Illóolajok szerepe a légúti megbetegedések alternatív terápiájában
|
|
- Miklós Gulyás
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 280 Gyógy sze ré szet Illóolajok szerepe a légúti megbetegedések alternatív terápiájában Ács Kamilla, Bencsik Tímea, Horváth Györgyi Bevezetés A légúti fertőzések az ősztől késő tavaszig terjedő időszak minden életkort érintő egyik leggyakoribb, ugyanakkor gyakran nehezen kezelhető kórképei közé tartoznak. A megbetegedések hátterében vírusok, baktériumok és gombák egyaránt állhatnak, azonban napjaink túlzott, illetve helytelenül megválasztott antibiotikumalkalmazása, valamint a rezisztencia-mechanizmusok fejlődése eredményeképpen egyre több ellenálló mikroorganizmussal találkozhatunk. Sajnálatos módon ez az egyre terjedő jelenség a klinikusok és szakorvosok által alkalmazott terápiás lehetőségeket jelentősen korlátozza, ezért folyamatos az igény új antimikrobás szerek fejlesztésére, valamint az antibakteriális terápiát kiegészítő alternatív gyógymódok kutatására. Manapság a betegek részéről tapasztalt nagyfokú érdeklődés a természetes gyógymódok és gyógynövények iránt fokozottan indokolttá teszi ezeknek a terápiás lehetőségeknek a behatóbb megismerését a gyakorló szakemberek számára. Légúti fertőzések A légúti megbetegedések két nagy csoportra oszthatók aszerint, hogy a fertőzés főként az alsó vagy a felső légutakat érinti. A WHO 2012-es felmérése szerint a halálozás 5%-áért az alsó légúti kórképek tehetők felelőssé, megelőzve ezzel a tüdőrák valamint a HIV/ AIDS áldozatainak számát [1]. A betegségeket kiváltó leggyakoribb mikroorganizmusokat a teljesség igénye nélkül az I. táblázatban foglaltuk össze [2, 3]. Vírusok Baktériumok A legtöbb megbetegedés az elsődleges mikrobával való találkozás eredményeként jön létre, azonban gyakoriak a főként vírusinfekciók mellett kialakuló másodlagos bakteriális fertőzések is. Bár a légutak igen gazdag normál flórával rendelkeznek, amelyben potenciális patogének is előfordulnak, ezek általában nem a kolonizált részeken, hanem a légutak más területein, illetve innen kikerülve a szervezet egyéb részeibe jutva okozhatnak komolyabb fertőzéseket (pl. Streptococcus pneumoniae, Haemophilus influenzae, Staphylococcus aureus) [2, 4]. A már kialakult betegség kezelése során fontos szempont, hogy amennyiben antibakteriális terápia alkalmazása indokolt, viszonylag szűkebb spektrumú, az adott baktériumra hatásos szer kerüljön kiválasztásra. A megfelelő döntéshez a szakember számára sokszor elengedhetetlen az érintett területekből vett minta laboratóriumi diagnosztikája, a vizsgálatot azonban nehezíti, hogy a normál flóra és a kórkép kialakulásáért felelős baktériumok elkülönítése sokszor problémákba ütközik. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy a különböző rezisztenciamechanizmusok jelenléte miatt a kórokozók a klasszikus anti mikrobás szerekkel szemben egyre ellenállóbbakká válnak. Fekvőbeteg intézménybe került legyengült immunrendszerű betegek esetén ezért fokozottan figyelembe kell venni a multidrog-rezisztens kórokozókkal való fertőzés kialakulásának lehetőségét [pl. meticillin- és vancomi cin-rezisztens S. aure us (MRSA, VRSA), illetve ESBL- termelő Klebsiella pneumoniae] [5]. A felső- és alsó légúti fertőzések leggyakoribb kiváltó ágensei Alsó légúti infekciók Felső légúti infekciók Adenovírus Rhinovírus Influenza- és Parainfluenza vírus Coronavírus Rhinovírus Adenovírus Coronavírus Coxsackie A Respiratory syncytial virus (RSV) Ebstein-Barr vírus (EBV) Respiratory syncytial virus (RSV) Streptococcus pneumoniae Streptococcus pyogenes Haemophilus influenzae S. pneumoniae H. influenzae b S. aureus Moraxella catarrhalis H. influenzae Mycoplasma pneumoniae M. catarrhalis Staphylococcus aureus, MRSA Pseudomonas aeruginosa I. táblázat
2 A rezisztencia növekvő terjedésének korlátozása szempontjából gyakorló szakemberként fontos felhívnunk a betegek figyelmét az antibakteriális terápia helyes alkalmazására, a kezelés megszakításának veszélyeire, valamint a cseppfertőzés kockázatára, amelynek elhárításával elkerülhető a még inkább ellenálló kórokozók kialakulása, valamint a betegségek továbbterjedése. A betegek leggyakrabban a nátha és influenza tüneteivel érkeznek a szakemberekhez, amelyek hátterében döntő többségben vírusos infekció áll, ezért az antibakteriális terápia ilyen esetekben nem indokolt, így csupán a tünetek (pl. orrdugulás, köhögés, láz) mérséklésére szolgáló vény nélküli készítményeket áll módunkban javasolni [3, 4, 6, 7]. Az egyre növekvő antibiotikum-rezisztencia, valamint az új, ellenálló kórokozók terjedése miatt a már meglévő gyógyszerek mellett folyamatosan szükségünk van olyan új terápiás lehetőségek és ágensek felkutatására, amelyek hatékony megoldást kínálhatnak a légúti kórképek kezelésében. Az elmúlt évtizedben számos in vitro tanulmány igazolta a növényi eredetű illóolajok Gram-pozitív és Gram-negatív kórokozókkal szembeni hatékonyságát. Napjainkban számos vény nélkül kapható, valamint a Szabványos Vényminták gyűjteményben (FoNo VII.) szereplő légúti indikációjú készítmény hatóanyagaként fordulnak elő [4, 8]. Komplex összetételüknek köszönhetően több támadásponton kifejtett hatásmechanizmussal képesek elpusztítani a mikroorganizmusokat, ezért valószínűsíthető, hogy rezisztencia is nehezebben fejlődik ki velük szemben. Ennek ismeretében az illékony karakterű olajok mindenképpen figyelmet érdemelnek, mint az antimikrobás terápia hatékony kiegészítői. Illóolaj jellemzések A VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben több mint 25 illóolaj hivatalos. Ezek közül légúti megbetegedések esetén az eukaliptusz, a kakukkfű, a borsmenta, az ánizs, a keserű édeskömény és az erdei fenyő illóolaját alkalmazzák leggyakrabban. Az Európai Gyógyszerügynökség (European Medicines Agency, EMA) gyógynövény-monográfiái az illóolajok gyógyászati alkalmazását elsősorban a tradicionális és a régóta fennálló használat ( long-standing use ) alapján javasolják. Ebben a részben a fent említett illóolajokat röviden jellemezzük és csak a légúti betegségek kezelésében betöltött szerepüket emeljük ki. Az adagolásokat és ellenjavallatokat a könnyebb áttekinthetőség miatt a II. táblázatban foglaltuk össze. Eukaliptuszolaj A színtelen vagy halványsárga eukaliptusz illóolajat (Eucalypti aetheroleum) az Ausztráliában honos, ábra Eucalypti folium Myrtaceae családba tartozó Eucalyptus globulus Labill., E. polybractea R.T. Baker és E. smithii R.T. Baker leveleiből (Eucalypti folium, 1. ábra) vagy fiatal hajtásvégeiből nyerik vízgőz-desztillációval és az azt követő finomítással. Az illóolaj kámforra emlékeztető aromás szagú és égető ízű, fő komponense az 1,8-cineol (eukaliptol, 70-90%) [9]. Jellemzők és felhasználás [10]: Belsőleges felhasználását illetően elsősorban standardizált készítményekben találkozhatunk vele, így használata biztonságos. Az illóolaj fertőtlenítő, hurutoldó, köptető hatású, főként légúti megbetegedések (bronchitis, megfázás) gyógyításánál használható az adjuváns terápia részeként. Kakukkfűolaj A Lamiaceae családba tartozó közönséges vagy orvosi kakukkfű (Thymus vulgaris L.) a Földközi-tenger vidékén honos, hazánkban termesztett, évelő növény, amelynek földfeletti, virágzó hajtását (Thymi herba, 2. ábra) már régóta használják a gyógyászatban. Az ókorban halotti testek balzsamozására alkalmazták erős fertőtlenítő hatása miatt. A spanyol kakukkfű (T. zygis L.) elsősorban Spanyolországban és Portugáliában honos, kistermetű, fehér virágú növény. A növények földfeletti része 1-5%, erősen aromás, timolra emlékeztető illatú illóolajat (Thymi aetheroleum) tartalmaz, amelyet vízgőz-desztillációval állítanak elő. Fő komponense a fenolnál 25-ször erősebb fertőtlenítő hatású timol (25-50%). Ezen felül 15-28%-ban p-cimolt, továbbá γ-terpinént, linaloolt és karvakrolt is tartalmaz [9]. Jellemzők és felhasználás [9, 11]: Illóolaját inhalálva és a növényből készült forrázatot elfogyasztva megfázásban a köpet felszakadásának elősegítésére, felső légúti hurutos megbetegedésekben, bronchitis esetén alkalmazzák. Ezen kívül az il-
3 ábra: Thymi herba 3. ábra: Menthae piperitae folium lóolaj antibakteriális, antivirális és antifungális hatású. Preklinikai vizsgálatokban bizonyították, hogy a szekretomotoros hatásért az inhalált vagy a bélből felszívódott és a tüdőben kiválasztódott illóolaj-komponensek a felelősek. A humán vizsgálatok nagy része régi, és nem felel meg a mai elvárásoknak, ezért gyógyászati felhasználása többnyire a tradicionális tapasztalatokon és a preklinikai vizsgálatok eredményein alapul. A FoNo VII.-ben a Tinctura thymi több expectoráns készítmény összetevője. szerűek. A nedves inhalálás (pl. fürdővízbe csepegtetett illóolajjal) főként gyermekek esetén előnyös, mivel így kizárható a leforrázás veszélye. Természetesen alkalmazhatunk száraz inhalálást is, ekkor a beteg egy tiszta zsebkendőre cseppentett illóolajat lélegez be [9]. Borsmentaolaj A szintén Lamiaceae családba tartozó bors(os)menta (Mentha piperita L.) napjainkban a legnagyobb mennyiségben felhasznált mentafaj. Szinte minden földrészen termesztik, eredetét tekintve, egyes felfogások szerint a Távol-Keletről, mások szerint Angliából terjedt el kultúrnövényként. 1-3%-nyi színtelen, halványsárga vagy halvány zöldessárga illóolaját (Menthae piperitae aetheroleum) az anyanövény leveléből (3. ábra) vízgőz-desztillációval állítják elő. Szaga és íze jellegzetes, amelyhez kellemes hűsítő utóérzet társul, fő komponense a mentol [9]. Jellemzők és felhasználás [9, 12]: Az illóolaj komponensei lipofil tulajdonságuknak köszönhetően könnyen felszívódnak a bőrön, légutakon, illetve a gasztrointesztinális nyálkahártyákon keresztül. Stimulálják a váladékot termelő mirigyek aktivitását, és csökkentik a viszkózus nyák képződését a hörgőkben, ezért előnyösen alkalmazható köptetőként is. A FoNo VII. kiadásában hivatalos Unguentum nasale-ban a borsmenta illóolaján felül az eukaliptuszolaj biztosítja a légzés megkönnyítését, a benne található bórsav pedig enyhe antiszeptikus hatást fejt ki. A mentol-tartalmú orrcseppek, sprayk csökkentik a nyálkahártya gyulladás követeztében fellépő fokozott váladéktermelést, ezért az olajos orrcseppeket náthában előszeretettel alkalmazzák, de garat- valamint gégegyulladás esetén is nép- Ánizsolaj A közönséges ánizs (Pimpinella anisum L.) az Apiaceae családba tartozó egyéves gyógynövény. Főként a Földközi-tenger partvidékén és Kis-Ázsiában honos, hazánkban termesztik. Száraz, érett ikerkaszat terméséből (Anisi fructus) (4. ábra) vízgőz-desztillációval nyert illóolaja (Anisi aetheroleum) tiszta, színtelen vagy halványsárga, könnyen folyó folyadék, amely a termésben 2-6%-ban található meg. Fő komponense a transz-anetol (80-95%), kisebb mennyiségben (0,5-5%) izomerjét, az esztragolt (metil-kavikolt) is tartalmazza [9]. Jellemzők és felhasználás [14]: Az illóolaj állatkísérletekben megfigyelt expectoráns, szekretolitikus és bronchodilatátor hatását a légutak hurutos megbetegedései, bronchitis, váladékképződéssel járó köhögés, idült gyulladásos légzőszervi betegségek, meghűlés és nátha esetén légzéskönnyítő 4. ábra: Anisi fructus
4 Illóolaj Eukaliptusz Kakukkfű Borsosmenta Ánizsolaj 283 II. táblázat Légúti betegségekben használható illóolajok adagolása és ellenjavallatai Adagolás Ellenjavallat [9, 10, 11, 12, 13, 14] [9, 10, 11, 12, 13, 14, 15] Belsőleg: mg kapszulában, Belsőleg az emésztőszervrendszer gyulladásos betegsé 2-5 alkalommal naponta. geinél, epehólyag gyulladásnál, májbetegség esetén. Inhalálás: 3-8 csepp illóolaj 250 ml 4-5 ml elfogyasztása egy felnőtt számára is végzetes meleg vízbe, 1-3 alkalommal naponta. kimenetelű lehet. A mérgezés tünetei: gyomorégés, Bedörzsölőben: 25%-os (V/V%) hányás, légzési nehézség, majd légzésbénulás. illóolaj-tartalom. Csecsemőknél és kisgyermekeknél, különösen az arcon, Kenőcs: 1,3% (V/m) illóolaj-tartalom, orr környékén, mivel szintén légzési nehézséget válthat csak felnőttek és 12 év feletti ki. gyermekek számára. A kenőcsöt Várandóság és szoptatás (nem állnak rendelkezésre a vékony rétegben a háton illetve biztonságos használatot alátámasztó adatok). mellkason alkalmazni, naponta 1-3 alkalommal. Pasztilla: 0,2-15 mg illóolajtartalom, lassan feloldani a készítményt a szájban, fél-1 óránként megismételhető. Szájvíz: illóolaj-tartalom 0,9 mg/ ml; 20 ml használható gargalizálásra naponta kétszer. Inhalálás: 3-5 csepp illóolaj 1 liter kb. Várandóság és szoptatás (nem állnak rendelkezésre a 60 C-os vízbe, kb percig. biztonságos használatot alátámasztó adatok). Gyermekek: csak 5 éves kor felett! Külsőleges használat: kontakt dermatitis, bőrirritáció kialakulhat. Inhalálás: 3-5 csepp illóolaj Gyermekek (3 éves kor alatt) és asztmások: bronchus meleg vízbe, esetleg kamillateába görcsöt, gégefedő-ödémát, légzésmegállást okozhat. cseppentve. Nagy mennyiség hosszú időn át történő fogyasztása Külsőleg: 5-20% illóolaj-tartalmú interstitiális nephritis és veseelégtelenség kialakulását kenőcs, orrkenőcsben 5%. eredményezheti. Epehólyag-gyulladás, súlyos májkárosodás. Kizárólag felnőttek részére μl Apiaceae allergia ánizsolaj, napi háromszor (két hétnél 18 éves kor alatt való alkalmazása elegendő bizonyíték hosszabb ideig történő használata nem hiányában nem javasolt. tanácsolt.) Vérlemezke-aggregációt gátló, glükóz felszívódását elősegítő és ösztrogén-szerű hatásának köszönhetően alkalmazása diabétesz, ösztrogén-dependens daganatok, illetve vérképzési zavarok és antikoaguláns kezelés alatt ellenjavallt. Várandóság és szoptatás (nem állnak rendelkezésre a biztonságos használatot alátámasztó adatok). lsd. ánizsolaj. lsd. ánizsolaj. Keserű édesköményolaj Erdei fenyőolaj Inhalálás: néhány csepp illóolajat meleg vízbe cseppenteni és beléle gezni. Fürdő: 0,025 g illóolajat 1 liter vízbe. Előtte célszerű az illóolajat növényi eredetű zsíros olajban elkeverni, mert ezzel is csökkenthető a bőrirritáció lehetősége. kenőcsökben használják ki. Az orálisan alkalmazott transz-anetol ösztrogén-szerű hatását patkányokon végzett kísérletekben figyelték meg először. Valószínűsítik, hogy a hatás az anetolnak és metabolitjának a dietil-stilbösztrolhoz való szerkezeti hasonlóságán alapul. Keserű édesköményolaj A keserű édeskömény (Foeniculum vulgare Mill. Asztma, szamárköhögés esetén, mivel a hörgők görcsét fokozhatja. Szívelégtelenség, láz, magas vérnyomás esetén nem alkalmazható fürdőként. subsp. vulgare var. vulgare) az Apiaceae családba tartozó gyógynövény, az ánizshoz hasonlóan főként a Földközi-tenger partvidékén honos, hazánkban termesztik. Termése (Foeniculi amari fructus, 5. ábra) 4%-nyi illóolajat (Foeniculi amari fructus aetheoleum) tartalmaz, amelyet vízgőz-desztillációval vonnak ki. A színtelen vagy világossárga színű, keserű ízű illóolaj fő komponense az ánizsolajhoz hasonlóan, a transz-anetol, ezen kívül izomerét, az esztragolt is tartalmazza [9].
5 ábra: Foeniculi amari fructus Jellemzők és felhasználás [9, 15]: A keserű édeskömény illóolajat köptetőként alkalmazzák meghűlés, légúti betegségek esetén, de transzanetol tartalma miatt számolni kell ösztrogén-szerű hatásával is (lsd. ánizsolaj ellenjavallat). Erdeifenyő-olaj Az erdei fenyő (Pinus silvestris L.) a Pinaceae családba tartozó, Európa északi részén illetve Észak-Amerikában honos faj, több országban termesztik. Tiszta, színtelen vagy halványsárga, jellegzetes szagú illóolaját (Pini silvestris aetheroleum) friss tűleveleiből és ágvégeiből vízgőz-desztillálással állítják elő. Fő komponensei az α- és β-pinén, a borneol és a bornil-acetát [9]. Jellemzők és felhasználás [9]: Az erdeifenyő olaj gyógyászati alkalmazása a régóta fennálló használatból származó tapasztalatokon alapul, modern humán vizsgálatok nem támasztják alá. Elsősorban légúti betegségek, pl. hörghurut, megfázás, arc- és homloküreg-gyulladás kezelésében alkalmazzák. Megtalálható inhaláló szerekben (Aethero leum pro inhalatione, FoNo VII.) és mellkas bedörzsölőkben (Unguentum cum aetheroleo pro parvulo, FoNo VII.) is. Antibakteriális hatása gyengébb, mint például a kakukkfű vagy eukaliptusz illóolajoké. Az erdeifenyő olaja csak rövid ideig tárolható (kb. fél év), gyantásodott illóolaját semmi esetre sem szabad gyógyászati célokra felhasználni. Humán bizonyítékok Szakirodalmi áttekintés után megállapítható, hogy a legtöbb humán vizsgálatot az 1,8-cineollal és a mentollal végezték. A 2010-ben megjelent Handbook of Essential Oils c. könyvben egy teljes fejezet foglalkozik az 1,8-cineol légúti betegségekkel kapcsolatos hatásaival [16]. Az összefoglaló szerint az 1,8-cineol és az eukaliptusz illóolaj akut és krónikus bronchitis, COPD, megfázás és sinusitis gyógyításában alkalmazható. Egy esettanulmányban egy hároméves, RSV (respiratory syncytial virus)-fertőzött gyermek szobájában hat óránként párologtattak egy illóolaj-keveréket (összetevők: Lavandula latifolia, Thymus mastichina, Balsam abies és Mentha x piperita), légzési paraméterei már 12 óra múlva javultak [17]. Egy másik kísérletben, 3060 beteg bevonásával, a Pinimentol mellkasbedörzsölő kenőcs (összetevők: eukaliptusz illóolaj, fenyő illóolaj, mentol) hatását tanulmányozták. Átlagosan nyolc napon át alkalmazták felső légúti panaszok (megfázás, akut és krónikus bronchitis, hurutos köhögés, rekedtség) enyhítésére. Csak 22 beteg (0,7%) esetében léptek fel mellékhatások, pl. bőrirritáció, köhögés, nehézlégzés, nyálkahártya irritáció [18]. Egy kisebb esetszámú (24 fő) vizsgálatban szintén egy keveréket (összetevők: 9% eukaliptusz illóolaj, 35% kámfor, 56% mentol w/w) inhaláltattak a megfázás tüneteivel küzdő betegekkel, akik ezután légzésfunkciós vizsgálaton estek át. Az inhalálás után már 1 óra múlva a 22 vizsgált paraméter közül 14-ben (pl. FVC: erőltetett kilégzési vitálkapacitás, FEV1: az első másodpercben mért térfogat erőltetett kilégzés közben, FEV3: a harmadik másodpercben mért térfogat erőltetett kilégzés közben, PEF: kilégzési csúcsáramlás, MEF25: erőltetett kilégzési áramlás, amikor már csak az FVC 25%-a van a tüdőben) javulást mértek [19]. Egy randomizált, kettős-vak placebo kontrollos vizsgálatban egy illóolajokat tartalmazó spray (összetevők: Eucalyptus citriodora, E. globulus, Mentha x piperita, Origanum syriacum és Rosmarinus offici na lis) hatását tanulmányozták 34 felső légúti fertőzésben szenvedő beteg bevonásával. 3 napig alkalmazták a készítményt naponta 5 alkalommal. Három nap után a kezelt csoport tagjainak tünetei (pl. köhögés, rekedtség, torokfájás) javulást mutattak [20] ban egy multicentrikus, randomizált, kettősvak placebo-kontrollos klinikai vizsgálatban a Gelo Myrtol (= Myrtol ) illóolaj-tartalmú készítmény (ös szetevők: eukaliptuszolaj, édesnarancs olaj, citromolaj, mirtuszolaj) hatását tanulmányozták akut bronchitisben. A vizsgálatba bevont 413 beteg közül 202 kapta a készítményt (300 mg, 4 kapszula naponta) két héten át. A különböző alsó- és felső légúti betegségek kezelésében Németországban jelenleg is népszerű készítmény csökkentette a nappali és éjszakai köhögési periódusokat, így a betegek nyugodtabban tudtak pihenni [21]. Hazai forgalomban lévő illóolaj-tartalmú készítmények Jelenleg hazánkban számos illóolajat vagy illóolaj-tartalmú növényekből készült kivonatot tartalmazó gyógyszer és gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény van forgalomban, amelyek a megfázás tüneteinek enyhítésére alkalmazhatók (III. és IV. táb-
6 285 III. táblázat Gyakoribb, a megfázás tüneteit, köhögést enyhítő, illóolajat, ill. illóolaj-tartalmú növényekből készült kivonatot tartalmazó gyógyszerek Készítmény Vonatkozó ajánlás a termék betegtájékoztatójából /forgalmazó cég honlapjáról Aetheroleum pro inhalatione FoNo VII. Expectoráns, a vízgőzzel telített levegő belélegzése oldja a nyálkahártyára tapadt váladékot, az illóolaj emellett enyhe izgató hatása révén elősegíti annak felköhögését. Javallat: a tracheobronchialis rendszer váladékképződéssel járó gyulladásos folyamatai. Baby Luuf illóolajos kenőcs (Apomedica Meghűléses betegségekben, köhögés, nátha, torokgyulladás külsőleges kezelésére. Pharmazeutische Produkte GmbH) OGYI-TN-13/01 Bronchipret filmtabletta (Bionorica SE) Heveny és idült hörghurut kezelésére alkalmas, amikor fokozott OGYI-T-9642/05-07 váladékképződés és köhögés áll előtérben. Bronchipret szirup (Bionorica SE) Növényi eredetű hatóanyagokat tartalmazó, hörghurut kezelésére szolgáló OGYI-T-9642/01, OGYI-T-9642/02 készítmény, köptető. Heveny és idült hörghurut fellángolása esetén alkalmazható, amikor fokozott váladékképződés és köhögés áll előtérben. Bronchostop köhögés elleni belsőleges Megfázáshoz társuló köhögés esetén a viszkózus nyák felköhögését elősegítő köptetőszerként ajánlott. gumipasztilla (Kwizda Pharma GmbH) OGYI-TN-46/01, OGYI-TN-46/02 Bronchostop köhögés elleni belsőleges A torokban lévő irritáció enyhítésére és megfázáshoz társuló köhögés esetén köptetőszerként. oldat (Kwizda Pharma GmbH) OGYI-TN-45/01 Bronchostop sine cukor és alkoholmentes, A torokban lévő irritáció enyhítésére és megfázáshoz társuló köhögés esetén kakukkfű és orvosi ziliz tartalmú köhögés köptetőszerként. elleni belsőleges oldat (Kwizda Pharma GmbH) OGYI-TN-45/02, OGYI-TN-45/03, OGYI-TN-45/04, OGYI-TN-45/05 Chiana-olaj (Bio-Diät-Berlin GmbH) A felső légutak megfázásos megbetegedései esetén a tünetek enyhítésére. OGYI-TN-26/01, OGYI-TN-26/02 Decoctum saponariae FoNo VII. Expectoráns, javallat: a tracheobronchialis rendszer váladékképződéssel járó gyulladásos folyamatai. Elixirium thymi compositum FoNo VII. Expectoráns, javallat: a tracheobronchialis rendszer gyulladásos folyamatai. Elixirium thymi compositum FoNo A felső légutak gyulladásos folyamatainak kezelésére alkalmazható. VII. Hungaro-Gal (Hungaro-Gal Gyógyszergyártó Kft.) OGYI-T-20558/01. Elixirium thymi compositum FoNo VII. A légcső és a hörgők gyulladásos folyamatainak kezelésére. Naturland (Naturland Magyarország Kft.) OGYI-T-9852/01 Eukaliptusz Scherer lágy kapszula (R.P. A légutak megfázásos megbetegedéseinek kezelésére alkalmas. Alkalmazása a sűrű nyákképződéssel járó megfázásos jellegű légúti megbetegedések Scherer GmbH & Co. KG) kezelésére javasolt. OGYI-T-8011/ TT* Gutta expectorans composita FoNo VII. Expectoráns, javallat: emphysema, krónikus bronchitis. Gutta expectorans FoNo VII. Expectoráns, javallat: a légutak váladékozással járó gyulladásos folyamatai. Hustagil szirup (Dentinox Gesellschaft A légutak meghűléses megbetegedéseinek kezelésére, úgymint köptető a für pharmazeutische Präparate Lenk & meghűléshez társuló köhögés esetén. Schuppan KG) OGYI-TN-35/01 Infusum ipecacuanhae FoNo VII. Expectoráns, javallat: a légutak váladékozással járó gyulladásos folyamatai. Infusum ipecacuanhae pro parvulo FoNo Expectoráns, javallat: a légutak váladékozással járó megbetegedései. VII. Ivypan szirup (Dronania Traditionelle Köptető, a meghűléshez társuló köhögés esetén. Arzneimittel aus Bad Wörishofen GmbH) OGYI-TN-18/01 Mixtura pectoralis FoNo VII. Mucoplant Dr. Theiss Eukaliptusz és fenyőolaj kenőcs (Dr. Theiss Naturwaren GmbH) OGYI-T-22433/01 Expectoráns, javallat: a légutak váladékozással járó megbetegedései. Külsőleges használatra és inhalációs gőz képzéséhez alkalmazható, a megfázásos tünetek (pl. szövődményekkel nem járó nátha, rekedtség, hörghurut) enyhítésére. Folytatás a következő oldalon
