonus többet fogyasztott a rabszolgánál). A piac beszűkülése, a kereskedelem központjának keletre tolódása az ipar és a városok hanyatlásához vezetett a Birodalom nyugati részén, s ez a területről befolyó adó csökkenését eredményezte, amit a császárok (Diocletianus, Constantinus) adóemeléssel, ill. a munkaerő röghöz kötésével próbáltak meg ellensúlyozni. A Birodalom nyugati részének lakossága az ellátási problémák miatt (hanyatló városok) vidékre menekült, földművelésből tartotta fenn magát (naturális/önellátó gazdálkodás). A nagybirtokosoktól függő helyzetbe kerültek a kisbirtokosok (patrocínium). A Birodalom keleti részén viszont fennmaradtak a piacok a pénzgazdálkodásnak, a távolsági kereskedelemnek köszönhetően, így a városok jelentősége is megmaradt. (A gazdasági erőnek köszönhetően eredményesebben védekezhettek majd a barbár támadásokkal szemben is.) A II III. század folyamán a túlnépesedő germán törzsek már be-betörtek a Római Birodalom határ menti területeire, ám ezeket akkor még Róma hárítani tudta. A III. században engedélyezte először Róma nagyobb germán csoportok betelepedését, akik határvédő funkciókat láttak el. A letelepedés további népességnövekedést okozott, és megnövelte a germánok katonai erejét is. A népvándorlás nem alkalomszerű támadást jelent, hanem egy olyan hatalmas népmozgást szerte Európában, melynek hatására alapvetően megváltozott a korabeli Európa társadalmi, gazdasági és politikai helyzete. A népvándorlás okai: éghajlatváltozás és a népességnövekedés miatt bekövetkező földhiány, de nem elhanyagolható tényező a harci vágy és a Római Birodalom vonzása. A népvándorlási hullám a hunok hatására indult el Európában (375). A keleti/osztrogótokat a hunok uralmuk alá vonták, a nyugati/vizigótok azonban menekülni próbáltak, és katonai szolgálatért cserében bebocsátást kértek a Római Birodalomba. A keleti területek uralkodója azonban nem teljesítette az ígéretét (zsold, élelem), ezért a gótok fellázadtak, és legyőzték a császári haderőt (378 Hadrianopolis). A gótok jelentette veszély csökkentése érdekében Theodosius császár letelepítette őket: önálló államot alkothattak a Birodalomban. Ez a lépés csak átmenetileg hozott megnyugvást, elindította viszont a Birodalom részekre szakadását. A nyugati gótok vezetésével a hunok elöl menekülő germánok kifosztották az önmagát megvédeni képtelen Rómát (410), majd Galliába vonultak. A vandálok Africa provinciát foglalták el, a burgundok is Galliában telepedtek le. Az angolok, szászok Britanniát foglalták el. Pannóniát a hunok szállták meg. A hunok Attila vezetésével először a Keletrómai Birodalomra támadtak, de a császári diplomácia elérte, hogy nyugat felé támadjanak inkább. A Nyugatrómai Birodalom azonban önmagában nem lett volna képes a hunoknak ellenállni, ezért a germánokkal kötött szövetséget (451 Catalaunum). Attila halála után (453) a hunok birodalma felbomlott. 6

7 A vandálok Róma ellen indított támadása (455) után, a Nyugatrómai Birodalom központja a Pó mocsarai miatt jobban védhető Ravenna lett. Amikor Klodvig frankjai legyőzték a helytartót (486), Gallia provincia megszűnt. Nagy Theodorik legyőzte Odoakert és a keleti gótok Itáliába telepedtek le. A longobárdok Pária központtal királyságot alapítottak (568). Lezárás, összegzés A vandál támadás után újabb germán betörések és a törzsek egymás elleni harcai egyértelművé tették, hogy a germánoknak nem érdeke megőrizni a Nyugatrómai Birodalom egységének a látszatát sem. A hatalom a hadsereg nem is feltétlenül római származású vezetőinek kezébe került, s végül ez okozta a Nyugatrómai Bordalom bukását. (476-ban Romulus Augustulust lemondatta Odoaker.) Odoaker önmagát Itália királyának neveztette, a császári jelvényeket Constantinapolisba küldette, elismerve a császári hatalom feljebbvalóságát. 5. tétel: A mezõgazdasági technika fejlõdésének néhány jellemzõ mozzanata a X-XI. században FELADAT: A források és saját ismeretei alapján mutassa be a mezőgazdasági technika és technológia változásának okait és következményeit, a demográfiai változásokkal való összefüggését! FELELETVÁZLAT Bevezetés A Nyugatrómai Birodalom gazdasági válsága a naturális gazdálkodás kialakulásához vezetett: a kereskedelem, az ipar és a városok hanyatlásával a megélhetés forrása a földművelés lett, a lakosság jelentős része vidékre költözött. A piac és a pénzforgalom visszaszorult, a megtermelt terményeket a földesúr és a birtokot művelő parasztok fogyasztották el, a mindennapi élethez szükséges holmikat (szerszámok, ruházat) is helyben állították elő (naturális gazdaság). Az alacsony terméshozamok, az elmaradott technika, technológia (égetéses földművelés, talajváltó majd kétnyomásos gazdálkodás) és a korszak háborúi a népesség csökkenéséhez vezettek (gyakori éhezések, ill. éhínségek). Kifejtés A IX X. századtól olyan változások következtek be a mezőgazdasági művelésben és a külső körülményekben, amelyek hatására a termelékenység nőtt, a földek eltartóképessége javult: csökkent a háborúk jelentette pusztulás; az éghajlat kedvezően változott (felmelegedés); kiszámíthatóbb életkörülmények miatt a népesség növekedésnek indult, aminek egyszerre feltétele és következménye a megtermelt élelmiszer mennyiségének növekedése; a nagyobb mennyiségű élelem előállításának feltétele és következménye a termőterület növelése különböző eljárásoknak köszönhetően; a nagyobb termőterület (új földek feltörése, erdők irtása, mocsarak lecsapolása, tengertől föld elhódítása) a megújuló technikával és technológiával művelhető meg hatékonyan: 7

8 Színes érettségi tételek történelemből középszint szóbeli háromnyomásos gazdálkodás, ami a nyomáskényszerrel kapcsolódik össze (egy uradalomhoz tartozó földterületek összehangolt művelése); nehézeke, borona alkalmazása; elé lovat fognak (patkóval és szügyhámmal). A modernebb eljárások következtében tovább nő a területek eltartóképessége, a táplálkozás változatosabb lett, csökken a természetnek való kiszolgáltatottság mértéke. Mindezen változás egyrészt népességnövekedést eredményez, másrészt a felesleget a piacon értékesíteni lehet, újra különválik az ipari és a mezőgazdasági termelés, újra/megalakulnak a városok (XI. század). A földbirtokosok gyakran felparcellázták a majorság területét, és robot alkalmazása helyett bérbe adták a jobbágyoknak. (A jobbágy így sokkal inkább érdekelt a termelésben, mint robot esetén.) A megnövekedett lakosság számára azonban szűk lett az addig művelt terület, aminek következtében egyrészt próbáltak újabb szántókat kialakítani, másrészt vándormozgalmak alakultak ki. A hospesek kezdetben szervezetlenül, majd szervezett formában érkeztek az addig műveletlen területekre, hiszen a földesuraknak érdeke volt a munkaerő letelepítése. A hospesek szerződésekben rögzítették jogaikat, mentességüket és kötelességeiket. Rájuk nem vonatkozott minden földesúri jog, előre rögzített bérrel tartoztak a földesúrnak, gyakran önkormányzati jellegű jogokat is kaptak (pl. bíróválasztás). A hospesek jelentős számban telepedtek le az Elbától keletre eső területeken, ahol egyenlő nagyságú birtokokat kaptak, kiváltságaikat pedig az ún. német jog határozta meg. A telepítések szervezői soltészi rangot (falubíró) és kiváltságokat kaptak. Lezárás, összegzés A terményfölösleg kialakulása következtében és a hospesek jogainak mintájára lazult a földesúrtól való függés: a jobbágy terhei lerovása után szabadon költözhetett, telkét szabadon örökíthette, a terményjáradékot egyre több helyen felváltotta a pénzjáradék. A terményfelesleg következtében kialakuló piaci központok a helyi kereskedelem színtereivé váltak, a korai középkorban csak a szűk elit számára elérhető távolsági kereskedelem árui is szélesebb körben elterjedhettek (városok és az új kereskedelmi útvonalak kialakulása). 6. tétel: A középkori uradalom jellemzõ vonásai FELADAT: A források és saját ismeretei segítségével mutassa be a középkori uradalmak működését, a gazdálkodás szervezeti kereteit! FELELETVÁZLAT Bevezetés A Nyugatrómai Birodalom gazdasági válsága a naturális gazdálkodás kialakulásához vezetett: a piac és a pénzforgalom visszaszorult, a megtermelt terményeket a földesúr és a birtokot művelő parasztok fogyasztották el, a mindennapi élethez szükséges holmikat (szerszámok, ruházat) helyben állították elő. Az előzőekben leírt gazdasági változásokból következik, hogy a kora középkorban kialakuló államokban az uralkodók földbirtokokat (beneficium, feudum) adományoztak katonai vagy hivatali szolgálat jutalmaként. 8

9 A földbirtokokon azonban biztosítani kellett a megfelelő munkaerőt, aminek következtében a romanizált területeken (pl. Gallia) a colonusok függő helyzete nem változott, de a germán társadalmak korábbi szabad rétegei is egyre nagyobb részben kerültek függő helyzetbe, ahogy a katonai kíséret tagjai lovas katonákká váltak. Kifejtés A korábban szabad falvak lakói a földesurak joghatósága alá kerültek, életüket az uradalom szabályozta (pl. korlátozta a költözésben). A földesúr birtokhasználati jogot ad, meghatározza a terheket. Valamint katonai védelmet, ínség idején gondoskodást nyújt, támogatja az egyházat. A faluközösség családi gazdálkodásra épül. Az uradalom központjában a földesúri udvarház (védelem és lakóhely, raktár) állt, amelyet a későbbiekben gyakran építettek át lakóvárrá. Az uradalom munkaerejét kezdetben a (rab)szolgák, majd egyre inkább a függő helyzetű volt colonusokból és germán szabadokból kialakuló jobbágyság jelentette. (A szolga nem érdekelt a termelésben, ezért gazdaságosabb neki földhasználati jogot adni járadékok fejében.) Az uradalom földjei három típusra oszthatók: majorság, jobbágytelkek és a közös használatú területek. Az uradalom és a hozzá tartozó jobbágytelkek szórtan elhelyezkedők, nem összefüggőek, hanem általában több tagból álltak, egyrészt a naturális gazdálkodás, másrészt a nyomásos gazdálkodás miatt. A vad talajváltó földművelést felváltotta a kétnyomásos, majd a IX. századtól egyre több helyen a nagyobb terméshozamot biztosító háromnyomásos gazdálkodás terjedt el. Mindkét esetben nyomáskényszerrel művelték (az uradalomhoz tartozó földterületek összehangolt hasznosítása). Az uradalmak az adományozás jellegéből fakadóan immunitást élveznek, azaz mentesek az állami adók alól, beszállásolásra nem kötelezhetők. Emellett kialakul az úriszéki bíráskodás intézménye: a colonusok és korábban is függő helyzetű szolgák mellett a földesúr bíráskodik (személyi függés) jobbágytelket bíró korábbi szabad felett is. Gyakran él a földbirtokos katonai kényszerrel. A IX-X. századtól olyan változások következtek be a mezőgazdasági művelésben és a külső körülményekben, amelyek hatására a termelékenység nőtt, a földek eltartóképessége javult, így az uradalmakban folyó gazdálkodás is egyre magasabb színvonalú lett. A terményfelesleg kialakulásával felbomlott a naturális gazdálkodás rendszere, intenzívebbé vált a termékcsere, a kereskedelem. Lezárás, összegzés A mezőgazdasági újítások hatására a földbirtokosok gyakran felparcellázták a majorság területét, és robot alkalmazása helyett bérbe adták a jobbágyoknak. (A jobbágy így sokkal inkább érdekelt a termelésben, mint robot esetén.) A terményfölösleg kialakulása következtében és a hospesek jogainak mintájára lazult a földesúrtól való függés is: a jobbágy terhei lerovása után szabadon költözhetett, telkét szabadon örökíthette, a terményjáradékot egyre több helyen felváltotta a pénzjáradék. Mindez az uradalmakon belüli munkamegosztás átalakulását eredményezte. 7. tétel: Az egyház politikai szerepe a nyugati kereszténységben FELADAT: A források és saját ismeretei segítségével mutassa be, hogyan válik meghatározó politikai tényezővé a kora középkori keresztény egyház Nyugat-Európában! 9

