Belszervi betegségek talaján kialakult kétoldali alsó végtagi bénulások esetei
|
|
- Alíz Gálné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 H Bevezető azánkban szokatlan összeállítást vesz kézbe a kedves érdeklődő olvasó. Bár nyilvánvaló, hogy a klinikai gyakorlatban mindennek az alapja a beteggel való történések sorozata, eddig nem sok esetismertető kötettel találkozhattunk. A mozgásszervi betegek történetei különlegesen tanulságosak lehetnek, hiszen ezen esetekben az arányokat tekintve jelentősebbek a klinikai történések, mint más vizsgálati eredmények, és bőségesek a határterületi vonatkozások. Ennek a tételnek a jegyében választotta Jan Dequeker belga reumatológus, amikor a világszervezet (ILAR) elnöke volt, a szervezet fő céljának az undergraduate medical education in rheumatology (UMER) projektet, amivel erőteljesen gazdagítani lehet az orvosi stúdium egészét. A szerkesztői felkérések részben annak a jegyében történtek, hogy milyen kórisme ábrázolása várható az illető szerzőtől. E kereten belül teljesen szabad kezet kaptak a tekintetben, hogy milyen esetet közölnek. Ahogy az megszokott, a leggyakrabban előforduló kopásos betegségek (gerinc- és teherviselő nagyízületek) következtében kialakult panaszok megjelenítése senkit nem kecsegtetett érdekességekkel és nem is számoltak be ilyenről. Viszont sikerült gyulladásos betegségek, oszteológiai esetek, daganatos elváltozások, más kórképek érdekes, fordulatos históriáit, kazuisztikáit csokorba gyűjteni. A kötet természetrajzához az is hozzátartozik, hogy a szerzők javarészével többszöri levélváltásra volt szükség a végleges szöveg kialakítása céljából. Így erre a könyvre is igaz a reumatológiai textbookok sorozatát jegyző Leo Hollander megállapítása: Editing is a disease itself. A leírások jól tükrözik, hogy többnyire a kórtörténet gondos ismerete és értékelése vezetett a helyes útra, amiben nagy segítséget nyújtottak azt igénybe vett konziliáriusi vizsgálatok is. Reményeink közé tartozik az is, hogy nem csak a reumatológusok, hanem más, a mozgásszervekkel valamilyen mértékben foglalkozó szakemberek, sőt a háziorvosok is haszonnal fogják forgatni könyvünk lapjait. 15
2 Bevezető A kötet létrehozásáért elsősorban a szerzőknek mondok köszönetet, de nagy segítség volt Balogh Zsolt lektor és Takács Éva kiadói szerkesztő munkája is. Remélhetőleg ez a kötet is gazdagítja a SpringMed Kiadó sikeres könyveinek sorozatát! Budapesten, 2016 januárjában Gömör Béla alkotó szerkesztő 16
3 2. Belszervi betegségek talaján kialakult kétoldali alsó végtagi bénulások esetei Paraparesis Baksay Beáta Kovács Attila A reumatológiai szakrendelőben nem ritka tünet a paresis, de a vizsgálat során általában vertebrogén eredetű bénulásokkal lehet találkozni. Féloldali alsó végtagi bénulást okozhat központi idegrendszeri folyamat vagy a perifériás idegek károsodása, esetleg az idegrendszeri elemeket ellátó erek megbetegedése. Paraparesis esetén elsősorban a gerincvelőt érintő kórfolyamatra, ritkább esetben paraszagittális lokalizációjú, koponyán belüli kórképre kell gondolni. Az itt elhelyezkedő tumorok, gyulladásos infiltrátumok, vaszkuláris lézió vagy baleset következtében kialakult vérömlenyek és folytonossághiányok klinikai tünete lehet a paraparesis. Kétoldali folyamatok esetén differenciáldiagnosztikai lehetőségként felme- rülnek az endogén okok, például az autoimmun betegségek részjelenségeként kialakult myelitis transversa, vírusfertőzések és az anyagcsere-elégtelenség (máj-, veseelégtelenség) okozta myelonkárosodás. Hasonló klinikai tünetek- kel jelentkeznek az elhanyagolt polyneuropathiák is. A paraparesis okai: paraszagittális folyamatok (gyulladás, tumor, vaszkuláris lézió), vertebrális gerincvelői folyamatok (gyulladás, tumor, discushernia, vaszkuláris lézió), polyneuropathia (toxikus, metabolikus). Szintén járásképtelenséget okoznak a myopathiák, a myosistisek, de ezen esetekben a kórfolyamat a vázizmokban zajlik. E differenciáldiagnosztikai problémák gyakran a neurológia tárgykörébe tartoznak, de ha a folyamat lassan, 22
4 Paraparesis lappangva alakul ki, a beteg tüneteit mozgásszervi eredetűnek véleményezik, és a reumatológiai szakrendelőben történik meg a kivizsgálás. Az alábbiakban három beteg kórtörténete kerül ismertetésre, akik mindhárman térdpanaszok és járásnehezítettség miatt kerültek reumatológiai szakvizsgálatra, de a fizikális vizsgálat során paraparesisre derült fény. A kivizsgálások során természetesen elsősorban a gerincvelői károsodást kellett igazolni vagy kizárni, de ezzel egy időben az egyéb metabolikus kórokok feltérképezése is megtörtént, és mindhárom beteg esetében belszervi megbetegedés igazolódott a bénulás hátterében. 1. eset 69 éves nőbeteg, akinek az anamnézisében myocarditis miatti kezelés (1954), appendectomia, sigmapolypus-eltávolítás (1998) és antihipertenzív kezelés szerepel. A reumatológiai szakrendelésre a családorvos utalta kifejezett térdfájdalom és járásbizonytalanság miatt. A beteg elmondta, hogy kb. fél éve fokozódik a járásnehezítettsége, otthonában csak tárgyakba kapaszkodva tudott közlekedni, több alkalommal el is esett, s csak rákérdezésre említette, hogy ugyanezen idő óta zsibbadtak a kezei és lábai. A fizikális vizsgálat során a degeneratív térdízületi elváltozások mellett jobb olda- li túlsúlyú proximális paraparesis, kétoldali Achilles-areflexia, distal felé fokozódó hypaesthesia és kifejezett ízületi helyzet- és mozgásérzékelési zavar volt észlelhető. A sürgőséggel készült agyi MR vizsgálat mérsékelt fokú agyi atrophiát és multiinfarceratio cerebrit mutatott, de paraszagittális folyamat nem igazolódott. A lumbális szakasz MR-vizsgálata a degeneratív elváltozások mellett L IV. szinten mediális discusherniát írt le, mely a durazsákon benyomatot okozott, de a gyököket nem érintette (2.1. ábra a következő oldalon). A képalkotó vizsgálatokkal talált elváltozások nem magyarázták a paresist. Többet árultak el a laboratóriumi eredmények, melyek kifejezett makrociter anaemiát, (hgb: 99 g/l, MCV: 119) és a normál érték alsó határán levő fehér- 23
