ÉNEK-ZENE évfolyam. Célok és feladatok. Fejlesztési követelmények
|
|
- Júlia Szekeresné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 ÉNEK-ZENE
2 ÉNEK-ZENE évfolyam Célok és feladatok A gimnáziumi énekoktatás legfontosabb célja, hogy megszilárdítsa a zenei alapműveltséget, segítse kialakítani az igényt a tanulókban, hgoy egyéni képességeik, lehetőségeik figyelembevételével egész életök során képezzék megukat, bővítsék műveltségterületi ismereteiket, a zene életük szerves részévé váljék. Az ének-zene órákon a megszerezhető tapasztalatok az arány- és formaérzék kialakuításához, az önkifejezés megfelelő módjainak elsajátításához, valamint a kommunikációs képesség fejlesztéséhez nyújtanak nélkülözhetetlen segítséget. Cél, hogy az ének-zenei nevelés járuljon hozzá a zenei világkép kialakításához, érvényesüljön érzelmi és értelmi vonatkozású hatása, a zenei ízlés formálása, a kritikai képesség fejlesztése, a nemzeti identitástudat formálása, a magyar népzene, a nemzeti hagyományok megismerése, a zenetörténeti korszakok legfontosabb jellemzõinek megismertetése, a nyitottság kialakítása az új befogadására. Az érzelmi-értelmi képességek fejlesztése mellett kiemelt fontosságúként kell kezelni a tanulói személyiség egészének fejlõdését szolgáló tevékenységterületeket, a különféle mûveltségi területekkel történõ kapcsolódások keresését. Fejleszteni kell a képességterületi és nevelési integrációs alkalmakat is. Lehetõséget kell teremteni arra, hogy a tanulók megfogalmazzák egyénileg és csoportosan is kialakított véleményeiket, azokat meg tudják vitatni és védeni, érvekkel alátámasztani. Ebben az érzelmi szempontból is rendkívül érzékeny korban szükséges, hogy az eddigi tanulmányok során megszerzett ismereteik egységes világképpé formálódjanak, használható mûveltséggé szintetizálódjanak. A differenciált tanulásszervezési módszerek alkalmazása lehetõvé teszi az egyes tanulók tudásának, képességeinek, érdeklõdésének és érdekeltségének a megfelelõ fejlesztését. A közös zenei tevékenység, a csoportos muzsikálás élménye, az aktív zenei cselekvés öröme arra ösztönzi a tanulót, hogy a közösség tevékeny és felelõs tagja legyen. Fejlesztési követelmények Éneklés Az éneklés sok tanuló számára az egyetlen aktív zenélési lehetőség, az énekhang még mindig sokaknak az egyetlen bármikor igénybe vehető hangszer. Gimnáziumban megfelelő irányítással és érzelmi háttérrel tényleg a művészi önkifejezés szintjére emelhető, ezáltal közelebb jutnak a magyar és egyetemes muzsika remekműveihez. Fontos a megfelelő irányítás, a tiszta intonáció, a kifejező szövegkiejtés, pontos ritmus és a zenei hallás fejlesztése. Egy magasabb lépcsőfok lehet a többszólamú éneklés, amely a többszólamú hallást fejleszti. 3
3 A zenei alkotás, az improvizáció feltételezi a személyiség nyitottságát, fejleszti a zenei fantáziát. Alapját a már eddig megismert ritmikai, dallam-, tempó-, dinamikai és formai elemek képezik Az éneklés során elsajátított dallami, ritmikai elemek összefüggések belsõvé válása segíti elõ a zenei, mûvészi tevékenységben az alkotás mozzanatát. A rögtönzési készség fejlesztésére a már megismert ritmikai, dallam-, tempó-, dinamikai és formai elemek felhasználása ad lehetõséget az életre szóló tanulást is befolyásoló adalék lehet az önismerethez. A megtapasztalt saját, sikeres alkotás pedig az önbizalmat erõsíti, Elõsegíti a problémamegoldó gondolkodás (a helyzet felismeréséhez, a megoldás kereséséhez és alternatív megoldásokhoz, az ismeretek alkotó alkalmazásához) szükséges képességek fejlesztését is. A saját és mások rögtönzéseire való önreflexió, illetve reflektálás, a jó és rossz miértjeinek megítélése a kritikai gondolkodás fejlõdéséhez járul hozzá zenei eszközökkel. Zenei írás-olvasás A zenei írás-olvasás fejlesztése is cél a gimnáziumokban. A szolmizációs és ABC-s hangnevek ismerete, kottaolvasás 3// 3b-ig, a bonyolult ritmusképletek értelmezése és a dallam és ritmus lejegyzése a cél. Ezek gyakoroltatása eljuttatja a tanulót a reprodukálás képességéhez. Zenehallgatás A zenehallgatás és a hangzó zene megfigyeltetése a zenei hallás fejlesztését szolgálja. A közös zenehallgatás lehetővé teszi a már meglévő zeneelméleti ismeretek elmélyítését, segít eligazodni a kottaképben, lehetővé teszi a zenei folyamat befogadását, megfigyelését, és a zenei összetevők tudatosítását évfolyamban tovább fejlődik a diákok zenei ízlésrendszere és véleménynyilvánítási készsége, mivel a zeneirodalmi idézetek hallgatásával közelebb jutnak a különböző korok általános művészeti jellemzőihez, azok elhatárolódásaihoz és összefüggéseihez. A zenehallgatás területén a zene összetevõinek felismerése és értelmezése az elérendõ cél, mely egyrészt önálló munkára alapozva, dokumentumok gyûjtésével, másrészt kisebb mûhelymunkát igénylõ elemzésekkel érhetõ el. Lehetõséget kell adni a nagyobb formák, a hangzás után jól követhetõ stílusjegyek felismerésére, a társmûvészetekkel, a felfedezhetõ hasonlóságokkal való összevetésre, a többször meghallgatott zenemûvek mûfaji jellegzetességeinek megfigyelésére. Önművelés Fontos feladat az életkori sajátosságoknak megfelelő tanulási módszerek tudatosítása. A diákoknak tudniuk kell bizonyos részfeladatok önálló feldolgozását, kotta, szakkönyv, hangzó anyag, CD felhasználásával és az Internet segítségével. Kísérjék figyelemmel lakóhelyük kulturális programjait, zenei hangversenyeit, operaelőadásait, és ezeken rendszeresen vegyenek részt. Az iskola zenei életének megszervezése és működtetése fontos eszköz ahhoz, hogy az értékes zene a fiatalok életének szerves részévé váljon. Pl.: zenei vetélkedők szervezése a Zenei Világnap alkalmából, iskolai és városi rendezvényeken az énekkar és kisebb zenekarok részvétele, a népzenei hagyományok megőrzése stb. 4
4 Kollektív művészeti tevékenység A kollektív művészi munka színterei: az énekkar, zenekar, kamaraegyüttesek, néptánc együttesek bővítik az önkifejezés eszköztárát, és fejlesztik az előadói készségeket. Jelenti továbbá az önazonosság, a nemzeti és az európai kultúrával való azonosság képességét, amelyhez a közös zenei tevékenységben megélt, létrehozott érzelmi, motiváló hatásával mindegyik zenei tevékenység jelentõsen hozzájárulhat. Az ének-zene megmaradt tantárgyi struktúrája miatt különösen fontos a többi területre való rátalálás képességének fejlesztése, hogy legalább a saját mûveltségterületen belüli megújulás a Mûvészetek mûveltségi terület többi részterületével összehangoltan és egyirányú hatásban történjen. Ez lehetõséget teremt arra, hogy a tanulók az iskolai kereteken kívül is motiváltak legyenek az önmûvelõdésre, az ismeretbõvítésre, esetleg bekapcsolódjanak a muzsikáló közösségekbe. Nevelőmunkát segítő eszközök: Ötvonalas tábla Szemléltető eszközök: Táblázatok Hi-fi berendezés Cd Zongora Ritmushangszerek: triangulum Csörgődob Kisdob Furulya Szekrény Tankönyv Hangjegyfüzet 1 db/tanterem 5 db/tanterem 1 db. 30 db. 1 db. 2 db. 1 db. 1 db. 3 db. 1 db. 1 db/fő 1 db/fő 5
5 9. évfolyam Évi óraszám: 37 Tananyag Fejlesztési követelmények Minimum követelmények (kompetenciák, képességek) Éneklés Népdalok a magyar népdal Önálló népdaltanulás kottakép Néhány magyar népdal és minden műfajából (népbal- alapján. tanult műzenei szemelvény lada, sirató, katonadal, be- Autentikus előadásra való törek- éneklése emlékezetből. tyárnóta, ivónóta, párosító, vés a magyar népdal világában Kotta alapján zenei részlelakodalmi dal, tánc, nóta) Énekes és esetleg hangszeres tek szolmizálása és Abc-s Énekes anyag a magyar közreműködés csoportos zenei hanggal való éneklése. zenetörténetből a XVIII. előadásban Néhány kánon és többszószázad végéig (történeti Többszólamú művek éneklése lamú mű csoportos énekléénekek, virágénekek) Csoportos és egyéni éneklés se Középkori dallamok (gre- hangszerkísérettel a tanult zenegorián ének, trubadúr dal) történeti korokból Reneszánsz énekes művek Zenei karakterek, stílusjegyek (motetta, madrigál) kifejezése vezénylés alapján. Barokk zeneművek, énekes szemelvények, klasszikus dalok, zeneművek. Zeneirodalom- és hallgatás Népzenei felvételek a magyar A zene összetevőinek felismeré- A középkori, reneszánsz, népdal minden műfajából se, önálló értelmezése hangzó barokk és klasszikus zene- Magyar és európai zeneiro- zenei anyagok alapján történeti korszakok stílusjedalmi alkotások a XVIII.szá- Népzenei és műzenei alkotások gyeinek ismerete. Műfajok zad végéig ismertetése, korszak és stílus jel- felismerése hallás alapján. Reneszánsz és barokk énekes lemzése hangzó vagy írott népze- A magyar népzene stílusés hangszeres művek nei forrásanyagok alapján jegyeinek ismerete, kotta- A tanult zenetörténeti korok Zenetörténeti korszakok jellem- kép alapján való értelmejellemzői, műfajai, stílusje- zése hangzó és írott dokumentu- zése. gyei összevetve más művé- mok felhasználásával szeti ágakkal. Öntevékeny tanulói munka: könyvtárhasználat, adatgyűjtés, képanyaggyűjtés, videó, cd, oktatóanyagok használata. Improvizáció Dallammodellként az éne- Szekvencia készítése megadott Kvintváltó dallamok rögkelt és meghallgatott zenei alapmotívumra. Műzenei és nép- tönzése. Ritmus improvianyag tartalmai (dallam- dalperiódus rögtönzése megadott zálása könnyebb ritmusmotívumok, műzenei és dallamsorral, majd önállóan képletek alapján. népzenei periódusdalla- Ritmusképletek és ütemfajták mok). gyakoroltatása adott dallamhan- 6
6 gokkal. Zenei írás- olvasás Az énekes anyag és a zene- Hangnem megállapítása kotta- Dallamok szolmizáláhallgatás anyagának ritmi- kép elemzése alapján. sa 3// 3b-ig. kai és metrikai struktúrája, Dalok, zeneművek témáinak Adott dallamok transzdallamszerkezete, hangne- éneklése szolmizálva violin- ponálása. me, formája, kottaképi és kulcsban kottáról 3// 3b-ig. Violin és basszus kulcsban hangzásbeli sajátosságai Abc-s hangok ismerete basszus való zeneművek hangjainak Hangnemek 3// 3b-ig. kulcsban. Hármashangzatok olvasása abc-s és szolmizáfelismerése kottáról. Elemzési ciós hangokkal. feladatok megadott szempontok szerinti önálló megoldása Ismert dallamok írása emlékezetből a tanult hangnemekben. Eredeti hangnemből más hangnembe való áthelyezés. Zenei ismeretek: Népzene Zeneelmélet Zeneirodalom Népdal, népballada, sirató, katonadal, betyárnóta, ivónóta, párosító, lakodalmas, táncnóta Népdalok szerkezete, formája, hangsora, hangkészlete, előadásmódja, stílusa Népi hangszerek: citera, duda, cimbalom, tekerőlant, népi zenekar Ritmus: kis nyújtott, kis éles, kis szinkópa Ütemfajták: 3/8, 6/8, 2/2-es ütem Kottaismeret: 3// 3b-s előjegyzés, szolmizációs hangok és ABCnevek Hangsorismeret: pentatónia, diatónia, dúr és moll hangsor moduláció Hangzatismeret: dúr és moll hármashangzat elve. A T-S-D Funkciók elve Zenei műszavak, előadási jelek: pp, p, mp, mf, f, ff, crescendo decrescendo, tempo giusto, parlando, rubato, allegro, moderato, andante, staccato, legato, da capo al fine, coda, solo, tutti, opus, numero A magyar történeti zene műfajai: Virágének, históriás ének. Az európai zenetörténet műfajai: Egyházi: Gregorián, orgánum, mise, motetta, korál, kantáta, oratórium, passió, requiem. Világi: kánon, trubadúr dal, madrigál, opera, concerto, concerto grosso, szvit, nyitány, preludium, fúga, rondo, variáció, menüett, 7
7 szonáta, szimfónia, versenymű, vonósnégyes, trio. Zenei szerkezetek, formák: Homofón és polifón szerkesztés, szekvencia, periódus, triós forma, szonáta-forma Hangszerek: Hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő, fuvola, oboa, klarinét, fagott, trombita, harsona, kürt, tuba, üstdob, nagydob, pergődob, cintányér, triangulum, xilofon, marimba, harangjáték, orgona, csembaló, zongora, lant, hárfa Zenetörténet A zenetörténet tanult korszakai: Őskor, ókor, középkor, reneszánsz, barokk, bécsi klasszicizmus Zeneszerzők: Josquin, Lassus, Palestrina, Purcell, Lully, Monteverdi, Corelli, Vivaldi, J.S.Bach, D. Scarlatti, J.Ch.Bach, C.Ph.E.Bach, Haydn, Mozart, Beethoven. A továbbhaladás feltételei Éneklés 15 új dallam népdal, a tanult zenetörténeti korok műdalai, oratórium- és operarészletek éneklése emlékezetből, az osztály énekes előadásában. Valamennyi tanult zenei műből részletek éneklése kottából szolmizálva és ABC-s névvel. Zenehallgatás A középkori, a reneszánsz, barokk és klasszikus zenetörténeti korok stílusjegyeinek ismertetése, továbbá felismerése többször hallott művekben, részletekben. Improvizáció Ritmus improvizálása megadott ritmusképletekkel Kvintváltó dallamok rögtönzése Zenei írás-olvasás Ismert dallamok utószolmizálása 3// 3b ismerete Hangnemek megállapítása előjegyzés alapján Ismert dallamok írása violinkulcsban a tanult hangnemekben Énekes- és zenekari partitúrák értelmezése Dúr és moll karakter felismerése Elemzési feladatok (hangnem, forma, szerkesztésmód) 8
8 Tervezett zenei anyag 9. és 10. osztályban Népdalok A bolhási kertek alatt A mi házunk fölött A nagy bécsi kaszárnya A Vidróczki híres nyája Aj, sirass édesanyám Annyi bánat a szívemen Béreslegény Beteg asszony Duna parton van egy malom Elindultam szép hazámból Erdő mellett estvéledtem Hej, önkéntesen iratkoztam huszárnak Hej, rozmaring Istenem, istenem áraszd meg Jaj, jaj, jaj, jaj, kedves bátyám Katona vagyok én Kis kertembe szedik a virágot Körösfői kertek alatt Kőműves Kelemen Madárka, madárka Megkötöm lovamat Megrakják a tüzet Röpülj páva Szép a gyöngyvirág Szivárvány havasán Tavaszi szél Tiszán innen, Dunán túl Énekes anyag a magyar zenetörténetből Bocsásd meg Úristen-Balassi ének a Kájoni-kódexből Hej Rákóczi, Bercsényi Áll előttem egy virágszál-virágének a XVIII.századból Szentirmai: Csak egy kislány van a világon Énekes műzenei szemelvények Alleluja dallamok Handel: Csordul a könnyem (a Xerxes c. operából) Haydn: Szerenád Mozart: Oragna figa Mozart: Figaro házassága (válogatva) Beethoven: Örömóda Schubert: A pusztai rózsa, Hová?, A patak bölcsődala Schumann: A két gránátos Liszt: Magyar ünnepi dal Gaudeamus igitur Verdi: Szabadség-kettős (Don Carlos) Erkel: Keserű bordal, Hazám, hazám (Bánk bán) Puccini: Zümmögő kórus (Pillangókisasszony) 9
9 Kodály-Berzsenyi: A magyarokhoz Kodály: Mikoron Dávid (Psalmus Hungaricus) Orff: O, fortuna (Carmina Burana) Gershwin: Porgy dala (Porgy és Bess) Zenehallgatási anyag Ut queant laxis Moniot d Arras: Nyári ének Fornsete: Nyárkánon Josquin: Ave vera virginitas Lassus: Zsoldos szerenád, Visszhang Palestrina: Jesu rex admirabilis Monteverdi: Era l anima mia, Ecco mormorar l onde Vivaldi: A négy évszak Bach: h-moll szvit, II. Brandenburgi verseny, c-moll preludium és fúga Handel: F-dúr szvit (Vízizene), Halleluja (Messiás) Haydn: Simon gazda áriája, Viharkórus (Évszakok) Haydn: C-dúr ( Kaiser ) vonósnégyes II. tétel, D-dúr szimfónia Mozart: A-dúr zongoraszonáta (K. 331.) Mozart: Requiem, Lacrimosa Mozart: Figaro házassága Beethoven: III. V. IX. szimfónia Schubert: h-moll (befejezetlen) szimfónia, Erlkönig Schumann: A két gránátos Chopin: f-moll etűd, polonézek, mazurkák Brahms: Akadémiai ünnepi nyitány, I. szimfónia Mendelssohn: Szentivánéji álom, e-moll hegedűverseny Csajkovszkij: h-moll patetikus szimfónia Liszt: Les Preludes, Esz-dúr zongoraverseny Verdi: Don Carlos, Aida, Nabucco Wagner: Trisztán és Izolda, Lohengrin Erkel: Hunyadi László, Bánk bán Muszorgszkij: Egy kiállítás képei Dvorak: Újvilág szimfónia Puccini: Tosca, Pillangókisasszony Debussy: A tenger, Három nocturne, Trois chansons Ravel: Bolero Sztravinszkij: Tavaszi áldozat, Zsoltárszimfónia Berg: Hegedűverseny Kodály: Székelyfonó, Esti dal, Akik mindig elkésnek Kodály: Psalmus Hungaricus Gershwin: Rhapsody in Blue Bartók: 15 magyar parasztdal (zongorára), Ne menj el, Bartók: Cantata Profana, A kékszakállú herceg vára, Concerto Orff: Carmina Burana Bárdos: Széles a Duna Orbán Gy.: Ave maris stella Szokolay: Cantate Domino Kodály-Tillai: Bánat, Tillai: Dunántúli népdalok 10
10 10. évfolyam Évi óraszám: 37 Tananyag Fejlesztési követelmények Minimum követelmények (kompetenciák, képességek) Éneklés Régi, új, és vegyes stílusú Egyéni éneklés a magyar nép- Néhány népdal ismerete népdalok. Hazai nemzeti- zene hajlításokban gazdag emlékezetből minden stíségi és etnikai kisebbségek anyagából. lusban. 2-3 XIX. és XX. újabb dalai. Más népek Más népek dalainak csoportos századi műzenei szemelújabb dalai. XIX.századi éneklése eredeti nyelven. vény részletének éneklémagyar dalok. XX.századi Többszólamú művek éneklése. se emlékezetből. Bartók és zenei szemelvények Csoportos éneklés hangszerkí- Kodály kórusműveinek Énekelhető szemelvények sérettel. csoportos éneklése. Bartók Béla, Kodály Zenei karakterek kifejezése Dalok éneklése hangszer- Zoltán és tanítványaik önállóan. kísérettel. vokális zenéjéből. Ismertebb zeneművek könnyen megszólaltatható témáinak éneklése. Zeneirodalom- és hallgatás Népzenei felvételek, népdal- A XIX. és XX.század jellegze- A XIX. és XX.századi zene feldolgozások. tes meghatározó stílusjegyeinek megkülönböztetése stílusje- Művek, műrészletek a XIX. megismerése a zeneművek hall- gyek alapján hallás után. és XX.század kiemelkedő gatása során. Zenei jelenségek Az új zenei műfajok és zenei alkotásaiból. önálló elemzéséhez szükséges formák ismerete. A zene szórakoztató funkci- szempontok rögzítése és egyéni Mai zenei irányzatok ismeói a zenetörténetben, a XIX. ismerete. A romantika és a XX. rete. és XX.században. század új zenei műfajainak, A különböző zenei korsza- A szórakoztató zene napjai- formáinak, egyéb jellegzetes- kok összehasonlítása, átfoinkban, különféle zenei ségeinek megállapítása, elem- gó értelmezése. irányzatok. zése és összehasonlítása. Egyes zenei műfajok fejlődéstörténetének leírása példákkal. Összefüggések, kapcsolatok megállapítása és értelmezése a zene és a társművészetek között. Önálló könyvtárhasználat, adatgyűjtés, képanyaggyűjtés, videó cd, egyéb oktatóanyagok használata. Improvizáció Dallammodelként: Aszimmetrikus ütemformákban Aszimmetrikus ütemű rit- A XX.századi zene ritmus ritmus rögtönzése. A 12 fokúság musok rögtönzése megadott és dallammodellei. gyakorlása adott dallamra. dallamra. 11
11 Zenei írás- olvasás A XIX. és XX.századi zene Aszimmetrikus ütemű ritmus és Dallamok szolmizálása 4// énekelt és meghallgatott dallampéldák megszólaltatása 4b-ig. zenei példáinak anyaga. kottaképről. Könnyebb aszimet- Transzponálás adott hang- Hangnemek 4// 4b-ig. rikus ritmusok és egyszerű dal- nemekbe. Zenei kifejezések. lamok lejegyzése emlékezetből Néhány alapvető zenei ki- 4// 4b-ig. fejezés ismerete. Zenei ismeretek Zeneelmélet Aszimmetrikus ütemek: 3/8, 5/8, 7/8. Poliritmia. Kromatika, egészhangúság, a-, bi- és politonalitás, dodekafónia. Modális hangsorok, szűkített és bővített hármashangzat elve. Hangszer Zeneirodalom Zenetörténet Angol kürt, cseleszta, gitár, gong, kasztanyetta, kisdob, szaxofon, tamburin. Népies műdal, magyar nóta, cigányzene. Dal, mazurka, keringő, polonéz, impromptu. Etűd, fantázia, nocturne, rapszódia. Szimfonikus költemény, romantikus és nemzeti operák. Programzene, operett, musical, chanson. Spirituálé, blues, ragtime, dixiland, swing, rock, jazz. A mai könnyűzene aktualitásai. Romantika, nemzeti romantika. A XX.századi zenei irányzatok: Impresszionizmus, expresszionizmus, neobarokk, neoklasszicizmus, folklorizmus, dodekafónia. Új kifejezési, megjelenési formák: bruitizmus, aleatória, minimal art, szerializmus, elektronikus zene, filmzene, rockopera, folk-pop, új jelenségek. Zeneszerzők XIX.század: Schubert, Schumann, Chopin, Mendelssohn, Brahms, Csajkovszkij, Muszorgszkij, Liszt, Erkel, Verdi, Wagner, Dvorák, Puccini. Zeneszerzők XX.század: Debussy, Ravel, Gershwin, Strauss, Sztravinszkij, Orff, Honegger, Hacsaturján, Britten, Berg, Schönberg, Bartók, Kodály, Bárdos, Szokolay, Kocsár, Tillai. és más ma élő szerzők. Filmzene és könnyűzene: Lehár, Joplin, Bernstein, Beatles, Webber és a mai zene aktualitásai. 12
12 A továbbhaladás feltételei Éneklés 15 újabb népdal, műdal, műzenei részlet, könnyebb kórusmű-részlet énekes reprodukálása emlékezetből (mutálók más feladatot oldanak meg). Zenehallgatás A XIX. és XX.század zenei stílusainak felismerése a zeneművek hallgatása során. A Zene és a társművészetek kapcsolataira utaló példák felsorolása. Improvizáció Aszimmetrikus ütemű ritmusok rögtönzése megadott ritmus- és dallamkészlettel. Zenei írás- olvasás Egyszerű aszimmetrikus ütemű ritmusok és dallampéldák megszólaltatása kottaképről, és lejegyzése emlékezetből 4// 4b-ig. Ajánlott szempontok a tanulók értékeléséhez Az ellenõrzés, értékelés, mérés célja elsõdlegesen a tanulók, fejlõdésének megállapítása. Törekedni kell az ellenõrzés során élményorientált módszerek alkalmazására. Az alapkövetelmények a késõbbi években az önmûvelés, az általános mûveltségi tájékozódás, valamint a helyes zenei értékrend kialakulásának alapjául szolgál. Fontos feladat a folyamatértékelés, mely a fokozatos fejlõdést az egyes részek utáni állapot rögzítését, a képesség, készségfejlesztés terén elért szintet rögzíti összhangban az általánosan elfogadott értékelési rendszerrel Ezen felül a tanulók zenei képességeinek rendszeresebb, rövidebb idõszakokra esõ, tájékoztató, elõrejelzõ funkciójú mérése is javasolt. Az értékelés elsõsorban nem kimeneti tevékenység, nem a tételes, a lexikális vagy a mechanikus zenei írás- olvasási technikák köré csoportosítva kell meghatározni a feladatokat. A zeneszerzõk többször fölhangzó mûvei jellegzetességei alapján stíluskorszakokba sorolása, a hallott hangszíneket hangszerekhez, hangszer együttesekhez társítása kiemelt követelmény. Cél, hogy fel tudja idézni kedvelt alkalomhoz, hangulathoz illõ dallamokat (népdalt, kánont, egyházi éneket, egy-egy szép témát) emlékezetbõl, esetleg több versszakkal is fölidézni. Az értékelés megtervezésénél fontos tisztázni az értékelés formáit: tanári megfigyelés, tanulói társ-, illetve önértékelés, a tevékenység, a produkció minõségének minõsítése, az írásbeli tesztek, feladatok értékelése, a szóbeli feleletek, válaszok értékelése, kategorizálás osztályzattal, illetve szöveges értékelés. Kapjanak megfelelõ hangsúlyt a készség-, képesség fejlõdéséhez szükséges értékelési módszerek, eljárások, a hiányosságok feltárását és a fejlõdési utakat kijelölõ összegzõ értékelési tevékenységek is. A fejlesztõ értékelés elsõdleges célja a pozitív megerõsítés, a pozitív elemek kiemelése 13
13 A zenei olvasás-írás területérõl tanultak csak nagyon kis mértékben használhatók föl az értékelés alapjául. Az elsajátított ismeretek, követelmények alkalmazását más, az általános gyakorlattól eltérõ módon lehet úgy értékelni, hogy az a folyamatra is motiváló hatású legyen. A reális elvárásokra épülõ követelmények fölállításával a helyes önértékelést is segítõ gyakorlatot kell alkalmazni. Értékelni kell az órai tevékenységet, az erõfeszítést, a hozzáállást, az együttmûködést, a kommunikáció minõségét, az egyéni elõrehaladást. A tudás értékelésének alapjául szolgáló feladatok többnyire egy-egy nagyobb résztémához kapcsolódjon. Kiselõadás, éneklés, alkotó tevékenység, elõadás, könyvtári munka, csoportos témafeldolgozás összefoglalás, önállóan összeállított beszámoló készítése is kapjon hangsúlyt a tanuló értékelése során. A kollektív teljesítményt is értékelni kell, különösen a kórusban, kamaraegyüttesben nyújtott teljesítmény esetében. Az ellenõrzés, értékelés, mérés célja elsõdlegesen a tanulók, fejlõdésének megállapítása. Az ének-zene tantárgy ellenõrzési, értékelési és mérési rendszerét elsõsorban az érettségi követelmények határozzák meg. 14
Az ének-zene tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve
Helyi tanterv a szakközépiskola 9-10. é Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskola és Kollégium Az ének-zene tantárgy szakközépiskolai helyi tanterve Készült a 2/2008 (II. 08.) OM rendelettel módosított 17/2004.
ÉNEK-ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
ÉNEK-ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga részei Írásbeli vizsga: 120 perc I Zenefelismerés 20 perc II. Zenetörténeti szövegalkotás, Általános zenei alapismeretek, Dallamátírás. 100 perc
ÉNEK-ZENE. 5 8. évfolyam
ÉNEK-ZENE 5 8. évfolyam Célok és feladatok A zenei nevelés célja: muzsikáló közösség és zeneszerető/értő közönségnevelés. Ehhez fontos a zenei műveltség megalapozása, a nemzeti és egyetemes zenekultúra
ÉNEK-ZENE. 10-11. évfolyam. Célok és feladatok. Fejlesztési követelmények
ÉNEK-ZENE 10-11. évfolyam Célok és feladatok A gimnáziumi énekoktatás legfontosabb célja, hogy a zene az életmód szerves részévé váljék. Hatása érzelmi és értelmi vonatkozású, jellemformáló ereje és szerepe
A gimnáziumi énekoktatás legfontosabb célja, hogy a zene az életmód szerves részévé váljék. Hatása érzelmi és értelmi vonatkozású, jellemformáló
ÉNEK-ZENE A zenei nevelés általános és legfőbb célja az érzelmi, értelmi és jellemnevelés, az igényes zene bemutatása és megszerettetése, kulcsot adva a tanulóknak az éneklésen, zenélésen keresztül történő
ÉNEK-ZENE. 9-10. évfolyam. Célok és feladatok
ÉNEK-ZENE 9-10. évfolyam Célok és feladatok A gimnáziumi énekoktatás legfontosabb célja, hogy a zene az életmód szerves részévé váljék. Hatása érzelmi és értelmi vonatkozású, jellemformáló ereje és szerepe
Művészetek Ének-zene. 11. évfolyam
Művészetek Ének-zene A Művészetek - Ének-zene szabadon választható tantárgy belépési követelményei: Hallásvizsgálat: 10 nép- illetve műdal átélt, élményszerű tiszta előadása emlékezetből, a dalokat másmás
2. Zenefelismerés és a részletekkel kapcsolatos kérdések
Ének-zene 2012/13 1. Zenetörténet 1.Népzene: - 20 magyar népdal, valamint két más nemzetiségű népdal előadása emlékezetből - A régi és az új stílusú népdalok jellemzőnek ismerete - A népdalelemzés szempontjai:
TANMENETJAVASLAT 6. ÉVFOLYAM ÉVES ÓRASZÁM:
TANMENETJAVASLAT 6. ÉVFOLYAM ÉVES ÓRASZÁM: 74 Óraszám Óra anyaga Zenehallgatás Készségfejlesztés Tevékenységi formák Kapcsolódások 1. Év eleji ismétlés Szabadon válogatva Éneklési készség fejlesztése Népzenegyűjtés
Osztályozó vizsga anyaga
Osztályozó vizsga anyaga Ének-zene 9-10. évfolyam Célok és feladatok A gimnáziumi énekoktatás legfontosabb célja, hogy a zene az életmód szerves részévé váljék. Hatása érzelmi és értelmi vonatkozású, jellemformáló
Tiszta intonáció. Játék Év eleji ismétlés Játék a ritmussal (Tk. 5. oldal) Metrumérzék. Ritmusértékek. Kodály Zoltán: Mátrai képek vonatkozó egysége
TANMENETJAVASLAT 6. ÉVFOLYAM ÉVES ÓRASZÁM: 37 Óraszám Óra anyaga Zenehallgatás Készségfejlesztés Tevékenységi formák Kapcsolódások 1. Év eleji ismétlés Szabadon válogatva Éneklési készség fejlesztése Népzenegyűjtés
A tankönyvben található zenei szemelvények, gyakorlatok alkalmasak a kerettanterv által biztosított 10%-os szabad órakeret kitöltésére is.
Helyi tanterv az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet. 2. sz. melléklet 2.2.12. A) változatához Ének-zene az általános iskolák 5-8. évfolyama számára Kerettantervi megfelelés Jelen helyi
Helyi Tanterv Ének-zene 11.osztály
Helyi Tanterv Ének-zene 11.osztály Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás Zenei reprodukció Éneklés Korábbi években megszerzett kompetenciák, ismeretek, zenei élmények, népzenei és műzenei szemelvények
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK KÖZÉPSZINTEN ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás
ÉNEK-ZENE 4 ÉVFOLYAMOS HELYI TANTERVE
Célok és feladatok Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb céljai megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat adni számukra a zene élményt nyújtó megismeréséhez,
Alapfokú Művészetoktatás - 2011
Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapfokú Művészetoktatás - 2011 Módosítva: 2012 Készítette: Szabó Károlyné 2012. 06. 26. Balatonkenese, 2012-06-26 1. Az intézmény
Fejlesztési feladatok Tájékozódás a zene eredetétől a reneszánsz végéig (korai barokk kezdetéig).
ZENETÖRTÉNET ZENEIRODALOM A zenetörténet zeneirodalom tanításának a célja, hogy a zene iránt érdeklődő, művelt embereket neveljen, akik zenei tanulmányaik során képessé válnak a további önművelésre, valamint
9. évfolyam. Éves óraszám 36 óra. Zenei reprodukció Éneklés
9. évfolyam Éves óraszám 36 óra Tematikai egység/ Zenei reprodukció Éneklés 14 óra A tematikai egység nevelési-fejlesztési A felső tagozatban megismert népzenei és műzenei szemelvények elsajátítása során
ÉNEK-ZENE HELYI TANTERV. 9-10. évfolyam
ÉNEK-ZENE HELYI TANTERV 9-10. évfolyam A szabályozás szerint a gimnázium 9 10. évfolyamán kötelező tantárgy az ének-zene, míg a 11 12. évfolyamon a művészetek műveltségterület tantárgyai közül (ének-zene,
AZ ÉNEK - ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
AZ ÉNEK - ZENE ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: gyakorlat és szóbeli és írásbeli Emelt szinten: gyakorlat és szóbeli és írásbeli Az ének-zene érettségi vizsga célja
2013/2014-es tanévben felmenő rendszerben működő helyi tanterv
2013/2014-es tanévben felmenő rendszerben működő helyi tanterv 1. Bevezetés Ének-zene A zene az emberi élet és kultúra alappillére. A műveltség egyik eleme a zenében való tájékozódás képessége. Az ének-zene
9. évfolyam. Ének-zene 9-10. évfolyam. ÉNEK-ZENE 9. évfolyam 10. évfolyam. Heti óraszám 1 1. Éves óraszám 36 36. Zenei reprodukció Éneklés 14
Ének-zene 9-10. évfolyam ÉNEK-ZENE 9. évfolyam 10. évfolyam Heti óraszám 1 1 Éves óraszám 36 36 Tematikai egység címe Zenei reprodukció Éneklés 14 Zenei reprodukció Generatív (önállóan és/vagy csoportosan
MŰVÉSZETEK: ÉNEK-ZENE. BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam)
MŰVÉSZETEK: ÉNEK-ZENE BEVEZETŐ ÉS KEZDŐ SZAKASZ (1 4. évfolyam) CÉLOK ÉS FELADATOK Az iskolai ének-zenei nevelés célja 1 4. évfolyamon, hogy megalapozza a zenei nevelést, segítse kialakítani zene megszerettetéséhez
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033
Debreceni Szakképzési Centrum Baross Gábor Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 203033 Pedagógiai program Ének - zene A nevelőtestület véleményezte:
TARTALOM JEGYZÉK. Zongora 2. Hegedű 14. Furulya 21. Fagott 25. Fuvola 38. Oboa 49. Klarinét 57. Trombita 66. Kürt 72. Tenor- bariton-harsona 81
TARTALOM JEGYZÉK Zongora 2 Hegedű 14 Furulya 21 Fagott 25 Fuvola 38 Oboa 49 Klarinét 57 Trombita 66 Kürt 72 Tenor- bariton-harsona 81 Tuba 99 Citera 116 Népi hegedű 126 Népi ének 131 Szolfézs - kötelező
TANMENETJAVASLAT AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYA RÉSZÉRE. Óraszám: 37/év 1/hét
TANMENETJAVASLAT AZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁK 8. OSZTÁLYA RÉSZÉRE Óraszám: 37/év 1/hét Témakör Óraszám Zenei reprodukció I. Éneklés 17 óra Zenei reprodukció II. Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó),
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL
ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK ÉNEK-ZENE TANTÁRGYBÓL 2014 REPRODUKÁLÁS I. ÉNEKLÉS A helyes hangzóformálás - A pontos szövegejtés és ritmus - Az intonációs biztonság - A stílusnak megfelelő, kifejező előadás Huszonnégy
IMPROVIZÁCIÓ. Előkészítő évfolyamok. 1. évfolyam
IMPROVIZÁCIÓ Az improvizáció spontán szerkesztés, gyors reagálás egy zenei problémára, amelynek az azonnaliság ad különös izgalmat; a kompozíció hosszabb ideig tartó szerkesztés eredménye, melyben a gondolat
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz
I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség
Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Milyen vagyok én? Én és te. heterogén csoportmunka
Óravázlat Tantárgy: Téma: Résztémák: osztályfőnöki A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Önismeret Milyen vagyok én? Én és te Időigény: Munkaforma: 1 óra frontális osztálymunka heterogén csoportmunka
SZEREPEK ÉS MAGATARTÁSMINTÁK. A modul helye a tananyagban
SZEREPEK ÉS MAGATARTÁSMINTÁK MODUL A modul helye a tananyagban A 7. évfolyam szövegértés-szövegalkotás kompetencia alapú programcsomagjának 1. fejezete a Kisfiúk és nagyfiúk. Ennek egyik modulja a Szerepek
Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola Megyervárosi Iskola
Nyolc osztályos gimnázium 5. évfolyam Hulla szilva Népdalok a magyar népdal műfajaiból. Ősi és új stílusú népdalok éneklése alkalmazkodó ritmusban Műzenei szemelvények éneklése az előadási jeleknek megfelelően.
ÉNEK ZENE 5-8. évfolyam
ÉNEK ZENE 5-8. évfolyam A tanterv, A NAT Művészetek műveltségterület, 5-8. évfolyamok követelményeinek egy részét dolgozza fel. A teljes lefedést a bevezetőben jelzettek szerint több tantárgy biztosítja.
Helyi tanterv az alapfokú
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Helyi tanterv az alapfokú
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 1011 É RETTSÉGI VIZSGA 2010. október 28. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor
ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. 2007. május 15. 14:00 I. ZENEFELISMERÉS. Az írásbeli vizsga időtartama: 30 perc
Név:... osztály:... ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2007. május 15. 14:00 I. ZENEFELISMERÉS Az írásbeli vizsga időtartama: 0 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
HELYI TANTERV Ének-zene
L OVASSY L ÁSZLÓ G IMNÁZIUM HELYI TANTERV Ének-zene 2007. Készítette: T ÓTH M ÁRIA Évfolyam: 9-11. évfolyam Óraszám évfolyamonként: heti 1 összesen 37 Évfolyam: 12-13. évfolyam Választható tantárgyi modulként
ÉNEK-ZENE TANTÁRGYI PROGRAM
Bessenyei György Gimnázium és Kollégium OM: 033648 Pedagógiai Program Helyi Tanterv ÉNEK-ZENE TANTÁRGYI PROGRAM Tantárgyi struktúra és óraszámok Heti óraszámok Képzések megnevezése 9/ 9. 10. 11. 12. Minden
Ének-zene. Nyelvi előkészítő évfolyammal induló emelt szintű drámai képzés tanterve
Óratervi táblázat: Ének-zene Nyelvi előkészítő évfolyammal induló emelt szintű drámai képzés tanterve Évfolyam 9. 10. 11. 12. 13. Heti óraszám 1 1 1 - - Éves óraszám 37 37 37 - - Célok és feladatok A gimnáziumi
Ének-zene. Nyelvi előkészítő évfolyammal induló emelt szintű nyelvi képzés és a magyar-angol két tanítási nyelvű osztályok tanterve
Ének-zene Nyelvi előkészítő évfolyammal induló emelt szintű nyelvi képzés és a magyar-angol két tanítási nyelvű osztályok tanterve Óratervi táblázat: Évfolyam 9. 10. 11. 12. 13. Heti óraszám - 1 1 - -
Debreceni Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: Pedagógiai program
Debreceni Baross Gábor Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4030 Debrecen, Budai Ézsaiás u. 8/A. OM azonosító: 031242 Pedagógiai program Ének - zene A nevelőtestület véleményezte: 2014. 08. 29. Érvénybe
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 201. május 21. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 201. május 21. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Ének-zene
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 0912 É RETTSÉGI VIZSGA 2011. október 27. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor
ÉNEK-ZENE. A zenei nevelés legfőbb törekvései:
ÉNEK-ZENE Az ének zene tantárgy keretében folytatott zenei nevelés az iskola képzési szerkezetében három különböző struktúra szerint valósul meg. A szakközépiskolai és a gimnáziumi tanterv összeállítása
A vizsgafeladat ismertetése: Előre meghatározott tételsor alapján előadott szóbeli felelet.
A vizsgafeladat ismertetése: Előre meghatározott tételsor alapján előadott szóbeli felelet. A tételekhez használható segédeszközöket a vizsgaszervező biztosítja. A feladatsor első részében található 1-20-ig
ÉNEK-ZENE 9-10. évfolyam. Célok és feladatok
ÉNEK-ZENE 9-10. évfolyam Célok és feladatok A szakközépiskolai énekoktatás legfontosabb célja, hogy a zene az életmód szerves részévé váljék. Hatása érzelmi és értelmi vonatkozású, jellemformáló ereje
Két tanítási nyelvű 1-4. évf. Ének-zene. 1. évfolyam. 1. évfolyam 2 72. 1. A tematikai egységek áttekintő táblázata
1. évfolyam A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 1. évfolyam 2 72 1. ek áttekintő táblázata címe Zenei reprodukció Éneklés Zenei reprodukció Generatív (önállóan és/vagy csoportosan alkotó),
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. november 3. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS
Ének-zene. 1-2. évfolyam
Ének-zene 1-2. évfolyam Az iskolába belépő gyerekek zenei adottságai, ismeretei, élményei jelentősen különbözhetnek, ezért elengedhetetlen a tanulók minél több sikerélményhez juttatása, mely játékos módszerekkel
ÉNEK-ZENE 1-4. BEVEZETŐ
BEVEZETŐ Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat adni számukra a zene élményt nyújtó megismeréséhez, megértéséhez és élvezetéhez.
ÉNEK-ZENE. Célok és feladatok. Fejlesztési követelmények
ÉNEK-ZENE Célok és feladatok A szakközépiskolai énekoktatás, a kulturális tudatosság és kifejezıkészség kompetenciáit, mint egyik kulcskompetenciát, figyelembe veszi a tanterv kialakításában, s feladatának
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 1012 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 17. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A
ÉNEK-ZENE. 5-8. évfolyam. A változat
ÉNEK-ZENE 5-8. évfolyam A változat Célok Megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat adni számukra a zene élményt nyújtó megismeréséhez, megértéséhez és élvezetéhez.
A MŰVÉSZETI ALAPVIZSGA ÉS ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI A MŰVÉSZETI ALAPVIZSGA ÉS ZÁRÓVIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
A MŰVÉSZETI ALAPVIZSGA ÉS ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEI A MŰVÉSZETI ALAPVIZSGA ÉS ZÁRÓVIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI 1. A művészeti alapvizsgára és záróvizsgára bocsátás feltételei Művészeti alapvizsgára az
Ének-zene 5-8. évfolyam
Ének-zene 5-8. évfolyam ÉNEK-ZENE 5. évfolyam 6. évfolyam 7. évfolyam 8 évfolyam Heti óraszám 1 1 1 1 Éves óraszám 36 36 36 36 5. évfolyam A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 5. évfolyam
ÉNEK-ZENE évfolyam. Célok és feladatok. Fejlesztési követelmények
ÉNEK-ZENE 9-10. évfolyam Célok és feladatok A gimnáziumi énekoktatás legfontosabb célja, hogy a zene az életmód szerves részévé váljék. Hatása érzelmi és értelmi vonatkozású, jellemformáló ereje és szerepe
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK. Ének-zene
SZÓBELI ÉRETTSÉGI TÉMAKÖRÖK Ének-zene 1. tétel A bolhási kertek alatt Ut queant laxis Fejtse ki a dallamhoz tartozó zenetörténeti vonatkozásokat! 2. tétel A nagy bécsi kaszárnyára Moniot d Arras: Nyári
KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA
ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 28. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. október 28. 14:00 I. Zenefelismerés Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM
SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN
SZÓRAKOZTATÓ ZENÉSZ ISMERETEK ÁGAZATON KÍVÜLI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA RÉSZLETES ÉRETTSÉGI VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINTEN A szórakoztató zenész ágazaton kívüli szakmai érettségi vizsgatárgy részletes
tematikus képek segítségével, Munkafüzet 4. old.: A tanult dal ritmusának lejegyzése, kettes ütembe rendezése A fél-, negyed- és nyolcadszünet
Évi óraszám: 37 óra Óra Dalanyag Zeneelméleti ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, 1., négyes ütem A tanult dalok felismerése A tankönyv ábrái és képei Járok egyedül ritmusról, betűkottáról Népi mesterségek
C.) SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK
C.) SZABADON VÁLASZTHATÓ TÁRGYAK Barokk zeneirodalom Tantárgy kódja EZ 3301 1. A tantárgy általános célja hasznosítani tud. Egyegy mű elemzésével járuljon hozzá a zeneművek esztétikai birtokbavételéhez.
HALLÁS ZENEI NEVELÉS
HALLÁS ZENEI NEVELÉS Általános célok és feladatok Az esztétikai-művészeti tudatosság és kifejezőkészség magába foglalja az esztétikai megismerés, illetve elképzelések, élmények és érzések kreatív kifejezését,
A vizsgafeladat ismertetése: Valamely zenetörténeti kor vagy zeneszerző munkásságának rövid ismertetése, összefoglalása
A vizsgafeladat ismertetése: Valamely zenetörténeti kor vagy zeneszerző munkásságának rövid ismertetése, összefoglalása A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket ki kell nyomtatni,
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 1111 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2013. október 25. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A
MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS?
MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS? Az egészséges táplálkozás alapjai a tápanyagok ismertetése és szerepe, a táplálkozási piramis ÉVFOLYAM: 1 2. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM:
tartalmi szabályozók eredményesebb
Rövid távú, átmeneti intézkedések a tartalmi szabályozók eredményesebb alkalmazására Konkrét javaslatok 1. NAT és a kerettanterv heti összóraszámainak harmonizációja 2. Kerettantervek helyi alkalmazásának
ÉNEK-ZENE. 5-8. évfolyam
ÉNEK-ZENE 5-8. évfolyam Készült az 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklete (2.2.12.1. A változat) alapján. Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és
2013/2014. tanév. Felvételi lehetőség a Zeneiskolába. Kedves Szülők!
Alapfokú művészeti iskolai közzétételi lista Felvételi lehetőségről szóló tájékoztató 2013/2014. tanév Felvételi lehetőség a Zeneiskolába Kedves Szülők!,,Ha a gyermekkel sikerül megszerettetni a zenét,
ÉNEK-ZENE helyi tanterv a nyolcévfolyamos gimnázium 5-8. évfolyamon tanulók számára A változat
ÉNEK-ZENE helyi tanterv a nyolcévfolyamos gimnázium 5-8. évfolyamon tanulók számára A változat Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint
Pedagógiai Program kiegészítése
Az Illyés Gyula Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálatot Ellátó Intézmény Pedagógiai Program kiegészítése 2011 2011. 08. (módosításokkal egységes szerkezet) Tartalomjegyzék
MUNKAANYAG. Homoky Viktor. Zenetörténet VII. - Bécsi klasszicizmus I. A követelménymodul megnevezése: Zenész alapmodul
Homoky Viktor Zenetörténet VII. - Bécsi klasszicizmus I. A követelménymodul megnevezése: Zenész alapmodul A követelménymodul száma: 1436-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-015-50 ZENETÖRTÉNET
SYLLABUS. Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Zenepedagógia
SYLLABUS I. Intézmény neve Kar Szak Tantárgy megnevezése Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad Művészeti Zenepedagógia Zenetörténet A tantárgy típusa DF DD DS DC x II. Tantárgy felépítése (heti óraszám)
5 A szóbeli kommunikáció, a. Az auditív és vizuális észlelésnek, a belső kép készítésének fejlesztése.
1. Kinetikus észlelés - Madárhangok hallgatása CD-ről Csukd be a szemed! Ha megérintem a fejed, válaszolj a kérdésemre! - Milyen hangokat hallasz? - Hol járhatunk? - Milyen madarakat látsz? 2 - Milyen
ÉNEK-ZENE 6 ÉVFOLYAMOS HELYI TANTERVE
Célok és feladatok Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat adni számukra a zene élményt nyújtó megismeréséhez, megértéséhez
a(z) XLII. ELŐADÓ-MŰVÉSZET ágazathoz tartozó 54 212 02 EGYHÁZZENÉSZ II. (KÁNTOR-ORGONISTA SZAKMAIRÁNY) SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) XLII. ELŐADÓ-MŰVÉSZET ágazathoz tartozó 54 212 02 EGYHÁZZENÉSZ II. (KÁNTOR-ORGONISTA SZAKMAIRÁNY) SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) XLII. ELŐADÓ-MŰVÉSZET ágazathoz
Bajai III. Béla Gimnázium Középszintű érettségi témakörök. Ének-zene
Középszintű érettségi témakörök Ének-zene A szóbeli tételsor tartalmi jellemzői A tételsor jellemzői A tétel három altételből áll ( A", B", C"). A vizsgázónak mindhárom altételből kell húznia egyet. Az
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 0811 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. május 27. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A
A GYAKORLATI VIZSGÁK, ALKALMASSÁGI VIZSGÁK KÖVETELMÉNYEI
A GYAKORLATI VIZSGÁK, ALKALMASSÁGI VIZSGÁK KÖVETELMÉNYEI FELVÉTELI GYAKORLATI VIZSGA- 2009 Mővészetközvetítési képzési terület, Vizuális kultúra képzési ág Környezetkultúra, képi ábrázolás, plasztikai
Ének-zene helyi tantárgyi tanterv 9-10. osztály RPI szakmai munkaanyag
A tantárgy órakerete: Ének-zene Helyi tantárgyi tanterv Általános tantervű tanulócsoportok 9-1. évfolyamok Évfolyam Heti órakeret Évi órakeret Kerettantervi Helyi tervezésű órakeret órakeret 9. 1 36 32
JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 0611 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2006. május 16. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM I. ZENEFELISMERÉS (24 pont) A feladatsor megoldására
Ének-Zene. 5-8. évfolyam. tantárgy 2013.
Ének-Zene tantárgy 5-8. évfolyam 2013. ÉNEK-ZENE A változat Az ének-zene tantárgy tanításának legfőbb megismertetni a gyermekeket az éneklés és a zenélés örömével, valamint kulcsokat adni számukra a zene
TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM
TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM A tevékenység neve, címe: Anyanyelvi kultúra fejlesztése 4. osztályos tehetségígéreteknél
Albertné Balogh Márta. TANMENET Albertné Balogh Márta: HARMADIK DALOSKÖNYVEM 3. című tankönyvhöz ének-zene tantárgyban
Albertné Balogh Márta TANMENET Albertné Balogh Márta: HARMADIK DALOSKÖNYVEM 3. című tankönyvhöz ének-zene tantárgyban Kedves Kollégák! A Harmadik daloskönyv a 2015 2016-es tanévre már megújult formában
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 0621 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM I. ZENEFELISMERÉS A feladatsor
ÉNEK-ZENE TANTERV. Fejlesztési célok és feladatok
ÉNEK-ZENE TANTERV Zenei reprodukció Éneklés ok és feladatok Az iskolai ének-zenei nevelés elsődleges élményforrásai a közös éneklés és az elmélyült zenehallgatás. Az ének-zene órán tanult zenei anyag egy
AZ ANDREETTI KÁROLY ÁLTALÁNOS ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK MELLÉKLETEI
AZ ANDREETTI KÁROLY ÁLTALÁNOS ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK MELLÉKLETEI KLIK Érdi Tankerület 123002 Andreetti Károly Általános és Művészeti Iskola 1 MELLÉKLETEK 1. SZÁMÚ MELLÉKLET: AZ ANDREETTI
ÉNEK-ZENE évfolyam
Gimnázium ÉNEK-ZENE 9 11. évfolyam Célok és feladatok A gimnáziumi énekoktatás legfontosabb célja, hogy a zene az életmód szerves részévé váljék. Hatása érzelmi és értelmi vonatkozású, jellemformáló ereje
1 2. évfolyam. 1. Zenei reprodukció
ÉNEK-ZENE A művészi tevékenység, a művészetek hatása semmivel nem pótolható szerepet játszik személyiségünk fejlődésében, az ízlés, a kreativitás, az érzések árnyalt kifejezésének fejlesztésében. A műalkotások
MILYEN A KIEGYENSÚLYOZOTT ÉTREND?
MILYEN A KIEGYENSÚLYOZOTT ÉTREND? Az egészséges táplálkozás alapjai a tápanyagok ismertetése és szerepe, a táplálkozási piramis ÉVFOLYAM: 3 6. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM:
Nyelvi előkészítő évfolyammal induló osztályok (10. és 11. évfolyam), 4 éves képzésű osztályok. (9.és 10. évfolyam) Helyi tanterv.
KÁROLYI MIHÁLY FŐVÁROSI GYAKORLÓ KÉTTANNYELVŰ KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA Nyelvi előkészítő évfolyammal induló osztályok (10. és 11. évfolyam), és 4 éves képzésű osztályok (9.és 10. évfolyam) Helyi tanterv
ÉNEK-ZENE I. RÉSZLETES ÉRETTSÉGIVIZSGA-KÖVETELMÉNY. 1. Reprodukálás. A részletes követelmények használata és felépítése
ÉNEK-ZENE A részletes követelmények használata és felépítése A részletes vizsgakövetelmények az érettségi vizsgán számon kérhető tananyag tartalmi vonatkozásait, továbbá az adott ismeretek elsajátításának
ÉNEK-ZENE I. RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK. 1. Reprodukálás. Hatályos 2016. december 31-éig. A részletes követelmények használata és felépítése
A részletes követelmények használata és felépítése ÉNEK-ZENE A részletes vizsgakövetelmények az érettségi vizsgán számon kérhető tananyag tartalmi vonatkozásait, továbbá az adott ismeretek elsajátításának
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 1112 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 16. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei
A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom
MILYEN A HELYES TESTTARTÁS?
MILYEN A HELYES TESTTARTÁS? A biomechanikailag helyes testtartás, tartáskorrekció ÉVFOLYAM: 7 8. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 7-8. AZ ÓRA TÉMÁJA: A biomechanikailag
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Ének-zene
Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29. sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 E-mail: bolyai@iskola.debrecen.hu ÉNEK-ZENE Az ének-zene
Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista
Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga
KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II.
A vizsga részei KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK (KÖZLEKEDÉS - ÜZEMVITEL, KÖZLEKEDÉS-TECHNIKA) KÖZLEKEDÉSI ALAPISMERETEK ÉRETTSÉGI VIZSGA II. A VIZSGA LEÍRÁSA Emelt szint Írásbeli vizsga Szóbeli vizsga Írásbeli
ÉNEK-ZENE JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Ének-zene középszint 1311 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2014. május 16. ÉNEK-ZENE KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. ÖSSZETEVŐ ZENEFELISMERÉS A feladatsor
zene szenvedéllyel BÉRLETEK 2O16/17
zene szenvedéllyel BÉRLETEK 2O16/17 A ZENÉNEK KI KELL FEJEZNIE MINDAZT, AMELYRE NINCS SZÓ, DE AMI MÉGIS KIKÍVÁNKOZIK A LÉLEKBŐL, AMIT MÉGIS EL KELL MONDANUNK, ÉS AMI ELŐTT AZTÁN MINT HANGZÓ, EMOCIONÁLIS