10 Színes érettségi tételek történelemből középszint szóbeli FELELETVÁZLAT Bevezetés A Római Birodalomban a II. század folyamán kialakuló helyi/városi keresztény közösségek irányítását a püspökök végezték. A püspököket eleinte a hívek választották. A püspökök zsinatokon vitatták meg a hit kérdéseit, a szent iratok értelmezésének problémáit. A hívek létszámának növekedésével kialakult az egyházi hierarchia (pápa érsekségek püspökségek plébániák hívek). A kereszténység 391 után államvallássá lett a Római Birodalomban, vagyis az egyház felett a császárok hatalma érvényesült. Ez a Birodalom kettészakadása után a keleti részen így is maradt, nyugaton azonban kialakult egyrészt a világi hatalomtól függetlenebb egyház, másrészt a római püspökök, mint Péter utódai különleges tekintélyt szereztek. (Ő a legfőbb bíró egyházi ügyekben, ő nevezi ki az egyházi vezetőket, kialakul a csalhatatlanság dogmája, stb.) A római püspök (pápa) hatalmát az egyházi hierarchia élén kezdetben nem minden egyházi vezető ismerte el, a püspököket egyenrangúnak tekintették. Róma tekintélye azon alapult, hogy Péter és Pál apostol halálának a helyszíne, Róma püspökét Szent Péter utódának tekintették. A pápa Krisztus helytartója címet viseli (világi hatalmat fejez ki). Kifejtés A nyugati egyház fokozatosan függetlenítette magát a Keletrómai Birodalom császárától is, ill. a pápák világi hatalmak felett álló voltát igyekeztek elfogadtatni (lásd I. Gelasius levele a császárnak). Ahogy Bizánc itáliai befolyása jelképessé vált, I. Nagy Gergely pápa (VI-VII. század fordulója) elfordult a keleti hatásoktól, és a germánok megtérítését (misszió) tekintette elsődleges feladatának, így próbálva Rómához kötni őket. Pl. Britannia őslakosai felveszik a kereszténységet, Szent Patrik az írek, Szent Kolumbán a skótok, Szent Bonifác pedig a germánok apostola. I. Nagy Gergely megreformálta a liturgiát. (A kor egyházi zenei stílusa a róla elnevezett gregorián.) Az ő pápaságához kapcsolódik a pápai hivatali apparátus kiépítésének kezdete is. A frankok megkeresztelése Chlodvig uralkodása idején kezdődött el (V-VI. század fordulója), de nem volt azonnal sikeres. Chlodvig az egyházra támaszkodva igyekezett hatalmát megerősíteni, de megőrizte a frank királyok hagyományos jogait is. A királlyá koronázás szakrális volta mellett Chlodvig az állam kiépítésében (írásbeliség) is számított a szervezett, engedelmességen alapuló egyházi hierarchiára. A kereszténység erejét mutatja az, hogy Martell Károly mint a kereszténység védelmezője nyert támogatókat az arabok ellen vívott csatában (Poitiers 732). (Az igaz viszont, hogy az egyháztól elvett földbirtokokat osztotta ki a lovagjai között, az egyházat pedig a tizeddel kárpótolta.) Chlodvig megkoronázása a korabeli felfogás szerint Isten kegyelméből történt, s ez a hatalom öröklődött a Meroving dinasztiában még akkor is, ha valós hatalommal egyre kevésbé rendelkeztek a frank állam szétesése miatt. A pápai hatalom jelentősen megerősödött akkor, amikor II. István pápa szembefordult a Keletrómai Birodalommal, és szövetséget kötött a frankokkal, Kis Pippinnel. Kis Pippin vállalta a langobárdok kiűzését, cserében viszont a pápa elismerte jogát a frank királyi címre (Isten kegyelméből uralkodik), így jutott hatalomra a Karoling dinasztia (754). Kis Pippin Itália északi részét elfoglalta és a pápának adományozta, így létrejött 756-ban a Pápai Állam. (A Ravenna és Róma közti terület az Egyházi Állam része marad 1870-ig.) A frankok túlzott megerősítésének és a keleti császárok ambícióinak letörésére fogalmazták meg az ún. Constantinus-féle adománylevelet, amely Róma önállóságát és a római püspök világi hatalmát fogalmazta meg. Ezt a hatalommegosztást erősítette az is, hogy Nagy Károlyt a pápa koronázta császárrá: a Birodalom világi feje a császár, akinek meg kell védenie államát és az egyházát is, Krisztus földi helytartója a pápa, aki kinyilatkoztatja, hogy a császár Isten akaratából uralkodik. Vagyis a császár úgy értelmezte, hogy hatalma Istentől származik, a pápa pedig magát tekintette a hatalom birtokosának, aki a császári hatalom átruházója, és ebben a minőségében a katonai, világi feladatokat a koronázással a császárra bízta. 10

11 Lezárás, összegzés A frank császárság megszűntét (843) követően a pápai hatalom is válságba jutott (itáliai nemesi családokban öröklődött a cím), amelyből átmenetileg I. Ottó emelte ki azáltal, hogy 962-ben létrehozta a Németrómai Birodalmat, melynek urát (császár) a pápák koronázták meg. Az egyház és a pápai hatalom megújulását a XI. században a cluny reformok hozták el, amelyek keresztény világbirodalom létrehozását tűzték ki célként, melynek Róma a központja. 8. tétel: Az iszlám vallás kialakulása és fõbb tanításai FELADAT: A források és ismeretei segítségével mutassa be az iszlám vallás kialakulásának körülményeit és a legfontosabb tanításait! FELELETVÁZLAT Bevezetés Az iszlám vallás a föld nagy világvallásainak egyike, hívei a muszlimok. Fő elterjedési területe ma Észak-Afrika, Közép-Ázsia, a Közel-Kelet, valamint Malajzia és Indonézia. Az iszlám szó jelentése: belenyugvás Allah akaratába. Szent könyve a Korán (Allah szava), melyben Mohamed Allah által kinyilatkoztatott tanításai olvashatók, ezért tilos megváltoztatni, és fordításait is csak magyarázatnak minősítik. A Korán mellett a szunna (a szokások hagyománya) és a hívők egyetértése (idzsma) jelenti a vallás alapját. Monoteista vallás, elismeri a zsidó és a keresztény hagyományok több elemét, szent könyvének tekinti az Ószövetséget is. Kifejtés Az Arab-félszigeten élő népek (arabok) egy része kereskedelemmel foglalkozott, ők bonyolították le a Jemen és Palesztina közötti forgalmat. A karavánutak mentén városok alakultak, ezek egyike volt Mekka. Az arabok másik része nomád/félnomád állattenyésztő volt, őket nevezték beduinoknak is. A beduinok között gyakoriak voltak a sivatagos környezetben a legelőkért és a vízért folyó háborúk. Mohamed tevehajcsárként majd kereskedőként beutazta Arábiát, közben megismerkedett a zsidó, a keresztény és a pogány arab vallással, melyekből sokat merített. Mohamed Kr. u. 610 körül új tanokkal lépett fel: úgy vélte, hogy Allah Dzsibril, azaz Gabriel arkangyal útján kinyilatkoztatta számára igazságait és parancsait. Követői elsősorban a szegények voltak, mivel ellenezte az uzsorát, támogatta az elesettek gyámolítását és a törzsi ellentétek beszüntetését. Ezen tanítások miatt összeütközésbe került a gazdag kereskedőkkel, ezért híveivel együtt 622-ben Medinába (jelentése: a próféta városa ) vonult (hidzsra). A Mekkából való kivonulás éve vált a mohamedán időszámítás kezdetévé. Minden muszlim, irányzattól függetlenül hisz az alábbi hat alaptételben: hit Istenben, annak egyedüliségében, és abban, hogy csak ő méltó imádatra; hit a Prófétákban és a Küldöttekben; hit az Isten által leküldött könyvekben, kinyilatkoztatásokban; hit az angyalokban; hit a Végítéletben; hit az elrendeltetésben. 11

12 Színes érettségi tételek történelemből középszint szóbeli Az iszlám öt alappillére (lásd a forrásokban az iszlám hitűek legfőbb kötelességeit összefoglaló öt pontot) a legfontosabb hitelveket tartalmazza. Az öt fő előírás mellett további, kevésbé jelentős követelmények is megfogalmazódnak a Koránban: például a sertéshús és a szeszes italok fogyasztásának tilalma, illetve a többnejűség korlátozása (csak annyi felesége lehet, amennyit el tud tartani) és a nők jogainak szabályozása. Az iszlám irányzatai: Síiták (10-14%): csak Mohamedet és leszármazottait (imámokat) ismerik el prófétaként. A síita szekták közötti különbség elsősorban az egyes imámok el nem ismeréséből származik; amiben egyetértenek, az a 12. imám eljövetelében (ő lenne az utolsó próféta, a Mahdi) való hit; Szunniták (85-87%): Mohamed halála után nem a leszármazottait, hanem az uralkodó kalifákat imádták, mert kötelező érvényűnek tekintik a hagyományoknak azt a részét is, amit a hívők közmegegyezéssel elfogadnak, tehát a szunna nem zárult le Mohamed halálával, hanem továbbfejleszthető volt; Kharidzsiták vagy háridzsiták (1-3%): csak az első két kalifát ismerik el prófétának, nem vettek részt a síiták és szunniták harcában. Lezárás, összegzés Mohamed halála után a kalifák vették át az irányítást, despotikus uralkodókká váltak. A kalifa (a próféta utóda) hadvezér, bíró és a Korán első értelmezője egy személyben. Mivel az arab birodalmakban igen sokféle származású és nyelvű nép élt, a vallásnak és a kötelező Korán olvasásnak központosítást segítő szerepe volt. Az arab kultúra tehát az iszlám tanítások mellett a korábbi pogány kultúrát és a helyi szokásokat is magába foglalta, jelentős eltérések alakulhattak ki, amit a vallás toleránsan kezel, ha a hatalom létjogosultságát nem kérdőjelezi meg. A kalifák vezetésével az arabok megszerezték Szíriát, Palesztinát, Mezopotámiát és Egyiptomot. Keleten elérték az Indus völgyét, illetve nyugaton átkeltek a Gibraltári-szoroson (711), és elfoglalták Hispánia nagy részét. A hódításoknak Poitiers-nél Martell Károly (732), Kis-Ázsiában a bizánciak (740), keleten a kínaiak vetettek véget. A hódítások következtében kialakult a katonai szolgálati birtokok rendszere, de elvben minden föld tulajdonosa a kalifa maradt. (Az adományozott birtokot is bármikor elvehette.) A meghódított népeket nem kényszerítették az iszlám felvételére, adót fizettek a kalifának. A városok és a kereskedelem jelentősége a hódítások után is megmaradt. 9. tétel: A középkori kereskedelem sajátosságai FELADAT: A források és saját ismeretei alapján mutassa be a távolsági és a helyi kereskedelem alakulását a XI-XIII. század közötti időszakban! FELELETVÁZLAT Bevezetés A kereskedelem a IX-X. század folyamán elinduló nyugat-európai gazdasági változásokon (mezőgazdaságban új technikák és technológiák elterjedése, ipar és mezőgazdaság különválása) alapult. Megnőtt a felesleg, javult az életszínvonal, s ez először a helyi, majd a távolsági kereskedelem fellendülését vonta maga után, vásároshelyek jöttek létre. 12

13 A nemzetközi kereskedelem a XI. század közepén fellendült. A kereskedők a helyi hatalmasságoktól (világi és egyházi méltóságok) kértek engedélyt arra, hogy megerősített kereskedőállomásokat létesíthessenek, ahol zavartalanul megköthették üzleteiket. Ezek a kereskedőállomások lettek a középkori városok előfutárai. Kifejtés A távolsági kereskedelem az egyes területek eltérő termelési adottságain alapult már az ókorban is, az akkor ismert útvonalak egy része éledt újjá a középkorban. A közlekedési viszonyok fejletlensége következtében általában vízi úton szállítottak luxuscikkeket. Az északi és déli kereskedelem közötti szárazföldi összeköttetés kialakulására az arab, normann és magyar támadások megszűntével nyílott lehetőség. A távolsági kereskedelem fellendülése következtében ismét aranypénzt (pl. forint) használtak. A kereskedők gyakran hoztak létre szakmai érdekvédelmi egyesületeket, guildéket (gilde), amelyeknek megalkották sajátos alapszabályaikat (pl. északon a hanzák). A legnagyobb jelentőségű a Földközi-tenger keleti medencéjének kereskedelme, a levantei kereskedelem volt. Az indiai és távol-keleti kapcsolatokkal rendelkező Közel-Keletet kötötte össze Európával. A levantei kereskedelem urai kezdetben az arabok voltak, később a bizánciak, majd a keresztes háborúk idejétől az itáliai kereskedőállamok (Velence, Genova, Pisa) kezébe került a tengeri szállítás. Jellegzetes áruik a selyem (textíliák), fegyverek, fűszerek, illatszerek, ékszerek, porcelán, gyapot, elefántcsont, déligyümölcs stb., tehát elsősorban luxuscikkeket szállítottak. Mindezekért cserébe nemesfémet, nyersanyagokat (pl. fát), rabszolgát, később iparcikkeket vittek Ázsiába, aminek következtében az európai arany jelentős része az ázsiai kereskedők kezébe került. A Földközi-tenger medencéjének uralmáért folyt a harc az arabok, az itáliai városok és a bizánciak között. Bizáncot Velence a 4. keresztes hadjárat során ( ) zsoldosokkal elpusztíttatta, és gyarmati telepet hozott létre a szomszédságában. Az arabokat a genovaiak és a pisaiak szorították háttérbe az Ibériai-félszigeten folyó reconquista támogatásával. S bár Genova szövetséget kötött az 1261-ben újra önállóvá váló Bizánccal, de Velence térségbeli hatalmát (Egyiptom támogatja) már nem tudta felszámolni. Az északi- és balti-tengeri kereskedelem a XII. századtól az északnémet városok monopóliuma lett. Lübeck és Hamburg szövetségéhez (1161) több kereskedőváros csatlakozott, hiszen a távolsági kereskedelem nagy befektetést igényelt, és nagyon veszélyes volt. A XIV. században alakult meg végül az a nagy északi kereskedelmi városszövetség, amelyet Hanzának nevezünk. A Hanza Novgorodtól Flandrián át akár Londonig szállította Európa északi felének áruit: a heringet, gabonát, prémet, épületfát, mézet, viaszt, gyapjút, posztót és a szárazföldi árucserének köszönhetően a levantei luxuscikkeket, bort, sót. A levantei áruk a távolsági kereskedelem legjelentősebb szárazföldi útján, az Alpok hágóin át jutottak el Champagne-ba, ill. Flandriába. A XII-XIII. században a legnagyobb vásárok a franciaországi Champagne grófságban voltak. (A szárazföldi kereskedelem elnevezés félrevezető, mert első útvonalai a folyamok voltak, s csak a biztonságosabb úthálózat kiépítésével vált valóban szárazföldivé a kereskedelemnek ez az ága.) A piac kiszélesedése miatt Európa egyes részein az ipar magas színvonalat ért el. Flandria lett a jó minőségű posztógyártás központja (angol gyapjút használtak fel). Dél-Németországban a bányászat és a helyi nyersanyagra építő fémfeldolgozás emelkedett ki (pl. Nürnbergben, Augsburgban). Észak-Itália városaiban (pl. Firenzében) a posztógyártás és a selyemszövés volt jelentős. A kapcsolat hatására a délnémet és a rajnai városok is bekapcsolódtak a távolsági kereskedelembe, Velencében saját kereskedelmi telepük volt. Lezárás, összegzés A kereskedelem fejlődése következtében egyre nagyobb mennyiségű pénz került forgalomba. Pénzváltók, azaz specializálódott kereskedők (lombardok) váltották át az országonként vagy országrészenként eltérő nemesfémtartalmú érméket, s ennek lebonyolítására jöttek létre a bankok. 13

