MEGÁLLAPODÁS Állami vagyonba tartozó ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról
|
|
- Albert Lakatos
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 MEGÁLLAPODÁS Állami vagyonba tartozó ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról amely létrejött: egyrészről a Magyar Állam képviseletében az állami vagyonról szóló évi CV!. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 17. (1) bekezdésének e) pontja alapján eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (székhelye: 1133 Budapest, Pozsonyi út 56. szám, adószáma: cégjegyzékszáma: , statisztikai számjele: ) képviseli: Marjai Gyula főigazgató és dr. Boncz Jenő igazgató, mint tulajdonba adó (a továbbiakban: MNV Zrt.), másrészről Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely: 9700 Szombathely, Kossuth Lajos u. 1-3.; törzsszám: ; adószám: ; statisztikai számjel: ) képviseli: Dr. Puskás Tivadar polgármester, mint tulajdonba vevő (a továbbiakban: Önkormányzat), továbbá Magyarország Honvédelmi Minisztériuma (székhely: 1055 Budapest, Balaton utca 7-11., adószáma: , törzsszáma: , alapító okirat száma: VIIIIKIMIl177/6/2010, statisztikai számjele: , képviseli: dr. Hende Csaba, Magyarország honvédelmi minisztere által kiadott, nyilvántartási számú meghatalmazás alapján, Dr. Steigler József ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hadfelszerelési és Vagyonfelügyeleti Főosztály főosztályvezetője), (a továbbiakban: Vagyonkezelő), a továbbiakban együttesen: Szerződő Felek - között az alulírott helyen és napon az alábbiak szerint: 1. Előzmények: 1.1. A Vtv. 3. (1) bekezdése értelmében az állami vagyon feletti tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét - ha törvény eltérően nem rendelkezik - az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter gyakorolja, aki e feladatát - többek között - az MNV Zrt. útján látja el. A Vtv ának (1) bekezdése szerint állami vagyon tulajdonjogának átruházására - ha törvény eltérően nem rendelkezik - kizárólag az MNV Zrt. jogosult. A Vtv. 36. (2) bekezdés c) pontja alapján az állami vagyon tulajdonjoga helyi önkormányzat javára ingyenesen átruházható törvényben vagy törvény felhatalmazása alapján kiadottjogszabályban foglalt feladatai elősegítése érdekében A Vtv. 36. (3) bekezdésének felhatalmazása alapján Magyarország Kormánya az 1100/2012. (IV. 5.) számú határozatában (a továbbiakban: Korm. határozat) az Önkormányzat által benyújtott - ingyenes tulajdonba adásra irányuló kérelem - alapján az ingatlan-nyilvántartásban Szombathely 019/5 helyrajzi szám alatt felvett,.jcivett közforgalom elől el nem zárt magánút" megnevezésű, m 2 területű ingatlan téritésmentes önkormányzati tulajdonba adását. Jelen megállapodás megkötésére a Korm. határozat 3. pontjában foglalt felhatalmazás alapján kerül sor. Az Önkormányzat Közgyűlése által hozott, az ingyenes tulajdonba adás kezdeményezéséről szóló (ill. 31.) számú határozat másolata jelen megállapodás 1. számú elválaszthatatlan mellékletét képezi Szerződő Felek rögzítik, hogy jelen megállapodás szerinti tulajdonba adásra a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 8. (1) bekezdésében meghatározott - településfejlesztés, településrendezés - önkormányzati feladat ellátásának elősegítése érdekében, ipari park kialakítása céljából, gazdasági- és területfejlesztési célkitűzések megvalósítása érdekében.
2 2 II. A megállapodás tárgya: Szerződő Felek megállapodnak, hogy a jelen megállapodás tárgyát az ingatlan-nyilvántartás szerint a Magyar Állam tulajdonában lévő alábbi ingatlan (a továbbiakban: Ingatlan) képezik, amelyre a Honvédelmi Minisztérium kezelői joga van bejegyezve. Az ingatlan adatai: Település, Hrsz. Megnevezés Szombathely 019/5 kivett közforgalom elől el nem zárt magánút Tul. Becsült Nyilvántartási érték Terület forgalmi (Ft) hányad (nr') érték (Ft) Bruttó Nettó 1/ Ill. Az Ingatlan átadása: Az MNV Zrt. kijelenti, hogy az Ingatlan tulajdonjogát ingyenes en átadja az Önkormányzat részére, az Önkormányzat pedig azt átveszi. Felek tudomásul veszik, hogy az Önkormányzat a tulajdonjogának az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésévei válik az Ingatlan tulajdonosává Az Önkormányzat kijelenti, hogy az Ingatlant a jelen megállapodás 1.3. pontjában foglaltaknak megfelelően kívánja használni Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az Ingatlan tulajdonba vételével, a birtokbaadással, valamint a tulajdonjog átruházás ingatlan-nyilvántartási bejegyzésével kapcsolatos költségek - ide értve az Ingatlan becsült forgalmi értékének megállapításának költségét is - az Önkormányzatot terhelik Szerződő Felek kijelentik, hogy a Korm. határozat 4. pont első bekezdésben meghatározott tájékoztatási kötelezettségének az MNV Zrt. a jelen megállapodás megkötését megelőzően, az MNV/01/ /2012. ügyiratszámú levelében eleget tett. ill.5. Az Ingatlan birtokba adása Szerződő Felek részvételével, átadás-átvételi jegyzőkönyv felvételével történik a jelen megállapodás hatálybalépésétől számított 30 napon belül előre egyeztetett időpontban. A birtokbaadási eljárást az MNV Zrt. részéről az MNV Zrt. Vas Megyei Területi Irodájának képviselője bonyolítja le.
