..számú napirendi pont. E l ı t e r j e s z t é s. A Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények Alapító Okiratának módosítása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "..számú napirendi pont. E l ı t e r j e s z t é s. A Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények Alapító Okiratának módosítása"

Átírás

1 Barcs Város Önkormányzata Polgármesterétıl 7570 Barcs Bajcsy-Zs. u számú napirendi pont E l ı t e r j e s z t é s A Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények Alapító Okiratának módosítása Készült: Barcs Város Képviselı-testülete március 19-i ülésére

2 Kincsei János, a BNI igazgatója levélben keresett meg azzal, hogy a képviselı-testület márciusi ülésére terjesszem be a Barcsi Bölcsıde, Óvoda, Általános, Szakképzı Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratának módosítását, mely az általa írt levél indokai alapján az alábbiakra terjedne ki: A szülık igényei alapján szeretnék bevezetni a BNI Arany János Általános Iskolában szeptember 1-tıl felmenı rendszerben az iskolaotthonos oktatási formát. Emiatt az intézmény alapító okiratában az alábbi módosítást kérik elfogadni: Az alapító okirat 6. oldalán az Ellátandó alaptevékenység címszó alatt a második bekezdés (Arany János Általános Iskola) hatodik mondata Napközi otthoni és tanulószobai ellátás az alábbiak szerint változna: Napközi otthoni és tanulószobai ellátás egész napos (iskolaotthonos) oktatás A BNI Széchényi Ferenc Gimnázium, Szakképzı Iskola és Kollégium Barcs, Barátság utca szám alatti telephelyén szeptember 1-tıl szeretnék bevezetni a felzárkóztató oktatást. Az intézmény a barcsi Többcélú Kistérségi Társulás közigazgatási területére vonatkozóan a kötelezı felvételt biztosító iskola a osztályos tanulókra vonatkozóan, s bármikor jelentkezhet erre a képzési formára igény, így a felzárkóztató oktatás biztosítása mindenképpen indokolt. E miatt az intézmény alapító okiratában az alábbi módosítást kérik elfogadni: Az alapító okirat 8. oldalán Széchényi Ferenc Gimnázium, Szakképzı Iskola és Kollégium címszó alatt a második bekezdés (Barcs, Barátság u sz. alatti telephelyén) elsı mondata Nappali rendszerő, szakiskolai oktatás (9-12 évfolyam) az alábbiak szerint változna: Nappali rendszerő, szakiskolai oktatás (9-12 évfolyam), felzárkóztató oktatás A BNI Széchényi Ferenc Gimnázium, Szakképzı Iskola és Kollégium Barcs Tavasz utca 3. szám alatti telephelyén a meglévı akkreditált felsıfokú szakképzéseit bıvíteni kívánja, az alábbi képzésekkel: banki szakügyintézı, gazdálkodási menedzserasszisztens, költségvetés-gazdálkodási szakügyintézı. Ezekkel a formákkal nemcsak az iskola képzési kínálata bıvülne a Budapesti Gazdasági Fıiskolával kötött megállapodás alapján, de az új képzések jobban igazodnak a jelenlegi társadalmi, piaci igényekhez, így az itt végzı hallgatók nagyobb biztonsággal tudnának elhelyezkedni. E miatt az intézmény alapító okiratában az alábbi módosítást kérik elfogadni: Az alapító okirat11. oldalán a Széchényi Ferenc Gimnázium, Szakképzı Iskola és Kollégium címszó alatt a második bekezdésben a Tagozatok felsorolása megnevezés: OKJ szám: pénzügyi szakügyintézı számviteli ügyintézı pénzügyi ügyintézı

3 az alábbiak szerint változik az új képzési formákat és az új OKJ számokat figyelembe véve: számviteli szakügyintézı pénzügyi szakügyintézı pénzügyi-számviteli ügyintézı banki szakügyintézı gazdálkodási menedzserasszisztens költségvetés-gazdálkodási szakügyintézı Az új OKJ számok miatt az alapító okirat oldalának 4. bekezdése az OKJ szakmák megnevezése az alábbiakkal egészülne ki: élelmiszer- és vegyiáru eladó ruházati eladó szakács bútorasztalos épületasztalos karosszéria lakatos villanyszerelı agrárgazdasági gépszerelı, gépjavító festı, mázoló és tapétázó szerkezetlakatos kımőves szabó állatgondozó kereskedelmi ügyintézı vendéglátós Kérem a Tisztelt Képviselı-testületet, hogy a Barcsi Nevelési és Oktatási intézmények számára szeptember 1.-tıl a jelenlegi intézményi létszám,- és bérkeret terhére - engedélyezze felmenı rendszerben az iskolaotthonos képzés (BNI Arany János Általános Iskola), a felzárkóztató oktatás Széchényi Ferenc Gimnázium, Szakképzı Iskola és Kollégium (Barcs, Barátság u sz. alatti telephelyén) indítását, valamint a Széchényi Ferenc Gimnáziumban a banki szakügyintézı, gazdálkodási menedzserasszisztens, költségvetésgazdálkodási szakügyintézı felsıfokú akkreditált képzés bevezetését. Kérem továbbá a Tisztelt Képviselı-testületet, hogy az elıterjesztést fogadja el, az új képzések indításáról és az alapító okirat módosításáról a határozati javaslatban megfogalmazottak szerint döntsön! Barcs, március 5. Feigli Ferenc 3

