Temetés a zsidó hagyományok szerint a bibliai- és talmudi idıkben, valamint napjainkban
|
|
- Brigitta Balla
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 OLÁH JÁNOS Temetés a zsidó hagyományok szerint a bibliai- és talmudi idıkben, valamint napjainkban Összefoglalás A halottakról való gondoskodás ısi szokásokon alapul a zsidó hagyományban. A Bibliában már az ısatyáknál találunk adatokat a temetésre vonatkozóan, de végérvényesen a Talmud (a zsidó hagyományok enciklopédiája) idejében (V. sz.) alakult ki azon gyakorlat, amely mindmáig jellemzi a hagyományos zsidó temetéseket. A halottbúcsúztatás héber szava (levájá) szó szerint elkísérést jelent, mert az elhunyt iránti tiszteletbıl mindenki köteles közremőködni a holttest eltemetésében. A halottal való foglalkozásról azt tartja a zsidó hagyomány, hogy az a legnagyobb micvá (jócselekedet), hiszen a halott már nem tudja azt viszonozni. A temetés leglényegesebb elıírásai közé tartozik, hogy a holttestet minél elıbb el kell temetni a földbe, valamint nyugvóhelyét meg kell jelölni, hol a Másiáh (Messiás) eljöveteléig, tehát a holtak feltámadásáig fog pihenni. A Bibliában a temetésrıl az elsı beszámolót Sára temetésével kapcsolatosan olvashatjuk. 1 A temetés idejérıl annyit tudunk, hogy a halottat még halálának napján el kellett temetni:...el kell temetned ıt az nap... 2 (M.V. XXI,23). Az elhunytat gyermekei:...és eltemették ıt Ézsau meg Jákob, a fiai (M.I. XXXV,29); hozzátartozói:...lementek testvérei és atyjának egész háza, fölvették ıt, fölmentek és eltemették... (Bírák XVI,31); vagy szolgái: Elszállították ıt szolgái holtan Megiddóból, Jeruzsálembe vitték és eltemették... (Királyok II. XXIII,30) kísérték a sírhoz. Josephus Flavius szerint Mózes korából eredı szokás volt a gyászmenethez csatlakozni és azt legalább egy rövid úton elkísérni. 3 A nyugvóhelyhez vezetı úton elöl mentek a siratók, kik jajgatásukkal fokozták a gyászos hangulatot. İket követték a halottvivık, majd a családtagok és az elhunyt megtisztelıi következtek. A temetés lezajlása után a résztvevık egy ideig még a sír mellett maradtak és sírtak. 4 Koporsó nélkül temették el a megholtat 5, a köpenyébe (lepedıszerő felsıruha / héberül: möil) burkolva, ahogyan az endori szellemidézı asszony is látta a már halott Sámuelt:...Öreg férfi jön föl, köpenybe burkolózva (Sámuel I. XXVIII,14). A korai bibliai idıben sírbarlangokat használtak temetkezési helyül, amint azt az ısatyák kapcsán is olvashatjuk: És megparancsolta nekik és szólt hozzájuk: Én betérek népeimhez, temessetek el atyáimhoz a barlangba [...] Ott temették el Ábrahámot és Sára feleségét, ott temették el Izsákot és Rebeka feleségét, és ott temettem el Léát (M.I. XLIX,30-31). A természetes barlangok
2 mellett sziklába vágott sírokkal is találkozhatunk, amelyek rendszerint egy központi helyiségbıl álltak, és innét nyíltak a kisebb, de zárókıvel eltorlaszolt sírkamrák. A kamrákban kıpadokra, padkákra helyezték a holttestet mindig a hátára fektetve, míg feje alá általában kıpárnát tettek. Legtöbbször a kamra aljában volt egy akna is, s ide helyezték a csontokat, mikor fel kellett szabadítani a padkán a helyet. A keresztény idıszámítás elıtti III-II. századtól kezdıdıen már osszuáriumokat (cserépbıl, fából készült, vagy puha mészkıbıl faragott ládikák) használtak a csontok tárolására. Ekkor vált szokássá, hogy olajmécseseket tettek a sírba, ugyanis a láng kialvása a pusztulásra utal, ahogyan Jeremiás próféta könyvében is olvashatjuk: És eltüntetem tılük [...] mécsesnek világát. És ez egész ország rommá és pusztulássá lesz... (XXV,10-11). A királyok temetésénél illatszereket füstölögtettek és a sírba is tettek belılük: És eltemették ıt azon sírhelyen, a melyet ásott magának Dávid városában, és fektették ıt a fekvıhelyre, a melyet megtöltöttek illatszerekkel és különféle főszerrel, kenıcskeverés mővével keverve és nagy máglyát égettek neki... (Krónika II. XVI,14). Mivel a természetes barlangok ritkák, a sziklába vágott sírok pedig drágák voltak, csak a viszonylag jómódúak juthattak hozzá ezekhez a temetkezési helyekhez. Akiknek nem volt módjukban sírbarlangokba temetkezni, azok a valószínőleg tömegsírokat jelentı köztemetıkben kaptak helyet. 6 Itt a földbe, vagy a köves felszínen mélyítettek egy sekély gödröt, amelyet a halott belefektetése után kıvel borítottak be. Ez védelmet nyújtott a holttestnek a vadállatok ellen, így ez a cselekedet jótéteménynek számított. (E gyakorlatból alakult ki, hogy mindmáig a meglátogatott sírokra kavicsot / követ helyezünk.) A régészeti feltárások szerint, Kumránban a keresztény idıszámítás kezdete körüli idıben a kétféle temetkezési mód kombinációját alkalmazták. Az itt eddig megtalált hozzávetılegesen 1000 sír mindegyikénél egy-egy 1,2-2 méter mély árok alján kialakított padkára helyezték a holttestet, majd kövekkel lezárták azt. A halottak elhamvasztását nem alkalmazta a zsidóság. Abban az esetben, ha a források mégis hasonló gyakorlatról számolnak be 7, akkor az arra a szokásra utal, amely során csak a test lágy részeit égették el teljesen, a csontokat megırizték, olajba mártották és gyolcsba göngyölték. A halott teljes elégetését, megsemmisítését büntetésként alkalmazták, pl.: Erre megkövezte ıt egész Izraél kıvel, elégették azokat tőzben... (Józsua VII,25). Az ókor zsidó emberei fontosnak tartották, hogy ha meghalnak, eltemessék ıket, mert több szempontból is szerencsétlenségnek számított temetetlenül maradni:...és még temetése sem volt neki: azt mondom, jobb nálánál az idétlen (Prédikátor VI,3). A háborúnak is ez volt az egyik legsúlyosabb következménye: Mert haragja van az Örökkévalónak mind a népek ellen és föllobbanása mind a seregük ellen; átokká tette, odaadta a mészárlásnak. Elesettjeik pedig eldobatnak és dögeiknek fölszáll büze... (Jesája XXXIV,2-3). Legtöbbször Isten büntetésének tekintették a temetés elmaradását: Mert így szól az Örökkévaló a fiakról és leányokról [...] Sokféle kinos halállal fognak meghalni, nem siratják és nem temetik el, trágyává lesznek a föld szinén, a kard és az éhség által pusztulnak el, és hullájuk eledelül lesz az ég
