Összefoglaló jelentés a Kisalföldi Homokpuszta Life+ projekt (LIFE08 NAT/H/000289) keretében végzett alapállapot felmérésről és monitoringról

Átírás

1 Zoológiai alapállapot felmérés kicsik, legfeljebb néhány száz (de gyakran száz alatti) dolgozóval. Mennyiségi értelemben rendszerint alárendelt szerepet tölt be a talajfelszínen mintázott hangyaközösségekben. Igaz, azt is figyelembe kell venni, hogy a talajcsapdázás nem alkalmas a Temnothorax fajok igazán reprezentatív kimutatására, hiszen a fán lakó kolóniák egyedei gyakran le sem jönnek a talajszintre. Temnothorax tuberum (Fabricius, 1775) Euroszibériai elterjedésű, nemzetségében a nagyobb areájúak közé tartozó faj. Közepesen melegkedvelő. Elsősorban erdőlakó, fák gyökerei közé építve fészkét. Lehullott faanyagban, kövek alatt, sziklarésekben is megtelepedhet, utóbbiakból következik, hogy nem függ obligát módon a fáktól. Az Alföldön azonban, más szilárd, fészekvédő szubsztrátumok hiányában, szorosan kötődik a fák jelenlétéhez, és döntően erdőkből kerül elő. Elsősorban ragadozó, a talajfelszínen szerzi atkákból, ugróvillásokból, stb. álló zsákmányát. Alacsonyan található virágok nektárját is fogyasztja. Kolóniái kicsik, legfeljebb néhány száz dolgozóból állnak. Szórványos elterjedésű, nem gyakori. A Gönyűi-homokvidék faunisztikai felmérése során, letermelt erdő helyén elindított visszagyepesítési kísérlet monitorozása révén került elő néhány dolgozója. Temnothorax unifasciatus Latreille, Gyűrűs hangya Európai-kaukázusi areájú, fentebbi rokonfajainál déliesebb elterjedésű, azoknál meleg- és szárazságkedvelőbb. Leggyakrabban lehullott faanyagban építi fészkeit, ezért erősen kötődik a fásszárú növényzethez. Életmódja hasonló nemzetségének többi fajához. Kolóniái elég kicsik, legfeljebb néhány száz dolgozóból állnak. A Nagyalföldről és a Kisalföldről egyaránt csak szórványosan került elő, nem gyakori. Ahol előfordul, mennyiségi értelemben ott is rendszerint alárendelt szerepet tölt be a talajfelszínen mintázott hangyaközösségekben. Tetramorium caespitum Linnaeus, Gyepi hangya Palearktikus areájú, enyhén délies elterjedésű. Széles ökológiai tűrőképességű, melegkedvelő és relatíve jó szárazságtűrő faj. Nyílt fás élőhelyeken is előfordul. A nedves területeket, zárt erdőket kerüli. Különösen a laza, homokos alapkőzetet kedveli. Areája nagy részén, így hazánkban is jellemzően síkvidéki elterjedési súlypontú, magasabb térszinteken más Tetramorium fajok kerülhetnek vele szemben kompetíciós előnybe. Ettől függetlenül Magyarországon igen széles körben elterjedt, különösen szárazgyepekben abundáns. Mivel antropogén környezetben, zavart élőhelyeken, gyomvegetációban is igen gyakori, sőt nem ritkán az egyetlen tömeges hangyafaj, gyakran úgy tartják, hogy jelenléte emberi zavarásra utal. Valójában egyáltalán nem szükségszerűen utal emberi zavarásra, mert természetes diszturbációk által befolyásolt termőhelyeken is gyakran jelentős szerepet tölt be a hangyaközösségben. (Például a vaksziken, szikfokon megjelenő hangyák között, a rendszertelenül elöntött gyepek, erősen kiszáradófélben lévő hajdani vizes élőhelyek hangyaközösségeiben, vagy olyan szegélyélőhelyeken, ahol a gyakran változó körülmények, esetleg a folyamatos kompetíciós küzdelmek más fajok állományainak tömegessé válását gátolják). Jó kolonizációs képessége miatt új élőhelyeken az első megjelenő, pionír fajok közé tartozik. Földben, kövek alatt, időnként száraz fában fészkel. Dolgozóinak száma sok ezerig terjed. Erősen polifág, dögöket is eltakarít, kis ízeltábúakat ugyancsak ragadoz. Gyökérlakó tetvek cukros váladéka és növényi magvak szükséges alkotói a táplálékának. Földalatti táplálékszerző útvonalakat is kiépít. Elég agresszív, jó kompetíciós képességű. Mennyiségi értelemben alárendelttől a szuperdomináns pozícióig bármilyen szerepet betölthet a hangyaközösségekben. A Nagyalföldön az átfogó talajcsapdázások során mindenféle 301

2 Zoológiai alapállapot felmérés szárazgyeptípusban nagy konstanciával, gyakran jelentős egyedsűrűségben került elő. A duna-tisza közi homokon konstans közösségalkotó, a Gönyűi-homokvidéken ugyanakkor sokkal szórványosabb előfordulású Bogarak A három év alatt összesen 128 fajt mutattunk ki, melyek közül 60 az alapállapot felmérése során került elő (27. táblázat). E fajok között megtalálhatók a természetes állapotú homoki gyepekre jellemző bogarak, mint a homoki fémfutó (Harpalus servus), a pusztai tarfutó (Calathus erratus) vagy a kétgödrös trágyabogár (Diastictus vulneratus). Egyetlen fokozottan védett (és egyben Natura 2000 jelölő fajt) találtunk, a magyar futrinkát (Carabus hungaricus). A nyílt homokfelszínek jellemző védett futóbogara az alföldi homokfutrinka (Cicindela soluta). Ezt a fajt csak az egyelő gyűjtéseink során figyeltük meg, a talajcsapdák anyagából nem került elő. A ragyás futrinka (Carabus cancellatus) és különösen a mezei futrinka (Carabus granulatus) a nedvesebb élőhelyek lakói. Szintén védettek, de hazánkban elterjedt fajok. A nedvességkedvelő vörösvégű martfutónak (Elaphropus haemorrhoidalis) mindössze négy hazai előfordulásáról tudunk a jelen adatot is figyelembe véve, így rendkívüli ritkaságnak számít. A szintén viszonylag ritka gödörkés gyökérfutó (Syntomus foveatus) száraz és nedves területeken egyaránt előfordul. A szőrösszemű futó (Trichocellus placidus) egyetlen példányát a legnedvesebb helyszínről, a ZOOAP-6 mintaterületről mutattuk ki. 27. táblázat: A kutatási területről kimutatott bogárfajok (Coleoptera) listája Taxon Védettség Gyakoriság Jellemző élőhely Dytiscidae Acilius sulcatus (Linnaeus, 1758) KGY B Carabidae Agonum duftschmidi J. Schmidt 1994 KGY T Agonum emarginatum (Gyllenhal, 1827) KGY T Agonum permoestum Puel, 1938 KGY T Agonum viduum (Panzer, 1796) KGY T Amara aenea (De Geer, 1774) GY B, T Amara communis (Panzer, 1797) KGY T Amara convexior Stephens, 1828 KGY T Amara municipalis (Duftschmid, 1812) KGY B Amara saphyrea Dejean, 1828 KGY B Amara similata (Gyllenhal, 1810) GY B Anisodactylus binotatus (Fabricius, 1787) KGY T Badister sodalis (Duftschmid, 1812) R T Bembidion inoptatum Schaum, 1857 KGY T Bembidion mannerheimii (C. R. Sahlberg, 1827) KGY T Bembidion neresheimeri J. Müller, 1929 KGY T Bembidion properans (Stephens, 1828) GY B, T Brachinus explodens Duftschmid, 1812 GY B Bradycellus caucasicus (Chaudoir, 1846) KGY T Bradycellus csikii Laczó, 1912 KGY T 302

