Zalaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete. - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 9 /2000. /XII. 4.
|
|
- Dénes Balla
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Zalaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete - módosított, egységes szerkezetbe foglalt - 9 /2000. /XII. 4./ számú rendelete a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól Zalaapáti Község Önkormányzata Képviselő-testülete a település tulajdonát képező köztemetők használatának és igénybevételének szabályozására az évi XLIII. törvényben /a továbbiakban Ttv./, valamint a 145/1999. /X.1./ Korm. rendeletben / a továbbiakban R./ foglaltakra figyelemmel, az ott szabályozottakon túl az évi XLIII. tv /3/ bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeltet alkotja: I. fejezet Általános rendelkezések 1.. /1/ A rendelet hatálya az Önkormányzat tulajdonában és fenntartásában álló Zalaapáti: 527, Zalaapáti: 657. hrsz-ú alatt nyilvántartott köztemetőkre terjed ki. /2/ A rendelet személyi hatálya kiterjed az eltemettető/k/re, a köztemetőkben a temetkezési szolgáltatást ellátó, valamint a köztemetőkben egyéb temetői munkát /pl.: emlékkő állítás/ végző természetes és jogi személyekre, jogi személyiség nélküli szervezetekre. /3/ Köztemető létesítése, bővítése, részben vagy egészben történő lezárása, megszüntetése a Képviselő-testület hatásköre. /4/ A köztemetők rendeltetésszerű használatához szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosítása az Önkormányzat feladata és kötelezettsége. /ttv.9.. /1/ bek., 43.. /2/ bek./ 2.. /5/ Zalaapáti község területén kizárólag a köztemetőkbe lehet temetni.
2 2 II. fejezet A köztemetők használatának és igénybevételének szabályai 3.. /1/ Az eltemetés módja szerint a temetés hamvasztással vagy elhamvasztás nélkül történik, egyházi vagy világi szertartás szerint. /Ttv /1/ bek./ /2/ A 2. -ban meghatározott köztemetőn kívüli helyen ravatalozni az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat területileg illetékes városi intézetének engedélyével lehet. 4.. /1/ A köztemetők nyitvatartási ideje, naponta: 8 órától - 20 óráig tart. /2/ A köztemetőkben mindenki a hely jellegének megfelelő, a kegyeleti jogokat tiszteletben tartó magatartást köteles tanúsítani. /3/ A köztemető területére gépjárművel behajtani a halottszállító járművek kivételével csak engedéllyel szabad. A síremlékek elemeinek gépjárművel történő helyszínre szállításához a polgármester engedélyét be kell szerezni. /4/ A temetkezési szolgáltatást végző vállalkozók a temetések időpontját /nap, óra/ kötelesek legalább 24 órával előtte a temetőüzemeltetési feladatokat ellátó önkormányzat megbízottjának bejelenteni. /5/ A ravatalozó helyiséget a temetés előtt legalább egy órával ki kell nyitni. /6/ A felravatalozott koporsót a búcsúztatás, szertartás megkezdéséig nyitva lehet tartani. A koporsót a temetés előtt véglegesen le kell zárni. /R.26.. /2/ bek./ /7/ Az elhaltak tetemét a szállítás során, a ravatalozásnál, az eltemetésnél a legnagyobb körültekintéssel, kímélettel, a kegyeleti szabályok szigorú betartásával kell kezelni. 5.. /1/ A köztemető területén lévő sírhelyek gondozását a sírhely felett rendelkezni jogosult saját maga vagy megbízottja útján végzi. /2/ A köztemetők látogatásáért és a sírgondozáshoz igénybe vett vízért díj nem szedhető.
