ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT. a Tiszanagyfalui Általános Iskola szervezeti és működési szabályzatának melléklete
|
|
- Tamás Szalai
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1. sz. melléklet ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Tiszanagyfalui Általános Iskola szervezeti és működési szabályzatának melléklete 1. Az intézményünkben folyó adatkezelésnek és adattovábbításnak mindenben meg kell felelnie az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló évi CXII. törvény, valamint a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény előírásainak. 2. Az intézményben csak azon személyes és különleges adatokat lehet kezelni, melyekre a magasabb jogszabályok előírásai lehetőséget biztosítanak. Kivételes esetben (Pl.: statisztikai adatgyűjtésnél, tudományos kutatásnál stb.) ez alól az iskola igazgatója felmentést adhat, de ebben az esetben az érintett dolgozóval vagy az érintett tanuló szülőjével közölni kell, hogy az adatszolgáltatás önkéntes. 3. Az intézmény adatkezelési tevékenységéért az intézmény igazgatója egy személyben felelős. Adatkezelési jogkörének gyakorlásával az intézmény egyes dolgozóit bízza meg az alábbi pontokban részletezett módon. 4. Az adatok felvételével, nyilvántartásával megbízott dolgozók a munkaköri leírásukban szereplő feladatokkal kapcsolatosan: a) az alkalmazottak adatait felvehetik, nyilvántarthatják: igazgatóhelyettes, iskolatitkár, b) a tanulók adatait felvehetik, nyilvántarthatják: igazgatóhelyettes, iskolatitkár, osztályfőnökök, napközis nevelők, gyermek- és ifjúság védelmi felelős,
2 5. Az adatok továbbításával megbízott dolgozók a köznevelési törvény által engedélyezett esetekben: a) az alkalmazottaknak a munkaköri leírásukban szereplő feladatokkal kapcsolatos adatait továbbíthatja: igazgató, igazgatóhelyettes, iskolatitkár, b) az alkalmazottak adatait a bíróságnak, rendőrségnek, ügyészségnek, a közneveléssel összefüggő igazgatási tevékenységet végző közigazgatási szervnek, a munkavégzésre vonatkozó rendelkezések ellenőrzésére jogosultaknak és a nemzetbiztonsági szolgálatnak az intézmény igazgatója továbbíthatja. 6. A tanulók adatait a köznevelési törvény által engedélyezett esetekben továbbíthatja: a fenntartó, a bíróság, rendőrség, ügyészség, a települési önkormányzat jegyzője, a közigazgatási szerv, a nemzetbiztonsági szolgálat, a középiskola, az egészségügyi, iskola-egészségügyi feladatot ellátó intézmény, a családvédelemmel foglalkozó intézmény, szervezet, a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó szervezet, intézmény, a tankönyvforgalmazó, a pedagógiai szakszolgálat intézményei, a KIR működtetője, a szülő részére az intézmény igazgatója; a fenntartó, a középiskola, az egészségügyi, iskola-egészségügyi feladatot ellátó intézmény, a családvédelemmel foglalkozó intézmény, szervezet, a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó szervezet, intézmény, a tankönyvforgalmazó, a pedagógiai szakszolgálat intézményei, a KIR működtetője, a szülő részére az intézmény igazgatóhelyettese; a fenntartó, a középiskola, az egészségügyi, iskola-egészségügyi feladatot ellátó intézmény, a családvédelemmel foglalkozó intézmény, szervezet, a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó szervezet, intézmény, a tankönyvforgalmazó, a pedagógiai szakszolgálat intézményei, a KIR működtetője, a szülő részére az iskolatitkár; a középiskola, a családvédelemmel foglalkozó intézmény, szervezet, a gyermekés ifjúságvédelemmel foglalkozó szervezet, intézmény, a pedagógiai szakszolgálat intézményei, a szülő részére az osztályfőnök;
3 a családvédelemmel foglalkozó intézmény, szervezet, a gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó szervezet, intézmény, a szülő részére a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős; a tankönyvforgalmazó részére a tankönyvfelelős. 7. Az alkalmazottak adatait a közalkalmazottak személyi anyagában kell nyilvántartani. A személyi anyag része a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény alapján összeállított közalkalmazotti alapnyilvántartás. A személyi anyagot az e célra személyenként kialakított gyűjtőben zárt szekrényben kell őrizni. Az alkalmazottak személyi anyagának vezetéséért és rendszeres ellenőrzéséért az igazgató a felelős. 8. A tanulóknak a jogszabályokban biztosított kedvezményekre jogosító adatait a számviteli szabályoknak megfelelő pénzügyi nyilvántartásokhoz csatolva kell nyilvántartani. Ennek kezeléséért az intézmény igazgatóhelyettese a felelős.
4 2.sz. melléklet MUNKAKÖRI LEÍRÁS igazgatóhelyettes Munkavállaló neve: Munkakör megnevezése: Szak megnevezése: Egyéb megbízások: Fizetési osztály: Kulcsszám: Kinevezés: A munkakör felett a munkáltatói jogkör gyakorlója: Tiszanagyfalui Általános Iskola igazgatója Általános munkaidő - beosztás: - heti munkaideje 40 óra A munkakörnek utasítást adó munkakörök: - igazgató Igazgatóhelyettesi megbízásnak megfelelően alárendelt munkakör: pedagógus és szakvizsgázott pedagógus munkakörök nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak A munkakör célja: A köznevelési törvény szerint az intézmény iskolaigazgatói, vezetői feladatai ellátásában való aktív közreműködés. Helyettesítés rendje: - Az alábbi munkaköröket helyettesítheti - pedagógus és szakvizsgázott pedagógus munkakörök, - Az alábbi munkakörök helyettesíthetik: - pedagógus és szakvizsgázott pedagógus munkakörök. - Az igazgatóhelyettes helyettesíti az igazgatót a kizárólagos igazgatói feladatkörök kivételével betegsége, szabadsága, hivatalos távolléte esetén, tartós távolléte esetén írásos meghatalmazást ad a teljes vezetői jogkör gyakorlására, melyet egyeztet a tankerületi igazgatóval. - Az igazgatóhelyettes helyettesítéséről, szabadságáról az igazgató gondoskodik. - Helyettesítésére vonatkozó szabályokat az intézményi SZMSZ tartalmazza.
5 A munkakörre vonatkozó legfontosabb előírások: évi LXXIX. törvény a közoktatásról, évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről, - 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet - 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról - 326/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról - Alapító okirat, - SZMSZ, - Házirend, - Pedagógiai program A munkavégzés helye: Tiszanagyfalui Általános Iskola 4463 Tiszanagyfalu, Kossuth út 47. A MUNKAKÖR TARTALMA Általános vezetési feladatok: Működési feltételek: Közreműködik a szakszerű és törvényes belső szabályozás feltételeinek megteremtésében. Közreműködik abban, hogy rendelkezésre álljanak a jogszabályban előírt szabályozások. Alapító okirattal kapcsolatos feladatok: Az intézmény alapító okiratában foglaltakat figyelemmel kíséri, indokolt esetben észrevételt tesz az iskola igazgatónál. A Szervezeti és Működési Szabályzattal kapcsolatos feladatok: Közreműködik az intzéményi SZMSZ elkészítésében Részt vesz az SZMSZ rendszeres felülvizsgálatában, kiegészítésében. Házirenddel kapcsolatos feladatok: Közreműködik a házirend elkészítésében, aktualizálásában. Javaslatokat tesz a házirend módosítására. Közreműködik a házirend - nyilvánosságában és - ellátottak részére történő átadásában. Adatnyilvántartás, kezelés: Részt vesz az intézményi működéhez szükséges adatvédelmi szabályok kialakításában, ennek érdekében közreműködik: - a közalkalmazottak személyi adatai - tanulók személyi adatai - a közérdekű adatok kezelésére vonatkozó belső szabályzatok elkészítésében. Közreműködik a helyi iratkezelési szabályzat elkészítésében.
6 Részt vesz a pedagógus igazolvánnyal kapcsolatos feladatok ellátásában. Részt vesz a diákigazolvánnyal kapcsolatos feladatok ellátásában. Közreműködik az SZMSZ, Házirend nyilvánosságra hozatalában. Részt vesz a közérdekű adatok nyilvánosságra hozatalában. Munkáltatói jogkörök gyakorlása: Az iskolaigazgató helyettesítése során, az SZMSZ-ben meghatározott helyettesítési rend szerint gyakorolja a munkáltatói jogokat. Továbbképzés, képzés: Közreműködik a továbbképzési program és az éves beiskolázási terv elkészítésében. Részt vesz a továbbképzési kötelezettségek és a kötelezettségek nyomon követésére alkalmas nyilvántartások vezetésében. Veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszer: Közreműködik a gyermekvédelmi hatóságok által működtetett veszélyetetettséget észlelő és jelző rendszerben, indokolt esetben jelzi az igazgatónak, ha a gyermek veszélyeztetettségét tapasztalja. Esélyegyenlőség: Közreműködik az intézményi esélyegyenlőségi terv kidolgozásában és végrehajtásában. Segíti az iskolaigazgatót az esélyegyenlőség érvényesítésében. Munkaidő-nyilvántartás: Közreműködik abban, hogy - a pedagógusok vezessék a munkaidő-nyilvántartást, - elkészüljön - a személyre szóló feladatmegosztás, - tantárgyfelosztás Az igazgató az igazgatóhelyettesre ruházza át a pedagógusok munkából való távolmaradásának, szabadságolásának, helyettesítésének, valamennyi írásos igazgatói engedéllyel - ellátott túlóra és túlmunkájának nyilvántartását, ellenőrzését, jogosságának igazolását, anyagi és fegyelmi felelősség mellett. Intézményegységek vezetésével kapcsolatos feladatok: Közreműködik abban, hogy a székhely és a telephely összehangoltan, egy intézményként működjön. Segíti az iskolaigazgatót az intézmény szakmai munkájának irányításában. Az intézmény közoktatási feladatihoz kapcsolódó vezetési feladatok Pedagógiai Programmal kapcsolatos feladatok: Szaktudásával támogatja a Pedagógiai Program elkészítését. Részt vesz a Pedagógiai Program összeállításában.