3 3 Szt IV. További nyilatkozatok: IV.l. Az MNV Zrt. jelen megállapodás VIlI. 1. pont szerinti hatálybalépésévei egyidejűleg feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja, hogy a Szombathely 019/5 helyrajzi szám alatt felvett ingatlan 1/1 arányú kizárólagos tulajdoni hányadára vonatkozóan a Magyar Állam tulajdonjoga az ingatlannyilvántartásból törlésre, az Önkormányzat tulajdonjoga ingyenes tulajdonba adás jogcímén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön. IV.2. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az Ingatlanon a nemzeti vagyonról szóló évi CXCVI. törvény (továbbiakban: Nvt.) 13. (5) bekezdése alapján a tulajdonjog megszerzésétőlaz Önkormányzat tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzésétől - számított 15 évig a törvény erejénél fogva elidegenítési tilalom áll fenn. Az elidegenítési tilalom az Nvt. 13. (9) bekezdése alapján a Magyar Állam által történő tulajdonszerzésre nem terjed ki. A szerződő Felek jelen megállapodás aláírásával feltétlenül és visszavonhatatlanul hozzájárulnak, és kölcsönösen kérik, hogy a Magyar Állam javára a jelen szerződés alapján történő tulajdonszerzéstől számított 15 évig az Ingatlanra elidegenítési tilalom kerüljön feljegyzésre az ingatlan-nyilvántartásba, IV.3. Az Önkormányzat kijelenti, hogy a jelen megállapodás általa történő aláírásának időpontjában az adózás rendjéről szóló évi XCII. tv pontja szerint köztartozásmentes adózónak minősül. A köztartozással kapcsolatos kizáró feltétel fennállásának hiányát az Önkormányzat 30 napnál nem régebben kiállított közokirattal igazolja vagy nyilatkozik arról, hogy szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban. Az MNV Zrt. ennek alapján megállapítja, hogy az Önkormányzat köztartozásmentes minősége hitelt érdemlően igazolt és az MNV Zrt-vel szemben nincs lejárt tartozása. Az Nvt. 13. (2) bekezdése szerint nemzeti vagyon tulajdonjogát átruházni természetes személy vagy átlátható szervezet részére lehet. Az Nvt. 3. (1) bekezdés l.af) pontja értelmében a helyi önkormányzatok átlátható szervezetnek minősülnek, így az Önkormányzat részére a nemzeti vagyon tulajdonjoga - az e pont szerinti egyéb előfeltételek teljesítése esetén - átruházható. IV.4. Szerződő Felek megállapítják, hogy az ingatlan-nyilvántartásban kezelőként bejegyzett Honvédelmi Minisztérium a /2008. HM IÜ nyt. számú augusztus 14-én kelt nyilatkozatában egyetértett az Ingatlan Önkormányzat számára történő térítésmentes tulajdonba adásával (2. sz. melléklet). A Vagyonkezelő jelen megállapodás aláírásával egyidejűleg feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Szombathely 019/5 hrsz.-ú ingatlan 1/1 tulajdoni hányadára vonatkozóan a Honvédelmi Minisztérium kezelői joga az ingatlan-nyilvántartásból törlésre kerüljön. IV.5. Az MNV Zrt. és a Vagyonkezelő megállapodnak, hogy az Önkormányzat tulajdonszerzésévei egyidejűleg a közöttük május 29. napján létrejött, SZT számú vagyonkezelési szerződés (a továbbiakban: Vagyonkezelési szerződés) külön rendelkezés nélkül, részlegesen - az ingyenesen tulajdonba adásra kerülő Ingatlanok tekintetében - közös megegyezéssel megszűnik. Egyebekben a Vagyonkezelési szerződés változatlan tartalommal továbbra is hatályban marad. Az MNV Zrt. és a Vagyonkezelő megállapodnak, hogy a módosult tartalmú Vagyonkezelési szerződés egységes szerkezetbe foglalásának időpontjáig az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Vhr.) foglaltaknak megfelelően egymással elszámolnak. MNV Zrt. Vagyonkezelő Önkormányzat Ellenjegyzem Ellenjegyzem Ellenjegyzem
4 4 V. Kötelezettségvállalások: V.l. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az Ingatlan tulajdonjogát a fennálló terhekkel és kötelezettségekkel együtt szerzi meg. V.2. Az Önkormányzat kijelenti, hogy az Ingatlan meglévő, a szerződéskötés időpontjában fennálló műszaki és egyéb állapotát ismeri és azt jelen állapotában, valamint környezetvédelmi, tűzszerészeti, vegyvédelmi és esetleges egyéb szennyeződéstől való mentesítés nélkül veszi a tulajdonába. Az Önkormányzat kijelenti, hogy saját költségvetése terhére vállalja az Ingatlan környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését, illetve ha az Ingatlanon tervezett tevékenység engedélyköteles, akkor a szükséges engedélye ek) megszerzését, az Ingatlan ingyenes tulajdonba adásával összefüggésben esetlegesen felmerülő általános forgalmi adó megfizetését. V.3. Az Önkormányzat vállalja, hogy az Ingatlan vonatkozásában a Magyar Állammal szemben semmilyen követelést nem támaszt. V.4. Az Ingatlant az Önkormányzat a tulajdonjog megszerzésétől számított 15 évig nem idegenítheti el (ideértve az ellenérték nélkül történő elidegenítést és az apportálást is), továbbá azt a tulajdonjog megszerzésétől számított 15 évig ajuttatási célnak (az I.3. pontban meghatározott hasznosítási célnak) megfelelően köteles hasznosítani, valamint állagát megóvni. Ha az Ingatlan birtokba adásának időpontja a tulajdonjog megszerzésének időpontját megelőzi, a jelen pontban rögzített kötelezettségeinek az Önkormányzat a birtokbaadás és a tulajdonjog megszerzésének időpont ja között is köteles eleget tenni. V.S. Amennyiben az Önkormányzat a célhoz kötött hasznosításra vonatkozó - V. 4. pont szerinti - kötelezettségeinek részben vagy egészben nem tesz eleget vagy az Ingatlant nem hasznosítja, köteles az MNV Zrt. felszólítására, az abban meghatározott határidőig a jogsértő állapotot megszüntetni. A jogsértő állapot megszüntetésére szabott határidő elmulasztása esetén az Önkormányzat köteles a II. pontban rögzített becsült forgalmi értéknek a kötelezettség megsértésének napjától számított, a mindenkori jegybanki alapkamattal növelt összegét az MNV Zrt-nek a felszólítás kézhezvételétől számított 60 napon belül nemteljesítési kötbérként megfizetni. V.6. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy az MNV Zrt. a jogsértő állapot határidőre történő megszüntetésének elmulasztása esetén - az V.5. pont szerinti nemteljesítési kötbér követelése helyetta jelen megállapodástól elállhat. Amennyiben az MNV Zrt. elállási jogát gyakorolja, az önkormányzat a Magyar Állammal (az MNV Zrt-vel) szemben megtérítési igénnyel vagy egyéb követeléssel nem élhet, köteles ugyanakkor az Ingatlanban bekövetkezett értékcsökkenés összegét az MNV Zrt.-nek megfizetni, amennyiben az értékcsökkenés az Ingatlan nem a felhasználási célnak megfelelő hasznosítására, továbbá a hasznosítási vagy az állagmegóvási kötelezettség elmulasztására vezethető VIssza. V.7. Az Önkormányzat vállalja, hogy a jelen megállapodásban előírt kötelezettségei teljesítéséről (az átruházott vagyon hasznosításáról) - a megállapodás hatályba lépését követő évtől számított - jelen megállapodás IV.2. pontjában meghatározott elidegenítési tilalom fennállásának ideje alatt, minden év december 31. napjáig írásban tájékozatja az MNV Zrt-t, A tájékoztatási kötelezettség elmulasztása esetén az MNV Zrt. határidő megadásával előzetesen felszólítja az Önkormányzatot kötelezettsége teljesítésére. Amennyiben az Önkormányzat e kötelezettségének nem tesz eleget, a jelen megállapodás II. pontjában rögzített bruttó forgalmi értékének 5 százalékát köteles az MNV Zrt. erre vonatkozó felhívásának kézhezvételétől számított 30 napon belül, mint késedelemi kötbért megfizetni.
5 5 Szt V.8. Az Önkormányzat tudomásul veszi, hogy a jelen megállapodásban vállalt kötelezettségei teljesítését az MNV Zrt. ellenőrizheti. Az ellenőrzés során az MNV Zrt. vagy az általa az ellenőrzés lefolytatása érdekében megbízott személy (szervezet) jogosult - többek között - az Ingatlan hasznosítását helyszíni szemle keretében ellenőrizni, és a felhasználással kapcsolatos valamennyi iratba, adathordozón tárolt adatba - a jogszabályokban meghatározott adat-és titokvédelmi előírások betartásával - betekinteni valamint az Önkormányzattól felvilágosítást, tájékoztatást, nyilatkozatot kérni. VI. Egyebek: VI.l. Az Ön,kormányzat a birtokbaadás annak terheit és a bekövetkező károkat. időpontjától kezdve szedi az Ingatlan hasznait, valamint viseli VI.2. Szerződő Felek rögzítik, hogy az illetékről szóló évi XCIII. törvény 5. (1) bekezdése alapján az Ingatlan tulajdonjogának átruházás ával kapcsolatosan illetékmentességet élveznek. VI.3. Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen megállapodás aláírásához szükséges felhatalmazással rendelkeznek.. VI.4. Szerződő Felek jelen megállapodás aláírásával felhatalmazzák dr. Horváth ildikó jogtanácsost (székhely: 9700 Szombathely, Kossuth Lajos u. 1-3., jogtanácsos igazgatási száma: 09360), hogy a tulajdonjog-átruházás és a IV.2. pont szerinti elidegenítési tilalom ingatlan-nyilvántartási átvezetésével illetve bejegyzésével, valamint a IV. 4. pont szerinti kezelői jog törlésével kapcsolatosan az ingatlanügyi hatóság előtt Szerződő Felek képviseletében eljátjon. VII. Jogviták rendezése: VII.l. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a jelen megállapodással kapcsolatos esetleges vitáikat elsősorban tárgyalás útján igyekeznek rendezni. Ennek eredménytelensége esetében az általános szabályok szerint illetékes és hatáskörrel rendelkező rendes bírósághoz fordulnak jogorvoslatért. VII.2. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben az Nvt., a Vtv., a Vhr., a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény, az Ötv. és az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései irányadó ak. VIn. A megállapodás hatálybalépése: Vlfl.I. Jelen megállapodást Szerződő Felek annak áttanulmányozás a és értelmezése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt írták alá. Kijelentik továbbá, hogy jelen megállapodás annak aláírása napján lép hatályba. Ha az aláírások nem ugyanazon napon történnek, a hatályba lépés időpont ja az utolsó aláírás napja.
6 6 VIlI.2. Jelen megállapodás 8 eredeti példányban készült, és 6 számozott oldalból, valamint 2 elválaszthatatlan mellékletből áll. A megállapodásból 3 példány az MNV Zrt.-t, 3 példány az Önkormányzatot és 2 példánya Vagyonkezelőt illeti meg. VIII.3. Az MNV Zrt. képviselője meghatalmazza Barta Máriát, az MNV Zrt. munkavállalóját, hogy az ingatlan-nyilvántartásról szóló évi CXLI. törvény 32. (2) bekezdés f) pontja értelmében jelen megállapodás külön lapjait helyette és nevében minden oldalon kézjegyévei ellássa. Budapest, 2012 hó napján Szombathely, 2012 hó napján Magyar Nemzeti " Vagyonkezelő Zrt. részéről: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata részéről: Marjai Gyula főigazgató Dr. Boncz Jenő igazgató Dr. Puskás Tivadar polgármester Tulajdonba adó Tulajdonba vevő Az MNV Zrt. részéről ellenjegyzem: Budapesten, 2012 hó napján Az Önkormányzat részéről ellenjegyzem: Szombathelyen, 2012 hó napján Jogtanácsos Dr. Horváth Ildikó Jogtanácsos Magyarország Honvédelmi Minisztériuma Dr. Steigler József ezredes Honvédelmi Minisztérium Hadfelszerelési és Vagyonfelügyeleti Főosztály főosztályvezető Vagyonkezelő A Vagyonkezelő részéről ellenjegyzem: Budapest, 2012 hó napján Melléklet: 1. sz. melléklet: a 80/2011. (III 31.) sz. Közgyűlési határozat másolata 2. sz. melléklet: a Vagyonkezelő /2008. HM IÜ Nyt. számú nyilatkozata...&..~.{6~~~ Dr. Töke Erzsébet Osztá Iyvezető h~v~ :1 I, I ~ Dr. Gaál ' bert jegyző
Hajdúhadház Város Polgármesterétől
Hajdúhadház Város Polgármesterétől 4242. Hajdúhadház, Bocskai tér 1. Tel.: 52/384-103, Fax: 52/384-295 e-mail: titkarsag@hajduhadhaz.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Hajdúhadház Város Önkormányzatának 2014.
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 24-i üléséről.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-21/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 24-i üléséről. Napirend:
POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2014. június13. Dr. Pavlek Tünde jegyző
SZERZÓDÉS. PRRAGH LÁSZLÓ (születési neve: Parrah László, 5310 Kisújszállás, Vas utca 16. szám; KITTLINGER KATALIN - az ingatlannyilvántartás
ADÁSVÉTELI SZERZÓDÉS Mely létrejött egyrészről: FARKAS SÁNDORNÉ (születési neve: Márta Mária, 5310 Kisújszállás, Rövid utca 213. szám; IMRE ISTVANNE (születési neve: Márta Anikó, 5310 Kisújszállás, Vas
TULAJDONÁTADÁSI MEGÁLLAPODÁS
1 amely létrejött egyrészről: Név: Szentendre Város Önkormányzata Székhely: 2000 Szentendre, Városház tér 3. PIR törzsszám: 395368 KSH azonosító: 1315440 Adószám: 15395364-2-13 Bank: Raiffeisen Bank Zrt.
Vagyonkezelési Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. GAZDASÁGI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGI ELŐTERJESZTÉS Javaslat önkormányzati tulajdonú
BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
BALATONBOGLÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám:4308 / 2014. Sorszám: 11. ELŐTERJESZTÉS Balatonboglár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. november 27. napján tartandó ülésére
A Kormány 77/2014. (III. 14.) Korm. rendelete az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet módosításáról
3886 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2014. évi 39. szám 7. Hatályát veszti az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-i nyílt üléséről.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 18-4/2014/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-i nyílt üléséről. Napirend:
MEGALLAPODAS TULAJDONBAADASROL
2. sz. melléklet ~ akinek '" ",, MEGALLAPODAS TULAJDONBAADASROL Megkötötték egyfelõl Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 9700 Szombathely, Kossuth Lajos u. 1-3. (adószám: 15421137-2-18, KSH szánl:
A Képviselő-testület döntésétől függően zárt ülés anyaga lehet
A Képviselő-testület döntésétől függően zárt ülés anyaga lehet Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Ikt. sz.: 15306-2/2008 Az előterjesztés készítésében
421'6F2>/4Q/'2QQÍ. ím NOV 7 o Buikipest,
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Főosztály B'-.-ÍJipí-st Főváros X. kerület Kőbányai Ofikornián) zat Képviselő-testület ülése
J a v a s l a t - a Képviselő-testületnek -
SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfő: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l a
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-i üléséről.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 24-7/2012/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-i üléséről. Napirend:
2011. évi 14. szám 2011. szeptember 15. TARTALOMJEGYZÉK
2011. évi 14. szám 2011. szeptember 15. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 40/2011. (IX. 15.) önkormányzati rendelete az önkormányzati piacok működéséről szóló 37/2007. (IX.
1. A bizottság a törvényjavaslat 1. -ának a következő módosítását javasolja:
Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/2379) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára, a megyei könyvtárak és a megyei
MEGÁLLAPODÁS. Preambulum
MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a MÁV Magyar Államvasutak Zártkörűen Működő Részvénytársaság székhely: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60.; cégjegyzéket vezető bíróság: Fővárosi Bíróság,
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2/43/2007. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. október 25-i üléséről. Napirend:
E l ı t e r j e s z t é s - a Képviselı-testületnek
SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404 e-mail: sarospatak@sarospatak.hu Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30,
E L Ő T E R J E S Z T É S
IKTATÓSZÁM: 1010/23402/2015 TÁRGY: A NEMZETI ESZKÖZKEZELŐ ZRT. ÁLTAL MEGVÁSÁROLT, ÁLLAMI TULAJDONBAN LÉVŐ LAKÁSOK INGYENES ÖNKORMÁNYZATI TULAJODONBA ADÁSA MELLÉKLET: 2 DB E L Ő T E R J E S Z T É S PÉCS
E L İ T E R J E S Z T É S
VI. 758/2008 E L İ T E R J E S Z T É S a Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2008. április 24-ei ülésére Tárgy: Megállapodás Esztergom Város Önkormányzatával vagyoni értékő jogok cseréjérıl Elıterjesztı:
Tárgy: Döntés a Pest Megyei Kormányhivatallal közösen használt ingatlanrész üzemeltetési kiadásainak megosztása érdekében kötött megállapodásról
Előterjesztő: Bencsik Mónika polgármester Előterjesztést készítette: Tóthné Pataki Csilla Jegyző Előzetesen tárgyalja: Pénzügyi Bizottság Mellékletek: -.napirendi pont E - 19. Előterjesztés Nagykovácsi
- a Képviselı-testületnek -
SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404 Tisztelt Képviselı-testület! E lıterjesztés - a Képviselı-testületnek - önkormányzati tulajdonú ingatlan
VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS
VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS 2. sz. melléklet (továbbiakban a Szerződés"), mely létrejött egyrészről Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata (1092 Budapest, Bakáts tér 14., törzskönyvi azonosító
- a továbbiakban közösen együtt, mint a Felek - között az alulírott helyen és napon az alábbi feltételekkel:
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Cégnév: Metal Falcon Estate Korlátolt Felelősségű Társaság Rövidített cégneve: Székhely: 3529 Miskolc, Lévay u. 2. Nyilvántartó cégbíróság: Miskolci Törvényszék
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. június 25-i ülésére
BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA P O L G Á R M E S T E R 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. polgarmester@balatonfured.com Szám: 1/ 367- /2015 Előkészítő: Takácsné Szigetvári Anett ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület
A Képviselő-testület döntésétől függően zárt ülés anyaga lehet
A Képviselő-testület döntésétől függően zárt ülés anyaga lehet Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Ikt.sz.: 5552-28/2008 Az előterjesztés készítésében
J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek -
SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉTİL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax.: 47/311-404 Ügyfélfogadás ideje: Hétfı: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-17 30, péntek: 8-12 óráig J a v a s l a
Polgár, 2015. szeptember 3. Tisztelettel: Tóth József polgármester
Előterjesztés Képviselő-testület 2015. szeptember 24-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a 4090 Polgár, Vereckei utca 51., 1748/9 hrsz.-ú kivett lakóház, udvar helyzetének rendezésére. Előterjesztő: Tóth
Tisztelt Képviselő-testület!
Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Ikt. sz.: 7521-2/2008 15502-3/2008 Az előterjesztés készítésében közreműködött: Az előterjesztést véleményezte:
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 6/225-1/2011/IX Üi.: dr. Sánta Edina Makó Város Önkormányzati Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Makó, Juhász Gyula tér 39. szám alatti
t5' Tisztelt Címzett!
. OTP INGATlAN ZRl: AZ OTP BANKCSOPORT TA!iJA FIABQ prix d'excellence 2002 Nem=köz! lngadanfej~i NiVódij gy6z~ Szombathe~~e~8i J~g~:VáF.~~ 6,:=.!;,~~~ftft,.~gta részére Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri
- a Képviselı-testületnek -
SÁROSPATAK VÁROS JEGYZİJÉTİL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404 E lıterjesztés - a Képviselı-testületnek - ingatlan tulajdonjog rendezésérıl Tisztelt Képviselı-testület!
(lila---- Dr. Kovács Ferenc polgármester
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +3642 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 48.647/2013.VIII. ÜgyintézéS:
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-1/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 27-i ülésére Tárgy: Eplény 0216/4 helyrajzi
INGATLAN ADÁSVÉTELI - ÉS VÉTELI JOG ALAPÍTÁSÁRA SZÓLÓ SZERZİDÉS (T E R V E Z E T)
INGATLAN ADÁSVÉTELI - ÉS VÉTELI JOG ALAPÍTÁSÁRA SZÓLÓ SZERZİDÉS (T E R V E Z E T) amelyet kötöttek egyrészrıl a Pécs Holding Városi Vagyonkezelı Zártkörően Mőködı Részvénytársaság (székhely: 7626 Pécs,
Város Polgármestere. Előterjesztés. Az óvodaépítés lehetséges helyszíneiről, a 455/1 hrsz alatti ingatlan megvásárlásáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/124, 125, 133 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Az óvodaépítés
- a Képviselı-testületnek -
SÁROSPATAK VÁROS POLGÁRMESTERÉRİL 3950 Sárospatak, Kossuth út 44. Tel.: 47/513-250 Fax.: 47/311-404 E lıterjesztés - a Képviselı-testületnek - a Sárospatak, Szent Erzsébet u. 26. sz. alatti önkormányzati
K I V O N A T. Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Tiszacsege Város Önkormányzata K I V O N A T Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 82/2013.(V. 29.) KT. számú HATÁROZAT: Tiszacsege
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/225-14/2009. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
OTP Lakáshitel igénylőcsomag. Tisztelt Ügyfelünk!
OTP Lakáshitel igénylőcsomag Tisztelt Ügyfelünk! Örömünkre szolgál, hogy lakásának finanszírozásakor az OTP Bank Nyrt, a lakáshitelezés piacvezető pénzintézete mellett döntött. Ezen a tájékoztató lapon
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 7/2007.(I. 22.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 7/2007.(I. 22.) számú h a t á r o z a t a A NYÍRSÉGVÍZ Zrt.-vel kötendő vagyonkezelési szerződés jóváhagyásáról A Közgyűlés 1. a Nyírségvíz Zrt.-vel kötendő
OTP Lakástakarék Zrt. annak megbízásából hitelközvetítőként eljáró OTP Bank Nyrt.
OTP Lakástakarék Zrt. annak megbízásából hitelközvetítőként eljáró OTP Bank Nyrt. Régió Fiók Lakáselőtakarékossági számla száma:... Kölcsönszám:... Kölcsön számlaszám:... Kölcsönszerződés amely egyrészről
K i v o n a t. Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 27-én megtartott rendes, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből
K i v o n a t Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 27-én megtartott rendes, nyílt ülésén készült jegyzőkönyvéből Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete 11 igen (egyhangú)
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: KOZP/4657-7/2013. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. augusztus 29-i rendkívüli ülésére Tárgy: Az Eplény, Veszprémi
Általános rendelkezések
Vecsés Város Önkormányzatának 1/2010. (I. 29.) rendelete az Önkormányzat által életjáradéki szerződés keretén belül nyújtott szolgáltatás feltételeiről Vecsés Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról
OTP Lakástakarék Zrt. annak megbízásából hitelközvetítőként eljáró OTP Bank Nyrt.
OTP Lakástakarék Zrt. annak megbízásából hitelközvetítőként eljáró OTP Bank Nyrt. Régió Fiók Lakáselőtakarékossági számla száma:... Kölcsönszám:... Kölcsön számlaszám:... Kölcsönszerződés amely egyrészről
69/2013. (V. 21.) önkormányzati határozata. Sport és Rendezvénycsarnok adásvételi szerződésének módosítása
69/2013. (V. 21.) önkormányzati határozata Sport és Rendezvénycsarnok adásvételi szerződésének módosítása Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete az adásvételi szerződést az indítványban megjelölt
E L Ő T E R J E S Z T É S HARKÁNY VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 20-i RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRE
Tárgy: Döntés Állami tulajdonban álló lelátó ülőhelyek ingyenes igényléséről Melléklet: MNV Zrt. tájékoztató E L Ő T E R J E S Z T É S HARKÁNY VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. április 20-i RENDKÍVÜLI
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 31-i ülésére A 91/2012. (III.29.) sz. Képviselő-testületi határozat módosítására
Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) 360-010 Kossuth tér 1. Az előterjesztés készítésében közreműködött: Településfejlesztési Osztály Az előterjesztést megtárgyalta: Valamennyi
111/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat. Használatbaadási szerződés HASZNÁLATBA ADÁSI SZERZŐDÉS
111/2012. (VII. 27.) önkormányzati határozat Használatbaadási szerződés Heves Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 1/1 hányadban tulajdonában lévő hevesi 1095/1 helyrajzi számú, 4 ha 8905 m 2 térmértékű,
I. rész. Általános rendelkezések. Az adó megállapítása és az adókötelezettség 1.
A Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzat Képviselő-testületének 40/2011. (XII.12.) rendelete a helyi építmény- és telekadóról A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 37/2009. (III. 2.) számú. h a t á r o z a t a
NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 37/2009. (III. 2.) számú h a t á r o z a t a Nyíregyháza településrendezési terveinek módosításával kapcsolatos szerződés, illetve megállapodás jóváhagyásáról
INGATLAN ADÁSVÉTEll SZERZŐDÉS
INGATLAN ADÁSVÉTEll SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről a Budapesti Vidám Park Zártkörüen Müködö Részvénytársaság székhely: 1146 Budapest, Állatkerti krt. 14-16. cégjegyzékszám: 01-10-042417 adószám:
VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS (tervezet)
amely létrejött egyrészről a VAGYONKEZELÉSI SZERZŐDÉS (tervezet) Csanádpalota Város Önkormányzata székhelye: 6913. Csanádpalota, Kelemen László tér 10. képviseli: Kovács Sándor polgármester törzsszáma:
ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS. székhelye: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. levelezési címe: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4.
melléklet a.../2014. (II.14.) sz. Ökt. határozathoz ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS Szerződésszám: 1444-DF-1.5.2 00 0 13 Amely létrejött egyrészről az Kazincbarcika Város Önkormányzata székhelye: 3700 Kazincbarcika,
JAA;+--- Dr. Kovács Ferenc
' _ NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4401 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: VAGY/499- /2014. Ügyintéző
B6 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2012. (IV. 06.) Önkormányzati rendelete
B6 IBRÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 8/2012. (IV. 06.) Önkormányzati rendelete az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/606-1/2012/I. Üi.: Varga Szilvia Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Volt Csanád ABC (József Attila u. 2.)
Város Polgármestere. Előterjesztés. az állami tulajdonú ingatlanok önkormányzati tulajdonba adásának kezdeményezéséről
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/124, 125, 133 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: beruhazas@pmh.biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés az állami
Javaslat állami tulajdonú ingatlanok térítésmentes önkormányzati tulajdonba kérésére. Vagyonkezelési Osztály. Vagyonkezelési Osztály
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat állami tulajdonú ingatlanok térítésmentes
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 23-án megtartott rendkívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 23-án megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, kisterme Jelen vannak: Nagy Szilárd polgármester,
Javaslat a helyrajzi számú, természetben a Bp. XXIII. ker. (cím). szám alatti lakás hasznosítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelési Osztály 1239 Budapest, Grassalkovich út 170. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a helyrajzi számú, természetben a
POLGÁRMESTER JAVASLAT
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT közös tulajdonú ingatlan kizárólagos használatára vonatkozó megállapodás megkötésére a Budapest XXI. kerület 208529/8 hrsz. ingatlan vonatkozásában
8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103
SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. november 22. Dr. Pavlek Tünde
Az adásvételi szerződés elvárt tartalmi elemei ERSTE BANK HUNGARY Zrt. által nyújtott jelzáloghitel esetén
Az adásvételi szerződés elvárt tartalmi elemei ERSTE BANK HUNGARY Zrt. által nyújtott jelzáloghitel esetén Tisztelt Ügyfelünk! Amennyiben új- vagy használt lakás vásárlásához ERSTE BANK HUNGARY Zrt., által
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Tárgy: A Budapest X. kerület 41790 hrsz-ú, természetben a Budapest X. kerület, Bolgár u. 7. szám alatti ingatlan tulaj don j o g ának rendezése
Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést vitassa meg és fogadja el az alábbi határozati javaslatot.
SZENTES VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL 6600 SZENTES, KOSSUTH TÉR 6. Iktatószám: U-9777/2016. Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete H e l y b e n Tárgy: Szentes, Vásárhelyi út 30. szám alatti ingatlan
Békás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013 (VI. 7.) Önk. rendelete az önkormányzati vagyonról és a vagyongazdálkodás szabályairól
Békás Község Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2013 (VI. 7.) Önk. rendelete az önkormányzati vagyonról és a vagyongazdálkodás szabályairól Békás Község Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország
Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései
Előterjesztő megnevezése: Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester Iktatószám: 5527/2010. Tárgy: Ingatlanok közgyűlési döntést igénylő kérdései Melléklet: 7 pld. határozati javaslat 1 pld. szerződés
FOGYASZTÓI ZÁLOGSZERZŐDÉS INGATLANRA
FOGYASZTÓI ZÁLOGSZERZŐDÉS INGATLANRA A szerződő felek, egyrészről: név: születési név: születési hely, idő :, anyja neve: személyi azonosító (személyi szám): személyazonosító okmányának típusa, száma:
Pályázati felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.
Pályázati felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja (tárgya): Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest VIII. Orczy út 14. szám alatti, 38728/3/A/1
POLGÁRMESTER JAVASLAT
BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER JAVASLAT Közös tulajdonú ingatlan kizárólagos használatára vonatkozó megállapodás megkötésére Budapest XXI. kerület 208529/8 hrsz. ingatlan vonatkozásában.
szám ú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere I. Tartalmi összefoglaló II. Hatásvizsgálat
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere 1 szám ú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Budapest X., 41451/3 helyrajzi számú ingatlan (Albert Camus utca) tulajdonjogának
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS. Szerződő felek rögzítik, Eladó kizárólagos tulajdonát képezi továbbá, 1/1-ed tulajdoni hányad
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről szn: (szül:. an: sz.sz adószám: ) szig.sz.: ). alatti lakos, továbbiakban, mint Eladó, másrészről. szn: (szül: an: sz.sz.: adószám: szig.sz.. ). szám alatti
Jegyzőkönyv. Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. április 14. napján tartott rendkívüli nyílt üléséről.
Jegyzőkönyv Készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Vagyongazdálkodási Bizottsága 2014. április 14. napján tartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Dr. Bohács Zsolt a bizottság elnöke Gila
Ferencvárosi Intézmény Üzemeltetési Központ 1097 Budapest, Vágóhíd utca 35-37. e-mail: info@intezmenyuzemeltetes.hu Tel./Fax: 06-1-798-0517
10. számú melléklet T E R V E Z E T BÉRLETI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Ferencvárosi (, képviseli: Czakóné Dobó Krisztina) mint b é r b e a d ó, másrészről pedig. (.. cégjegyzékszám:.., adószám:
ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2014. február 14-i nyilvános ülésére
9. NAPIREND Ügyiratszám: 14/ 260-1 /2014. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2014. február 14-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Megtárgyalja: A Magyar Állam tulajdonában lévő Tapolca,
ADÁSVÉTELI ELŐSZERZŐDÉS
ADÁSVÉTELI ELŐSZERZŐDÉS Mely létrejött egyrészről a Hafner Ingatlanforgalmazó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft /Cg. 06-09- 000526, 6724 Szeged, Pacsirta u. l., adószám: 10455542-2-06, képviseletében Lobozár
H/ {.~ -./ ),'i_. / i_ L' 1 S
H/ {.~ -./ ),'i_. / i_ L' 1 S "-,, 1 't - ti- 1 :< ~ l~ INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS és HASZNÁLAT JOGÁNAK ALAPÍTÁSÁRÓL SZÓLÓ MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE POLGÁRMESTERE Előterjesztés száma: 206/2015/09.10. A határozati javaslat elfogadásához az SZMSZ 49. u) pontja alapján minősített többség szükséges ELŐTERJESZTÉS
Ingatlan-adásvételi szerződés és megállapodás ingatlan beépítéséről
Létrejött egyrészről: Ingatlan-adásvételi szerződés és megállapodás ingatlan beépítéséről a FEV IX. Ferencvárosi Vagyonkezelő és Városfejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (cégjegyzékszáma: 01-10-041862,
Személyi azonosító okmány száma/cg
Egyenletes törlesztésű, zárt végű, fix kamatozású, forint alapú pénzügyi lízingszerződés kárbiztosítás nélkül 1 amely létrejött egyrészről Lízingbevevő neve Készfizető kezes neve/cégneve, aki készfizető
Előterjesztő: polgármester. Tárgy: Megállapodás a Hajdúhadházi Járási Hivatal kialakításához. Melléklet: Feladatot jelent: polgármester, jegyző
Előterjesztő: polgármester Tárgy: Megállapodás a Hajdúhadházi Járási Hivatal kialakításához Ügyiratszám: /2011. Melléklet: Feladatot jelent: polgármester, jegyző Határidő: azonnal Előterjesztést összeállította:
2014. évi 18. szám 2014. október 31. TARTALOMJEGYZÉK
2014. évi 18. szám 2014. október 31. TARTALOMJEGYZÉK HATVAN VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 37/2014. (X. 31.) önkormányzati rendelete a Hatvan város 2014. évi költségvetéséről szóló 7/2014.
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 13-ai ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. március 13-ai ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: 9. Vodafone Magyarország Zrt.-vel közérdekű szolgalmi
ÁLTALÁNOS TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ AEGON Magyarország Hitel Zrt. ingatlanvásárlási célú kölcsöne
ÁLTALÁNOS TERMÉKTÁJÉKOZTATÓ AEGON Magyarország Hitel Zrt. ingatlanvásárlási célú kölcsöne AEGON Magyarország Hitel Zrt. Információs vonal: +36/40 400 800 1091 Budapest, Üllői út 1. www.aegonhitel.hu Érvényes:
Tisztelt Ügyfelünk! Az adásvételi szerződés alaki és tartalmi kellékei
TÁJÉKOZTATÓ Az adásvételi szerződés kötelező tartalmi elemei ingatlan magánszemély általi megvásárlásának kölcsönből, vagy lakáscélú állami támogatásból/kedvezményből történő finanszírozása esetén Tisztelt
A D A T L A P. 1/5.oldal. 1.Adózó azonosító adatai: Adóazonosító jele:... 2. Kérelem tárgya*: *= A kívánt rész(ek) aláhúzandó(k)!
Az első fokú közigazgatási eljárás illetékköteles, az illeték a kérelem benyújtásával egyidejűleg esedékes. Az illetékekről szóló módosított 1990. évi XCIII. Tv. (Itv) 29.. (1) bekezdés szerint a fizetendő
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. év február 21.-ei ülésére Tárgy: Állami ingatlanok önkormányzatok részére történő ingyenes tulajdonba adása. Előadó: Horváth
AO 080/4 6/1 ADATLAP Magánszemély (egyéni vállalkozó)1 fizetési könnyítésre és/vagy mérséklésre irányuló kérelmének elbírálásához
AO 080/4 6/1 ADATLAP Magánszemély (egyéni vállalkozó)1 fizetési könnyítésre és/vagy mérséklésre irányuló kérelmének elbírálásához 1. Adózó azonosító adatai: a) neve: b) adóazonosító szám: c) lakcíme: d)
Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.
Pályázati Felhívás Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából. Pályázat célja: Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonában lévő Budapest 1045 Nap utca 7. szám alatti, 72442/0/A/1 hrsz-ú,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bükkszék Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 26-án, 11,00 órakor a Bükkszéki Községházán (3335 Bükkszék, Dobó u.1.) tartott ülésen. Határozat száma
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ
MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ Ikt.sz.: 1/281-1/2013/I Üi.: Varga Sz. Makó Város Önkormányzat Képviselő-testülete MAKÓ ELŐTERJESZTÉS Tárgy: Deák Ferenc utca 41. szám alatti ingatlanrész
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ALPOLGÁRMESTERE Előterjesztés száma: 207/2015/09.10. A határozati javaslat elfogadásához az SZMSZ 48. -a alapján egyszerű többség szükséges ELŐTERJESZTÉS
LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 41/2012. (XI.09.) számú rendelete az első lakáshoz jutók támogatásáról
1. oldal LAKITELEK ÖNKORMÁNYZAT 41/2012. (XI.09.) számú rendelete Lakitelek Nagyközség Képviselő-testületének 41/2012.(XI.09.) számú rendelete formailag egységes szerkezetben (2013.01.01.) 1 2. oldal Lakitelek
1990. évi C. törvény. a helyi adókról1
1990. évi C. törvény a helyi adókról1 Hazánkban a demokratikus választással létrejöttek az önszervező helyi hatalomgyakorlás szervezeti kereteit megteremtő önkormányzatok. A települési önkormányzatok alapvető
ELİTERJESZTÉS. A Vodafon Magyarország Zrt és a ÉRV Zrt-vel kötendı bérleti szerzıdés és megállapodás jóváhagyásához
ELİTERJESZTÉS A Vodafon Magyarország Zrt és a ÉRV Zrt-vel kötendı bérleti szerzıdés és megállapodás jóváhagyásához Tisztelt Képviselı-testület! A Vodafon Magyarország Zrt megbízásából az IMM-ROHR Kft (Budapest)
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Milicz Sándor ügyvezető igazgató
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Milicz Sándor ügyvezető igazgató Készítő: Milicz Sándor ügyvezető igazgató Lövey Zoltán ügyvezető igazgató Tárgy: Javaslat városi szintű központi konyha kialakítására
Megállapodás TERVEZET! Nyúl Község Önkormányzata Nyúli Sport Club Egyesület 1. Előzmények: 2. Felek jogai és kötelezettségei
Megállapodás TERVEZET! Jelen megállapodás Nyúl Község Önkormányzata ( székhely: 9082 Nyúl, Kossuth L. út 46., KSH szám: 15366715, adószám: 15366715-2-08, képviseli: Schmiedt Henrik polgármester) mint Tulajdonos,