14 Színes érettségi tételek történelemből középszint szóbeli A bankok pénzváltáson kívül kölcsönügyletekkel is foglalkoztak. (Általában kis összegeket adtak kölcsön zálog ellenében kamatra és meghatározott időre.) Széles körű banktevékenységet folytatott a templomos lovagrend, hiszen eredetileg ők kezelték a Szentföldnek szánt pénzadományokat. Később kapcsolataikat kihasználva egész Európában és a Szentföldön is kiépült bankhálózatot építettek ki. A keresztes háborúk fellendítették a földközi-tengeri, ill. a levantei kereskedelmet. A Török Birodalom terjeszkedése miatt a nagy földrajzi felfedezésekkel az Atlantikum lett a kereskedelem fő területe. A Földközi-tenger elvesztette az ókortól tartó kereskedelmi jelentőségét. 10. tétel: A középkori város jellemzőinek bemutatása FELADAT: A források és saját ismeretei alapján ismertesse a nyugat-eutópai városok gazdasági szerepét, a XII-XIII. században kialakuló önkormányzatok működését, jogi helyzetét! FELELETVÁZLAT Bevezetés Nyugat-Európában a X-XI. században új termelési technikák és technológiák jelentek meg (háromnyomásos földművelés, nehézeke, borona, szügyhám), s ez jelentős gazdasági fellendülést eredményezett, értékesíthető terményfelesleg maradt a jobbágyok és a földesurak birtokában. Ezen változások következtében a népesség létszáma jelentősen megnőtt. Az elcserélhető vagy eladható terményfelesleg miatt újraéledt a kereskedelem, piachelyek alakultak ki. A kereskedőknek a helyi hatalmasságoktól kellett engedélyt kérniük, hogy megerősített kereskedőállomásokat létesíthessenek, ahol zavartalanul megköthették üzleteiket, s ezzel beindult a városiasodás folyamata. Városalapító tényezők: folyók találkozása vagy folyami átkelők; hegység és alföld (eltérő gazdasági tevékenységet folytató tájegységek) találkozása; bányavidék (speciális ipari tevékenység); távolsági kereskedelmi útvonalak mentén; régi római városok helyén; egyházi vagy királyi központ természetes erősség. Kifejtés A XI. században a vásáros helyen lakók a kereskedők vezetésével szövetségbe tömörültek, és arra törekedtek, hogy lazuljon vagy megszűnjön felettük a földesúri fennhatóság. Ezért első lépésként megszerezték a jogot arra, hogy egy összegben adózzanak, és saját bíráik ítéljenek felettük (kommuna). A városi lakosság különleges jogállást szerzett: nem vonatkoztak rájuk a parasztság feudális kötöttségei, de a nemességre érvényes hűbéri függés elemei sem. Személyükben szabadok voltak, és szabadon értékesíthették tulajdonukat, végrendelkeztek. (A jobbágyok városokba költözésére külön törvények vonatkoztak.) A központi hatalom általában támogatta a városok önállósági törekvését, mert jelentős adóbevételt remélt tőlük, később a nemességgel szemben politikai támaszt is jelentettek az uralkodónak. A legjelentősebb városok közvetlenül a király fennhatósága alá tartoztak (szabad vagy királyi városok). 14

15 A városok az alapítótól fontos privilégiumokat nyertek el: maguk választották meg a városi tanács élén álló bírót, ill. polgármestert, a plébánost, önálló igazságszolgáltatást gyakorolhattak, rendőri feladatokat láttak el (azaz törvényszéki, védelmi és közigazgatási jogokat gyakoroltak). A városi levegő szabaddá tesz. A városok gazdasági életre vonatkozó jogai: elnyerték a vásártartási jogot, polgáraik szabadon kereskedhettek, árumegállító jogot is kaphattak (az áthaladó kereskedőket áruik eladására kötelezhették), valamint gyakran átadtak számukra királyi felségjogokat (pl. vásárregálék, vámregálék). A kereskedőkből, kézművesekből és más városlakókból új társadalmi réteg született, a polgárság, ami azonban egyáltalán nem jelentett egységes réteget: jelentős vagyoni és jogi különbség volt közöttük. A városokban a jogok gyakorlását ingatlantulajdonhoz kötötték, akinek nem volt ingatlanja, nem vehetett részt a város irányításában (plebejusok). A város vezetői a legvagyonosabb és legelőkelőbb kereskedők és a legnagyobb telektulajdonosok voltak (patríciusok). A két társadalmi réteg között helyezkednek el a céhekbe tömörülő kézművesek. (A XIII. századtól több városban a városi tanács tagjai közé jelentősebb céhmesterek is bekerülhettek.) A XIII. században jelentek meg a kézművesek, orvosok és ügyvédek különféle érdekvédelmi testületei, a céhek. A céhszabályok az élet minden területén szabályozták a céhtagok életét, a termelés módját, eszközeit, az inasok tanítását stb. Ők látták el a városfal védelmét és a rendfenntartást is. A kereskedők érdekvédelmi egyesületét guildének (gildének) nevezték. A városok ebben az időben nem kulturális, hanem gazdasági, egyházi, közigazgatási, katonai központok voltak, ami jelentős mértékben befolyásolta belső szerkezetüket, a terek és (köz)épületek tervezését, funkcióját. A városokat fallal vették körül, hiszen védelmi funkciót is elláttak. A házak között gyakran szűk utcák, sikátorok voltak csak (ezek nem a mai értelemben vett utcák vagy terek voltak), ami jelentős részben hozzájárult a higiéniás viszonyok romlásához. Nem volt csatornarendszer, és rengeteg volt a szemét, ezért gyakran járványok törtek ki. Lezárás, összegzés Az érett középkor Nyugat-Európájában a legvárosiasabb vidék Észak- és Közép-Itália, Flandria, valamint a Rajna és Duna menti délnémet terület volt. A városok lakossága ebben az időszakban általában fő, de a nagyvárosoké elérhette a főt is. Észak-Itáliában azonban ezeknél is nagyobb városok alakultak ki: a legnépesebb az Alpok kapujaként fontos kereskedelmi központtá növő Milánó, de százezernél több lakója volt Velencének, Genovának és Firenzének is. 11. tétel: Az egyház szerepe a középkori mindennapokban FELADAT: A források és ismeretei segítségével ismertesse az egyház világi hatalmának változása következtében megjelenő egyházellenes és egyházi mozgalmakat, s azok társadalmi hatását! 15

16 Színes érettségi tételek történelemből középszint szóbeli FELELETVÁZLAT Bevezetés A clunyi bencés apátságból kiinduló reformmozgalom (X-XI. század) célja egyrészt az elvilágiasodott bencésség megreformálása, másrészt az egyház tekintélyének visszaállítása volt. A kolostorokon belüli világi életforma felszámolását célzó reformhoz seregestül csatlakoztak az európai kolostorok, sorban alakultak meg/újultak meg a szerzetesrendek. (Az ezredforduló gazdasági virágzása következtében a bencés kolostorok jelentősen meggazdagodtak, s egyre világiasabb értékek felé kezdtek vonzódni a kolostorok lakói.) Az egyház megújulásának egyik alapvető célja volt azonban, hogy a pápaság ügyeibe ne szólhasson bele a császár. A pápa az invesztitúra jogát ki akarta venni a császár, ill. a királyok kezéből. Ezután a szimóniát változtatták meg: ez egyrészt az egyházi szentségek pénzért való szolgáltatásának betiltását jelentette, másrészt viszont felléptek vele az egyházi méltóságok megvásárlása ellen is. Az egyházon belüli reformmozgalom mellett kialakultak az eretnekmozgalmak is, amelyek szintén az egyház és/vagy a hit megújulását várták, ennek szükségességét hirdették. Kifejtés A magát egyetemesnek valló római katolikus egyház véleményétől eltérő állásfoglalások a történelem során mindig jelentkeztek, a XII. században azonban addig soha nem látott mértékben erősödtek meg az eretnek tanítások (katharok, valdensek, albigensek, bogumilok) Európa számos pontján. Az eretnekmozgalmak azokon a területeken jelentkeztek elsöprő erővel, ahol a feudalizmus átalakulásának első jeleként megjelent egy polgárosodó kézműves-kereskedő réteg, ill. a kereszténység határterületein, ahol a pogányság vagy az arianizmus még élt. Az eretnekség két, gyakran azonban egybeolvadó irányzatra oszlik: a jelentősebb hatású (manicheista) dualizmusra, melynek követői általában aszkétikus életformát követtek, és egyfajta panteizmusra. Majdnem mindegyik eretnekmozgalom az apostoli szegénység híve volt, és fellépett az egyház és a szerzetesség elvilágiasodása ellen. A kereszténységet alapjában véve a páli reformot megelőző időszakhoz, ill. ezeréves birodalomhoz, az őskeresztény közösségi értékekhez kívánták visszavezetni. Elvetették a szentségeket (vagy ezek közül többet is) és az egyházi dogmák jelentős részét. Magát az egyházi hierarchiát, a pápaság intézményét is elutasították. Az eretnekmozgalmak egy átmeneti korszak eredményei. Ezek a mozgalmak nem voltak képesek önálló politikai, társadalmi perspektívát nyújtani; elképzeléseik az adott társadalom körülményei között utópisztikusak, idegenek voltak. Ez magyarázza, hogy a társadalom minden uralkodó rétege ellenük fordult (kivéve Albi grófját, így jött létre az albigens mozgalom). A remeteközösségek kialakulására Egyiptomban került sor (Remete Szent Antal) a IV. században. Keleten (baziliták IV. század) és nyugaton (bencések VI. század) regulákban határozták meg a közösségi élet rendjét, létrejött a szerzetesség. A középkori Nyugat-Európában a XIII. század végére hat (mások szerint nyolc) jelentősebb típusa alakult ki a szerzetesrendeknek, ezekből kb. húsz további ágazat fejlődött ki. 529-ben alapította meg Nursiai Szent Benedek Monte Cassinón a kolostort, melynek regulája az elkövetkező évszázadokban szinte kötelező érvényű szerzetesei szabályzattá vált. Benedek követői a hivatásukat szerzetesi harcnak tekintették: Ora et labora! (Imádkozzál és dolgozzál!) Ez a felfogás sem volt azonban mindenki számára eléggé aszketikus, voltak, akik a bencés templomokat túlzottan fényűzőnek, az evangéliumi szegénységgel való szembefordulásnak tartották. A szigorúbb életvitelt, az egyszerűség és szegénység elvét hirdette Kölni Szent Brúnó reimsi kanonok, amikor a XI. században megalapította a csaknem állandó hallgatást fogadó karthauzi szerzetesek közösségét. A ciszterciták az ősi, eredeti, szigorúbb bencés regulához akartak visszatérni úgy, hogy közben folyamatosan bírálták az ettől már elhajló, elpuhult bencéseket. A cisztereknek jelentős szerepe volt a korszerű mezőgazdasági módszerek, az ipari találmányok elterjesztésében. E közösség igazi felvirágzása Szent 16

17 Bernát korára tehető, akinek vezetésével a közösség új kolostorokat alapított, maga Bernát Clairvauxnak lett az apátja. (A Mária-kultusz megfogalmazásában meghatározó szerepe volt.) A városi szegénység elterjedése olyan új szociális problémákat vetett fel, amelyek megoldása mind a világi hatóságoknak (pl. felkelések), mind az egyházi vezetésnek (pl. az eretnekmozgalmak radikalizmusa felé sodródás, az egyház világi hatalmának bírálata) komoly nehézséget jelentett. Ezeknek a rétegeknek a megszólítása lett a kolduló rendek feladata. A kolduló rendek már nem távol a világ zajától, hanem a településeken belül építették kolostoraikat. A ferencesek közösségét Assisi Szent Ferenc alapította a XIII. század folyamán, híveinek száma pedig rohamosan nőtt. A különböző csoportok eltérő módon értelmezték a szegénység fogalmát. A ferencesek jelentős szerepet kaptak az oktatási intézmények, az egyetemek irányításában, munkájában is, betagozódtak a világi egyházi hierarchiába. (A szegénységet Szent Ferenc értelmezése szerint vallók lettek az obszervánsok, a fennálló rendszerhez leginkább alkalmazkodók a minoriták, majd harmadik csoportként létrejött a szintén Szent Ferenchez való visszatérést valló kapucinusok közössége is.) A másik koldulórend bár vannak, akik prédikáló testvéreknek hívják őket inkább a domonkosoké. A közösséget Guzman Domonkos, egy kasztíliai pap alapította a XIII. században. Kialakulásuk inkább az eretnekmozgalmakkal való szembeszállásnak tudható be. A tudás fontosságát, létjogosultságát az eretnekekkel való vitákban bizonyították. A XIII. században alakuló egyetemeken a vezető tanárok javarésze közülük került ki (pl. Aquinói Szent Tamás). Az eretnekek elleni harc újabb állomásaként, tapasztalatuk, rátermettségük elismeréseként az inkvizíció megalakulása után ők látták el ennek az intézménynek az irányítását is. Lezárás, összegzés Az új szerzetesrendek kialakulásával párhuzamosan zajlottak a pápaság megerősödését eredményező, de évszázadokra hatalmi válságot hozó invesztitúraharcok és a Szentföld elvesztésével záruló keresztes hadjáratok (lovagrendek alapítása). III. Ince kora jelenti a pápaság fénykorát (XII-XIII. század fordulója), ekkor vált Szent Péter utódából Krisztus földi helytartójává. A pápák avignoni fogsága után a nyugati egyházszakadást a konstanzi zsinat megszüntette. Újabb egyházi reformok igényeként (anyanyelvű liturgia, Szentírás, két szín alatti áldozás stb.) megjelent egy új eretnekség, a huszitizmus. 12. tétel: A romanika és a gótika fõbb stílusjegyei FELADAT: A források és ismeretei segítségével mutassa be a román és a gótikus építészeti stílus jellemzőit! FELELETVÁZLAT Bevezetés A középkor két nagy stílusirányzata a román stílus és a gótika. A romanika a XI-XIII. század stílusirányzata, s a keresztény Európában mindenhol megfigyelhető a hatása. A gótika a XII. század derekán Franciaországban fejlődött ki, és innen terjedt el, és vált a XIII. század végére egész Európában uralkodóvá, a bizánci kultúra hatása alatt álló országok kivételével. 17