3 madarának és a föld vadjának (Jeremiás XVI,3-4). A temetés megillette még az ellenséget is:...nézzetek csak utána ennek az átkozottnak és temessétek el... (Királyok II. IX,34). Az eltemetés jelentıségét az a felfogás eredményezte, miszerint a halál utáni élet attól is függ, hogy az ember teste, de fıleg csontjai miként ırzıdnek meg. A csontok segítségével történı újjáéledésnek gyönyörő illusztrációja Jechezkél (Ezékiel) próféta látomása a csontokkal teli völgyrıl. 8 A temetkezési hely kiválasztásánál elsıdleges szempont az volt, hogy az ısök mellett nyugodjék az elhunyt: Hogy feküdjem atyáimnál, vigy el engem Egyiptomból és temess el az ı temetıhelyükön (M.I. XLVII,30). Ha ez mégsem így történt, akkor azt Isten büntetéseként fogták fel:...mivelhogy engedetlen voltál az Örökkévaló parancsa iránt és nem ırizted meg a parancsolatot, melyet az Örökkévaló, a te Istened neked parancsolt, [...] nem jut a te hullád ıseid sírjába (Királyok I. XIII,21-22). A sírokat tisztátalan helynek tekintették (M. IV. XIX,16), ezért meg kellett azokat jelölni valahogyan. Ezek voltak a síremlékek, emlékkövek, amelyekkel a korai bibliai idıktıl kezdve találkozhatunk, hiszen Ráhel sírja fölé Jákob már ilyet állított. 9 Építmény jellegő síremlékeket hellenista hatásra a keresztény idıszámítás elıtti II. századtól ismerünk. Ilyet emeltettetett a Hasmoneus dinasztiából származó Simon, az elsı fıpap és király:...atyja és testvérei sírján síremléket emelt, olyan magasat, hogy messzirıl látszott; elölrıl is, hátulról is csiszolt kövekbıl készült. Aztán két piramist emelt, egyet a többivel szemközt az apjának, aztán az anyjának és négy testvérének. Végül támfalat csatolt hozzájuk, körülvette ıket magas oszlopokkal. Az oszlopokra örök emlékezetül fegyverdíszeket és a fegyverek mellé hajókat vésetett, hogy mind láthassák a tengeren járók... (Makkabeusok I. XIII,27-29). A Biblia utáni kortól a Talmud alapmővének, a Misnának a megírása idejéig (II-III. század) terjedı idıszakban adataink eléggé hiányosak. A Misna traktátusai közül a Moéd Kátán III. fejezete tárgyalja részletesebben a halotti rítusokat, egyébként csak elszórt adatokból alkothatunk képet a jelentıs átalakulásokon átment szertartásokról. A halotti szertartások új elemekkel gazdagodtak: a halott arcát azonnal letakarták, illatos füstölıkkel tüntették el a kellemetlen szagot, a felöltendı ruhát kimosták, a szomszédok ételt vittek a gyászolóknak, koporsóban temettek és azt a fıtérrıl vitték a temetıbe stb. 10 A koporsóra virágot is tettek, sıt még ünnepen is megengedett volt a virág levágása (mely ünnepnap egyébként tilos!) a halott megtisztelésének céljából. 11 A halotti ruha továbbra is a lepedıszerő felsıruházat maradt, de elnevezése már nem köpeny / möil, hanem a tahrihin (a héber csavar, beköt szavakból), amelybe belegöngyölték a holttestet. Elıfordult az is, hogy meztelenül temettek. 12 E temetési mód azonban csak igen ritkán fordulhatott elı, mert arról olvashatunk és ez lett szokássá, hogy a fényőzés elleni intézkedésül Rábbán Gamliél elrendelte, hogy ıt egyszerő lenszürke, durva ruhában temessék, ennek eredményeként mindenkit alig egy zuz (igen csekély összeg) értékő ruhában temettek el. 13 Josephus Flavius is hasonló szokásról tanúskodik az I. század-
4 ban. 14 A vezetı személyiségek végrendeletükben gyakorta intézkedtek temetésükrıl: Rabbi Jehuda Hanászi például megtiltotta, hogy halála után gyász-összejöveteleket tartsanak. Rabbi Hizkija úgy rendelkezett, hogy koporsója alul lyukas-, halotti ruhája pedig egyszerő legyen. Rabbi Josija azt kérte, hogy fehér és kényelmes ruhába temessenek, de az ne legyen drága, cipıt húzzanak a lábamra, botot adjanak a kezembe; és oldalra fektetve temessenek el, ha jı a Messiás én is feltámadhassak. 15 Sírkövet, emlékmővet sem állíttattak maguknak, hasonlóan Rabban Gamliél fiához, Simon ben Gámliélhez, aki kijelentette: Igaz embereknek, tudósoknak és jámboroknak nem szükséges értékes kıbıl való emlékmővet állítani: elhangzott szavaik az ı igaz emlékezetük. 16 Rabbi Mose ben Maimon / Maimonidész a zsidóság egyik legnagyobb bölcselıje és vallási kodifikátora írta a XII. században az alábbi sorokat, amelyek azóta is érvényesek egy zsidó ember temetésénél: Rabbinikus parancs [...] gondoskodni a temetési szertartásról, vállon vinni a koporsót, azt a sírhoz kísérni, búcsúbeszédet mondani, kiásni a sírt és eltemetni a halottat. 17 A halál bekövetkezte és a halott elıkészítése után a bibliai és a talmudi idıktıl, egészen a múlt századig (Magyarországon 1827-ig ) még aznap vagy a halál beállta utáni napon temettek, eleget téve a Talmud erre vonatkozó elıírásának. 18 E szokásra egy másik talmudi forrás 19 a Tórában véli megtalálni a magyarázatot: És meghalt Ráhel és eltemették (M.I. XXXV,19). Kivételt csak azokkal a halottakkal tettek, akiknek hozzátartozói nem az elhunyt lakhelyén éltek, és így idıt kellett hagyni, hogy ık is részt tudjanak venni a temetésen. A halottat az elıírás szerint földbe kell temetni, mert így valósulnak meg a Tóra (Mózes öt könyve) szavai, miszerint:...mígnem visszatérsz a földhöz, mert belıle vétettél; mert por vagy és porhoz térsz vissza (M.I. III,19). A holttest boncolása általában tilalmas, kivételt képez, ha a polgári törvényhatóságok azt elrendelnék. Zsidó halottat, zsidó temetıben kell eltemetni, melynek elnevezései is mutatják a zsidóság hozzáállását a halálhoz, az elmúláshoz. Ezen elnevezések közül néhány példát említek: - Az élık háza (bét háhájim) elnevezés Jesája (Ézsaiás) próféta könyvébıl (XXVI,19) ered, miszerint: Éledjenek fel a te halottaid, holtaim támadjanak föl... - Az Öröklét háza (bét olámó) név a Kohelet (Prédikátor) könyvébıl (XII,5) származik:...mert elmegy az ember az öröklét házába... - A Jób könyve (XXX,23): Minden élı találkozó házának említi. - A Talmud egy helyütt a halál udvarának nevezi. 20 : - A középkori Nyugat-Európában a zsidó temetı általában a Hortus judaeorum (zsidók kertje) néven ismeretes, míg Itáliában a Mons judaicus (zsidó-hegy) elnevezés volt az általános, mert többnyire az a városon kívüli hegyoldalban kapott helyet.