4 Határozati javaslat: 1./Barcs Város Képviselı-testülete a Barcsi Nevelési és Oktatási intézmények számára szeptember 1.-tıl a jelenlegi intézményi létszám,- és bérkeret terhére - engedélyezi felmenı rendszerben az iskolaotthonos képzés (BNI Arany János Általános Iskola), a felzárkóztató oktatás Széchényi Ferenc Gimnázium, Szakképzı Iskola és Kollégium (Barcs, Barátság u sz. alatti telephelyén) indítását, valamint a Széchényi Ferenc Gimnáziumban a banki szakügyintézı, gazdálkodási menedzserasszisztens, költségvetés-gazdálkodási szakügyintézı felsıfokú akkreditált képzés bevezetését. Felelıs: Feigli Ferenc polgármester a határozat közléséért Kincsei János igazgató a végrehajtásért Határidı: március 25. illetve értelem szerint 2./Barcs Város Önkormányzata Képviselı-testülete a Barcsi Bölcsıde, Óvoda, Általános, Szakképzı Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az alapító okirat 6. oldalán az Ellátandó alaptevékenység címszó alatt a második bekezdés (Arany János Általános Iskola) hatodik mondata Napközi otthoni és tanulószobai ellátás az alábbiak szerint változik: Napközi otthoni és tanulószobai ellátás egész napos (iskolaotthonos) oktatás Az alapító okirat 8. oldalán Széchényi Ferenc Gimnázium, Szakképzı Iskola és Kollégium címszó alatt a második bekezdés (Barcs, Barátság u sz. alatti telephelyén) elsı mondata Nappali rendszerő, szakiskolai oktatás (9-12 évfolyam) az alábbiak szerint változik: Nappali rendszerő, szakiskolai oktatás (9-12 évfolyam), felzárkóztató oktatás Az alapító okirat11. oldalán a Széchényi Ferenc Gimnázium, Szakképzı Iskola és Kollégium címszó alatt a második bekezdésben a Tagozatok felsorolása törlésre kerül megnevezés: OKJ szám: pénzügyi szakügyintézı számviteli ügyintézı pénzügyi ügyintézı Helyébe az alábbi szövegrész lép az új képzési formákat és az új OKJ számokat figyelembe véve: számviteli szakügyintézı pénzügyi szakügyintézı pénzügyi-számviteli ügyintézı banki szakügyintézı gazdálkodási menedzserasszisztens

5 költségvetés-gazdálkodási szakügyintézı Az új OKJ számok miatt az alapító okirat oldalának 4. bekezdése az OKJ szakmák megnevezése az alábbiakkal egészül ki: élelmiszer- és vegyiáru eladó ruházati eladó szakács bútorasztalos épületasztalos karosszéria lakatos villanyszerelı agrárgazdasági gépszerelı, gépjavító festı, mázoló és tapétázó szerkezetlakatos kımőves szabó állatgondozó kereskedelmi ügyintézı vendéglátós 3./ A Képviselı-testület elrendeli a Barcsi Nevelési és Oktatási Intézmények Alapító Okiratának módosításokkal történı egységes szerkezetbe foglalását, és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Felelıs: Feigli Ferenc polgármester Határidı: értelem szerint A határozati javaslatot törvényességi szempontból felülvizsgáltam. Barcs, március 5. Balázsné dr. Vástyán Krisztina jegyzı 5

Óratervek, óratervek érvényességi ideje 2008/2009 tanévtıl

Óratervek, óratervek érvényességi ideje 2008/2009 tanévtıl Óratervek, óratervek érvényességi ideje 2008/2009 tanévtıl 5. sz. melléklet ÓRATERVEK ÉRVÉNYESSÉGI IDEJE 2008/2009 tanévtıl 1. Szakközépiskola 1.1 9-12. évfolyam nappali szolgáltató szakmacsoport 1.2 9-12.

Részletesebben

2. számú melléklet. 1. Az alapító okirat preambuluma törlésre kerül.