18 Színes érettségi tételek történelemből középszint szóbeli A romanika korában a kőépítkezés az egyház és a társadalom legfelső vagyonos rétegeinek a privilégiuma volt, a gótika korában azonban megnő a polgárság szerepe (katedrálisok, városházák). A gótikus építészet létrejöttének előfeltételeit részben a XI-XII. században meginduló társadalmi és gazdasági fejlődés teremtette meg. A nagyobb megrendelők azonban a gótikában is a királyok, az egyház és a főnemesi udvarok voltak, de a nagy építkezések, a kegytárgyak készítése önmagában is a kézművesség fellendülését támogatta. Céhekbe tömörültek az építőmesterek, az ötvösök, szobrászok és festők, azaz az építőműhelyek társulásként működtek. A XII. században a keresztes hadjáratok és a lovagság eszméje egyesítették az európai országok közötti kapcsolatokat és hatásokat. Jelentős szerepet játszott a nyugat-európai építészet fejlődésében, hogy megismerkedtek Bizánc és az iszlám világ kultúrájával. De a megújulást segítette az egyházon belül meginduló megújulási mozgalom és az új szerzetesrendek megalakulása is. Kifejtés A román stílusú templomok erődökre emlékeztetnek, s azt az érzést sugallták, hogy a hívők biztonságban érezhetik magukat a külső támadások, vagy akár a szakrális értelmű gonosz ellenében is. Ezért olyan vaskosak a falak, s a súlyos falakat megtámasztó zömök pillérek kívül is, belül is masszív erőt árasztanak. A teret félköríves boltozatok hidalják át, a félkörív zárja le a keskeny, lőrésszerű ablakokat is. A templomokat díszítő szobrok testtartása, arckifejezése merev, ábrázolásuk nem törekszik az egyediségre vagy az érzelmek kifejezésére. Jellegzetes épületfajta a templom, a kolostor, ill. a vár. A templom alaprajza meghatározott formát követ. Jellemző típus a háromhajós bazilika, amely formát továbbfejlesztették. A romanika építészete szerint a templomnak feje, nyaka, karja, hasa, lába van, de az emberi test itt egy konkrét személyt, Krisztust szimbolizálja, a templom kereszt formájú alaprajza az ő feszületét mintázza. A román kor kőből készült dongaboltozatot használt, ami egységes, harmonikus hatást kelt. Két dongaboltozat derékszögű találkozásából született meg a keresztboltozat. A boltozati nyomás levezetésére a templombelsőben oszlopok és pillérek váltják egymást, de a homlokzat és a mellékhajók falai így is kevéssé stabilak. A problémát a falak megvastagításával és vaskos támfalak alkalmazásával igyekeztek megoldani. A gótikában viszont eltűnnek a hatalmas és vastag falfelületek: karcsú pillérek, keskeny bordák tartják az egész épületet. A tér lezárására előszeretettel alkalmaztak csúcsíves megoldásokat, az élénk színekben ragyogó üvegablakok is gyakran csúcsívben végződnek. A templomhomlokzatok jellemző elemei a gazdagon díszített kapuzatok, a fülkékbe épített szoborgalériák és a hatalmas méretű rózsaablakok; az ablakokban, majd az épület több pontján is díszítő elemként pazar faragású kőcsipke jelenik meg. A gótika legfőbb törekvése a román stílusban kiérlelődött alaprajzi elrendezés és felépítés továbbfejlesztése: a térrészek egyesítése áttekinthető, magasba törő, erősen bevilágított térré. A térarányai általában igen karcsúak: a főhajók magassága a francia székesegyházakban a szélesség két-háromszorosa is lehet. A terek lefedése túlnyomó részben a gótikában is boltozatos, de a gótika a csúcsív és a bordás keresztboltozat felhasználásával és továbbfejlesztésével alapvetően új, egységes szerkezeti rendszert hozott létre: a magasba törő terek áttekinthetőek, fénnyel elárasztottak. A rendkívül karcsú s egyre nagyobb ablak- és ajtónyílásokat közrefogó keskeny faltestek nem voltak elegendők a boltozatok oldalnyomásának felvételére, ezért ezeket a falsíkra merőleges támpillérekkel támasztották meg. A támpillérek felületei kezdetben egyszerűek, tagolatlanok, később azonban kőrácsokkal gazdagon díszített szoborfülkékkel, kis tornyocskákkal oldották fel. A gótika kettősségét, a korszak ellentmondásosságát jól mutatják az egyik oldalon az égbe nyúló szentélyek, melyek fölfelé irányították a földi létében kiszolgáltatott halandó figyelmét, a másik oldalon pedig egy sajátos realizmus. A rendkívül törékeny földi létet mely ki van téve rablóbandáknak, kiskirály- 18

19 oknak, királyoknak, báróknak, járványoknak, nyomornak és szenvedésnek mélyen átitatja a túlvilági remény, amit a felfelé törekvő tornyok, a fény, a díszítés fejez ki. Jellegzetes épületfajta a katedrális. A merev román szobrokkal szemben a gótikus szobrok légiesek, valósággal élnek, érzelmek jelennek meg az arcokon, egyedi jellemvonásokat is ábrázolnak, mozogni látszanak. Megjelenik pl. a szépség, a csúfság, az öröm, a harag, az iszonyat, a félelem, a boldogság ábrázolása. A ruhák redőzete még eltakarja, de már sejteti az élő, eleven testet. A késői gótikában egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a misztikus lények, szörnyek és angyalok. Lezárás, összegzés A román zömökségével szemben a könnyed, szinte súlytalannak tetsző, égbe törő gótikus katedrálisok a mennyek dicsőségét, a diadalmas egyház hatalmát hirdetik, az épületek szinte lebegni látszanak. Ahol a gótikus építészet meghonosodott, a helyi sajátosságok komoly hatást gyakoroltak rá. Vándor kőművesek és kézművesek városról városra, országról országra vitték tovább az új ötleteket, ezért az egyes stílusjegyek az adott területre jellemzőek, és gyakran magán a gótikán is túlmutatnak. 