5 - Jiddisül egyszerően csak kvóresznek, vagyis síroknak nevezzük temetıinket. - Néhol a szintén jiddis git ort (jó hely) elnevezést is használták. A temetınek a Misnában leírtaknak megfelelıen 21 lakott területen kívül, a szélsı háztól legalább ötven ámá (egy ámá kb. 60 cm) távolságon túl kell lennie és körül kell venni kerítéssel. Az itt lévı fák, növények gondozása, de még a fő lenyírása is tiltott a halottak tisztelete miatt a Talmud elıírásának megfelelıen. 22 A temetı bejáratánál található a Ciduk hádin ház, amely gyakorlatilag a szertartási épület, és az egyik itt elmondandó halott-búcsúztató imáról (Ciduk hádin) kapta nevét. A temetést megelızıleg itt végezték el egy külön helyiségben a halott mosdatását (táhárá) és öltöztetését. Ez az épület általában három részbıl áll: külön nıi- és férfi elıkészítı helyiség kap benne helyet, és középütt található a ravatalozó, ahová a már elızıleg lezárt és fekete lepellel letakart egyszerő, deszkákból készült koporsót (áron) helyezik a szertartás kezdetéig. A temetıben lévı síroknak is megvan a rendje, mert az elsı sorba mindig a kohanitákat (a hagyomány szerint Áronnak, az elsı fıpapnak a leszármazottai, kik a Tóra szerint nem érintkezhetnek halottal, mert akkor rituálisan tisztátalanokká válnának 23 ), a lévitákat (Lévi törzsének leszármazottai, a kohaniták segítıi), a rabbikat, a hitközség és a Hevra Kádisa (Szent Egylet / a halottak végtisztességének megadásával és egyéb humanitárius ügyekkel foglalkozó szervezet) elöljáróit temetik. Az ortodox (hagyományhő) zsidóság temetıiben általában külön parcellákba temetik a férfiakat és nıket, még akkor is, ha azok házastársak voltak. A zsidó temetıben két sír között legalább (vízszintesen és függılegesen is) hat tefáh (egy tefáh kb.10 cm) távolságnak kell lennie az elıírás szerint. 24 Sírkövet nálunk a temetés elsı évfordulóján a jórcájt (jiddis) napján szokás állíttatni. A sírkövek (mácévot) Magyarországon általában álló helyzetőek, elvétve azonban találhatunk fekvı sírköveket is, például Északkelet-Magyarországon. A hászid rebbék sírja fölé kis házat is szokás építeni, ilyeneket is Északkelet-Magyarországon találhatunk. A sírkövek felirata hagyományosan héberül van írva, vagy héber felirat is szerepel rajta. Felül a két bető: ' vagy ' egy rövidítés, amelynek jelentése: itt van eltemetve vagy elrejtve. Alatta az elhunyt héber neve és halálozásának a zsidó idıszámítás szerinti idıpontja következik. A sírköveken legalul találjuk az öröklétrıl szóló idézet rövidítését: ' ' ' ', amelynek feloldása: Lelke legyen befoglalva az öröklét kötelékébe (Sámuel I. XXV,29). Természetesen szokás még egyéb szavakat, mondatokat vagy ábrákat is írni / vésni a sírkıre (mácévá), például: a kohaniták sírkövére az áldó kezeket, a lévitákéra egy kancsót, az elhunyt nevére utaló ábrákat, vagy a név akrosztichonba foglalt alakját stb. A temetés, amint egyik elnevezése (levájá / elkísérés) is mutatja, nem más, mint a halott elkísérése a sírba helyezésig. A búcsúztató szertartás alatt a férfiak a koporsó (áron) jobb oldalán, míg A halottkémlésre és a holtak eltemetésére vonatkozó helytartótanácsi rendelet megjelenéséig. (A szerk.)
6 a nık balra helyezkednek el. A kezdetet a kántor (házán) éneke jelzi, majd a rabbi tart gyászbeszédet (heszped), de a hivatásos vallási funkcionáriusok jelenléte nem szükséges feltétele a temetésnek. Némely közösségben gyakorolják még azt a szokást is, hogy a szertartás megkezdése elıtt a koporsót a halott lábánál megérintve bocsánatot kérnek az elhunyttól. Ez a hagyomány egy, a Talmudban található mondat ( Istentıl megbocsátást kap az, aki az igaz embert İszintén meggyászolja 25 ) sajátos értelmezésébıl ered. Ekkor szakítják be (keriá) a halott közvetlen hozzátartozóinak ruháját, a Bibliában több helyütt (M.I. XXX,37; Sámuel II. XIII,31; stb.) is olvasható példákat követvén. E szokásról a Talmud is ír: Aki halott mellett áll, szaggassa meg ruháját. 26 A ruha beszakítása / betépése mely szülık halála esetében a bal-, egyéb hozzátartozó halálakor a jobb oldalon történik egyes szokások szerint a halál beálltakor történik, más hagyomány szerint csak a sírnál végzik azt el, de mindenképpen a koporsó földdel való befedéséig. A gyászbeszéd mondása már a talmudi idıkben is szokás volt (Talmud, Bává bátrá 100b; Ketubot 8b; stb.). A sírhoz a XCI. zsoltár szavai mellett kísérjük a halottat. Szokás többször általában háromszor vagy hétszer megállni és ezzel is jelezni, hogy milyen nehezünkre esik megválni az elhunyttól. Ha valaki temetési menettel találkozik a hagyomány elıírása és a halott megtisztelésének okán köteles kísérni legalább négy ámá (egy ámá kb. 60 cm) úton, mert ez olyan könyörületesség, irgalmasság, amelynek nincs viszonzása írja Rási / Rabbi Slomo Jichák kommentárjában a M.I. XLVII,29. verséhez. A koporsót (áron) kézi erıvel a ravatalágyon (mitá), vagy vállon viszik a sírgödörhöz. Miközben a sírba leengedik, a XCI. zsoltár utolsó szavait szokás mondani:...megmutatom néki segítségemet. A sírba helyezés után a rabbi, majd a hozzátartozók, és a jelenlévık kifordított tenyérrel, vagy lapáttal (általában háromszor) földet szórnak a sírba, miközben a M.I. III,19. versét:...mert por vagy és porhoz térsz vissza mondják. A sírt már elızıleg úgy ásták ki, hogy a halott feje nyugati irányban, tehát lábaival kelet (Izrael földje) felé nézzen. A lapátot nem adjuk kézbıl-kézbe, nehogy a