Középkori hangulat a várban
|
|
- Botond Barta
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, JÚLIUS 4., HÉTFÕ XIII. ÉVFOLYAM, SZÁM ÁRA: 1 LEJ Fotó: Csikos Rolland Középkori hangulat a várban Budakalászon találkoztak a kisebbségi magyar civilek A Budakalászon június között megtartott XIII. találkozón 7 ország civil szervezeteinek 61 képviselõje volt jelen. 2. Nyolc évtized zenetörténeti emlékei Különleges és egyedi zenetörténeti kiállítást nyitottak meg a nagyváradi Thurzó család archívumából a hétvégén a nagyváradi vár fejedelmi palotájában. 3. Egyenes beszédre van szükség Június 29. július 3. között idén is megtartották a Nagyváradi Várnapokat. A rendezvény ideje alatt sikerült a középkor hosszú és színes évszázadainak hangulatát felidézõ, egész napos programokkal és a vár kosztümös, ideiglenes Közepes vizsgaeredmények Biharban Az országos képességfelmérõn az elmúlt héten adtak számot tudásukról a nyolcadikos diákok. Bihar megyében összesen 4704-en iratkoztak fel erre, közülük 4503 diák jelent meg a vizsgákon, és senkit sem kaptak csaláson. Az átmeneti arány 72,04 százalék lett, ami közepesnek számít. (sükösd) (folytatás a 3. oldalon) Bihar megyében a múlt héten két emberéletet is követelt a kánikula idején való fürdõzés. Csütörtökön délután Nagyváradon a Sebes-Körösbe fulladt egy 45 éves férfi. A 112-es segélyhívóra órakor futott be a hívás, miszerint a Körösön vízibiciklizõ két személy a Gaál Mózes (ma Oneºtilor) utca közelében, a folyóban felfedezett egy élettelen testet. A helyszínre érkezõ katasztrófavédelmiek és búvárok 4,5 méter mélységben rá is bukkantak az áldozatra, akit hosszas próbálkozás után sem tudtak újraéleszteni. lakóinak sétájával bevonni a látogatókat a korszakváltásba, akiket a várfalakon belül, a fejedelmi palota bejáratánál a Komédiások Udvara köszöntött. A várnapok rendezvénysorozatának öt napja alatt hagyományõrzõ egyesületek bemutatói és csataimitációi, kézmûves mûhelyek, táncórák, bábszínház, kiállítások és koncertek várták a jelenkor forgatagától elszakadni és egy másféle kavalkádban elvegyülni vágyókat, akik a várnapok délutáni programjaira érkeztek. Péntektõl vasárnapig, a délelõtti óráktól számos bemutatót csodálhatott meg a közönség, melyek a vár különbözõ épületeiben kaptak helyet, benépesítve a fejedelmi palota elõterét és udvarát, valamint a Bethlen-bástyát. Bõvebben a 7. oldalon. Ketten is vízbe fulladtak A felelõs politikusok részérõl egyenes beszédre van szükség, arra, hogy õszintén vállalják elveiket, meggyõzõdéseiket osszák meg a választókkal, így lehet hatékony választ adni az egyre nagyobb teret nyerõ populizmusra. 4. Másnap, pénteken reggel 8 órakor Vaskohszikláson (ªtei) a tûzoltókat egy hasonló esethez riasztották. Egy tóból egy szintén 45 év körüli férfi holttestét emelték ki. A katasztrófavédelmiek figyelmeztetik a lakosságot, hogy kizárólag olyan helyen fürödjenek, ahol az engedélyezett, továbbá felhevült testtel ne ugorjanak a hideg vízbe, késõ este vagy ittas állapotban pedig ne menjenek úszni. A gyerekeket soha ne hagyják felügyelet nélkül a vízparton, és persze a vízben sem. Fotó: Csikos Rolland
2 2. reggeliújság HÉTVÉGE július 4., hétfõ Budakalászon a kisebbségi magyar civilek ABudakalászon június között megtartott XIII. találkozón 7 ország (Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna) civil szervezeteinek 61 képviselõje volt jelen, és vitatta meg az általa képviselt szervezetek megvalósításait, problémáit, az együttmûködés lehetõségeit és eredményeit, a Budakalászi Találkozók örökségét, folytatásának lehetõségeit és célkitûzéseit. Nagyváradról jelen volt dr. Fleisz János, Fleisz Judit és Dukrét Géza. A találkozó résztvevõinek nagy örömére szolgált, hogy két év kényszerkimaradás után a szervezõknek sikerült megrendezniük a XIII. Budakalászi Találkozót. Az ünnepélyes megnyitón Csûry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke áldotta meg a jelenlevõket. Az üdvözletek után Csûry István püspök tartott egy szívhezszóló, érdekes elõadást A magyarok megújulásának pászmái egy ökumenikus közegben élõ lelkész látása szerint címmel. Útmutatást nyújtott a mai nehéz világban élõ civileknek hangsúlyozva a szeretetet és az összetartozást. Délután a találkozó fõszervezõje, Romhányi András beszélt közös ügyeinkrõl, beszámolva a szervezés nehézségeirõl. Ezután megkoszorúztuk Parlagi Endre hajdani polgármester sírját, aki éveken keresztül volt házigazdája e találkozóknak. Másnap dr. Lánszki Imre számolt be a Budakalász környéki kutatásainak legújabb eredményeirõl. Dr. Záhonyi András tartott elõadást a magyar nyelvben elõforduló nevekrõl, azok jelentésérõl és eredetérõl. Délután szekcióülések voltak: a Budakalászi Találkozók öröksége, valamint Léteznek-e kultúrahatárok a Kárpát-medencében? címmel. E szekcióülések következtetései szerint a magyar közmûvelõdés határai nem Magyarországon, de nem is a Kárpát-medencében vannak. Magyar kultúra létezik Európán kívül is, s bár közhelynek számít, hogy ilyen szempontból a határok légiesek, most mégis a meglevõ, sokszor nagyon is tapasztalható fizikai határoktól beszélünk. Ezek természete, átjárhatósága, vagy fékezõ ereje akár rövid idõ alatt is változhat az aktuális politikai viszonyok függvényében. A tanácskozáson a fõ hangsúlyt a kapcsolatteremtés bõvítése és állandósítása kapta. Kijelenthetjük, hogy a Budakalászi Találkozókon a résztvevõ szervezetek többsége kiterjedt kapcsolathálózatot hozhatott létre szûkebb és tágabb hazájában és a határokon túl, amelyek serkentõleg hatnak tevékenységükre. A találkozó szekcióülésein megvitatott, majd a plenáris ülésen a résztvevõk által elfogadott javaslatok szerint ennek megvalósítása létrejöhet internetes közösségi oldalak révén (kiemelkedõen a facebook és levelezõ listák); egy levelezõ csoport létrehozása (amely akár a Kalászosok nevet is viselheti); nyomtatott és elektronikus mûvelõdési tájékoztatók révén (lapok, rádió, tévé); személyes kapcsolatok révén, amelyek közmûvelõdési, vagy más találkozókon alakulnak ki a kultúra menedzserei között; egy fizetett állás létrehozása, amelynek munkaköre az állandó figyelés, továbbítás és a rendszeres kapcsolattartás lenne. Ez utóbbi javaslat gyakorlatba ültetését az Erdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesületek (EMKE) elnöksége tanulmányozná, és a kialakuló lehetõségekrõl tájékoztatja a budakalászi találkozó résztvevõit. A résztvevõk örömmel tapasztalták, hogy egyre több fiatalt és önkéntest sikerül bevonni szervezeteik munkájába, A kárpát-medencei kenyeret Romhányi András mutatta fel és ennek a fiatalítási folyamatnak a folytatását továbbra is szükségesnek tartják. Egybehangzó vélemény, hogy szükséges és érdemes a gyerekekkel foglalkozni, hiszen van érdeklõdés, lelkesedés a részükrõl is. Ennek egyik legfontosabb eszköze lehetne a pedagógusokkal és oktatási intézményekkel való szorosabb együttmûködés. Egyik legfontosabb feladata az EMKE-nek az Erdélyi Magyar Értéktár összeállítása. Ez tartalmazna építészeti örökségeket, jellegzetes szokásokat, mezõgazdasági és ipari értékeknek számító tárgyakat és megoldásokat, természeti környezetet, turizmust, mûvelõdési értékeket. A helyi javaslatok alapján ezeket az országos bizottság helyi, megyei vagy régiós értékekké nyilváníthatja. Az Értéktár kérdéskörének koordinálását a Kriza János Néprajzi Társaság ( végzi, dokumentumait ennek honlapján lehet tanulmányozni. Jó lenne, ha az értéktár összeállításában más régiók egyesületei is bekapcsolódnának a megadott honlap segítségével. A XIII. Budakalászi Találkozó résztvevõi támogatják az Erdélyi Magyarok Egyesületének azon kezdeményezését, hogy az Alaptörvénybe foglaltaknak megfelelõen a magyar kormány hozzon létre budapesti székhellyel egy erdélyi központot, és nyújtson rendszeres normatív támogatást mûködtetéséhez. Az összmagyarság nemzettudatának erõsítésében továbbra is fontos szerepet kell vállalniuk a civil szervezeteknek, az egyházaknak, iskoláknak, valamint a magyar államnak. A találkozó szép mozzanata volt a szombat esti, úgynevezett közös kárpát-medencei kenyér felmutatása és elfogyasztása. E nagyméretû lepényt a Kárpát-medence különbözõ településeirõl hozott lisztbõl és kovászból készítették. A találkozó másik érdekessége volt résztvevõk saját maguknak elõadott mûsora. Dukrét Géza Sudoku A játékszabályok a következõk: A 9 9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3 3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Pénteki feladványaink megfejtése: Az erdélyi magyar sajtó története Már kapható dr. Fleisz János az Ünnepi Könyvhét keretében Budapesten bemutatott Az erdélyi magyar sajtó története címû új kötete a Libris Antica és az Illyés Gyula könyvesboltban. A hiánypótló kiadvány bemutatja az idõszak történetének fõbb sajátosságait, Észak-Erdély és Dél-Erdély helyzetét, sajtóéletét, a fontosabb sajtóközpontokat és sajtókiadványokat, közöttük Nagyvárad és Nagyszalonta lapjait is.
3 2016. július 4., hétfõ KÖZÉLET reggeliújság 3. Nyolc évtized zenetörténeti emlékei Különleges és egyedi zenetörténeti kiállításnak adott otthont a hétvégén a nagyváradi vár fejedelmi palotája (A szárny), melyet csütörtök délután nyitott meg a helyi zenei élet, a Thurzó család két képviselõje, Thurzó Zoltán és Thurzó Sándor József. Zongorajáték a zeneszeretõ népes közönsége elõtt Thurzó Sándor József a fellépéseirõl készített fotókollázs átvétele után A Jegyzetek, fények, jellemzõk, Egyedi, eddig be nem mutatott zenei dokumentumok a Thurzó család archívumából címet viselõ tárlat hivatalos megnyitóján, melyet Nagyvárad lakossága elõször láthatott az elmúlt hétvégén, a vár kulturális menedzsere, dr. Dumitru Sim köszöntötte az érdeklõdõ közönséget, tiszteletre méltó emlékállításnak titulálva a jelentõs kiállítást. Sim köszöntõ beszéde után Thurzó Zoltán népszerû zongoramûvész vette át a szót, aki nagyapja nyolcvan évet felölelõ zenetörténeti kutatásairól, és az ezek során fellelt, Nagyvárad történelméhez kapcsolódó hiteles, klaszszikus zenei dokumentumok archiválásáról, osztályozásáról beszélt. Elmondta azt is, hogy a kiállítás megrendezésének ötlete Dumitru Simé, akivel hosszas tárgyalások után sikerült létrehozni azt, egy Paulo Coelhótól, az álmok megvalósulásáról szóló idézettel alátámasztva a jó szándékot: ha valóban el akarunk érni valamit, akkor minden összejátszik azért, hogy ez megtörténhessen, és bevallása szerint pontosan ez volt a helyzet ezzel az álmával is, a nagyapja emlékének szentelt kiállítással. Köszönetét fejezte ki továbbá nagybátyja, Thurzó Sándor József brácsamûvész iránt, aki maga is szenvedélyes gyûjtõ Módosították Nagyvárad költségvetését lévén fellépéseivel is támogatja a helyi kulturális kezdeményezéseket, eseményeket, és aki meglepetésként a megnyitó végén át is vehetett egy tevékenységét elismerõ emléktablót. Közölte továbbá, hogy a kiállítás tíz kategóriában mutat be 708 személyes tárgyat, levelezéseket, plakátokat, kitüntetéseket, amelyek a múlt század azon jelentõs vendégmûvészeinek a nevéhez kötõdnek, akik látogatás és koncertadás végett ebben az idõszakban megfordultak Nagyváradon. Történelmi pillanat ez a mai mondta Thurzó Zoltán, hiszen a nagyapám dokumentumai a város egy sajátos hangulatát, lelkiállapotát tükrözik, amelyeknek a tanulmányozására idõt kell szánni. A megnyitó után a zongoramûvész a vár Lapidáriuma felett elhelyezett pianínón Bartók és Schopen dallamokat adott elõ, majd ezt követõen a közönség megtekinthette a tárlat anyagát. A kiállítást a szervezõk természetesen a közeljövõben is hozzáférhetõvé teszik majd. Szamos Mariann Az új váradi önkormányzati képviselõtestület szerdai ülésén módosították Nagyvárad idei költségvetését. A megyei adóhivatal tájékoztatása szerint 510 ezer lejt kapott az önkormányzat arra, hogy emelje az oktatási intézmények javakkal és szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadásait. A Nagyváradi Sportklub 200 ezer lejt kapott a sportolóinak jutalmazására, és 218,9 ezer lejnyi szponzorálást is jóváhagytak számukra, 90 ezer lejt a Drumuri Orãºeneºti Rt. adott a kézilabdacsapat támogatására, magánszemélyek pedig összesen 128,9 ezer lejjelt támogatták a vízilabda-csapatot. Több váradi tanitézet is részesült adományokban, Friedrich Schiller Német Tannyelvû Líceum például 5200 lejt kapott a német tantárgyverseny megszervezésére. A Bétel Pünkösdista Líceum 26,1 ezer lejt kapott a vallási tantárgyverseny megszervezésére, illetve az iskola fenntartására. Az Emanuel Gojdu Fõgimnázium és a sportiskola lejt adományt fogadhatott el, elõbbi felszerelésekre fordíthatja pénzt, utóbbi a ritmikus sportgimnasztika és a futball-szakosztályt fejlesztheti. F. N. L. Többet igényeltek, mint amennyit kaphattak Sajátságos formáját választotta idén a civil szervezetek támogatásának a nagyváradi önkormányzat azokra a projektekre kaphatnak pénzt a költségvetésbõl a civilek, amelyek illeszkednek az önkormányzat eseménynaptárába. A váradi tanács szerdai ülésén hagyta jóvá az április 7. május 7. között benyújtott projektek támogatását. A finanszírozást 48-an kérték, a támogatott rendezvények jó részét egyébként már megtartották, köztük a Szent László Napokat, a Varadinum-programokat, majálist, stb. Az elkövetkezendõ programok közül a Biharpüspökiért Egyesület 70 ezer lejt kért és 67 ezer lejt kapott az augusztus 21-én megtartandó virágkarneválra, várhatóan tehát idén is láthatják a debreceni virágkarnevál néhány virágkocsiját Nagyváradon. A Nagyváradi Magyar Diákszövetség a Mandala Dalszínházzal közös nyári színházi fesztivál megszerzésére húszezer lejt kért és tízezer lejt kapott. Egyebek mellett a Nagyváradi Rokcfilharmónia az augusztus 6-ai hagyományos Give Peace a Chance koncertre 9900 lej támogatást kért, és hatezer lejt kapott, a Bihar Megyei Sakkszövetség 5000 lejt kért egy, a Nagyváradi Õsz keretében megszervezendõ sakkversenyre, és háromezer lejnyi támogatást kapott. A civil szervezetek egyébkén 300 ezer lejt kaptak, és 847,54 ezer lejt igényeltek volna. F. N. L. Közepes (folytatás az 1. oldalról) Vannak szélsõséges eredmények. Szomorú tény, hogy a diákok közül 77-en még a 2-es átlagot sem érték el, ami azt jelenti, hogy a megjelenésért járó 1 ponton túl még egy pont értékben sem tudták tudásukat bizonyítani. Jó hír viszont, hogy Biharban tizenhatan színtízes eredményt értek el (ez utóbbi a hatodik legmagasabb szám az országban). A Bihar Megyei Tanfelügyelõség tájékoztatása szerint 213-an 2 és 2,99, 388-an 3 és 3,99, 581-en pedig 4 és 4,99 közötti átlagot értek el. 643 azoknak a száma, akik 5 és 5,99 között teljesítettek, 683-an értek el 6 és 6,99 közötti átlagot, 753 diák átlaga 7 és 7,99 közötti lett, 719-en pedig 8 és 8,99 között teljesítettek. 430 Bihar megyei nyolcadikos 9 és 9,99 közötti átlagot ért el. Az országos statisztika szerint a legmagasabb átmeneteli arány Brãila megyében született (89,2%), a második helyet a Kolozs megyei diákok érték el, ezt követi Bukarest, Prahova és Galac, utóbbi 81,9% átmeneteli aránnyal. A leggyengébb, 55,1 százalékos átmeneteli arányt Giurgiu megyében regisztrálták. Az eredményeket július 1-jén kb. egyórás késéssel függesztették ki, mivel lefagyott a tanügyminisztérium honlapja., és ugyanaznap este 20 óráig nyújthatták be az óvásokat. Ezeket július 2 4. között vizsgálják ki, a végleges eredményeket pedig holnap, azaz július 5-én, kedden hozzák nyilvánosságra. Fotó: Csikos Rolland
4 4. reggeliújság POLITIKA július 4., hétfõ Több hölgy szerzett mandátumot Ma még bárki nyújthat be javaslatokat a diákok jogaira és kötelezettségeire vonatkozó statútumhoz a tanügyminisztérium honlapján, hívta fel a figyelmet pénteken Biró Rozália RMDSZ-es szenátor. Õ június 29-én nyújtott be egy interpellációt, mivel véleménye szerint egy statútum nem lehet többféleképpen értelmezhetõ, a kötelezettségekre vonatkozó fejezet sokkal bõvebb, mint amennyi a jogokról szóló. Biró Rozália szerint hiányzik ugyanakkor a pedagógusok jogairól és kötelezettségeirõl szóló szabályzat, amire szintén nagy szükség van. A szenátor a júniusi helyhatósági választáson tisztséget nyert hölgyekrõl is beszélt. Mint mondta, szeptemberben lesz hároméves az RMDSZ Nõszervezete, aminek ez a helyhatósági választás volt az elsõ megmérettetése. Az is elhangzott, hogy a Nõszervezet folytatja például a Sikeres nõk iskolája címû sorozatot, és várhatóan augusztusra eldõl, kik mérettetik meg magukat részükrõl a parlamenti választásokon. Nõtt 2012-höz képest a helyi önkormányzati képviselõi tisztséget nyert nõk száma, 248-ról 286-ra, bár ez a szám még kismértékben változhat, nem mindenütt alakultak még meg az önkormányzatok, hangzott el. Négy éve három nõi polgármestere volt a szövetségnek, köztük a bihari Nagy Gizella, akinek idén a szilágybagosi (Szilágy megye) Marina Ida Magdolnának és bálványosváraljai (Kolozs megye) Mureºan Ildikónak sikerült újabb mandátumot szereznie. Emellett még két POSTAFIÓK Tisztelt fõszerkesztõ úr! RMDSZ-es és két, RMDSZ-es támogatással független jelöltként indult hölgy nyerte meg a polgármesterválasztást. Alpolgármesterré 18 nõt választottak, 2012-ben még 12 nõi alpolgármester volt. A megyei tanácsi mandátumot nyert hölgyek száma nem változott 2012-höz képest, 11-en vannak (egyikük Bihar megyében Kéry Hajnal fõtanfelügyelõ helyettes szerzõ megj.), megyei tanácsi alelnökké Brassó megyében Ambrus Izabellát választották. Fried Noémi Lujza Egyetértek önnel, amikor a június 28-án megjelent Csengeri Csongor Antal igazgató úr levelére adott válaszában megkérdõjelezi az igazgató úr precizitás iránti igényét, ugyanis tudomásom szerint õ maga, mint szervezõ küldte el a meghívást a szóban forgó érmihályfalvi tanügyi fórumra telefonon és internetes közösségi oldalon és semmilyen említés nem volt benne arról, hogy az választási céllal lenne megrendezve. Hogy én magam is részt vettem a fórumon, az a feleségemnek köszönhetõ, akinek a kollégái szóltak, akárcsak a tanári gyûlések összehívása alkalmával, hogy egy tanügyi fórumot tartanak a városban, melyen minden tanítónak ott kell lenni. Elvittem autóval, és legnagyobb meglepetésemre ott voltak az én tanár kollégáim is, a környék pedagógusaival együtt. Mivel azt reméltem, hogy egy valós problémákat felvetõ és megoldásokat keresõ megbeszélés lesz, mint helyi pedagógus, én is kötelességemnek tartottam megjelenni és aktívan részt venni azon. Az igazgató úrral ellentétben azonban, igenis udvariatlannak tartottam volna mind a szervezõkkel, mind a résztvevõkkel szemben, ha tüntetõleg távoztunk volna a fórumról, annak ellenére, hogy nagyon kellemetlenül éreztük magunkat, amikor az összejövetel vége felé nyilvánvalóvá vált, hogy tulajdonképpen a tanügyi fórum helyett egy kampányrendezvényen veszünk részt. Másrészt a kollégák olyan megoldásra váró problémákat vetettek fel, melyeket valóban meg kellene tárgyalni, és kellõ türelemmel és toleranciával meg is lehetne oldani, csak éppen nem választások elõtt, amikor nem érdek kimondani a valóságot. Más kérdés, hogy szabad-e az iskolába bevinni a politikát, még akkor is, ha csak helyi és megyei választásokról van szó, és hogy szakmailag mennyire etikus a pedagógusokat, akik állami alkalmazottak és egy adott hivatás képviselõi, kampánycélokból gyûlésre hívni és választási szándékukat befolyásolni. Ily elgondolással akár egy orvosi konferenciát is öszsze lehetett volna hívni, ahol az egyik fõorvost próbálták volna bejuttatni valamelyik közigazgatási tanácsba, de valahogy nem hallottam hasonló összejövetelekrõl. A fórumról megjelent tudósítást én is olvastam, de a választások elteltével és a résztvevõk iránti tiszteletbõl értelmetlennek tartottam a hozzászólást, fõleg mivel a rendezvény résztvevõi hivatásuknál fogva is értelmiségiek, akik maguktól is képesek értelmezni az ott történteket. Érthetetlen számomra tehát, hogy tisztelt igazgató úr miért, és fõleg ki ellen hadakozik, amikor meg nem nevezett személyektõl kéri számon a túl sok véletlen egybeesést és a résztvevõk befeketítésének és munkájuk ellehetetlenítésének szándékát, hiszen õ is a fórum egyik szervezõje volt. Ráadásul az azóta eltelt idõszakban az igazgató úr is letette a tanácsosi esküt a helyi tanácsban, akárcsak jómagam, melyben az áll, hogy az elkövetkezõ négy évben a város és közösségünk javát szolgáljuk és mindenben törvényesen cselekszünk. Szerintem most valóban meg kellene fogadnunk az alakuló gyûlést megtisztelõ alprefektus úr tanácsát, miszerint tegyük félre a választások alatt felgyülemlett személyes sérelmeket és döntéseinkben csakis a város érdekeit tartsuk szem elõtt. Én ehhez tartom magam, és nem a helyi pedagógusok közösségének megosztására törekszem. És, mivelhogy a világban semmi nem történik haszontalanul és ok nélkül, az igazgató úr feltételezését követõen, miszerint a feleségemmel együtt hangfelvételt készítettünk volna a fórumról, azt javaslom, hogy az elkövetkezõkben minden fontos összejövetelt, beleértve a tanácsüléseket is, videókamerával kellene rögzíteni és dokumentálni, az utólagos félreértések és magyarázkodások elkerülése végett. Tisztelettel, Baricz-Nánási Ferenc, érmihályfalvi pedagógus Fotó: Csikos Rolland Mûködik az összefogás!? A Magyar Polgári Párt meghatározó erõvel bír az erdélyi és partiumi magyar politikában! Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a tény, hogy az idei helyhatósági választásokon sikerült országos szinten 15 polgármesteri tisztséget szereznie. Bár Bihar megyében nem sikerült sem polgármesteri, sem alpolgármesteri mandátumot szereznünk, az összefogás listájának köszönhetõen a Bihar megyei RMDSZ-nek a Magyar Polgári Pártnak köszönhetõen sikerült megõriznie a 7 megyei tanácsosi mandátumát, így Pásztor Sándort választhatták meg elnöknek a keddi alakuló ülésen a Bihar megyei tanács élére. A legnagyobb siker Berettyószéplakhoz kötõdik, ahol sikerült két tanácsosi mandátumot szereznünk így háromról ötre növelni a magyar tanácsosok számát az önkormányzati testületben. Az RMDSZ Bihar megyei vezetõsége láthatja, hogy a Magyar Polgári Párt tartja a szavát az aláírt országos és megyei egyezményhez, ezért reményemet szeretném kifejezni, hogy bár a berettyószéplaki körzeti RMDSZ szervezet vezetõsége egyelõre nem hajlik az együttmûködésre, a megyei vezetésnek sikerül majd jobb belátásra bírnia Bagosi Barna alpolgármestert is. Helmeczi Tibor, a Magyar Polgári Párt Bihar megyei ügyvezetõ elnöke Egyenes beszédre van szükség Egyenes beszédre van szükség a felelõs politikusok részérõl, arra, hogy õszintén vállalják elveiket, meggyõzõdéseiket osszák meg a választókkal, így lehet hatékony választ adni az egyre nagyobb teret nyerõ populizmusra fogalmazott Winkler Gyula azon a csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen, amelyet az Európai Néppárt európai parlamenti frakciójának bõvített büró-ülésén szerveztek a horvátországi Splitben. A populizmus veszélye a demokráciára és a jogállamiságra nézve címen megszervezett kerekasztal-beszélgetésre rányomta bélyegét a múlt heti Brexit, hiszen a brit népszavazás eredményét jelentõsen befolyásolta a kilépést szorgalmazó politikusok megtévesztõ, durva kampánya, az EP-képviselõk ilyen szempontból is elemezték az elmúlt napok történéseit. A populista politikusok álmegoldásokat mutatnak fel, amelyeket hamisságuk ellenére is elhisznek a választók, hiszen a populisták számtalan eszközt bevetnek, hogy megvezessék az embereket, gátlástalanul élnek a demagógia eszközeivel, fenntartások nélkül korbácsolják fel a nacionalista és idegengyûlölõ érzelmeket a társadalomban. Ezzel szemben kell nekünk az Európai Néppárt értékeit felelõs módon és következetesen képviselni, és sokszor nem elég az elvi érdekképviselet, hanem sokkal hatékonyabban kell kommunikálni a politikai döntéseket a választók felé hívta fel képviselõtársai figyelmét Winkler Gyula, aki kitért Brüsszel megítélésére is. Úgy érzem, eljött annak is az ideje, hogy a Brüsszelben eluralkodó politikai korrektség gyakorlatát felülvizsgáljuk és valóban érdemben válaszoljunk az elégedetlen állampolgároknak, akik azt hangoztatják, hogy az EU túl gyakran avatkozik bele apró dolgokba, miközben nem eléggé hatékony a nagy és fontos ügyek kezelésében mutatott rá az EPképviselõ, aki szerint a fordulópont elõtt álló Európai Unióban meg kell erõsíteni a társadalmi párbeszédet, ehhez pedig õszintén kell tájékoztatni az embereket az alternatívákról és a különbözõ politikai döntések következményeirõl. Itt van alapvetõ kérdésként, hogy milyen Európai Uniót akarunk felépíteni, az alapító atyák által elképzelt politikai uniót vagy inkább a nemzetállamok laza szövetségét? Amikor az Európai Unióról beszélünk, mit szeretnénk látni: egy 28 darabból álló mozaikot (jelenlegi állás szerint 27 darabos lesz ez a mozaik), egy olyan kisebb darabokból álló építményt, amelyet a 350 európai régió alkot, vagy esetleg egy még finomabb, ezernél is több darabból álló struktúrát, amelynek összetevõi a régiók és helyi közösségek, beleértve az etnikai kisebbségeket, nyelvi és nemzeti közösségeket is emelte ki Winkler Gyula. Az Európai Néppárt parlamenti frakciójának büró-ülését annak apropóján szervezték Splitben, hogy Horvátország most ünnepli uniós csatlakozásának harmadik évfordulóját. A büró ülésével párhuzamosan zajlik az EPP háttérintézményének, az EIN (European Ideas Network) nyári egyeteme is. Winkler Gyula EP-képviselõ sajtóirodája Split, június 30
5 2016. július 4., hétfõ KÜLVILÁG reggeliújság 5. Stabil a robbanásban megsérült katona állapota Stabil az állapota Tóth Péter fõtörzsõrmesternek, aki pénteken, a Hortobágyi Nemzeti Park területén történt robbanásban sérült meg és a Honvéd Kórház intenzív osztályán ápolják közölte szombati székesfehérvári sajtótájékoztatóján Huszár János vezérõrnagy, az MH Összhaderõnemi Parancsnokság (ÖHP) megbízott parancsnoka. Huszár János megerõsítette, hogy a robbanás következtében hõsi halált halt tûzszerészek Juhász Attila fõtörzsõrmester, Rózsa Nándor fõtörzsõrmester, Balázs Ádám õrmester és Kozár Gábor szakaszvezetõ balesetének ügyében a közigazgatási eljárás mellett a honvédelmi miniszter utasítására belsõ szakmai vizsgálat is zajlik. A parancsnok elmondta, hogy elhunyt katonatársaik hozzátartozóit a minisztérium és a Magyar Honvédség sem hagyja magukra. A szabályok szerint az özvegyek, árvák és hozzátartozók nemcsak rövidtávon, hanem hosszú távon is támogatásban részesülnek, a gyerekek életútjáról egészen felnõtt korukig gondoskodnak. Huszár János kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a belsõ vizsgálat a baleset bekövetkezésének minden körülményére kiterjed, mert szeretnék megállapítani az esetleges mulasztásokat, szakmai hibákat. Úgy vélte, a történtek rekonstruálásával a jövõben bõséges információjuk lehet hasonló feladatok elvégzéséhez. Kiemelte: a bomba tûzszerész értelemben hatástalanított volt, vagyis a gyújtószerkezet nem volt a bombatestben, de az robbanóanyagot tartalmazott. A megsemmisítésre elõkészítés zajlott, ezért a vizsgálatok jelenlegi szakaszában a hiba lehetõségét nem lehet kizárni. Ember István õrnagy, az MH I. Honvéd Tûzszerész és Hadihajós Ezred megbízott vezetõ tûzszerésze ismertette, hogy a bombák megsemmisítésének folyamata a robbanótestek megkeresésébõl, feltárásából, azonosításából, hatástalanításából, elszállításából és megsemmisítésébõl áll. Hozzáfûzte, hogy a hõsi halált halt tûzszerészek vélhetõen a késõbbi megsemmisítést készítették elõ, eközben történt a tragédia. A négy honvédségi tûzszerész halálát okozó baleset pénteken délután történt a hortobágyi volt bombalõtéren, amikor felrobbant a 250 kilogrammos repeszromboló bomba. Egy tûzszerész katona súlyos sérüléseket szenvedett. A balesetben meghalt négy katonát hõsi halottá nyilvánítják ezt Simicskó István honvédelmi miniszter jelentette be péntek esti rendkívüli sajtótájékoztatón. A miniszter elmondta azt is, hogy az elhunyt katonákat felterjeszti a honvédelmi miniszter által adható legmagasabb elismerésre, a Hazáért érdemjelre. Benkõ Tibor vezérkari fõnök ugyancsak a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elhunyt katonák 30-as éveikben jártak, öt gyermeket hagytak maguk után. Az I. Hadihajós és Tûzszerész Ezred kiváló katonáit, jól felkészült szakembereit veszítették el a balesetben. Közölte azt is, hogy részletes tényfeltáró vizsgálatot folytatnak le, hogy tisztázzák mi okozhatta a balesetet. A vezérkari fõnök ismertetése szerint a lõtér, ami 1940 óta úgynevezett bombavetõtér rendkívül erõsen szenynyezet terület, jelenleg is 40 ezer jelölt helyszín van, ahol feltételezhetõ bombák és egyéb más gránátok találhatóak január 26. óta dolgoznak az érintett területen heti váltásban a katonák, naponta en dolgoznak a hét minden napján. Pénteken 32-en vettek részt a mentesítési munkálatokban ebbõl 15-en tûzszerészek voltak. A vizsgálat lezártáig leállították a terület mentesítését. (MTI) Theresa May a legnépszerûbb miniszterelnök-jelölt Theresa May belügyminiszter a leköszönõ David Cameron brit miniszterelnök legnépszerûbb utódjelöltje a vasárnap ismertté vált új felmérések szerint, számolt be az MTI. Cameron a brit EU-tagságról június 23-án tartott népszavazás másnapján jelentette be, hogy õszig távozik a kormányzó Konzervatív Párt és a kormány élérõl, miután a referendumon a választók többsége a kilépésre voksolt. A pártvezetõi és a miniszterelnöki tisztségért Theresa May, valamint Michael Gove igazságügyi miniszter, Stephen Crabb munkaügyi miniszter, Liam Fox volt védelmi miniszter és Andrea Leadsom energiaügyi államtitkár verseng. A két legolvasottabb vasárnapi brit tömeglap, a Mail on Sunday és a Sun on Sunday által megrendelt két különbözõ felmérés egyaránt Theresa May utcahossznyi elõnyét jelzi a Konzervatív Párt szavazásra jogosult tagjai körében. A Mail megbízásából a Survation közvélemény-kutató által 1013 fõs mintán elvégzett vizsgálat kimutatta, hogy a belügyminisztert a tory párttagok 59 százaléka szeretné a Konzervatív Párt élén és a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalban látni. Theresa May a teljes brit választópolgárságon belül is 50 százaléknyi támogatottságot tudhat magának. Michael Gove igazságügyi miniszter messze lemaradva a második helyen áll, a párttagok körében 15, a választásra jogosult teljes brit lakosságon belül 14 százalékos támogatottsággal. A Sun on Sunday számára az ICM közvélemény-kutató által elvégzett felmérés szerint Theresa Mayt a konzervatív választók 60 százaléka támogatja, Michael Gove-ra 10 százalék voksolna. Az osztrák demokrácia mûködése nem vonható kétségbe Az államfõválasztás megismétlésérõl szóló alkotmánybírósági döntés nem ad okot arra, hogy kétségbe lehessen vonni az osztrák demokrácia mûködését mondta Heinz Fischer osztrák államfõ a Die Presse címû osztrák konzervatív lapnak adott vasárnapi interjújában. Az osztrák alkotmánybíróság pénteken ismertette döntését, miszerint meg kell ismételni az elnökválasztás második fordulóját. A jelenlegi államfõ, a szociáldemokrata Heinz Fischer hivatali ideje egy hét múlva lejár. Mivel az új államfõt ekkor még nem tudják beiktatni hivatalába, Doris Bures parlamenti elnök és két helyettese, Karlheinz Kopf és Norbert Hofer veszik át az elnöki teendõk intézését. Fischer az interjúban kifejtette: nem tart attól, hogy a pár hónap alatt, amíg átmenetileg töltik be a pozíciót, szükségállapot alakulna ki. Példaként a korábbi éveket említette, amikor az államfõk halála miatt elõfordult hasonló ûr. Az államfõválasztás során megállapított szabálytalanságokat nem az osztrák demokrácia hiányaként értékelte, hanem az elõírások pontos és ésszerû betartásának elmulasztásaként. Rámutatott, hogy amennyiben szükséges, a választási megfigyelést és a szavazatszámlálást tökéletesíteni kell, és nem lehet eltekinteni a folyamat ellenõrzésétõl sem. Fischer arról is beszélt, hogy a szavazatok hibás összeszámlálása ugyan bizalomvesztést okozhatott a lakosságban, azonban mindezt teljesen kiegyenlítette az alkotmánybíróság, amely a helyzetet kezelte és orvosolta. Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter pénteken azt közölte, hogy az osztrák külügyminiszterrel egyetértésben meghívná az Európai Biztonsági és Együttmûködési Szervezet választási megfigyelõit azon körzetekbe, ahol szabálytalanságot észleltek. Szakértõk aggályosnak tartják a javaslatot. A Kronen Zeitung címû osztrák lap által megkeresett Peter Jankowitsch volt osztrák külügyminiszter hibás döntésnek tartaná, ha Ausztriába választási megfigyelõk érkeznének. E missziónak a kelet-európai fiatal demokráciák, az instabil latin-amerikai és afrikai országok számára van értelme mondta az egykori tárcavezetõ, aki egyúttal aggodalmát fejezte ki Ausztria nemzetközi megítélésével kapcsolatban is. Az újság vasárnapi számában Christian Kern osztrák kancellárt is idézte, aki szintén nem támogatja a belügyminiszter javaslatát. Indoklása szerint aggodalomra adhat okot, ha külföldön hamis kép alakul ki Ausztriáról. Kern a lapnak úgy fogalmazott: most Ausztria nemzetközi hírnevérõl van szó. Az államfõválasztás május 22-i második fordulójában szoros küzdelemben Alexander Van der Bellen, a Zöldek által támogatott független államfõjelölt nyert, a voksok 50,35 százalékával. Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) jelöltjét, Norbert Hofert a szavazásra jogosultak 49,65 százaléka támogatta. A két jelölt eredménye közötti különbség alig több mint 31 ezer szavazat volt. A megismételt választás idõpontjáról várhatóan a keddi kormányülésen születik javaslat, és errõl a parlament dönt. Az osztrák közszolgálati média beszámolója szerint a belügyminisztérium 11 hét alatt tudja elõkészíteni a választást, ezért legkorábban szeptember végén, október elején tarthatják majd a szavazást. (MTI) Gove súlyos bírálatok kereszttüzébe került még a Konzervatív Párton belül is azóta, hogy a héten teljesen váratlanul megvonta támogatását az addigi abszolút favoritnak tartott Boris Johnson volt londoni polgármestertõl, és saját korábbi nyilatkozatainak is ellentmondva bejelentette, hogy indul a Cameron utódlásáért folyó versenyben. Gove a népszavazási kampányban Johnsonnal együtt a kilépésért kampányoló tábor frontembere volt, és többször is kijelentette, hogy nem kíván pályázni a pártvezetõi és miniszterelnöki tisztségre, ha Cameron távozik. Michael Gove döntése után Boris Johnson hatalmas meglepetésre bejelentette, hogy nem indul a Konzervatív Párt vezetõi tisztségéért, és így a miniszterelnöki posztért sem. Egyelõre a pályázók egyike sem számít a Konzervatív Párt hivatalos jelöltjének. Elõször az alsóház konzervatív frakciója szûkíti le többfordulós szavazássorozattal két személyre a megválasztható indulók listáját az elsõ forduló kedden lesz, ezután a párt szavazásra jogosult 125 ezer tagja választja meg az új vezetõt, aki egyben be is költözhet a Downing Street-i miniszterelnöki hivatalba. A jelenlegi menetrend szerint szeptember 9-én derül ki, hogy ki lesz Cameron utódja. Ha Theresa May kerül a Konzervatív Párt és a brit kormány élére, õ lenne Nagy-Britannia második nõi miniszterelnöke Margaret Thatcher után.
6 6. reggeliújság REKLÁM július 4., hétfõ A Guardia Security System testõr és vagyonõr vállalkozás a legmodernebb diszpécserszolgálattal a következõ szolgáltatásokat ajánlja: l felügyelet és közbeavatkozás a legalacsonyabb árakon a városban, mindössze 50 lej/tárgy l betörésvédelmi rendszer beépítése l videomegfigyelés l testõrszolgálat l tûzvédelmi berendezések l GPS-lokalizálás Központi iroda: Piaþa Cetãþii 18. szám, Nagyvárad Tel./fax: 0359/ , Mobil: 0771/ office@guardiasecurity.ro Keressen bennünket a Facebookon és a
7 2016. július 4., hétfõ TÁRSASÁG reggeliújság 7. Korhû jelmezek, középkori csatajelenetek Fotók: Csikos Rolland Középkori hangulat a várban Június 29. július 3. között idén is megtartották a Nagyváradi Várnapokat. A rendezvény ideje alatt sikerült a középkor hosszú és színes évszázadainak hangulatát felidézõ, egész napos programokkal és a vár kosztümös, ideiglenes lakóinak sétájával bevonni a látogatókat a korszakváltásba, akiket a várfalakon belül, a fejedelmi palota bejáratánál a Komédiások Udvara köszöntött. Méltó és látványos megnyitója volt a Nagyváradi Várnapoknak a város szívén átvezetõ jelmezes felvonulás, amelynek révén a turistákhoz, vagy éppen csak a megyeszékhelyen átutazókhoz is eljutott a várnapok gazdag programsorozatának a híre. A mintegy 150, középkori jelmezt öltött felvonuló korhû fegyverekkel szablyákkal, íjakkal, lándzsákkal, pallosokkal, kardokkal, szekercékkel stb. haladt végig a Fõ utcától a Rimanóczy Kálmán (ma Iosif Vulcan) utcán át a nagyváradi várig. A Nagyvásártéren (ma December 1. park) megálltak, és minden csapat csatakiáltással üdvözölte a jelenlévõket, majd, mielõtt folytatták volna útjukat a várba, rövid harci jelenetekkel is szórakoztatták a nézõket. A hosszan kígyózó A várhídi csatajelenet Harci jelenet a Nagyvásártéren menet élén korabeli hangszerekkel felfegyverkezett régizene együttes vonult és muzsikált, valamint ostorcsattogtatás is bele-belehasított a fülledt levegõbe. A Fõ utcától a várig vonuló menethez útközben sokan csatlakoztak. Jelmezes felvonulás A várban sok érdekes program várt mindenkire. A kézmûvesek utcájában a gyermekek és a felnõttek kipróbálhatták a különféle hagyományos mesterségeket a szövéstõl az üvegfújásig, de volt középkori színház, melyben Spaventi kapitány kalandjait elevenítették fel úgy, hogy mind a felnõttek, mind a gyerekek egyaránt élvezték a produkciót. Szombaton a legtöbb érdeklõdõt a 19 órakor kezdõdõ, a várhíd meghódítását imitáló csatajelenet vonzotta. A kb percig tartó látványos esemény a várhídon és a várárok nyugati oldalán zajlott. Több százan nézték végig, kicsik és nagyok, amint a középkori csatát eljátszó, korhû jelmezt és fegyvert viselõ harcosok összecsapnak. Ágyúk dördültek a várfalról hatalmas füst kíséretében, nyílvesszõk záporoztak a két ellenséges tábor között. A nézõk soraiban a szüleik nyakában ülõ apróságok fülüket befogva figyelték a törökök elleni harcot, melynek gyõztesei a várvédõ keresztények lettek. A csatajelenet után mindenki bevonult a várba, és kezdetét vette az esti program, melynek keretében középkori és hagyományos zenei koncertek voltak, de a tûzzsonglõrök produkcióiban is lehetett gyönyörködni, illetve a várban lévõ kiállításokat is meg lehetett tekinteni. Sükösd T. Krisztina A kézmûvesek utcája A várnapok rendezvénysorozatának öt napja alatt hagyományõrzõ egyesületek bemutatói és csataimitációi, kézmûves mûhelyek, táncórák, bábszínház, kiállítások és koncertek várták a jelenkor forgatagától elszakadni és egy másféle kavalkádban elvegyülni vágyókat, akik a várnapok délutáni programjaira érkeztek. Péntektõl vasárnapig, a délelõtti óráktól számos bemutatót csodálhatott meg a közönség, melyek a vár különbözõ épületeiben kaptak helyet, benépesítve a fejedelmi palota elõterét és udvarát, valamint a Bethlen-bástyát. A hagyományos mesterségek bemutatóján vásárlás mellett lehetõség nyílt kézmûves foglalkozásokban való részvételre is, illetve a kézmûvesek utcáján többek között nagyváradi, aszszonyvásári, széki, kolozsvári, nagyzerindi, szatmárnémeti, nagybányai, révi, csíkszeredai és Râmnicu Vâlcea-i árusok szebbnél szebb portékái között lehetett válogatni, de volt házi csokoládé és finom sajtok is. A középkori lovagi bemutatók (melyeket a Terra Ultra Silvana és a Paladinii de Terra Medies lovagjai adtak elõ) a fejedelmi palota udvarán és a Bethlenbástyában nem csupán az egymásnak feszülõ fegyverek dörgedelmes hangjaival rettentették el a kicsiket (és egy keveset talán a nagyobbakat is), hanem fizikailag is közelebb hozták az élményt azáltal, hogy a felhasznált fegyvereket kézbe lehetett venni, és ki lehetett próbálni. A csatározások közötti szünetekben középkori tánclépéseket is el lehetett sajátítani, arcfestéssel gazdagodni, játszani és zsonglõrködni. Szintén a kisebb korosztályok számára a palota udvarán felállított színpadon a Trendart Egyesület szervezésében zenés-táncos-bábos elõadásokkal szórakoztattak. Az íjászat hagyományõrzésének méltán neves mûvelõi, a Pusztai Farkasok Egyesület Ordas Nemzetsége szintén délelõtt tartott bemutatókat, és pontos instrukciók mellett segített célba találni az íjászattal barátkozóknak. Csekély összegért összesen kilenc várbeli kiállítást (például formatervezési, festészeti, zenetörténeti tárlatokat) lehetett megnézni ezeken a napokon, melyek legkülönlegesebbjei a Thurzó család zenetörténeti dokumentumainak kiállítása és a megnyílt Pékmúzeum anyaga volt. Szamos Mariann Íjászbemutató a fejedelmi palota udvarán
8 8. reggeliújság VOLT, VAN, LESZ július 4., hétfõ J Ú L I U S 4. hétfõ Szent Jakab hava Köszöntjük Ulrik, Rajmund nevû olvasóinkat. A holnapi ünnepelt Emese, Sarolta. ÉVFORDULÓK l 1845-ben megszületett Szinyei Merse Pál festõ (megh ban). l 1903-ban megszületett Szervátiusz Jenõ erdélyi szobrász (megh ban). l 1918-ban meghalt Lévay József költõ (szül ben). l 1927-ben megszületett Gina Lollobrigida olasz színésznõ. l 1934-ben meghalt Marie Curie lengyel születésû francia fizikus, kémiai és fizikai Nobel-díjas kutató (szül ben). IDÕJÁRÁS ÉJJEL: NAPPAL: 15 o C 26 o C Közepesen felhõs idõre számíthatunk. VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 5 4,0639 lej 1 euró lej 100 magyar forint lej A NAP VICCEI Két mentõs beszélget: Képzeld, a múltkor volt egy szörnyû esetünk. A templomból hívtak minket, hogy mise közben az egyik idõs úr meghalt, és azt kérték, hogy diszkréten vigyük el, hogy a többi hívõt ne zavarjuk meg. És ebben mi volt olyan szörnyû? Az, hogy három másik alvó öregurat is kihoztunk, mire megtaláltuk azt, aki tényleg meghalt. l A lagziban Kati néni sugárzik boldogságtól, és elérzékenyülve így szól: Drága gyerekeim! Azt kívánom, úgy süssön rátok a boldogság fényes napja, ahogy annak idején apátokra és rám sütött... Lajos bá a bajusza alatt morogja: Na, gyermekeim, akkor ti se fogtok napszúrást kapni! Ünnepség Hegyközcsatárban Az Érmelléki Gazdák Egyesülete sok szeretettel meghív minden kedves érdeklõdõt a hétvégén, július 10-én, vasárnap megrendezésre kerülõ hegyközcsatári kettesfogathajtó versenyre és az utána következõ II. rozsarató és tarlóhántó ünnepségre. A fogathajtó verseny érdekessége lesz a résztvevõ pónifogat. Az aratóünnepség fõ eleme a hagyományos, kézi aratást bemutató aratóverseny lesz, Méhike alkotótábor Székelyhídon Azok a gyerekek, akik már több mint 6 évesek, de még nem töltötték be a 18-at, jelentkezzenek a július 18. és 22. között megrendezésre kerülõ Méhike alkotótáborba, melynek helyszíne a székelyhídi Stubenberg kastély kertje és a városi termálfürdõ. A szakmai vezetõk beavatják õket a festészet, kerámiakészítés, nemezelés, bábkészítés rejtelmeibe, de lesz közös muzsikálás és éneklés is! A jelentkezési díj 50 lej/fõ, amelyet a tábor elsõ napján, július 18-án lehet befizetni a strandon. Jelentkezési határidõ: július 10. Jelentkezni lehet Csorján Melittánál, a névre kattintva a facebook-on, vagy a mehike78@fre .hu e- mail címen. A tábort a Méhike Alkotómûvészeti és Tehetségfejlesztõ Egyesület szervezi. Napraforgó tábor Idén harmadik alkalommal szervezik meg a Napraforgó alkotótábort, ezúttal nemcsak Nagyváradon, hanem Biharpüspökiben és Nagyszántón is. Az elmúlt két évben nagy népszerûségnek örvendett a Napraforgó alkotótábor a gyerekek és szülõk körében, ezért idén is megszervezik a programot, de ezúttal nemcsak Nagyváradon, hanem Biharpüspökiben és Nagyszántón is. Azért, hogy a nyár teljes idejére legyen program a gyermekeknek, augusztusban egy egyhetes Indián tábort is szerveznek Nagyszántón. Az alkotótábort Nagyváradon július között szervezik meg az Ady Endre Elméleti Líceumban, Biharpüspökiben augusztus 1 6. között a Bocskai István Közösségi Házban és Nagyszántón augusztus között a helyi kultúrotthonban. Mindegyik helyszínen a foglalkozásokat helyi tanárok fogják vezetni. Az alkotótáborok programja és a mûhelyek megegyeznek: naponta 8 15 óra között tartanak a foglalkozások, négy mûhelyben: zene, tánc, színház és angol. A táborok utolsó napjain melyre háromfõs csapatok jelentkezését várják a 0762/ es telefonszámon. Helyszín: Hegyközcsatár, Kis mezõ (a hegyközkovácsi út mellett). A program: 11 óra A kettesfogathajtó verseny elsõ része akadályhajtás; 13 A kettesfogathajtó verseny második része vadászhajtás; 15 Díjkiosztó; 16 Az aratóverseny kezdése, a részt vevõ csapatok bemutatása; Aratóverseny; Eredményhirdetés. közös családi délutánokat rendeznek, amelyeken a gyerekeknek lehetõségük nyílik megmutatni, mit is tanultak. A Püspökiben szervezendõ táborba két ingyenes helyet biztosítanak a jó tanulmányi eredményekkel rendelkezõ gyermeknek. Az alkotótáborokat követõen Nagyszántón a kultúrotthonban augusztus között Indián tábort is szerveznek. Ahogy a neve is mutatja, az egyhetes ottalvós táborban a gyerekek a dél-amerikai indián törzsek kultúrájával, szokásaival ismerkedhetnek meg, tematikus játékokat, versenyeket szerveznek majd, harci színeket, indián öltözeteket ölthetnek magukra a résztvevõk, és a kézmûves-foglalkozásokon indián díszeket, nyakláncokat, kendõket készíthetnek, valamint négy törzsfõnöki sátrat is felállítanak. A résztvevõk az épület manzárdrészében lesznek elszállásolva. Az alkotótáborokba 6 14 éves gyerekek, az Indián táborba 8 14 éves gyerekek jelentkezését várják. További részletek és jelentkezés a 0728/ as telefonszámon (Herman Ferenc). A helyek száma korlátozott. Bezárt a bódé A nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat tudatja az utazóközönséggel, hogy július 1. szeptember 30. között a Nagyváradi Egyetem melletti jegyárusító bódé zárva van. Azok az egyetemisták, akik kedvezményes árú bérlettel rendelkeznek, az Emánuel templom melletti bódéban újíthatják meg azt. Kirándulás Az EKE 91 Nagyvárad Bihar július között kirándulást szervez a Fogarasi-havasokba a Bilea-tóhoz. Utazás autóbusszal. Szervezõ Fekete Irén (0722/ ). Érdeklõdni és feliratkozni a túravezetõknél telefonon, illetve kedd délutánonként óra között a Sas-passzázs alatt (Szent László tér 2 4.) lehet, az elsõ emeleti székhelyen. Minden túrázni vágyót szeretettel várnak! Vakációs bibliahét A Nagyvárad-Rogériuszi Református Egyházközségben a Vakációs bibliahét alkalmát július 4-én, hétfõn, ma de. 9,30-kor kezdik. A Vakációs bibliahét a Szeretsz-e engem? lehetséges válaszait járja körül. A foglalkozásokat 12 12,30 óra között tartják. A nõszövetség uzsonnát is biztosít a gyermekek számára. Szeretettel hívnak és várnak minden gyermeket az idei Vakációs bibliahétre. Elõadás a szeretetnyelvrõl Szilágyi Mária, transzgenerációs epigenetikus kineziológus szaktanácsadó és oktató, pszichológus, személyi és életvezetési tanácsadó, elõadást tart július 4-én, hétfõn, ma 18 órától a nagyváradi Apostol Andrei utca 15. szám alatt. Az elõadás címe: Az 5 szeretetnyelv. A belépés díjtalan. GITÁRTÁBOR TASNÁDSZÁNTÓN l Vedd és játssz! címmel szerveznek gitártábort a tasnádszántói plébánián. A július között zajló programra 12 év fölötti, kezdõ és haladó szinten gitározó fiatalokat várnak a szervezõk. Érdeklõdni a 0261/ vagy a 0747/ telefonszámokon, illetve a csuucsii@ gmail.com címen lehet. Áramszünetek Székelyhídon Az Electrica áramszolgáltató értesíti a lakosságot, hogy a tervezett éves ellenõrzések és javítások miatt Székelyhídon áramszünetekre lehet számítani július 4 6. között a következõ órarend szerint: 4-én és 5-én 9 15 óra között részlegesen a Székelyhídhoz tartozó Érolasziban, Hegyközszentmiklóson, Érköbölkúton; 6-án 9 15 óra között Székelyhídon részlegesen. ATLANTISZ-KÖR l Az Új Atlantisz-kör következõ összejövetele július 7-én, csütörtökön lesz 19 órától a nagyváradi Ady Endre Líceumban. A jógáról és az ehhez kötõdõ életmódról ad felvilágosítást a kör törzstagja, Szilágyi Gyula. A belépés ingyenes, az érdeklõdõket szeretettel várják! INGYENES JOGI TANÁCSADÁS l Kádár Hunor ügyvéd ingyenes jogi tanácsadással szolgál szerdánként 18 órától a várad-velencei református templom irodájában (Kolozsvári út 91. szám). Elérhetõsége: 0746/ SZÜNETEL A SZOLGÁLAT l A Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesületének vezetõsége értesíti tagjait, hogy augusztus 31-ig szünetelteti a szolgálatot. Köszönik a megértést. Telefonos elérhetõség: 0770/ vagy 0771/ reggeliújság BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP. Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/ , 0771/ Fax: 0359/ reggeliujsag@gmail.com, reggel@rdsor.ro. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, Oradea, România. Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Csikos Rolland, Czele Júlia, Fried Noémi Lujza, Sükösd T. Krisztina, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. GyõriGyörgy, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, Tárnoky Botond, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 8 16 óra között, tel./fax: 0359/ Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/ Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/ , 0722/ Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/ Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
9 2016. július 4., hétfõ NAPI AJÁNLÓ reggeliújság 9. MOZI Lotus Center Cinema Palace Bad Neighbors 2 amerikai vígjáték (16.45) Cental Intelligence amerikai akcióvígjáték (10.45, 13.50, 15.40, 18.35, 19.30, 20.40, 22.25) Finding Dory 3D szinkronizált amerikai családi animációs film (10.40, 12.30, 14.25, 17.15) Independence Day: Resurgence 3D amerikai sci-fi akciófilm (11.30, 13.25, 15.05, 18, 20.10, 22.45) Me Before You amerikai filmdráma (12.15, 17.45, 20.50, 22.50) The Angry Birds Movie 3D szinkronizált amerikai finn családi animációs film (10.25, 16) The Conjuring 2 amerikai horror (12, 14.15, 19.50, 21.20, 22.20) Warcraft 3D amerikai fantasy (12.50, 16.20, 19.05) Now You See Me 2 amerikai akciófilm (11, 14.45, 17.05, 18.30, 21.50) Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex Independence Day: Resurgence 3D amerikai sci-fi akciófilm (13.45, 19, 20.30, 22.50) Warcraft 3D amerikai fantasy (12.20, 14.40, 16.05, 21.20) Finding Dory 3D szinkronizált amerikai családi animációs film (17, 18.30) Cental Intelligence amerikai akcióvígjáték (14.45, 18.30, 19.30, 20.45, 23) Now You See Me 2 amerikai akciófilm (12.15, 17, 21.45) The Conjuring 2 amerikai horror (14.20, 20, 21.10, 22.35) Dublu román filmdráma (12.15, 16.55) The Angry Birds Movie 3D szinkronizált amerikai finn családi animációs film (12, 18) Bad Neighbors 2 amerikai vígjáték (12.20, 16.35) The Nice Guys amerikai akciófilm (14.15) Money Monster amerikai filmdráma (14, 16) Disszertációs koncert Július 4-én, hétfõn, ma 19 órától a nagyvárad-olaszi Barátok templomában (Fõ utca 28. szám) disszertációs koncertet tartanak a Nagyváradi Állami Egyetem mûvészeti-zenei tanszékének végzõsei: Bãrbulescu Anca szoprán, Bucin A nagyváradi vár I épületében: Civilek a Nagy háború emléke ápolásában. A várgalériában: A képíró Zórád. Molnár László József: Retrospektív grafikák. A multifunkcionális teremben: Niculae Adel festménykiállítása. Az A épület konferenciatermében zenetörténeti tárlat. A vártemplomban: Várad várának regéje Szent László királyról. A Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. szám): Fafaragások. A nagyváradi Árkádia Bábszínház halljában: Trifán László: Retró bábszínházi plakátok. A nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palotában: Madarassy István Tûz és láng által címû képzõmûvészeti tárlata (június végéig). A Darvas La Roche-házban (Rimanóczy/Iosif Vulcan utca 11. szám): Báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola pályaképe. A Szigligeti Stúdió fehér termében (Moszkva utca 8. szám) Gavrucza Tibor Érmelléki rapszódia címû jubileumi akvarellkiállítása. KOS (március 21. április 20.) A barátságát olyanok is fontosnak tarthatják, akiket ön haragosként tart számon. BIKA (április 21. május 20.) Még mindig nem jött el a pihenés ideje az ön számára, hiába, hogy már jól benne vagyunk a nyárban. IKREK (május 21. június 21.) Ha eddig lesütött szemmel, vagy félve tett is valamit, mostanra már nyíltan felvállalhatja. RÁK (június 22. július 22.) Átgondoltan, megfontoltan cselekszik, és ennek meg is lesz az eredménye. Járjon utána a lehetõségeinek! OROSZLÁN (július 23. augusztus 23.) A jegyében járó Vénusz arra ösztönzi, hogy változtasson a külsején. Fogadja el a bátorítást. SZÛZ (augusztus 24. szeptember 23.) A sok új teendõ, feladat, habár kimeríti, mégis megfiatalítja. Dolgozzon sokat. KIÁLLÍTÁS Az Euro Foto Art Galériában: Apáti Tóth Sándor ceglédi fotómûvész fotókiállítása. A Tavirózsa Fotóklub stúdiótermében (a Fekete Sas-palota épületében) Morvay Szabó Edina fotókiállítása. A Lorántffy Zsuzsanna Egyházi Központ múzeumtermében: Magyari Imre éremkiállítása. A Partiumi Keresztény Egyetem Galériájában (Nagyvárad, Mihai Viteazul út 4. szám) A papír ideje és idõtlensége papírmûvészeti tárlat. A Partiumi Keresztény Egyetem aulájában: Fénykép- és képeslapkiállítás. A nagyváradi egyetemi könyvtár elõcsarnokában az egyetemi hallgatók design-kiállítása. A Frame Vision Galériában (Ady Endre utca 46. szám) Zsoldi Tibor festményei. A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban: Képek párbeszéde. Képzõmûvészeti kiállítás. A nagyváradi római katolikus székesegyházban Egyházmûvészeti Kiállítás. A Iosif Vulcan Emlékmúzeumban Iosif Vulcan emlékkiállítás. HOROSZKÓP Maria Cãtãlina szoprán és Viktor József kontratenor. Meghívottak: Ciordano Filomena (hegedû) és Vaida Sebastian (kontratenor). Zongorán kísér Lavinia Dragoº tanár. A programban Jacques Arcadelt, Giulio Caccini, Franz Schubert, Michal Lorenc, George Enescu, G. F. Handel, A. L. Webber és mások mûvei lesznek hallhatók. Mindenkit szeretettel várnak. Ovidpop Photo Art Gallery (nagyváradi Era Park): A békéscsabai Márvány Mûhely tagjainak tárlata. A Megyei Könyvtár földszinti kiállítótermében Mihai Eminescu mûvei a könyvtár gyûjteményébõl (hétfõtõl péntekig 8 19 óra között). Az elsõ emeleten: Tavaszi illatok. Gyermekrajzok. Az Ady Endre Emlékmúzeumban Csinszka-kiállítás. Az érmihályfalvi könyvtár galériájában a nagykárolyi Bikfalvi Zsolt Learning to Fly (Repülni tanulni) címû fotókiállítása. A nagyszalontai Arany Palotában: Sárközy Pál festményei és Merczel Péter grafikái. Az Aurel Lazãr emlékmúzeumban (Nagyvárad, Aurel Lazãr utca 13. szám) festménykiállítás Idõ, legendák és képzeletbeli helyek címmel. Az alkotók: Natalia Maria Silaghi, Alexandra Regina Kéry, Ruxandra Crãiþa Bãltãþescu. A nagyváradi városháza tornyában: Védõbeszéd a repülésrõl Eugenia Drãgoi festménykiállítása (június 30-ig, hétköznaponként óra között). MÉRLEG (szeptember 24. október 23.) Uralkodó bolygója a barátság házában jár, ezért rengeteg mulatságra, buliba hívják mostanában. SKORPIÓ (október 24. november 21.) Az utóbbi idõben sok dologról le kellett mondania, de kárpótolja a mai nap. NYILAS (november 22. december 21.) Valami megváltozott a kapcsolatában, ezért csak másként folytatható, ha folytatni akarja. BAK (december 22. január 20.) Türelmesen dolgozik, és ennek szerencsére meg is van az eredménye. Anyagi helyzetét stabilnak mondhatja. VÍZÖNTÕ (január 21. február 20.) Meglehetõsen fáradtan vág bele a munkájába, de hamar túllendül a dolgokon. HALAK (február 21. március 20.) Felelõs munkát kaphat, ami idegileg kissé felõrölheti. Legyen megértõbb a kollégáival. Duna TV Hajnali gondolatok; Halálbiztos diagnózis ismétlés; Híradó; Roma Magazin; Domovina magazinmûsor; Paula és a vadállatok német ismeretterj. sor.; A hegyi doktor ismétlés; Balatoni Nyár magazinmûsor; Híradó; Kult+; Jamie 15 perces kajái; Család-barát; Halálbiztos diagnózis amerikai krimisor.; Erdészház Falkenauban NSZK osztrák sor.; Charly, majom a családban német sor.; Doc Martin angol sor.; Híradó; A hegyi doktor sor.; Szerelemben, háborúban török kalandfilmsor.; Kékfény; Hawaii Five-0 amerikai krimisor.; On the Spot dok. sor.; Magyar Krónika; A nyomornegyed törvénye holland dokumentumfilm; Hová mész nyaralni? olasz vígjáték; Gabe, a négylábú Cupido amerikai családi vígjáték MTV Ma reggel; Ma délelõtt, benne: Magyar gazda, Kék bolygó; Déli híradó; Idõjárás-jelentés; Ma délután; Ma este; Híradó; Idõjárás-jelentés; Szemtõl szembe; Híradó; Világhíradó; Ma éjjel; Záróhíradó; Éjszakai program MTV A Lánchídtól a Korinthoszi csatornáig dokf.; J.A.G. Becsületbeli ügyek sor.; Rajzfilmek, animációs sorozatok; Kicsi a bors, de erõs német sor.; Rajzfilmek, animációs sorozatok; Egyszer volt, hol nem volt amerikai kalandfilmsor.; Én vagyok itt; Szerelem és vérboszszú olasz drámasor.; Az A38 Hajó színpadán; Római helyszínelõk Árulkodó nyomok olasz krimisor.; Én vagyok itt magazinmûsor; Szerelem és vérbosszú olasz drámasor. RTL Klub Fókusz ismétlés; Story Extra ismétlés; Barátok közt ismétlés; Top Shop; Jó reggelt, skacok!; RTL Klub-híradó; Fókusz ismétlés; Story Extra ismétlés; Asztro-show; Top Shop; Street Kitchen ismétlés; Egy rém fura család amerikai vígjátéksor.; A pletykafészek amerikai drámasor., 1. rész; Kaméleon amerikai sor.; Éjjel-nappal Budapest ismétlés; Isten áldjon, Esperanza! argentin romantikus sor.; Story Extra sztármagazin; RTL Klub-híradó; Fókusz; Éjjel-nappal Budapest; Barátok közt magyar sor.; Dr. Csont amerikai krimisor.; RTL Klub-híradó; Nyomtalanul amerikai krimisor.; Sztár Gokart; A zöld íjász amerikai akciófilm-sor.; Gyõzike reality sor. TV Gyilkos sorok amerikai krimisor.; Hungerõ magyar zenés mûsor; Red Carpet Sztárok testközelben ismétlés; Mokka; Stahl konyhája ismétlés; Babapercek; Teleshop; Astro-Világ; Tények Délben; Aktív; Csapdába csalva német dokureality-sor.; Knight Rider amerikai akciófilm-sor.; Walker, a texasi kopó amerikai sor.; María mexikói sor.; Megtört szívek török drámasor.; Tények; Humorkoktél magyar szórakoztató mûsor; Jóban Rosszban magyar drámasor.; A cápa 3. amerikai akcióthriller; Red Carpet Sztárok testközelben; Bukott angyalok amerikai akciófilm-sor.; Tények Este; Aktív ismétlés; Sportos sportmûsor; Ezo.TV
10 10. reggeliújság SPORT július 4., hétfõ Bajnok lett a Körös SK A tegnapi záróforduló eredményétõl függetlenül a Nagyváradi Körös SK gyermekcsapata nyerte meg a legfiatalabb korosztály számára kiírt román bajnokságot. Váradi gyõzelemmel zárult a Román Vízilabda Szövetség Kupája A döntõ második tornájára Bukarestben került sor, s a Körös SK mellett a VSK is képviseltette magát. A várakozásoknak megfelelõen a Vekerdy László edzõ vezette Körös SK volt a döntõ esélyese, a fiatal csapat magabiztosan szerezte meg a serleget. A Körös SK eredményei: 9 4 a váradi VSK ellen, 20 6 a Dinamo ellen, a Steaua ellen, 13 2 a Kolozsvári CSM ellen, 10 4 a Marosvásárhelyi H2O ellen, 14 6 a Bukaresti Triumf ellen, 14 6 az 1-es sz. Sportiskola ellen. A VSK remekül szerepelt a tornán, s a zárófordulóig esélye volt a bronzérem megszerzésére. Mircea Frãþilã, Christian Sandor edzõk csapata négy gyõzelemmel (14 10 a Steaua ellen, 5 3 a Dinamo ellen, 6 3 a Kolozsvári CSM ellen, 13 3 a Marosvásárhelyi H2O ellen) és három vereséggel zárta a döntõt (4 9 a váradi Körös SK ellen, 5 12 a Bukaresti 1-es sz. Sportiskola ellen, 6 7 a Bukaresti Triumf ellen), ez végül az ötödik hely megszerzésére volt elegendõ a rendkívül szoros megmérettetésben. Érdekesség, hogy mindkét váradi csapatnak lányok is tagjai voltak, a Körös SK-ban Szucsigán Brigitta és Bonca Vivien, a VSK-ban pedig Donatella Sur kapott helyet. A végeredmény: 1. Körös SK (42 pont, pontveszteség nélkül lett bajnok), 2. Bukaresti 1-es sz. Sportiskola (33), 3. Triumf (27), 4. Váradi VSK (24), 5. Steaua (24), 6. Dinamo (9), 7. Kolozsvár (3), 8. Marosvásárhely (3). További részletekrõl és a két váradi csapat összeállításáról holnapi lapszámunkban olvashatnak. Portugál szerencse, walesi bravúr, német olasz dráma a foci Eb-n A portugál válogatott jutott be elsõként a Franciaországban zajló labdarúgó Európa-bajnokság elõdöntõjébe, miután büntetõrúgásokkal búcsúztatta a lengyeleket. A másik ágon Wales csapata nem kis meglepetésre 3 1-re verte a favoritnak számító és sztárok hadát felvonultató Belgiumot, így története során elõször küzdhet a fináléba kerülésért. A világbajnok németek és a legutóbbi kontinenstornán döntõs olaszok, akik a nyolcaddöntõben a címvédõ spanyolokat küldték haza, izgalmas meccset játszottak egymással Bordeaux-ban. A negyeddöntõ játékvezetõje a magyar Kassai Viktor volt. A gól nélküli elsõ félidõ után a német Özil góljával szereztek vezetést, de a hajrában büntetõbõl egyenlítettek az olaszok, így hosszabbítás következett. Mivel a 2x15 perces ráadásban sem született döntés, a büntetõpárbaj határozta meg, melyik csapat jut tovább. A németek végül 6 5-re bizonyultak jobbnak, s világversenyen elõször gyõzték le az Kassai Viktor jól teljesített a negyeddöntõ rangadóján olaszokat. A világbajnoki címvédõ sorozatban hatodik alkalommal jutott be a legjobb négy közé nagy tornán, a 2014-es vb-t meg is nyerte. Az olaszok az Európa-bajnokságok egyenes kieséses szakaszában az öt szétlövésbõl hármat elveszítettek. A kontinenstornák történetében eddig csak egyszer fordult elõ, hogy egy tizenegyespárbaj során 18 játékos próbálkozzon. Az 1980-as Eb bronzmeccsén a csehszlovákok 9 8-ra megverték az olaszokat, akkor csak egy játékos (Fulvio Collovati) hibázott. Statisztika Lengyelország Portugália 1 1 (Lewandowski 2., ill. R. Sanches 33.) tizenegyesekkel 3 5 (a büntetõrúgások, kiemelve akik berúgták: Cr. Ronaldo, Lewandowski, Renato Sanches, Milik, Moutinho, Glik, Nani, Blaszczykowski, Quaresma) Wales Belgium 3 1 (A. Williams 31., Robson- Kanu 55., Vokes 86., ill. Nainggolan 13.) Németország Olaszország 1 1 (Özil 65., ill. Bonucci esbõl) tizenegyesekkel 6 5 (a tizenegyesrúgások, kiemelve, akik berúgták: Insigne, Kroos, Zaza, Müller, Barzagli, Özil, Pelle, Draxler, Bonucci, Schweinsteiger, Giaccherini, Hummels, Parolo, Kimmich, De Sciglio, Boateng, Darmian, Hector) Elõdöntõk Az elsõ elõdöntõre szerdán este kerül sor, Wales Portugáliával találkozik majd Lyonban. A másik ágon, egy nappal késõbb Németország a francia izlandi meccs gyõztesével csap össze a döntõbe kerülésért. Mindkét találkozó 22 órától kezdõdik és a Pro TV jóvoltából látható majd. A focikedvelõket továbbra is várják a Szent László téren felállított óriáskivetítõ elé, ahol közös meccsnézést szervez az önkormányzat. A döntõre vasárnap 22 órától kerül sor Saint Denis-ben. Fotó: Facebook/Christian Sandor Az elõdöntõig jutott a Nagyváradi AEK Déván és Vajdahunyadon került sor az országos minifoci (mûfüves pályán játszott 5+1-es küzdelem) bajnokság idei döntõjére, amelyen a Nagyváradi AEK is képviseltette magát. A történetük során elsõ döntõt játszó váradiak remekül teljesítettek, megnyerték csoportjukat, majd a negyeddöntõben büntetõrúgásokkal bizonyultak jobbnak ellenfelüknél, a Vajdahunyadi Corvinulnál, így tegnap délelõtt a döntõbe jutásért küzdhettek. Az ellenfél a nagyszebeni csapat volt, amely már túl kemény diónak bizonyult, a végeredmény váradi szempontból 1 4 lett, így az AEK a másik elõdöntõ (Haþeg Ploieºti) vesztesével csatázott a bronzérem megszerzéséért. Veretlen magyar csapatok az Európa-liga selejtezõjében Miközben még javában tart a foci Eb, az öreg kontinens több csapata is megkezdte szereplését a Bajnokok Ligája, illetve az Európa-liga selejtezõjében. A három magyar csapat veretlenül zárta az odavágókat. Az MTK döntetlennel tért haza a kazah Aktobe otthonából, míg a Debreceni VSC ötgólos elõnyt szerzett a San Marinó-i La Fiorita vendégeként. A Videoton FC három gólos elõny birtokában utazik a Moldovai Köztársaságba, a Zaria Bãlþi elleni visszavágóra. A párharcok második találkozóit csütörtökön rendezik. Eredmények, a Bajnokok Ligája elsõ körében: Flora (észt) Lincoln Red Imps (gibraltári) 2 1, The New Saints (walesi) Tre Penne (San Marinó-i) 2 1, Valletta FC (máltai) B36 Tórshavn (feröeri) 1 0, FC Santa Coloma (andorrai) Alaskert (örmény) 0 0. A visszavágókat holnap és szerdán játsszák. A második körben már a magyar bajnok Ferencváros is bekapcsolódik a selejtezõbe, ellenfele az albán Skënderbeu lesz. Európa-liga, elsõ selejtezõkör: Aktobe (kazah) MTK 1 1 (Zsalmukan esbõl, ill. Torghelle 30.) Videoton Zaria Balti (moldovai) 3 0 (Géresi 18., Feczesin 88., 94.) La Fiorita (San Marinó-i) DVSC 0 5 (Szakály P. 5., 83., Tisza 34., 49., Kulcsár T. 89.) Dila Gori (grúz) Sirak (örmény) 1 0 Admira Wacker (osztrák) Spartak Myjava (szlovák) 1 1 Ventspils (lett) Víkingur Göta (feröeri) 2 0 UE Santa Coloma (andorrai) Lokomotiva Zagreb (horvát) 1 3 Bokelj Kotor (montenegrói) Vojvodina (szerb) 1 1 Levadia Tallinn (észt) HB Tórshavn (feröeri) 1 1 Balzan (máltai) Neftchi (azeri) 0 2 Szloboda Tuzla (bosnyák) Beitar (izraeli) 0 0 Dinamo Minszk (fehérorosz) Spartaks Jürmala (lett) 2 1 Atlantas Klaipeda (litván) HJK (finn) 0 2 Bananc (örmény) Omonia Nicosia (ciprusi) 0 1 FK Trakai (litván) Nömme Kalju (észt) 2 1 IFK Göteborg (svéd) Llandudno (walesi) 5 0 AIK (svéd) Bala Town (walesi) 2 0 Europa FC (gibraltári) Pjunyik (örmény) 2 0 Szlavija Szófia (bolgár) Zaglebie Lubin (lengyel) 1 0 Qäbälä (azeri) Szamtredia (grúz) 5 1 Midtjylland (dán) Suduva (litván) 1 0 Zimbru (moldovai) Csihura Szacshere (grúz) 0 1 AEK Larnaca (ciprusi) Folgore (San Marinó-i) 3 0 Kukësi (albán) Rudar Pljevlja (montenegrói) 1 1 FC Vaduz (liechtensteini) Szileksz (macedón) 3 1 Differdange (luxemburgi) Cliftonville (északír) 1 1 Odd Grenland (norvég) IFK Mariehamn (finn) 2 0 Siroki Brijeg (bosnyák) Birkirkara (máltai) 1 1 Maccabi Tel-Aviv (izraeli) Nova Gorica (szlovén) 3 0 Beroe (bolgár) Radnik Bijeljina (bosnyák) 0 0 Teuta Durrës (albán) Kajrat Almati (kazah) 0 1 Domzale (szlovén) FC Lusitanos (andorrai) 3 1 NSI Runavík (feröeri) Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) 0 2 Connah's Quay (walesi) Stabaek (norvég) 0 0 Spartak Trnava (szlovák) Hibernians (máltai) 3 0 Csukaricski (szerb) Ordabaszi (kazah) 3 0 Aberdeen (skót) Fola Esch (luxemburgi) 3 1 Linfield (északír) Cork City (ír) 0 1 Shamrock Rovers (ír) RoPS Rovaniemi (finn) 0 2 Hearts (skót) Infonet Tallinn (észt) 2 1 Skendija (macedón) Cracovia (lengyel) 2 0 Breidablik (izland) FK Jelgava (lett) 2 3 KR Reykjavík (izlandi) Glenavon (északír) 2 1 Valur Reykjavík (izlandi) Bröndby (dán) 1 4 A Jászvásári CSMS a harmadik körben kapcsolódik be a küzdelembe, amelynek mérkõzéseit július 28-án és augusztus 4-én rendezik meg. A moldovai gárda ellenfele a horvát Hajduk Split lesz.
11 2016. július 4., hétfõ HIRDETÉS reggeliújság 11. INGATLAN KÍNÁL Egyszobás Eladó 4. emeleti, 33 nm-es garzonlakás euróért, Decebal-Bãlcescu övezet. Telefon: 0788/ Eladó földszinti, javított garzonlakás, Grãdinarilor utca. Telefon: 0259/ Kétszobás Eladó kétszobás, elsõ emeleti tömbházlakás az Aluminei utcán. Telefon: 0770/ , érdeklõdni naponta 19 óra után. Eladó elsõ emeleti, kétszobás, 60 nm-es lakás utcára nézõ ablakkal, euróért, a Holdas templom környékén. Telefon: 0788/ Eladó kétszobás, 70 nm-es lakás utcára nézõ ablakokkal a nagyváradi vár környékén, euróért. Telefon: 0788/ Eladó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, 45 nm-es blokklakás euróért, ªtefan cel Mare-Penny. Telefon: 0788/ Eladó kétszobás, elsõ emeleti, AN típusú, 62,19 nm-es bokklakás a rogériuszi piacnál, euróért. Telefon: 0788/ Háromszobás Eladó háromszobás, 4. emeleti, 61,37 nm-es blokklakás euróért, Cantemir-Electrica. Telefon: 0788/ Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PC típusú, 63,58 nm-es blokklakás a Velence negyedi piacnál, euróért. Telefon: 0788/ Eladó háromszobás, elsõ emeleti, PB típusú, 65 nm-es blokklakás euróért. Telefon: 0788/ FIZESSEN ELÕ MOST!* HIRDETÉSFELVÉTEL VIDÉKEN A díjköteles apróhirdetéseket három vidéki településen is feladhatják olvasóink: Nagyszalontán I. I. Szabó L. Mária cégnél (a Republicii utca szám alatt, a CEC Bank kirendeltsége mellett, itt megrendelhetik üzleti jellegû reklámjaikat is a Reggeli Újság olvasói), valamint Bihardiószegen Újváry Tamás (tel.: 0748/ ), Szalacson Lécz András áll a rendelkezésükre. Eladó háromszobás, 2 fürdõszobás, 2 balkonos blokklakás, Alcatel, PC. Telefon: 0259/ Lakrész Eladó 1 szobás lakrész házban, euró, alkudható. Telefon: 0742/ ALBÉRLET KÍNÁL Kiadó bútorozott, teljesen felszerelt garzon a Rogériusz negyedben, a ªtefan cel Mare sugárúton. Telefon: 0741/ Kiadó háromszobás, 1. emeleti, AN típusú, bútorozott blokklakás a rogériuszi piac környékén, 180 euróért. Telefon: 0788/ Kiadó kétszobás, 3. emeleti, PB típusú, bútorozott blokklakás 200 euróért a ªtefan cel Mare-Penny környékén. Telefon: 0788/ Kiadó háromszobás, bútorozott blokklakás új tömbházban a Luceafãrul negyedben, 400 euró+tva. Telefon: 0788/ Kiadó háromszobás, bútorozott, luxus kivitelû lakrész a központban, a Körösparton, 550 euróért. Telefon: 0788/ Kiadó ötszobás, bútorozott tetõtéri (penthouse) blokklakás új blokkban a Luceafãrul negyedben, 1200 euró+tva. Telefon: 0788/ JÁRMÛ KÍNÁL Sürgõsen eladó olcsón, jó állapotban lévõ, keveset használt, garázsban tartott 1310-es Dacia Break személygépkocsi, 1310-es Daciához való mindenfajta alkatrész. Telefon: 0359/ (14 órától). LAKÁSFELSZERELÉS KÍNÁL Bútorok Eladó szobabútor, 260 RON. Telefon: 0742/ Eladó vitrines szekrény nippekkel együtt. Telefon: 0359/ (14 órától). Háztartási cikkek Eladó 10 és 20 literes zsírosbödön, 40 literes lábas fedõvel, 20 literes fazék fedõvel, nagyon jó állapotban. Telefon: 0359/ Eladó olcsón késkészlet, 6 személyes étkészlet, új konyhai bárd és klopfoló. Telefon: 0359/ , érdeklõdni 14 óra után. EGYÉB KÍNÁL Eladók kapák, lapátok, ásó, vasvilla, kisebb-nagyobb balták, kalapácsok, többfajta reszelõ. Telefon: 0359/ (14 órától). Eladó használt nõi ruha, 2,5 RON/kg. Telefon: 0742/ Eladó féktárcsa, felnik, új ventilátorszíj, 5 db hengerfejpakolás, vadonatúj benzinpumpa és 4 db kerék 1310-es Daciához. Tel.: 0359/ , 14 óra után. Eladó vasfûrész, csillagkulcsok, villáskulcsok olcsón. Tel.: 0359/ (14 órától). Eladó 10 és 5 méteres, orosz, automata, új mérõszalag. Tel.: 0359/ (14 órától). KERES Festményeket vásárolok nagyváradi (Tibor, Barát, Macalik, Mund, Jakobovits, Bartovics stb.), nagybányai, kolozsvári festõk alkotásait. Telefon: 0743/ Festményeket, bútorféléket, gobelineket, porcelántárgyakat, könyveket, órákat, szódásüvegeket is vásárolunk. Telefon: 0757/ SZOLGÁLTATÁS KERES Keresek egy megbízható, komoly hölgyet (lehet nyugdíjas is), aki kétszer egy héten bevásárol, segít a háztartásban (gondviselést is vállal). Telefon: 0359/ , érdeklõdni 14 óra után. MUNKAHELY KÍNÁL Kereskedelmi társaság építkezésben jártas munkásokat alkalmaz. Telefon: 0733/ Építsd a jövõdet Magyarországon, Esztergomban. A Livita Dorka Kft. multinacionális gyártópartnere számára keres munkatársakat, gyártósori operátor munkakörbe!!! Amit kínálunk: 1. kereseti lehetõségek 136 ezer forinttól, 2. ingyenes napi egyszeri meleg étkezés, 3. ingyenes szálláslehetõség, 4. felutazás biztosítása Magyarországra, Esztergomba. Ha úgy érzed, hogy csatlakoznál egy dinamikus céghez, jelentkezz a megyekenis@gmail.com címre. Add meg a telefonszámod és visszahívunk, vagy hívd a / , / telefonszámot. Személyes tájékoztatás: én, án, én, én 12 órától a székelyhídi elméleti líceumban. TÁRSKERESÕ Nõtlen úr év közötti barátnõt keres. Telefon: 0747/ reggeliújság 1 hónapra 15,50 lej 3 hónapra 42 lej 6 hónapra 81 lej 12 hónapra 155 lej Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; a helyi lapterjesztõknél; a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/ es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük A reggeliújság AJÁNLATA Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért! Töltse ki az alábbi szelvényt, és ha a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon! Teljes név: Lakcím: Telefonszám: A hirdetés szövege (maximum 10 szó): A megjelenések napja: Aláírás: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. A hirdetés tartalmáért * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! a hirdetõ * Ez a szelvény csak júliusban érvényes. vállalja a felelõsséget.
12 12. reggeliújság KOKTÉL július 4., hétfõ Újabb volt kommunista román börtönparancsnokok a vádlottak padján A peripravai börtön További két volt romániai kommunista börtönparancsnok ellen tett büntetõjogi feljelentést csütörtökön a Kommunizmus Bûneit Vizsgáló és a Román Számûzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER). A román sajtó által kommunista pribékeknek" nevezett egykori börtönparancsnokok közül eddig kettõnek az ügyében született ítélet. A hírhedt Râmnicu Sãrat-i börtön egykori parancsnokát, Alexandru Viºinescut idén februárban jogerõsen húsz év börtönbüntetésre ítélték, õ már megkezdte büntetése letöltését. Ugyancsak húszéves szabadságvesztésre ítélték elsõ fokon Ion Ficiort, a peripravai munkatábor egykori parancsnokát márciusban. Most Marian Petrescut, a galaci börtön egykori parancsnokát és helyettesét, Gheorghe Bostinát jelentették fel emberiesség elleni bûncselekményekért az ügyészségen: elõbbit 104, utóbbit száz politikai fogoly haláláért tartják felelõsnek. Mindketten az országos börtönigazgatóság tisztjei voltak 1950 és 1964 között, Bostina a dobrudzsai Ostrovon létesült munkatábort vezette. Az IICCMER felhívást intézett a Duna-deltában felépített peripravai munkatáborban eltûnt foglyok családtagjaihoz, hogy DNS-mintákkal segítsék az onnan kihantolt holttestek azonosítását. A román állami intézmény az utóbbi másfél évben nem csak régészeti, hanem büntetõjogi szempontból is bizonyító erejû feltárásokat végzett az egykori munkatábor területén, ügyészek és igazságügyi orvosszakértõk jelenlétében magyarázta Radu Preda, az IICCMER ügyvezetõ igazgatója. JÓ ÉTVÁGYAT! Cukkinichips Hozzávalók 4 személyre: 1 nagy cukkini, 2 evõkanál olívaolaj, só. Elkészítés: A cukkinit mossa meg, és itassa le róla a vizet papírtörlõvel. Vágja körülbelül három milliméter vastag karikára. Használhat a szeleteléshez uborkagyalut is, akkor a karikák szép egyenletesek lesznek. Béleljen ki sütõpapírral egy nagy tepsit, kenje meg olívaolajjal, és rakja bele egymás mellé jó szorosan a cukkiniszeleteket. Arra ügyeljen, hogy ne fedjék egymást. Mindegyik tetejét kenje meg olívaolajjal. Még ne sózza, mert akkor a cukkini levet ereszt, és hozzáragad a sütõpapírhoz. Tegye elõmelegített sütõbe, és 120 fokon süsse körülbelül másfél óráig. Közben legalább egyszer forgassa át. Ha elkezd barnulni, és nem ragacsos, zárja le a sütõt, és sózza meg. Ha hozzáragadna a chips a sütõpapírhoz, spatulával nyúljon alá, és lazítsa meg. Tartsa légmentesen záródó dobozban, három napig friss, ropogós marad. Az intézet vezetõje arra panaszkodott: hiába rendelkeznek az egykori politikai foglyok részletes tanúvallomásaival az elszenvedett kínzásokról, és hiába tudják névvel és lakcímmel beazonosítani az elkövetõket, nem lehet már õket felelõsségre vonni, mert egy sor bûncselekményük elévült. A volt börtönparancsnokok elszámoltatásához meg kell találni és azonosítani kell áldozataik földi maradványait, és azt is bizonyítani kell a bíróság elõtt, hogy az általuk kialakított fogvatartási körülmények a rendszeres verések, az ivóvíz, az élelem és az orvosi ellátás hiánya okozta a foglyok halálát. A román büntetõ törvénykönyv életfogytiglani vagy 15- tõl 25 évig terjedõ börtönbüntetéssel sújtja azt, aki politikai, faji, vallási, etnikai, szexuális, vagy más, a nemzetközi jog szerint elfogadhatatlan okok miatt alapvetõ emberi jogaitól megfosztja egy csoport tagjait. Mivel a még életben lévõ egykori börtönparancsnokok túl vannak 60. életévükön, a román jog szerint esetükben 25 év a kiszabható maximális büntetés. A Háromszoros áron kelt el A várt 30 ezer dollár körüli összeg helyett 89 ezer dollárért (25 millió forintért) cserélt gazdát John F. Kennedy személyes hangvételû levele, amelyet egy szerelmi viszony kialakításának reményében írt a néhai amerikai elnök. A négyoldalas levélrõl, amelyet a Kennedy család régi barátjának, a mûvész Mary Pinchot Meyernek, egy CIA-ügynök exnejének címzett az elnök, úgy vélik, hogy 1963 októberében, nagyjából egy hónappal Kennedy meggyilkolása elõtt született. Miért nem hagyod el végre egyszer a külvárost és látogatsz meg engem itt, vagy a Cape-en vagy Bostonban 19- én" írta az elnök. Majd folytatta: Tudom, hogy ostobaság, hogy értelmetlen, és, hogy talán utálnád, vagy más részrõl talán nem, és én szeretném. Azt mondod, jót tesz nekem, ha nem kapom meg, amit akarok. Az elmúlt évek után egy sokkal kedvesebb választ kellene adnod nekem. Miért nem mondasz egyszerûen igent". Az elnök egy J betûvel írta alá a dátum nélküli, feltehetõleg fehér házi levélpapírra írt levelet. Az árverésre bocsátott levelet soha nem küldték el, hanem Kennedy személyi titkára, Evelyn Lincoln gyûjteményében maradt. A dokumentum késõbb Lincoln egy barátjához, a John F. Kennedy-emléktárgyakért rajongó Robert White-hoz került, aki több mint egy évtizeddel ezelõtt halt meg. A dokumentumot egy névtelenségbe burkolózó gyûjtõ bocsátotta árverésre, és az aukciósház szerint egy ugyancsak névtelenséget kérõ licitáló vásárolta meg. Pinchot Meyert alig egy évvel Kennedy meggyilkolása után lõtték halálra. A meggyilkolásával vádolt férfit végül nem találták bûnösnek. Az aukción több más Kennedy-relikviát is eladtak, köztük 75 ezer dollárért egy hintaszéket. Robert De Niro pici lánya Annak ellenére, hogy már elmúlt 70 éves, Robert De Niro igazán aktív apuka, aki kislánya életének minden mozzanatában szívesen részt vesz. Az Oscar-díjas színész legutóbb közösen biciklizett a négyéves Helen Grace-szel, aki ugyan még a tekerésbe nem tudott besegíteni, de nagyon aranyosan gubbasztott a kerékpár elejére szerelt gyerekülésben. 18 éves fiuk, Elliot mellé 2011 decemberében érkezett meg a kis Helen Grace, akit béranya hordott ki a színész 61 éves felesége, Grace Hightower nagyon vágyott egy kislányra. Amióta Grace megszületett, kevesebb mozifilmben is láthattuk a színészt, aki minden szabadidejét kislányával tölti. NAP KÉPE Hiába a kõ, a beton, a márvány, a természet erõt gyûjt és üzenetet küld nekünk Kép és szöveg: Csikos Rolland
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 29. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 29. hét Magyarország Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról Év végére meglesz az ötszázezredik magyar állampolgár a határon túlról - jelentette
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 39. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 39. hét Erdély Magyarország Megtartották a Kárpát-medencei magyar felsőoktatási tanévnyitót Az Óbudai Egyetem és hat külhoni felsőoktatási intézmény, egymással videókonferenciával
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 42. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 42. hét Erdély Magyarország Oktatási és gazdasági kérdésekről tárgyaltak a MÁÉRT szakbizottságokban Október 8-án ülésezett a MÁÉRT Oktatási és Kulturális Szakbizottsága,
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 31. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 31. hét Erdély Ponta: Orbán bántó és provokáló alak Victor Ponta sértőnek nevezte a magyar miniszterelnök Romániával szemben tanúsított magatartását. A román kormányfő
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 25. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 25. hét Erdély Egyházi restitúció: jelentést sürget egy amerikai kongresszusi bizottság Az amerikai képviselőház költségvetési bizottsága egy módosító indítvánnyal beiktatta
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2012. 14. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2012. 14. hét Erdély Önálló magyar vonal a MOGYE-n Elfogadta a kormány azt a határozatot, amely egy új kart hoz létre a magyar és angol tannyelvű szakok számára a Marosvásárhelyi
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 4. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 4. hét Erdély Magyarország Folytatódik a Kőrösi Csoma Sándor Program Folytatódik a diaszpóra magyarságának megerősítését célzó Kőrösi Csoma Sándor Program, amelyre február
Tartalomjegyzék. 2005. 1 szám. Tartalomjegyzék Párbeszéd Jogharmonizáció. Jogszabályváltozások. Uniós hírek, aktualitások. Események, képzések
Tartalomjegyzék 2005. 1 szám Tartalomjegyzék Párbeszéd Jogharmonizáció Jogszabályváltozások Uniós hírek, aktualitások A hónap jogharmonizációs kérdése: különbségtétel az egyes fogyasztói csoportok között
Alacsony részvétel mellett, döntetlen közeli eredmény Csepelen és Soroksáron
Oldal 1 EP választások 2014 Alacsony részvétel mellett, döntetlen közeli eredmény Csepelen és Soroksáron Sok szempontból is kiegyensúlyozott eredmény született az Európai Parlamenti választásokon. Egyrészt
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2015. 16. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2015. 16. hét Erdély Újraválasztották Kelemen Hunort az RMDSZ élére Újabb négy évre Kelemen Hunort választotta elnökévé az RMDSZ pénteken, a szövetség Kolozsváron tartott 12.
Megy-e? Ma az ellenzék kezében van a legnagyobb hatalom önkormányzatireform-ügyekben. Tartalomjegyzék. Jegyzet. Localinfo Önkormányzati Havilap
Localinfo Önkormányzati Havilap Tartalomjegyzék! Reflektorban a közigazgatási reform! Önkormányzati választás 2006! Brüsszelbõl jelentjük! Közbeszerzési tanácsok! Testvérvárosi kapcsolatok! Liberalizált
J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február
Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró
AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL
AZ EURÓPAI RASSZIZMUS- ÉS INTOLERANCIA-ELLENES BIZOTTSÁG MÁSODIK JELENTÉSE MAGYARORSZÁGRÓL - ELFOGADTÁK 1999. JÚNIUS 18-ÁN - ELÔSZÓ Az Európai Rasszizmus- és Intolerancia-ellenes Bizottság (ECRI) az Európa
Gyakran ismételt kérdések
Gyakran ismételt kérdések az európai parlamenti képviselőkről és az Európai Parlamentről A 2014. évi európai parlamenti választás: mikor és hogyan zajlik le? 2014-es választások: hogyan nevezik ki az EP
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének
EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2014. 52. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2014. 52. hét Erdély Magyarország Stratégiai fontosságú a szakképzés Fel kell hívni a figyelmet, hogy a szakképző intézmények stratégiai fontosságúak, meg kell alapozni a magyar
Nemzetpolitikai összefoglaló. 2013. 11. hét
Nemzetpolitikai összefoglaló 2013. 11. hét Erdély Tízezrek a marosvásárhelyi tüntetésen Marosvásárhelyen esőben kezdődött meg vasárnap délután a székely szabadság napja elnevezésű autonómiatüntetés, amelyen
KÉT ZACSKÓVAL KEZÉBEN MAGYARÁZOTT FODOR GÁBOR...19
1 A Magyar Országgyűlés Sajtószolgálata SAJTÓSZEMLE FODOR GÁBOR MINISZTERJELÖLT MEGHALLGATÁSA A KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG ÜLÉSÉN (A hírügynökségek, napilapok, elektronikus média alapján) 2007. április
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. december 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme
a Törzsasztal, melynek vendége ez alkalommal Spiró György volt, és természetesen megvásárolhatták és dedikáltathatták
BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2015. OKTÓBER 19., HÉTFÕ XII. ÉVFOLYAM, 3335. SZÁM ÁRA: 1 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO Könyvek bûvöletében Nagyszalontai szõlõskertek (5.) Hadd idézzük még egyszer az elõzõ rész
ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.
ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési
Székelyföld területi autonómiája
Márton János Székelyföld területi autonómiája Koncepciók és esélyek 1. Bevezetõ A 2003-as év eseményei közel tízéves hallgatás után újra terítékre hozták a romániai magyar közösség autonómiájának kérdését.
VITAINDÍTÓ. Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetrõl. Márton János Orbán Balázs. 1. Bevezetõ
VITAINDÍTÓ Márton János Orbán Balázs Elemzés a 2005-ös kisebbségi törvénytervezetrõl 1. Bevezetõ Tanulmányunkban az RMDSZ által kidolgozott 2005-ös kisebbségi törvénytervezet elemzésére vállalkozunk. A
A köznevelési kerekasztal eddigi munkájának értékeléséről, kiemelt figyelemmel a béremelésekre (május 05.)
A köznevelési kerekasztal eddigi munkájának értékeléséről, kiemelt figyelemmel a béremelésekre (május 05.) Sikeres volt a köznevelési kerekasztal működésének első időszaka - értékelt Balog Zoltán emberi
Számítógépes tanfolyamok a paksi városi könyvtárban
mélyrétegérõl, a tudáshordozók egyik legfontosabbikáról. A cseh-zsidó lángelme, a prágai Franz Kafka németül írt, de ez kényszerzubbony volt a számára. Nem volt az anyanyelve, nem volt a Mameloschen. Amikor
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről
170/20/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 4 - én tartott nyílt üléséről Határozatok: 167/2014. (XII.4.)
Katonai antropológia?
KULTÚRAKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ Kolossa Sándor Katonai antropológia? Beszámoló A kulturális antropológia lehetõségei a nemzetközi mûveletek támogatásában címû tudományos konferenciáról Akonferenciánharmadikalkalommaltalálkoztakegymássalahadtudományésakulturális
Az SVKI stratégiai és védelmi kutatócsoportja
NB03_bel.qxd 2009.04.08 5:43 du. Page 70 70 NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2009. ÁPRILIS Karácsony Veronika Nõk a haderõben, 2008 Az SVKI stratégiai és védelmi kutatócsoportja 2008 õszén kérdõíves vizsgálatot folytatott,
11/2014. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről szóló 17/2001.(IX.26.) önkormányzati rendelet módosításáról.
ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐTESTÜLET JÁSZSZENTANDRÁS 11/2014. 2014. november 19-én megtartott ülése jegyzőkönyve, rendelete, határozata mutatója. 11/2014.(XI.28.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE Az útépítési együttműködésről
A régiók átrajzolásával kapcsolatos elképzeléseit ismertette a Néppárt
A régiók átrajzolásával kapcsolatos elképzeléseit ismertette a Néppárt 2013. 3. 26. Az Erdélyi Magyar Néppárt Románia regionális átszervezésével kapcsolatos javaslatcsomagját ismertette kedden csíkszeredai
NEMZETKÖZI MOZGALOM AZ INTERNET SZABADSÁGÁÉRT
NEMZETKÖZI MOZGALOM AZ INTERNET SZABADSÁGÁÉRT BEMUTATKOZÁS A Global Internet Liberty Campaign 1 (GILC), azaz Nemzetközi Mozgalom az Internet Szabadságáért nevû szervezetet 1996 júniusában alapították kormányzatoktól
A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15.
1994-2009 15 évesek lettünk! EGYESÜLETÜNK EBBEN AZ ÉVBEN ÜNNEPLI MEGALAKULÁSÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁT A MOZGÁSKORLÁTOZOTTAK MÉLYKÚTI EGYESÜLETÉNEK ALKALMI KIADVÁNYA * 2009. JANUÁR Képeink a 2008. év legrangosabb
Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2012. április 26-i üléséről a Városháza Nagytermében. Dr. Csorba Csaba jegyző, Megyeri László aljegyző,
Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete Gyomaendrőd 10/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 2012. április 26-i üléséről a Városháza Nagytermében. Jelen vannak: Várfi András polgármester,
A kultúra menedzselése
A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló
PARTNERSÉGBEN EURÓPÁVAL - EGY RENDEZVÉNY HÁROM FELVONÁSBAN
Civil Európa az Európa Ház elektronikus hírlevele civilekről és az Európai Unióról 2012. augusztus 21. - 11. évfolyam 11. szám A. Meghívó - Partnerségben Európával B. Jelentkezési lap C. Hírek D. A hírlevélről
Marad a csónakház, mégsem lesz étterem a Sóstói tavon 2009. szeptember 07. hétfő, 18:44
Váratlan fordulat: nem épül meg a sóstói régi csónakház helyére tervezett szolgáltató- és vendéglátóhely. A vállalkozó ugyanis visszavonta a pályázatát. Ezt Csabai Lászlóné polgármester jelentette be a
MK-gyõztes a Vasas Óbuda nõi röplabda-csapata
XXI. évfolyam 4. szám Megjelenik kéthetente 32 oldalon, 73.000 példányban 2015. február 27. Nem csak nõknek! A fenti címmel folytatódik ingyenes szûrésekkel az Egészségkörút Óbudán március 14-én a Békásmegyeri
Jegyzőkönyv. . az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről
Jegyzőkönyv. az Eötvös Loránd Fizikai Társulat 2007.május 19-én 10.00 órakor tartott tisztújító Küldöttközgyűlésről A közgyűlés helye: ELTE Fizikai épület 083.sz. előadóterem. 1117 Budapest, Pázmány Péter
Adjunktus, PhD, Debreceni Egyetem, Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Kar, olahjudit@agr.unideb.hu. 2
A Debreceni Egyetem emberi erõforrás tanácsadó szakán végzett pályakezdõk munkaerõpiaci esélyei Magyarországon OLÁH JUDIT 1 HUTÓCZKI RENÁTA 2 27 A jelenlegi gazdasági helyzetben, valamint az oktatás és
Cím: 8445 Városlőd, Kossuth u. 23., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ. 2008. június 10-én (kedden) 17.
V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G P O L G Á R M E S T E R É T Ő L Cím: 8445 Városlőd, Kossuth u. 23., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu MEGHÍVÓ Városlőd Község Polgármestere összehívja a Képviselő-testület
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.3.9. COM(2012) 99 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK Az állampolgárságuktól eltérő tagállamban lakóhellyel rendelkező uniós polgárok aktív
Egy hónap margójára. Két déli szomszédjának is segített Magyarország
Egy hónap margójára Magyarország két déli szomszédjának, Horvátországnak és Szlovéniának is segített a februári rendkívüli időjárási körülmények idején: az árvízzel küzdő horvátokat homokzsákokkal, a hóviharral
rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét, és benne a magyar
Orwell, a testvér 59 rend. Ha nincs értékrend, akkor nincs kultúra. A kultúra nem más, mint az értékrend megteremtése és kifejezése, tudatosítása és örökítése. Meg kell õrizni az európai kultúra sokféleségét,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott képviselő-testületi ülésről.
Úri községi Önkormányzat 2244 Úri, Rákóczi u. 31. Tel: (29) 456-008 Tel/fax: 456-524 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Úri község Polgármesteri Hivatalában 2011. február 23-án 17.00 órai kezdettel megtartott
J e g y z ő k ö n y v
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 15/I/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Kiskunmajsa Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 19. napján (szerda) 16,00 órai kezdettel
Nemzetközösségi intézmény
Kötõ József Nemzetközösségi intézmény Abból az igazságból kell kiindulnunk, hogy szerencsésebb dolog arról vitatkozni, hogyan tegyük lakhatóbbá házunkat, mint az otthon hiányáról panaszkodni. A Sapientia
Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 7-én megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 7-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó
Leégett a Romkert. Tanácskozás a budai gyermekellátás jövõjérõl. Ha nincs gáz a lakásban. Kamatmentes kölcsön a lakáskorszerûsítéshez
V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA, MEGJELENIK KÉTHETENTE, XII. ÉVFOLYAM, 8.
FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2009. évi elõfizetési árainkra TARTALOM
CXXXV. ÉVFOLYAM 20. SZÁM 2008. december 31. A HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM HIVATALOS LAPJA FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a 2009. évi
Az erdélyi magyar kulturális intézményrendszerrõl
A KULTÚRA VILÁGA Csata Zsombor Kiss Dénes Kiss Tamás Az erdélyi magyar kulturális intézményrendszerrõl A kutatási programról Erdélyben a kulturális kataszter felmérése két régióra osztva történt. A csíkszeredai
az EU-információkhoz való online gyakorlást segítõ feladatsort, amelyet valamint az MKE ajándékaként azt a CD-ROM-ot, melyet Koreny
A Könyvtári Egyesületek és Intézmények Nemzetközi Szövetsége (International Federation of Library Associations and Institutions, IFLA) nyílt levelet intézett tagságához a csõdhelyzetbe került Nemzetközi
AKTUÁLIS. Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket"
AKTUÁLIS Beszámoló a város közbiztonsági helyzetérõl "Hiszek benne, hogy el kell rettenteni a bûnelkövetõket" A város közbiztonságának helyzetérõl, a közbiztonság érdekében tett intézkedésekrõl, valamint
Fertőd Város Képviselő-testülete
Fertőd Város Képviselő-testülete 9/2010. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö Y V 2010. október 21. napján megtartott RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL Készült: 4 példányban. Fertőd Város Képviselő-testülete 9/2010. számú J E G Y
TÁJÉKOZTATÓ a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényről
TÁJÉKOZTATÓ a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvényről A törvény tehát, - ahogy azt a címéből is kiolvashatjuk - nem csupán a
A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet
A célom az volt, hogy megszólítsam az egész politikai elitet (Népszava 2009. február 27.) Dobjuk félre a meglévő fogalmakat és határokat, mert nem működnek - mondja Kállai Ernő. A nemzeti és etnikai kisebbségi
Napló. Egy nagykorúvá lett szervezet 18. országos tanácskozása Gödöllõn Gödöllõ, 2011. július 6 8.
Egy nagykorúvá lett szervezet 18. országos tanácskozása Gödöllõn Gödöllõ, 2011. július 6 8. Napló Mennyeiné Várszegi Judit Mándli Gyula, aki tizennyolc éve lendületben tartja a szervezet munkáját, elnöki
Társadalmi-önkorm. a területi politikában KOR KÉP. Az alkotmányos jogállami
Társadalmi-önkorm a területi politikában KOR KÉP Az alkotmányos jogállami demokrácia nélkülözhetetlen eleme a participáció, annak vizsgálata, hogy a közvetlen és a képviseleti demokrácia miként érvényesülhet
J E G Y Z Ő K Ö N Y V tanú folytatólagos kihallgatásáról
Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Életvédelmi Osztály Életvédelmi Alosztály II. Ügyszám: 01000/257/2011/ bü. J E G Y Z Ő K Ö N Y V folytatólagos kihallgatásáról Készült a(z) Budapesti Rendőr-főkapitányság
Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK
Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Korózs Lajos: totális káosz a kormányhatározat, ötletelés zajlik;
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 30-án megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: : Községháza (Bakonykúti, Szabadság u.
Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások *
302 könyvek egy témáról Vonyó József: Gömbös Gyula. Válogatott politikai beszédek és írások * Vonyó József makacs következetességgel nyomoz a két világháború közötti magyar jobboldali politika egyik legjelentôsebb,
J E G Y ZŐKÖNYV. Szavazáskor jelen volt 6 képviselő.
1260 1269 J E G Y ZŐKÖNYV Készült: Földes Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 26-án (csütörtökön) 15 00 órakor megtartott Képviselő-testület nyílt ülésén. Helye: Községháza emeleti
2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről.
2013. július 5. Kiegyensúlyozott tájékoztatás az EP plenáris üléséről. Kedves Olvasó! Tavares konyec! - Ezt mondta volna legszívesebben a magyar kormánytöbbség. E helyett azonban ennél sokkal keményebbeket
ÁLLÁSFOGLALÁS A CIVIL TÁRSADALMI RÉSZVÉTELRŐL ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ DUNA RÉGIÓRA VONATKOZÓ STRATÉGIÁJÁRÓL
STEFAN AUGUST LÜTGENAU ÁLLÁSFOGLALÁS A CIVIL TÁRSADALMI RÉSZVÉTELRŐL ÉS AZ EURÓPAI UNIÓ DUNA RÉGIÓRA VONATKOZÓ STRATÉGIÁJÁRÓL Kismarton/Eisenstadt, 2010. február 15. Az Európai Unió Duna régióra vonatkozó
Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés)
Ikt. sz.: NOB-40/36-2/2014. NOB-13/2014. sz. ülés (NOB-13/2014-2018. sz. ülés) Jegyzőkönyv az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2014. november 24-én, hétfőn, 10 óra 04 perckor az Országház
AKASZD SZÖGRE A CUMIDAT!
3 4 10 13 16 KIJAVÍTJUK. Örömteli jövõkép kisebb bosszúságot okozó hétköznapok. Derûlátásra ad okot a sok felújítás, aszfaltozás, bõvítés... NAGYOBB SZEREPET. A Nemzetgazdasági Minisztérium a napokban
XI. évfolyam 2. szám. fog létrejönni, így azt a két település fogja fenntartani költségtakarékossági
PÜSPÖKMOLNÁRI HÍRÖZÖN 1 PÜSPÖKMOLNÁRI XI. évfolyam 2. szám HÍRÖZÖN Püspökmolnári község önkormányzati lapja Az önkormányzat hírei A 2010. február 16-án megtartott képviselõ-testületi ülésen az önkormányzat
absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt,
A KISEBBSÉGI (MAGYAR) FELSÕOKTATÁS HELYZETE SZATMÁRNÉMETIBEN 1 Hollósi Hajnalka A KISEBBSÉGI (MAGYAR) FELSÕOKTATÁS HELYZETE SZATMÁRNÉMETIBEN 1 Absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt, absztrakt,
Átpolitizált kultúrünnep
BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2016. JANUÁR 15., PÉNTEK XIII. ÉVFOLYAM, 3395. SZÁM ÁRA: 1,40 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO Átpolitizált kultúrünnep Tizenhat oldalas mûsormellékletünk hét nap tévémûsoraival,
J E G Y Z İ K Ö N Y V
J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült a Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. augusztus 10- én megtartott ülésén. Jelen vannak: Jelen vannak: Bencze István polgármester, Varsányi Antal alpolgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. május 26-án 18 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-915, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 179-15/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének
Orbán Viktor: Nem akarjuk elválasztani a két országot
2015 július 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Nem Szerbia ellen irányul Magyarország déli határainak megerősítése,
Az EP plenáris ülése: 2009. május 4 7., Strasbourg
Az EP plenáris ülése: 2009. május 4 7., Strasbourg A 2004 2009-es ciklus utolsó plenáris ülését tartotta az Európai Parlament Strasbourgban. A plenárison vitáztak a munkaidőről szóló irányelv részleteiről,
Az ún. státustörvényrõl 1
UDVARVÖLGYI ZSOLT Az ún. státustörvényrõl 1 A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) 1999. novemberi ülésének egyhangúlag elfogadott zárónyilatkozatában fogalmazódott meg az az igény, hogy a kormány vizsgálja
Újabb vigyázó szemek. media13.hu. Díszpolgárjelölés. Büdzsé 2016. A TV13 mûsorából. Térfelügyelet Havi 300 intézkedést kezdeményeznek az operátorok
media13.hu XXII. ÉVFOLYAM 2. SZÁM ANGYALFÖLD-ÚJLIPÓTVÁROS-VIZAFOGÓ 2016. JANUÁR 22. Díszpolgárjelölés Az önkormányzat idén is várja a helyi lakosok és civil közösségek javaslatait, illetve jelöléseit a
Nemzetpolitikai sajtószemle. 2015. szeptember 29.
Nemzetpolitikai sajtószemle 2015. szeptember 29. Vezető hírek Nagy luxus lenne elengedni Katalóniát 2015. szeptember 28. MTI, mno.hu Mind Spanyolországnak, mind az Európai Uniónak nagy szüksége van gazdasági
AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *
Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai
Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló
Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet
19. AZ ELNÖKI DEKRÉTUMOK TÖRVÉNYERÕRE EMELÉSÉRÕL SZÓLÓ 1946. ÉVI 57. SZÁMÚ ALKOTMÁNYTÖRVÉNY
19. AZ ELNÖKI DEKRÉTUMOK TÖRVÉNYERÕRE EMELÉSÉRÕL SZÓLÓ 1946. ÉVI 57. SZÁMÚ ALKOTMÁNYTÖRVÉNY Prága 1946. március 28. A Csehszlovák Köztársaság Ideiglenes Nemzetgyûlése a következõ alkotmánytörvényt hozta:
Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja
Járai Zsigmond pénzügyminiszter megakadályozott adóreformja Az Echo Televízió egyik, nemrég ismételt adósából két meglepı hírrıl értesültem. Mindkettıt azért találtam különösen meglepınek, mert az eseményeket
TARTALOM FÓKUSZ FÓKUSZ AKTUÁLIS NEMZETKÖZI KUTATÁS HÍREK SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK GYŐZTESEINEK FOGADÁSA A PARLAMENTBEN
TARTALOM FÓKUSZ AKTUÁLIS NEMZETKÖZI KUTATÁS HÍREK FÓKUSZ SZAKMAI TANULMÁNYI VERSENYEK GYŐZTESEINEK FOGADÁSA A PARLAMENTBEN A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2013. június 11-én a Parlament Felsőházi Termében
RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47.
RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. OM-azonosító: 030570 1 RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. Telefon: 0696 / 282340 Telefax:
L. Simon László (FIDESZ) által benyújtott módosító javaslatok
A TASZ álláspontja a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló T/363 számú törvényjavaslatról 2010. augusztus 30-én és 31-én benyújtott módosító javaslatokról A TASZ továbbra is
Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l
Nemzetközi konferencia a közszolgálatban foglalkoztatottak életpálya-rendszerér l 2001. december 10. Szerkeszt : Szathmári Gábor Kiadja a Szakszervezetek Együttm ködési Fóruma (SZEF) Felel s kiadó: Dr.
KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005.
KORMÁNYBESZÁMOLÓ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG TERÜLETÉN ÉLŐ NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGEK HELYZETÉRŐL J/17166. számú beszámoló (2003. február 2005. február) Budapest, 2005. október 2 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés
J e g y zőkönyv AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014.
AIÜB-V-1/2010. AIÜB-V-1/2010-2014. J e g y zőkönyv az Országgyűlés az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsága az országgyűlési képviselők számának csökkentéséhez szükséges választójogi reformot
A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK. 757/2014. (VII. 30.) sz. HATÁROZATA. megállapította,
Ügyiratszám: MN/18134-6/2014. Tárgy: kiegyensúlyozottsági kérelem elbírálása Ügyintéző: személyes adat Telefonszám: Személyes adat A NEMZETI MÉDIA- ÉS HÍRKÖZLÉSI HATÓSÁG MÉDIATANÁCSÁNAK 757/2014. (VII.
A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében
Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/9. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.9.75 Tóth Ágnes tudományos főmunkatárs, MTA TK Kisebbségkutató Intézet egyetemi docens, PTE BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában
ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7.
ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia területi bizottságai 2012. évi tevékenységéről Készítette: Látta: Megtárgyalta: Bertók
Kristóf László csendõr törzsõrmester jogi rehabilitációja 2007. február 21.
Kristóf László csendõr törzsõrmester jogi rehabilitációja 2007. február 21. Egy ártatlanul kivégzett ember felmentése. (A dr. Ságvári Endre letartóztatásával összefüggésben koholt vád alapján elítélt Kristóf
Olyan életformát kell néhány sorban bemutatnom,
A TASSI ÉS A GYULAI SZERETETOTTHON 2004 2009 Olyan életformát kell néhány sorban bemutatnom, amelyet általában nem ismernek az emberek mivel nem találkoznak vele naponként, vagy téves elképzelésük van
HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL. A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga
HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR KÖZOKTATÁSRÓL A Szlovákiai Magyar Oktatási Fórum konferenciájának anyaga ÖSSZEÁLLÍTOTTA HODOSSY GYULA Lilium Aurum, 2002 ISBN 80-8062-146-2 HELYZETKÉP A SZLOVÁKIAI MAGYAR
BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31.
2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56 PM Page 1 BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56
Misszióban a perui indiánoknál
BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2016. FEBRUÁR 17., SZERDA XIII. ÉVFOLYAM, 3418. SZÁM ÁRA: 1 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO Misszióban a perui indiánoknál Pénzosztás vitával Némi vita után, de jóváhagyták a Bihar
Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK
Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK NAPI HÍREK KÖZLEMÉNYEK MÉDIASZEREPLÉSEK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK Hiller István: demokráciában elfogadhatatlan az a kormányzati
Holle anyó felébredt. Igazolatlan farakományok. Emléktáblát kap Knézy Jenõ szülõhelyén, Nagyváradon. Egyetemistákat alkalmaznak Németországba
BIHAR MEGYEI NAPILAP NAGYVÁRAD, 2016. JANUÁR 6., SZERDA XIII. ÉVFOLYAM, 3388. SZÁM ÁRA: 1 LEJ WWW.REGGELIUJSAG.RO Fotó: Csikos Rolland Fotó: Rédei Ferenc / Népszabadság archívum Holle anyó felébredt AGrimm
Készült: Heves Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 28-án (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről.
457 PH-17097/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Heves Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 28-án (szerdán) 9.00 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Heves Városháza
Nemzetpolitikai sajtószemle. 2014. május 16.
Nemzetpolitikai sajtószemle 2014. május 16. Vezető hírek Orbán Viktor: Új Közép-Európa kiépítése a cél 2014. május 15. MTI, hirado.hu, Magyar Hírlap, Népszabadság Orbán Viktor a legnagyobb közép-európai
NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK TANSZÉK. Lányiné dr. Garai Katalin témavezetõ. A Bíráló Bizottság tagjai: Copyright: Gyõri Enikõ All right reserved
NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK TANSZÉK Lányiné dr. Garai Katalin témavezetõ A Bíráló Bizottság tagjai: Copyright: Gyõri Enikõ All right reserved 1 BUDAPESTI KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK