Mikor kezdje gyermekem az iskolát?
|
|
- Fanni Gáspárné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Gyermekünk hatodik életéve felé közeledve meg kell barátkoznunk az iskola gondolatával. Az iskolaválasztás kérdése mellett felmerül bennünk: alkalmas-e gyermekünk az iskolakezdésre! Ennek a nehéz kérdésnek a megválaszolásában szeretnénk segítséget nyújtani. Mikor kezdje gyermekem az iskolát? Mit mond a törvény? A törvényi szabályozás szerint: minden gyermek, aki folyó év 31-éig betöltötte a hatodik életévét, iskolaköteles korba lépett. Ezeket a gyerekeket a lakóhely szerint illetékes iskolába kell íratni. A pontos dátumot az iskolákban illetve óvodákban lehet megtudni. A május 31. és augusztus 31. között született gyerekek is megkezdhetik a tanulmányaikat, ha azt szakember javasolja. A szeptember 1-e után születettek évhalasztók, vagyis csak a következı évben mehetnek iskolába. A gyermekek fejlıdése azonban gyakran eltérı mértékő és ütemő, ezért a törvény lehetıséget ad arra, hogy a gyermek egy évvel késıbb kezdjen iskolába járni. Ezek alapján tehát annak a gyermeknek kötelezı megkezdeni az iskolai tanulmányait, aki megelızı év december 31-ig betöltötte 6. életévét. Amennyiben a gyermeknek a törvény lehetıséget biztosít az évhalasztásra, mérlegelni kell, hogy alkalmas-e az iskolakezdésre vagy sem. Amennyiben a szülı és az óvónı eltérı véleményen van, vagy a szülı bizonytalan, érdemes a gyermekkel felkeresni a területi Nevelési Tanácsadót, ahol a gyermek vizsgálata alapján javaslatot adnak a szülınek. Miért fontos a gyermek számára, hogy megfelelı idıben kezdje meg tanulmányait? Az iskolába lépéssel egy idıben megváltozik a gyermek státusza a családban és a társadalomban. Fı tevékenysége a tanulás lesz. Az iskola teljesítményt vár el tıle, és ezt a teljesítményt értékeli is. Amennyiben a gyermek fizikailag és pszichésen még nem érett meg az iskolai követelmények teljesítésére, sorozatos kudarc éri majd. Ez évekre, esetleg egész iskolai pályafutására meghatározza a tanuláshoz, az iskolához való viszonyát. Befolyásolhatja pályaválasztását, késıbbi életét. Nem jó a korai iskolakezdés, ugyanakkor az iskolára érett gyermek visszatartása sem vezet eredményre. Milyen képességek szükségesek az iskolakezdéshez? Az iskolakezdéshez szükséges képességek a fejlıdés során maguktól megjelennek. Egy egészséges, megfelelıen inger gazdag, a gyermekre figyelı környezetben. Az "átlagos" gyermek saját érdeklıdésétıl vezérelve, a neki megfelelı tempóban sajátít el mindent, ami az iskola megkezdéséhez szükséges. Ebben az életkorban azonban még nagyok az egyéni eltérések, jelentısek a gyermekek közötti különbségek. Van olyan gyerek, aki már felismeri a betőket, esetleg olvas, van olyan, aki a számolás iránt érdeklıdik, és van olyan is, aki egyszerően csak szeretne iskolába járni.
2 Néhány általános szempont alapján magunk is viszonylag megbízható képet kaphatunk gyermekünk iskolaérettségérıl: Fizikai alkalmasság (testi fejlettség, motoros képességek): A gyermek már elért bizonyos testi fejlettséget. ( cm magasság, kg). A súly és magassághatár megszőnt ugyan, de a kisebb termető gyermekek gyakrabban fáradékonyak. Túl van az elsı alakváltozáson (eltőnt a kisgyermekekre jellemzı pocak, teste megnyúlt karcsúbb). Megkezdıdött a fogváltás, az elsı tejfogak kihullanak, és megjelennek a maradandó fogak. Ez a csontosodás megindulását jelzi, amely az ülı és állóképességgel van szoros összefüggésben. A csontrendszer, az izomrendszer, a keringési rendszer az életkornak megfelelı. Általános jó erınlét, ami a manapság meglehetısen nehéz iskolatáskák cipeléséhez és a huzamosabb egy helyben ülés miatt fontos. A mozgások összerendezettek, koordináltak. A különbözı mozgásformák (járás, kúszás, mászás, egyensúlyozás stb.) automatizálódtak. A gyermek uralkodni tud mozgásvágyán. Magabiztosan mozog az ıt körülvevı térben. A gyermek asszimetrikusan tudja mozgatni végtagjait. Egyértelmően felismerhetı a gyermek jobb illetve balkezessége. Ismeri testrészeit, és jól tájékozódik a testén. Ismeri a térbeli irányokat (alul, felül, jobb, bal, stb.) és megfelelıen alkalmazza is ıket. Képes a mozdulatok utánzására. Rajzai aprólékosan kidolgozottak és rendezettek. A gyermek biológiai, egészségügyi iskolai alkalmassága a gyermekorvos szakvéleménye alapján kerül meghatározásra. Pszichés alkalmasság (érzelmi-akarati képességek): A gyermek várja már az iskolát, ami bizonyos fokig játékaiban is megjelenik. Vágyait, gondolatait, cselekedeteit már nem az érzelmek uralják, egyre inkább képes megérteni, ha kívánságai csak késıbb vagy nem teljesülnek. A rábízott feladatokat elvégzi, tevékenységeit nem hagyja félbe. Együtt érez másokkal, érzelmeit felismeri, lehetıség szerint képes a megoldás keresésére. Képes kapcsolatot teremteni és fenntartani a kortársaival és az ıt körülvevı felnıttekkel. Az általa elkezdett tevékenységet akadályok felmerülése esetén is befejezi, szóbeli megerısítés mellett. A szabályokat betartja, másokkal is betartatja. A sikert és a kudarcot reálisan éli meg. Hosszabb ideig képes lekötni magát rajzolással, színezéssel, feladatlapok megoldásával.
3 Szocializációs képességek: Társas kapcsolataiban megjelennek a szorosabb barátságok. Képes társaival és az ıt körülvevı felnıttekkel együttmőködni tevékenységek végzésében. Kellı önbizalommal rendelkezik, önértékelése reális. A társas érintkezés, az alapvetı egészségügyi és udvariassági szabályokat betartja, és másokat is figyelmeztet azok betartására. Anyanyelvi képességek: Könnyedén megtanul rövidebb verseket, mondókákat. Képes magát egyszerőbb összetett mondatokban is kifejezni. Szókincse alkalmas az árnyalt, választékos beszédre. Fogalomhasználata és meghatározása pontos. Beszédhallása megfelelı. Beszéde tiszta, érthetı, nincs beszédhibája. Értelmi képességek: Környezete iránt növekvı érdeklıdést mutat, a különbözı tevékenységek felkeltik érdeklıdését. Elkezdıdik és kiegyenlítıdik a különbözı érzékelı funkciók szintje. Az egyes ingerek összekapcsolásának és átfordíthatóságának képessége az iskolai olvasás és írás alapja. Nı a rövid és hosszú távú emlékezet terjedelme. Képes figyelmét akár percen keresztül fenntartani. Képes figyelme megosztására és átvitelére más területre. Képes gondolkodási mőveletek végzésére (analízis-szintézis, általánosítás, konkretizálás). Van bizonyos szintő mennyiségfogalma (jól használja a- kisebb-nagyobb, többkevesebb fogalmát, eligazodik az 1-10-ig terjedı számok között.
4 Általános tájékozottság: Tudja személyes adatait: nevét, születési idejét, lakcímét, édesanyja, édesapja nevét, foglalkozását, munkahelyét. Ismeri az évszakokat, a napszakokat, a hét napjait. Felismeri az alapvetı színeket.
5 Kíváncsi Ön arra, vajon iskolaérett-e gyermeke? Most pár perc alatt, gyorstesztünk segítségével felmérheti gyermeke fizikai, pszichés, értelmi, anyanyelvi és szociális érettségét. Tesztünk nem helyettesíti az óvodai, vagy szükség esetén a területi nevelési tanácsadó felmérését. Ha bármilyen szempontból hiányosságot, elmaradást tapasztal, a javasolt játékok, tevékenységek segítségével játékosan Ön is segítheti gyermekét a fejlıdésben. Javasoljuk azonban, hogy keressen fel tanodánkat ahol személyre szabott tanácsadással, fejlesztéssel segítünk gyermeke fejlıdését a legoptimálisabb szintre hozni. Jellemzık Fizikai alkalmasság A gyermek mozgása összerendezett. Egyensúlyérzéke fejlett. Képes uralkodni mozgásvágyán. Biztosan mozog az ıt körülvevı térben. Rajzai aprólékosan kidolgozottak, rendezettek. Szívesen rajzol, fest, színez, vagy barkácsol. Ceruzafogása könnyed és jó. Tud cipıt kötni. Ha fejlesztést igényel: Járás lábujjon, sarkon, talp élen, vonalon, padon Futás, mászás, kúszás, bújás, Szökellések, úszás Labdajátékok (labda dobása falhoz vagy társnak, labda pattintgatása, labda ütögetése a falhoz vagy földhöz, labda dobása felfele levegıbe-labda elkapása, labda dobása elıre fel a levegıbe majd elkapása, célba dobás falra vagy földre rajzolt formába, labda rúgása társnak vagy célba, labdavezetés) Ugrálás (elıre, hátra, oldalt, jobb, bal lábbal, páros lábbal, felváltva) Fél lábon, székre, padra, kıre fel le. Ugráló kötelezés Ugróiskola Biciklizés, rollerezés, görkorcsolyázás, hintázás Pincérkedés tálcával, pingpong-ütıvel és labdával. Talicskázás, függeszkedés Gyurmázás, tésztaszaggatás, csipkedés, tepsibe rakosgatás, sajt vagy köményszórás sütés, fızés közben Képek ragasztása terménybıl, tépett színes papírból Rajzolás ujjal, ecsettel, zsírkrétával, színes ceruzával. (Ebben a sorrendben.) Vágás ollóval Végtagjait tudja szinkronban és egymástól függetlenül is irányítani? Ismeri testrészeit, jól tájékozódik a testén. (boka, könyök, szemöldök, szempilla, sarok stb. is) Azonos majd ellentétes kéz és lábemelés, Masírozás Láb köröz - kéz tapsol mozgások gyakorlása Tevékenységek Tükörben a test részleteinek megfigyelése Beszélgetés a testrészekrıl fürdés közben, öltözködéskor Tükör elıtt állva testrészek megérintése (érintsd meg a...) vagy végtagok emelése (emeld fel a...) Testfelületre ujjunkkal rajzolás (Találd ki mit rajzoltam ide? Hova rajzoltam?) Játékos kérdezgetés: mely testrészünkbıl van kettı, melybıl egy? Ujjak játéka: nyisd ki a mutatóujjad stb.
6 Felismeri a térirányokat (jobb, bal, elıtt, mögött, alatt, felett stb.) térben és síkban, és biztosan alkalmazza is ıket. Tevékenyégek: Elıször csak az egyik oldalt tudatosítsuk.(kézfogás jobb kézzel, mutasd meg a jobb füled, jobb lábad, jobb szemed stb, ugorj jobbra, mi van tıled jobbra?) Ha ez biztosan megy, következhet a másik irány. Játékos kérdezgetés: mi van elıtted? mi van mögötted? stb. Állj az ajtó mellé! Tedd a labdát eléd, mögéd! stb. Képes alakzatokat, mozdulatokat térben és síkban leutánozni. Tudja folytatni az elırajzolt sormintát. Pszichés alkalmasság A rá bízott feladatokat elvégzi, tevékenységeit nem hagyja félbe. Önkiszolgálás területei (önálló öltözködés, este másnapi ruhák elıkészítése) A gyermek megbízása teljesíthetı, (értelméhez, fizikai erejéhez, magasságához méretezett), rövid idı alatt végrehajtható feladatokkal. (Ne elmélyült játékból szakítsuk ki, és mindig biztassuk ıt sikerességét illetıen.) Hétvége együttes tervezése. Játék során betartja és másokkal is betartatja a játékszabályokat. Együtt érez másokkal, felismeri érzelmeit, lehetıség szerint képes a megoldás keresésére. Képes kapcsolatot teremteni kortársaival és az ıt körülvevı felnıttekkel. A sikert és a kudarcot reálisan éli meg. Hosszabb ideig képes magát lekötni rajzolással, színezéssel, feladatlapok megoldásával. Vágyat, gondolatait, cselekedeteit már nem az érzelmek uralják. Képes elfogadni, ha kívánságai csak késıbb vagy nem teljesíthetık. Értelmi képességek Növekvı érdeklıdést mutat környezete iránt, a különbözı tevékenységek felkeltik érdeklıdését. Felismeri a rész-egész viszonyt. Felismeri az egészben a részeket. Képes összeállítani részekbıl az egészet. Együtt érzı családi környezet (példamutatás) Az empátiáról, kedvességrıl, gondoskodásról szóló könyvek. Agressziómentes játékok Adjunk a gyermek számára lehetıséget a kapcsolatteremtésre: pl. bevásárlásnál. Társasjátékok Futóverseny Foci, labdajátékok Rajzolás Színezés Festés Feladatlap megoldás A családban az elvárások egyértelmő, határozott megfogalmazása, amely biztonságot, védelmet nyújt a gyermek számára. Kirándulás Beszélgetés Tudományos-ismeretterjesztı könyvek olvasása Közös fızés Gyümölcsök szétbontásakor (pl. narancs, mandarin) engedjük meg a gyermeknek, hogy újra összerakja egy teljes gyümölccsé a gerezdeket.
7 (Analízis-szintézis) Nı a rövid és hosszú távú emlékezetének terjedelme. Hosszabb idı elteltével is emlékszik mesékre, történetekre, információkra. 3-4-szer elmondott verset, dalt el tud mondani önállóan vagy kisebb segítséggel. Jó a megfigyelıképessége. Egy ábra, figura megfigyelése után, képes elmondani annak fıbb jellemzıit. Felismeri az azonosságokat és a különbözıségeket két majdnem azonos ábrán. Felismeri az azonos alakokat, színeket, nagyságokat, mennyiségeket. Jól használja a kisebb, nagyobb, több-kevesebb fogalmát, jól eligazodik az 1-10-ig terjedı számok között. Fejlett a gyermek problémamegoldó képessége. Képes hasonlóságon, mintán alapuló gondolkodásra. (analógiás gondolkodás) Jól tájékozódik az idırendben. Jól érzékeli események sorrendjét, tudja mi volt elıbb és mi késıbb. Növények nézegetése: lomb, sok levélbıl áll, a virág szirmokra bontható, autó része stb. Mi hiányzik játék: rajzoljunk hiányos képeket, és kérjük, mondja el, mi hiányzik a képrıl. Mesehallgatás, mesék felidézése. Versek, mondókák hallgatása, felidézése, tanulása Engedjük, hadd mondjon el nekünk máshol hallott, látott meséket! Évszakok változásával a környezet változásainak megfigyelése, megfigyelések felelevenítése késıbb. Játékbolt kirakatának nézegetése. Ki mire emlékszik késıbb? Mondjunk el mindent egy kedves játékról, tárgyról, emberrıl. Mondjunk el egy dolog jellemzıit, és találja ki gyermekünk, mi az, amire gondoltunk. Egy ismert vagy ismeretlen helyen nézzünk körül, majd szemét becsukva kérdezgessünk a helyiségrıl. Pl. Milyen színőek a falak? Hasonlítsunk össze minél több dolgot, lehetıleg miél több érzékszervi csatornán keresztül. Tapasztaljuk meg minél több dolog ízét, szagát, színét, formáját, hımérsékletét, felületét. "Mi változott meg?" játékok: kimegy a gyermek a szobából vagy behunyja a szemét, közben felcseréljük két dolog helyét. Több különbözı képet az asztalra helyezünk, és felcserélünk belılük kettıt. Kicserélünk magunkon ruhadarabokat, kiegészítıket. Számlálásnál rá is mutatunk a megszámlálandó dologra, a végén pedig összegezzük azt: pl. ez négy lépcsı volt. (Összesen fogalom kialakul.) Csoportosítás különbözı szempontok szerint: pl. csoportosítsuk a gombokat szín, nagyság, forma, lyukak száma szerint. Utána csoportosítsuk ugyanezeket a gombokat 2 vagy 3 szempont szerint. Engedjük csoportosítani saját szempontjai szerint. Közben számoljuk meg, melyik csoportba mennyi került. Tapsoljunk annyit, pl. amennyi éves vagy! Lépjünk annyit, amennyi éves vagy! Számoljunk ki annyi kavicsot, amennyi éves vagy! játékok. Ha igényli, tapsoljunk, lépjünk, számoljunk együtt vele! Mit tehetek játék: pl. Mit tegyünk, ha elfogyott a kenyér?... ha kiborult a víz?... ha éhes vagyok? Elkezdünk egy mondatot, a gyermek próbálja befejezni. (pl. nappal világos van, éjszaka) stb. Tárgyak nézegetése, összehasonlítása (pl. a labda kerek, a kocka szögletes.) Nevezzük meg rendszeresen a napszakokat, napokat, hónapokat. Kérdezzünk: Mit csináltunk délelıtt, délután stb. Gondolkodjunk hangosan: Ma péntek van, akkor holnap szombat, és jön nagymama. Születésnapok bejegyzése a naptárba.
8 Anyanyelvi képességek El tud mondani érthetıen, árnyaltan kifejezve magát egy hosszabb története, mesét. Képes tartalmi szempontból értelmesen kifejezni gondolatait. Tud kérdezni. Hallási figyelem Általános tájékozottság Tudja személyes adatait: nevét, születési idejét, lakcímét, édesapja, édesanyja nevét, foglalkozását, munkahelyét. El tudja magát helyezni az idıben. (napszakok, hét napjai, évszakok) Ismeri az évszakokat, a napszakokat, a hét napjait. Felismeri az alapvetı színeket. Mesehallgatás, verstanulás, együttes beszélgetés (nem számonkérés) pl. Hol voltunk ma? Mit csináltunk? Mi volt jó? Mi volt érdekes? Mit láttunk? Kivel találkoztunk? Mit láttunk, mit hallottunk útközben hazafele? Mit eszünk? Mibıl készült? Hol vásároltuk? Milyen színő az étel? Milyen íző? Milyen a hımérséklete? Hol dolgozik apa, anya? Mit csinál? Amerikából jöttem játék (Melyik foglalkozásra gondoltam? Ezt el kell mutogatni, és úgy kitalálni.) Melyik foglalkozásra gondoltam? Azokat a szerszámokat kell felsorolni, és abból kitalálni a foglalkozást, ami jellemzı rá! Szógyőjtı játékok: foglalkozásokról, évszakokról, gyümölcsökrıl, állatokról, növényekrıl, emberekrıl jellemzık felsorolása Elıre megállapodott hanggal kezdıdı szavak mondása. Szólánc: Olyan hanggal ezdısı szót kell mondani, amilyennel az elızı szó befjezıdött. Mondjunk tárgyakat: fából, papírból, üvegbıl, mőanyagból, textilbıl. Mondjunk olyat ami: sós, édes, nehéz, könnyő, hideg, meleg, kicsi, nagy. Ellentétek győjtése. Mondok valamit, mondd meg mi az ellentéte. pl.alacsony-magas. Győjtsünk olyan szavakat, amelyek úgy hangzanak, mint pl. baba. (mama, papa, kapa, apa, anya stb.) Mondjunk igaz dolgokat a cicáról, kutyáról, növényekrıl stb. Mondatbıvítıs játék. Mondjunk egy egyszerő mondatot, és egymás után mindig bıvítsük egy-egy szóval úgy, hogy közben megismételjük a teljes mondatot. Mit mond a kép? Képekrıl mesélés, történetalkotás. Visszhang játék (Elıször magyarázzuk el gyermekünknak, mi a visszahang. Most pedig ı lesz a visszhang. Figyelje meg, és pontosan mondja vissza azt, amit hallott tılünk. Pl. ásó, óra, pattogó, loccsan, ır, koppan, tetıfedı, berregı, lobban stb. Súgó játék: súgunk valamit a mellettünk ülınek, a hallott szöveget ı továbbadja és végül a sorban utolsó játékos hangosan megmondja, hogy ı mit hallott. Tevékenységek Személyi igazolványok, útlevél, anyakönyvi kivonatok közös nézegetése, nevek felolvasása. Ismerısök, családtagok teljes nevének kimondása. Levél érkezése esetén a feladó és címzett teljes nevének felolvasása. Séta közben utcanév táblákról utca nevének leolvasása. Saját háznál mondjuk a házszámot is! Nap eseményit felidézve beszélgetés arról, mi történt délelıtt, délután. Beszélgetés, mesehallgatás, kirándulás
Fıvárosi Önkormányzat Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény
Fıvárosi Önkormányzat Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Intézmény Egységes szerkezetben foglalt módosított Pedagógiai program V. kötet
Jankó István Iskolaérettség- éretlenség logopédus szemmel
Jankó István Iskolaérettség- éretlenség logopédus szemmel Nem minden gyermek lesz azonban iskolaérett 6 évesen. Sok szülınek problémát jelent eldönteni az iskolakezdés idıpontját. Bizonytalanok, hogy vajon
Az irodalomtanítás, a teniszlabda és a gyufaszálak Kooperatív technikák a magyartanításban
Az irodalomtanítás, a teniszlabda és a gyufaszálak Kooperatív technikák a magyartanításban Herold Eszter Dr. Hetényi Géza Humán Szakközépiskola Budapest 2009-01-12 1. ISMERETBİVÍTİ ÓRA BALASSI BÁLINT MUNKÁSSÁGÁRÓL
ALAPTANÍTÁSOK. A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata
ALAPTANÍTÁSOK A Szent Szellem ajándékai Ihletettségi ajándékok 2. Nyelvek magyarázata 1Korinthus 14:27-29 Ha valaki nyelveken szól, kettı vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza
Pedagógiai program. VI. kötet
Fıvárosi Önkormányzat Benedek Elek Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Egységes szerkezetbe foglalt módosított Pedagógiai program VI. kötet Középsúlyos
ISKOLAÉRETT!? Szántainé Baráth Anita óvodapszichológus
ISKOLAÉRETT!? Szántainé Baráth Anita óvodapszichológus Az iskolába való beiratkozást megelőzően számos család életében kérdések merülnek fel: Menjen iskolába? Maradjon még óvodában (amennyiben erre a jogszabály
TÁRSADALMI ISMERETEK ÉS GYAKORLATOK
TÁRSADALMI ISMERETEK ÉS GYAKORLATOK Évfolyam: 7. Cél: Tudja alkalmazni a beszédfejlesztés tantárgy témakörein belül tanult ismereteket fokozódó önállósággal. Látókörét kibıvíteni, hogy tágabb környezetét
Testnevelés és sport 1-8. évfolyam
Testnevelés és sport 1-8. évfolyam Alapelvek, célok: A testnevelés és sport mozgásanyagának segítségével az eddiginél nagyobb hatékonysággal fejlesztendık a közoktatásban résztvevı korosztályok fizikai
A BÖLCSİDE SZAKMAI PROGRAMJA
A BÖLCSİDE SZAKMAI PROGRAMJA Készítette: Havasiné Földi Zsuzsanna intézményegységvezetı Szécsény 2010-05-02 Az intézmény neve: II. Rákóczi Ferenc Bölcsıde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola
Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat
Fıvárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet Az iskola Az osztály A tanuló A tanuló neme: Kompetenciaalapú mérés 2007/2008. A N Y A N Y E L V I K É P E S S É G E K 9. é v f o l y a m A változat
A PILISI ÓVODAI INTÉZMÉNY HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA. Cím: 2721 Pilis, Rákóczi út 42. OM azonosító: 033032
Hatályos: 2010. szeptember 01. napjától, Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által meghozott 214/2010. (VIII.26.) számú önkormányzati határozatával visszavonásig. JÓVÁHAGYOTT VÁLTOZAT! 2010.
DROGHASZNÁLAT A VESZPRÉMI EGYETEMISTA FIATALOK KÖRÉBEN ( K U T A T Á S I Z Á R Ó T A N U L M Á N Y)
DROGHASZNÁLAT A VESZPRÉMI EGYETEMISTA FIATALOK KÖRÉBEN ( K U T A T Á S I Z Á R Ó T A N U L M Á N Y) KÉSZÜLT A KÁBÍTÓSZERÜGYI EGYEZTETİ FÓRUM (VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT) MEGBÍZÁSÁBÓL VESZPRÉM,
Az Innováció és az ember avagy: Miért (nem) szeretnek a felhasználók kattintani?
Az Innováció és az ember avagy: Miért (nem) szeretnek a felhasználók kattintani? Esszé az Innováció és kommunikáció tantárgyhoz Készítette: Polgár Péter Balázs, 2007. január 16. A 21. század elejére még
Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam
Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti
CSALÁDOK HELYZETE K É R D İ Í V 2005
Sorszám:... TELEPÜLÉS A VÁLASZADÁS ÖNKÉNTES! CSALÁDOK HELYZETE K É R D İ Í V 25 (25549) 5 6 7 8 Település:... MEGYE 9 1 Mintakód: 1 2 3 4 5 6 TELEPNAG 11 TELEP3 12 KÉRDEZİ KÓDJA KÉRDEZTE:... 13 14 15 16
Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam
Kerettanterv Alapfokú nevelés-oktatás szakasza, alsó tagozat, 1 4. évfolyam Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti
Gyakorlati képzési tájékoztató. Tanító szak(ba)
Apor Vilmos Katolikus Fıiskola Intézményi azonosító: FI 21962 Gyakorlati képzési tájékoztató Tanító szak(ba) Levelezı tagozatos hallgatók részére * Kiadva: a 2011/2012-es tanévben Cím: 2600 Vác, Konstantin
Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Gyermekjóléti és Szociális Intézményének szakmai programja
TT_ules_6_np Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Gyermekjóléti és Szociális Intézményének szakmai programja 1 Téti Kistérség Sokoróaljai Önkormányzatainak Gyermekjóléti és Szociális Intézményének
WINDOWS XP - A GRAFIKUS FELÜLET KEZELÉSE
WINDOWS XP - A GRAFIKUS FELÜLET KEZELÉSE ASZTAL Asztalnak nevezzük a Windows indításakor megjelenı képernyıterületet. Ez a grafikus felhasználói felület. Munkaasztalunk bizonyos tulajdonságait tekintve
Ezek az iskolaérettség kritériumai
Ezek az iskolaérettség kritériumai A törvény szövege szerint az a gyerek, aki az adott évben augusztus 31-ig betölti a 6. életévét, tanköteles korba lép, ami azt jelenti, hogy elkezdheti az iskolát. Azonban
A nyelvi fejlődés állomásai, az evési mechanizmus. logopédus
A nyelvi fejlődés állomásai, az evési mechanizmus változása. Készítette: tt Burom Katalin logopédus Néhány napos csecsemő Nyelvi megértés: Az anyanyelvi és az idegen hangok megkülönböztetése. Nyelvi kifejezés:
14-469/2/2006. elıterjesztés 1. sz. melléklete. KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban
KOMPETENCIAMÉRÉS a fıvárosban 2005 1 Tartalom 1. Bevezetés. 3 2. Iskolatípusok szerinti teljesítmények.... 6 2. 1 Szakiskolák 6 2. 2 Szakközépiskolák. 9 2. 3 Gimnáziumok 11 2. 4 Összehasonlítások... 12
KREATIVITÁS ÉS INNOVÁCIÓ LEGJOBB GYAKORLATOK
KREATIVITÁS ÉS INNOVÁCIÓ LEGJOBB GYAKORLATOK Innovációs Kompetencia Kisokos A kiadvány a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda támogatásával jött létre INNONET Innovációs és Technológiai
Andorka Rudolf Falussy Béla Harcsa István: Idıfelhasználás és életmód
Andorka Rudolf Falussy Béla Harcsa István: Idıfelhasználás és életmód (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Andorka Rudolf Falussy Béla Harcsa István (1990):
Orion SkyQuest XT6, XT8, XT10, XT12 IntelliScope változat. Összeszerelési útmutató
Orion SkyQuest XT6, XT8, XT10, XT12 IntelliScope változat Összeszerelési útmutató 1 2 2. ábra Összeszerelés Miután kibontotta a távcsı dobozait helyezze üzembe a távcsövet. A tubus gyárilag már össze van
A BESZÉDZAVAROK ÉS A TANULÁSI NEHÉZSÉGEK ÖSSZEFÜGGÉSE AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN
Bartusné Major Ágnes A BESZÉDZAVAROK ÉS A TANULÁSI NEHÉZSÉGEK ÖSSZEFÜGGÉSE AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN Az iskolaérettségrıl Az utóbbi évek iskolaérettségi vizsgálatai folyamán tapasztalom, hogy néhány szülı
Befogadó részleg Módszertani délelőtt. 2010. június 8.
