TWD INVESTMENTS NYRT.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TWD INVESTMENTS NYRT."

Átírás

1 TWD INVESTMENTS NYRT.

2

3 Elnöki köszöntő A világgazdaság folyamatosan változik, a működő tőke újabb és újabb területeket hódít meg magának, keresi az utat, ahol a legnagyobb hatékonysággal tud hasznosulni. Ki gondolta volna a 80-as években, hogy a távol-keleti országok gazdaságai kistigris módjára hatalmasat ugranak és addig még soha nem látott fellendülést lesznek képesek felmutatni. Vagy ki gondolta volna, hogy a 90-es években megismétli önmagát a történelem és ugyanezt a dinamikus fejlődést látjuk Kínában. Álmodni sem mertünk volna égig érő felhőkarcolókról, elektromágnesen 500 km/h sebességgel száguldó vasutakról. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy mi lehet a tőke következő célpontja? Hol talál magának olyan területet, ahol ismét emberek, népcsoportok, vagy akár egész nemzetek, kontinensek megelégedésére és jólétük növekedésére fejtheti ki pozitív hatását. Mi már tudni véljük a választ, és ezt a TWD Investments Nyrt. hitvallásában meg is fogalmaztuk. Célunk, hogy a nyugat-afrikai Sierra Leone felívelő gazdaságának aktív és jelentős szereplőivé váljunk azáltal, hogy a magyar tőkét a kis afrikai ország olyan szegmenseibe irányítjuk, ahol arra a legnagyobb szükség van, biztosítva egyúttal a tőke számára is a legygyorsabb megtérülést. Ezzel a hitvallással nem vagyunk egyedül. Az afrikai kontinenst már felfedezték maguknak észak-amerikai és kínai tőkebefektetők is, akik versenyfutásba kezdtek az afrikai országok kegyeinek elnyeréséért. Az út azonban nem mindig egyenes és sima. Sok esetben kifejezetten rögös. Egészségügyi, igazgatási, bürokratikus problémákkal kell szembenézniük azon vállalkozásoknak, akik újítóként, támogatóként lépnek a gazdaságilag szinte még érintetlen területre. Néhány negatív kivétel ellenére az afrikai országok gazdasági és politikai helyzete az utóbbi években konszolidálódni látszik és ez főként a szub-szaharai térség országait tekintve nagy vívmánynak tekinthető. Jelentős mértékben csökkent ezen országokban a tőkebefektetés kockázata, és ezt elsősorban a politikai helyzet javulásán keresztül a gazdasági törvényi feltételek biztosítása révén érték el a kormányok. Érdemes kiemelni Sierra Leone lenyűgöző 22. helyét a Világbank által összeállított, 185 országot tartalmazó listán, mely a tőkebefektetők védelmére létrehozott gazdasági és jogi környezet alapján rangsorolja az országokat. Jelen tanulmány jól rávilágít az afrikai országokban rejlő potenciális lehetőségekre. A fejlődésnek indult országok már stabil makrogazdasági mutatókkal rendelkeznek, így Sierra Leone gazdasága is a 2002-es fegyveres konfliktust követően közel 140%-kal tudott bővülni, és mára egyszámjegyű inflációval, folyamatosan csökkenő, jelenleg 30% alatti GDP-arányos államadóssággal büszkélkedhet. A tanulmányt Jamal Zayid készítette az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet), az Africa for Development Bank, valamint a UNDP (ENSZ Fejlesztési Program) égisze alatt. Az elemzés eredeti változata megtalálható az African Economic Outlook hivatalos honlapján. Társaságunk fontosnak tartotta lefordítani, aktualizálni, valamint laikusok számára is érhető módon átfogalmazni a Sierra Leone-ról készült tanulmányt, és reméljük, hogy ezzel is hozzá tudunk járulni a Sierra Leone-ba beáramló magyar működő tőke növekedéséhez. Bízom abban, hogy a tanulmányt elolvasva Önt is meg tudjuk győzni a Sierra Leone-i befektetésekről és hamarosan partnereink között köszönthetjük. Dámosy Zsolt az Igazgatóság Elnöke TWD Investments Nyrt.

4 04 05 SIERRA LEONE-RŐL SIERRA LEONE RÖVID- ÉS KÖZÉPTÁVÚ GAZDASÁGI KILÁTÁSAI TOVÁBBRA IS POZITÍVAK, TARTÓS GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS VÁRHATÓ, MÉGPEDIG CSÖKKENŐ INFLÁCIÓS KÖRNYEZET ÉS JAVULÓ PÉNZÜGYI, ILLETVE KÜLSŐ POZÍCIÓK MELLETT AZ EDDIG ELÉRT GAZDASÁGI FEJLŐDÉS FENNTARTÁSÁHOZ JAVULÓ SZOLGÁLTATÁSOKRA ÉS MUNKAHELYTEREMTÉSRE VAN SZÜKSÉG A NÖVEKEDÉS FENNTARTÁSÁHOZ FÓKUSZBA KELL HELYEZNI A MUNKAERŐ INTENZÍV KÉPZÉSÉT ÉS A BELSŐ IRÁNYÍTÁS, SZERVEZÉS JAVÍTÁSÁT Áttekintés Sierra Leone kormánya dinamikus fejlődést ért el a 2002-es polgárháborút követő időszakban, annak ellenére, hogy kihívásokkal teli gazdasági és társadalmi körülményekkel kellett megküzdenie. A gazdaság továbbra is jól teljesít; a belső fogyasztás fokozatosan emelkedik; a GDP-arányos költségvetési hiány csökkenő tendenciát mutat; az inflációs nyomás ugyancsak enyhülni látszik azt követően, hogy a világgazdasági válság következtében megugrottak a fogyasztói árak. Az infrastruktúra folyamatos helyreállítása érdekében emelkedik a külső eladósodottság, ennek ellenére Sierra Leone adósságszolgálati kockázata a jelenlegi pénzügyi konszolidáció közepette is mérsékelt maradt. Az ásványanyagok, valamint a mezőgazdasági termények növekvő exportbevételeinek köszönhetően az ország külső pozíciója (minimális mértékű) javulást mutat. A piaci kereslet és kínálat mozgatta devizaárfolyam is egyértelműen stabilnak tűnt az utóbbi pár évben. Továbbra is békésnek mondható az ország társadalmi-politikai helyzete, és a szegénységi, illetve egyenlőtlenségi adatok is javulást mutatnak. A középtávú gazdasági kilátások bíztatóak, tartós gazdasági növekedéssel, alacsony inflációval, és javuló költségvetési, illetve külső helyzettel lehet számolni. 1 A reál GDP-növekedés mértéke várhatóan kétszámjegyű marad 2014-ben is, a prognózisok szerint 13,9%-kal bővülhet az ország gazdasága a 2013 évi 20,0%-ot követően. Ez elsősorban a folyamatosan növekvő vasérctermelésnek és exportnak, a közberuházásoknak, valamint a javuló hatékonyságú mezőgazdaságnak és építőiparnak köszönhető. A kormányzatnak egy sor gazdasági és társadalmi kihívással kell szembesülnie: meg kell őrizzék a makrogazdasági stabilitást és a gazdaság folyamatos bővülését, munkahelyeket kell teremteniük, javítaniuk kell a társadalmi mutatószámokon, támogatniuk kell a privát szektor beruházásait, társadalmi irányelveket kell megfogalmazniuk, tervet kell kidolgozniuk a társadalom legkiszolgáltatottabb szegmensének védelmére, és mindenekfelett küzdeniük kell a korrupció ellen. 1 Mivel a tanulmány elkészítése és lezárása megelőzte a 2014-es Ebola-járvány kitörését, ezért a tanulmány szerzője a járvány okozta gazdasági, politikai és társadalmi hatásokkal nem számolhatott. A tanulmány további részében ez külön nem kerül kiemelésre, azonban a prognózisuk és várakozások a járvány okozta hatások nélkül értendők. a ford.

5 Reál GDP növekedés (évente, %-ban) * 2015** 22 % 20 % 20 % 18 % 16 % 15,2 % 14 % 13,9 % 12 % 10 % 8 % 6 % 4 % 2 % -2 % -4 % 6,4 % 9,6 % 4,8 % 4,3 % 5,5 % 4 % 5,6 % 6,7 % 3,9 % 8 % 6,9 % 0,1 % 5,3 % 5,1 % 0,9 % 3,2 % 1,9 % 5,3 % 5 % 1,3 % 6 % 4,1 % 1,6 % 4,2 % -1,7 % 4,1 % 1,2 % 10,8 % 7,5 % 7,5 % 2 % 1,7 % -6 % -8 % Forrás: Africa for Development Bank, Statistics Department Sierra Leone Sub-Sahara-i régió Magyarország * várható érték (Világbanki előrejelzés) ** terv (IMF prognózisa szerint) -6,8 % Makrogazdasági mutatók (százalékban) * 2015** Reál GDP változás 15,2 20,0 13,9 10,8 Egy főre jutó GDP változása 13,0 17,9 11,0 8,8 Fogyasztói árváltozás (infláció) 12,9 10,3 7,8 6,7 Költségvetési egyenleg a GDP %-ában -5,6-2,1-4,6-4,1 Folyó fizetési mérleg a GDP %-ában -28,5-22,3-13,7-10,6 Forrás: helyi hatóságok, Világbank, IMF * várható érték (Világbanki előrejelzés) ** terv (IMF prognózisa szerint)

6 06 07 SIERRA LEONE-RŐL A legújabb trendek és kilátások Sierra Leone az utóbbi időszakban erős gazdasági alapokat épített ki, ideértve a gyorsuló bővülést, a csökkenő inflációs nyomást, a stabil devizaárfolyamot, az államadósság fenntartható szintjét és a javuló folyó fizetési mérleg egyenlegét. A gazdaság növekedését elsődlegesen befolyásoló tényezők egyértelműen eltolódtak a mezőgazdaság, építőipar és gyártó- valamint szolgáltató szektor irányából a vasérckitermelés irányába. Ez a folyamat alapvetően meghatározta a beruházások karakterisztikáját és irányát. A vasérc kitermelésének és exportjának felfutása előtti ( közötti) években a mezőgazdaság, építőipar és a gyártó- illetve szolgáltató szektor növekedése éves szinten 5,7 százalékponttal járult hozzá az ország gyarapodásához ben két nagy bányaprojekt beindításával megkezdődött a vasérc kitermelés felfutása, aminek köszönhetően az előző évi tonnás kitermelés az év végére 6.6 millió tonnára ugrott meg. Ennek köszönhetően a reál GDP 2013-ban már 20%-kal bővült. A mezőgazdaságban ugyanakkor már 2010 óta tart a fellendülés, ami a kormányzat által is támogatott ún. Small Holder Commercialization Program (SHCP) bevezetésének tudható be. A program elősegíti a mezőgazdaságban dolgozó őstermelők termelő- és feldolgozóeszközeinek beszerzését, és támogatja a Mezőgazdasági Üzleti Központokban (MÜK) történő munkavégzést. A tanulmány elkészítésekor közel 500 farmer és 300 MÜK működött. Több mint 4000 mocsaras, belvízi terület rehabilitációja fejeződött be között. Szervizutakat alakítottak ki, melyek alapvető funkciója a Mezőgazdasági Üzleti Központok összekötése a főbb feldolgozó telepekkel, illetve a felvevő piacokkal júniusára a mezőgazdasági munkák támogatására létrehozott úthálózat hossza elérte az 1350 km-t. Fejlesztő partnerek támogatása révén 60 pénzügyi szolgáltató szervezet és 20 közösségi bank jött létre országszerte, hogy segítse a pénzügyi termékek közvetítését, eljuttatását az őstermelőkhöz. Az utóbbi időszak fejlődésére építkezve és a munkahelyek számának növelésén keresztül a kormányzat csökkenti a szegénység mértékét, mindezt olyan fenntartható gazdasági fejlődés mellett, melyet az új PRS (Agenda for Prosperity, A4P ) implementációjával tudnak elérni. Az A4P ugyanis egyértelműen rávilágít arra, hogy a szegénység csökkentését csak a gazdaság bővülésén keresztül lehet elérni, mégpedig úgy, hogy az fenntartható társadalmi, politikai és gazdasági folyamatokat indítson be. Ez rávilágít a természeti erőforrások hatékony felhasználásának fontosságára is, mely alapvető kulcsa lehet a környezeti, társadalmi és politikai lehetőségek kibontakozásának. Ennek okán rendkívüli jelentőséggel bír, hogy a kormányzat rendületlenül dolgozik az A4P implementációján és komoly reményeket ébreszt, hogy a terveknek megfelelően sikerül az országnak átültetnie mindezt a gyakorlatba is. Az exporttevékenység általános képe nagyon pozitívnak tűnik. A várható exportbővülés elsősorban a bányászati-, valamint mezőgazdasági szektornak köszönhető. A kormányzat és az IMF közös gazdasági modelljében a vasércbányászat nettó jelenértéken számítva 9 milliárd dollárral járulhat hozzá az elkövetkezendő 20 évben az export bővüléséhez. Az import dinamikája tekintetében kezd egyértelművé válni a lassulás, ami elsősorban a gazdaság hajtóerejének számító vasércbányászat kapcsán felerősödő import szükséglet lassú lecsengésének tudható be, hiszen mindkét nagyvállalat, az African Minerals és a London Mining is végrehajtotta az importfüggő beruházásait és megkezdték a kitermelést. Az importtevékenység eltolódott az üzemegységekről, gépparkokról és eszközökről a fogyasztói- valamint közvetített áruk (gyártósorok alapanyag szükséglete, például üzemanyag és kenőanyagok) irányába.

7 Sierra Leone gazdasági kilátásai középtávon jónak mondhatóak, fenntartható gazdasági bővülés és alacsony infláció, javuló költségvetési hiány mellett. A gazdaság várhatóan kétszámjegyű növekedést tud felmutatni a 2014-es és 2015-ös években is. A gazdaság vasérckitermelésen kívüli bővülése középtávon elérheti az évi 6%-ot, a gazdaság főbb szektoraiban várható növekvő teljesítmények mellett. Ahogy ebben a tanulmányban korábban említettük, az infláció mértéke 2013 decemberében egyszámjegyűre csökkent, és ez várhatóan középtávon is tartható marad. A folyó fizetési mérleg egyenlegének további javulása várható, hiszen az ásványanyagok kitermelése, valamint a bővülő mezőgazdasági termelés erősíti az exportot, miközben az import a jelenlegi szinten stabilizálódhat. Az export növekedésének, a belföldi termelés bővülésének és a fenntartható államadóssági szintnek köszönhetően a Sierra Leonei Leones árfolyama a nagyobb devizákkal szemben stabilnak mutatkozik és középtávon sem várható jelentősebb elmozdulás. Sierra Leone gazdaságára legnagyobb veszélyt a nemzetközi hangulat és a 2008-as világgazdasági válság lassú ütemű helyreállása jelenti 2. A nemzetközi árutőzsdéket ért sokkból még mindig nem álltak fel a piacok, ami negatív hatással lehet az ország belföldi teljesítményére, az exportra és ezen keresztül az állam finanszírozására. A kormányzati és korrupciós ügyek továbbra is központi kérdést és problémát jelentenek. GDP szektoronkénti megoszlása Forrás: helyi hatóságok Mezőgazdaság, vadászat, halászat, erdőgazdálkodás 56,3% 52,7% - ebből halászat 8,9% 10,2% Bányászat 3,7% 11,6% Gyártás 2,6% 2,1% Villamosenergia, gáz, víz 0,2% 0,2% Építőipar 1,7% 1,3% Nagy- és kiskereskedők, szállodák, éttermek 9,2% 9,1% - ebből szállodák és éttermek 0,4% 0,4% Szállítás, raktározás és kommunikáció 6,7% 4,6% Pénzügyi, ingatlan és üzleti szolgáltatások 7,9% 6,6% Közigazgatás, oktatás, egészségügyi és szociális munka, közösségi, társadalmi és személyes szolgáltatás 3,6% 4,9% Egyéb szolgáltatások 8% 6,9% GDP előállítási értéken 100% 100% 2 A tanulmány készítésekor még nem ismeretes a 2014 évi Ebola-járvány gazdasági hatása, így azzal a szerzők nem számoltak.

8 08 09 SIERRA LEONE-RŐL Makrogazdasági politika Költségvetési politika A kormányzat a 2012 óta tartó expanzív fiskális politikát követően az utóbbi két évben megszorító jellegű költségvetési politikára váltott. Ennek köszönhető, hogy miután 2012-ben a költségvetési deficit még a GDP -5,6%-át tette ki (a 2011 évi -3,1% után), a 2013-as évben már -2,1%-ra javult az adat dacára annak, hogy a kormány egy sor nagy állami infrastrukturális fejlesztést bonyolított az évben. A 2014-es költségvetési évre -4,6%, 2015-re pedig -4,1%-os hiány várható. A háztartások bevételei növekedést mutattak az utóbbi években, ami a kormányzat által kezdeményezett Bevétel-növekedési Reform és egyéb intézkedések program erőfeszítéseit is jól tükrözi. A háztartások bevételei 2013 első felében a GDP 6,4%-ára emelkedtek, a 2012 évi azonos időszakhoz képest. Ezzel párhuzamosan az államháztartás adó- és egyéb bevételeinek GDP arányos 2009 évi 10%-os mértéke 2013-ra 13%-ra emelkedett, ami részben a kormány adóreform sorozatának tulajdonítható. Az egyik ilyen említésre méltó lépés a GST (Goods and Services Tax) évi átalakítása volt, mely során az árukra és szolgáltatásokra kivetett adó köre kibővítésre került 4. Minden héten ülésezik egy ún. Cash Management bizottság és megvizsgálja a költségvetés bevételeinek tendenciáját, valamint az adófizetési morált. Ezenkívül a kormányzat lépéseket tesz a vámmentesség keretrendszerének korszerűsítésére is, beleértve ebbe egy, a GDP maximum 3%-át kitevő plafon meghatározását is. Az utóbbi két évben a kormányzat a kiadási oldalon is szigorú költségvetési politikát hirdetett meg, tekintettel arra, hogy a bevételi oldal növekedésének üteme továbbra is korlátozott. A kiadási oldal növekedésének üteme az utóbbi két évben csökkenést mutatott, és eltolódott a tőkebefektetések irányába, elsősorban az állami beruházások, úgymint utak építése, villamos-energia kapacitás bővítése és vízellátás javítása formájában. Ezen beruházások támogatólag hatnak a gazdaság növekedésére és a szegénység mértékének csökkenésére. A háztartások bevételei a 2014 évi előrejelzések szerint középtávon a GDP 12,5%-a körül alakulhatnak, míg 2015-ben kisebb visszaeséssel számolva, a GDP 12,2%-át érhetik el. A kormányzati költekezés továbbra is a befektetések irányába fókuszál. Az állami kiadások elérhetik a GDP 20%-át, és a tőkebefektetések kismértékű emelkedése várható a ös időszakban is. A kormányzat alszámlát hoz létre annak érdekében, hogy a költségvetési pénzeket a törvényeknek megfelelően, átláthatóan és ellenőrizhetően tudja kezelni. Korábban nem létezett ugyanis sem törvény, sem szabályozás arra vonatkozólag, hogy a természeti erőforrásokból származó bevétellel, hogyan gazdálkodhat a mindenkori kormányzat. 3 Hozzáadott érték adó 4 A háztartások növekvő bevételeinek ellenére a GDP arányos bevétel továbbra is az SSA átlag valamint a törékeny államok értékei alatt marad, ami jól jelzi a bevételnövekedés erőfeszítéseinek hiányosságait

9 Sierra Leone államháztartása (kiadás-bevétel a GDP százalékában) * 2015** Teljes bevétel és juttatások 16,3 16,7 17,8 13,8 13,1 12,5 12,2 Adóbevételek 8,3 9,9 11,8 11,3 9,9 9,1 8,8 Juttatások 7,5 5,5 5,8 2,3 3,0 3,2 3,1 Teljes ráfordítások*** 17,6 20,7 20,9 15,2 13,1 11,7 11,1 Folyó ráfordítások 13,2 12,7 11,5 10,9 9,2 8,0 7,2 - kamatok nélkül 10,5 11,1 9,5 9,1 7,5 6,3 5,7 Fizetések 4,9 5,4 5,6 5,8 4,8 4,0 3,6 Kamatráfordítás 2,7 1,6 2,1 1,7 1,7 1,7 1,5 Tőkeráfordítás 4,4 8,0 9,4 4,3 3,9 3,6 3,9 Elsődleges egyenleg 1,4-2,4-1,1 0,4 1,7 2,6 2,6 Összesített egyenleg -1,3-4,0-3,1-5,6-2,1-4,6-4,1 Forrás: helyi hatóságok * várható érték (Világbanki előrejelzés) ** terv (IMF prognózisa szerint) *** csak a jelentősebb tételek Monetáris politika Ár- és pénzügyi stabilitásra törekvő, proaktív pénzügyi politika szemtanúi lehettünk 2012-ben, mely mit sem változott 2013-ban. Növekvő inflációs nyomás nehezedett a gazdaságra ben, amit elsősorban a világgazdaság élelmiszer, üzemanyag és pénzügyi krízise táplált. Ehhez 2010-ben egyszeri alkalommal a GST (Goods and Services Tax) inflációnövelő hatású változtatása is hozzájárult. A fogyasztói árak ezt követően csökkenő ütemben emelkedtek, és mindez kiegészült stabil devizaárfolyammal, növekvő belföldi élelmiszer kínálattal, valamint proaktív monetáris politikával. Az inflációs ráta 2012-es 13,7%-a december végére 9,9%-ra csökkent. Várakozások szerint az infláció csökkenő pályán maradhat 2014-ben (7.8%) és 2015-ben is (6,7%). A szélesebb értelemben vett pénzmennyiség 5 (M2) 2012-ben 23,1%-kal növekedett. Előrejelzések szerint a növekedés mértéke 2013-ban 14,8%-ra mérséklődhet. A magánszektor hitelfelvétele intenzíven növekedett 2013-ban azt követően, hogy 5 M2: készpénz + látra szóló- és lekötött betétek

10 10 11 SIERRA LEONE-RŐL 2012-ben még a kormányzat kereskedelmi bankoktól történő hitelfelvételei kiszorították a piacról a magánszektort. Ugyanebben az évben a betéti- és hitelkamatlábak szinte változatlanok maradtak. Míg a betétek után átlagosan 6,5%-os kamatot fizettek a bankok, addig a hitelekre 20 30% közötti kamatot számítottak fel. Az 1 éves államkötvények és a 91-napos kincstárjegyek 20 23%-os hozamszintek mellett cseréltek gazdát jobbára az év egészében. A hozamok drasztikus, egyszámjegyűre történő csökkenését lehetett tapasztalni 2013-ban, ami elsősorban a kormányzat hitelfelvételi hajlandóságának csökkenése miatt következett be. A Monetáris Bizottság 2013 során két alkalommal is csökkentette az irányadó monetáris kamatlábat, melyhez szorosan kötődnek az állampapírpiacon kialakuló hozamok. Az ország devizájának, a Leones-nak az árfolyamát továbbra is a piaci kereslet és kínálat határozza meg. A globális pénzpiaci és árutőzsdei folyamatoknak köszönhetően 2009-ben súlyos értékvesztést szenvedett el a Leones, de 2010-ben viszszaerősödött és viszonylag stabil is maradt (a dollárral szemben 2010-ben 8%-kal értékelődött le, 2011-ben már csak 4%-kal). Ez a folyamat a növekvő mértékű FDI 6 beáramlásának tudható be, mely közvetlen kapcsolatban van a vasérckitermelésre irányuló új beruházásokkal, a vasércexporttal, valamint külföldről az országba irányuló átutalásokkal. Sierra Leone kormányzatának azonban a jövőben körültekintően kell eljárnia, hogy elkerülje az ún. Dutch desease szindrómát 7. Gazdasági együttműködés, regionális integráció és kereskedelem Az exportból származó bevétel 2012-ben 56.9%-kal emelkedett ($1, millió dollárról), amit az ásványanyagok exportjából származó bevétel növekedése jól tükröz. Jelentősebb nemzeti exportterméknek számít a gyémánt, a vasérc valamint a rutil első félévében további emelkedést, 68%-os exportnövekedést regisztráltak 2012 azonos időszakához képest. Az ország legjelentősebb kereskedelmi partnerei között Kína, India, az Egyesült Királyság, Dél-Afrika és Belgium említendő. A kereskedelmi egyenleg a GDP -55%-áról (2011) -24.6%-ára javult 2013-ra és várakozások szerint ezen a szinten stabilizálódhat egészen 2015-ig bezárólag 9. A folyó fizetési mérleg hiánya 25.9%-ról (2011) 17.2%-ra csökkenhet 2013-ban, köszönhetően a bányászati és építőipari import enyhülésének. A külső folyó fizetési mérleg hiányát a beáramló külföldi működő tőke (FDI) finanszírozta 2011 és Külföldi közvetlen tőkebefektetés 7 A jelenség akkor tapasztalható, ha egy ország váratlanul nagyobb mennyiségű természeti erőforrás kiaknázásával és annak exportjával erősíti nemzeti valutáját, ennek következtében pedig csökkenti exportképességét más iparágakban. Ennek következménye lehet a versenyképesség csökkenése, ami kihathat a munkaerő piacra is. 8 Más néven titán-dioxid, járulékos kőzetalkotó ásvány. Magmás keletkezése a gyakoribb, de metamorf kőzetekben, gneiszben és palákban is kialakul. A kvarcban szennyezésként a tigrisszem nevű változatot adja. 9 Lásd 4-es táblázat

11 években. A pénzügyi tranzakciók végső egyenlege 2012-re már pozitív értéket mutatott, mely képes fedezni az ország 3 havi importigényét 10. Az export további növekedése várható középtávon, míg a bányászathoz kapcsolódó import esetében csökkenésére lehet számítani. A folyó fizetési mérleg deficitje, beleértve a hatósági átutalásokat is, a GDP 11.2%-ára zsugorodhat 2014-ben, amit egy 15.9%-os monetáris lazítás követhet 2015-ben. Sierra Leone az ECOWAS 11 térségben bevezetett Közös Külső Vámtarifa egyezményt alkalmazza, amit a térség néhány teljes jogú tagja még nem ratifikált. Ennek oka, hogy a csatlakozással járó esetleges bevételkiesés kompenzációja még nem került kidolgozásra. Az ország nagy előrelépést tett a WAMZ 12 konvergencia programban a 2013-as évben. A gazdaság egyik legjelentősebb vívmányát az egyszámjegyű infláció elérése jelentette, azt követően, hogy a növekedési kritériumoknak már korábban megfelelt a gazdaság. Folyó fizetési mérleg összetétele (a GDP százalékában) * 2015** Kereskedelmi egyenleg -9,1-20,4 55,0-27,0-24,6-24,0-25,0 Export (f.o.b.)*** 13,2 9,3 6,5 12,4 11,2 9,6 9,5 Import (f.o.b)*** 22,2 29,7 61,5 39,4 35,9 33,6 34,5 Szolgáltatások 10,4 10,9 21,5 30,4 19,3 14,5 14,5 Folyó átutalások 8,4 8,5 8,9 5,9 5,2 4,8 4,1 Folyó fizetési mérleg egyenlege 5,8-3,0-25,9-39,4-17,2-11,2-15,9 Forrás: Sierra Leone Központi Bankja, helyi hatóságok * várható érték (Világbanki előrejelzés) ** terv (a szerzők számításai szerint) *** Free on Board, azaz eladó köteles az árut saját költségére és kockázatára az indulási kikötőbe eljuttatni és a hajó fedélzetén a vevő rendelkezésére bocsátani 10 Tartalékok külföldi fizetőeszközökben tartva 11 Economic Community of West African States 12 West African Monetary Zone

12 12 13 SIERRA LEONE-RŐL Adósságpolitika Az állam adósságpolitikájának elsődleges célja az, hogy közép- és hosszútávon fenntartható finanszírozást biztosítson az ország számára. Erre legjobb példa a 2011-es Államadósság Kezelési Törvény (PDMA 13 ), mely megerősítette Sierra Leone-ban az államadósság kezelésének jogi keretrendszerét, javította az átláthatóságot és növelte a számadási kötelezettséget. Az IMF és a Világbank legutóbbi alacsony jövedelmű országokra készített Államadósság Fenntarthatósági Elemzésében (DSA 14 ) rámutatott arra, hogy az ország államadósság-kockázata várakozások szerint továbbra is mérsékelt marad. A külső államadósság GDP arányos mértéke a 2005 évi 159.5%-ról ra 19.5%-ra csökkent. Az ország külső adósságállománya a vasérc nélkül kalkulált GDP 19,5%-át 16 tette ki 2013-ban, ami jelentős javulást mutat a 2012 év végi 27,8%-hoz képest. Az adósság 64%-át multilaterális 17, 13%-át bilaterális 18, 23%-át pedig kereskedelmi hitelezők finanszírozzák. Az államadósságot megtestesítő értékpapírok a teljes adósság 12.7%-át fedték le 2013-ban, a év végi szint 11.6%-ához képest, ugyanakkor 2007-ben még ez az érték még jóval magasabb szinten állt (18.4%). A teljes államadósság, valamint az államilag garantált és folyósított hitelek és kintlévőségek mértéke 2012 év végén millió dollárra rúgott, ami 10.2%-kal volt magasabb a 2011-es évben regisztrált értéknél. A hitelállomány növekedésének legnagyobb részét a multilaterális hitelezők állományának emelkedése eredményezte, amihez elsősorban a Világbank (37.4 millió dollár), az ECOWAS Beruházási és Fejlesztési Bank (29.4 millió dollár), az Afrikai Fejlesztési Alap (5.6 millió dollár), az Iszlám Fejlesztési Bank (5.9 millió dollár) járultak hozzá. Százalékos arányban a Világbank 35.6%-kal, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 19.4%-kal, az Afrikai Fejlesztési Bank (AfBD) 13.7%-kal, Iszlám Fejlesztési Bank (IDB) 8.5%-kal, Arab Bank az Afrikai Gazdaság Fejlesztéséért (BADEA) 6.5%-kal, ECOWAS Beruházási és Fejlesztési Bank (EBID) 4.9%-kal, Nemzetközi Alap a Mezőgazdasági Fejlesztésért (IFAD) 4.7%-kal, az OPEN Alap a Nemzetközi Fejlesztésért (OFID) 4.6%-kal és az Európai Gazdasági Közösség, valamint az Európai Beruházási Bank (EEC/EIB) 1.8%-kal vette ki a részét a finanszírozásból. A nagyrészt infrastrukturális fejlesztéseknek betudható államadósság növekedés ellenére, a GDP arányos adósság csökkenő trendet mutat, aminek oka, az államadósságnál dinamikusabban növekvő GDP. A külső államadósság aránya a GDP-hez viszonyítva 40.2%-ról (2011) 28.9%-ra csökkent 2012 decemberére. 13 http: / 14 http: / ban szerezte meg az ország a HIPC státuszt, azaz a Heavily Indebted Poor Countries (súlyosan eladósodott szegény országok) 16 Számított érték 17 IMF és Világbank és egyéb nemzetközi szervezetek 18 A felek (hitelezők) olyan árukapcsolt hiteleket nyújtanak egymásnak, mely során mindkét fél későbbi időpontban egyenlíti ki a leszállított áru ellenértékét.

13 A középtávú adósságkezelési stratégia csökkenő államadósság állománnyal számol. Ennek megfelelően a támogatások és a különösen kedvező feltételű hitelek elsődleges jelentőséggel bírnak a kormányzat számára, hogy közép- és hosszú távon is fenntarthatóvá váljék az adósságállomány kezelése. Fentiekből következik, hogy a nem kedvezményes feltételű hiteleket a kormányzat nem kezeli magas prioritással, így ezeknek a hiteleknek a kockázata magasabb. Bruttó államadósság és adósságszolgálat (Államadósság a GDP százalékában illetve Adósságszolgálat az export százalékában.) ,5 % 144,3 % ,6 % ,9 % 5,2 % 4,3 % 31,7 % 11 % 31,5 % 4,5 % 37,5 % 3,8 % 40,2 % 4,3 % 28,9 % 2,7 % 19,5 % 3 % Forrás: IMF, Világbank Államadósság Adósságszolgálat

14 14 15 SIERRA LEONE-RŐL Gazdasági és politikai irányítás A magánszektor A kormányzat jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy javítsa a befektetési környezetet, továbbá elősegítse a külföldi tőke beáramlását, valamint a hazai tőkebefektetéseket. Eltökélt szándéka továbbá, hogy külön erőforrásokat allokáljon egy fenntartható állami és magánszektor közötti partnerségi rendszer kidolgozására. Döntött egy kereskedelmi bíróság létrehozásáról, ahol a kereskedelmi ügyeket gyorsított eljárással lehet megtárgyalni, különös tekintettel a fizetésképtelenségre. Ezen felül további lépéseket tesz a kormányzat az üzleti környezet javítása érdekében. Hatályba lépett az új hitelreferencia törvény 19 is, mely engedélyezi a hitelképességi információkhoz való hozzájutást a BSL 20 újonnan felállított Hitelezési Osztályától. Digitalizálásra kerülnek a Földhivatal dokumentumai, lerövidítve ezzel 19 nappal az ingatlanok regisztrációs folyamatát, valamint hatályba léptetik az Állam-Magánszektor Partnerségi törvényt. Sierra Leone kialakulóban lévő formális üzleti szektora relatív kicsi, de az ország már most a világ 10 legnagyobb reformer állama közé tartozik. Öt év alatt a 156. helyről a 140. helyre lépett előre a 185 országot tartalmazó, a Világbank által minden évben összeállított Doing Business listán 21. Jelentős üzleti reformok kerültek végrehajtásra, így például egy üzleti vállalkozás alapítása (75. hely) 12 napba telik szemben a korábbi 300 napos procedúrával. A befektetők védelme tekintetében 22. helyen áll az ország, míg a hitelszerzésben a 86. helyre rangsorolta a Világbank. Az ország magánszektorába folyamatosan és nagy mennyiségben áramlik a tőke. Az utóbbi 5 évben a külföldi működő tőke beáramlása megháromszorozódott. Mindezek mellett az MCC 22 növekedést elemző tanulmánya azt is kihangsúlyozza, hogy Sierra Leone gazdasági bővülésének legsúlyosabb korlátozó tényezői az úthálózat és az energiaellátás komoly hiányosságai, melyek fejlesztése kiemelt prioritással kell bírjon a kormányzat számára, ellenkező esetben ezek a magánszektor bővülésének elsődleges akadályozó tényezőjévé válhatnak a jövőben. Az üzleti környezet középtávon javulhat, amit a befektetések növelése érdekében elfogadott 2013-as pénzügyi törvényben rögzített adó és egyéb ösztönző tételek bevezetése is támogat. Ugyanezen törvény rendelkezik az adóalanyok adminisztrációs kötelezettségeinek egyszerűsítéséről. Ennek eredményeként növekedhet a vállalkozásoknál felhalmozódó és elkölthető vagyon. Mindazonáltal a potenciális külföldi befektetőket visszatarthatja a helyi tartalom felhasználását előíró szabályzat (Local Content Policy 23 ), ami korlátozza az igénybe vehető külföldi szolgáltatások mértékét. A szabályzat növelheti azok elégedetlenségét, akik már korábban üzleti vállalkozásba fogtak az országban. Ennek elkerülése és a szabályzat folyamatos, zökkenőmentes és érdeksérelem nélküli bevezetése a kormányzat kiemelt céljai és feladatai között szerepel.

15 Pénzügyi szektor Annak ellenére, hogy az utóbbi években látványos fejlődésen ment keresztül a pénzügyi szektor, még mindig rendkívül elmaradottnak tekinthető. A pénzügyi rendszer bankokból, banki tevékenységet nem folytató pénzügyi szolgáltatókból, úgymint biztosító társaságokból, közösségi bankokból, ingatlanfinanszírozó társaságokból, pénzügyi közvetítőkből, diszkont házakból, valutaváltókból és mikro finanszírozó intézményekből áll év végére 13-ra emelkedett a kereskedelmi bankok száma a 2006 évi nyolc pénzintézethez képest. Az elmúlt pénzügyi évben a bankok kezelték az ország teljes vagyonának több, mint 80%-át, ami megfelel a GDP 22%-ának. Habár a bankok által kezelt eszközök, beleértve a betéteket is, megtriplázódtak 2006-hoz képest, mértékük mégis elenyészőnek és erősen koncentráltnak mondható. A két legnagyobb bank birtokolja a bankrendszer teljes eszközeinek 37%-át (64 millió USD), valamint az összesített hitelportfólió 49%-át. A bankok és egyéb pénzügyi szolgáltatók közötti kapcsolatok gyérnek mondhatók, ráadásul hivatalos adatok híján továbbra is nehéz felmérni ezen összefonódásokat. A gazdaság továbbra is javarészt készpénz alapú, korlátozott mértékben használnak elektronikus fizetési módokat hitelkártyát, internet alapú utalási rendszert és készpénz automatákat (ATM). A pénzügyi rendszerek elszámolása során még mindig manuális adatrögzítést végeznek. A bankok közötti elszámolási folyamat automatizálása is várat még magára, mivel nem áll rendelkezésre megfelelő információ-technológiai rendszer, valamint akadozik a villamos-energia ellátás is. Többek között ennek tudható be, hogy a kormányzat komoly erőfeszítéseket tesz az Afrikai Fejlesztési Bankkal és a Nyugat-Afrikai Monetáris Zónával karöltve egy nemzeti, nagy kapacitású pénzügyi rendszer felállítására. A bankok jobbára a kiskereskedelem irányába kötelezték el magukat, tradicionális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtva a szereplőknek, minimális biztosítási, valamint értékpapír-kereskedelmi tevékenység mellett ben már 89 bankfiók üzemelt Sierra Leone-ban, amely szám majd háromszorosa a 2008-as 32 intézménynek. Ez nagyjából 100,000 lakosonként 3 fiókot jelent. A nagyarányú terjeszkedés ellenére a pénzügyi szolgáltatások még mindig gyerekcipőben járnak. Egy 2011 évi háztartások bevonásával készült felmérés kimutatta, hogy a lakosság 14%-a rendelkezik bankszámlával és csupán ennek 1%-a, azaz a lakosság 0,14%-a áll hitelfelvevői pozícióban. Számos tényező, úgymint a piac szerkezete, az üzleti környezet, avagy a pénzügyi szektor infrastruktúrája befolyásolja a pénzügyi közvetítői rendszer kialakulását. A bankok rákényszerülnek a rövid lejáratú állampapírok vásárlására, valamint hitelezéseik is jellemzően rövidebb lejáratúak (igen magas kamatláb mellett), ugyanis a hosszú futamidejű 24 kötvények és kincstárjegyek piaca még nem alakult ki. 19 http: / 20 Bank of Sierra Leone 21 http: / 22 Millenium Challenge Corporation, az Egyesült Államok független és innovatív külföldi segélyszervezete, mely a szegénység mértékének csökkentését tűzte zászlajára http: / 23 http: / éves állampapírok

16 16 17 SIERRA LEONE-RŐL Közszféra irányítása, intézmények és reformok A nyugat-afrikai országok között az irányítás tekintetében 10. helyen (16 nemzetből), a kontinensen 52 országból a 31. helyen áll Sierra Leone az Ibrahim Index 25 (IIAG) értékelése alapján. Ez egyértelmű és szignifikáns javulást jelent az index első alkalommal, 2007-ben számított értékéhez képest. A kormányzat támogatóinak közszolgálati reformprogramjával javítják az irányítási rendszert, a közszolgálati teljesítményt, mellyel visszaállítják az állami szolgáltatásnyújtás hatékonyságát. Ezen intézkedések folytán vált kivitelezhetővé néhány projekt, mint például a minisztériumok, alosztályok és ügynökségek vezetési és funkcionális átvilágítása, vagy éppen Sierra Leone kormányának szerkezeti felépítéséről készített vizsgálati tanulmány. A Középtávú Kiadási Keretprogram (MTEF) 26 harmonizálja a minisztériumok, állami ügynökségek kiadásait a hatályos jogszabályokkal és rendeletekkel. A minisztériumok és egyéb állami szervek éves költségvetésének megvitatásában a privát szektor szereplői is részt vesznek, a folyamatot ezáltal hitelesebbé és átláthatóbbá téve. A költségvetési rendszerben prioritás alapján kerültek lebontásra és kidolgozásra a főbb alcsoportok, szem előtt tartva a célt, hogy a kormányzat ezzel is elősegítse a jólét növekedését. Az új IFMIS 27 rendszer bevezetése növeli a pénzügyi jelentések pontosságát és elősegíti a határidőre történő elkészítésüket. Az IFMIS támogat pár kulcsfontosságú belső ellenőrzési rendszert, így többek között a bankok jelentéseinek automatizált egyeztetését (ahol ez lehetséges), valamint az államadósság egyeztetését, ellenőrzését és időbeli teljesítését. A törekvések ellenére még számos akadállyal kell megküzdenie a kormányzatnak. Egyike ezeknek például az egyes minisztériumok könyvelési rendszereinek kézi adatrögzítése. A köztisztviselők juttatási rendszerének reformja is megkezdődött ( ), melynek célja a fizetések elfogadható szintre történő emelése. Ezzel párhuzamosan a kormányzat megfelelő méretűre csökkenti az államapparátust, valamint intézményesíti és megerősíti a teljesítményértékelő-rendszerek használatát. Első lépésként a minimálbérek állami szektorban történő megemelése került bejelentésre, amit 2015 januárjában a privát szektor béremelése fog követni Leones-ra, azaz kb forintra. Ahogy a legfrissebb Transparency International jelentés 28 is mutatja, komoly kihívást jelent az ország számára a korrupció ben a 273 kivizsgált ügyből csupán 22 végződött elmarasztaló ítélettel. A 2013 évi Transparency International CPI 29 listáján 175 országból a 119. helyre sorolták Sierra Leone-t 30 pontot érve el a maximális 100-ból. Ez egyértelmű jelzés a kormány számára, hogy jelentős erőfeszítéseket kell tegyen a korrupció visszaszorítása érdekében, mely egyesek szerint fokozatosan uralkodó normává válik a társadalomban. 25 Ibrahim Index of African Governance: http: /en.wikipedia.org/wiki/ibrahim_index_of_african_governance Az évente számításra kerülő index megmutatja az afrikai országok kormányzati tevékenységének színvonalát. A nullától 100-ig terjedő skálán 2013-ban Sierra Leone a 48-as értéket kapta (+14.8 pont 2012 évhez képest). 26 Medium-Term Expenditure Framework 27 Integrated Financial Management Information System - Integrált Pénzügyi Menedzsment Informatikai Rendszere 28 [2014. augusztus 20.] Sierra Leone 119. hely / 177 országból, pont: 30/ Corruption Perception Index

17 A természeti erőforrások kezelése és a környezet Sierra Leone bőséges természeti erőforrásai, számos gazdasági és egyéb lehetőséget kínálnak. Ezek közt megtalálhatóak az ásványanyagok, de ide lehet sorolni a tengerihal-állományt, az erdőket és termőföldet, valamint a folyókat is. Bíztatóak továbbá a kilátások olaj és gázlelőhelyek feltárására terén is. A jóléti társadalom kialakulásának alapfeltétele a nemzeti erőforrások kiaknázása révén bővülő zöld gazdaság alapjainak letétele, mellyel 2035-re középjövedelmű országok kategóriájába léphet Sierra Leone. Az ásványanyag-erőforrások kiaknázásában két hatalmas vállalat, az African Minerals Limited (UK, London) 30 és a London Mining Plc (UK, London) 31 játszik jelentős szerepet. Mindamellett, hogy nagy létszámban biztosítanak munkahelyeket, az általuk fizetett koncessziós díjaik és az adófizetéseik hatalmas bevételt jelentenek az ország gazdasága számára. Az African Minerals 2011 novemberében indította be exporttevékenységét. Az akkori tonna vasérc rakomány 30 év után az első exportszállítmányt jelentette. Az African Petroleum Corporation Limited 32 által végzett olajmező-feltárások ugyancsak optimizmusra adhatnak okot. A bányászati tevékenység ugyanakkor sokféleképpen és erősen befolyásolhatja a természetes környezetet; erdőirtások, talajeróziók, a föld degradálódása, a folyórendszerek eliszaposodása és szennyeződése, falvak megszűnése következhet be a kizsákmányolás révén. A 2009-es Környezetvédelmi Törvény 33 valamint a Bányászati és Ásványanyag Törvény 34 számos paragrafusa foglalkozik ezzel a kérdéssel. A Nemzeti Ásványanyag Ügynökség 2013 évi létrehozásával hosszú távon kívánja a kormány biztosítani a bányászati szektor ellenőrzését, a negatív hatások kiküszöbölését és legfőképpen azt, hogy az ország a feltárásokból ténylegesen is hasznot szerezzen. Az IMF segítségével a kormányzat elkészítette és benyújtotta a parlament elé jóváhagyásra a Nyersanyag-kitermelő Iparágak Bevételi Számlarendszerét, mellyel az új rendszerben az adó és nem adójellegű bevételeket egy számlára rendezi, valamint bevezeti a koncessziós adóbevételt. Az ország számára most a legfontosabb talán, hogy elérje az EITI státuszt 35, melynek feltételeit eddig még nem sikerült teljesíteni. 30 http: / 31 http: / 32 http: / 33 http: / 34 http: / 35 eiti.org/validation [2014. augusztus 20.] Extractive Industries Transparency Initiative: kormányokat, vállalatokat és civil szervezeteket magába tömörítő koalíció, melynek elsődleges feladata a természeti erőforrásokból származó bevételek elszámolhatóságának biztosítása, a rendszer átláthatóságának növelése.

18 18 19 SIERRA LEONE-RŐL Politikai környezet Az közötti fegyveres konfliktus számos életet követelt a jelenleg 6 milliós lakosú Sierra Leone-ban. Legkevesebb 2 millió állampolgár kényszerült menedéket keresni az országon kívül. A nemzetközi figyelem középpontjába akkor került a polgárháború, amikor a médiában megjelentek gyermekkatonákról és szisztematikus végtagamputálásokról szóló hírek. Ezzel együtt szárnyra kapott az a híresztelés is miszerint a hírhedt véres gyémántokat használták fel a katonaság finanszírozására. Jelenleg stabilnak mondható a politikai és társadalmi helyzet, az ország politikai előnyt tudott kovácsolni abból az átalakulásból, mely a konfliktusokkal övezett társadalmat átvezette a megbékélésen keresztül egy nyugodt és kiegyensúlyozott társadalomba. A legutóbbi parlamenti és helyi választásokra 2012 novemberében került sor, mely a konfliktusos időszak lezárását követően már a harmadik békés és szabad választást jelentette. Annak ellenére, hogy az utolsó két parlamenti választás véghajrájában felerősödtek a kételyek, hogy a szórványos incidensek komolyabb atrocitásba is csaphatnak, megállapítható, hogy semmiféle jelentősebb politikai indíttatású eset nem történt, mely megzavarhatta volna a választásokat. Az átmenet 6 éves időszakában Sierra Leone-t a béke és a stabilitás jellemezte. Ennek ellenére az ország több értékelés szerint is törékenynek minősül. Többek között a Multilaterális Fejlesztési Bank értékelési keretrendszere szerint is ingatag a béke, és maga az ország által készített értékelés is ugyanerre az álláspontra jutott. Két momentumot érdemes ugyanakkor kiemelni, mely a pozitív változásokat támasztja alá: i) az UNIPSIL 2014 március végi kivonulása 36 ; valamint ii) az ország CPIA 37 eredményének évről évre történő javulása. Más megvilágításból nézve: a nemzetközi közösség tagjai részéről növekszik az egyetértés a tekintetben, hogy Sierra Leone túl van a mélyponton és pozitív pályára állt az ország, melynek eredményeként egy rugalmas és egységes nemzet jöhet létre. Emberi erőforrás fejlesztése Sierra Leone társadalmi mutatói megdöbbentően alacsony értéket mutatnak, annak ellenére, hogy az utóbbi években már folyamatos emelkedés tapasztalható ezen a téren, köszönhetően a társadalmi szektorba áramló tőkének. Az ország 2013 évi HDI indexe alapján országból csupán a 183. helyen állt Sierra Leone a pontos értékével. A világon tehát majdnem a legalacsonyabb értékkel rendelkezik Sierra Leone és még az Alacsony Fejlettségű Országok pontos 36 unipsil.unmissions.org/default.aspx?tabid=9611&ctl=details&mid=12590&itemid=20677&language=en-us 37 Country Policy and Institutional Assessment a Világbank által 2006 júniusában első alkalommal publikált érték, mely elsősorban egy elemzésekhez használt index érték. Azt mutatja meg, hogy adott ország politikai és intézményrendszere mennyire képes és hajlandó azon belső folyamatokra koncentrálni, melyekre van ráhatása, szemben azokkal a folyamatokkal (pl. növekedési ráta), amit külső tényezők is befolyásolhatnak. 38 Human Development Index (0 1 közötti érték lehet): hdr.undp.org/en/content/human-development-index-hdi-table [2014. augusztus 20.] Az összetett index három fő dimenzió szerint vizsgálja a humán fejlettséget: a) hosszú és egészséges élet feltételei, b) a tudás megszerzésének lehetősége valamint c) a megfelelő életkörülmények alapján.

19 átlagszintjét sem éri el. A születéskori várható élettartam esetében is hasonló a helyzet. Egy ma születő csecsemő várható átlagos életkora 48.1 év. A regionális szintnél jóval magasabb az élve születésre jutó 174 gyermek halálozási aránya az 5 éven aluli korosztályban. Sajnos az anyai halálozások aránya is az egyik legrosszabb a térségben, élveszülésre 890 halálozás jut. A szülések levezetésénél az esetek csupán 42.2%-ában van jelen képzett szakember. A legutóbb elindított egészségügyi program, melynek fókuszában a szoptató anyák és öt éven aluli gyermekeik állnak, sajnos folyamatosan akadályokba ütközik. Előrelépések történtek az MDG 4 és MDG 5 39 programok sikeres teljesítésének érdekében, ami jól mutatja a kormányzat egészségügyi elkötelezettségét. Az egészségügyi alkalmazottak bérét 2010-ben, míg a magánszektorra is érvényes minimálbért 2014-ben Leones-ra emelték fel. Háromszorosára nőtt azon gyermekek száma, akik rovarok és bogarak ellen kezelt ágyakban aludhatnak. Az egészségügyi intézményekben 17.8%-ról (2008) 55%-ra (2011) emelkedett, majd 2012-ben tovább nőtt 60.9%-ra ezen ágyak aránya. A leggyakoribb gyermekbetegségek elleni védőoltásokat 2008-ban a gyermekek 54.6%-a, 2011-ben már 83.8%-a, míg 2012-ben már a 87%-a kapta meg. A HIV / AIDS betegségben szenvedők lakosságra vetített aránya is stabilizálódni látszik az MDG 6 40 kezdeményezés által elvárt 1.5%-os érték alatt. Ugyancsak jelentős erőfeszítéseket tesz a kormányzat a malária és a tuberkulózis megelőzése és kezelése terén, amit az African Development Bank (ADB) ún. Health Districts Services projektje támogat. A képzési színvonal, valamint az iskolát befejezők aránya nemzetközi mércével mérve alacsony és nem várható 2015-re sem, hogy az MDG 2-es program 41 által előírt szinteket teljesíteni tudná az ország. A korábban már hivatkozott, 2011-es háztartások részvételével készített felmérés tanulsága szerint a felnőttek 56%-a (15 éves kor felett) egyáltalán nem vett részt iskolai képzésben. Ahogyan a 2013 évi Human Development 42 jelentés is megemlíti, a 15 éven felüli lakosság 42.1%-a tud írni és olvasni. Az alapképzésbe történő beiskolázás aránya jóval meghaladja a 60%-ot, míg a közép- illetve felsőfokú képzésekbe a hallgatók 54.5%-a megy tovább. A magasabb képzésekben résztvevők arányának egyértelmű javulása tapasztalható, habár ezek elsősorban nem felsőfokú képzések. A jóléti társadalom kialakításával összhangban a kormányzat növelte a költségvetésben az egészségügyi-, valamint képzési kiadásokat, amitől az emberi erőforrások piaci kínálatának gyorsuló ütemű, minőségi fejlődésére számít. A kiadások növelésével javuló minőségű képzésekre lehet számítani, valamint a képzések könnyebben elérhetővé válnak mindenki számára. Az egészségügyben messzemenőkig jobb egészségügyi szolgáltatást célzott meg Sierra Leone kormánya. A jóléti program az Abuja-célok 43 mentén a GDP 15%-át kitevő szociális kiadások elérését tűzte ki célul, ami jelenleg jóval e szint alatt van; egészségügyre a GDP 1.9%-át, míg oktatásra és képzésre 2.3%-ot költ a kormány. 39 Millenium Development Goals (MDG) 4 & 5: gyermekhalálozás csökkentése, az anyaság egészségügyi helyzetének javítása 2015-ig 40 Millenium Development Goals (MDG) 6: küzdelem a HIV/AIDS, malária és egyéb fertőző betegségek ellen 41 Millenium Development Goals (MDG) 2: általános, mindenkire kiterjedő alapfokú képzésben való részvétel 42 hdr.undp.org/en/2013-report 43 Egészségügyi Világszervezet: Az Abudja nyilatkozat:

20 20 21 SIERRA LEONE-RŐL Szegénység csökkentése, szociális védőháló és munkaerőpiac Az általános érvényű, széleskörű gazdasági növekedés, valamint a szegénység csökkentése továbbra is kihívást jelent a kormányzat számára. A fegyveres konfliktus utáni időszakot követő fenntartható gazdasági fejlődés és az ország szegénységi szintje között párhuzam vonható. A legutóbbi, háztartások bevonásával készült, 2011 évi felmérés kimutatta, hogy a szegénység mértéke a 2003-as 66.4%-ról 52.9%-ra csökkent. A csökkenés elsődleges motorját a vidék gazdasági erősödése jelentette, ahol 78.7%-ról (2003) 66.1%-ra (2011) mérséklődött a szegénység. Ugyanakkor ezek az adatok még mindig jóval magasabbak, mint a városi szegénységi mutatók; miután a 2003-as 46.9%-ról 31.2%-ra csökkent a mutató. A tendenciával ellentétesen mozog Sierra Leone fővárosa, Freetown, ahol 13.6%-ról 20.7%-ra emelkedett az index. A nyugati tartományt leszámítva mindegyik régióban (északi, keleti és déli) javultak a szegénységi értékek. A keleti területen 86%-ról 61.3%-ra, az északi tartományban 80.6%-ról 61%-ra és a déli provinciában 64.1%-ról 55.4%-ra csökkent a szegénységi mutató. A nyugati tartományban ugyanakkor 20.7%-ról 28%-ra történő növekedést lehetett mérni. Ennek magyarázata az lehet, hogy a vidéki fiatalság a jobb érvényesülés reményében a szegényebb régiókból a fejlettebb, nyugati régióba (különösen Freetownba) vándorol. Kisebb közigazgatási szinteken vizsgálva a folyamatot megállapítható, hogy 2011-re mindegyik megye az 50 és 60%-os szegénységi ráta közé állt be, kivétel Freetownt, ahol 20.7%-ot mértek, valamint Moyamba és Tonkolili megyéket, ahol 70% felett áll a mutató. A felmérés kimutatta, hogy az alacsonyabb képzettségi szinttel rendelkező városi lakosság körében nagyobb az esélye a szegénységi küszöbérték alá történő csökkenésnek, míg a nem mezőgazdasági tevékenységet folytatók esetében kisebb az esély az elszegényedésre. A közötti időszakban a társadalmi egyenlőtlenségek mértékének csökkenését lehetett tapasztalni. Ez elsősorban Freetownra és a vidéki falvakra érvényes, a vidéki városokban már árnyaltabb a kép. Az egy főre vetített Gini koefficiens 44 érték 39-ről (2003) 32-re csökkent 2011-re. A megyék között változó mértékű volt az egyenlőtlenség csökkenése. Bombali megye legmagasabb értékével szemben (42), Tonkolili megyében mérték a legalacsonyabbat (21). Freetownban relatív alacsony az egyenlőtlenségi mutató, a Gini koefficiens értéke itt 27-et mutatott. A munkaerőpiacról rendkívül hiányos és elavult információk állnak csak rendelkezésre, ami a piaci mechanizmusok, a termékminőség, a befektetések és technikai ismeretek hiányára utal. A munkaerőközpontok hiánya miatt a foglalkozatási információk és a kommunikáció hatékonysága rendkívül alacsony. Az elavult munkaerő piaci törvények ugyancsak fokozzák a problémát, és a Nemzeti Foglalkoztatási Politika bevezetésének késleltetetése is csak hátráltató tényezőt jelent. A munkaerő keresleti oldalán megjelenő elvárt tudás- és képesség iránti igény eltér attól, amit jelenleg az oktatási és képzési intézetek nyújtani tudnak. A felnőtt írás és olvasási képesség országszerte alacsony. Sierra Leone által ratifikált 35 ILO 45 államközi egyezményből, 30 már hatályos, többek között a 8 alapkonvenció, a négyből két kormányzási és irányítási egyezmény valamint a 177 technikai egyezményből 25. A legutóbbi két ratifikált egyezmény, a Korhatárra vonatkozó valamint a Gyermekmunkára vonatkozó konvenció már hatályba is lépett 2011 júniusában. Az utóbbi 12 hónapban nem került újabb egyezmény elfogadásra. Sierra Leone

21 lakossága rendkívül fiatal. Az állampolgárok 63%-a 25 éven aluli. A polgárháborúnak köszönhetően ez a korosztály minimális oktatásban és szakmai képzésben részesült, tovább nehezítve ezzel dolgukat a munkaerőpiacon történő elhelyezkedésben. Az elkövetkezendő 5 évben várható 70%-os munkanélküliségi arány a fiatalok körében közel új munkahely megteremtését teszi szükségessé szakképzetséggel és képzés nélküli munkavállalók számára egyaránt. Az Afrikai Fejlesztési Bank elkészítette 2013-ban a nemzet meglévő képességeire vonatkozó kereslet-kínálati súrlódásos munkanélküliségi felmérést, melynek eredményeként javasolták a fiatalok foglalkoztatottságának növelését. A szegénység elleni közdelemben a kormányzati programok (pl.: Small Holder Commercialization Program, SHCP) jelentős szerepet kapnak. Az őstermelők és családjaik számára minőségi alapanyagokat és termelő eszközöket, gyermekeik számára ingyenes egészségügyi ellátást, ingyenes iskolai alapképzésben való részvételi lehetőséget, várandós kismamák és kisgyermekes anyukák számára ellátást, idősek számára öregségi nyugdíjat biztosít a Nemzeti Szociális Bizottság 46. Nemek közötti egyenlőség A kormányzat felismerte a nemek közötti egyenlőség megteremtésének fontosságát. Ennek okán nemcsak érvényesíteni kívánja ezt a kérdést az A4P-ben 47, de egyenesen egyik fő pillérévé akarja tenni. Sierra Leone kormánya az utóbbi időben egy sor politikai kinyilatkoztatást tett, valamint jogszabályokat hozott, mely elutasítja a nők elleni diszkrimináció minden fajtáját. Egy alapítvány is létrehozásra került, mely védi a nők és gyermekek jogait. Az MDG3-as program egyik pontja az alapfokú oktatás biztosítása, melyben jó úton halad a kormányzat, míg a másik pontjában a női egyenjogúság kérdésében az eredmények elmaradnak a várakozástól és várhatóan nem is teljesülnek a célok 2015-re. Ezen erőfeszítések ellenére számottevő a férfiak és a nők közötti egyenlőtlenség. A HDI 48 női egyenjogúságra vonatkozó összetevője tekintetében 187 országból 139. helyre sorolták Sierra Leone-t. A nők mindössze 9.5%-a végzett középiskolai vagy felsőfokú tanulmányokat, míg a férfiak esetében ez az arány 20.4%-ot mutat. A nők állami és privát szektorbeli döntéshozatalban játszott szerepe nem éri el a 30%-ot. A parlamenti képviselők csupán 12.9%-a, valamint a helyi tanácsosok 19%-a tartozik a gyengébbik nemhez. A SLIHS 49 felmérés kimutatta, hogy sokkal több nő került bevonásra a nem gazdasági jellegű házimunkába, mint férfi társuk. A legutóbbi oktatásra vonatkozó statisztikai felmérés is rámutat arra, hogy az iskolaérett gyermekek 48%-a lány, azonban ahogy emelkedik az oktatási szint, úgy csökken részvételi arányuk. Óvodai képzésben 51%, alapképzésben 49%, alacsonyabb középfokú képzésben 45%, míg magasabb középfokú képzésben már csak 38% a nők aránya. A lányok számos, olykor halmozottan hátrányos helyzetbe kerülnek az ifjúkori házasság, a fiatalkori terhesség, rituális beavatási szertartások, szegénység valamint szexuális zaklatás miatt. A nők sérelmére elkövetett erőszak több mint fele családon belüli, melynek 30%-a szexuális természetű. 44 Wikipedia [2014. augusztus 21.] A Gini-index egy közgazdasági mérőszám, ami a statisztikai eloszlások egyenlőtlenségeit méri. Leginkább a jövedelem és / vagy a vagyon eloszlásának mérésére használják. Értéke 0 és 100 között változik. Nulla értéknél nincs, míg 100-as értéknél maximális a jövedelemeloszlási különbség. 45 International Labour Organization http: /ilo.org/global/standards/introduction-to-international-labour-standards/conventions-and-recommendations/lang--en/index.htm 46 National Commission for Social Action (NASCA) 47 Agenda for Prosperity - Lépések a jóléti társadalomért 48 Human Development Index, HDI 49 Sierra Leone Integrated Household Survey

TÁJOLÓ. Információk, aktualitások a magyarországi befektetői környezetről. 2015. IV. negyedév

TÁJOLÓ. Információk, aktualitások a magyarországi befektetői környezetről. 2015. IV. negyedév TÁJOLÓ 2013 2014 2015 Információk, aktualitások a magyarországi befektetői környezetről 2015. IV. negyedév 1 TARTALOM 1. Gazdasági növekedés 7 2. A konjunktúramutatók alakulása 10 3. Államadósság, költségvetés

Részletesebben

ICEG EURÓPAI KÖZPONT. Konvergencia a csatlakozó államokban

ICEG EURÓPAI KÖZPONT. Konvergencia a csatlakozó államokban ICEG EURÓPAI KÖZPONT Konvergencia a csatlakozó államokban I. A felzárkózás három dimenziója Az Európai Unió bővítése és a csatlakozó államok sikeres integrációja az Euró-zónába megkívánja, hogy ezen gazdaságok

Részletesebben

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás*

Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* Hoffmann Mihály Kóczián Balázs Koroknai Péter: A magyar gazdaság külső egyensúlyának alakulása: eladósodás és alkalmazkodás* A magyar gazdaság külső tartozásainak és követeléseinek alakulása kiemelten

Részletesebben

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100)

A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100) I. A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI A 2008. ÉVBEN 2008-ban miközben az államháztartás ESA hiánya a 2007. évi jelentős csökkenés után, a kijelölt célnak megfelelő mértékben tovább zsugorodott

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2006. október 1. 2006. december 31. első negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.

Részletesebben

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni

A jegybank a belföldi monetáris kondíciók változtatásával igyekszik megakadályozni Az MNB tevékenységének fõbb jellemzõi 1998-ban 1. Monetáris politika AMagyar Nemzeti Bank legfontosabb feladata az infláció fenntartható csökkentése, hosszabb távon az árstabilitás elérése. A jegybank

Részletesebben

FHB Termőföldindex 2000 100,02014

FHB Termőföldindex 2000 100,02014 év Index értéke FHB Termőföldindex 2000 100,02014 2001 101,3 2002 121,0 2003 138,4 2004 140,8 2005 147,3 2006 153,2 2007 158,0 2008 176,6 2009 191,1 2010 192,1 2011 202,3 2012 229,0 2013 Q3 255,6 FHB Termőföldindex

Részletesebben

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Euro Ingatlan Befektetési Alap (2009.06.03-ig origo [klikk] Nyíltvégű Ingatlan Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása

Részletesebben

Nemzetközi összehasonlítás

Nemzetközi összehasonlítás 6 / 1. oldal Nemzetközi összehasonlítás Augusztusban drasztikusan csökkentek a feltörekvő piacok részvényárfolyamai A globális gazdasági gyengülés, az USA-ban és Európában kialakult recessziós félelmek,

Részletesebben

KPMG Vállalathitelezési Hangulatindex

KPMG Vállalathitelezési Hangulatindex KPMG Vállalathitelezési Hangulatindex KPMG Tanácsadó Kft. 2015. november KPMG.hu 4 3 2 2,50 2,73 1 1,45 1,34 0-1 0,08-0,72-0,28 2011. június 2011. november 2012. május 2012. december 2013. június 2014.

Részletesebben

ICEG VÉLEMÉNY XIX. Borkó Tamás Számvetés Lisszabon után öt évvel. 2005. december

ICEG VÉLEMÉNY XIX. Borkó Tamás Számvetés Lisszabon után öt évvel. 2005. december ICEG VÉLEMÉNY XIX. Borkó Tamás Számvetés Lisszabon után öt évvel 2005. december TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés 4 Lisszaboni Stratégia 5 Lisszabon szembesítése a tényadatokkal 6 Változások félúton 12 Lisszabon

Részletesebben

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012 A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 212 Központi Statisztikai Hivatal 213. július Tartalom 1. Az élelmiszergazdaság nemzetgazdasági súlya és külkereskedelme...2 1.1. Makrogazdasági jellemzők...2

Részletesebben

NÖVEKEDÉS, EGYENSÚLY, TÖBB MUNKAHELY, IGAZSÁGOSABB ELOSZTÁS

NÖVEKEDÉS, EGYENSÚLY, TÖBB MUNKAHELY, IGAZSÁGOSABB ELOSZTÁS NÖVEKEDÉS, EGYENSÚLY, TÖBB MUNKAHELY, IGAZSÁGOSABB ELOSZTÁS I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA 2005-2007-IG 1. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJA 1.1. Kiinduló feltételek

Részletesebben

GKI Gazdaságkutató Zrt.

GKI Gazdaságkutató Zrt. GKI Gazdaságkutató Zrt. MAGYARORSZÁG KÜLSŐ ADÓSSÁGÁLLOMÁNYÁNAK ÉS A KÜLFÖLDIEK KEZÉBEN LÉVŐ ADÓSSÁGÁNAK ELEMZÉSE Készült a Költségvetési Tanács megbízásából Budapest, 2015. október GKI Gazdaságkutató Zrt.

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1999. június

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1999. június JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1999. június Készítette: a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági és kutatási fõosztálya Vezetõ: Neményi Judit Kiadja: a Magyar Nemzeti Bank Titkársága A kiadványt szerkesztette,

Részletesebben

A KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója 2012. május

A KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója 2012. május A KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója 2012. május 1 I. A pénzügyi év első négy hónapjában bekövetkezett jelentősebb események és tranzakciók,

Részletesebben

MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA

MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA MAGYARORSZÁG KORMÁNYA MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA 2016. április TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 2 I. Bevezető... 3 II. Középtávú makrogazdasági kitekintés... 4 II.1. A makrogazdasági

Részletesebben

BEVEZETÉS. EKB Havi jelentés 2011. jú nius 1

BEVEZETÉS. EKB Havi jelentés 2011. jú nius 1 BEVEZETÉS Az Kormányzótanácsa rendszeres közgazdasági és monetáris elemzése alapján 2011. június 9-i ülésén nem változtatott az irányadó kamatokon. A 2011. május 5-i ülés óta napvilágot látott információk

Részletesebben

A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA

A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA A TÖRVÉNYJAVASLAT ÁLTALÁNOS INDOKOLÁSA I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI 2003. ÉVBEN A magyar gazdaság 2001-2002 folyamán a kedvezőtlenre fordult külső feltételek és a belső felhasználás

Részletesebben

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára

Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára Az EGIS Gyógyszergyár Rt. gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2003. október 1. 2004. március 31. az üzleti év első féléve (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Rt. üzleti éve október 1-től

Részletesebben

BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK

BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK MFB Makrogazdasági Elemzések XXIV. Lezárva: 2009. december 7. MFB Zrt. Készítette: Prof. Gál Péter, az MFB Zrt. vezető

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november Készítette: a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági és kutatási fõosztálya Kiadja: a Magyar Nemzeti Bank Titkársága 1850 Budapest, V., Szabadság tér 8 9. Kiadásért

Részletesebben

Egy főre jutó GDP (%), országos átlag = 100. Forrás: KSH. Egy főre jutó GDP (%) a Dél-Alföldön, országos átlag = 100

Egy főre jutó GDP (%), országos átlag = 100. Forrás: KSH. Egy főre jutó GDP (%) a Dél-Alföldön, országos átlag = 100 gh Gazdasági Havi Tájékoztató 2013. október A GVI legújabb kutatása a területi egyenlőtlenségek társadalmi és gazdasági metszeteit vizsgálja. A rendszerváltás óta zajló társadalmi és gazdasági folyamatok

Részletesebben

MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS. 2015. március

MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS. 2015. március Takarékbank Elemzés MAKROGAZDASÁGI ÉS PÉNZPIACI ÁTTEKINTÉS 15. március I. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Noha az utóbbi hónapokban a világgazdaság egészének növekedési kilátásai nem javultak érdemben, az európai

Részletesebben

A nyugdíjreform elsõ négy éve

A nyugdíjreform elsõ négy éve Közgazdasági Szemle, XLIX. évf., 2002. június (518 527. o.) ÁMON ZSOLT BUDAVÁRI PÉTER HAMZA LÁSZLÓNÉ HARASZTI KATALIN MÁRKUS ANNAMÁRIA A nyugdíjreform elsõ négy éve Modellszámítások és tények Az 1998-ban

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Magyarország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Magyarország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.2. COM(2014) 418 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA Magyarország 2014. évi nemzeti reformprogramjáról és Magyarország 2014. évi konvergenciaprogramjának tanácsi véleményezéséről

Részletesebben

I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben

I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA A 2014. ÉVBEN 1. A kormányzat gazdaságpolitikája A Kormány 2014-ben folytatta a kormányzati ciklus elején meghirdetett gazdaságpolitikai

Részletesebben

A felügyelt szektorok működése és kockázatai

A felügyelt szektorok működése és kockázatai A felügyelt szektorok működése és kockázatai 2008. október 1 Tartalom 1. Összefoglaló 3 2. Kockázati körkép, 2008 7 2.1. Makrogazdasági környezet 7 2.2. A pénzügyi szektor fő kockázatai 14 3. A pénzügyi

Részletesebben

Martonosi Ádám: Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében*

Martonosi Ádám: Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében* Martonosi Ádám: Tényezők az alacsony hazai beruházás hátterében* A gazdasági válság kitörését követően az elmúlt négy évben korábban sosem látott mértékű visszaesést láthattunk a nemzetgazdasági beruházásokban.

Részletesebben

A magyar gazdaság helyzete és kilátásai (2006-2007)

A magyar gazdaság helyzete és kilátásai (2006-2007) Pénzügykutató Zrt. Sajtótájékoztató 2007. április 3-án A magyar gazdaság helyzete és kilátásai (2006-2007) Összegző A magyar gazdaság a 2006-ban kedvezően alakuló világgazdasági háttér lehetőségeit a kikényszerülő

Részletesebben

ERSTE TŐKEVÉDETT ALAPOK ALAPJA. 2011. féléves jelentése

ERSTE TŐKEVÉDETT ALAPOK ALAPJA. 2011. féléves jelentése Az ERSTE TŐKEVÉDETT ALAPOK ALAPJA 1. Az Erste Tőkevédett Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása Az Alap neve Erste Tőkevédett Alapok Alapja Az Alap rövidített elnevezése Erste Tőkevédett Alapok

Részletesebben

KFI TÜKÖR 1. Az IKT szektor helyzete

KFI TÜKÖR 1. Az IKT szektor helyzete KFI TÜKÖR 1. Az IKT szektor helyzete 2012 KFI tükör 1. Az IKT szektor helyzete Budapest, 2012 A kiadvány a Nemzeti Innovációs Hivatal KFI Obszervatórium Fôosztályának gondozásában készült. Készítették:

Részletesebben

Csatlakozó államok: növekvő költségvetési problémák. Tartalomjegyzék. I. Differenciált, de romló államháztartási egyenlegek 3

Csatlakozó államok: növekvő költségvetési problémák. Tartalomjegyzék. I. Differenciált, de romló államháztartási egyenlegek 3 GÁSPÁR PÁL: CSATLAKOZÓ ÁLLAMOK: NÖVEKVŐ KÖLTSÉGVETÉSI PROBLÉMÁK 2002. OKTÓBER Tartalomjegyzék I. Differenciált, de romló államháztartási egyenlegek 3 II. A növekvő fiskális feszültségek okai 4 III. Az

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2008. MÁJUS

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2008. MÁJUS JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 8. MÁJUS Jelentés az infláció alakulásáról 8. május Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Iglódi-Csató Judit 18 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu ISSN 119-9

Részletesebben

Az elnök-vezérigazgató üzenete

Az elnök-vezérigazgató üzenete Az elnök-vezérigazgató üzenete T i s z t e lt R é s z v é n y e s e k! Elmúlt évi köszöntőmben azzal indítottam, hogy a 2013-as év nehéz lesz. Igazam lett, de ennek egyáltalán nem örülök. Öt évvel a globális

Részletesebben

Szolgáltatás-külkereskedelem: tények és tendenciák*

Szolgáltatás-külkereskedelem: tények és tendenciák* Szolgáltatás-külkereskedelem: tények és tendenciák* Dr. Bagó Eszter kandidátus, a KSH elnökhelyettese E-mail: eszter.bago@ksh.hu A cikk a szolgáltatás-külkereskedelem alakulásának nemzetközi tendenciáit

Részletesebben

Éves jelentés az államadósság kezelésérôl

Éves jelentés az államadósság kezelésérôl Éves jelentés az államadósság kezelésérôl 2007 Elôszó Az Államadósság Kezelô Központ Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság (ÁKK Zrt.) éves adósságkezelési beszámolója az elmúlt évi finanszírozás, az államadósság

Részletesebben

QUAESTOR Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. 2015. február 5. www.q25.

QUAESTOR Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások. 2015. február 5. www.q25. Állampapír-piaci hozamalakulás és -várakozások 2015. február 5. www.q25.hu Áttekintés Továbbra is úgy látjuk, ugyan inflációs oldalról adódna tér az MNB számára a kamatcsökkentésre, de sok a kockázat,

Részletesebben

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.11.30. COM(2012) 739 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK a Görögországnak a költségvetési felügyelet megerősítésére és elmélyítésére, valamint Görögországnak a túlzott

Részletesebben

TÖRÖK KÖZTÁRSASÁG I. TÖRÖKORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE. 1. 1. Általános információk

TÖRÖK KÖZTÁRSASÁG I. TÖRÖKORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE. 1. 1. Általános információk TÖRÖK KÖZTÁRSASÁG I. TÖRÖKORSZÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE 1. 1. Általános információk Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Török Köztársaság parlamentáris demokratikus köztársaság Ankara Terület

Részletesebben

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján

PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján Budapest, 2006. április 26. BEVEZETÉS 4 1. NEMZETKÖZI KÖRNYEZET 5 2. NÖVEKEDÉS ÉS

Részletesebben

AZ OTP REÁL GLOBÁLIS IV. NYILVÁNOS HOZAMVÉDETT ZÁRTVÉGŰ SZÁRMAZTATOTT ALAP 2014.01.01-2014.06.30. FÉLÉVES JELENTÉS

AZ OTP REÁL GLOBÁLIS IV. NYILVÁNOS HOZAMVÉDETT ZÁRTVÉGŰ SZÁRMAZTATOTT ALAP 2014.01.01-2014.06.30. FÉLÉVES JELENTÉS AZ OTP REÁL GLOBÁLIS IV. NYILVÁNOS HOZAMVÉDETT ZÁRTVÉGŰ SZÁRMAZTATOTT ALAP 2014.01.01-2014.06.30. FÉLÉVES JELENTÉS 2014. augusztus 12. I. Az OTP REÁL GLOBÁLIS IV. Hozamvédett Zártvégű Származtatott Alap

Részletesebben

A török bankrendszer: A reorganizációtól a túlfűtöttségig*

A török bankrendszer: A reorganizációtól a túlfűtöttségig* Hitelintézeti Szemle, 14. évf., Különszám, 2015. november, 220 230. o. A török bankrendszer: A reorganizációtól a túlfűtöttségig* Csortos Orsolya Dancsik Bálint Molnár György A török bankrendszer a 2000-es

Részletesebben

Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék

Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék Kiegészítő melléklet az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár 2008. december 31-i éves beszámolójához Tartalomjegyzék I. Általános rész...2 I. 1. Alapításra vonatkozó adatok...2 I. 2. Általános adatok...2

Részletesebben

A RÁBA Nyrt. 2012. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS

A RÁBA Nyrt. 2012. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS A RÁBA Nyrt. 2012. I-IV. negyedéves jelentése Nem auditált, konszolidált negyedéves jelentés a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint A társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Nyilvánosan

Részletesebben

PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE. Éves jelentés 2000

PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE. Éves jelentés 2000 PÉNZÜGYI SZERVEZETEK ÁLLAMI FELÜGYELETE Éves jelentés 2000 Előszó A 2000. év a magyar pénzügyi szektor történetében fontos mérföldkő volt. A pénzügyi felügyeletek integrálásával létrejött, az egész pénzügyi

Részletesebben

MAGYARORSZÁG AKTUALIZÁLT KONVERGENCIA PROGRAMJA 2007-2011

MAGYARORSZÁG AKTUALIZÁLT KONVERGENCIA PROGRAMJA 2007-2011 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA MAGYARORSZÁG AKTUALIZÁLT KONVERGENCIA PROGRAMJA 2007-2011 Budapest, 2007. november Tartalom 1. Makrogazdasági célok és prognózis... 2 1.1. Külső feltételek... 2 1.2. Ciklikus

Részletesebben

Tárgyszavak: Európai Unió; EU-bővítés; gazdaság; kölcsön; Világbank; Nemzetközi Valutalap.

Tárgyszavak: Európai Unió; EU-bővítés; gazdaság; kölcsön; Világbank; Nemzetközi Valutalap. ÜZLETI ÉLET Az új EU-csatlakozók gazdasága és a kölcsönök Tárgyszavak: Európai Unió; EU-bővítés; gazdaság; kölcsön; Világbank; Nemzetközi Valutalap. A csatlakozó országok rövid jellemzése Az új tagok közül

Részletesebben

Magyar gazdaság 2002-2006 - helyzetértékelés és előrejelzés -

Magyar gazdaság 2002-2006 - helyzetértékelés és előrejelzés - Magyar gazdaság 2002-2006 - helyzetértékelés és előrejelzés - A 2002-2005 közötti makrogazdasági folyamatok főbb jellemzői A magyar gazdaság teljesítményét befolyásoló világgazdasági háttér 2002-2005 között

Részletesebben

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 148. szám, 2001. június. Tiba Zoltán AZ ÉSZT FELZÁRKÓZÁSI ÚT

MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 148. szám, 2001. június. Tiba Zoltán AZ ÉSZT FELZÁRKÓZÁSI ÚT MTA Világgazdasági Kutatóintézet Kihívások 148. szám, 2001. június 1. Észtország a Szovjetunióban Tiba Zoltán AZ ÉSZT FELZÁRKÓZÁSI ÚT 1.1. Észtország gazdasági és társadalmi örökségében meghatározó korszak

Részletesebben

KOCKÁZATI JELENTÉS 2013/I.

KOCKÁZATI JELENTÉS 2013/I. KOCKÁZATI JELENTÉS 213/I. 213. június 213. június Kockázati jelentés A Felügyelet a törvényben meghatározott szervezetek és személyek, a pénzügyi piacok és a pénzügyi közvetítőrendszer működéséről félévente

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária

Nők a munkaerőpiacon. Frey Mária Nők a munkaerőpiacon Frey Mária Magyarországon az elmúlt évtizedekben igen magas női gazdasági aktivitás alakult ki. Ez akkoriban egyben azt is jelentette, hogy a nők túlnyomó része effektíve dolgozott.

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2009. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRŐL

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2009. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRŐL RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2009. FEBRUÁR 23-I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja: 2009. március 6. 14 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 2001. évi LVIII

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉSE 2015. év

ÉVES BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉSE 2015. év ÉVES BESZÁMOLÓ ÜZLETI JELENTÉSE 2015. év 1) A GAZDASÁGI KÖRNYEZET 2015. ÉVI ALAKULÁSA, VÁRHATÓ 2016. ÉVI HATÁSOK Az egészségpénztárak működésére igen érzékenyen hatnak az egyes jogszabályváltozások, a

Részletesebben

A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA 2008-2011-IG

A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA 2008-2011-IG I. A KORMÁNYZAT GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI, AZ ÁLLAMHÁZTARTÁS ALAKULÁSA 2008-2011-IG 1. A kormányzat gazdaságpolitikája 1.1. Gazdaságpolitikai célok, cselekvési irányok A gazdasági egyensúly javításának

Részletesebben

I. A KOREAI KÖZTÁRSASÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE

I. A KOREAI KÖZTÁRSASÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE KOREAI KÖZTÁRSASÁG I. A KOREAI KÖZTÁRSASÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE 1. Általános információk Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Koreai Köztársaság Elnöki köztársaság Szöul Terület 94 480 km 2

Részletesebben

STRATÉGIA MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA

STRATÉGIA MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA AZ EURÓPAI ÚJJÁÉPÍTÉSI ÉS FEJLESZTÉSI BANK DOKUMENTUMA STRATÉGIA MAGYARORSZÁG SZÁMÁRA Nyilatkozat A dokumentum eredeti szövegének fordítását az EBRD kizárólag az olvasó érdekében biztosítja. Annak ellenére,

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ 2002.

ÉVES BESZÁMOLÓ 2002. DÉLMAGYARORSZÁGI ÁRAMSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG ÉVES BESZÁMOLÓ 2002. Délmagyarországi Áramszolgáltató Rt. Statisztikai számjel: 1073441-4010-114-06 Cégjegyzék szám: 06-10-00056 'Mérleg eszközök (aktívák)

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2009. III. negyedév Dél-Alföld 2009. augusztus szeptember Bács-Kiskun megye 662 31014 fő Csongrád megye 477 35611 fő

Részletesebben

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. CCI szám: 2007HU161PO008

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA. CCI szám: 2007HU161PO008 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA TÁRSADALMI INFRASTRUKTÚRA OPERATÍV PROGRAM 2007-2013 CCI szám: 2007HU161PO008 Verzió: Oldalszám összesen: TIOP_070702 1566 oldal TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék...2 Vezetői

Részletesebben

Nógrád megye bemutatása

Nógrád megye bemutatása Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének

Részletesebben

Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről

Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről Jelentés a turizmus 2010. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2011. szeptember Tartalom Bevezetés... 2 1. A turizmus főbb gazdasági mutatói... 2 A turizmus gazdasági környezete... 2 A turizmusban

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. DECEMBER 2-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM:1461-6/2010.

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. DECEMBER 2-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM:1461-6/2010. E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2010. DECEMBER 2-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM:1461-6/2010. MELLÉKLETEK: 5 DB TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetési koncepciója

Részletesebben

2013/2301 - Uniós pályázati lehetőség

2013/2301 - Uniós pályázati lehetőség 2013/2301 - Uniós pályázati lehetőség Új pályázatot hirdetett meg az Európai Unió: a kiírást elsősorban az iparpolitikai innovációban érdekelteknek és érintetteknek érdemes böngészniük. Az iparpolitikai

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA Az augusztus második felében elindult részvénypiaci mélyrepülésből nem sikerült talpra állni, a potenciális amerikai kamatemelés, és a kínai gazdaság lassulása

Részletesebben

E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M IV.

E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M IV. E U R Ó PA I O T T H O N T E R E M T É S I P R O G R A M Kutatási zárótanulmány IV. Budapest, 2005. január 2 A tanulmányt a Növekedéskutató Intézet munkacsoportja készítette A kutatást koordinálta: Matolcsy

Részletesebben

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2013. AUGUSZTUS 27-I ÜLÉSÉRŐL

RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2013. AUGUSZTUS 27-I ÜLÉSÉRŐL RÖVIDÍTETT JEGYZŐKÖNYV A MONETÁRIS TANÁCS 2013. AUGUSZTUS 27-I ÜLÉSÉRŐL Közzététel időpontja: 2013. szeptember 12. 14 óra A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, többször módosított 2011. évi

Részletesebben

UniCredit Bank Zrt. Pioneer Befektetési Alapkezelő Zrt. UniCredit Bank Hungary Zrt. ITAG Könyvvizsgáló Kft. Dr. Szabóné Dr.

UniCredit Bank Zrt. Pioneer Befektetési Alapkezelő Zrt. UniCredit Bank Hungary Zrt. ITAG Könyvvizsgáló Kft. Dr. Szabóné Dr. HALADÁS REGIONÁLIS ÖNKÉNTES NYUGDÍJPÉNZTÁR SZOMBATHELY KIEGÉSZITŐ MELLÉKLET 1. A Nyugdíjpénztár bemutatása Név: "HALADÁS" Regionális Önkéntes Nyugdíjpénztár Alapítás: 1995. március 10. Taglétszám: 2012.

Részletesebben

Volksbank Ingatlan Alapok Alapja Éves jelentés 2007.

Volksbank Ingatlan Alapok Alapja Éves jelentés 2007. Volksbank Ingatlan Alapok Alapja Éves jelentés 2007. VOLKSBANK INGATLAN ALAPOK ALAPJA ÉVES JELENTÉS 2007. I. A Volksbank Ingatlan Alapok Alapja (VIALA) bemutatása 1. Alapadatok Alap neve: Volksbank Ingatlan

Részletesebben

TISZAÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

TISZAÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK TISZAÚJVÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007-2010 1. oldal TARTALOMJEGYZÉK I. POLGÁRMESTERI ÖSSZEGZÉS... 3 II. FORRÁSOK, GAZDÁLKODÁS, FEJLESZTÉSI CÉLOK 2007-2010... 13 1./

Részletesebben

2014. Első negyedéves jelentése

2014. Első negyedéves jelentése 2 3 4 8 6 9 5 9 6 1 9 0 1 1 4 0 3 Statisztikai számjel 0 3-1 0-1 0 0 4 4 8 Cégjegyzék száma A Business Telecom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság 2014. Első negyedéves jelentése Takács Krisztián

Részletesebben

MultiContact. Helyi foglalkoztatási kezdeményezések ösztönzése a Derecske-Létavértesi Kistérségben (ROP 3.2.1 2004-09-0002/37) 2006. november 30.

MultiContact. Helyi foglalkoztatási kezdeményezések ösztönzése a Derecske-Létavértesi Kistérségben (ROP 3.2.1 2004-09-0002/37) 2006. november 30. DERECSKE-LÉTAVÉRTESI KISTÉRSÉG FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA (2007-2010) A stratégia a Regionális Fejlesztés Operatív Program keretében elnyert Helyi foglalkoztatási kezdeményezések ösztönzése a Derecske-Létavértesi

Részletesebben

Schenau, S.: A holland klímavédelmi politika értékelése a szatellit számla alapján

Schenau, S.: A holland klímavédelmi politika értékelése a szatellit számla alapján 1145 Schenau, S.: A holland klímavédelmi politika értékelése a szatellit számla alapján (SEEA as a Framework for Assessing Policy Responses to Climate Change.) Fifth Meeting of the UN Committee of Experts

Részletesebben

CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 1/9

CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA. Féléves jelentés. CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 1/9 CIB INGATLAN ALAPOK ALAPJA Féléves jelentés CIB Befektetési Alapkezelő Zrt. Vezető forgalmazó, Letétkezelő: CIB Bank Zrt. 2011 1/9 1. Alapadatok 1.1. A CIB Ingatlan Alapok Alapja Megnevezése: CIB Ingatlan

Részletesebben

Fundamenta- Lakáskassza Zrt.

Fundamenta- Lakáskassza Zrt. Fundamenta- Lakáskassza Zrt. Konszolidált éves jelentés 2014 www.fundamenta.hu Tartalomjegyzék Fôbb mutatószámok 3 Az elnök-vezérigazgató elôszava 4 Társadalmi szerepvállalás 5 A lakás-takarékpénztár mûködését

Részletesebben

MAGYARORSZÁG KONVERGENCIA PROGRAMJA 2016 2020

MAGYARORSZÁG KONVERGENCIA PROGRAMJA 2016 2020 MAGYARORSZÁG KORMÁNYA MAGYARORSZÁG KONVERGENCIA PROGRAMJA 216 22 216. április TARTALOM 1. GAZDASÁGPOLITIKAI CÉLOK... 3 2. MAKROGAZDASÁGI FOLYAMATOK ÉS ELŐREJELZÉS... 4 2.1. NEMZETKÖZI KÖRNYEZET... 4 2.2.

Részletesebben

PANNON-VÁLTÓ Nyrt. 2014. I. félévi konszolidált jelentése

PANNON-VÁLTÓ Nyrt. 2014. I. félévi konszolidált jelentése PANNON-VÁLTÓ Nyrt. 2014. I. félévi konszolidált jelentése A Pannon-Váltó Nyrt. konszolidált mérlegébe a következő társaságok kerültek bevonásra: Pannon Consulting Kft. A Pannon-Váltó Nyrt. részesedése

Részletesebben

CIB Bank Éves jelentés 2005. CIB, a Gruppo Banca Intesa bankja

CIB Bank Éves jelentés 2005. CIB, a Gruppo Banca Intesa bankja CIB Bank Éves jelentés 2005 CIB, a Gruppo Banca Intesa bankja CIB Bank Éves jelentés 2005 Tartalom 4 6 8 10 14 17 20 21 22 27 30 31 32 33 34 35 35 36 38 39 40 82 88 91 92 96 99 Elnöki köszöntô Vezérigazgatói

Részletesebben

HAVI MONITOR 2016. február. A vártnál nagyobb növekedés 2015. IV. negyedévében

HAVI MONITOR 2016. február. A vártnál nagyobb növekedés 2015. IV. negyedévében 292 HAVI MONITOR 2016. február A vártnál nagyobb növekedés 2015. IV. negyedévében A GDP növekedése a IV. negyedévben a KSH előzetes adatai szerint a vártnál nagyobb, 3,2 százalék volt, melyhez jelentősen

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA-

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2009. JANUÁR-JÚNIUS KÉSZÍTETTE: MILEI OLGA BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban

Részletesebben

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:

Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA A Fed kamatdöntő ülését megelőző aggodalmak miatt csökkenéssel indult a kereskedés szeptember harmadik hetében, ugyanakkor a gyenge makroadatok amelyek mérsékelték

Részletesebben

Az alap típusa, fajtája nyilvános, nyíltvégű alapokba befektető értékpapír befektetési alap

Az alap típusa, fajtája nyilvános, nyíltvégű alapokba befektető értékpapír befektetési alap ÉVES JELENTÉS 2010 Alapadatok Neve Budapest Ingatlan Alapok Alapja Az alap típusa, fajtája nyilvános, nyíltvégű alapokba befektető értékpapír befektetési alap Futamideje határozatlan Indulás dátuma 2003.

Részletesebben

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2015-19)

TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2015-19) TECHNIKAI KIVETÍTÉS (2015-19) 2016. február 4. Jelen technikai kivetítés a Költségvetési Felelősségi Intézet kiadványaként, jelentős részben önkéntesek munkájával készült és az azóta elkészült anyagok

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ. 2014. évi üzleti évről. Cégjegyzékszám: 02-09-063561 Statisztikai számjel: 11362018-3530-113-02. Pécs, Tüzér u. 18-20.

ÉVES BESZÁMOLÓ. 2014. évi üzleti évről. Cégjegyzékszám: 02-09-063561 Statisztikai számjel: 11362018-3530-113-02. Pécs, Tüzér u. 18-20. Pécs, Tüzér u. 18-20. ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. évi üzleti évről Cégjegyzékszám: 02-09-063561 Statisztikai számjel: 11362018-3530-113-02 Készült: 2014. december 31-i fordulónappal 2015. február 15-én Vida János

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS MILEI OLGA GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2012. JANUÁR-SZEPTEMBER FAIPARI BÚTORIPARI ERDÉSZETI ÁGAZATI PÁRBESZÉD BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BUDAPEST, 2012. DECEMBER GAZDASÁGELEMZÉS

Részletesebben

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007

Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 MAGYARORSZÁG, 2007 Nyilvántartási szám: J/5674 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL MAGYARORSZÁG, 2007 Budapest, 2008 Központi Statisztikai Hivatal, 2008 ISSN: 1416-2768 A kézirat lezárásának idõpontja: 2008.

Részletesebben

A SZIVÁRVÁNYRA VÁRVA

A SZIVÁRVÁNYRA VÁRVA A SZIVÁRVÁNYRA VÁRVA ÁTTEKINTÉS... 2 BEFEKTETÉSI PIACOK... 2 ÉPÍTKEZÉSI AKTIVITÁS... 3 A RAKTÁRÉPÜLETEK ÚJ GENERÁCIÓJA... 4 BÉRLETI PIACOK... 8 PIACI BÉRLETI DÍJAK... 8 KÖVETKEZTETÉS... 9 A SZERKESZTŐ

Részletesebben

Üzleti jelentés 2014.

Üzleti jelentés 2014. GYULAI TAKARÉKSZÖVETKEZET 5711. Gyula, Széchenyi u. 53. Üzleti jelentés 2014. Cg.:04-02-000217 1 Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK 2 1. BEVEZETŐ 3 2. A VAGYONI, PÉNZÜGYI HELYZET ÉS A JÖVEDELMEZŐSÉG 5 3.

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2015. március Tartalom A GAZDASÁGI FOLYAMATOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Bevezető...2 Összefoglalás...3 Gazdasági fejlettség, a gazdaság ágazati szerkezete...5

Részletesebben

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2009.

Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása. 2009. Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság A központi költségvetés finanszírozása és adósságának alakulása A központi költségvetés finanszírozása A. Állományi adatok 2009. december

Részletesebben

Ónozó Lívia Plósz Dániel: A magyar versenyképesség megítélése objektív és szubjektív tényezők tükrében

Ónozó Lívia Plósz Dániel: A magyar versenyképesség megítélése objektív és szubjektív tényezők tükrében Ónozó Lívia Plósz Dániel: A magyar versenyképesség megítélése objektív és szubjektív tényezők tükrében A hazai makrogazdasági adatok széles körben jelentkező javulását mára már szinte minden elemzés megerősíti.

Részletesebben

TWD INVESTMENTS TANÁCSADÓ ÉS KERESKEDELMI NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1021 BUDAPEST, BUDAKESZI ÚT 51/D

TWD INVESTMENTS TANÁCSADÓ ÉS KERESKEDELMI NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1021 BUDAPEST, BUDAKESZI ÚT 51/D Statisztikai számjel 22604695-6810-114-01 Cégjegyzék szám 01-10-046598 TWD INVESTMENTS TANÁCSADÓ ÉS KERESKEDELMI NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1021 BUDAPEST, BUDAKESZI ÚT 51/D IDŐKÖZI VEZETŐSÉGI

Részletesebben

KONSZOLIDÁLT VEZETŐSÉGI JELENTÉS 2013.

KONSZOLIDÁLT VEZETŐSÉGI JELENTÉS 2013. KONSZOLIDÁLT VEZETŐSÉGI JELENTÉS 2013. Pécs, 2014. március 28. Az Európai Parlament és Tanács 1606/2002. EK rendelet 4. cikke előírja, hogy a Tőzsdére bevezetett társaságok 2005. évtől kezdődően az összevont

Részletesebben

A RÁBA Nyrt. 2013. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS

A RÁBA Nyrt. 2013. I-IV. negyedéves jelentése ÖSSZEFOGLALÁS A RÁBA Nyrt. 2013. I-IV. negyedéves jelentése Nem auditált, konszolidált negyedéves jelentés a Nemzetközi Pénzügyi Jelentéskészítési Szabványok (IFRS) szerint A társaság neve: RÁBA Járműipari Holding Nyilvánosan

Részletesebben

ELŐADÁS 2005/2006. tanév, 2. félév Nappali tagozat II, Levelező tagozat III.

ELŐADÁS 2005/2006. tanév, 2. félév Nappali tagozat II, Levelező tagozat III. ELŐADÁS 2005/2006. tanév, 2. félév Nappali tagozat II, Levelező tagozat III. AZ AGRÁRPIAC SZERVEZÉSÉNEK SZABÁLYOZÁSÁNAK JOGI ESZKÖZEI AZ EURÓPAI UNIÓBAN A tantárgyba vágó ismereteket 3 részre bontva adom

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 2011. évi mérlegéhez és eredménykimutatásához. 1. Általános rész

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 2011. évi mérlegéhez és eredménykimutatásához. 1. Általános rész KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft 2011 évi mérlegéhez és eredménykimutatásához 11 A társaság bemutatása, főbb adatai: 1 Általános rész A társaság neve : KECSKEMÉTI TERMOSTAR

Részletesebben