bajt, a rosszat átadjuk / átvegyük tartja a néphit. A sír betemetése elıtt szokásban volt / van, hogy bekiáltják vagy egy papírdarabra írva bedobják a sírba az elhunyt nevét. Volt / van oly hagyomány is, hogy zsoltárverseket általában a CXIX. zsoltárból (az alef-bét /a héber abc/ zsoltárból) idéznek, amelyeknek kezdıbetői kiadják az elhunyt héber nevét. A szokások magyarázata, hogy a túlvilágon az odaérkezıtıl megkérdezik a nevét, és ha nem tudná, akkor rögtön elkezdıdik bőnhıdése, mivel csak a gonosztevık felejtik el nevüket írja az eufemisztikus címő poszt-talmudikus traktátus, a Szemáhot (Örömünnepek), Hibut hákéver fejezete. A sír befedése után a férfiak sorfalat állnak, és a gyászolók e sorfal között haladnak át. (Más szokás szerint a temetı kijáratánál állnak sorfalat.) A sorfal között áthaladó gyászolók a hagyomány szerint kibontják / kihúzzák cipıfőzıjüket vagy levetik cipıjüket. A gyászra kötelezett közvetlen hozzátartozók ezek után kádist (arameus nyelvő Istent dicsıí-
7 tı ima) mondanak. Ezen ima recitálására is vidékenként különbözı szokások ismeretesek. Néhol a Ciduk hádin házban, néhol a sír befedése után mondják, de mindenképpen szükséges a minján (tíz felnıtt férfi) jelenléte. A temetıbıl kijövet szokás néhány főszálat letépni, és hátunk mögé dobva elmondani egy mondatot a Zsoltárok könyvébıl, amely az örök életre, a feltámadásra utal:...és virágozzanak ki a városból, mint a földnek füve (LXXII,16). Ennek a hagyománynak számos magyarázata ismert: - emlékeztetés arra a Talmud idejében gyakorolt szokásra, hogy illatos füveket téptek és a halottak mellé rakták 27 ; - így jelzi a temetıbıl távozó, hogy semmit sem visz magával ami a halottaké, mert ez tilos 28 ; - élınek és holtnak az elválasztása / elszakítása a főtépés; - a néphit szerint így lehet felismerhetetlenné tenni az utat a halál angyala (jiddisül: málhemóvesz) elıtt, aki értelemszerően jelen van a temetıben és követné az élıket. A temetıbıl kijövet leöblítjük kezeinket, és ekkor vagy még közvetlenül a sír befedése után szokás jótékony célra pénzt adományozni (cedáká). E rítus magyarázatának alapja egy bibliai mondat, miszerint: A jótékonyság megment a haláltól (Példabeszédek XI,4). A temetésre sem a hozzátartozók, sem a tisztességtevı gyülekezet tagjai nem hoznak a hagyomány szerint virágot, így azt nem is raknak a sírra. A virágkoszorút már a Talmud idejében sem nézték jó szemmel, mert a gazdagok és szegények közötti megkülönböztetésre adott lehetıséget, de még a középkorban sem volt egyértelmően tilalmas, ahogyan Rási / Rabbi Slomo Jichák is írja talmudi kommentárjában. 29 A késıbbiekben azonban valószínőleg megkülönböztetésül a keresztény szokásoktól már egyáltalán nem alkalmazták. A jövıbeli sírlátogatások alkalmával is csak egy kıdarab sírra helyezésével jelezzük a látogatás kegyeletes tényét. A temetési szertartás végeztével a gyászolásra kötelezettek az elhunyt lakásába mennek és megkezdik a gyászolást, amelynek pontosan kidolgozott szabályai, hagyományai és elıírásai vannak. IRODALOM Biblia. Budapest, Szent István Társulat, DOMÁN ISTVÁN (vál. és ford.): A Babilóniai Talmud. Budapest, Orex Bt., ERDÉLYI LAJOS: Az élık háza. Héttorony, ERDÉLYI LAJOS: Régi zsidó temetık mővészete. Bukarest, Kriterion, GANZFRIED, SLOMO: A Sulchan aruch kivonata III (Reprint). Budapest, MIOK, HAAG, HERBERT: Bibliai lexikon. Budapest, Szent István Társulat, HALÁSZ NÁTÁN: A kegyelet forrása. Budapest,
8 JÓLESZ KÁROLY: Miért? Copyright, JÓLESZ KÁROLY: Zsidó hitéleti kislexikon. Budapest, Korona GT, KÁLMÁN ÖDÖN: A gyászruha színe a zsidóknál. In: IMIT évkönyv, Budapest, KÁLMÁN ÖDÖN: A rabbi könyve. Budapest, KECSKEMÉTI LIPÓT: Halottas szertartások az ısi Izraelben. In: IMIT évkönyv, Budapest, LAU, ISRAEL MÉIR: A zsidó élet törvényei. In: Jerusalem, OLÁH JÁNOS: Temetés az ókori zsidó irodalomban, valamint e tradíció alapján a közelmúlt magyarországi zsidóságánál. In: A halál, temetés és a gyász az ókori zsidó irodalomban, valamint e tradíció alapján a közelmúlt magyarországi zsidóságánál (Kézirat) OLÁH JÁNOS: Judaisztika II. Budapest, Filum, OLÁH JÁNOS: Mindennek rendelt ideje van II. Budapest, Lauder Javne, OLÁH JÁNOS: Micve. Kísérıfüzet a Micve c. dokumentumfilm iskolai feldolgozásához. Budapest, Lauder Javne, SÁROS LÁSZLÓ, VÁLI DEZSİ: Tanú ez a kıhalom. Budapest, Új Mandátum, Raj Tamás bevezetı tanulmánya, MOLNÁR ERNİ (szerk.): A Talmud könyvei (Reprint). Budapest, Ikva, RAJ TAMÁS: Vigasztaljátok népemet. Budapest, Makkabi, ROSENBERG LEOPOLD: A zsidó vallás törvényei. Budapest, Makkabi, SCHEIBER SÁNDOR:...és beszéld el fiadnak. Budapest, Corvina, SCHEIBER SÁNDOR: Folklór és tárgytörténet (Teljes kiadás). Budapest, Makkabi, Számottevı adat, forrás található a zsidó írók folklórját feldolgozó tanulmányokban. SINGER S. LEO: Kötelességtan. Rimaszombat, T'náh / Biblia I-II (Reprint). Budapest, Makkabi, ÚJVÁRI PÉTER (szerk.): Zsidó lexikon. Budapest, WIRTH PÉTER: Itt van elrejtve. Budapest, Európa, Scheiber Sándor utószava, JEGYZETEK 1 M.I. XXIII. fejezet. 2 Megjegyzés: A szövegben elıforduló bibliai idézetek lelıhelye az IMIT (Izraelita Magyar Irodalmi Társulat) által között kiadott Biblia / T'náh, ezért az idézetek a kor helyesírását és szóhasználatát tükrözik. 3 Contra Apionem II,6. 4 Sámuel II. III, Királyok II. XIII,21. 6 Királyok II. XXIII,6; Jeremiás XXVI,23; stb. 7 Sámuel I. XXI, Jechezkél XXXV. fejezet 9 M.I. XXXV,20.