3 Zoológiai alapállapot felmérés Taxon Védettség Gyakoriság Jellemző élőhely Bradycellus harpalinus (Serville, 1821) KGY T Calathus ambiguus (Paykull, 1790) KGY B Calathus cinctus Motschulsky, 1850 KGY FT Calathus erratus (Sahlberg, 1827) KGY T Calathus melanocephalus (Linnaeus, 1758) GY B Carabus cancellatus Illiger, 1798 V KGY T Carabus granulatus Linnaeus, 1758 V GY T Carabus hungaricus Fabricius, 1792 FV R FT, T Cicindela soluta Dejean, 1822 V R T Drypta dentata (P. Rossi, 1790) KGY T Dyschirius globosus (Herbst, 1784) GY T Dyschirius tristis Stephens, 1827 R T Elaphropus haemorrhoidalis (Ponza, 1805) R B Harpalus anxius (Duftschmid, 1812) KGY B, FT Harpalus distinguendus (Duftschmid, 1812) GY B Harpalus froelichii Sturm, 1818 KGY B Harpalus picipennis (Duftschmid, 1812) KGY B, T Harpalus pumilus Sturm, 1818 KGY B Harpalus rubripes (Duftschmid, 1812) GY FT Harpalus serripes (Quensel, 1806) GY T Harpalus servus Duftschmid, 1812 KGY FT, T Harpalus subcylindricus Dejean, 1829 KGY B, FT, T Harpalus tardus (Panzer, 1796) GY B Microlestes minutulus (Goeze, 1777) GY B Nebria brevicollis (Fabricius, 1792) KGY B Olisthopus sturmi (Duftschmid, 1812) R B Oodes helopioides (Fabricius, 1792) KGY T Oxypselaphus obscurus (Herbst, 1784) KGY T Parophonus maculicornis (Duftschmid, 1812) KGY T Poecilus cupreus (Linnaeus, 1758) GY FT Poecilus punctulatus (Schaller, 1783) KGY B Poecilus versicolor (Sturm, 1824) KGY T Pterostichus diligens (Sturm, 1824) KGY T Pterostichus leonisi Bonelli 1810 R T Pterostichus melanarius (Illiger, 1798) GY T Pterostichus strenuus (Panzer, 1796) KGY T Pterostichus vernalis (Panzer, 1795) KGY V Stenolophus teutonus (Schrank, 1781) KGY T Syntomus foveatus (Geoffrroy, 1785) R T Trechus quadristriatus (Schrank, 1781) GY B, FT Trichocellus placidus (Gyllenhal, 1827) R T Helophoridae Helophorus nubilus Fabricius, 1776 KGY B Histeridae Hister quadrimaculatus Linnaeus, 1758 GY FT 303

4 Zoológiai alapállapot felmérés Taxon Védettség Gyakoriság Jellemző élőhely Margarinotus bipustulatus (Schrank, 1781) KGY B Silphidae Phosphuga atrata (Linnaeus, 1758) GY T Silpha obscura Linnaeus, 1758 B T Silpha tristis Illiger, 1798 R T Staphylinidae Drusilla canaliculata (Fabricius 1787) GY FT Ocypus biharicus (Müller, 1926) KGY B Ocypus mus (Brullé, 1832) KGY B Ocypus nitens (Schrank, 1781) KGY B Ocypus olens (O. F. Müller, 1764) KGY B Ocypus ophthalmicus (Scopoli, 1763) R B Ontholestes haroldi (Eppelsheim, 1884) KGY B Philonthus lepidus (Gravenhorst, 1802) KGY B Rugilus rufipes Germar, 1835 KGY T Geotrupidae Trypocopris vernalis (Linnaeus, 1761) GY B Scarabaeidae Cetonia aurata (Linnaeus, 1758) GY FT Diastictus vulneratus (Sturm, 1805) R B, FT Maladera holosericea (Scopoli, 1772) KGY FT, T Melolontha melolontha (Linnaeus, 1758) GY FT Onthophagus fracticornis (Preyssler, 1790) KGY B Onthophagus ovatus (Linnaeus, 1767) GY T Onthophagus ruficapillus Brullé, 1832 GY B Pleurophorus caesus (Creutzer, 1796) KGY B Rhyssemus germanus (Linnaeus, 1767) KGY B Tropinota hirta (Poda, 1761) GY B, T Elateridae Agriotes lineatus (Linnaeus, 1767) KGY B, T Agrypnus murinus (Linnaeus, 1758) KGY B Drasterius bimaculatus (Rossi, 1790) KGY B Prosternon tessellatum (Linnaeus, 1758) KGY B Lampyridae Lampyris noctiluca Linnaeus, 1758 KGY B Cantharidae Cantharis obscura (Linnaeus, 1758) KGY B Cantharis pulicaria Fabricius, 1781 KGY FT Cantharis rustica Fallén, 1807 GY B, FT Dermestidae Dermestes laniarius Illiger, 1801 GY B Nitidulidae Glischrochilus quadrisignatus (Say, 1835) GY T Coccinellidae Calvia quatuordecimguttata (Linnaeus, 1758) KGY B 304

5 Zoológiai alapállapot felmérés Taxon Védettség Gyakoriság Jellemző élőhely Coccinella septempunctata Linnaeus, 1758 GY FT Harmonia axyridis (Pallas, 1773) GY B Tenebrionidae Blaps halophila Fischer, 1822 KGY T Blaps lethifera Marsham, 1802 KGY B Blaps mortisaga Linnaeus, 1761 R T Crypticus quisquilius (Linnaeus, 1760) GY T Gonocephalum pusillum (Fabricius, 1792) KGY FT Omophlus proteus Kirsch 1869 KGY T Opatrum sabulosum (Linnaeus, 1761) GY B, FT, T Pedinus femoralis (Linnaeus, 1767) KGY B Meloidae Meloe cicatricosus Leach, 1815 V R B Meloe proscarabaeus Linnaeus, 1758 KGY B Meloe scabriusculus Brandt & Erichson, 1832 V KGY B Anthicidae Anthicus antherinus Linnaeus, 1761 KGY T Hirticollis hispidus (Rossi, 1792) KGY B Notoxus monoceros Linnaeus, 1758 KGY B Chrysomelidae Psylliodes dulcamarae (Koch, 1803) KGY B, T Curculionidae Aulacobaris lepidii (Germar, 1824) KGY B Cathormiocerus aristatus (Gyllenhal, 1827) KGY B Cleonis pigra (Scopoli, 1763) KGY B Cycloderes pilosulus (Herbst, 1795) KGY B Lixus ochraceus Boheman, 1843 KGY B Otiorhynchus ligustici (Linnaeus, 1758) GY B Otiorhynchus ovatus (Linnaeus, 1758) KGY FT Otiorhynchus raucus (Fabricius, 1777) GY B Pseudocleonus cinereus (Schrank, 1781) KGY B Strophosoma faber (Herbst, 1784) KGY T Trachyphloeus alternans Gyllenhal, 1834 KGY B Trachyphloeus parallelus (Panzer, 1794) KGY B Trachyphloeus spinimanus Germar, 1824 R B, FT A természetvédelmi szempontból jelentős és a jellegzetes fajok rövid jellemzése Calathus erratus (Sahlberg, 1827) Pusztai tarfutó Hazánkban a száraz és meleg homokpusztákon, olykor szántókon, nyárasok szegélyében él, a számára alkalmas helyeken olykor nagy számban fordul elő (Merkl és mtsai 2011). Vizsgálataink során a évi tavaszi felmérés alkalmával a ZOOAP-1, ZOOAP-9 és a ZOOAP-11 mintaterületekről került elő. Az egyes mintaterület referenciaélőhely, míg a másik két mintaterületet mérsékelten bolygatottnak tekinthetjük. 305

6 Zoológiai alapállapot felmérés Carabus cancellatus Illiger, 1798 Ragyás futrinka Bár élőhelyét tekintve nem válogatós, előnyben részesíti a nedves területeket. A síkságon többnyire kemény- és puhafás ligeterdőkben él, de a domb- és hegyvidéken a bükkös zónáig is felhúzódhat. Előfordul nyílt gyepekben is (SZÉL ET AL 2007). Vizsgálataink során a második mintavétel alkalmával, 2013 tavaszán került elő a ZOOAP-6 mintaterületről, mely nedvesebb mikroklímája miatt markánsan eltér a többi területtől (34. ábra). Védett, eszmei értéke 5000 Ft. Carabus granulatus Linnaeus, 1758 Mezei futrinka Hazánk egyik legelterjedtebb és leggyakoribb futrinkafaja. Mocsaras erdőkben, folyóparti puhafás ligeterdőkben, nedves réteken, nádasokban fordul elő. Az imágók a telet kidőlt, korhadó fák laza kérge alatt töltik, ilyenkor olykor nagy számban gyűlnek össze (KÖDÖBÖCZ 2007). Mindössze egyetlen példánya került elő 2015 tavaszán ZOOAP-6 mintaterületről. Védett, eszmei értéke 5000 Ft. 34.ábra: Ragyás futrinka (Carabus cancellatus) Fotó: Németh Tamás Carabus hungaricus Fabricius, 1792 magyar futrinka Hazai ismert lelőhelyeinek súlypontja, illetve lelőhelyeinek többsége a Duna Tisza közére esik, beleértve a Szentendrei- és a Csepel-szigetet is. Ismert síkvidéki előfordulásai ezenkívül 306

7 Zoológiai alapállapot felmérés a Nyírség, a Kisalföld (Gönyű, Komárom-Esztergomi-síkság). Ezeken a helyeken meszes, illetve savanyú homoktalajon, füves pusztákon, legelőkön, akácosok és fenyvesek szegélyében fordul elő (SZÉL ET AL 2007). A Győr és Komárom közötti homokpusztagyepekben élő populációk országos viszonylatban is igen erősnek számítnak (BÉRCES ET AL 2014). A Győr és Gönyű térségében folyó faunisztikai felmérések során is nagy egyedszámban volt megfigyelhető. A projekt-területen belül az első mintavétel során (2012 és 2013 fordulóján) csak a lárváit találtuk meg a ZOOAP-1, ZOOAP-10, ZOOAP-3 és ZOOAP-9 mintaterületeken. Az első két helyszín természetes homokpusztagyep, míg az utóbbi kettő mérsékelten bolygatott. A évi tavaszi felmérés során a ZOOAP-7 mintaterületről egyetlen lárvája került elő. A terület természetes homokpusztagyep, amely referenciaterület is egyben (35. ábra). Fokozottan védett, Natura 2000 jelölőfaj. Eszmei értéke Ft. 35.ábra: Párzó magyar futrinkák ( ) Dyschirius tristis Stephens, 1827 ékhomlokú ásófutrinka Fotó: Kovács Péter Hazánkban viszonylag ritka, a legtöbb előfordulási helye a Dunántúlra esik. Az Északiközéphegységben a Börzsönyből is ismerjük (SZÉL ÉS KUTASI 2003). A csoport többi tagjához hasonlóan vízpartokhoz kötődő faj, melyet főképp talajcsapdázással és parttaposással gyűjtöttek. Vizsgálataink során az üde-nedves ZOOAP-6 mintaterületről került elő egyetlen példánya. 307

8 Zoológiai alapállapot felmérés Cicindela soluta Dejean, 1822 alföldi homokfutrinka Homokpusztákon, homoki gyepekben él. Elsősorban a Nagy-Alföld, a Dunántúlról és a Gödöllői-dombság homokos területeiről ismerjük. Bár többnyire kötött gyepekben fordul elő, olykor a növényzetmentes homok felszínén vadászik. Több helyen is megfigyeltük, így többek között a ZOOAP-1 mintaterületen. Talajcsapdába nem került (36. ábra). Védett, eszmei értéke Ft. Elaphropus haemorrhoidalis (Ponza, 1805) vörösvégű martfutó A Közép-Európában és a kelet-mediterrán-turáni régióban (MÜLLER-MOTZFELD 2004) élő, szórványos előfordulású fajnak nálunk a Barcsi Ősborókásból valamint a Tisza mellékéről van irodalmi adata (HORVATOVICH 1981). Nemrég egy harmadik lelőhelyét is felfedezték a Sebes-Körös vidékén (Ködöböcz Viktor szóbeli közlése). Lelőhelyein többnyire mocsaras, növényzettel benőtt vízpartokról került elő. Vizsgálataink során a gyepvetéses (bolygatottnak tekintett) mintaterületről (GY02_V) került elő egyetlen példánya 2015-ben. 36.ábra: Alföldi homokfutrinka (Cicindela soluta) Harpalus servus (Duftschmid, 1812) homoki fémfutó Fotó: Németh Tamás A meleg és száraz homokpuszták jellemző, helyenként gyakori faja (ÁDÁM ÉS MERKL 1986). Az üde és nedves élőhelyeket kerüli. Elsősorban a síkvidékre jellemző faj, és a Gönyűi- 308

9 Zoológiai alapállapot felmérés homokvidéken folyó egyéb kutatások során is előkerült. Az általunk vizsgált összes természetes homoki gyepből kimutattuk. Olisthopus sturmi (Duftschmid, 1812) kis simakarmúfutó A száraz és nyílt helyeket kedvelő ritka faj, mely az utóbbi időben elsősorban sziklagyepekből került elő. Csévharaszton legelő-fasor határán került a talajcsapdába egy példánya. Több példánya származik a Dunántúlról, de megtalálták a Mátrában is (SZÉL ÉS KUTASI 2011). A gyűjtések során a bolygatott ZOOAP-8, illetve a mérsékelten bolygatott ZOOAP-9 mintaterületekről került elő. Syntomus foveatus (Dejean 1831) gödörkés gyökérfutó Hazánkban szórványosan fordul elő és nem gyakori. Főképp homokos talajú, gyérebb növényzeti borítottságú gyepeken fordul elő, de nedves helyekről, illetve cserestölgyesekből, sőt almaültetvényből is kimutatták (KUTASI 2005). A gyűjtések során a ZOOAP-1 és a ZOOAP-2 helyeken, vagyis a természetes állapotokat tükröző referenciaterületről került elő. Trichocellus placidus (GYLLENHALL, 1827) szőrösszemű futó Ritka faj, a legtöbb hazai adata a Dunántúlról származik, de fogták a Duna Tisza közén is. Mocsarak partján, növényzettel benőtt vízparton, a sík- és dombvidékeken egyaránt megtalálható. Rejtett életmódot élő ritka fajunk, elsősorban fényen gyűjtötték, de előkerült vizek partjáról parttaposással, rostálással, talajcsapdázással és hálózással is (KUTASI 2006, 2013). Vizsgálataink során a ZOOAP-6 mintaterületéről, üde-nedves gyepből mutattuk ki. 37.ábra: Kétgödrös trágyabogár (Diasticus vulneratus) Fotó: Németh Tamás 309

10 Zoológiai alapállapot felmérés Diasticus vulneratus (Sturm, 1805) kétgödrös trágyabogár Hazánkban többfelé megtalálható, de ritka. Élőhelyét tekintve az alföldi homokvidékek egyik jellemző faja. Röpképtelen, többnyire a talajcsapdás gyűjtések során került elő (MERKL ÉS VIG 2009). A projekt-területen belül a ZOOAP-2 jó természetességű referencia-, illetve a ZOOAP-8-as bolygatott mintaterületéről került elő. A domborzatrekonstrukciós munkálatok során mind a felülvetett (GY02_V), mind a spontán visszagyepesedő gyepben (GY01_NV) jelentékeny egyedszámban került elő (37. ábra). Drasterius bimaculatus (Rossi, 1790) változékony pattanó A nem túlságosan száraz, gyepes területek helyenként gyakori faja (MERKL ÉS VIG 2009). Vizsgálataink során csak a spontán visszagyepesedő mintaterületről (GY01_NV) valamint a vetett gyepből (GY02_V) került elő, ezekről a mintaterületekről viszont nagy egyedszámban ben már csak a GY01_NV mintaterületen észleltük, itt a második leggyakoribb faj volt (38. ábra). 38.ábra: Változékony pattanó (Drasterius bimaculatus) Blaps halophila Fischer, 1822 pontusi bűzbogár Fotó: Németh Tamás Hazánkban az Alföld és a dombvidék homokos tájain él, ahol emlősök földalatti üregeiben, gödrökben tartózkodik. Kerüli az emberi települések környékét (MERKL ÉS VIG 2009). Vizsgálataink során mindössze egyetlen példánya került elő a ZOOAP-2 referenciaterületen, mely jó állapotú, nyílt homokpusztagyep (39. ábra). 310

