Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is."

Átírás

1

2 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István Műszaki szerkesztés, tipográfia: Dr. Pétery Kristóf ISBN Dr. Pétery Kristóf PhD, 2012 Mercator Stúdió, 2012 Mercator Stúdió Elektronikus Könyvkiadó 2000 Szentendre, Harkály u és T:

3 TARTALOM 3 TARTALOM TARTALOM... 3 ELŐSZÓ... 8 KEZDŐ LÉPÉSEK A program környezete A LibreOffice 3.4 rendszerkövetelményei Letöltési lehetőségek A program telepítése A program módosítása, eltávolítása A billentyűzet Az egér A program indítása A segítség A súgó tartalomjegyzéke A súgó tárgymutatója Keresés a súgóban A segéd Tippek Részletes tippek A névjegy A program szoftverkörnyezete, ablakai Az asztal Az alkalmazásablak Dokumentumablak Címsor A menüsor... 45

4 4 TARTALOM Állapotsor Az eszköztár Az eszköztárak megjelenítése Párbeszédpanelek és parancsok ÁLLOMÁNYKEZELÉS Fájlok megnyitása és mentése Meglévő dokumentum megnyitása Fájlok szűrése Állományok keresése Dokumentumok ismételt betöltése Fájltípusok Állományok lezárása A dokumentum tárolása Változatok kezelése Dokumentum-helyreállítás Állományok törlése Állományok tulajdonságai Állományok postázása, másolása A rajz vagy részeinek exportálása Mentés weblapként Automatikus mentés Egyéb mentési beállítások A munka befejezése RAJZOLÁS Üres rajz létrehozása A rétegekről Réteg létrehozása Réteghasználat Objektumok mozgatása rétegek között Objektumok létrehozása... 96

5 TARTALOM 5 Oldalak létrehozása A Rajz eszköztár Rácsok és illesztővonalak Beépített rajzelemek alkalmazása Egyenesek rajzolása Nyíllal végződő vonal rajzolása Téglalapok és négyszögek rajzolása Ellipszisek és körök rajzolása Vonalak és nyilak rajzolása Egyszerű alakzatok rajzolása Szimbolikus alakzatok rajzolása Nyilak rajzolása Folyamatábra rajzolása Ábrafelirat rajzolása Csillagok és feliratok rajzolása Szabadkézi rajzolás Méretvonalak Objektumok módosítása Rajzelemek mozgatása Méretezés és nyújtás Forgatás és döntés Tükrözés Rajzszerkesztés utólag Szövegszerkesztés Tulajdonságok módosítása A Vonal és kitöltés eszköztár Egyéni szín beállítása Egyéni színátmenet beállítása Egyéni vonalkázás és bitkép beállítása Stílusok kezelése Objektumok másolása Objektumok elrendezése

6 6 TARTALOM Objektumok igazítása Objektumok elosztása Objektumok összekapcsolása Objektumok csoportosítása Objektumok összevonása és felosztása Objektumok törlése Objektumok átúsztatása Alakzatműveletek Térbeli objektumok Síkbeli objektumok átalakítása térbelivé Térhatás beállítása Képek beszúrása Képek beszúrása képhelyre fájlból Kép beszúrása lapolvasóról Képek áthelyezése és méretezése Objektum forgatása Képek elnevezése A beillesztett kép módosítása Kép levágása Képek tükrözése Képek vektorizálása Képek térbeli átalakítása Fényképek módosítása A képtár használata Interaktív képek Diagram beszúrása A címszerkesztő használata Képletek beillesztése Táblázatkezelés TESTRE SZABÁS LibreOffice beállítások

7 TARTALOM 7 LibreOffice Draw beállítások Menük testreszabása Billentyűzet testreszabása Eszköztárak testreszabása Események testreszabása Gyorsbillentyűk LibreOffice funkcióbillentyűk LibreOffice gyorsbillentyűk Rajzobjektumok gyorsbillentyűi Képtár gyorsbillentyűi (Új téma) Képtár gyorsbillentyűi (előnézet) Rajzok funkciógombjai Rajzok gyorsbillentyűi IRODALOM

8 8 ELŐSZÓ ELŐSZÓ Tisztelt Olvasó! Gombamód szaporodnak a számítógépek az irodákban és az otthonokban egyaránt. Szinte mindegyik személyi számítógépen az operációs rendszertől függetlenül megtalálható valamilyen irodai alkalmazáscsomag, például a szinte egyeduralkodó bár meglehetősen drága Microsoft Office, Wordperfect Office, Ability, MagyarOffice vagy a könyvünk tárgyát jelentő, nyílt forráskódú és ingyenesen letölthető LibreOffice. A minden szokásos irodai tevékenységet felölelő, komplex programcsomagok piacán a Microsoft 1983-ban jelent meg a Worddel, 1985-ben az Excellel, a PowerPoint 1987-ben keletkezett. A programcsomag részei már ekkor igen nagymértékben kapcsolódtak egymáshoz. Az egyre újabb fejlesztések tudatosan törekedtek az együttműködés fokozására. A Microsoft ugyanakkor kisebb képességekkel, de igen használható olcsó irodai programcsomagot is kibocsátott MS Works néven. Az e programokban alkalmazott megoldások igen hamar kvázi szabvánnyá lettek, más fejlesztők is igyekeztek a kipróbált megoldásokat alkalmazni. Ennek igen eltérő szerepű programok esetében az lehet az oka, hogy az adott program kezelése sokkal könnyebben elsajátítható, ha a felhasználói környezet, illetve kezelői felület elemei már máshonnan ismertnek tekinthetők. Hamarosan megjelentek és szolgáltatásaikban egyre jobban megközelítették a vetélytársak (többek között a Corel, IBM, Novell, Sun) programjai is a Microsoft vezető irodai programcsomagjának lehetőségeit. Ezek közül kiemelkedett az eredetileg német StarOffice, amelynek különlegessége volt a magas fokú integráltság, az alkalmazási terület, a platformok széleskörűsége, illetve ingyenes elérhetősége. Ezt a szoftvert korábban tíz évvel ezelőtt külön, papíros és elektronikus formában megjelent kötetekben tárgyaltuk.

9 ELŐSZÓ augusztusában a Sun Microsystems felvásárolta a StarOffice programfejlesztőjét, a hamburgi StarDivision céget, és a program 5.2 verzióját ingyenesen letölthető módon kezdte terjeszteni júliusától a Sun nyílttá tette a forráskódot és elindította az OpenOffice.org projektet és fejlesztői közösséget. Közben a zárt forráskódú, kereskedelmi StarOffice csomagot is továbbfejlesztették. Az OpenOffice új fejlesztéseinek jelentős állomása volt az Unicode támogatás beépítése, mely használhatóvá tette nemcsak az eredeti nyolc nyugati nyelven, hanem a legtöbb latin betűs, ázsiai és egyéb nyelven is az OpenOffice.org programot. A elején kezdődött 2. verzió fejlesztésekor a Microsoft Office kompatibilitás és a teljesítmény fokozására helyezték a hangsúlyt. A 2. verzió 2005-ben jelent meg. A 3. verzió, melynek fő újdonságai az Office Open XML formátumú fájlok importálása, a VBA makró és az új ODF 1.2 formátum támogatása, 2008-ban jelent meg. Később a fejlesztést átvette egy újabb mamutcég, az Oracle. Háromhavonta jelennek meg a hibajavításokat tartalmazó kisebb kiadások pedig az új verziók között, amelyek félévente új funkcionalitással bővítik a programot szeptember 28-án az OpenOffice projekt több tagja megalapította a The Document Foundation szervezetet, és létrehozta az OpenOffice.org 3.3 béta változatának egy származtatott változatát. Az új programcsomag létrejöttéhez jelentősen hozzájárul az Oracle által keltett bizonytalanság, amelyben tartani lehetett attól, hogy a vállalat megszünteti az OpenOffice.org projektet, úgy ahogy ezt megtette az OpenSolaris-szal. Az alapítók remélték, hogy a LibreOffice név csak átmeneti lesz, mivel felkérték az Oracle-t is, hogy csatlakozzon a szervezethez és adja át nekik az OpenOffice.org márkanevet. Ezt az Oracle visszautasította és arra kérte az átállt fejlesztőket, hogy mondjanak le az OpenOffice.org irányítótestületében betöltött pozíciójukról, így a projekt végleges neve a LibreOffice lett október végére, 33 OpenOffice.org fejlesztő mondott le, és állt át a The Document Foundation szervezethez. A Go-oo projekt szintén megszűnt, támogatva evvel LibreOffice egységes fejlődését. A projekt által kifejlesztett funkciók beolvadtak

10 10 ELŐSZÓ a LibreOfficeba. Más OpenOffice változatok szintén beolvadtak a LibreOffice programcsomagba. A Canonical, Novell és Red Hat kijelentette, hogy a jövőben kiadott operációs rendszereikben az alapértelmezett irodai programcsomag szintén a LibreOffice lesz január 20-án, az Ubuntu fejleszői kiadásában a LibreOffice vált az alapértelmezett irodai programcsomaggá. A komplex irodai alkalmazáscsomag minden, napjainkban, az irodákban előforduló feladat megoldását támogatja. A LibreOffice csomag Draw alkalmazásával egyszerű és összetett rajzokat készíthetünk. A vektoros rajzokba táblázatokat, diagramokat, képleteket, betűbűvész és más LibreOffice-elemeket építhetünk be. A kész vektoros rajzokat számos elterjedt képformátumba exportálhatjuk. A programok mindegyike többé-kevésbé írja-olvassa az általánosan elterjedt Microsoft Office 2000-es változatától és más konkurens szoftvertermékekben készített állományokat. A többé-kevésbé azért kell említenünk, mert ha nem használunk az MS Office-ban különleges szolgáltatásokat, extra függvényeket, mezőkódokat, egyes VBA kódokat, bár a StarOffice kereskedelmi verziójában is csak egyes licenckonstrukciókban érhetők el a Microsoft Office-ról való migrálást elősegítő eszközök (például makrókonverter). Ha kudarcot vallanánk, akkor az importálandó (más Office változattal előállított, de a LibreOfficeba beolvasandó) állományokból távolítsuk el a hibák okát. A Word 2010 egyébként már kezeli az OpenDocument formátumot is. Az abban mentett anyagok beolvasása már több reménnyel kecsegtet. A programcsomag saját grafikus felhasználói felülettel rendelkezik, amelyet a máshoz szokott felhasználó nehezen tud megszokni, de lassan meg lehet barátkozni vele. Ugyanis van néhány kimondottan kellemes szolgáltatása is (például az Explorer, a megtekintő, a tündérek vagy a segéd). Külön érdeme a LibreOffice programcsomagnak, hogy egyaránt fut az elterjedt Microsoft Windows és a LINUX, Sun Solaris, BSD, OpenVMS, OS/2, IRIX, Mac OS operációs rendszerek alatt. Ráadásul a programcsomag már most több mint 100 nyelvet, köztük a magyart is támogatja.

11 ELŐSZÓ 11 A könyv szerkezete segít a LibreOffice 3.4 titkainak mind mélyebb megismerésében (a könyv megírásakor ez volt a legfrissebb verzió). Az első fejezetben írtuk le a program telepítésével, futtatásával, illetve a különleges, magas fokon integrált felhasználói felülettel kapcsolatos általános tudnivalókat. A következő fejezetek fokozatosan vezetnek be a programok használatába. Ezek már feltételeznek bizonyos a korábbi fejezetekben ismertetett vagy a gyakorlatban megszerzett ismereteket, ezért a kezdők számára mindenképpen javasoljuk a könyv olvasását az első fejezetnél kezdeni. Minden további fejezet épít a korábbi részekben taglalt részletekre, fogalmakra, amelyeket az adott, általában az első előfordulási helyen magyarázunk meg. A leírtak megértéséhez és alkalmazásához különösebb számítástechnikai ismeretekre nincs szükség, elegendő a Windows XP, illetve 7 operációs rendszerek vagy későbbi változataik alapfokú ismerete, de reméljük, haszonnal forgathatják a programcsomagot valamilyen UNIX változaton futtató felhasználók is. Mivel mi a programot a legjobban elterjedt Windows 7 operációs rendszer alatt futtatunk, ezt tükrözi szóhasználatunk, a Windowsos szakkifejezések alkalmazása is. Azonban némi asszociativitással ezek szintén alkalmazhatók a többi operációs rendszerekre is. A könyvet ajánljuk azoknak, akik kényelmesen, gyorsan, tetszetős formában szeretnék elkészíteni dokumentumaikat, amihez ezúton is sok sikert kívánunk. Végezetül: bár könyvünk készítése során a megfelelő gondossággal igyekeztünk eljárni, ez minden bizonnyal nem óvott meg a tévedésektől. Kérem, fogadják megértéssel hibáimat. Szentendre, február Köszönettel a szerző.

12 12 KEZDŐ LÉPÉSEK KEZDŐ LÉPÉSEK Ebben a fejezetben a LibreOffice 3.4 változatának általános ismertetésére törekszünk. Bemutatjuk a program telepítését, kezelői felületének elemeit, a beviteli perifériák kezelését és az általános, állományokkal kapcsolatos műveleteket (a speciális vonatkozásokra később térünk ki). Az itt bemutatott alapszolgáltatások ismerete feltétlenül szükséges a program működtetéséhez. Itt ismertetjük a segítő és oktató rendszer alkalmazását is. Az ismertetés további részében dokumentumnak nevezzük a LibreOffice programmal előállított, lemezen tárolt állományt. Ezek az állományok tartalmazhatnak bitképeket, címszerkesztővel készített grafikus szövegeket, képleteket, normál, szöveges bekezdéseket, alakzatokat, alakzatátmeneteket, hatásokat, szimbólumokat, kitöltéseket, táblázatokat, bemutatókat stb. A dokumentum formázása a végtermék megjelenésének alakítását jelenti (lapméretek és irányítottság, hasábok, igazítások, szegélyezés, karakterformák, a szöveg különféle kiemelése, hatások alkalmazása, bemutatók esetében az időzítés, diakép-váltás stb. beállítása). A leírásban a leütendő billentyűket keretezve jelöljük, például: Enter. Az egyszerre leütendő billentyűket (a billentyűkombinációkat) a következőképpen jelöljük, például: Ctrl+B, a funkcióbillentyűk jele: F1 F12. Az egyes menük parancsaira menü/parancsnévvel hivatkozunk, például: Fájl/Bezárás. Ha egy almenüre hivatkozunk, akkor az almenüt megjelenítő parancsot a következő módon írjuk le, például: Új. A parancsokat vastag betűvel írtuk. Ugyanígy vastag betűvel jelöljük a párbeszédpaneleken előforduló nyomógombokat is, például: Megnyitás, vagy Mégse. A program környezete Környezeten mindazon eszközök összességét értjük, amelyek egy program használatát lehetővé teszik. Ezek alapvetően két részre

13 KEZDŐ LÉPÉSEK 13 oszthatók: a hardverre (mint a futtató gép és a perifériák együttese) és a szoftverre. E két csoport egyes részei már nem is választhatók szét. Mindenesetre a vasat, azaz a számítógépet a szoftver, vagyis a programok üzemeltetik, vezérlik és szabályozzák működését. Ebben a részben a hardverkörnyezetet ismertetjük, a szoftverkörnyezetre és a kezelői felületre később, a program telepítésének leírása után térünk ki. Akkor már ugyanis a leírtakat követhetjük a számítógép képernyőjén, a program futtatása közben. A LibreOffice 3.4 rendszerkövetelményei A Windows 2000 és az ez utáni változatai, a különféle UNIX változatok, amelyek a LibreOffice futtatásának alapkövetelményei, 350 MHz-es Pentiumnál régebbi típusú processzort használó számítógépeken nem futnak, tehát az ilyen operációs rendszereket, környezeteket megkövetelő alkalmazásokhoz legalább ilyen gép kell. A számítógép típusát, összetételét alapvetően az operációs rendszer igénye szabja meg. Az alábbiakban ismertetjük a LibreOffice működtetéséhez éppen elégséges, illetve célszerűen megfelelő PCösszetételeket. Microsoft Windows Windows 2000 (Service Pack 4 vagy újabb), Windows XP, Windows 2003, Windows Vista, Windows MB RAM (512 MB RAM ajánlott) Legalább 1,5 GB szabad lemezterület a letöltéshez és a telepítéshez (JRE-vel). A telepítés és az ideiglenes fájlok törlése után a LibreOffice kb. 500 MB helyet foglal vagy magasabb felbontás 256 színnel Solaris: SPARC platform edition Solaris 10 OS vagy újabb 256 MB RAM 450 MB szabad lemezterület

14 14 KEZDŐ LÉPÉSEK X-szerver vagy magasabb felbontással és legalább 256 színnel Solaris: x86 platform edition Solaris 10 OS vagy újabb 256 MB RAM 500 MB szabad lemezterület X-szerver vagy magasabb felbontással és legalább 256 színnel Linux Linux kernel vagy újabb, glibc2 2.5 vagy újabb, gtk vagy újabb; 256 MB RAM (512 MB RAM ajánlott) 1,5 GB szabad lemezterület X-szerver vagy magasabb felbontással és legalább 256 színnel Gnome 2.16 vagy újabb a gail és az at-spi 1.7 csomagokkal (ezek az akadálymentesítő funkciókhoz kellenek) vagy ezzel kompatibilis grafikus felület (pl. KDE, többek között). Mac OS X Mac OS X 10.4 (Tiger) vagy újabb Intel vagy PowerPC processzor 512 MB RAM 800 MB szabad lemezterület vagy magasabb felbontás 16,7 millió színnel Java A LibreOffice Javát igénylő funkcióinak használatához minimum 1.5-ös JDK-ra vagy JRE-ra van szükség. Linuxon az OpenJDK használata javasolt, mert a GCJ Javaváltozattal problémák vannak. Kisegítő lehetőségekhez: Minden platformra:

15 KEZDŐ LÉPÉSEK 15 Java futtatókörnyezet 1.4.0_02 / 1.4.1_01 vagy újabb Java Access Bridge a Java Access Bridge letölthető a címről Linux és Solaris: A GNOME 2.6 telepítése. Az elkészített dokumentumokat végső soron ki akarjuk nyomtatni, így a LibreOffice konfigurációjából nem hiányozhat a nyomtató sem. Az íráskép minősége szempontjából a tintasugaras nyomtató a lézeressel közel egyenértékű, sőt egyes esetekben az olcsóbb lézernyomtatókét felül is múlják, azonban az előbbiek stabilitása és sebessége nem felel meg a professzionális alkalmazás igényének. Ha színesben akarunk nyomtatni, akkor azonban egyelőre legalábbis nem látszik jobb (olcsóbb) megoldás a tintasugaras nyomtatóknál. Az igen elterjedt mátrixnyomtatók általában akkor alkalmazandók, ha az ütéses elven működő nyomtatás előnyét ki tudjuk használni. Ez mindmáig az átütő leporellópapírt használó többpéldányos nyomtatás területe. A leporellópapírokat erre a célra gyártják előrenyomtatott űrlapként is (például számla vagy egyéb bizonylat). A mátrixnyomtatók egyéb előnyökkel is rendelkeznek, mint az olcsóság, az alacsony fajlagos nyomtatási költség, megbízhatóság, némely típusnál a megerőltető hálózati igénybevételre alkalmasság. Ezzel szemben általában zajosak és az írásminőségük sem felel meg minden célra. A nyomtató többletköltségét csökkenthetjük, ha irodánkban több szövegszerkesztő és egyéb, a nyomtatót használó rendszer működik, ugyanis célszerű, ha egy nyomtató több számítógépet szolgál ki. A professzionális konfigurációhoz lézernyomtató szükséges, ez alapszinten ma már olcsónak tekinthető eszköz (a megfelelő minőségű és teljes oldalra kiterjedő grafikák nyomtatásához ezek memóriáját is bővíteni kell). Drágább változataik alkalmasak a PostScript, színes, kétoldalas, esetleg A3 méretű nyomtatásra is. Különleges kiállításúak a többfunkciós eszközök, amelyek a nyomtatási minőségben kisebb (korábban nagyobb) engedményei mellett biztosítják a nyomtató fénymásolóként, faxként, lapolvasóként való használatát is.

16 16 KEZDŐ LÉPÉSEK Letöltési lehetőségek A LibreOffice 3.4 programcsomag legújabb változatában teljesen ingyenesen letölthető a webhelyről, vagy például a Windows változat a magyar_.html webcímről. A Java futtató környezet telepítőjét (legújabb verziószáma Version 6 Update 30) például a címről tölthetjük le. A program telepítése A programtelepítés lépései: 1. A programcsomag letöltése után keressük meg a telepítő programot (LibO_3.4.4_Win_x86_install_multi.exe), majd kettős kattintással, vagy helyi menüje Futtatás rendszergazdaként parancsával indítsuk el. Ha nem rendszergazdaként használjuk a gépet, akkor a következő párbeszédpanelen engedélyezzük a rendszergazdai használatot! Ez a használat így csak a telepítés idejére érvényes. 2. A LibreOffice 3.4 telepítésének előkészítése párbeszédpanelen kattintsunk a Tovább gombra! 3. A következő párbeszédpanelen a Célmappa mezőben, vagy a Tallózás gombra kattintva adjuk meg a telepítő fájlok kicsomagolásának helyét (lásd az 1-1. ábrát). Ez a mappa a telepítés után törölhető. 4. A mappa megadása után kattintsunk a Kicsomagolás gombra! 5. A következő tájékoztató párbeszédpanelen kattintsunk a Tovább gombra! 6. A következő párbeszédpanelen adjuk meg felhasználói nevünket és a szervezetet, vállalatot, amelynek keretén belül dolgozunk. A választókapcsolókkal állítsuk be, hogy csak magunknak, vagy a gépet használó bármely felhasználónak engedélyezzük a program használatát. Utána kattintsunk a Tovább gombra!

17 KEZDŐ LÉPÉSEK ábra. Megadjuk az ideiglenes mappát 7. A Telepítés típusa párbeszédpanelen választhatunk a Szokásos vagy az Egyéni telepítési mód közül. Az előbbi a legtöbb felhasználó számára megfelelő, általános beállításokkal telepíti a programot, míg a második esetben a telepítés helyét és a telepítendő komponenseket is beállíthatjuk. Utána kattintsunk a Tovább gombra! 8. Ha a 7. lépésben az Egyéni telepítési módot választottuk, akkor az Egyéni telepítés párbeszédpanelen állítsuk be a telepítés helyét (lásd az 1-2. ábrát)! Olyan mappát adjunk meg, amelyen legalább 650 MB szabad terület van. Ha a rendszermeghajtón (a Windowst tartalmazó meghajtón) ennél kevéssel (értsd egykét gigabájttal) van több, akkor mindenképpen válasszunk másik meghajtót, mert a Windows számára előbb-vagy utóbb kevés lesz a hely A párbeszédpanel jobb oldalán találunk egy ismertetést a telepítésre kijelölt és a választható funkciókról. A bal oldali listapanelben fehér színű gombokkal jelennek meg azok a funkciók, komponensek, amelyek teljes egészében a számítógépre települnek. Szürkén jelennek meg azok a gombok, amelyekhez kapcsolt funkciók csak részben települnek. A többi jelzés és a telepítési lehetőségek közötti választás akkor

18 18 KEZDŐ LÉPÉSEK jelenik meg, ha egy ilyen gombra kattintunk. Választhatjuk a helyi merevlemezre, vagy hálózati meghajtóra telepítését az aktuális ágnak, valamint az ágból kiinduló összes többi ágnak, alfunkciónak, vagy a telepítés kizárását ábra. Megadjuk a telepítendő komponenseket 9. A Fájltípus párbeszédpanelen jelölőnégyzetekkel adjuk meg, ha a Microsoft Word, Excel, PowerPoint fájljainak alapértelmezett kezelőjéül a LibreOffice programot választjuk. Ha a Microsoft programokat továbbra is használjuk, akkor inkább hagyjuk üresen ezeket a jelölőnégyzeteket! 10. Az utolsó beállító párbeszédpanelen jelölőnégyzet kiválasztásával kérhetjük az indító parancsikon elhelyezését az asztalon (ezt, és a Tálcán, vagy a Start menüben megjelenő parancsikont később is beállíthatjuk). A telepítés indításához kattintsunk a Telepítés gombra! 11. A program ezt követően telepíti a programot a megadott meghajtóra, mappába. Végül kattintsunk a Befejezés gombra!

19 KEZDŐ LÉPÉSEK 19 A program módosítása, eltávolítása A program módosításához ismét a telepítőt kell elindítanunk. Ekkor azonban a fenti 6. lépésben megjelent párbeszédpanel helyett a Program karbantartása párbeszédpanel jelenik meg, amelyen választhatunk, hogy módosítunk a telepített összetevőkön, kijavítjuk a telepítési hibákat vagy töröljük a programot a számítógépről. Az eltávolításhoz használhatjuk a Windows Vezérlőpultjának Program eltávolítása funkcióját is. A billentyűzet Az írógéphez hasonlatos billentyűzetrész a szöveg begépelésére, adatok bevitelére szolgál. A többi billentyűt a parancsok kiadására, illetve a kurzor 1 (fénymutató) mozgatására, a táblázat cellái között és a cellatartalmon belül való közlekedésre használjuk. A parancsok kiadására két módszert alkalmazhatunk: a menüsorból a billentyűzettel vagy az egérkurzorral kiválasztjuk, majd az Enter, illetve az egér bal gombjának lenyomásával kezdeményezzük a parancs végrehajtását. Csak a billentyűzetet alkalmazva a képernyő második sorában álló menüsorba az Alt billentyűt lenyomva jutunk. Ezt követően a menüsor kiemelt (aláhúzott) karaktereinek egyikét lenyomva, vagy a kijelölőmezőt 2 a vagy kurzormozgató billentyűkkel mozgatva egy újabb menüt gördíthetünk le, ahonnan a megfelelő parancs kiválasztása az eddig leírtakhoz hasonló módon történhet. A főmenü 1 kurzor: grafikus karakter általában vízszintes vagy függőleges villogó vonalka amellyel a program jelzi a dokumentumban az aktuális pozíciót, a következő bebillentyűzendő karakter helyét. 2 kijelölőmező: a kurzormozgató billentyűkkel mozgatható inverz sáv, amellyel listákban, menükben megjelöljük azt a tételt, melyet az Enter billentyű lenyomásával választunk ki.

20 20 KEZDŐ LÉPÉSEK kiválasztásához a, billentyűket, az almenük legördítéséhez és a menütételek kiválasztásához a, billentyűket használjuk. A kijelölt parancs végrehajtását az Enter gomb lenyomásával indítjuk. Ha a legördült menüben valamely parancs nincs kiemelve (halvány színnel jelenik meg), akkor az az adott helyzetben nem alkalmazható (értelmetlen lenne például a vágás a táblázatban, amíg nincs kijelölve a kivágandó részlet). Ha nem akarjuk a kiválasztott parancsot indítani, akkor az Esc billentyűt kell lenyomni. Ezzel visszatérünk a dokumentum szerkesztéséhez. A legördülő menü 3 parancsai mellett egyes helyeken billentyűzetkódok figyelhetők meg (gyorsbillentyűk). Szövegszerkesztés közben ezeket a gombokat (billentyűkombinációkat) lenyomva az adott parancs azonnal végrehajtásra kerül. A billentyűzettel a Windows alatt is vezérelhetjük a programokat, bár sokszor kényelmetlenebbül, mint a parancsok egeres megfelelőivel. Néha előfordul, hogy egyes műveletek elvégzése könnyebb lesz egyetlen billentyűkombináció (több billentyű egyszerre történő) leütésével, mintha az egeret használnánk. Néhány parancsot az egér és a billentyűzet együttes használatával tudunk kiadni. A billentyűkombinációkat a felsorolt billentyűk együttes megnyomásával vihetjük be. Például a Ctrl és az B billentyű együttes megnyomásakor a programban félkövérre vált az adott betűtípus. Az ilyen, együttes billentyűlenyomásokat, azaz billentyűkombinációkat a könyvben együttes keretben jelöljük, például: Ctrl+B. A szöveg bevitele csak a billentyűzet segítségével oldható meg. A betűk bevitelére szolgál a billentyűzet központi része, az úgynevezett írógép-billentyűzet. E billentyűzetrésznek színe általában világosabb. A magyar írógéphez szokott felhasználóknak ügyelni kell arra, hogy az angol klaviatúrán nemcsak az ékezetes betűk vannak más helyen, hanem az Y és a Z betű is fel van cserélve. A kezdőknek, illetve írógéphez szokott felhasználóknak nehéz megszokni 3 legördülő menü: olyan, a parancsok listáját tartalmazó menü, amely a menü nevére kattintás vagy kurzormozgató billentyűs kiválasztás után gördül le, azaz megjeleníti a menü többi részét.

21 KEZDŐ LÉPÉSEK 21 esetleg azt is, hogy a számítógépen nem szabad l (l) betűt írni a 2- es szám helyett, sem pedig O betűt (o) a 0 (nulla) helyett. A különböző nemzeti jellegzetességeket tartalmazó karakterekhez speciális billentyűzet-beállítás tartozik. A Windows Start menüjének Beállítások/ (vagy Sajátgép/) Vezérlőpult/Billentyűzet programjával állíthatjuk be az elsődleges (például a magyar) és a másodlagos (például az amerikai) billentyűzet-elrendezést, valamint a köztük átkapcsolást lehetővé tevő billentyűkombinációt. Az írógép-billentyűzeten is bevihetünk számokat. Erre a célra azonban (különösen, ha sok számot kell bevinnünk) célszerűbb a billentyűzet jobb oldalán található, számológép-kiosztású billentyűcsoportot, a numerikus billentyűket használni. Ha a Num Lock rögzülő váltóbillentyű nincs benyomva, akkor a numerikus billentyűzet a kurzor mozgatására használható, a rajtuk olvasható nyilak és feliratok szerint. Ellenkező esetben, a Num Lock lenyomott állapotában vihetjük be a számokat. A billentyűzet még nem említett részei vezérlőfunkciókat töltenek be. A numerikus billentyűzettel különleges karaktereket is bevihetünk (lásd alább). Az Alt, Ctrl, Shift billentyűk önmagukban (saját) funkció nélküli váltóbillentyűk, amelyekből 2-2 darab áll rendelkezésre, ezeket mindig valamely más billentyűvel együtt kell használni. Például a Shift billentyű és valamely kurzormozgató billentyű együttes lenyomása az adott irányban kijelöli a szöveget, táblázatot vagy objektumot. A Shift billentyű lenyomásával válthatunk az írógép-billentyűzeten található betűk kis (kurrens) és nagy (verzál) változata között. Ha a Caps Lock 4 rögzülő váltóbillentyű más szóval állapotbillentyű nincs lenyomva, akkor a betűbillentyűt magában lenyomva kisbetűt kapunk, a Shift billentyű lenyomásával együtt, nagyot. Tehát e tekintetben a Shift billentyű szerepe megfelel az írógép betűváltójának. Az Alt billentyű menüparancs-kiválasztó szerepét korábban ismertettük. Másik feladata a különleges karakterek beillesztésének 4 CapsLock: Az írógépen a váltórögzítőnek van hasonló szerepe.

22 22 KEZDŐ LÉPÉSEK segítése. Ilyen (például ékezetes stb.) karakterek beviteléhez az Alt billentyűt lenyomva kell tartanunk, miközben a numerikus billentyűzeten beütjük egy karakter kódját (a kódtáblázatok megtalálhatók például a nyomtatók kézikönyvében). Ezzel a módszerrel olyan betűket szúrhatunk a szövegbe, melyek a billentyűzeten nem szerepelnek. Egyes karakterek bevihetők a jobb oldali Alt billentyű nyomva tartása mellett az írógép-billentyűzetről is (például magyar billentyűzetkiosztásra kapcsolva az Alt+á billentyűkombinációval a ß betűt, az Alt+q billentyűkombinációval a \ jelet adhatjuk meg ami az elérési utak megadásánál játszik fontos szerepet). A kurzor mozgatásának egeres módszeréről már tettünk említést, később részletezzük. A Windows és a LibreOffice meglehetősen kényelmetlenül egér nélkül is működtethetők, ekkor a billentyűzettel kell mozgatnunk a kurzort. A kurzormozgató billentyűk a billentyűzet,,,, valamint Home, End, PgUp, PgDn billentyűi, illetve ezeknek a Ctrl billentyűvel együtt lenyomott kombinációi. A LibreOffice állapotsorában megjelenő BESZÚR/ÁTÍR feliratra kattintva vagy az Insert billentyűvel váltogathatunk a beszúrásos és a felülírásos szövegbevitel között. A beszúrásos szövegbevitelkor a begépelt szöveget követő szövegrészek jobbra mozdulnak, az új szöveg nem törli őket. A felülírásos szövegbevitel esetén az előzőleg begépelt, a kurzor helyén álló szöveget felülírjuk. A Delete billentyű a kurzor után álló betűt vagy a kijelölt dokumentumrészletet törli. A Backspace billentyű az írógép-billentyűzet jobb felső sarkában található, felirata rendszerint. Ez a billentyű a kurzor előtt álló betűk vagy kijelölt szövegrészek törlésére szolgál. Az Esc billentyű a menük, párbeszédpanelek parancsainak végrehajtása elől menekülő (Escape) gomb. Bárhol is vagyunk az adott programban, az Esc billentyű egyszeri vagy többszöri megnyomásával visszatérhetünk az utoljára elmentett munkaképernyőhöz. Funkciója megfelel a párbeszédpaneleken alkalmazott Mégse nyomógombnak. A Caps Lock és a Num Lock állapotbillentyűk, vagy kapcsolók. A Caps Lock lenyomását követően begépelt szöveg nagybetűs lesz. Kisbetűt ekkor a Shift billentyű lenyomásával, kombinációként

23 KEZDŐ LÉPÉSEK 23 kell bevinni. A Caps Lock újbóli megnyomásával az eredeti állapotot állítjuk vissza. Az Enter billentyű a számítógép és programok kezelésében nélkülözhetetlen. Ez a legnagyobb billentyű. Felirata több billentyűzeten:. Megtalálható a numerikus billentyűzetrész jobb alsó sarkán is. Szövegbevitel során megfelel az írógépek kocsivisszasoremelés billentyűjének, emellett a parancsok végrehajtásának engedélyezésére szolgál (hasonlóan a párbeszédpanelek OK nyomógombjához vagy az egeres kattintáshoz). Az F1... F12 funkcióbillentyűkhöz rendelt parancsokat az adott helyen ismertetjük. Az egér Az egér egy grafikus pontkijelölő eszköz, amellyel könnyen mozoghatunk a dokumentum tartalma és a parancsok (menütételek) között. A szöveges (azaz szerkesztő-) kurzor pozicionálása az egér (egérkurzor) mozgatásával, majd az egér bal gombjának lenyomásával történik, ezt a továbbiakban kattintásnak nevezzük. Az egérrel kiválasztott parancsok így is indíthatók. Mint korábban említettük, egér helyett alkalmazhatunk más grafikus pozícionáló eszközt, például fényceruzát, pozicionáló gömböt (trackballt úgynevezett hanyattegeret ), digitalizáló tábla szálkeresztjét. Ez utóbbi eszközöket általában lehet egérként installálni. A továbbiakban az egér használatát tételezzük fel. Említettük már a kettős kattintást, azaz a bal egérgomb kétszeri, gyors egymásutánban történő lenyomását. Ezzel a kijelölt objektumot vagy funkciót általában nemcsak kiválasztjuk, hanem el is indítjuk az objektumot például rajzot létrehozó programot, illetve a parancs végrehajtását. Ikonokhoz rendelt parancsok végrehajtásának indításához elegendő az egyszeres kattintás is, egyébként az egyszeri gombnyomás kijelöli a feladatot, a kettős kattintás pedig végrehajtja azt. Ha a kiválasztott parancsot mégsem akarjuk indítani, akkor kattintsunk az egérrel a menün kívüli területre. Bizonyos ikonokhoz menüket rendeltek, ezeket az ikon hosszabb megnyomásával jeleníthetjük meg. Az almenüket tartalmazó ikonokon kis zöld háromszög jelenik meg. Az egérrel ikonokat, esetleg kijelölt szövegrészeket és objektumokat tudunk mozgatni az egyik helyről a másikra. Az ikonokat tar-

24 24 KEZDŐ LÉPÉSEK talmazó eszköztárat úgy mozgathatjuk például az egérrel, hogy az eszköztár ikonokat nem tartalmazó részére mutatunk, lenyomjuk a bal egérgombot (ezzel megragadjuk az objektumot), majd az egér mozgatásával kiválasztjuk új helyét. A mozgatás közben folyamatosan nyomva tartott bal egérgomb felengedésével szüntetjük meg a vonszolást. Ekkor rögzül az eszköztár az új helyen. Az egérkurzor munkánk során a tevékenységnek megfelelő módon, jellegzetesen változtatja alakját. Ezzel jelzi a végrehajtható funkciót is. A homokóra alakú egérkurzor a várakozást jelenti, ekkor a program hosszabb folyamaton dolgozik, várnunk kell a további parancsok kiadásával. A Windows alá is fejlesztettek sok egyéb (például animált) kurzortípust, ezek más-más módon jelzik a várakozó állapotot. A Windows szokásos kurzortípusai: Kurzor Kurzor neve, megjelenés helye (alkalmazás leírása) Normál kijelölés: ez jelenik meg a menü és ikonparancsok, listaelemek kiválasztásakor, gördítő sáv alkalmazásakor. Munka a háttérben: várakozás. Ha ez az ikon látszik, nem adhatunk ki más parancsot (például az állományok keresése közben). Foglalt: a program egy hosszabban tartó műveleten dolgozik. Amíg ez az ikon látszik, nem adhatunk ki más parancsot. Szövegkijelölés: a munkaablak szerkesztőterületén, illetve az táblázatkezelő szerkesztőlécén vagy más programok szövegbeviteli mezőiben ilyen az egérkurzor alakja. Ezt (és a bal egérgombos kattintást) használva jelöljük ki a szöveges kurzor új helyét. Nem érhető el: ez akkor jelenik meg, ha az adott helyzetben valamely parancs nem érhető el (inkább a Windows 95-re jellemző). Függőleges átméretezés: a kijelölt objektum vízszintes szélein középen elhelyezkedő fogópontok áthelyezésekor (átméretezésekor) jelenik meg.

25 KEZDŐ LÉPÉSEK 25 Kurzor Kurzor neve, megjelenés helye (alkalmazás leírása) Vízszintes átméretezés: a kijelölt objektum függőleges szélein középen elhelyezkedő fogópontok áthelyezésekor (átméretezésekor) jelenik meg. Átlós átméretezés 1: a kijelölt objektum sarkain elhelyezkedő fogópontok áthelyezésekor (az objektum átméretezésekor) jelenik meg. Ezzel egyszerre módosítjuk az objektum függőleges és vízszintes méretét. Átlós átméretezés 2: szintén az objektum átméretezésekor jelenik meg. Így egyszerre módosítjuk az objektum függőleges és vízszintes méretét Áthelyezés: a kijelölt objektum belsejébe mutatva jelenik meg. Ha megjelent, akkor lenyomhatjuk a bal egérgombot, amelyet folyamatosan nyomva tartva az objektumot (például képet) új helyre mozgathatjuk. Az egér (kattintások, sebesség) és az egérkurzor (forma) beállításának változtatására is lehetőségünk van a Windows alatt. A beállításokat a magyar nyelvű Windows esetében a Start menü vagy a Sajátgép programcsoport Beállítások/ Vezérlőpult/Egérkezelés programjával végezzük el. A program indítása A program indítása megegyezik az Office korábbi változataiból megismert módokkal. Ezek közül tetszés szerint választhatunk, majdnem mindegyik indítási mód mellett érveket lehet felsorakoztatni, melyeket az alábbiakban foglalunk össze. A programot indíthatjuk a Windows, vagy nyomógombjára kattintás után a Programok (Minden program, Programs) csoportból, a Futtatás (Run) ablakból, vagy ha külön parancsikont készítettünk, akár a Windows munkaasztaláról, illetve a Tálca gyorsindítás sávjáról is. Ide a Start/ Programok menüből a bal egérgomb nyomva tartása közben húzhatjuk leggyakrabban használt programjainkat. Az ikonok itt a Win-

26 26 KEZDŐ LÉPÉSEK dows minden indítása után azonnal megjelennek, így ez gyors programindítást biztosít, mivel egyetlen kattintás elegendő a művelethez, szemben a Start menüből történő indítással, amely legalább két kattintást igényel ábra. LibreOffice ikonok a Windows tálcáján A parancsikont a Windows tálcájára helyezhetjük a Start menüben megjelenített program helyi menüjének Rögzítés a tálcán parancsával is (lásd az ábrát). A rögzítés a helyi menü Rögzítés feloldása a tálcán parancsával szüntethető meg. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a futó programok ikonjai ne jelennének meg a tálcán, csak az indításhoz használt ikon tűnik el ábra. Program felvétele menüből a tálcára A Start menüből indítás négy kattintást igényel, ha a menü megjelenítése után, a Minden program, majd a LibreOffice 3.4, végül a LibreOffice Draw sorokra kattintunk. Ez a műveletsor is lerövidíthető, ha kiadjuk a helyi menü Rögzítés a Start menüben parancsát (lásd a fenti ábrát).

27 KEZDŐ LÉPÉSEK 27 A Start/Beállítások/Tálca... parancs, illetve Windows 7 alatt a Start gomb helyi menüjének Tulajdonságok parancsa segítségével vagy az Intézőben is beállíthatjuk a Start és a többi menü tartalmát (a Ctrl billentyű nyomva tartása közben húzzuk az Draw alkalmazást a Start menübe). Ha gyakran használjuk rajzprogramunkat, akkor ez a legpraktikusabb megoldás. Az így átalakított, legfelső szintű menüben a LibreOffice Draw (.exe) sorra kattintva indíthatjuk a leggyorsabban a programot. Bár a Windows XP alatt a tálca módosítására ritkán van szükség, hiszen a leggyakrabban használt programjaink automatikusan megjelennek a Windows nyomógombjára kattintás után, ha a fenti átalakítást elvégezzük, akkor a megadott programok mindig, azaz a programindítások számától függetlenül megjelennek a Start menüben. Az állandóan megjelenő (testre szabással ide helyezett) programok egy vízszintes vonal felett, a gyakori indítás miatt kiérdemelt helyzetű programok a vonal alatt jelennek meg. Szintén egykattintásos indítást biztosít, ha parancsikont helyezünk el a Windows munkaasztalán ábra. Parancsikont helyezünk el a munkaasztalon Ehhez kattintsunk a jobb egérgombbal a munkaasztalra, majd kattintással adjuk ki a megjelent helyi menü Parancsikon parancsát! A Parancsikon létrehozása párbeszédpanelen adjuk meg a parancsikon célját, va-

28 28 KEZDŐ LÉPÉSEK gyis a Draw program elérési útját. amelyet megkereshetünk a Tallózás gombra kattintva is (lásd a fenti ábrát). A Tovább gombra kattintás után nevezzük el a parancsikont, majd zárjuk be a párbeszédpanelt! A parancsikon ekkor megjelenik a munkaasztalon (lásd a mellékelt ábrát) és azonnal használható a program indítására. A parancsikon egyúttal megjelenik az Asztal rendszermappában is. Ez azt is jelenti, hogy asztali parancsikont létrehozhatunk úgy is, hogy a Ctrl gomb nyomva tartása közben egy máshol létrehozott parancsikont ebbe a mappába húzunk (lásd a következő ábrát) ábra. Az Asztal mappa tartalma Ha a parancsikon rövidítést nem helyeztük el a munkaasztalon, akkor választhatjuk a munkaasztalon a jobb egérgombos kattintással vagy a Shift+F10 billentyűkombinációval megjelenített helyi menü Új OpenDocument-rajz parancsát. Ugyanezt a parancsot megtaláljuk a Windows Intéző (fájlkezelő) Fájl/Új almenüjében is. A korábban szerkesztett, illetve más Windows alkalmazással létrehozott anyagok a Start/Dokumentumok listából is kiválaszthatók (lásd az 1-7. ábrát).

29 KEZDŐ LÉPÉSEK ábra. Programindítás korábban szerkesztett fájl betöltésével Ha egy ilyen OpenDocument-rajz kattintunk, akkor betöltődik a Draw, majd abba a dokumentum, melynek szerkesztését folytathatjuk. (Ha már fut a Draw, akkor így egy új szerkesztőablakot nyitunk, és abba töltődik a kiválasztott dokumentum). A Windows XP operációs rendszerben a Start/Legutóbbi dokumentumok menüt használjuk. A Start menü Futtatás... parancsának kiadása után azaz rákattintva előbb a nyomógombra, majd a Futtatás... sorra beírással megadhatjuk vagy a Tallózás... nyomógombra kattintás után a könyvtárszerkezetben kiválaszthatjuk (lásd a Futtatás párbeszédpanelt) a program elérési útját. E kényelmetlen indításban az a hasznos, hogy az indító parancssorban megadhatunk indítási kapcsolókat is (lásd később). Ilyen indítási kapcsolókat egyébként megadhatunk a parancsikonokhoz is ábra. Programindítás a Futtatás párbeszédpanelről A vizsgált meghajtót, illetve könyvtárat a Hely listában választjuk ki. A párbeszédpanel ikonjával a könyvtárszerkezetben egy szinttel feljebb, az ún. szülő könyvtárba léphetünk. A könyvtárakat a mappák, az aktuális könyvtárat a megnyitott map-

30 30 KEZDŐ LÉPÉSEK pa jelöli. A Megnyitás nyomógombra kattintás után a Futtatás párbeszédpanelbe töltődik az elérési út. Ott kattintsunk az OK nyomógombra vagy válasszuk ki az OK nyomógombot és nyomjuk meg az Enter billentyűt. Hasonló módon, a Start/Programok LibreOffice Draw (a Windows XP alatt a Start/Minden program LibreOffice Draw) menüsorra kattintva is elindíthatjuk a programot, de ekkor e menüsor eléréséhez több műveletet kell végeznünk, így valamivel hosszadalmasabb ábra. LibreOffice parancsikonok a munkaasztalon Mint korábban bemutattuk, a gyakran használt programokhoz érdemes parancsikont létrehozni a munkaasztalon. Ha gyakran dolgozunk egy meghatározott dokumentumon, akkor annak ikonját is érdemes a Windows ablak állandó részévé tenni, azaz az Asztal (Desktop) könyvtárba másolni. Ekkor a dokumentum szerkesztése a Draw program betöltésével együtt az ikonra mért dupla kattintással indítható. A dokumentum későbbi saját felhasználói könyvtárunkba helyezése után (ikonját az asztallapról a könyvtárunkba húzzuk), ha a Windows Dokumentumok listájából ezt a dokumentumot választjuk, a Windows megkeresi az állomány új helyét. A dokumentumot többféleképpen helyezhetjük az asztallapra: 1. Az egér jobb gombjával a Windows hátterére, azaz az asztallapra kattintunk. Az ekkor megjelenő helyi menü Új OpenDocument-rajz parancsával új, üres dokumentum ikonját helyezhetjük el az asztallapon. Később használhatjuk ezt az ikont is a Word betöltésére, illetve üres dokumentum szerkesztőablakának megnyitására.

31 KEZDŐ LÉPÉSEK A dokumentumot megfogjuk a Windows Programok/ Windows Intéző listáján és a lenyomott bal egérgomb nyomva tartása mellett a Windows képernyő hátterére vontatjuk. Ezután felengedjük az egérgombot. Ekkor a dokumentum megjelenik az Asztal (Desktop) könyvtárban, ikonja az asztallapon. 3. Parancsikont a legegyszerűbben úgy hozhatunk létre, hogy az egér jobb gombjával a Windows hátterére, azaz az asztallapra kattintunk. A helyi menü Új/ Parancsikon parancsával megjelenített Parancsikon létrehozása párbeszédpanelen mezőbeírással adjuk meg vagy Tallózás nyomógombra kattintás után keressük ki az Program Files könyvtár LibreOffice Draw programját. A program első indításakor egy tündér (mely a Microsoft programjainál megismert varázslók itteni megfelelője) vezet végig a regisztráció lépésein. Megadjuk adatainkat, beállíthatjuk a frissítések automatikus keresését, magát a regisztrációt nem kötelező végrehajtani. A segítség A LibreOffice súgója régebben jelentősen eltért más programok hasonló szolgáltatásaitól, most viszont a súgó a Microsoft korábbi (például az Office 2000) programjaihoz hasonló megoldást alkalmaznak. Használata könnyen elsajátítható, és minden egyes rész alkalmazásában egyformán működik. A Súgó menü LibreOffice Súgó parancsával, vagy az F1 gyorsbillentyűvel, illetve a Standard eszköztár Súgó ikonjával jelenítjük meg a súgó fő tartalomjegyzékét az alapértelmezés szerinti webböngészőnkben, amelyben változatos módon navigálhatunk. A magyar nyelvű súgó külön is letölthető. A súgó a webböngészőnkben jelenik meg, amelyet akár a munka közben, a munkaablak mellé húzva használhatunk (lásd az ábrát). A szerkesztőablak és a súgó ablaka között válthatunk többek közt az Alt+Tab, Alt+Shift+Tab billentyűkombinációkkal, a Windows tálcán megjelenő gombokkal. Ha befejeztük a súgó használatát, a szokásos módon (a bal felső sarok ikonjából legördíthető ablakvezérlő menü Bezárás parancsá-

32 32 KEZDŐ LÉPÉSEK val, vagy az Alt+F4 billentyűkombinációval, illetve az ablakbezáró ikonnal) zárjuk be a súgó ablakát! Ugyanez a súgóablak jelenik meg, ha a LibreOffice többi programjából indítjuk a súgót. Ezt bizonyítja az is, hogy a programcsomag más programjainak súgóját kiválaszthatjuk az ablak bal felső sarkában megjelenő listából is. Az ablak bal oldalán látjuk a navigációs ablaktáblát, amelyben a könyvjelzők, tartalomjegyzék, tárgymutató és keresés funkciók segítségével navigálhatunk. Az itt választott súgólapok jelennek meg a jobb oldali tartalmi részben. A súgó nyelvét az oldal felső részén látható HU rövidítésre kattintva állítjuk magyarra (ennek ellenére néhány lap és hivatkozás angol marad). A magyar nyelvű súgó sem teljes mélységű egyelőre, néha érdemes megnézni, mit írnak ugyanarról az angol nyelvű lapok ábra. A program súgójának ablaka A súgóállományokon belül az egyes főbb témaköröket, esetleg kapcsolódó oldalakat aláhúzással jelölik. Ezekre az egér bal gombjával kattintva a megfelelő, hivatkozott oldalra lépünk (ugyanide eljutha-

33 KEZDŐ LÉPÉSEK 33 tunk egyes esetekben a súgólap görgetésével is). A súgó főbb fejezeteit bejárhatjuk a súgóablak alján látható lapfülekre kattintva is. A megjelenített oldalt teljes egészében kinyomtatja a jobb egérgombos kattintással megjelenített helyi menü Nyomtatás parancsa, vagy az eszköztár Nyomtatás ikonja. A nyomtatás a dokumentumok nyomtatásánál ismertetett párbeszédpanel kitöltésével indul. Itt adhatjuk meg a nyomtatás paramétereit (példányszám, sorba rendezés stb.). A többi eszköztárbeli ikonnak megfelelő parancs is elérhető a helyi menüben. A Navigation csoport Main page hivatkozására kattintva a Welcome to LibreOffice Help! oldalt jeleníthetjük meg, ahonnan az összes LibreOffice program súgója elérhető. Az egyes oldalakhoz tartozó további magyarázatokat az adott oldal Kapcsolódó témakörök (Related Topics) csoportjának hivatkozására kattintva tölthetjük be. Ilyen kapcsolódó hivatkozásokat találunk a súgólapokon is. A bal egérgomb folyamatos nyomva tartása közben, húzással kijelölt szövegrész a szövegrészbe jobb egérgombbal kattintva megjelenített helyi menü Másolás parancsával (vagy a Ctrl+C billentyűkombinációval) a vágólapra másolható, ahonnan tetszőleges alkalmazásba, szövegrészbe illeszthető az adott alkalmazás Szerkesztés/Beillesztés (Edit/Paste) parancsával, vagy a Ctrl+V, illetve a Shift+Ins billentyűkombinációval. A súgóoldalakon alkalmazott szimbólumok: A tárgyhoz tartozó tippeket, megjegyzéseket jelöli. Az így jelölt részekben olyan információk szerepelnek, amelyek a parancs végrehajtását módosítják, illetve kiegészítő ismeretek. Ezzel a szimbólummal jelölik a program hatékonyabb felhasználását eredményező ötleteket. A súgó tartalomjegyzéke A Welcome to LibreOffice Help! oldalt már magyar nyelvre is válthatjuk (bár a fordításnak még akadnak hiányosságai lásd az ábrát). Az oldal közepén találjuk a fő súgótémákat, melyeket a témakör nevére kattintva bonthatunk ki. A megjelenített aloldalakon

34 34 KEZDŐ LÉPÉSEK további hivatkozásokra kattintva mélyülhetünk el a keresett témában ábra. A súgótémák, kategóriák kibonthatók A súgó tárgymutatója A súgóablakban választhatjuk a Tárgymutató bejegyzést, ezen az oldalon semmi mást nem kapunk, csak néhány újabb hivatkozást és egy ismertetést arról, hogyan kereshetünk a súgóban (lásd az ábrát). Ez a szolgáltatás egyelőre sajnos jelentősen elmarad a Word és a LibreOffice tárgymutatójának funkcionalitásától, de remélhetőleg mielőbb pótolják a fejlesztők ezt a hiányosságot.

35 KEZDŐ LÉPÉSEK ábra. A tárgymutató kezelése Keresés a súgóban A keresendő kulcsszót az ablak felső részén látható Keresett kifejezés mezőbe gépeljük. A Go gombra kattintva kereshetjük meg azt a súgólapot, amelynek címe megegyezik a keresett kifejezéssel, a Search gombbal pedig az összes súgólapot megvizsgáljuk ábra. A keresési eredmények listája

36 36 KEZDŐ LÉPÉSEK Gyakorlatilag ugyanazt az eredményt kapjuk, mert első körben a program a teljességre törekszik (lásd az ábrát). Az ablak jobb szélén megjelenik a keresett kifejezést tartalmazó eredményoldalak száma (# results). Az oldal alján lapozó eszközöket találunk a megjelenített első húsz találatot követő többi oldal megtekintéséhez. A találatok felső részén látható hivatkozásokkal szűrhetjük a megtalált segítséget tartalmi oldalakra (Content pages), multimédiás bemutatókra (Multimedia), súgóoldalakra (Help and Project pages), minden találatra (Everything), vagy további részletes keresést kérhetünk (Advanced). Ha ez utóbbit választjuk, akkor jelölőnégyzetekkel szűrhetjük tovább, hogy milyen erőforrásokat, tudásbázist vizsgáljon át a kereső a megadott kifejezés után kutatva (lásd a ábrát). A találati oldalon belül a webböngésző eszközeivel kereshetünk, ez minden böngésző esetében máshol érhető el. Az ábrán például a Google Chrome eszközeit látjuk. A Ctrl+F billentyűkombináció viszont általában a keresést indítja más böngészőkben is ábra. Keresés az aktuális súgóoldalon belül A Keresési kifejezés szövegmező tárolja az utoljára beírt szavakat. Az előző keresés megismétléséhez kattintással válasszunk kifejezést a mező alatt megjelenő listából. A helyi súgóban beállítható még, hogy a keresést a címsorokban vagy a tartalomban végezzük, illetve hogy csak egész szavakat ke-

37 KEZDŐ LÉPÉSEK 37 resünk. Ilyenkor a program az egyébként találatnak számító szótöredékeket és ragozott alakokat figyelmen kívül hagyja. A segéd A program kezelését segíti a segéd, amely egyes feladatok végrehajtása közben automatikusan elindul. A segéd a feladat végrehajtását a dokumentum sarkában megjelenő kis ablakban segíti, amelybe kattintva megjeleníthetjük a feladat súgóját. A segédet az Eszközök/Beállítások párbeszédpanel LibreOffice/Általános lapján kapcsolhatjuk be vagy ki. A segéd ablaka rövid idő után automatikusan bezárul. Ha három alkalommal nem vesszük igénybe a segéd segítségét egy adott feladathoz, vagy bezárjuk az ablakát, akkor a segéd többet nem jelentkezik annál a feladatnál, kivéve, ha az Általános párbeszédpanel-lapon nem állítjuk a segédet alaphelyzetbe. Tippek A tippek egy-egy eszköztárgomb nevét jelenítik meg, ha a kurzort a gomb fölé mozgatjuk (lásd az ábrát) ábra. Egy tipp megjelenése Hasonló segítséget kapunk egyes dokumentumelemekhez is. A tippek is letilthatók az Általános párbeszédpanel-lapon. Részletes tippek A részletes tippek a tippekhez hasonlóan jelennek meg, azonban a gomb neve helyett a hozzárendelt funkció rövid leírását adják. Egyelőre azonban ez a szolgáltatás is elmarad az OpenOffice megoldásától (lásd az ábrát). A részletes tippek is letilthatók az Általá-

38 38 KEZDŐ LÉPÉSEK nos párbeszédpanel-lapon. Alapállapotban ez a funkció kikapcsolt, tehát jelöljük be a Részletes tippek jelölőnégyzetet! ábra. Egy részletes tipp megjelenése a két programban Hasonló rövid magyarázatot kapunk az egyes képernyőelemekről, ha a Súgó menü Mi ez? parancsát adjuk ki, és utána a kurzort egy gomb fölé mozgatjuk. A névjegy A Súgó menü A LibreOffice névjegye parancsa a licenc-információkat tartalmazza. A fejlesztők adatait most egy külön paranccsal (Súgó/ A LibreOffice készítői) kérhetjük le ábra. A LibreOffice névjegye

39 KEZDŐ LÉPÉSEK 39 A program szoftverkörnyezete, ablakai A LibreOffice ikonorientált környezetben, operációs rendszerekben működik, maga is ikonokat alkalmaz az egyes funkciók kiváltására. Az ikonok a parancsok képi megfelelői, apró, szemléletes ábrák, amelyekkel könnyebb tájékozódni, és amelyek segítségével a megfelelő parancsok indíthatók. Az asztal A StarOffice Desktop, a LibreOffice programcsomagban már nem érhető el. Ha a LibreOffice programot indítjuk, akkor a programcsomag elemeinek indítására szolgáló keretrendszer töltődik be (lásd az ábrát). Az ablakból indíthatjuk a programcsomag önálló dokumentum-feldolgozó alkalmazásait, makrókat futtathatunk, de az alul látható, kiszolgáló-kapcsolatot igénylő parancsok nem futnak ábra. Az indító keretrendszer

40 40 KEZDŐ LÉPÉSEK Az alkalmazásablak Az operációs rendszer minden egyes alkalmazása, programja külön alkalmazási ablak -ban fut. Az itt bemutatott képernyőkép a Draw ablaka. A szerkesztett állományok a dokumentumablakokba kerülnek. A legfelső sor az alkalmazási ablak fejléce, amely a szerkesztett dokumentum neve mellett bal oldalt a rendszerablak vezérlő ikont, jobb oldalt a méretváltoztató és ablakzáró ikonokat tartalmazza. A rendszerablak ikonra az egérrel rákattintva a környezethez (Windows-hoz) kapcsoló rendszerablak menüt gördíthetjük le. Itt kicsinyítjük, nagyítjuk a rendszerablakot vagy akár befejezzük a Draw futtatását, kilépünk a szövegszerkesztőből. Ha kétszer gyorsan kattintunk a rendszerablak ikonra, akkor bezárjuk a rendszerablakot, azaz befejezzük a szövegszerkesztést. Ennek felel meg a rendszerablak menü Bezárás parancsa vagy az Alt+F4 billentyűkombináció is ábra. A Draw alkalmazásablaka

41 KEZDŐ LÉPÉSEK 41 A rendszerablak ikonnal legördíthető menü Előző méret parancsa vagy a címsor ikonjára kattintás állítja helyre az eltorzított méretű rendszerablakot. A menü Áthelyezés parancsa segítségével mozgatjuk a Draw rendszerablakát, amennyiben annak mérete kisebb a lehetséges maximális méretnél. Ha az ablak maximális méretű, akkor ez a parancs nem adható ki. Ezt a menüsor szürke ki nem választható jelölése is mutatja. A nem maximális méretű ablakot mozgathatjuk egérrel úgy is, hogy rámutatunk a címsorra, majd lenyomjuk az egér bal gombját és annak folyamatos nyomva tartása mellett az ablakot az új helyére vonszoljuk. Ha felengedjük a bal egérgombot, akkor az ablak az új helyén rögzül. A Méret paranccsal a rendszerablak méretein változtathatunk. Ez egérrel úgy oldható meg, hogy az ablak határoló vonalaira mutatunk az egérkurzorral. Ekkor az a kiválasztott oldaltól (ablakrésztől) függő formát vesz fel, s jelzi a mozgatás irányát:,,. A rendszerablak menü Kis méret menüpontjának felel meg a bal oldali méretváltoztató ikon, amellyel az egész Draw környezetet ikon méretűvé zsugorítjuk (erre akkor lehet szükség, ha más Windows alkalmazásra vagyunk kíváncsiak). A nem maximális méretű ablakban kiadható Teljes méret menüpont vagy az ikon a lehetséges legnagyobb rendszerablakot állítja be. A Bezárás menüpontra (vagy közvetlenül a szerkesztésből kiadott Alt+F4 billentyűkombináció), illetve a címsor alkalmazásbezáró ikonjára kattintással fejezzük be a munkát. Ha a szerkesztett dokumentum változásait még nem mentettük el, akkor a program megkérdezi, mentjük-e a dokumentum módosítását? ábra. Figyelmeztetés a dokumentum bezárásakor Mentést válaszolva elmentjük a dokumentumot, Elvetést válaszolva a változtatások elvesznek, a Mégse nyomógombra kattintással vagy

42 42 KEZDŐ LÉPÉSEK az ezzel egyenértékű Esc billentyű lenyomásával visszatérhetünk a szerkesztéshez (lásd az ábrát). A rendszerablak második sora a menüsor, melynek almenüit vagy a fentiek szerint egérrel, vagy a billentyűzet segítségével, az Alt billentyű és az aláhúzással jelölt betű billentyűjének együttes lenyomásával gördítjük le. A menüsor alatt levő sorokban a Nézet/Eszköztárak... almenü parancsaival ki- vagy bekapcsolható ikonmenük, más néven úgynevezett szerszámosládák találhatók, amelyeket később részletesen ismertetünk. A többi elem szintén kiés bekapcsolható ábra. A Draw megnyitható eszköztárai Közepes (az ikon és a teljes méret közötti köztes) méretű ablakot alakíthatunk ki, ha a menüsor jobb szélén álló ikonra kattintunk. Ekkor megváltozik a képernyő formája, a kialakuló külön ablak saját menülegördítő, méretező ikonokkal rendelkezik. Ezek az ikonok teljes méretű dokumentumablak esetén a menüsor jobb oldalán jelennek még és a szerkesztett dokumentum ablakára vonatkoznak.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Pétery Tamás Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

OpenOffice 3 Impress

OpenOffice 3 Impress 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Microsoft Office 2010

Microsoft Office 2010 Dr. Pétery Kristóf Microsoft Office 2010 Mercator Stúdió 2011. Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Word 2010 magyar nyelvű változat

Word 2010 magyar nyelvű változat 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Access 2010 Űrlapok és adatelérés

Access 2010 Űrlapok és adatelérés 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Dr. Pétery Kristóf: Excel 2003 magyar nyelvű változat

Dr. Pétery Kristóf: Excel 2003 magyar nyelvű változat 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Dr. Pétery Kristóf: AutoCAD LT 2002 Blokkok, Xrefek

Dr. Pétery Kristóf: AutoCAD LT 2002 Blokkok, Xrefek 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Dr. Pétery Kristóf: CorelDRAW 9 testre szabás

Dr. Pétery Kristóf: CorelDRAW 9 testre szabás 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Aronic Főkönyv kettős könyvviteli programrendszer

Aronic Főkönyv kettős könyvviteli programrendszer 6085 Fülöpszállás, Kiskunság tér 4. Internet: www.cin.hu E-mail: software@cin.hu Tel: 78/435-081, 30/9-573-673, 30/9-593-167 kettős könyvviteli programrendszer v2.0 Szoftverdokumentáció Önnek is jár egy

Részletesebben

Szövegszerkesztés alapjai I.

Szövegszerkesztés alapjai I. Szövegszerkesztés alapjai I. 1. A szövegszerkesztés általános lépései Ha a szövegszerkesztés folyamatát a dokumentumok elkészítésének egymásra épülő lépéseinek sorozataként vizsgáljuk, akkor a főbb lépések

Részletesebben

Szövegszerkesztés MS Office 2000-rel

Szövegszerkesztés MS Office 2000-rel Dr. Pétery Kristóf Szövegszerkesztés MS Office 2000-rel ECDL és számítógép kezelői vizsga előkészítő 3. Mercator Stúdió 2003. Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés

Részletesebben

KELE3. Felhasználói kézikönyv

KELE3. Felhasználói kézikönyv KELE3 Felhasználói kézikönyv Tartalomjegyzék Bevezetés 9 Üdvözlet 9 Kezdetek 10 Rendszerkövetelmények 10 Kérdések, észrevételek 10 Telepítés 10 Frissítések 10 A program használata 11 Bejelentkezés 11 Automatikus

Részletesebben

Operációs rendszerek

Operációs rendszerek Operációs rendszerek Tananyag Operációs rendszerek TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ... 9 OPERÁCIÓS RENDSZEREK... 10 AZ OPERÁCIÓS RENDSZEREK OSZTÁLYOZÁSA... 11 A RENDSZERBETÖLTÉS MENETE... 12 A WINDOWS XP BETÖLTÉSI

Részletesebben

Számlázás-házipénztár. (SZAMLA) 2015.21 verzió. Kezelési leírás

Számlázás-házipénztár. (SZAMLA) 2015.21 verzió. Kezelési leírás Számlázás-házipénztár (SZAMLA) 2015.21 verzió Kezelési leírás FORINT-Soft Kft. Számlázás-házipénztár 2 Tartalomjegyzék 1. Általános információk... 5 1.1. A program típusai... 5 1.2. Rendszerkövetelmények...

Részletesebben

Készletnyilvántartó program. (KESZLET) 2015.21 verzió. Kezelési leírás

Készletnyilvántartó program. (KESZLET) 2015.21 verzió. Kezelési leírás Készletnyilvántartó program (KESZLET) 2015.21 verzió Kezelési leírás FORINT-Soft Kft. Készletnyilvántartó program 2 Tartalomjegyzék 1. Általános információk... 6 1.1. A program típusa... 6 1.2. Rendszerkövetelmények...

Részletesebben

3. gyakorlat. 1/7. oldal file: T:\Gyak-ArchiCAD19\EpInf3_gyak_19_doc\Gyak3_Ar.doc Utolsó módosítás: 2015.09.17. 22:57:26

3. gyakorlat. 1/7. oldal file: T:\Gyak-ArchiCAD19\EpInf3_gyak_19_doc\Gyak3_Ar.doc Utolsó módosítás: 2015.09.17. 22:57:26 3. gyakorlat Kótázás, kitöltés (sraffozás), helyiségek használata, szintek kezelése: Olvassuk be a korábban elmentett Nyaraló nevű rajzunkat. Készítsük el az alaprajz kótáit. Ezt az alsó vízszintes kótasorral

Részletesebben

A PC vagyis a személyi számítógép. XV. rész. 1. ábra. A billentyűzet és funkcionális csoportjai

A PC vagyis a személyi számítógép. XV. rész. 1. ábra. A billentyűzet és funkcionális csoportjai ismerd meg! A PC vagyis a személyi számítógép XV. rész A billentyűzet A billentyűzet (keyboard), vagy más elnevezéssel a klaviatúra a számítógép legfontosabb és egyben legrégebbi információbeviteli eszköze.

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. TARTALOM 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

KETTŐS KÖNYVELÉS PROGRAM CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE

KETTŐS KÖNYVELÉS PROGRAM CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE KETTŐS KÖNYVELÉS PROGRAM CIVIL SZERVEZETEK RÉSZÉRE Kezelési leírás 2015. Program azonosító: WUJEGYKE Fejlesztő: B a l o g h y S z o f t v e r K f t. Keszthely, Vak Bottyán utca 41. 8360 Tel: 83/515-080

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

S Z O F T V E R E N G E D É L Y E Z É S I S Z E R ZŐDÉS

S Z O F T V E R E N G E D É L Y E Z É S I S Z E R ZŐDÉS KETTŐS KÖNYVVITEL 1 S Z O F T V E R E N G E D É L Y E Z É S I S Z E R ZŐDÉS Ez egy speciális SZERZŐDÉS Ön, mint Felhasználó (akár magánszemély, gazdálkodó-, vagy egyéb szerv) és az RLB-60 Betéti Társaság

Részletesebben

FELHASZ ÁLÓI KÉZIKÖ YV. Számlázó programhoz

FELHASZ ÁLÓI KÉZIKÖ YV. Számlázó programhoz LafiSoft program FELHASZ ÁLÓI KÉZIKÖ YV Számlázó programhoz Kiss Zoltán Számítógép programozó Telepítése: Helyezze be a CD-t a CD ROM-ba, majd kattintson a SAJÁTGÉP => CD ROM mappára ahol látni fog egy

Részletesebben

ICN 2005 ConferControl

ICN 2005 ConferControl ICN 2005 ConferControl Számítógépes vezérlı program az ICN 2005 típusú konferencia rendszerhez Felhasználói kézikönyv DIGITON Kft. IСN 2005 ConferControl Számítógépes vezérlı program az ICN 2005 típusú

Részletesebben

S Z O F T V E R E N G E D É L Y E Z É S I S Z E R ZŐDÉS

S Z O F T V E R E N G E D É L Y E Z É S I S Z E R ZŐDÉS 1 S Z O F T V E R E N G E D É L Y E Z É S I S Z E R ZŐDÉS Ez egy speciális SZERZŐDÉS Ön, mint Felhasználó (akár magánszemély, gazdálkodó-, vagy egyéb szerv) és az RLB-60 Betéti Társaság között, (a továbbiakban:

Részletesebben

ALAPISMERETEK...6 A MICROSOFT ACCESS INDÍTÁSA...14 AZ ABLAK...14 MEGNYITÁS...16 TÁBLÁK...17 LEKÉRDEZÉSEK...18

ALAPISMERETEK...6 A MICROSOFT ACCESS INDÍTÁSA...14 AZ ABLAK...14 MEGNYITÁS...16 TÁBLÁK...17 LEKÉRDEZÉSEK...18 Adatbázis-kezelés TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETİ...6 ALAPISMERETEK...6 ADATBÁZIS...6 AZ ADATBÁZISHOZ KAPCSOLÓDÓ FOGALMAK...6 ADATMODELL...8 ADATBÁZISOK TERVEZÉSE...9 1. LÉPÉS: KÖVETELMÉNYELEMZÉS...9 2. LÉPÉS:

Részletesebben

Szövegszerkesztés Verzió: 0.051

Szövegszerkesztés Verzió: 0.051 Verzió: 0.051 1 Tartalomjegyzék A Word 2003 munkakörnyezet...9 Word 2003 program megnyitása...9 A Word 2003 képernyő...9 Program bezárása:...11 Az eszköztár...12 Környezetfüggő eszköztár...13 Fájl menü...14

Részletesebben

Dr. Pétery Kristóf: Word 2003 magyar nyelvű változat

Dr. Pétery Kristóf: Word 2003 magyar nyelvű változat 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

AutoCAD LT 2013 Változók, lekérdezések

AutoCAD LT 2013 Változók, lekérdezések 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Az Excel programozása

Az Excel programozása Az Excel programozása Makrók k használata Makró: Ha rendszeresen hajtunk végre valamilyen műveletsort a Microsoft Excelben, automatizálhatjuk a feladatot egy makróval. A makró parancsok és s függvf ggvények

Részletesebben

Access 2013 Lekérdezéstől testre szabásig TARTALOM 1

Access 2013 Lekérdezéstől testre szabásig TARTALOM 1 TARTALOM 1 2 TARTALOM Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Pétery Tamás Szerkesztő:

Részletesebben

Új bemutató diasor létrehozása

Új bemutató diasor létrehozása w w w. h a n s a g i i s k. h u 1 Számítógépes prezentáció Prezentáció: bemutató. A prezentáció vizuális eszközökkel segített információ átadás. A számítógépes prezentáció a hagyományos eszközöket (dia,

Részletesebben

BBS-INFO Kiadó, 2013.

BBS-INFO Kiadó, 2013. BBS-INFO Kiadó, 2013. Bártfai Barnabás, 2013. Minden jog fenntartva! A könyv vagy annak oldalainak másolása, sokszorosítása csak a szerző írásbeli hozzájárulásával történhet. A betűtípus elnevezések, a

Részletesebben

Dr. Pétery Kristóf: CorelPHOTO-PAINT 12 Kezdő lépések

Dr. Pétery Kristóf: CorelPHOTO-PAINT 12 Kezdő lépések 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI ZRT. e-befektetés. Felhasználói kézikönyv

MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI ZRT. e-befektetés. Felhasználói kézikönyv MAGYAR POSTA BEFEKTETÉSI ZRT. e-befektetés Felhasználói kézikönyv a Magyar Posta Befektetési Zrt. e-befektetéséhez Verziószám: 1.1 Hatályos: 2016.02.16. Magyar Posta Befektetési Zrt. Felhasználói kézikönyv

Részletesebben

Photoshop CC Testre szabás

Photoshop CC Testre szabás 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Dr. Pétery Kristóf: Excel 2007 feladatok és megoldások 2.

Dr. Pétery Kristóf: Excel 2007 feladatok és megoldások 2. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Készítette: Citynform Informatikai Zrt.

Készítette: Citynform Informatikai Zrt. Dokumentumtár Felhasználói kézikönyv Készítette: Citynform Informatikai Zrt. Tartalomjegyzék "Dokumentumtár" főablak... 4 A dokumentumtár egészére vonatkozó műveletek... 4 Új dokumentum felvétele... 4

Részletesebben

A word első megnyitása

A word első megnyitása A word első megnyitása A Word megnyitásakor az oldalon két fő területet láthat: A menüszalag a dokumentum fölött látható. Gombokat és parancsokat tartalmaz, melyekkel különböző műveleteket (mint például

Részletesebben

Újdonságok. Release 2

Újdonságok. Release 2 ARCHLine.XP 2009 Windows Újdonságok Release 2 A dokumentációban levı anyag változásának jogát a CadLine Kft fenntartja, ennek bejelentésére kötelezettséget nem vállal. A szoftver, ami tartalmazza az ebben

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Pétery Dorottya Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

GroupWise 5.2 használói jegyzet

GroupWise 5.2 használói jegyzet GroupWise 5.2 használói jegyzet 32 bites verzió Készítette: Borsodi Gábor, ABS Consulting Kft. (http://www.abs.hu) 1998-2001 Ez a dokumentáció szabadon felhasználható (nyomtatható, másolható) és terjeszthet,

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

CorelCAD 2015 Megjelenítés

CorelCAD 2015 Megjelenítés 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

ETR Pénzügyi közönségszolgálat

ETR Pénzügyi közönségszolgálat ETR Pénzügyi közönségszolgálat modul Azonosító: ETR-PKSZOLG Készítette: DEXTER Kft. Kiadva: 2001. május 1. DEXTER Copyright jegyzék Copyright jegyzék A Microsoft, a Windows, a Windows NT, a Windows NT

Részletesebben

Felhasználói útmutató. Személyi számítógép VPCC sorozat

Felhasználói útmutató. Személyi számítógép VPCC sorozat Felhasználói útmutató Személyi számítógép VPCC sorozat n 2 Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 További információk a VAIO számítógépről... 5 Ergonómiai szempontok... 8 Az első lépések... 10 A kezelőszervek

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ Számítástechnikai Fejlesztı Kft. FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ E-SZIGNÓ KÁRTYAKEZELİ ALKALMAZÁS ver. 1.0 2010. november 9. MICROSEC SZÁMÍTÁSTECHNIKAI FEJLESZTİ KFT. 1022 BUDAPEST, MARCZIBÁNYI TÉR 9. Felhasználói

Részletesebben

1. oldal, összesen: 29 oldal

1. oldal, összesen: 29 oldal 1. oldal, összesen: 29 oldal Bevezetõ AXEL PRO Nyomtatványkitöltõ Program Az AXEL PRO Nyomtatványkitöltõ egy olyan innovatív, professzionális nyomtatványkitöltõ és dokumentum-szerkesztõ program, mellyel

Részletesebben

11. Balra zárt igazítás A bekezdés sorai a bal oldali margóhoz igazodnak. 12. Beillesztés

11. Balra zárt igazítás A bekezdés sorai a bal oldali margóhoz igazodnak. 12. Beillesztés 1. Ablak A képernyő azon része, amelyben programok futhatnak. 2. Aláhúzott A karakter egyszeres vonallal történő aláhúzása a szövegben. 3. Algoritmus Egy feladat megoldását eredményező, véges számú lépések

Részletesebben

WINDOWS XP - A GRAFIKUS FELÜLET KEZELÉSE

WINDOWS XP - A GRAFIKUS FELÜLET KEZELÉSE WINDOWS XP - A GRAFIKUS FELÜLET KEZELÉSE ASZTAL Asztalnak nevezzük a Windows indításakor megjelenı képernyıterületet. Ez a grafikus felhasználói felület. Munkaasztalunk bizonyos tulajdonságait tekintve

Részletesebben

CIB Elektronikus Terminál

CIB Elektronikus Terminál CIB Elektronikus Terminál Felhasználói kézikönyv 1.7.5. 2 Tartalom 1 Az Elektronikus Terminál szolgáltatás... 7 2 Általános tudnivalók... 8 2.1 Ablakváltás, elrendezés... 8 2.2 Egérrel végezhető műveletek...

Részletesebben

Microsoft Office 2000

Microsoft Office 2000 Dr. Pétery Kristóf Microsoft Mercator Stúdió 2011. Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS a DIMSQL Integrált Számviteli Rendszer Készlet moduljának használatához

FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS a DIMSQL Integrált Számviteli Rendszer Készlet moduljának használatához FELHASZNÁLÓI LEÍRÁS a DIMSQL Integrált Számviteli Rendszer Készlet moduljának használatához - 1 - www.dimenzio-kft.hu Tartalomjegyzék A. BEVEZETÉS... 4 I. BEÁLLÍTÁSOK, PARAMÉTEREK, NAPLÓFORMÁTUMOK... 4

Részletesebben

Ismétlődő műveletek elvégzésének automatizálása

Ismétlődő műveletek elvégzésének automatizálása Ismétlődő műveletek elvégzésének automatizálása Adatfeldolgozás közben gyakran előfordul, hogy Önnek ugyanazt, az elemi lépésekből álló, összetett műveletsort kell sokszor, esetleg nagyon sokszor és ami

Részletesebben

MUNKAANYAG. Angyal Krisztián. Szövegszerkesztés. A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés

MUNKAANYAG. Angyal Krisztián. Szövegszerkesztés. A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés Angyal Krisztián Szövegszerkesztés A követelménymodul megnevezése: Korszerű munkaszervezés A követelménymodul száma: 1180-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-004-55 SZÖVEGSZERKESZTÉS

Részletesebben

1. S Z O F T V E R E N G E D É L Y E Z É S I S Z E R ZŐDÉS

1. S Z O F T V E R E N G E D É L Y E Z É S I S Z E R ZŐDÉS Számlázás és készletnyilvántartás 2 (hálózatos) 1 1. S Z O F T V E R E N G E D É L Y E Z É S I S Z E R ZŐDÉS Ez egy speciális SZERZŐDÉS Ön, mint Felhasználó (akár magánszemély, gazdálkodó-, vagy egyéb

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. TARTALOM 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Pétery Tamás Szerkesztő: Pétery

Részletesebben

Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK

Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK Bevezető... 15 1. Alapvető tudnivalók... 17 1.1. A számítógép... 17 1.2. Az adatok tárolása... 18 1.2.1. Lemezegység azonosítás... 21 1.2.2. Állományok azonosítása...

Részletesebben

Adobe InDesign CS5 Kezdő lépések

Adobe InDesign CS5 Kezdő lépések 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

NVE-M300P Navigációs modul felhasználói kézikönyv

NVE-M300P Navigációs modul felhasználói kézikönyv NVE-M300P Navigációs modul felhasználói kézikönyv 1 1 Fontos tudnivalók Kérjük, olvassa el alaposan a termék használata elıtt. A termék célja, hogy biztonságos módon adjon utasításokat kanyarról kanyarra,

Részletesebben

Operációs rendszerek Microsoft Windows 2000

Operációs rendszerek Microsoft Windows 2000 Operációs rendszerek Microsoft Windows 2000 Tananyag TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ...9 A SZÁMÍTÓGÉPES KÖRNYEZET...10 OPERÁCIÓS RENDSZEREK OSZTÁLYOZÁSA...10 A SZÁMÍTÓGÉP ELINDÍTÁSA...11 A RENDSZERBETÖLTÉS MENETE...12

Részletesebben

Tudáspróba Informatika felmérő feladatok

Tudáspróba Informatika felmérő feladatok Tudáspróba Informatika felmérő feladatok 1. Vezesd a mágneslemezt a számítógépbe! 2. Párosítsd a nyilakat a gombokkal! BASCKSPACE T A B SHIFT ENTER 1 3. a) Írd az egyes eszközök alá a nevüket!....... 3.

Részletesebben

A mutatóeszközök és a billentyűzet Felhasználói útmutató

A mutatóeszközök és a billentyűzet Felhasználói útmutató A mutatóeszközök és a billentyűzet Felhasználói útmutató Copyright 2009 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows elnevezés a Microsoft Corporation Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett kereskedelmi

Részletesebben

A mutatóeszközök és a billentyűzet Felhasználói útmutató

A mutatóeszközök és a billentyűzet Felhasználói útmutató A mutatóeszközök és a billentyűzet Felhasználói útmutató Copyright 2008 Hewlett-Packard Development Company, L.P. A Windows a Microsoft Corporation bejegyzett védjegye az Egyesült Államokban. Az itt szereplő

Részletesebben

2007/3. SZÁM TARTALOM. 36/2007. (MÁV-START Értesítő 3.) VIG. sz. utasítás: Végrehajtási. jegykiadó gép felhasználói kézikönyv...

2007/3. SZÁM TARTALOM. 36/2007. (MÁV-START Értesítő 3.) VIG. sz. utasítás: Végrehajtási. jegykiadó gép felhasználói kézikönyv... ÉRTESÍTŐ 2007/3. SZÁM TARTALOM Utasítások 29/2007. (MÁV-START Értesítő 3.) VIG. sz. utasítás: VMAEF jegykiadó gép felhasználói kézikönyv... 34/2007. (MÁV-START Értesítő 3.) VIG. sz. utasítás: A MÁV START

Részletesebben

Corel PHOTO-PAINT X5 Maszkolástól nyomtatásig

Corel PHOTO-PAINT X5 Maszkolástól nyomtatásig 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Pénzkezelési szabályzat szerkesztő

Pénzkezelési szabályzat szerkesztő Felhasználói dokumentáció a Pénzkezelési szabályzat szerkesztő programhoz Készítette: Bartha Katalin Forgalmazza: Forint-Soft Kft. Baja, Roosevelt tér 1. Tel: (79) 424-772 I. Bevezetés A házipénztáradóról

Részletesebben

1. ábra. Néhány tipikus ikon képe

1. ábra. Néhány tipikus ikon képe Fájlok és mappák A fájl információt, például szöveget, képet vagy zenét tartalmazó elem. Megnyitása után a fájl épp úgy nézhet ki, mint egy íróasztalon vagy iratszekrényben található szöveges dokumentum

Részletesebben

A termék(ek) felnyitása súlyos személyi sérülést eredményezhet! A termék javítását csak az Eminent képzett szakemberei végezhetik!

A termék(ek) felnyitása súlyos személyi sérülést eredményezhet! A termék javítását csak az Eminent képzett szakemberei végezhetik! 2 MAGYAR EM7041 2,5 SATA merevlemezház Figyelmeztetések és felhívások A termék(ek) felnyitása súlyos személyi sérülést eredményezhet! A termék javítását csak az Eminent képzett szakemberei végezhetik!

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Szerkesztő: Pétery István Műszaki szerkesztés,

Részletesebben

Háromdimenziós ismerkedés a fizika világával. Mechanika

Háromdimenziós ismerkedés a fizika világával. Mechanika Háromdimenziós ismerkedés a fizika világával Mechanika Felhasználói kézikönyv DesignSoft 2007 I Newton kézikönyv Tartalomjegyzék I fejezet Bevezetés 2 II fejezet Telepítés 4 1 A telepítés folyamata...

Részletesebben

Access 2016 Lekérdezéstől testre szabásig TARTALOM 1

Access 2016 Lekérdezéstől testre szabásig TARTALOM 1 TARTALOM 1 2 TARTALOM Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Pétery Tamás Szerkesztő:

Részletesebben

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV BEVEZETÉS, ELSŐ LÉPÉSEK térinformatikai rendszer kezelőfelülete SZOFTVERKÖVETELMÉNYEK A Chrome rendszer használathoz Microsoft Internet Autodesk Explorer MapGuide 7.0+, Mozilla Enterprise

Részletesebben

ÁEEK Kataszter. Felhasználói útmutató

ÁEEK Kataszter. Felhasználói útmutató ÁEEK Kataszter Felhasználói útmutató 1.1 verzió Állami Egészségügyi Ellátó Központ 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ... 3 TÖRZSKEZELÉS... 3 INGATLANKEZELÉS... 3 JÓVÁHAGYÁSI RENDSZER MEGSZŰNÉSE... 4 2. ÁLTALÁNOS

Részletesebben

A HunPLUS-os AutoCAD Architecture 2010 teljesítményfokozása

A HunPLUS-os AutoCAD Architecture 2010 teljesítményfokozása A HunPLUS-os AutoCAD Architecture 2010 teljesítményfokozása A 2010-es AutoCAD Architecture HunPLUS kiegészítése néhány olyan új képességet adott a program objektumaihoz, amelyek a gyakorlatban a program

Részletesebben

Felhasználói dokumentáció. a számviteli politika programhoz

Felhasználói dokumentáció. a számviteli politika programhoz Felhasználói dokumentáció a számviteli politika programhoz Forgalmazó: FORINT-SOFT KFT 6500 Baja, Roosevelt tér1. Tel: 79/424-772, 79/523-600 Fax: 420-857 e-mail: forintsoft@forintsoft.hu www.forintsoft.hu

Részletesebben

Mi az a Scribus? SCRIBUS. Mi az a Scribus? Milyen platformon érhet el? Hasonló feladatra használható programok. Mire használhatjuk a Scribust?

Mi az a Scribus? SCRIBUS. Mi az a Scribus? Milyen platformon érhet el? Hasonló feladatra használható programok. Mire használhatjuk a Scribust? Mi az a Scribus? SCRIBUS Kiadványszerkesztés A Scribus egy nyílt forráskódú kiadványszerkeszt program (DTP). Könny a használata, de a profi funkciók sem hiányoznak bel le. Néhány oldalas újságtól kezdve,

Részletesebben

Dr. Pétery Kristóf: Adobe Photoshop Elements 3

Dr. Pétery Kristóf: Adobe Photoshop Elements 3 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Felhasználói útmutató

Felhasználói útmutató Felhasználói útmutató NavNGo igo 8 Navigációs szoftver mobile devices készülékekhez magyar december 2008, ver. 1.3.0 Szerzői jogok A termékben, valamint a dokumentumban közölt információk bármikor, előzetes

Részletesebben

E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ KÉZIKÖNYV

E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ KÉZIKÖNYV E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ KÉZIKÖNYV Tartalom E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ KÉZIKÖNYV... 1 1. E-ÉPÍTÉSI NAPLÓ ALAPISMERETEK... 3 1.1. Mi szükséges az e-építési napló alkalmazás használatához?... 3 1.2. Mi az a NÜJ?... 3 1.3. Mi

Részletesebben

LibreOffice 4 Impress

LibreOffice 4 Impress 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

Vektorgrafikus rajzeszközök

Vektorgrafikus rajzeszközök 8. nap Vektorgrafikus rajzeszközök A fejezet címe kicsit megtévesztõ lehet. Mivel a Flash alapvetõen vektorgrafikus alapú képek animálására szolgál, ezért a programon belül használható rajzeszközök mindegyikével

Részletesebben

HOLDPEAK 856A SZÉLSEBESSÉG MÉRŐ

HOLDPEAK 856A SZÉLSEBESSÉG MÉRŐ HOLDPEAK 856A SZÉLSEBESSÉG MÉRŐ Köszönjük, hogy cégük szélsebesség mérő készülékét választotta. A kézikönyv a szélsebesség mérő készülék használatára vonatkozó utasításokat, és biztonsági figyelmeztetéseket

Részletesebben

IBM Business Process Manager változat 8 alváltozat 5. Munkaerő-felvételi oktatóanyag

IBM Business Process Manager változat 8 alváltozat 5. Munkaerő-felvételi oktatóanyag IBM Business Process Manager változat 8 alváltozat 5 Munkaerő-felvételi oktatóanyag Megjegyzés Ezen információk és az általuk támogatott termék használata előtt olvassa el a Nyilatkozatok részben leírtakat.

Részletesebben

X10 mini pro. Kibővített használati útmutató

X10 mini pro. Kibővített használati útmutató X10 mini pro Kibővített használati útmutató Tartalomjegyzék Felhasználótámogatás...6 A telefonon elérhető használati útmutató...6 Felhasználótámogatási alkalmazás...6 Nagyszerű, új élmények. Fedezze fel!...6

Részletesebben

WSCAD 5 Installáció Tartalomjegyzék Bevezetés... 1 Általános tudnivalók az Installációs terv programrészről... 1 Teljesítményadatok... 2 Munkafelület... 5 Munkafelület... 5 Eszköztárak... 7 Az eszköztárak

Részletesebben

II. év. Adatbázisok és számítógépek programozása

II. év. Adatbázisok és számítógépek programozása II. év Adatbázisok és számítógépek programozása A programozási ismeretek alapfogalmai a) algoritmus b) kódolás c) program a) algoritmus: elemi lépések sorozata, amely a következı tulajdonságokkal rendelkezik:

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

LibreOffice 4 Writer

LibreOffice 4 Writer 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

GroupWise 5.2 használói jegyzet

GroupWise 5.2 használói jegyzet GroupWise 5.2 használói jegyzet 16 bites verzió Készítette: Borsodi Gábor, ABS Consulting Kft. (http://www.abs.hu) 1998-2001 Ez a dokumentáció szabadon felhasználható (nyomtatható, másolható) és terjeszthet,

Részletesebben

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is.

Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. 2 Minden jog fenntartva, beleértve bárminemű sokszorosítás, másolás és közlés jogát is. Kiadja a Mercator Stúdió Felelős kiadó a Mercator Stúdió vezetője Lektor: Gál Veronika Szerkesztő: Pétery István

Részletesebben

TÁRGYI ESZKÖZ PROGRAM

TÁRGYI ESZKÖZ PROGRAM TÁRGYI ESZKÖZ PROGRAM Kezelési leírás 2015. Program azonosító: TARGYI Fejlesztő: B a l o g h y S z o f t v e r K f t. Keszthely, Vak Bottyán utca 41. 8360 Tel: 83/515-080 Fax: 83/515-082 Email: info@baloghykft.hu

Részletesebben

PROGRAMOZÓI KÉZIKÖNYV

PROGRAMOZÓI KÉZIKÖNYV Behatolásjelző Központok Firmware Verzió 1.00 PROGRAMOZÓI KÉZIKÖNYV GDAŃSK versa_p_en 04/09 A SATEL célja a termékek minőségének és tudásának folyamatos fejlesztése. Ennek érdekében a termékek műszaki

Részletesebben

Feltételes formázás az Excel 2007-ben

Feltételes formázás az Excel 2007-ben Az új verzió legnagyobb újdonsága Feltételes formázás az Excel 2007-ben Formázás tekintetében a feltételes formázás területén változott a legnagyobbat a program. Valljuk meg, a régebbi változatoknál a

Részletesebben

A SZOFTVER TELEPÍTÉSE ELŐTT TELEPÍTÉS WINDOWS KÖRNYEZETBEN TELEPÍTÉS MACINTOSH KÖRNYEZETBEN HIBAKERESÉS

A SZOFTVER TELEPÍTÉSE ELŐTT TELEPÍTÉS WINDOWS KÖRNYEZETBEN TELEPÍTÉS MACINTOSH KÖRNYEZETBEN HIBAKERESÉS Szoftvertelepítési útmutató A SZOFTVER TELEPÍTÉSE ELŐTT TELEPÍTÉS WINDOWS KÖRNYEZETBEN TELEPÍTÉS MACINTOSH KÖRNYEZETBEN HIBAKERESÉS Köszönjük, hogy megvásárolta termékünket. Ez a kézikönyv leírja, hogyan

Részletesebben