7 Munkatervvel kapcsolatos feladatok: Feladatokat lát el az iskolai munkaterv elkészítése során, a munkaterv keretében részt vesz a nevelési év rendjének meghatározásában. A munkaterv elkészítése során kikéri a Diákönkormányzat, a Szülői szervezet véleményét. Nevelőtestülettel, alkalmazotti közösséggel, szakmai munkaközösséggel kapcsolatos feladatok: Segíti a nevelőtestület vezetését. Támogatja a nevelőtestület jogkörébe tartozó döntések előkészítési feladatait, részt vesz azok megszervezésében, valamint azok végrehajtása ellenőrzésében. Támogatja az iskolaigazgató nevelő-oktató munkát irányító és ellenőrző tevékenységét. Segíti az alkalmazotti közösséggel kapcsolatos feladatok ellátását. Segíti a szakmai munkaközösségek tevékenységét. Döntési, együttműködési feladatok: Döntés-előkészítési feladatokat lát el az intézmény működésével kapcsolatosan minden olyan ügyben, melyben az intézményvezető dönt, és a döntés-előkészítésre utasította. Döntés-előkészítési feladatokat lát el a tanuló intézményi jogviszonya keletkezése és megszűnése tárgyában, melyben az intézményvezető dönt és a döntés-előkészítésre utasította. Együttműködik a - munkavállalói érdekképviseleti szervvel, - diákönkormányzattal, - szülői szervezetekkel. Az iskolai oktatás megszervezése: Közreműködik a tanulók nevelésének-oktatásának megszervezésében. Részt vesz a pedagógiai programmal kapcsolatos tájékoztatási feladatok ellátásában. Részt vesz az intézményi órarend elkészítésében. Figyelemmel kíséri az iskolai tankönyvellátás rendjét. Szakmai ellenőrzés: Közreműködik a pedagógusok szakmai tevékenységének ellenőrzése, felmérése megszervezésében. Értékeli a nevelő-oktató munkát I. félév, beszámoló készítése. Egyéb feladatok: Az igazgatóval folyamatos egyeztetés mellett eleget tesz az intézmény adatszolgáltatási kötelezettségeinek, határidőre elkészíti az intézményi statisztikát. Közreműködik, vezeti, vezetteti a tanügyi nyilvántartásokat, ellenőrzésüket folyamatosan végzi. Általános, közoktatási, szakmai ellenőrzési munkájáról folyamatosan beszámol az igazgatónak, rendszeresen tájékoztatja az igazgatót. Közreműködik a nemzeti és az iskolai ünnepek munkarendhez igazodó méltó megszervezésében. Segíti az iskolaigazgató gyermek- és ifjúságvédelmi munkát irányító tevékenységét. Segíti a tanulóbalesetek megelőzésével kapcsolatos irányítási tevékenységet.
8 Közreműködik a tanulók felvételével, a tanulói jogviszony megszűnésével, a tanuló fejlődésével, tanulmányi előmenetelével kapcsolatos feladatok ellátásában. Segíti a nevelési tanácsadóval, a szakértői és rehabilitációs bizottsággal való kapcsolattartást. Közreműködik a pályázatokkal kapcsolatos ügyviteli tevékenységek lebonyolításában. Szervezi, felügyeli a vizsgák zavartalan lebonyolítását, azok dokumentációs feladatait. Speciális nevelési oktatási feladatok: Közreműködik a speciális oktatást igénylő tanuló iskolai oktatása feltételeinek megszervezésében, az oktatáshoz szükséges személyes és tárgyi feltételek biztosításában. Az intézmény működtetése: Segíti az iskolaigazgatót az intézmény költségvetési gazdálkodása során abban, hogy a működéshez szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosítottak legyenek. Támogatja az iskolaigazgatót az intézmény takarékos gazdálkodása érdekében. Irányítja az intézményi leltározási folyamatokat. Az intézmény egész területén betartja, betartatja a tűzvédelmi és munkavédelmi jogszabályokat, előírásokat. A KIR3 rendszerben a jogosultságok feladását rögzíti. Az intézmény működésével kapcsolatosan a tankerületi eljárásrend alapján vezeti a működéshez szükséges anyag és eszközbeszerzést, valamint a szolgáltatási igényekhez köthető igénybejelentő lapokat, nyomtatványok kitöltését, vezetését, a szolgáltatási igény előkészítését. Az intézményi kiadási kötelezettségvállalás nyilvántartásba vételi bizonylatok kezelése. Készpénzkezelés: igénylés, átvétel, elszámolás a KLIK belső szabályzata alapján. Kötelezettségvállalása kiterjed a készpénz felvételére, kezelésére és az azzal történő elszámolásra. Rendszeresen beszámol az igazgatónak az intézmény egész működéséről az érdemi problémákat konkrét megoldási javaslattal jelzi. Munkaköri leírásában foglaltakat az igazgató utasítása, rendelkezései szerint, önállóan, személyesen, teljes jogszabályi felelősséggel illetve a további munkakörnek korlátozott jogkörrel alárendelt vezetői munkaköröket ellátók bevonásával, a feladat ellátására történő utasítással látja el. Határidőre elvégzi mindazokat a feladatokat, amelyekkel az igazgató esetenként megbízza. Feladatköri kapcsolatok A nevelőtestület és az iskolavezetés tagjaként elősegíti a jó munkahelyi légkör kialakulását, munkakapcsolatot tart a kollégákkal, gyerekekkel, szülőkkel, munkaközösségekkel és az iskola egyéb dolgozóival. Kiegyensúlyozott kapcsolatot tart azoknak az intézményeknek, szervezeteknek és hatóságoknak az alkalmazottaival, képviselőivel, akiknek együttműködése szükséges feladatainak ellátásához.
9 Jogkör, hatáskör: Ismerve a megbízatására vonatkozó törvényeket, rendeleteket és igazgatói utasításokat, gyakorolja a jogszabályban biztosított jogokat. Köteles az igazgató figyelmét felhívni az előírásoktól eltérő munkavégzésre, magatartásokra és állapotokra. Felelősségre vonható: A munkaköri feladatainak határidőre történő elmulasztásáért, vagy hiányos elvégzéséért. Az intézményvezető utasításának igénytől eltérő végrehajtásáért. A jogszabályok, a munkahelyi fegyelem és bizalmi jelleg, a munkatársak és a gyermekek jogainak megsértéséért. A vagyonbiztonság és higiénia veszélyeztetéséért. A tűz- és munkavédelem be nem tartásáért, környezetvédelmi hiányosságokért. Gyermekek iskolán belüli testi veszélyeztetéséért. A munkaköri leírásban foglaltak évente felülvizsgálatra kerülnek. Tiszanagyfalu, igazgató ZÁRADÉK A munkaköri leírást a mai napon átvettem, az abban foglaltakat magamra nézve kötelezőnek ismerem el. Tiszanagyfalu, átvevő
10 Munkavállaló neve: Munkakör megnevezése: Szak megnevezése: Egyéb megbízások: Fizetési osztály: Kulcsszám: Kinevezés: MUNKAKÖRI LEÍRÁS Tanár A munkakör felett a munkáltatói jogkör gyakorlója: Tiszanagyfalui Általános Iskola igazgatója Általános munkaidő - beosztás: - heti munkaideje 40 óra - kötött munkaidő: heti 32 óra (tanítási óra + nevelés oktatással le nem kötött rész) A munkakörnek utasítást adó munkakörök: - igazgató, igazgatóhelyettes A munkakörnek alárendelt munkakörök: nincsenek A munkakör célja: A köznevelési törvényben előírtak alapján, az intézmény oktatási-nevelési feladatainak ellátása elméletileg megalapozott ismeretek, készségek és képességek birtokában. Helyettesítés rendje: - A munkakör az alábbi munkaköröket helyettesítheti - pedagógus és szakvizsgázott pedagógus munkakörök, - A munkakört az alábbi munkakörök helyettesíthetik: - pedagógus és szakvizsgázott pedagógus munkakörök. - Helyettesítéséről / szabadságolásáról az igazgatóhelyettes gondoskodik. A munkakörre vonatkozó legfontosabb előírások: évi LXXIX. törvény a közoktatásról, évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről, - 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet - 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról - 326/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról - Alapító okirat, - SZMSZ, - Házirend, - Pedagógiai program A munkavégzés helye: Tiszanagyfalui Általános Iskola 4463 Tiszanagyfalu, Kossuth út 47.
