Elektronikus adatszolgáltatáshoz szükséges jogosultságok megszerzése

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Elektronikus adatszolgáltatáshoz szükséges jogosultságok megszerzése"

Átírás

1 Elektronikus adatszolgáltatáshoz szükséges jogosultságok megszerzése A fenntartható bioüzemanyag-termelés követelményeiről és igazolásáról szóló 343/2010. Korm. rendeletben foglalt adatszolgáltatások befogadására 2012-ben kifejlesztésre került egy program, amelynek elnevezése BIO. A program egy 2012-ben kezdődő projekt keretén belül idén továbbfejlesztésre kerül tekintettel arra, hogy módosult a fenntartható bioüzemanyag-termeléssel összefüggő Korm. rendelet és a jelentések kötelező adattartalma is. A fejlesztés lezárultával, több féle módon is be lehet majd rögzíteni az adatokat a NÉBIH központi adatbázisába. Így várhatóan lehetőség lesz a NÉBIH honlapján publikált adattáblák kitöltését követően azok ügyfélkapun keresztül történő feltöltésére, illetve lehetősége lesz az ügyfeleknek arra, hogy az adott tárgyidőszakban kiállított fenntarthatósági igazolásaikban foglalt adatokat az igazolás kiadását követően közvetlenül rögzítsék a BIO programban, manuálisan. A programot a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) rendszerén keresztül lehet elérni. Az adatszolgáltatást minden esetben egy meghatalmazott tudja benyújtani a mezőgazdasági igazgatási szerv felé. Az első lépés tehát, egy olyan magánszemély meghatalmazása, akiben megbízunk. Ahhoz, hogy a meghatalmazott el tudjon járni a nevünkben, szükséges, hogy rendelkezzen a megfelelő ügyfélkapus regisztrációval, hiszen a féléves bevallások csak az ügyfélkapun keresztül nyújthatóak majd be! Továbbá szükséges, hogy a meghatalmazott rendelkezzen MVH ügyfél regisztrációs számmal vagy NÉBIH partnerazonosítóval. Amennyiben a leendő meghatalmazott nem rendelkezik MVH ügyfél regisztrációs számmal, úgy először NÉBIH partnerazonosítót kell igényelnie! Miért? A NÉBIH rendszerében, az az ügyfél azonosítható be egyértelműen, aki rendelkezik MVH ügyfél regisztrációs számmal vagy NÉBIH partnerazonosítóval! Az adatszolgáltatás benyújtásához nem elégséges, ha az adatszolgáltató (pl. a BÜHG nyilvántartásban szereplő cég) rendelkezik MVH regisztrációs számmal vagy NÉBIH partnerazonosítóval! Ha a leendő meghatalmazott nem rendelkezik egyik fent említett egyedi azonosítóval sem, akkor be kell nyújtania egy T1-es partner bejelentő lapot a NÉBIH-hez, kezdeményezve ezzel, alapadatainak központi ügyféltörzsben történő rögzítését!

2 NÉBIH partnerazonosító igényléséhez szükséges adatlap letöltése a NÉBIH weboldaláról: A T1-es partner bejelentő lapot a kitöltést követően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 1525 Budapest, Pf. 30. címre kell megküldeni! A NÉBIH partnerazonosító igényléséhez a NÉBIH honlapjáról le kell tölteni a T1-es számú Partner bejelentő lapot! A formanyomtatvány elérhetősége: Nyomtatványok Letölthető nyomtatványok T1-es Partner bejelentő lap A honlapon a partner bejelentő lap mellett annak kitöltési útmutatója is megtalálható! Lényeges kiemelni, hogy a Partner bejelentő lapot nem a Földművelésügyi Igazgatóságnak kell címezni, hanem a NÉBIH postafiók címére (1525 Budapest, Pf.: 30.) kell megküldeni! A T1-es partner bejelentő lap NÉBIH hez történő beérkezését követően az adott partner adatainak központi ügyféltörzsbe történő berögzítése megtörténik. A NÉBIH a partnerazonosítót a bejelentő lapon megadott címre küldi meg! A leendő meghatalmazott ügyfélkapus regisztrációja: Történhet elektronikus úton a oldalon leírtak szerint vagy személyesen bármelyik okmányirodában. A regisztráció során megadott alapadatoknak (születési név, születési hely és születési idő és anyja neve) meg kell egyezniük a NÉBIH partnerazonosító vagy az MVH ügyfél regisztrációs szám igénylésekor megadott adatokkal.

3 Az elektronikus adatszolgáltatáshoz szükséges meghatalmazás elkészítésének folyamata 1. Az ügyfélkapus regisztrációt és a NÉBIH partner azonosító igénylését követően, a magánszemély (a leendő meghatalmazott) felkeresi a NÉBIH weboldalát (www. nebih.gov.hu) 2. E-ügyintézés Ügyfélkapu bejelentkezés Felhasználói kézikönyv segíti az elektronikus ügyintézés menetét a NÉBIH honlapján! Elektronikus adatszolgáltatáshoz szükséges meghatalmazás elkészítésének folyamata: Az ügyfélkapus regisztrációt és a NÉBIH partnerazonosító igénylését követően, a magánszemély (a leendő meghatalmazott) felkeresi a NÉBIH weboldalát (www. nebih.gov.hu) A NÉBIH weboldalának bal alsó sarkában az E-ügyintézés menüpontban található az Ügyfélkapu bejelentkezés c. link, amelyre rákattintva az ügyfélkapus bejelentkezéshez jutunk! Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a NÉBIH honlapján keresztül történő elektronikus ügyintézést az E-ügyintézés menüpontban található felhasználói kézikönyv is segíti! A menüpont megnyomását követően megjelenik a magyarorszag.hu weboldal belépési oldala, ahol meg kell adni az ügyfélkapus azonosítóját és jelszavát. Ezen azonosító adatok megfelelősége esetén visszairányításra kerül az ügyfél a NÉBIH regisztrációs oldalára.

4 Sikeres portál belépést követően az alábbi menüpontok jelennek meg Az adatszolgáltatáshoz szükséges meghatalmazást az Új meghatalmazás kitöltése c. menüpontban érhetjük el! Sikeres portál belépést követően a megjelenő menüpontok közül az Új meghatalmazás kitöltése c. menüpontra kell kattintanunk.

5 vagy A belépett felhasználó (a későbbi meghatalmazott) adatai automatikusan megjelenítésre kerülnek, már csak az címét szükséges megadnia! Ezt követően kerülhet sor a meghatalmazó adatainak bevitelére! A leendő meghatalmazott, mint belépett felhasználó adatai automatikusan megjelenítésre kerülnek a meghatalmazott menüpontban. Ekkor már csak az elérhetőségi címét szükséges megadni. A meghatalmazó adatai közül a NÉBIH partner azonosítóját vagy MVH ügyfél-regisztrációs számát, valamint magánszemély esetében a megadott azonosító számhoz kapcsolódó születési dátumot, cég esetében az adószámot szükséges megadni. Abban az esetben, ha a megadott azonosítók egyeznek, a Partner ellenőrzése gomb megnyomását követően a meghatalmazó személyes adatai automatikusan megjelenítésre kerülnek, amelyek alapján elkészül a meghatalmazás.

6 Meghatalmazási jogcímek A meghatalmazó adatainak megadását követően kell kiválasztani azokat a meghatalmazási jogcímeket, amelyek esetében a meghatalmazott jogosult lesz szakrendszeri e-kérelem benyújtására. A szakrendszer kiválasztását követően kell megadni, hogy a meghatalmazás milyen módon kerül hitelesítésre. Természetesen, amennyiben a 2 tanúval történő hitelesítést választjuk, úgy a 2 tanú megfelelő adatait is meg kell adnunk az űrlapon. A fenti feltételek elfogadását követően megjelenik a meghatalmazás, amelyet ki lehet nyomtatni, de ezt a rendszer ben is elküldi a megadott címre, így később is kinyomtatható. A meghatalmazás véglegesítésének folyamata: Ha megadtuk a szükséges adatokat, a meghatalmazás végleges formátuma megjelenik a képernyőn! A meghatalmazást ki kell nyomtatni! A meghatalmazást ügyvéd vagy két tanú aláírásával szükséges hitelesíteni! A meghatalmazáshoz csatolni kell a meghatalmazó képviselőjének aláírási címpéldányának másolatát! A meghatalmazást postai úton a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal; 1525 Budapest, Pf. 30. címre kell eljuttatni! Amennyiben a meghatalmazás megfelel a formai és a tartalmi követelményeknek, akkor jóváhagyásra kerül! Arról, hogy a meghatalmazás jóváhagyásra került, en értesíti a NÉBIH az ügyfelet.

7 A meghatalmazás törlése Ha a korábbi meghatalmazott nem kíván a továbbiakban a meghatalmazó nevében eljárni, vagy ha a meghatalmazó szeretné a meghatalmazottját leváltani, akkor ebben a menüpontban, a korábban kiadott meghatalmazását visszavonhatja! Meghatalmazás törlése: Ez a menüpont a NÉBIH e-ügyintézés felületén érhető el. Ennek a menüpontnak akkor van jelentősége, ha például a cégtől távozik az a kolléga, aki korábban az elektronikus adatszolgáltatás benyújtásával meg volt hatalmazva! Ebben a menüpontban lehetőség van ügyfélkapus azonosítóval rendelkező ügyfelek esetében a kapcsolódó meghatalmazásokat vagy a meghatalmazásokhoz kapcsolódó jogcímeket törölni. A törlés végleges, a törlést követően a meghatalmazást csak újabb meghatalmazás kitöltésével és beküldésével lehet újra aktiválni. Az adatszolgáltatás megkezdése: Az elektronikus adatszolgáltatás megkezdéséhez fel kell keresnünk a NÉBIH honlapját. Majd pedig az Ügyfélkapu bejelentkezés linkre kell kattintanunk. Megjelenik az ügyfélkapu bejelentkezés kezdő oldala, ahol a meghatalmazottnak meg kell adnia az ügyfélkapus felhasználó nevét és jelszavát. A belépést követően, a megadott adatok leellenőrzésre kerülnek, majd a rendszer visszairányít bennünket a NÉBIH honlapjára, ahol az elektronikus adatszolgáltatás megkezdhető!

8 Bizonylatkitöltés meghatalmazottként A meghatalmazó kiválasztása! A megjelenő menüpontok közül a Bizonylatkitöltés meghatalmazottként alpontra kell kattintani! Ezt követően megjelenik a meghatalmazó neve és egyedi azonosítója. A meghatalmazót ki kell választani. A Mehet gombra kattintva megjelennek azok a szakrendszeri jogosultságok, amelyekkel a meghatalmazott rendelkezik! (A fenti példán csupán egy szakrendszerhez, mégpedig a BÜHG nyilvántartáshoz kapcsolódó nyomtatványokhoz van hozzáférése a meghatalmazottnak!) A megfelelő szakrendszeri jogosultságra kattintva a meghatalmazott eljut az elektronikus adatszolgáltató felülethez!

9 BÜHG nyilvántartó rendszer elektronikus felülete Az xml feltöltő felület jelenleg fejlesztés alatt áll. Az xml feltöltő felület lényege, hogy az ügyfelek a NÉBIH honlapján közzétett adatszolgáltatási sablonok kitöltését követően hiteles formában, elektronikus úton küldhessék meg (tölthessék fel) a féléves jelentéseiket a hatóság adatbázisába. A xml feltöltő felület a nagy cégek számára nyújthat majd segítséget a jelentős adattartalom hatósághoz történő egyszerű megküldésével! Az xml feltöltő felület jelenleg fejlesztés alatt áll. Az xml feltöltő felület lényege, hogy az ügyfelek a NÉBIH honlapján közzétett adatszolgáltatási sablonok kitöltését követően hiteles formában, elektronikus úton küldhessék meg (tölthessék fel) a féléves jelentéseiket a hatóság részére. A xml feltöltő felület a nagy cégek számára nyújthat majd segítséget a jelentős adattartalom hatósághoz történő egyszerű megküldésével!

10 Adatrögzítő felület Az adatrögzítő felületen keresztül hiteles formában benyújthatóak a nemleges jelentések és a BIO program fejlesztését követően a Korm. rendelt hatályos szövegezése szerinti adattartalommal ellátott féléves jelentések. Az Adatrögzítő felület et választva, majd az Adatszolgáltatás -ra kattintva megkezdhetjük az adatszolgáltatást! Első bejelentkezés a BIO programba és az adatszolgáltatás megkezdése Az aktuális tárgyidőszakra vonatkozó adatszolgáltatás az Új gombra kattintva kezdhető meg! Az Új gombra kattintva megjelenik az adatszolgáltatás alapadatait tartalmazó panel! Amennyiben először jelentkeztünk be a BIO programba, úgy először az adatszolgáltató nevét és egyéb azonosító adatait kell megadni és lementeni a központi adatbázisba! Az

11 adatszolgáltató alapadatainak rögzítése a zöld körben fehér plusz jelre kattintva kezdhető meg! Az aktuális adatszolgáltatási időszak automatikusan meg fog jelenni a panelen! A BÜHG nyilvántartásban szereplő ügyfél adatai Az adatszolgáltató alapadatait tartalmazó panelen a név és címadatokat, az elérhetőségeket és a székhely címét kell megadni!

12 A programba legördülő adatlisták is beépítésre kerültek, így ezekből lehet kiválasztani a megfelelő értékeket! Meg kell adni az adatszolgáltató partner típusát, a cég nevét (egyéni vállalkozó, illetve természetes személy esetében az előtagot is meg kell adni, ha van ilyen) és az Utótag -ot, vagyis a cégformát!