3 3 /3/ A sírgondozás során keletkezett szerves hulladékot az erre rendszeresített hulladéktárolóban kell elhelyezni. Kő, beton, továbbá egyéb nem kommunális hulladék elhelyezése tilos! A hulladék elhelyezéséért díj nem szedhető. 6.. /1/ A köztemető területén tüzet rakni nem szabad. Gyertyagyújtásnál és annak égetésénél fokozott körültekintéssel kell eljárni, ügyelve arra, hogy tűz ne keletkezzen. /2/ 12 éven aluli gyermek a köztemetők területén csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhat. /3/ A köztemetőkben a sírokat, az azokon lévő tárgyakat, a síremlékeket, a fákat, a bokrokat, továbbá a temetők területén található bármilyen más tárgyat megrongálni vagy beszennyezni, a virágokat letépni és a sírok díszítésére szolgáló tárgyakat illetéktelenül elvinni tilos. /4/ A temetések alkalmával vagy javítás céljából megbontott síremléket, sírkeretet 6 napon belül eredeti állapotába vissza kell állítani. A megbontott síremlék egyes darabjait idegen síron tárolni nem szabad, elszállításukról az eltemettető köteles gondoskodni. /5/ A köztemetők területén csak a sírok, sírboltok díszítésére szolgáló tárgyakat /koszorú, virágcsokor, dísznövény, váza, mécses, sírlámpa, stb./ szabad elhelyezni. Ezek a tárgyak /növények/ a sírhely méreteit nem haladhatják meg. /6/ Tilos a temető földjét felásni, a földet elvinni, vagy azt sírhantolásra felhasználni! III. fejezet A temetési hely gazdálkodási szabályai 7.. /1/ A köztemetőt sírhelytáblákra / parcella / a sírhelytáblákat pedig sorokra kell osztani. A sorokban a temetési helyeket a temetők üzemeltetője jelöli ki. /2/ A sírhelytáblákat, a sorokat és a temetési helyeket számozni kell. A temetési helyek nyilvántartással való azonosíthatóságát biztosítani kell /R.10.. /2/ bek. /3/ A sírhelytáblákban, sírhelysorokban a temetkezést az önkormányzat által meghatározott temetkezési rend szerint kell végrehajtani. /4/ A betelt sírhelytáblákat az utolsó temetés után le kell zárni. A lezárt sírhely-
4 4 táblákba temetni, rátemetni csak a következő nyugvási időre szóló sírhelydíj befizetése ellenében lehet. /5/ Felnőttek és gyermekek eltemetésére külön sírhelytáblákat kell kijelölni. E rendelet alkalmazása szempontjából felnőttnek számítanak a 10 évesnél idősebb korban elhalálozottak. /6/ Külön sírhelytáblát kell kijelölni a halvaszületettek, az elvetélt magzatok, valamint a csonkolt testrészek eltemetésére. /7/ A köztemetőkről térképet kell készíteni, amelyen folyamatosan fel kell tüntetni a betelt és szabad sírhelytáblákat, sorokat, illetve sírhelyeket. /8/ A köztemetők részletes térképét azok bejáratainál ki kell függeszteni, és a változásokat legalább félévenként ki kell egészíteni. /9/ A térkép elkészítése és folyamatos vezetése az üzemeltető feladata. IV. fejezet A sírhelyek méretezése, a sírjelek alkalmazásának szabályai 8.. /1/ A sírgödröt olyan méretűre kell kiásni, hogy a koporsó abban elhelyezhető legyen. A sírgödör mélysége a talaj és egyéb viszonyoktól függően cm. Koporsóba történő rátemetés esetén a sírhelyet szükség szerint úgy kell mélyíteni, hogy felülre kerülő koporsó alja legalább 160 cm mélyre kerüljön. /2/ A sírhelyek méretezése. a./ egyszemélyes sír hossza 210 cm, szélessége 90 cm, mélysége cm. b./ kettős sírhely hossza 210 cm, szélessége 190 cm, mélysége cm. c./ rátemetéses sír hossza 210 cm, szélessége 90 cm, mélysége cm. /3/ A sírok egymástól lévő távolsága 90 cm. A sorok közötti távolságnak 0,60-1,0 méternek kell lenni. A sírhelytáblák között legalább 2 m-es utat kell hagyni. /4/ A gyermektáblában lévő sírhelyek hossza 130 cm, szélessége 60 cm, mélysége cm. A sírok egymástól való távolsága 30 cm. 9.. A sírjelek alkalmazásainak szabályaira irányadó a R. 13., 14. -aiban foglalt rendelkezések.
5 5 V. fejezet A kegyeleti közszolgáltatások feltételei, a temetési hely megváltási díja, a temető fenntartási hozzájárulás díja, hűtőkamra használat díja 10.. /1/ A településen működő köztemetőben a kegyeleti közszolgáltatásokat /Ttv. 3.. h., pont/ az Önkormányzat biztosítja a Passió Bt. Zalaszentgrót vállalkozó bevonásával. Az üzemeltető vezeti a temető nyilvántartó könyvet és a sírbolt könyvet. A bejegyzések nem tartalmazhatják a halál okát. /2/ A sírhelyekért fizetendő megváltási díjat, valamint a temetési hely feletti rendelkezési jogát időtartamát /használati idő / a rendelet melléklete tartalmazza. /3/ A köztemetőben üzletszerű tevékenységet folytató egyéni és társas vállalkozások rendelet mellékletében meghatározott mértékű temető fenntartási hozzájárulást kötelesek az Önkormányzat részére befizetni. A temetkezési vállalkozó/k/ havonta számol el az Önkormányzattal és utalja át a hozzájárulást. Egyéb vállalkozók tevékenységük megkezdése előtt kötelesek a hozzájárulást befizetni az önkormányzat részére. /4/ A hűtőkamra használatáért a rendelet mellékletében meghatározott díjat kell fizetni, melyet a temetkezési vállalkozó szed be a megrendelőktől és havonta átutalja az önkormányzat számlájára. VI. fejezet A temetési szolgáltatás, a temetőkben végzett egyéb vállalkozói tevékenységek ellátásának szabályairól 11.. /l/ A temetési szolgáltatásokat temetkezési vállalkozók végezhetik. /R. 47../ /2/ A köztemető területére csak kész síremlék, valamint a sírbolt és a sírboltkeret építéséhez szükséges építőanyagot szabad bevinni. Az anyag tárolási helyét a polgármester /vagy megbízottja / jelöli ki. /3/ A köztemetőben végzendő minden munkát kivéve a hozzátartozók részéről
6 6 történő sírgondozást, a temetési hely növényekkel való beültetését és díszítését az üzemeltetőnek be kell jelenteni. /4/ A munka úgy végezhető, hogy az ne sértse a hozzátartozók és a látogatók kegyeleti érzéseit, ne akadályozza az elhunyt elbúcsúztatását. A munkavégzés során a szomszédos temetési hely nem sérülhet, gondoskodni kell arról, hogy az eredeti állapota ne változzon. A munka ideje alatt a temetési helyek látogatását nem lehet akadályozni. /R.23.. /3/bek./ VII. fejezet Szabálysértési rendelkezések VIII. fejezet Záró és hatályba léptető rendelkezések 13.. /1/ A jelen rendelet december 4. napján lép hatályba, kihirdetéséről a körjegyző gondoskodik az SZMSZ-ben szabályozott módon. /2/ A rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti Zalaapáti Községi Közös Tanács 1/1978. számú rendelete Zalaapáti községre vonatkozóan. /3/ A kihirdetett rendeletet a temető hirdetőtábláján is ki kell függeszteni és meg kell küldeni a településen temetkezési szolgáltatást végző vállalkozásoknak tájékoztatás céljából. Zalaapáti, december 1. Farkas Ernő polgármester Kovács Katalin körjegyző Kihirdetve: december 4 nap. 1 Hatályát vesztette: Zalaapáti Önkormányzat 11/2012. (V. 31.) sz. önkormányzati rendelettel.
7 7 Kovács Katalin körjegyző M E L L É K L E T 1./ Zalaapáti község területén működő köztemetőben a sírhelyek és sírboltok, kolumbárium megváltási díja /ÁFA nélkül / 1 személyes sírhely: Ft 2 személyes sírhely: Ft gyermeksírhely: Ft kolumbárium: Ft 1 személyes sírbolt: Ft 2 személyes sírbolt: Ft 2./ A sírhely, kolumbárium használat időtartama 25 év, a sírbolt használati időtartama 100 év 3./ Zalaapáti község területén működő köztemetőkben üzletszerűen végzett vállalkozási tevékenység gyakorlása esetén alkalmanként fizetendő temető fenntartási hozzájárulás mértéke: nettó Ft /alkalom
I. fejezet. Általános rendelkezések 1..
Szentbékkálla község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2000. (X.16.) számú r e n d e l e t e a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól (egységes szerkezetbe foglalva) Szentbékkálla
Badacsonytomaj Nagyközség Önkormányzat
Badacsonytomaj Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 14/2004. (IV.5.) számú r e n d e l e t e a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól (a módosításokkal egységes szerkezetben)
Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 24/2004.(VII.14.) rendelete
Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2004.(VII.14.) rendelete a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól (Egységes szerkezetben a 32/2004.(X.15.) rendelettel.
Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének. 10/2000./X.1./ önkormányzati rendelete a. temetőkről és a temetkezés rendjéről.
Hegyesd község Önkormányzata Képviselőtestületének 10/2000./X.1./ önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről. Hegyesd község Önkormányzata Képviselő-testülete a többször módosított
Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010.(XI. 22.) önkormányzati rendelet
Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2010.(XI. 22.) önkormányzati rendelet a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól Ábrahámhegy Község Önkormányzat Képviselő-testülete
Balatonrendes Község Önkormányzat. 19/2003.(XI 12.) rendelete. a temetőről és a temetkezésről
Balatonrendes Község Önkormányzat 19/2003.(XI 12.) rendelete a temetőről és a temetkezésről Balatonrendes Község Önkormányzat Képviselő-testülete a település tulajdonát képező köztemető használatának és
I. fejezet Értelmező rendelkezések
Halmaj Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 11 /2007. (IX. 28.) rendelete a köztemetők rendjéről, használatuknak, igénybevételüknek szabályairól Halmaj községi Önkormányzat Képviselő-testülete a
Balatonederics Települési Önkormányzat. Képviselő-testület 7/2000. (X. 1.) R e n d e l e t
Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testület 7/2000. (X. 1.) R e n d e l e t a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól Balatonederics Települési Önkormányzat Képviselő-testülete
I. fejezet. Általános rendelkezések 1..
Balatonhenye község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2000. (X.16.) számú r e n d e l e t e a köztemető rendjéről, használatának, igénybevételének szabályairól (egységes szerkezetben) Balatonhenye Önkormányzat
Általános rendelkezések 1..
Zákány Község Önkormányzata Képviselőtestületének 20/2004/XII.1./ önkormányzati rendelete Az 5/2007(IV.17.), a 7/2008(IV.29.) a 12/2010.(XII.31.) és az 1/2011.(I.12.) rendeletekkel módosított, a temetőkről
BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 21/2013. (IX.12.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 21/2013. (IX.12.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.
Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2013. (X. 28.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről
Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2013. (X. 28.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről Balatonszőlős Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2013.évi (VII.10.) számú rendelete a köztemetők rendjéről és a temetkezésről. I.
Dörgicse Község Önkormányzata Képviselőtestületének 8/2013.évi (VII.10.) számú rendelete a köztemetők rendjéről és a temetkezésről Dörgicse Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32.
BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2013. (. ) rendelet-tervezete. a temetőkről és a temetkezésről
BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013. (. ) rendelet-tervezete a temetőkről és a temetkezésről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.
KAMOND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2004./VII.28./ RENDELETE A TEMETŐ RENDJÉRŐL
KAMOND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2004./VII.28./ RENDELETE A TEMETŐ RENDJÉRŐL Kamond Község Önkormányzatának Képviselőtestülete A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII.
Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Cserszegtomaj Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. ( ) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2008. (X.31.) számú rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete
Rendelet-tervezet BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. /2013. (. ) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
Rendelet-tervezet BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013. (. ) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a köztemetők rendjének szabályozására
EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE
EPÖL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2000./IX.28./sz. Ökt. RENDELETE a köztemetőről és a temetkezésről. Epöl Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete. A temetőkről és a temetkezésről I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK.
Biatorbágy Város Képviselő-testülete 20/2007. (12. 31.) Ör sz. rendelete A temetőkről és a temetkezésről Biatorbágy Város Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. Törvény
BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. / ) rendelet-tervezete. a temetőkről és a temetkezésről
BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2013.... ) rendelet-tervezete a temetőkről és a temetkezésről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete
Nagykálló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2001. (VI.18.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (a 18/2012. (VI.01.) Önk. rendelettel egységes szerkezetben)
Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
Heresznye Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2001./II.2./ számú rendelete a temetőkről és a temetkezésről Heresznye Község Önkormányzata a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.évi XLIII. törvény
BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 11/2003. (VII. 2.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
BERHIDA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11/2003. (VII. 2.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a köztemetők rendjének szabályozására a temetőkről
IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (VI.29) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről
IVÁNC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 10/2013. (VI.29) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Ivánc község Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye
Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2007. (IV. 27.) rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben)
Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2007. (IV. 27.) rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben) Telekgerendás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a
Takácsi Község Képviselő-testülete 15/2003. (XII. 22.) sz. módosított rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben)
Takácsi Község Képviselő-testülete 15/2003. (XII. 22.) sz. módosított rendelete a temetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetben) Takácsi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének. 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú R e n d e l e t e A temetőkről és a temetkezésről /Egységes szerkezetben 2007. 07. 18./ Csákvár Nagyközség Önkormányzatának
Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről
Kaskantyú Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2014.(XII.19.) önkormányzati rendelete a köztemető fenntartásáról, és a temetkezésről Kaskantyú Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről
6/2009. /V. 10./ rendelete a
DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 6/2009. /V. 10./ rendelete a TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉSRŐL Dunaegyháza Község Képviselőtestülete /továbbiakban Önkormányzat/ a helyi önkormányzatokról
Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete. a temetőről és temetkezésről
Kistolmács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2000. (X. 5.) számú rendelete a temetőről és temetkezésről Kistolmács Község Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi
16/2004(XII.22.) számú képviselő-testületi rendelet a temetőről és annak használatáról.
16/2004(XII.22.) számú képviselő-testületi rendelet a temetőről és annak használatáról. Vácduka Önkormányzata Képviselő-testülete (továbbiakban: Önkormányzat) a helyi önkormányzatokról szóló 1990.évi LXV.
Csengőd Község Képviselőtestületének 16/2011.(IX.1.) önk. rendelete a temetőkről és a temetkezésről. Általános rendelkezések
Csengőd Község Képviselőtestületének 16/2011.(IX.1.) önk. rendelete a temetőkről és a temetkezésről Csengőd Község Képviselőtestülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. tv. (továbbiakban:
Lepsény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének. 7/2001. (III.10.) számú R e n d e l e t e. a temetőkről és a temetkezésről
Lepsény Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2001. (III.10.) számú R e n d e l e t e a temetőkről és a temetkezésről Lepsény Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete továbbiakban: Önkormányzat
Általános rendelkezések
Kisköre Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2004. (IV. 29.) rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről (módosítással egységes szerkezetben) Kisköre Nagyközség Önkormányzatának
S Z A B Á L Y Z A T A
Az Alacskai Református Egyházközség S Z A B Á L Y Z A T A a református temető használatának és igénybevételének szabályairól. Az Alacskai Református Egyházközség, figyelemmel a temetőkről, a temetkezésről
Temetési helyek 2.. (3) Nem nyitható újabb közös (kettőnél több) sírhely és díszsírhely.
Tiszakürt Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 10/2013.(V.2.) rendeletével módosított 11/2012.(VI. 01.) és 14/2007.(XI. 8.) rendeletével módosított 12/2000.(XI. 30.) sz. rendelete (egységes szerkezetben)
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7/2005. (X.27.) számú rendelete a temető és temetkezés rendjéről
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 7/2005. (X.27.) számú rendelete a temető és temetkezés rendjéről Nyáregyháza Község Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete. A temetőről és a temetkezési tevékenységről. A rendelet hatálya
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete A temetőről és a temetkezési tevékenységről Vezseny Közégi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (II. 4.) önkormányzati rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2014. (II. 4.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről Tiszaszentimre Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről
Mályinka Község Önkormányzatának 4/2001.(IV.3.) önkormányzati rendelete
Mályinka Község Önkormányzatának 4/2001.(IV.3.) önkormányzati rendelete A temetőkről és a temetkezési tevékenységről (módosításokkal egységes szerkezetben) Mályinka Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete. A temetőről és a temetkezési tevékenységről. A rendelet hatálya
Vezseny Községi Önkormányzat Képviselő testületének 23/2013 (XII.23.) rendelete A temetőről és a temetkezési tevékenységről Vezseny Közégi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Csörötnek Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Csörötnek Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV. 26.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Csörötnek Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1
Jászladány Nagyközségi Önkormányzat 16/2013. (XI. 22.) rendelete A köztemetőről és a temetkezésről (egységes szerkezetbe foglalva) 1 Jászladány Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Temetőkről
Hantos Község Önkormányzata Képviselő-testületének
Hantos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5 /2001. (IV. 02) valamint a 11/2009.(IX.30.), 8/2011. (VIII.31.) és 9/2012.(XI.15,)önkormányzati rendeleteivel módosított 8 /1997 (VII.1) önkormányzati
Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Cserszegtomaj Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
Szakály Község Önkormányzat képviselő-testületének 17/2013. (XII. 12.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről
Szakály Község Önkormányzat képviselő-testületének 17/2013. (XII. 12.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről A Szakály Község Önkormányzat képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
1/2014. (II. 3.) 17/2013. (XII.
Hidegkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének az 1/2014. (II. 3.) önkormányzati rendelettel módosított 17/2013. (XII. 20.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezés helyi szabályairól
Általános rendelkezések
Kulcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének.../2013. (...) Önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről Kulcs Község Önkormányzata Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE. a temetőkről és a temetkezésről
temető POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLET 5/2001. (II. 13.) ÖNK. SZ. RENDELETE a temetőkről és a temetkezésről Egységes szerkezetben a 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz. rendelettel A 10/2001. (VI. 26.) Önk. sz.
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2009.(IV. 7.) rendelete. a temetőkről és a temetkezésről
JUTA KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 7/2009.(IV. 7.) rendelete a temetőkről és a temetkezésről Juta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi
temetői szabályzatot
A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény és az annak végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 1.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján a Csömöri Római Katolikus Egyházközség a tulajdonában
BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2013. (XI.1.) önkormányzati rendelete
1 BUZSÁK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2013. (XI.1.) önkormányzati rendelete a temető használatának szabályairól Buzsák Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvényének
Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselőtestületének 11/2009. (V.29.) rendelete
Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselőtestületének 11/2009. (V.29.) rendelete A temetőkről és a temetkezésről [Módosítva a 18/2009. (IX.29. ÖR-rel] (Egységes szerkezetben!) Tiszaszentimre Község
Makó Város Önkormányzatának 8/2009.(III.26.) rendelete a köztemetőről és a temetési helyekről 1
Makó Város Önkormányzatának 8/2009.(III.26.) rendelete a köztemetőről és a temetési helyekről 1 Makó Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 18/2017.(X.27.) sz. rendelete. a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól
Celldömölk Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2017.(X.27.) sz. rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjének helyi szabályairól Celldömölk Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének. 13/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete. a köztemetőről és a temetkezés rendjéről
Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestületének 13/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és a temetkezés rendjéről A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi LXIII. törvény
Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről
Tát Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 17/2000. (IX.26.) Kt. sz. rendelete a temetőkről és a temetkezésről 2 Tát Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete (a továbbiakban: önkormányzat)
Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről
Prügy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 22/2013. (XII.17.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről Prügy Községi Önkormányzat képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Somlójenő Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (...) önkormányzati rendelete. 1. Általános rendelkezések
Somlójenő Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2013. (...) önkormányzati rendelete A temetőkről és a temetkezésről szóló önkormányzati rendelet (tervezet) Somlójenő Község Önkormányzata Képviselő-testülete
Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. a községi köztemetőről és a temetkezésről szóló
Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a községi köztemetőről és a temetkezésről szóló 14/2005. (X.24.), 19/2005.(XII.28.), 12/2006.(VIII.14.) 7/2012.(IV.23.) rendeletekkel módosított
a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről
MÁRTÉLY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2011. (XI. 29.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről Mártély Község Önkormányzati Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A.
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú rendelete A temetőkről és a temetkezésről
Csákvár Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2001. (VII.19.) Kt. számú rendelete A temetőkről és a temetkezésről (Egységes szerkezetben a 11/2007.(VII. 18.), 12/2012. (VI.1.) és a 22/2014.