11 A MUNKAKÖR TARTALMA Tanár Szakmai feladatok Általános szakmai feladatok A tanári tevékenységgel kapcsolatos általános szakmai feladatok: - A tanár rendelkezik a korszerű általános műveltséggel, társadalmi érzékenységgel. - Tevékenysége során tiszteletben tartja az egyetemes emberi és nemzeti értékeket, az erkölcsi normákat. - Tevékenysége során kifejezésre juttatja egyéni és közösségi felelősségérzetét. Közösségi feladatokat vállal. Együttműködés a szülőkkel: - Munkája során együttműködik a szülőkkel a tanulók személyiségének fejlesztésében, képességeinek kibontakoztatásában. - A szülők közösségével együttműködve végzi nevelő-oktató munkáját a tanulóközösség kialakítása, fejlesztése során. - Feladatellátása során tiszteletben tartja a szülőnek azt a jogát, hogy vallási és világnézeti meggyőződésüknek megfelelő oktatásban és nevelésben részesülhessenek gyermekeik. Az egyes jogok biztosítása: - Gondoskodik a tanulók köznevelési törvényben foglalt jogainak biztosításáról. - Gondoskodik a szülők jogainak biztosításáról. - Megtartja az egyenlő bánásmód követelményét a tanulókkal kapcsolatos döntései, intézkedései meghozatalakor. Nevelési-oktatási feladatok: - Végzi a tanulók nevelését, fejleszti készségüket és képességeiket. - A tanulók életkori sajátosságaihoz alkalmazkodó fejlesztési módszereket alkalmaz. - Végzi a különböző érdeklődésű, eltérő értelmi, érzelmi, testi fejlettségű, képességű, motivációjú, szocializáltságú, kultúrájú gyerekek együttes nevelését. Ehhez kapcsolódóan a tanulókat érdeklődésüknek, képességüknek és tehetségüknek megfelelően készíti fel a további tanulásra. - Fejleszti a tanulókban azokat a képességeket, készségeket, melyek a környezettel való harmonikus, konstruktív kapcsolathoz szükségesek. - Pedagógiai tevékenysége során felhasználja a tanulói közösségnek a tanuló önismeret fejlesztésére, együttműködési készség növelésére gyakorolt hatását. - Munkája során példát mutat, különösen a megbízhatóság, becsületesség, szavahihetőség tekintetében, ezzel közvetítve ezen értékek fontosságát. - Segíti a tanulókban a nemzeti, a nemzetiségi és az etnikai hagyományok tudatosulását, és ezek ápolására neveli őket. - A tanulót testi és lelki fejlettsége figyelembe vételével, harmonikusan fejleszti. - Elősegíti a tanuló szocializációs folyamatait. A tanuló nevelésével kapcsolatos feladatok: - Tanárként alapvető feladata a rábízott gyermekek, tanulók nevelése, tanítása. Ennek keretében: - gondoskodik a tanuló testi épségének megóvásáról, erkölcsi védelméről, személyiségének fejlődéséről, - az ismereteket tárgyilagosan és többoldalúan közvetíti,
12 - figyelembe veszi a tanuló egyéni képességét, tehetségét, fejlődésének ütemét, szociokulturális helyzetét és fejlettségét, sajátos nevelési igényét, - segíti a tanuló képességeinek, tehetségének kibontakozását, - segíti a hátrányos helyzetben lévő gyermek, tanuló felzárkózását tanulótársaihoz, - a tanulók részére az egészségük, testi épségük megőrzéséhez szükséges ismereteket átadja, és ezek elsajátításáról meggyőződik, - ha a tanuló balesetet szenved, vagy ennek veszélye fennáll, a szükséges intézkedéseket megteszi, - közreműködik a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátásában, - közreműködik a tanuló fejlődését veszélyeztető körülmények feltárásában, megszüntetésében, az ilyen körülmények kialakulásának megelőzésében, - a tanuló életkorának, fejlettségének figyelembe vételével elsajátíttatja a közösségi együttműködés magatartási szabályait, és törekszik azok betartatására, - a szülőket és a tanulókat az őket érintő kérdésekről rendszeresen tájékoztatja, a szülőt figyelmezteti, ha gyermeke jogainak megóvása vagy fejlődésének elősegítése érdekében intézkedést tart szükségesnek, - a szülő és a tanuló javaslataira, kérdéseire érdemi választ ad, - tevékenysége során a tanulók és szülők emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartja, - a tanulók részére az etikus viselkedéshez szükséges ismereteket átadja. - Segíti a speciális ellátást igénylő tanulók beilleszkedését, külön figyelmet szentel nekik. - A tanulók ültetési rendjét kialakítja, illetve a tanuló fejlődését figyelembe véve változtatja. - Az ültetési rendnél figyelembe veszi a szülő kérését is. A pedagógiai programmal, az oktatás gyakorlati oldalával kapcsolatos feladatok: - A nevelőtestület tagjaként részt vesz az intézmény pedagógiai programjának tervezésében, és értékelésében gyakorolja a nevelőtestület tagjait megillető jogokat. - A pedagógiai program alapján az ismeret átadás, a nevelés módszereit megválasztja. - A helyi tanterv figyelembe vételével az alkalmazott segédleteket, eszközöket, ruházati és más felszereléseket kiválasztja. - Munkáját tervszerűen végzi, nyomon követhető tanmenetet készít, melyet a munkaközösség vezetőjének szeptember 15.ig bemutat. - A munkaközösségi munkatervben meghatározott versenyek, rendezvények szervezésében, lebonyolításában, a versenyekre való felkészítésben aktívan részt vesz. - A munkaközösség tagjaival konstruktív munkakapcsolatot alakít ki. - A halmozottan hátrányos helyzetű tanulókkal az IPR szabályozása szerint foglalkozik. - Munkája során figyelembe veszi a nevelőtestület által kialakított egységes nevelési eljárásokat. - Törekszik az esélyegyenlőség megvalósítására a tanulók körében. - A rábízott gyermekközösségben az iskolai tevékenység minden területén hatékonyan működteti az integrációt. - Törekszik a Házirend betartatására. - Felelősséggel ellátja az előírt helyettesítéseket és a tanulók felügyeletét (tanórák, tanórán kívüli foglalkozások, óraközi szünetek, tanítás előtti, utáni és rendezvényi ügyeleteket) - Tanítási órái előtt 15 perccel köteles az intézményben tartózkodni. - Iskolai és iskolán kívüli tevékenységével a pedagógus etika betartásával erősíti az intézmény jó hírnevét. - Elősegíti az iskola tárgyi eszközeinek megóvását, a szép és tiszta környezet kialakítását, és az energiatakarékos működtetést. - Tevékenyen részt vesz az iskola szakmai munkáját elősegítő szemléltető eszközök beszerzésében, ennek érdekében figyeli a pályázati lehetőségeket.
13 - Akadályoztatása esetén időben tájékoztatja az iskolavezetést a hiányzás okáról, várható időtartamáról. Helyettesítéséhez szükséges eszközöket az iskola rendelkezésére bocsátja. - Határidőre elvégzi mindazokat a munkafeladatokat, amelyekkel az igazgató és az igazgatóhelyettes megbízzák. - Részt vesz a tantárgyfelosztás véleményezésében. - Elvégzi a munkájával kapcsolatos közvetlen adminisztrációs feladatokat. - Tájékoztatja az intézményvezetőt, ha indokoltnak tartja valamely tanuló nevelési tanácsadáson, illetve szakértői és rehabilitációs bizottsági vizsgálaton való részvételét. A tanulók értékelése: - Irányítja és a jogszabályoknak, valamint a pedagógiai programnak megfelelően értékeli a tanulók tevékenységét. Ünnepek megszervezése: - Közreműködik az intézményi szintű ünnepek, rendezvények megszervezésében, a tanulók felkészítésében. Adminisztrációs és tájékoztatási feladatok: - Az SZMSZ-ben meghatározott nyilvántartás vezetési szabályok szerint ellátja a munkaidő nyilvántartással kapcsolatos feladatokat. - Elvégzi a munkájával kapcsolatos közvetlen adminisztrációs feladatokat és pontosan vezeti a tanulók jelenlétével, hiányzásával kapcsolatos nyilvántartást. - Szakköri és egyéb naplót rendszeresen és pontosan vezeti. - Az intézményvezető utasítása alapján ellát egyes adminisztrációs és ügyirat kezelési feladatokat. - Utasításra beszámolót, értékelést, iskolai jellemzést, adatszolgáltatást végez. Veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszer: - Haladéktalanul értesíti az intézményvezetőt arról, ha tanuló veszélyeztetettségét tapasztalja vagy gyanítja. (Javasolja a gyermekjóléti szolgálat értesítését.) - Együttműködik a gyermekjóléti szolgálattal, a családgondozóval az osztályába tartozó, illetve az általa tanított tanuló veszélyeztetettségének megszüntetése érdekében. Gyermek és ifjúságvédelmi feladatok: - Javaslatot tesz a családlátogatás megszervezésére az intézményvezető felé, és ellátogat az osztályába tartozó tanuló családjához. - Az intézményvezetőnél jelzi, ha véleménye szerint kezdeményezni kell a tanuló és szülője számára a gyermekvédelmi, illetve szociális ellátást az illetékes önkormányzatnál. Egészséges és biztonságos intézményi működtetéssel kapcsolatos feladatok: - Elkéri a gyógyult tanulótól az orvosi igazolást. - Napközben a betegség tüneteit mutató tanulót elkülöníti társaitól, s gondoskodik arról, hogy a tanuló szülei haladéktalanul értesítésre kerüljenek. - Közreműködik a tanulók egészségügyi vizsgálatánál, segíti a védőnő és az orvos munkáját. Munkához szükséges ismeret megszerzése: - A munkájához szükséges aktuális ismereteket megszerzi. - Szakmai ismereteit, tudását szervezett továbbképzésen való részvétel útján gyarapítja (részt vesz legalább a hétévenkénti továbbképzésben). - A köznevelési törvény és a hatályos jogszabályokban meghatározottak szerint részt vesz a pedagógus minősítési rendszerben.