7 286 Folytatás az előző oldalról Készítmény Vonatkozó ajánlás a termék betegtájékoztatójából /forgalmazó cég honlapjáról Mucoplant Dr. Theiss Kakukkfű ánizsolajjal Köptetőként használt hagyományos növényi gyógyszer meghűléshez társuló belsőleges oldatos cseppek (Dr. Theiss köhögés esetén. Naturwaren GmbH) OGYI-TN-32/01 Oleum pro inhalatione FoNo VII. Expectoráns, javallat: a légutak váladékozással járó gyulladásos folyamatai. Pulvis expectorans FoNo VII. Expectoráns, javallat: a bronchiális váladék eltávolításának megkönnyítésére. Suspensio expectorans FoNo VII. Expectoráns, javallat: bronchitis sicca. Suspensio terpini FoNo VII. Expectoráns, váladékfolyósító, javallat: a légutak hurutos megbetegedései. Unguentum cum aetheroleo pro parvulo Bronchosecretolyticum, javallat: a légutak hurutos megbetegedései. FoNo VII. Unguentum nasale FoNo VII. Rhinologicum, antisepticum, javallat: rhinitis subacuta, rhinitis chronica esetén, rhinitis siccában esetenként elbírálva. *TT: törzskönyvből törölt készítmények, de lejárati idejükig még forgalomban lehetnek (max. 5 évig) IV. táblázat Gyakoribb, a megfázás tüneteit, köhögést enyhítő, illóolajat, ill. illóolaj-tartalmú növényekből készült kivonatot tartalmazó gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények Készítmény Vonatkozó ajánlás a termék betegtájékoztatójából /forgalmazó cég honlapjáról Amol heilkrautergeist (Nycomed Megfázás okozta tünetek (nátha, köhögés, légcsőhurut) enyhítésére, enyhébb esetben Pharma Kft.) megszüntetésére. OGYI-318/1992 TT* Baby Luuf balzsam (Apomedica Meghűléses betegségekben, köhögés, nátha, torokgyulladás külsőleges kezelésére ajánlott. Légcsőhurut, hörghurut, valamint makacsul ismétlődő hurutos állapotok Pharmazeutische Produkte gyógyszeres kezelésének kiegészítésére alkalmazható. GmbH) OGYI-547/1995 Bronchovit kapszula (Gradiens A készítményben található illóolajok hatóanyagai a felső légutak nyálkahártyáin Kft.) választódnak ki. Elősegítik a letapadt váladék elfolyósítását, így megkönnyítik annak OGYI-618/1996 kiürülését. Az összetevők antibakteriális hatással is rendelkeznek, így csökkentik a felső légutak, orrmelléküregek fertőzéses megbetegedésének esélyét. Felső légúti megbetegedések esetén különösen az őszi és tavaszi influenzás időszak idején a tünetek (köhögés, nátha) enyhítésére, a fertőzések kialakulásának megelőzésére, a gyulladásos folyamatok gyógyulásának elősegítésére. Szennyezett levegőjű helyen dolgozóknál és erős dohányosoknál a felső légutak nyálkahártyáin letapadt váladék kiürítésének elősegítésére, a krónikus köhögés csökkentésére. Carmol csepp (Penta Pharma Légúti megbetegedések (köhögés, hörghurut) és megfázás esetén. Kft.) OGYI-534/1995 China olaj inhalátorral (Penta Felső légutak meghűléses, megfázásos tüneteire. Pharma Kft.) OGYI-920/2004 Diapulmon inhalációs cseppek Különböző felső légúti megbetegedések köhögés, rekedtség, nátha, valamint (Pannonpharma Kft.) légcsőhurut kezelésére ajánlott. OGYI-695/1998 Kinder Luuf balzsam (Volmix Megfázás, hűléses megbetegedés: köhögés, nátha, torokfájással és rekedtséggel járó Kft.) torokgyulladás külsőleges kezelésére ajánlott. Légcsőhurut, hörghurut, valamint OGYI-548/1995 makacsul ismétlődő hurutos tünetek gyógyszeres kezelésének kiegészítésére javasolt. Meghűléses betegségek, influenzás fertőzések megelőző és kiegészítő kezelésére Klosterfrau Melisana alkalmazható a készítmény. koncentrátum (M.C.M. Klosterfrau Vertiebsgesellschaft GmbH) OGYI-415/1993 TT* Meghűlés, légúti fertőzések és hurutok, valamint köhögés és hörghurut kiegészítő Légzéskönnyítő mellkenőcs kezelésére ajánlott. Köptető és görcsoldó hatása révén krónikus hörghurut esetén is felnőttnek (Naturland alkalmazható. Magyarország Kft.) OGYI-887/2002 Meghűlés, légúti fertőzések és hurutok, valamint köhögés és hörghurut kiegészítő Légzéskönnyítő mellkenőcs kezelésére ajánlott. Köptető és görcsoldó hatása révén krónikus hörghurut esetén is gyermeknek (Naturland alkalmazható. Magyarország Kft.) OGYI-886/2002
8 Naturland orrkenőcs (Naturland Magyarország Kft.) OGYI-904/2003 Tiger balm red (Haw Par Healthcare Ltd.) OGYI-762/2000 Tiger balm white (Haw Par Healthcare Ltd.) OGYI-761/ Meghűlés, különböző légúti fertőzések és hurutok, valamint az ezekhez társuló köhögés esetén ajánlott. Tisztítja és fertőtleníti az orrjáratokat, a gyulladt bőrt nyugtatja, váladékoldó hatása révén az akut és krónikus hörghurut kezelésére is alkalmas. Megfázásos tünetekben nátha, köhögés, torokfájás, hörghurut a légzés megkönnyítésére. Megfázásos tünetekben nátha, köhögés, torokfájás, hörghurut a légzés megkönnyítésére. *TT: törzskönyvből törölt készítmények, de lejárati idejükig még forgalomban lehetnek (max. 5 évig) lázat a novenyigyogyszer.hu, gyogytermektar.hu és ogyei.hu adatbázisok alapján). A gyári termékek mellett a FoNo VII.-ben is található 14 megfázás elleni készítmény. Az étrendkiegészítők között is több ilyen indikációjú terméket lehet találni, de ezeket heterogén minőségük miatt összefoglalónkban nem szándékoztunk szerepeltetni. A III. és IV. táblázatból hiányoznak azok a készítmények, amelyek bár tartalmaznak illóolajat, de nem hatóanyagként, csupán segédanyagként (pl. Halset 1,5 mg préselt szopogató tabletta, Prospan belsőleges oldatos cseppek, Mucoplant Dr. Theiss Lándzsás útifű szirup). A piacon kapható számos, a megfázás tüneteit hatékonyan csillapító monoteát, ill. teakeveréket terjedelmi okokból szintén nem soroltuk fel. Összefoglalás 1. Gyakorló szakemberként fontos figyelmet szentelnünk az antibiotikum-rezisztencia jelenségének növekvő terjedésére, ennélfogva az antibakteriális terápia ésszerű és megfelelő alkalmazására. 2. Az elmúlt évtizedek növényi hatóanyagokkal történt ígéretes in vitro és in vivo vizsgálatai alapján megfontolandó lenne ezeket az eredményeket a napi orvosi/gyógyszerészi gyakorlatban is hasznosítani. 3. Érdemes megemlíteni, hogy a legtöbb humán vizsgálatban általában csak egy adott készítmény hatását kutatják, de nem minden esetben történik mikrobiológiai mintavétel a betegből. Pedig közismert, hogy a különböző légúti betegségek hátterében, sok esetben bakteriális vagy vírusfertőzés áll. A megfelelő készítmények kiválasztásánál, legyen az antibiotikum vagy illóolaj-tartalmú, a hatékony terápia szempontjából fontos lenne ismerni minden egyes beteg panaszainak mikrobiológiai eredetét is. 4. A szakirodalmi ajánlásoknak megfelelően az általunk összegzett készítményekben leggyakrabban a kakukkfű, eukaliptusz, fenyő és különböző menta fajok illóolaja vagy drogja fordul elő. Érdekes, hogy ánizst csak FoNo-s készítmények tartalmaznak. Nem egy termékben találunk még citromot vagy citromfüvet, fahéjat, narancsot, kardamont, szegfűszeget, levendulát vagy szerecsendiót is, keserű édesköményt azonban egy sem tartalmaz. 5. Szintén érdemes lenne áttekinteni a már régóta alkalmazott magisztrális készítmények receptúráját, hatékonyság, valamint a megfelelő adagolás pontosítása céljából. IRODALOM 1. Pál T.: Az orvosi mikrobiológia tankönyve. Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, (2012). 2. World Health Organization: Ten leading causes of death. who.int/gho/data/view.wrapper.mghemortcause102012?lang=en [letöltve: 2015 február 13.] 3. Horváth Gy, Ács K.: Flavour Frag. J.,30, (2015). 4. Princz Gy., Kende É., Gacs M.: Epinfo 30, (2002). 5. Müller, Zs.: Gyógyszerész Továbbképzés 9(6), (2015). 6. Ternák, G.: Gyógyszerész Továbbképzés 8(6), (2014). 7. Szabó, Sz.: Gyógyszerész Továbbképzés 9(1), 5 9 (2015). 8. Babulka, P.: Gyógyszertári Practicum Novum, 15(7), (2011). 9. Csupor, D., Szendrei K. (szerk.): Gyógynövénytár. Útmutató a korszerű gyógynövényalkalmazáshoz. 2., bővített, javított kiadás. Medicina, Budapest, 2012, pp , , , , , library/herbal_community_herbal_monograph/2014/05/ WC pdf (letöltve: február 1.) Community_herbal_monograph/2010/12/WC pdf (letöltve: február 1.) 12. Formulae Normales VII. Szabványos vényminták. OGYI, Budapest, library/herbal_community_herbal_monograph/2010/01/ WC pdf (letöltve: február 1.) Community_herbal_monograph/2014/06/WC pdf (letöltve: február 1.) eu/docs/en_gb/document_library/herbal_community_ herbal_monograph/2009/12/wc pdf (letöltve: február 1.) 16. Harris, B.: in Handbook of Essential Oils. Science, Technology, and Application, (Eds: K. H. Can Baser, G. Buchbauer), CRC Press, Taylor & Francis Group, New York, 2010, pp Kamyar, M.H.: United States Patent Application Publication: Essential Oil Diffusion, Patent US A1, 02 July Kamin, W., Kieser, M.: Phytomedicine 14, 787 (2007). 19. Cohen, B.M., Dressler, W.E.: Respir. 43, 285 (1982). 20. Ben-Arye, E., Dudai, N., Eini, A., Torem, M., Schiff, E., Rakover, Y.: Evid. Based Complement. Alternat. Med. 2011, 2011, 7 pages, Article ID Gillissen, A., Wittig, Th., Ehmen, M., Krezdorn, H.G., de Mey, C.: Drug. Res. 63, 19 (2013).
9 288 Ács K., Bencsik T., Horváth Gy., The role of essential oils in the alternative therapy of respiratory infections. Due to the increasing prevalence of antibiotic resistance, it is highly important to rationalize the treatment of respiratory tract infections. The antimicrobial effect of several medicinal plants has been proved in in vitro models in the past decades, but the usefulness of these promising plants in the clinical practice should still be confirmed by human studies. It would also be worth trying to review the recipes of our currently used magistral preparations, and rewrite them based on the newest results. The European Herbal Monographs recommend the essential oil of thyme, eucalyptus, pine, anise, bitter fennel, and peppermint for the adjuvant treatment of respiratory infections, and except for bitter fennel, these essential oils can be found in many products on the market. Pécsi Tudományegyetem GYTK Farmakognóziai Intézet, Pécs, Rókus u A dolgozathoz tartozó tesztkérdések az utolsó oldalon találhatók SZÁSZ KÁLMÁN-DÍJ A Szász Kálmán-díj (alapítva 2015-ben) a Magyar Gyógyszerészeti Társaság Gyógynövény Szakosztályának elismerése a kiemelkedő eredményekkel rendelkező fiatal gyógynövénykutatók számára. A díj névadója Szász Kálmán gyógyszerész ( ), a hazai gyógynövénykutatás és a gyógynövény-alapú gyógyszergyártás kiemelkedő alakja, a Richter Gedeon Gyógyszergyár növénykémiai osztályának volt vezetője. A Szász Kálmán-díj jelöltjei lehetnek a gyógynövénykutatás, -feldolgozás, magas színvonalú termékfejlesztés, minősítés és gyártás területén tevékenykedő, kiemelkedő teljesítményt nyújtó, legfeljebb 40 éves olyan kollégák (az életkor az inaktív évek számával korrigálandó), akik aktív részt vállalnak a szakmai közéletben is. A díjat, amelynek kiírását a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya teszi közzé, háromévente egy személynek ítélik oda. A díjra való felterjesztés mellé csatolni kell a jelölt életrajzát, publikációs listáját és a jelölés indoklását. A jelöléseket az MGYT Tudományos és Szakmai Bíráló Bizottságának tagjaiból és a Richter Gedeon Nyrt. képviselőjéből álló zsűri bírálja el. A díjazott a kitüntetés tényét igazoló oklevél mellett forint pénzjutalomban is részesül, amelynek forrását a Richter Gedeon Nyrt. biztosítja. Szeged, július 14.
Légzőszervi megbetegedések
Orrmelléküreg-gyulladás (sinusitis) Légzőszervi megbetegedések Az orr melléküregeinek gyulladása, melyet leggyakrabban baktériumok okoznak. Orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis) Különböző típusú gyulladások
Egészségtár - Itt az ősz, a légúti betegségek ideje
2009 november 18. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Az ősszel együtt elérkezett a megfázásos - influenzás időszak is.
Illóolajok szerepe az életminőség javításában, és alkalmazásának veszélyei
Illóolajok szerepe az életminőség javításában, és alkalmazásának veszélyei Böszörményi Andrea Semmelweis Egyetem, Farmakognózia Intézet Budapest, 2016 Illóolajokban gyakran előforduló terpén és fenilpropán
Téli illóolajok 1. Published on www.flagmagazin.hu (http://www.flagmagazin.hu) Még nincs értékelve
2010 december 03. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Az illóolajok növényi részek természetes kivonatai. Sajtolással, lepárlással,
Epoch ESSENTIAL OILS (ILLÓOLAJOK)
Epoch ESSENTIAL OILS (ILLÓOLAJOK) ILLATVARÁZS Fedezze fel az érzékek világát Kiszerelés: 15 ml A RENDSZER ÁTTEKINTÉSE A modern életstílus gyakorta ellehetetleníti azt a becses kapcsolatot, ami a világhoz
Betegtájékoztató METFOGAMMA 850 MG FILMTABLETTA. Metfogamma 850 mg filmtabletta metformin-hidroklorid
METFOGAMMA 850 MG FILMTABLETTA Metfogamma 850 mg filmtabletta metformin-hidroklorid HATÓANYAG: Metformin-hidroklorid. 850 mg metformin-hidroklorid filmtablettánként. SEGÉDANYAG: Hipromellóz, polividon,
32 Gyógynövény íz-aroma világából
32 Gyógynövény íz-aroma világából Gyógyszerészek, vegyészek sütnek-főznek Then Mária Szentmihályi Klára Jasztrab Péter 2015 Köszönetnyilvánítás Köszönetemet fejezem ki édesanyámnak, aki 92 évesen is remek
Suprax 200 mg filmtabletta: 200 mg cefixim (223,84 mg cefixim-trihidrát formában) filmtablettánként.
1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Suprax 200 mg filmtabletta Suprax 100 mg/5 ml por belsőleges szuszpenzióhoz 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Suprax 200 mg filmtabletta: 200 mg cefixim (223,84 mg cefixim-trihidrát
Minden adag Azomyr szájban diszpergálódó tabletta 5 mg dezloratadint tartalmaz.
1 A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Azomyr 5 mg szájban diszpergálódó tabletta 2 MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Minden adag Azomyr szájban diszpergálódó tabletta 5 mg dezloratadint tartalmaz A segédanyagok teljes
1475 Ft. 1225 Ft. kiemelt ajánlat. kiemelt ajánlat. . m á j u s i a k c i ó k. 92 Ft/db. 61 Ft/db. Az Ön Gyöngy Patikája
Akcióban az egészség 2 0 1 6. m á j u s i a k c i ó k kiemelt ajánlat 1475 Ft 92 Ft/db Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. 1123. Budapest, Alkotás u.53. Advil Ultra Forte lágy kapszula 16 db (ibuprofén)
OGYI által forgalomba hozatalra engedélyezett gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények listája 2013.01.01
OGYI által forgalomba hozatalra engedélyezett gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmények listája 2013.01.01 Nytsz.sz. OGYI- Termék neve ATC 218/91 Air Salonpas M02A 1001/06 AlgoHerb kapszula N02BA
I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS
I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1/33 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Resolor 1 mg-os filmtabletta 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 1 mg prukaloprid filmtablettánként (prukaloprid-szukcinát formájában).
Gyógyszernek nem minısülı gyógyhatású készítmények 2013. április (érvényes forgalomba hozatali engedéllyel)
951/06 Ácsbalzsam bedörzsölı 218/91 Air Salonpas 570/95 Alkymer 1001/06 AlgoHerb kapszula 318/92 Amol Heilkräutergeist 969/06 Ashaninka Macskakarom gél 591/96 Ashwagandha kapszula 547/95 Baby Luuf balzsam
NAGY SVÉDCSEPP NATURLAND OLDAT
NAGY SVÉDCSEPP NATURLAND OLDAT Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz! Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális
Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. nasic pur 0,5 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray kisgyermekeknek
Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára nasic pur 0,5 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray kisgyermekeknek xilometazolin-hidroklorid és dexpantenol Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert,
JAVÍTÁSI ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Központi
BETEGTÁJÉKOZTATÓ. Mielott elkezdené a gyógyszert alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót!
Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielott elkezdené a gyógyszert alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót! Tartsa
Immunológiai gyógyszerek
Speciális gyógyszercsoportok forgalomba hozatali engedélyei Immunológiai gyógyszerek Homeopátiás gyógyszerek egyszersített eljárása Növényi szerek Hagyományos növényi gyógyszerek 1 Immunológiai gyógyszerek
Drogismereti laboratóriumi gyakorlatok
Moduláris korszerű szakmai gyakorlatok vegyipari területre Drogismereti laboratóriumi gyakorlatok TÁMOP-2.2.3-07/1-2F-2008-0011 drogismereti laboratóriumi gyakorlatok az illóolajok jellemzésére szolgáló
JAVÍTÁSI ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. elnökhelyettes JAVÍTÁSI ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Központi
M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsga befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató M E G O L D Ó L A P szakmai
Irányelv A heveny tonsillopharyngitis antimikróbás kezeléséhez
Irányelv A heveny tonsillopharyngitis antimikróbás kezeléséhez Szerkesztette: Mészner Zsófia, Ludwig Endre Készítette: Infektológiai, Gyermekgyógyászati és a Fül-Orr-Gégészeti Szakmai Kollégium Bevezetés
MEDA FÁJDALOMCSILLAPÍTÓK
MEDA FÁJDALOMCSILLAPÍTÓK Activon Extra gél (etofenamát 10%) Extra magas hatóanyagkoncentráció (10%) Extra magas felszívódás a bőrön át (21%) 1 Rheumon gél (etofenamát 5%) Extra magas felszívódás a bőrön
Alsó és felső részén fehér, átlátszatlan, 4-es méretű, kemény zselatin kapszula, amely 155 mg fehér színű, szagtalan port tartalmaz.
1. A GYÓGYSZER NEVE Tramalgic 50 mg kemény kapszula 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Hatóanyag: 50 mg tramadol-hidroklorid kapszulánként. A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban. 3. GYÓGYSZERFORMA
Flexove 625 mg Tabletta Szájon át történő alkalmazás 1327 Lysaker, Norvégia Belgium - Navamedic ASA Vollsveien 13 C 1327 Lysaker, Norvégia
I. MELLÉKLET FELSOROLÁS: MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMA, GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY- DÓZISOK, ALKALMAZÁSI MÓDOK, KÉRELMEZŐ, FORGALOMBA HOZATALI ENGEDÉLY JOGOSULTJA A TAGÁLLAMOKBAN 1 Tagállam Forgalomba hozatali engedély
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Plendil 2,5 mg, ill BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK FELHSZNÁLÓ SZÁMÁR Cholagol
I.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA
I.sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Aivlosin 42,5 mg/g gyógypremix sertések részére 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Hatóanyag: Tilvalozin
2016 Júniusi AKCIÓK Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk!
2016 Júniusi AKCIÓK Kiadja a Hair-Line Kft. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk! ILCSI NYÁRI TESTÁPOLÓ CSOMAG Fekete szappan akció A csomag tartalma: 1 db Paradicsomos arc- és testápoló
Kenőcs A kenőcs különösen alkalmas a száraz, lichenifikált és pikkelyesen hámló elváltozásokra.
1. A GYÓGYSZER NEVE Dermovate krém 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 0,5 mg klobetazol-propionát 1 g 0,05%-os kenőcsben. Dermovate krém 0,5 mg klobetazol-propionát 1 g 0,05%-os krémben. A segédanyagok
Más gyógyszerekhez hasonlóan, a homeopátiás gyógyszerek sem szedhetők hosszabb ideig orvosi felügyelet nélkül (lásd 4.4 pont).
1. A GYÓGYSZER NEVE Mastodynon belsőleges oldatos cseppek Homeopátiás gyógyszer 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 100 g oldat hatóanyag tartalma: Vitex agnus castus (Agnus castus) D1 20,0 g Iris versicolor
SEGÉDANYAG: Povidon K-25, magnézium-sztearát, karboxilmetil-keményítõ-nátrium, talkum, kukoricakeményítõ.
ALGOPYRIN 500 MG TABLETTA Algopyrin 500 mg tabletta metamizol-nátrium HATÓANYAG: 500 mg metamizol-nátrium tablettánként. SEGÉDANYAG: Povidon K-25, magnézium-sztearát, karboxilmetil-keményítõ-nátrium, talkum,
Betegtájékoztató FUROSEMID-CHINOIN OLDATOS INJEKCIÓ. Furosemid-Chinoin oldatos injekció furoszemid. HATÓANYAG: 20 mg furoszemid 2 ml-es ampullánként.
FUROSEMID-CHINOIN OLDATOS INJEKCIÓ Furosemid-Chinoin oldatos injekció furoszemid HATÓANYAG: 20 mg furoszemid 2 ml-es ampullánként. SEGÉDANYAG: Nátrium-klorid, trometamol, nátrium-hidroxid, injekcióhoz
Mometazon furoát (monohidrát formájában)
1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Posatex szuszpenziós fülcsepp kutyák részére 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Hatóanyagok: Orbifloxacin Mometazon furoát (monohidrát formájában) Posakonazol 8,5
A légzés szót kétféle értelemben használjuk: 1) Fizikai értelemben,
1 Az ember légzése Szerkesztette: Vizkievicz András A légzés szót kétféle értelemben használjuk: 1) Fizikai értelemben, ami alatt a gázok diffúzió, ill. nyomáskülönbség miatti áramlását értjük, ekkor a
Gyógyszerészet és. állategészségügy
Gyógyszerészet és állategészségügy Mottó: Az orvos az embert, az állatorvos az emberiséget gyógyítja Az állatgyógyászati készítmény fogalma Állatgyógyászati készítmény minden olyan anyag, amelyet az élő
Gyógytea-fogyasztási szokások napjainkban egy felmérés tapasztalatai
2015. április GYÓGYSZERÉSZET 207 Gyógyszerészet 59. 207-212. 2015. Gyógytea-fogyasztási szokások napjainkban egy felmérés tapasztalatai Peták Zsolt 1 és Csupor Dezső 2 A gyógyteák csoportja jogi és szakmai
Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register!
Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Sinex Wick Eukaliptusz 0,5 mg/ml oldatos orrspray oximetazolin-hidroklorid
SEGÉDANYAG: Nátrium-hidroxid, nátrium-dihidrogén-foszfát-dihidrát, nátrium-klorid, benzil-alkohol, injekcióhoz való víz.
SUPREFACT OLDATOS INJEKCIÓ Suprefact oldatos injekció buszerelin HATÓANYAG: 1 mg buszerelin (1,05 mg buszerelin-acetát formájában) ml-enként. SEGÉDANYAG: Nátrium-hidroxid, nátrium-dihidrogén-foszfát-dihidrát,
I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS
I. MELLÉKLET ALKALMAZÁSI ELŐÍRÁS 1 1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE VPRIV 200 egység por oldatos infúzióhoz. 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy injekciós üveg 200 egység* velagluceráz-alfát tartalmaz.
ˇ Ez a gyógyszer orvosi rendelvény nélkül kapható. Mindemellett az optimális hatás érdekében elengedhetetlen e gyógyszer körültekintő alkalmazása.
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! 4 BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA GUTTALAX 7,5 belsőleges
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK FELHSZNÁLÓ SZÁMÁR BETEGTÁJÉKOZTTÓ: INFORMÁCIÓK
Normaflore Max 6 milliárd
Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Nyilvános Értékelő Jelentés Gyógyszernév: 6 milliárd por többszörösen antibiotikum-rezisztens Bacillus clausii spóra Nemzeti eljárás A forgalomba hozatali engedély
Betegtájékoztató ALGOPYRIN 1 G/2 ML OLDATOS INJEKCIÓ. Algopyrin 1 g/2 ml oldatos injekció metamizol-nátrium
ALGOPYRIN 1 G/2 ML OLDATOS INJEKCIÓ Algopyrin 1 g/2 ml oldatos injekció metamizol-nátrium HATÓANYAG: 1 g metamizol-nátrium 2 ml-es ampullánként. SEGÉDANYAG: Injekcióhoz való víz. JAVALLAT: Erõs vagy egyéb
Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA
Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Novynette filmtabletta dezogesztrel/etinilösztradiol Mielott elkezdené
Országos Közegészségügyi Központ 2016. 1. kiadás
Módszertani útmutató a Legionella által okozott fertőzési kockázatot jelentő közegekre, illetve létesítményekre vonatkozó kockázat értékeléséről és a kockázatcsökkentő beavatkozásokról Országos Közegészségügyi
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Dulcolax 10 mg végbélkúp biszakodil
Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Dulcolax 10 mg végbélkúp biszakodil Olvassa el figyelmesen az
Betegtájékoztató ALPRESTIL 20 MIKROGRAMM/ML KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ. Alprestil 20 mikrogramm/ml koncentrátum oldatos infúzióhoz alprosztadil
ALPRESTIL 20 MIKROGRAMM/ML KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ Alprestil 20 mikrogramm/ml koncentrátum oldatos infúzióhoz alprosztadil HATÓANYAG: Alprosztadil. SEGÉDANYAG: Vízmentes etanol. JAVALLAT: Az Alprestil
III. melléklet Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató egyes fejezeteinek módosításai
III. melléklet Az Alkalmazási előírás és a Betegtájékoztató egyes fejezeteinek módosításai 34/42 A. Alkalmazási előírás 4.1 Terápiás javallatok [a jelenleg elfogadott indikációk törlendők és a következőkkel
Convenia 80 mg/ml por és oldószer injekciós oldathoz kutya és macska számára
. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY NEVE Convenia 0 mg/ml por és oldószer injekciós oldathoz kutya és macska számára. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL Egy ampulla liofilizált por tartalma: Hatóanyag: 5 mg
Fehér kapszula, felső részén fekete OGT 918, alsó részén fekete 100 jelzéssel.
1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE Zavesca 100 mg kemény kapszula. 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 100 mg miglusztát kapszulánként. A segédanyagok teljes listáját lásd a 6.1 pontban. 3. GYÓGYSZERFORMA Kemény
Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról
Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról T a r t a l o m j e g y z é k 1. BEVEZETÉS... 4 2. ADATFORRÁSOK... 4 3. ELEMZÉSI MÓDSZEREK... 4 4.
Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Dermovate kenőcs klobetazol-propionát
Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Dermovate kenőcs klobetazol-propionát Mielőtt elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, amely az Ön
M E G O L D Ó L A P. Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Korlátozott terjesztésű!
Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató M E G O L D Ó L A
Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Zovirax 40 mg/ml belsőleges szuszpenzió aciklovir
Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Zovirax 40 mg/ml belsőleges szuszpenzió aciklovir Mielőtt elkezdi alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mert
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA
Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Spiriva inhalációs por kemény kapszulában Spiriva inhalációs por
40,0 mg aciklovir 1 ml szuszpenzióban (200,0 mg aciklovir 5 ml 1 adag szuszpenzióban).
1. A GYÓGYSZER NEVE Zovirax 40 mg/ml belsőleges szuszpenzió 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 40,0 mg aciklovir 1 ml szuszpenzióban (200,0 mg aciklovir 5 ml 1 adag szuszpenzióban). Ismert hatású segédanyagok:
HATÓANYAG: 9 mg mometazon-furoát (mikronizált mometazon?furoát monohidrát formájában) tartályonként.
NASONEX 0,05% SZUSZPENZIÓS ADAGOLT ORRSPRAY Nasonex 0,05% szuszpenziós adagolt orrspray mometazon-furoát HATÓANYAG: 9 mg mometazon-furoát (mikronizált mometazon?furoát monohidrát formájában) tartályonként.
LAVANDULAE AETHEROLEUM. Levendulaolaj
Lavandulae aetherolaeum Ph.Hg.VIII. Ph.Eur.6.8-1 07/2010:1338 LAVANDULAE AETHEROLEUM Levendulaolaj DEFINÍCIÓ A Lavandula angustifolia Miller (Lavandula officinalis Chaix) virágzó ágvégződéseiből vízgőzdesztillációval
BIZTONSÁGI ADATLAP Készült a 453/2010 EU rendelet szerint
Kiadás dátuma:2009.11.19 1 / 11 Felülvizsgálat dátuma/verziószám2014.05.12/2-4hu. 1.SZAKASZ: AZ ANYAG/KEVERÉK ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA 1.1 Termék azonosító: Supralux Wallkyd higiéniai beltéri
Egészséghét. homokpusztai. 2016. április 11-15. Április 11. Hétfő, 15 00
Egészséghét homokpusztai 2016. április 11-15. Április 11. Hétfő, 15 00 Homokpusztai Egészséghét megnyitása Helyszín: Homokpusztai Közösségi Ház Sándorfalva, Kéri dűlő 25. A rendezvényt megnyitja: Gajdosné
biosanitizer új, környezetbarát, vízbázisú fertõtlenítõ
biosanitizer új, környezetbarát, vízbázisú fertõtlenítõ környezetbarát összetétel, hatóanyagai az alkalmazás során vízre és oxigénre bomlanak, nem tartalmaz alkoholt, illékony szerves vegyületeket (VOC),
GYÓGYNÖVÉNYEK ÉS GYÓGYHATÁSAIK FŰBEN, FÁBAN VAN AZ ORVOSSÁG. Kömények kavalkádja. avagy. Gyógynövények, fűszernövények, illóolajos növények a kertben
GYÓGYNÖVÉNYEK ÉS GYÓGYHATÁSAIK FŰBEN, FÁBAN VAN AZ ORVOSSÁG Kömények kavalkádja avagy Gyógynövények, fűszernövények, illóolajos növények a kertben Makó, 2015. március 17. Paulovics Péter aetheroleum illóolaj
M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium. Szolgálati titok! Titkos!
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsga befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató M E G O L D Ó L A P szakmai
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK
Betegtájékoztató CONVULEX 300 MG RETARD FILMTABLETTA. Convulex 300 mg retard filmtabletta Convulex 500 mg retard filmtabletta nátrium-valproát
CONVULEX 300 MG RETARD FILMTABLETTA Convulex 300 mg retard filmtabletta Convulex 500 mg retard filmtabletta nátrium-valproát HATÓANYAG: Convulex 300 mg retard filmatbletta: 300 mg nátrium-valproát retard
II. melléklet. Az EMA által beterjesztett tudományos következtetések, valamint a termékek forgalmazása és alkalmazása felfüggesztésének indokolása
II. melléklet Az EMA által beterjesztett tudományos következtetések, valamint a termékek forgalmazása és alkalmazása felfüggesztésének indokolása 14 Tudományos következtetések A buflomedilt tartalmazó
1/2003. (I. 21.) ESzCsM rendelet a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és a támogatás összegéről
1/2003. (I. 21.) ESzCsM rendelet a társadalombiztosítási támogatással rendelhető gyógyszerekről és a támogatás összegéről A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83.
NÖVÉNYI SZEREK HELYE A MAI GYÓGYSZERKINCSBEN
292 GYÓGYSZERÉSZET 2007. május NÖVÉNYI SZEREK HELYE A MAI GYÓGYSZERKINCSBEN Gyógyszerészet 51. 292 294; 298 300. 2007. Édesgyökér, egy gyógynövény-kaméleon 1. rész Dr. Szendrei Kálmán és dr. Vasas Andrea
Gincosan kemény kapszula
Gyógyszernév: (páfrányfenyőlevél és ginzenggyökér száraz kivonata) Nemzeti eljárás A forgalomba hozatali engedély jogosultja: Radaydrug Kft. Kelt: 2013. augusztus 21. TARTALOM NEM EGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBEREKNEK
I. MELLÉKLET FELSOROLÁS: MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMA(K), GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY- DÓZIS(OK), ALKALMAZÁSI MÓD(OK), KÉRELMEZŐ(K) A TAGÁLLAMOKBAN
I. MELLÉKLET FELSOROLÁS: MEGNEVEZÉS, GYÓGYSZERFORMA(K), GYÓGYSZERKÉSZÍTMÉNY- DÓZIS(OK), ALKALMAZÁSI MÓD(OK), KÉRELMEZŐ(K) A TAGÁLLAMOKBAN 1 EU/EGT tagállam Cseh Köztársaság Forgalomba hozatali engedély
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Neodolpasse oldatos infúzió. diklofenák-nátrium és orfenadrin-citrát
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Neodolpasse oldatos infúzió diklofenák-nátrium és orfenadrin-citrát Mielott elkezdené alkalmazni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót.
NANOS. Patient Brochure. Endokrin orbitopathia (Graves-Basedow-kór)
NANOS Patient Brochure Endokrin orbitopathia (Graves-Basedow-kór) Copyright 2015. North American Neuro-Ophthalmology Society. All rights reserved. These brochures are produced and made available as is
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Milgamma neuro 100/100 mg bevont tabletta
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Milgamma neuro 100/100 mg bevont tabletta benfotiamin (zsíroldékony B 1 -vitamin), piridoxin-hidroklorid (B 6 -vitamin) Olvassa el figyelmesen az alábbi
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! OGYI fejléces papír BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Sanval
Ipravent 21 mikrogramm/adag
Nyilvános Értékelő Jelentés Gyógyszernév: (ipratropium-bromid) Nemzeti eljárás A forgalomba hozatali engedély jogosultja: Aramis Pharma Kft. Kelt: 2013. október 15. TARTALOM NEM EGÉSZSÉGÜGYI SZAKEMBEREKNEK
Betegtájékoztató SERTRALIN-TEVA 50 MG FILMTABLETTA. Sertralin Sandoz 50 mg filmtabletta Sertralin Sandoz 100 mg filmtabletta szertralin
SERTRALIN-TEVA 50 MG FILMTABLETTA Sertralin Sandoz 50 mg filmtabletta Sertralin Sandoz 100 mg filmtabletta szertralin HATÓANYAG: 50 mg filmtabletta: 50,0 mg szertralin (55,95 mg szertlanin-hidroklorid
Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz.
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni, olvassa el figyelmesen az alábbi
Betegtájékoztató PAMITOR 15 MG/ML KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ. Pamitor 15 mg / ml koncentrátum oldatos infúzióhoz dinátrium-pamidronát
PAMITOR 15 MG/ML KONCENTRÁTUM OLDATOS INFÚZIÓHOZ Pamitor 15 mg / ml koncentrátum oldatos infúzióhoz dinátrium-pamidronát HATÓANYAG: Milliliterenként 15 mg dinátrium-pamidronát (ami megfelel 12,6 mg pamidronsavnak).
Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register!
Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Tulita filmtabletta ösztradiol / noretiszteron-acetát Mielott
Prof. dr. Török Szilveszter - részlet a Megszentelt egészség címő könyvbıl. Olajok
Prof. dr. Török Szilveszter - részlet a Megszentelt egészség címő könyvbıl Olajok A tökmagolaj A zsiradékok a háromértékő alkohol a glicerin zsírsavakkal alkotott észterei. A szobahımérsékleten (20 Celsius-fok)
1. MILYEN TÍPUSÚ GYÓGYSZER A PIRACETAM AL 800 FILMTABLETTA ÉS MILYEN BETEGSÉGEK ESETÉN ALKALMAZHATÓ?
PIRACETAM AL 800 MG FILMTABLETTA Piracetam AL 800 filmtabletta Hatóanyag: 800 mg piracetám filmtablettánként. Segédanyagok: kolloid szilícium-dioxid, magnézium-sztearát, kroszkarmellóz-nátrium, povidon,
Betegtájékoztató DICLOFENAC-RATIOPHARM 50 MG FILMTABLETTA. Diclofenac-ratiopharm 50 mg filmtabletta diklofenák-nátrium
DICLOFENAC-RATIOPHARM 50 MG FILMTABLETTA Diclofenac-ratiopharm 50 mg filmtabletta diklofenák-nátrium HATÓANYAG: 50,0 mg diklofenák-nátrium filmtablettánként. SEGÉDANYAG: Tablettamag: vízmentes kolloid
www.positeam.com TERMÉKEK & INFORMÁCIÓK
www.positeam.com TERMÉKEK & INFORMÁCIÓK MI A POSITEAM? A POSITEAM célja, hogy alternatívát nyújtson mindazok számára, akik pozitív közegben, egymást segítve szeretnének tenni saját és környezetük egészségéért
Betegtájékoztató BEN-U-RON 40 MG/ML SZIRUP. Ben-u-ron 40 mg/ml szirup paracetamol
BEN-U-RON 40 MG/ML SZIRUP Ben-u-ron 40 mg/ml szirup paracetamol HATÓANYAG: 40,0 mg paracetamol 1 ml szirupban. SEGÉDANYAG: Sico Yellow Orange 85 (E110), propil-parahidroxibenzoát (E116), metil-parahidroxibenzoát
Betegtájékoztató GABAGAMMA 300 MG KEMÉNY KAPSZULA
GABAGAMMA 300 MG KEMÉNY KAPSZULA Gabagamma 100 mg kemény kapszula Gabagamma 300 mg kemény kapszula Gabagamma 400 mg kemény kapszula gabapentin HATÓANYAG: Gabapentin. Minden kemény kapszula 100 mg, 300
I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA
I. sz. MELLÉKLET A KÉSZÍTMÉNY JELLEMZŐINEK ÖSSZEFOGLALÓJA 1 1. AZ ÁLLATGYÓGYÁSZATI KÉSZÍTMÉNY MEGNEVEZÉSE MASIVET 50 mg-os filmbevonatú tabletta kutyák számára MASIVET 150 mg-os filmbevonatú tabletta kutyák
M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet 1085 Budapest, Horánszky u. 15.
Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet 1085 Budapest, Horánszky u. 15. M E G O L D Ó L A P írásbeli vizsga természetgyógyászati alapmodul 2001. október 24. 2 TÁJÉKOZTATÓ az értékelő tanár részére
Pneumóniák kisded- és gyermekkorban
Pneumóniák kisded- és gyermekkorban Dr. Póder György Gyermekpulmonológiai továbbképzı 2010. március Budapest A pneumóniák jelentısége, gyakorisága Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai: az
Olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót, mely az Ön számára fontos információkat tartalmaz.
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ Betegtájékoztató: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Panadol
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Sotalol AL 80 mg tabletta Sotalol AL 160 mg tabletta. szotalol hidroklorid
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Sotalol AL 80 mg tabletta Sotalol AL 160 mg tabletta szotalol hidroklorid Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi
A pulzáló és folyamatos norfloxacin itatás összehasonlító vizsgálata csirkében és pulykában. Sárközy Géza
A pulzáló és folyamatos norfloxacin itatás összehasonlító vizsgálata csirkében és pulykában Sárközy Géza Gyógyszertani és Méregtani tanszék Állatorvos-tudományi fakultás Szent István Egyetem Budapest 2002
M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Minisztérium
Egészségügyi Minisztérium Szolgálati titok! Titkos! Érvényességi idı: az írásbeli vizsga befejezésének idıpontjáig A minısítı neve: Vízvári László A minısítı beosztása: fıigazgató M E G O L D Ó L A P szakmai
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Cormagnesin 2,0475 g/10 ml oldatos injekció. magnézium-szulfát-heptahidrát
Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Cormagnesin 2,0475 g/10 ml oldatos injekció magnézium-szulfát-heptahidrát
II. melléklet. Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély feltételeit érintő változtatások indoklása
II. melléklet Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedély feltételeit érintő változtatások indoklása 10 Tudományos következtetések A Rocephin és kapcsolódó nevek (lásd I. melléklet) tudományos
Gyógynövénytermesztés az ökológiai gazdálkodásban. Madaras Krisztina
Gyógynövénytermesztés az ökológiai gazdálkodásban Madaras Krisztina Az ökológiai gazdálkodás jelentősége a gyógynövény ágazatban kezd teret nyerni > szemléletmód A gyógynövény termesztésben kiemelt jelentőség,
SEGÉDANYAG: Emulgeáló cetil-sztearil-alkohol ("A" típusú), folyékony paraffin, fehér vazelin, szorbinsav, tisztított víz.
INFECTOSCAB 5% KRÉM INFECTOSCAB 5 % krém permetrin HATÓANYAG: Permetrin. 1 g krém 50 mg permetrin hatóanyagot tartalmaz. SEGÉDANYAG: Emulgeáló cetil-sztearil-alkohol ("A" típusú), folyékony paraffin, fehér
Betegtájékoztató STREPTASE 1 500 000 NE LIOFILIZÁTUM OLDATOS INJEKCIÓHOZ/INFÚZIÓHOZ
STREPTASE 1 500 000 NE LIOFILIZÁTUM OLDATOS INJEKCIÓHOZ/INFÚZIÓHOZ Streptase 1 500 000 NE liofilizátum oldatos injekcióhoz/infúzióhoz streptokinase HATÓANYAG: Stabilizált tiszta sztreptokináz. A Streptase
Gyógyszerészi feladatok a rezisztens/multirezisztens kórokozók terjedésének mérséklésében
Gyógyszerészi feladatok a rezisztens/multirezisztens kórokozók terjedésének mérséklésében Miseta Ildikó XLVIII. Rozsnyay Emlékverseny 2013. május10-12. Miskolctapolca Bevezetés Előadás vázlata Multirezisztenskórokozók
BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Ospen 750 000 NE/5 ml belsoleges szuszpenzió. fenoximetilpenicillin
Generated by Unregistered Batch DOC TO PDF Converter 2011.3.827.1514, please register! BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Ospen 400 000 NE/5 ml belsoleges szuszpenzió Ospen 750 000 NE/5
A tabletta csaknem fehér színű, ovális és UCY 500 kódjelzéssel van ellátva.
1. A GYÓGYSZER MEGNEVEZÉSE AMMONAPS 500 mg tabletta 2. MINŐSÉGI ÉS MENNYISÉGI ÖSSZETÉTEL 500 mg nátrium-fenil-butirát tablettánként. Minden AMMONAPS tabletta 62 mg nátriumot tartalmaz. A segédanyagok teljes