57. évfolyam, szám 700 Ft
|
|
- Erika Ráczné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 57. évfolyam, szám 700 Ft
2 A MIKULÁS IS BENCHMARKOL 8. konferencia Minőség - Versenyképesség Ügyfél elégedettség Szeretettel meghívjuk Önt és munkatársait A Mikulás is benchmarkol 8. Konferenciánkra, melyet december 4-én (csütörtökön) rendezünk meg a Hotel Benczúr Budapest termében (1068 Budapest, Benczúr u. 35.) A rendezvény a gazdasági folyamatok alakulásának jellemzésével, továbbá a benchmarking, a minőségjavítás bevált módszereinek, a jó példáinak ismertetésével kíván a szervezetet irányító menedzsereknek és a minőséget közvetlenül létrehozó szakembereknek segítséget nyújtani. A rendezvény színesítése céljából ezúttal is lehetővé tesszük partnereinknek, hogy szolgáltatásaikat a helyszínen ismertessék, bemutassák. Az elmúlt évek válságából kilábaló, élénkülő gazdaság sok tekintetben változó, a korábbinál szigorúbb szabályok betartására kényszerül, a többi között a minőségi követelmények vonatkozásában is. Míg korábban a termékek és szolgáltatások piacképességének minimumát általában a szabványoknak való megfelelés, és ennek tanúsítása határozta meg, addig a piac ma már ennél többet követel: a versenyképesség további feltétele az ügyfelek elégedettségének elnyerése és folyamatos fenntartása. A szabványoknak való megfelelés feltételrendszere is folyamatosan változik, újabb és újabb általános és szakma-specifikus szabványok támasztanak egyre bővülő követelményeket. Általánosak pl. a minőségirányítás, környezetkímélés, információvédelem, energiafelhasználás szabványai, míg egyes szakmák, pl. a gépjármű-, az élelmiszer-, a repülőipar szabványba foglalják előírásaikat. A kötelezően betartandó előírásokon fölül kell a szervezetnek kidolgozni azokat az eszközöket, köztük minőség-jellemzőket, amelyekkel elérik az ügyfelek elégedettségét, ami versenyképességük előfeltétele. Mindezek teljesítése a szervezet menedzsmentjére hárul, amelyre tehát egyre növekvő teher nehezedik. A rendezvény a gazdasági folyamatok alakulásának jellemzésével, továbbá a benchmarking, a minőségjavítás bevált módszereinek, a jó példáinak ismertetésével kíván a szervezetet irányító menedzsereknek és a minőséget közvetlenül létrehozó szakembereknek segítséget nyújtani. A rendezvény színesítése céljából ezúttal is lehetővé tesszük partnereinknek, hogy szolgáltatásaikat a helyszínen ismertessék, bemutassák. Program A konferencia védnöke: Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium Regisztráció Levezető elnök: Sződi Sándor minőségügyi és oktatási vezető IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. Megnyitó: Dr. Bárdos Krisztina ügyvezető igazgató IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft Aktuális gazdaságstratégiai kérdések Prof. Dr. Cséfalvay Zoltán államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium A Mikulás is benchmarkol-7. konferencia legjobb előadója díj átadása A Mikulás menedzsmentrendszere Dr. Gutassy Attila szenior minőségügyi szakértő TÜV Rheinland InterCert Kft A minőségjavítás bevált módszerei Dr. Topár József egyetemi adjunktus Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szünet A versenyképesség javítása minőségügyi eszközökkel Biró Virág minőségügyi szolgáltatások üzletágvezető KÉSZ Építő Zrt Mit tehetünk a versenyképesség erősítéséért Czimbalmos Béla vezető tanácsadó, partner Szinergia Projekt-, Működésés Vállalkozásmenedzsment Kft Ebéd Ügyfél elégedettség növelése teljesítményméréssel Dr. Németh Balázs ügyvezető igazgató Kvalikon Kft A szervezeti innováció alapjai Takács Balázs ügyvezető igazgató EPCOS Elektronikai Alkatrész Kft Banki segítség a versenyképesség erősítéséhez Szabó Zoltán ügyvezető igazgató helyettes OTP Bank Nyrt A konferencia zárása A programváltoztatás jogát fenntartjuk! J E L E N T K E Z É S A MIKULÁS IS BENCHMARKOL 8. konferenciára A jelentkezéseket november 28-ig kérjük az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.-be az es faxszámra, vagy a szodi@ifka.hu címre küldjék vissza. Cégnév:... Cím: Név:... Beosztás:.. Telefon:. fax: Vegetáriánus étkezés: igen nem Dátum: Részvételi díj: Ft + ÁFA / fő Aláírás: Kiemelt támogató:iso 9000 FÓRUM Társszervezők: EOQ Magyar Nemzeti Bizottság, Magyar Minőség Társaság, TQM Szövetség, TÜV Rheinland InterCert Kft. Média támogatók: Magyar Minőség, Minőség és Megbízhatóság, TelePress Online hírportál, Gazdaság és Közélet, MISZ Hírlevél, Felnőttképzési Figyelő, Logisztikai Híradó, Transpack szaklap, RAABE Kft., Zöld Ipar Magazin, Gyártástrend, Innotéka Magazin, Magyar Elektronika, Technika Műszaki Szemle, PRESSTON PR Kft. Részletes információ: IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft., 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 16. Tel: +36 (1) , Fax: + 36 (1) , szodi@ifka.hu, A jelentkezési lap kitöltése és részünkre való megküldése megrendelésnek minősül, és fizetési kötelezettséget von maga után. Lemondást 3 napon belül írásban fogadunk el. Abban az esetben küldünk értesítőt, ha a konferencia elmarad.
3 TARTALOM Krónika Megjelenik havonta Főszerkesztő: dr. Wellek Margit Főmunkatárs: Békés Sándor Szerkesztőség: Cím: 1027 Budapest, Fő u. 68. Tel.: , Fax: Internet: Hirdetésfelvétel: a szerkesztőségben Kiadó: Technika Alapítvány Címe: 1027 Budapest, Fő u. 68. Felelős kiadó: Horváth István Terjesztés: Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága Nyomda: PR Innovation Kft. Nyomtatott: HU-ISSN Online: HU-ISSN A szerkesztőség kéziratokat nem őriz meg és nem küld vissza. A folyóirat megjelenését a Horn Kft. támogatja Szakmunkásaink lemaradása 2 HUNSPACE: befejezett fejlesztések 2 Vasútfejlesztés EU támogatással 2 Bôvít a BT Magyarországon 2 Atomcsendet sértô aszteroidák 3 Rontottak a magyar diákok 3 CERN-korszerûsítés magyarokkal 3 Gazdaság Az elsô negyedév 4 Gépipar DMG MORI innovációs gála a bécsi Intertool kiállításon 5 Tajvan: szerszámgépipari partner 7 Csúcsminôségû Horn szerszámrendszerek 8 Számos konstrukciós lehetôség az igus csapágy-sokféleségével 10 Trendek az ipari robotikában 12 Alumíniumötvözetek megmunkálása 14 Anyagvizsgálat Saját fejlesztésû anyagvizsgálati berendezés a megújulók kutatásában 16 Méréstechnika Mi kerüljön a ládába? 18 Magyar szoftver horvát gáztározóban 19 CAD, CAM, CAE Küllô nélküli agymotort fejlesztett Creo-val a Paradicsom csapat 20 Gyógyszeripar Gyógyszeripari világkörkép 22 Radiogyógyszer-gyártás az Izotóp Intézet Kft.-nél 24 Arteriograph az érelmeszesedés korai szûrésére 25 Hazai gyártású kolposzkópok az Elektro-Optika Kft.-tôl 27 Energetika E számunkban megjelenô társaságok Elektro-Optika 28 HNS B/1 HORN B/4 Hungexpo B/3 igus 11 IFKA B/2 K+T Hardmetal 13 MTA TTK AKI 16 SnT 15 Sun Master 9 Takisawa 7 TensioMed 25 Tooltechnik 3 Weszta-T 19 Ismét a Déli Áramlat 28 Szabadalom Felmérés az e-könyv olvasási szokásairól 29 Ipartörténet A magyar olaj regénye Atomenergia TTK-s hallgatók az atomenergiáról 33 Ûrkutatás Magyar vonatkozású mûszerek a Rosetta üstököskutató ûrszonda leszállóegységén 34 Magyarország az Interszputnyik vezetésében 36 Technika 2014/5 1
4 KRÓNIKA Szakmunkásaink lemaradása A Közép-Európai Egyetem és az MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet egy tanulmánya szerint szakmunkásaink komoly egzisztenciális lemaradásban vannak: annak ellenére, hogy a csupán 8 osztályt végzetteknél három évvel többet tanultak, keresetük alig több az előző csoportokénál. Például 2012-ben a 8 általánost végzettek havi átlagkeresete 125 ezer forint volt, a szakmunkásoké csak 167 ezer forint. A statisztika szerint a szakmunkásoknak a lemaradása a 90-es évektől tart. A szakmunkások bére még inkább elmarad a csupán érettségizettekétől. A különbség még csak növekszik az idősebb korban. Lemaradásuk oka az lehet, hogy a szakmunkások tudása idővel leértékelődik, nem tart lépést a szakmák gyors változásával, de magyarázható azzal is, hogy a szakiskola olyan munkára készíti fel a szakmunkás tanulókat, amiben nincs hosszú távú perspektíva. Valószínű, hogy a szakiskolák jelentős része nem tud tartósan értékes munkavállalókat képezni. E fiatalok részére jobb lenne olyan tudást adni, amivel könnyebb követni a szakmák megújulását és fekészít az állandó tanulásra. Sajnos, ma a rövidebb képzési idő és az azonnal hasznosítható ismeretek előtérbe helyezése, valamint a közismereti tárgyak visszaszorulása ennek a követelménynek nem felelnek meg - állapítja meg a tanulmány. HUNSPACE: befejezett fejlesztések A magyar űripar növekedése a technológiai innováció fontos területe, egyben záloga is az Európai Űrügynökséghez (ESA) való, napirenden lévő csatlakozásunknak. Ebben jelentős eredmény, hogy a 2007-ben alakult Magyar Űripari Klaszter (HUNSPACE) sikeresen befejezte a 167 milliós fejlesztési projektjét, amelyből 97 millió forintot az Európai Unió és a költségvetés, 70 millió forintot saját erő biztosított. Az uniós támogatás segítségével űripari centrum A 2020-ig tartó EU-s költségvetési ciklusban Magyarország 500 milliárd forintot fordíthat vasútfejlesztésre, miután május közepén véglegesítették a közlekedésfejlesztés kereteit tartalmazó EU Operatív Programot (KIOP). A tervekben szerepel a vasútvonalak korszerűsítése, a hidak felújítása és a jelenlegi kényszerű lassítások megszüntetése a A következő egy évben magasan képzett fiatal munkavállalóval bővíti hazai létszámát a British Telecom (BT) itteni szolgáltató központja, amelyben már ezer szakembert foglalkoztat. A BT Budapesten és Debrecenben alakította ki regionális működési központját, indoklásuk szerint nem elsősorban az alacsony költségek, hanem a magyar munkaerő minősége és nyelvtudása miatt. Magyarországra eddig 80 ilyen szolgáltató központ települt, ebből több mint jött létre Miskolcon, amelyben számos technológiai fejlesztést, műholdalkatrészek előállítását és európai beszállítását végzik. A projekt során a fejlesztéseket a DINAS Kft., a SUN PLANT Kft., a Homoki Kft. és az EUROSZER-96 valósította meg. Nagypontosságú 3D-s mérőrendszer, űrszimulátor, fémmegmunkáló központ jött létre, amelyekkel biztosítható az ESA-ba való belépésünkkel fellendülő műholdalkatrészgyártás. Vasútfejlesztés EU támogatással vágányok állapota miatt. Hazánk Európa egyik legsűrűbb vasúti hálózatával rendelkezik, ennek az igen sűrű hálózatnak azonban csak kis része kétvágányú, illetve villamosított. A járműállomány átlagéletkora meghaladja a 30 évet és a hálózat hosszának 50 százalékán vannak érvényben sebességkorlátozások. Magyarországot több transzeurópai közlekedési folyosó is keresztezi, ám a törzshálózat hosszának több mint 70 százalékán nem teljesül az európai szabvány szerinti 22,5 tonnás tengelyterhelési előírás. A fejlesztések túlnyomó részét az említett KIOP, illetve a transzeurópai folyosók fejlesztését szolgáló Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) finanszírozza. Bôvít a BT Magyarországon 70 Budapestre, mintegy 30 ezer munkahelyet teremtve. Az iparági szövetség szerint viszont mind kevesebb ilyen központ létesül nálunk, évente 1-1 központ érkezik hozzánk, szemben Lengyelországgal, ahol például legutóbb a Heineken táborozott le pénzügyi szolgáltató központjával. Ugyancsak a szövetség szerint e központok vidékre településének legfőbb akadálya az A-kategóriájú irodák hiánya és az ottani városok viszonylag kis számú lakossága. 2 Technika 2014/5
5 KRÓNIKA Atomcsendet sértô aszteroidák A nukleáris robbantásokat ellenőrző, az atomcsend-szerződés betartását felügyelő globális szervezet (CTBTO) berendezései szerint az elmúlt 13 évben 26 jelentősebb meteor csapódott be Földünk légkörébe közölte a kaliforniai székhelyű B-612 Alapítvány vezetője, Ed Li volt űrhajós. Ezek robbanóereje kilotonnás atomtöltetnek felelt meg (a hirosimai atombombáé 17 kilotonna volt). Közéjük tartozott a február 15-én az oroszországi Cseljabinszk város felett kilométerre felrobbant és darabokra tört, 15 tonna tömegű meteor is, amely komoly károkat okozott a lakóházakban és sok embert sebesítettek meg a betört ablaküvegek. A CTBTO 337 hang- és energiarezgéseket regisztráló állomással rendelkezik Földünk legeldugottabb részein is. A segítségükkel szerzett meteor-adatok is cáfolják, hogy e látogatóink ritkák lennének, de szerencsére általában az óceánba, vagy lakatlan területre hullanak, vagy ezek felett semmisülnek meg. CERN-korszerûsítés magyarokkal Az MVM OVIT Zrt. sikeresen befejezte azt a másfél éves korszerűsítési projektjét, amelynek során a genfi székhelyű CERN részecskefizikai laboratórium 66 kv-os villamos hálózata védelmi és irányítástechnikai rendszerének felújítását végezte el. A CERN által felhasznált (évente 1,3 TWh) energiát egy 400 kv-os, 200 MW beépített teljesítménnyel rendelkező alállomás szolgáltatja a 66 kv-os főelosztó hálózaton keresztül. Az MVM OVIT 2012 augusztusában nemzetközi tárgyaláson nyerte el a korszerűsítésre kiírt pályázatot, amely egy tizenegy mezős, 66 kv-os főelosztó állomás és a hozzá kapcsolódó hét 66/18 kv-os transzforámátorállomásból álló hálózat védelmi és irányítástechnikai rendszerének felújítására vonatkozott. A vállalat szakemberei még itthon végezték a rendszer tervezését, a védelmi és irányítástechnikai vezérlőszekrények gyártását, majd 2013 áprilisától a munka a helyszínen folytatódott, ami 2014 márciusában az alállomás csatlakoztatásával fejeződött be. Rontottak a magyar diákok Redszeres nemzetközi kompetencia méréssel értékelik az országok fiataljainak tanulmányi teljesítményét. A 2013-as mérés szerint szövegértésből, matematikából és természettudományokból is rontottak a magyar diákok, az iskolák 15 évesei az OECD országok átlaga alatt teljesítenek. Pedig ben Magyarország is elérte az OECDországok oktatási átlagteljesítményét. A mostani rosszabb eredmény mögött a tanulásra ösztönző családi háttér hiánya, a színvonalas oktatáshoz való területi hozzáférés helyenkénti alacsony foka is megtalálható, amit az észak-magyarországi, az észak-alföldi és a dél-dunántúli diákok rosszabb eredménye mutat. A felmérés szerint a magyar iskolai szakképzés helyzete olyan súlyos, hogy a szakiskolások átlageredménye e téren az országos átlag alatt van. Ez részben azzal is magyarázható, hogy az utóbbi években csökkentették a közismereti tanórák számát a szakiskolákban. Technika 2014/5 3
6 GAZDASÁG Az elsô negyedév Meglepetésre, az első negyedévben 3,5 százalékkal többet teljesített a magyar gazdaság, mint a tavalyi azonos időszakban. A Központi Statisztikai Hivatal előzetes jelentése szerint a növekedést alapvetően az ipar és az építőipar hozta. A jó eredmény akkor is örvendetes, ha a KSH a szezonítás kiigazításával módosította a tavalyi számokat, így tovább csökkent az amúgy is alacsony növekedési bázis (amivel az idei eredményt összehasonlítják). Nem szabad elfelejteni, hogy tavaly az első három hónapot recesszióban töltötte a gazdaság. Persze más is akadt, ami hozzájárult az eredményes munkához. Szerencsénkre az euró-övezetben az év elejétől felerősödött a konjunktúra, ami a hazai autógyártásunkat is fellendítette, hozzájárulva ahhoz, hogy az ipar mellett más ágazatok is többletet mutassanak fel. De a kegyes időjárás is lendített az építőiparon (a tavalyi első negyedév hóviharokkal telt), de nem alaptalanul lehet feltételezni a választások előtti sietős létesítmény-átadások hatását sem. Mindenesetre az első negyedév mintha feljogosítana arra, hogy a prognózisokban növeljük a várakozásainkat. De sajnos, egy negyedév nem csinál nyarat és az sem valószínű, hogy a jövőben megismétlődik a csillagok ilyen kedvező állása. Csak a konvergencia program A Policy Agenda szerint, ma még nem látni annak biztosítékait, amelyek az első negyedév jó folytatását garantálnák. Mivel nem hirdettek új kormányprogramot, nem tudni, milyen változások történnek a lemaradásunkat okozó eddigi gazdaságpolitikában. Az EU-nak kötelezően benyújtott konvergencia programból sem lehet kikövetkeztetni e lépéseket, csak a lakosságot közelről érintő olyan ügyeket, mint a rezsicsökkentés, a közmunkaprogram és az SZJA csökkentés. A Policy Agenda szerint is a rezsicsökkentés várhatóan nem folytatódik, mivel a konvergencia program 2015-től is nagyjából a évi családi megtakarítást tervezi, az idei 300 milliárd forinttal szemben csak 340 milliárdot. Igen valószínű tehát, hogy felmérték a mostani rezsicsökkentési hullám kedvezőtlen hatását a gazdaság egészére, azt a kockázatot, amivel a közműszolgáltatók túlságos megterhelése jár. A kormány még a választások előtt döntött arról, hogy az idén havi átlagban 200 ezer közmunkást akar foglalkoztatni napi 8 órában, ami bekerült a konvergencia programba is. Ám erre 100 milliárd forinttal több kellene, mint amennyit az idei költségvetésben a közmunkára terveztek. Eddig nem világos, hogy honnan csoportosíthatnák át a hiányzó összeget. Ugyanígy ígéret volt az SZJA lecsökkentése 16-ról 9 százalékra, ami 500 milliárd forint állami bevétel kiesést okozna. Viszont a Bizottságnak azt jeleztük, hogy 2017-ig a jövedelem- és vagyonadók GDP szerinti aránya a mostani 6,9 százalékról csak 6,7 százalékra módosul. Akkor viszont a megnövelt vagyonadóból kellene pótolni a kieső SZJA-t, amit aligha fog vállalni a kormány. Várakoznak a beruházásokkal A kilátásokat negatívan befolyásolhatja az is, hogy a közeli évekre nem látni jelét a fokozódó beruházásoknak, pedig az első negyedévi GDP-növekedést csak a beruházások és a nyomukban felpörgő gazdaság tudná állandósítani. Igaz, hogy az elmúlt hónapokban a gazdaság megugrását az építőiparnak köszönhettük, ám emögött majdnem kizárólag az EU-támogatásokkal végrehajtott állami fejlesztések álltak, ezek a támogatások viszont jövőre kifutnak és csak rá néhány évre, a pályáztatást követően indulhatnak az új EU-s beruházások. Ezt a pauzát is az állami helyett a versenyszférának kellene beruházásokkal kitöltenie, de ehhez, a vállalatoknak, mint ahogy a most hiányzó külföldi termelői beruházásokhoz is nyilvánvalóan bizalomgerjesztőbb feltételekre, a gazdasági keretek nagyobb kiszámíthatóságára lenne szükség. Romló várakozások Intő jel, hogy a GKI-Erste konjuktúra-indexe szerint már májusban az üzleti szférán belül a kereskedelem kivételével minden ágazat várakozása kedvezőtlenebb lett. Az ipari bizalmi index csökkenése elsősorban a termelés romló kilátásait tükrözi. Az első negyedévi jelentős javulása után az építőipar várakozásai is romlottak. Májusban a kereskedelemben legnagyobb mértékben a szolgáltatói bizalmi index esett az előző hónaphoz képest. Leginkább a várható forgalom megítélése romlott. Rosszabbak lettek a foglalkoztatási várakozások, erősödött a lakosság munkanélküliségtől való félelme. Bár az áremelési szándék a szolgáltató cégek kivételével minden ágazatban gyengült, a fogyasztók inflá ciós várakozása kissé erősödött. A magyar gazdaság kilátásainak megítélése minden ágazatban és a lakosság körében is kedvezőtlenebb lett. A lakosság a saját pénzügyi helyzetének következő egy évét rosszabbnak érezte, mint áprilisban. A konjuktúra-index persze nem valóság, hanem csak várakozás, ám nem nélkülözi az üzleti élet szakembereinek és a lakosságnak a tapasztalatait. Komornik Ferenc 4 Technika 2014/5
7 GÉPIPAR DMG MORI innovációs gála a bécsi Intertool kiállításon Kilenc csúcstechnológiájú szerszámgépet mutatott be a DMG MORI a legújabb innovációjú fejlesztéseiből működés közben a május 6 9. között megrendezett bécsi Intertool szakkiállításon, melyek közül hét gépet először tekinthettek meg Ausztriában. Ezek mellett élőben megtekinthette a Magyarországról is szép létszámban kiutazó szakmai közönség a DMG MORI új egységes kezelői felületét, a CELOS-t, ami az ötlettől a késztermékig felgyorsítja a termelési folyamatokat, valamint a vállalat által kidolgozott új formatervet. Az alábbiakban a CELOS mellett a hazánkban is népszerű Econline sorozat legújabb darabját is bemutatjuk. CELOS az ötlettôl a késztermékig A DMG MORI a klasszikus termék-innovációkon túl, fejlesztési tevékenységében egyre nagyobb hangsúlyt fektet az ügyfelek termelési folyamatainak az optimalizálására. Erre a legjobb példát a legutóbbi EMO szakvásáron bemutatott és az összes új gyártású gépnél elérhető CELOS kezelői felület szolgáltatja, ami fordulópontot jelent számos vállalat életében azzal, hogy felgyorsítja az egész termelési folyamatot az ötlettől a késztermékig, lerakva a papírhasználat nélküli világ alapjait. A CELOS App, vagyis az új felület alkalmazásai lehetővé teszik az ügyfelek számára a termelés, a megrendelés, illetve a gép adatainak a teljesen digitális kezelését, dokumentációját és megjelenítését. Ugyanakkor a CELOS kompatibilis a PPS és ERP rendszerekkel, az interneten összekapcsolódik a DMG MORI CTX 450 Econline CAD/CAM alkalmazásokkal és támogatja az alkalmazások révén az innovatív kiegészítéseket. A CELOS első látásra egy érintőképernyős egységes felhasználói felület, ám a valóságban a különböző alkalmazások révén jóval több ennél. A gépkezelő és a gép közötti kölcsönhatáshoz a Status Monitor a kiinduló alkalmazás, amely folyamatra való hivatkozással jeleníti meg a gépellenőrzést, fontos mutatókat szolgáltatva a megmunkálásról. Továbbá speciális ikonok és szöveges üzenetek révén a CELOS tájékoztatja a gépkezelőt az esetleges hibákról, vagy a beavatkozás és karbantartás szükségességéről. A Job Manager megjeleníti az adott megrendelés teljesítéséhez szükséges CN programok, a munkadarab, a szerszám és a rögzítőrendszer adatait. A Job Assistant lehetővé teszi a megmunkáláshoz szükséges összes CN programok és szerszámok, berendezések állapotának a digitális formában való megjelenését, és csak miután figyelmezteti a kezelőt az esetleges hibákra, akkor kezdődhet el a megmunkálás. Pontosság és csúcsminôség találkozása A címben említett jellemzők sikeres randevújára jó példát szolgáltat a DMG és a Mori Seiki első közösen kifejlesztett esztergagépe, a Bécsben is kiállított CTX 450 Ecoline. A kiérlelt szerkezeti egységekkel és összetevőkkel felszerelt 400 mm-es legnagyobb esztergálási átmérőt és ebben a kategóriában kiemelkedő, 65, opcionálisan 75 mm-es rúdáteresztési átmérőt Technika 2014/5 5
8 GÉPIPAR bocsát a felhasználók rendelkezésére, amely paraméterek rugalmas megmunkálást tesznek lehetővé. A munkateret az optimális forgácseltávolításra tervezték, hátoldali forgácskihordóval. A megmunkálási képességeit a gépnek az X-tengelyen 267,5 mmes, a Z-tengelyen pedig 600 mm-es mozgástartomány jellemzi, gyorsmenete pedig az összes tengelyen 30 m/perc. A fölöttébb dinamikus orsóteljesítményt a 370/280 Nm forgónyomaték jelzi, a tokmányátmérő pedig a 250/315 mm-es tartományban helyezkedik el. A CTX állomásos, szervo-revolverrel ellátott VDI meghajtású szerszámtárral rendelkezik, 0,4 másodperces maximális szerszámcserélési idővel. A nagy pontosságot az ellenőrzött hő-stabilitás, a legszélesebb vezetőpálya-méret, a maximális merevség és a közvetlen kódolóval ellátott valódi C-tengely jellemzi. A 3. generációs SLIMline vezérlőtábla 3D-s szimulációval és 15 colos TFT képernyővel felszerelt, a vezérlésválasztékot a Siemens 840D solutionline, a Heidenhain CNC Pilot 620 és a Mori Seiki MAPPS IV rendszere illusztrálja. Az automatikus szegnyereggel rendelkező gépet a munkaterületre való 35 százalékkal nagyobb rálátás, a kis helyigényű, merev és stabil, ergonomikus kialakítás, a jelzőlámpák, valamint a PLANONight CELOS új érintôképernyôs kezelôi felület. energiatakarékos LED technológiával kivitelezett világítás teszi még vonzóbbá. Termelékeny kompakt megmunkáló központ Szintén a DMG és a Mori Seiki első közös fejlesztései között tartják számon a Bécsben is bemutatott MILLTAP 700 Siemens 840D solutionline Operate-tel felszerelt fölöttébb termelékeny, kompakt megmunkáló központot, amely minden gyártási folyamatban rend kívüli teljesítményt produkál. A független fúró-megmunkáló köz pont gyors keréktárával a szerszámcsere 0,9 másodperc alatt elvégezhető és a forgácsolási műveletek közötti időtartam 1,5 másodperc alá csökken, ami felgyorsítja a megmunkálást. A dinamikus gyártást szolgálja a 18 m/s2 fokozott tengelygyorsítás a Z-tengelyen, illetve a 60 m/perc gyorsmenet az összes tengelyen. A 15 vagy 25 szerszámos szerszámtár teljes meghajtását a főorsóba integrálták. A fordulat/ perc sebességű alapkivitelű maximálisan 45 Nm forgatónyomatékú főorsó mellett további fordulat/perces teljesítményű orsók állnak rendelkezésre az orvostechnikai gyártáshoz, valamint egy fordulat/perces sebességű orsó az acél és az alumínium megmunkálását szolgálja. A maximálisan 80 bar belső hűtőfolyadék adagolással rendelkező forgácskihordó csomagok ideálisak a kis furatok, illetve finom üregek előállításánál. A kategóriájában leghatékonyabb energiafelhasználású gép maximálisan 25 kw orsóhajtással, a szárazmegmunkálást szolgáló forgácskáddal, valamint az X/Y/Ztengelyeken a folyamatok maximális megismételhetőségének és a hosszú távú precizitásának a biztosítását szolgáló közvetlen útmérő rendszerrel szerelték fel. Még nagyobb hatékonyság érhető el a MILLTAP 700-al a 4. vagy az 5. tengely beiktatásával, valamint a WH2/WH3 munkadarab kezelő rendszer hadrendbe állításával. A WH2/WH3 rendszer akár kétórás független működést biztosít, és maximálisan rugalmas automatizálási rendszerrel látja el a gépet. Hattengelyes ipari robot alkalmazása lehetséges, amelynek kapacitása elérheti a 7 kilogrammot is. Békés Sándor 6 Technika 2014/5
9 GÉPIPAR Tajvan: szerszámgépipari partner Tajvan ipari, műszaki fejlettségét dicséri, hogy a hazánkkal lebonyolított külkereskedelmi forgalomban az exportunknál tízszer többet vásárolunk tőlük, elsősorban az ITC-, illetve a gép- és műszeripar területéről származó, fejlett technológiájú termékeket. A szigetország a high-tech ipar területén kívül (notbookok, TFT LCD monitorok, számítógépalaplap, ADSL és kábel modemek, memória és LAN-kártyák) jelentős gépipari exportot is lebonyolít. A mai Tajvanban az 1 600, megmunkálógépeket gyártó cégek többsége családi tulajdonban van, ezek jó ideje évi több mint 5 milliárd dollár értékben exportálnak szerszámgépeket. Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Tajvan egy főre jutó GDP-je meghaladja a 16 ezer USD-t, de vásárlóerő paritáson számolva a USD-t. A tajvani magas árfolyamú dollár segíti az export termékek, köztük a szerszámgépek versenyképességét. Ráadásul a családi tulajdon eddig is nagyban elsősegítette a tetemes nyereségek visszaforgatását a fejlesztésbe és a kutatásba. Miközben Európában recesszió volt, 2011-ben az előző évinél 38 százalékkal többet tett ki a szerszámgépipari exportjuk és ben is majd 3 milliárd USD értékben exportáltak szerszámgépeket. Persze ehhez a tajvani kormány támogatása is kellett, meg a szállítások kiterjesztése olyan új piacokra, mint az USA, Olaszország, India, Brazília és természetesen olyan régi célországokba, mint Kína, Japán, Korea és Thaiföld. Magyarország iránt is nagy az érdeklődésük, már csak azért is, mivel a szerszámgépiparuk megalapozásakor már tudtak a fejlett magyar szerszámgépiparról és szívesen bővítenék tovább gépexportjukat hozzánk. A kész gépek mellett kínálják a szerszámgépekhez szükséges alkatrészeket, részegységeket, amelyekből külön a kivitelük eléri az évi 4 milliárd USD-t. Ennek igénybevétele lehetőséget adna arra, hogy Tajvan a jelenlegi 22. helyről előrelépjen Magyaroszág kereskedelmi partnerei sorában. Ezt szolgálják a tajvani ipar képviselőinek rendszeres látogatásai hazánkban és a magyar szakemberek ismerkedése a tajvani iparral. Saját szerszámgépiparunk korlátozottsága miatt Tajvant partnerünknek is tekinthetjük ezen a téren. Technika 2014/5 7
10 GÉPIPAR Csúcsminôségû Horn szerszámrendszerek A tübingeni Paul Horn GmbH által előállított vágóeszközök és szerszámrendszerek egyre inkább a szabvány szerepét töltik be a csúcsminőségű megmunkálás terén, akár esztergálásról vagy marásról legyen is szó. A Horn a csúcsminőségre való szüntelen törekvés jegyében kidolgozott új vágólapkái és szerszámrendszerei átszövik a mikro-esztergálástól kezdve a modulárismarási rendszereken keresztül egészen a horonykialakításig és vágásig az egész megmunkálási palettát. A csúcsminőség, mint egyetemes új szabvány, a vágólapkákra és rendszerekre csakúgy érvényes, mint a Horn által gyártott szerszámtartókra. Swiss Finish helyett u Finish Az S274-es vágólapkák által fémjelzett szerszámrendszert Swiss Finish precíziós kidolgozással állítják elő. A precíziós élezésű vágólapkák rendszerét az óragyártásban szükséges nagyon kis munkadarabok mikro-esztergálásához fejlesztették ki, és a horonyesztergálásnál, beszúrásnál és vágásnál alkalmazzák. A termékfejlesztés főbb állomásait az adott ágazatban ténykedő svájci céggel fejlesztette ki a Horn, a termékek pedig a Swiss Finish nevet kapták. A termék a piaci bevezetését követően jelentős érdeklődést váltott ki, ezért most a Swiss Finish nevet a Horn u Finishre változtatta. A precíziós, u Finish kidolgozású S274-es szerszámrendszer lapkáinak geometriáját speciálisan az óraiparban használt anyagok, az összes rozsdamentes acél, a 20AP, különösen pedig az AC27A, valamint a sárgaréz megmunkálására fejlesztették ki. Olyan új, speciálisan kialakított bevonatot alkalmaztak, ami jelentősen megnöveli a szerszám élettartamát és hatékonynyá teszi a termelést is. A gyakorlati alkalmazások tanúsága szerint a Horn vágószerszámai 15-szörösen megnövelték a termelékenységet más szerszámokhoz képest. Az S274-es szerszámrendszer megemeli a megmunkálás hatékonyságát, jelentős mértékben csökkentve a szerszámcsere és a precíziós gépbeállítás okozta leállások számát. Az első szerszámbeállítást követően még szerszámkorrekció esetén sincs szükség további leállásokra. Az u Finish rendszer stabilan pontos, +/ 0, 0025 mm-es vágási magasságot biztosít, és a felhasználóknak az első szerszámbeállítást követően nem kell a további előkészítéssel és élezéssel, illetve a leállásokkal foglalkozniuk. Speciális u Finish élezésû S274- es vágólapkák nagyon kis méretû munkadarabok megmunkálásához DGV maróeszköz Moduláris DGV marórendszer A Horn új moduláris marórendszere mostantól kiegészült a sarokszerelvények megmunkálására szolgáló DGV homorú negyedkör kialakítású maróeszközzel. A DG rendszernél szabadalmaztatott nagy érintkezési felület és stabil rögzítés optimális merevséget és körkörös pontosságot biztosít a legkülönbözőbb marási műveletekhez, amelyek közül kiemelendő a másolómarás, a sarokrádiuszú horonyvágás, a letöréses marás és számos más speciális marási megmunkálás is. A DG marórendszer hasonlóan sikeresen alkalmazható a nagyolásnál és az idomításnál is. A keményfémből készült marófejet a Horn fejlesztői stabil acélszárral kombinálták, ami csökkenti a keményfém felhasználást és megfelel a fenntartható eszközgazdálkodás követelményeinek is. Számos alkalmazásnál az új marórendszer eredményesen helyettesíti az eddig használt monoblokk keményfém-vágókat, jóval gazdaságosabbá téve a marást. Az új homorú negyed-kör kidolgozású DGV maróeszköz a DG rendszer összes 10-es méretű tartószárához sikerrel rögzíthető. Emellett a 0,2 és 3 mm közötti tartományba eső összes kerekítési szög elérhető egyetlen szerszámtartó használatával. A húzóvágásnál a dőlésszög kis vágóerőt hoz létre és kiváló felület-megmunkálási paramétereket tesz lehetővé. Az AN2P keményfém-bevonat magas termelékenységet garantál, ugyanakkor a DGV-nél alkalmazott négy vágóbetét biztosítja a gyors marás kivitelezését is. Békés Sándor 8 Technika 2014/5
11 Technika 2014/5 9
12 GÉPIPAR Számos konstrukciós lehetôség az igus csapágy-sokféleségével A tribopolimer szakvállalat a Hannoveri Vásáron mutatta be a mozgatott alkalmazásokhoz szolgáló új dry-tech-programját 114 újdonság az idei Hannoveri Vásáron ez az eredménye az igusnál folyó intenzív kutató- és fejlesztô munkának. A tribopolimer szakértô siklócsapágy termékeket valamint alkatrészek egyedi konstruálására lehetôséget nyújtó alapanyagokat mutatott be. A fénypontok egyike: a világon elsô 3D-tribofilamens. Az igus bemutatta a világszerte elsô, 3D-nyomtatókhoz szolgáló tribo-végtelenszálat, melyet speciálisan a mozgatott alkalmazásokhoz fejlesztettek ki. A 3D-nyomtatókhoz szolgáló szokásos végtelenszálakhoz képest ez az anyag akár 50-szer kopásállóbb. (Forrás: igus) Az iglidur A160 alapanyagból készült Tribo-Tape fólia sokféle módon ragasztható és nagy szabadságot nyújt a tribológiailag igénybe vett csúszófelületek konstruálásánál. (Forrás: igus) iglidur kopásállóság 3D-nyomtatáshoz és fóliához A kenésmentes polimer siklócsapágy termékterületről az igus bemutatta a világszerte első, 3D-nyomtatókhoz szolgáló tribovégtelenszálat, melyet speciálisan a mozgatott alkalmazásokhoz fejlesztettek ki. A 3D-nyomtatókhoz szolgáló szokásos végtelenszálakhoz képest ez az anyag akár 50-szer kopásállóbb. Így igus által tesztelt minőségben lehet prototípusokat vagy különleges alkatrészeket kinyomtatni és beépíteni. A végtelenszálat kezdetben a standard méretnek számító 1,75 milliméteres vastagságban szállítja az igus. Az iglidur-alapanyagok egy másik szokatlan formája az új 0,5 milliméter vastag Tribo-Tape fólia, amely iglidur A160-ból készül. Ez sokféle módon ragasztható és így nagy szabadságot nyújt a tribológiailag igénybe vett csúszófelületek konstruálásánál. A fólia kedvező árával, valamint nagy kopásállóságával tűnik ki és emellett FDA-konform is. Az ismert iglidur féltermékek rúdanyagként közel kétszeres számú féleségben azonnal rendelkezésre állnak a legkülönbözőbb alkalmazási lehetőségekhez. Az élelmiszeralkalmasságtól kezdve egészen a víz alatti alkalmazásig itt szinte minden egyes alkalmazáshoz megtalálható a megfelelő alapanyag. De az iglidur siklócsapágy-perselyeknél is megvan az újdonság az iglidur W360-nal: ez az alapanyag tartós üzemelés során tanúsított különösen nagy élettartamra került kifejlesztésre. Kiváló ár/teljesítmény arány mellett, nagy kopásállósága és hőállósága teszi ezt az alapanyagot valódi tartósfutási mindentudóvá. Az egész vonalon kenésmentes A drylin SLW protect működtető egység alkalmas durvább környezetben történő alkalmazásokra. A lineáris asztal orsóját az ellenállóképes drylin W profil védi, melynek révén képes ütéseket vagy leeső alkatrészeket is problémamentesen kiállni. Így biztonságosan mozog el, mind a menetes anya és az orsó, mind a drylin W lineáris megvezetés. Ha ellenben nem a robusztusság, hanem a kis súly a fontos, akkor az AWMR alumínium üreges tengely a megfelelő az RJMP drylin lineáris polimer siklócsapággyal együtt, 12 és 16 milliméteres átmérőben. 2 milliméteres falvastagságával ez a különösen könnyű párosítás alkalmas olyan alkalmazásokhoz, amelyeknél a súly és/vagy a sebesség a lényeg és ahol minden gramm számít. A felület kemény-eloxált és igen jó súrlódási tényezőket biztosít egyidejű korrózióállóság mellett. Ahol a korlátozott hely játszik szerepet, ott az új drylin E radiális beépítőkészlet segít. Itt a lineáris asztal mellé szerelt elektromotort egy ékszíj és egy fogasszíj segítségével csatlakoztatjuk, így a modul 10 Technika 2014/5
13 GÉPIPAR egyedileg beépíthető. A dryspin menetes hajtásoknál is létezik a DST-JFCRM típussal egy peremcsapágy, mely karcsú kiviteli alakjával szűk beépítési terekhez is alkalmas. A peremanya kulcsfelületei, melyek 10-es méretben kaphatók, emellett plusz elfordulás elleni biztosításról gondoskodnak. Kaphatók az összes dryspin meredek emelkedésű menethez, amelyek hasonlóan a többi dryspin menetes orsóhoz kombinálhatók a drylin E orsómotorokkal. Újdonságok az élelmiszerágazatnak xiros polimer golyóscsapágy A xiros kenésmentes műanyag csapágy területén szintén sok újdonság van, melyeknél egy dolog közös: a kenőanyag- és karbantartás-mentesség, valamint a korrózióállóság. Emiatt a xiros polimer csapágyak többek közt különösen jók az élelmiszeripar számára. A xirodur M180-nal egy olyan új, detektálható alapanyag áll rendelkezésre, amely ugyanúgy könnyű és közeg-álló. Egy további újdonság az FDA-konform xiros F180. A szintén könnyen járó golyóscsapágy, emellett antisztatikus és így elektromos vezetőképességével megakadályozza az alkatrészek statikus feltöltődését. Karbantartásmentes fordítógörgőkhöz az igus az eloxált alumínium görgőket is felvette termékprogramjába. Ezek átlátszóra vagy feketére eloxálva max milliméter hosszban kaphatók. A perem-golyóscsapágy alapanyagaként itt a sokoldalú xirodur B180 kerül alkalmazásra. Ezek és még számos további újdonság és programbővítés mellett az összes igus terméket levizsgálják a cég saját négyzetméteres tesztlaborjában, hogy megbízhatóan ki lehessen számítani a termékek élettartamát. Az alábbi videó bepillantást ad az igus kölni siklócsapágy-tesztlaborjába: com/watch?v=p7hxkuhpz8w&fe ature=youtu.be A dryspin meredek emelkedésû menetes orsó sokoldalúan kombinálható, például antibacklash-anyákkal és motorokkal. Az orsók az igusnál raktárról kaphatók és 2,5-szer hosszabb élettartammal rendelkeznek. (Forrás: igus) KAPCSOLAT: igus Hungária Kft. Ipari Park utca Budapest Tel. 1/ Fax 1/ info@igus.hu Technika 2014/5 11
14 GÉPIPAR Trendek az ipari robotikában A Nemzetközi Robottechnikai Szövetség (IFR) adatai szerint 2013-ban a világszerte eladott öszszes ipari robotok száma újra rekordot döntött, és elérte a darabot. Magyarországon is elindult az elmúlt években az ipari robotok alkalmazása, és egyre többen látják úgy, hogy alkalmazásuk a legjobb megoldás a gyártás és termelés növelésére. Mindezt Enrico Krog Iversen, a dán Universal Robots vezérigazgatója jelentette ki a május 16-án Budapesten szervezett szakmai találkozón, amelyen a gyártási folyamatok automatizálása mellett a globális, illetve a közép- és kelet-európai piacoknak a robotikával kapcsolatos jellegzetességeiről is szó esett. Enrico Krog Iversen kijelentette, hogy az ipari robotizálás már világszerte uralkodó trend, amire szükség van a globális verseny és a magas termékminőség iránt támasztott követelmények miatt. Azok a gyártók, akik elkötelezettek a termelékenység növelése és a minőségi termékek gyártása, valamint a termelési költségek csökkentése mellett, vállalatuk méretétől függetlenül, a gyártási műveletek automatizálásában gondolkodnak szögezte le Iversen. Ázsia a növekedés hajtómotorja A robotikai szakértők azt jósolták, hogy a közötti időszakban a világméretekben értékesített ipari robotok száma mintegy hat százalékkal fog emelkedni, és Ember és robot együttmûködése 2016-ban meghaladja a egységet. Iversen szerint ezek az adatok beszédesen bizonyítják a gyártási folyamatok automatizálásának a növekvő népszerűségét. A növekedés igazi hajtóereje Ázsiában keresendő, ugyanis Európa és Amerikai 2011 és 2016 között gyakorlatilag stagnál az ipari robotok értékesítése terén. Az Európában eladott ipari robotok száma egységet tesz ki az említett időszakban, Amerika pedig a 2011-es darabról feltornázza magát, 2016-ban megközelítve az európai értékesítési mutatókat. Az igazi húzóerőt az ipari folyamatok automatizálását szolgáló robotok terén Ázsia jelenti, ahol 2011 és 2014 között évente egységet értékesítettek, de ez a szám 2016-ban az IFR előrejelzései szerint meghaladja majd a százezer ipari robotot. Ígéretes lehetôségek Közép- Európában Az ipari robotika térnyerése Magyarországon is tapasztalható. Az IFR adatai szerint a robotok sűrűsége hazánkban 2012-ben meghaladta a dolgozóra jutó 40 robotot, míg egy évvel korábban ez a szám még 30 alatt volt, ban pedig régiónk országaihoz hasonlóan szinte elenyészőnek volt tekinthető. A világátlag 58, Európa-szerte pedig 80 ipari robot jut az említett dolgozói létszámra. Régiónkból Csehországban 60 robottal a legmagasabb az ipari robotok dolgozóra jutó sűrűsége, de Szlovákia is előttünk jár 50 robottal miközben Lengyelországban csak a magyarországi számnak a felét teszi ki a robotsűrűség. Lendületesen fejlôdô csúcskapacitás Az ipari robotok említett térnyerésére épített az Universal Robots dán robotgyártó cég, amelyet 2005-ben kifejezetten azzal a céllal alapítottak meg, könnyebb, rugalmasabb és környezetbarát robotkart kifejlesztve, forradalmasítsák a korábban nagy, nehézkes és drága robotgépek uralta piacot. A piaci trendeket helyesen mérte fel az Universal Robots, hiszen amióta 2008-ban a piacra dobta a legváltozatosabb iparágak egyhangú és fárasztó folyamatait automatizáló és hatékonyabbá tevő első UR robotkarokat, a termelést minden évben megduplázta, és öt alkalmazottból álló létszámát mára 110-re emelte. Enrico Krog Iversen elmondta, hogy áprilisban a robotgyártó cég megnyitotta új, négyzetméteres központját a dániai Odensében, ami hétszer nagyobb a korábbi telephelynél. A vállalat egyébként 2013-as forgalmát ig egymilliárd dán koronára 133 millió euróra akarja növelni, ami tízszerese a tavalyi értékesítésnek. Idén robot értékesítését tervezik, és között évente meg szeretnék duplázni az eladott gépek számát is. A hatízületű ipari robot a mai trendekhez nem csak alkalmazkodik, hanem trendet is szab kicsi, könnyű, felhasználóbarát kialakításával, és azzal, hogy együttműködő üzemmódban működik, gondoskodva a közelében dolgozó személyzet biztonságáról: ugyanis elég a kart egy alkalmazottnak 15 kg erővel megnyomni, működése automatikusan leáll. Ez pedig vonzóvá teszi a robotot a korlátozott méretű hellyel rendelkező üzemek számára is. Békés Sándor 12 Technika 2014/5
15 GÉPIPAR Technika 2014/5 13
16 GÉPIPAR Alumíniumötvözetek megmunkálása A hétköznapi szóhasználatban gyakran beszélnek alumíniumról, de a valóságban szinte minden ilyen esetben egy olyan ötvözetre utalnak, amelyben az alumínium a fő összetevő, viszont magában foglal más ötvözőelemeket is. Az ötvözetek szintén jelentősen különböznek egymástól, és javítják a mechanikai és esztétikai jellemzőket. Az alumíniumötvözetek ugyan egymástól eltérő jellemzőkkel rendelkeznek, mégis kiválóan alkalmasak a forgácsolásra. Viszonylag kis szilárdságuk és kedvező hőtani tulajdonságaik révén jól forgácsolhatók, de az egyes ötvözetek forgácsolhatósága eltérő lehet. A megmunkálás során a legnagyobb problémákat éppen a forgácsolás okozza, mivel az ötvözet összetételétől és annak keménységétől függ a forgács kialakulása. A forgácsfajták közül megkülönböztethetők a folyó, lemezes, nyírt és elemi forgácsok. Mindez megfelelő szerszámgeometriát igényel annak érdekében, hogy elkerülhetők legyenek a kenődési hajlam miatt a felületi lerakódások és azok az elzáródások, amelyek negatívan befolyásolják a szerszám élettartamát és a munkadarab felületi minőségét a nem megfelelő érdesség miatt. Forgácsolhatósági jellemzôk A mai korszerű, nagysebességű marási műveleteknél az alumíniumötvözetek megmunkálása során jelentős mennyiségű forgács keletkezik. A nehéz forgácsürítés sérüléseket okozhat az anyag mart oldalán, komolyabb esetekben pedig a gépleállással is számolni kell, hogy kézzel távolítsák el a keletkezett forgácsmennyiséget. A leállás pedig tekintélyes gazdasági károkat okozhat. Mindezek figyelembe vételével a közelmúltban speciális, szakaszos geometriájú angolul chip slitting vágó-éleket alakítottak ki. Így a betétkések vágórészét kis szegmensekre osztották a kisebb méretű, könnyen üríthető forgács kialakításáért. Kiemelendő, hogy az alacsonyabb szilíciumtartalmú ötvözetek kis csúcs- és él-lekerekítésű szerszámmal beleértve az acélból készült szerszámokat is jó forgácsoló sebesség mellett megmunkálhatók. Az előnyök nem vonatkoznak az alak-deformációra, ugyanis a megmunkált felületminőség a kenődési hajlam miatt nem megfelelő érdességű. Amikor az alumíniumötvözetben a szilíciumtartalom meghaladja az öt százalékot, az ötvözet koptatónak minősíthető, ezért keményfémből készült, bevonattal ellátott kiváló kopás-állóságú betétkések alkalmazása javasolt, amelyekkel nagy megmunkálási sebesség kivitelezhető még a nehéz ötvözetek esetében is. Belsôhûtésû vágóbetét és nagyteljesítményû gép Mély lyukak fúrásánál, amelyek átmérője mm, a szerszám hajlamos arra, hogy eltérítse az anyag molekuláris szerkezete. A vágó-élek csúcsának a geometriáját általában a könnyű forgácsürítésre optimalizálják, és egyre elterjedtebb a nagynyomáson befecskendezett belső hűtő-kenő folyadék alkalmazása a hűtőcsatornával ellátott vágószerszámoknál. Még az alumínium szerszámok is érzékenyek azokra a rezgésekre, amelyeket a megnövelt fordulatszámon működő orsó és a gyors megmunkálás okoz, így ezek a tényezők a vágási folyamat instabilitásához vezethetnek. Ezek eredményeként problémák keletkezhetnek a felületkezelésnél, és szerszámtöréssel is számolni kell. Az alumíniumötvözetek nagyteljesítményű megmunkálásához gyors és erőteljes gépekre van szükség a gyártási idő csökkentéséért. A megmunkálásnál alkalmazott gépnek merevnek kell lennie az orsó magas fordulatszámon való működéséhez és a kiváló felületkezeléshez. További lényeges paraméterek A sorjázási, tisztítási, mosási és dörzsölési műveletek erőteljes hatást gyakorolnak az anyag korrózióállóságára, és koptathatják a munkadarab felületét is. Nem tanácsos ezért egyéb anyagok tisztításánál vagy dörzsölésénél alkalmazott szerszámoknak az alumíniumötvözeteknél hasonló munkálatokra történő bevetése, csak erre a célra elkülönített szerszámok felhasználása célravezető. Végül még a nagy vágósebességre való törekvés közepette sem árt figyelembe venni, hogy a vágószerszámnak kompatibilisnek kell lennie az anyaggeometriával és az az alkalmazott szerszámgép típusával. Általában a m/perces sebesség mellett érvényesíthetők egyszerre a gazdaságos termelés és az optimális felületkezelés követelményei. Békés Sándor 14 Technika 2014/5
17 Technika 2014/5 15
18 ANYAGVIZSGÁLAT Saját fejlesztésû anyagvizsgálati berendezés a megújulók kutatásában Az MTA TTK Anyag- és Környezetkémiai Intézetének Megújuló Energia Kutatócsoportjában a nagyáteresztô kísérleti technika alkalmazása több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. A vizsgálatokhoz használt berendezésünk az elmúlt néhány évben végzett átfogó fejlesztésnek köszönhetôen teljesen megújult, átalakult. A készülékkel párhuzamosan egyszerre 16 különbözô szilárd minta gázokkal történô reakcióját, illetve kezelését valósíthatjuk meg. A gép széles hômérséklettartományon mûködôképes és igen mérgezô anyagokkal történô munka során is biztonságosan alkalmazható. Készülékünk rendszeresen üzemben van, jelenleg is több projektben használjuk. Bevezetô A címben említett eszköz bemutatása előtt fontos tisztáznunk a katalizátor fogalmát. Amikor az ember meghallja ezt a szót, először az autók kipufogógázainak tisztítása jut az eszébe, azonban itt egy jóval tágabb fogalomról beszélünk. Definíció szerint katalizátor minden olyan anyag, amely elősegíti egy reakció lejátszódását úgy, hogy közben ő maga nem változik; nem A sokcsatornás berendezés fogy a rendszerből. A vegyiparban a különböző folyamatok nagy részénél használnak valamilyen katalizátort. Katalízis a különféle kémiai folyamatok katalizátorokkal történő segítése. Ahhoz, hogy lássuk, miért kell, hogy a készülékünk 16 csatornás legyen, ismernünk kell a nagyáteresztő kísérleti technika fogalmát is. A módszer lényege a sokféle minta párhuzamos vizsgálata, kis bemért tömegekkel. Az eljárással a keletkező termékek minőségi és mennyiségi elemzése egyaránt megvalósítható. Lényegében egy gyorsszűrő tesztelésről van szó, amelyben nagyszámú, sokkomponensű, különböző összetételű mintából kevés méréssel meghatározható az összetevők optimális aránya. Felépítés, mûködési elv A berendezésünk alapvetően szilárd minták gázokkal való kölcsönhatásának vizsgálatára alkalmas. A mintáink általában különböző gáz fázisú reakciókhoz kifejlesztett katalizátorok. A bevezetett gázok áramlási sebességét elektromos szabályzó szelepekkel (5850S BROOKS INSTRUMENTS B. V.) állítjuk be. Folyadék betáplálásra is lehetőség van, ami fecskendőpumpa (NE-4000 New Era Pump Systems, Inc.) segítségével egy fűtött injektoron keresztül történik. Az előfűtés biztosítja, hogy a betáplált folyadék gáz halmazállapotban jusson a gázelosztóba, illetve onnan a reaktorokba. A reaktorok 30 cm hosszú kvarcüveg csövek, amelyeknek a közepén egy rövidebb, megnövelt átmérőjű szakasz, egy ún. has található (a kétjelű pipettához hasonló), alsó részén egy üvegszűrővel. Erre a szűrőre van rárétegezve a mintánk. A reaktorokból 16 db van, kör elrendezésben, amely egyenletes áramlást és jó szerelhetőséget biztosít. A készülék egyik legfontosabb eleme a 16 állású szelep (EMT3CSF16MWE VICI Valco Instruments), amely mindig csak egy reaktorból engedi, hogy a végtermékek a detektorra jussanak, a maradék 15 reaktor terméke pedig az elszívóba távozik. A készülék egy adott reaktornál a beállított üzemmódtól függően meghatározott számú mérési pontot vesz fel, azután vált a következő csatornára. A mérések során a készülék üzemelhet állandó hőmérsékleten, illetve hőmérsékletprogramozott mérések is végrehajthatók. A keletkező, gáz halmazállapotban távozó termékeket tömegspektrométerrel (Prisma QMS200 Pfeiffer Vacuum Technology) detektáljuk. Az adatrögzítést és a szelep mozgatását egy Linux alapú szoftver vezérli (Xmea for Linux - Meditor Kft.). Inert berendezés A készülék első változatában a reaktorok kisméretű saválló acél patronok voltak, mikronnyi lyukméretű szűrővel az aljukon, 4x4-es el- 16 Technika 2014/5
19 ANYAGVIZSGÁLAT rendezésben. A továbbiakban felmerült igények miatt egyre inkább fontossá vált az, hogy inert reaktorokat alkalmazzunk. A régi patronok helyett kvarcüveg reaktorokat (D 12mm, L 300mm BME Üvegtechnika) gyártattunk, megnövelt térfogattal. A reaktorok megváltozott mérete és elrendezése miatt új fűtési rendszert kellett kialakítani és gyakorlatilag az egész készüléket újra kellett tervezni. A berendezés új, mostani formáját szinte teljes egészében saját magam terveztem és állítottam össze. Széles hômérséklettartomány A berendezés új fűtési rendszere két zónából áll. A kemence rész 200 C-ig fűthető. Ebben található a hőszigetelt reakciózóna, amelyben akár 800 C-on is tudunk különböző folyamatokat vizsgálni. A reakciózóna programozható; a lassú, akár 0,5 C/perc felfűtési sebességet is stabilan tartani tudja. A fűtési rendszert a tervek és igények alapján a KALÓRIA Hőtechnikai Kft. gyártotta le (KD9 szabályozó egység). Változatos felhasználási lehetôségek Többcélú berendezésre volt szükségünk, mivel kutatócsoportunk az alapkutatás mellett számos ipari megbízásban is részt vesz. Az etanol reformálás volt a megújuló energiaforrások felhasználásával kapcsolatos eddigi legnagyobb projektünk a készülékkel, amely során sikerült jól működő nemesfémmentes katalizátort kifejlesztenünk. A berendezéssel sok más folyamatot is vizsgáltunk, mint pl. a propán oxidációt, CO oxidációt, vagy az akril-aldehid oxidációt. Ezen kívül a készüléket minták előkezeléséhez is használtuk olyan folyamatoknál, ahol magát a mérést más műszerrel végezzük. Ezek közül a tüzelőanyagcellák anódkatalizátorainak inert előkezelését, illetve különböző minták nitridálását emelném ki. Elsô a biztonság! Az akril-aldehid oxidáció és az ammóniaáramban történő nitridálás kivitelezéséhez szükséges volt egy elszívó rendszer kiépítése, amely teljesen a berendezés igényeihez igazodik. Az említett folyamatoknál igen agresszív és mérgező anyagokat használunk, amelyek nem kerülhetnek a labor légterébe. Lényegében egy jól záródó, több ponton nyitható mobil elszívófülkét alakítottam ki a készülék körül, amelyből semmilyen mérgező anyag nem jut ki. A megfelelő pontokon elhelyezett, különböző kialakítású zárható szerelőnyílások segítségével a reaktorrendszer szelepei, kapcsolói az elszívófülke burkolatának megbontása nélkül is jól hozzáférhetőek, biztonságosan üzemeltethetők. Szijjártó Gábor Pál MTA TTK AKI Megújuló Energia Kutatócsoport szijjarto.gabor@ttk.mta.hu A gázelosztó Gázbevezetés a reaktorokba Technika 2014/5 17
Számos konstrukciós lehetőség az igus csapágy-sokféleségével
oldal 1./ 5 Számos konstrukciós lehetőség az igus csapágy-sokféleségével A tribopolimer szakvállalat a Hannoveri Vásáron mutatta be a mozgatott alkalmazásokhoz szolgáló új dry-tech-programját 114 újdonság
- Fanuc 0i TF - Színes TFT monitor - USB Interface és Ethernet - ManualGuide i 3Ds-szimulációval. [Vezérlés]
[ E[M]CONOMY ] jelentése: Több érték a pénzéért. EMCOTURN E65 Univerzális megmunkáló központ rúd- és tárcsa anyagok komplett esztergálási megmunkálásához EMCOTURN E65 [ÚJ] - Fanuc 0i TF - Színes TFT monitor
E[M]CONOMY: jelentése: A stabilitás és dinamika tökéletes összjátéka. LINEARMILL 600. Nagy teljesítményű 5-tengelyes megmunkáló központ
[ E[M]CONOMY: ] jelentése: A stabilitás és dinamika tökéletes összjátéka. LINEARMILL 600 Nagy teljesítményű 5-tengelyes megmunkáló központ Linearmill 600 [Szerszámtár] - 40 szerszámhely - A tár feltöltése
[ ] Kimagasló teljesítmény sorozatgyártáshoz. HYPERTURN 45. E[M]CONOMY jelentése:
[ ] E[M]CONOMY jelentése: Kimagasló teljesítmény sorozatgyártáshoz. HYPERTURN 45 Nagyteljesítményű forgácsoló központ komplett esztergálási megmunkálásokhoz HYPERTURN 45 [Y-tengely] [Felső szerszám rendszer]
Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012
Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2012 Budapest, 2011. november Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely, amely elsősorban alkalmazott közgazdasági kutatásokat folytat.
E[M]CONOMY. jelentése: Minden igényt kielégítő tökéletes megoldások marásra. www.emco-world.com
[ E[M]CONOMY ] jelentése: Minden igényt kielégítő tökéletes megoldások marásra. www.emco-world.com Együttműködések megteremtése és kihasználása. Emco csoport. Az EMCO-csoport a szerszámgépgyártó szektor
TÁJOLÓ. Információk, aktualitások a magyarországi befektetői környezetről. 2015. IV. negyedév
TÁJOLÓ 2013 2014 2015 Információk, aktualitások a magyarországi befektetői környezetről 2015. IV. negyedév 1 TARTALOM 1. Gazdasági növekedés 7 2. A konjunktúramutatók alakulása 10 3. Államadósság, költségvetés
AUTÓIPAR. 56. évfolyam, 2013. 9. szám 700 Ft
AUTÓIPAR 56. évfolyam, 2013. 9. szám 700 Ft Technika 2013/9 1 KRÓNIKA www.technikamagazin.hu Megjelenik havonta Főszerkesztő: dr. Wellek Margit e-mail: mwellek@muszakiszemle.hu Főmunkatárs: Békés Sándor
Helyzetkép 2012. május - június
Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának
That s ] Oktatás a gyártás közben. ConCepT Turn 460. CNC oktatás ipari teljesítménnyel
[ That s ] E[M]CONOMy: Oktatás a gyártás közben. ConCepT Turn 460 CNC oktatás ipari teljesítménnyel Concept TURN 460 Az újratervezésnek köszönhetően a Concept Turn 460 hidraulikus működtetésű, programozható
Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről
Jelentés az ipar 2012. évi teljesítményéről Központi Statisztikai Hivatal 2013. július Tartalom 1. Az ipar helye a nemzetgazdaságban és a nemzetközi gazdasági környezetben...2 2. Az ipar szervezeti keretei...5
That s E[M]CONOMY: Képzés munka közben. CONCEPT MILL 450. Ipari szintű CNC-oktatás
[ That s ] E[M]CONOMY: Képzés munka közben. CONCEPT MILL 450 Ipari szintű CNC-oktatás Concept MILL 450 Forgácsolás kompromisszumok nélkül. A Concept MILL 450 egy teljes értékű termelő gép CNC-marás oktatásához:
FlyMarker mini akkumulátoros működésű kézi jelölőrendszer
FlyMarker mini akkumulátoros működésű kézi jelölőrendszer FlyMarker mini akkumulátoros működésű kézi jelölőrendszer A FlyMarker mini már a negyedik generációja a bevált akkumulátoros működésű pontütéses
MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA
MAGYARORSZÁG KORMÁNYA MAGYARORSZÁG 2016. ÉVI NEMZETI REFORM PROGRAMJA 2016. április TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 2 I. Bevezető... 3 II. Középtávú makrogazdasági kitekintés... 4 II.1. A makrogazdasági
MAGYARORSZÁG AKTUALIZÁLT KONVERGENCIA PROGRAMJA 2007-2011
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA MAGYARORSZÁG AKTUALIZÁLT KONVERGENCIA PROGRAMJA 2007-2011 Budapest, 2007. november Tartalom 1. Makrogazdasági célok és prognózis... 2 1.1. Külső feltételek... 2 1.2. Ciklikus
PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE
PEST MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE 2013. ÉVI 7/3. SZÁM A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALOS LAPJA 2013. december 10. PEST MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ JAVASLATTEVŐ FÁZIS II. kötet 2. melléklet a Pest
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója 2012. május
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyilvánosan Működő Részvénytársaság időközi vezetőségi beszámolója 2012. május 1 I. A pénzügyi év első négy hónapjában bekövetkezett jelentősebb események és tranzakciók,
Helyzetkép 2013. november - december
Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési
Nógrád megye bemutatása
Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének
MŰANYAGOK FELDOLGOZÁSA
MŰANYAGOK FELDOLGOZÁSA Nagyméretű és nagy teljesítményű villamos fröccsgépek A villamos hajtású fröccsöntő gépeket korábban hatékony energiafelhasználásuk és a hidraulikus gépeknél precízebb munkájuk miatt
2013/2301 - Uniós pályázati lehetőség
2013/2301 - Uniós pályázati lehetőség Új pályázatot hirdetett meg az Európai Unió: a kiírást elsősorban az iparpolitikai innovációban érdekelteknek és érintetteknek érdemes böngészniük. Az iparpolitikai
Baranya megyei szakképzésfejlesztési. stratégia. Mellékletek, 2015. IV. Melléklet: A stratégia külső illeszkedési pontjai. 1. v. 2015. 06. 03.
1 Baranya megyei szakképzésfejlesztési stratégia Mellékletek, 2015. IV. Melléklet: A stratégia külső illeszkedési pontjai 1. v. 2015. 06. 03. 2 Tartalom 1. A képzés trendvonalai... 3 1.1 Európai trendek...3
Helyzetkép 2013. július - augusztus
Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó
JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 2008. MÁJUS
JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 8. MÁJUS Jelentés az infláció alakulásáról 8. május Kiadja: Magyar Nemzeti Bank Felelõs kiadó: Iglódi-Csató Judit 18 Budapest, Szabadság tér 8 9. www.mnb.hu ISSN 119-9
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM
NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM TÁMOGATÁSI FORRÁSOK A GAZDASÁGFEJLESZTÉSI ÉS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAMBAN (GINOP) Gedei Gábor projektmenedzser Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős Helyettes
JINN FA JCL 52/52A-60/60A CNC ESZTERGAGÉP KEZELÉSI ÚTMUTATÓ
JINN FA JCL 52/52A-60/60A CNC ESZTERGAGÉP KEZELÉSI ÚTMUTATÓ Kiadás dátuma: 2009-04-06 1 / 33 NCT Kft. TARTALOMJEGYZÉK 1. FEJEZET: BEVEZETÉS, BIZTONSÁGI ÓVINTÉZKEDÉSEK...3 1.1. ELŐSZÓ A FELHASZNÁLÓHOZ...3
Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930
Zalaegerszegi Intézet 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a, Pf. 67. Telefonközpont: (06-92) 509-900 Fax: (06-92) 509-930 FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK (felhasználási engedély) Ez a dokumentum a Budapesti Gazdasági
BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK
BIZONYTALAN NÖVEKEDÉSI KILÁTÁSOK, TOVÁBBRA IS JELENTŐS NEMZETKÖZI ÉS HAZAI KOCKÁZATOK MFB Makrogazdasági Elemzések XXIV. Lezárva: 2009. december 7. MFB Zrt. Készítette: Prof. Gál Péter, az MFB Zrt. vezető
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA NYUGAT-DUNÁNTÚL MUNKAERŐ-PIACI HELYZETE Győr 2006 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2006 ISBN-10: 963-235-050-2 ISBN-13: 978-963-235-050-9
Mezőgazdaság és agrár- élelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02
Mezőgazdaság és agrárélelmiszeripar Lengyelországban 2015-12-16 18:47:02 2 A teljes mezőgazdasági termelés Lengyelországban 2011-ben 1,1%-kal, ezen belül a növénytermesztés 3,8%-kal nőtt. Csökkent az állattenyésztés
GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA-
GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2009. JANUÁR-JÚNIUS KÉSZÍTETTE: MILEI OLGA BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban
TENGELYCSONK MEGMUNKÁLÓ CELLA
TENGELYCSONK MEGMUNKÁLÓ CELLA Egy tengelycsonk gyártócella az alábbi f egységekb l épül fel: - 2 db SLT6300/1000MC (B102) típusú CNC-esztergagép - 1 db HNS gyártmányú mér gép (Megrendel beszállítja) -
Nemzetközi összehasonlítás
6 / 1. oldal Nemzetközi összehasonlítás Augusztusban drasztikusan csökkentek a feltörekvő piacok részvényárfolyamai A globális gazdasági gyengülés, az USA-ban és Európában kialakult recessziós félelmek,
Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2
Statisztikai tájékoztató Komárom-Esztergom megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5
Egy főre jutó GDP (%), országos átlag = 100. Forrás: KSH. Egy főre jutó GDP (%) a Dél-Alföldön, országos átlag = 100
gh Gazdasági Havi Tájékoztató 2013. október A GVI legújabb kutatása a területi egyenlőtlenségek társadalmi és gazdasági metszeteit vizsgálja. A rendszerváltás óta zajló társadalmi és gazdasági folyamatok
JEGYZŐ KÖNYV az EOQ MNB Közgyű lésérő l
KÖZHASZNÚ TÁRSADALMI SZERVEZET Alapítva: 1972 http://eoq.hu 1026 Budapest, Nagyajtai utca 2/b. 1530 Budapest, Pf. 21 2128803, 2251250 Fax: 2127638 E-mail: info@eoq.hu JEGYZŐ KÖNYV az EOQ MNB Közgyű lésérő
A tér kitüntetett pozíciói a következőek: Előadó: Dr. Péli László, adjunktus
Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet Regionális gazdasági növekedési elméletek, Centrum-periféria viszonyrendszer TERÜLETI EGYENLŐTLENSÉGEK
5.2 Rugalmas gyártórendszerek alrendszerei. a) A megmunkáló alrendszer és elemei. Megmunkáló alrendszer. Megmunkáló központ
Megmunkáló alrendszer 5.2 Rugalmas gyártórendszerek alrendszerei a munkadarabokon a technológiai műveletek elvégzése gyártóberendezések készülékek szerszámok mérőeszközök Anyagmozgatási alrendszer a munkadarabok
BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL*
JELENTÉS BESZÁMOLÓ A TÁRSADALOM ÉS A GAZDASÁG FŐBB FOLYAMATAIRÓL* A Központi Statisztikai Hivatal, a statisztikai törvénynek megfelelően, évente átfogó elemzést készít a társadalmi és gazdasági folyamatokról
GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS
MILEI OLGA GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2012. JANUÁR-SZEPTEMBER FAIPARI BÚTORIPARI ERDÉSZETI ÁGAZATI PÁRBESZÉD BIZOTTSÁG RÉSZÉRE BUDAPEST, 2012. DECEMBER GAZDASÁGELEMZÉS
Talán javulóban a hangulat idehaza
2013-07-02 MAGEOSZ Hírek 1./6 Talán javulóban a hangulat idehaza Egy év után először kúszott a pozitív tartományt jelentő 50 százalék fölé a beszerzési menedzser index (BMI), amelynek júniusi szezonálisan
VWeidmüller megoldások és szolgáltatások. Tartalom. Weidmüller megoldások és szolgáltatások
Weidmüller megoldások és szolgáltatások Vevőre szabott szolgáltatások: jó tanácsok, legjobb megoldások V.2 Digitális támogatás: RailDesigner, termék kiválasztási segédlet elosztóházakhoz, online termékkatalógus,
I. A KOREAI KÖZTÁRSASÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE
KOREAI KÖZTÁRSASÁG I. A KOREAI KÖZTÁRSASÁG TÁRSADALMI-GAZDASÁGI HELYZETE 1. Általános információk Hivatalos megnevezés Államforma Főváros Koreai Köztársaság Elnöki köztársaság Szöul Terület 94 480 km 2
ICEG EURÓPAI KÖZPONT. Konvergencia a csatlakozó államokban
ICEG EURÓPAI KÖZPONT Konvergencia a csatlakozó államokban I. A felzárkózás három dimenziója Az Európai Unió bővítése és a csatlakozó államok sikeres integrációja az Euró-zónába megkívánja, hogy ezen gazdaságok
KONFORT 700R SOROZAT
KONFORT 700R SOROZAT ÚJ KÖVETELMÉNYEK ÚJ MEGOLDÁSOK 2011. január 1-től az EU szabályozásnak megfelelően az összes új típusú, jóváhagyott járműnek R1234yf hűtőközeget kell használnia a klímarendszerekben.
(11) Lajstromszám: E 006 202 (13) T2 EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA
!HU000006202T2! (19) HU (11) Lajstromszám: E 006 202 (13) T2 MAGYAR KÖZTÁRSASÁG Magyar Szabadalmi Hivatal EURÓPAI SZABADALOM SZÖVEGÉNEK FORDÍTÁSA (21) Magyar ügyszám: E 03 764089 (22) A bejelentés napja:
MAGYAR TERMÉK NAGYDÍJ
A Magyar Termék Nagydíj Pályázati Rendszer 2012. évi Pályázati Felhívása és Eljárásrendje Az INDUSTORG VÉDJEGYIRODA Minôségügyi Kft., a Magyar Export- Import Bank Zrt., a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.,
Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014.
Fejér megye szakképzés-fejlesztési koncepciója 2013-2020 Felülvizsgálat Összeállította: Fejér Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság 2014. 2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék... 3 1. Bevezető... 10 2. Módszertan...
S z a k é r t e l e m a l i n e á r i s t e c h n o l ó g i á b a n A M 3 L
A M 3 L A M 3 L : B E L É P É S Az új AM3L egység révén a Sodick új fejezetet nyitott a tömbös szikraforgácsológépek gyártása terén. Az AM3L alapfelszereltsége csúcs-dinamikájú lineáris meghajtást, az
Világpremier: Alfa Romeo 4C Launch Edition
Világpremier: Alfa Romeo 4C Launch Edition Az exkluzív Launch Edition a Genfi Autószalonon mutatkozik be. A modell sorszámozott kivitelben, korlátozott példányszámban kerül forgalomba: 400 darab Európába,
A HÁROM SZEKTOR EGYÜTTMŰKÖDÉSI JELLEMZŐI 1. Bevezető
A HÁROM SZEKTOR EGYÜTTMŰKÖDÉSI JELLEMZŐI 1. Bevezető A regionális szintű kezdeményezéseknél elsődlegesen a három szektor az önkormányzati, a vállalkozói és a civil szféra kölcsönös egymásra utaltsága teremti
Helyzetkép 2015. december 2016. január
Helyzetkép 2015. december 2016. január Gazdasági növekedés A világgazdaság tavalyi helyzetére a regionális konfliktusok éleződése elkerülhetetlenül hatással volt, főképp ezért, és egyéb gazdasági tényezők
Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára
Az EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság gyorsjelentése a Budapesti Értéktőzsde számára 2006. október 1. 2006. december 31. első negyedév (nem auditált mérlegadatok alapján) Az EGIS Nyrt.
KFI TÜKÖR 1. Az IKT szektor helyzete
KFI TÜKÖR 1. Az IKT szektor helyzete 2012 KFI tükör 1. Az IKT szektor helyzete Budapest, 2012 A kiadvány a Nemzeti Innovációs Hivatal KFI Obszervatórium Fôosztályának gondozásában készült. Készítették:
AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON
MÉRTÉK MÉDIAELEMZŐ MŰHELY AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZABADSÁG- KÉPE -BEN MAGYARORSZÁGON MÉRTÉK FÜZETEK. 1 MÉRTÉK FÜZETEK 7. szám 2016. március Szerző: Timár János AZ ÚJSÁGÍRÓK SAJTÓSZA- BADSÁG-KÉPE 2015-BEN MAGYARORSZÁGON
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE ERŐFORRÁS FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2015 STRATÉGIAI TANULMÁNY SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI FEJLESZTÉSI CÉLJAINAK ÖSSZEHANGOLÁSÁRA (TÁMOP-7.2.1-11/K-2015) SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG
JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november
JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1998. november Készítette: a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági és kutatási fõosztálya Kiadja: a Magyar Nemzeti Bank Titkársága 1850 Budapest, V., Szabadság tér 8 9. Kiadásért
JELENTÉS. az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről. 0907 J/9364 2009. április. Dr. Kovács Árpád elnök
JELENTÉS az Állami Számvevőszék 2008. évi tevékenységéről 0907 J/9364 2009. április Dr. Kovács Árpád elnök ISSN 1789-8773 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS 3 ÖSSZEGZÉS 4 1. AZ ÁSZ 2008. ÉVI FELADATAI 7 1.1. Az
TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu
www.nct.hu Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 TB-25 tip.,
52 523 03 0000 00 00 Mechatronikai műszerész Mechatronikai műszerész
A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42
2014. július Jelentés az építőipar 2013. évi teljesítményéről Tartalom STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés (Az építőipar helye a nemzetközi gazdasági
NAGYKÁTA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA
NAGYKÁTA INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA Készült akmop-6.2.1/k-13-2014-0002 Közép-Magyarországi Operatív Program Fenntartható településfejlesztés a kis- és középvárosokban Integrált Településfejlesztési
A kamara ahol a gazdaság terem. Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről
A kamara ahol a gazdaság terem Beszámoló a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 2013. évi tevékenységéről 1 Bevezetés Jelen beszámoló elkészítésének célja a kamarai küldöttek tájékoztatása a szervezet
A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012
A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 212 Központi Statisztikai Hivatal 213. július Tartalom 1. Az élelmiszergazdaság nemzetgazdasági súlya és külkereskedelme...2 1.1. Makrogazdasági jellemzők...2
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program A természettudományos oktatás módszertanának és eszközrendszerének megújítása a közoktatásban (Öveges Program) c. pályázati felhívásához Kódszám:
STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42
2014. július A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 Tartalom VI. évfolyam 42. szám Összefoglalás...2 1. Nemzetközi kitekintés...3 2. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar
A Ratipur Kft. poliuretán-feldolgozással foglalkozik. Hogyan került kapcsolatba ezzel az anyaggal?
Ígéretes jövő A Ratipur Kft. poliuretán-feldolgozással foglalkozik. Hogyan került kapcsolatba ezzel az anyaggal? Rajnai Attila: Szinte véletlenül történt, amikor a poliuretánnal megismerkedtem. Egy Opel
Fenntarthatósági Jelentés
2004 M V M T Á R S A S Á G C S O P O R T Fenntarthatósági Jelentés CSOPORT CSOPORT FENNTARTHATÓSÁGI JELENTÉS 2 0 0 4 Az MVM Csoport Fenntarthatósági Jelentése 2004 Tartalom Köszöntõ A társaságcsoport A
TERMÉKISMERTETŐ. NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: nct@nct.hu
Tárgy: NCT KFT. 1148 BUDAPEST, FOGARASI ÚT 7. ADÓSZÁM: 12158791-2-42, CÉGJEGYZÉKSZÁM: 01-09-560655, EU. ADÓSZÁM: HU 121 58 791, TEL +36 1 46 76 300, FAX +36 1 46 76 309 TNL-100AL, -120AL és -130A CNC esztergagépek
Az Ön partnere: Kaba Elzett Zrt. 1550 Budapest, Pf.: 198 Tel: +36 1 350 1011 Fax: +36 1 329 0692 E-mail: info.hu@kaba.com
Az Ön partnere: Kaba Elzett Zrt. 1550 Budapest, Pf.: 198 Tel: +36 1 350 1011 Fax: +36 1 329 0692 E-mail: info.hu@kaba.com Mintabolt 1044 Budapest, Óradna u. 3/b Tel: +36 1 320 8018 www.kaba-elzett.hu Az
A GDP volumenének negyedévenkénti alakulása (előző év hasonló időszaka=100)
I. A KORMÁNY GAZDASÁGPOLITIKÁJÁNAK FŐ VONÁSAI A 2008. ÉVBEN 2008-ban miközben az államháztartás ESA hiánya a 2007. évi jelentős csökkenés után, a kijelölt célnak megfelelő mértékben tovább zsugorodott
LAKÁSVISZONYOK, 1999 2003
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL LAKÁSVISZONYOK, 1999 2003 (ELŐZETES ADATOK) BUDAPEST, 2004 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL, 2004 Készült a Központi Statisztikai Hivatal Társadalomstatisztikai főosztályának
TÁMOP 4. 2. 1 Projekt. Javaslat Regionális Technológiatranszfer Hálózat Működési Rendszerére
TÁMOP 4. 2. 1 Projekt Javaslat Regionális Technológiatranszfer Hálózat Működési Rendszerére Innotét Kft. 3519 Miskolc, Hattyú út 12 2009. december 20. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezető...1 2. Az innovációt segítő
Földgázvezetékek elzárószerelvényeinek távműködtetése és távellenőrzése
JELLEGZETES ÜZEMFENNTARTÁSI OBJEKTUMOK ÉS SZAKTERÜLETEK 3.09 3.14 5.03 Földgázvezetékek elzárószerelvényeinek távműködtetése és távellenőrzése Tárgyszavak: információtechnológia; földgáz; távvezeték; távműködtetés;
KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN
KUTATÁS KÖZBEN Gábor Kálmán KOLLÉGISTÁK A FELSŐOKTATÁSBAN HIGHER EDUCATION STUDENTS IN DORMITORIES No. 272 ESEARCH RESEARCH A Felsőoktatási Kutatóintézet a magyar oktatásügy átfogó problémáinak tudományos
A biztosítási piac alakulása 2007-ben
WWW.UNIONBIZTOSITO.HU A háttér DR. GÜNTER GEYER, A FELÜGYELÔBIZOTTSÁG ELNÖKÉNEK ELÔSZAVA A közép-kelet-európai régió továbbra is rendkívül nagy fejlôdési lehetôséget kínál számunkra. 2. OLDAL Vélemény
890,- 329,- 1.350,- 1.449,- Kegészítők fúrókhoz. BF 16 Vario - Kis méretű, kedvező árfekvésű fúró-maró gép az igényes modellépítők részére
Kegészítők fúrókhoz Fémmegmunkálás ipari és kereskedelmi célra mill BF 16 Vario - Kis méretű, kedvező árfekvésű fúró-maró gép az igényes modellépítők részére Sokoldalú alkalmazási lehetőség Minden vezeték
56. évfolyam, 2013. 7. szám 700 Ft
56. évfolyam, 2013. 7. szám 700 Ft Technika 2013/7 1 KRÓNIKA Krónika Ismét Szabó Attila a fizikai diákolimpia gyôztese 3 www.technikamagazin.hu Megjelenik havonta Főszerkesztő: dr. Wellek Margit e-mail:
Baranya megyei szakképzésfejlesztési. stratégia. Mellékletek, 2015. I. Melléklet: A gazdasági, munkaerő-piaci és demográfiai helyzet
1 Baranya megyei szakképzésfejlesztési stratégia Mellékletek, 2015. I. Melléklet: A gazdasági, munkaerő-piaci és demográfiai helyzet 1. v. 2015. 06. 03. 2 Tartalom 1. A gazdasági környezet... 3 1.1 A gazdaság
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM GYORSJELENTÉS a gazdasági és pénzügyi folyamatokról a 2005. évi és a 2006. év eleji adatok alapján Budapest, 2006. április 26. BEVEZETÉS 4 1. NEMZETKÖZI KÖRNYEZET 5 2. NÖVEKEDÉS ÉS
Termékismertető 2016. május
Termékismertető Útmérők Mérőtapintók Szögelfordulásmérők Forgóadók Pályavezérlők Tapintórendszerek Kiértékelő elektronikák Helyzetkijelzők 2016. május A DR. JOHANNES HEIDENHAIN GmbH út- és szögelfordulásmérőket,
21/1998. (IV. 17.) IKIM rendelet. a gépek biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról. Általános rendelkezések
21/1998. (IV. 17.) IKIM rendelet a gépek biztonsági követelményeiről és megfelelőségének tanúsításáról A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 56. -ának a) pontjában kapott felhatalmazás alapján
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA
MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA J/17702. számú JELENTÉS a foglalkoztatás helyzetéről és a foglalkoztatás bővítését szolgáló lépésekről Előadó: Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter Budapest,
2016 Induljon. a víz! Szivattyúk
2016 Induljon a víz! Szivattyúk Mindig a megfelelő szivattyút! Áttekintés a szivattyúfajtákról. A GARDENA Önnek és ügyfeleinek széleskörű választékot kínál a szivattyúk terén; a nagy teljesítményű, de
Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze
Debreceni Egyetem Állás- és Szakmai Gyakorlati Helyek Börze Hallgató Karrier Iroda és Szolgáltató Központ 2011. 05. 04. Állásbörze a Debreceni Egyetemen együtt a régió diplomás munkaerőpiacáért A Debreceni
Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1
Statisztikai tájékoztató Csongrád megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 4 Beruházás...
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. 2011. évi mérlegéhez és eredménykimutatásához. 1. Általános rész
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft 2011 évi mérlegéhez és eredménykimutatásához 11 A társaság bemutatása, főbb adatai: 1 Általános rész A társaság neve : KECSKEMÉTI TERMOSTAR
Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei
Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei Az újkori magyar civil, nonprofit szektor az idei évben ünnepli 20 éves születésnapját. Ilyen alkalmakkor a témával foglalkozó
A Balatoni Múzeum Fenntarthatósági Terve (Local Agenda 21)
A Balatoni Múzeum Fenntarthatósági Terve (Local Agenda 21) 2011. november 30. Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. Local Agenda 21... 5 A fenntartható fejlődés és a Local Agenda 21 kapcsolata... 5 A Balatoni
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL 2008. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA
A KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL 2008. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA Budapest, 2009. május hó I. FELADATKÖR, TEVÉKENYSÉG Intézmény neve: Intézmény törzskönyvi nyilvántartási száma: 302722 Intézmény
Éves jelentés az államadósság kezelésérôl
Éves jelentés az államadósság kezelésérôl 2007 Elôszó Az Államadósság Kezelô Központ Zártkörûen Mûködô Részvénytársaság (ÁKK Zrt.) éves adósságkezelési beszámolója az elmúlt évi finanszírozás, az államadósság
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata Gazdasági Program 2014-2020 2015. április 2 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETÉS...3 II. A GAZDASÁGI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁNAK ALAPJÁT KÉPEZŐ TERVEZÉSI FOLYAMAT...5 II.1.
Baksay Gergely- Szalai Ákos: A magyar államadósság jelenlegi trendje és idei első féléves alakulása
Baksay Gergely- Szalai Ákos: A magyar államadósság jelenlegi trendje és idei első féléves alakulása Az MNB által publikált előzetes pénzügyi számlák adata szerint Magyarország GDP-arányos bruttó államadóssága
A JUHÁGAZAT STRATÉGIAI KUTATÁSI TERVÉNEK MEGVALÓSÍTÁSI TERVE
A JUHÁGAZAT STRATÉGIAI KUTATÁSI TERVÉNEK MEGVALÓSÍTÁSI TERVE Összefoglalás KUKOVICS SÁNDOR JÁVOR ANDRÁS Az EU juh és kecskehús termelése gyakorlatilag a 2007-es utolsó csatlakozás óta folyamatosan csökken
BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV
BUDAPEST, VII. KERÜLET ERZSÉBETVÁROS FUNKCIÓBŐVÍTŐ REHABILITÁCIÓJA VÉGLEGES AKCIÓTERÜLETI TERV KULTÚRA UTCÁJA רחוב התרבות STREET OF CULTURE 2009. JÚLIUS 1 Tartalomjegyzék 1. A FEJLESZTÉS ILLESZKEDÉSE AZ
Állami Számvevőszék ELEMZÉS a 2014. évi integritás felmérés óvodák, bölcsődék intézménycsoportban mért eredményeiről 2015. május
Állami Számvevőszék ELEMZÉS a 2014. évi integritás felmérés óvodák, bölcsődék intézménycsoportban mért eredményeiről 2015. május Az elemzés készítését felügyelte: Dr. Pulay Gyula Zoltán felügyeleti vezető
Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek:
Fejlett piacok - Pénz és tőkepiaci hírek: USA Az augusztus második felében elindult részvénypiaci mélyrepülésből nem sikerült talpra állni, a potenciális amerikai kamatemelés, és a kínai gazdaság lassulása
Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről
Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Tisztelt Közgyűlés! Az oktatási rendszer
Jobbak a nők esélyei a közszférában?
Közgazdasági Szemle, LX. évf., 2013. július augusztus (814 836. o.) Lovász Anna Jobbak a nők esélyei a közszférában? A nők és férfiak bérei közötti különbség és a foglalkozási szegregáció vizsgálata a
KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI
Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. KÖZGYŰLÉSI ELŐTERJESZTÉSEI Közgyűlés időpontja: 2015. 04. 17. 10.00 óra Közgyűlés helye: 1134 Budapest, Klapka utca 11. Megismételt Közgyűlés: 2015. 04. 28. 10.00 óra