14 Informatikai eszközök használata - Munkájához kapcsolódóan alkalmazza az intézmény informatikai és irodai műszaki berendezéseit. Tanulószobai feladatok ellátása - Munkavégzés: órarend szerint Cél: A kijelölt tanulószobás csoport tanulói számára felelősséggel biztosítja a délután célszerű, változatos eltöltését, a tanulmányi felkészülést. Törekszik a tanulók kötelesség- és feladattudatának fejlesztésére, a kulturált viselkedés szabályainak gyakoroltatására. Feladatkör: A pedagógiai program alapján segíti a tanulók felkészülését, sokoldalúan fejleszti egyéni képességeit, objektíven és indoklással értékeli kijelölt tanulócsoportját. Feladata a gyerekek alapos megismerése: tudatos megfigyeléssel, közös tevékenységekkel. Biztosítja a türelmes, nyugodt légkörű környezetet. Irányítja a tanulók másnapra való felkészülését, és segíti az önálló tanulás módszereinek elsajátítását. A gyerekek adottságainak, haladási tempójának megfelelően differenciált foglalkozással megteremti a tanulási feltételeket, fejleszti a célirányos feladatmegoldásokat, kikérdezi a memoritereket. Biztosítja a tanulási időben az írásbeli feladatok elkészítését. Ezt mennyiségileg minden esetben, minőségileg lehetőség szerint ellenőrzi. A rászorulókat a megadott időkeretek között korrepetálja, vagy segítésüket tanulócsoportok szervezésével biztosítja. Gondoskodik a tanulók testi épségéről, erkölcsi védelmükről, személyiségük fejlődéséről, a balesetek megelőzéséről. Óvja a gyerekek jogait, az emberi méltóságot. Kiemelten biztosítja az életkornak megfelelő környezeti és az egészséges életmódra nevelést. Vezeti a foglalkozási naplót, gondoskodik a kiadott játékok, munka és szemléltetőeszközök gondos használatáról, megőrzéséről. Csoportját a tanítás után az ebédlőbe kíséri és gondoskodik a kulturált étkezésről, a személyi higiénia betartásáról. Felelősök választásával és munkájuk ellenőrzésével biztosítja az ebédlő, a csoport terem és az udvar rendjét és biztonságát. A munkakörhöz tartozó felelősség Felelőssége kiterjed teljes megbízatására, tevékenységére. - Személyesen felelős a felügyeletére bízott fiatalok testi, érzelmi és morális épségéért - A kijelölt tanulócsoportjában a pedagógiai program követelményeinek megvalósításáért és az egyenlő bánásmódért.
15 Felelősségre vonható: - munkaköri feladatainak határidőre történő elmulasztásáért, vagy hiányos elvégzéséért, - a vezetői utasítások igénytől eltérő végrehajtásáéért, - a jogszabályok, munkahelyi fegyelem és bizalmi jelleg, a munkatársak és a gyerekek jogainak megsértéséért, - a munka-, tűz-, és környezetvédelmi előírások be nem tartásáért, - a vagyonbiztonság és higiénia veszélyeztetéséért. A munkakör kapcsolatai A nevelőtestület tagjaként elősegíti a jó munkahelyi légkör kialakulását. Munkakapcsolatot tart a kollégákkal, gyerekekkel, szülőkkel, munkaközösségekkel, és az iskola egyéb dolgozóival. Kiegyensúlyozott kapcsolatot tart azoknak az intézményeknek, szervezeteknek és a hatóságoknak az alkalmazottaival, képviselőivel, akiknek együttműködése szükséges feladatainak ellátásához. Jogkör, hatáskör Gyakorolja a nevelőtestület tagjának és a pedagógusnak biztosított jogokat. Hatásköre az általa vezetett gyermekcsoportra terjed ki. A munkaköri leírásban foglaltak évente felülvizsgálatra kerülnek. Tiszanagyfalu, igazgató ZÁRADÉK A munkaköri leírást a mai napon átvettem, az abban foglaltakat magamra nézve kötelezőnek ismerem el. Tiszanagyfalu, átvevő
16 MUNKAKÖRI LEÍRÁS Munkavállaló neve: Munkakör megnevezése: Szak megnevezése: Egyéb megbízások: Fizetési osztály: Kulcsszám: Kinevezés: Tanító A munkakör felett a munkáltatói jogkör gyakorlója: Tiszanagyfalui Általános Iskola igazgatója Általános munkaidő - beosztás: - heti munkaideje 40 óra - kötött munkaidő: heti 32 óra (tanítási óra + nevelés oktatással le nem kötött rész) A munkakörnek utasítást adó munkakörök: - igazgató, igazgatóhelyettes A munkakörnek alárendelt munkakörök: nincsenek A munkakör célja: A köznevelési törvényben előírtak alapján, az intézmény oktatási-nevelési feladatainak ellátása elméletileg megalapozott ismeretek, készségek és képességek birtokában. Helyettesítés rendje: - A munkakör az alábbi munkaköröket helyettesítheti - pedagógus és szakvizsgázott pedagógus munkakörök, - A munkakört az alábbi munkakörök helyettesíthetik: - pedagógus és szakvizsgázott pedagógus munkakörök. - Helyettesítéséről / szabadságolásáról az igazgatóhelyettes gondoskodik. A munkakörre vonatkozó legfontosabb előírások: évi LXXIX. törvény a közoktatásról, évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről, - 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet - 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról - 326/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról - Alapító okirat, - SZMSZ, - Házirend, - Pedagógiai program
17 A munkavégzés helye: Tiszanagyfalui Általános Iskola 4463 Tiszanagyfalu, Kossuth út 47. A MUNKAKÖR TARTALMA Tanító Szakmai feladatok Általános szakmai feladatok A tanítói tevékenységgel kapcsolatos általános szakmai feladatok: - A tanító rendelkezik a korszerű általános műveltséggel, társadalmi érzékenységgel. - Tevékenysége során tiszteletben tartja az egyetemes emberi és nemzeti értékeket, az erkölcsi normákat. - Tevékenysége során kifejezésre juttatja egyéni és közösségi felelősségérzetét. Közösségi feladatokat vállal. Együttműködés a szülőkkel: - Munkája során együttműködik a szülőkkel a tanulók személyiségének fejlesztésében, képességeinek kibontakoztatásában. - A szülők közösségével együttműködve végzi nevelő-oktató munkáját a tanulóközösség kialakítása, fejlesztése során. - Feladatellátása során tiszteletben tartja a szülőnek azt a jogát, hogy vallási és világnézeti meggyőződésüknek megfelelő oktatásban és nevelésben részesülhessenek gyermekeik. Az egyes jogok biztosítása: - Gondoskodik a tanulók köznevelési törvényben foglalt jogainak biztosításáról. - Gondoskodik a szülők jogainak biztosításáról. - Megtartja az egyenlő bánásmód követelményét a tanulókkal kapcsolatos döntései, intézkedései meghozatalakor. Részletes szakmai feladatok A tanító alapfokú nevelési-oktatási feladatai: - A tanító az alapfokú nevelés-oktatás első szakaszában az iskolába lépő kisgyermekben óvja és továbbfejleszti a megismerés, a megértés és a tanulás iránti érdeklődést és a nyitottságot. - Segíti a tanulót átvezetni az óvoda játékközpontú tevékenységeiből az iskola tanulás tevékenységeibe. - Fogékonnyá teszi a tanulót a saját környezet, a természet, a társas kapcsolatok, majd a tágabb társadalom értékei iránt. - Tevékenysége során teret ad a tanuló játék- és mozgás iránti vágyának, segíti természetes fejlődését, érését. - Tanítói tevékenysége közben a tanultak feldolgozásának folyamatában elemi ismereteket közvetít, alapvető képességeket és alapkészségeket fejleszt. - A tanuló kíváncsiságára és érdeklődésére építve fejleszti a tanulóban a felelősségtudatot, a kitartás képességét és előmozdítja érzelemvilágának gazdagodását. - Mintákat ad az ismeretszerzéshez, a feladat- és problémamegoldáshoz, megalapozza a tanulási szokásokat. - Támogatja az egyéni képességek kibontakozását, segítséget nyújt a tanulási nehézségekkel való megküzdés folyamatában. - Tevékenysége során ügyel arra, hogy - a tanulók fejlesztése a test és lélek szempontjából harmonikusan történjen, - a tanulók szocializációs folyamatait elősegítse,
18 - megteremtse az elemi műveltségi alapok feltételrendszerét, - a tanulási stratégia a tanulókhoz legjobban igazodóan kerüljön megválasztásra. A tanuló nevelésével kapcsolatos feladatok: - A tanító alapvető feladata a rábízott gyermekek, tanulók nevelése, tanítása. Ennek keretében - gondoskodik a tanuló testi épségének megóvásáról, erkölcsi védelméről, személyiségének fejlődéséről, - az ismereteket tárgyilagosan és többoldalúan közvetíti, - figyelembe veszi a tanuló egyéni képességét, tehetségét, fejlődésének ütemét, szociokulturális helyzetét és fejlettségét, sajátos nevelési igényét, - segíti a tanuló képességeinek, tehetségének kibontakozását, - segíti a hátrányos helyzetben lévő gyermek, tanuló felzárkózását tanulótársaihoz, - a tanulók részére az egészségük, testi épségük megőrzéséhez szükséges ismereteket átadja, és ezek elsajátításáról meggyőződik, - ha a tanuló balesetet szenved, vagy ennek veszélye fennáll, a szükséges intézkedéseket megteszi, - közreműködik a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátásában, - közreműködik a tanuló fejlődését veszélyeztető körülmények feltárásában, megszüntetésében, az ilyen körülmények kialakulásának megelőzésében, - a tanuló életkorának, fejlettségének figyelembe vételével elsajátíttatja a közösségi együttműködés magatartási szabályait, és törekszik azok betartatására, - a szülőket és a tanulókat az őket érintő kérdésekről rendszeresen tájékoztatja, a szülőt figyelmezteti, ha gyermeke jogainak megóvása vagy fejlődésének elősegítése érdekében intézkedést tart szükségesnek, - a szülő és a tanuló javaslataira, kérdéseire érdemi választ ad, - tevékenysége során a tanulók és szülők emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartja, - a tanulók részére az etikus viselkedéshez szükséges ismereteket átadja. - Segíti a sajátos nevelési igényű tanulók beilleszkedését, külön figyelmet szentel nekik. - A tanulók ültetési rendjét kialakítja, illetve a tanuló fejlődését figyelembe véve változtatja. - Az ültetési rendnél figyelembe veszi a szülő kérését is. A pedagógiai programmal, az oktatás gyakorlati oldalával kapcsolatos feladatok: - A nevelőtestület tagjaként részt vesz az intézmény pedagógiai programjának tervezésében, és értékelésében gyakorolja a nevelőtestület tagjait megillető jogokat. - A pedagógiai program alapján az ismeret átadás, a nevelés módszereit megválasztja. - A helyi tanterv figyelembe vételével az alkalmazott segédleteket, eszközöket, ruházati és más felszereléseket kiválasztja. - Munkáját tervszerűen végzi, tanmenet alapján dolgozik, tanmenetét a munkaközösség vezetőjének szeptember 15-ig bemutatja. - Részt vesz a tantárgyfelosztás véleményezésében. - Elvégzi a munkájával kapcsolatos közvetlen adminisztrációs feladatokat. - Tanítási óra előtt 15 perccel köteles az intézményben tartózkodni. - Tevékenyen részt vesz az iskola szakmai munkáját elősegítő szemléltetőeszközök beszerzésében, ennek érdekében figyeli a pályázati lehetőségeket. - Akadályoztatása esetén időben tájékoztatja az iskolavezetést a hiányzás okáról, várható időtartamáról. Helyettesítéséhez szükséges eszközöket az iskola rendelkezésére bocsátja. A tanulók értékelése: - Irányítja, és havonta értékeli a tanulók tevékenységét. - Szöveges értékelés a Pedagógiai Program szerint.