9 10 Misna, Moéd kátán III,7. 11 Talmud, Bécá 6a. 12 Talmud, Sábát 14a. 13 Talmud, Moéd kátán 27b. 14 Bellum Judaicum II,1. 15 Talmud /jeruzsálemi/, Ketubot XII,3. 16 Misna, Skálim II,7. 17 Misné Torá, Széfer sóftim Hilhot avél XIV,1. 18 Szánhedrin 46a. 19 Talmud, Moéd kátán 28a. 20 B'ráhot 23a. 21 Bává bátrá II,9. 22 Szánhedrin 46b. 23 M.III. XXI. fejezet 24 Kicur sulhán áruh CXCIX,3. 25 Sábát 119b. 26 Sábát 105b. 27 Bécá 6a; Bává kámá 16b; stb. 28 Talmud, N'zikin / Szemáhot XII. fejezet 29 Talmud, Bécá 6a.
Oláh János. A halál zsidó szempontból a bibliai és talmudi források alapján
Oláh János A halál zsidó szempontból a bibliai és talmudi források alapján Összefoglalás Az ókori zsidó ember halálhoz való hozzáállásáról megállapíthatjuk a bibliai és talmudi források alapján, hogy a
23/2000. (X.4.) Ök. rendelet Vecsés Város temetıjérıl és használatának szabályairól
23/2000. (X.4.) Ök. rendelet Vecsés Város temetıjérıl és használatának szabályairól (egységes szerkezetben: 20/2000. (IX.19.), 14/2001. (V.30.), 19/2001. (VII.1.), 26/2005. (IX.29.), 12/2009.(IV.29.),
JACOB ALLERHAND A ZSIDÓSÁG TÖRTÉNETE AZ ELSŐ SZENTÉLY PUSZTULÁSÁTÓL A TALMUD LEZÁRÁSÁIG BIBLIAI BEVEZETÉSSEL FORDÍTOTTA: LICHTMANN TAMÁS KALEF
JACOB ALLERHAND A ZSIDÓSÁG TÖRTÉNETE AZ ELSŐ SZENTÉLY PUSZTULÁSÁTÓL A TALMUD LEZÁRÁSÁIG BIBLIAI BEVEZETÉSSEL FORDÍTOTTA: LICHTMANN TAMÁS KALEF MIOK BUDAPEST, 1988 Tartalomjegyzék Előszó (dr. Schőner A
Általános rendelkezések. /1/ A rendelet hatálya Beled Nagyközség Önkormányzata által fenntartott köztemetıkre terjed ki.
Beled Nagyközség Képviselı-testületének 18/2000.(VII.01.) rendelete a temetıkrıl és a temetkezések rendjérıl egységes szerkezetben a 6/2006.(V.01.), a 8/2008.(IV.30.), valamint a 13/2008.(XI.03.) rendelettel
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK 27/2007.(IX.25.) KGY. r e n d e l e t e
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK 27/2007.(IX.25.) KGY r e n d e l e t e a temetıkrıl és a temetkezési tevékenységrıl (egységes szerkezetben a 11/2008.(III.4.) KGY és a 50/2008.(XI.25.) KGY rendelettel)
Hajdúszoboszló Város Képviselı-testületének 14/2000. (X.19.) rendelete a köztemetırıl és temetkezési rendjérıl
Hajdúszoboszló Város Képviselı-testületének 14/2000. (X.19.) rendelete a köztemetırıl és temetkezési rendjérıl (egységes szerkezetben a 15/2009. (X.15.)Ör. sz. rendelettel, valamint az 1. sz. mellékletben
A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról
A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy
I. fejezet. Általános rendelkezések 1..
Szentbékkálla község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2000. (X.16.) számú r e n d e l e t e a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól (egységes szerkezetbe foglalva) Szentbékkálla
Letenye Város Önkormányzat Képviselı-testületének 13/2000. (IX.27.) számú rendelete. (módosításokkal egységes szerkezetben) Általános rendelkezések
1 Letenye Város Önkormányzat Képviselı-testületének 13/2000. (IX.27.) számú rendelete a temetıkrıl és temetkezésrıl (módosításokkal egységes szerkezetben) Letenye Város Önkormányzata Képviselı-testülete
Rábatamási Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2001(II.1.) rendelete. (Egységes szerkezetben) A TEMETİKRİL ÉS A TEMETKEZÉSRİL
Rábatamási Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 1/2001(II.1.) rendelete (Egységes szerkezetben) A TEMETİKRİL ÉS A TEMETKEZÉSRİL Rábatamási Község Önkormányzatának Képviselı-testülete (továbbiakban:
Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének 16/2010. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a köztemetıkrıl
Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testületének 16/2010. (IX. 30.) önkormányzati rendelete a köztemetıkrıl Sándorfalva Város Önkormányzat Képviselı-testülete a temetıkrıl és temetkezésrıl szóló 1999.
ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza
SEGÍTSÉG AZ ELSİ SZÁZADI JÚDAIZMUS TANULMÁNYOZÁSÁHOZ
SEGÍTSÉG AZ ELSİ SZÁZADI JÚDAIZMUS TANULMÁNYOZÁSÁHOZ SZABADOS ÁDÁM Az elsı századi júdaizmus megértése fontos lehet az Újszövetség tanulmányozásakor. Annak, aki komoly exegézist akar végezni, minimális
ÁLLAPOTMEGHATÁROZÓ ÉS FELÚJÍTÁSI SZAKVÉLEMÉNY
KŐBÁNYA KADA UTCA SÖRGYÁR UTCA KERESZTEZŐDÉSÉBEN TALÁLHATÓ SZŐLŐFÜRTÖS FESZÜLET ÁLLAPOTMEGHATÁROZÓ ÉS FELÚJÍTÁSI SZAKVÉLEMÉNY Készítette: Mednyánszky Miklós kulturális örökségvédelmi szakértı Eng.sz.:
Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban
Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm
3. Csak egy nevet írj!(4p.) Mózes honfoglaló utóda: A 300 fős hadsereg vezére A megvakított bíra: Az ő botja virágzott ki
HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: III. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám:91p. 2015. február 27 1. Sorold fel
18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) 16,1) 16,2 16,2 16,2 16,9 16,1 Mk 16,9
Biblia-kor 2011-2012 1 BB 18. alkalom 2012. április 13. Feltámadás Márk evangéliumában (16,1-14) A feltámadás eseményének ideje: Mikor elmúlt a szombat (16,1) Korán reggel (16,2) A hét első napján (16,2)
Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása
Forrás: http://www.papp-szuleszet.hu/?p=semmelweis Semmelweis Ignác négyszeri kihantolása Dr. Papp Zoltán írása A fényképeket Dr. Csabay László készítette Talán nem mindenki tudja, hogy Semmelweis Ignác
A temetıkrıl és a temetkezésrıl szóló 9/2003. (IV. 30.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: R.) 1. -a a következı (7)-(8) bekezdéssel egészül ki:
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 67/2011. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a temetıkrıl és a temetkezésrıl szóló 9/2003. (IV. 30.) önkormányzati rendelet módosításáról * Szekszárd
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE. a temetőkről és a temetkezésről
temető POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE a temetőkről és a temetkezésről Egységes szerkezetben a 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz. rendelettel A 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz.
Gyász a zsidó hagyományok szerint a bibliai- és talmudi időkben, valamint napjainkban
Oláh János Gyász a zsidó hagyományok szerint a bibliai- és talmudi időkben, valamint napjainkban Összefoglalás A zsidóság gyászrítusai általában a fájdalom kifejezései egy kedves hozzátartozó elvesztése
Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119
Tartalomjegyzék Előszó 5 i. rész: A neveiben föltárulkozó Isten Bevezetés az 1. részhez: Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem 9 1. Elóhim 15 2. Jehova vagy Jahve 21 3. Ő, Aki gondot visel 27
Mozgássérült Passió 2010
Mozgássérült Passió 2010 1. Bevezetı zene 2. Barabás Gyorsan jön a színre az oltár környékérıl Barabás Laci: Szabadon engedtek, engem, a lázadót!? İt, pedig keresztre feszítették! İt, aki semmi rosszat
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL?
MIT MOND A BIBLIA A HALLOWEENRŐL? ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes (Róm
A szabadság törvénye. 2. fejezet. A szabadság ígérete
A szabadság ígérete 2. fejezet A szabadság törvénye S oha nem felejtem el Istennek azt a közvetlen válaszát, amit 1990 tavaszának elején kaptam tıle. Munkámból kifolyólag akkoriban sokat utaztam az országban,
MURAKERESZTÚR KÖZSEG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 9/2000.(X.19.) számú RENDELETE A TEMETŐRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL
MURAKERESZTÚR KÖZSEG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETE 9/2000.(X.19.) számú RENDELETE A TEMETŐRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL Murakeresztúr Község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról
ALAPTANÍTÁSOK. A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk
ALAPTANÍTÁSOK A Biblia megértése 4. Szent Szellem bennünk és rajtunk János 14:17 Az igazságnak ama Szellemét: akit a világ be nem fogadhat, mert nem látja İt és nem ismeri İt; de ti ismeritek İt, mert
A Fák újéve: tu bisvát
Svát ; míg a hónap tizenötödike azaz bisvát tu bisvát =, melyből a svát ban jelentéss ert Izraelben e A naptól fák újéve számítják ( a gyümölcstermő ros hásáná leilánot fák tizedével kapcsolatos előírásokat
Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének 5/2001. (IV. 1.) számú rendelete a temetık és temetkezés rendjérıl 1,2,3,4
Gárdony Város Önkormányzat Képviselı-testületének 5/2001. (IV. 1.) számú rendelete a temetık és temetkezés rendjérıl 1,2,3,4 (az idıközbeni módosításokkal egységes szerkezetben) Gárdony Város Önkormányzat
Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének. 10/2000./X.1./ önkormányzati rendelete a. temetőkről és a temetkezés rendjéről.
Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének 10/2000./X.1./ önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről. Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete a többször módosított
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlésének 36/2000.(IX.21.) önkormányzati rendelete a köztemetıkrıl és a temetkezés rendjérıl
Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyőlésének 36/2000.(IX.21.) önkormányzati rendelete a köztemetıkrıl és a temetkezés rendjérıl (Egységes szerkezetben a 18/2002. /IX.12./, 36/2003. (XII.11.), 36/2004. (XII.16.),
A recski Római Katolikus Egyházközség szabályzata az egyházközség tulajdonában lévı temetı mőködésének rendjérıl.
A recski Római Katolikus Egyházközség szabályzata az egyházközség tulajdonában lévı temetı mőködésének rendjérıl. (Temetıszabályzat) A recski Római Katolikus Egyházközség képviselıtestülete (székhelye:
Elöljáróban. 13. hitelv
hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,
A temetık és a temetkezés helyi szabályairól
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 7/2009. (V. 05.) kt. RENDELETE A temetık és a temetkezés helyi szabályairól Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselı-testülete a Helyi önkormányzatokról
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.
2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen
Székely János: Bibliaismeret
Székely János: Bibliaismeret Hittankönyv a középiskolák 9. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Mi a Biblia? Vedd, és olvasd! A Biblia isteni eredetének jelei Sugalmazás 02. A Szentírás Isten szava,
A túlvilág képzete az ókori zsidó irodalomban
OLÁH JÁNOS A túlvilág képzete az ókori zsidó irodalomban Összefoglalás A túlvilág képzete már jelentkezik a Biblia legrégibb könyveiben is, de világos és egyértelmű megfogalmazása csak a legfiatalabb bibliai
Hittan tanmenet 2. osztály
Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek
Krisztus és a mózesi törvény
április 5 11. Krisztus és a mózesi törvény SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: 2Mózes 13:2, 12; 5Mózes 22:23-24; Máté 17:24-27; Lukács 2:21-24, 41-52; János 8:1-11 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is
Passió 2011. Bevonulás: Júdás árulása: ÉNEK:
Passió 2011. Éppen a hálónkat mostuk a parton, amikor ezt mondta: Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket. Mi pedig azonnal otthagytuk hálóinkat és követtük ıt. Azóta sok minden történt
Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2004.(VII.14.) rendelete
Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004.(VII.14.) rendelete a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól (Egységes szerkezetben a 32/2004.(X.15.) rendelettel.
Balatonfőzfı Város Önkormányzat Képviselı-testületének 20/2013. (VIII. 30.) önkormányzati rendelete a temetı üzemeltetésérıl és a temetkezésrıl
Balatonfőzfı Város Önkormányzat Képviselı-testületének 20/2013. (VIII. 30.) önkormányzati rendelete a temetı üzemeltetésérıl és a temetkezésrıl Balatonfőzfı Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a
A Biblia gyermekeknek. bemutatja
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Lázár Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC
TAKI! (Találd ki!) 2014. 10. 05. ÉVKÖZI 27. VASÁRNAP 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP
TAKI! (Találd ki!) 2014.09.21. ÉVKÖZI 25. VASÁRNAP Keresd meg a megadott szavakat a táblázatban és húzd ki: ÁCSORGÓ, MUNKÁS, DÉNÁR, SZŐLŐ, PIAC, INTÉZŐ, BÉR, GAZDA, UTOLSÓ, ELSŐ, BARÁTOM, ROSSZ, SZEM A
Családfa. Moskovits Zsigmond? 1921. Katz?-né?? Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek. Katz??? Apa. Anya. Katz Mózes 1890 körül 1944
Családfa Apai nagyapa Apai nagyanya Anyai nagyapa Anyai nagyanya Katz??? Katz?-né?? Moskovits Zsigmond? 1921 Moskovits Zsigmondné (szül.? Braha)? 1930-as évek Apa Katz Mózes 1890 körül 1944 Anya Katz Bella
Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK
Készítette: Horváth Eszter, Kovács Noémi, Németh Szabolcs Csapatnév: HERMANOSOK Előzmények: Gunter Demnig német művész volt az első, aki betonkockára applikált réztáblácskába véste az elhurcoltak nevét,
Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 22/2000.(X. 28.) KT számú r e n d e l e t e a köztemetıkrıl és a temetkezési tevékenységrıl
Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testületének 22/2000.(X. 28.) KT számú r e n d e l e t e a köztemetıkrıl és a temetkezési tevékenységrıl Módosította: 22/2002. (XII.21.) KT, 16/2003.(VII.11.)KT, 9/2006.
KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT
Horváth Levente KÉT TALÁLKOZÁS KÖZÖTT Áhítatok vasárnapokra Válogatta és szerkesztette Daray Erzsébet 3 Horváth Levente, 2013 Textbridge, 2013 Koinónia, 2013 A bibliai idézeteket az 1975. évi Új fordítású
Budai ófár. Háztáji Hírek. pítvány igazgatója, akivel elbeszélgettünk az alapítvány munkájáról.
Budai ófár 2014. május KÉRJÜK, TÁMOGASSA ADÓJA 1%VAL A FRANKEL ZSINAGÓGA ALAPÍTVÁNYT! ADÓSZÁM: 18114878-1-41 MAZSIHISZ TECHNIKAI SZÁMA: 0358 KÖSZÖNJÜK! Nagy örömünkre szolgált, hogy az idén is több, mint
Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések
I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb
Helyzetkép. Izrael és a Palesztin Autonómia
A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosítószámú Nemzeti Kiválóság Program Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos program című
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről /Egységes szerkezetben 2007. 07. 18./ Csákvár Nagyközség Önkormányzatának
Péter és az ima hatalma
A Biblia gyermekeknek bemutatja Péter és az ima hatalma Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Janie Forest Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/57. Történet www.m1914.org Bible for
A BÖLCSİDE SZAKMAI PROGRAMJA
A BÖLCSİDE SZAKMAI PROGRAMJA Készítette: Havasiné Földi Zsuzsanna intézményegységvezetı Szécsény 2010-05-02 Az intézmény neve: II. Rákóczi Ferenc Bölcsıde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola
I. fejezet Értelmező rendelkezések
Halmaj Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11 /2007. (IX. 28.) rendelete a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól Halmaj községi Önkormányzat Képviselő-testülete a
Szöveges változat: www.bekevar.fw.hu Hangformátum: www.ksze.org > Alaptanítások
ALAPTANÍTÁSOK Jézus Neve 1. - Hogyan nyerte Jézus a Nevét? Jézus Krisztus Nevérıl tanítunk a mai napon. Három Igerésszel kezdjük a mai tanítást: Zsidó 1:1-6 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen
Előkészítés Koporsó előkészítés (névírás) 7 040 8 941 Névírás sírjelzőre 2 200 2 794. Koszorúk, sírcsokrok leszedése 2 530 3 213
TEMETÉSI SZOLGÁLTATÁS EGYÉB DÍJAI Ügyintézés 4 400 5 588 Utólagos módosítás (sírhely, időpont, ravatalozás helyének módosítása, stb. esetén) 5 197 6 600 Előkészítés Koporsó előkészítés (névírás) 7 040
(İk a néhai Dr. Arató Jenı fiai.) Az eredeti példány is náluk van.
BEVEZETÉS A Szmodis család családfájának összeállításához az alábbi összefüggı adatok álltak rendelkezésemre: a.) Édesapám, néhai Szmodis Jenı tulajdonában volt családfa, b.) Szmodis Kálmán tulajdonában
APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány. Bel- és a sárkány
www.scriptural-truth.com APOKRIF IRATOK Bel és a A KING JAMES Biblia 1611 sárkány Bel- és a sárkány A könyv a Bel és a sárkány [a Dániel] A történelem a megsemmisítése a Bel- és a sárkány, Levágta, a Daniel
13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés
13. A TEMETÉS RÖVID RENDJE felépítés A RAVATALOZÓBAN KEZDŐÉNEK ISTEN NEVÉNEK SEGÍTSÉGÜL HÍVÁSA (INVOKÁCIÓ) BŰNBÁNATI ZSOLTÁR KEGYELEMHIRDETÉS IGEOLVASÁS, IGEHIRDETÉS [HITVALLÁS (CREDO)] IMÁDSÁG [MIATYÁNK]
Balatonrendes Község Önkormányzat. 19/2003.(XI 12.) rendelete. a temetőről és a temetkezésről
Balatonrendes Község Önkormányzat 19/2003.(XI 12.) rendelete a temetőről és a temetkezésről Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a település tulajdonát képező köztemető használatának és
Családfa. Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943. Fülöp Jakabné (szül.? Eszter) Fülöp Jakab. Lazarovits József 1860-as évek 1944
Családfa Apai nagyapa Lazarovits József 1860-as évek 1944 Apai nagyanya Lazarovits Józsefné (szül. Rosenfeld Róza) 1860-as évek 1943 Anyai nagyapa Fülöp Jakab 1860-as évek 1939 Anyai nagyanya Fülöp Jakabné
Badacsonytomaj Nagyközség Önkormányzat
Badacsonytomaj Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2004. (IV.5.) számú r e n d e l e t e a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól (a módosításokkal egységes szerkezetben)
A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. 2008. október
A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. 2008. október Kiadja a Magyar Szentek Plébánia. Megjelenik minden hónap elsı vasárnapján. Ingyenes kiadvány. Egy jámbor szerzetes a XIII. században
Zalaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 9 /2000. /XII. 4.
Zalaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 9 /2000. /XII. 4./ számú rendelete a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól
14/2004. (V.1.) önkormányzati rendelete
Kaposmérı Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 14/2004. (V.1.) önkormányzati rendelete a temetıkrıl és a temetkezésrıl (Egységes szerkezetben a módosításáról szóló 4/2006.(III.31., 18/2006.(XII.22.),
Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével,
1 Kedves Versenyző! Szeretettel köszöntelek a Harmatcsepp 4. osztályos hittanverseny 2. fordulóján! Ebben a fordulóban az ősatyák és József életével, az adventtel és a szentmisével fogunk foglalkozni..
2018. január 15. (hétfő) Évfolyam: 4. A versenyző neve: Elért pontszám:
HITTAN Tanítók Fekete István Feladási határidő: Egyesülete 2018. január 1. (hétfő) 2017/18. tanév Postai cím: Harmatcsepp 800 Pápa, Pf. 7. Forduló: III. Évfolyam: 4. A versenyző neve: Az iskola kódja:
2009ben Mátyás László a Szolgáltató segítségével, emlékfalat, é s-táblát helyezett el a volt uradalmi nagymagtár helyén, mely leégett..
Beszámoló az Enyingi Városvédı-Szépítı és Hagyományırzı Egyesület eddig végzett, és a jövıben tervbe vett munkásságáról: Egyesületünk 2006 évben alakult. Az Egyesület vezetıje Barabics Elemér alsótekeresi
FELVÉTELI FELADATOK 4. osztályosok számára A-3 változat
FELVÉTELI FELADATOK 4. osztályosok számára A-3 változat 2001. február 7. Név:.. Születési év: hó: nap: Kedves Felvételizı! Szeretettel üdvözlünk írásbeliden. Kérünk arra, hogy figyelj a feladatokra szánt
Az Európai Unió Hivatalos Lapja
2003.9.23. HU 179 2. A SZEMÉLYEK SZABAD MOZGÁSA A. SZOCIÁLIS BIZTONSÁG 1. 31971 R 1408: A Tanács 1971. június 14-i 1408/71/EGK rendelete a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra,
A sámánista szövegek és a zsidó misztika szöveginterpretációjának összehasonlítása
A sámánista szövegek és a zsidó misztika szöveginterpretációjának összehasonlítása Czimbalmos Mercédesz Viktória Dr. Birtalan Ágnes 2010-2011/1 A szöveginterpretációnak a legtöbb tudományban óriási jelentısége
Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374
Bibliaolvasás: ApCsel 2,1-12a Alapige: 2Kor 3,17 Énekek: 24, 111, 369, 372, Himnusz, 374 Elhangzott: 20 08. május 11-én, Pünkösd vasárnapján - Konfirmáción Pünkösd után? ézus tanítványainak az életében
Mályinka Község Önkormányzatának 4/2001.(IV.3.) önkormányzati rendelete
Mályinka Község Önkormányzatának 4/2001.(IV.3.) önkormányzati rendelete A temetőkről és a temetkezési tevékenységről (módosításokkal egységes szerkezetben) Mályinka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat
Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat
Takácsi Község Képviselő-testülete 15/2003. (XII. 22.) sz. módosított rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben)
Takácsi Község Képviselő-testülete 15/2003. (XII. 22.) sz. módosított rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben) Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény
Dávid, a király (2. rész)
A Biblia gyermekeknek bemutatja Dávid, a király (2. rész) Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/21. Történet www.m1914.org Bible for
83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet. a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről
83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I. törvény 48. -a (3) bekezdése b) pontjának
Mikor kezdje gyermekem az iskolát?
Gyermekünk hatodik életéve felé közeledve meg kell barátkoznunk az iskola gondolatával. Az iskolaválasztás kérdése mellett felmerül bennünk: alkalmas-e gyermekünk az iskolakezdésre! Ennek a nehéz kérdésnek
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
A sírhelyek méretei: Hosszúság: Szélesség: egyes sírhely 210 cm 90 cm urnasírhely 80 cm 60 cm. A sírok közötti távolság 60 cm.
3084 DEBRECEN MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 53/2014. (XII. 18.) önkormányzati rendelete* a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 36/2000. (X. 18.) Kr. rendelet módosításáról Debrecen
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság
Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság Alapítás: 1991-2014: 23. év A Keresztény-Zsidó Társaság a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács tagszervezete 2014. november Keresztény-Zsidó Társaság, 1052 Budapest,
Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!
A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige
1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút
1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért
Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 30/2009.(XII. 18.) rendelete
Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 30/2009.(XII. 18.) rendelete Hatályos: 2012. október 1-tıl. Egységesítve:2012. szeptember 28. a szociális rászorultságtól függı pénzbeli és természetben
24/2000. (XI. 30.) Kál Nagyközség Önkormányzati rendelet. A köztemetırıl 1
1 24/2000. (XI. 30.) Kál Nagyközség Önkormányzati rendelet A köztemetırıl 1 Kál Nagyközség Önkormányzatának Képviselıtestülete a temetıkrıl és a temetési tevékenységrıl szóló 1999. évi XLIII. törvény 41.
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma
A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI A d o r já n i Z o l t á n Jób testamentuma B e v e z e t é s f o r d í t á s j e g y z e t e k Adorjáni Zoltán Jób testamentuma
Misna szövegolvasás. 1. Bevezetés, történeti áttekintés. Biró Tamás szeptember 12.
Misna szövegolvasás 1. Bevezetés, történeti áttekintés Biró Tamás biro.tamas@btk.elte.hu, http://birot.web.elte.hu/ 2016. szeptember 12. Praktikus dolgok A kurzus honlapja: Sillabusz: Biró Tamás: Fogadóóra:
A Biblia gyermekeknek bemutatja. A gazdag ember és a szegény ember
A Biblia gyermekeknek bemutatja A gazdag ember és a szegény ember Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta :
A Biblia gyermekeknek bemutatja. 60/36. Történet.
A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus születése Írta : Edward Hughes Illusztrálta : M. Maillot Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : E. Frischbutter; Sarah S. 60/36. Történet www.m1914.org Bible
A soltvadkerti zsidó temető
Szabadiné Viszmeg Erzsébet: A soltvadkerti zsidó temető 1. A témaválasztás indoklása - A működő temetőket minden vadkerti ismeri, de talán kevesebben tudnak a ma már nem használtakról. - Történelemtanár
HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT*
Buji Ferenc HÁZASSÁG: PRO ÉS KONTRA KRISZTUS SZERINT* A világ fiai nősülnek és férjhez mennek. Lk 20,34 Ha a keresztény ember a házasság és a szerzetesi, papi, valamint evangéliumi indíttatású világi nőtlenség
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK..../... (...) önkormányzati rendelete
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK.../... (...) önkormányzati rendelete a temetıkrıl és temetkezési tevékenységrıl Miskolc Megyei Jogú Város Közgyőlése a temetıkrıl és a temetkezésrıl
Iskolaegészségügyünk történetébıl 1
Katona Ibolya Iskolaegészségügyünk történetébıl 1 A XIX. század végén a középiskolai egészségtan oktatás nagyobb részben a polgárság gyermekeinek juttatott új és hasznos ismereteket, de a leglényegesebbek
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú rendelete A temetőkről és a temetkezésről
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú rendelete A temetőkről és a temetkezésről (Egységes szerkezetben a 11/2007.(VII. 18.), 12/2012. (VI.1.) és a 22/2014.
Családfa. Anyai nagyapa. Fried Miklós? Interjúalany. Rosenberg Imre 1921
Családfa Apai nagyapa Rosenberg Ábrahám Jehuda 1855 1909 Apai nagyanya Rosenberg Ábrahámné (szül. Desberg Sára) 1861 1933 Anyai nagyapa Fried Miklós? 1944 Anyai nagyanya Fried Miklósné (szül. Schwartz?)?
Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl
Jegyzıkönyv Készült 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl Jelen vannak:novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Ifj. Paulusz József Cseh János Marton
Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy
1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház
Salamon, a bölcs király
A Biblia gyermekeknek bemutatja Salamon, a bölcs király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/22. Történet www.m1914.org Bible for Children,