TARTALOM AZ INFORMATIKA FOGALMA A fogalom kialakítása Az informatika tárgyköre és fogalma Az informatika kapcsolata egyéb

Átírás

1 TARTALOM AZ INFORMATIKA FOGALMA A fogalom kialakítása Az informatika tárgyköre és fogalma Az informatika kapcsolata egyéb tudományterületekkel Az informatika ágai... 5 AZ INFORMÁCIÓELMÉLET ALAPFOGALMAI Az információ fogalma és jelentősége Az információ szerkezete... 8 A RENDSZERELMÉLET ALAPFOGALMAI A rendszerelméletről általában A rendszer fogalma és a rendszerek tipizálása A szervezet fogalma AZ INFORMÁCIÓS RENDSZER Az információs rendszer fogalma Az információs rendszerek típusai A NYILVÁNTARTÁSOK JELENTŐSÉGE A KÖZIGAZGATÁSBAN A nyilvántartásokról általában Az államigazgatás nyilvántartásai Országos alapnyilvántartások Ágazati és funkcionális információs rendszerek Állami statisztikai információs rendszer A helyi önkormányzatok nyilvántartásai Az önkormányzatok nyilvántartásai Lakosságtájékoztató információs rendszerek Vezetői információs rendszerek Térinformatikai rendszerek Integrált információs rendszerek A hatósági határozatok egységes nyilvántartása Számítógépes jogszabály-nyilvántartások A számítógépes jogszabály-nyilvántartás megjelenése A számítógépes jogszabály-nyilvántartások típusai Számítógépes jogszabály-nyilvántartások a fejlett államokban és az Európai Unióban Számítógépes jogszabály-nyilvántartások Magyarországon Összegző megállapítások és következtetések a számítógépes jogszabály-nyilvántartásokról ADATVÉDELEM Az adatvédelem általános kérdései

2 2. A magánélet sérthetetlenségéhez fűződő jog, adatvédelem, informatika A adatvédelem nemzetközileg kialakult szabályozási elvei Az informatika belső ellentmondása Adatvédelem a fejlett államokban Az adatvédelem hatályos magyar jogi szabályozása SZÁMÍTÓGÉPES BŰNÖZÉS A szabályozás szükségessége Definíciók A bűncselekmények köre A Magyar Büntető Törvénykönyv A Cyber-crime egyezmény Jogtalan belépés Az adatok sértetlensége elleni cselekmény A rendszer sértetlensége elleni cselekmény Számítástechnikai hamisítás Számítástechnikai csalás Jogtalan kifürkészés Összegzés

3 Az informatika fogalma 1. A fogalom kialakítása Az informatika fogalma a fejlett országokban az 1970-es évek elején, Magyarországon az 1980-as években jelent meg. Korábban a számítástechnika, számítógépalkalmazás, adatfeldolgozás, információkezelés, kibernetika fogalmakat használták ebben az értelemben. Egyértelmű az informatika fogalomnak a kapcsolata a számítástechnika elterjedésével, de azzal nem azonosítható. Az informatika a számítástechnikától tágabb kategória. Az első kérdés úgy merül fel, hogy az informatika önálló tudomány-e, vagy csupán egy tudományos elmélet, esetleg csak a gyakorlat egy területe jelölhető ezzel a kifejezéssel. Ma még ez a kérdés nem válaszolható meg egyértelműen. A tudomány kifejezést - mint az azonos tárgykörre vonatkozó rendszerezett tudásanyag, amely progresszív módon hat vissza tárgyára - ma még korai lenne az informatikával összefüggésben alkalmazni, bár többen már tudománynak minősítik az informatikát. Jobban megközelíti az informatika fogalmát az "azonos tárgykörre vonatkozó tudományos elméletek összessége" fogalmi meghatározás.ezek szintézise ugyanis még nem érte el azt a szintet, amelynél a hagyományosan kialakult tudományról beszélünk. Azt mondhatjuk, hogy az informatika kialakulóban lévő tudományág. Az informatika nem lehet elmélet és gyakorlat egyben. Az informatikai alkalmazások jelentik a gyakorlatot, mely alatt az említett tudományos elméletek igen széles körű alkalmazásai értendők. 2. Az informatika tárgyköre és fogalma Az informatika tárgykörére vonatkozóan is sokféle felfogás létezik. A Francia Tudományos Akadémia egyik jelentése szerint az informatika az információk rendszeres és hatékony kezelésének és feldolgozásának a tudománya. Az Egyesült Államok Számítástechnikai Társaságának megfogalmazása szerint az informatika tárgyköre az információk ábrázolása, kezelése, tárolása automatizált információs rendszerek környezetében. 3

4 Kolmogorov orosz kibernetikus felfogásában az informatika a kibernetika része, lényege az irányítás egyik alrendszerét képező információkezelés. Egyik magyar felfogás szerint (Aranyi Attila) az informatika alkalmazási környezetbe ágyazott számítástechnika. Kovacsics József az államigazgatási informatikai tárgyú könyvében az informatikát az információs rendszerek létrehozásának, struktúrájának és működésének tudományaként definiálja. Összegezve az egyes felfogások lényegét, azt mondhatjuk, hogy az informatika tárgyköre: a különböző eszközökkel, mindenekelőtt a számítógép segítségével az információval végzett tevékenységek összessége, azaz (számítógépes) információkezelés. Az informatika fogalmát pedig úgy határozhatjuk meg, hogy az nem más, mint a különböző eszközökkel, mindenekelőtt számítógéppel megvalósuló információkezelésre, azaz az információ megszerzésére, feldolgozására, tárolására, sokszorosítására és továbbítására vonatkozó tudományos nézetek összessége. 3. Az informatika kapcsolata egyéb tudományterületekkel Az információkezelésnek nemcsak az informatikával van szoros kapcsolata, hanem számos más tudományterülettel is. Ezért alapkérdés, hogy az információkezeléssel foglalkozó egyéb tudományos területek az informatikához hogyan viszonyulnak. Az érintett területek a következők: - számítógép-tudomány, - információelmélet, kibernetika, - rendszerelmélet. A számítógép-tudomány technikai jellegű tudomány. Eredménye, hogy létrehozta a számítógépet, mint technikai eszközt és állandóan fejleszti, tökéletesíti azt. Az informatika részére az eszközt biztosítja. Az informatika azonban ma már túllép a számítástechnikán, pl. a távbeszélés és a távmásolás területén. Az információelmélet, a kibernetika az irányítási, vezérlési információs rendszerek működésével foglalkozik. Közös pontja az informatikával az információs rendszerek létrehozása, működtetése, fejlesztése. Az információelméletet és a kibernetikát úgy lehet elhatárolni az informatikától, hogy az informatika nem csak az irányítási, vezérlési információs rendszerekkel foglalkozik, hanem általában az információkezeléssel. Az 4

5 informatika tehát tágabb kategória, mint az információelmélet és a kibernetika. A rendszerelmélet a rendszer fogalmának alkalmazásából adódó alapelvek összessége. Rendszer alatt legáltalánosabban az elemek olyan kapcsolatát értjük, mely egységes egészet, új minőséget teremt. A rendszerelmélet kapcsolata az informatikával abból ered, hogy az információs rendszerek is rendszerek, így a rendszertörvények ezekre is érvényesek. A két terület azzal határolható el egymástól, hogy az információs rendszer is a rendszerek egyik típusa. A rendszerelmélet tehát tágabb kategória, mivel valamennyi rendszer törvényszerűségeivel foglalkozik, nem csupán az információs rendszerével. 4. Az informatika ágai Az informatikával foglalkozó szakemberek körében általánosan elfogadott vélemény, hogy az informatika két nagy területre osztható, az általános informatikára és a szakinformatikára. Az általános informatika, amelyik még az informatikán belül is kezdeti állapotban van, az elméleti általánosítás eredményeként születik meg. A szakinformatikákból deduktív módon alakul ki azzal, hogy az egyes szakinformatikák általános törvényszerűségeit foglalja össze. Az általános informatika tárgya az információkezelés legáltalánosabb törvényszerűségeinek feltárása. A szakinformatikák egy-egy konkrét szakterületen foglalkoznak az információkezelés törvényszerűségeivel. Beszélhetünk pl. műszaki informatikáról, orvosi informatikáról, pénzügyi-gazdasági informatikáról, jogi informatikáról, stb. Ezek jellegzetessége, hogy még az adott szakterületen belül is tovább differenciálódnak. Nézetünk szerint a jogi szakinformatika főbb ágai - alapvetően az államszervezethez igazodóan - a következők: 1. Az országgyűlés információs rendszerei 2. Közigazgatási informatika 3 Rendőrségi informatika 4. Bírósági informatika 5. Ügyészségi informatika 6. Számítógépes jogszabály-nyilvántartás Az itt, és az informatika fogalmánál kifejtettek figyelembevételével a jogi informatika fogalma az alábbiak szerint körvonalazható: 5

6 a jogi informatika - a jogi élettel kapcsolatos információknak, - a különböző eszközökkel és módszerekkel, de mindenekelőtt a számítógéppel megvalósított, - kezelésére vonatkozó, - tudományos nézetek összessége. Az 1980-as években - főként a nyugati szakirodalomban - felmerült az a nézet, hogy ezt a kialakulóban lévő tudományágat inkább "jogi kibernetikának", vagy "jurimetriának" kellene elnevezni. A magunk részéről azon szerzőkhöz csatlakozunk, akik egyik megnevezéssel sem értenek egyet. A "jogi kibernetika" elnevezés túlságosan tág a jogi informatikához képest, mivel nem csupán az információkezeléssel kapcsolatos irányítási viszonyokat, hanem mindenféle jogi jellegű irányítási viszonyt lefed. A "jurimetria" kifejezés pedig azért nem megfelelő, mert a jogi információk kezelése során a hangsúlyt - a jogi informatikával szemben - nem a társadalomtudományi szempontokra helyezi, hanem a matematikai, statisztikai módszerekre. 6

7 Az információelmélet alapfogalmai 1. Az információ fogalma és jelentősége Az információ szó a köznyelvben tájékoztatást, közlést, ismeretet jelent. Tudományosan az információ lényege több irányból közelíthető meg, melyek közül a történeti- és a filozófiai szempontokat emeljük ki. - Történetileg: Norbert Wiener és munkatársai figyeltek fel az irányítás és a hírközlés szoros kapcsolatára és megfigyeléseiket törekedtek általánosítani. Wiener az automatizált rendszerek vezérlésével foglalkozva tapasztalatait az 1948-ban megjelent Cybernetics c. munkájában fejtette ki. A kibernetika kifejezést a görögöktől vette át, a hajózás területéről. "Kübernézis = kormányzás", "kübernétesz = kormányos" és "kübernetike = a kormányzás művészete". Történetileg az információ fogalma, mint az irányítás nélkülözhetetlen eleme, a kibernetika létrejöttével keletkezett. Bár a nézetek megoszlanak, többséginek tekinthető az az álláspont, mely szerint az információval foglalkozó informatika a legszélesebb ismeretrendszer, ezen belül helyezkedik el a kibernetika, mint szélesen értelmezett vezérléstudomány. Az információ fogalma az események bekövetkezésének valószínűségével van kapcsolatban. Biztos esemény bekövetkezéséhez zérus mennyiségű információ tartozik. Általában minél kisebb az esemény bekövetkezésének valószínűsége, az esemény bekövetkezése annál nagyobb információmennyiséget hordoz. Egysége a bit, amely két egyenlő valószínűséggel bekövetkező esemény egyikének a bekövetkezését jelenti. Az információ tehát nem más mint új ismeretet tartalmazó közlés, illetve maga az új ismeret. Az adat: az információ egyik megjelenési formája, a leképzett, (pl. számokkal) rögzített információ. Matematikailag minden információ a tér három koordinátájával és az idővel írható le (pl. írás, plasztikus ábra, csomóírás, füstjel, fényjel, stb.). A statisztikai adat számszerű adat. A hír az információ másik megjelenési formája, a beszéd formájában "rögzített" információ. A tudás az összefüggéseivel egybekapcsolt információ, melynek kiemelkedő tulajdonsága az információk valamilyen rendezettsége. 7

8 2. Az információ szerkezete Az információ szerkezete, bonyolultságát tekintve több fokozatú modellel ábrázolható. Ezekhez a modellekhez az alábbi fogalmak tisztázására van szükség: - információalap: az a legáltalánosabb fogalom, amelyre az információ vonatkozik; például személy, szervezet, épület, stb. - információ-alapegység: az információalap egy önálló és egyértelműen azonosítható egysége, például egy konkrét személy, szervezet, stb. - információ-alapegység ismérve: egy információ-alapegységre vonatkozó egy konkrét jellemző; például egy személy születési éve, egy szervezet létszáma, egy épület rendeltetése, stb. Ezek alapján az információstruktúra-típusok az alábbi modellekkel jellemezhetők: a) A legegyszerűbb információ az, amely egy információ-alapegységen belül különböző ismérvek összekapcsolódását tükrözi. Például a személy neve a legkülönbözőbb ismérvekkel kerülhet kapcsolatba (lakcím, foglalkozás, munkahely, kereset, családi állapot, életkor, stb.). Ezek a kapcsolatok a személlyel összefüggésben objektíven léteznek és akkor válnak információvá, amikor valaki megismeri azt, vagy valamely szervezeti feladat ellátása szükségessé teszi a kapcsolat ismeretét. b) Az információ másik típusáról akkor beszélhetünk, ha az információ tartalma azáltal jön létre, hogy ugyanazon információalaphoz tartozó két vagy több információ-alapegység ismérvei között jön létre kapcsolat. Például két személy házassági kapcsolatba lép, szervezetek között jogvita keletkezik, stb. Itt már mindegy, hogy melyik információ-alapegység szempontjából vizsgáljuk a kapcsolatot, az információ szerkezete és tartalma ugyanaz marad. Az ilyen bonyolultabb kapcsolatrendszer azonban felbontható az elemi kapcsolatokra és ilyen módon elemezhető. c) Bonyolultabb a információ szerkezete abban az esetbe, ha a kapcsolatok különböző információ-alapok között keletkeznek. Az elemi kapcsolatok ilyenkor is az információ-alapegységek egyes ismérvei között keletkeznek, az alapegységek azonban különböző információ-alapokhoz tartoznak. Például az az információ, hogy egy adott egyetemi hallgató valamely tárgyból jelesre vizsgázott, az alábbi módon keletkezik: A valóságban a struktúra lehet még bonyolultabb is, ugyanis egy-egy feladat megoldásához sokszor olyan információk szükségesek, amelyeknél a három típus keveredése bonyolult kapcsolatrendszert eredményez. 8

9 A rendszerelmélet alapfogalmai 1. A rendszerelméletről általában Az elmúlt negyven évben a kibernetika mellett a rendszerelmélet volt az, amely talán a legnagyobb hatást gyakorolta a tudományokra. Mindemellett nem állíthatjuk még ma sem biztonsággal, hogy a rendszerelmélet önálló tudományági elismerést nyert volna. A sok eltérő megközelítési módszer és felfogás, amelyet a szerzők mind a rendszerelmélet fogalomkörébe tartozónak tekintenek, arra utal, hogy a rendszerelméletnek, mint tudománynak a tárgya és módszere ezideig nem nyert egyértelmű tisztázást. Ennek ellenére a rendszerelmélet néhány alapfogalmával azért kell foglalkoznunk, mert az informatika témaköréhez ezek nélkülözhetetlen megalapozást nyújtanak. A rendszerelmélet létrejötte két fő okra vezethető vissza: a tudományok egyre nagyobb mértékű specializációjának ellensúlyozására, továbbá arra a felismerésre, hogy az új tudományos problémák megoldása alapvető módszertani változásokat igényel. A tudományok differenciálódásának ellensúlyozása érdekében először ötvözött tudományok alakulnak ki, mint például a biokémia, szociálpszichológia, stb., majd a kibernetika metszi keresztbe a hagyományos diszciplinákat, végül a rendszerelmélet jön létre, amely az absztrakció legmagasabb szintjén próbál közös nevezőt szolgáltatni a tudományok számára. Az új módszerek keresése iránti igény akkor kezdett élesen jelentkezni, amikor sorra keletkeztek a régi módszerekkel már meg nem oldható problémák. Keresni kellett tehát olyan módszereket, amelyeket más tudományok sikerrel alkalmaztak. Ebben az útkeresésben is a kibernetika tette meg az első jelentős lépést akkor, amikor az élő szervezetben zajló irányítási folyamatokat általánosította. A rendszerelméleti megközelítés ettől egy lépéssel még tovább megy. Olyan általános módszert nyújt a tudományok számára, amelynek alkalmazása semmilyen szempontból nincs korlátozva. Ezt nevezzük rendszerelméletnek. 9

10 2. A rendszer fogalma és a rendszerek tipizálása A rendszer fogalmának tisztázásához célszerű a halmaz fogalomból kiindulni, mely alatt térben és időben körülhatárolt elemek együttesét értjük. A halmazból rendszer akkor keletkezik, ha az elemei valamely kapcsolatba kerülnek egymással és erre a kapcsolatra irányadók valamilyen törvényszerűségek. A rendszer fogalmának három ismérve van: Alkotóelemekből áll, az alkotóelemek kapcsolatban állnak egymással és ez a kapcsolat az alkotóelemekből egységet, és ezzel új minőséget hoz létre. Az alkotóelem bármilyen lehet, mivel a rendszer fogalom elvonatkoztat az alkotóelemek konkrét megjelenési formájától. Így az anyagi természetű rendszerek mellett beszélhetünk fogalomrendszerről, logikai rendszerről, számrendszerről, stb. tehát az elemek lehetnek akár nem anyagi természetűek is. Az alkotóelemek kapcsolata szintén bármiféle lehet, azonban a kapcsolatok csak akkor hoznak létre rendszert, ha az adott halmaz valamennyi elemére kiterjednek. Azok az alkotóelemek, amelyekre a kapcsolatok nem terjednek ki, a rendszeren kívüli elemeknek minősülnek. Az alkotóelemek egysége azt jelenti, hogy a rendszer összességében minőségileg mást jelent, mint az elemek halmaza. Az egységként való megjelenés minőségileg változást eredményez a korábbi állapothoz képest. Például az atom, a molekula, a sejt, a biológiai szervezetek, a társadalmi szervezetek éppen azért tekinthetők rendszernek, mert egységként más-más minőséget jelentenek, mint az alkotóelemek összessége. 3. A szervezet fogalma Legáltalánosabb értelemben a szervezet az emberek meghatározott csoportja, amelynek megvannak a maga törvényszerűségei. Ez a fogalom azonban még túlságosan tág, ezért szűkítésre, pontosításra szorul. A szervezet ismérvei az alábbiak szerint összegezhetők: a szervezet - a társadalmi munkamegosztás eredménye, - az emberek meghatározott (jól körülhatárolt) csoportja, - tudatosan (célszerűen) hozzák létre, - meghatározott funkciókat és feladatokat lát el, - erőforrásokkal-, így információs erőforrásokkal is rendelkezik, - normativitás (külső-belső szabályozottság) alatt áll, 10

11 - környezetével aktív kapcsolatot tart fenn, tehát nyílt rendszer, - hierarchia (alá-fölérendeltség) jellemzi az emberek közötti kapcsolatot. 11

12 Az információs rendszer 1. Az információs rendszer fogalma Az információk mozgása információs csatornákban történik. A csatornák áteresztőképessége adja azt a felső határt, amelyen belül történhet az információk áramlása. Az áramlás két szélső pontja (a kiindulási pont és a cél) valamint az őket összekötő információs csatorna alkotják az információs rendszert. Információs rendszernek nevezzük az egymással kapcsolatban álló olyan elemek összességét, amelyekben új ismereteket tartalmazó közlések történnek az egyes elemek között. A csatornában mozgó információt érintő torzító hatást csatornazajnak nevezzük. A csatorna hasznos kapacitását ugyan csökkenti, de védelmet nyújt a csatorna zaja ellen a redundancia. Ez azt jelenti, hogy az információ közlése több jellel történik, mint amennyi a közléshez szükséges. Az emberek közötti információáramlást biztosító nyelvben a leképező jelek közötti fölösleges jelek és hasznos jelek viszonya eltérő. Az információs csatornák nélkül tehát információs rendszer nem képzelhető el. Ez azonban csak az egyik előfeltétele annak, hogy az információs rendszer valóban eleget tegyen rendeltetésének, ami nem más, mint egyrészről az információnak a felhasználó részére történő eljuttatása, másrészről pedig annak lehetővé tétele, hogy az információ hasznosulhasson a felhasználónál. Ebből következően az információ csak akkor hasznosítható, ha az információ adó és vevő között működik az információs csatorna, továbbá van egy olyan közös nyelv, amelyet mindkét szereplő ért. Ezen feltételek fennállása esetén valósulhat meg a kommunikáció, az információ cseréje az adó és a vevő között. 2. Az információs rendszerek típusai Mint láttuk, a szervezetek és a szervezetrendszerek nem létezhetnek információ és információs rendszer(ek) nélkül. Ebből következik az információs rendszerek rendkívül magas száma, ez utóbbiból pedig az, hogy az információs rendszerek sok-sok szempont szerint csoportosíthatók, tipizálhatók. 12

13 Tárgyunk, a jogi informatika oldaláról vizsgálva e kérdést, négy szempontnak van létjogosultsága a tipizálásnál: a formai és a tartalmi szempontoknak, a kialakulást illetően, továbbá attól függően, hogy hol, milyen szervnél működik az információs rendszer. a) Formai szempontból (azaz külső megjelenését illetően) különbséget kell tennünk elemi-, visszacsatolásos és az igazgatási ciklus körforgásához kapcsolódó információs rendszerek között. a1.) Az elemi információs rendszer a kommunikációs lánc. Sémája a következő: Csatorna Inf.forrás Kódoló Dekódoló Inf. felvevő Csatornazaj a2.) A másik információs rendszer-típusba a visszacsatolásos információrendszerek tartoznak. Két fajtáját ismerjük: 1. Negatív visszacsatolás: célja egy folyamat határok közötti tartása. Pl.: egyensúly-szabályozás. Korrekció 2. Pozitív visszacsatolás: célja egy adott irányú változás fenntartása. Pl.: láncreakció, a növekedés, vagy éppen a sorvadás. a3.) A harmadik típusú információs rendszer az igazgatási ciklus körforgásához kapcsolódik. Lényege, hogy a visszacsatolás az igazgatási tevékenység keretében valósul meg. Az információrendszer ebben az esetben a döntést hozó szervezet (személy) és a végrehajtást végző szervezet (személy) között jön létre. Mindaddig működik, amíg a döntéssel elérni kívánt cél meg nem valósul, vagy a célt nem módosítják. b) Tartalmilag (azaz attól függően, hogy milyen tárgyú információ áramlik az információs rendszerbe), szinte végtelen számú információs rendszert különböztetünk meg. Így például beszélhetünk: műszaki-, könyvtári-, orvosi-, gazdasági-, jogi-, egyetemi-, stb. információs rendszerről c) Kialakulását illetően (azaz attól függően, hogy előre megtervezett, vagy csupán spontán módon jött-e létre az információs rendszer), két 13

14 típust különböztetünk meg: a formális és az informális információs rendszereket. Az előbbieket tudatosan, előre megtervezett módon, meghatározott célok elérése érdekében és meghatározott feltételek mellett hozzák létre, míg az utóbbiakat nem, tehát az informális információs rendszerek mintegy maguktól, spontán módon jönnek létre. d) Attól függően, hogy hol, milyen szervnél működik az információs rendszer, állami- és nem állami információs rendszerek között tehetünk különbséget. Az állami információs rendszerek azonban tovább tagolhatók az államszervezet ismert tagozódásának megfelelően, azaz beszélhetünk országgyűlési-, közigazgatási- (ezen belül államigazgatási és önkormányzati-) bírósági-, rendőrségi- és ügyészségi információs rendszerekről, továbbá az ezeket mintegy összefűző - összekötő számítógépes jogszabálynyilvántartásról. 14

15 A nyilvántartások jelentősége a közigazgatásban 1. A nyilvántartásokról általában Információ nélkül nincs hivatal, nincs közigazgatás, nincs működőképes állam, sőt semmilyen életforma sem. Ha az állami szervek az adatokat minden előzetes cél és szempont nélkül gyűjtik, akkor azok nem-, vagy csupán igen nehezen hasznosíthatók, sőt: a személyes adatok esetében ez a tevékenység már törvénybe is ütközne. Az előzetesen kimunkált célok nélküli adatgyűjtés eredménye csupán az ismeretek egy rendszertelen halmaza lehet, amely nem biztosítja az eredményes államvezetést. Ezt ismerték fel elődeink már az emberi társadalom kezdeteinél, az állam kialakulásakor. Egyiptom alapítója, Menes fáraó már i.e. a III. évezredben elrendelte az állami kiadások és bevételek előre meghatározott szempontok szerinti nyilvántartásba vételét annak érdekében, hogy áttekintése legyen államának vagyoni helyzetéről. Másik példa: i.e. a II. században, Kínában, a Han dinasztia elrendelte a háztartások és a személyek összeírását, nyilvántartásba vételét, amivel lehetővé vált az adóztatás megvalósítása, sőt a hadsereg feltöltése is. Mindezek alapján a nyilvántartás fogalma a következő módon definiálható: a nyilvántartás nem más, mint előre meghatározott szempont(ok) szerint összegyűjtött és rögzített, azaz rendszerezett információk, pontosabban: adatok együttese. Jelentősége az, hogy áttekintést biztosít a nyilvántartással érintett objektum(ok) fölött, lehetővé téve ezáltal a döntések gyors és megalapozott meghozatalát. A nyilvántartások (közigazgatási) fontosságát hangsúlyozva Mámai Kiss István a következőket írta: "A közigazgatás áttekintés nélkül lehetetlen. Hiába ismeri a közigazgatási tisztviselő a jogszabályt, ha az igazgatott területről, a népességről, valamint ezek különböző kérdéseiről áttekintése nincs. Ilyen esetben intézkedései a levegőben lógnak és esetleg ellenkezőjét eredményezik annak, amit velük el akart érni." A nyilvántartások száma és a bennük tárolt adatok köre a XX. században, de különösen annak második felében rendkívül megnövekedett, mert az állam csak ezek segítségével vált képessé a magára vállalt, egyre növekvő feladatok ellátására. A modern állam és benne a közigazgatás, egyre kevésbé nélkülözhette tehát a személyekről-, a szervezetekről-, a természeti kincsekről és az épített környezetről felvett és megfelelően rendszerezett adatokat, hiszen gazdaságszervező, egészségügyi, szociális, kulturális, 15

16 védelmi stb. feladatait csak ezek birtokában volt képes megvalósítani. Napjainkban a különböző állami szervek, de különösen a közigazgatás szervei százas nagyságrendben vezetnek nyilvántartást. Ezek gyakorlatilag átfogják egész környezetünket; a társadalmi-, a gazdasági és a politikai élet minden területét. Szinte nincs olyan állam a Földön, ahol nem működik népesség-nyilvántartás, a gazdálkodó szervek nyilvántartása, gépjárműnyilvántartás, természeti erőforrás (föld, erdő, ásványi kincsek, víz, stb.) nyilvántartás, bűnözők nyilvántartása, stb. Mindezekből okszerűen következik, hogy az állami szervek által vezetett nyilvántartások tipizálhatók, tehát különböző szempont szerint csoportosíthatók. Ezek közül mi itt hatot emelünk ki, a következők szerint: Jogi hatás alapján: konstitutív és deklaratív hatályú nyilvántartás között tehetünk különbséget. Az előbbi azt jelenti, hogy valamely jog a nyilvántartásba vétellel jön létre, módosul, vagy szűnik meg. Ilyen például az ingatlan-nyilvántartás, amelynél a tulajdonjog - az erre irányuló szerződésen és birtokbaadáson túl - magával az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéssel száll át, a Polgári Törvénykönyv szerint. Ezzel szemben a deklaratív hatályú nyilvántartás nem keletkeztet jogot, illetve az ilyen nyilvántartásba való felvétel közvetlenül nem eredményezi jog keletkezését, módosulását, vagy megszűnését, hanem a nyilvántartás csak kinyilvánítja (deklarálja) valamely jog keletkezését, módosulását, vagy megszűnését. Ilyen például az anyakönyvi nyilvántartás és ezen belül a halotti anyakönyvezés, amelyhez közvetlenül nem tapadnak jogi következmények (pl. öröklés), hiszen azok már korábban, a halál pillanatában beálltak, a Polgári Törvénykönyv értelmében. A nyilvántartás tárgya-, azaz azon objektum szerint, amelyre maga a nyilvántartás vonatkozik: különbség tehető a személyi- (például: a polgárok-), a dologi- (például: ingatlan-, gépjármű-, közmű-, lakás-), a szellemi javak (például: szabadalmak-, találmányok-, védjegyek-) és a jogszabályok nyilvántartása között. A nyilvántartást vezető szerv jellege alapján: megkülönböztetünk közigazgatási- (ezen belül államigazgatási-, önkormányzati és vegyes) továbbá bírósági nyilvántartásokat. Egy-egy példa: államigazgatási nyilvántartás a hadkötelesek nyilvántartása; önkormányzati nyilvántartás az önkormányzati vagyon nyilvántartása; vegyes nyilvántartás a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartása; bírósági nyilvántartás a cégek nyilvántartása. A hitelesség, azaz a nyilvántartásba foglalt adatok bizonyító ereje szempontjából: közhitelű és nem közhitelű nyilvántartás között tehető 16

17 különbség. A közhitelű nyilvántartás vezetését mindig jogszabály rendeli el és a bejegyzett adatokat - az ellenkező bizonyításáig - mindenki köteles elfogadni. Ilyen például az ingatlan-nyilvántartás, vagy a polgárok nyilvántartása. A nem közhitelű nyilvántartást az adott szerv nem jogszabályi előírás, hanem saját döntése alapján fekteti fel és vezeti, rendszerint azért, hogy megkönnyítse a saját munkáját. Attól függően, hogy milyen módszerrel és milyen eszközökkel vezetik a nyilvántartást, különbség tehető könyvszerű (lajstromos), kartotékos (kézi kartonos) és számítógépes nyilvántartás között. A könyvszerű vagy más néven lajstromos nyilvántartás a legrégebbi, de még napjainkban is használatos módszer és eszköz az adatok rendszerezett tárolására. Jellemzője és egyben hátránya az, hogy az adatokat csak egy szempont szerint-, általában kronológiai sorrendben rögzíti, ezért az adatok más szempont(ok) szerinti csoportosítására nem, vagy csak jelentős plusszmunkaerő ráfordítással alkalmas. Az ilyen nyilvántartás hasznosítási lehetősége tehát korlátozott. Előnye viszont az adatbiztonság magas szintje, hiszen utólag az adatok már nem-, vagy csak felismerhető módon változtathatók meg. Nem véletlen ezért, hogy még napjainkban is ilyen módon vezetik az anyakönyveket. A kartotékos nyilvántartás azt jelenti, hogy minden egyes tétel (objektum) külön kartonlapon kerül feltüntetésre, azaz ahány tétel, annyi karton található a nyilvántartásban. Előnye az, hogy a kartonok különböző szempontok szerint csoportosíthatók, illetve megjelölhetők, így a bennük lévő adatok több szempontból is, külön munkaerő-ráfordítás nélkül felhasználhatók. Az ilyen nyilvántartás hasznosítási lehetősége tehát jóval magasabb, mint a lajstromos nyilvántartásé. Hátránya azonban az, hogy (elvileg) észrevétlenül is kicserélhetők a kartonlapok, ennélfogva az adatbiztonság szintje alacsony. Ilyen nyilvántartások például az önkormányzatok lakásnyilvántartásai. Ma már a számítógép a nyilvántartások igazi eszköze, éppen azok nagy adattömege miatt. Előnye az, hogy a tárolt adatok nagy gyorsasággal, elvileg bármely szempont szerint csoportosíthatók és kinyerhetők, tehát a hasznosítási lehetőség elvileg korlátlan. Hátránya viszont az, hogy rendkívüli biztonsági intézkedéseket kell foganatosítani az adatok megvédésénél, sőt egy sor jogi jellegű probléma is föllép (például a személyiségi jogok védelme, szoftvervédelem, stb.). Végül, de nem utolsó sorban indokolt különbséget tenni hatósági és nem hatósági nyilvántartások között. A hatósági nyilvántartás sajátossága az, hogy azt a közigazgatási szerv egyrészről jogszabályi előírás alapján, másrészről pedig hatóságként köteles vezetni. Ezzel szemben a nem hatósági nyilvántartás vezetését nem jogszabály írja elő, vagy ha igen, akkor azt nem 17

18 hatóságként kell vezetnie az adott szervnek. Hatósági nyilvántartás például az ingatlan-nyilvántartás és a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartása, nem hatósági nyilvántartás pedig például az ügyirat-nyilvántartás, vagy az önkormányzati vagyon nyilvántartása. Fölvetődik a kérdés: vajon a nyilvántartások információs rendszernek tekintendők, vagy sem? A válasz erre egyértelmű igen, azaz minden nyilvántartás információs rendszer, az általunk korábban megadott értelemben. Ehhez azonban az kell, hogy - az információ általunk elfogadott jelentésének megfelelően - a nyilvántartott adatok mindig aktuálisak és a valóságot híven tükrözők legyenek, hiszen az új ismeretek közlésének csak ez esetben van értelme, illetve az új ismeret csak ekkor lesz hasznos. Ennek kapcsán vetődik fel az a további kérdés, hogy vajon informatikai oldalról melyek azok a főbb követelmények, amelyeket a nyilvántartásokkal szemben indokolt támasztani? Álláspontunk szerint a következők: Célszerűség és célhozkötöttség: a nyilvántartás nem lehet öncélú, hanem mindig valamely feladat végrehajtásának eszköze kell legyen, mindig egy előre meghatározott cél elérését kell, hogy szolgálja. Másrészt a nyilvántartásban csak azon adatokat szabad (kell) tárolni, amelyek a meghatározott cél eléréséhez feltétlenül szükségesek. Törvényesség: ez a követelmény szorosan kapcsolódik a célhozkötöttséghez, hiszen ma már például törvény írja elő Magyarországon is a személyes adatok célhozkötött gyűjtését és tárolását. A törvényesség azonban ezen túllépve azt is jelenti, hogy egyrészről csak olyan nyilvántartásokat szabad vezetni, amelyeket jogszabály elrendel, de legalábbis nem tilt, másrészről pedig a személyi nyilvántartások csak kifejezett jogszabályi felhatalmazás esetén kapcsolhatók össze. Pontosság és valósághűség: azt a követelményt fejezi ki, hogy a nyilvántartás adatai a valós helyzetet, a tényleges állapotot tükrözzék, azaz a nyilvántartás legyen mindig naprakész állapotban. Objektum-közeliség: azt jelenti, hogy lehetőség szerint a nyilvántartást ott, azon a helyen kell vezetni, ahol az érintett objektum (személy, szervezet, dolog) él, dolgozik, vagy van. Csak ily módon biztosítható a pontosság és a valósághűség követelményeinek érvényesülése. Ne legyen párhuzamos adatkezelés: ez azt jelenti, hogy egy adatot csak egy alkalommal kell fölvenni, még akkor is, ha ugyanazon adatra a nyilvántartás más alrendszereiben is szükség van. Ez esetben nem fordulhat elő az a - sajnos a magyar közigazgatásban- tipikus eset, hogy egy adott nyilvántartásban, ugyanazon objektumról más-más alapadatokat tartanak nyilván. 18

19 Rugalmasság (flexibilitás): a nyilvántartás akkor rugalmas, ha lehetőség van az adatok új szükségleteknek megfelelő kicserélésére, megváltoztatására, de akár az eredeti állapot helyreállítására is. Teljeskörűség: a nyilvántartás vezetésének csak akkor van értelme, az adatbázis csak akkor szolgálhat megalapozott döntések alapjául, ha kiterjed minden egyes érintett objektumra. Gépesíthetőség, számítógépre-vitel lehetősége: a nyilvántartásokban tárolt adatok nagy tömege és az abból történő információszerzés gyors megszerzésének az igénye szükségessé teszi, hogy a nyilvántartások gépesítettek, illetve gépre vihetők legyenek. Ennek persze gátat szabhat a gazdaságosság követelménye. Gazdaságosság: a nyilvántartás felfektetésének és különösen a számítógépes nyilvántartás vezetésének csak akkor van értelme, ha a nyilvántartás sok-sok tételből áll és az egyes tételek adattartalma is jelentős. A mindössze néhány tételből álló nyilvántartást nem érdemes, mert nem gazdaságos számítógépesíteni. A nyilvántartások itt jelzett követelményeknek megfelelő felfektetéséhez és vezetéséhez kiemelt társadalmi és magánérdek is fűződik, hiszen ma már csak a nyilvántartások tömegével biztosítható a társadalmi és az egyéni célok elérése. Néhány példa: a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartása nélkül nem létezik demokratikus állam, hiszen a választójog gyakorlására csak az e nyilvántartással biztosított adatokkal lehetséges. Vagy: ingatlan-nyilvántartás nélkül nem képzelhető el modern állam, mert a tulajdoni helyzet áttekinthetetlen lenne, megbénulna az ingatlanforgalom. Ugyanakkor azonban a nyilvántartások sok esetben súlyosan sérthetik is a társadalmi és a magánérdeket. Különösen az egyes nyilvántartások jogszabály által meg nem engedett összekapcsolása lehet súlyosan érdeksértő, mint arra az Alkotmánybíróság is rámutatott a személyi szám használatával kapcsolatos jogtörténeti jelentőségű - 15/1991.(IV.13.) AB határozatában. Nem elegendő tehát, ha a szabályozás csupán a nyilvántartás felfektetésére és vezetésére terjed ki, hanem szabályozni kell a felhasználást, az adatokhoz való hozzáférést is. Más oldalról közelítve: ezt a problémát az adatvédelem fogalma fedi le, amelyre a későbbiekben még visszatérünk. A nyilvántartások funkciója (szerepe) napjainkban a következőkben jelölhető meg: - áttekintést biztosítanak a nyilvántartott személyek, illetve objektumok fölött, - adatbázisként szolgálnak döntések meghozatalához, 19

20 - rögzítik a személyek, illetve az objektumok tényleges jogi helyzetét, továbbá - lehetővé teszik az adatok statisztikai célú felhasználását. E két utóbbi funkció eredménye egyaránt az, hogy a döntéshozó információt szerez a nyilvántartásból és abból kiindulva hozhatja meg döntéseit. Valójában tehát a nyilvántartások funkciója az, hogy mint azt korábban már jeleztük a döntéshozó számára áttekintést biztosítanak és lehetővé teszik gyors és megalapozott döntések meghozatalát. Korábban láttuk, hogy a közigazgatás feladata végső soron az állami akarat gyakorlati végrehajtásának megszervezése. E fejezetben pedig azt fejtettük ki, hogy e feladat csak akkor valósítható meg, ha a közigazgatási szervek sok-sok nyilvántartást vezetnek, azaz a modern társadalomban a nyilvántartások döntő többségét éppen a közigazgatási szervek vezetik. Ha mindezeket kiegészítjük azzal a - szintén korábban tett - megállapításunkkal, hogy minden nyilvántartás önálló információs rendszerként is felfogható, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a társadalmon belül a közigazgatás - azaz egyfelől az államigazgatás, másfelől pedig az önkormányzati igazgatás - működteti a legtöbb és a közösségi ügyek intézéséhez leginkább szükséges nyilvántartást, illetve információs rendszert! 2. Az államigazgatás nyilvántartásai (információs rendszerei) Az államigazgatási szervek (nevezetesen: a kormány, a minisztériumok, az országos hatáskörű szervek és a dekoncentrált szervek) információs rendszerei általában, de nem feltétlenül egy-egy általuk vezetett nyilvántartáshoz kapcsolódnak. Ebből következik, hogy az államigazgatási információs rendszerek fogalmi köre tágabb, mint az államigazgatási nyilvántartásoké. Hogy mennyiben és miként, azt a későbbiekben mutatjuk be az egyes információs-rendszerek ismertetésénél, illetve azzal összefüggésben. Más információs rendszerekhez hasonlóan az államigazgatási információs rendszerek is sokféle szempont alapján csoportosíthatók: tartalom, forma, eszköz, jogi jelleg stb. alapján. Témánk szempontjából azonban a funkciónak van a legnagyobb jelentősége, mert megítélésünk szerint ily módon jelölhetők meg legcélszerűbben az államigazgatási információs rendszerek főbb jellemzői és sajátosságai. Ebből a szempontból tehát a funkció figyelembevételével az államigazgatási információs rendszereket a következők szerint csoportosíthatjuk: 20

21 - országos alapnyilvántartások, - ágazati- és funkcionális információs rendszerek, - állami statisztikai információs rendszer Országos alapnyilvántartások A szakirodalomban és a jogi életben azokat a nyilvántartásokat tekintjük un. "országos alapnyilvántartásnak", amelyek társadalmi-gazdasági szempontból a legjelentősebbek, mivel az állami döntéshozatal információs bázisának gerincét ezek képezik. E nyilvántartások közös jellemzője az, hogy azonos elvek alapján, egy összefüggő-zárt rendszerben, az egész országra illetve az ország minden adott objektumára kiterjedően (teljes körűen) rögzítik a lakosságnak, a nemzeti vagyon egyes elemeinek, vagy a szellemi javaknak ugyanazon legfontosabb adatait, függetlenül attól, hogy erre egy központi helyen, vagy az országban széttagoltan kerül-e sor. További jellemzőjük az is, hogy felfektetésüket és vezetésüket jogszabály írja elő, továbbá számítógépes környezetüket tekintve éppen a teljeskörűségből fakadó óriási adattömeg miatt ezek un. nagygépes rendszerek. Az országos alapnyilvántartásokat rendszerint, de nem kivétel nélkül a közigazgatási szervek vezetik. E nyilvántartások köre álláspontunk szerint a következő: a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartása, az anyakönyvi nyilvántartások, a katonai nyilvántartás, a bűnügyi nyilvántartás, az ingatlan-nyilvántartás, a közúti közlekedési nyilvántartás, a légi járművek nyilvántartása, az úszólétesítmény-nyilvántartás (hajólajstrom), a szabadalmi lajstrom, a jogszabály-nyilvántartás, az adó-nyilvántartás. A jelen munka keretei között természetesen nincs lehetőség valamennyi itt megnevezett nyilvántartás informatikai nézőpontú bemutatására, ezért csupán a három fő típusra, a személyekre, a nemzeti vagyon egy konkrét elemére és a szellemi javakra vonatkozó egy-egy 21

22 nyilvántartást tekintünk át, mégpedig a következő szempontok szerint: a nyilvántartás pontos neve, a létesítő, illetve a működését előíró jogszabály megnevezése, a nyilvántartás adatköre, a nyilvántartást vezető szerv(ek) megnevezése, valamint az információáramlás sémája. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartása (mint személyi nyilvántartás) Valamely állam lakossága nyilvántartásának történetileg két módozata alakult ki: az anyakönyvezés, valamint a népesség-nyilvántartás. Az előbbi célja nyilvánvalóan az emberi élet legfontosabb szakaszai időpontjának - a születésnek, a házasságkötésnek és a halálnak - továbbá az ezekkel kapcsolatos legfontosabb adatoknak a rögzítése, míg az utóbbi célja elsődlegesen annak megállapítása volt, hogy hány fő lakik az adott településen, a területi középszinten, illetve országban. A továbbiakban - terjedelmi okok miatt - az anyakönyvekkel nem foglalkozunk és jelezzük, hogy "népesség-nyilvántartás"-, valamint "a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartása" kifejezéseket szinonimként használjuk, mivel tartalmilag ugyanazt jelentik. Az évi rendszerváltás gyökeresen új jogi helyzetet teremtett a népesség-nyilvántartás terén is, amit erősített a számítástechnikai alkalmazások egyre gyorsabb magyarországi elterjedése. A hatalom egységes voltát hangsúlyozó egypártrendszert a hatalommegosztás elvét érvényesítő többpártrendszer-, az alapvetően centralizált tanácsrendszert erősen decentralizált és az autonómiára épülő önkormányzati rendszer váltotta fel. A piaci viszonyok az élet minden területén - így az informatikában is - helyet követeltek maguknak. Mindezen társadalmi-gazdasági változások és az Alkotmánybíróságnak a személyi szám használatával kapcsolatos 15/1991 (IV.13) AB határozata kényszerítették ki döntően a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló évi LXVI. törvény megalkotását és ezzel az állami népesség-nyilvántartás új alapokra helyezését. Az új szabályozás maradéktalanul eleget tesz az Alkotmánybíróság által előírt követelményeknek, amikor alapelvként deklarálja a személyes adatokkal való önrendelkezési jogot, az adatkezelés célhozkötöttségét, az adattárolás megosztottságát és a nyilvántartásba vehető adatok pontos (tételes) meghatározottságát. A népesség-nyilvántartás célja a korábbiakhoz képeset jelentősen megváltozott. Előtérbe kerültek a polgárok érdekei, hiszen a törvény szerint a 22

23 nyilvántartás mindenekelőtt azokat az alapvető személyi és lakcímadatokat tartalmazza, amelyek a polgárok egymás közötti jogviszonyaiban a személyazonosságuk igazolásához szükségesek, és csak másodlagosan rögzíti azon adatokat, amelyek a közigazgatási és igazságszolgáltatási szervek, valamint más természetes és jogi személyek törvényen alapuló adatigényeinek kielégítéséhez szükségesek. Ez utóbbi esetben az adatszolgáltatásra csak akkor kerülhet sor - éspedig rendszerint pénzbeli térítés ellenében - ha az adatigénylő személy, vagy szerv nem tudta megszerezni a polgártól a szükséges adatokat, vagy az általa kiadott adat nem alkalmas az azonosításra illetőleg a nyilvántartásból való közvetlen adatigénylés mentesíti a polgárt a többszörös adatszolgáltatási kötelezettség alól. A nyilvántartás adatköre a polgár következő adataira terjed ki: családi és utónév, leánykori név, anyja neve, nem, születési hely és idő, állampolgárság, illetve menekült-, vagy bevándorolt státus, személyi azonosító jel, elhalálozás helye, ideje, lakóhely, tartózkodási hely, az adatszolgáltatásra vonatkozó korlátozás, illetve tilalom, az adatokból történő rendszeres adatszolgáltatásra vonatkozó jelzés, családi állapot, arcképmás és aláírás. A népesség-nyilvántartás háromszintű: helyi szinten a községi-, városi-, fővárosi kerületi jegyző, területi szinten a megyei (fővárosi) közigazgatási hivatal vezetője, központi szinten pedig a belügyminiszter által irányított Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal, (BM KANYVH) jár el ilyen jogkörben. A jegyző által számítógéppel kezelt helyi nyilvántartás a jelzett adatkör minden adatát rögzíti, az arcképmás és aláírás kivételével, mivel ezeket csak a központi adatbázis tárolja. A jelzett adatok azonban három különböző típusú adatbázisban - az úgynevezett aktív, a várakozó és a passzív állományban - szerepelnek, attól függően, hogy az adott személynek az adatai változatlanok, változás alatt állnak, vagy az adott személy már nem tartózkodik valamilyen ok miatt (például elköltözött, meghalt, kivándorolt, stb.) a jegyző illetékességi területén. Ki kell emelni, hogy a vonatkozó kormányrendeletben kijelölt mintegy 260 körzetközponti feladatot ellátó települési önkormányzat jegyzője a polgármesteri hivatal részeként működő okmányiroda útján látja el feladatait. Megyei szinten a számítógépes nyilvántartást (de csak az aktív állomány vonatkozásában) a megyei közigazgatási hivatal vezetője vezeti. A központi számítógépes nyilvántartást (aktív és passzív állományt), továbbá az ehhez kapcsoló személyi igazolvány nyilvántartást a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal vezeti. E szerv kezeli az ún. "Központi 23

24 Okmánytárat" is, amelyben az adatváltozásokat megalapozó okiratokat (például lakcímbejelentő lapokat, bírósági ítéleteket stb.) ötven évig őrzik. A népességnyilvántartás szervei - a törvényben meghatározott feltételek és korlátok között - adatokat szolgáltatnak a nyilvántartásból, az alábbi négy adatcsoport szerint: a) csak név és lakcím adatok, b) név és lakcím adatok, továbbá anyja neve, állampolgársága, születési hely és idő, nem, a nyilvántartásból való kikerülés oka, helye és ideje, c) az előző adatok, továbbá a személyi azonosító jel, d) a teljes adatkör. Az a) pont szerinti adatszolgáltatás kérelemre történik, külön jogszabályban meghatározott díj fizetése mellett. A kérelemben meg kell jelölni a felhasználás célját és igazolni kell annak jogalapját is. A kérelmet a jegyzőhöz kell benyújtani, kivéve, ha az adatszolgáltatást csak a megyei, vagy a központi szerv tudja teljesíteni. Meg kell tagadni a kérelem teljesítését, ha a polgár megtíltotta az adatai kiadását, vagy ha a kérelmező nem jelölte meg a felhasználás célját és nem igazolta jogalapját, azaz azt, hogy mennyiben érinti jogát, vagy jogos érdekét a kérelem teljesítése. A b) pont szerinti adatszolgáltatást az önkormányzatok és a rendőrség szervei, a c) pont alattit a földhivatalok, a honvédelmi igazgatás szervei és a rendőrség szervei, míg a d) pont alattit a bíróságok, az ügyészségek, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok kérhetik, de csak a feladataik ellátása körében, illetve érdekében. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló évi LXVI. törvénnyel kapcsolatban arra is rá kell mutatnunk, hogy a jogalkotó komoly hangsúlyt fektet az adatvédelem kérdésére. Kimondja például a törvény, hogy minden nyilvántartó szerv köteles adatvédelmi szabályzatot készíteni és megfelelő ellenőrzési rendszert kialakítani, továbbá köteles üzemeltetési naplót, hardver és szoftver nyilvántartást, adatszolgáltatási naplót, valamint az adatokhoz való hozzáférési lehetőséget szabályozó ún. jogosultsági nyilvántartást vezetni. Az adatvédelmet szolgálja a törvény azon rendelkezése is, mely szerint a belügyminiszter a központi szervnél és a középszintű szerveknél adatvédelmi felelőst köteles kinevezni, aki az adatkezelés törvényességét ellenőrzi. Az adatvédelem kapcsán végezetül arra utalunk, hogy a személyi adat és lakcímnyilvántartás más nyilvántartással csak kifejezett törvényi felhatalmazás esetén kapcsolható össze! 24

25 A közúti közlekedési nyilvántartás (mint a nemzeti vagyon egy elemének nyilvántartása) Az Országgyűlés a tulajdon védelme, valamint a közúti közlekedés biztonságának elősegítése érdekében alkotta meg a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló évi LXXXIV. törvényt. A nyilvántartás három részből áll: az engedély- és a járműnyilvántartásból, valamint az okmánytárból. Az engedély-nyilvántartás adatköre a járművezető személyére és az őt megillető engedélyre terjed ki a következők szerint: a járművezető személyazonosító adatai (családi és utónév, leánykori név, anyja neve, születési hely és idő), lakcíme, arcfényképe, saját kezű aláírása, egészségi és pályaalkalmassági adatai, állampolgársága, elhalálozásának ideje. Az engedély esetében az adatkör kiterjed az engedély típusára, okmányazonosító jelére, a kiadására, visszavonására, cseréjére és érvényességére vonatkozó adatokra; az eltulajdonítására, megsemmisülésére, elvesztésére és megtalálására vonatkozó adatokra, továbbá a hivatalos feljegyzések rovatába bejegyzett adatokra. A járműnyilvántartás adatköre szintén kettős: egyrészt a járműtulajdonosra (üzembentartóra), másrészt a járműre terjed ki. A járműtulajdonos esetén a nyilvántartás rögzíti a személyazonosító adatokat, lakcímet, saját kezű aláírást, külföldi személy esetén az állampolgárságot, jogi személy esetében pedig: a megnevezését, székhelyének címét, cégjegyzékszámát. A jármű vonatkozásában a nyilvántartás tartalmazza az azonosító és műszaki adatokat (hatósági jelzés, alváz- és motorszám, típus, szín, teljesítmény), a forgalomban tarthatóság feltételeit, a forgalmazási korlátozásra vonatkozó adatokat (elidegenítési tilalom), továbbá a járműokmányok azonosító jelére, kiadására, érvényességére, cseréjére, visszavonására, eltulajdonítására, megsemmisülésére, elvesztésére és megtalálására vonatkozó adatokat. Az okmánytár nem más, mint a nyilvántartás alapiratainak, a nyilvántartásban szereplő adatok változását szolgáló okmányoknak, valamint a cserélt, a leadott és a visszavont okmányoknak a nyilvántartása, illetve ezek összessége. Az okmánytár ennek megfelelően tartalmazza: a vezetésre jogosító engedélyekre vonatkozó iratokat (kiállítás, csere, érvényesítés, pótlás, a vezetésre jogosult személye, szünetelés); a járművek első forgalomba-helyezésére, forgalomból kivonására, a járműokmányok 25

26 kiállítására, érvényesítésére, cseréjére és pótlására vonatkozó iratokat; az engedély- és a járműnyilvántartás adataiban bekövetkezett változásra és törlésre vonatkozó iratokat; továbbá az adatszolgáltatás korlátozására, tiltására, illetve a visszavonó nyilatkozatra és az adatszolgáltatásra vonatkozó iratokat. A közúti közlekedési nyilvántartást a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásától eltérően csupán központi szinten működtetik, az okmányellátási feladatok végzésében azonban közreműködnek a megyei közigazgatási hivatalok vezetői, valamint a körzetközponti feladatokat ellátó jegyzők is. A nyilvántartást országos illetékességgel a belügyminiszter irányítása alatt álló központi hivatal, a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal működteti és annak belső szervezeti egysége, a Közlekedés-igazgatási és Nyilvántartó Főosztály vezeti. A megyei közigazgatási hivatal vezetője a törvényben a jegyző hatáskörébe utalt ügyekben ellátja a másodfokú hatósági és az ezzel összefüggő adatkezelési feladatokat, valamint figyeli a nyilvántartás adatainak kezelését. A külön jogszabályban meghatározott körzetközponti feladatokat ellátó jegyző az okmányiroda útján ellenőrzi a járművezetésre jogosító okmányok kiállítására, cseréjére, érvényesítésére és pótlására irányuló kérelem adatait, majd teljesíti, vagy megtagadja a kérelmeket; intézkedik a gépjármű törzskönyvének kiállításáról, cseréjéről, pótlásáról az ügyfél kérelmére; ellátja a gépjármű forgalmi engedélye kiállításával, cseréjével, pótlásával kapcsolatos feladatokat; átvezeti a nyilvántartásban az itt megjelölt adatokat, illetve adatváltozásokat; továbbítja az okmánytár részére a bejegyzés alapját képező iratokat, valamint kezdeményezi okmánykörözés elrendelését. A nyilvántartás adatforrásai a következők: a járműtulajdonos; aki a személyazonosító és lakcímadatok, illetve a cégjegyzékszám és székhely változását, a jármű új tulajdonosa; aki a jármű tulajdonjogának megváltozását, a használt jármű értékesítésével foglalkozó kereskedő; aki az előző tulajdonos személyazonosító és lakcím adatait, illetve a jogi személy nevét, székhelyét köteles a bejegyzett adatok módosítására okot adó körülmény bekövetkeztétől számított 15 napon belül bejelenteni a bejegyzésre jogosult, illetékes jegyzőnél (okmányirodánál), amely értesíti a Nyilvántartót. Ugyancsak a bejegyzésre jogosult jegyzővel (okmányirodával) közli a közlekedési hatóság a vezetési jogosultságra és az egészségi alkalmasságra 26