5 2. Belszervi betegségek talaján kialakult kétoldali alsó végtagi bénulások esetei 2.1. ábra A lumboszakrális gerinc MR-vizs- gálata: polydiscopathia lumbalis, hernia disci L IV. med. (neurális érintettséget nem okoz) vérsejtszámot és trombocitaszámot (fvs: 4,3 G/l, trombocita: 171 G/l) és emelkedett LDH-szintet (527 U/l) igazoltak. Emellett alacsony volt a szérum B 12 -vitamin-szintje (<44 pmol/l). Az egyéb laboratóriumi paraméterek eltérést nem mutattak. Felvetődött a folyamat paraneopláziás eredetének lehetősége is, ezért a belgyógyászati osztályon tumor- és góckutatás történt, de az elvégzett mellkas-rtg, hasi UH-vizsgálat, nőgyógyászati vizsgálat, valamint a gasztroszkópia és a kolonoszkópia malignus elváltozást nem igazolt. Ezután lehetett kimondani a diagnózist: anaemia perniciosa talaján kialakult funikuláris myelosis okozta paraparesis. A beteg még a belgyógyászati hospitalizáció során 1000 µg B 12 -injekciót kapott, melyre néhány nap múlva a vérképben retikuloctaszám-emelkedés (1,2%) volt tapasztalható. A későbbiekben hetente, majd havonta 1 alkalommal 300 µg B 12 -vitamin parenterális adása történt. Az 1 hónapos neurológiai kontrollvizsgálaton a beteg a zsibbadásérzés csökkenéséről számolt be, járása gyógyászati segédeszköz segítségével biztosabbá vált, nem esett el. 2. eset Egy 67 éves nőbeteget irányított családorvosa a reumatológiai szakrendelésre, mert a bal térde fájdalmassá vált, járás közben a bal lába gyorsan elfáradt. Anamnézisében tonsillectomia, appendectomia és nőgyógyászati plasztikai 24
6 5. Gyermekkori csípőtáji fájdalom szokatlan esete Osteoid osteoma Szendrői Miklós Kiss János N emritkán találkozik mind az ortopéd, mind a reumatológus szakorvos gyermekkori csípőfájdalommal. E mögött számos ok húzódhat meg, mint egyes gyermekkori reumatológiai kórképek, veleszületett csípőficam, hormonális diszfunkciókhoz társuló kórképek (epiphyseolysis capitis femoris), a combfej vérellátási zavara miatt kialakuló femurfej-osteochondrosis (Perthesbetegség), a csípőízület infekciózus gyulladása, bizonyos jó- és rosszindulatú tumorok (chondroblastoma, osteoid osteoma, osteoblastoma stb.). E betegségek igen eltérő eredetűek, és más a terápiás konzekvenciájuk is. Sajnos a tünetek gyakran semmitmondóak, bár a panaszok gondos elemzése, a pontos fizikális vizsgálat és az első kivizsgáláskor nélkülözhetetlen laboratóriumi és röntgenvizsgálat alapján az esetek túlnyomó többségében jól körülhatárolható a betegség természete, de a végső diagnózis felállítása nehézségbe ütközik. Az alábbi eset kapcsán szeretnénk néhány tünetre felhívni a figyelmet, ami segíthet a fenti kórképek elkülönítésében, tanulságul szolgálhat az első vizsgálatot végző családorvos, reumatológus, ortopéd számára. Ezen túlmenően beszámolunk az osteoid osteoma egy újfajta kezelési lehetőségéről is, ami Magyarországon még kevéssé terjedt el, de alapvetően változtatta meg a műtéti terhelést, a műtéti rehabilitációs időt lerövidítve. A 14 éves leány 2012 januárjában érzett először jobb oldali csípőfájdalmat. Korábban trauma nem érte, csípőficammal, egyéb mozgásszervi betegséggel nem kezelték. Daganat az anamnézisében nem szerepelt. A fájdalom kezdetben mérsékelt volt és csak intermittálóan jelentkezett. Csak hetekkel később állandósult és növekedett mértékében is. Szülei a kislányt reumatológus kolléganőhöz vitték, aki a gyermeket megvizsgálta, ízületi mozgásbeszűkülést nem észlelt. Laborvizsgálat nem történt, a röntgenfel- 40
7 Osteoid osteoma 5.1. ábra A-p medence- és összehasonlító csípő-rtg. Az ábrázolódó csontokon kóros szerkezeti eltérés nem látható vételen a jobb csípőízületet alkotó csontokon kóros eltérést nem észlelt (5.1. ábra). A negatív lelet értelmében további kivizsgálás, kezelés nem történt. Néhány hónappal később a fájdalmak tovább erősödtek, főként éjszaka jelentkeztek, néha szinte tűrhetetlenné váltak. Nem sugároztak ki a végtagokba, csak a csípő területére, az inguinális árokba. A csípőízületi mozgáskorlátozottság minimális volt. Fél évvel a panaszok kezdete után ortopédiai szakorvosi vizsgálatot követően MR vizsgálat történt (5.2. ábra). Az MR-képeken a jobb acetabulum dorzális falában ödémás terület mutatkozott egy-két apró cisztózus képlet mellett. A háromfázisú csontizotóp vizsgálat mérsékelt halmo- 41
