Mit tudsz elmondani az evangélikus és református vallásról, illetve a reformációról?

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Mit tudsz elmondani az evangélikus és református vallásról, illetve a reformációról?"

Átírás

1 Mit tudsz elmondani az evangélikus és református vallásról, illetve a reformációról?

2 A XVI. század meghatározó történelmi eseménysorozata volt a reformáció és a katolikus megújulás (ellenreformáció). Nevezze meg a forrásrészletek alapján a hozzájuk köthető felekezetet, illetve szerzetesrendet! ( pont (Elemenként 1

3 Eleve elrendelésnek pedig Istennek azt az örök elhatározását nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. ( rendszere (Kálvin: A keresztyén vallás

4 b) 21. Ennélfogva tévednek azok a búcsúhirdetők, akik azt tanítják, hogy a pápa búcsúja az embert általában minden büntetés alól feloldja és üdvözíti ( pontja (Luther 95

5 c) Bárki, aki társaságunkban, melyet Jézusról kívánunk elnevezni, a kereszt lobogója alatt Isten harcosa kíván lenni, és csak az Urat és annak földi helytartóját, a pápát akarja szolgálni, az ünnepélyes szüzességi fogadalom után lélekben legyen felkészülve ( Ignác (Loyola

6 1. Kérdés: milyen vallásokat ismertek?

7

8 Keresztény Muzulmán Hindu Buddhista Egyéb Judaizmus Szikh Nem vallásos Ateista ,32 21,01 13,26 11,77 5,84 1,231,35 2,32 A világ vallásai

9

10

11 A reformáció és ellenreformáció

12 A reformáció előzményei Társadalmi okok - a nagy földrajzi felfedezések - a reneszánsz - a humanizmus - a könyvnyomtatás - szabadságharcok

13 Vallási okok - az eretnekmozgalmak, kolduló szerzetesrendek - a katolikus egyház belső életének hanyatlása, - a klérus elvilágiasodása - a bűnbocsátó cédulák árusítása

14 A reneszánsz pápák kora (II. Gyula, X. Leó), jellemző volt a nepotizmus(saját rokonaikat juttatták egyházi méltóságokhoz), a szekularizáció(egyházi birtokok világi kézbe kerülnek) illetve a szimónia (egyházi tisztségek, javak áruba bocsátása). Élvezzük az Isten által reánk ruházott pápaságot X. Leó pápa megválasztásakor leírt soraiból- Róma,1513 márc.. X. Leó Szent Péter-templom felépítésének befejezésére hirdette meg a búcsút, s megbízta Albert mainzi érseket a cédulák árusításának lebonyolításával. A befolyó jövedelem felét átengedte neki, hogy törleszteni tudja az augsburgi Fuggerbankháznál fennálló tartozását. A búcsú cédulákat árusító dominikánus szerzeteseket a Fuggerek ügynökei kísérték, s azonnal le is foglalták az adományok felét. Így az eredetileg kegyes célokkal hirdetett akció a bűnökkel való kufárkodás jellegét öltötte megára, és óriás felháborodást keltett A reformáció kezdete

15 1517. október 31. Wittenberg 95 tétel kifüggesztése a wittenbergi vártemplom kapujára!

16 Luther Márton német szerzetes

17 Luther Márton tanainak gyors térhódítását rendkívüli módon elősegítette a könyvnyomtatás elterjedése. Felfogása szerint: Isten kegyeleméből egyedül a hit által üdvözülhet az ember Elvetette: pápa hatalmát, Szerzetes rendeket, szentségeket Isteni kinyilatkoztatás egyetlen forrása a Biblia EVANGÉLIKUS EGYHÁZ Birodalmak és fénykorok 28/ Luther Márton

18 Kálvini reformáció Kálvin János francia születésű, Genf prédikárora lett Egyszerű és szegény egyházat hozott létre- semmilyen képet nem tűrt meg a templomban Predesztináció (eleve elrendelés) Elvetette a hierarchiát» presbiterek és prédikátorok együtt igazgattak A kálvinizmus (református hit) elterjedt: Svájc, Franciaország, Németalföld, Skócia, Magyarország

19 GENF Kálvin János. A ELEVE ELRENDELÉS REFORMÁTUS EGYHÁZ ÖNKORMÁNYZAT (PREZSBITERI RENDSSZER) EGYSZERŰ SZEGÉNY EGYHÁZ POLGÁRI ESZMÉNYEK ésszerűen berendezett egyház, tiszta erkölcs, szorgos polgárság- /munka, vagyonszerzés,közösség szolgálata KÁLVIN JÁNOS: A KERESZTYÉN VALLÁS ALAPVONALAI /(INSTITUTIO RELIGIONIS CHRISTIANAE)

20 Kálvin János Eleve elrendelésnek pedig Istennek azt az örök elhatározását nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. ( rendszere (Kálvin: A keresztyén vallás Joachim Staedtke: Kálvin János

21 Reformáció ösztönözte: Könyv- nyomtatást Anyanyelvi kultúrát Iskoláztatást

22

23 Reformáció irányzatai: Tk.Sz old/15* A REFORMÁCIÓ IRÁNYZATAI *Tk.Sz-2012/15.old.10: Gyűjtse össze a reformáció szinte minden irányzatára jellemző, közös jegyeket! Magyarázza meg az azonosság okait! Gyűjtse össze az irányzatok eltérő vonásait is! Milyen összefüggés mutatható ki a reformáció irányzatainak jellegzetességei és az irányzatok társadalmi támogatottsága

24 ELLENREFORMÁCIÓ-KAKATOLIKUS MEGÚJULÁS A katolikus egyház részben megújult, részben kemény eszközökkel vette fel a küzdelmet, ami lelassította a reformáció terjedését. Trident-i zsinat során az egyház minden olyan tételt megerősített, amit a protestánsok elakartak törölni, így az egyházi hierarchiát, a hagyományokat és a szentségeket. A szent hagyományt a hit forrásaként a Bibliával egyenrangúnak jelentették ki, megerősítették a pápa egyházfőségét, a papi rendet, a misét, a fülbe gyónást és a szentek tiszteletét. Megállapították, hogy az üdvösséghez a hit csak kapu, ezen kívül az eléréshez az egyház közvetítése, a tevékeny vallásosság és a jó tétemények szükségesek. Hitelvi szempontokból a tridenti zsinat a reformáció elutasítását jelentette. Loyolai (Szent) Ignác Katonás fegyelem, Jezsuita rend-et megalapította a Fő feladatának a katolicizmus védelmét tekintette Jellemzői: A pápával szemben a feltétlen engedelmesség

25 Búcsú a búcsúcédulától

26 A reformáció és a katolicizmus elterjedése a XVI-XVII. században

27 RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ Számos válság megoldás Kálvin János Genf Szimónia, laza erkölcsök Eretne k mozgalmak Egyházszakadás Róma 1517 Luther Márton reneszánsz búcsúcédul ák REFORMÁCIÓ Cluny mozgalom VII. Gergely kolduló rendek inkvizició Konstanzi zsinat pápák időszaka Biblia 1122 V. Károly Német római Császárság protestáns egyházak REFORMÁTUS EGYHÁZ Eleve elrendelés prezsbiteri rendszer Szervét Mihály unitárius egyház Ellenreformáció és a katolikus megújulás Megerősítette az Trident egyházi hierarchiát, a hagyományokat és a szentségeket. Loyolai (Szent) Ignác jezsuita rend EVANGÉLIKUS EGYHÁZ barokk

Reformáció, katolikus megújulás

Reformáció, katolikus megújulás Reformáció, katolikus megújulás üldözések, keresztes hadjáratok albigensek, valdensek, bogumilok Wycliff tagadta a pápaság vezető szerepét az egyházon belül, tagadta az egyház világi hatalmát és gazdagságát,

Részletesebben

Reformáció, katolikus megújulás

Reformáció, katolikus megújulás Reformáció, katolikus megújulás üldözések, keresztes hadjáratok albigensek, valdensek, bogumilok Wycliff tagadta a pápaság vezető szerepét az egyházon belül, tagadta az egyház világi hatalmát és gazdagságát,

Részletesebben

A REFORMÁCIÓ. 1. A reformáció = a keresztény egyház megújulása (reform = újítás) 2. Miért kell megújítani az egyházat?

A REFORMÁCIÓ. 1. A reformáció = a keresztény egyház megújulása (reform = újítás) 2. Miért kell megújítani az egyházat? A REFORMÁCIÓ 1. A reformáció = a keresztény egyház megújulása (reform = újítás) 2. Miért kell megújítani az egyházat? Ok: a papság életmódja ellentétes a Biblia előírásaival a pénz kerül a középpontba

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem

Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Nemes György Nemes Rita Gıcze Iván: Egyháztörténelem Hittankönyv a középiskolák 10. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Az egyháztörténelem fogalma A források típusai A történelem segédtudományai

Részletesebben

Középszintű szöveges, kifejtendő feladatok ( )

Középszintű szöveges, kifejtendő feladatok ( ) Középszintű szöveges, kifejtendő feladatok (2005 2017) 1. A feladat a reformációhoz kapcsolódik. (K/rövid) Mutassa be ismeretei alapján és a források elemzésével a reformáció két fő irányzatának lényeges

Részletesebben

A reformáció. 1. A kora újkor meghatározó eseménye a nagy földrajzi felfedezések mellett.

A reformáció. 1. A kora újkor meghatározó eseménye a nagy földrajzi felfedezések mellett. A reformáció 1. A kora újkor meghatározó eseménye a nagy földrajzi felfedezések mellett. Fogalma: a katolikus egyház megújítására, átalakítására irányuló mozgalom a XVI. században eredménye: új keresztény

Részletesebben

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek

Részletesebben

10. A világok összekapcsolódása

10. A világok összekapcsolódása 10. A világok összekapcsolódása 1. Színezd ki a térképen pirossal az amerikai földrészt, kékkel Európát, zölddel pedig Afrikát! 2. Csoportosítsd az alábbi állításokat aszerint, hogy a hódítások okaira

Részletesebben

A REFORMÁCIÓ KIVÁLTÓ OKAI ÉS FŐBB IRÁNYZATAI

A REFORMÁCIÓ KIVÁLTÓ OKAI ÉS FŐBB IRÁNYZATAI A REFORMÁCIÓ KIVÁLTÓ OKAI ÉS FŐBB IRÁNYZATAI NÉMETORSZÁG HELYZETE A REFORMÁCIÓ ELŐTT: Gazdasági, politikai széttagoltság és társadalmi megosztottság: Gazdasági:városok fejlettek: (északon: Hamburg, Frankfurt,

Részletesebben

5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei

5. Feltételek (ha vannak) 5.1 Az előadás lebonyolításának feltételei 5.2 A szeminárium / labor lebonyolításának feltételei Szakmai kompetenciák A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia

Részletesebben

A tantárgy adatlapja. 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

A tantárgy adatlapja. 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár A tantárgy adatlapja 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 1.2 Kar Református Tanárképző Kar 1.3 Intézet Református Tanárképző Kar 1.4 Szakterület

Részletesebben

Előzményei: o A reformáció a 16. században a katolikus egyház megújítására indult mozgalom. o A szó jelentése: helyreállítás

Előzményei: o A reformáció a 16. században a katolikus egyház megújítására indult mozgalom. o A szó jelentése: helyreállítás A refrmáció a 16. században a katlikus egyház megújítására indult mzgalm A szó jelentése: helyreállítás Előzményei: A nagy földrajzi felfedezések A könyvnymtatás feltalálása A tudmányk és művészetek 15.

Részletesebben

A kezek összeérnek,/isten magyarnak teremtett (Koltay Gergely: A Zobor alji magyarok himnusza)

A kezek összeérnek,/isten magyarnak teremtett (Koltay Gergely: A Zobor alji magyarok himnusza) EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 3300 EGER, Ifjúság u. 2.sz Tel: (36) 324-808 Fax: (36) 324-909 OM azonosító: 031598 Web: www.szilagyi-eger.hu, E-mail: eszeg@eszeg.sulinet.hu A kezek összeérnek,/isten

Részletesebben

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2) 7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)

Részletesebben

RÉVÉSZ IMRE EGYHÁZTÖRTÉNELEM. I. Az ó'skeresztyénségtől az ellenreformációig

RÉVÉSZ IMRE EGYHÁZTÖRTÉNELEM. I. Az ó'skeresztyénségtől az ellenreformációig RÉVÉSZ IMRE EGYHÁZTÖRTÉNELEM I. Az ó'skeresztyénségtől az ellenreformációig II. Az ellenreformációtól napjainkig (az 1930-as évekig) Különös tekintettel a magyar protestantizmus történetére Az 1936-ban,

Részletesebben

pallium (lat.) 1. köpeny, palást; 2. a rk. érsekek fehér vállszalagja

pallium (lat.) 1. köpeny, palást; 2. a rk. érsekek fehér vállszalagja P pallium (lat.) 1. köpeny, palást; 2. a rk. érsekek fehér vállszalagja panteizmus (gör. lat.) 1. Istent a természettel azonosító filozófiai irányzat; 2. mindenistenítés (az a tan, amelyben az Isten a

Részletesebben

1.) Jelölje a térképen XIV XV. századi törökellenes harcok három színhelyét! Számjelekkel válaszoljon!

1.) Jelölje a térképen XIV XV. századi törökellenes harcok három színhelyét! Számjelekkel válaszoljon! 1.) Jelölje a térképen XIV XV. századi törökellenes harcok három színhelyét! Számjelekkel válaszoljon! 1) Nikápoly 2) Nándorfehérvár 3) Konstantinápoly 2.) Hunyadi Jánosnak a törökkel vívott legemlékezetesebb

Részletesebben

Fogalmak erős rendiség Spanyol örökösödési háb Helységek Táguló Világ fejlett polgárság Geocentrikus/ heliocent Wittenberg Reneszánsz Eretneküldözés

Fogalmak erős rendiség Spanyol örökösödési háb Helységek Táguló Világ fejlett polgárság Geocentrikus/ heliocent Wittenberg Reneszánsz Eretneküldözés Fogalmak erős rendiség Spanyol örökösödési háb Helységek Táguló Világ fejlett polgárság Geocentrikus/ heliocent Wittenberg Reneszánsz Eretneküldözés Általános tömegvonzás Wartburg Reformáció Bérbeadó viszony

Részletesebben

2009. október 3. Kiliti Kálvin tér-avatás

2009. október 3. Kiliti Kálvin tér-avatás 2009. október 3. Kiliti Kálvin tér-avatás Szép úr-fajtánk megint találkozik írja Csinszkához Ady (Óh, fajtám vére). Ez jut eszembe, ahogy itt körülnézek: zsúfolásig telt templom, roskadozó padok Merthogy

Részletesebben

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből)

Tematika. FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) Tematika FDB 2209 Művelődéstörténet II. ID 2562 Magyar művelődéstörténet (Fejezetek a magyar művelődéstörténetből) 1. hét: A magyar művelődés korai szakaszai 2. hét: A magyarok és a IX-X. századi Európa

Részletesebben

MAGYAR SS SS S MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET. Kosa László. Szerkesztette. Másodikjavított kiadás

MAGYAR SS SS S MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET. Kosa László. Szerkesztette. Másodikjavított kiadás MAGYAR SS SS S MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET Szerkesztette Kosa László Másodikjavított kiadás OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 2001 TARTALOM Előszó (Kosa László) 9 1. FEJEZET A MAGYAR MŰVELŐDÉS KORAI SZAKASZAI (Fodor István)

Részletesebben

Magyar joganyagok - 128/1995. (XII. 28.) OGY határozat - az egyházak közvetlen állam 2. oldal Zsidó Hitközségek ,0 Szövetsége (MAZSIHISZ) Budape

Magyar joganyagok - 128/1995. (XII. 28.) OGY határozat - az egyházak közvetlen állam 2. oldal Zsidó Hitközségek ,0 Szövetsége (MAZSIHISZ) Budape Magyar joganyagok - 128/1995. (XII. 28.) OGY határozat - az egyházak közvetlen állam 1. oldal 128/1995. (XII. 28.) OGY határozat az egyházak közvetlen állami támogatására jóváhagyott 1996. évi költségvetési

Részletesebben

A HITTAN ÉRETTSÉGI VIZSGALEÍRÁSA AZ EVANGÉLIKUS FELEKEZETÛ TANULÓK SZÁMÁRA

A HITTAN ÉRETTSÉGI VIZSGALEÍRÁSA AZ EVANGÉLIKUS FELEKEZETÛ TANULÓK SZÁMÁRA Evangélikus Közlöny 45 A HITTAN ÉRETTSÉGI VIZSGALEÍRÁSA AZ EVANGÉLIKUS FELEKEZETÛ TANULÓK SZÁMÁRA A HITTAN ÉRETTSÉGI VIZSGA CÉLJA A vizsga célja, hogy az érettségizõ diák számot adjon arról, hogy rendelkezik

Részletesebben

HITTAN TANMENET 6. OSZTÁLY

HITTAN TANMENET 6. OSZTÁLY A sziklára épült Egyház című hittankönyvhöz iskolai hitoktatás céljára Heti óraszám: 1 Összes óra: 37 A leckék az elsajátítandó tudásanyagot tartalmazzák, az olvasmányok kiegészítő anyagként szolgálnak

Részletesebben

Hittan tanmenet 3. osztály

Hittan tanmenet 3. osztály Hittan tanmenet 3. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Mennyei Atya gyermekei című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák,

Részletesebben

MAGYAR MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET

MAGYAR MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET MAGYAR MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET Szerkesztette KOSA ÁLÁSZLÓS Ó Harmadik kiadás OSIRIS KIADÓ BUDAPEST, 2006 TARTALOM Előszó (Kosa László) 11 1. fejezet A MAGYAR MŰVELŐDÉS KORAI SZAKASZAI (Fodor István) 13 Az előmagyar

Részletesebben

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu

Reformáció Emlékbizottság az előkészület. Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Reformáció Emlékbizottság az előkészület Dr. Birkás Antal E-mail: antal.birkas@emmi.gov.hu www.reformacio2017.hu Megemlékezés vagy ünneplés? Az Emlékbizottság létrejötte; tagjai; működése, szervezeti felépítése.

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia

Részletesebben

GRÓF KOHÁRY ISTVÁN MEGYEI TÖRTÉNELMI EMLÉKVERSENY II. FORDULÓ MEGOLDÁSOK

GRÓF KOHÁRY ISTVÁN MEGYEI TÖRTÉNELMI EMLÉKVERSENY II. FORDULÓ MEGOLDÁSOK GRÓF KOHÁRY ISTVÁN MEGYEI TÖRTÉNELMI EMLÉKVERSENY II. FORDULÓ MEGOLDÁSOK 1. középkori kereskedelem (elemenként 0,5 pont) a. Champagne 4 b. Velence 6 c. Firenze 7 d. Flandria 3 e. Svájc 5 2. Angol parlament

Részletesebben

A szolgáló szeretet reformátori öröksége

A szolgáló szeretet reformátori öröksége A szolgáló szeretet reformátori öröksége 2017. 05. 15. Egymás tevékenységeinek megismerésére gyűltek össze református hátterű szeretetszolgálatok munkatársai Sepsiszentgyörgyön, az Írisz házban május 12-én,

Részletesebben

Szakdolgozati témakörök 2015/2016. tanév

Szakdolgozati témakörök 2015/2016. tanév Szakdolgozati témakörök 2015/2016. tanév Dr. Egresits Ferenc Dogmatika tankör 1, Az Istenről szóló beszéd /teológia/ nehézségei és lehetőségei a 2. és 3. évezred határán 2, A felvilágosodás révén elindított

Részletesebben

2.1 A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemz i. Követelmények. Középszint A középkori uradalom jellemz vonásai (pl.

2.1 A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemz i. Követelmények. Középszint A középkori uradalom jellemz vonásai (pl. 2.1 A feudális társadalmi és gazdasági rend jellemz i A középkori uradalom jellemz vonásai (pl. vár, majorság, jobbágytelek). A mez gazdasági technika fejl désének néhány jellemz mozzanata a X XI. században.

Részletesebben

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és

X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és 1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

MARY WARD (1585-1645)

MARY WARD (1585-1645) MARY WARD (1585-1645) Az Úr mellém állt és erőt adott (2Tim 4,17) Az Úr oltalmaz engem, nem félek. (Zsid 13,6) A szerzetesnı, akit Isten nagy kegyelmekkel és nagy keresztekkel látogatott meg. KISGYERMEKKOR

Részletesebben

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya

Az ókori Kelet. Az ókori Hellasz. Forráselemzés: Lükurgosz alkotmánya TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ / 11.ÉVFOLYAM Az ókori Kelet A folyam menti civilizációk általános jellemzése(egyiptom,mezopotámia,kína, India) Tudomány és kultúra az ókori Keleten Vallások az ókori Keleten A zsidó

Részletesebben

EGYHÁZTÖRTÉNET I. A keresztyénség kialakulása. Az ókeresztyén egyház.

EGYHÁZTÖRTÉNET I. A keresztyénség kialakulása. Az ókeresztyén egyház. EGYHÁZTÖRTÉNET I. A keresztyénség kialakulása. Az ókeresztyén egyház. Közvetlenül Jézus születése előtt a zsidó nép római megszállás alatt élt. A szabadítót várták ők is, hiszen a próféták hirdették jövetelét.

Részletesebben

I. Küzdelem az Oszmán Birodalommal. Magyarország részekre szakadása:

I. Küzdelem az Oszmán Birodalommal. Magyarország részekre szakadása: 20. Küzdelem az Oszmán Birodalommal. Magyarország részekre szakadása. Erdély sajátos etnikai és vallási helyzete (három nemzet, vallási tolerancia, stb.). A reformáció és a katolikus megújulás. A barokk.

Részletesebben

V. Magyarország és a Habsburg Birodalom

V. Magyarország és a Habsburg Birodalom V. Magyarország és a Habsburg Birodalom 1552 1500 1572 Politikai és hadi események A törökök elfoglalták Veszprémet, Temesvárt, Drégelyt, Lippát és Szolnokot, Egert azonban nem sikerült. Dobó István 1566

Részletesebben

1. A képekhez tartozó hiányzó információk: (Elemenként 0,5 pont, összesen 6 pont)

1. A képekhez tartozó hiányzó információk: (Elemenként 0,5 pont, összesen 6 pont) MEGYEI TÖRTÉNELEMVERSENY 2016/2017 2. FORDULÓ JAVÍTÓKULCS I. feladat: Középkori építészet: 1. A képekhez tartozó hiányzó információk: (Elemenként 0,5 pont, összesen 6 pont) Építészeti alkotások Az épület

Részletesebben

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem

Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem Osztályozó, illetve pótvizsga témakörök Történelem 9. évfolyam Ókor A zsidó vallás fő jellemzői. Az athéni demokrácia működése a Kr.e. 5. században. A görög hitvilág. A római hitvilág. Julius Caesar egyeduralmi

Részletesebben

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr.

Tárgyfelvétel típusa. Kötelező Nincs megadva 0 MAGY0007 Helyesírás 1 Kötelező 0 Gyakorlati jegy (5 fokozatú) 2 Gúti Erika Dr. Félév szám Min félévszám Max félévszám Tárgyfelvétel típusa Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a tárgycsoportban Tárgyfelelős nyomtatási neve ANYISM01 TORTKONO01 TORTKONO0

Részletesebben

Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon

Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon Kiegészítı és gyakorló feladatok a 9-10/8-as leckéhez Reformáció és katolikus megújulás a szétszabdalt Magyarországon I. Teszt 1. Ki volt az alábbiak közül katolikus püspök? a. Bornemissza Péter b. Forgách

Részletesebben

VÁLASZLAP-FÜZET. az Életünk fordulópontjai kérdőívhez (2. hullám)

VÁLASZLAP-FÜZET. az Életünk fordulópontjai kérdőívhez (2. hullám) NKI KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZET 1149 BUDAPEST, ANGOL UTCA 77. TELEFON: (36-1) 251-0288, (36-1) 384-3167 FAX: (36-1) 383-3111 E-MAIL: KSHNKI@MAILOP.KSH.HU VÁLASZLAP-FÜZET

Részletesebben

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel):

Témakörök, amelyekbe a történelem kiegészítő tankönyv katolikus tartalmai beilleszthetőek (dőlt betűvel): Iránytanmenet A táblázat bemutatja a katolikus tartalmak (dőlt betűvel) tananyagba építésének helyét és módját. Szemlélteti, hogy mikor, melyik anyagrész kapcsán érdemes a tartalmakat külön órán tanítani

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM TÖRTÉNELEM BELSŐ VIZSGA 2015-2016 8. ÉVFOLYAM o Szóbeli vizsga 1. Az ókori Mezopotámia 2. Az ókori Egyiptom 3. A távol-keleti államok az ókori Keleten 4. Az arisztokrácia és a démosz küzdelme Athénban,

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

A vesztfáliai béke SZKA_210_15

A vesztfáliai béke SZKA_210_15 A vesztfáliai béke SZKA_210_15 TANULÓI A VESZTFÁLIAI BÉKE 10. ÉVFOLYAM 173 15/1 ORSZÁGKÁRTYÁK Lengyelország Lengyelország Lengyelország Hollandia Portugália Hollandia Erdély Hollandia Csehország Hollandia

Részletesebben

Név 1. 0011 MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ 2 836 815 021 498 267 2. 0066 MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ 971 096 107 162 978

Név 1. 0011 MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ 2 836 815 021 498 267 2. 0066 MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ 971 096 107 162 978 2. ú melléklet Kimutatás a 2007. évi Szja 1 %-ának adózói rendelkezéséről az egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzatok ára a felajánlott összeg szerint csökkenő sorrendben Sor 1. 0011 MAGYAR KATOLIKUS

Részletesebben

A reformáció Angliában

A reformáció Angliában A reformáció kezdete A nyugati uralkodók már nem fogadták el az egyház abszolút és egyetemes hatalmát. A nemesség az egyházi vagyon megszerzésére törekedett. A polgárság bírálta a klérus romlottságát és

Részletesebben

Szabadságmozgalom, amely fogsággá változott

Szabadságmozgalom, amely fogsággá változott Szabadságmozgalom, amely fogsággá változott Evangelium folyóirat, 2014. június 17. http://tidskriftenevangelium.se/essa/frihetsrorelsen-som-blev-en-fangenskap/ Erik Eckerdal, svéd evangélikus lelkész (Knivsta

Részletesebben

Hit- és erkölcstan tanmenet 6. osztály

Hit- és erkölcstan tanmenet 6. osztály Hit- és erkölcstan tanmenet 6. osztály : 1 óra/hét 33 óra/év (2 óra/hét 66 óra/év) Felhasznált tankönyv: Bajtai Zsigmond: Krisztus tanúi a történelemben, Pécsi Püspökség, Pécs, 1997. A tartalmi egységek

Részletesebben

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint

100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint ELTE Érettségi és Felvételi Előkészítő Iroda 1088, Bp. Múzeum krt. 4/A Alagsor -159. http.://elteelokeszito.hu 100 órás féléves intenzív Érettségi Előkészítő Kurzus Emelt szint Történelem Tematika Kurzus

Részletesebben

Luther és Kálvin gazdaságfelfogása

Luther és Kálvin gazdaságfelfogása Luther és Kálvin gazdaságfelfogása Rövid tanulmányomban a két nagy reformátor gazdasággal kapcsolatos legfontosabb tanításait veszem szemügyre. A hivatás Luthernál a munka hivatásként jelenik meg. Jól

Részletesebben

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet)

Tematika. FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) Tematika FDB 2208 Művelődéstörténet I. (ID 2551 Egyetemes művelődéstörténet) 1. hét: Az emberiség őstörténete, az őskor művészete 2. hét: Az ókori Közel-Kelet 3. hét: Az ókori Egyiptom 4. hét: A minósziak

Részletesebben

Félév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám2

Félév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám2 Félév szám Min félévszám Max félévszám rgyfelvétel típu Tárgy kredit Tárgykövetelmény Heti óraszám1 Heti óraszám Kreditek a Tárgyfelelős nyomtatási neve tárgycsoportban ANYISM01 Anyanyelvi ismeretek Kötelező

Részletesebben

1. REFORMÁCIÓ ÜNNEPE: AZ EGYHÁZ MEGÚJULÁSA, LUTHER ÉS KÁLVIN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

1. REFORMÁCIÓ ÜNNEPE: AZ EGYHÁZ MEGÚJULÁSA, LUTHER ÉS KÁLVIN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. 1. REFORMÁCIÓ ÜNNEPE: AZ EGYHÁZ MEGÚJULÁSA, LUTHER ÉS KÁLVIN Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Egyháztörténet, RPI; Bottyán János: Hitünk hősei,

Részletesebben

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont 1 1. ábra: A Partium területe Bethlen Gábor halálakor. Rajzolja be a Partiumot alkotó területrészeket piros határvonalakkal, és írja be a területek neveit! 2.

Részletesebben

Stehler György Reformáció és katolikus reform

Stehler György Reformáció és katolikus reform Stehler György Reformáció és katolikus reform A középiskola 10. évfolyama számára vagy fakultációs csoportnak (2 tanóra) Tartalmi célok: - a reformáció és a katolikus reform fogalma - a reformáció okai,

Részletesebben

Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata

Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai. Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Zsinata 2017. 07. 04. Közös nyilatkozatot fogadott el a Romániai Református Egyház és Romániai Evangélikus-Lutheránus

Részletesebben

A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A

A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A A TANTÁRGY ADATLAPJA 1 A képzési program adatai 11 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 12 Kar Római Katolikus Teológia 13 Intézet Római Katolikus Didaktikai Teológia 14 Szakterület Római

Részletesebben

Az osztályozó vizsgák tematikája református hittan tantárgyból 9-12. évfolyam

Az osztályozó vizsgák tematikája református hittan tantárgyból 9-12. évfolyam Az osztályozó vizsgák tematikája református hittan tantárgyból 9-12. évfolyam Református hittanból a tanulónak szóbeli osztályozó vizsgán kell részt vennie. A szóbeli vizsga időtartama 20 perc. A vizsgázónak.

Részletesebben

Kálvin és Luther életpéldája alapján megalapozni a szüntelen megújulás, szüntelen reformáció gondolatát.

Kálvin és Luther életpéldája alapján megalapozni a szüntelen megújulás, szüntelen reformáció gondolatát. A TETTEID IS MEGMUTATJÁK, HOGY MIT HISZEL (AZ EGYHÁZ MEGREFORMÁLÁSÁNAK IGÉNYE) (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám: 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált

Részletesebben

Az Országgyűlés /2012 ( ) OGY. határozata. egyházkénti elismerés elutasításáról

Az Országgyűlés /2012 ( ) OGY. határozata. egyházkénti elismerés elutasításáról Az Országgyűlés /2012 ( ) OGY határozata 1`d% s Hivatala tromán zm : il 5dsij / 2012 FFOR 13, egyházkénti elismerés elutasításáról 1.Az Országgyűlés a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában

A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában A II. Vatikáni zsinat aktualitása a ma egyházában Lukács László Piarista húsvét, Kecskemét, 2013. márc. 30. II. János Pál: Az egyház iránytűje a 3. évezredre Mára a zsinat eseménye: történelem: 50 éve

Részletesebben

Luther élete kora társadalmában, és miskolci hatása

Luther élete kora társadalmában, és miskolci hatása Luther élete kora társadalmában, és miskolci hatása 1483-1546 1483.XI.10. EISLEBEN Szülői otthon - Mansfeldi tartózkodás 1484-1497 ERFURTi EGYETEM 1501-1505 ERFURTi ÁGOSTONRENDI KOLOSToR 1505.VII.17.

Részletesebben

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás)

Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) Az oktatás és vallás (vallási tudat, egyházi iskolák, hitoktatás) A vallás Vallásnak tekintünk minden olyan eszmerendszert, amely az emberi és társadalmi élet végső kérdéseire, az élet értelmére és céljára

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

Neved:. Elért pontszámod:... / 90 pont

Neved:. Elért pontszámod:... / 90 pont Neved:. Iskolád: Elért pontszámod:... / 90 pont 1. A keresztrejtvény megfejtésébıl megtudhatod, milyen jelképek díszítették az Egri csillagok címő regénybıl ismert Jumurdzsák amulettjét. (A szóközöket

Részletesebben

hadzs (ar.) zarándoklás Mekkába, a muzulmánok szent helyére a Kábához, v. Medinába, Mohamed sírjához

hadzs (ar.) zarándoklás Mekkába, a muzulmánok szent helyére a Kábához, v. Medinába, Mohamed sírjához H hadzs (ar.) zarándoklás Mekkába, a muzulmánok szent helyére a Kábához, v. Medinába, Mohamed sírjához hadzsi (ar.) Mekkába v. Medinába zarándokló vagy ilyen zarándokutat megtett muzulmán háfiz (ar.) az

Részletesebben

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE

AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE AZ ENGESZTELÉS LELKISÉGE BOCSA JÓZSEF Sch.P. Dr. SZEGEDI LÁSZLÓ Dr. SZEDERKÉNYI LÁSZLÓ 1 IMPRIMATUR 1696/2017 Dr. Nicolaus Beer Episcopus Vaciensis Bocsa József Megrendelés: bocsa.jozsef@piarista.hu Kiadja:

Részletesebben

A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon

A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció megjelenése és térhódítása Magyarországon A reformáció gyors elterjedésének az okai Az egyház elvilágiasodása Mátyás király uralkodása alatt a király az ország irányításában alkalmazott nagy

Részletesebben

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron 2016. 11. 10. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK A BBTE AULA MAGNA, FARKAS (KOGALNICEANU) UTCA 11. sz. II. Emelet 14.00 - Regisztráció 15.00-15.30 Köszöntések

Részletesebben

A kálvinizmus és luterizmus közötti különbségek

A kálvinizmus és luterizmus közötti különbségek A kálvinizmus és luterizmus közötti különbségek Majdnem egyidőben Luther németországi reformációjával (1517) kezdődött Zwingli Ulrich zürichi lelkész reformációja (1522). E reformáció hangsúlya az Isten

Részletesebben

1. Nyomdakultúra a 16. századi Európában; a reformáció és a könyvnyomtatás Reformáció és könyvnyomtatás

1. Nyomdakultúra a 16. századi Európában; a reformáció és a könyvnyomtatás Reformáció és könyvnyomtatás 1. Nyomdakultúra a 16. századi Európában; a reformáció és a könyvnyomtatás Reformáció és könyvnyomtatás A két dolog, a reformáció és a könyvnyomtatás, kölcsönösen hatott egymásra, az az állítás, miszerint

Részletesebben

Osztályozó vizsga témái. Történelem

Osztályozó vizsga témái. Történelem 9.ÉVFOLYAM Egyiptom, a Nílus ajándéka Athén, a demokrácia kialakulása és fénykora A görög perzsa háborúk (Kr. e. 492 448) A poliszok hanyatlása és Nagy Sándor birodalma A város alapításától a köztársaság

Részletesebben

TÖRTÉNELEM 7. évfolyamos tanulók számára 3. forduló DÖNTŐ

TÖRTÉNELEM 7. évfolyamos tanulók számára 3. forduló DÖNTŐ Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium 1 TÖRTÉNELEM 7. évfolyamos tanulók számára 3. forduló DÖNTŐ A döntő időpontja: 2017. január 26. (csütörtök) Össz.pontszám: 30p Versenyző neve: Osztály:.

Részletesebben

H/5854/4. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a

H/5854/4. szám. Az Országgyűlés. Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának. ajánlás a H/5854/4. szám URSZÁGGYL -` l i ívata A Érkezett: 2012 FEBR 14 Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának ajánlás a az Egyházkénti elismerés elutasításáról szóló H/5854. számú

Részletesebben

EVANGÉLIKUS HITTAN ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK

EVANGÉLIKUS HITTAN ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK EVANGÉLIKUS HITTAN ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK 1. Biblia Ószövetség Témakör A világ teremtése, bűnbeesés, Kain és Ábel, Noé, Bábel története; Az őstörténet mint hitvallás; Ábrahám, Izsák, Jákob, József története;

Részletesebben

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák

TÖRTÉNELEM. Tanulmányok alatti vizsgák TÖRTÉNELEM Tanulmányok alatti vizsgák A vizsga felépítése: 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 9. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat

Részletesebben

Kimutatás az egyházak részére a 2011. rendelkező évre megképzett technikai számokról. 2011. január 21-i állapot. Név

Kimutatás az egyházak részére a 2011. rendelkező évre megképzett technikai számokról. 2011. január 21-i állapot. Név Kimutatás az egyházak részére a 2011. rendelkező évre megképzett technikai okról Sor 1. 0011 MGYR KTOLIKUS EGYHÁZ 2. 0035 MGYRORSZÁGI EVNGÉLIKUS EGYHÁZ 3. 0042 GYÉMÁNT ÚT UDDHIST KÖZÖSSÉG 4. 0059 MGYRORSZÁGI

Részletesebben

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában!

Történelem 13/I. 8. A francia abszolutizmus Mutassa be a francia abszolutizmust XIV. Lajos korában! Történelem 13/I 1. A középkori gazdaság Ismertesse a korai középkori gazdaság működését, a termelés színtereit és szereplőit, az eszközök és módszerek fejlődését a XI-XIII. századi, Európában! Mutassa

Részletesebben

Az önkéntességtől az aktív állampolgárságig Szakmai szeminárium 2011. szeptember 21.

Az önkéntességtől az aktív állampolgárságig Szakmai szeminárium 2011. szeptember 21. Önkéntesség és tapasztalatok az egyházi ifjúsági szervezetekben Az önkéntességtől az aktív állampolgárságig Szakmai szeminárium 2011. szeptember 21. Gábor Miklós, Ökumenikus Ifjúsági Alapítvány MKPK Ifjúsági

Részletesebben

A reformáció előzményei

A reformáció előzményei Varga Szabolcs A reformáció A reformáció fogalma A reformáció az egyetemes történelem egyik legvitatottabb eseménysorozata, és az ebből a fogalomból kialakuló reform szó szinte mindegyik modern európai

Részletesebben

Hittan érettségi tételek. A-tételek

Hittan érettségi tételek. A-tételek Hittan érettségi tételek Magyarországi Evangélikus Egyház 2018. február A-tételek Ószövetség 1. Mutassa be a teremtéstörténeteket, mint hitvallásokat! 2. Ismertesse a bűneset, Káin és Ábel, Nóé, valamint

Részletesebben

I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a

I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a I. Erdély földrajzi helyzete 1. Erdély a Magyar Királyság legkeletibb része 1541-ig, az ország három részre szakadásáig. Földrajzi szempontból a Kárpátok hegyvonulatai határolják, gazdag nemesfém, vasérc

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

Három fő vallásos világnézeti típus különül el egymástól: maga módján vallásosság: : a vallásosság

Három fő vallásos világnézeti típus különül el egymástól: maga módján vallásosság: : a vallásosság Vajdasági vallási magatartás Szerbiában ma a vallásosság fontos dolog a személyek és a társadalmi csoportok számára A társadalom plurális sokféle eszme keveredése; Három fő vallásos világnézeti típus különül

Részletesebben

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016

Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott

Részletesebben

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016 Nr. 321/2016. SZENTJOBB EGYHÁZMEGYÉNK ŐSI KEGYHELYE Az Irgalmasság Évében tervezett lelkipásztori programok között, ahogyan azt Főtisztelendő Paptestvéreim

Részletesebben

Kössünk békét! SZKA_210_11

Kössünk békét! SZKA_210_11 Kössünk békét! SZKA_210_11 TANULÓI KÖSSÜNK BÉKÉT! 10. ÉVFOLYAM 145 11/1 NÉMETORSZÁG A VALLÁSHÁBORÚ IDEJÉN SZEMELVÉNYEK Németországban a XVI. században számos heves konfliktus jelentkezett, s ezek gyakran

Részletesebben

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

ANARCHIZMUS Bánlaki Ildikó 2010

ANARCHIZMUS Bánlaki Ildikó 2010 ANARCHIZMUS Bánlaki Ildikó 2010 káosz zűrzavar terrorizmus ANARCHIZMUS BALOLDAL JOBBOLDAL? LIBERALIZMUS SZOCIALIZMUS? EGYÉN KÖZÖSSÉG? MAGÁNTULAJDON KÖZÖSSÉGI TULAJDON? ATEIZMUS VALLÁSOSSÁG? ERŐSZAKOS ERŐSZAKELLENES?

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK. Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27

TARTALOMJEGYZÉK. Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27 TARTALOMJEGYZÉK Ajánlás 13 Előszó a magyar kiadáshoz 17 Bevezetés 27 1. A katolikus társadalmi tanítás - követelmény és valóság 33 1.1 A katolikus társadalmi tanítás politikai funkciója 33 1.2 A katolikus

Részletesebben

Építészettörténet. Építészettörténet. Örökségvédelem. II. Korok, stílusok, fogalmak. Dr. Déry Attila II. előadás 01

Építészettörténet. Építészettörténet. Örökségvédelem. II. Korok, stílusok, fogalmak. Dr. Déry Attila II. előadás 01 Örökségvédelem II. Korok, stílusok, fogalmak Dr. Déry Attila II. előadás 01 II. 1. 1. A klasszikus és az antik. A klasszikus eltérő jelentései korunkban. Az antik felosztása: archaikus kor (Kr. e. 700-500),

Részletesebben

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben?

Hol találjuk a évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? Hol találjuk a 2009. évi emelt szintű szóbeli érettségi anyagát a Forrásközpontú történelem sorozat tankönyveiben? A hagyományoknak megfelelően közöljük, hogy a 2009. május júniusi történelem szóbeli érettségi

Részletesebben