11 Zoológiai alapállapot felmérés 39.ábra: Pontusi bűzbogár (Blaps halophila) Fotó: Németh Tamás Gonocephalum pusillum (Fabricius, 1792) kis gyászbogár Az alföldi homokpuszták, sztyeprétek, erdőszegélyek, olykor a szántók szélének nem ritka faja (KASZAB 1957). Vizsgálataink során csak a ZOOAP-3 mintaterületről került elő egyetlen példánya 2015-ben. Ez az élőhely mérsékelten bolygatott (40. ábra). Opatrum sabulosum (Linnaeus, 1761) Sároshátú gyászbogár A száraz olykor bolygatott területek, szántók gyakori faja, többnyire kövek, fűcsomók alatt tartózkodik. A gabonavetésben károkat is okozhat (MERKL ÉS VIG 2009). Az összes vizsgált mintaterületről előkerült, legnagyobb számban azonban a bolygatott helyszíneken észleltük jelenlétét, mint a felülvetett (GY02_V) és a spontán visszagyepesedő gyep (GY01_NV). E helyszíneken 2015-ben domináns faj volt. Igen gyakori volt ezen kívül még többek között a ZOOAP-9 és ZOOAP-11 mintaterületen, mely mérsékelten bolygatott, jellegtelen gyep. Nagy egyedszámú (domináns) előfordulását a degradáció jelének tekintjük, különösen, ha a többi bogár faj- és egyedszáma csekély (41. ábra). 311

12 Zoológiai alapállapot felmérés 40.ábra: Kis gyászbogár (Gonocephalum pusillum) Fotó: Németh Tamás 41.ábra: Sároshátú gyászbogár (Opatrum sabulosum) Fotó: Németh Tamás 312

13 Zoológiai alapállapot felmérés Meloe cicatricosus Leach, 1815 Óriásnünüke Leginkább a természetes-természetközeli löszgyepek lakója, de mezőgazdasági területeken is előfordul. Vizsgálataink során mindössze két példányt mutattunk ki a spontán visszagyepesedő gyepből (GY01_NV) 2015 tavaszán (42. ábra). Védett, eszmei értéke Ft Meloe scabriusculus Brandt & Erichson, 1832 Érdes nünüke Hazánk egyik leggyakoribb nünüke faja, az Alföld és a dombvidék lakója (MERKL és VIG 2009). Vizsgálataink során a felülvetett (GY02_V) és a spontán visszagyepesedő gyepekben (GY01_NV) észleltük jelenlétét 2015 tavaszán. Védett, eszmei értéke 5000 Ft Az egyes mintavételi területek felmérési eredményei A mintavételi helyek vizsgálati eredményeit alavetően a 2012 téli és 2013 tavaszi mintavételek alapján mutatjuk be, de ha a 2015-ben végzett vizsgálatok (nem tervezett) során érdekes új eredmény született, akkor kitérünk rá ZOOAP-1 Zárt homoki sztyepprét és nyílt homokpuszta 42.ábra: Óriásnünüke (Meloe cicatricosus) Fotó: Németh Tamás Mintavételi terület kódja: Élőhely-típus: ZOOAP-1 Zárt homoki sztyepprét és nyílt homokpuszta Pókok A 2012 téli mintavételezés során 6 faj 20 egyede, a tavaszi vizsgálatok során 19 faj 90 egyedét (88 adult és két elemzésbe bevont fiatal Atypus példány) gyűjtötték a csapdák ( táblázat). 28. táblázat: A ZOOAP-1 mintavételi területről kimutatott pókfajok és fogási értékeik (2012. tél) Pókfajok ZOOAP-1 ( ) Egyedszám Centromerus sylvaticus (Blackwall, 1841) 2 Sintula spiniger (Balogh, 1935) 3 Meioneta rurestris (C. L. Koch, 1836) 11 Araeoncus humilis (Blackwall, 1841) 3 Stemonyphantes lineatus (Linnaeus, 1758) 2 Hahnia nava (Blackwall, 1841) 1 Összesen:

14 Zoológiai alapállapot felmérés A téli mintavételben kimutatott hat fajból három csak akkor került elő, így az eddig kimutatott fajszám 22-re emelkedett. 29. táblázat: A ZOOAP-1 mintavételi területről kimutatott pókfajok és fogási értékeik (2013. tavasz) Pókfajok ZOOAP-1 ( ) Egyedszám Zodarion zorba Bossmans, Zodarion rubidum Simon, Zelotes electus (C. L. Koch, 1839) 10 Talavera aequipes (O. P.-Cambridge, 1871) 6 Alopecosa cuneata (Clerck, 1757) 3 Aelurillus v-insignitus (Clerck, 1757) 2 Atypus muralis Bertkau, Xysticus kochi Thorell, Zelotes longipes (L. Koch, 1866) 2 Zora spinimana (Sundevall, 1833) 2 Agyneta rurestris (C. L. Koch, 1836) 1 Arctosa lutetiana (Simon, 1876) 1 Euophrys frontalis (Walckenaer, 1802) 1 Geolycosa vultuosa (C. L. Koch, 1838) 1 Hahnia nava (Blackwall, 1841) 1 Pardosa bifasciata (C. L. Koch, 1834) 1 Phrurolithus faestivus (C. L. Koch, 1835) 1 Thanatus formicinus (Clerck, 1757) 1 Zora pardalis Simon, Összes egyedszám: 90 A terület jelenlegi állapotában zavartabbnak tűnik, mint a 2006-ban végzett gyűjtések idején. A tágtűrésű téli, illetve folyamatos (eurychron) aktivitású fajok mellett (Centromerus sylvaticus, Meioneta rurestris, Araeoncus humilis), a Sintula spiniger jelenlétét érdemes kiemelni. A korábbi vizsgálatok során erről az élőhelyről gyűjtöttük a tudományra új fajként ismertté vált Parasyrisca arrabonica első nőstény példányát. Mindemellett ezúttal is hozott új eredményt a vizsgálat. Domináns fajként került elő a faunánkra és egyben Közép-Európára is új görög búvópók (Zodarion zorba), melyről a beszámolóban külön is szólunk. Roppant sajátos a közösség szerkezet, mivel a dominanciarangsor második helyén egy másik búvópók (Zodarion rubidum) szerepel. E két faj teszi ki a teljes minta 56%-át, mely egészen egyedülálló jelenség. A búvópókok hangyakövető, un. mirmekofil fajok, így a tapasztalt jelenség pontosabb megismerésez a két taxon együttes elemzése szükséges. A fenti sajátosság magyarázza, hogy az elvégzett szimilaritási vizsgálatokban a többi hasonló vegetációjú és természetességű gyeptől látványosan elkülönül az ZOOAP-1-es mintavételi hely. Figyelmet érdemel a védett kövi torzpók két fiatal egyedének megkerülése is. A fajt ban már megfigyeltük ezen a területen. 314