8 8. Térdfájástól a mellkassebészetig Adenocarcinoma pulmonis és hipertrófiás osteoarthropathia Kránicz Ágota Az egyetemi végzettségű 67 éves nyugdíjas férfibeteg bal oldali térdpanaszaival jelentkezett reumatológiai szakrendelésünkön azzal a kéréssel, hogy ambuláns keretek között balneofizioterápiás kezelést szeretne igénybe venni. Anamnézisében évek óta kezelt és gondozott hypertonia, NIDDM és COPD szerepelt. Rendszeresen szedett gyógyszerei mellett belszervi szempontból panasz- és tünetmentes volt. Fizikális vizsgálata során a panaszos bal térdében minimális folyadékot tapintottunk a korának megfelelő ízületi mozgások mellett. Észleltük ugyanakkor minden kéz- és lábujj végpercének kiszélesedését, valamint az összes DIP ízület gyulladásos jellegű duzzanatát, azaz dobverőujjakat (8.1. ábra) ábra A kézujjak tipikus dobverőujjak 60
9 Adenocarcinoma pulmonis és hipertrófiás osteoarthropathia A beteg rákérdezésre mondta csak el, hogy ez a jelenség közel egy éve alakult ki nála, s számára jelentősebb panaszt nem okozott az enyhe feszítő érzésen kívül. Háziorvosa korábban kardiológiai és pulmonológiai szakrendelésre küldte, ezzel kapcsolatos kivizsgálása megtörtént. Hozott kardiológiai lelete negatív eredményű volt. Pulmonológián néhány hónappal a nálunk történt megjelenését megelőzően az elvégzett mellkasröntgen és légzésfunkció alapján kevert típusú légzési zavart, II-III. stádiumú COPD-t véleményeztek, inhalációs készítménnyel ellátták, további vizsgálatokat nem tartottak szükségesnek; a dobverőujjak kialakulását ennek tulajdonították. Reumatológiai szakrendelésünket kizárólag térdízületi panaszai miatt kereste fel. A beteg kérésének eleget téve ambuláns fizioterápiát és mellette gyógyszeres kezelést (NSAID) indítottunk. Némi meggyőzést követően a-p álló térd és kéz-láb összehasonlító röntgenfelvételeket kértünk, mely a térdekben kezdődő arthrosist, a kéz és a láb kisízületeknek megfelelően chondropathiát írt le. Emellett laboratóriumi vizsgálatot is végeztettünk, amely emelkedett gyulladásos paramétereket (We: 36 mm/h, CRP: 43,9 mg/l), normál tartományban lévő vérképi, vese- és májfunkciós értékeket, alacsony se-vas- (6,7 µmol/l), ill. normális húgysavszintet igazolt. Az oszteológiai laborok vonatkozásában kiemelendő a csont formációs és reszorpciós markereinek együttes emelkedettsége (béta-cross-laps: 1131 pg/ml, ALP: 410,0 E/l), normál tartományban lévő szérumkalcium- és foszfor-, valamint parathormonszintek. Immunszerológiai eltérést nem találtunk. A kontroll során betegünk elmondta, hogy az eddig alkalmazott fizioterápiának és gyógyszeres kezelésnek nem érezte pozitív hatását, emiatt a NSAID kezelést leállítottuk, és a gyulladásos tünetek enyhítése céljából kis dózisú szteroid-lökéskezelést indítottunk. Ez utóbbi szintén eredménytelen volt: sem a tünetek, sem a laboratóriumi eredmények nem javultak, így leállítottuk. Az eddigiek alapján szükségesnek tartottunk a beteg további vizsgálatát panaszai és fizikális eltérései okának tisztázása céljából. Közben csontszcintigráfia történt (8.2. ábra), ami a következő érdekes eredményt adta: 61
10 14. Ragályos lumbágó? Posztlaminektómiás szindróma és apai spondylitis ankylopoetica Mándó Zsuzsanna Kulisch Ágota A mint közismert, világszerte a felnőtt népesség több mint 80%-a szenved derékfájás miatt élete során. Hazánkban ez a betegségcsoport a táppénzes esetek sorában a 2-3. helyen áll, a rokkantnyugdíjat illetően pedig a 3-4.-en. Ugyanakkor ebben a gyakori kórképben szenvedők többsége nem fordul orvoshoz, hanem házi praktikákkal gyógyítja magát. Fontos tudni, hogy a tünetek és a radiológiai, illetve patológiai elváltozások közti összefüggés rendkívül laza. Már a több mint 30 évvel ezelőtt kiadott Synopsis: Working on idiopathic low back pain is megállapította, hogy az esetek 85%-ában a fájdalom nem köthető kimutatható patológiás elváltozáshoz vagy ideggyöki érintettséghez. A panaszmentes esetekben végzett gerinc-mrivizsgálatok 50%-ában porckorongsérv mutatható ki. A patológiás elváltozások és a beteg tünetei közötti laza összefüggést jelzi az is, hogy ezek az MRI-elváltozások még a későbbiekben jelentkező derékfájást vagy ischiast sem jelzik előre. Intézetünk, a hévízi Szent András Reumakórház bőségesen fogad derékfájás miatt rehabilitációra kerülő betegeket. Azonban orvosi feladatunk nem csak az, hogy komplex lehetőségeinkkel megvalósítsuk az egyedi rehabilitációt, hanem az is, hogy esetleg a panaszok és a leletek újraértékelésével, megváltoztassuk a beteg sorsát. Erre szolgáltatunk egy kettős példát. A 24 éves férfi beteg lumbális gerincműtét utáni korai rehabilitációra érkezett intézetünkbe. Kórelőzményében komolyabb betegség nem szerepelt, gerincműtétje előtt aktívan sportolt, igazolt versenyző a kenu sportágban. Az anamnézis felvételekor elmondta, hogy fiatal kora ellenére évek óta voltak ismételten jelentkező deréktáji panaszai, melyeket a sportból adódó fizikai terheléssel magyarázott. Reggelente merevnek érezte a derekát, mely a nap során bejáratódott, de a nap végére elfáradt. A gyógyszeres (fájdalomcsil- 97
11 14. Ragályos lumbágó? lapító, gyulladáscsökkentő, izomlazító) és a fizioterápiás kezelésekre tünetei enyhültek, de nem szűntek meg teljesen, időről időre kiújultak. A műtét előtti hónapokban kezdődő jobb oldali derékfájdalom és a farba, combba lesugárzó panaszok miatt jelentkezett sportorvosi, majd ortopédiai szakrendelésen. A fiatalember belekerült a magyar egészségügy labirintusába diagnosztikai vizsgálatok sora következett: labor-, röntgen-, CT- és MR-vizsgálat, ez utóbbi megtalálni vélte a kiváltó okot: L IV. nívóban ágyéki protrusiót igazolt, és felvetette a jobb oldali L V. gyök kompresszióját. Discectomia következett, mely után panaszai csak átmenetileg csökkentek, 2 hét múlva ismét felerősödtek, tompa, jobb oldali alsó háti fájdalma volt, mely felálláskor vagy a lépcsőzéskor súlyosbodott, és hosszas üléskor volt a legrosszabb. A fiatalember a lehető leggyorsabban szeretett volna visszatérni a rendszeres edzésekhez, ezért kívánta igénybe venni a Hévízen történő elsőbbségi (műtét utáni) rehabilitációt. Fiatal, egyéb kísérő betegségek nélküli, motivált páciens egyszóval kimerítette az álombeteg kategóriát, az anamnézis-felvétel is csak rövid lehet, nincs több kilónyi orvosi papír, nincsenek unokás fényképek stb. Homo propouit, deux dispouit. Ember tervez, Isten végez. Mivel páciensünknek gyakorlatilag jelentősebb betegsége, kórházi kezelése a gerincműtéten kívül nem volt, a sportteljesítményéről kezdett el beszélni. Elmagyarázta, hogy a kenuban kicsavarodott testhelyzetben kell lapátolni, ami igen megterhelő. A gerincműtét előtti deréktáji fájdalma nem volt egyértelműen összefüggésbe hozható a fizikai megterheléssel. Beszélt a félelméről, hogy esetleg nem folytathatja a sportolást, hiszen az édesapját két alkalommal műtötték gerincsérvvel, de továbbra is vannak fájdalmai, és fizikailag csak korlátozottan tudja terhelni magát. Viccesen érdeklődött, hogy nem létezik-e fertőző derékfájdalom, mert az ő családjukban bizony ez előfordul. Mire idáig jutottunk a beszélgetésben, már késő délután volt, de kezdett körvonalazódni egy ragályos lumbágó kórképe. Felvételekor a fizikális vizsgálat során mindhárom síkban harmadával beszűkült lumbális gerincmozgásokat találtunk, véghelyzetben kifejezett fájdalommal és paralumbális izomfeszességgel. A torakális és a cervikális gerinc mozgásai korának megfeleltek, az SI Mennel-jel jobb oldalon pozitív, a Laséguejel mindkét oldalon negatív volt. Neurológiai kórjel nem volt detektálható. Az 98
Dr. Flórián Ágnes főorvos 555 800/5811 reumatológus és fizioterápiás szakorvos
Reumatológiai osztály Fekvőbeteg ellátás Osztályvezető Főorvos: Dr. Tamási László 555 800/5810 rehabilitációs belgyógyász, reumatológus, klinikai immunológus, mozgásszervi szakorvos Osztályvezető helyettes:
GERINCPANASZOK KIVIZSGÁLÁSA
GERINCPANASZOK KIVIZSGÁLÁSA Belgyógyászati vonatkozások DR. HOFFER ZOLTÁN A GERINCBETEGSÉGEK OKAI 14,25% 4% 3% 0,01% Deformitások Fejlődési rendellenességek 20% 0,70% 0,30% 1% Spinális infekció Osteoporosis
Biológiai terápia Audit Adatlap
Biológiai terápia Audit Adatlap Általános adatok A beteg neve:... TAJ száma: Neme: O férfi O nı Születési dátuma: év...hó...nap Munkahely kódja:.. Orvos pecsétszáma:. Beválogatás Diagnózis: Rheumatoid
A derékfájás 2013.03.14. 1
A derékfájás 2013.03.14. 1 Bevezetés A derékfájdalom a leggyakoribb mozgásszervi panasz. Dr. Horváth Irén. Kenézy Kórház Reumatológiai Osztály 2013.03.14. 2 A témák ismertetése A derékfájdalom lokalizációja
Az aktiválódásoknak azonban itt még nincs vége, ugyanis az aktiválódások 30 évenként ismétlődnek!
1 Mindannyiunk életében előfordulnak jelentős évek, amikor is egy-egy esemény hatására a sorsunk új irányt vesz. Bár ezen események többségének ott és akkor kevésbé tulajdonítunk jelentőséget, csak idővel,
Agrárgazdasági Kutató Intézet Piac-árinformációs Szolgálat. Borpiaci információk. III. évfolyam / 7. szám 2005. április 28. 14-15.
A K I Borpiaci információk III. évfolyam / 7. szám 25. április 28. 14- Bor piaci jelentés Borpiaci információk 1-4. táblázat, 1-8. ábra: Belföldi értékesítési-árak és mennyiségi adatok 2. oldal 3-7. oldal
Továbbra is terjed az influenza
Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 6. hét Továbbra is terjed az influenza A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápoló szakképesítés. 3715-10 Betegmegfigyelés/Monitorozás modul. 1. vizsgafeladat. 2016. április 13.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGATEVÉKENYSÉGHEZ. Gyógymasszır szakképesítés. 2390-06 Masszázs alapozás modul. 1.
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGAFELADATHOZ. Fizioterápiás szakasszisztens szakképesítés
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Borpiaci információk. V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét. Borpiaci jelentés. Hazai borpiaci tendenciák
A K I Borpiaci információk V. évfolyam / 11. szám 2007. június 20. 22-23. hét Borpiaci jelentés Hazai borpiaci tendenciák 2. old. 1-2. táblázat, 1-8. ábra: Belföldön termelt fehérborok értékesített mennyisége
Dr. Erbszt András Szt. János Kh. Idegsebészeti Osztály NEVES BETEGBIZTONSÁGI FÓRUM
Dr. Erbszt András Szt. János Kh. Idegsebészeti Osztály 2013.10.10. NEVES BETEGBIZTONSÁGI FÓRUM Definíció Szegmentum tévesztésről akkor beszélünk a gerincsebészetben amikor a sebész nem a tervezett magasságban
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ ÍRÁSBELI VIZSGATEVÉKENYSÉGHEZ. Gyógymasszőr szakképesítés. 2390-06 Masszázs alapozás modul. 1.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig minősítő neve: Vízvári László minősítő beosztása: főigazgató JVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez
Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél
EPER E-KATA integráció
EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?
TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR DÉKÁNHELYETTES JEGYZŐKÖNYV TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK ZÁRÓTANÍTÁSÁHOZ
JEGYZŐKÖNYV TANÍTÓ SZAKOS HALLGATÓK ZÁRÓTANÍTÁSÁHOZ A hallgató neve: Neptun kódja műveltségterülete... A zárótanítás időpontja:.. helye:.... Tantárgy:... téma:.... A téma előzménye:.... A zárótanítás értékelése
2010.05.12. 1300 Infó Rádió. Hírek
2010.05.12. 1300 Infó Rádió Hírek 100512 1303 [1127h GAZ MKIK - pozitív index MTI km 100512] Jelentősen javultak a magyar vállalatok várakozásai a következő félévre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
J A V A S L A T. az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására. Ózd, 2015. június 24.
J A V A S L A T az óvodai intézményekben 2015/2016-os nevelési évben indítható óvodai csoportok számának meghatározására Ózd, 2015. június 24. Előterjesztő: Előkészítő: Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság
Rehabilitációs team, team munka. Dr. Péley Iván
Rehabilitációs team, team munka Dr. Péley Iván Az orvosi rehabilitáció, lehetőségei, módszerei, eszközei - Rehabilitációs ápolás nyugodt környezet - Fizioterápia gyógytorna, elektroterápia, hidroterápia
SCOPA-AUT Kérdőív. soha néha rendszeresen gyakran. soha néha rendszeresen gyakran. soha néha rendszeresen gyakran
SCOPA-AUT Kérdőív Ezzel a kérdőívvel azt szeretnénk megtudni, hogy az utóbbi egy hónapban milyen gyakorisággal voltak olyan testműködési problémái, mint például vizeletürítési gondok vagy túlzott izzadás.
Allianz Életprogramokhoz köthető kiegészítő biztosítások
Élet- és személybiztosítás www.allianz.hu Allianz Életprogramokhoz köthető kiegészítő biztosítások Szerződési Feltételek Tartalom Allianz Életprogramokhoz köthető kiegészítő biztosítások Szerződési Feltételek
Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l
Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l 6783 Ásotthalom, Felszabadulás u. 2-6. Telefonközpont: 62/291-556; Telefon/Fax: 62/291-085 13/2008 Témafelelős: Dr. Csúcs Áron Ikt.
Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség kritériumai és vizsgálatának törvényi szabályozása
Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség kritériumai és vizsgálatának törvényi szabályozása a nevelési tanácsadók szemszögéből Kertváros Gyáli Kistérség Nevelési Tanácsadó és Logopédiai Szakszolgálat
Az abortusz a magyar közvéleményben
Az abortusz a magyar közvéleményben Országos felmérés a egyesület számára Módszer: országos reprezentatív felmérés a 18 éves és idősebb lakosság 1200 fős mintájának személyes megkérdezésével a Medián-Omnibusz
Az otthoni parenterális táplálás az OEP adatbázis tükrében
Az otthoni parenterális táplálás az OEP adatbázis tükrében Dr. Gresz Miklós Állami Egészségügyi Ellátó Központ 2015. Október 14. Gyakoriság ESPEN HAN Working Group 1999 Prevalencia (az összes HPN beteg/millió
VII. Gyermekszív Központ
VII. Gyermekszív Központ Dr. Szatmári András Magyarországon évente kb. 75-8 gyermek születik szívhibával, mely adat teljesen megegyezik az európai országok statisztikáival, nevezetesen, hogy 1 millió lakosra
ció különös s tekintettel az iskolás korosztályra
Családon belüli li kommunikáci ció különös s tekintettel az iskolás korosztályra Örkényi Ágota, Dr. Aszmann Anna Országos Gyermekegészs szségügyigyi Intézet Esztergom, 2008.03.07 A családon belüli li kommunikáci
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Radiográfus szakképesítés. 2425-06 Klinikum a képalkotásban modul. 1. vizsgafeladat. 2011. december 07.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az interaktív vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának partnertérképe Kiskunmajsa Város Önkormányzatának potenciális partnerei Helyi vállalkozások Kiskunmajsa Város Önkormányzata számára a lehetséges vállalati partnerek feltérképezéséhez
Jelentkezési lap egyéni terápiás kutyáért
Jelentkezési lap egyéni terápiás kutyáért AZ IGÉNYLŐ Vezetékneve:... Keresztneve:... Születési ideje:...év...hónap...nap Családi állapota:... Pontos postai címe:... Telefonszáma:... AZ IGÉNYLŐVEL EGY HÁZTARTÁSBAN
Hatályos: 2010. május 03-tól 1 / 7
A CIB Családfı Biztosítási Szerzıdés Általános és Különös Feltételei I. F E J E Z E T Á L T A L Á N O S F E L T É T E L E K A Biztosító a jelen biztosítási feltételek alapján arra vállal kötelezettséget,
Alsó állcsont komplex konzerváló fogászati, parodontológiai és protetikai ellátása
Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Alsó állcsont
JELENTKEZÉSI LAP MOZGÁSSÉRÜLT SEGÍTŐKUTYÁÉRT
JELENTKEZÉSI LAP MOZGÁSSÉRÜLT SEGÍTŐKUTYÁÉRT A JELENTKEZÉS DÁTUMA: AZ IGÉNYLŐ Vezetékneve: Keresztneve: Születési ideje: Családi állapota: Pontos postai címe: Otthoni telefonszáma:... Mobilszáma: Email
A közraktározási piac 2015. évi adatai
A közraktározási piac 2015. évi adatai Az alább közölt adatok forrása a közraktározás-felügyeleti tevékenység során végzett adatgyűjtés és adatfeldolgozás. A közraktározási piac szereplőinek csekély száma
A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Csecsemő- és gyermekápoló szakképesítés. 2402-06 Csecsemő és gyermek diagnosztika és terápia modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI
VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI
XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ
Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz
www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz Verzió 2016 1. MI A REUMÁS LÁZ 1.1 Mi ez? A reumás láz nevű betegséget a sztreptokokkusz baktérium
Épületvillamosság laboratórium. Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának vizsgálata
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamos Energetika Tanszék Nagyfeszültségű Technika és Berendezések Csoport Épületvillamosság laboratórium Villámvédelemi felfogó-rendszer hatásosságának
Minimálisan hormon érzékeny korai emlı daganatos betegcsoport összehasonlító vizsgálata
Minimálisan hormon érzékeny korai emlı daganatos betegcsoport összehasonlító vizsgálata Rubovszky G. 1, Láng I. 1, Köves I 2, Farkas E. 2,Horváth Zs. 1, Kásler M. 3 1- Országos Onkológiai Intézet, Kemoterápia
Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/233 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail:polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a torbágyi temető zajvédelméről
A fájdalom mindig egyedi, két ember fájdalma soha nem hasonlítható össze. A fájdalomtűrő képesség azonban nem értékmérője az embernek.
A fájdalom mindig egyedi, két ember fájdalma soha nem hasonlítható össze. A fájdalomtűrő képesség azonban nem értékmérője az embernek. A fájdalomról mindnyájuknak van valamilyen szintű tapasztalati tudása,
H A T Á S V I Z S G Á L A T I
H A T Á S V I Z S G Á L A T I L A P Iktatószám: A hatásvizsgálat elkészítésére fordított id : Hatásvizsgálatba bevont személyek, szervezetek: Dátum: Kapcsolódó hatásvizsgálati lapok: Vizsgált id táv: El
Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó. 55 761 01 0000 00 00 Csecsemő- és gyermeknevelőgondozó
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Pogányné Bojtor Zsuzsanna az MWSzT elnöke
Előbb csináld azt, ami szükséges, utána azt, ami lehetséges, és máris azt fogod csinálni, ami lehetetlen Assisi Szent Ferenc Pogányné Bojtor Zsuzsanna az MWSzT elnöke www.williams.org.hu, http://eurowilliams.org
Harc az életért, a mindennapokért. Egy ritka neurológiai betegségben szenvedő nő esete
Újpesti Egészségügyi Nonprofit Kft. Mozgásszervi Rehabilitációs Szakrendelés Osztályvezető főorvos: Dr. Major Gizella Károlyi Sándor Kórház II. Rehabilitációs Osztály Harc az életért, a mindennapokért.
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Ápolási asszisztens szakképesítés. 2369-06 Megfigyelés-tünetfelismerés modul. 1. vizsgafeladat. 2012. október 11.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Az MPM hálótechnika (I. előadás)
z MPM hálótechnika (I. előadás) z előadás célja MPM technika ismertetése Modell alkotó elemek (tevékenységek és kapcsolatok) MPM ábrázolás Logikai modellezési kérdések Lassítási paradoxon z MPM hálótechnika
Struktúra Átalakítás és Fejlesztési Stratégia. Holló Imre Hollo@eib.org
Struktúra Átalakítás és Fejlesztési Stratégia Holló Imre Hollo@eib.org A következő előadás nem az EIB hivatalos álláspontja Idézet a Zöld Könyvből 1. A Magyar Köztársaság kormánya ezért a kormányprogramban
3. Az integrált KVTF-ÁNTSZ közös szállópor mérési rendszer működik. A RENDSZER ÁLTAL VÉGZETT MÉRÉSEK EREDMÉNYEI, ÉS AZOK ÉRTÉKELÉSE
ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Országos Tiszti Főorvos 1097 Budapest, Gyáli út 2 6. 1437 Budapest, Pf. 839 Központ: (1) 476-1100 Telefon: (1) 476-1242 Telefax: (1) 215-4492 E-mail: tisztifoorvos@oth.antsz.hu
A Diósgyőri Rendelőintézetben az évi átlagos betegforgalom 110.000 120.000 fő.
Diósgyőri Rendelőintézet Járóbeteg szakrendelés 3533 Miskolc, Kerpely A. u. 1.sz. A Diósgyőri Rendelőintézetben az évi átlagos betegforgalom 110.000 120.000 fő. Ebben a létszámban nincs benne a háziorvosi
1. Eset-kontroll vizsgálatok nem megfelelően kivitelezett kontroll szelektálása
LEGGYAKORIBB TÍPUSHIBÁK: 1. Eset-kontroll vizsgálatok nem megfelelően kivitelezett kontroll szelektálása Vizsgálati kérdés: posztmenopauzális ösztrogén szubsztitúció szívinfarktus Eset: kórházban kezelt
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell
Amit a Hőátbocsátási tényezőről tudni kell Úton-útfélen mindenki róla beszél, már amikor épületekről van szó. A tervezéskor találkozunk vele először, majd az építkezéstől az épület lakhatási engedélyének
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS. Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 2014. november 27. napjára összehívott ülésére
3. Napirendi pont ELŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. november 27. napjára összehívott ülésére Előterjesztés tárgya: A helyi adókról szóló rendeletek módosítása Tárgykört
Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen
Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen A következő ismertető segítséget nyújt a szervezeti cím küldőként való beállításában a caesar Webmailes felületén. Ahhoz, hogy a Shared Imaphoz
Automata külső defibrillátor
Automata külső defibrillátor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálat elsősegélynyújtó tanfolyamának jegyzete Készítette: Erőss Attila Dr. AUTOMATA KÜLSŐ DEFIBRILLÁTOR (European Resuscitation Council
EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5.
JELENTKEZÉSI LAP LÓ MEDIÁLTA ÖNISMERETI TRÉNINGPROGRAM 2016. SZEPTEMBER 9-10. PORVA-SZÉPALMAPUSZTA, HOTEL SZÉPALMA ÉS MÉNESBIRTOK Kérjük, gondosan olvassa el az alábbi Jelentkezési lapot, töltse ki, és
Termékleírás PrivateMed Pro egészségbiztosítás
Termékleírás PrivateMed Pro egészségbiztosítás Bevezetés: A PrivateMed Pro egészségbiztosítási termék magas szakmai színvonalat biztosít az egészségügyi ellátások terén. A Szolgáltatás keretein belül az
Leukocytosis. dr. Erdélyi Dániel dr. Müller Judit dr. Kovács Gábor SE II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika
Leukocytosis dr. Erdélyi Dániel dr. Müller Judit dr. Kovács Gábor SE II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika www.studyblue.com http://ctle.hccs.edu/biologylabs/ap2/02blood/blood_quiz/index.html normál tartomány
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK
A légúti idegentestre a gyermek köhögéssel reagál, hogy megpróbálja azt eltávolítani. A spontán köhögés a legeredményesebb és legbiztonságosabb manőve
Csecsemő és gyermekkori légúti idegentest eltávolítása A légúti idegentestre a gyermek köhögéssel reagál, hogy megpróbálja azt eltávolítani. A spontán köhögés a legeredményesebb és legbiztonságosabb manőver.
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni,
A döntő feladatai. valós számok!
OKTV 006/007. A döntő feladatai. Legyenek az x ( a + d ) x + ad bc 0 egyenlet gyökei az x és x valós számok! Bizonyítsa be, hogy ekkor az y ( a + d + abc + bcd ) y + ( ad bc) 0 egyenlet gyökei az y x és
Szerkesztők: Boros Julianna, Németh Renáta, Vitrai József,
Országos Lakossági Egészségfelmérés OLEF2000 KUTATÁSI JELENTÉS Szerkesztők: Boros Julianna, Németh Renáta, Vitrai József, Országos Epidemiológiai Központ kiadványa 2002. július Dokumentum kutatási sorszáma:
M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A
Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A
Veleszületett vese és húgyúti rendellenességek. Dr. Máttyus István
Veleszületett vese és húgyúti rendellenességek Dr. Máttyus István Veleszületett vese-húgyúti rendellenességek-1 Tágulattal járó rendellenességek Hydronephrosis - pyeloureteralis stenosis Hydronephrosis
Albert József : Környezetszociológia
2 Minden jog, így különösen a sokszorosítás, terjesztés és fordítás joga fenntartva. A mű a kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül részeiben sem reprodukálható, elektronikus rendszerek felhasználásával nem
Á L T A L Á N O S F E L T É T E L E K
A Családfő Biztosítási Szerződés Általános és Különös Feltételei I. Á LTALÁNOS FELTÉTELEK A Biztosító a jelen biztosítási feltételek alapján arra vállal kötelezettséget, hogy biztosítási díj ellenében
Baleseti felépülés biztosítás. élet- és balesetbiztosítás
Baleseti felépülés biztosítás élet- és balesetbiztosítás Ez az összefoglaló segít megismerni az NN Életút programjának részét képező Baleseti felépülés biztosítás főbb jellemzőit, és bemutatja Önnek a
Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2448-06 Hematológiai és hemosztazeológiai vizsgálatok követelménymodulszóbeli vizsgafeladatai
1. feladat Belső továbbképzésen vesz részt, ami esetmegbeszéléssel zárul. Számoljon be szakmai vezetőjének az alábbi esetről! 60 éves nőbeteg jobb középső lábujján hónapokkal korábban jelentkező fájdalmas
xdsl Optika Kábelnet Mért érték (2012. II. félév): SL24: 79,12% SL72: 98,78%
Minőségi mutatók Kiskereskedelmi mutatók (Internet) Megnevezés: Új hozzáférés létesítési idő Meghatározás: A szolgáltatáshoz létesített új hozzáféréseknek, az esetek 80%ban teljesített határideje. Mérési
Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 19. számú módszertani levele
Országos Igazságügyi Orvostani Intézet 19. számú módszertani levele a traumákhoz kapcsolódó pszichés kórképek igazságügyi orvosszakértői véleményezéséről A különböző súlyosságú sérüléseket, különösen a
SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL H-3950. Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404. - a Képviselı-testületnek -
SÁROSPATAK VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTİL H-3950. Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404. E lıterjesztés - a Képviselı-testületnek - az önkormányzat tulajdonában álló külterületi és zártkerti
NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM. Szóbeli vizsgatevékenység
NEMZETI ERİFORRÁS MINISZTÉRIUM Vizsgarészhez rendelt követelménymodul azonosítója, megnevezése: 186-06/1 Szóbeli vizsgatevékenység Szóbeli vizsgatevékenység idıtartama: 4 perc A 20/2007. (V. 21.) SZMM
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. CT, MRI szakasszisztens szakképesítés. 2419-06 Képalkotás Computer Tomographiával (CT) modul. 1.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az interaktív vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Jarabin Kinga LÁBNYOMOK
Jarabin Kinga LÁBNYOMOK Álmokkal indulunk Már egész kis korban, óvodásként is van arról elképzelésünk, mivel szeretnénk foglalkozni, ha egyszer felnövünk. Álmokkal indulunk az iskolapadba, az iskolapadból
TÓTH KÁLMÁN: SZEMLÉLETVÁLTOZÁS A CSÍPÖÍZÜLETI ARTRÓZIS MEGELŐZÉSÉBEN ÉS KEZELÉSÉBEN
1 Opponensi vélemény: TÓTH KÁLMÁN: SZEMLÉLETVÁLTOZÁS A CSÍPÖÍZÜLETI ARTRÓZIS MEGELŐZÉSÉBEN ÉS KEZELÉSÉBEN Című doktori értekezéséről Disszertáns dicséretesen korszerű problémakört választott értekezésének
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Képi diagnosztikai és intervenciós asszisztens szakképesítés
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Kebele árvíztározó. Első árvízi üzem: 2009. február
Kebele árvíztározó Első árvízi üzem: 2009. február A magyar-szlovén közös érdekű Kebele árvíztározó vízgyűjtő területére 2009. év elején nagy mennyiségű csapadék, elsősorban hó, hullott. Majd a február
Conjoint-analízis példa (egyszerűsített)
Conjoint-analízis példa (egyszerűsített) Az eljárás meghatározza, hogy a fogyasztók a vásárlás szempontjából lényeges terméktulajdonságoknak mekkora relatív fontosságot tulajdonítanak és megadja a tulajdonságok
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12.
JEGYZİKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2011. december 12. JEGYZİKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. december 12. napján 15 órai kezdettel megtartott rendkívüli
Beszámoló a kazincbarcikai felnőtt háziorvosi szolgálat tevékenységéről 2013. október 25.
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Erdei Sándor kollegiális orvosvezető főorvos Beszámoló a kazincbarcikai felnőtt háziorvosi szolgálat tevékenységéről 2013. október 25. Tisztelt Képviselő-testület!
Gyógyulj Velünk Egyesület KÖZGYŰLÉS 2016/2
Gyógyulj Velünk Egyesület KÖZGYŰLÉS 2016/2 1 JAVASLAT A Gyógyulj Velünk Egyesület Közgyűlésének napirendjére Helyszín: 1097 Budapest, Albert Flórián út 5-7, Egyesített Szent István és Szent László Kórház
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban
avagy, hogyan lehetünk hatékonyabbak (nemcsak) a hivatásunkban Rendszerek, amelyekben élünk: Család Munkahely Baráti kör Iskolai közösség stb. - meghatározott rend szerint működnek rend, törv rvények
Házipatika.com Tünetek, kórlefolyás
Házipatika.com Tünetek, kórlefolyás 1. Gyomor-bélrendszeri tünetek: puffadás, hasi fájdalom, erős szelek, melyek a tej elfogyasztását követő egy óra elmúltával jelentkeznek. Napi 12 gramm laktóz (= 2,4
III. melléklet. Javasolt szöveg az alkalmazási előírásba és a betegtájékoztatóba
III. melléklet Javasolt szöveg az alkalmazási előírásba és a betegtájékoztatóba 11 ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS ÉS BETEGTÁJÉKOZTATÓ 12 ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 13 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Tranexámsav tartalmú gyógyszerek
SZENT IMRE EGYETEMI OKTATÓKÓRHÁZ Plasztikai Sebészeti Profil. Betegfelvilágosító tájékoztató beleegyezı nyilatkozat
Betegfelvilágosító tájékoztató beleegyezı nyilatkozat A veseelégtelenség miatt beültetett peritoneális (hasi) dializáló katéter (Tenckhoff) Tisztelt Betegünk! Köszönjük, hogy Intézetünket tisztelte meg
Minta. A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója
A középszintű szóbeli vizsga értékelési útmutatója A szóbeli feladatok értékelése központilag kidolgozott analitikus skálák segítségével történik. Ez az értékelési eljárás meghatározott értékelési szempontokon,
Mozgásszervi betegségek fizioterápiája
Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Mozgásszervi betegségek fizioterápiája Mozgásszervi betegségek, prevalenciájuk Magyarországon, a fizioterápia szerepe gyógyításukban Dr. Papp Miklós Kiss Alexandra 2013.
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Felnőtt aneszteziológiai és intenzív szakápoló szakképesítés. 2342-06 Intenzív betegellátás modul. 1.
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
33. Hét 2009. augusztus. 13. Csütörtök
Napii Ellemzéss 33. Hét 2009. augusztus. 13. Csütörtök Összegzés A Fed nyilatkozatai és bejelentett lépései pozitívan hatottak a piacokra, melyek az oldalazásban jelenleg az ellenállás felé vették az irányt.
A pleura betegségei. Dr. Póder György. Pulmonológiai továbbképzı 2010.
A pleura betegségei Dr. Póder György Pulmonológiai továbbképzı 2010. A pleura anatómiájáról A két tüdıt borító mellhártya parietalis felszínét a szubatmoszférális nyomás rögzíti a mellkasfalhoz. A mediastinum
Oktatói munka hallgatói véleményezése. Oktatók
Oktatói munka hallgatói véleményezése Oktatók Eredmények 1. A diákok órákon való részvételi hajlandósága eltérő attitűdöket mutat. A hallgatók négyötöde (80%) gyakori látogatója az előadásoknak, szemináriumoknak.
Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Csongrád Megyei Területi Szervezet
MAGYAR EGÉSZSÉGÜGYI SZAKDOLGOZÓI KAMARA CSONGRÁD MEGYEI TERÜLETI SZERVEZET 6722 Szeged, Honvéd tér 5/b. 4. Adószám: 18473652-1-06 Számlaszám: OTP Bank Rt. 11735005-20518183 Telefon: 06-62-424-765, e-mail:
Gyakorlati nephrológia alapelvei, gyógyszerész ismeretei, feladatai. Húgyúti infekciók
Gyakorlati nephrológia alapelvei, gyógyszerész ismeretei, feladatai. Húgyúti infekciók Dr. Nagy Judit Gyógyszerészet, gyógyszerellátás kulcskérdései 2016. február 19-21. Nephrológusok munkája Belgyógyászati
Gyermekkori Idiopátiás Artritisz
www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Idiopátiás Artritisz Verzió 2016 2. A JIA KÜLÖNBÖZŐ TÍPUSAI 2.1 Léteznek-e a betegségnek különböző típusai? A JIA-nak számos formája létezik. Különbséget
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Fogászati asszisztens szakképesítés. 2397-06 Fogászati beavatkozások, kezelések modul. 1. vizsgafeladat. 2013. május 30.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes
Fehér kapszula, felső részén fekete OGT 918, alsó részén fekete 100 jelzéssel.
1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Zavesca 100 mg kemény kapszula. 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 100 mg miglusztát kapszulánként. A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban. 3. GYÓGYSZERFORMA Kemény
ORSZÁGOS ELSŐSEGÉLY-ISMERETI VERSENY 2013. 2. forduló középiskola
13.2.1. Sérülések és ellátásuk 13.2.1.01. A kültakaró mely, felszínhez LEGKÖZELEBBI rétege gazdag hajszálerekben? a.) felhám b.) alhám c.) irha d.) bőralja 13.2.1.02. A kültakaró melyik, LEGMÉLYEBB rétege
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Műtéti szakasszisztens szakképesítés. 2464-06 Műtét előkészítése modul. 1. vizsgafeladat. 2013. február 07.
Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes