Tápiómenti Területfejlesztési Társulás Nagykáta, Dózsa György út 2. Elnökétől. Jegyzőkönyv
|
|
- Géza Deák
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Jegyzőkönyv Készült: a Tápiómenti Területfejlesztési Társulás július 20-ai üléséről. Az ülés helye: Nagykáta, Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen vannak: jelenléti ív szerint. A társulási ülést az elnök asszony távolléte miatt dr. Samu János vezette. dr. Samu János: Szeretettel köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a társulás ülése határozatképes. Kéri a javasolt napirendekkel kapcsolatos véleményeket, javaslatokat. Ezt követően a társulás egyhangúlag elfogadta a napirendi pontokat. Napirendi pontok: 1.) évi féléves pénzügyi beszámoló Előadó: Bodrogi Györgyné 2.) SAPARD vidékfejlesztési program, ismertető Előadó: dr. Bujáki Gábor Mák András 3.) Egyebek - működési hozzájárulások befizetése - Pest Megyei Önkormányzat kérelme - 31-es főút és a 3114-es út közötti útszakasz pályázati lehetősége - A kistérség földrajzi neveit tartalmazó kiadvány - Kistérségi Újság 1. napirendi pont: évi féléves pénzügyi beszámoló dr. Samu János felkérte Csák Ágoston urat, a pénzügyi bizottság elnökét, hogy a félévi beszámolót ismertesse. Csák Ágoston: Köszönti a jelenlévőket, majd elmondja, hogy a pénzügyi bizottság 9 órától ülésezett, a beszámolót elfogadta, s elfogadásra javasolja. Felkéri Bori Attilát a beszámoló részletes ismertetésére. Bori Attila: Köszönti a jelenlévőket, majd tételenként ismerteti a pénzügyi beszámolót, s elmondja a beadott pályázatok jelenlegi helyzetét. (melléklet: féléves pénzügyi beszámoló) dr. Samu János: Megköszöni az előterjesztést, megkérdezi, hogy van-e valakinek hozzászólása. 1
2 dr. Samu János a vásárolt könyvekkel kapcsolatosan ( Ahogyan a nagyszüleink látták ) azt javasolja, hogy olyan személyek kapják, akik segítik a társulás munkáját, előrejutását. Benkó István véleménye, hogy az átadott példányokban tüntessük fel az átadó, azaz a társulás nevét. dr. Samu János megkéri a társulás tagjait, hogy ha nincs több hozzászólás, vélemény hagyja jóvá a évi félévi pénzügyi beszámolót. Megállapította, hogy a Tápiómenti Területfejlesztési Társulás tartózkodás és ellenszavazat nélkül a félévi pénzügyi beszámolót elfogadta. A Tápiómenti Területfejlesztési Társulás 4/2000. (VII. 20.) sz. határozata A Tápiómenti Területfejlesztési Társulás a évi féléves pénzügyi beszámolót elfogadta. Határidő: azonnal Felelős: Bodrogi Györgyné, a társulás elnöke Csák Ágoston, a pénzügyi bizottság elnöke 2. napirendi pont: SAPARD vidékfejlesztési program, ismertető dr. Samu János a meghívott előadók hiányában röviden ismertette a SAPARD program lényegét. Elmondta, hogy a társulás számára mit jelent a programban való részvétel. A társulás adatszolgáltatásért pénzügyi támogatást kap a PMVA-tól, mivel a társulás a koncepcióhoz az alapadatbázist biztosította. Amint teljesít az FVM a PMVA felé, a társulás megkapja a támogatást. Czerván György elmondta, hogy különböző pályázati kiírások lesznek, amelyek nemcsak mezőgazdasági téren értendőek, hanem pl.: turisztikai, munkahelyteremtő pályázatok, melyekre szintén érdemes pályázni. 3. napirendi pont: Egyebek Működési hozzájárulások befizetése dr. Samu János ismerteti azokat a községeket, amelyek még nem rendezték tartozásukat. Farmos, Nagykáta és Tápiószentmárton nem fizetett még hozzájárulást. Tápiószentmárton még a tavalyi hozzájárulását sem rendezte. Javasolja, hogy ismételten küldjenek ki felszólítást, illetőleg a jelenlévők továbbítsák az illetékesek felé, majd rendezzék tartozásaikat. Czerván György elmondta, hogy továbbítja a Polgármester úrnak a fennmaradó tartozást, s mihelyt lehet rendezik a hozzájárulási költséget. 2
3 Pest Megyei Önkormányzat kérelme dr. Samu János tájékoztatja a jelenlévőket, hogy a társulás a Pest Megyei Önkormányzattól kapott levelet, melyben az önkormányzat kéri a tagfelvételt tagdíjfizetéssel, és szavazati joggal. Javasolja, hogy az alapszabályzatban leírtaknak megfelelően 50 Ft/fő működési hozzájárulással vegyék fel tagnak. Lénárd László véleménye szerint előnyös lenne a tagságuk, hiszen a pályázatokban a segítségünkre lehetnek. Azt javasolja, hogy a kistérség lakosságával ( fő) számoljanak, s ezután fizessék az 50 Ft-os tagdíjat. Láng Ferenc javasolja, hogy kapjanak meghívást a társulási ülésekre. Czerván György megkérdezi, hogy akarja-e a társulás a tagságukat, vagy nem. Tanácsolja, hogy a tagsági díj összegét beszéljék meg az önkormányzattal. dr. Samu János felhatalmazást kért az ügy további intézkedéséhez, melyben Czerván György is segítséget kíván nyújtani. A társulás egyhangú igen szavazattal elfogadta, illetve felhatalmazást adott, hogy a csatlakozási összeg tekintetében vegye fel a kapcsolatot T. Mészáros András elnök úrral. 31-es főút és a 3114-es út közötti útszakasz pályázati lehetőségének ismertetése dr. Samu János ismerteti a pályázat lehetőségeit. Pályázatot kell beadni, azonban önerő nélkül, azaz teljes útalapból kellene létrehozni az utat. Czerván György a pályázati lehetőségeket ismerteti, s elmondja, hogy lehetséges önerő nélkül pályázni, segítségét ajánlotta a pályázat sikere érdekében. Majd tájékoztatást adott a Tápió Kft. által beadott szennyvízcsatorna pályázat állásáról. Elmondta a hibákat, ismét segítséget ajánlott a sikeres pályázat érdekében. dr. Samu János megköszöni a tájékoztatót, és a segítségeket. A nagykátai járás földrajzi neveinek készületeiről tájékoztatás Bori Attila Farkas Ferenc Úr megbízásából kiosztja a községekről szóló kéziratot, s tájékoztatja a polgármester urakat további teendőikről. Az esetleges hibák javítása, illetve a hiányosságok pótlása a kéziratban. Kistérségi Újság (Tápiómenti 2 hetes) dr. Samu János ismerteti az eddig megjelent újság helyzetét, és a benyújtott pályázatok eredményeit. Tájékoztatást ad a lap jelenlegi pénzügyi helyzetértől, majd elmondja, hogy az újság további működéséhez Tóth Ferenc újságíró vállalkozónak pénzügyi támogatásra lenne szüksége. Javasolja, hogy adjon a társulás Ft kölcsönt elszámolásra, amelyet január 15-éig visszatérítene az újságíró. Csák Ágoston javasolja, hogy a társulás ne elszámolási kölcsönt adjon, hanem a közös célú hirdetéseket finanszírozza meg. 3
4 Láng Ferenc alapvető problémája az újság tartalma. Javasolja, hogy állítsanak fel egy szerkesztőbizottságot, amely ellenőrzi a kiadásra kerülő lap tartalmát. Czerván György elmondja, hogy próbál segíteni pályázati téren a pénzügyi helyzet javítása érdekében. Tóth Ferenc jelentést tesz az újsággal kapcsolatos tudnivalókról. Az eddigi munkájáról, pénzügyi helyzetről, majd megemlíti, hogy létrehozta a Tápió 7 Bt-t, a kiadó a társulás maradt, azonban a pénzügyi része teljes mértékben külön számlán folyik. Erre azért volt szükség, hogy a társulás ne kerüljön be az ÁFA körbe. Véleménye szerint a kistérségi emberek igénylik az újságot, kérdése, hogy a társulás finanszírozza-e az újságot. Kérése, hogy a társulás a közcélú hirdetéseket térítse meg, az önkormányzatok pedig a saját célú hirdetéseit finanszírozza, hiszen ez így lenne reális. Láng Ferenc kérdése, hogy ha a lap a továbbiakban nyereséges lesz, mi történik a nyereséggel. dr. Samu János javasolja, hogy a nyereség legyen a Bt. tulajdona, hiszen a legnagyobb kockázatot Tóth Ferenc vállalja. Javaslatot tesz, hogy a közcélú hirdetéseket a társulás finanszírozza meg számla ellenében, s ezzel segítséget nyújt a lap további működéséhez. Láng Ferenc hozzászólása, hogy Tóth Ferenc a különböző híreknél mind a két felet hallgassa meg. Csák Ágoston szerint nem biztos, hogy lapzártáig mind a két felet meg tudja szólaltatni, de a következő lapszámban ezt pótolja, ami érdekesebbé teszi a lapot. Tóth Ferenc megjegyzi, hogy a társulásnak, illetve az önkormányzatoknak kellene a legnagyobb hirdetéseket tenni. Közös érdek az információszolgáltatás a kistérség lakói felé. Jelentést tesz az újság eddigi pénzügyi helyzetéről, s elmondja hogy a lap még nem profitált, azonban törekszik a nyereségre. Benkó István támogatja az újság folytatását, azonban javaslata, hogy a lap részletes pénzügyi oldalát vizsgálják meg a további támogatás előtt. Elmondja, hogy a hírek az újságban nem egyenlően oszlanak meg a községekről, s az újság akkor fogy, ha az emberek a saját községükről olvashatnak. Czerván György elmondja, hogy lehetetlen minden lapszámban az összes községről egyenlő mennyiségű információt írni, illetve egy lapszámban az összes községről hírt adni. Csák Ágoston egyetért azzal, hogy a községekben nem egyformán van hír az újság számára, de összességében a hírek körülbelül egyenlő mennyiségűek. dr. Samu János szavazásra bocsátja a támogatás ügyét. A Tápiómenti Területfejlesztési Társulás 1 ellenszavazattal támogatja az újság további működését Ft-tal számla ellenében. 4
5 A Tápiómenti Területfejlesztési Társulás 5/2000. (VII. 20.) sz. határozata A Tápiómenti Területfejlesztési Társulás Tóth Ferenc újságíró vállalkozót, illetve a kistérségi újság további működését Ft-tal támogatja számla ellenében a közcélú hirdetésekért. Határidő: december 31-ig Felelős: dr. Samu János a társulás alelnöke kmf Dr. Samu János jkv. hitelesítő a társulás alelnöke 5
Az értekezlet helye: Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola konferencia terme Jelenlévők: a mellékelt jelenléti ív szerint
Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Nádudvar Ikt.sz:52-29/2016 Jegyzőkönyv készült a Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola 2016. év április hó 27. napján tartott véleményező
Jegyzőkönyv. Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata 1/2015. (II.2.) számú határozata az ülés napirendjéről.
Jegyzőkönyv Készült Beleg Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2015. február 2.-án (hétfőn) 17 órakor a Községháza tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Orsós János elnök, Kovács
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106-3/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Nyúl Község Önkormányzata Képviselıtestületének 2010. március 08-án megtartott rendkívüli ülésérıl. Jelen
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 20. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: 2011. november 9-én megtartott soron kívüli üléséről 2 J e g y z ő k ö n y v Készült: Martonvásár Város
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 10/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének
JEGYZİKÖNYV. Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl
2/2012. JEGYZİKÖNYV Készült: Recsk Nagyközség Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselıtestületének a 2012. február 14-én megtartott ülésérıl Határozat száma Tárgy 4/2012.(II.14.) A Roma Nemzetiségi Önkormányzat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. április 30. napján megtartott üléséről
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Dunaegyháza Község Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2013. április 30. napján megtartott üléséről DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült:
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/17/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. május 17. napján 8.00 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
12/2010. sz. Készült: 2 példányban. példány. a.) jegyzőkönyve b.) 87-95/2010.(XI.08.) kt. határozata
147 12/2010. sz. Készült: 2 példányban. példány 2010. november 8-án 15 00 órai kezdettel megtartott ülésének a.) jegyzőkönyve b.) 87-95/2010.(XI.08.) kt. határozata Napirend: 1.) Kisebbségi Önkormányzatok
Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete
Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete 1 Levél község Önkormányzata Képviselı-testületének 2009. július 27-én tartott nyilvános ülésérıl készült J e g y z ı k ö n y v Tartalma: Tájékoztató az
JEGYZŐKÖNYV. Készült: A Tápiómenti Területfejlesztési Társulás 2005. március 2-i ülésén.
JEGYZŐKÖNYV Készült: A 2005. március 2-i ülésén. Az ülés helye: kistérségi irodája 2760 Nagykáta, Dózsa György u. 19/g. Jelen vannak: a jegyzőkönyv mellé csatolt jelenléti ív szerint. Bodrogi Györgyné:
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről.
J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. március 19-én megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd
(hangszalagos rögzítéssel)
M á s o l a t! J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2008. június 11-i rendkívüli n y í l t üléséről. Jelen vannak: Juhász János
'~J}nOs~ polgármester. /ll. Meghívó. Tordas Község Polgármestere 2463. Tordas, Szabadság út 87. TeL(fax): 22-467-502,467-655
/ll Tordas Község Polgármestere 2463. Tordas, Szabadság út 87. TeL(fax): 22-467-502,467-655 Meghívó Értesítem, hogy képviselőtestületünk 1998. Augusztus B-án (csütörtökön) 15 órakor ülést tart. Az ülés
JEGYZŐKÖNYV. Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2011. június 22-én 17 órakor megtartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Alsónémedi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi, Jogi, Ügyrendi és Tájékoztató Bizottságának 2011. június 22-én 17 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. május 26. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 26-án 17.00 órai
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 1-14/2009. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2009. november 24-én megtartott nyílt ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester
H O M O K B Ö D Ö G E
Szám: 263-11/2012. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 24. napján 18 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge
JEGYZŐKÖNYV. Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén.
11/2007. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2007. augusztus 30-án 14 órai kezdettel megtartott testületi ülésén. Jelen vannak: Ramasz Imre polgármester, Gombkötő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2009. november 12- án tartott közmeghallgatással egybekötött ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó
Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9321 Farád, Fő u. 21. Tel./Fax : 96/279-142 Szám: 1-2/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült: Farád Község Önkormányzat Képviselő-testülete ülésének 2009.
ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2011. FEBRUÁR 7-ÉN HÉTFŐN 16:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK
ÓPÁLYI ÉS NYÍRPARASZNYA KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2011. FEBRUÁR 7-ÉN HÉTFŐN 16:00 ÓRAI KEZDETTEL MEGTARTOTT KÖZÖS ÜLÉSÉNEK A../ tárgysorozata B./ jegyzőkönyve C./ határozatai: Ópályi 9/2011.(II.07.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kazár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14-én 16.00 órai kezdettel megtartott alakuló testületi üléséről. Az ülés helye: Magtár Közösségi Ház Jelen
Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzata Képviselő-testületének tagjai részéről:
Jegyzőkönyv Készült: Pécsely község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 25-én, 15:00 órai kezdettel Balatonszőlős, Dörgicse és Vászoly községek Önkormányzatainak Képviselőtestületeivel közösen
Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV
JEGYZŐKÖNYV Szám: 5/2014. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. április 28-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen
Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.
Táp Községi Önkormányzat Tel./Fax: 96/554-120 Polgármester:96/554-127 9095 Táp, Győri u. 39. Jegyző: 96/554-129 e-mail: tap.ph@axelero.hu Jegyzőkönyv 3/2014. Készült, 2014. április 30-án, 18 órakor a tápi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 14. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozat szám Megnevezése 109/2014. (VIII.14.) Napirendi pontok
Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző
1/2014. Csanyteleki Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. október 27.-én (hétfőn) du. 15. 30 órai kezdettel megtartott alakuló nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: 1.) A Helyi Választási
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testülete 3596 Szakáld Aradi út 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő - testületének 2014. október 1. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.... /2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a
Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március hó 26. napján tartott testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült:
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa. 29-4/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-4/2011. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2011. április 27-én (szerdán) 09 órakor a Polgármesteri
Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén.
Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. január 21. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:
JEGYZŐKÖNYV. 21/2008. (XI. 3.) MNÖ határozatot
JEGYZŐKÖNYV Készült: A Veszprém Megyei Német Önkormányzat testületének 2008. november 3-án 16 00 órai kezdettel Veszprémben, a Német Házban (Thököly u. 11.) megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak:
T á r g y s o r o z a t a. 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi ajánlatára Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester
2012. augusztus 22-én 17:20 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 177-180 T á r g y s o r o z a t a 1.) Előterjesztés Búzási Alexandra ingatlan vételi
Vámosszabadi Község Önkormányzat. Jegyzőkönyv. Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Vámosszabadi Község Önkormányzat Jegyzőkönyv Készült: Vámosszabadi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 20145. május 21-én (csütörtök) 17.00 órakor tartott üléséről Az ülés helye: Vámosszabadi Faluház
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Parád Nagyközség Önkormányzata 3240 Parád, Kossuth Lajos út 9l. Tel: 36/364-118. Fax: 36/364-525. Szám: 1010-12 / 2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Parád Nagyközség 2012. november 26-án megtartott rendkívüli
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről.
Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-6/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. április 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila út. 19. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2014. november 13-i J E G Y Z Ő K Ö N Y
J E G Y Z İ K Ö N Y V
Békéscsaba Megyei Jogú Város Lengyel Nemzetiségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:.. /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzıkönyv
Szám: 338/6/2013. 6. JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.04.29-én összehívott munkaterv szerinti üléséről.
Szám: 338/6/2013. 6. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.04.29-én összehívott munkaterv szerinti üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 18 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
Határozat száma 4/2014. JEGYZŐKÖNYV
1 4/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: Recski Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének a 2014. április 22-én 16,00 órai kezdettel KÖZMEGHALLGATÁSSAL EGYBEKTÖTT üléséről Határozat száma Tárgy 13/2014.
J e g y z ő k ö n y v
Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottsága J e g y z ő k ö n y v Amely készült Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlésének Köznevelési, Tudományos és Kulturális
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR Székesfehérvári Szervezete Kiemelkedően közhasznú társadalmi szervezet- 8000. SZÉKESFEHÉRVÁR, Malom utca 2. Tel./ Fax: 00-36-22-503-186, 503-187. Jegyzőkönyv Készült:
Iktatószám: 1418-14 /2016.
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila út. 19. Tel.: 36/ 554-300 Iktatószám: 1418-14 /2016. Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2016. január
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Vámosgyörk Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 4-én 17.00 órakor tartott üléséről. Jelen vannak: Gedei Zoltán polgármester Hám László alpolgármester Endrész
Jegyzőkönyv. Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 12-én 8,20 órakor kezdődött nyílt ülésén
Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Medgyesegyháza, Kossuth tér 1. Tel: 68/440-000 16/2012. Jegyzőkönyv Készült: Medgyesegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. október 12-én 8,20 órakor
ELSÕ HAZAI ENERGIA-PORTFÓLIÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG HU-1052 Budapest, Váci utca 22. szám
Cégjegyzékszáma: Fõvárosi Bíróság: 0l-10-043313 KÖZGYÛLÉSI JEGYZÕKÖNYV A TÁRSASÁG 2003. 04. 28-I ÉVI RENDES KÖZGYÛLÉSÉRÕL Készült: Az ELSÕ HAZAI ENERGIA PORTFÓLIO RÉSZVÉNYTÁRSASÁG (a továbbiakban röviden:
Jegyzıkönyv. Javasolta, hogy jelen ülés keretében a bizottság a meghívóban szereplı napirendi javaslatot tárgyalja meg.
Szám: 2-7/2014. Jegyzıkönyv Készült: a Fejér Megyei Közgyőlés Pénzügyi Jogi és Fejlesztési Bizottsága 2014. augusztus 22-i ülésérıl Jelen vannak: a bizottság elnöke, Balogh Gergely a bizottság tagja, Wurczinger
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 8624 Balatonszárszó, Hősök tere l. Ügyiratszám: 618-16/2015 JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2015. augusztus 6-án tartott rendkívüli üléséről
Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Zsiga Tamás elnök, Egyházas Gyula, Jakus Árpádné képviselők. Meghívottak: Dukáné Unghy Erzsébet körjegyző
6. Jegyzőkönyv Készült: 2012.08.01.- én, 14.00 órától a Körjegyzőség Hivatala tanácskozótermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Zsiga Tamás elnök, Egyházas Gyula, Jakus Árpádné képviselők Meghívottak:
JEGYZİKÖNYV. Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. március 18-án órai 16.30 órai kezdettel megtartott ülésérıl.
Községi Önkormányzat Képviselı-testülete 5663 Medgyesbodzás, Széchenyi u. 38. Telefon 68/425-000 Fax: 68/526-331 6/2010 JEGYZİKÖNYV Készült: Medgyesbodzás Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010.
a Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2013. szeptember 11-én megtartott nyilvános üléséről Tartalmazza: 193-204/2013.(IX.11.) számú határozatokat 17/2013.(IX.23.) rendeletet JEGYZŐKÖNYV Készült: Csörög Község
J e g y z ı k ö n y v. 2010. április 27-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén.
J e g y z ı k ö n y v Készült: 2010. április 27-én a Sárospataki Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Egészségügyi és Szociális Bizottság ülésén. Jelen vannak: Oláh József Csaba a bizottság
J E G Y Z Õ K Ö N Y V
150. J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Gádoros Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. augusztus 14-én 14 00 órától megtartott rendkívüli üléséről Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges, Béke tér 14. 8/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mérges Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. június 29-én 17. 30 órakor a mérgesi
MARKOTABÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV
MARKOTABÖDÖGE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Készült Markotabödöge Község Önkormányzati képviselő-testületének 2010. január 14-én a markotabödögei Polgármesteri Hivatalban 17.00 órától
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 2/2012. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. február 14-én megtartott képviselőtestületi
JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház házasságkötő terme
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület
Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3346 Bélapátfalva, József Attila u. 19. Tel.: 36/ 554-300 Bélapátfalva Város Önkormányzat Képviselő-testület 2014. február 20.-i ülésének J E G Y Z Ő
J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti Száma: 230-8/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestületének 2008. augusztus 19-én /kedden/ 17.00 órai kezdettel
JEGYZŐKÖNYV. 1. Napirendi pont
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berente Önkormányzatának képviselő-testülete 2013. április 8.-án a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában megtartott rendkívüli nyilvános ülésén, melynek kezdési időpontja 14,00 óra.
EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV
H-1065 Budapest, Révay köz 4. E-mail: elnokseg@wikimedia.hu http://wikimedia.hu EGYESÜLETI KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV a Wikimédia Magyarország Egyesület 2015. április 25-én tartott közgyűléséről 1 Helye: 1065
J e g y z ő k ö n y v
Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 20/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 2-án /szerda/ 14 órai kezdettel megtartott
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Dunaföldvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Száma: 881-20/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dunaföldvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 29-én (Kedden) 13:00 órakor
J E G Y Z K Ö N Y V. Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. május 30-án megtartott ülésérl.
J E G Y Z K Ö N Y V Készült: Sülysáp Nagyközségi Önkormányzat képvisel-testületének 2005. május 30-án megtartott ülésérl. Jelen vannak: A polgármester, a jegyz, a települési képviselk a mellékelt jelenléti
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjainak elfogadása. Az anya- és gyermekvédelmi feladatok 2014.évi ellátásáról szóló tájékoztató efogadása
Községi Önkormányzat Nemeskér 7-1 /2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 29/2015.(VII.28.) Az ülés napirendi pontjainak elfogadása 30/2015.(VII.28.) Az anya- és gyermekvédelmi feladatok
Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. október 31-én 18 óra 00 perckor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Endrefalva Roma Nemzetiségi Önkormányzata. 2012. évi 9. sz. jegyzőkönyve. a 2012. november 28-án megtartott rendes ülésről.
Endrefalva Roma Nemzetiségi Önkormányzata 2012. évi 9. sz. jegyzőkönyve a 2012. november 28-án megtartott rendes ülésről. Jegyzőkönyv Készült az Endrefalva-Szalmatercs-Szécsényfelfalu Községek Körjegyzőségének
A TARTALOMBÓL PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA. Helyi szociális rendelet. Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója. A Magyar Vöröskereszt hírei
PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 4. szám 2004. április A TARTALOMBÓL Helyi szociális rendelet Páty Fejlesztéséért Alapítvány beszámolója A Magyar Vöröskereszt hírei Útépítés
JEGYZŐKÖNYV. képviselő. jegyző
JEGYZŐKÖNYV Készült: Bodrog Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. január 20 én 18.00 órai kezdettel az önkormányzat hivatalos helységében megtartott soros nyilvános ülésén. Jelen vannak: Sütő
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Hatvan Város Cigány Kisebbségi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. április 11-én -kor megtartott ülésén. Ülés helye: Városháza kistanácskozó terme. Jelen vannak: (csatolt
3. sz. JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Bucsa, Községháza nagyterme (Bucsa, Kossuth tér 6.)
Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testülete Bucsa, Kossuth tér 6. Tel: 66/585-520 600-3/2014. iktatószám 3. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Bucsa Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Kertészsziget
J e g y zőkönyv. Faludi Tamás polgármester ismerteti a naprendi pontokat. Kéri a képviselőket, tegyék meg észrevételeiket a napirenddel kapcsolatban.
Kiskunmajsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1/2006. J e g y zőkönyv Készült a Kiskunmajsa Város Képviselő-testületének 2006. február 1-jén 15,30 órai kezdettel megtartott rendkívüli testületi
NAPIREND. 1. A Település Rendezési Tervének módosítása, településfejlesztési koncepció
J e g y z ő k ö n y v Szám: 4/2009. Készült: 2009. február 26-án Faluház nagytermében megtartott Közmeghallgatáson. Jelen vannak: Katona Imre polgármester Geredy Péter Károly alpolgármester Gáspár István
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 Dozmat község Önkormányzata Dozmat Fiumei út 26. 6/2012. jkv.. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Dozmat község Önkormányzata Képviselőtestületének 2012. szeptember 27-én megtartott képviselőtestületi
JEGYZŐKÖNYV. Ifj. Kozák János. Orbán István
Szám: 02/166-4/2007. JEGYZŐKÖNYV A Veszprém Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat testületének 2007. május 29-én 9 00 órai kezdettel Veszprémben, a Megyeháza Képviselői Irodájában megtartott nyilvános
JEGYZŐKÖNYV. Készült a Pécs-Mecsekszabolcs Településrészi Önkormányzat 2014. október 08-ai rendkívüli üléséről
1 03-3/82-10/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült a Pécs-Mecsekszabolcs Településrészi Önkormányzat 2014. október 08-ai rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a településrészi önkormányzat vezetője, Belányi
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 1/2015. K-t. Jegyzőkönyv
Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 1/2015. K-t. Jegyzőkönyv A 2015. január 29-én megtartott képviselő-testületi ülésről. (1-16/2015. sz. önkormányzati határozat) (-/2015 sz. rendelet) Pilisszentkereszt
Jegyzőkönyv. Jelen vannak: A./ Balatonszőlős Önkormányzatának Képviselő-testület tagjai részéről: Kósáné Szakonyi Zsuzsanna képviselő
Jegyzőkönyv Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. február 7-én, 17:00 órai kezdettel Pécsely Község Önkormányzatának Képviselő-testületével közösen - megtartott Képviselő-testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Békéscsaba Megyei Jogú Város Román Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V /Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv
JEGYZŐKÖNYV. Javaslatot tesz az ülés napirendjére, melyet kiegészít és a testület egyhangúan elfogad az alábbiak szerint:
Szám: - /2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november 21.-én megtartott testületi üléséről. Kiss László polgármester: Köszönti a megjelenteket és megállapítja,
ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e
1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 10-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:
BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Ikt.szám: 825-2/2013. JEGYZŐKÖNYV
KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 825-2/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonhenye Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 28-án 16:00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés
8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 34. J e g y z ő k ö n y v
Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8294 Kapolcs,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nagyvázsony Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 25-én 18.00 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helyszíne: Községháza
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről.
1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 14- én megtartott alakuló üléséről. Ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Nagy Szilárd
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 26-i nyilvános ülésén.
1 SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8256 Salföld, Kossuth u. 27. Ikt.szám: 243-12 /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Salföld Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember
Jegyzőkönyv. Megállapítja, hogy a közmeghallgatásos ülés határozatképes, mert a 3 megválasztott képviselő jelen van, az ülést megnyitja.
Jegyzőkönyv Készült Segesd Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata testületének 2014. november 17.-én (hétfőn) 17 órakor a Művelődési Házban megtartott közmeghallgatásos üléséről. Jelen vannak: Széll Árpádné
Jelen vannak: Kiss László polgármester. Zsombokné Stedra Katalin. Bahil Emilné dr.
Szám:.. /2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Márianosztra Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 18. napján megtartott rendkívüli testületi üléséről. Az idő rövidsége miatt a képviselők telefonon
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. JÚNIUS 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
J E G Y Z Ő K Ö N Y V KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. JÚNIUS 23. NAPJÁN MEGTARTOTT NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV Készült: Királyszentistván Közösségi Ház tárgyalótermében
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének. 2010. március 24-én tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve
Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. március 24-én tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve Határozatok: 38, 39, Elkészült: 2010. március 29. Tartalomjegyzék Az ülés megnyitása.
J e g y z ő k ö n y v. Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. december 19-én megtartott nyilvános üléséről
J e g y z ő k ö n y v 2011. december 19-én megtartott nyilvános üléséről Jelen vannak: Dics ő László polgármester, Ginzer János alpolgármester, Böröcz Dániel, Pandurné Deák Ágnes, Taller József képvisel
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserszegtomaj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 19-én 16 órára összehívott rendkívüli testületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó
Jegyzőkönyv. Készült: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27-én megtartott nyilvános üléséről.
Jegyzőkönyv Készült: Bogács Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. október 27-én megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: Csendesné Farkas Edit polgármester, Csetneki László, Dr. Képes Ildikó
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. szeptember 30. napján délután 17.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Ráckeve Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 8-án megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme
JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Szentbékkálla Község Önkormányzat hivatali helyisége. (Szentbékkálla, Kossuth L. u. 11.)
SZENTBÉKKÁLLA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: 240-8/2014/ÁBR. JEGYZŐKÖNYV Készült: Szentbékkálla Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 16:00 órakor megtartott
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 3. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI
BALATONSZENTGYÖRGY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 3. számú JEGYZŐKÖNYVE HATÁROZATAI 26/2012. (III.29.) kt. határozat: A 2012. március 29-ei ülés napirendjének elfogadása 27/2012. (III.29.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2010. február 25. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. február 25-én 10.00