13 Cím, elérhetőségek és külső azonosítók Az adatszolgáltató székhelyének címét ebben a menüpontban adhatja meg. Az adatszolgáltató elérhetőségeit ebben a menüpontban adhatja meg. Az adatszolgáltató külső azonosítóját a rendszer automatikusan átemeli a központi adatbázisból! Ahogyan az a képen is látható az új adatok bevitelének megkezdése, az adatok rögzítésére szolgáló adatmezők felhozatala minden esetben a zöld körben fehér plusz jelre kattintva lehetséges! A külső azonosító, így az MVH ügyfél regisztrációs szám vagy a NÉBIH partnerazonosító automatikusan hozzárendelésre kerül az adatszolgáltatóhoz!

14 A cím adatok megadása is az előbb bemutatott módon történhet meg, a legördülő listák használatával! Ha a címadatok megadásra kerültek, a Rendben gombra kattintva rögzíthetjük azokat a panelen! A címadatok bevitelének jóváhagyásakor emlékeztető üzenet jelzi, hogy a központi adatbázisba történő rögzítés véglegesítése majd a Mentés gombra való kattintással történik meg! A címadatok bevitelének jóváhagyásakor emlékeztető üzenet jelzi, hogy a központi adatbázisba történő rögzítés véglegesítése majd a Mentés gombra való kattintással történik meg!

15 Elérhetőségek megadása Több elérhetőség is megadható a rendszerben, a már leírtak szerint berögzítve! Valamennyi adat bevitelét követően a képernyő bal alsó sarkában található Mentés gombra kattintva véglegesíthetjük az adatok rögzítését a NÉBIH központi adatbázisába! Az adatok végleges lementését üzenet jelzi!

16 Nemleges nyilatkozat megtétele A következő lépésben tudjuk rögzíteni, hogy milyen minőségben szolgáltatunk adatot! Az Adatszolgáltatás típusa adatmezőben kell a legördülő listából kiválasztani az adatszolgáltató minőségét (biomassza kereskedő, biomassza feldolgozó, üzemanyagforgalmazó). Ha a BÜHG nyilvántartásban szereplő ügyfél több minőségben is kiállított fenntarthatósági igazolásokat a tárgyidőszakban, akkor minden egyes minőségében adatot kell szolgáltatnia a hatóság felé!

17 Majd következik a nyilatkozat megtétele arra vonatkozóan, hogy állítottunk-e ki fenntarthatósági igazolást a tárgyidőszakban. Amennyiben nem állítottunk ki fenntarthatósági igazolást (magyar fenntarthatósági rendszer szerinti dokumentumok, ISCC dokumentumok stb.), úgy a legördülő listából a nem -et kell kiválasztani és rögzíteni a rendszerben! Az adatok bevitelét követően a Mentés gombra kattintva véglegesíthetjük az adatok rögzítését a NÉBIH központi adatbázisában!

18 Felhasználói kézikönyv Lapozó gomb A BIO program adatrögzítő felületének jobb felső sarkában található ikonok magyarázata: a lapozó, amely az internet böngésző lapozóját helyettesíti (az internet böngésző lapozó gombjainak használata nem javasolt a program használata közben)! A lapozó a program fejlesztését követően az adatszolgáltatási panel közepére került áthelyezésre. A? amelyre kattintva a program felhasználói kézikönyve érhető el. A lefelé álló nyíl a kijelentkezési opciót és a felhasználó (a meghatalmazott) adatait tartalmazza! A BIO program fejlesztését követően az egyes ikonok helye változhat a fenti elrendezéshez képest, azonban az ikonok funkciójuk tekintetében változatlanok maradnak.

19 Az elektronikus adatrögzítő felületre történő ismételt belépéskor a korábban berögzített adatszolgáltatás adatai már láthatóak! A tárgyidőszakra vonatkozó nemleges jelentés benyújtásra került a hatósághoz az ügyfélkapun keresztül, hiteles elektronikus formában! Amint az a fenti képen is jól látható a tárgyidőszakra (2012/4. negyedév) vonatkozó nemleges jelentés benyújtásra került a hatósághoz az ügyfélkapun keresztül, hiteles elektronikus formában. Ennek megfelelően a hatóság az adatszolgáltató adatszolgáltatását elfogadottnak tekinti.

Szakképzés - Meghatalmazás használata

Szakképzés - Meghatalmazás használata Szakképzés - Meghatalmazás használata A kérelem beadásához szükséges lehet meghatalmazás készítése. A meghatalmazás az MVH elektronikus kérelem-benyújtási felületén tölthető és nyomtatható ki. A meghatalmazás

Részletesebben

Kitöltési útmutató az állandó meghatalmazás megszűnésének bejelentéséhez elnevezésű adatlap kitöltéséhez

Kitöltési útmutató az állandó meghatalmazás megszűnésének bejelentéséhez elnevezésű adatlap kitöltéséhez Kitöltési útmutató az állandó meghatalmazás megszűnésének bejelentéséhez elnevezésű adatlap kitöltéséhez Az állandó meghatalmazás megszűnésének bejelentéséhez elnevezésű adatlapon (továbbiakban: Adatlap)

Részletesebben

E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ BEJELENTKEZÉS NÉLKÜL ELÉRHETŐ FUNKCIÓK 1. Adónaptár A bejelentkezést követően lehetőség van az eseményekről értesítést kérni! 2. Pótlékszámítás 3. Elektronikus űrlapok

Részletesebben

HENYIR felhasználói dokumentáció

HENYIR felhasználói dokumentáció HENYIR felhasználói dokumentáció A HENYIR alkalmazás segítségével az egészségügyi dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos adatokat tartalmazó űrlap beküldését lehet elvégezni. Az alkalmazás a www.antsz.hu

Részletesebben

Útmutató az EPER-ben már regisztrált szervezetek elektori jelentkezéséhez

Útmutató az EPER-ben már regisztrált szervezetek elektori jelentkezéséhez Útmutató az EPER-ben már regisztrált szervezetek elektori jelentkezéséhez A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: NEA) civil jelöltállítási rendszerébe jelentkezhetnek azok a civil szervezetek (a

Részletesebben

A WEBES FELÜLET HASZNÁLATA. Munkáltatói oldalról. Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Székesfehérvár 2011.

A WEBES FELÜLET HASZNÁLATA. Munkáltatói oldalról. Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Székesfehérvár 2011. A WEBES FELÜLET HASZNÁLATA Munkáltatói oldalról Fejér Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja Székesfehérvár 2011. A webes felület célja: Egy adatbázis segítségével, magas szintű szűrési paraméterek

Részletesebben

Belépési útmutató a MIAG weboldalra www.miag.com

Belépési útmutató a MIAG weboldalra www.miag.com Belépési útmutató a MIAG weboldalra www.miag.com Classification level: Public MEMBER OF METRO GROUP 1 Tartalom 1. Fontos tudnivaló p. 3 2. Bejelentkezés a www.miag.com weboldalra p. 4-5 3. E-mail cím regisztrálása

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A KONTROLL ADATSZOLGÁLTATÁS ELKÉSZÍTÉSÉHEZ (2012-TŐL)

ÚTMUTATÓ A KONTROLL ADATSZOLGÁLTATÁS ELKÉSZÍTÉSÉHEZ (2012-TŐL) ÚTMUTATÓ A KONTROLL ADATSZOLGÁLTATÁS ELKÉSZÍTÉSÉHEZ (2012-TŐL) A 2006-2010. évre vonatkozó, régebbi adatszolgáltatások esetében az adatszolgáltatás menete a mostanitól eltérő, a benyújtáshoz különböző

Részletesebben

E- alkalmazások iránymutatásai - 3

E- alkalmazások iránymutatásai - 3 E- alkalmazások iránymutatásai - 3 Belügyminisztérium Építésügyi Főosztály (lezárva: 2013. november 22.) Vázrajz feltöltése az ügyfél helyett A megkeresés szerint egy települési jegyző építésügyi hatósága,

Részletesebben

Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok

Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer. Kérjük, a kérelmet olvashatóan, nyomtatott nagy betűkkel töltse ki! I. rész: Azonosító adatok Egységes Mezőgazdasági Ügyfél-nyilvántartási Rendszer Állandó meghatalmazás és annak nyilvántartásba vétele iránti kérelem Benyújtandó a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv (MVH) bármely

Részletesebben

Kérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet.

Kérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet. Csavarhat webáruház Részletes útmutató a webáruház használatához Kérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet. Cégeknek, kis- és nagykereskedőknek,

Részletesebben

elektronikus kitöltés és benyújtás

elektronikus kitöltés és benyújtás Felhasználói kézikönyv Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés (AKG- VP) Kötelezettség átadási kérelem elektronikus kitöltés és benyújtás 2016. Verzió 01. 1. Tartalomjegyzék 1. TARTALOMJEGYZÉK... 2 2. BEVEZETÉS...

Részletesebben

TELJESKÖRŰ ÜGYFÉLAZONOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK

TELJESKÖRŰ ÜGYFÉLAZONOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK TELJESKÖRŰ ÜGYFÉLAZONOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK SZOLGÁLTATÁS LEÍRÓ LAP Ügyfélkapu Azonosítási Szolgáltatás 2016. március 10 v2 EREDETI Szerző: NISZ ZRt. 2 Tartalom 1. A SZOLGÁLTATÁSI LEÍRÁSA... 3 2. A SZOLGÁLTATÁS

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI TÁJÉKOZTATÓ

FELHASZNÁLÓI TÁJÉKOZTATÓ FELHASZNÁLÓI TÁJÉKOZTATÓ MVH Portál Kérdés-válasz modul Ügyfelek részére Verzió: v1.4 2016. február 15. Készítette: Ulyssys Kft. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 3 1.1. A rendszer elérése... 3 1.2. Ajánlott

Részletesebben

ORSZÁGOS SZOCIÁLIS INFORMÁCIÓS RENDSZER FELHASZNÁLÓI

ORSZÁGOS SZOCIÁLIS INFORMÁCIÓS RENDSZER FELHASZNÁLÓI ORSZÁGOS SZOCIÁLIS INFORMÁCIÓS RENDSZER FELHASZNÁLÓI Felhasználói kézikönyv I. kötet REGISZTRÁCIÓ BELÉPÉS PTR, MŰKENG 2015.02.24. KÉZIKÖNYV TÁMOP 5.4.2-12/1-2012-0001 Nemzeti Rehabilitációs és Szociális

Részletesebben

E-adó információs lekérdező - felhasználói kézikönyv. Felhasználói kézikönyv. omunáldata

E-adó információs lekérdező - felhasználói kézikönyv. Felhasználói kézikönyv. omunáldata Internetes adatlekérdező rendszer (E-adó) Felhasználói kézikönyv omunáldata Tartalom Internetes adatlekérdező rendszer... 3 Bejelentkezés... 3 Funkciók... 5 Meghatalmazások... 5 Meghatalmazások adatai...

Részletesebben

E-számla igénylése három lépéssel!

E-számla igénylése három lépéssel! E-számla igénylése három lépéssel! E-számla igénylése három lépéssel! 1 / 6 Mi az e-számla? Az e-számla elektronikus formában kibocsátott számla, amely jogi megítélése megegyezik a papír alapú számláéval.

Részletesebben

Neptun rendszer jelentkezési segéd

Neptun rendszer jelentkezési segéd 1. Neptun rendszer Neptun rendszer jelentkezési segéd Cserháti Sándor Kollégium A böngésző címsávjába gépeld be a Neptun rendszer címét: NEPTUN.SZE.HU 2. Hallgatói web A Neptun webes oldalán jobb oldalt

Részletesebben

Vodafone ReadyPay. Használati útmutató

Vodafone ReadyPay. Használati útmutató Vodafone ReadyPay Használati útmutató 1 - Párosítás Bluetooth-on keresztül, első beállítások 2 - Fizetés 3 - Menüpontok Párosítás Bluetooth-on keresztül, első beállítások Az első lépés Megjegyzés: A ReadyPay

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. D4800-01 Támogatási kérelem és első évre vonatkozó Kifizetési kérelem - Főlap Kötelezően benyújtandó

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ. D4800-01 Támogatási kérelem és első évre vonatkozó Kifizetési kérelem - Főlap Kötelezően benyújtandó KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ D4800-01 Támogatási kérelem és első évre vonatkozó Kifizetési kérelem - Főlap Kötelezően benyújtandó FONTOS! A kérelem főlapját a támogatási rendeletben meghatározottak szerint papíralapon

Részletesebben

a sertés ENAR jelentési kötelezettségük teljesítéséhez

a sertés ENAR jelentési kötelezettségük teljesítéséhez ÚTMUTATÓ a MEGYEI KÖRZETBE SOROLT TENYÉSZETEK TARTÓI részére a sertés ENAR jelentési kötelezettségük teljesítéséhez 1. 0 v e r z i ó 2016. február T A R T A L O M J E G Y Z É K 1 ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK...

Részletesebben

SAP JAM. Felhasználói segédlet

SAP JAM. Felhasználói segédlet SAP JAM Felhasználói segédlet Belépés A JAM modul az SAP SuccessFactors rendszer része. Tökéletesen biztonságos online rendszer. Felhasználónév és jelszó segítségével lehet bejelentkezni. Böngészőbe beírva

Részletesebben

Árverés kezelés ECP WEBSHOP BEÉPÜLŐ MODUL ÁRVERÉS KEZELŐ KIEGÉSZÍTÉS. v2.9.28 ECP WEBSHOP V1.8 WEBÁRUHÁZ MODULHOZ

Árverés kezelés ECP WEBSHOP BEÉPÜLŐ MODUL ÁRVERÉS KEZELŐ KIEGÉSZÍTÉS. v2.9.28 ECP WEBSHOP V1.8 WEBÁRUHÁZ MODULHOZ v2.9.28 Árverés kezelés ECP WEBSHOP BEÉPÜLŐ MODUL ÁRVERÉS KEZELŐ KIEGÉSZÍTÉS ECP WEBSHOP V1.8 WEBÁRUHÁZ MODULHOZ AW STUDIO Nyíregyháza, Luther utca 5. 1/5, info@awstudio.hu Árverés létrehozása Az árverésre

Részletesebben

AWP 4.4.4 TELEPÍTÉSE- WINDOWS7 64 OPERÁCIÓS RENDSZEREN

AWP 4.4.4 TELEPÍTÉSE- WINDOWS7 64 OPERÁCIÓS RENDSZEREN Hatályos: 2014. február 13. napjától AWP 4.4.4 TELEPÍTÉSE- WINDOWS7 64 OPERÁCIÓS RENDSZEREN Telepítési segédlet 1054 Budapest, Vadász utca 31. Telefon: (1) 428-5600, (1) 269-2270 Fax: (1) 269-5458 www.giro.hu

Részletesebben

Elektronikus ügyfélszolgálat Személyes oldal felhasználói útmutató

Elektronikus ügyfélszolgálat Személyes oldal felhasználói útmutató Elektronikus ügyfélszolgálat Személyes oldal felhasználói útmutató Verzió 2.0 2009. június 20. 1. Bevezető A személyes oldal célja, hogy Ön könnyen és gyorsan intézhesse a számláival kapcsolatos ügyeit

Részletesebben

Segítünk online ügyféllé válni Kisokos

Segítünk online ügyféllé válni Kisokos Segítünk online ügyféllé válni Kisokos Kedves Ügyfelünk! Szeretnénk, ha Ön is megismerkedne Online ügyfélszolgálatunkkal, melyen keresztül kényelmesen, könnyedén, sorban állás nélkül intézheti energiaszolgáltatással

Részletesebben

Intézményi Felhasználói Kézikönyv

Intézményi Felhasználói Kézikönyv Nemzeti Kommunikációs Hivatal Központosított Közbeszerzési Portál Intézményi Felhasználói Kézikönyv Kiadás dátuma: Dokumentum verziószáma: 2016. január 18. v1.0 2016. február 1. v1.1 2016. február 5. v1.2

Részletesebben

Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen

Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen Shared IMAP beállítása magyar nyelvű webmailes felületen A következő ismertető segítséget nyújt a szervezeti cím küldőként való beállításában a caesar Webmailes felületén. Ahhoz, hogy a Shared Imaphoz

Részletesebben

FTP-kapcsolat létrehozása FlashFXP alatt

FTP-kapcsolat létrehozása FlashFXP alatt Telepítés után elindul a FlashFXP, a következő képernyő fogadja majd a felhasználót. A programban 2 lehetőség van FTP-kapcsolat létesítésére. Egy úgynevezett quick connect, illetve van egy lehetőség csatlakozás

Részletesebben

Útmutató az EPER-ben még nem regisztrált szervezetek elektori jelentkezéséhez

Útmutató az EPER-ben még nem regisztrált szervezetek elektori jelentkezéséhez Útmutató az EPER-ben még nem regisztrált szervezetek elektori jelentkezéséhez A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: NEA) civil jelöltállítási rendszerébe jelentkezhetnek azok a civil szervezetek

Részletesebben

A) Belépés a Webinar felületére

A) Belépés a Webinar felületére A) Belépés a Webinar felületére A webinar a visszaigazoló emailben megadott linkre kattintva indítható el. A képernyő jobb oldalán először a kereszt- (First name), illetve a vezetéknevét (Last name), majd

Részletesebben

1. Adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének és elbírálásának folyamata

1. Adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítésének és elbírálásának folyamata A Nemzeti Kommunikációs Hivatal Útmutatója a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról és a kormányzati kommunikációs beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 247/2014. (X. 1.) Korm. rendeletben

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET ZÁRÓVIZSGÁRA JELENTKEZŐK SZÁMÁRA

FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET ZÁRÓVIZSGÁRA JELENTKEZŐK SZÁMÁRA FELHASZNÁLÓI SEGÉDLET ZÁRÓVIZSGÁRA JELENTKEZŐK SZÁMÁRA 2016 Tartalom Bevezetés... 3 Kezdő lépések... 3 Szak- és diplomadolgozatok előkészítése a feltöltésre... 3 Bejelentkezés a Thesis-be... 3 Személyes

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

isource Bevezető beszállítók részére March 3rd, 2016

isource Bevezető beszállítók részére March 3rd, 2016 isource Bevezető beszállítók részére March 3rd, 2016 Belépés az isource-ba Elsőként az illetékes beszerző regisztrálja Önöket, miáltal létrehozza a profiljukat az esourcing-ban. Amint elkészült a profil,

Részletesebben

Felhasználói útmutató MNASZ. elektronikus ügyviteli rendszerének. használatához

Felhasználói útmutató MNASZ. elektronikus ügyviteli rendszerének. használatához Felhasználói útmutató az MNASZ elektronikus ügyviteli rendszerének használatához Ver: 1.0 1 Tartalomjegyzék I. Keretrendszer... 3 II. Publikus igénylések benyújtása... 5 1. Homologizációs lap igénylése...

Részletesebben

EU közösségi adószámok megerősítése

EU közösségi adószámok megerősítése EU adószám ellenőrzés EU közösségi adószámok érvényességének ellenőrzése ADÓBEVALLÁS 2014 EU adószám ellenőrzés EU közösségi adószámok érvényességének ellenőrzése. A NAV tájékoztatója abban kíván a segítségére

Részletesebben

A Felhasználónév és Jelszó mezőkbe írjuk be az adatainkat, majd kattintsunk a Bejelentkezés gombra, vagy üssük le az Enter billentyűt.

A Felhasználónév és Jelszó mezőkbe írjuk be az adatainkat, majd kattintsunk a Bejelentkezés gombra, vagy üssük le az Enter billentyűt. A GMAIL levelező rendszer indítása Indítsuk el a számítógépünkre telepített internet böngésző programunkat. (pl. Internet Explorer, Google Chrome, Mozilla Firefox, stb.) A böngésző címsorába írjuk be:

Részletesebben

A táblázatkezelő felépítése

A táblázatkezelő felépítése A táblázatkezelés A táblázatkezelő felépítése A táblázatkezelő felépítése Címsor: A munkafüzet címét mutatja, és a program nevét, amivel megnyitottam. Menüszalag: A menüsor segítségével használhatjuk az

Részletesebben

Könyvtárellátó Nonprofit Kft. Szülői Ügyfélkapu Felület

Könyvtárellátó Nonprofit Kft. Szülői Ügyfélkapu Felület Felhasználói Kézikönyv Könyvtárellátó Nonprofit Kft. Szülői Ügyfélkapu Felület 1. Bejelentkezés A szuloifelulet.kello.hu címen lehet bejelentkezni a rendszerbe. A rendszer kétféle bejelentkezést tesz lehetővé:

Részletesebben

Beállítások CLASSBOOK-óratervező. Első belépés

Beállítások CLASSBOOK-óratervező. Első belépés Beállítások CLASSBOOK-óratervező Első belépés 1, Kattintsunk az asztalon lévő óratervező program ikonjára! A következő képernyőkép jelenik meg: 2, Olvassuk el az instrukciót figyelmesen! 3, Az Azonosítót

Részletesebben

TUDNIVALÓK. az Adatváltozás bejelentési adatlap egyéni vállalkozók részére nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez

TUDNIVALÓK. az Adatváltozás bejelentési adatlap egyéni vállalkozók részére nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez TUDNIVALÓK az Adatváltozás bejelentési adatlap egyéni vállalkozók részére nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez A nyomtatvány-garnitúra törzslapokból és pótlapokból áll. A törzslapok kitöltése minden esetben

Részletesebben

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban

Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Intelligens Magyarország XXI. századi megoldásokkal, Elektronizálás az adóügyi eljárásokban Szüts Péter Intelligens Társadalomért Országos Szövetség, Közigazgatási tanácsadó (NGM) Települési önkormányzatok

Részletesebben

Egységes Kérelem Jegyzőkönyvre tett ügyfélészrevétel (W0145) elektronikus kitöltése és benyújtása

Egységes Kérelem Jegyzőkönyvre tett ügyfélészrevétel (W0145) elektronikus kitöltése és benyújtása Felhasználói kézikönyv Egységes Kérelem Jegyzőkönyvre tett ügyfélészrevétel (W0145) elektronikus kitöltése és benyújtása 2014. Verzió 01. 1 Tartalomjegyzék 1 Bejelentkezés... 3 2 Egységes kérelem felületen

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján a Hódmezővásárhely M.J.V. (6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér

Részletesebben

Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról

Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról Tájékoztatató a pénztárak felügyeleti adatszolgáltatásával kapcsolatos változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest, 2013.04.17. Tartalom Adatszolgáltatási

Részletesebben

Erste MobilBank Felhasználói kézikönyv

Erste MobilBank Felhasználói kézikönyv Erste MobilBank Felhasználói kézikönyv Tartalom 1. Az Erste MobilBank alkalmazásról... 2 2. Felhasználási feltételek... 3 2.2. Ügyfélkör... 3 3. Az alkalmazás letöltése és használata... 4 3.1. Alkalmazás

Részletesebben

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint

Részletesebben

Beváltói Folyamat Felhasználói útmutató

Beváltói Folyamat Felhasználói útmutató Beváltói Folyamat Felhasználói útmutató Bevezető Az alábbiakban a beváltói folyamat és az ehhez szükséges Beváltói oldal funkcióinak bemutatása történik, ami a regisztrált kereskedők számára került létrehozásra.

Részletesebben

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,

Részletesebben

Keresetlevél beterjesztő irat

Keresetlevél beterjesztő irat 1. Általános adatok 1.1. Beküldő azonosítási adatai Családi név Első utónév További utónevek 1.1.1. Viselt név: 1.1.2. Születési név: 1.1.3. Anyja neve: 1.1.4. Születési ország neve: 1.1.5. Születési település

Részletesebben

Kitöltési útmutató Őshonos állatfajták megőrzése intézkedés Kifizetési kérelem nyomtatványához

Kitöltési útmutató Őshonos állatfajták megőrzése intézkedés Kifizetési kérelem nyomtatványához Kitöltési útmutató Őshonos állatfajták megőrzése intézkedés Kifizetési kérelem nyomtatványához 2016 Tartalomjegyzék Fontos tudnivalók... 3 Kifizetési kérelem benyújtás menete... 4 Kitöltés előtt A Portál

Részletesebben

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári

Részletesebben

VÁTI Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ Felhasználói segédlet elektronikus dokumentum küldéséhez

VÁTI Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ Felhasználói segédlet elektronikus dokumentum küldéséhez VÁTI Nonprofit Kft. Dokumentációs Központ Felhasználói segédlet elektronikus dokumentum küldéséhez Tartalomjegyzék: 1. Bevezető... 2 2. Belépés... 3 Nyitó képernyő... 3 Azonosítás az ügyfélkapun... 4 3.

Részletesebben

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése. 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete. az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 49/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelete az idegenforgalmi adóról Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a helyi adókról szóló

Részletesebben

Vegyes tételek könyvelése felhasználói dokumentum Lezárva: 2015.10.27.

Vegyes tételek könyvelése felhasználói dokumentum Lezárva: 2015.10.27. Vegyes tételek könyvelése felhasználói dokumentum Lezárva: 2015.10.27. Griffsoft Informatikai Zrt. 6723 Szeged, Felső-Tisza part 31-34 M lph. fszt.2. Telefon: (62) 549-100 Telefax: (62) 401-417 TARTALOM

Részletesebben

Pénzügyi program indításkor legfontosabb tennivalók

Pénzügyi program indításkor legfontosabb tennivalók Pénzügyi program indításkor legfontosabb tennivalók Legfontosabb tennivalók: Kötelezettségvállalás modulban a gazdálkodókat rögzíteni szükséges Gazdálkodó felhasználó összerendelést el kell végezni Pénzügyi

Részletesebben

II. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén)

II. Helyi iparűzési adóelőleg bejelentése (állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén) BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján BALATONHENYE önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév

Középiskolai felvételi eljárás. 2015-2016. tanév Középiskolai felvételi eljárás 2015-2016. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás legfontosabb dátumai 2015.11.13. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

Tisztelt Ügyfelünk! 1) Böngészési elızmények törlése

Tisztelt Ügyfelünk! 1) Böngészési elızmények törlése Tisztelt Ügyfelünk! Az alábbiakban szeretnénk segítséget nyújtani Önnek a CIB Internet Bank zavartalan használatához szükséges böngészı beállításban, a böngészési elızmények törlésében. A böngészési elızmények

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS az adózás rendjérıl szóló 2003. évi XCII. törvény és a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény alapján PÁTY KÖZSÉG önkormányzat adóhatóságához I. Bejelentés jellege

Részletesebben

Az adatszolgáltatás kitöltésével és benyújtásával kapcsolatos általános tudnivalók

Az adatszolgáltatás kitöltésével és benyújtásával kapcsolatos általános tudnivalók Kitöltési útmutató a 13K83 jelű, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal adatszolgáltatása az általa a magánszemélynek kifizetett támogatásokról elnevezésű nyomtatványhoz Jogszabályi háttér: - A személyi

Részletesebben

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM "A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-alföldi Regionális Adó Főigazgatósága telephelyein adatrögzítés és kapcsolódó adminisztrációs tevékenységek ellátása" Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/129 1. XX53NY

Részletesebben

Tartalom. 1. A dokumentum célja... 2

Tartalom. 1. A dokumentum célja... 2 Tartalom 1. A dokumentum célja... 2 2. IVR Funkciók... 3 2.1. A bejelentkezés... 3 2.2. Jelszóváltoztatás... 3 2.3. Egyenleg és fedezet lekérdezés... 3 2.4. Súgó... 4 1 1. A dokumentum célja A felhasználói

Részletesebben

Töltse ki értelemszerűen a vevő nevét, irányítószámát, település, utca házszám mezőket, valamint a partner adószáma mezőket.

Töltse ki értelemszerűen a vevő nevét, irányítószámát, település, utca házszám mezőket, valamint a partner adószáma mezőket. 4.2.3 ÚJ SZÁLLÍTÓLEVÉL KIÁLLÍTÁSA Új szállítólevél kiállítását a vevői szállítólevelek listájából, a bal felső Új vevői szállítólevél nyomógombbal kezdeményezhetjük. Ennek hatására megjelenik a szállítólevél

Részletesebben

E-közmű alkalmazás használati útmutatója

E-közmű alkalmazás használati útmutatója E-közmű alkalmazás használati útmutatója 1. Jogszabályi háttér Az egységes elektronikus közműnyilvántartásról szóló 324/2013. (VIII. 29.) Korm. rendeletben foglaltak szerint: 3. Az e-közmű feladata: információ

Részletesebben

Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére

Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:

Részletesebben

Felhasználói Kézikönyv Kisbanki NetBOSS - IVR

Felhasználói Kézikönyv Kisbanki NetBOSS - IVR Felhasználói Kézikönyv Kisbanki NetBOSS - IVR 2004. 10. 07. Változás-nyilvántartó lap Kiadások Sorszáma Dátuma Állomány neve Leírása 1.00 2003.12.04 tknb_felhkk_ivr.doc IVR felhasználói kézikönyv, alap

Részletesebben

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ ÉS E-KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ. Kertészeti gépbeszerzés 2015 jogcím. Verziószám: 0.1. 2015. május 15.

SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ ÉS E-KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ. Kertészeti gépbeszerzés 2015 jogcím. Verziószám: 0.1. 2015. május 15. SEGÉDLET ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ ÉS E-KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ Kertészeti gépbeszerzés 2015 jogcím Verziószám: 0.1 2015. május 15. Tartalom Fontos tudnivalók... 3 Kitöltés előtt A Portál használata...

Részletesebben

Elektronikus Tanulmányi Nyilvántartás

Elektronikus Tanulmányi Nyilvántartás Elektronikus Tanulmányi Nyilvántartás A belépéshez először regisztrálni kell a regisztráció menü alatt. A regisztrációhoz rendelkeznie kell egy ETN azonosítóval, egy regisztrációs kóddal és egy működő

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁI KISTERMELŐI TÁMOGATÁSI RENDSZER TÁJÉKOZTATÓ 2016

MEZŐGAZDASÁI KISTERMELŐI TÁMOGATÁSI RENDSZER TÁJÉKOZTATÓ 2016 MEZŐGAZDASÁI KISTERMELŐI TÁMOGATÁSI RENDSZER TÁJÉKOZTATÓ 2016 Figyelem! Az alábbi jogcím igénylésével kapcsolatban, valamint az egységes kérelmet illető általános információk megismerése érdekében szíveskedjen

Részletesebben

SÜTIK TÖRLÉSE. Készült: 2015. 08. 08. Módosítva: 2016. 04. 18.

SÜTIK TÖRLÉSE. Készült: 2015. 08. 08. Módosítva: 2016. 04. 18. SÜTIK TÖRLÉSE Ez a segédlet azért készült, hogy segítséget nyújtson az ÉTDR-ben esetlegesen bekövetkező, böngésző által eltárolt adatok miatti hibák elhárításához Készült: 2015. 08. 08. Módosítva: 2016.

Részletesebben

TUDNIVALÓK az Adatváltozás bejelentési adatlap egyéni vállalkozók részére nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez

TUDNIVALÓK az Adatváltozás bejelentési adatlap egyéni vállalkozók részére nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez TUDNIVALÓK az Adatváltozás bejelentési adatlap egyéni vállalkozók részére nyomtatvány-garnitúra kitöltéséhez A nyomtatvány-garnitúra 2 törzslapokból és betétlapokból (A-H) áll. A törzslapok kitöltése minden

Részletesebben

Útmutató. a természetes személyek, valamint a vállalkozások Klímagáz adatbázisba történő regisztrációjához TARTALOM. 1. Természetes személy...

Útmutató. a természetes személyek, valamint a vállalkozások Klímagáz adatbázisba történő regisztrációjához TARTALOM. 1. Természetes személy... Útmutató a természetes személyek, valamint a vállalkozások Klímagáz adatbázisba történő regisztrációjához TARTALOM 1. Természetes személy... 2 1.1 Berendezés-tulajdonos regisztrációja... 2 1.2 Képesített

Részletesebben

ŰRLAP KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ JEGYZŐ BIRTOKVÉDELMI HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNTI PERBEN

ŰRLAP KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ JEGYZŐ BIRTOKVÉDELMI HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNTI PERBEN ŰRLAP KERESETLEVÉL BETERJESZTÉSÉHEZ JEGYZŐ BIRTOKVÉDELMI HATÁROZATÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSA IRÁNTI PERBEN P26 nyomtatvány 1. OLDAL ÁLTALÁNOS ADATOK... 1 2. OLDAL KERESETLEVÉL SZÖVEGE...8 2 ŰRLAP KERESETLEVÉL

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSSAL KAPCSOLATOS NYOMTATVÁNYOKHOZ TARTALOMJEGYZÉK. Általános tájékoztató... 3

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSSAL KAPCSOLATOS NYOMTATVÁNYOKHOZ TARTALOMJEGYZÉK. Általános tájékoztató... 3 KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ AZ ÜGYFÉL-NYILVÁNTARTÁSSAL KAPCSOLATOS NYOMTATVÁNYOKHOZ TARTALOMJEGYZÉK Általános tájékoztató... 3 KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ a G1010-01 jelű, Nyilvántartásba vétel, vagy nyilvántartásba vett

Részletesebben

Ford jóváírások rögzítési segédlet funkció

Ford jóváírások rögzítési segédlet funkció Ford jóváírások rögzítési segédlet funkció 1149 Budapest, Egressy út 17-21. Telefon: +36 1 469 4021; fax: +36 1 469 4029 Ford_jovairasok_rogzitesi_segedlet_funkcioja_ v06.odt 6 / 1 Table of Contents 1

Részletesebben

Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás

Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Tisztítószerek és tisztító eszközök beszerzése (14669/2014.)- módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/96 Beszerzés tárgya: Szállítási (keret)szerződés keretében tisztítószerek és tisztító eszközök

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv

Felhasználói kézikönyv DokiRex.SQL Betegnyilvántartó szoftver (továbbiakban: program) Felhasználói kézikönyv Számlázás modul Kézikönyv és vonatkozó induló program verzió: [v14.7.xx] Az ahol az xx tetszőleges köztes alverzió

Részletesebben

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ ÉS E-KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ

KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ ÉS E-KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ KITÖLTÉSI ÚTMUTATÓ ELEKTRONIKUS FELÜLET HASZNÁLATÁHOZ ÉS E-KÉRELEM BENYÚJTÁSÁHOZ A védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzése (Őshonos állatok

Részletesebben

A Lotus Lovasiskola nem alkalmaz korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jelet.

A Lotus Lovasiskola nem alkalmaz korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító jelet. ALAPELVEK AZ ADATKEZELÉS SORÁN Személyes adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt törvény vagy - törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben - helyi önkormányzat

Részletesebben

VITAMIN Egészségpénztár

VITAMIN Egészségpénztár VITAMIN Egészségpénztár Érkeztető bélyegző helye MNY_03_A AZONOSÍTÁSI ADATLAP a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. tv. 7.. ban előírt

Részletesebben

EPER E-KATA integráció

EPER E-KATA integráció EPER E-KATA integráció 1. Összhang a Hivatalban A hivatalban használt szoftverek összekapcsolása, integrálása révén az egyes osztályok, nyilvántartások között egyezőség jön létre. Mit is jelent az integráció?

Részletesebben

beállítások a postafiók használatához

beállítások a postafiók használatához E-mail beállítások a Cor@Net postafiók használatához Cor@Net Távközlési Zrt. Tartalom Tartalom... 2 Microsoft Outlook Express beállítása POP3 típusú levelezéshez... 3 Microsoft Outlook beállítása POP3

Részletesebben

Útmutató az SZF01 számú kérelem nyomtatvány kitöltéséhez

Útmutató az SZF01 számú kérelem nyomtatvány kitöltéséhez Jogszabályi háttér: Útmutató az SZF01 számú kérelem nyomtatvány kitöltéséhez a szerencsejáték szervezéséről szóló többször módosított 1991. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Szjtv.) egyes szerencsejátékok

Részletesebben

ADATLAP a külföldön kötött házasság hazai anyakönyvezéséhez

ADATLAP a külföldön kötött házasság hazai anyakönyvezéséhez Szerv megnevezése: EAK eseményazonosító: ADATLAP a külföldön kötött házasság hazai anyakönyvezéséhez I. Kérelmező(k) adatai Kérelmező 1 férj/feleség/érintett/egyéb kérelmező Családi és utóneve: Lakcíme:

Részletesebben

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS

BEJELENTKEZÉS, VÁLTOZÁS-BEJELENTÉS Biatorbágyi Polgármesteri Hivatal Adóügyi Osztály 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/ 222, 234, mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: ado@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu BEJELENTKEZÉS,

Részletesebben

Egységes fejlesztési katasztert támogató informatikai modul, önkormányzati projektmenedzserek lehetőségei

Egységes fejlesztési katasztert támogató informatikai modul, önkormányzati projektmenedzserek lehetőségei Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése c. ÁROP-1.1.20-2012-0001 sz. kiemelt projekt Egységes fejlesztési katasztert támogató informatikai modul, önkormányzati projektmenedzserek lehetőségei 2014.

Részletesebben

Webtrack - Elektronikus árukövetés

Webtrack - Elektronikus árukövetés Copyright CCS Hungary Kft. 2003-2004 2007.01.10. Tartalomjegyzék Copyright CCS Hungary Kft. 2003-2004 Készült: 2007.01.10. 14:13 Internet cím: Bevezető 3 Mi szükséges a Webtrack használatához?

Részletesebben

Tájékoztató az adóügyek elektronikus úton történő intézéséhez (ügyfélkapus regisztráció, adóhatósági bejelentés és nyilvántartásba vétel)

Tájékoztató az adóügyek elektronikus úton történő intézéséhez (ügyfélkapus regisztráció, adóhatósági bejelentés és nyilvántartásba vétel) Tájékoztató az adóügyek elektronikus úton történő intézéséhez (ügyfélkapus regisztráció, adóhatósági bejelentés és nyilvántartásba vétel) Miről olvashat a tájékoztatóban? Az elektronikus úton intézhető

Részletesebben

RITEK Zrt.- BERTA felhasználói kézikönyv. BERTA felhasználói kézikönyv Verzió: 0.3

RITEK Zrt.- BERTA felhasználói kézikönyv. BERTA felhasználói kézikönyv Verzió: 0.3 BERTA felhasználói kézikönyv Verzió: 0.3 1 / 18 2 / 18 Tartalomjegyzék Elérhető funkciók...3 MP(11) Beruházási adatok felvitele és módosítása...3 MP(12) Beruházási adatok megtekintése...11 MP(91) Beruházások

Részletesebben

Fontosabb változások: 1. Bejelentés. Személyesen vagy Ügyfélkapun keresztül Körzetközponti jegyzőnél - országos illetékesség Magyarorszag.

Fontosabb változások: 1. Bejelentés. Személyesen vagy Ügyfélkapun keresztül Körzetközponti jegyzőnél - országos illetékesség Magyarorszag. KMRÁH. Hatósági Főosztály, Rostás Ilona Anna Összefoglaló a vállalkozói tevékenységről Vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében - összhangban a Ket. novellával és a Szolgáltatási tevékenységekről

Részletesebben

Segítség Facebook Webáruház létrehozásához

Segítség Facebook Webáruház létrehozásához Segítség Facebook Webáruház létrehozásához 1. Facebook fiók létrehozása Amennyiben Ön már rendelkezik saját fiókkal, akkor ezt a lépést kihagyhatja! Első lépésként létre kell hoznia magának egy Facebook

Részletesebben

MIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK

MIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK MIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK A Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Studio Metropolitana által leszerződött Budapest metropolisz standon, előre meg-határozott feltételek mellett

Részletesebben

Felhasználói segédlet a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület Hármashatárhegyi repülőtér szolgáltatásait kezelő webes rendszerhez

Felhasználói segédlet a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület Hármashatárhegyi repülőtér szolgáltatásait kezelő webes rendszerhez Felhasználói segédlet a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület Hármashatárhegyi repülőtér szolgáltatásait kezelő webes rendszerhez Az Műegyetemi Sportrepülő Egyesület Hármashatárhegyi szolgáltatásait kezelő

Részletesebben

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat. A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi

Részletesebben

Tanúsítvány és hozzá tartozó kulcsok feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre

Tanúsítvány és hozzá tartozó kulcsok feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre Tanúsítvány és hozzá tartozó kulcsok feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre Windows XP, Vista és Windows 7 operációs rendszeren, PFX fájlban található tanúsítvány és kulcsok esetében 1(7)

Részletesebben

64/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE

64/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 64/2010. (IV. 29.) számú KÖZLEMÉNYE a mezőgazdasági területek erdősítése támogatás igényléséről Jelen Közlemény alapja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre

Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre Windows XP, Vista és Windows 7 operációs rendszeren 1(7) 1. Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék... 2 2. Bevezető... 3 3. Tanúsítvány feltöltése...

Részletesebben

Amit magával kell hoznia Előfizetői Szerződés megkötéséhez

Amit magával kell hoznia Előfizetői Szerződés megkötéséhez 5. SZÁMÚ MELLÉKLET A TELENOR MAGYARORSZÁG ZRT. ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEIHEZ A SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK Amit magával kell hoznia Előfizetői Szerződés megkötéséhez I. Meghatalmazással

Részletesebben