15 Zoológiai alapállapot felmérés Bogarak Erről a helyszínről 6 faj 30 egyede került elő a években, ezekből 1 faj és 12 egyede a futóbogarakhoz tartozik. A sároshátú gyászbogár (Opatrum sabulosum) példányszáma (14) volt a legnagyobb, ez képezte a példányok közel 47 %-át. A második leggyakoribb faj a homoki fémfutó (Harpalus servus). Ez utóbbi a homokpuszták helyenként viszonylag gyakori faja. Védett fajok vagy ritkaságok nem kerültek elő innen. Mindezek alapján ez az élőhely csekély értékű, ahol ugyanakkor a degradatív hatás is jelentős. A évi téli mintavételezés során három faj került elő. Ebből a Syntomus foveatus és a Harpalus servus jelen volt tavasszal is. A harmadik faj szintén jó természetességű egyben a homoki élőhelyek védett karakterfaja is. A magyar futrinkának (Carabus hungaricus) két példánya került meg. Az őszi ivarérés fajnak tavasszal legfeljebb véletlenszerűen áttelelt példányaival találkozhatunk tavaszán öt faj került kimutatásra az élőhelyről (30. táblázat). Ebből két faj degradáltságot mutató mely mindegyike a gyászbogárfélék (Tenebrionidae) családjába tartozik. A sároshátú gyászbogár (Opatrum sabulosum) a család egyik leggyakoribb tagja. A másik gyászbogár a hosszúlábú bűzbogár (Blaps mortisaga), annak egy példánya került elő. A faj a száraz élőhelyeket kedveli, de élőhelypreferenciát kevésbé mutató, az emberi környezetben is gyakori bogár. A természetesebb, meleg homoki gyepek gyakori lakója a homoki fémfutó (Harpalus servus), és a pusztai tarfutó (Calathus erratus). Mindkét fajnak egy-egy példánya került a csapdákba. Jelenlétük tipikusnak mondható a nyílt száraz homokos gyepekre jellemző bogarak. Ugyancsak a terület természetességét mutatja a gödörkés gyökérfutó (Syntomus foveatus), mely ritka hazai futóbogarunk. Főleg homokos talajon a gyérebben borított gyepeken fordul elő, de nedvesebb helyekről, illetve cseres-tölgyesekből is ismert adata. Egy példánya került elő, hasonlóan a 2012-es téli mintavételezéshez. 30. táblázat: A ZOOAP-1 mintavételi területről kimutatott bogárfajok és fogási értékeik (2013. tavasz) Bogárfajok ZOOAP-2 ( ) Egyedszám Opatrum sabulosum (Linnaeus, 1761) 2 Blaps mortisaga Linnaeus, Harpalus servus Duftschmid, Calathus erratus (Sahlberg, 1827) 1 Syntomus foveatus (Fourcroy, 1785) 1 Összes egyedszám: 6 Hangyák Természetközeli állapotú, típusos, átlagosnak tekinthető kisalföldi homokpusztai hangyaközösség. A csapdázások során összesen 10 faj került elő a területen, ez a hasonló típusú, jó természetességű duna-tisza közi és kisalföldi élőhelyek között átlagosnak tekinthető. A hangyaközösség kimutatott diverzitása valamivel kisebb, mint ami a hasonló típusú, természetes homokpusztagyepek közösségeire jellemző (egyaránt köszönhetően a szuperdomináns Lasius psammophilus kiemelkedő egyedszámának, és a kísérőfajok kis egyedszámának). Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a nem túl nagy csapdaszám 315

16 Zoológiai alapállapot felmérés torzíthatja az eredményeket, mert a fészeklakó hangyapopulációk észlelhető eloszlása bír bizonyos aggregált jelleggel, tehát a csapdákhoz közeli fészkű fajok felülreprezentáltak, a távolabbi fészkűek pedig alulreprezentáltak lehetnek, a tényleges diverzitás nem szükségszerűen alacsonyabb az összehasonlítási alapul szolgáló természetes közösségeknél. Igen jellemző a Lasius psammophilus (mennyiségi értelemben vett) dominanciája. A szubdomináns Plagiolepis vindobonensis ugyancsak típusos, karakterisztikus faja a kisalföldi természetes homoki szárazgyepeknek. A Temnothorax interruptus és T. crassispinus előkerülése a fásszárú növények közelségére utal, előbbi faj a ritkábban előkerülő hangyák közé tartozik az Alföldön ben került elő a területről kísérőfajként a korábban nem fogott Lasius paralienus. Az összes mintaterület fogási eredményeit áttekintve egyértelműen látható, hogy a teljes vizsgált térségben gyakoribb lett (több más mintaterületen is megjelent új elemként, illetve növelte korábbi egyedszámát). A változás az egyébként is elterjedt, gyakori, zavarástűrő faj tájszintű állományában összességében legfeljebb mérsékeltnek tekinthető, és vélhetően köze van ahhoz, hogy az élőhelyrekonstrukciós munkák miatt a vizsgált térségben megszaporodtak az időszakosan zavart élőhelyfoltok, ami számára kedvező adottságot jelent. A mintaterület hangyaközösségének jellege ezzel együtt érdemben nem változott a vizsgálatsorozat alatt. 31. táblázat: A ZOOAP-1 mintavételi területről kimutatott hangyafajok és fogási értékeik (2013. tavasz) Hangyafajok Egyedszám ZOOAP-1 ( ) Lasius psammophilus Seifert, Plagiolepis vindobonensis Lomnicki, Tapinoma madeirense Forel, Myrmica scabrinodis Nylander, Camponotus vagus (Scopoli, 1763) 1 Formica rufibarbis Fabricius, Lasius paralienus Seifert, Temnothorax interruptus (Schenck, 1852) 1 Összes egyedszám: 698 Egyenesszárnyúak A kvadrát területén előforduló egyenesszárnyú-együttest az alapfelvételezések időszakában a nyílt szárazgyepekre jellemző módon a Calliptamus italicus és Euchorthippus declivus fajok dominanciája jellemezte. A fenti fajok mellett számottevő részesedéssel fordult elő a mintavételi területen a nagy természetvédelmi és állatföldrajzi jelentőséggel bíró Calliptamus barbarus is ban az együttes domináns fajai mellett kimutatott kísérőfajok között homoki karakterfaj (Stenobothrus fischeri), jó természetességi állapotú szárazgyepekre (Platycleis albopunctata, Bicolorana bicolor, Stenobothrus nigromaculatus, Oedipoda caerulescens), valamint gyomos szárazgyepekre jellemző fajok (Chorthippus brunneus, Chorthippus mollis) egyaránt előkerültek. A 2015-ben elvégzett vizsgálatok nem 316

17 Zoológiai alapállapot felmérés mutattak ki jelentős változást az együttes fajkészletében, azt továbbra is az Euchorthippus declivus, Calliptamus italicus és Calliptamus barbarus fajok uralják. Az alacsony egyedszámban előkerült fajok is a jó állapotú homokpusztagyepek fajai közül kerülnek ki (pl. Stenobothrus fischeri, Oedipoda caerulescens). Az együttes életforma-összetételén (43. ábra) az alapállapotfelvételezés során a graminicol fajok erőteljes jelenléte mutatkozott a psammophil életforma alárendelt, de számottevő jelenléte mellett. A 2015-ös újbóli felvételezés során az együttes életforma-spektruma teljes mértékben a korábbinak megfelelő arányokat mutatott. Az ökológiai igények összegzett relatív gyakorisága alapján (44. ábra) a mintavételi terület a vizsgálat teljes időszaka alatt a xerophil élőhely jellemzőinek megfelelően a thermophil fajok csaknem monodominanciáját mutatta. A vizsgálatok kezdetén a gyep jó természetességi állapotú, foltokban változó intenzitással akácosodó élőhely volt ez az állapot a felvételezések zárásakor annyiban volt más, hogy ekkor a kezeléseknek köszönhetően az invazív faj elölt kórói voltak már csak jelen ZOOAP-2 Nyílt homokpuszta Mintavételi terület kódja: Élőhely-típus: ZOOAP-2 Nyílt homokpuszta Pókok 2013 tavaszán 20 faj 49 egyedét gyűjtötték a csapdák (32. táblázat). A terület csapdái a téli mintavételezésnél megsemmisültek (vaddisznók kitúrták), így ez a teljes fajlistánk erről a helyről. A közösségszerkezet erőteljesen eltér az előző helytől. A fajok egyedszám-eloszlása lényegesen egyenletesebb. Itt is jelen volt a görög búvópók, de a másik búvópókkal együtt mindössze a 15%-át teszik ki a mintának. Több ritka faj közül kiemelendő a tipikusan homoki élőhelyekre jellemző Theridion uhligi, melyet eddig csak a Duna-Tisza-közéről ismertünk, és onnan is mindössze a múlt század kilencvenes éveinek intenzív kutatásai során került elő. 32. táblázat: A ZOOAP-2. mintavételi területről kimutatott pókfajok és fogási értékeik (2013. tavasz) Pókfajok ZOOAP-2 ( ) Egyedszám Alopecosa cuneata (Clerck, 1757) 8 Xysticus kochi Thorell, Thanatus arenarius L. Koch, Zodarion zorba Bossmans, Aelurillus v-insignitus (Clerck, 1757) 3 Euryopis quinqueguttata Thorell, Thanatus formicinus (Clerck, 1757) 3 Zelotes electus (C. L. Koch, 1839) 3 Zodarion rubidum Simon, Alopecosa accentuata (Latreille, 1817) 2 Xysticus cristatus (Clerck, 1757) 2 Alopecosa pulverulenta (Clerck, 1757) 1 Callilepis schuszteri (Herman, 1879) 1 Cheiracanthium campestre Lohmander,

18 Zoológiai alapállapot felmérés Pókfajok ZOOAP-2 ( ) Egyedszám Euophrys frontalis (Walckenaer, 1802) 1 Hahnia nava (Blackwall, 1841) 1 Ozyptila scabricula (Westring, 1851) 1 Talavera aequipes (O. P.-Cambridge, 1871) 1 Theridium uhligi Martin, Trochosa terricola Thorell, Összes egyedszám: 49 Bogarak Az élőhelyről télen nem sikerült mintát gyűjtenünk. Előzetesen jó természetességet vártunk az élőhelytől. Hét bogárfaj került elő (33. táblázat). Ezek közül a sároshátú gyászbogár (Opatrum sabulosum) volt a leggyakoribb faj hat példánnyal. A dominancia sorban a homoki fémfutó (Harpalus servus) következik (6 példány), mely jelenléte a természetesebb homoki gyepekre utal. Kétgödrös trágyabogár (Diastictus vulneratus), az alföldi homokos területek lakója. Európai elterjedésű hazánkban többfelé megtalálható, de ritka. Az Alföldi homokvidékek és dolomitgyepek egyik jellemző faja. Egy példánya került elő. Ugyancsak ritka, homoki fajunk a gödörkés gyökérfutó (Syntomus foveatus), mely az előző élőhelyről is megkerült. Jelenléte egyértelműen mutatja az élőhely tó természetességű, homoki jellegét. A bársonyos kiscserebogár (Maladera holosericea), az előző fajokénál gyakoribb, homokhoz köthető, főleg a Duna-Tisza közén megjelenő faj. Az élőhely homoki jellegét mutatja a pontusi bűzbogár (Blaps halophila), mely hazánkban a dombvidék és az Alföld homokos élőhelyeinek lakója. 33. táblázat: A ZOOAP-2. mintavételi területről kimutatott bogárfajok és fogási értékeik (2013. tavasz) Bogárfajok ZOOAP-2 ( ) Egyedszám Opatrum sabulosum (Linnaeus, 1761) 6 Harpalus servus Duftschmid, Harpalus serripes (Quensel, 1806) 1 Diastictus vulneratus (Sturm, 1805) 1 Maladera holosericea (Scopoli, 1772) 1 Syntomus foveolatus (Fourcroy, 1785) 1 Blaps halophila Fischer, Összes egyedszám:

19 Zoológiai alapállapot felmérés 43.ábra: A vizsgált mintavételi területek egyenesszárnyú-együtteseinek életforma-spektrumai (2012, 2013, 2015) Magyarázat: ps: psammophil; psps: pseudopsammophil; geo: geophil; gra: graminicol; pra: pratinicol; arbu: arbusticol; ther: thermophil; m- ther: mérsékelten-thermophil; mes: mesophil; m-hyg: mérsékelten-hygrophil; hyg: hygrophil] 44.ábra: A vizsgált mintavételi területek egyenesszárnyú-együtteseinek ökotípus-spektrumai (2012, 2013, 2015) Magyarázat: ps: psammophil; psps: pseudopsammophil; geo: geophil; gra: graminicol; pra: pratinicol; arbu: arbusticol; ther: thermophil; m- ther: mérsékelten-thermophil; mes: mesophil; m-hyg: mérsékelten-hygrophil; hyg: hygrophil] 319

20 Zoológiai alapállapot felmérés Hangyák Természetközeli állapotú, típusos kisalföldi homokpusztai hangyaközösség. A csapdázás során összesen 12 faj került elő a területen, 9 faj dolgozói (ezek igazolják a tartós megtelepedést), és 3 faj migráló nőstényei. Fajszáma és diverzitása átlagosnak tekinthető a jó természetességű alföldi nyílt homokpusztai gyepek hangyaközösségei között. Jellegzetes a Lasius psammophilus erős (mennyiségi értelemben vett) dominanciája és a Plagiolepis vindobonensis szubdomináns közösségi pozíciója. A Formica fusca és a védett fészkű Formica rufa alárendelt pozíciójú megjelenése a közeli erdei habitat hatása (fészkeik minden bizonnyal ott találhatók). Faunisztikailag érdekes a Myrmica gallieni megjelenése, de előkerült nősténye nyilván élőhelykereső migrációt végzett, tehát csupán a faj térségbeli nem mintaterületi jelenlétére szolgáltat bizonyítékot és 2015 között a közösségszerkezetben észlelt leglényegesebb különbség az, hogy a korábban jelentősebb számban fogott Plagiolepis vindobonensis kimutatott egyedszáma visszaesett, míg a Formica cunicularia kimutatott egyedszáma megnőtt. A térségben mindkét faj közepesen gyakori, általános tendencia nem mutatható ki egyedszámaik változásában. A konkrét mintaterületen is vélhetően a lokális és természetes főként időjárási ingadozások és kompetíció által hajtott - populációingadozásoknak tulajdonítható az észlelt változás és 2015 között a Lasius psammophilus kimutatott egyedszáma csökkent, bár mennyiségi értelemben vett dominanciáját ez nem veszélyeztette. Az összes mintaterület fogási eredményei alapján térségbeli állománya általánosságban is, előfordulási helyeinek többségén mérsékelten csökkent. Időjárásfüggő állományingadozása ismert és dokumentált jelenség, a év átlagosnál csapadékosabb mivolta (különösen a nyár e faj számára kedvezőtlen csapadékossága) elegendő magyarázatot kínál a megfigyelésre. A mintaterület hangyaközösségének jellege összességében érdemben nem változott a vizsgálatsorozat alatt. 34. táblázat: A ZOOAP-2. mintavételi területről kimutatott hangyafajok és fogási értékeik (2013. tavasz) Hangyafaj GH_LIFE_II ( ) Egyedszám Lasius psammophilus Seifert, Plagiolepis vindobonensis Lomnicki, Tetramorium caespitosum (Linnaeus, 1758) 64 Tapinoma madeirense Forel, Myrmica sabuleti Meinert, n Formica rufibarbis (Fabricius, 1793) 2 Formica fusca (Linnaeus, 1758) 2 Camponotus vagus (Scopoli, 1763) 1n Formica cunicularia Latreille, Formica rufa Linnaeus, Myrmica gallieni Bondroit, n Összes egyedszám: 2281 Jelmagyarázat: A táblázatban n jelzéssel a fogott nőstények jelöltek. Az alkalmas fészekrakó helyet kereső, jól repülő nőstények képezik a hangyapopulációk nagyobb távolságra is elvándorolni képes részét, ám jelenlétük nem bizonyítja a tartós megtelepedést. 320

21 Zoológiai alapállapot felmérés Egyenesszárnyúak A kvadrátot az alapfelvételezések során a vizsgálati terület kiemelkedően jó természetességi állapotú egyenesszárnyú-együttessel bíró részterületének minősítettük során a lokálisan számottevő részesedéssel előforduló fajok szinte kivétel nélkül homoki karakterfajok közül kerültek ki (Calliptamus barbarus, Euchorthippus declivus, Dociostaurus brevicollis, Euchorthippus pulvinatus, Myrmeleotettix maculatus). Az együttes képe 2015-re sem változott meg érdemben, azt a védett, jelentős homoki karakterfajnak számító Calliptamus barbarus uralta, a jelentősebb egyedszámmal előkerült további fajok zöme is homoki gyepekre jellemző (Dociostaurus brevicollis, Euchorthippus declivus, Myrmeleotettix maculatus) volt. Az alacsony egyedszámmal fogott kísérőfajok között is zömmel homoki gyepekhez kötődőket találtunk (Stenobothrus fischeri, Euchorthippus pulvinatus, Platycleis montana). A gyep egyenesszárnyú-együttesének életformatípus-összetétele a vizsgálatok ideje alatt nem mutatott változásokat, azt a psammophil és pseudo-psammophil fajok mindvégig magasan uralták (részesedésük 2015-re kis mértékben még növekedett is), a fentieken kívül csak a rövidfüvű száraz gyepekhez kötődő graminicol életforma fordult elő számottevő részesedéssel (43. ábra). Ökológiai igény tekintetében (44. ábra) az együttest mindvégig a thermophil fajok egyeduralma jellemezte. A vizsgált gyep területén beavatkozás nem történt, azt a vizsgálatok egyik referenciaterületeként kezeltük ZOOAP-3 Aranyvesszős, kis csenkeszes maradványfoltokkal Mintavételi terület kódja: Élőhely-típus: ZOOAP-3 Aranyvesszős, kis csenkeszes maradványfoltokkal Pókok A 2012 téli mintavételek során 6 faj 8 egyed (35. táblázat), a tavaszi mintavételezéskor 34 faj 145 egyedét gyűjtötték a csapdák (36. táblázat). A téli mintavételben kimutatott hat fajból három csak akkor került elő, így az eddig kimutatott fajszám 37-re emelkedett. 35. táblázat: A ZOOAP-3 mintavételi területről kimutatott pókfajok és fogási értékeik (2012. tél) Faj (Téli mintavétel) Egyedszám Centromerus sylvaticus (Blackwall, 1841) 2 Sintula spiniger (Balogh, 1935) 1 Meioneta rurestris (C. L. Koch, 1836) 2 Hahnia nava (Blackwall, 1841) 1 Thanatus formicinus (Clerck, 1757) 1 Tenuiphantes flavipes (Blackwall, 1854) 1 Csak télen 8 A vizsgálatunk során már kezelésben részesülő terület (szárzúzózás) kiemelkedő fajszámot mutatott a 11 vizsgált mintavételi hely viszonylatában. A fajlista egyértelműen mutatja, hogy több élőhelytípus fajai szerepelnek egy fajegyüttesben. A közepes zavarásnak 321

22 Zoológiai alapállapot felmérés tekinthető kezelés diverzitást növelő hatása lehet az egyik nyilvánvaló háttértényező. A terület közelében található vizes élőhely (időszakos vízfolyás) hatása is jól érzékelhető (pl. Pardosa maisa), de az erdők illetve facsoportok közelségét is jól jelzi néhány faj (pl. Pardosa alacris, Agroeca cuprea, Panamomops latifrons). A fentiek mellett a kezelés hatásának is szerepe lehet abban, hogy a jó homoki gyepekre jellemző fajok közül is kerültek elő értékes fajok. Ezek közül a Sitticus zimmermannit külön is érdemes hangsúlyozni. A fajról külön is szó esik a beszámolóban. 36. táblázat: A ZOOAP-3 mintavételi területről kimutatott pókfajok és fogási értékeik (2013. tavasz) Pókfajok ZOOAP-3 ( ) Egyedszám Alopecosa cuneata (Clerck, 1757) 44 Hahnia nava (Blackwall, 1841) 24 Haplodrassus signifer (C. L. Koch, 1839) 7 Arctosa lutetiana (Simon, 1876) 6 Panamomops latifrons Miller Alopecosa pulverulenta (Clerck, 1757) 4 Clubiona diversa O-P-Cambridge, Sitticus zimmermanni (Simon, 1877) 4 Zelotes electus (C. L. Koch, 1839) 4 Zelotes latreillei (Simon, 1878) 4 Pardosa bifasciata (C. L. Koch, 1834) 3 Phrurolithus festivus (C. L. Koch, 1835) 3 Silometopus bonessi Casemir, Talavera aequipes (O. P.-Cambridge, 1871) 3 Agroeca cuprea Menge, Alopecosa sulzeri (Pavesi, 1873) 2 Drassodes pubescens (Thorell, 1856) 2 Pardosa alacris (C. L. Koch, 1833) 2 Trochosa robusta (Simon, 1876) 2 Zora spinimana (Sundevall, 1833) 2 Crustulina guttata (Wider, 1834) 1 Drassylus pusillus (C. L. Koch, 1833) 1 Micaria dives (Lucas, 1846) 1 Ozyptila scabricula (Westring, 1851) 1 Pardosa maisa Hippa & Manilla, Pholcus opilionoides (Schrank, 1781) 1 Phurolithus minimus C.L. Koch, Steatoda phalerata (Panzer, 1801) 1 Thanatus arenarius L. Koch, Thanatus formicinus (Clerck, 1757) 1 Thenuiphantes flavipes (Blackwall, 1854) 1 Xysticus kochi Thorell, Zelotes longipes (L. Koch, 1866) 1 Zodarion rubidum Simon, Összes egyedszám:

23 Zoológiai alapállapot felmérés Bogarak Erről a helyszínről 19 faj 68 egyede került elő, ezekből 9 faj 21 egyede a futóbogarakhoz tartozik. A sároshátú gyászbogár (Opatrum sabulosum) példányszáma (17) volt a legnagyobb, ez képezte a példányok 25 %-át. Jelentős egyedszámot (14) ért el a futóbogarak közül a keskeny fémfutó (Harpalus subcylindricus) is. Ez utóbbi faj a nyílt gyepes területek helyenként nem ritka lakója. Védett fajok vagy ritkaságok nem kerültek elő innen. Mindezek alapján ez az élőhely közepes értékű, ahol ugyanakkor degradatív hatás is kimutatható. A évi téli mintavételezés során mindössze két fajt mutatunk ki a területről. A fokozottan védett magyar futrinkának (Carabus hungaricus) lárváját csapdáztuk, illetve a mindenhol gyakori és közönséges hétpettyes katicát (Coccinella septempunctata). Ez utóbbi faj 2013-ban is megfogásra került (37. táblázat). Ugyancsak a nagyon gyakori, közönséges fajok közé sorolhatjuk a májusi cserebogarat (Melolontha melolontha), mely idén a rajzási évének köszönhető kimondottan tömeges volt a tölgyesekben vagy soliter tölgyfákon. A gyakori és zavart területekre jellemző faj még az sároshátú gyászbogár (Opatrum sabulosum), illetve a piroslábú közfutó (Amara aenea), mely élőhelyigényét tekintve széles tűrésű gyakori fajunk. A gyakori hazai faj a pontsoros fémfutó (Harpalus rubripes), előszeretettel fordul elő száraz gyepekben, így homokon is találkozhatunk vele. Ugyancsak a száraz élőhelyek faja a keskeny fémfutó (Harpalus subcylindricus), melyből a legtöbb került elő a csapdákból. Inkább sztyeppterületekre jellemző, többnyire ritka fajunk, mely a rövidfüvű szikesedő területekről is ismert. A bársonyos kiscserebogár (Maladera holosericea), az előző fajokénál gyakoribb, homokhoz köthető, főleg a Duna-Tisza közén megjelenő faj. 37. táblázat: A ZOOAP-3 mintavételi területről kimutatott bogárfajok és fogási értékeik (2013. tavasz) Bogárfajok Egyedszám ZOOAP-3 ( ) Harpalus subcylindricus Dejean, Harpalus rubripes (Duftschmid, 1812) 3 Amara aenea (De Geer, 1774) 2 Coccinella septempunctata Linnaeus, Maladera holosericea (Scopoli, 1772) 1 Melolontha melolontha (Linnaeus, 1758) 1 Opatrum sabulosum (Linnaeus, 1761) 1 Összes egyedszám: 14 Hangyák Az élőhely vegetációja alapján közepes természetességű, gyomosodó, mezofil sztyepprétszármazék. A vizsgálatsorozat alatt 10 hangyafaj került elő a területről, ami a természetes állapotú, síkvidéki mezofil sztyepprétekre jellemzőknél némileg alacsonyabb fajszám. A közösség diverzitása már erősebben alatta marad a hasonló típusú élőhelyeknél megszokottnak, köszönhetően a zavarástűrő Lasius paralienus szuperdominanciájának. Az eléggé agresszív faj feltehetően a kompetíciós konfliktusokban is domináns szerepet játszik. A kompetíciós hierarchiában betöltött vezető szerepét gyakran köszönheti valamilyen mechanikai jellegű zavarásnak (intenzív legeltetésnek, taposásnak, talajbolygatásnak). A 323

24 Zoológiai alapállapot felmérés mintaterületen vélhetően a rendszeres szárzúzózás és valamilyen korábbi zavarás következményeiben máig tartó hatása együttesen magyarázza a leegyszerűsödött közösségszerkezetet és a Lasius paralienus kitüntetett jelentőségét. Minimális egyedszámban ugyan, de a területről előkerült az Alföldön ritkábban előforduló fajok közé tartozó Myrmica schencki. A vizsgálatsorozat alatt a mérsékelten zavart, féltermészetes hangyaközösség jellege érdemben nem változott, bár szerkezetét bizonyos ingadozás jellemezte. A fajszám fokozatos bővülése természetes dolog a viszonylag extenzív (kis csapdaszámmal történő), de több éves mintavétel során ben a korábbi évben nem fogott Lasius niger mutatkozott nagy számban, időlegesen a mennyiségi dominanciasor második helyére szorítva vissza a Lasius paralienus-t re azután visszaállt az utóbbi faj szuperdominanciája, és a Lasius niger szubdomináns pozícióba került. A Lasius niger szintén meglehetősen zavarástűrő, antropogén környezetben is gyakran megjelenő, gyakran pionírként fellépő, magas ökológiai plaszticitású, széles élőhelyspektrumú faj, figyelemre méltó toleranciával az erős vízhatással szemben. Az összes mintaterület fogási eredményeit tekintve a térség legingadozóbb állományú hangyafaja, ami a szárazabb gyepekben nem tud tartósan domináns szerepet betölteni a közösségben (üdébbek a számára optimális élőhelyek), ám gyors, hatékony kolonizációja révén képes kihasználni a kompetíciós nyomás bármilyen okból bekövetkező, átmeneti gyengülését, és ilyenkor időben és térben korlátozott módon ugyan, de mégiscsak jelentékeny szerepet tölt be. Pionír jellegű fajként populációdinamikájának hajtóerejét az időjárási változások, az élőhelyeket érő zavarások, az élőhelyeken aktuálisan érvényesülő kompetíciós nyomás együttes, bonyolult mintázata szolgáltatja. 38. táblázat: A ZOOAP-3 mintavételi területről kimutatott hangyafajok és fogási értékeik (2013. tavasz) Hangyafajok Egyedszám ZOOAP-3 ( ) Lasius paralienus Seifert, Formica rufibarbis (Fabricius, 1793) 2 Formica cunicularia Latreille, Összes egyedszám: 3040 Jelmagyarázat: A táblázatban n jelzéssel a fogott nőstények jelöltek. Az alkalmas fészekrakó helyet kereső, jól repülő nőstények képezik a hangyapopulációk nagyobb távolságra is elvándorolni képes részét, ám jelenlétük nem bizonyítja a tartós megtelepedést. Egyenesszárnyúak Az alapfelvételezés során a vizsgálati területen gyenge természetességi állapotú egyenesszárnyú-együttest tártunk fel. A lokális fajkombinációban a nyílt szárazgyepek (Calliptamus italicus), a gyomvegetáció-foltok (Chorthippus mollis), a jó állapotú mesophil sztyeprétek (Stenobothrus lineatus) fajai egyaránt számottevő részesedéssel voltak jelen. A további kísérőfajok körében megtalálhatók voltak magas (Bicolorana bicolor), ill. rövidfüvű (Euchorthippus declivus), extrém nyílt (Oedipoda caerulescens) szárazgyepek, mesophil gyepek (Euthystira brachyptera, Pseudochorthippus parallelus) és erdőszegélyek (Leptophyes albovittata, Phaneroptera falcata) fajai is, de a területen inkább a tágtűrésű fajok (Chorthippus brunneus, Chorthippus biguttulus) előfordulása volt jellemző ben viszonylag fajgazdag egyenesszárnyú-együttest tártunk itt fel, melyben az egyes fajok lokális egyedszáma kiegyenlített, de inkább alacsony volt. Az előkerült fajok között volt tágtűrésű, elsősorban gyomvegetációkra jellemző (Chorthippus brunneus, Chorthippus 324

25 Zoológiai alapállapot felmérés biguttulus, Chorthippus mollis), nyílt szárazgyepekben (Calliptamus italicus, Euchorthippus declivus, Oedipoda caerulescens), jobb állapotú zárt sztyepréteken (Stenobothrus lineatus), magasfüvű szárazgyepekben (Bicolorana bicolor, Leptophyes albovittata) és mesophil gyepekben (Euthystira brachyptera, Pseudochorthippus parallelus) előforduló egyaránt. Homoki karakterfaj csak egy (Stenobothrus fischeri) került elő és feltehetőn a környező gyepekből származó nagyon kis egyedszámban. Az életforma-típusok tekintetében a pratinicol életforma részaránya a kezdeti csökkenést követően ismét növekedett, ezzel párhuzamosan a graminicol fajok jelenléte markánsra változott (43. ábra). Az ökotípusok eloszlása az alapfelvételezéshez képest 2015-re nem változott: az együttest a mérsékelten-thermophil és thermophil fajok uralják, a mesophil fajok számottevő részesedése mellett (44. ábra). A vizsgálat időtartama alatt a részterület kezelése (vágás, szárzúzás, szegélyeken vegyszeres irtás, majd legeltetés) mindvégig folyt. A vizsgálatok befejezéséig számottevő növényzetszerkezet-javulást nem tapasztaltunk, a gyepterület zömét továbbra is gyomos, magaskórós jellegű növényzet fedi. A kvadrát területén található élőhelyen és ezáltal annak egyenesszárnyú-együttesében a természetességi állapot javulása a jelenlegi legeltetési intenzitás mellett nem várható ZOOAP-4 Akácos-selyemkórós Mintavételi terület kódja: Élőhely-típus: ZOOAP-4 Akácos-selyemkórós Pókok A 2012 téli mintavételek során 4 faj 20 egyed (39. táblázat), a tavaszi mintavételezéskor 24 faj 143 egyedét gyűjtötték a csapdák (40. táblázat). A téli mintavétel négy fajából csak egy közös, így a fajszám 27-re emelkedett. A fajlistából egyértelműen látható, hogy egy tipikus erdei erdei fajegyüttesről van szó. A dominancia-rangsor első két faja egyértelműen erdei faj, ezek teszik ki a mintavétel egyedszámának 54%-át. A füves élőhelyek fajai alárendelt szerepet töltenek be. A letermelést követően markáns változás várható. A csapdázások során a torzpók lakócsövet figyeltünk meg a területen. 39. táblázat: A ZOOAP-4 mintavételi területről kimutatott pókfajok és fogási értékeik (2012. tél) Pókfajok ZOOAP-4 (Téli mintavétel) Egyedszám Centromerus sylvaticus (Blackwall, 1841) 6 Sintula spiniger (Balogh, 1935) 6 Meioneta rurestris (C. L. Koch, 1836) 1 Thanatus formicinus (Clerck, 1757) 1 Összesen: táblázat: A ZOOAP-4 mintavételi területről kimutatott pókfajok és fogási értékeik (2013. tavasz) Pókfajok ZOOAP-4 ( ) Egyedszám Pardosa alacris (C. L. Koch, 1833)