2. számú melléklet. 1. Az alapító okirat preambuluma törlésre kerül. 2. számú melléklet A Barcsi Bölcsıde, Óvoda, Általános, Szakképzı Iskola, Gimnázium, Kollégium, Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat alapító okiratát módosító okirat Barcs

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2012. július 31-én (kedd) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

M E G H Í V Ó. 2012. július 31-én (kedd) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 460-3/2009. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. szeptember 24-ei ülésére

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 460-3/2009. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. szeptember 24-ei ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e VI. 460-3/2009. Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. szeptember 24-ei ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı:, a közgyőlés

Részletesebben

BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 26/2004. (IV. 30.) R E N D E L E T E

BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 26/2004. (IV. 30.) R E N D E L E T E BARCS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETE 26/2004. (IV. 30.) R E N D E L E T E Az orvosi és védınıi körzetek területi beosztásáról. (1), (2), (3) Barcs Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megye F ı j e g y z ı j e. Elıterjesztés VI. 195-7/2008. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-ai ülésére

Komárom-Esztergom Megye F ı j e g y z ı j e. Elıterjesztés VI. 195-7/2008. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. augusztus 28-ai ülésére Komárom-Esztergom Megye F ı j e g y z ı j e VI. 195-7/2008. Elıterjesztés 2008. augusztus 28-ai ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı: Dr. Péntek Péter megyei fıjegyzı Elıadó: İsz Tibor

Részletesebben

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

Sárospatak Város Jegyzıjétıl Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 5219-2/2011. Elıterjesztés - a képviselı-testületnek - közoktatási intézmények

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY 2009. évi 2. különszám 2009. május KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények alapító okiratai A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S HAJDÚNÁNÁS VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R É T İ L 8. Száma: 11954-8/2011. Elıkészítı: Dr. Nagy Attila revizor Az elıterjesztés törvényességi ellenırzıje: Dr. Kiss Imre jegyzı E L İ T E R J

Részletesebben

Készítette: Zempléni TISZK Munkaszervezete. Javaslat

Készítette: Zempléni TISZK Munkaszervezete. Javaslat Elıterjesztı: Dr. Hörcsik Richárd polgármester Készítette: Zempléni TISZK Munkaszervezete Javaslat Bıcs Község Önkormányzatának a Zempléni Szakképzés-szervezési Társuláshoz történı csatlakozás elfogadására,

Részletesebben

KOMÁROM ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY

KOMÁROM ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY 2008. évi 9. szám 2008. augusztus KOMÁROM ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A KOMÁROM ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK Szám Tárgy Oldal A közgyőlés 2008. augusztus 28-ai rendkívüli

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2008. december hó 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2008. december hó 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A H A T Á R O Z A T BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2008. december hó 18-án tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A Tájékoztató a közbeszerzésekrıl szóló 2003. évi CXXIX. tv. módosítási

Részletesebben

a Fejér Megyei Önkormányzat Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról

a Fejér Megyei Önkormányzat Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról F.M. Közgyőlése 302/2009. (XI.19.) K.h.sz. határozata a Fejér Megyei Önkormányzat Szabolcs Vezér Gimnáziuma és Szakközépiskolája és Kollégiuma alapító okiratának módosításáról Fejér Megye Közgyőlése megtárgyalta

Részletesebben

Pomáz Város Önkormányzata Képviselı-testületének 3/2011.(II.28.) önkormányzati rendelete a település 2011. évi költségvetésérıl

Pomáz Város Önkormányzata Képviselı-testületének 3/2011.(II.28.) önkormányzati rendelete a település 2011. évi költségvetésérıl Pomáz Város Önkormányzata Képviselı-testületének 3/2011.(II.28.) önkormányzati rendelete a település 2011. évi költségvetésérıl Az Önkormányzat Képviselı-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990.

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat nyírbátori Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat nyírbátori Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. szeptember 23-án (csütörtök) 9.00 órakor tartandó nyilvános ülésére.

M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2010. szeptember 23-án (csütörtök) 9.00 órakor tartandó nyilvános ülésére. Balatonkeresztúr Község Polgármesterétıl 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY 2010. évi 6. szám 2010. június KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZLÖNY A KOMÁROM - ESZTERGOM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA TARTALOMJEGYZÉK Szám Tárgy Oldal A közgyőlés 2010. június 25-ei ülése SZEMÉLYI

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2011. február 25. (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s

M E G H Í V Ó. 2011. február 25. (péntek) napjára de. 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. december 17.-ei ülésére

ELİTERJESZTÉS KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE. a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. december 17.-ei ülésére KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS ELNÖKE ELİTERJESZTÉS a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. december 17.-ei ülésére Tárgy: Létszámleépítés a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat intézményében Elıterjesztı:

Részletesebben

VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍT JE

VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍT JE XVII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2006. MÁJUS 26. VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍT JE TARTALOM SZÁM TÁRGY OLDAL SZEMÉLYI RÉSZ 92/2006. (V.26.) sz. határozat A Vas Megyei Szakosított Szociális Intézet Szombathely

Részletesebben

J E L E N T É S a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról és a két ülés között történt fontosabb eseményekrıl

J E L E N T É S a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról és a két ülés között történt fontosabb eseményekrıl 1 Pomáz Város Önkormányzata 2/2013.ÖTÜ. J E L E N T É S a lejárt határidejő határozatok végrehajtásáról és a két ülés között történt fontosabb eseményekrıl 150/2012.(IX.18.)sz.Ök.határozat Pomáz Város

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város egyszerősített Közfoglalkoztatási Terve 2011.