T E R V E Z E T. 1. Általános rendelkezések
T E R V E Z E T Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének./2014. (..) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
1. Általános rendelkezések
Mánfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (VI.13.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezésről (a 14/2013. (XII.20.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szöveg)
Nagykereki Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2010. (II.18.) rendelete a temető használatának szabályairól
Nagykereki Községi Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2010. (II.18.) rendelete a temető használatának szabályairól Nagykereki Község Önkormányzata az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény
Alap Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII. 18.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Alap Község Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2013. (XII. 18.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Alap Község Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Általános rendelkezések
Székkutas Község Önkormányzat Képviselőtestületének - a 18/2000./XI.30./ Ktr. számú rendelettel - egységes szerkezetbe foglalt 21/2005.(XII.22.)Ktr. rendelete a községi a temetőről és a temetkezésről Székkutas
Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének. 11/2012.(XI.28.) önkormányzati rendelettel módosított 6/2001./IV.15.
Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 11/2012.(XI.28.) önkormányzati rendelettel módosított 6/2001./IV.15./ önkormányzati r e n d e l e t e a köztemetőről és a temetkezési tevékenységről (
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16./2000.(X.30.) rendelete A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL
Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16./2000.(X.30.) rendelete A TEMETŐKRŐL ÉS A TEMETKEZÉS RENDJÉRŐL egységes szerkezetben a módosításáról szóló 16./2005.(X.28.) rendelettel Rétság Város
FÜLESD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 14/2009. (X. 28.) FKKT. rendelete A köztemetőről és a temetkezés rendjéről.
FÜLESD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 14/2009. (X. 28.) FKKT. rendelete A köztemetőről és a temetkezés rendjéről. Fülesd Község Önkormányzati Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Tokod Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről
Tokod Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2014. (II. 27.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Tokod Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről
Leányvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2013(XII.17.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről
Leányvár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2013(XII.17.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Leányvár Község Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999.
Rábacsanak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013.(XII.16.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről
Rábacsanak Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013.(XII.16.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről Rábacsanak Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
Nógrád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (X. 28.) rendelete a temetőkről és temetési tevékenységről
Nógrád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2015. (X. 28.) rendelete a temetőkről és temetési tevékenységről Nógrád Község Önkormányzatának képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
Temetkezési szolgáltatási tevékenység fogalmi körét a Ttv. 25. (1) bekezdése határozza meg.
Ócsa Város Képviselő-testületének../2014./.../ önkormányzati rendelete a köz- és felekezeti temetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 8/2001./V.2./ önkormányzati rendelet módosításáról Ócsa Város Önkormányzata
Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről
Igal Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2013. (IV.30.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezési tevékenységről Igal Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország önkormányzatokról
Kunpeszér Község Önkormányzat 22/2005.(IX.15.)sz. rendelete a temetőről és a temetkezésről
Kunpeszér Község Önkormányzat 22/2005.(IX.15.)sz. rendelete a temetőről és a temetkezésről Kunpeszér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete ( továbbiakban: önkormányzat ) a temetőkről és a temetkezésről
Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11./2013. (VIII.30.) önkormányzati rendelete a települési köztemetőről
Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11./2013. (VIII.30.) önkormányzati rendelete a települési köztemetőről Balatonudvari Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a temetőkről és
Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2006. (IV.28.) rendelete a temetőről és temetkezésről. Általános rendelkezések
Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2006. (IV.28.) rendelete a temetőről és temetkezésről Öttömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Nagyfüged Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/ 2015. (V.28.) önkormányzati rendelete a temető használatának szabályairól
Nagyfüged Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/ 2015. (V.28.) önkormányzati rendelete a temető használatának szabályairól Nagyfüged Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvényének
IV. Temetkezési helyek
Lesencetomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. ( ) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezés rendjéről (tervezet) Lesencetomaj Község Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény
Bakonygyirót Önkormányzat Képviselő-testületének. 9/2008. (X.30.) rendelete. temetőről és a temetkezésről
Bakonygyirót Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2008. (X.30.) rendelete a temetőről és a temetkezésről A rendelet kihirdetve: 2008. október 30-án. Dr. Kancsal Károly körjegyző Bakonygyirót Önkormányzat
Pécsely Község Önkormányzatának 10/2001. (XII. 28.) rendelete a köztemetı rendjérıl és a temetkezésrıl
Pécsely Község Önkormányzatának 10/2001. (XII. 28.) rendelete a köztemetı rendjérıl és a temetkezésrıl Pécsely Község Önkormányzatának Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Apátistvánfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII.23.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről
Apátistvánfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2013. (XII.23.) önkormányzati rendelete a temetőkről és a temetkezés rendjéről Módosította: a 25/2014.(XII.13.) és az 5/2015.(II.23.) önkormányzati
Csány Községi Önkormányzata Képviselőtestületének 23/2004.(IV.27.)rendelet a temetőről és a temetkezésről
Csány Községi Önkormányzata Képviselőtestületének 23/2004.(IV.27.)rendelet a temetőről és a temetkezésről Csány Községi Önkormányzat Képviselőtestülete (továbbiakban: önkormányzat) a helyi önkormányzatokról
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 10/2014.(V.30.) Rendelet típusa: alap Rendelet címe: A temető rendjéről és a temetkezésről Módosított rendelet azonosítója:
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 5/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelete. a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről
Letenye Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013. (V. 31.) önkormányzati rendelete a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről (módosításokkal egységes szerkezetben) Letenye Város Önkormányzatának
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2005. (VI. 30.) Hö. rendelete
Hortobágy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2005. (VI. 30.) Hö. rendelete a köztemetőről, a temetkezés rendjéről és a temető használatának szabályairól /Temetői Szabályzat/ (a módosításokkal
Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2000.(IX.18.) sz. rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről
Borsodszentgyörgy Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2000.(IX.18.) sz. rendelete a temetőről és a temetkezési tevékenységről Borsodszentgyörgy Község Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi
Jászboldogháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 4/2010 (IV.28.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről
Jászboldogháza Község Önkormányzata képviselő-testületének 4/2010 (IV.28.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Jászboldogháza Község Önkormányzatának képviselő-testülete a temetőkről
Jászszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és temetkezésről
Jászszentlászló Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2017. (VIII. 25.) önkormányzati rendelete a köztemetőről és temetkezésről Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testülete a temetőkről
Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013. (XII.13.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről
Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2013. (XII.13.) önkormányzati rendelete a temetőről és a temetkezésről Dorog Város Önkormányzat Képviselő-testülete a temetőkről és a temetkezésről szóló
SÁRRÉTUDVARI KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA
SÁRRÉTUDVARI KÖZTEMETŐ ÜZEMELTETÉSI SZABÁLYZATA SÁRRÉTUDVARI NAGYKÖZSÉG ÖNKOMÁNYZATÁNAK A TEMETŐKRŐL ÉS TEMETKEZÉSI TEVÉKENYSÉGRŐL SZÓLÓ 24 /2013. /XII. 19./ rendeletének MELLÉKLETE Tartalomjegyzék: I.
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2014. (XII.19.) RENDELETE. a temetőről és a temetkezésről
Tolmács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2014. (XII.19.) RENDELETE a temetőről és a temetkezésről Tolmács Község Önkormányzatának képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2)
Tarnaméra Község Önkormányzata képviselő-testületének 12/2014. (XII.18.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről
Tarnaméra Község Önkormányzata képviselő-testületének 12/2014. (XII.18.) önkormányzati rendelete a temetkezés helyi rendjéről Tarnaméra Község Önkormányzata képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (X. 31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a temetőkről és a temetkezés rendjéről
SZERENCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2013. (X. 31.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE a temetőkről és a temetkezés rendjéről Szerencs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvényének
Boda Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2010.(VI.03.)Kt. számú rendelete a temetőről és a temetkezés rendjéről.
Boda Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2010.(VI.03.)Kt. számú rendelete a temetőről és a temetkezés rendjéről Preambulum: Boda Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyar Köztársaság Alkotmányáról
I. fejezet. Általános rendelkezések
Döbrököz Község Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2006. (V.18.) számú rendelete a temetőről és a temetkezés rendjéről (Egységes szerkezetbe foglalva a 10/2007. (IV.19.) sz. ÖK rendelettel, a 16/2010.