A Befogadó részleg tárgyi feltételeirıl, adottságairól. A részleg elhelyezése tökéletesen alkalmas a szükséges izolációra. Az emeleti szinten lehetıség van két, egyenként 12 fıs csoport mőködtetésére,
ORSZÁGOS ELSİSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2010 http://oev.hazipatika.com
10.1.1. Az elsısegélynyújtás alapjai ORSZÁGOS ELSİSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2010 10.1.1.1. Hogyan folytatódik a mondat? Az elsısegélynyújtás olyan egészségügyi beavatkozás, amelyet a. bárki a végleges szakellátás
M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsga befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató M E G O L D Ó L A P szakmai
Zs. Tamás dokumentációja (részletek)
Zs. Tamás dokumentációja (részletek) Óvoda: Malájalma Óvoda, 8888 Ördögrepkény Holdbab u. 71. Tartalom: - Logopédiai vélemény - Szakértői vélemény - - - Egyéni fejlesztési terv 2008. szeptember -. - Egyéni
Gyakorlati képzési útmutató óvodapedagógus szakos, levelezı tagozatos hallgatók részére
Gyakorlati képzési útmutató óvodapedagógus szakos, os hallgatók részére T A R T A L O M A gyakorlati képzés óra~és vizsgaterve 5 A gyakorlóóvodák elérhetıségei 6 A gyakorlati képzés felépítése (rövidítve):
1. Melyek azok a kétjegyű számok, amelyek oszthatók számjegyeik
1991. évi verseny, 1. nap 1. Számold össze, hány pozitív osztója van 16 200-nak! 2. Bontsd fel a 60-at két szám összegére úgy, hogy az egyik szám hetede egyenlő legyen a másik szám nyolcadával! 3. Van
PMD-B200P Felhasználói kézikönyv, 2.0 verzió
1 1 Fontos tudnivalók Kérjük, olvassa el alaposan a termék használata elıtt. A termék célja, hogy biztonságos módon adjon utasításokat kanyarról kanyarra, ezzel segítve a kívánt végcél elérését. Kérjük,
FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV
Modellszám: PFEVEX74910.0 Sorszám: Késıbbi hivatkozás céljából a fenti helyre írja be a sorozatszámot. FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV KÉRDÉSEK? Gyártóként, arra törekszünk, hogy vásárlóink minden igényét kielégítsük.
A HÁZIREND MELLÉKLETE AZ OSZTÁLYOZÓVIZSGA TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEI
A HÁZIREND MELLÉKLETE AZ OSZTÁLYOZÓVIZSGA TANTÁRGYI KÖVETELMÉNYEI MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1. 4. évfolyam 1. évfolyam - Beszéljen a tanuló érthetően, tisztán. - Értse meg iskolai feladatait, tanítója utasításait,
BEREGNYEI JÓZSEF A KÖZÉPFOKÚ RENDÉSZETI SZAKKÉPZÉS ÉS A RENDİRSÉG HATÁRİRSÉG INTEGRÁCIÓJÁNAK KAPCSOLÓDÁSA, LEHETİSÉGEI. Bevezetı
BEREGNYEI JÓZSEF A KÖZÉPFOKÚ RENDÉSZETI SZAKKÉPZÉS ÉS A RENDİRSÉG HATÁRİRSÉG INTEGRÁCIÓJÁNAK KAPCSOLÓDÁSA, LEHETİSÉGEI Bevezetı A címben szereplı téma aktualitását illetve fontosságát húzza alá az a tény,
SZENTENDRE VÁROS ÓVODAI INTÉZMÉNYE NYOLCFORRÁS
SZENTENDRE VÁROS ÓVODAI INTÉZMÉNYE NYOLCFORRÁS HELYI ÓVODAI NEVELÉSI PROGRAM 1 T A R T A L O M TARTALOM: Oldalszám: I. Bevezetı. 2 A Nyolcforrás program nevelési gyakorlatai 3 Az óvoda adatai / Alapító
TANMENETJAVASLAT AZ ÚJ KERETTANTERVHEZ MATEMATIKA 1. ÉVFOLYAM KÉSZÍTETTÉK: KURUCZNÉ BORBÉLY MÁRTA ÉS VARGA LÍVIA TANKÖNYVSZERZŐK 2013
TANMENETJAVASLAT AZ ÚJ KERETTANTERVHEZ MATEMATIKA 1. ÉVFOLYAM KÉSZÍTETTÉK: KURUCZNÉ BORBÉLY MÁRTA ÉS VARGA LÍVIA TANKÖNYVSZERZŐK 2013 1 Kedves Kollégák! Tanmenet javaslatunkkal segítséget kívánunk nyújtani
Böröcz Zsófi vagyok, a Bogyiszlói Hagyományırzı Egyesület tagja.
Böröcz Zsófi vagyok, a Bogyiszlói Hagyományırzı Egyesület tagja. A családunkban több, a falu által is elismert táncos volt. Az elsı az üknagymamám testvére, Szente Béniné Bárdos Zsófi nénasszony, aki szerepel
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 9-12. évfolyam
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9-12. évfolyam A magyar nyelv és irodalom tantárgy biztos és állandó értékeket és a jelenben alakuló, változó kultúrát közvetít. A tantárgy tanítása és tanulása különösen alkalmas
BEVEZETİ I. ELVI ALAPOK
BEVEZETİ A szociális szolgáltatástervezési koncepció elkészítését nem csupán törvényi szabályozás írja elı, hanem a mindinkább elıtérbe kerülı szükséglet-feltáró és azt követı tervezési folyamatok. A korábbi
Elméleti alapok: Fe + 2HCl = FeCl 2 +H 2 Fe + S = FeS FeS + 2HCl = FeCl 2 + H 2 S
6. gyakorlat. Keverék, vegyület,oldat, elegy, szuszpenzió, emulzió fogalma. A vegyületek termikus hatásra bekövetkezı változásai: olvadás, szublimáció, bomlás: kristályvíz vesztés, krakkolódás. Oldódás
LEGFÉLTETTEBB INGATLANOS TITOK
Kizárólag Ingatlanértékesítıknek szóló tanulmány! 3 LEGFÉLTETTEBB INGATLANOS TITOK - avagy mit tegyél, hogy hamarosan a legjobb ingatlanosok között találd magad? - Milyen szabályokat érdemes betartanod,
ANDREETTI KÁROLY ÁLTALÁNOS ÉS MŐVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM II. KÖTET
ANDREETTI KÁROLY ÁLTALÁNOS ÉS MŐVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM II. KÖTET H E L Y I T A N T E R V TARTALOM II. KÖTET H E L Y I T A N T E R V... 3 I. AZ EGYES ÉVFOLYAMOKON TANÍTOTT TANTÁRGYAK, KÖTELEZİ
Matematika A 1. évfolyam. páros, páratlan. 22. modul. Készítették: Szabóné Vajna Kinga Harzáné Kälbli Éva Molnár Éva
Matematika A 1. évfolyam páros, páratlan 22. modul Készítették: Szabóné Vajna Kinga Harzáné Kälbli Éva Molnár Éva matematika A 1. ÉVFOLYAM 22. modul Páros, páratlan modulleírás A modul célja Időkeret Ajánlott
Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal
Matematika A 2. évfolyam Nyitott mondatok Bennfoglalás maradékkal 35. modul Készítette: Szitányi Judit 2 modulleírás A modul célja Időkeret Ajánlott korosztály Modulkapcsolódási pontok A képességfejlesztés
bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: Születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. RÉSZ: Az Úr Jézus példázatai A két adós Olvasd
Mozgásjavító Gyermek- és Ifjúsági Központ
Mozgásjavító Általános Iskola, Szakközépiskola, Egységes Gyógypedagógia Módszertani Intézmény és Diákotthon Mozgásjavító Gyermek- és Ifjúsági Központ TARTALOMJEGYZÉK. Az intézmény bemutatása... 5.. Az
Várpalota Város Önkormányzatának szociális szolgáltatástervezési koncepciója
Várpalota Város Önkormányzatának szociális szolgáltatástervezési koncepciója 2004. november 2 T a r t a l o m Bevezetés 3 I. HELYZETKÉP 4 I.1. Várpalota város társadalmi, gazdasági helyezte 4 II. A SZOCIÁLIS
I. A TÖRVÉNYJAVASLATHOZ
Az Eötvös Károly Intézet véleménye az elektronikus közszolgáltatásról szóló T/6767. számú törvényjavaslatról és az ahhoz benyújtott módosító javaslatokról Az alábbi szakvélemény a vizsgált rendelkezéseket
TÉGLATEST, KOCKA, GÖMB TÉGLALAP, NÉGYZET, KÖR
Matematika A 3. évfolyam TÉGLATEST, KOCKA, GÖMB TÉGLALAP, NÉGYZET, KÖR 40. modul Készítette: SZILI JUDIT (A 11., 13., 15. PONTOT: LÉNÁRT ISTVÁN) matematika A 3. ÉVFOLYAM 40. modul TÉGLATEST, KOCKA, GÖMB
Piroska Óvoda 1171 Budapest, Pesti út 368. A PIROSKA ÓVODA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA
Piroska Óvoda 1171 Budapest, Pesti út 368. A PIROSKA ÓVODA MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA 2007 T A R T A L O M J E G Y Z É K I. Bevezetés 3 I.1 Óvodánk bemutatása a minıségfejlesztés szempontjából 3 I.2 Fenntartói
Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/
Az óvodai és iskolai étkezés, napközi /tények és vélemények/ Budapest, 2006. június Bevezetés A Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program Iroda 2006. márciusában megbízást adott a Szonda Ipsos Média,- Vélemény-
Tájékoztató a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXl. törvényrıl
Tájékoztató a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXl. törvényrıl A Ket. módosításának lényegesebb elemei: A 2008. évi CXI. Tv. módosította a Ket-et. Ezt
M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsga befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató M E G O L D Ó L A P szakmai
NetB@nk szolgáltatásról
Székhely: 6065 Lakitelek, Liget u. 2. Levelezési cím: 6000 Kecskemét, Kisfaludy u.8. Telefon: (76) 502-650 e-mail: kozpont@lakitelek.tksz.hu Kirendeltségek: Lakitelek (76) 449-135 Nyárlırinc (76) 343-015
Nem teljesen nyilvánvaló például a következı, már ismert következtetés helyessége:
Magyarázat: Félkövér: új, definiálandó, magyarázatra szoruló kifejezések Aláhúzás: definíció, magyarázat Dılt bető: fontos részletek kiemelése Indentált rész: opcionális mellékszál, kitérı II. fejezet
BÉRSZÁMFEJTÉST ÉRINTİ VÁLTOZÁSOK 2011
BÉRSZÁMFEJTÉST ÉRINTİ VÁLTOZÁSOK 2011 VÁLTOZÁSOK 2011.ÉVRİL SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓ Egykulcsos SZJA 2011. január 1-jétıl az adó mértéke egységesen 16 százalék, ami a felbruttósítás elıtti jövedelemre vetítve
Komposztálás Hogy is csináljam?
Komposztálás Hogy is csináljam? A kerti komposztálás az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy személyesen is tegyen valamit bolygónkért, világunk és gyermekeink szebb jövıjéért! Tudta Ön, hogy éves szinten
Helyi tanterv Német nyelv
Helyi tanterv Német nyelv 1. A német nyelv tantárgy általános céljai és feladatai Az idegen nyelv műveltségi terület, ezen belül pedig a német nyelv tantárgy céljai és tartalma összhangban állnak a Nemzeti
TÁPLÁLKOZÁS ÉS TUDOMÁNY VIII. évfolyam 12. szám, 2007. december
Tisztelt Olvasó! A Táplálkozás és Tudomány címő hírlevél célja az, hogy az újságírók számára hiteles információkat nyújtson az egészséges táplálkozásról, életmódról, valamint a legújabb tudományos kutatási
A gyermek egyéni fejlődésének nyomon követési dokumentuma 3-7 éves korig
intézmény A gyermek egyéni fejlődésének nyomon követési dokumentuma éves korig nevű gyermek számára Óvodába érkezés időpontja: Iskolába lépés időpontja: Tartalom: Gyermek anamnézise Bemeneti szint mérés
BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA
BALATONFÖLDVÁRI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA 2008. Q u a l y - C o O k t a t á s i T a n á c s a d ó 1141 Budapest, Fogarasi út 111. Tel. fax: (1) 239-1460; (1) 451-0391;
A 202/2011.(VIII.25.) KT határozat melléklete SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA HELYI ÓVODAI NEVELÉSI PROGRAMJA
A 202/2011.(VIII.25.) KT határozat melléklete SAJÓSZENTPÉTERI KÖZPONTI NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA HELYI ÓVODAI NEVELÉSI PROGRAMJA Készítette: Székelyné Drahos Mária óvodavezetı -1- Az Intézmény jellemzıi adatai
Magyar nyelv és irodalom
Magyar nyelv és irodalom tantárgy 1-3. évfolyam 2013. Bevezetés célok, alapelvek Célok, feladatok Az alapfokú nevelés-oktatás első szakasza, az alsó tagozat az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti
Kenessey Albert Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Gerjen HEFOP 2.1.5. Készült a Humánerıforrás-fejlesztı Operatív Program támogatásával
enessey Albert Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda Gerjen HEFOP 2.1.5 észült a Humánerıforrás-fejlesztı Operatív Program támogatásával Tanulási képességek fejlesztése Adaptáció A bátai általános
Helyi tanterv az Egészségtan tantárgy oktatásához
Helyi tanterv az Egészségtan tantárgy oktatásához Szakközépiskola:10. osztály 1. A tanterv szerzıje: Szalai Magdolna 2. Óraszámok: 10. osztály 74 óra (heti 2 óra) 3. Általános célok: Célok és feladatok:
HIDASNÉMETI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK SZERVEZETFEJLESZTÉSE SZERVEZETFEJLESZTÉSI FELMÉRÉS BELSİ ELLENİRZÉS KÉZIRAT
InterMap Térinformatikai Tanácsadó Iroda 1037 Budapest, Viharhegyi út 19/c. Tel.: 06-1-212-2070, 06-1-214-0352, Fax: 06-1-214-0352 Honlap: www.intermap.hu, e-mail: info@intermap.hu HIDASNÉMETI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
Értelmezı rendelkezések
18/2008. (XII. 3.) SZMM rendelet az egyéni védıeszközök követelményeirıl és megfelelıségének tanúsításáról A munkavédelemrıl szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. (4) bekezdés a) pont aa) alpontjában kapott
TARTALOMJEGYZÉK VÉLEMÉNYEZÉS, ELFOGADÁS, JÓVÁHAGYÁS... HIBA! A KÖNYVJELZŐ NEM LÉTEZIK.
1-4. OSZTÁLY TARTALOMJEGYZÉK HELYI TANTERV... 4 ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS SZAKASZA, ALSÓ TAGOZAT, 1 4. ÉVFOLYAM... 4 AZ 1-4. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI RENDSZERE ÉS ÓRASZÁMAI... 9 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM... 10
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA
1 JÓVÁHAGYOTT VERZIÓ! PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÁS TERVEZÉSI KONCEPCIÓJA Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Pilis Város Egészségügyi Szolgáltatás-tervezési Koncepcióját
Tartalomjegyzék. Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék 2 Tartalomjegyzék... 2... 6 Alapfogalmak tisztázása... 6 Bemelegítés... 11 Nyújtás... 12 Eszközök... 12 Alapozó zsírégetı edzés... 13 Haladó zsírégetı edzés... 14 Naplózás...
A bemeneti mérés eredménye az 1. évfolyamon
ÚJBUDAI PEDAGÓGIAI INTÉZET 1117 Budapest, Erőmű u. 4. sz. Tel/fax: 381-0664 e-mail: pszk@pszk.hu A bemeneti mérés eredménye az 1. évfolyamon Tartalom: Általános és speciális részkészségek mérésének összefoglaló
P r e z e n t á c i ó. T a r t a l o m
P r e z e n t á c i ó T a r t a l o m Mintafeladatok... 391 1. Feladat... 391 Megoldás... 391 2. Feladat... 394 Megoldás... 394 3. Feladat... 397 Megoldás... 398 4. Feladat... 399 Megoldás... 401 Gyakorló
Háztartásunk hulladékai
Háztartásunk hulladékai Tanulói feladatlap Csoport:. Elérhetı szám:.. Elért szám:. Ssz. Feladat Pont Szám Idı Perc 1. A hulladék egyidıs az élettel. Minden élılény termel valamiféle hulladékot élete során,
Bertóthyné dr. Végvári Erzsébet: Módszertani útmutató a felsıfokú szakképzésben részt vevı hallgatók számára az
B/IV. Külsı szakmai gyakorlat kidolgozása (tananyagának, tematikáinak, módszertani útmutatóinak kidolgozása a külsı szakmai gyakorlaton részt vevı hallgatók számára) Bertóthyné dr. Végvári Erzsébet: Módszertani
ÉN MÁR ISKOLÁS LESZEK!
ÉN MÁR ISKOLÁS LESZEK! 1 "A gyermeket tiszteletben kell fogadni, szeretetben kell nevelni és szabadságban kell elbocsátani." /Rudolf Steiner/ Készítette: Fürjes-Gáborné Csépányi Ágnes intézményvezető Azonos
A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA
JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSA 1051 Budapest, Nádor u. 22. 1387 Budapest, Pf. 40.Telefon: 475-7100 Fax: 269-1615 A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA Ügyszám: J-5027/2008. Tárgy:
Újszászi. Általános Iskola Óvoda, Bölcsıde, Pedagógiai Szakszolgálat Nevelési Központ
Újszászi Általános Iskola Óvoda, Bölcsıde, Pedagógiai Szakszolgálat Nevelési Központ INTÉZMÉNYI MINİSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA Hatálya kiterjed az Újszász Város Önkormányzat által fenntartott Újszászi Általános
Az elektronikus napló
Az elektronikus napló I. Bevezetés A napló az iskolai élet egyik fontos velejárója, a tanárok ebben vezetik a diákok jegyeit, hiányzásait, valamint könyvelik az órával és a diákokkal kapcsolatos egyéb
hozzáadás, elvétel kapcsolata szöveges feladatok
Matematika A 1. évfolyam hozzáadás, elvétel kapcsolata szöveges feladatok 18. modul Készítették: C. Neményi Eszter Sz. oravecz Márta matematika A 1. ÉVFOLYAM 18. modul hozzáadás, elvétel kapcsolata szöveges
A kínai kalligráfia stílusirányzatai és azok kialakulása
ELTE BTK Mővészetelméleti és Médiakutatási Intézet A kínai kalligráfia stílusirányzatai és azok kialakulása Peccol Áron* *Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, 1117 Budapest, Pázmány P.
MEZİGAZDASÁGI SZEMLE HAVI FOLYÓIRAT. VII. évfolyam. Magyar-Óvár, 1889. évi deczember hó. XII. füzet.
MEZİGAZDASÁGI SZEMLE HAVI FOLYÓIRAT. VII. évfolyam. Magyar-Óvár, 1889. évi deczember hó. XII. füzet. Mezıgazdasági szakoktatásnak és a praxis. Mezıgazdasági tanintézeteink ellen gyakran hallhatjuk azt
Integrált rendszerek az Európai Unió országaiban Elınyeik és hátrányaik
TÁMOP 1.3.1-07/1-2008-0002 kiemelt projekt A foglalkoztatási szolgálat fejlesztése az integrált munkaügyi és szociális rendszer részeként Stratégiai irányítás és regionális tervezés támogatása komponens
1. A MÁSODIK OSZTÁLYBAN TANULTAK ISMÉTLÉSE
1. A MÁSODIK OSZTÁLYBAN TANULTAK ISMÉTLÉSE 1. Írd le számokkal! Hat, tizenhat,,hatvan, hatvanhat, ötven, száz, tizenhét, húsz nyolcvankettı, nyolcvanöt. 2. Tedd ki a vagy = jelet! 38 40 2 42 50+4
Figyelemfejlesztés. Auditív figyelem
Figyelemfejlesztés Vizuális figyelem: Mi változott? Keresd a párját! (pl. memóriakártyákkal) Kakukktojás játékok Melyik nem illik a sorba? Keresd az egyformákat! Pontok összekötése Építs ugyanilyet (pl.
Családok helyzete 2007
SORSZÁM 1 2 3 4 BLOKKSZÁM 0 1 5 6 Családok helyzete 2007 02 2 SORSZÁM 1 2 3 4 BLOKKSZÁM 0 2 5 6 A HÁZTARTÁSFİ KIVÁLASZTÁSA: A háztartásfı a legidısebb 18-62 év közötti (1987-1943 között született) férfi.
Méretlánc átrendezés a gyakorlatban (Készítette: Andó Mátyás, a számonkérés az elıadás és a gyakorlat anyagára is kiterjed.)
Andó Mátyás: Méretlánc átrendezés a gyakorlatban, 21 Gépész Tuning Kft. Méretlánc átrendezés a gyakorlatban (Készítette: Andó Mátyás, a számonkérés az elıadás és a gyakorlat anyagára is kiterjed.) 1. CNC
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 4 példányban! /2012. 1. sz. példány
Esztergom Város Polgármesteri Hivatala 2501 Esztergom, Széchenyi tér 1. Pf. 92. Készült: 4 példányban! /2012. 1. sz. példány JEGYZİKÖNYV ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. június
bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Bibliatanulmányozó Feladatlap 1. 2.
Írd ide az adataidat! Neved: Korod: születésnapod: Címed: Telefonszámod: e-mail címed: Aki javítani szokta: Bibliatanulmányozó Feladatlap bibliai felfedező 1. TörTéNET: Az imádság Mi az imádság? Találkoztál
Varga Tamás Matematikaverseny 8. osztályos feladatok megoldásai iskolai forduló 2010.
Varga Tamás Matematikaverseny 8. osztályos feladatok megoldásai iskolai forduló 2010. 1. feladat tengeren léket kapott egy hajó, de ezt csak egy óra múlva vették észre. Ekkorra már 3 m 3 víz befolyt a
Módszertan Pedagógiai kutatásmódszertan tárgyból a kooperatív tanulással kapcsolatos kompetencia alapú módszer(ek) felhasználásával
Módszertan Pedagógiai kutatásmódszertan tárgyból a kooperatív tanulással kapcsolatos kompetencia alapú módszer(ek) felhasználásával Készült: A Gyır-Sopron-Moson megyei Pedagógiai Intézettel együttmőködve
SZÖVEGÉRTÉS SZÖVEGALKOTÁS A
SZÖVEGÉRTÉS SZÖVEGALKOTÁS A 3. ÉVFOLYAM ÉN, TE... MI II. GYŰJTEMÉNY 1. APU NÁLUNK A MŰSZAKI ZSENI 3 2. LILLA ÉS A CSODARADÍR 20 3. ANYANYELVI TAPASZTALATSZERZÉS LILLA ÉS A CSODARADÍR 34 4. CSALÁS 49 5.
Élethelyzetek. Dr. Mészáros Attila. Élethelyzetek. Élethelyzetek. Élethelyzetek. Élethelyzetek. 2. Élethelyzetek, konfliktusok
Négy alaphelyzetet különböztetünk meg, attól függıen, hogy Az innováció humánaspektusai: üzleti kommunikáció alárendelt, felsıbbséggel bíró vagy egyenlı a személyközi kapcsolat. A pozitív és negatív simogatás
A TERMİHELYI TÉNYEZİK ÉS A KÖLTSÉG-HOZAM ADATOK KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉSEK
1 A TERMİHELYI TÉNYEZİK ÉS A KÖLTSÉG-HOZAM ADATOK KÖZÖTTI ÖSSZEFÜGGÉSEK Az ember tudatos gazdasági cselekedeteinek fı mozgatórugója a haszonra való törekvés. Ennek a célnak az eléréshez azonban nem hagyhatók
Koreografált gimnasztikai mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának vizsgálata
Koreografált gimnasztikai mozgássorok elsajátításának és reprodukálásának vizsgálata Doktori tézisek Fügedi Balázs Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) Sporttudományi Doktori Iskola
Dr. Mészáros Attila. Kezdetek. Az innováció humánaspektusai: Tárgyalástechnika üzleti kommunikáció. Az emberi kommunikáció fajtái
Kezdetek Az innováció humánaspektusai: Tárgyalástechnika üzleti kommunikáció 4. Non-verbális kommunikáció A Gutenberg galaxis Fotográfia A közlekedés fejlıdése új kommunikációs igényeket gerjeszt kommunikáció
Ahhoz, hogy mondatok halmazát érthetô egésszé, szöveggé rakd
III. SZÖVEGTAN 2. A SZÖVEG SZINTAKTIKAI KAPCSOLÓELEMEI Ahhoz, hogy mondatok halmazát érthetô egésszé, szöveggé rakd össze, szövegösszetartó elemekre van szükség. Amikor szöveget alkotsz, szinte önkéntelenül
JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testületének. nyilvános, rendkívüli ülésérıl. 2013. augusztus 8.
Ügyszám: 192-77/2013. JEGYZİKÖNYV nyilvános, rendkívüli ülésérıl 2013. augusztus 8. Nyirád 2013 1 Jegyzıkönyv Készült: Az ülés helye: nyilvános, rendkívüli ülésérıl Nyirádi Közös Önkormányzati Hivatal
15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS
15. BESZÉD ÉS GONDOLKODÁS 1. A filozófiának, a nyelvészetnek és a pszichológiának évszázadok óta visszatérô kérdése, hogy milyen a kapcsolat gondolkodás vagy általában a megismerési folyamatok és nyelv,