A GRAFIKUS KOMMUNIKÁCIÓ NÉHÁNY VÁLFAJA 1
|
|
- Renáta Dudásné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Barbara Tversky: A GRAFIKUS KOMMUNIKÁCIÓ NÉHÁNY VÁLFAJA 1 A grafikus jelek használata a kommunikáció legrégebbi s egyben legújabb formájának számít. Térképeket például évezredek óta rajzolnak homokba, vésnek kôbe vagy rögzítenek agyagba. Manapság megjelennek a mobiltelefonokon, letölthetôk az internetrôl, vagy autós navigációs rendszereken kerülnek frissítésre. A történelmi korokból származó és modern térképeknek, a szakemberek és laikusok, illetve gyerekek és felnôttek által készített térképeknek számos közös jellemzôjük van. Sematizálják az információt, egy részét elhagyják, más részét leegyszerûsítik. 2 A csekély jelentôséggel bíró nagy távolságokat lerövidítik, a kanyarokat nem ábrázolják, az irányváltozást pedig 90 -osra egyszerûsítik le. A térképeken olyan információt is meg szoktak jeleníteni, amely a valóságban nem létezik, így például tereptárgyak neveit, templomokat és piacokat jelölô szimbólumokat, vagy határokat. Továbbá a valóságban lehetetlen perspektívából tudnak megjeleníteni úthálózatokat, magas tereptárgyakat elölnézetben. A valós tér ilyen torzítása, szépítése, úgy tûnik, megkönnyíti a térképek rendeltetésük szerinti használatát. Ezzel szemben a légi felvételek általában nem alkalmasak térképnek. A grafika tere A diagrammatikus tér felhasználása a valós tér reprezentációjaként. A térképeken a teret használjuk a tér reprezentálására, ugyanúgy, mint az építészeti vázlatokon, mérnöki terveken és készülékek használati utasításaiban. Az ilyen ábrák ôsi eredetûek, és számos kultúrában használták-használják ôket. Másfajta grafikus ábrázolásokon a teret metaforikusan térbeli koncepciók és relációk ábrázolására használjuk, például a szervezeti felépítést mutató ábrákon, folyamatáb- 1 Az itt ismertetett kutatásokat részben az Office of Naval Research támogatta (N00014-PP és N sz. támogatások a Stanford University részére). 2 Barbara Tversky, Some Ways that Maps and Graphs Communicate, a C. Freska, W. Brauer, C. Habel és K. F. Wender szerkesztette Spatial Cognition címû könyv II. kötetében: Integrating Abstract Theories, Empirical Studies, Formal Methods, and Practical Applications (New York: Springer, 2000), a oldalon. 201
2 rákon és a gazdasági mutatók megjelenítésekor. A metaforikusan térbeli koncepciókat és relációkat ilyen módon megjelenítô grafikus ábrák a 18. század végétôl kezdve jelentek meg. 3 Érdekes módon a grafikus ábrázolás ezen korai formája, az idôbeli változás lerajzolása még ma is a grafikonok legelterjedtebb fajtája. 4 A diagrammatikus tér felhasználása a metaforikus tér reprezentációjaként. A térnek a tér reprezentációjaként való alkalmazása kognitív közvetlenséggel bír, és könnyen érthetô. Persze, ott van a méretarány kérdése, és Borges mitikus esetét kivéve 5 a térkép kisebb, mint az általa reprezentált tér. A kicsinyítés megértése viszont szinte semmilyen erôfeszítést nem igényel. Gyerekek és felnôttek egyaránt spontán módon gesztikulálnak, amikor tereket írnak le, akkor is, amikor olyan nagy terekrôl van szó, amelyeket éppen nem látnak. 6 Ezenkívül spontán módon modellálják a teret különbözô eszközökkel vagy papíron. A nyelvnek a térbeli viszonyokat jelölô kifejezéseit, mint a közel, fölött és mellett, a méretaránytól függetlennek tartjuk. A tér használata a metaforikusan térbeli koncepciók reprezentálására, úgy tûnik, kevésbé közvetlen, mint a térnek a tér reprezentálására való alkalmazása. A teret metaforikusan használó grafikus ábrázolásmód új keletû nyugati találmány, ami egyértelmûen tükrözôdik világosságának viszonylagos hiányában. Ez így van annak ellenére, hogy a nyelvek a világon mindenütt metaforikusan használják a teret. A tehetséges diákokról azt mondják, hogy élen járnak, emberek betegségbe vagy depresszióba esnek, tág terük van azoknak, akik a járatlan utat választják. A gesztusok is visszaadják ezeket a térbeli metaforákat: valakirôl azt mondjuk, hogy magas lóról beszél, vagy gondoljunk a felfelé vagy lefelé mutató hüvelykujjra. A fel, magas (a munkanélküliség és az infláció kivételével) általában a jót, a többet, az erôset, egészségeset jelenti. A gyerekek a diagrammatikus teret metaforikusan térbeli koncepciók reprezentálására használják. Noha késôn jelent meg, a teret metaforikusan használó grafika bizonyíthatóan természetes kognitív kifejezésmód. 7 Három különbözô nyelvi kultúrához tartozó gyerekeket és felnôtteket kértünk meg arra, hogy térben, idôben, mennyiségben vagy tetszés szerinti szempontból különbözô entitá- 3 J. R. Beniger D. L. Robyn, Quantitative Graphics in Statistics, The American Statistician, 32, 1978, o.; E. R. Tufte, The Visual Display of Quantitative Information, Cheshire, CT: Graphic Press, W. S. Cleveland R. McGill, Graphical Perception and Graphical Methods for Analyzing Scientific Data, Science, 229, 1985, o. 5 J. L. Borges, On the Exactitude of Science. Collected Fictions, fordította Andrew Hurley, New York: Penguin, 1998, 325. o. 6 L. Iverson S. Goldin-Meadow, What s Communication Got to Do with It? Gesture in Children Blind from Birth, Developmental Psychology, 33, 1997, o. 7 Barbara Tversky, Cognitive Origins of Graphic Conventions, a F. T. Marchese szerkesztette Understanding Images címû kötetben (New York: Springer, 1995), o.; B. Tversky, Spatial Schemas in Depictions, a M. Gattis szerkesztette Spatial Schemas and Abstract Thought címû kötetben (Cambridge, MA: MIT Press, 2001), o. 202
3 sokat reprezentáló ragasztócímkéket helyezzenek egy papírlapra. 8 A gyerekeket megkértük például arra, hogy ragasztócímkéknek egy papírlapon való elhelyezésével jelöljék meg, mikor reggeliztek, mikor tízóraiztak és mikor vacsoráztak, illetve jelöljenek egy nekik nem, egy kevéssé és egy nekik nagyon tetszô tévémûsort. Az óvodás korú gyerekek közül csak néhányan voltak, akik nem egy vonalon helyezték el a ragasztócímkéket mintha három teljesen különbözô, egymással össze nem függô entitást, kategória-kapcsolatot reprezentáltak volna. A gyerekek többsége egy vonalon helyezte el a ragasztócímkéket, tehát a sorrendi információ szintjén reprezentálták a koncepciókat. Csak a nagyobb gyerekek és a felnôttek használták a teret arra, hogy az intervallum információ szintjén reprezentálják a nem térbeli koncepciókat. A ragasztócímkék elhelyezése az elemek közötti rangsort tükrözte, de ezen túl a köztük lévô idôintervallumot is, aminek következtében a reggelit és a tízórait jelölô címkék közelebb kerültek egymáshoz, mint a tízórait és a vacsorát jelölôk. A növekedés irányai egybevágtak a nyelvi és a gesztusokkal kifejezett metaforákkal, vagyis a növekedést felfelé és balra vagy jobbra való eltolással ábrázolták, de a lefelé irányuló növekedést kerülték. Az írott nyelv iránya érdekes módon az idôbeli relációk kivételével nem befolyásolta a növekedések irányát. Az idôbeli relációknál a növekedést az angolul írók általában jobbra, az arabul írók balra való eltolással ábrázolták, a héberül írók pedig vegyes megoldásokat választottak. Az arab nyelvekben a betûket és a számokat egyaránt jobbról balra írják legalábbis az iskolai oktatás elsô éveiben, míg a héberben a betûket jobbról balra, a számokat viszont balról jobbra írják. Ezen túl a héberül beszélôknek nagyobb valószínûséggel van kontaktusuk az európai