13. tétel: A humanizmus és a reneszánsz főbb jellemzői FELADAT: A források és saját ismeretei alapján mutassa be a reneszánsz kor emberképének újdonságait! FELELETVÁZLAT Bevezetés Észak-Itália más gazdasági és társadalmi fejlődési utat járt be, mint Európa többi része. A XIV. századra sokkal kevésbé volt feudális, a földbirtokos nemesség anyagi lehetőségeit és befolyását tekintve gyengébb volt a levantei kereskedelemből és az ehhez kapcsolódó ipari fejlődésből meggazdagodó városi nagypolgárságnál. A gazdaságilag megerősödött polgárság igyekezett a maga világszemléletét érvényesíteni. Az iparból, kereskedelemből élő és gazdagodó polgárságot a piac szélesedéséből remélt haszon is a technika fejlesztésére, azaz új ismeretek megszerzésének támogatására kényszeríttette. Az ő megrendeléseik nyomán, de a kíváncsiságtól (is) hajtva a kor tudósai, technikusai törekedtek újabb, s egyre tökéletesebb eszközök, szerkezetek alkotására, új eljárások kidolgozására (pl. Leonardo da Vinci). A reneszánsz Észak-Itáliában (Firenze, Milánó, Velence, Róma) a XIV. században bontakozott ki, Európa más részein azonban inkább a XVI. században erősödött meg. Hatásköre földrajzilag jóval korlátozottabb, mint pl. a gótikáé, hiszen csak ott terjedt el, ahol a gazdasági és társadalmi fejlődés (polgárosodás) megteremtette az alapot befogadására. A humanisták létszáma mindössze néhány ezer fő Európában. A reneszánsz maga újjászületést jelent, amit elsősorban az antik kultúra újjászületéseként szokás értelmezni, de vonatkozhat az európai kulturális élet általánosságban vett megújulást hozó újjászületésére is. (A XV. században született a középkor megnevezés.) Kifejtés A skolasztika kifejezés a latin schola (iskola) szóból származik, nevét az iskolai tanítási módszerről nyerte, teológiai, filozófiai irányzat. A tanárok és a tanítványok az előadásokon és vitákon formálták ki, 19

20 Színes érettségi tételek történelemből középszint szóbeli illetve fejlesztették tovább a keresztény filozófiát. A skolasztikát sokáig egyértelműen tekintélyelvűség jellemezte, azaz a Szentírás, az egyházatyák, a zsinati határozatok, valamint Arisztotelész tisztelete (bár a XV. század végéig még Platón tanai is elevenen hatottak). A skolasztika második korszakában alkotó Aquinói Szent Tamás részben Arisztotelész hatására a természetfeletti világot elkülönítette az érzékekkel felfoghatótól, s a konkrét létezőkkel kezdte a vizsgálatot. Szerinte az ész feladata a dolgokban rejlő formák (lásd Arisztotelész) nyilvánvalóvá tétele. A skolasztika kései korszakában a veritas duplex (kettős igazság: a hit és az értelem igazságának megkülönböztetése) elvének elterjedésével a természetfilozófia kezdett önállósulni, a tapasztalaton alapuló megismerés egyre több híve fogalmazta meg tanításait (pl. R. Bacon). A reneszánsz ideológiáját jelentő humanizmus gyökerei is visszanyúlnak a középkorba. Az emberi ábrázolása (szépség, csúfság, öröm, bánat, fájdalom, esendőség stb.) már a gótikában megjelent. Az emberközpontúság az e világi valóság, az élet szépségét állítja előtérbe, szívesen ábrázolva az emberi testet, a természetet. Egyéni, világias önkifejezés jellemzi, amely tiszteli a személyt, a magánembert. A humanista műveltség antik hagyományokra (klasszikus latin nyelv, irodalom szerzői, műfajai, verselése, képei, mitológiai, képzőművészeti, történetírói, filozófiai ismeret) épített, de a reneszánsz emberek nemcsak a folytonosságot érzékelték, hanem új kultúrájukat az antik műveltség felfedezésének és újjászületésének tekintették. Amit így létrehoztak, az nem a régi felújítása vagy utánzása, hanem a saját koruknak megfelelő, annak viszonyait kifejező, új kultúra volt. A reneszánsz és humanista világnézet eltávolodott sok tekintetben a skolasztikus felfogástól, de nem lépett fel a vallás ellen. Az ember és a természet iránti érdeklődés megfért a némiképp átértelmezett, új megközelítésben vizsgált (lásd kései skolasztika) hittel. A vallásosság a középkoritól eltérő; bár a humanisták többsége is mélyen vallásos, de egyéni kapcsolatot keres istennel. Olykor azonban ez a hit világias, az élet örömeit, szépségeit élvező, az ember evilági feladatait és céljait, lehetőségeit kutató, a bibliai témák is több esetben világias szellemben jelentek meg. A reneszánsz templomok is a főpapok, az egyház hatalmának és gazdagságának büszke hirdetői egyben. A középkorban az ember a kultúrát vallási élményként élte át, a reneszánszban a műveltség különvált a vallástól, s a figyelem középpontjába az ember került (az ember a teremtés csúcsa). Az ember magánemberként, egyéni hangja, világias érzelmei, önkifejezése áll a középpontban, önmagában való értéket képvisel. Az élet célja, hogy ez az individuum a maga teljességében élje életét, s minél tökéletesebben kifejezhesse önmagát, megtalálja az ő egyedi szerepét, funkcióját. Szívesen utaltak a családra, keresték a (római) ősöket. A humanisták szerint az élet örömei, élvezete is hozzátartozik a teljességhez és a személyiséghez. Ez az aktivitás jelentkezik a művészetekben, a művészetek szeretetében, a megismerés iránti vágyban. A reneszánsz alkotók legfőbb célja az emberi test és a természet hű megjelenítése. A valóságigény azonban összekapcsolódott a harmónia igényével is, vagyis a realizmus nem teljes, ebből a szempontból nem mentes az alkotás az idealizált megoldásoktól. A középkorhoz képest mindenképp nagy változás, hogy a reneszánsz művészekben erős volt a hírnév, az evilági dicsőség (és gazdagság), ugyanakkor a halhatatlanság utáni vágy. Az alkotó névtelensége megszűnt, alárendelt helyzete azonban abból a szempontból tovább élt, hogy kevesen válhattak a megrendelőktől (ill. mecénásoktól) független alkotókká. Lezárás, összegzés A reneszánsznak köszönhetően a nagy technikai és tudományos felfedezések nyomán a geocentrikus világkép széthullt. A reneszánsz ember egyik legnagyobb élménye, hogy formálója lehet a maga világának. A kulturális haladásnak hatalmas lendületet adott, s az ismereteket szélesebb tömegekhez is eljuttatta a kor egyik legnagyobb találmánya, a könyvnyomtatás, miáltal többek számára lett hozzáférhetővé a könyv és a tudás. A humanista kultúra nyelve még a latin, de egyre több tudós és gondolkodó használta a saját anyanyelvét (is) alkotásaiban, ha nem tekintette tudós munkának írását. 20