PETŐFI SÁNDOR ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA ( )

Átírás

1 »1«PETŐFI SÁNDOR ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA ( ) Itt születtem én ezen a tájon, Az alföldi szép nagy rónaságon, Ez a város születésem helye, Mintha dajkám dalával vón tele, Most is hallom e dalt, elhangzott bár: Cserebogár, sárga cserebogár! Világirodalmi rangú, kiemelkedő költőnk. A korláttalan természet, a szabadság és a természetesség érvényesítésére törekedett minden szinten. Költészetét és sorsát a népért, a nemzetért, sőt az emberiségért való elhivatottság is alapvetően meghatározta. Művészete, életútja, személye és elvszerű magatartása nemzeti értékeink közé tartozik. Számos verse (a hazáról, annak tájairól, az emberi kapcsolatokról és érzésekről, a forradalomról) benne él a magyarság tudatában, műveltségünkben. Az irodalmi népiesség érvényre juttatója stílusban és szemléletben egyaránt, elsősorban az ő érdeme a népköltészet beemelése a nemzeti kultúrába. A nép társadalmi felemelkedését is elősegítette: Ha a nép uralkodni fog a költészetben, közel áll ahhoz, hogy a politikában is uralkodják. Petőfi Sándor január 1-jén született Kiskőrösön. Apja, Petrovics István mészárosmester, anyja, Hrúz Mária szlovák anyanyelvű cselédlány volt. Két évvel később a család Kiskunfélegyházára költözött, s Petőfi ezt a várost jelölte meg születésének helyeként. (Valószínű, hogy Petőfi az akkor még szlovákok lakta Kiskőrös helyett a magyar Kiskunfélegyházát tudatosan vallotta születése helyéül.) Petrovics István gyakran változtatta fia iskoláit: anyagi helyzetének megfelelően színvonalasabb iskolába akarta járatni. Az 1838-as dunai árvíz és egy rokon csődje, kiért kezességet vállaltak, anyagi romlásba döntötte a családot. Petőfi 15 évesen kénytelen otthagyni a selmeci líceumot. Színházi "mindenes" Pesten, házitanító Ostffyasszonyfán, majd katona Sopronban. Ezután vándorút következett októberében felvették a pápai kollégiumba. Részt vett az önképzőkör munkájában, megismerkedett Jókai Mórral május 22-én az Atheneumban megjelent A borozó c. költeménye még Petrovics Sándor néven. Ez az első sikere is. Vörösmarty veszi pártfogásába, s a Nemzeti Kör vállalja verseinek kiadását. A Regélő Pesti Divatlaphoz segédszerkesztőnek hívta Petőfit Vahot Imre. Két hónapot, 1844 áprilisától júniusáig, szüleinél tölt Dunavecsén. (Egy estém otthon és az István öcsémhez.) A költő július 1- én elfoglalja állását a lapnál. Még ki sem került a nyomdából kötete (Versek ), s már megírta és megjelentette A helység kalapácsa c. komikus eposzát 1844 augusztusában és októberében. Novemberben néhány nap alatt elkészült a János vitézzel (amely 1845 márciusában jelent meg).petőfi helyzetdalainak és életképeinek országos sikere volt. NÉPDALAI Költészete a népdalköltészet jegyében indult. Zsengéi még Kölcseynek szemléletét és kifejezéskincsét mutatják. Ezekhez képest előrelépés a korai bordalok tréfás hangneme, köznapi nyelve. A népi hangvételre gyorsan rátalált, s hamar felismerte, hogy nem elegendő a népdalköltészet formai kellékeinek utánzása.

2 »2«Temetésre szól az ének... (1843), Ez a világ amilyen nagy... (1844), Fa leszek, ha...(1845) E három népdal különböző időpontban keletkezett. "Tiszta népdalok", melyben nem találunk életképszerű elemet, - szemben az olyan dalokkal, mint A szerelem, szerelem... (1843), A csaplárné a betyárt szerette... (1844) vagy a Megy a juhász szamáron... (1844). A Temetésre szól az ének... sem kivétel: a nyitó kép csak elindítja a verset. A három dal közül az első helyzete eltér a másik kettőétől. Itt egy külső esemény (temetés) szolgáltat alkalmat a megnyilatkozó életuntságának kifejezésére, ott a vershelyzetet az udvarlás gesztusa adja. Ennek címzettje: meghatározatlan, az áhított kedves. A megformálás eszközei is mások: az első dal nem él metaforával, a második is alig, míg a harmadikat a képek fűzik egésszé. Egyező elemeket is találunk. Mindhárom dalban fontos szervező szerepet kap az ismétlés, a párhuzam. Különösen gazdag párhuzamokban és ellentétekben az Ez a világ amilyen nagy... kezdetű vers. Az irodalmi köztudattal az ő népdalai fogadtatták el műfajt. Annyira, hogy közülük egyet eredetinek hittek, sőt az eredetieket is ezekhez mérték. Legfontosabb nyelvi újításait népdalaiban és népies helyzetdalaiban érte el. Népdalköltészetének kiteljesedése és virágzása re esik. SZABADSÁG ÉS SZERELEM VONZÁSÁBAN ( ) Petőfi kiadója arra vállalkozott, hogy egy kötetben kiadja összes költeményét. (A kötet március 15-én jelent meg.) Versei elé mottónak e sorokat írta: "Szabadság, szerelem! / E kettő kell nekem. / Szerelmemért föláldozom / Az életet, / Szabadságért föláldozom / Szerelmemet." 1846 márciusában megszervezi a Tízek Társaságát, a hasonló gondolkodású fiatal írók érdekszövetségét. A Tízek mindannyian radikális eszmék hívei. "Valamennyien franciák voltunk!" - emlékezik vissza e korra Jókai. Petőfi költészeti forradalma ekkor tágult politikai forradalmisággá: most már a nép politikai felemelkedésének dalnoka kíván lenni (A nép, A XIX. század költői, A nép nevében). Petőfi pontosan megfogalmazta az új költői programot. Petőfi fegyvertársának tekinti Aranyt. Erdélyi utazása során szeptember 8-án, a megyebálon - megismerkedett Szendrey Júliával, Károlyi gróf erdődi jószágigazgatójának lányával. A helyzet hasonló a Bertaszerelemhez, de Júlia művészetszeretete és elvágyódása segíti kapcsolatukat. Júlia tavaszra halasztotta a végleges döntést májusában Júlia igent mond - apja akarata ellenére -, szeptember 8-án megtartják az esküvőt. A mézesheteket gróf Teleki Sándor koltói kastélyban töltik. (Beszél a fákkal a bús őszi szél..., Szeptember végén) Novemberben Pestre érkeznek. A Dohány utcában laknak, az egyik szobát Jókainak adják ki. A FORRADALMI LÁTOMÁSKÖLTÉSZET ESZMEI HÁTTERE E verstípus jelentőségét mutatja, hogy mintegy 30 vers sorolható ide. Az Egy gondolat bánt engemet... (1846. december), A XIX. század költői (1847. január) és Az itélet (1847. április?) címűekben nemcsak a látnoki gesztus jelenik meg, hanem a látomás is. Ezek nem alkalomszerűek: a szabad és boldog jövő megteremtésére mozgósítanak.

3 »3«E versek visszatérő, alapvető szemléleti elemei: 1. a világszabadság (Egy gondolat bánt engemet...), 2. a jók és a gonoszok harca (Világosságot!), 3. a világot megtisztító vérözön (Levél Várady Antalhoz), 4. az eljövendő kánaán (A XIX. század költői). A szabadság-gondolat kifejezésében a hazafias költészettől kaphatott indíttatást, és személyes motívuma a vágy a függetlenségre. A hazafias szólamokon pesti baráti környezete és olvasmányélményei segítették túl, különösen az utóbbiaknak volt szerepük szemléletének radikalizálódásában. Érzékeny volt mindenféle társadalmi egyenlőtlenség iránt, s sikere növelte elszántságát a zsarnokság és a szolgaság elleni küzdelemben. Semmit sem gyűlölt úgy, mint a meghaladhatatlan társadalmi korlátokat. "Mi célja a világnak? Boldogság! s erre eszköz? a szabadság! Szabadságért kell küzdenem..." A XIX. század költői (Az apostol, június - szeptember) Az "ígéret földjének" jellemzőit Petőfi egyetlen egyszer adja meg, a mű 5. versszakában, különben megmarad az általánosságok szintjén. Igaz, az elérendő célok között radikális gondolatot is találunk, az egyenlő elosztás követelményét. De amennyire radikális, annyira utópikus is e célkitűzés közeli politikai programként. Talán ezért jeleníti meg a jövőt kifejtetlenül, kontrasztként, hogy politikai hatást érjen el. A "jók és gonoszak" ellentéte nem hagy kétséget afelől, hogy a hallgatóság kikkel azonosulhat. A "jók" fogalma egyértelmű, s eléggé elvont ahhoz, hogy mozgósító ereje legyen. A forradalmi látomásköltészet Petőfi világképének átalakulását mutatja: az emberi lét statikus felfogásától dinamikus értelmezéséhez, a múlt-központú elégiától a jövőhöz forduló apokaliptikus látomáshoz. A látomás és a látnok-szerep költészet és költői feladat. A romantikus költészet a teljesebb világot teszi hozzáférhetővé. A politikai tettként felfogott költészet a teljesebb világ megvalósítására szólít fel. Petőfi látomás-költészetében egyszerre jelenik meg a bemutatás és a felszólítás gesztusa. Szembetűnő ez A XIX. század költőiben, amely a forradalmi jóslatot ars poeticává emeli. A költészet romantikus és politikai funkciója összefügg, de a kettő közötti határ nem tűnik el teljesen. A látnok nem ismerhet bizonytalanságot, legfeljebb annyit, mint a vers zárlatában: "Talán az élet, munkáinkért, / Nem fog fizetni semmivel", s ezután is nyomban következik a "de", az áldozat értékének hangsúlyozása. Az áldozat nagyságát és a vállalás pátoszát kapcsolja össze: "Ez nagyszerű, de véres kor leszen." (Levél Várady Antalhoz). Kontraszthatás érvényesül a versek kifejezésmódjában is: a nyelvi-képi anyag romantikus jellegével szemben a vers logikai-mondattani felépítése klasszicista módon retorizált. A romantikusan végletes képek és a klasszicista kidolgozottság kevert hangnemet eredményez, s ez mutatja, hogy átmeneti típusról van szó. Ne fogjon senki könnyelműen A húrok pengetésihez! Nagy munkát vállal az magára, Ki most kezébe lantot vesz. Ha nem tudsz mást, mint eldalolni Saját fájdalmad s örömed: Nincs rád szüksége a világnak, S azért a szent fát félretedd. Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott, S követte, melyet isten külde Vezérül, a lángoszlopot. Ujabb időkben isten ilyen

4 »4«Lángoszlopoknak rendelé A költőket, hogy ők vezessék A népet Kánaán felé. Előre hát mind, aki költő, A néppel tűzön-vízen át! Átok reá, ki elhajítja Kezéből a nép zászlaját. Átok reá, ki gyávaságból Vagy lomhaságból elmarad, Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad, Pihenjen ő árnyék alatt! Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! És addig? addig nincs megnyugvás, Addig folyvást küszködni kell. - Talán az élet, munkáinkért, Nem fog fizetni semmivel, De a halál majd szemeinket Szelíd, lágy csókkal zárja be, S virágkötéllel, selyempárnán Bocsát le a föld mélyibe. JÚLIA-VERSEK: Beszél a fákkal a bús őszi szél... (1847), (1848) A Júliához írt szerelmes versek műfaji és hangulati szempontból nem egységesek: közöttük több népdal (Száll a felhő, 1846), helyzetdal (Bírom végre Juliskámat, 1847), retorizált lírai magánbeszéd található (Elértem, amit ember érhet el..., 1847). Felerősödik az érzelmes hang. Ezért egyesek Júlia iránti szerelmét, házasságukat visszahúzó erőnek látják Petőfi élményvilágában. Míg korábban ott lappangott a gyanú, hogy az éden ezután vár megvalósításra, addig a Júlia-versekben a jelen látszik eszményinek (Menny és föld, 1847). A szabadság helyett a kötöttség szerepel emberi értékként (Arany Jánosnál, 1847). Egyszerűbb létértelmezés jellemzi a Júlia-verseket. A Szeptember végén a szerelem legkonvencionálisabb kétségeit megszólaltató verse. Ebben ifjú házasként az ősz melankóliájában a feleségétől azt kérdi: "Óh mondd: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet?" "Ez a normális, ez az átlagember kérdése, mindenki fölteszi s mindenki nemmel felel rá, s mindenki átlépi a nem-et, ha valóban bekövetkezik a helyzet. Mint ahogy átlépte hamarosan Petőfi ifjú özvegye is. S azáltal, hogy a szerelem és halál játékát a normális élet tényeként éli át, válik megrendítővé. Mert nem is csak a szerelemről van szó, hanem minden emberi dolgok mulandóságáról."

5 »5«Petőfi szerelmi költészetének újszerűsége: a szerelem jelentős ténye, de csupán egyik ténye az egész életnek. A családi idillt ellenpontozza a szabadság, a nemzeti sors és az emberiség jövőjének tematikája (Félálomban..., 1848). Ritkább költői eljárása, hogy az egyértelműt megfoghatatlannak tünteti fel, a szerelem nagyságát azzal érzékelteti, hogy a méltó szavak megtalálását feladatnak mutatja (Hogyan nevezzelek?, 1848). A Beszél a fákkal a bús őszi szél... éppúgy sorolható a jövendölés-versek, mint a Júlia-versek közé. Feszültségét az adja, hogy az idillikus helyzetével ellentétben áll a költői én meditációja. Hasonló szerkezetű egyik legszebb verse: A négyökrös szekér, A versben a beszédhelyzet statikus, míg az élesen elütő hangulatú jelentések kibontásában fokozás figyelhető meg. Az ellentét átalakítja a refrén értelmét és hangulatát is. Beszél a fákkal a bús őszi szél, Halkan beszélget, nem hallhatni meg; Vajon mit mond nekik? beszédire A fák merengve rázzák fejöket. Dél s est között van idő, nyujtózom A pamlagon végig kényelmesen... Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. Egyik kezemben édes szendergőm Szelídeden hullámzó kebele, Másik kezemben imakönyvem: a Szabadságháborúk története! Minden betűje üstököscsillagként Nyargal keresztül magas lelkemen... Keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. Vérpanoráma leng előttem el, A jövendő kor jelenései, Saját vérök tavába fúlnak bé A szabadságnak ellenségei!... Egy kis mennydörgés szívem dobogása, S villámok futnak által fejemen, S keblemre hajtva fejecskéjét, alszik Kis feleségem mélyen, csendesen. Minek nevezzelek (1848) Bonyolultabb az egyes versszakok elején és végén ismétlődő sor ebben a versében. A szakasz végén a kérdés nem egyszerű ismétlés, feladata az, hogy bizonytalanná tegye a "megnevezés" sikerességét. E költői lelemény emeli meg a szerelmi vallomás súlyát: a kimondott szavakat a kimondhatatlan dilemmája felől figyeljük. Minden szakasz elején a bizakodás, végén a kétségbeesés hangját halljuk a kérdésben. Az öt szakasz ötszöri próbálkozásként jelenik meg a szeretett nő leírására. A megnevezés gesztusa fontosabbnak tűnik, mint a tárgya: az első három szakasz az érzelem minőségét, a negyedik az elragadtatás mértékét érzékelteti. Végül az "Édes szép ifjú hitvesem" megszólítással jut legközelebb a célhoz. A következő sor jelentése itt átértelmeződik: most már paradoxonnak hat, de mégis nyitottá teszi a verset.

6 »6«Minek nevezzelek, Ha a merengés alkonyában Szép szemeidnek esti-csillagát Bámulva nézik szemeim, Mikéntha most látnák először... E csillagot, Amelynek mindenik sugára A szerelemnek egy patakja, Mely lelkem tengerébe foly - Minek nevezzelek, Ha ajkaimhoz ér Ajkadnak lángoló rubintköve, S a csók tüzében összeolvad lelkünk, Mint hajnaltól a nappal és az éj, S eltűn előlem a világ, Eltűn előlem az idő, S minden rejtélyes üdvességeit Árasztja rám az örökkévalóság - Boldogságomnak édesanyja, Egy égberontott képzelet Tündérleánya, Legvakmerőbb reményimet Megszégyenítő ragyogó valóság, Lelkemnek egyedűli De egy világnál többet érő kincse, Édes szép ifju hitvesem, TÁJLEÍRÓ KÖLTEMÉNYEK: A puszta, télen (1848), fordulóján Petőfi több bensőséges idillt írt, melyekben jelentős művészi értékek találhatók. Az otthon melegét az ajtón kívüli, téli világgal szembesíti, s a kettő feszültségét állítja a középpontba. A puszta, télen (1848. január) Nagy leró versében a felütés is ezt az ellentétet jelzi. A tréfás hangvétel forrása a beszédhelyzet: mintha a védett szoba melegében szólna a beszélő a hideg télről. Ez magyarázza a csúfolódó távolságot teremtő előadásmódot. (Az ősz rossz gazda, fecsérel, a tél csak hűlt helyét leli a kincseknek.) A téli világot negatív jellemzéssel jeleníti meg: a nyár képei tagadó alakban. A tél a teljes hiány világa. Ember és környezet összhangjának költői ábrázolása a béres ráérős részletezéssel bemutatott pipára gyújtása (5. vsz.). A nyugalom képeit váltja a természeti erők kavargása (7. vsz.). Ebben a dinamikus természeti környezetben, vele összhangban tömör kép jeleníti meg a betyár alakját, kilátástalanságát érzékeltetve (8. vsz.). A tél a körforgásszerű lét legmélyebb pontjának látszik. A verszárlat politikai mellékjelentése utal arra, hogy a társadalmi lét előrehaladó folyamat. A tél fontos jelkép Petőfi költői világában: Benne összegződik mindaz, ami a derűs emberi életet veszélyezteti. A jelképteremtés már korai tájleíró költeményének, Az Alföldnek (1844. július) is sajátja. Petőfi előtt a legköznapibb magyar táj volt az Alföld. A költő szemében az Alföld az ismerős, a természeti környezet: az élet otthona, s a szabadság jelképe is.

7 »7«POLITIKAI KÖLTÉSZETE A FORRADALOMBAN március 15-e a pesti forradalom s Petőfi napja. A 12 pont és a Nemzeti dal a népakarat kifejezője. A költő forradalom-jövendölése megvalósulni látszik, s ő a mozgalom élére kerül. Nemzeti dal (1848. március 13.) Március 13-án írta, arra a népgyűlésre, melyet az ifjúság 19-én akart megtartani. A bécsi forradalom hírére 14-én Petőfiék cselekvésre szánták el magukat. 15-én a Pilvax kávéházban olvasta fel, s ezzel a Nemzeti dal elindult hódító útjára. "Dal"-ról van szó. A versszakok törzse és refrénje úgy áll egymással szemben, mint a személyes felkiáltás és a közösség visszhangja. Itt is személycsere történik: a többes szám második személt többes szám első személy váltja fel. A felszólítás hatásosságát cél és érvelés egyszerűsítése révén éri el. A Himnusz és a Szózat történetszemléletét a múlt és a jelen elemibb szembeállítása váltja fel, mindenek előtt a rabság és szabadság ellentétének kiemelése. S "nemzeti" a dal, mert egy öntudatra ébredt közösség önkifejezése: nemzetté csak válni készülő nép nevében szól. (A Nemzeti dalt a kiáltványversek körébe is szokás sorolni; e műfaj valamely csoport álláspontját fogalmazza meg, mozgósító célzattal.) Respublika (1848. augusztus) Március napjaiban írta himnuszát a szabadsághoz. A vers szemlélete megegyezik a látomás-költészetével. A szabadság a legfőbb érték, s az ügy végső diadala nem lehet kétséges. Képei a Bibliából valók, s ami Petőfinél ritka, a szabadságot királyként magasztalja. A csattanó is érzékelteti, hogy a költő a szabadságot megszerzett, de nem végleges állapotnak tekinti. Az első fegyveres harcok mintha Petőfit igazolnák. Időszerűnek érzi köztársasági álláspontját, s a korábban írt és elutasított cikkét versre fogalmazza át: így születik 1848 augusztusában a Respublika c. költeménye. Ódai hangneme, szerkezete is emlékeztet A szabadsághoz írt versére. A középpontba állított értéket fenséges nőalakként jeleníti meg, hozzá intézi szavait. A két mű születése között eltelt hónapok kudarcai is éreztetik hatásukat. A szabadság ellentmondások nélküli érték, míg a köztársaság szelíd szemű, de szilaj kezű nőalak. A szabadságnak megszűnt hosszú bujdosása, míg a köztársaság még a távolban bujdosik. Respublika, szabadság gyermeke S szabadság anyja, világ jótevője, Ki bujdosol, mint a Rákócziak, Köszöntelek a távolból előre! Most hódolok, midőn még messze vagy, Midőn még rémes átkozott neved van, Midőn még, aki megfeszíteni Kész tégedet, azt becsülik legjobban. Ha meg nem érem e nagy ünnepet, Barátim, emlékezzetek meg rólam... Republikánus vagyok s az leszek A föld alatt is ott a koporsóban! Jertek ki hozzám, s ott kiáltsatok Siromnál éljent a respublikára, Meghallom én azt, s akkor béke száll Ez üldözött, e fájó szív porára.