19 Ünnepek megszervezése: - Gondoskodik az egyes iskolai ünnepek osztályon belüli lebonyolításáról. Kiválasztja a megemlékezések módját, formáját pl: anyák napi műsor, télapó ünnepély. - A tanulók által előadandó műsorokat az osztály korához és fejlettségéhez mérten állítja össze ügyelve arra, hogy a szerepléssel kapcsolatos gyakorlás a tanulók számára ne legyen teher. - Közreműködik az intézményi szintű ünnepek, rendezvények megszervezésében, a tanulók felkészítésében. Adminisztrációs és tájékoztatási feladatok: - Az SZMSZ-ben meghatározott nyilvántartás vezetési szabályok szerint ellátja a munkaidő nyilvántartással kapcsolatos feladatokat. - Elvégzi a munkájával kapcsolatos közvetlen adminisztrációs feladatokat és pontosan vezeti a tanulók jelenlétével, hiányzásával kapcsolatos nyilvántartást. - Szakköri és egyéb naplót rendszeresen és pontosan vezeti. - Az intézményvezető utasítása alapján ellát egyes adminisztrációs és ügyirat kezelési feladatokat. - Utasításra beszámolót, értékelést, iskolai jellemzést, adatszolgáltatást végez. Veszélyeztetettséget észlelő és jelző rendszer: - Haladéktalanul értesíti az intézményvezetőt arról, ha tanuló veszélyeztetettségét tapasztalja vagy gyanítja. (Javasolja a gyermekjóléti szolgálat értesítését.) - Együttműködik a gyermekjóléti szolgálattal, a családgondozóval az osztályába tartozó, illetve az általa tanított tanuló veszélyeztetettségének megszüntetése érdekében. Gyermek és ifjúságvédelmi feladatok: - Javaslatot tesz a családlátogatás megszervezésére az intézményvezető felé, és ellátogat az osztályába tartozó tanuló családjához. - Az intézményvezetőnél jelzi, ha véleménye szerint kezdeményezni kell a tanuló és szülője számára a gyermekvédelmi, illetve szociális ellátást az illetékes önkormányzatnál. Egészséges és biztonságos intézményi működtetéssel kapcsolatos feladatok: - Elkéri a gyógyult tanulótól az orvosi igazolást. - Napközben a betegség tüneteit mutató tanulót elkülöníti társaitól, s gondoskodik arról, hogy a tanuló szülei haladéktalanul értesítésre kerüljenek. - Közreműködik a tanulók egészségügyi vizsgálatánál, segíti a védőnő és az orvos munkáját. Munkához szükséges ismeret megszerzése: - A munkájához szükséges aktuális ismereteket megszerzi. - Szakmai ismereteit, tudását szervezett továbbképzésen való részvétel útján gyarapítja (részt vesz legalább a hétévenkénti továbbképzésben). - A köznevelési törvény és a hatályos jogszabályokban meghatározottak szerint részt vesz a pedagógus minősítési rendszerben. Informatikai eszközök használata - Munkájához kapcsolódóan alkalmazza az intézmény informatikai és irodai műszaki berendezéseit.
20 A munkakörhöz tartozó felelősség Felelőssége kiterjed teljes megbízatására, tevékenységére. Személyesen felelős a felügyeletére bízott fiatalok testi, érzelmi és morális épségéért. A kijelölt tanulócsoportjában a pedagógiai program követelményeinek megvalósulásáért, az egyenlő bánásmódért. Felelős, hogy a tanulók, ha különböző ütemben is, megszerezzék a NAT követelményeiben meghatározott alapkészségeket,: a képességeiknek megfelelő ismereteket. A tanító felelős a rábízott gyerekek tanulmányi és erkölcsi fejlődéséért. Felelősségre vonható - munkaköri feladatainak határidőre történő elmulasztásáért, vagy hiányos elvégzéséért, - a vezetői utasítások igénytől eltérő végrehajtásáéért, - a jogszabályok, munkahelyi fegyelem és bizalmi jelleg, a munkatársak és a gyerekek jogainak megsértéséért, - a munka-, tűz-, és környezetvédelmi előírások be nem tartásáért, - a vagyonbiztonság és higiénia veszélyeztetéséért. A munkakör kapcsolatai A nevelőtestület tagjaként elősegíti a jó munkahelyi légkör kialakulását. Munkakapcsolatot tart a kollégákkal, gyerekekkel, szülőkkel, munkaközösségekkel, és az iskola egyéb dolgozóival. Kiegyensúlyozott kapcsolatot tart azoknak az intézményeknek, szervezeteknek és a hatóságoknak az alkalmazottaival, képviselőivel, akiknek együttműködése szükséges feladatainak ellátásához. Jogkör, hatáskör Gyakorolja a nevelőtestület tagjának és a pedagógusnak biztosított jogokat. Hatásköre az általa vezetett gyermekcsoportra terjed ki. A munkaköri leírásban foglaltak évente felülvizsgálatra kerülnek. Tiszanagyfalu, igazgató ZÁRADÉK A munkaköri leírást a mai napon átvettem, az abban foglaltakat magamra nézve kötelezőnek ismerem el. Tiszanagyfalu, átvevő
21 Munkavállaló neve: Munkakör megnevezése: Szak megnevezése: Egyéb megbízások: Fizetési osztály: Kulcsszám: Kinevezés: MUNKAKÖRI LEÍRÁS Osztályfőnök A munkakör felett a munkáltatói jogkör gyakorlója: Tiszanagyfalui Általános Iskola igazgatója Általános munkaidő - beosztás: - heti munkaideje 40 óra - kötött munkaidő: heti 32 óra (tanítási óra + nevelés oktatással le nem kötött rész) A munkakörnek utasítást adó munkakörök: - igazgató, igazgatóhelyettes A munkakörnek alárendelt munkakörök: nincsenek A munkakör célja: A köznevelési törvényben előírtak alapján, az intézmény oktatási-nevelési feladatainak ellátása elméletileg megalapozott ismeretek, készségek és képességek birtokában. Helyettesítés rendje: - A munkakör az alábbi munkaköröket helyettesítheti - pedagógus és szakvizsgázott pedagógus munkakörök, - A munkakört az alábbi munkakörök helyettesíthetik: - pedagógus és szakvizsgázott pedagógus munkakörök. - Helyettesítéséről / szabadságolásáról az igazgatóhelyettes gondoskodik. A munkakörre vonatkozó legfontosabb előírások: évi LXXIX. törvény a közoktatásról, évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről, - 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet - 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról - 326/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról - Alapító okirat, - SZMSZ, - Házirend,
22 - Pedagógiai program A munkavégzés helye: Tiszanagyfalui Általános Iskola 4463 Tiszanagyfalu, Kossuth út 47. Az osztályfőnök munkaköri leírása: Részletes feladatkör: A MUNKAKÖR TARTALMA Osztályfőnök A pedagógusokra vonatkozó általános munkaköri feladatokon túlmenően az alábbiak a szakmai feladatai és a hatásköre. Neveléssel kapcsolatos feladatok: Feladata, hogy megismerje az osztályba tartozó tanulók személyiségét, s ezek alapján segítse az egyes tanuló személyiségének helyes irányba fejlődését. Tevékenységével aktívan segítse elő az osztályközösség kialakulását illetve megerősödését. Feladat, hogy a reális önértékelés igényének felkeltésére az életkornak megfelelő önállóságra és öntevékenységre neveljen. Rendszeresen áttekinti az osztályban tanuló tanulók tanulmányi eredményeit, konzultál tanártársaival a tanulók haladásáról. Az osztályban tanító nevelőkkel megbeszéli az aktuális problémákat, egyezteti a magatartás és szorgalom jegyeket. Havonta értékeli az osztályban a diákokkal együtt a tanulók magatartását és szorgalmát. Tájékoztatja közvetlen felettesét a munkája során felmerült problémákról. Közreműködik a konfliktusok megoldásában, szükség szerint a problémamegoldásba bevonja a szülőket is. Biztosítja a rendszeres kapcsolattartást a szülőkkel, különös tekintettel a HH és HHH tanulók szüleivel. Éves munkatervben meghatározott szülői értekezletet tart, melyen megadja a szülőknek az oktatással neveléssel, a szülőket érintő egyéb kérdésekkel kapcsolatos legfontosabb aktuális tájékoztatást. Fogadóórákat tart, melyen tájékoztatja a szülőket a gyerekek magatartásáról, tanulmányi előmeneteléről, az egyéni fejlesztésről, a dicséretekről és elmarasztalásokról. Előzetes egyeztetés alapján lehetőséget biztosít a szülőknek egyéni beszélgetésre. Lehetőségeihez mérten építi és ápolja az iskola külső kapcsolatait. Az osztály SZK elnökével kapcsolatot tart. Ha szükséges, a gyermekvédelmi felelőssel közösen intézkedik (igazolatlan hiányzás, szociális és mentális segítségnyújtás). Részt vesz az iskola és munkaközössége által szervezett megbeszéléseken, munkaértekezleteken, értekezleteken. Segíti a személyre szabott és sikeres pályaválasztást, továbbtanulási lehetőségekről tájékoztat (különös tekintettel felső tagozaton). Az osztályában tanulókat ellátja az iskola életével, működésével kapcsolatos fontosabb információkkal, segíti felkészülésüket, támogatja részvételüket az iskolai rendezvényeken. Segíti, szervezi a különféle szabadidős programok, kirándulások megvalósulását. Javaslatot tesz a tanulók jutalmazására, kitüntetésére.