Pécs Megyei Jogú Város egyszerősített Közfoglalkoztatási Terve 2011. Pécs Megyei Jogú Város egyszerősített Közfoglalkoztatási Terve 2011. 1 Pécs Megyei Jogú Város 2011. évi Közfoglalkoztatási Terve: I. A 2010. évi közfoglalkoztatás adatai II. A 2011. évi közfoglalkoztatás

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-14/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. augusztus 7-én 14.00 órakor megtartott ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. augusztus 9-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. augusztus 9-i rendkívüli ülésére 4. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 9-i rendkívüli ülésére Tárgy: Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális

Részletesebben

MUNKAERİ-PIACI KÉPZÉSI JEGYZÉK 2011. év

MUNKAERİ-PIACI KÉPZÉSI JEGYZÉK 2011. év MUNKAERİ-PIACI KÉPZÉSI JEGYZÉK 2011. év ( A 6/1996.(VII.16.) sz. MÜM r. 3.. (2)-ben meghatározott feltételeknek megfelelı képzési programok listája ) 8 általános iskolai végzettséggel nem rendelkezıknek

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Gara Község Képviselı-testülete 5/2011. (nyilvános) J e g y z ı k ö n y v Készült: Gara község képviselı-testület 2011. március 17-én megtartott nyilvános ülésérıl. Az ülés helye: Körjegyzıségi hivatal

Részletesebben

Nógrád Megye Közgyőlésének 12/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított. Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

Nógrád Megye Közgyőlésének 12/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított. Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium A 13/2011. (VI. 1.) önkormányzati rendelet VIII. számú melléklete Nógrád Megye Közgyőlésének 12/1992. (VI. 11.) Kgy. rendeletével alapított Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium A L A

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV I. NAPIREND ELİTT. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 47-10/2011.

JEGYZİKÖNYV I. NAPIREND ELİTT. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 47-10/2011. Önkormányzat Kapolcs Száma: 47-10/2011. JEGYZİKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselıtestülete 2011. július 7-én (csütörtökön) 15.30 órai kezdettel megtartott képviselıtestületi ülésérıl.

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2009. augusztus 27-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b.

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2009. augusztus 27-én megtartott rendkívüli ülésének. a./ Tárgysorozata. b. EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 2009. augusztus 27-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzıkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Edelény Város Integrált

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. 2012. március 8-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS. 2012. március 8-i rendkívüli ülésére Új napirendi pont 13. számú előterjesztés Egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 8-i rendkívüli ülésére Tárgy: Szakképzés gyakorlati oktatási feladatainak

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. február 15-i ülése. számú napirendi pontja Javaslat ingatlan részterületének kisajátítást helyettesítő adásvétel útján történő értékesítésére

Részletesebben

BALATONKERESZTÚR ÖNKORMÁNYZAT 2010.évi költségvetés. 2010.évi ktgvetési koncepció. 2008.évi tényleges teljesítés

BALATONKERESZTÚR ÖNKORMÁNYZAT 2010.évi költségvetés. 2010.évi ktgvetési koncepció. 2008.évi tényleges teljesítés 1 BALATONKERESZTÚR ÖNKORMÁNYZAT KIADÁS 2010.évi költségvetés BEVÉTEL Szakfeladat megnevezés 2008.évi tényleges teljesítés 2009.évi eredeti ktgvetés 2009.évi módosított ktgvetés 2009.évi tényleges teljesítés

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Páty Község Önkormányzata Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága /PÜB/, valamint Településfejlesztési és Gazdálkodási Bizottsága /TGB/ 2008. május 14-én 15.00 órakor megtartott összevont

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 5-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 5-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Szám: V/100-24/2015. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 5-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu ELİTERJESZTÉS - a Képviselı-testületnek - a háziorvosi és fogorvosi mőködtetési

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA A SZILÁGYI ERZSÉBET ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2008. 2 I. AZ INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS JELLEMZİI... 4 1. A Szervezeti és Mőködési Szabályzat (SZMSZ) célja, jogi alapja és hatálya...4

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. november 27-i ülése 15. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. november 27-i ülése 15. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2009. november 27-i ülése 15. számú napirendi pontja A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése irányítása alá tartozó költségvetési szervek évközi

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2009. május 25-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2009. május 25-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK OKTATÁSI, MŐVELİDÉSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA 3/2009. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2009. május 25-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 4. TARTALOMJEGYZÉK 4/2009.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének 2012. május 25. napján megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Rakamaz Város Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének 2012. május 25. napján megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Német Nemzetiségi Önkormányzat Testületének 2012. május 25. napján megtartott üléséről. Jelen vannak: Kék János elnök Pózer Tamás elnökhelyettes Bón Ferenc képviselő Kozák

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S E L İ T E R J E S Z T É S mely készült Ordacsehi Község Önkormányzatának 2012. január 25 - i testületi ülésére a 3. sz. napirendi ponthoz. Tárgy: 2011 évi testületi határozatok áttekintése, feladatok elvégzésének

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. november 28-i ülése 16. számú napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. november 28-i ülése 16. számú napirendi pontja Egyszerű többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2008. november 28-i ülése 16. számú napirendi pontja A megyei önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek évközi és éves beszámolója

Részletesebben

Elıterjesztés Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete. 2011. április 28-i ülésére

Elıterjesztés Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete. 2011. április 28-i ülésére Nyirád Község Önkormányzatának Polgármesterétıl 8454 Nyirád, Szabadság u. 3. Tel./fax: 88/235-001; 88/506-070 e-mail: nyiradph@vnet.hu Ügyszám: 56-47/2011. Ügyintézı: Szücsné Vajai Krisztina Elıterjesztés

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Bácsszentgyörgy Község Képviselı-testülete 3/2009. (nyilvános) J e g y z ı k ö n y v Készült: Bácsszentgyörgy község képviselı-testület 2009. március 17-én tartott nyilvános ülésérıl. Az ülés helye: Községháza

Részletesebben

9700 Szombathely, Hunyadi u. 45. Telefon: (06 94) 522 750 Fax: (06 94) 522 770 E-mail: info@nyugatrmk.hu Honlap: www.nyugatrmk.hu

9700 Szombathely, Hunyadi u. 45. Telefon: (06 94) 522 750 Fax: (06 94) 522 770 E-mail: info@nyugatrmk.hu Honlap: www.nyugatrmk.hu Munkaügyi Központ Szombathelyi Kirendeltség és Szolgáltató Központ Tájékoztató Vas megye középfokú oktatási intézményeiben 2011. évben végzı fiatalok elhelyezkedési szándékáról 9700 Szombathely, Hunyadi

Részletesebben

összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. Az ülés helye: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal díszterme I. N y i l v á n o s ü l é s

összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. Az ülés helye: Balmazújvárosi Közös Önkormányzati Hivatal díszterme I. N y i l v á n o s ü l é s BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-1742/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-1742/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U-1742/2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné Tárgy: Javaslat a szarvasi úti kerékpárút tulajdonviszonyainak rendezésére

Részletesebben

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

Sárospatak Város Jegyzıjétıl Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10915/2012. Elıterjesztés - a képviselı-testületnek - közoktatási intézmények

Részletesebben

KIVONAT ALAPÍTÓ OKIRATA. I. rész. Neve: Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium

KIVONAT ALAPÍTÓ OKIRATA. I. rész. Neve: Móricz Zsigmond Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

.. napirendi pont ELİTERJESZTÉS

.. napirendi pont ELİTERJESZTÉS Barcs Város Önkormányzata Polgármesterétıl 7570 Barcs, Bajcsy-Zs. u. 46 Pf.:62. Tel: 462-459.. napirendi pont ELİTERJESZTÉS A Barcsi Szociális Központ mőködési engedélyének módosításával kapcsolatosan

Részletesebben

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2008. november 27. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2008. november 27. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2008. november 27. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: 130/2008. (XI. 27.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A Zempléni Szakképzés-szervezési

Részletesebben

Az MFKB-k feladatai és tevékenysége 2014

Az MFKB-k feladatai és tevékenysége 2014 Az MFKB-k feladatai és tevékenysége 2014 Az MFKB-k feladatai és tevékenysége 2014 Felelős kiadó: Dunai Péter Lektor: Dr. Szilágyi János Szerkesztő: Nagyné Varga Katalin Témavezető: Köpeczi-Bócz Attila

Részletesebben

Csehbánya Német Kisebbségi Önkormányzat 2008. évi határozatai. 2008. február 5-i nyilvános ülés

Csehbánya Német Kisebbségi Önkormányzat 2008. évi határozatai. 2008. február 5-i nyilvános ülés Csehbánya Német Kisebbségi Önkormányzat 2008. évi határozatai 2008. február 5-i nyilvános ülés 1.) 1/2008. (II. 5.) K.Ökh. sz. határozat Csehbánya Német Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2008.

Részletesebben

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. április 29-ei ülésére

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. április 29-ei ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés Elnöke Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2010. április 29-ei ülésére Tárgy: Beszámoló a társulásban mőködtetett közoktatási intézmények tevékenységérıl,

Részletesebben

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. július 2-án tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. július 2-án tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl Polgármesteri Hivatal 4201 Hajdúszoboszló, Hısök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-301. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Szám: TI-170/2009. K I V O N A T Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselı-testületének

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 11-én - pénteken - du. 16,30 órakor megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl. A képviselı-testület rendkívüli

Részletesebben

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Polgármester. Sándorfalva Város 2010. évi Közfoglalkoztatási Terve. Iktatószám: 3-23/2010.

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Polgármester. Sándorfalva Város 2010. évi Közfoglalkoztatási Terve. Iktatószám: 3-23/2010. ELİTERJESZTÉS Sándorfalva Város Képviselı-testületének Elıterjesztı: Polgármester Tárgy: Sándorfalva Város 2010. évi Közfoglalkoztatási Terve Iktatószám: 3-23/2010. Melléklet: Elıterjesztés, határozati

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 245. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a vásári és piaci díjtételek módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. december

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem 1-19/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Mélykút Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. november 13-án 14.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.

Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email. Balatonkeresztúr Község Polgármesterétől 8648 Balatonkeresztúr Ady u. 52. Telefon: 85/575-817, fax: 85/575-823. e-mail: keresztur@t-email.hu M E G H Í V Ó Balatonkeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V. (Odri Ágnes, Tóth Gábor, Szabó Ákos Péter igazoltan távol, Czifra Zsuzsanna még nem érkezett meg, jelen van 7 fı képviselı.

J E G Y Z İ K Ö N Y V. (Odri Ágnes, Tóth Gábor, Szabó Ákos Péter igazoltan távol, Czifra Zsuzsanna még nem érkezett meg, jelen van 7 fı képviselı. 35/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Budakeszi Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. augusztus 25- én megtartott rendkívüli nyílt testületi ülésén. Jelen voltak: 7 fı képviselı a jelenléti

Részletesebben

a gyermekvédelmi támogatásokról, valamint a gyermekjóléti alapellátásokról szóló 8/2012. (III.30.) szóló önkormányzati rendelet módosításához

a gyermekvédelmi támogatásokról, valamint a gyermekjóléti alapellátásokról szóló 8/2012. (III.30.) szóló önkormányzati rendelet módosításához Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsa I/1336/2/2014. Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. június 9-én megtartott rendkívüli ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. június 9-én megtartott rendkívüli ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 10/2011. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2011. június 9-én megtartott rendkívüli ülésérıl Határozatok száma: 70-71. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 70/2011.(VI.09.)ÖH.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 17-i rendkívüli ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 17-i rendkívüli ülésére 2. számú előterjesztés Minősített többség ELŐTERJESZTÉS Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 17-i rendkívüli ülésére Tárgy: A Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskolában folyó

Részletesebben

A Polgármester és az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság együttes előterjesztése Javaslat

A Polgármester és az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság együttes előterjesztése Javaslat 1...napirendi pont A Polgármester és az Oktatási, Kulturális és Sportbizottság együttes előterjesztése Javaslat A Gazdasági Ellátó Központ valamint egyes közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítására

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola Alapító Okirata megállapításáról

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat fehérgyarmati Petőfi Sándor Közgazdasági Szakközépiskola Alapító Okirata megállapításáról KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV. Szavazásra tette fel azt, hogy a módosított napirenddel egyetért-e a képviselı-testület.

JEGYZİKÖNYV. Szavazásra tette fel azt, hogy a módosított napirenddel egyetért-e a képviselı-testület. 26-11/2007. JEGYZİKÖNYV Készült: 2007. november 7-én 16 órakor a jánossomorjai Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott önkormányzati rendkívüli képviselı-testületi ülésrıl. Jelen vannak: Jelenléti

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. MÁJUS 31-ÉN TARTOTT

JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. MÁJUS 31-ÉN TARTOTT 1 7011 Alap, Dózsa György utca 31. 25/221-102, 25/220-370 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZİKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2012. MÁJUS 31-ÉN TARTOTT SORON KÖVETKEZİ NYILVÁNOS ÜLÉSÉRİL

Részletesebben

13. Javaslat a Forrás Gyermek-Szabadidıközpont Alapító Okiratának módosítására. Tisztelt Közgyőlés

13. Javaslat a Forrás Gyermek-Szabadidıközpont Alapító Okiratának módosítására. Tisztelt Közgyőlés Javaslat a Forrás Gyermek-Szabadidıközpont Alapító Okiratának módosítására 13. Tisztelt Közgyőlés Az 1997. évi CXL. törvény a települési önkormányzatok kötelezı feladatává tette a könyvtári és közmővelıdési

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. /egységes szerkezetben/

ALAPÍTÓ OKIRAT. /egységes szerkezetben/ A 5/2010. (II. 15.) Többcélú Társ. határozat 3. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. A költségvetési szerv 1.1. Neve: KISKŐRÖSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS ÓVODÁJA, ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA,

Részletesebben

Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása

Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. április 26. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: IV-118/2774/2012. sz. határozat Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

19. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/756-3/2011 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. december 9-i nyilvános ülésére

19. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/756-3/2011 ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2011. december 9-i nyilvános ülésére 19. NAPIREND: Ügyiratszám: 1/756-3/2011 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2011. december 9-i nyilvános ülésére Tárgy: A 2012/2013. nevelési évben indítható óvodai csoportok, a 2012/2013. tanévben indítható

Részletesebben

Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. március 27-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma

Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2008. március 27-én megtartott nyílt ülésén hozott Határozat tartalma Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 2. Tel./fax: 25/273-002; 25/273-036; 25/271-833 honlap: www.pusztaszabolcs.hu e-mail: polghivatal@pusztaszabolcs.hu

Részletesebben

1. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /259-4 / 2008. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. május13 i rendkívüli nyilvános ülésére

1. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /259-4 / 2008. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. május13 i rendkívüli nyilvános ülésére 1. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /259-4 / 2008 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2008. május13 i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: A Széchenyi István Szakképző Iskola fenntartásának visszavétele a Veszprém

Részletesebben

KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. 11/i. napirendi pont Tárgyalja: ---

KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. 11/i. napirendi pont Tárgyalja: --- KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, FŐ TÉR 1. 11/i. napirendi pont Tárgyalja: --- Képviselő-testületi döntést, jóváhagyást igénylő ügy Tisztelt Képviselő-testület! A LUMNICZER SÁNDOR KÓRHÁZ-RENDELŐINTÉZET

Részletesebben

Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére. vezetıi referens

Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére. vezetıi referens E L İ T E R J E S Z T É S 1. Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2015. augusztus 18-i ülésére Tárgy: Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének /2015. ( ) önkormányzati rendelete

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2012. október 24-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a bizottság 2012. október 24-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA 12/2012. JEGYZİKÖNYV a bizottság 2012. október 24-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 50-52. TARTALOMJEGYZÉK 50/2012.(X.24.)

Részletesebben

XIX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2008. MÁRCIUS 28. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ

XIX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2008. MÁRCIUS 28. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ XIX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM 2008. MÁRCIUS 28. VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTİJE T A R T A L O M SZÁM TÁRGY OLDAL SZEMÉLYI RÉSZ 32/2008. (II. 15.) sz. határozat A megyei önkormányzat által alapított kitüntetı

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselı-testületének 2008. április 17-én tartott rendkívüli ülésérıl. Jelen vannak: Izsó Gábor polgármester, Barkász Sándor, Mészáros Sándor, Dr. Pálmai Tamás,

Részletesebben

M E G H Í V Ó. 2014. december 1-jén (hétfı) napjára 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

M E G H Í V Ó. 2014. december 1-jén (hétfı) napjára 8.00 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom. BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE M E G H Í V Ó Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl Jegyzıkönyv Készült 2008. szeptember 24-én megtartott munkaterv szerinti ülésérıl Jelen vannak:novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester Szilágyi Gábor Ifj. Paulusz József Cseh János Marton

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 9600 Sárvár, Várkerület 2. Pf. 78. Fax.: 95/320-230, Tel.:95/ 523-100 M E G H Í V Ó Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. március 31-én /csütörtök/ 16.00 órai

Részletesebben

53-65/2011. ikt. szám Az előterjesztés törvényes:

53-65/2011. ikt. szám Az előterjesztés törvényes: NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 9. sz. napirendi pont 53-65/2011. ikt. szám Az előterjesztés törvényes: dr. Barta László JAVASLAT a Nógrád Megye Önkormányzata, a BLSZSZK Fáy András Szakképző

Részletesebben

57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat

57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2009. június 25. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl: 57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Részletesebben

1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK...

1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... Dankó Pista Egységes Óvoda-Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium és AMI 4235 Biri, Mező Imre út 21., OM szám: 200446 E-mail: info@dankop.hu, Tel/Fax: 42/263-137, www.dankop.hu

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S 7. E L İ T E R J E S Z T É S Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. november 24-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Helytörténeti és Kulturális Egyesülettel kapcsolatos döntések Az elıterjesztést

Részletesebben

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szám: IV.128-1/2015. J E G Y ZİKÖNYV a Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselı-testülete 2015. február 4-én (szerdán) 9 óra 10 perckor a Polgármesteri Hivatal (Szekszárd, Béla király tér 8.)

Részletesebben

EURÓPAI PARLAMENT. Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 11.5.2005 EP-PE_TC2-COD(2002)0061 ***II AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA

EURÓPAI PARLAMENT. Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 11.5.2005 EP-PE_TC2-COD(2002)0061 ***II AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA EURÓPAI PARLAMENT 2004 2009 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 11.5.2005 EP-PE_TC2-COD(2002)0061 ***II AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely második olvasatban 2005. május 11-én került

Részletesebben

E L İ T E R J E S Z T É S

E L İ T E R J E S Z T É S A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KÖZGYŐLÉS E L N Ö K E Szám: VI. 690/2007. E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2007. június 28-ai ülésére Tárgy: Ingatlanhasznosítással összefüggı ügyek

Részletesebben

Munkaügyi Központ ZALA MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZİS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2010/2011. TANÉVBEN

Munkaügyi Központ ZALA MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZİS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2010/2011. TANÉVBEN Munkaügyi Központ Zalaegerszegi Kirendeltség és Szolgáltató Központja ZALA MEGYEI KÖZÉPISKOLÁK VÉGZİS TANULÓINAK ELHELYEZKEDÉSI SZÁNDÉKFELMÉRÉSE 2010/2011. TANÉVBEN 8900 Zalaegerszeg, Mártírok útja 42-44.

Részletesebben

Szalay István polgármester:

Szalay István polgármester: Kakucs Község Önkormányzata Képviselı-testülete 2366 Kakucs, Fı utca 20. sz. J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült a Kakucs Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. április 7-én (szerdán) du. 16

Részletesebben

A SIDINFO Nonprofit Kft alapító okiratának alábbiak szerinti módosításához kérem a Tisztelt Képviselı-testület jóváhagyását.

A SIDINFO Nonprofit Kft alapító okiratának alábbiak szerinti módosításához kérem a Tisztelt Képviselı-testület jóváhagyását. Javaslat a SIDINFO Nonprofit Kft. alapító okiratának módosításáról Tisztelt Képviselı-testület! A SIDINFO Nonprofit Kft. Sárospatak Város Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága 40/2014. (II.25.) számú határozata

Részletesebben

1/2015. (II. 18.) TH. Lajosmizsei Közfeladat-ellátó Társulás 2014. évi költségvetésének módosítása

1/2015. (II. 18.) TH. Lajosmizsei Közfeladat-ellátó Társulás 2014. évi költségvetésének módosítása Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató Társulás Társulási Tanácsa LMKOH/1854/1/2015. Lajosmizse és Felsılajos Köznevelési, Egészségügyi és Szociális Közszolgáltató

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2012. február 9-én megtartott rendkívüli ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének 2012. február 9-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jegyzıkönyv Készült: 2012. február 9-én megtartott rendkívüli ülésérıl Jelen vannak:novák Lajos polgármester Pálmai József Csonka József Dr. Pálinkási Csaba Bartók László képviselık Dr. Szabó Attila jegyzı

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek - Ungvár és Sárospatak

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja Javaslat a közoktatási intézmények alapító okiratának módosítására Előadó: Dr. Puskás Imre,

Részletesebben

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 25-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből

Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. augusztus 25-én megtartott zárt ülésének jegyzőkönyvéből 2011. augusztus 25-én megtartott zárt ülésének könyvéből 417/2011. (VIII. 25.) ( a határozat 2 oldal terjedelmű ) Balatonkenese Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta dr. Koczkás Sándor

Részletesebben

Javaslat a Babits Mihály Mővelıdési Ház és a Mővészetek Háza épületegyüttes élıerıs ırzése tárgyú megbízási szerzıdések fedezetének biztosítására

Javaslat a Babits Mihály Mővelıdési Ház és a Mővészetek Háza épületegyüttes élıerıs ırzése tárgyú megbízási szerzıdések fedezetének biztosítására AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 58. MELLÉKLET: 0 db. TÁRGY: Javaslat a Babits Mihály Mővelıdési Ház és a Mővészetek Háza épületegyüttes élıerıs ırzése tárgyú megbízási szerzıdések fedezetének biztosítására

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s

E l ő t e r j e s z t é s TATABÁNYA MEGYEI JOGÚ VÁROS ALPOLGÁRMESTERE E l ő t e r j e s z t é s Tatabánya Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. március 24-ei ülésére Tárgy: Az oktatási- és nevelési intézmények racionalizálási lehetőségei

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2009. december 14-én tartott ülésérıl.

Jegyzıkönyv. Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2009. december 14-én tartott ülésérıl. Jegyzıkönyv Készült Tatárszentgyörgy Község Képviselı-testülete 2009. december 14-én tartott ülésérıl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen vannak: Berente Imréné polgármester,

Részletesebben

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről.

Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. 1/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült az Öreglaki Községi Képviselő-testület 2010. február 17-én 16.30 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: - 7 fő települési képviselő, a csatolt

Részletesebben