nyelvekkel. A diagrammatikus térbeli közelség a metaforikus térben fennálló közelséget fejezi ki. A grafikus ábrázolások alapvetô térbeli metaforája a közelségé. Minél közelebb vannak egymáshoz az egyes entitások a valós vagy a koncepcionális térben, annál közelebb kerülnek egymáshoz a diagrammatikus térben. A közelség több információs szinten is megôrizheti a relációs információt. A kategóriáknál például entitások halomba vagy csoportba rendezéséhez használjuk, mint amikor szögeket és csavarokat, vagy késeket és villákat válogatunk össze, vagy embereket országok, illetve foglalkozások szerint. A sorrendiségre alkalmazva a közelséget az entitásokat más sorrendiségeknek megfelelôen rendezzük, például gyerekeket a koruk szerint, vagy élelmiszereket abban a sorrendben, ahogy a szupermarketben találkozunk velük. A különbözô hierarchiákat tükrözô hálózatok esetén, mint amilyenek a taxonómiák vagy a szervezeti felépítések, általános a részleges sorrendiség használata, a tér kategóriák szerinti és sorrendi használa- 8 B. Tversky S. Kugelmass A. Winter, Cross-Cultural and Developmental Trends in Graphic Productions, Cognitive Psychology, 23, 1991, o. 203
4 tának kombinációja. Az intervallumok ábrázolása például a statisztikai adatokat megjelenítô grafikonoknál fordul elô. Ezeknél jelentéssel bír mind az elemek sorrendje, mind a közöttük lévô távolság. Ahol létezik egy természetes zéró érték, a teret az arányokat kifejezô skálán való ábrázolásra használjuk, és ilyenkor az elemek közötti arányoknak jelentôségük van. A grafikus térben összekeverhetôk a metaforák. Minardnak egy kesernyés grafikája Napóleon sikertelen oroszországi hadjáratát ábrázolja: sematikus térképen kiemeli a francia határ és Moszkva közötti fontosabb csaták helyszíneit és a tereptárgyakat. A teret a napóleoni hadsereg változó méretének jelölésére is alkalmazza: vastag folyam hagyja el Franciaországot, egy vékony erecske tér vissza. A diagram alján a tér felhasználásával mutatja a csökkenô téli hômérsékletet. A távolság, a mennyiség, az idô és a hômérséklet térbeli ábrázolása mind egy szomorú történet grafikus elmondásának eszközei. A grafikus ábrázolás elemei Ikonok és a leképezés alakzatai. A grafikus ábrázolásban a jelentés közlésére egyaránt használunk elemeket és teret. Az elem legegyszerûbb és legközvetlenebb fajtája az ikon, tehát egy olyan elem, amely hasonlít az általa reprezentált dologra. Ez olyan régi, mint az ideografikus nyelvek, amelyekben sematizált állatok és eleségek reprezentálták a valóságbeli megfelelôiket, s egyben olyan újak, mint a legújabb számítógépes vagy olimpiai ikonok. Számos hasznos fogalmat azonban nem könnyû ábrázolni. A leképezés alakzatai képi trópusok spontán módon alakulnak ki, megint csak ôsidôk óta. Gyakori a szinekdokhé, ahol a rész reprezentálja az egészet, például a birka szarva vagy feje a birkát. Hasonló a helyzet a metonímiával, ahol egy fogalommal összefüggésbe hozott entitás reprezentálja a fogalmat, mint a korona a királyt, a mérleg az igazságot, vagy az olló a törlést. Természetesen ugyanezeket az eszközöket használjuk a nyelvi alakzatokban is. Olyan ikonok, amelyek képi trópusok révén állnak kapcsolatban az általuk reprezentált dolgokkal, úgyszintén megjelentek a régi kéziratokban, s megjelennek mai szerkezetekben is. Az ikonok és képi alakzatok elônye abban áll, hogy jelentéseik könnyen érthetôk és megjegyezhetôk. Morfogramok. Létezik az elemek egy másik fajtája is, amely sokféle grafikában használatos, és az adott kontextusban könnyen érthetô. A vonalak, keresztek, nyilak és foltok egyszerû, sematikus geometriai alakzatok, amelyek szerves alkotóelemei például sokféle grafikának, térképnek, grafikonnak és géprajznak. Jelentésük geometriai vagy alaki (Gestalt) tulajdonságaikhoz kapcsolódik. A vonal például összeköt, ösvény az egyik ponttól a másikhoz, így viszonyt sejtet ezen pontok között. A kereszt két vonal metszéspontja, a nyíl pedig aszimmetrikus vonal, amely aszimmetrikus viszonyt sugall. A folt kétdimenziós, területet sejtet. 204
5 Amorf alakja azt sugallja, hogy az alak irreleváns. A nyelv szavaihoz hasonlóan a morfogramok is különbözô módon kombinálhatók különbözô jelentések létrehozása érdekében. A nyelv szavaihoz hasonlóan a kombinálhatóságnak vannak korlátai. Itt az ideje, hogy ezeket az állításokat kutatási eredményekkel illusztráljam. Oszlopok és vonalak a grafikonokban. Vonalas és oszlopos grafikonok sok helyen elôfordulnak: nem csupán tudományos folyóiratokban, hanem napilapokban is; sokszor felcserélhetôk, látszólag a grafika készítôjének kreativitásától függnek. Geometriai és Gestalt tulajdonságaikat vizsgálva azonban úgy tûnik, hogy meglehetôsen eltérô módon értelmezhetôk. Mint említettem, a vonalak összekötnek, viszonyt fejeznek ki. Az oszlopok ezzel szemben lezárnak és elválasztanak. Az oszlopok dobozok vagy keretek. Egy X és Y közötti vonal azt sugallja, hogy X és Y között valamilyen viszony áll fenn, hogy X és Y egyazon dimenzión belül különböznek. Egy X-et és egy Y-t képviselô oszlop viszont azt sugallja, hogy az összes X rendelkezik valamilyen tulajdonsággal, az összes Y viszont egy ettôl eltérô tulajdonsággal bír. Annak megállapítására, hogy vajon az emberek különbözôképpen értelmezike a vonalakat és az oszlopokat, Zacksszel közösen 9 megkértük ôket egy feliratok nélküli vonalas, illetve egy feliratok nélküli oszlopos grafikon értelmezésére. Az itt leírtakkal összhangban az emberek elsöprô többsége trendekként értelmezte a vonalakat és különálló relációkként az oszlopokat. Tehát a vonalas grafikonokról azt mondták, hogy növekedés van, vagy valamilyen trend figyelhetô meg A és B között. Az oszlopos grafikonokról azt mondták, hogy a B-k magasabbak, mint az A-k, vagy több a B, mint az A. A következô lépésben tartalmat adtunk a grafikonoknak: vagy folytonos-folyamatos tartalmat, amely vonalakkal vagy trendekkel kompatibilis, vagy diszkrét-különálló tartalmakat, amelyek az oszlopokkal kompatibilisek. A grafikon mindkét esetben magasságot ábrázolt; a folyamatos tartalom esetében tíz- és tizenkét évesek magasságát, a különálló tartalom esetében pedig nôk és férfiak magasságát. Ismét megkértük a résztvevôket a grafikonok értelmezésére. A grafikon formája ismét befolyásolta az értelmezést. Több trendként való értelmezést adtak a vonalas grafikonokhoz, és több különállóként való értelmezést az oszlopdiagramokhoz, amelyek sok esetben ellentmondtak az alapul vett változónak. Az alapul vett folyamatos vagy különálló változónak volt ugyan hatása, de a grafikon formája nagyobb hatásúnak bizonyult. Egyes résztvevôk még azt is mondták, hogy minél férfiasabbá válnak az emberek, annál magasabbak lesznek. A harmadik lépésben folytonos és diszkrét értelmezéseket adtunk, és ezeket ábrázoló grafikonok szerkesztésére kértük a résztvevôket. Ugyanazokat a válto- 9 J. Zacks B. Tversky, Bars and Lines: A Study of Graphic Communication, Memory and Cognition, 27, 1999, o. 205
6 zókat használtuk, tehát a tíz- és tizenkét évesek magasságát, illetve a férfiak és a nôk magasságát, s ezeket vagy trendként a tizenkét évesek (férfiak) magassága nagyobb, mint a tízéveseké (nôké), vagy különállók összehasonlításaként írtuk le a tizenkét évesek (férfiak) magasabbak, mint a tízévesek (nôk). A leírás fajtája befolyásolta az ábrázolás módját: Több résztvevô alkalmazott vonalakat a trendleírásokhoz és oszlopokat a különállók összehasonlításának ábrázolására, ezáltal ismét sok esetben figyelmen kívül hagyva a változók alapvetô jellegét. Szembetûnô a megadott értelmezések nyelve és a grafikonok nyelve közötti egyezés Testmagasság (hüvelyk) Testmagasság (hüvelyk) Nôk Férfiak Testmagasság (hüvelyk) Testmagasság (hüvelyk) Nôk Férfiak 0 10 évesek 12 évesek 10 évesek 12 évesek 0 1. ábra: Példák oszlop- és vonalgrafikonokra 10 Vonalak, görbék, keresztek és foltok úttérképeken. Ugyanilyen szembetûnô a leírás és a grafikon nyelve közötti egyezés az útvonalleírásoknál. Lee-vel együtt 11 éhes egyetemistákat állítottunk meg a kollégium elôtt, s megkérdeztük ôket, 10 Uo. 206
7 hogy tudják-e az utat egy közeli gyorsétteremhez. Azoknak, akik igennel válaszoltak, egy papírlapot adtunk, s megkértük ôket, hogy készítsenek térképvázlatot, vagy szóban fogalmazzák meg az útvonalleírást. Mind a térképvázlatok, mind a szóbeli instrukciók nagy variációkat mutattak hosszúság, részletesség és elegancia tekintetében, de ettôl függetlenül azonos struktúrán alapultak. A Roble parkolóból J a Santa Theresára B a Lagunitára (az elsô stoptábla) B a Mayfieldre B a Campus Drive Eastre J a Bowdoinra B a Stanford Avenue-ra J az El Caminóra Menjen néhány mérföldet. Jobb oldalon lesz. Haladjon az utcán a fô kampuszig (ahol a legtöbb épület van, ellentétben azzal, ahol a mezôk vannak) az elsô valódi utcán (nem kollégiumnak vagy valami másnak a bejárata), forduljon jobbra. Ezután forduljon balra a második utcánál, amelyet elér. Ott néhány épület lesz jobbra (Flo Mo), és balra egy parkoló. Az utca élesen jobbra kanyarodik majd. Maradjon rajta. Így eljut a Mayfield Roadra. A fordulás utáni elsô keresztezôdésben eléri a Campus Drive-ot. Forduljon balra és maradjon a Campus Drive-on, amíg el nem éri a Galvez Streetet. Forduljon jobbra. Haladjon tovább, amíg el nem éri az El Caminót. Forduljon jobbra (dél felé) és néhány mérföld után jobb oldalon lesz a Taco Bell. Menjen ki a St. Theresára Forduljon j. Kövesse a Campus Drive-ot a Galvezig Forduljon balra a Galvezen. Forduljon balra az El Caminón. Menjen, amíg jobbra meglátja a Taco Bellt. 1. tábla: Példák az útbaigazításra B. Tversky P. U. Lee, How Space Structures Language, a C. Freska, C. Habel és K. F. Wender szerkesztette Spatial Cognition: An Interdisciplinary Approach to Representation and Processing of Spatial Knowledge címû kötetben (Berlin: Springer, 1998), o.; B. Tversky P. U. Lee, Pictorial and Verbal Tools for Conveying Routes, a C. Freska és D. M. Mark szerkesztette Spatial Information Theory: Cognitive and Computational Foundations of Geographic Information Science címû kötetben (Berlin: Springer, 1999), o. 12 B. Tversky P. U. Lee, How Space Structures Language, id. hely. 207
8 2. ábra: Térképvázlatok Uo. 208
9 Az útbaigazítások és térképek struktúráját egy Denis 14 által kifejlesztett séma alapján elemeztük, aki szerint az útbaigazítások szegmensek sorozatává bonthatók szét. Minden szegmensnek négy eleme van, kiindulópontja, tájolása, haladása és végpontja, mint például ebben az instrukcióban: Jöjjön ki a Central Square állomásból, forduljon balra, haladjon a Mass Avenue-n, amíg el nem éri a Café Centrót. Az útbaigazításokhoz hasonlóan a térképvázlatok is lebonthatók e négy szegmens sorozatává. Érdekes módon több információ hiányzott a szóbeli instrukciókból, mint a térképekrôl. Az instrukciókból gyakran kihagyták a haladást, valamint a kiinduló- vagy a végpontot, például: balra a Mass Ave.-n, balra a Magazine-en, jobbra a Williamen. A hiányzó kiinduló- vagy végpont és haladás egyaránt könnyen kikövetkeztethetô a kontextusból. A térképvázlatokból ritkán hiányzott információ, mivel a grafikus médium kikényszeríti a teljességet. Azonkívül, hogy a térképvázlatokat és a szóbeli instrukciókat azonos fajtájú négy elemre lehetett lebontani, figyelemre méltó hasonlóság mutatkozott a nyelvi és a grafikus komponensek között is. A kiinduló- és végpontokat tereptárgyak reprezentálták. A szóbeli útbaigazításokban ezek nevek voltak, általában utcák és épületek nevei. A térképvázlatokon a tereptárgyakat foltok, az utcákat vonalak reprezentálták, sokszor felirattal ellátva. Az instrukciókban a tájolást elsôsorban a be-, illetve elfordulást jelentô kifejezések adták. Az ábrázolásokon a fordulást a keresztezôdés jellegétôl függôen a +, T vagy L jelek mutatták. Sem az instrukciók, sem az ábrázolások nem jelölték meg a fordulások pontos szögét. Ez a térképvázlatok esetében inkább meglepô, hiszen analógok lehetnének, reprezentálhatnák a keresztezôdés pontos szögét. Ugyanez a jelenség figyelhetô meg a haladás reprezentációjánál. A szóbeli instrukciókban többnyire a haladjon..., kövesse a...t kifejezéseket használták a haladjon... az egyenes vonalvezetésû szakaszokra, a kövesse a...t a kanyarodó szakaszokra vonatkozik. A térképeken továbbá elsôsorban dichotomikus különbséget tettek az egyenes és a kanyarodó útszakaszok között, annak ellenére, hogy a valóságos térbeli relációk potenciálisan visszaadhatók. A távolságot sem reprezentálták analóg módon a térképvázlatokon. A hosszú egyenes szakaszokat lerövidítették, a bonyolultabb kanyarokkal rendelkezô rövid szakaszokat meghosszabbították. Ez egybevág a relatív távolságok közötti különbségeknek a szóbeli instrukciókban való megjelenítésével. A szóbeli és a grafikus elemek összecsengése arra enged következtetni, hogy a két forma közös konceptuális alapstruktúrával rendelkezik. Összegezve tehát a szóbeli útvonalleírások és a térképvázlatok kisszámú elem kombinációiból álltak. Ebbôl arra következtettünk, hogy olyan verbális és grafikus eszközkészleteket tudunk az embereknek adni, amelyek elegendôek az útvonal- 14 M. Denis, The Description of Routes: A Cognitive Approach to the Production of Spatial Discourse, Cahiers de Psychologie Cognitive, 16, 1997, o. 209
10 leírások elkészítéséhez. Újabb résztvevôi csoportoknak olyan verbális és vizuális eszközkészletet adtunk, amely a négyféle szegmenst reprezentálta. Megkértük ôket, hogy az eszközkészletekkel nagyszámú útvonalleírást vagy térképvázlatot hozzanak létre. Elmondtuk nekik, hogy az eszközkészlet valószínûleg nem lesz elegendô erre a célra, tehát nyugodtan egészítsék ki azt. Javaslatunk ellenére csak néhány résztvevô adott hozzá kis számú elemet valamelyik eszközkészlethez, egyesek például autópálya-felhajtókat. Ezeket az általánosan használt grafikus eszközöket integrálták egy úttérképek generálására szolgáló algoritmusba. A módszer kifejezetten fellelkesítette a kísérlet résztvevôit. 15 A térképvázlatok ezeken felül nem csupán sematizálják, hanem torzítják is a valós információt. Baj ez? Valószínûleg nem. A térképvázlat ôsi képlet. Számtalan spontán felhasználói teszten esett át. Térképvázlatokat tipikusan olyan adott környezetben használunk, amely feloldja a kétértelmûségeket és korrigálja a sematizált információt. Ha a térképen 90 fokos kanyar látható, de a keresztezôdésben 60 fokos szögben lehet kanyarodni, az úton haladónak csak egy választása van: 60 fokos kanyart fog megtenni. Elvégre a szóbeli útbaigazítások is elegendôk arra, hogy az utazó célba érjen, és ezek is elnagyolják és sematizálják az információt. Mindkettônek van pragmatikája, szintaxisa és szemantikája. A pragmatikához tartozik az az implicit tudás, hogy a kanyarok és távolságok hozzávetôlegesek, és ezeket a pragmatikus aspektusokat az útvonalleírások készítôi és használói egyaránt értik. Nyilak géprajzokban. A résztvevôk mintegy fele által használt másik grafikus eszköz az utat jelzô nyíl volt. Mint említettem, a nyilak hasonlítanak a vonalakhoz: viszonyt fejeznek ki. De a nyilak aszimmetrikusak, ezért aszimmetrikus viszonyt jelölnek. A nyíl formájának természetes megfelelôi vannak, éspedig nemcsak a vadászathoz használt nyilak, hanem például a hajlékony anyagokon lefolyó folyadékok alkotta sugarak is. A nyíl az aszimmetrikus viszonyok kifejezôjeként sokféle funkciót tölt be a diagramokban. Az útvonalleírásokban fölösleges volt nyilakat használni, mivel ezek csak az adott útvonal szempontjából releváns utakat tartalmazták, a kiinduló- és a végpont pedig ismert volt. Úttérképeken a nyilak a térbeli sorrendet és az irányt jelölik. Térképeken és géprajzokon az egyes részek megjelölésére használhatunk nyilakat: összekötik a nevet az adott résszel, vagy rámutatnak valamely részre. Géprajzokon nyilakkal jelölhetjük az idôbeli sorrendet és az irányt, továbbá a mozgás irányát és módját. Ahogyan a térbeli közelség absztrakt dimenziók szerinti közelséget reprezentálhat, a nyilak is jelölhetik absztrakt dimenziók, nevezetesen a kauzalitás sorrendjét és irányát. 15 M. Agrawala C. Stolte, Rendering Effective Route Maps: Improving Usability Through Generalization, Proceedings of SIGGRAPH 01, 2001, o. 210
11 Handle Piston Inlet valve Cylinder Outlet valve Hose 3. ábra: Biciklipumpa nyilakkal 16 A nyilaknak a géprajzokban betöltött szerepe megértésének érdekében Heiserrel együtt 17 megkértük a résztvevôket, hogy készítsenek leírásokat diagramokról. Minden résztvevô egy diagramot írt le, egy biciklipumpáét, egy autófékét, vagy egy emelôcsiga-rendszerét, amelyek vagy tartalmaztak nyilakat, vagy nem. A nyilak nélküli diagramokról a résztvevôk elsôsorban strukturális leírásokat készítettek, részletezve a rendszer részei közötti térbeli relációkat. A nyilakkal ellátott diagramokról kauzális, funkcionális leírásokat készítettek. A nyilak jelezték a szerkezet mûködésének idôbeli sorrendjét. Az idôbelibôl a kauzálisra való következtetés láthatóan azonnal megtörtént. Mint az elôzôekben példaként használt útvonalleírásoknál és grafikonoknál, itt is elvégeztük a fordított kísérletet, amelyben megkértük a résztvevôket, hogy a szerkezetek leírásai alapján készítsenek diagramokat. Várakozásunknak megfelelôen a strukturális leírások alapján több résztvevô készített nyilak nélküli, a funkcionális leírásokhoz pedig nyilakkal ellá- 16 J. Heiser B. Tversky, Descriptions and Depictions of Complex Systems: Structural and Functional Perspectives, Megjelenés elôtt. Az ábra J. B. Morrison, Does Animation Facilitate Learning? An Evaluation of the Congruence and Equivalence Hypotheses alapján, Stanford Egyetem, disszertáció, 2000, az ábra forrása ott R. E. Mayer és J. K. Gallini, When Is an Illustration Worth Ten Thousand Words?, Journal of Educational Psychology, 82, 1990, o. 17 Uo. 211
12 tott diagramokat. A nyilak így a rendszerek gondolati animációját teszik lehetôvé: elôsegítik a rendszer dinamikájának és funkciójának megértését. A valódi animációk drágák, és nehezebben közölhetôk. Sôt, az azonos tartalmú és azonos interaktivitású animált és statikus grafikák sokféle konkrét és absztrakt kontextusban történt összehasonlítása semmilyen bizonyítékát nem adta az animációk magasabbrendûségének. 18 Morfogramok, például vonalak, nyilak, keresztek és foltok sokféle diagramban fordulnak elô. Geometriai vagy Gestalt tulajdonságaik alapján értelmezésük az adott kontextusban nem okoz problémát. Különféle grafikai ötletek megvalósítására számtalan, szabályokhoz kötött módon kombinálhatók. Így sok az írott és beszélt nyelv szavaival, szemantikai elemeivel közös tulajdonságuk. A morfogramok a jelentés terén is hasonlítanak a nyelvhez: a vonalak, keresztek és foltok nem csupán megfelelôi az olyan térbeli koncepciókat kifejezô szavaknak, mint amilyen a viszony, keresztezôdés, mezô, hanem ugyanolyan gazdagok lehetséges jelentésekben, amelyeket az adott kontextus határoz meg. A grafikus kommunikáció nyelve és funkciói A grafikus ábrázolás eredendôen térbeli, valamint metaforikusan térbeli koncepciók reprezentálására használja a teret és a térben lévô elemeket. Ezek az elemek, legyenek akár ikonok, akár képi trópusok vagy morfogramok, sokban hasonlítanak a beszélt és írott nyelv szemantikai elemeihez, a morfémákhoz; kombinálásukkal számos komplex jelentést fejezhetünk ki. Kombinálásuk módja és térbeli elrendezésük rendszerszerû, nem pedig véletlenszerû, a kombinálás és elrendezés konvenciói hasonlóak a szintaxishoz. Ezenkívül a grafikus ábrázolásnak is van pragmatikája: A térképvázlatok grafikai tere például az építészeti rajzokkal és a topográfiai térképekkel ellentétben nem méretarányosan értelmezendô. A grafika sokféle funkciót tölt be. Információt rögzít, ilyen módon megôrizve azt. Kognitív eszköz is egyszersmind, amely átveszi a mûködô agy néhány funkcióját, nevezetesen a tárolást és az adatfeldolgozást. Értelmezhetô és újraértelmezhetô, így újabb következtetésekhez, felismerésekhez vezethet. Nyilvános, és így lehetôvé teszi a közösség tagjai számára, hogy kollektíven gondolkozzanak dolgokon, és közösen módosítsák elképzeléseiket. A tér használata a grafikában megkönnyíti a megértést, és hasznosítja az embernek a térbeli következtetések levonására való képességét. 18 B. Tversky J. B. Morrison M. Betrancourt, Animation: Can It Facilitate?, International Journal of Human Computer Systems, megjelenés elôtt. 212
MIBEN SEGÍT A RENDSZERSZEMLÉLETŰ KONFIGURÁCIÓELEMZÉS AZ ALKOTÁSOK PSZICHOLÓGIAI ELEMZÉSE SORÁN?
Psychologia Hungarica Caroliensis, 2013, 1, 1, 108-113. DOI: 10.12663/PsyHung.1.2013.1.1.5 MIBEN SEGÍT A RENDSZERSZEMLÉLETŰ KONFIGURÁCIÓELEMZÉS AZ ALKOTÁSOK PSZICHOLÓGIAI ELEMZÉSE SORÁN? A hétlépéses képelemzési
A Margit híd pillérszobrának 3D-s digitális alakzatrekonstrukciója Nagy Zoltán 1 Túri Zoltán 2
A Margit híd pillérszobrának 3D-s digitális alakzatrekonstrukciója Nagy Zoltán 1 Túri Zoltán 2 1 hallgató, Debreceni Egyetem TTK, e-mail: zoli0425@gmail.com 2 egyetemi tanársegéd, Debreceni Egyetem Természetföldrajzi
D é n e s T a m á s matematikus-kriptográfus
D é n e s T a m á s matematikus-kriptográfus e-mail: tdenest@freemail.hu Gondolatok a társadalomkutatás módszertanáról és oktatásáról (Társadalom-holográfia) 1. Elméleti elızmények A társadalomkutatás
Azt, hogy mennyire vizuális lények vagyunk, mi sem bizonyítja jobban,
ClayShirky I. rész 2003/1/2 15:32 Page 2 Az információ ábrázolása Grafikus eszközök a gondolkodáshoz (I. rész) Azt, hogy mennyire vizuális lények vagyunk, mi sem bizonyítja jobban, hogy gondolatainkat
1/8. Iskolai jelentés. 10.évfolyam matematika
1/8 2008 Iskolai jelentés 10.évfolyam matematika 2/8 Matematikai kompetenciaterület A fejlesztés célja A kidolgozásra kerülő programcsomagok az alább felsorolt készségek, képességek közül a számlálás,
SZEMLE. Szemle 89. Cambridge University Press, Cambridge, 2012. 297 lap
Szemle 89 SZEMLE Kertész, András Rákosi, Csilla, Data and Evidence in Linguistics (A Plausible Argumentation Model) [Adatok és evidencia a nyelvészetben (Egy plauzibilis argumentációs modell)] Cambridge
Matematikai statisztikai elemzések 1.
Matematikai statisztikai elemzések 1. A statisztika alapfogalmai, feladatai, Prof. Dr. Závoti, József Matematikai statisztikai elemzések 1.: A statisztika alapfogalmai, feladatai, statisztika, osztályozás,
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz. Fejlesztőfeladatok
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 XXI. századi közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz Fejlesztőfeladatok MATEMATIKA 4. szint 2015 Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN
Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Vállalkozásgazdaságtan és menedzsment program VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN
Informatikai alapképzésben vizsgázó hallgatók eredményei a kreativitás tükrében
Informatikai alapképzésben vizsgázó hallgatók eredményei a kreativitás tükrében VARGA Andrea Pécsi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Pécs andyka92@gamma.ttk.pte.hu Felmérésem célkitűzése, hogy több
Kommunikatív nyelvi tesztek kritériumai 1
Katona Lucia Kommunikatív nyelvi tesztek kritériumai 1 1. Bevezetés Ez a tanulmány arra a nyelvvizsgáztatásban döntő jelentőségű kérdésre igyekszik válaszolni, hogy az idegennyelv-tudás mérésekor mit és
A TEST ÉS AZ ELME VISZONYA
A TEST ÉS AZ ELME VISZONYA Amikor ujjammal a falra mutatok és felkérem Önöket, hogy nézzenek oda, minden tekintet a falra irányul, és senki sem az ujjamat nézi. Az ujjam rámutat valamire, és Önök nyilvánvalóan
A hierarchikus adatbázis struktúra jellemzői
A hierarchikus adatbázis struktúra jellemzői Az első adatbázis-kezelő rendszerek a hierarchikus modellen alapultak. Ennek az volt a magyarázata, hogy az élet sok területén első közelítésben elég jól lehet
(11) Lajstromszám: E 004 039 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU0000039T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 004 039 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal (21) Magyar ügyszám: E 03 74228 (22) A bejelentés napja: 03. 02. 18. (96) Az európai bejelentés bejelentési
Pacemaker készülékek szoftverének verifikációja. Hesz Gábor
Pacemaker készülékek szoftverének verifikációja Hesz Gábor A szív felépítése http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=fájl:diagram_of_the_human_heart_hu.svg http://en.wikipedia.org/wiki/file:conductionsystemoftheheartwithouttheheart.png
Két holland didaktikus, Pierre van Hiele és Dina van Hiele-Geldorf 1957-ben kifejlesztett
Iskolakultúra 2003/12 Herendiné Kónya Eszter A tanítójelöltek geometriai gondolkodásának jellegzetességei Másodéves tanítóképzős hallgatók geometriai tudását vizsgáltuk a geometriai gondolkodás van Hiele-féle
Vári Péter-Rábainé Szabó Annamária-Szepesi Ildikó-Szabó Vilmos-Takács Szabolcs KOMPETENCIAMÉRÉS 2004
Vári Péter-Rábainé Szabó Annamária-Szepesi Ildikó-Szabó Vilmos-Takács Szabolcs KOMPETENCIAMÉRÉS 2004 2005 Budapest Értékelési Központ SuliNova Kht. 2 Országos Kompetenciamérés 2004 Tartalom 1. Bevezetés...4
Visual Science Az adatmegjelenítés legjobb gyakorlata
Visual Science Az adatmegjelenítés legjobb gyakorlata Földi Tamás Starschema www.starschema.net A vizuális megjelenítés ősi múltra tekint vissza 6200 BC: Fali festmény, Catal Hyük, Törökország Térkép,
COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA MATEMATIKA TANMENET
COMENIUS ANGOL-MAGYAR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA MATEMATIKA TANMENET 5. osztály 2015/2016. tanév Készítette: Tóth Mária 1 Tananyagbeosztás Évi óraszám: 144 óra Heti óraszám: 4 óra Témakörök:
A bölcsődés gyermek és a mese
nyitrai Ágnes A bölcsődés gyermek és a mese Az utóbbi években a kisgyermekkori fejlődésre irányuló kutatások eredményei a korábbi évtizedekhez képest még árnyaltabban bizonyítják, hogy a mesélésnek a kisgyermek
MŰSZAKI TUDOMÁNY AZ ÉSZAK-KELET MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN 2012
MŰSZAKI TUDOMÁNY AZ ÉSZAK-KELET MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN 0 KONFERENCIA ELŐADÁSAI Szolnok 0. május 0. Szerkesztette: Edited by Pokorádi László Kiadja: Debreceni Akadémiai Bizottság Műszaki Szakbizottsága
Free Viewpoint Television: új perspektíva a 3D videó továbbításban
MEDIANET 2015 Free Viewpoint Television: új perspektíva a 3D videó továbbításban HUSZÁK ÁRPÁD Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudomány Egyetem huszak@hit.bme.hu Kulcsszavak: 3D videó, Free Viewpoint Video,
A TÉRINFORMATIKA OKTATÁSA ÉS ALKALMAZÁSI LEHETÕSÉGEI
A TÉRINFORMATIKA OKTATÁSA ÉS ALKALMAZÁSI LEHETÕSÉGEI Katona Endre, katona@inf.u-szeged.hu JATE, Alkalmazott Informatikai Tanszék Abstract Geographer students learn how to apply GIS, but for programmer
BARANYA MEGYEI TANULÓK TUDÁSSTRUKTÚRÁI. Takács Viola
BARANYA MEGYEI TANULÓK TUDÁSSTRUKTÚRÁI Takács Viola Iskolakultúra könyvek 20. Sorozatszerkesztõ: Géczi János Szerkesztõ: Sz. Molnár Szilvia BARANYA MEGYEI TANULÓK TUDÁSSTRUKTÚRÁI TAKÁCS VIOLA iskolakultúra
Bosch Video Client. Kezelési útmutató
Bosch Video Client hu Kezelési útmutató Bosch Video Client Tartalomjegyzék hu 3 Tartalomjegyzék 1 Bevezetés 6 1.1 Rendszerkövetelmények 6 1.2 Szoftvertelepítés 6 1.3 Az alkalmazásban használt jelölések
V.2. GRAFIKONOK. A feladatsor jellemzői
V.2. GRAFIKONOK Tárgy, téma Grafikonok, diagramok. Előzmények A feladatsor jellemzői Egyenes vonalú egyenletes mozgás, sebesség út idő összefüggésének ismerete. Átlagsebesség. Cél Különböző grafikonok,
Kulcsár Erika Gál Ottó
17 Nemi sztereotípiák a reklámokban KULCSÁR ERIKA 1 GÁL OTTÓ 2 A marketing-mix negyedik alappillére, a piacbefolyásolás, hagyományosan a reklámot, a PR (public relations) tevékenységeket, a vásárlásösztönzést
Vezetői információs rendszerek
Vezetői információs rendszerek 7. előadás: Stratégiai menedzsment és informatikai támogatás 2. Elekes Edit, 2015. E-mail: elekes.edit@eng.unideb.hu Anyagok: eng.unideb.hu/userdir/elekes Edit/Vezetoi_inf_rd
KREATÍVAN HASZNÁLHATÓ IDEGENNYELV-TUDÁS MEGSZERZÉSÉNEK NYELVPEDAGÓGIÁJA NEUROLINGVISZTIKAI MEGKÖZELÍTÉSBEN
Rádi Ildikó* KREATÍVAN HASZNÁLHATÓ IDEGENNYELV-TUDÁS MEGSZERZÉSÉNEK NYELVPEDAGÓGIÁJA NEUROLINGVISZTIKAI MEGKÖZELÍTÉSBEN 1. Problémafelvetés: hol keressük a hibát a mai nyelvoktatásban? Anyelvoktatás gyakorlata,
MATEMATIKA TAGOZAT 5-8. BEVEZETŐ. 5. évfolyam
BEVEZETŐ Ez a helyi tanterv a kerettanterv Emelet matematika A változata alapján készült. Az emelt oktatás során olyan tanulóknak kívánunk magasabb szintű ismerteket nyújtani, akik matematikából átlag
INFORMÁCIÓ, EMBER ÉS TÁRSADALOM - EGY INTERDISZCIPLINÁRIS FELSŐOKTATÁSI TANANYAG TARTALMI ELEMEI
INFORMÁCIÓ, EMBER ÉS TÁRSADALOM - EGY INTERDISZCIPLINÁRIS FELSŐOKTATÁSI TANANYAG TARTALMI ELEMEI Összefoglalás Az Információ, ember és társadalom Az információtól az információs társadalomig című kötet
A CAN mint ipari kommunikációs protokoll CAN as industrial communication protocol
A CAN mint ipari kommunikációs protokoll CAN as industrial communication protocol Attila FODOR 1), Dénes FODOR Dr. 1), Károly Bíró Dr. 2), Loránd Szabó Dr. 2) 1) Pannon Egyetem, H-8200 Veszprém Egyetem
2. ábra: A főmenü, illetve a 3. feladatsor
Virtuális valóság a térlátás fejlesztésében Kosztyán Zsolt, Sikné dr. Lányi Cecília, Frank Péter Veszprémi Egyetem, Képfeldolgozás és Neuroszámítógépek Tanszék H-8200 Veszprém, Egyetem u. 10. Absztrakt
A téri műveleti képességek fejlettségének vizsgálata
A téri műveleti képességek fejlettségének vizsgálata TÓTH Péter Óbudai Egyetem, Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ, Budapest toth.peter@tmpk.uni-obuda.hu Amikor térszemléletről, térlátásról beszélünk,
Prezentáció használata
Prezentáció használata A számítógép alkalmazásának egyik lehetséges területe, amikor a számítógépet mint segédeszközt hívjuk segítségül, annak érdekében, hogy előadásunk vagy ismertetőnk során elhangzottakat
Helyi tanterv. Batthyány Kázmér Gimnázium Matematika emelt (5+6+6+6 óra/hét) 9-12 évfolyam Készült: 2013 február
Helyi tanterv Batthyány Kázmér Gimnázium Matematika emelt (5+6+6+6 óra/hét) 9-12 évfolyam Készült: 2013 február 1 A TANTERV SZERKEZETE Bevezető Célok és feladatok Fejlesztési célok és kompetenciák Helyes
A kutatási projekt keretében a következő feladatokat tűztük ki:
Szakmai zárójelentés a Hibakorrekciós algoritmusok a koordináta méréstechnikában című T 042935 számú kutatási projekt keretében elvégzett feladatokról és azok tudományos eredményeiről A kutatási projekt
SZOFTVEREK A SORBANÁLLÁSI ELMÉLET OKTATÁSÁBAN
SZOFTVEREK A SORBANÁLLÁSI ELMÉLET OKTATÁSÁBAN Almási Béla, almasi@math.klte.hu Sztrik János, jsztrik@math.klte.hu KLTE Matematikai és Informatikai Intézet Abstract This paper gives a short review on software
KÍSÉRLET A STATISZTIKA II. TANTÁRGY SZÁMÍTÓGÉPPEL TÁMOGATOTT TÖMEGOKTATÁSÁRA BALOGH IRÉN VITA LÁSZLÓ
KÍSÉRLET A STATISZTIKA II. TANTÁRGY SZÁMÍTÓGÉPPEL TÁMOGATOTT TÖMEGOKTATÁSÁRA A szerzők rövid cikkükben amellett érvelnek, hogy a bevezető jellegű statisztikai kurzusokban célszerűbb az Excelt használni,
TELEPÜLÉSTERVEZÉS ÉS MENTÁLIS TÉRKÉPEZÉS
LETENYEI LÁSZLÓ, TETT Consulting Rt. TELEPÜLÉSTERVEZÉS ÉS MENTÁLIS TÉRKÉPEZÉS ÁRT születik A rendezési terv olyan, mint a pedagógia vagy a foci: mindenki ért hozzá. Egy ÁRT, azaz általános rendezési terv
JOGSZABÁLY. LI. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. JÚNIUS 5. TARTALOM. 1. (1) A rendelet hatálya fenntartótól függetlenül
LI. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM Ára: 693 Ft 2007. JÚNIUS 5. oldal JOGSZABÁLY 24/2007. (IV. 2.) OKM rendelet a közoktatás minõségbiztosításáról és minõségfejlesztésérõl szóló 3/2002. (II. 15.) OM rendelet módosításáról...
Nemzeti alaptanterv 2012 MATEMATIKA
ALAPELVEK, CÉLOK Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika
A SZAKÉRTŐI ÉRTÉKELÉS JELENTŐSÉGÉRŐL 1
Ruzsányi Tivadar - Kindler József A SZAKÉRTŐI ÉRTÉKELÉS JELENTŐSÉGÉRŐL 1 - A tényinformációk és értékinformációk valóságismereti szerepe Rettenetes, hogy a tényektől sosem tudhatjuk meg a valóságot idézi
2. FEJEZET. Vigh László: Táblázatok kezelése szakdolgozat-készítésnél
2. FEJEZET Vigh László: Táblázatok kezelése szakdolgozat-készítésnél A szakdolgozatokban rendszeresen kell számadatokat magába foglaló táblázatokat közölni. A Word program több formátumot is tartalmaz,
Ittfoglalomösszea legfontosabbtudnivalókat, részleteka honlapon, illetvea gyakorlatvezetőtől is kaptok információkat.
1 Ittfoglalomösszea legfontosabbtudnivalókat, részleteka honlapon, illetvea gyakorlatvezetőtől is kaptok információkat. A statisztika tanulásához a legtöbb infomrációkat az előadásokon és számítógépes
(11) Lajstromszám: E 003 837 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU000003837T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 003 837 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 04 767727 (22) A bejelentés napja:
Az idősek alábecsülik saját számítástechnikai ismereteiket?
TÁRSADALOM Az idősek alábecsülik saját számítástechnikai ismereteiket? Tárgyszavak: önbizalom; tanulás; memória; számítástechnika; korosztály. Alaphelyzet Az idősebbek integrálása a modern társadalomba
Érettségi vizsgatárgyak elemzése. 2009 2012 tavaszi vizsgaidőszakok FÖLDRAJZ
Érettségi vizsgatárgyak elemzése 2009 2012 tavaszi vizsgaidőszakok FÖLDRAJZ Láng György Budapest, 2014. január TARTALOM 1. A vizsgák tartalmi elemzése... 5 1.1. Az írásbeli feladatlapok szakmai jellemzői
Megjelenítési funkciók
Pap Lőrinc 2010. április 19. Megjelenítési funkciók A ma használatos Földrajzi Információs Rendszerek (geographic information system, GIS) egyik funkciója még mindig a hardcopy térképek előállítása. Ezzel
10. JAVÍTÓKULCS ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS MATEMATIKA. példaválaszokkal. s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T É V F O L Y A M
10. É V F O L Y A M ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS JAVÍTÓKULCS MATEMATIKA s u l i N o v a K h t. É R T É K E L É S I K Ö Z P O N T 2 0 0 6 példaválaszokkal Hány órából áll egy hét? Válasz: A feleletválasztós
HELYI TANTERV MATEMATIKA (emelt szintű csoportoknak) Alapelvek, célok
HELYI TANTERV MATEMATIKA (emelt szintű csoportoknak) Alapelvek, célok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési,
A felmérési egység kódja:
A felmérési egység lajstromszáma: 0052 ÚMFT Programiroda A felmérési egység adatai A felmérési egység kódja: EnikaTavköz//50/Ksz/Rok/ A kódrészletek jelentése: Elektronika-távközlés szakképesítés-csoportban,
EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.03. Matematika az általános iskolák 5 8.
EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.03 Matematika az általános iskolák 5 8. évfolyama számára Alapelvek, célok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet
MATEMATIKA 5 8. ALAPELVEK, CÉLOK
MATEMATIKA 5 8. ALAPELVEK, CÉLOK Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről.
Szerzőinknek A folyóiratunkba szánt kéziratok tartalmi és formai követelményei
Szerzőinknek A folyóiratunkba szánt kéziratok tartalmi és formai követelményei Szerzők, témák, szerkesztési elvek A Területi Statisztika szerkesztősége az eddigi szerzők megbecsülése és megtartása mellett
MODELLEZÉS A COMENIUS LOGO FELHASZNÁLÁSÁVAL
MODELLEZÉS A COMENIUS LOGO FELHASZNÁLÁSÁVAL Turcsányiné Szabó Márta, turcsanyine@ludens.elte.hu Eötvös Loránd Tudomány Egyetem Általános Számítástudományi Tanszék 1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8. Abstract
INFORMÁCIÓS- ÉS VEZÉRLŐSZOFTVER A SZÁMÍTÓGÉP-KOMPATIBILIS FUNKCIÓVAL BÍRÓ VÉRNYOMÁSMÉRŐKHÖZ
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ INFORMÁCIÓS- ÉS VEZÉRLŐSZOFTVER A SZÁMÍTÓGÉP-KOMPATIBILIS FUNKCIÓVAL BÍRÓ VÉRNYOMÁSMÉRŐKHÖZ TÍPUSOK: BP-410R/U, BP-600R/U(J), BP-600RB/UB(J), BP-700 sorozat, AK-3000T, AK-4000T/TU,
MATEMATIKA 1-12. ÉVFOLYAM
MATEMATIKA 1-12. ÉVFOLYAM SZERZŐK: Veppert Károlyné, Ádám Imréné, Heibl Sándorné, Rimainé Sz. Julianna, Kelemen Ildikó, Antalfiné Kutyifa Zsuzsanna, Grószné Havasi Rózsa 1 1-2. ÉVFOLYAM Gondolkodási, megismerési
TECHNIKAI RENDSZEREK ÁLLAPOTLEÍRÁSÁNAK KÉRDÉSEI QUESTIONS REGARDING THE DESCRIPTION OF THE STATE OF TECHNICAL SYSTEMS
űszaki tudományos közlemények 2. XV. űszaki Tudományos Ülésszak, 2014. Kolozsvár, 235 241. http://hdl.handle.net/10598/28544 TCHNIKAI RNDSZRK ÁLLAPOTLÍRÁSÁNAK KÉRDÉSI QUSTIONS RGARDING TH DSCRIPTION OF
5. évfolyam. Gondolkodási módszerek. Számelmélet, algebra 65. Függvények, analízis 12. Geometria 47. Statisztika, valószínűség 5
MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika
Idősoros elemző. Budapest, 2015. április
TeIR Idősoros elemző Felhasználói útmutató Budapest, 2015. április Tartalomjegyzék 1. AZ ALKALMAZÁS CÉLJA... 3 2. AZ IDŐSOROS ELEMZŐ FELÉPÍTÉSE ÉS BEÁLLÍTÁSI LEHETŐSÉGEI... 3 Területi szűkítés és a megjelenítendő
OTKA T048849 LEHETŐSÉGEINEK KULTURÁLIS ALAPJAI. Fejlesztési javaslatunk alapja egy empirikus tapasztalatok alapján kiigazított értékelési módszertan.
OTKA T048849 A KÖRNYEZETTUDATOS VÁLLALATI MAGATARTÁS KIALAKÍTÁSÁNAK ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEINEK KULTURÁLIS ALAPJAI KUTATÁSI ZÁRÓJELENTÉS 1. KUTATÁSI CÉLKITŰZÉSEK A kutatási tervben empirikus vizsgálatokkal
(2. felülvizsgált változat, amely tartalmazza az 1995. október 16-án hatályba lépett módosításokat) 62. Melléklet: 63.
E/ECE/324 E/ECE/TRANS/505 }Rev.1/Add.62 1985. június 24. ENSZ-EGB 63. számú Elõírás EGYEZMÉNY A KÖZÚTI JÁRMÛVEKRE, A KÖZÚTI JÁRMÛVEKBE SZERELHETÕ ALKATRÉSZEKRE, ILLETVE A KÖZÚTI JÁRMÛVEKNÉL HASZNÁLATOS
Helyi tanterv Német nyelvű matematika érettségi előkészítő. 11. évfolyam
Helyi tanterv Német nyelvű matematika érettségi előkészítő 11. évfolyam Tematikai egység címe órakeret 1. Gondolkodási és megismerési módszerek 10 óra 2. Geometria 30 óra 3. Számtan, algebra 32 óra Az
A vizuális kultúra tantárgy helyi tanterve
4024 Debrecen, Liszt Ferenc utca 1. www.ady-debr.sulinet.hu, ady@iskola.debrecen.hu : 52-520-220, : 52-520-221 OM: 031201 A vizuális kultúra tantárgy helyi tanterve 2013. Készítette: Subizczné Palotai
(11) Lajstromszám: E 007 587 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU000007587T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 587 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 05 721896 (22) A bejelentés napja:
Matematika 8. PROGRAM. általános iskola 8. osztály nyolcosztályos gimnázium 4. osztály hatosztályos gimnázium 2. osztály. Átdolgozott kiadás
Dr. Czeglédy István fôiskolai tanár Dr. Czeglédy Istvánné vezetôtanár Dr. Hajdu Sándor fôiskolai docens Novák Lászlóné tanár Dr. Sümegi Lászlóné szaktanácsadó Zankó Istvánné tanár Matematika 8. PROGRAM
INFORMATIKA KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA 2011.
PRÓBA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. április 8. Név:.... osztály: INFORMATIKA KÖZÉPSZINTŰ GYAKORLATI VIZSGA 2011. A gyakorlati vizsga időtartama: 180 perc Beadott dokumentumok Piszkozati pótlapok száma Beadott
A szocialista kalkulációs vita egy rövid áttekintés
Horváth Gergely A szocialista kalkulációs vita egy rövid áttekintés A szocialista kalkulációs vita az 1920 40-es évek gazdaságelméleti vitája, melynek fő kérdése az volt, hogy lehetséges-e a gazdasági
(11) Lajstromszám: E 007 506 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU000007506T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 007 506 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 05 721894 (22) A bejelentés napja:
A gyerekek mindig pontosan értik a számneveket? Pintér Lilla Gerőcs Mátyás
A gyerekek mindig pontosan értik a számneveket? Pintér Lilla Gerőcs Mátyás A vizsgált kérdések Hogyan értelmezik az óvodáskorú gyerekek a számneves kifejezéseket tartalmazó mondatokat? Milyen értelmezésbeli
VI. Magyar Földrajzi Konferencia 524-529
Van Leeuwen Boudewijn Tobak Zalán Szatmári József 1 BELVÍZ OSZTÁLYOZÁS HAGYOMÁNYOS MÓDSZERREL ÉS MESTERSÉGES NEURÁLIS HÁLÓVAL BEVEZETÉS Magyarország, különösen pedig az Alföld váltakozva szenved aszályos
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE
HALLGATÓI KÉRDŐÍV ÉS TESZT ÉRTÉKELÉSE EVALUATION OF STUDENT QUESTIONNAIRE AND TEST Daragó László, Dinyáné Szabó Marianna, Sára Zoltán, Jávor András Semmelweis Egyetem, Egészségügyi Informatikai Fejlesztő
Elliptikus listák jogszabályszövegekben
Szeged, 2015. január 15 16. 273 Elliptikus listák jogszabályszövegekben Hamp Gábor 1, Syi 1, Markovich Réka 2,3 1 BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék 1111 Budapest, Egry József u. 1. hampg@eik.bme.hu,
Algoritmus vizualizáció a tanítási gyakorlatban. Törley Gábor
Algoritmus vizualizáció a tanítási gyakorlatban Törley Gábor pezsgo@inf.elte.hu Mi is ez? Algoritmus működésének illusztrálása, abból a célból, hogy jobban megértsék azt a tanulók Tapasztalat: nehéz tanulni
Yakov Amihud Haim Mendelson Lasse Heje Pedersen: Market Liquidity. Asset Pricing, Risk and Crises
Közgazdasági Szemle, LXII. évf., 2015. július augusztus (871 875. o.) Yakov Amihud Haim Mendelson Lasse Heje Pedersen: Market Liquidity. Asset Pricing, Risk and Crises Cambridge University Press, Cambridge,
I. Gondolkodási módszerek: (6 óra) 1. Gondolkodási módszerek, a halmazelmélet elemei, a logika elemei. 1. Számfogalom, műveletek (4 óra)
MATEMATIKA NYEK-humán tanterv Matematika előkészítő év Óraszám: 36 óra Tanítási ciklus 1 óra / 1 hét Részletes felsorolás A tananyag felosztása: I. Gondolkodási módszerek: (6 óra) 1. Gondolkodási módszerek,
Összehasonlító értékkutatás diplomás ápolóhallgatók és pedagógushallgatók körében
Összehasonlító értékkutatás diplomás ápolóhallgatók és pedagógushallgatók körében A szociológia az érték fogalmát kulturális alapelvnek tekinti, melyet társadalmi normákkal, normarendszerrel kapcsol össze.
Mérnök informatikus (BSc) alapszak levelező tagozat (BIL) / BSc in Engineering Information Technology (Part Time)
Mérnök informatikus (BSc) alapszak levelező tagozat (BIL) / BSc in Engineering Information Technology (Part Time) (specializáció választás a 4. félévben, specializációra lépés feltétele: az egyik szigorlat
Máté: Számítógépes grafika alapjai
Téglalap kitöltése Kör, ellipszis kitöltése Területi primitívek: Zárt görbék által határolt területek (pl. kör, ellipszis, poligon) Megjeleníthetők a) Csak a határvonalat reprezentáló pontok kirajzolásával
A prezentáció. A prezentáció tömör és hatásos előadása annak, amit közölni, bemutatni kívánunk.
A prezentáció A prezentáció tömör és hatásos előadása annak, amit közölni, bemutatni kívánunk. Mottó Ha belépsz egy terembe, törekedj arra, hogy Valaki lépjen be, s ne eggyel többen legyünk! 2 Tartalomjegyzék
Reiczigel Jenő, 2006 1
Reiczigel Jenő, 2006 1 Egytényezős (egyszempontos) varianciaelemzés k független minta (k kezelés vagy k csoport), a célváltozó minden csoportban normális eloszlású, a szórások azonosak, az átlagok vagy
HELYI TANTERV VIZUÁLIS KULTÚRA
HELYI TANTERV VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb értelmezéséhez és megítéléséhez,
GAZDASÁGI STATISZTIKA
GAZDASÁGI STATISZTIKA Dr. Kun István GÁBOR DÉNES FŐISKOLA Tantárgy: Gazdasági statisztika Kódszám: 224 Lapszám: 1 TÉMAKÖRÖK A STATISZTIKA ALAPFOGALMAI STATISZTIKAI SOROK STATISZTIKAI TÁBLÁK ÖSSZETETT VISZONYSZÁMOK
PARAMÉTERES GÖRBÉK ALKALMAZÁSA VALÓSIDE- JŰ DIGITÁLIS HANGFELDOLGOZÁS SORÁN
Multidiszciplináris tudományok, 3. kötet. (2013) sz. pp. 251-258. PARAMÉTERES GÖRBÉK ALKALMAZÁSA VALÓSIDE- JŰ DIGITÁLIS HANGFELDOLGOZÁS SORÁN Lajos Sándor Mérnöktanár, Miskolci Egyetem,Ábrázoló geometriai
3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.*
3. Pillanat fölvételek Röntgen-sugarak segélyével.* (IV. sz. táblával.) Kezdetben, a mig a Röntgen-sugarak előállííására szolgáló berendezés még nem volt eléggé tökéletes, az ember testének vastagabb részeit
közvetlenül szemlélt átvilágított/vetített (fénnyel, elektronikusan)
ELEMZÉSI SZEMPONTOK FÉNYKÉPEKHEZ A kép egésze lehet... 1 A felvétel készülhet/lehet (kameraszintaxis)... 1 A papírkép lehet (printingszintaxis)... 2 Esztétikailag fontos kategóriák... 2 Művészi attitűd...
A FÖDRAJZI HELYHEZ KAPCSOLÓDÓ ÉS A HAGYOMÁNYOS MAGYAR TERMÉKEK LEHETSÉGES SZEREPE AZ ÉLELMISZERFOGYASZTÓI MAGATARTÁSBAN
Szent István Egyetem Gödöllő Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola A FÖDRAJZI HELYHEZ KAPCSOLÓDÓ ÉS A HAGYOMÁNYOS MAGYAR TERMÉKEK LEHETSÉGES SZEREPE AZ
Komputer statisztika gyakorlatok
Eszterházy Károly Főiskola Matematikai és Informatikai Intézet Tómács Tibor Komputer statisztika gyakorlatok Eger, 2010. október 26. Tartalomjegyzék Előszó 4 Jelölések 5 1. Mintagenerálás 7 1.1. Egyenletes
Tanár nélküli tanulás a jövő iskolájában? Az online videó oktatási jellegű alkalmazásának lehetőségi és buktatói
Kőrösi Gábor Tanár nélküli tanulás a jövő iskolájában? Az online videó oktatási jellegű alkalmazásának lehetőségi és buktatói Bevezető A írás és olvasás egy viszonylagosan új innováció az oktatásban, hiszen
Informatika. Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály tanterve. 9. évfolyam
Informatika Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály tanterve Óratervi táblázat: Évfolyam 9. 10. 11. 12. 13. Heti óraszám 2 1 2 - - Éves óraszám 74 37 74 - - Belépő tevékenységformák 9. évfolyam Hardver
MOBILKOMMUNIKÁCIÓ ÉS TÁRSADALMI DIFFÚZIÓ
Dessewffy Tibor Galácz Anna: MOBILKOMMUNIKÁCIÓ ÉS TÁRSADALMI DIFFÚZIÓ Az infokommunikációs technológiai eszközök (IKT) diffúziója napjainkban kiemelt jelentôségû kutatási kérdés. A posztindusztriális és
PÉLDATÁR 10. 10. BEGYAKORLÓ FELADAT TÉRBELI FELADAT MEGOLDÁSA VÉGESELEM- MÓDSZERREL
PÉLDATÁR 10. 10. BEGYAKORLÓ FELADAT TÉRBELI FELADAT MEGOLDÁSA VÉGESELEM- MÓDSZERREL Szerző: Dr. Oldal István 2 Végeselem-módszer 10. TÉRBELI FELADAT MEGOLDÁSA 10.1. Lépcsős tengely vizsgálata Tömör testként,
TIMSS 2011. Tanári kérdőív Matematika. online. 8. évfolyam. Azonosító címke
Azonosító címke TIMSS 2011 Tanári kérdőív Matematika online 8. évfolyam Oktatási Hivatal Közoktatási Mérési és Értékelési Osztály 1054 Budapest, Báthory u. 10. IEA, 2011 Tanári kérdőív Az Önök iskolája
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár 1.2 Kar Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar Történelem és Filozófia
A magyarországi nagyvállalatok kutatás-fejlesztési output aktivitásának vizsgálata, különös tekintettel a regionális különbségekre
A magyarországi nagyvállalatok kutatás-fejlesztési output aktivitásának vizsgálata, különös tekintettel a regionális különbségekre Dr. Molnár László egyetemi adjunktus Fiatal Regionalisták VIII. Konferenciája
A nemzetközi sportrendezvény-szervezési projektek sikertényezői és a siker megítélésének kritériumai
PANNON EGYETEM Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Dancsecz Gabriella A nemzetközi sportrendezvény-szervezési projektek sikertényezői és a siker megítélésének kritériumai Doktori (Ph.D)
Pál Judit - Vörös András. Budapesti Corvinus Egyetem. Kapcsolatháló- és Oktatáskutató Központ. 2011. március 1.
Pál Judit - Vörös András Budapesti Corvinus Egyetem Kapcsolatháló- és Oktatáskutató Központ 2011. március 1. Definíció: A kapcsolatháló-elemzés az egyének viselkedését tanulmányozza mikro szinten, és az
Osztatlan angol nyelv és kultúra tanára képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása
Osztatlan angol nyelv és kultúra tanára képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása KÖZÉP- ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI ANGOL NYELV ÉS KULTÚRA TANÁR KÉPZÉS:
Legénytoll a láthatáron II.
DIÓSI PÁL Legénytoll a láthatáron II. A fiatalok helyzetérõl, problémáiról Feladatunkat szûkösen értelmeznénk, ha megkerülnénk annak vizsgálatát, hogy a megkérdezettek milyennek látják generációjuk körülményeit.