Hogyan szabadulj meg az ADÓSSÁGTÓL 10 lépésben - ahogy Roberték csinálták

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hogyan szabadulj meg az ADÓSSÁGTÓL 10 lépésben - ahogy Roberték csinálták"

Átírás

1 Hogyan szabadulj meg az ADÓSSÁGTÓL 10 lépésben - ahogy Roberték csinálták Fordította: Czimbalmos Árpád Magyar Gazdag Papa Klub

2 Hogyan Szabadultunk Meg a Rossz Adósságoktól Robertnek ( Hawaii) és nekem rengeteg adósságunk volt, amikor elkezdtük közös életünket.. Becslésünk szerint körülbelül $ (kb Ft) adósságunk volt, mely folyamatosan nött a kamatoknak köszönhetően. Az adósság java része Robert korábbi vállalkozásából származott, melyet karrierje elején veszített. (A teljes üzleti veszteség majdnem 1 millió dollár [kb. 200millió Ft] volt. Körülbelül $-t visszafizetett a vállalkozás). Ezen terhen felül, egy szörnyű éven mentünk keresztül 1985-ben, miközben építettük az új üzletünket. Elég nehéz úgy felépíteni egy üzletet, amikor kevés bevételed van, de sokkal nehezebb volt $ adóssággal a nyakunk körül. Nem volt szórakoztató közös életet kezdenünk ben Robert és én elhagytuk Hawaii-t. Eladtam mindent amim volt, Robert bezárta a feldolgozóipari vállalkozását, ami után Kaliforniába költöztünk. Körülbelül három hónap alatt kifogytunk abból a kevés pénzből is amink volt. Azon találtuk magunkat, hogy leégtünk és egy rövid időszakra hajléktalanná is váltunk. A legkeményebb időszaka volt ez életünknek. A túlélés érdekében a maximumig kihasználtuk az összes olyan hitelkártyát amit kaphatunk, ami azt jelentette, hogy az adósság újból növekedett. Szerencsére egy barátunk megengedte, hogy a garázsában kialakított lakrészben lakhassunk miközben újraépítettük életünket. Nehéz úgy előre haladni, hogy az adósság lóg a nyakad körül. Kemény volt, csak egy autót vásárolni, amit rendkívül magas kamatra vettünk. Ezen időn keresztül úgy fizettük a havi kiadásokat, hogy alkalmi munkákat vállaltunk a saját vállalkozásunkban töltött munkaidő után, csak hogy az adósságunkat fedezze, ehessünk és tető legyen a fejünk felett. Tehát nagyonis jól tudjuk, milyen úszni az adósságban. Tudjuk milyen érzés pénzügyileg küzdeni, és elviselni azt a stresszt és szenvedést amit okoz.. Több alkalommal is figyelembe vettük a csőd-bejelentés lehetőségét, de nem tettük meg. Úgy gondoltuk, a legjobb ha megtanuljuk a leckéinket és visszafizetjük a pénzt. Számnkra, visszafizetni a pénzt, egy bölcs döntés volt, mert erősebbé tett bennünket mint házaspárt, intelligensebbé mint befektetőket és üzletembereket, és sokkal magabiztosabbá a jövőnket illetően re megszabadultunk a fogyasztói adósságtól és a $ javarészét visszafizettük, mellyel Robert tartozott befektetőinek. Ma már gazdagabbak vagyunk nem csak mert sok pénzünk van de gazdagabbak a megszerzett tapasztalat és a leckékből melyeket megtanultunk miközben kiástuk magunkat az adósságból. Ha Csőddel vagy Árveréssel nézel szembe A csőd mindig egy lehetőség, ha pénzügyileg bajban vagy. Csak mert mi nem éltünk vele, nem jelenti azt, hogy az nem egy lehetséges alternatíva néhány ember számára. Jó Adósság kontra Rossz Adósság Ahogy a legtöbben tudjátok létezik jó illetve rossz adósság. Egyszerűen mondva, a jó adósság gazdaggá tesz, a rossz adósság pedig szegénnyé. Pontosabban, a jó adósság olyan adósság melyet más fizet helyetted, a rossz adósság olyan adósság amiért te fizetsz. Egy példa a jó

3 adósságra egy hitel ami egy bérbeadott ingatlanon van, ahol a bérleti díj fedezi a törlesztőrészletet és a költségeket is és pénzt tesz a zsebedbe. Egy példa a rossz adósságra, az a hitel ami az autódon vagy a házadon van, adósság melyet te fizetsz. Pénzügyi Intelligencia Sok ember egyszerűen azt mondja, Szabadulj meg az adósságtól. Ez egy jó tanács ha tele vagy rossz adóssággal. De ha egy magasabb Pénzügyi IQ-d van több adósságot akarsz majd magadnak sok jó adósságot adósság melyet más fizet helyetted és adósság mely végül gazdagabbá tesz téged. Pénzügyi szempontból a jó adósságot gyakran tőkeáttételnek nevezik. Egyik ok amiért Robert és én szeretjük az ingatlanbefektetéseket mert a bankárunk azért fog sok pénzt kölcsön adni, hogy gazdagabbak legyünk. Próbálj a bankárodtól hitelt kérni befektetési alap vásárláshoz. A legtöbb esetben a bankárod nem fog kölcsönt adni befektetési alap vásárláshoz egyszerűen azért mert túl kockázatosak. Egy figyelmeztetés, mielőtt elkezdenéd felhalmozni a jó adósságot: Elmékeztetlek rá, hogy az adósság egy kétélű kard. Ha a gazdaság megváltozik, a jó adósság nagyon gyorsan rossz adóssággá változhat. Befektetni Adóssággal Utolsó sorban, ahhoz hogy sikeres befektetővé válj, a személyes pénzügyeidet kell rendbe raknod. Egyszerűen mondva, ha túl sok rossz adósságod van a szegény pénzügyi szokásaidnak köszönhetően, kérlek ne ásd magad mégtöbb adósságba, legyen az jó vagy akár rossz. Amint a személyes pénzügyeid rendben vannak és irányításod alatt, készen állhatsz arra hogy körülnézz az ingatlanbefektetések között, hogy gazdagabbá nőjj. Emlékezz, a gond a rossz adóssággal az, hogy nehezebbé teszi a jó adóssághoz való hozzájutást. A legtöbb embernek, megszabadulni a rossz adósságtól elegendő ahhoz, hogy a pénzügyi jövőjük világosabb legyen, még akkor is ha ők nem fektetnek be. Hogyan Szabadultunk Meg a Rossz Adósságtól 10 Lépés az Adósságtól Való Megszabaduláshoz Az alábbi 10 lépést követtük a Rossz Adósságunktól való megszabadulásunkhoz. 1. Lépés: Az Igazságot Mondd Magadnak. Az első és talán a legkeményebb lépés az volt, amikor saját magunknak kellett az igazságot kimondanunk. Meg kellett bírkoznunk a zord valósággal, hogy kinek és mennyivel tartóztunk. Tudtuk, hogy könnyen hazudhatnánk magunknak és azt feltételeznénk, hogy anyagilag minden oké, ez az amit nagyon sok ember tesz. Hogyan számoltunk el és néztünk szembe a kemény tényekkel?

4 2. Lépés: Ne Halmozz Tovább Rossz Adósságot. Van egy mondás, ami úgy szól, hogy Ha azon kapod magad, hogy egy lyukba ástad magad... hagyd abba az ásást. Alapvetően lefagyasztottuk az összes adósságot. Bármi amit megvettünk, még abban a hónapban ki is lett fizetve. Abbahagytuk a hitelkártyáink használatát és nem vettünk fel újabb hiteleket. Ez az egyetlen lépés arra kényszerített, hogy sokkal tudatosabbak legyünk a kifolyt pénzekkel kapcsolatban.. 3. Lépés: Csinálj egy Listát az összes Adósságodról. Ahogy a 2. Lépésben magyaráztuk, írd le minden egyes hiteled, amivel tartozol. Ebbe tartoznak a hitelkártyák, autóhitelek, járműhitelek, magánhitelek beleértve a barátokat és a családot is, bolti hitelek, online hitelek, nyaraló hitele és a saját lakásod hitele is. Ne számold bele a befektetésed hitelét, mint egy bérbeadott ingatlan, vagy vállalkozás. Egy emlékeztető, hogy az otthonod nem tekinthető befektetésnek. Csak a Rossz Adósságot vesszük figyelembe, és a rossz adósság az, amit te fizetsz. A Jó Adósság az, amit más fizet helyetted, mint például a bérlőid. Fizess Magadnak Elsőként Rájöttünk fontos volt, hogy kitakarítsuk a múltat, ugyanakkor létre kellett hoznunk a saját pénzügyi jövőnket is. Még egy ismeretlent adtunk az egyenlethez.. Robert és én úgy döntöttünk, hogy minden befolyt dollár után egy százalékot leveszünk mielőtt bármit is kifizetnénk. Létfontosságú volt, hogy a pénz először hozzánk jöjjön, ahelyett hogy kifizetünk mindenkit és azt reméljük, hogy marad majd valami azon felül. Ha olvastad a Gazdag Papa Szegény Papa-t akkor ismerős lehet számodra a három malacpersely elképzelés. Beszereztünk három malacperselyt: az elsőt a megtakarításokra, a másikat a tizedre vagy a jótékonyságra, a mésikat pedig a befektetésekre. (És jelenleg is használjuk őket.) Ezután meghatároztuk a 10%-t minden egyes perselyre, összesen 30%-t az össz bevételünkből. Ha 99$ bevételünk érkezett akkor 9,90$ ment a megtakarításokra, 9,90$ a jótékonyságra és 9,90$ a befektetésekre. Ezt tettük minden egyes dollárral amit kaptunk. Ez a kulcsa az egésznek nem a bevételed százaléka a mérvadó amit félre tudsz tenni. Dönthetsz úgy is, hogy 2%-al kezdesz. Ami a legfontosabb, hogy alakítsd ki a havi szintű félrerakás szokását. Robert és én nagyon rossz pénzügyi szokásokat alakítottunk ki magunknak, amelyek a mély adósságba taszítottak. Ahhoz, hogy kifizessük az adósságainkat és felépítsük a pénzügyi jövőnket, ki kellett alakítanunk olyan szokásokat, melyek támogattak bennünket ezen az úton. Ma már a 30% helyett már a bevételeink 80%-át a tesszük minden hónapban a malacperselyekbe. A lépések egyszerűek: 1. Nevezz ki három malacperselyt: megtakarítás, jótékonyság, befektetés 2. Döntsd el, hogy mekkora százalékot teszel félre a bevételeidből minden hónapban. 3. Könyveld a pénzügyeidet, hogy Fizess magadnak elsőként minden egyes dollárból vagy forintból ami a háztartásodba érkezik.

5 4. Lépés: Alkalmazz egy könyvelőt. Alkalmaztunk egy könyvelőt. Egy értékes tagjává vált csapatunknak. Emberek sűrűn kérdezik, Miért alkalmazzak egy könyvelőt amikor kevés vagy semmi pénzem sincs? A válasz egyszerű. Mert a könyvelő arra kényszerített, hogy szembenézzünk az igazsággal, hogy hol is tartottunk anyagilag minden egyes hónapban. Szóval leültünk Bettyvel, a könyvelőnkkel az első megbeszélésünkre, és készítettünk egy listát minden egyes fennálló adósságról. Szerettünk volna párat kihúzni közülük, és azt mondani magunknak, hogy azok az adósságok nem fontosak. Nem is kell azokat visszafizetnünk. De újból, hazugság lett volna így hát felírtuk az összeset. Ez egy nagyon hosszú és fájdalmas megbeszélés volt. Amikor mindent kimondtunk és felírtunk, a szám ami kirajzolódott, körülbelül $-ra nött ( $ Robert korábbi üzleteiből, plusz $-t gyűjtöttünk még össze az évek alatt). Kifizetni fél millió dollárt, amikor majdnem semmi bevételünk nem volt egy lehetetlen küldetésnek bizonyult. Sokan a környezetünkben azt javasolták, hogy jelentsünk csődöt, de ezt elutasítottuk. Így hát a kérdéd az volt, hogy Hogyan fizessük vissza ezt az adósságot? Robert megjegyzése: Ez egy olyan lépés ami a pénzügyileg bajbajutottak szeretnének kihagyni. Úgy gondolják megspórolnak pénzt azzal, hogy nem alkalmaznak egy hivatásos könyvelőt. Tudom, én is így gondoltam. Azután, hogy a Gazdag Papám emlékeztetett rá, hogy szegény emberként gondolkodom - azon gondolkodva - hogy valamit ami fontos a sikeremhez nem engedhetek meg magamnak, Kim és én túltettük magunkat rajta és alkalmaztunk egy könyvelőt. Három oka van amiért a könyvelők fontosak. Elsősorban egy tiszta és átlátható könyvelést tartanak nyilván. Ez létfontosságú, ha nagy vagyont szeretnél felépíteni. Ma ahogy a vagyonunk gyarapszik, a könyvelőnk feladata egyre fontosabb. A második ok az, hogy amikor mélyen az adósságban voltunk, egy könyvelő mellett a fájdalom enyhült, mert rengeteg lelki támogatást kaptunk amikor szembesülnünk kellett a pénzügyeink valóságával. És a harmadik ok az, hogy a gazdagoknak van könyvelőjük a csapatukban. Tehát ha azt tervezed, hogy kimászol az adósságból, távol tartod magad a rossz adósságtól és gazdaggá válsz, egy könyvelő lesz a legfontosabb személy a csapatodban. Másképp mondva, a szegényeknek és a középosztálybelieknek nincs könyvelőjük. A gazdagoknak igen. Tehát találd meg a módját hogy megengedhess magadnak egy könyvelőt. Hogyan Szabadultunk Meg a Rossz Adósságtól A Képlet Amint az első négy lépés a helyére van téve, felkészültél rá, hogy alkalmazd a képletet mely megszabadít az adósságaidtól. Az 5. lépéstől a 10.-ig végigvisz azon a speciális képleten, melyet Robert és én követtünk hogy megsazbaduljunk adósságainktól. Ha szigorúan követed ezeket az utasításokat, meg leszel lepődve milyen hamar tudod majd törölni minden egyes adósságodat egyenként

6 ugyan arról a listáról melyet összeállítottál. Úgy hiszem Robert és én a felhalmozott adósságunkat öt és hét év alatt fizettük vissza. Te is meg tudod csinálni. 5. Lépés: Készíts egy Vizuális Képet Minden Egyes Adósságodról. A listából, amit készítettél a 4. lépésben, készíts egy vizuális képet minden egyes adósságodról, amelyből meg fogod tudni állapítani a sorrendjét a visszafizetésnek. Így készítsd el. Minden egyes adósságra rajzolj egy alábbihoz hasonló négyszöget: A bal felső felébe írd le az adósságod nevét, mint pl. Visa. A jobb felső felébe írd le azt az összeget amellyel tartozol. A bal alsó felébe írd be azt a minimum összeget, melyet havonta fizetned kell. Most oszd el a tartozást a minimum fizetendő összeggel. Például, ha 2.000$ a tartozás a Visa kártyádon és a minimum fizetendő összeg 100$, akkor 2000$/100$ = 20. Írd le ezt a számot a jobb alsó felébe és karikázd be pirossal. Hasonlóképp fog kinézni: Tedd ezt minden egyes adósságoddal a listádról. Ha magánszemélynek tartozol, ahol nincs megállapítva havi minimum fizetendő összeg, akkor határozz meg egy minimum havi összeget melyet fizetni fogsz. Amikor a végére érték, a négyszögek ehhez hasonlóan fognak kinézni:

7 6. Lépés: Állapítsd Meg az Adósságaid Visszafizetési Sorrendjét. Amennyiben a bekarikázott számokat nézed minden egyes adósságra, a legalacsonyabb szám mellé tegyél egy #1 t. Keresd meg a soron következő számot majd tegyél mellé egy #2 -t. Folytasd ezt amíg végig nem mész az adósságaidon. Tehát mégegyszer, a legalacsonyabb bekarikázozz számmal kezdd és növekvő sorrendben haladj a legnagyobbig. A bekarikázott számok a hónapok számát jelentik, ami az adott adósság kifizetéséhez szükséges. Például, ha a legkissebb bekarikázott szám a 3 (bekarikázva) akkor mellé teszel egy #1 -t. Ez lesz az első adósság melyet kifizetsz. Ha a legnagyobb bekarikázott szám 300 (bekarikázva) akkor ez lesz a legutoljára kifizetett adósságod.

8 Hasonlóképp fog kinézni: A kérdés amit sűrűn hallok, hogy Nem a legmagasabb kamatozású hitelemet kellene visszafizetnem elsőként? Nem feltétlenül... ahhoz hogy ez a képlet működjön. Az ok pedig a következő: Nagyon fontos, hogy azonnali eredményeket láss, méskülönben könnyen elbátortalanodsz és kilépsz mielőtt bármit is visszafizetnél. A legalacsonyabb bekarikázott számmal rendelkező hiteledet visszafizetve a leggyorsabban kifizethető hiteled kezded visszafizetni. Tehát gyors eredményeid lesznek. Korai sikerélményed lesz. Láthatod majd, hogy amit csinálsz az működőképes és van értelme. Ez a folyamat könnyen mozgásban tud tartani ha pontosan így használod ezt a képletet. Szóval, van egy tiszta képed arról, hogy milyen adósságaid vannak és a sorrendet is felállítottad.. 7. Lépés: Találj extra 100$-200$-t havonta. ( Ft) Hol fogok találni extra 100$ - 200$ havonta? kérdeznéd. Tudd meg, ha nem tudsz előállni egy havi extra 100$-s ( Ft-os) bevétellel, akkor szerinted milyen esélyeid vannak arra, hogy anyagilag független legyél még ebben az életben? Valószínüleg elég karcsúak. A

9 Gazdag Papa Társaság arra hivatott, hogy embereknek megtanítsa hogyan legyenek anyagilag függetlenek. Ha havi Ft megállít az anyagi függetlenségedhez vezető úton, akkor ez számodra lehetetlen lesz. Nem fogod megvalósítani. Tegyél meg bármit, amit meg kell tenned, az etika, moralitás és jogi keretek között, hogy előteremtsd ezt a havi extra ezer forintot. Ez lehet egy részmunkaidős munka hétvégenként, régi tárgyak értékesítése az e-bay en vagy a vaterán, esetleg mini szemináriumok tartása a kedvenc hobbyd témájában. Biztosan meg tudod magad is lepni milyen egyszerű ez. Mondjuk ki, semmi sem állíthat meg abban, hogy havi ft-ot előteremts. 8. Lépés: Az #1 számú adósságod kivételével csak a minimum fizetendő összeget fizesd. Hadd találjam ki, azt mondták neked, ha mindig csak egy kicsivel többet fizetsz a hitelkártyádra, akkor hamarabb kifizeted a hiteled. Ez helyes? Nekem is ezt mondták. Soha sem került így kifizetésre a hitelkártya tartozásom. Nem éreztem azt, hogy előre haladnék. Ahhoz, hogy ez a képlet működjön, havonta fizesd a minimum fizetendő törlesztőt, és add hozzá a ezer forintot az #1 számú adosságod törlesztőjéhez. Tehát az első számú adósságodnál fizeted a havi minimumot PLUSSZ az extra ezret. Folytasd ezt mindaddig, amíg az #1 adósságod teljesen ki van fizetve. Szedd elő az adósság képedet és tegyél egy nagy piros X jelet az első számú adósságodra. És Ünnepelj! Hogyan Szabadultunk Meg az Adósságainktól 9. Lépés: Lépj a #2. adósságodra. Túl vagy az első mérfölldkövön. Gratulálok! Lépj a második számú adósságodra.

10 A második számú adósságod kivételével fizesd a minimum havi törlesztőt. A #2 adósságodnál fizesd a minimujm törlesztőt PLUSSZ a teljes összeget amit az első adósságra fizettél. Például a második adósságodra minden hónapban az alábbiakat fogod fizetni: A #2 adósság minimum törlesztőjét. Az #1 adósságod minimum törlesztőjét (amit a kifizetése előtt fizettél) És az extra ezer forintot, minden hónapban. Tehát, most is csak a minimum törlesztőket fizeted meg az extra ezret. Minden egyes kifizetéssel felgyorsítod az adósságaid kifizetését. Folytasd ezt minden hónapban mindaddig amíg az összes #2. adósságod ki nincs fizetve. Majd tegyél egy nagy piros X jelet a második adósságodra is és ünnepelj! Lépj tovább a #3. adósságra. Fizesd az alábbiakat: A minimum törlsztőt amit a #3. adóssághoz felírtál. A teljes összeget amit a #2. adósságra fizettél, beleértve: o Az #1. adósságod törlesztőjét o A #2. adósságod törlesztőjét o És az extra ezret havonta. Folytasd ezt minden hónapban, amíg a #3. adósságod is teljesen ki van fizetve. Tegyél egy nagy piros X jelet rá. Ünnepelj! Folytasd ezt a folyamatot, mindig a legkevesebb szükségeset fizetve havonta, a soron lévő adósságodnál pedig a minimumot plusz az előző éppen kifizetett adósságodra fizetett összeget. Az Eredmények Amikor az összes adósság ki van fizetve, az az igazi bizonyítéka annak, hogy ez a képlet működik.

11 Követve ezt az adósságtól-megaszabaduló képletet, az összes adósságunk kivéve az otthonunk hitelét, ki volt fizetve nem több mint 3 és fél év alatt. Ez több mint $ adósság. Azután körülbelül négy és fél évünkbe tellett, hogy kifizessük az ingatlanunk jelzálogát is. Szóval kevesebb mint nyolc éven belül ez az illető teljesen adósság-mentes. (A saját lakás jelzálog kifizetése több mint 20 vünkbe tellett volna kifizetni a hagyományos úton). Most hogy az összes adósság ki van fizetve, ennek a személynek van havi 2.810$ -ja (kb Ft-ja) havonta amit befektethet. Ez a mágia a képlet mögött. És a legnagyobb szépsége az, hogy ehhez csak 20 vagy 30 ezer forint többlet kellett havonta. Most már az adósság képed az alábbiak szerint nézne ki: Ha szorosan tartod magad ehhez a képlethez, meg leszel lepődve milyen gyorsan szabadulsz meg az adósságaidtól. Sokan azt jelezték vissza, hogy öt és hét év között meg tudtak szabadulni az összes adósságaiktól.

12 10. Lépés: Az Utolsó Adósságodra Fizetett Összeget Fektesd be! Ez a folyamat nem áll meg azzal, hogy kifizetted az utolsó adósságot is. Ez az a pont ahol más az adósságmentességből átlépsz a gazdagodás felé vezető útra! Fogd az összes pénzt amit a legutolsó adósságodnál fizettél havonta és fektesd be. Tedd ezt minden hónapban. Több mint valószínű, hogy ez az összeg már megnött egy picit mióta elkezdted ezt a folyamatot. Képzeld el, hogy megvan az az összeg minden hónapban ahhoz, hogy befektesd, hozzájárulj az anyagi függetlenségedhez soha nem kell többé aggódnod a pénz miatt. Élheted a válaszott életet mert a pénz már nem kérdés többé! Pár Bónusz Tipp: 1. Ne feledd ez egy folyamat. Ahhoz hogy ez a képlet működjön minden hónapban szigorúan tartanod kell magad hozzá. Ha azt modod magadnak, hogy egy picit eltérek tőle.. csak ebben a hónapban. Akkor az esélyed az, hogy létrehozol egy olyan szokást mely nem követi a képletet és az adósságaid újra elszabadulnak. 2. Adósságmentesnek kell lennem mielőtt befektetnék? Nem. Ez a te választásod. Robertnek és nekem még volt adósságunk, amikor elkezdtünk befektetni ÉS szigorúan követni tudtuk a képletet is minden hónapban. Ez a képlen nem egyszerűen megválaszolja a kérdést, Hogyan szabaduljak meg az adósságaimtól? Megoldást ad arra a kérédésre is, hogy Nincs elegendő pénzem befektetni. Most, megteheted mindkettőt. 3. Robert és én kifejezetten ajénljuk, ha házasok vagytok, vagy hosszú távú kapcsolatban élsz, akkor vigyétek ezt a folyamatot együtt végig. Bennünket erősebbé tett mint egy párt. Együtt tevékenykedtünk a közös pénzügyi célunk érdekében. Hasonlóképp a befektetésekre is. A befektetés egy folyamatos tanulási folyamat. Ha te és a partnered együtt tanultok, együtt fejlödtök, együtt csináltok pénzt, és ami a legfontosabb együtt haladtok a közös szabad cél felé az egy izgalmas élelet jelent számotokra. 4. Élvezd a folyamatot, tartsd a lelkedben az erőt és tartasd a szemed a célon. 5. Haladj tovább. Ha úgy érzed, hogy feladnád, beszéld át a dolgokat egy baráttal vagy a könyvelőddel. Emlékezz rá két elme jobb mint egy. Átbeszélni ezt egy megbízható baráttal vagy szakemberrel (könyvelő), sokkal okosabb mint vitatkozni saját magaddal vagy partnereddel. 6. Játsszd a CASHFLOW 101 asztali játékot. Az egyik előnye a CASHFLOW játéknak, amit Robert és én fejlesztettünk, hogy elkezdi megmozgatni a pénzügyi agyféltekedet. Amikor az agyunk tele van tömve anyagi gondokkal, és kinek nincsenek anyagi gondjai, játszunk a CASHFLOW játékkal. Nem csak valami újat tanulunk belőle, de a mentális stimuláció új utakat mutat hogyan oldhatnánk meg az aktuális gondjainkat.

Összetevők. Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen

Összetevők. Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen Fejlesztés és szabálykönyv: Viktor Kobilke Illusztrációk és grafika: Dennis Lohausen Az élet (és halál) játéka, szerzők Inka és Markus Brand 2-4 játékos részére 12 éves kortól Egy teljesen új fejezet nyílik

Részletesebben

Különleges helyzetek

Különleges helyzetek Különleges helyzetek Jövedelem nélküli idõszak Egy személy vagy család számára ez az idõszak a legnehezebb. Ha azonban alkalmazod életedben a témáról tanultakat, akkor nagy valószínûséggel ilyen helyzetbe

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme (Dózsa György út 15/a)

Részletesebben

HVP gyakorló példák (2015-2016-1)

HVP gyakorló példák (2015-2016-1) HVP gyakorló példák (2015-2016-1) 1. Ön egy biztosítóval 12 éves járadékszerződést akar kötni. A biztosító ajánlata úgy szól, hogy 12 éven keresztül minden év végén egy meghatározott fix összeget kap,

Részletesebben

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges.

Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Kedves Olvasó! Felfedeztem egy nagyon érdekes és egyszerű internetes pénzkeresési módot, amihez nulla forint befektetés szükséges. Eredetileg egy barátomnak akartam segíteni, aki egyik napról a másikra

Részletesebben

Életút program. életbiztosítás

Életút program. életbiztosítás Életút program életbiztosítás Ez az összefoglaló segít megismerni az NN Életút programjának főbb jellemzőit, és bemutatja Önnek a termék legfontosabb tulajdonságait. A jelen tájékoztatás nem teljes körű,

Részletesebben

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS

7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS 7 TERMÉKHASZNÁLAT ÉS ELADÁS Ez a téma nagyon nyilvánvalónak tűnhet, de tapasztalataim szerint ez az egyik legfélreértettebb része az üzletnek. Minden üzlet, vállalkozás, cég elad valamit. Rendszerint megoldást

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V 6-3/2013. Készült: Tiszalök Város Önkormányzata képviselő-testületének 2013. január 21-én tartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Gömze Sándor polgármester, Fedor László alpolgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. NOVEMBER 18. NAPJÁN MEGTARTOTT 19. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. NOVEMBER 18. NAPJÁN MEGTARTOTT 19. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. NOVEMBER 18. NAPJÁN MEGTARTOTT 19. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. November 18-én tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

útmutató az adóhatósági adómegállapítást választó adózók részére a 05530. számú bejelentés és nyilatkozat kitöltéséhez

útmutató az adóhatósági adómegállapítást választó adózók részére a 05530. számú bejelentés és nyilatkozat kitöltéséhez útmutató az adóhatósági adómegállapítást választó adózók részére a 05530. számú bejelentés és nyilatkozat kitöltéséhez Az adóhatósági adómegállapításra vonatkozó bejelentését és nyilatkozatát Ön 2006.

Részletesebben

Könyvelői Klub 2013..február 06. Miskolc

Könyvelői Klub 2013..február 06. Miskolc Könyvelői Klub 2013..február 06. Miskolc Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű könyvvizsgáló

Részletesebben

HITELKONSTRUKCIÓK. Mekkora lesz a jelzáloghitel értéke a második évben, a második éves törlesztő-részlet kifizetését követően?

HITELKONSTRUKCIÓK. Mekkora lesz a jelzáloghitel értéke a második évben, a második éves törlesztő-részlet kifizetését követően? Hitelkonstrukciók HITELKONSTRUKCIÓK 1. FELADAT Ön 1 000 000 Ft évi 18%-os kamatozású kedvezményes jelzálogkölcsönt kap vállalatától, amit 15 év alatt kell visszafizetnie úgy, hogy minden évben ugyanakkora

Részletesebben

17 stratégia a biztonsági pénztartalék képzéséhez, és miért kritikusan fontos ez?

17 stratégia a biztonsági pénztartalék képzéséhez, és miért kritikusan fontos ez? 1 / 5 2013.05.13. 11:12 A közösségről Bemutatkozás Kapcsolat Partnereink Kezdőlap Blog Cikkek Videók Idézetek Fórum Jótékonyság Jelentkezz a csapatunkba! Címlap» Cikkek 17 stratégia a biztonsági pénztartalék

Részletesebben

Érvényes: 2013. július 15-től

Érvényes: 2013. július 15-től Érvényes: 2013. július 15-től 1 Gratulálunk! Épp most csatlakoztál az egyik legjobb kapcsolati marketing céghez! Most vagy azon az úton, amelyen eljuthatsz addig az életszínvonalig, amiről mindig álmodtál...és

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV MÁTRATERENYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. JÚLIUS 26-I ÜLÉSÉRŐL 1 Készült: Mátraterenye Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. július 26-án megtartott üléséről. Az ülés

Részletesebben

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében.

Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános salföldi faluház hivatali helyiségében. 1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: S- 4-67 /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 25.- i nyilvános

Részletesebben

IRÁNYTŰ A BETÉTBIZTOSÍTÁSHOZ

IRÁNYTŰ A BETÉTBIZTOSÍTÁSHOZ IRÁNYTŰ A BETÉTBIZTOSÍTÁSHOZ Együtt vigyáz(z)unk a pénzére! 2009 TARTALOM ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. Mi a betétbiztosítás feladata és miért fontos az Ön számára? 2. Kik tartoznak a betétbiztosítási rendszerbe?

Részletesebben

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 23. - DEBRECEN

Könyvelői Klub INGATLANOK ÉS BEFEKTETÉSE SZÁMVITELI ÉS ADÓZÁSI KÉRDÉSEI KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 23. - DEBRECEN KÖNYVELŐI KLUB - 2013. SZEPTEMBER 23. - DEBRECEN Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű

Részletesebben

Tájékoztató az árfolyamrögzítés és a gyűjtőszámla-hitel szabályozás részleteiről

Tájékoztató az árfolyamrögzítés és a gyűjtőszámla-hitel szabályozás részleteiről Tájékoztató az árfolyamrögzítés és a gyűjtőszámla-hitel szabályozás részleteiről Az Országgyűlés 2013. március 30-ai hatállyal módosította a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok

Részletesebben

Készítette: Gróf Gabriella. igazságügyi adó- és könyvszakértő

Készítette: Gróf Gabriella. igazságügyi adó- és könyvszakértő 2010. január 2010. évi adótörvény módosítások Készítette: Gróf Gabriella igazságügyi adó- és könyvszakértő ÉTOSZ Érdekvédelmi Tanácsadó Szolgálat Egyesülés 1086 Budapest, Magdolna utca 5-7. /fax: (06-1)

Részletesebben

Iparűzők társadalombiztosítása

Iparűzők társadalombiztosítása UNTERNEHMENSGRÜNDUNG 2016 Iparűzők társadalombiztosítása Első tájékoztatás www.svagw.at www.svagw.at 1 Tisztelt Hölgyem! Tisztelt Uram! Az összes, Ausztriában önálló keresőtevékenységet folytató személy

Részletesebben

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE

13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE 13 JÓ SZOKÁSOK KIFEJLESZTÉSE Mindegyikünknek kétféle szokásai vannak: jók és rosszak. A jó szokásaink közelebb visznek minket álmaink földjére, és a rosszak távolabb visznek álmaink földjétől. A jó szokások

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Turóczi Hajnalka jegyző Macsóné Pálfalvi Mária ig.oszt.vezető. Megjelentek kb 15 fő tiszalúci lakos JEGYZŐKÖNYV Készült Tiszalúc Nagyközség Képviselő-testületének 2011. április 7- napján a Községháza tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Jelen vannak: Majdanics László polgármester

Részletesebben

LakásTakarékPénztár 2016. Oktatási anyag

LakásTakarékPénztár 2016. Oktatási anyag LakásTakarékPénztár 2016 Oktatási anyag Global Alkusz Független Pénzügyi Képviselet www.legjobbalkusz.hu Cím: Mosonmagyaróvár, Kossuth Lajos u. 14. Tel.: 20/3164780 Fax: 0696/566075 Gondolja újra pénzügyi

Részletesebben

A LAKÓINGATLAN-EGYÉB Ingatlan BÉRBEADÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ JÖVEDELEM ADÓZÁSA 2016 I. 1-től az SZJA 15 %

A LAKÓINGATLAN-EGYÉB Ingatlan BÉRBEADÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ JÖVEDELEM ADÓZÁSA 2016 I. 1-től az SZJA 15 % A LAKÓINGATLAN-EGYÉB Ingatlan BÉRBEADÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ JÖVEDELEM ADÓZÁSA 2016 I. 1-től az SZJA 15 % A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőrei az utóbbi időben folyamatosan ellenőrzik a lakásbérbeadást. Az információkat

Részletesebben

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága. 10/2012. számú.

Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága. 10/2012. számú. Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi, Informatikai és Településfejlesztési Bizottsága 10/2012. számú Jegyzőkönyv Készült: Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete Pénzügyi

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2013. augusztus 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2013. augusztus 29-én 15.00 órakor

Részletesebben

Kedvezmények, külön adózó jövedelmek

Kedvezmények, külön adózó jövedelmek Kedvezmények, külön adózó jövedelmek A béren kívüli juttatások megadóztatásával nagy összegű adóbevételre lehet szert tenni ( Robert W.Turner) Hol tartunk Az SZJA jellemzői A törvény alanyi hatálya A bevallási

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről.

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 21-i rendkívüli üléséről. Tárgykód Határozat- NAPIRENDEK Rendelet száma Az Art-Vital Kft (Nyíregyháza, Sólyom u. 21.) kérelme 118/2001.

Részletesebben

E D V I N Írta Korcsmáros András

E D V I N Írta Korcsmáros András E D V I N Írta Korcsmáros András A színen a Fiú, aki egy padon ül, majd előveszi a telefonját. Szia! Én vagy az, Dávid! Most hallasz? Nem? Na és most? Nagyszerű! Minden rendben. Nem, nincs baj. Éppen ebédszünetem

Részletesebben

Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja

Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja Lakásügyeink különszám Bankó Az OTP Bank ügyfélmagazinja XiX. Évfolyam, 4. szám, 2011. augusztus www.otpbank.hu Mentôöv az adósoknak Mi az az Otthonvédelmi Akcióterv? Futamidô hosszabbítás, törlesztéscsökkentés

Részletesebben

Könyvelői Klub 2013. január 30. Budapest. adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű könyvvizsgáló TÖRVÉNYEN BELÜL II.

Könyvelői Klub 2013. január 30. Budapest. adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű könyvvizsgáló TÖRVÉNYEN BELÜL II. Könyvelői Klub 2013. január 30. Budapest Konzultáns: Horváth Józsefné okl. könyvvizsgáló, okl. nemzetközi áfa- és adóigazgatósági adószakértő, jogi szakokleveles közgazdász; költségvetési minősítésű könyvvizsgáló

Részletesebben

2016-ban változatlan cafetéria szabályok, csökkenő kifizetői közterhek

2016-ban változatlan cafetéria szabályok, csökkenő kifizetői közterhek H-1037 Budapest Montevideo u. 3/A Tel.: +36 1 430-3400 Fax: +36 1 430-3402 abt@abt.hu www.abt.hu Budapest, 2016. január 12. 2016-ban változatlan cafetéria szabályok, csökkenő kifizetői közterhek Tisztelt

Részletesebben

Piskolczi Géza sk. Polgármester

Piskolczi Géza sk. Polgármester Bököny Község Képviselő-testülete 2008. augusztus 12-én tartott rendkívüli ülésének 7-27/2008. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (116-123/2008.) T Á R G Y S O R O Z A T 1) Az oktatási-nevelési

Részletesebben

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM?

MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? Kizárólag ingatlan eladóknak szóló tanulmány! MENNYIT ÉR PONTOSAN AZ INGATLANOM? - avagy honnan tudjuk, mikor adjuk túl olcsón és mikor túl drágán? - Ismerje meg azt a módszert, mellyel lézer pontossággal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Devecsery Ildikó Anikó

JEGYZŐKÖNYV. Devecsery Ildikó Anikó JEGYZŐKÖNYV Készült: Vilonya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. augusztus 25- én 16 órai kezdettel megtartott rendes üléséről. Jelen vannak: Fésüs Sándor Gubiczáné Kocsis Irén Devecsery

Részletesebben

ZSEBEDBEN A JÖVŐD Mi a véleményed? Mit tanácsolsz?

ZSEBEDBEN A JÖVŐD Mi a véleményed? Mit tanácsolsz? 1. ÓRA ZSEBEDBEN A JÖVŐD Mi a véleményed? Mit tanácsolsz? MI A VÉLEMÉNYED? MIT TANÁCSOLSZ? (Egyesével olvassuk fel a történetet, utána jelezzék, melyik állítással értenek egyet, illetve van-e valaki, aki

Részletesebben

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek...

Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... Miért olyan fontosak a pénzzel kapcsolatos érzelmek? Nők, pénz, érzelmek... A pénz-érzelmekkel kapcsolatos, országosan egyedülálló felmérést kezdeményezte, készítette és a tanulmányt írta 2011 szeptemberében

Részletesebben

Motiva nyugdíjbiztosítás

Motiva nyugdíjbiztosítás Motiva nyugdíjbiztosítás Motiva nyugdíjbiztosítások Amit Önnek tudnia kell! Ez az összefoglaló segít megismerni a Motiva nyugdíjbiztosítások főbb jellemzőit, és bemutatja a termékek legfontosabb tulajdonságait.

Részletesebben

4. Új és használt autóra is kaphatok finanszírozást?? Igen, a CIB Lízing új és használt gépjármű vásárlására is kínál finanszírozási megoldást.

4. Új és használt autóra is kaphatok finanszírozást?? Igen, a CIB Lízing új és használt gépjármű vásárlására is kínál finanszírozási megoldást. 1. Hol igényelhetem a CIB Lízing által nyújtott gépjárműfinanszírozást? Több mint 100, a CIB Lízinggel szerződött márka- és használtautó-kereskedésben, továbbá közvetlenül a CIB Lízing szakértőinél, akiknek

Részletesebben

Hatályos: 2015. december 22-től. Közzétéve: 2015. december 21.

Hatályos: 2015. december 22-től. Közzétéve: 2015. december 21. HIRDETMÉNY Volt Nyúl és Vidéke Takarékszövetkezet LAKOSSÁGI ÜGYFELEK RÉSZÉRE VEZETETT FIZETÉSI SZÁMLÁK KAMAT, JUTALÉK ÉS KÖLTSÉG KONDÍCIÓIRÓL Élő de már nem nyitható Hatályos: 2015. december 22-től Közzétéve:

Részletesebben

Könyvelői Klub 2013. február 21., Miskolc. Konzultáns: Szarvasné Vadászi Csilla főtanácsos, Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Könyvelői Klub 2013. február 21., Miskolc. Konzultáns: Szarvasné Vadászi Csilla főtanácsos, Nemzeti Adó- és Vámhivatal Könyvelői Klub 2013. február 21., Miskolc Konzultáns: Szarvasné Vadászi Csilla főtanácsos, Nemzeti Adó- és Vámhivatal TÉTELES ÁFA, ÁFA KIUTALÁS ELŐTTI ELLENŐRZÉSEK PÉNZFORGALMI ELSZÁMOLÁS Az egyéni vállalkozók,

Részletesebben

A játékról. A játék elemei. Előkészítés és a játék elemeinek magyarázata

A játékról. A játék elemei. Előkészítés és a játék elemeinek magyarázata A játékról Le Havre egy francia város, melyben Franciaország második legnagyobb kikötője található (Marseille után). A város nem csak mérete miatt figyelemre méltó, hanem szokatlan neve miatt is. A holland

Részletesebben

Jelen vannak a jelenléti ív szerint: vagyongazdálkodási csoportvezető Dr. Jakab Katalin vagyongazdálkodási jogász Zsótér Krisztián

Jelen vannak a jelenléti ív szerint: vagyongazdálkodási csoportvezető Dr. Jakab Katalin vagyongazdálkodási jogász Zsótér Krisztián Iktatószám: /2012 JEGYZŐKÖNYV Készült: Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala I. sz. tanácskozó termében 2012. szeptember 27-én a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság rendkívüli ülésén elhangzottakról.

Részletesebben

LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL

LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL LADÁNYI ERIKA A SZENVEDÉLYBETEGEK NAPPALI ELLÁTÁST NYÚJTÓ INTÉZMÉNYEIRŐL A 2004. év őszén teljes körű felmérést végeztünk a szenvedélybetegek nappali ellátást nyújtó intézményeinek körében. A kutatást

Részletesebben

-2- Bene Istvánné: A kertjük végében egy területen folyik a kátrány. Nyáron a szaga is elviselhetetlen. Kérdi, mit lehet tenni?

-2- Bene Istvánné: A kertjük végében egy területen folyik a kátrány. Nyáron a szaga is elviselhetetlen. Kérdi, mit lehet tenni? Jegyzőkönyv Készült: Mátraballa Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 19-én 13 órai kezdettel megtartott közmeghallgatással egybekötött falugyűléséről. Jelen vannak: Dudás Róbert polgármester,

Részletesebben

A gyarapodás üzenete 3. rész

A gyarapodás üzenete 3. rész Beszéltünk Istennek a megalapozott rendjéről, Isten feddéséről, ami lerontja a hamis tanításokat. Isten Igéje mindig a javadra van. Meg kell formálni az anyagi életünket Isten Igéjével. Krisztus Testének

Részletesebben

ADÓVÁLTOZÁSOK 2016 BEVEZETŐ SZJA. Mint minden évben, most is jelentős változást hozott az új év a számviteli és adójogszabályok területén.

ADÓVÁLTOZÁSOK 2016 BEVEZETŐ SZJA. Mint minden évben, most is jelentős változást hozott az új év a számviteli és adójogszabályok területén. ADÓVÁLTOZÁSOK 2016 BEVEZETŐ Mint minden évben, most is jelentős változást hozott az új év a számviteli és adójogszabályok területén. J Ezúttal sem lett könnyebb nekünk, könyvelőknek, adótanácsadóknak,

Részletesebben

CSEVAK Zrt. VEZÉRIGAZGATÓ BESZÁMOLÓ

CSEVAK Zrt. VEZÉRIGAZGATÓ BESZÁMOLÓ BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA CSEVAK Zrt. VEZÉRIGAZGATÓ BESZÁMOLÓ a Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata tulajdonában álló bérlakásokon fennálló távhődíj hátralékok mértékéről és alakulásáról

Részletesebben

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem Gazdagrét 2012.02.12. Prédikáció Evangélium: Márk 1, 40-45. Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán 15-20 évvel ezelőtt, egyikünknek sem jelenthetett komolyabb problémát az, hogy megértesse

Részletesebben

(hangszalagos rögzítéssel)

(hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2008. december 9-i soros n y í l t üléséről. Jelen vannak: Juhász János polgármester Ferencz

Részletesebben

A HABITAT FOR HUMANITY MAGYARORSZÁG ALAPÍTVÁNY ÉS

A HABITAT FOR HUMANITY MAGYARORSZÁG ALAPÍTVÁNY ÉS A HABITAT FOR HUMANITY MAGYARORSZÁG ALAPÍTVÁNY ÉS A HFH INTERNATIONAL HUNGARY SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. 2009. évi közhasznúsági jelentésének tartalmi beszámolója Budapest, 2010. május 31. Bevezetés A

Részletesebben

Az OTP Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Általános Szerződési Feltételei. I. A lakás-előtakarékossági szerződés

Az OTP Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Általános Szerződési Feltételei. I. A lakás-előtakarékossági szerződés Az OTP Lakástakarékpénztár Zártkörűen Működő Részvénytársaság Általános Szerződési Feltételei I. A lakás-előtakarékossági szerződés 1. A lakás-előtakarékossági szerződés fogalma A lakás-előtakarékossági

Részletesebben

Szabad felhasználású jelzáloghitel

Szabad felhasználású jelzáloghitel Szabad felhasználású jelzáloghitel Frissítve: 2015.09.27. Szerző: BankRáció csapat Milyen díjakat, kamatokat és egyéb költségeket számítanak fel hitelfelvételkor? Az alábbi táblázatban megtalálod azokat

Részletesebben

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje

A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje A Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány és Dobbantó projektje 173 Ecsédi Edit A diákok megismerése Az Egyéni Fejlődési Terv alkalmazásának tapasztalatai A Dobbantó program egyik fontos

Részletesebben

A Magyar Köztársaság nevében!

A Magyar Köztársaság nevében! : 1' A Fővárosi Bíróság Gazdasági Kollégiuma Budapest II. Varsányi I. u. 40-44. 1535. Bp. Pf.: 887. bíró 15.G.41.074/2010/25. ( A A Magyar Köztársaság nevében! A Fővárosi Bíróság e ' r, -a,. képviselt

Részletesebben

Illetékek. 2014/2015.II. félév ADÓZÁS I. 83-92

Illetékek. 2014/2015.II. félév ADÓZÁS I. 83-92 Illetékek Hol tartunk? Vagyonadók eredete Helyi adózás Magyarországon Használathoz kötődő adók Iparűzési adó 73-83 Miről lesz szó? Illetékek eredete Illeték fajták Fizetés öröklés esetén Fizetés ajándékozás

Részletesebben

FHB Extra Hitelkártya és FHB Autós Hitelkártya esetén egyaránt 200 000 Ft (Kétszázezer forint)

FHB Extra Hitelkártya és FHB Autós Hitelkártya esetén egyaránt 200 000 Ft (Kétszázezer forint) LAKOSSÁGI HITELKÁRTYA ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ Mi is az a Hitelkártya? A hitelkártya olyan készpénz- helyettesítő fizetési eszköz, amelyhez biztosított hitelkeret szabadon felhasználható, vásárlásra, vagy egyes

Részletesebben

Milyen díjakat, kamatokat és egyéb költségeket számítanak fel hitelfelvételkor?

Milyen díjakat, kamatokat és egyéb költségeket számítanak fel hitelfelvételkor? Üdülővásárlási hitel Frissítve: 2015.09.27. Szerző: BankRáció csapat Milyen díjakat, kamatokat és egyéb költségeket számítanak fel hitelfelvételkor? Az alábbi táblázatban megtalálod azokat a költségeket,

Részletesebben

I. AZ ÖNKO R M Á N Y Z A T KÖLTSÉG V E T É S É N E K ELŐIRÁN Y Z A T A I

I. AZ ÖNKO R M Á N Y Z A T KÖLTSÉG V E T É S É N E K ELŐIRÁN Y Z A T A I Paks Város Önkormányzata 10/2008. (III. 14.) számú rendeletének részletes indokolá s a Paks Város Önkormányzata 2008. évi költségvetéséről és a költsé gveté s végrehajtá s á n a k rendjéről I. AZ ÖNKO

Részletesebben

A megújuló energiaforrások elfogadottsága a magyar felnőtt lakosság körében

A megújuló energiaforrások elfogadottsága a magyar felnőtt lakosság körében TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0058 Energiatermelési, energiafelhasználási és hulladékgazdálkodási technológiák vállalati versenyképességi, városi és regionális hatásainak komplex vizsgálata és modellezése

Részletesebben

Ügyfeleink fizetési problémáira eddig már számos megoldást dolgoztunk ki, ezeket a megoldásokat most rendszerezve összegyűjtöttük.

Ügyfeleink fizetési problémáira eddig már számos megoldást dolgoztunk ki, ezeket a megoldásokat most rendszerezve összegyűjtöttük. Megoldások a gazdasági válság okozta fizetési problémák kezelésére Köszönjük, hogy Társaságunkat választotta finanszírozó partnerének, reméljük, szolgáltatásainkkal eddig is és ezután is megfelelünk elvárásainak!

Részletesebben

Válságkalauz. Családi költségvetés: hitelek, megtakarítások. www.valsagkalauz.hu

Válságkalauz. Családi költségvetés: hitelek, megtakarítások. www.valsagkalauz.hu Válságkalauz Családi költségvetés: hitelek, megtakarítások Tartalom Családi költségvetés Családi takarékosság vagy 3 3 Hitelek Hitelfelvétel Emelt összegű diákhitel a rászorulóknak Mindenkit érhet baleset

Részletesebben

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel

Stratégiai Pénzügyek. avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára. Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek avagy a tulajdonosok és cégvezetők eszköztára Interjú Horváth Zoltán Cashflow Mérnökkel Stratégiai Pénzügyek HR: Üdvözlöm a kedves hallgatókat! Hídvéghy Róbert vagyok és egy interjút

Részletesebben

Linda Bradford Raschke: The mental aspects of trading (A kereskedés mentális szemszöge)

Linda Bradford Raschke: The mental aspects of trading (A kereskedés mentális szemszöge) Linda Bradford Raschke: The mental aspects of trading (A kereskedés mentális szemszöge) A kereskedéssel foglalkozók jó része gyorsan rájön, hogy a siker nem kizárólag a használt stratégián, kereskedési

Részletesebben

TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY

TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY TAKARÉK OTTHON HITEL HIRDETMÉNY Hatálybalépés napja: 2016.április 01. Indoklás: A Hpt.279 (15 ) bekezdés értelmében tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a Hirdetményben a hitel kamat változott a báziskamat

Részletesebben

Varga Ernő jegyző Béres Rita aljegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü. irodavezető

Varga Ernő jegyző Béres Rita aljegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü. irodavezető J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes testületi ülésén, 2007. június 25-én, Gyömrőn, a Szabadság tér 1. sz. alatti tanácskozó teremben. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 17-én, csütörtökön 18.00 órakor megtartott testületi ülésén.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V BALATONEDERICS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 1/102-6/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Az ülés helye: Balatonederics, Házasságkötő terem Készült: Balatonederics Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Göd Város Önkormányzat Pénzügyi Ellenőrző, Közbeszerzési és Jogi Bizottságának 2011. január 21-i ülésén a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Jelen vannak: Tárgy:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bánréve Község Képviselő-testületének 2014. január 22-én 13.00 órai kezdettel, a Bánréve, Kossuth L. u. 24. szám alatti önkormányzat épületében megtartott testületi üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyírmártonfalva község Falugyűlésén 2011. május 18. Helye: Művelődési Ház Nyírmártonfalva Jelen vannak: Kövér Mihály Csaba polgármester Debreceni Zsolt alpolgármester Gajdos

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv hitelesítő: Kakulya Károly és Szitó Lajos Zoltánné képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv hitelesítő: Kakulya Károly és Szitó Lajos Zoltánné képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2010. december 22-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterem Jelen vannak: Gyói Gábor polgármester Harmatos László alpolgármester Bárkai

Részletesebben

Motiva nyugdíjbiztosítás

Motiva nyugdíjbiztosítás Motiva nyugdíjbiztosítás rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött Ez az összefoglaló segít megismerni a Motiva nyugdíjbiztosítás főbb jellemzőit, és bemutatja a termék legfontosabb tulajdonságait.

Részletesebben

Hirdetmény. Hatályos: 2016. január 1. napjától

Hirdetmény. Hatályos: 2016. január 1. napjától Hirdetmény E. melléklet: a Befektető-védelemről, az adatvédelemről és az értékpapírtitok kezelésének rendjéről a Befektetési Szolgáltatási Üzletági Üzletszabályzathoz Hatályos: 2016. január 1. napjától

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. augusztus hó 11. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Radó Tibor polgármester Anderkó Attila képviselő

Részletesebben

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása.

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: B- 29-2 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január

Részletesebben

TÁRGYSOROZAT. 1) Döntés az Újfehértó-Bököny Viziközmű Beruházás megvalósításáról. /szóbeli előterjesztés/ Előadó: polgármester 2) Egyebek

TÁRGYSOROZAT. 1) Döntés az Újfehértó-Bököny Viziközmű Beruházás megvalósításáról. /szóbeli előterjesztés/ Előadó: polgármester 2) Egyebek Bököny Község Képviselő-testülete 2011. február 21-i rendkívüli üléséről 644-3/2011. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (30-32/2011.) TÁRGYSOROZAT 1) Döntés az Újfehértó-Bököny Viziközmű

Részletesebben

ANYABANK PAPABANK. Készítette:

ANYABANK PAPABANK. Készítette: ANYABANK PAPABANK Készítette: A Magánpénzügyi Akadémia - vagyonteremtés önerőből - A Magánpénzügyi Akadémia küldetése: közérthetővé tenni a pénzügyeket, ezzel az évtized végére 10 ezer ember előtt megnyitva

Részletesebben

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jegyzıkönyv Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. április 26-án megtartott munkaterv szerinti rendes ülésérıl Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Csonka József Dr. Pálinkási

Részletesebben

Nemzetközi Navigátor 2011. Common Purpose Nemzetközi Navigátor. Folyamatos leadership fejlődés a jövő vezetőinek

Nemzetközi Navigátor 2011. Common Purpose Nemzetközi Navigátor. Folyamatos leadership fejlődés a jövő vezetőinek Common Purpose Nemzetközi Navigátor Folyamatos leadership fejlődés a jövő vezetőinek A szakmai fejlődés során a gyorsan előléptetett vezetőknek gyakran már karrierjük elején specializálódniuk kell egy

Részletesebben

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 15.-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a

Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 15.-én megtartott ülésének. T á r g y s o r o z a t a Nyírparasznya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. április 15.-én megtartott ülésének a, jegyzőkönyve b, tárgysorozata c, határozatai: 35 39. d, rendelete: T á r g y s o r o z a t a 1.) Beszámoló

Részletesebben

György-telep fenntartható lakhatását támogató módszertan. Pécs Megyei Jogú Város. Pécs György-telep rehabilitáció, lakókörülmények javítása

György-telep fenntartható lakhatását támogató módszertan. Pécs Megyei Jogú Város. Pécs György-telep rehabilitáció, lakókörülmények javítása György-telep fenntartható lakhatását támogató módszertan Pécs Megyei Jogú Város Pécs György-telep rehabilitáció, lakókörülmények javítása TIOP 3.2.3.A-13/1 Tartalomjegyzék Előszó... 4 1. A lakásfenntartási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről Ikt.szám:.-2/2015. JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 29-én 13,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendes üléséről A Képviselő-testülete által meghozott határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. január 26-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné, dr. Becsó

Részletesebben

Tanulj meg angolul 6 hónap alatt az IMPREVO-val! Essentials

Tanulj meg angolul 6 hónap alatt az IMPREVO-val! Essentials Tanulj meg angolul 6 hó alatt az IMPREVOval! Essentials Tartalomjegyzék 1. Tartalomjegyzék 2. Miért született meg ez az Ebook? 3. Miért éppen 6 hó? 5. hogyan használjam az IMPREVOt? 11. 200 os ütemterv

Részletesebben

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 12/2009(VIII.14.) rendelettel módosított 12/1996(VIII.15.) Ktr.

Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 12/2009(VIII.14.) rendelettel módosított 12/1996(VIII.15.) Ktr. Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 12/2009(VIII.14.) rendelettel módosított 12/1996(VIII.15.) Ktr. számú rendelete az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek elidegenítéséről

Részletesebben

a Europe Treasury euró alapú, rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, teljes életre szóló életbiztosításhoz

a Europe Treasury euró alapú, rendszeres díjas, befektetési egységekhez kötött, teljes életre szóló életbiztosításhoz Megtakarítás biztosítási védelemmel ötvözve: megoldás a felelősségteljesen gondolkodó emberek számára. Egy bölcs ember úgy éli az életét, hogy cselekszik, nem pedig a cselekvésről gondolkodik. Carlos Castaneda

Részletesebben

Tájékoztató füzet az Ausztriában dolgozó személyi gondozók/ápolók számára

Tájékoztató füzet az Ausztriában dolgozó személyi gondozók/ápolók számára Photo-CD Tájékoztató füzet az Ausztriában dolgozó személyi gondozók/ápolók számára Broschüre für PersonenbetreuerInnen in Österreich in ungarischer Sprache Tájékoztató füzet az Ausztriában dolgozó személyi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI?

MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? MIÉRT SZERETNÉK SZOCIÁLIS MUNKÁS LENNI? Érdekesnek tűnik egy dolgozat címét kérdésként feltenni. Ez számomra azt jelenti, hogy nem egy szokványos házi dolgozatról beszélünk. Amióta Kocsis tanárnő feladta

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. szeptember 6- ai rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének ülésterme Jelen vannak:

Részletesebben

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban

Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban Szám: V/105/2014. Készült: 4 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének és Bozsok községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 4-én 18,00 órai

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

AKTÍV ÜZLETÁG. HIRDETMÉNY a fogyasztóknak nyújtott hitelek és egyéb kockázatvállalások esetén alkalmazott kondíciókról 1

AKTÍV ÜZLETÁG. HIRDETMÉNY a fogyasztóknak nyújtott hitelek és egyéb kockázatvállalások esetén alkalmazott kondíciókról 1 AKTÍV ÜZLETÁG HIRDETMÉNY a fogyasztóknak nyújtott hitelek és egyéb kockázatvállalások esetén alkalmazott kondíciókról 1 Kihirdetve: 2016. április 29. Hatálybalépés napja: 2016. május 01. ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK...2

Részletesebben

H I R D E T É S ÜZLETHELYISÉG BÉRBEADÁSÁRA

H I R D E T É S ÜZLETHELYISÉG BÉRBEADÁSÁRA Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Zenta község Szám: 361-5/2015-II Kelt: 2015.02.12-én Z E N T A H I R D E T É S ÜZLETHELYISÉG BÉRBEADÁSÁRA Az állami tulajdonban, illetve Zenta község köztulajdonában

Részletesebben

Támogatási szerződés projekt előkészítéséhez Általános Szerződési Feltételek

Támogatási szerződés projekt előkészítéséhez Általános Szerződési Feltételek Támogatási szerződés projekt előkészítéséhez Általános Szerződési Feltételek a II. Nemzeti Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Program keretében Szennyvízelvezetés és tisztítás kétfordulós pályázati

Részletesebben