23 Adminisztratív és egyéb feladatok: Ellátja a tanügyi nyilvántartások vezetésével kapcsolatos feladatokat az osztályába járó tanulókkal kapcsolatosan. Vezeti az osztálynapló haladási részét, elvégzi az osztályfőnök adminisztrációs teendőket. Felel az osztálynapló, csoportnapló és a törzslapok, más nyilvántartások szabályszerű és naprakész vezetéséért. Határidőre elvégzi mindazokat a munkafeladatokat, amelyekkel az igazgató és az igazgatóhelyettes megbízzák. Végzi a bizonyítványok kitöltésével és kezelésével kapcsolatos feladatokat. A tankötelezettség betartása érdekében követi a tanulók mulasztásával összefüggő eljárásokat. Statisztikai adatokat szolgáltat. Ellenőrzi az érdemjegyek beírását. Utasításra beszámolót, értékelést, iskolai jellemzést, adatszolgáltatást végez. Iskolai és iskolán kívüli tevékenységében a pedagógus etika betartásával erősíti az iskola jó hírnevét. Aktívan tevékenykedik az osztályfőnöki munkaközösségben - bemutató órát tarthat - felméréseket és elemzéseket végezhet. Feladatköri kapcsolatok: Kiegyensúlyozott kapcsolatot tart azoknak az intézményeknek, szervezeteknek és hatóságoknak az alkalmazottaival, képviselőivel, akiknek együttműködése szükséges feladatainak ellátásához. Jogkör, hatáskör: Ismerve a megbízásokra vonatkozó törvényeket, rendeleteket és igazgatói utasításokat, gyakorolja a jogszabályban biztosított jogokat. Megilleti a jog, hogy amennyiben megvalósítható, osztályában ő tanítsa a szaktárgyait. Hatásköre áthúzódik teljes tevékenységi körére. Felelősségi kör: Felelőssége kiterjed teljes megbízatására és egész pedagógiai tevékenységére. Felelősségre vonható: A megbízással járó feladatok határidőre történő elmulasztásáért vagy hiányos elvégzéséért. A vezetői utasítások igénytől eltérő végrehajtásáért. A jogszabályok, munkahelyi fegyelem és bizalmi jelleg, a munkatársak és a gyerekek jogainak megsértéséért.
24 Dokumentációs kötelesség hiányos elkészítéséért. A munkaköri leírásban foglaltak évente felülvizsgálatra kerülnek. Tiszanagyfalu, igazgató ZÁRADÉK A munkaköri leírást a mai napon átvettem, az abban foglaltakat magamra nézve kötelezőnek ismerem el. Tiszanagyfalu, átvevő
25 MUNKAKÖRI LEÍRÁS Munkavállaló neve: Munkakör megnevezése: Szak megnevezése: Egyéb megbízások: Fizetési osztály: Kulcsszám: Kinevezés: Munkaközösség-vezető A munkakör felett a munkáltatói jogkör gyakorlója: Tiszanagyfalui Általános Iskola igazgatója Általános munkaidő - beosztás: - heti munkaideje 40 óra - kötött munkaidő: heti 32 óra (tanítási óra + nevelés oktatással le nem kötött rész) A munkakörnek utasítást adó munkakörök: - igazgató, igazgatóhelyettes A munkakörnek alárendelt munkakörök: nincsenek A munkakör célja: A köznevelési törvényben előírtak alapján, az intézmény oktatási-nevelési feladatainak ellátása elméletileg megalapozott ismeretek, készségek és képességek birtokában. Helyettesítés rendje: - A munkakör az alábbi munkaköröket helyettesítheti - pedagógus és szakvizsgázott pedagógus munkakörök, - A munkakört az alábbi munkakörök helyettesíthetik: - pedagógus és szakvizsgázott pedagógus munkakörök. - Helyettesítéséről / szabadságolásáról az igazgatóhelyettes gondoskodik. A munkakörre vonatkozó legfontosabb előírások: évi LXXIX. törvény a közoktatásról, évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről, - 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet - 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról - 326/2013. (VIII.30.) Korm. rendelet A pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtásáról - Alapító okirat, - SZMSZ, - Házirend,
26 - Pedagógiai program A munkavégzés helye: Tiszanagyfalui Általános Iskola 4463 Tiszanagyfalu, Kossuth út 47. A MUNKAKÖR TARTALMA Munkaközösség-vezető Szakmai munkaközösség-vezető munkaköri leírása: A pedagógusok által létrehozott szakmai munkaközösségek célja: o o o a szakmaiság és a nevelés javítása: didaktikai fejlesztés; az intézményvezetés segítése (tervezés, ellenőrzés, értékelés); a képzési eredményességért továbbképzések szervezése. Irányítja, koordinálja a szakmai munkaközösség pedagógusainak munkavégzését, teljes jogkörrel ellenőrzi a munkaközösség pedagógusait. Középvezetőként képviseli a szakma érdekeit; kollégáival jelentős erőfeszítéseket tesz a hatékony képzésért. Egyaránt felelős a munkaközösség szakmai; módszertani és nevelési tevékenységéért, valamint a munkafegyelemért. Teljes jogkörrel ellenőrzi a munkaközösség pedagógusainak munkáját. A munkakörnek utasítást adó jogkörök: igazgató, igazgatóhelyettes Részletes feladatkör: Felelősen irányítja a kijelölt munkaközösség nevelő-oktató munkáját. Összeállítja a munkaközösség éves munkaprogramját a munkaközösség tagjainak figyelembevételével, mely beépül az intézmény munkatervébe. Ellenőrzi a határidők betartását. Pedagógiai kísérleteket végezhetnek, részt vesznek szakmai pályázatokon. Megvalósítja az egységes követelményrendszert, amelynek alapján objektíven értékelik a tanulók tudás- és képességszintjét. Módszertani és szaktárgyi megbeszéléseket tart, bemutató foglalkozásokat szervez. Kijelölt mentorral segíti a pályakezdők, az új kollégák munkáját. Segíti az intézményvezető ellenőrző munkáját. Ellenőrzi a pedagógusok munkafegyelmét. Felmérések és óralátogatások során meggyőződik a tanulók elméleti, gyakorlati tudásáról, képességeikről, magatartásukról, szorgalmukról. Munkatársaival megszervezi a félévi, év végi felméréseket, különböző vizsgákat (különbözeti, osztályozó, javító), lebonyolítását, részt vehet a vizsgáztatásban. Ellenőrzi a tantervhez igazodó tanmenetek elkészítését, az időarányos előrehaladást, a pedagógiai program céljainak és feladatainak megvalósítását, eredményességét. Irányítja a versenyek szervezését és a korrekt lebonyolítását. A tanulók felkészítését, segíti a tanulók részére a tanulmányi, kulturális pályázatok elbírálását. Ellenőrzi a szakmai felszerelések, szertárak, termek berendezéseinek szabályszerű használatát, meggyőződik a tanulók egészségi és balesetvédelmi, tűzvédelmi oktatásáról.
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA
JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA Készült: Az állami operatív program keretében meghirdetett Szervezetfejlesztés a konvergencia
Munkaköri leírás minták
Munkaköri leírás minták Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum igazgató Munkáltató: Munkáltató neve: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Székhelye: 1074 Budapest, Dohány u. 65. Fő munkáltatói jogkör
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM
SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY IRÁNTI KÉRELEM 1. A GYERMEK, A TANULÓ SZEMÉLYI ADATAI: Név: Lakcímetartózkodási helye: Születési hely: Anyja neve: Lakcímetartózkodási helye születési dátum (év, hó, nap): Apja neve:
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 444 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(4) 90 000 Fax: (4) 90 00 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
szociális intézmény biztosítja. Az ott igénybe vett étkezéshez kapcsolódó díj befizetését ezen intézmény térítési díj szabályzata tartalmazza.
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régió Központ Fejlesztő Nevelést-Oktatást Végző Iskola közzétételi lista a 9/0. (VIII. 8.) Korm. rendelet alapján:. Felvételi lehetőség az intézménybe: A fejlesztő
Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról
ELŐTERJESZTÉS Összefoglaló jelentés a 2015. évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról A.) A helyi önkormányzat belső ellenőrzését a belső kontrollrendszer, a folyamatba épített, előzetes, utólagos vezetői
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
1. A közoktatási intézmény (a továbbiakban: költségvetési szerv) neve: Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium
2. számú melléklet Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege (A Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat
sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V felvéve Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének, a Mány Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának (2065 Mány, Rákóczi u. 67.) Tanácstermében, 2011. augusztus 16-án,
Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás
24. cikk Oktatás Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás Magyarország Alkotmánya Az Alkotmány 67. paragrafusának 1. és 2. bekezdése kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a
Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege
Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege 2. számú melléklet (A Budapest Főváros XII. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete
Módosító Okirat. Okirat szám: 22/30750-2/2015.
Okirat szám: 22/30750-2/2015. Módosító Okirat A Pestszentlőrinci Csemete Óvoda a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Képviselő-testülete által 2014. március 12.
4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről
Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje delegált jogkörök 1 IKT/5-1529/2016. 4/2016. (VI. 30.) i utasítás a Szegedi Tudományegyetem Kancellárját illető munkáltatói jogkörök delegálásának rendjéről A
4.SZ. MELLÉKLET A NAGYKÁTAI IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK
4.SZ. MELLÉKLET A NAGYKÁTAI IPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA MUNKAKÖRI LEÍRÁSOK A nagykátai Ipari Szakközépiskola és Szakiskola Szervezeti és Működési Szabályzatának melléklete 1 Az intézmény neve/címe:
1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17.
1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: 036396 Intézmény neve, címe:
A közoktatás szervezésével, a közoktatási intézmények fenntartásával kapcsolatos szabályok változásából fakadó önkormányzati feladatok
A közoktatás szervezésével, a közoktatási intézmények fenntartásával kapcsolatos szabályok változásából fakadó önkormányzati feladatok Dr. Szakács Imre Oktatási Főosztály A közoktatásról szóló 1993. évi
ÚJ MUNKATÁRSAK FELVÉTELÉRE ÉS BETANÍTÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYZAT
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája PANASZKEZELÉSI REND ÚJ MUNKATÁRSAK FELVÉTELÉRE ÉS BETANÍTÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYZAT 1. A szabályzat
Referenciaintézmények feladatai. Kovács Ibolya Foglalkoztatási és Szociális Hivatal kovacsibolya@lab.hu
Referenciaintézmények feladatai Kovács Ibolya Foglalkoztatási és Szociális Hivatal kovacsibolya@lab.hu Szakmai célok Az állami feladatellátásba került szolgáltatások finanszírozásához kapcsolódó feladatellátáshoz
MAGÁNTANULÓI SZABÁLYZAT
MAGÁNTANULÓI SZABÁLYZAT Móra Ferenc Általános Iskola, Szakképző Iskola és Kollégium 6782 Mórahalom Barmos György tér 2. 1. Jogszabályi háttér - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban:
Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének 245/2011.(12.15.) Öh. számú határozata
Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány
Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány
A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben
A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. (2)
PESTSZENTIMREI ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖSÉSI SZABÁLYZATA
PESTSZENTIMREI ADY ENDRE ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖSÉSI SZABÁLYZATA Tartalomjegyzék 1. A szervezeti és működési szabályzat általános rendelkezései, hatálya... 5 2. Az iskola adatai... 7 2.1. Az
10/2005. (I.26.) rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN ALKALMAZANDÓ TÉRÍTÉSI DÍJ ÉS TANDÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG MEGÁLLAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAIRÓL SZÓLÓ a 47/2006.(XI.16.), 46/2010.
Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség kritériumai és vizsgálatának törvényi szabályozása
Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség kritériumai és vizsgálatának törvényi szabályozása a nevelési tanácsadók szemszögéből Kertváros Gyáli Kistérség Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Szakszolgálat
Nem magyar anyanyelvű tanulók. iskoláztatása. Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskolája Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája PANASZKEZELÉSI REND Nem magyar anyanyelvű tanulók iskoláztatása 1. Az eljárásrend hatálya Az
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda
I. Országgyűlés Nemzeti Választási Iroda I. A célok meghatározása, felsorolása A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 76. -a alapján a Nemzeti Választási Iroda folyamatosan
ÜGYKEZELŐI ALAPVIZSGA TEMATIKA. 1. nap - a képzés délelőtti szakasza 180. alkalmazott oktatástechnikai eszközök. időtartam-perc (1tanóra=45')
ÜGYKEZELŐI ALAPVIZSGA TEMATIKA időtartam-perc (1tanóra=45') 1. nap - a képzés délelőtti szakasza 180 alkalmazott képzési módszer alkalmazott ismeretellenőrzési módszer alkalmazott oktatástechnikai eszközök
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület
Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési
A HOLLÓKŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A HOLLÓKŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA A fenntartói jóváhagyás dátuma: Készítette: Nagy Katalin igazgató Hollókő 2013. TARTALOMJEGYZÉK 1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja...
IV.1. A pedagógiai munka ellenőrzése és értékelése... 31 IV.1.1. A Szakközépiskolában folyó szakmai munka belső ellenőrzésének célja... 32 IV.1.2.
1 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS... 3 I.1. Az SZMSZ célja, tartalma... 3 I.2. Jogszabályi háttér... 3 I.3. Az SZMSZ hatálya... 4 I.4. Az SZMSZ elfogadása, jóváhagyása, közzététele... 4 II. AZ INTÉZMÉNY SZERVEZETI
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZILVÁSI ÁLTALÁNOS ISKOLA FELSŐSZILVÁSI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZILVÁSI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS FELSŐSZILVÁSI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA Érvényes: 2013. szeptember 1-től 0 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 4 1.1. A szervezeti és működési
Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet
Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony
A L A P Í T Ó O K I R A T
Alapítás éve: 1992. Alapító határozat: 434/1992. (XII. 1.) sz. önko. hat. Módosító határozatok: 278/1995. (XII. 20.) sz. önko. hat. 185/1997. (XII. 9.) sz. önko. hat. 177/1998. (VI. 30.) sz. önko. hat.
Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:
Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid
4. Az intézmény szervezeti felépítése... 14 4.1 Az intézmény vezetője... 14 4.1.1 A köznevelési intézmény vezetője:... 14 4.1.2 Az intézményvezető
2 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések... 9 1.1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, jogszabályi alapja:... 9 A Szervezeti és működési szabályzat határozza meg a köznevelési intézmény szervezeti
ELŐTERJESZTÉS. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2015. szeptember 16-i ülésére
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE Az előterjesztést megtárgyalta: - Jogi és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága - Gazdasági és Városstratégiai Bizottság - Oktatási és Szociális Bizottság - Egészségügyi
Szervezeti és működési szabályzat 2013.
2013. Készítette: Puskásné Ömböli Mária igazgató Tartalomjegyzék Általános rendelkezések... 4 1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja... 4 2. A szervezeti és működési szabályzat
Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12.
Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. MNB szerepe pénzügyi rendszer stabilitása a pénzforgalom szabályozása, zökkenőmentes lebonyolítása
RÁCALMÁSI JANKOVICH MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
A RÁCALMÁSI JANKOVICH MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. TARTALOMJEGYZÉK 1.0 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1 Az SZMSZ jogszabályi alapja 1.2 Az SZMSZ
Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 3/2016. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete
Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testületének 3/206. (II.22.) Ör.sz. önkormányzati rendelete az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/204. (X.30.) )Ör.sz. önkormányzati rendelet módosításáról
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Devecseri Szakiskola. Szervezeti és Működési Szabályzat
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Devecseri Szakiskola Szervezeti és Működési Szabályzat Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja...
Dunakeszi Oktatási Központ módosításokkal egybeszerkesztett ALAPÍTÓ OKIRAT
s/2012. (10. 25.) sz. határozat 5/a melléklete Dunakeszi Oktatási Központ módosításokkal egybeszerkesztett ALAPÍTÓ OKIRAT Dunakeszi Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Szociális segítő. 54 762 01 0010 54 03 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző É 1/6
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
NEFELEJCS NAPKÖZIOTHONOS ÓVODA
NEFELEJCS NAPKÖZIOTHONOS ÓVODA Szervezeti és Működési Szabályzata Hatályos: 2013.április 1. től. Készítette: Benedekné Sajti Julianna 2013. március 24. Tartalom I. rész Az alapító okiratban foglaltak részletezése
PORTFÓLIÓKÉSZÍTÉS ÓVODAPEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE 2014. SZEPTEMBER
PORTFÓLIÓKÉSZÍTÉS ÓVODAPEDAGÓGUSOK RÉSZÉRE 2014. SZEPTEMBER JOGSZABÁLYI HÁTTÉR A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények
Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport
Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport Tagjai: Célok: Szocializációs különbségek csökkentése Óvoda és iskola nevelési stratégiájának, módszertanának egymáshoz való
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, C Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE ([ ]) a polgári légi közlekedéshez kapcsolódó műszaki követelményeknek és igazgatási eljárásoknak a 216/2008/EK európai
A Lotus Lovasiskola nem alkalmaz korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jelet.
ALAPELVEK AZ ADATKEZELÉS SORÁN Személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 13. SZÁMÚ MELLÉKLET
A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 13. SZÁMÚ MELLÉKLET A JOGSZABÁLYBAN ELŐÍRT DOKUMENTUMOK NYILVÁNOSSÁGÁVAL KAPCSOLATOS REND, A TÁJÉKOZTATÁS FORMÁJA, A TÁJÉKOZTATÁS
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2016 1 Tartalom 1. Általános rendelkezések... 4 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja... 4 1.2. A szervezeti és működési szabályzat elfogadása,
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. október 15-i ülésére Tárgy: Családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatás feladatának ellátásával kapcsolatos döntések meghozatala
Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.
Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Söjtöri közös Önkormányzati Hivatal Jegyző munkakör betöltésére
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE
SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE Szeged, 2016. május 30. Munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendje 1 Munkakör, beosztás, szervezeti egység megnevezése MUNKÁLTATÓI JOGGAL
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.4-11-2011-0001 Küzdeni kell, küzdeni kell a hatalom birtokában is, de nem
Szervezeti és Működési Szabályzat Terv
BOLYAI JÁNOS FŐVÁROSI GYAKORLÓ MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 1134. Budapest, Váci út 21. Telefon: 320-8233 Szervezeti és Működési Szabályzat Terv 2011. Szeptember Tartalomjegyzék I. Bevezetés 5
A TISZANAGYFALUI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
i Általános Iskola i Általános Iskola Kossuth út 47. 4463 A TISZANAGYFALUI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 0 i Általános Iskola I. AZ INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1. Általános rendelkezések
A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzata
A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzata 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, jogi alapja A Szervezeti és Működési Szabályzat
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának
Különös rész (Levelező)
Különös rész (Levelező) A szociális igazgatás fogalma, alapelvei, a szociális ellátások rendszere A SZOCIÁLPOLITIKA KIALAKULÁSA A szociálpolitika kialakulásának indokai a közösség életfeltételei meghatározzák
/2014. ( ) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről
/2014. ( ) Kt. határozat tervezet a Képviselő-testület 2015. I. félévi munkatervéről Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 10/2013.(V.8.) önkormányzati
A VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
A VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. Tartalom 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1.1 A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, jogszabályi alapja... 4 1.2 A Szervezeti
K Ö Z G A Z D A S Á G I, M Ó D S Z E R T A N I É S I N F O R M A T I K A I I N T É Z E T
Szervezeti és Működési Rend 9. melléklete: Közgazdasági, Módszertani és Informatikai Intézet működési rendje 2012. Beosztás K Ö Z G A Z D A S Á G I, S z a b á l y z a t Oldal: 2/7. Készítette Ellenőrizte
Iskolaigazgató munkaköri leírása
2. számú melléklet Az intézmény neve/címe: Iskolaigazgató munkaköri leírása Munkakör megnevezése: Iskolaigazgató FEOR száma: A munkakör felett a munkáltatói jogkör gyakorlója:. Kötelező óraszáma:. A munkakör
87/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat
87/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő közoktatási feladatot ellátó intézmények alapító okiratainak (technikai) módosítása 1. A Baranya Megyei Önkormányzat
Szervezeti és Működési Szabályzat
GALAMB JÓZSEF MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA Szervezeti és Működési Szabályzat Horváth Zoltán igazgató Hatályos: 2013. szeptember 2. 1 A Szervezeti és Működési Szabályzat célja, jogszabályi alapja... 6
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
Bartos Sándor Óvoda, Általános Iskola, Előkészítő Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Várpalota, Dankó u. 16/V. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készült: 2011 Módosítva: 2013
Kérdőívek. Szigetszentmiklós, 2015. június
Kérdőívek Szigetszentmiklós, 2015. június Kitöltötték 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 44% 39% 13% szülők diákok tanárok Szülői kérdőív: 13% 16 14 14 12 10 8 6 6 8 6 6 5 5 5 a b c ny 4 2 0 3
SIÓFOKI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 1 Tartalomjegyzék 1. A KÖZNEVELÉSI INTÉZMÉNYEK SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATÁRA (SZMSZ) VONATKOZÓ JOGSZABÁLYI ELŐÍRÁSOK... 4 1.1. Az SZMSZ célja, jogi alapja:... 4
Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető
Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának
(1) A rendelet hatálya a Bocskaikert közigazgatási területén lakóhellyel rendelkező, a Gyvt. 4. -ában meghatározott személyekre terjed ki.
Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2016. (I.29.) önkormányzati rendelete a gyermekek védelmének helyi szabályairól és a térítési díjról Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Tárgyalja: Ügyrendi és Kommunikációs Bizottság. Király-tó Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása
KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE..napirendi pont Tárgyalja: Ügyrendi és Kommunikációs Bizottság Döntést, jóváhagyást igénylő ügy. Király-tó Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása A 2014. március 5.-i
Szervezeti és Működési Szabályzat
Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Közgazdasági, Idegenforgalmi Szakközépiskola és Szakiskola 3200 Gyöngyös, Katona J. u. 4. Szervezeti és Működési Szabályzat
M E G Á L L A P O D Á S. 1. számú módosítása
A FELCSÚTI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL LÉTREHOZÁSÁRÓL ÉS FENNTARTÁSÁRÓL szóló M E G Á L L A P O D Á S 1. számú módosítása Felcsút Községi Önkormányzata Képviselő- testülete, Alcsútdoboz Települési Önkormányzat
Az Adu Vállalkozói Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. hatályos: 2013. szeptember 1-jétől
Az Adu Vállalkozói Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA hatályos: 2013. szeptember 1-jétől Tartalomjegyzék I. Általános rendelkezések 1. Az SZMSZ célja, tartalma,
ELŐTERJESZTÉS. Berente Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 23-ai ülésére
8. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Berente Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. szeptember 23-ai ülésére Tárgy: Szent Borbála Idősek Otthona intézményvezetői pályázat kiírásáról Előadó: Polgármester
2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV
2015. ÉVI ÉVES BELSŐ ELLENŐRZÉSI TERV...../2015. Kgy.sz. határozat 1.számú melléklete Ellenőrzési tervet megalapozó elemzések címei: - 2015. évi belső ellenőri munkaterv (2. számú melléklet) - Kockázatelemzés
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata
A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A Közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX törvény (42. 1. bekezdés) 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 8-as számú melléklete A 2011/2012. tanév
Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28. napján megtartott üléséről
1/2016. (I.28.) BRNÖ határozat Az ülés napirendjéről Bátmonostori Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2016. január 28-i képviselő-testületi ülés napirendjét az alábbiak szerint állapítja
DUNAHARASZTI KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA
DUNAHARASZTI KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Készítette:... intézményvezető 2015. 08. 15. TARTALOMJEGYZÉK I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. A szervezeti és működési
PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN
PÉNZÜGYI FOGYASZTÓVÉDELEM A MAGYAR NEMZETI BANK FELÜGYELETÉBEN Freisleben Vilmos Fogyasztóvédelmi igazgató II. Mfor Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Konferencia 2013. November 14. FOGYASZTÓVÉDELEM A pénzügyi
Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat. Rákospalotai Kertvárosi Összevont Óvoda ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERV 2015/2016.
Iktatószám:671-42/2015-1-4 Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Rákospalotai Kertvárosi Összevont Óvoda ÉVES ÖNÉRTÉKELÉSI TERV 2015/2016. Budapest, 2015.08. 31. Készítette: Simor Gáborné Munkaközösség-vezető
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.
Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus
A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, 2013. január 28.
A Baptista Teológiai Akadémia Alapító Okirata Kelt: Budapesten, 2013. január 28. A Magyarországi Baptista Egyház Országos Tanácsa a Baptista Teológiai Akadémia, mint egyházi alapítású főiskola alapító
Szervezeti és működési szabályzat Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium
Szervezeti és működési szabályzat Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium Készült: Érvényes: 2013. március 2013. szeptember 01-től. Nagy Zoltán igazgató 2 Tartalomjegyzék 1. Általános rendelkezések...7 1.1.
TUNDERKERTKELETIOVODA MUNKATERVE 2014-2015 NEVELÉSI ÉV
..,, TUNDERKERTKELETIOVODA MUNKATERVE 2014-2015 NEVELÉSI ÉV Készítette:, - la J~Jl~ Ács Sándorné intézményvezető ) Nyíregyháza, 2014. szeptember 15. A 2014-2015 - es nevelési év rendjét a 20/2012. (VIII.31.)
Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26-i rendes ülésére
3. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26-i rendes ülésére Tárgy: A 2016/2017. nevelési évben indítható óvodai csoportok meghatározása
SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM IDEGENNYELVI OKTATÁSI KÖZPONTJÁNAK FELADATAIRA ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉRE
SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM IDEGENNYELVI OKTATÁSI KÖZPONTJÁNAK FELADATAIRA ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉRE Miskolc, 2013. 1.1.14. sz. Egyetemi Szabályzat SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM IDEGENNYELVI OKTATÁSI KÖZPONTJÁNAK
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről
NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e az egészségügyi alapellátás körzeteiről Nyáregyháza Község Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997. évi
SZENTGOTTHÁRD ÉS KISTÉRSÉGE EGYESÍTETT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDE OM azonosító: 036456
1. SZENTGOTTHÁRD ÉS KISTÉRSÉGE EGYESÍTETT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDE OM azonosító: 036456 GYAKORNOKI SZABÁLYZATA SZENTGOTTHÁRD 2010.07.01. MÓDOSÍTVA: 2015. 01.01. 0 A Szentgotthárd és Kistérsége Egyesített Óvodák
ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére
ELŐTERJESZTÉS Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére Tárgy: - Balatonkenese Város Önkormánynál folyamatban lévő pályázatok,
Az Oktatási Hivatal hatósági és ellenőrzési tevékenysége
Az Oktatási Hivatal hatósági és ellenőrzési tevékenysége dr. Tellné Horvát Zsuzsanna főosztályvezető OH Közoktatási Ellenőrzési és Szabálysértési Főosztály 2009. tanévnyitó Oktatási Hivatal megalakulása
9. NAPIREND Ügyiratszám: 4/2654/2012. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2012. december 14-i nyilvános ülésére
9. NAPIREND Ügyiratszám: 4/2654/2012. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2012. december 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívott: A Szociális és Egészségügyi Alapellátási
Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Etyek, 2013.
Etyeki Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Etyek, 2013. 0 TARTALOM 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 3 1.1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI
Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista
Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT
ÚJBUDAI PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA OM: 034974 KLIK szervezeti egység kód: 196023 Tel./Fax:208-4028., 208-4408 e-mail: info@petofisuli.ujbuda.hu Web: www.albertfalva.sulinet.hu SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI