A pokolba tartó vonat

Átírás

1 A pokolba tartó vonat Tudományos-fantasztikus novellák GONDOLAT- BUDAPEST 1970 TARTALOM Isaac Asimov: A tréfamester (ford.: Walkóné, Békés Ágnes) Harry Harrison: Bűnbeesés (ford.: Walkóné, Békés Ágnes) Gordon R. Dickson: Az a bizonyos homokszem (ford.: Mesterházi Márton) Eric Frank Russel: Az egyetlen megoldás (ford.: Avarossy Éva) Poul Anderson: A leghosszabb utazás (ford.: Avarossy Éva) Walter M. Miller: Ki hall engem? (ford.: Avarossy Éva) Róbert Blech: A pokolba tartó vonat (ford: Avarossy Éva) Walter M. Miller: Én alkottalak (ford.: Avarossy Éva) Eric Frank Russel: Halandzsa (ford.: Avarossy Éva) Frederich Pohl: Alagút a világ alatt (ford.: Mester házi Márton) Alan E. Nourse: A hamisítvány (ford.: Avarossy Éva) Isaac Asimov: Alkony (ford.: Mesterházi Márton) Robert Sheckley: Világok Boltja (ford.: Walkóné Békés Ágnes) A. E. van Vogt: Beteljesülés (ford.: Avarossy Éva) Isaac Asimov: (ford.: Walkóné, Békés Ágnes) A tréfamester Noel Meyerhof megnézte a már korábban előkészített listáját és kiválasztotta, melyik pont legyen az első. Szokásához híven, most is elsősorban ösztönére bízta magát. Szinte törpének tűnt az előtte álló gép mellett, noha abból csak igen kicsiny rész volt látható. Ez azonban nem számított. Fölényes magabiztossággal beszélt, mint aki tökéletesen tisztában van vele, hogy ő a mester. - Johnson - mondta -, váratlanul hazaérkezett üzleti útjáról és feleségét legjobb barátja karjaiban találta. Visszahőkölt, majd így szólt: Max, én a hölgy férje vagyok, így hát nekem kötelességem. De neked?

2 Oké, hadd mélázzon rajta egy kicsit - gondolta. Ekkor egy hang szólalt meg mögötte. - Hé! Meyerhof törölte ezt az egytagú szót és kikapcsolta az áramkört, amit használt. Hirtelen hátrafordult, és így szólt: - Dolgozom. Miért nem kopog? Most nem mosolygott, mint általában szokott, valahányszor Timothy Whistlert, a vezető analitikust köszöntötte, akivel gyakran dolgozott együtt. Olyan rosszalló képet vágott, mintha egy idegen zavarta volna meg, vékony arcát komor ráncok torzították el, s amúgy is kócos haja mintha még jobban felborzolódott volna. Whistler vállat vont. Fehér laborköpenyt viselt, amelyen merev függőleges vonalakat gyűrt zsebre vágott és összeszorított ökle. - Kopogtam, de maga nem válaszolt. A működést jelző lámpa nem égett. Meyerhof dühös lett. Nem erről volt szó. Túl erőteljesen összpontosította figyelmét az új tervre, és elfeledkezett a részletekről. És mégsem igen tudta hibáztatni magát emiatt. Ez a dolog fontos volt. Hogy miért, azt persze nem tudta. Nagymesterek ritkán tudják. Éppen az tette őket nagymesterekké - az a tény, hogy az értelem fölött álltak. Másképp hogyan is tudna az emberi ész kapcsolatot tartani azzal a tíz mérföld hosszú, szilárd halmazállapotú értelemtömeggel, amit Multivacnak hívnak, és amely az összes eddig épített komputerek között a legbonyolultabb? - Most dolgozom - szólt Meyerhof. - Valami fontos dolgot akar közölni? - Semmi olyasmit, amit ne lehetne elhalasztani. Néhány hiba van a válaszban a többdimenziós... - Whistler későn kapcsolt és arca sajnálkozóan kétkedő kifejezést öltött. - Dolgozik? - Igen. Hát aztán! - De... - körülnézett az alacsony helyiség falmélyedéseibe, a beolvasók és kiírók sorozatára bámult, amely a Multivacnak csak kis részét tette ki. - Senki nincs itt. - Ki mondta, hogy van, vagy kellene lenni? - Egyik viccét mondta el, ugye? - Na és? Whistler kényszeredetten mosolygott. - Csak nem akarja azt mondani, hogy viccet mesélt a Multivacnak? Meyerhof hűvös hangon kérdezte. - Miért ne? - Tényleg? - Igen. - Miért? Meyerhof végigmérte a másikat. - Nem vagyok köteles beszámolni sem magának, sem másnak. - Jóságos isten! Hát persze, hogy nem. Pusztán kíváncsiságból kérdeztem, semmi másért. - De hát, ha dolgozik, magára hagyom. - Homlokát ráncolva, még egyszer körülpillantott. - Tegye azt - szólt Meyerhof. Szemmel követte a távozót, majd dühös mozdulattal bekapcsolta a működést jelző lámpát. Nagy lépésekkel föl-alá járkált a szobában és próbálta összeszedni magát. Átkozott Whistler! Átkozott mind! Mivel nem gondol rá, hogy ezeket a

3 technikusokat, analitikusokat és műszerészeket társadalmi téren kellő távolságban tartsa, mivel úgy bánik velük, mintha ők is alkotó művészek lennének, ilyen dolgokat engednek meg maguknak. Még vicceket sem tudnak tisztességesen elmondani - gondolta elkeseredetten. Ez nyomban visszatérítette jelenlegi munkájához. Újból nekilendült. Az ördög vigye el mindannyiukat! Ismét működésbe hozta a megfelelő Multivac áramkört és beszélni kezdett. - Egy rendkívül viharos óceáni átkelés alkalmával a steward megállt a hajókorlátnál és szánakozva nézett egy emberre, aki a korlát fölé roskadva és mereven a mélységbe nézve nagyon is magán viselte a tengeribetegség pusztító nyomait. A steward gyöngéden vállon veregette a férfit. - Vigasztalódjék uram - suttogta. - Tudom, hogy ez nagyon rossz érzés, de valójában soha senki nem hal meg tengeribetegségben. A kínlódó ember elgyötört zöld színű arcát vigasztalója felé emelte és rekedten zihálva így felelt: - Ember, ne mondja ezt! Az isten szerelmére, ne mondja ezt! Egyedül a meghalás reménye tart életben. Timothy Whistler kissé belefeledkezett gondolataiba, de azért mosolyogva bólintott, amikor a titkárnő íróasztala mellett elment. Az visszamosolygott rá. Itt - gondolta - még egy archaikus pont található a huszonegyedik század komputerektől uralt világában, egy élő titkárnő. De talán természetes is, hogy ez a szokás éppen a komputer-fellegvárban, a Multivacot kezelő kolosszális világvállalatban maradjon fenn. A minden igényt kielégítő Multívac mellett ízléstelen dolog lenne kisebb komputerekkel végeztetni a lényegtelen feladatokat. Whistler belépett Ábrahám Trask irodájába. A kormánytisztviselő félbeszakította a pipagyújtás gondosan végzett műveletét. Kampós orra éles ívben emelkedett ki a mögötte levő ablak négyszögéből. - Nicsak Whistler! Üljön le! Üljön le! Whistler leült. - Úgy hiszem akadt egy problémánk, Trask. Trask kissé elmosolyodott. - Remélem, nem műszaki jellegű. Én csak ártatlan politikus vagyok. (Ez egyik kedvelt kiszólása volt.) - Meyerhoffal kapcsolatos. Trask azon nyomban leült és rendkívül elkeseredettnek látszott. - Biztos benne? - Alapos okom van rá. Whistler teljes mértékben megértette a másik ember hirtelen elkedvetlenedését. Trask a Belügyminisztérium Elektronikus Számológépek és Önműködő Irányító Berendezések Osztályának felügyeletével megbízott kormánytisztviselő volt. Feladata az volt, hogy a Multivac mellett dolgozó emberek politikai ügyeivel foglalkozzék, éppúgy, ahogy a műszaki képzettségű dolgozóknak magával a Multivackal kellett foglalkozniuk. Egy nagymester azonban több mint egyszerű dolgozó. Sőt az egyszerű embernél is több.

4 Már a Multivac történetének kezdetén nyilvánvalóvá vált, hogy a kérdések feltevésének módja jelenti a legnagyobb nehézséget. A Multivac feleletet tudott adni az emberiség összes problémájára, az összes problémára, ha - ha értelmes kérdéseket tettek fel neki. De ahogy az ismeretek egyre gyorsabb tempóban halmozódtak, ezeknek az értelmes kérdéseknek a kitűzése mind nehezebb lett. A józan ész egymagában nem ért semmit. Ritka fajtájú intuícióra volt itt szükség, ugyanarra az értelmi képességre (csak sokkal fokozottabb mértékben), mint ami nagymesterré tesz valakit a sakkban. Olyan fajta elme kellett ehhez, amely percek alatt átlátott a sakkjátszma kvadrilliónyi lehetőségén, hogy rátaláljon az egyetlen legjobb lépésre. Trask nyugtalanul fészkelődött. - Mit csinált Meyerhof? - Új irányvonalat vezetett be kérdéseibe, amit én aggasztónak találok. - Ugyan, menjen már Whistler! Ennyi az egész? Egy nagymestert nem lehet megakadályozni, bármilyen neki tetsző irányba tereli is kérdéseit. Sem maga, sem én nem vagyunk jogosultak megítélni kérdéseinek értékét. Maga tisztában van ezzel. Én tudom, hogy tisztában van ezzel. - Igen. Természetesen. De Meyerhofot is ismerem. Találkozott már vele társaságban valaha? - Uramisten, dehogyis! Van egyáltalán olyan ember, aki nagymesterekkel társadalmilag érintkezik? - Ne viselkedjen ilyen nevetségesen, Trask! Ők is emberek és méghozzá elég sajnálatraméltóak. Jutott-e már valaha is eszébe, milyen lehet nagymesternek lenni? Tudatában lenni, hogy az egész világon mindössze talán egy tucat magához hasonló lény található, hogy egy egész emberöltőben legfeljebb egy-két ilyen ember bukkan fel, hogy a világ sorsa magától függ, hogy ezernyi matematikus, logikatudós, pszichológus és fizikus támaszkodik Önre? Trask vállat vonva dünnyögte. - Istenem, a világ császárának erezném magam. - Nem hiszem - felelt a vezető analitikus türelmetlenül. - Semmiféle császárnak nem érzik magukat. Nincs velük egyenrangú partner, akivel beszélgethetnének, nem tartoznak sehová sem. Figyeljen ide! Meyerhof egyetlen alkalmat nem mulaszt el, hogy együtt legyen a fiúkkal. Persze nőtlen, nem iszik, nincsenek társadalmi kapcsolatai - és mégis erőszakkal kényszeríti magát, hogy társaságba járjon, mert szüksége van rá. És tudja-e, hogy mit csinál, amikor legalább hetenként egyszer összejön velünk? - A leghalványabb fogalmam sincs - felelte a kormányember. - Mindezt most hallom először. - Ö a tréfamester. - Micsoda? - Vicceket mond. Jó vicceket. Fantasztikus alak. Bármilyen történetbe is kezd, akármilyen ócskába és unalmasba, olyan módon adja elő, hogy érdekesen hangzik. Érzéke van hozzá. - Értem. Hát ez nagyszerű! - Nem biztos, hogy nagyszerű. Ezek a viccek fontosak számára. - Whistler mindkét karjával Trask íróasztalára könyökölt, és hüvelykujja körmét rágva, a levegőbe bámult.

5 - Ö más, mint mi vagyunk, tudja, hogy más, és úgy érzi, hogy csupán e viccek segítségével érheti el, hogy mi, közönséges fickók magunk közé fogadjuk. Nevetünk, hahotázunk, hátba veregetjük, és még arról is megfeledkezünk, hogy ő nagymester. Ez az egyetlen láncszem, ami összekapcsolja velünk. - Mindez nagyon érdekes. Nem tudtam, hogy maga így ért a lélektanhoz. De mit akar ebből kihozni? - Csupán a következőt. Mit gondol, mi történik, ha Meyerhof kifogy a viccekből? - Micsoda? - A kormányhivatalnok meghökkenve nézett rá. - Ha ismételni kezdi magát? Ha a hallgatósága egyre kevésbé nevet, vagy teljesen abbahagyja a nevetést? Ez az egyetlen ereje, amellyel fogva tart bennünket. Enélkül magában marad és akkor mi történik vele? Végül is, Trask, ő annak a tizenkettőnek egyike, akiket az emberiség nem nélkülözhet. Nem engedhetjük, hogy bármi is történjék vele. Nemcsak fizikai dolgokra gondolok. Azt sem hagyhatjuk, hogy boldogtalan legyen. Ki tudja, hogyan befolyásolná ez intuitív képességét? - Előfordult már, hogy ismételte önmagát? - Amennyire én tudom, még nem, de azt hiszem, ő másként gondolja. - Miért mondja ezt? - Mert hallottam, hogy vicceket mond a Multivacnak. - Nem igaz! - Véletlenül történt. Bementem hozzá és kidobott. Dühös volt. Általában elég szívélyes, és rossz jelnek tartom, hogy alkalmatlankodásom annyira felingerelte. Tény azonban, hogy viccet mondott a Multivacnak, és meggyőződésem szerint ez egy volt a sorozatból. - De miért? Whistler vállat vont és kezével erősen megdörzsölte állat. - Gondolkoztam rajta. Azt hiszem, nagy készletű viccet próbál felhalmozni a Multivac adattároló egységeiben, hogy új változatokban nyerje vissza. Érti, mire gondolok? Gépi tréfamestert kíván létrehozni, hogy végtelen mennyiségű vicc álljon rendelkezésére és soha ne kelljen félnie, hogy kifogy belőlük. - Jóságos isten! - Tárgyilagos szemmel nézve, talán nincs is semmi rossz ebben, de én fenyegető jelnek tekintem, amikor egy nagymester személyes problémái megoldására kezdi használni a Multivacot. Mindegyik nagymesternél fellelhető egy bizonyos vele született szellemi labilitás és ezért ügyelni kell rájuk. Lehetséges, hogy Meyerhof már közel jár egy olyan határvonalhoz, amelyen ha túllép, elveszítünk egy nagymestert. Trask zavartan kérdezte. - A maga véleménye szerint mit kell tennem? - Ellenőrizhetne engem. Én annyira a közelében vagyok, hogy esetleg helytelenül ítélem meg és az emberek megítélése különben sem a legerősebb oldalam. Maga politikus, és így inkább ért hozzá. - Embereket megítélni talán igen, de nem nagymestereket. - Ők is emberek. És különben is, ki más tegye meg? Trask ujjai vontatott, tompa dobpergéshez hasonlóan, gyors tempóban kopogtak íróasztalán. - Magam is azt hiszem, meg kell tennem - mondta. Meyerhof így szólt a Multivachoz:

6 - A szenvedélyes szerelmes, miközben vadvirágot szedett kedvesének, egyszerre meghökkenve tapasztalta, hogy egy ellenséges tekintetű, hatalmas bika tartózkodik a mezőn az ő közelében, kitartóan nézi őt és fenyegetően kapálja lábával a földet. A távoli sövénykerítés túloldalán a fiatalember egy farmert fedezett fel és odakiáltott neki: Mondja uram, nem közveszélyes ez a bika?" A gazda lesújtó pillantással figyelte a helyzetet, majd köpött egyet és így szólt vissza: A legkevésbé sem." Újra köpött és folytatta: Magáról viszont ez egyáltalán nem mondható el". Meyerhof éppen rá akart térni a következőre, amikor az idézés megérkezett. Valójában nem volt ez idézés. Egy nagymestert senki nem idézhetett meg. Mindössze üzenet jött, hogy Trask osztályvezető nagyon szeretne beszélni Meyerhof nagymesterrel, ha Meyerhof nagymester időt tud szakítani erre. Meyerhof minden további nélkül eldobhatta volna az értesítést és folytathatta volna, amit éppen csinált, ö nem volt alávetve a hivatali fegyelemnek. Másrészt viszont, ha így cselekszik, tovább háborgatják - ó, persze nagyon tiszteletteljesen, de mégiscsak háborgatják. Így hát kikapcsolta a Multivac megfelelő áramköreit, a működést jelző lámpát kiakasztotta laboratóriuma elé, hogy távollétében senki ne merjen belépni, majd átment Trask irodájába. Trask zavartan köhintett és némi félelmet érzett a másik ember mogorva, indulatos külseje láttán. - Nagyon sajnálom, nagymester, hogy még nem volt alkalmunk megismerkedni egymással - mondta végre. - Én jelentést tettem magánál - válaszolt kimérten Meyerhof. Trask szerette volna tudni, mit rejtegetnek e metsző és dühös pillantása szemek. Nehéz volt elképzelnie, hogy ez a sovány arcú, sötét és sima hajú, komoly fellépésű Meyerhof akár csak annyi ideig is engedni képes tartózkodásából, amíg mulatságos történeteket mond el. - A jelentések nem azonosak a baráti ismeretséggel - mondta. - É... értesültem, hogy Ön hatalmas adomakészlettel rendelkezik. - Tréfamester vagyok, uram. Ez az a kifejezés, amit az emberek használnak. Tréfamester. - Velem még nem közölték ezt a kifejezést, nagymester. Mondták, hogy... - Pokolba velük! Bánom is én, mit mondanak! Figyeljen ide, Trask, akar egy viccet hallani? - Előrehajolt az íróasztal fölött, összehúzta a szemét. - De még mennyire! Persze, hogy akarok válaszolt Trask erőltetett szívélyességgel. - Helyes. A vicc a következőképpen hangzik: Mr. Jones felesége a jövendőmondó kártyára pillantott, amit a mérlegautomata felszínre dobott, miután a férj a szükséges egypennys érmét előzőleg bedobta. Az asszony így szólt: Ez azt mondja George, hogy te kedves, értelmes, körültekintő, szorgalmas ember vagy és elbájolóan viselkedsz a nőkkel szemben." Ezután megfordította a kártyát és hozzátette: A testsúlyodat is rosszul állapították meg." Trask nevetett. Anélkül aligha tudta volna megállni. Bár a csattanót előre sejtette, de az a meglepő könnyedség, ahogyan Meyerhof az asszony hangjában a lekicsinylő megvetés árnyalatát életre keltette és az az

7 ügyesség, ahogyan saját arcvonásait ehhez a hangszínhez igazította, nevetésre fakasztotta a politikust. Meyerhof élesen közbevágott: - Miért mulatságos ez? Trask hirtelen kijózanodott. - Tessék? - Azt kérdem, miért mulatságos? Miért nevet? - Nos - felelt Trask, igyekezve elfogadhatóan érvelni -, az utolsó mondat az összes előzményt új megvilágításba helyezte. A meglepetésszerűség - A lényeg az - mondta Meyerhof -, hogy egy olyan férjet festettem le, akit a felesége megszégyenített, olyan csődbe jutott házasságról beszéltem, ahol az asszony meggyőződése szerint férje egyetlen jó tulajdonsággal sem rendelkezik. És maga mégis nevet ezen. Ha rnaga lenne a férj, akkor is mulatságosnak találná? Egy pillanatig elgondolkozva várt, majd így folytatta. - Próbáljuk meg ezt, Trask: Abner felesége betegágya mellett ült és vigasztalhatatlanul zokogott, amikor az asszony, megmaradt erejét összeszedve, egyik könyökére támaszkodott. Abner", suttogta, Abner, nem járulhatok a Teremtőm elé anélkül, hogy meg ne gyónnám bűnömet." Most ne", mormolta a lesújtott férj. Most ne, drágám. Feküdj vissza és pihenj!" Nem tudok", kiáltott az asszony. Meg kell mondanom, különben lelkem soha nem találhat nyugalmat. Megcsaltalak, Abner. Méghozzá, ebben a házban. Egy hónapja sincs..." Nyugodj meg kedvesem", csillapította Abner. Mindent tudok. Mi másért mérgeztelek volna meg?" Trask próbált egykedvű maradni, de sikertelenül. Kuncogását nem tudta teljesen elfojtani. - Így hát ez is mulatságos - jegyezte meg Meyerhof. - Házasságtörés. Gyilkosság. Csupa derű! - Nos hát - mondta Trask -, könyveket írtak a humor elemzéséről. - Ez igaz - szólt Meyerhof -, én is sokat olvastam közülük. Sőt mi több, a legtöbbet a Multivacnak is elolvastam. E könyvek szerzői azonban csak találgatásokba bocsátkoznak. Egyesek szerint azért nevetünk, mert különbeknek tartjuk magunkat a viccben szereplő egyéneknél. Mások úgy vélekednek, hogy a képtelenség gyors tudatosulása, a feszültség hirtelen enyhülése, vagy az események váratlan átértékelése idézi elő. Van-e egyáltalán egyszerű oka? Különböző emberek különböző vicceken nevetnek. Nincs vicc, ami mindenkire hatna. Némely ember semmilyen tréfán nem nevet. A legfontosabb azonban mégis az, hogy az ember az egyetlen olyan állat, amelynek valóságos humorérzéke van. Az egyetlen állat, amely nevet. Trask hirtelen közbevágott. - Most már értem. Maga elemezni próbálja a humort. Ezért táplál be viccsorozatot a Multivacba. - Ki mondta ezt magának? Mindegy, Whistler. Most már emlékszem. Rajtakapott. Kinek mi köze hozzá?! - Senkinek semmi.

8 - Remélem, nem vonja kétségbe azt a jogomat, hogy bármivel kiegészíthessem a Multivac tudáskészletét; vagy hogy bármilyen kérdést feltegyek neki, amihez csak kedvem van? - Ó dehogy! - jegyezte meg sietve Trask. - Nem vonom kétségbe, hogy ez igen lényeges új elemzési lehetőséget nyit majd meg a pszichológusok számára. - Hm. Lehetséges. Mindenesetre van valami, ami jobban foglalkoztat, mint a humor általános elemzése. Van egy különleges kérdés, amit fel kell tennem. Sőt, valójában kettő. - Rajta! Mi az? - Trask kíváncsian várta, vajon felel-e a másik. Ha nem akar, semmi módon nem lehet kényszeríteni. De Meyerhof megszólalt. - Az első kérdés a következő: Honnan származnak mindezek a viccek? - Hogyan? - Ki gyártja őket? Figyeljen ide! Körülbelül egy hónappal ezelőtt egy egész estét vicchallgatással és viccmondással töltöttem. Most is én mondtam a legtöbbet, mint rendesen, és az ostobák nevettek, mint rendesen. Lehet, hogy tényleg mulatságosaknak találták a vicceket, lehet, hogy csak a kedvemben akartak járni. Mindenesetre, az egyik fráter vette magának a bátorságot ahhoz, hogy hátba veregessen és így szóljon: Meyerhof, maga több viccet tud, mint tíz ember együttvéve". - Tudom, hogy igaza van, ide e megjegyzése egy gondolatot keltett bennem. Fogalmam sincs, hogy életem egy-egy szakaszában hány száz vagy hány ezer viccet mondtam el, de a tény az, hogy én soha egyetlenegyet sem agyaltam ki. Egyetlenegyet sem. Csupán elismételtem őket. Közreműködésem egyedüli formája az volt, hogy elmeséltem őket. Elsősorban hallottam vicceket, vagy pedig olvastam. És a forrás, ahonnan hallottam vagy olvastam, sem maga gyártotta a vicceket. Még soha nem találkoztam senkivel, aki valaha is azt állította volna, hogy ő kitalált egy viccet. Mindig csak A napokban hallottam egy jó történetet", vagy Hallott valami jó viccet mostanában?" - Minden vicc régi! Ezért tükröznek a viccek ekkora társadalmi lemaradást. Például még mindig tengeribetegségről szólnak, holott ez manapság könnyen megelőzhető és sohasem tapasztalható. Vagy jövendőmondó mérlegautomatákkal foglalkoznak, mint amit elmondtam magának, amikor ilyen gépek már csak régiségkereskedésekben találhatók. Nos hát, akkor ki gyártja a vicceket? - Ez az, amire megpróbál rájönni? - kérdezte Trask. Már a nyelve hegyén volt, hogy hozzátegye: Uramisten, ki törődik ezzel? De uralkodott magán és hallgatott. Egy nagymester kérdései mindig jelentőségteljesek. - Igen. Ilyen szempontból figyelem őket. Nemcsak arról van szó, hogy a viccek ósdiak. Ósdiaknak kell lenniük, hogy élvezni tudják őket. Lényeges kellék, hogy a vicc ne legyen eredeti. Egyetlen fajta humor van, amely eredeti lehet, és eredeti is, ez pedig a szójáték. Hallottam szójátékokat, amelyek kétségtelenül az adott pillanat hatása alatt keletkeztek. Magam is faragtam néhányat. De ilyen szójátékokon senki nem nevet. Nem is várják el, hogy nevessen. Az emberek pisszegnek. Minél jobb a szójáték, annál hangosabban pisszegnek. Eredeti humor nem fakaszt nevetésre. Miért?

9 - Megvallom, nem tudom. - Helyes. Próbáljunk meg rájönni. Miután a humor általános tárgykörével kapcsolatban minden információt megadtam a Multivacnak, amit szükségesnek tartottam, most válogatott vicceket...táplálok be. Trask azon kapta rajta magát, hogy egyre inkább érdekli a dolog. - Mi szerint válogatott? - kérdezte. - Nem tudom - felelte Meyerhof. - Ezek tűntek a legmegfelelőbbnek. Mint tudja, nagymester vagyok. - Persze, persze. - E viccek és a humor általános filozófiája alapján az első kérdésem az lesz a Multivachoz, hogy ha tudja, állapítsa meg a viccek eredetét. Mivel Whistlert ez érdekli, és mivel célszerűnek látta, hogy jelentést tegyen magánál, rendelje le holnaputánra az Analizálóba. Lesz egy kis munkája. - Feltétlenül. Én is jelen lehetek? Meyerhof vállat vont. Trask részvétele nyilvánvalóan teljesen közömbös volt számára. Meyerhof különös gonddal választotta ki a sorozatból az utolsót. Nem tudta volna megmondani, hogy miért okozott ez gondot, de tucatnyi lehetőséget forgatott agyában, és újra meg újra ellenőrizte mindegyiket, valamilyen meghatározhatatlan minőségű jelentőség után kutatva. Majd a következőt mondta. - Ug, a barlanglakó ősember megpillantotta élete párját, aki zilált párducbőrszoknyában, könnyek között szaladt hozzá. Ug", kiáltotta zaklatottan, csinálj gyorsan valamit! Egy kardfogú tigris ment be a Mama barlangjába. Csinálj valamit!" Ug sóhajtott, felemelte simára rágott bölénycsontját, majd így felelt: Mi szükség van erre? Ki az ördög törődik azzal, hogy mi történik egy kardfogú tigrissel?" Ekkor tette fel Meyerhof két kérdését és szemét lehunyva, hátradőlt. Nagyon kifáradt. - Egyáltalán semmi bajt nem észleltem - mondta Trask Whistlernek. - Elég készségesen beszámolt róla, hogy mit csinál. Tényleg szokatlan dolog, de nem hágja át a szabályokat. - Az nem, amit elmond... - jegyezte meg Whistler. - Még akkor sem állíthatok le egy nagymestert puszta vélekedés alapján. Különösnek látszott, de a nagymesterek elvégre megengedhetik maguknak, hogy különösen viselkedjenek. Nem hiszem, hogy megtébolyodott volna. - Arra használni a Multivacot, hogy megtalálja a viccek eredetét! - dünnyögte a vezető analitikus. - Ez nem vall tébolyultságra? - Miből tudhatnánk? - hangzott Trask ingerült kérdése. - A tudomány eljutott arra a fokra, amikor csak a képtelen kérdéseknek van valami jelentőségük. Az értelmes kérdéseket már régen kiagyalták, megkérdezték és megválaszolták. - Hiába. Én változatlanul aggódom. - Elhiszem Whistler, de most nincs más választásunk. Elmegyünk Meyerhofhoz és maga elvégzi a Multivac válaszának szükséges analízisét, ha egyáltalán kapunk feleletet. Ami engem illet, az én egyetlen munkám, hogy a bürokráciával foglalkozzam. Jóságos isten, még arról sincs fogalmam, hogy egy ilyen magához hasonló vezető analitikusnak mi a dolga, csak annyit tudok, hogy analizál, és ez bizony nem sok. Whistler így válaszolt:

10 - Ez meglehetősen egyszerű. A nagymester, mint például Meyerhof, kérdéseket tesz fel, és a Multivac automatikusan matematikai mennyiségekké és műveletekké alakítja át. A Multivac tömegének legnagyobb részét az a gépezet foglalja el, amelynek segítségével a szavak jelekké alakulnak át. A Multivac ezután mennyiségekben és műveletekben adja meg a választ, de nem fordítja vissza szavakra, csak a legegyszerűbb, legközönségesebb esetekben. Ha úgy szerkesztették volna meg, hogy az eredeti nyelvre való visszafordítás általános problémáját is meg tudja oldani, akkor legalábbis négyszer akkora méretű lenne. - Értem. Tehát a maga munkája az, hogy e jeleket szavakká alakítsa át. - Az én munkám, meg a többi analitikusé. Szükség esetén kisebb, különlegesen szerkesztett komputereket is használunk. - Whistler keserűen mosolygott. - Az ókori Görögország delfi jósnőjéhez hasonlóan, a Multivac rejtett értelmű és homályos válaszokat ad. A különbség, tudja, csak annyi, hogy nekünk vannak fordítóink. Megérkeztek. Meyerhof már várta őket. - Milyen áramköröket használt, nagymester? kérdezte élénken Whistler. Meyerhof megmondta és Whistler munkához látott. Trask próbálta nyomon követni mi történik, de semmit sem értett. A kormánytisztviselő egy tekercsre figyelt, amelyről lyukszalag csavarodott le véget nem érően és felfoghatatlan módon. Meyerhof közönyösen állt az egyik oldalon, Whistler pedig az előbukkanó lyukszalagot vizsgálta. Az analitikus fejhallgatóval és mikrofonnal szerelte fel magát, és időnként egy sor utasítást mormolt, amellyel más komputerekben létrejött elektronikus parancsok útján, távoli pontokon dolgozó alkalmazottakat irányított. Egyszer-kétszer Whistler lehallgatott valamit, majd egy-egy sorozatot ütött be a különböző jelekkel ellátott billentyűkön, amelyek némiképp matematikai jellegűeknek tűntek, de valójában nem voltak azok. Jóval több telt el, mint egy óra. Whistler arckifejezése mindjobban elsötétedett. Egyszer felpillantott a másik két emberre, de csak annyit mondott: - Ez hihet... - majd visszafordult munkájához. Végül rekedten így szólt: - Nem hivatalos választ adhatok. - Szemei véreresek voltak. - A hivatalos válasz teljes analízist kíván. Akarják a nem hivatalosat hallani? - Rajta! - szólt Meyerhof. Trask bólintott. Whistler sunyi pillantást vetett a nagymesterre. - Örült kérdés volt - szólt, majd nyersen kibökte a Multivac szerint földön kívüli eredet. - Mit beszél? - kérdezte Trask. - Nem hallja? A vicceket, amelyeken nevetünk, nem emberek találták ki. A Multivac az összes megadott adatot elemezte és az ezeknek legjobban megfelelő egyetlen válasz az, hogy valamely földön kívüli intelligencia alkotta a vicceket, az összes viccet, és kiszemelt emberi agyakban, kiszemelt időben és helyen helyezte el őket. Ez úgy ment végbe, hogy egyetlen ember sincs tudatában annak, hogy egyetlen viccet is saját maga talált volna ki. Minden további vicc e nagy eredeti típusok kisebb változata és átformálása csupán.

11 Meyerhof közbeszólt, olyasféle győzelemtől kipirult arccal, amit csak egy nagymester érezhet, ha ismét sikerült egy helyes kérdést feltennie. - Az összes vígjátékíró azon dolgozik - szólt -, hogy a régi tréfákat kitekerve, új célok szolgálatába állítsa. Ez közismert. A válasz megfelelő. - De miért? - kérdezte Trask. - Miért kell vicceket gyártani? - A Multivac szerint - mondta Whistler - az összes adatok alapján megállapítható egyetlen cél az, hogy ezek a viccek az emberi lélek tanulmányozását szolgálják. A patkányok pszichológiáját úgy tanulmányozzuk, hogy arra kényszerítjük őket, próbálják megtalálni a labirintusból kivezető utat. A patkányok nem értik, miért kell ezt tenniük és még akkor sem értenék, ha tudnák, mi történik, amit persze nem tudnak. Ez a külső értelem oly módon tanulmányozza az ember lélektanát, hogy megfigyeli, miként reagál az egyén a gondosan kiválasztott adomákra. Minden ember másként reagál... Ez a külső értelem feltehetően ugyanaz számunkra, mint mi vagyunk a patkányoknak. Megborzongott. Trask merev tekintettel így szólt: - A nagymester azt mondta, hogy az ember az egyetlen humorérzékkel rendelkező állat. Úgy tűnik, hogy a humorérzéket is kívülről ruházták ránk. Meyerhof izgatottan tette hozzá. - És a bennünk létrejött esetleges humoron ugyanakkor nem tudunk nevetni. A szójátékokra gondolok. - A földön kívüliek valószínűleg kioltják a spontán humor reakcióit, hogy elkerüljék az összetévesztés lehetőségeit - jegyezte meg Whistler. Trask váratlan izgalommal felkiáltott. - Uramisten, hát maguk elhiszik ezt? A vezető analitikus hideg pillantással nézett rá. - A Multivac ezt mondja. Ez minden, amit eddig meg lehet állapítani. Megmutatta a világegyetem igazi tréfamestereit, és ha mi még többet akarunk tudni, akkor nyomon kell követnünk ezt a kérdést. - Suttogva tette hozzá: - Ha merészeli valaki nyomon követni. Meyerhof nagymester hirtelen közbeszólt. - Mint tudják, két kérdést tettem fel. Eddig csak az elsőre jött válasz. Azt hiszem, Multivacnak elég adat van a birtokában, hogy a másodikra is feleljen. Whistler vállat vont. Kissé elkeseredettnek látszott. - Ha egy nagymester úgy véli, hogy elég adattal rendelkezünk -mondta -, akkor én könyvet írnék róla. Mi a második kérdése? - A következőt kérdeztem: mi lesz a következménye, ha az emberiség felfedezi az első kérdésemre adott választ? - Miért tette fel ezt a kérdést? - tudakolta Trask. - Az volt az érzésem, hogy meg kell kérdezni - válaszolta Meyerhof. - Őrültség, őrültség az egész - szólt Trask és elfordult. Saját maga is érezte, hogy ő és Whistler milyen furcsa módon változtattak álláspontot. Most Trask nyilvánította esztelenségnek az egészet. Trask lehunyta szemét. Nyilváníthat ő őrültségnek bármit is, az elkövetkező ötven évben úgysem lesz ember, aki egy nagymester és a Multivac kombinációját kétségbe vonná és megerősítené az ő gyanúját. Whistler csendben, összeszorított fogakkal dolgozott. Újból próbára tette Muitivacnak és kiegészítő gépeinek a képességét. További óra múlt el, majd rekedt hangon felnevetett. - Őrült lidércnyomás!

12 - Mi a válasz? - kérdezte Meyerhof. - A Multivac észrevételeire vagyok kíváncsi, nem a magáéra. - Helyes. Parancsoljon. A Multivac megállapítása szerint amint egy valaki is rájön arra, hogy az ember pszichológiai elemzését ilyen módszerrel végzik, e tárgyilagos eljárást többé nem használhatják azok a földön kívüli hatalmak, amelyek jelenleg e módszerrel dolgoznak. - Úgy érti, hogy többé nem juttatnak vicceket az emberiségnek? - hangzott Trask félénk kérdése. - Vagy hogyan érti? - Nincsenek többé viccek! - mondta Whistler. Már most! A Multivac szerint már most! A kísérlet most ért véget! Új eljárást kell majd bevezetni. Egymásra néztek. Múltak a percek. Meyerhof megfontoltan beszélt. - A Muitivacnak igaza van. Whistler elgyötörtén így szólt. - Tudom. Még Trask is ezt suttogta. - Igen. Bizonyosan. Meyerhof talált rá a bizonyítékra, Meyerhof, a tökéletes tréfamester. - Tudják meg, hogy vége, mindennek vége - szólt. - Már öt perce próbálkozom és egyetlen vicc sem jut eszembe, egyetlenegy sem! És ha könyvben olvasnék viccet, nem nevetnék. Biztos vagyok benne. - A humor adományának vége - szólt bánatosan Trask. - Egyetlen ember sem fog nevetni többé. És továbbra is ott maradtak, merev tekintettel bámultak, s érezték, hogy a világ egy kísérleti patkányketrec méretére zsugorodik össze, amelyből eltűnt a labirintus és valami, valami más kerül majd a helyére. Harry Harrison: (ford.: Walkóné, Békés Ágnes) Bűnbeesés Valahol a magasban, a weskerek világának örökös felhőitől rejtetten, mennydörgésszerű moraj hallatszott és egyre erősödött. Amikor John Garth kereskedő meghallotta ezt, megállt, bakancsa lassan belemerült a sárba, és éles füleit hegyezve, megpróbálta felfogni a hangot. Az pedig hol fokozódott, hol alábbhagyott a sűrű atmoszférában, végül mind erősebbé vált. - Ez ugyanaz a zaj, mint amit a maga égihajója csinált - jegyezte meg közönyös wesker logikával Itin, lassanként őrölve agyában a gondolatot, és behatóbb vizsgálat céljából átforgatva az egyes darabkákat is. - De a maga hajója még mindig azon a helyen tanyázik, ahol földet ért vele. Bizonyára ott van, még ha nem is láthatjuk, mivel maga az egyetlen, aki kezelni tudja. És ha valaki más tudná is kezelni, hallottuk volna, ha felszáll az égbe. Mivel nem hallottuk, és ha ez a hang égihajó hangja, akkor ez azt jelenti... - Igen, egy másik hajót - vetette közbe Garth, akit túlságosan lekötöttek saját gondolatai és nem tudta kivárni, míg a fáradságosán felépített wesker logikai folyamat végigküzdi magát. Nyilvánvalóan egy másik űrhajó lehetett, hiszen csak idő kérdése volt még egynek a megjelenése.

13 Kétségkívül Singapore, Penang, Maiakká és a Csendes-óceáni szigetek radarreflektorai felé tartott visszatérőben, ahogyan annak idején ő maga is tette. Az ő hajója világosan látható lesz a jövevény radarernyőjén, és valószínűleg olyan közel fog leszállni hozzá, amennyire csak tud. - Helyes lesz, ha előre megy, Itin - szólt. - Méghozzá a vízben, úgy gyorsan eljut a faluba. Mondja meg mindenkinek, hogy menjenek vissza a mocsarakba, minél távolabb a szárazföldtől. Ez a hajó műszerrel száll le, és aki a földetérésekor a közelében van, megpörkölődik. Ez a közvetlen fenyegetés elég érthetően hangzott a kis kétéltű wesker számára. Még mielőtt Garth befejezte volna mondanivalóját, Itin recés fülei denevérszárnyhoz hasonlóan összecsukódtak, ő pedig csöndben belemerült a közeli csatornába. Garth tovább taposta a sarat, és a lehető leggyorsabb tempóban próbált haladni a tapadó felületen. Már éppen elérte az irtás szélét, ahol a falu állt, amikor a moraj fültépő dübörgéssé vált és az űrhajó áttört fenn, az alacsonyan függő felhőrétegen. Garth eltakarta a szemét a lecsapódó lángnyelv előtt, majd vegyes érzelmekkel vizsgálta a szürkésfekete űrhajó egyre növekvő alakját. Noha csaknem egy teljes évet töltött el Wesker-földön, még mindig küzdenie kellett a vágy ellen, amit bárminemű emberi társaság után érzett. Ugyanakkor a benne levő kereskedőszellem szorgosan vonalat húzott a számlaoszlop alatt és összeadta a teljes összeget. Könnyen előfordulhat, hogy ez egy másik kereskedő hajója, és akkor a wesker kereskedelemben szerzett monopóliumának befellegzett. De lehet, hogy egyáltalán nem kereskedő, és ez az ok arra késztette, hogy a hatalmas páfrány védelmében maradjon és kibiztosítsa tokban lévő pisztolyát. Az űrhajó száz négyzetméternyi iszapot szárazra pörkölt, a harsogó bugás megszűnt és a földet érő lábazat csikorgóit a repedező talajon. A fémburkolat recsegett, majd elcsendesült, miközben a füst- és gőzfelhő lassacskán leereszkedett a párás levegőben. - Garth - te született szélhámos és zsaroló -, hol vagy? - üvöltötte a hajómegafon. Az űrhajótest vonalai éppen csak valamicskét tűntek ismerőseknek, de ezt az érdes hangot semmivel sem lehetett összetéveszteni. Garthnak mosoly ült arcára, mikor kilépett a szabad térségre és két ujja közt éleset füttyentett. Egy állítható mikrofon került elő a függőleges vezérsíkon lévő burkolatból és Garth irányába fordult. - Mi dolgod van itt, Singh? - kiáltott a mikrofon felé. - Már ahhoz sem vagy elég tisztességes, hogy saját bolygót találj magadnak, inkább idejössz és kiforgatsz egy tisztességes kereskedőt nyereségéből? - Tisztességes! - bömbölte a felerősített hang. - És ezt az meri mondani, aki több időt töltött börtönben, mint bordélyházban, bár meg kell mondanom, hogy az utóbbiból is kivette a részét. Ifjúkorom barátja, sajnos nem társulhatok be hozzád e primitív pestisfészek kiszipolyozásában. Jómagam egy elfogadhatóbb légkörű világ felé tartok, ahol megcsinálom szerencsémet. Csak azért álltam meg itt, mert lehetőség kínálkozott, hogy utasszállítás révén becsületes haszonhoz jussak. Barátot hozok neked, tökéletes társaságot, egy más szakmában dolgozó embert, aki esetleg segítségedre lesz a tiedben. Szívesen kijönnék, hogy üdvözöljelek, ha nem kellene fertőtlenítenem magam. Most lebocsátom, utasomat a rakodótéren keresztül, és remélem, segítségére leszel a csomagoknál.

14 Tehát nem másik kereskedő érkezett a bolygóra, legalább ez a félelem megszűnt. De Garth még mindig kíváncsi volt, vajon miféle utas az, aki visszatérésre nem is gondolva, egy lakatlan világba jön. És mi lehet a Singh hangjában bujkáló vidám célzás? Átment az űrhajó távolabbi oldalához, ahol a hágcsót leengedték és felpillantott a rakodótérben álló emberre, amint éppen eredménytelenül küszködött egy hatalmas ládával. Az ember felé fordult, úgyhogy Garth láthatta a magas papi gallért és ekkor nyomban tisztába jött Singh kuncogásának okával. - Maga mit keres itt? - kérdezte Garth, és bár próbált uralkodni magán, szavai ingerülten hangzottak. Ha a másik ember észre is vette ezt, nem vett tudomást róla, és kezét nyújtva, szüntelenül mosolygott, amíg lejött a hágcsón. - Mark atya vagyok, a Barátok Misszionárius Társaságától - mutatkozott be. - Nagyon örülök, hogy... - Azt kérdeztem, mit keres itt. - Garth most már uralkodott hangján, amely nyugodt volt és hideg. Tisztában volt vele, mit kell tennie, és azt is tudta, hogy vagy azonnal cselekszik, vagy soha. - Ez egészen nyilvánvaló - felelte Mark atya higgadt előzékenységgel. - Missziós társaságunk megteremtette az anyagi alapot ahhoz, hogy idegen földekre első ízben küldjön egyházi megbízottakat. Elég szerencsés voltam... - Fogja a poggyászát és menjen vissza a hajóra! Itt semmi szükség nincs magára, és nincs is engedélye a leszállásra. Ittléte veszélyt jelenthet, és senki nincs a Wesker-földön, akit maga érdekelne. Menjen vissza a hajóra! - Nem tudom, ki maga, uram, és miért mond valótlanságot nekem - szólt a pap. Még most is megőrizte nyugalmát, de már nem mosolygott. - Behatóan tanulmányoztam a világűr-jogot és a bolygó történetét is. Nincsenek olyan betegségek vagy vadállatok, amelyektől különösképpen félnem kellene. Azonkívül ez mindenki számára nyitott és elérhető bolygó, és amíg az Űrellenőrző Bizottság nem változtat a jelen állapoton, nekem éppen annyi jogom van itt tartózkodni, mint magának. A papnak persze igaza volt, de Gart nem hagyhatta, hogy ő ennek tudatában legyen. Azért lódított és fenyegetőzött, mert remélte, hogy a pap nincs tisztában jogaival. De tisztában volt. Most már mindössze egyetlen undorító eszköz maradt számára, és okosabbnak vélte addig alkalmazni, amíg nem késő. - Menjen vissza a hajóra - kiabálta most már nyíltan kimutatva haragját. Nyugodt mozdulattal kivette pisztolyát a tokból és a rozsdás, fekete csőszáj alig néhány hüvelyknyire tátongott a pap gyomrától. Az elsápadt, de nem mozdult helyéről. - Mi a fenét csinálsz, Garth! - harsant fel Singh megbotránkozott hangja a megafonból. - A pasas kifizette a viteldíjat és neked semmiféle jogod sincs kidobni a bolygóról. - De igenis van - válaszolt Garth, felemelve fegyverét és célba véve a pap homlokát. - Harminc másodpercet adok neki, hogy visszatakarodjon a hajóra, különben meghúzom a ravaszt. - Azt hiszem, nem vagy eszednél, vagy tréfálsz - recsegett feléjük Singh felbőszült hangja. - Ha tréfa, akkor nagyon ízléstelen és semmiképpen nem vezet sikerre. Elvégre ketten is részt vehetünk ebben a játékban, csakhogy én jobban játszom.

15 Nehéz csapágyak moraja hallatszott, majd a hajó oldalán lévő távirányítású négyágyús páncéltorony megfordult és célba vette Gartht. - Most pedig - le a fegyverrel, és segíts Mark atyának a poggyásznál! - hangzott a parancs a megafonból, ismét árnyalatnyi humorral hangjában. - Bármennyire szeretnék is segíteni, öreg cimbora, nem tudok. Úgy érzem, itt az ideje, hogy te is alkalmat találj az atyával való beszélgetésre. Nekem elvégre volt lehetőségem társalogni vele egész úton a Földtől idáig. Garth kínzó vereségérzettel biztosította fegyverét a pisztolytáskában. Mark atya, ismét kedvesen mosolyogva előrelépett, papi talárja zsebéből bibliát vett elő és magasra tartotta kezében. - Fiam - szólt. - Nem vagyok a maga fia - ez volt minden, ami Garth mindent elsöprő vereségérzetéből a felszínre tört. Egyre fokozódó indulatában hátrarántotta öklét, majd a legmegfelelőbb módot választva, szétnyitotta, és csak a tenyerével ütött. A pap így is a földre zuhant az ütés erejétől, a könyv lapjai pedig lebegve hullottak a sűrű iszapba. Itin meg a többi weskerlakó láthatólag szenvtelen közönnyel nézte végig mindezt, és Garth meg sem próbált felelni ki nem mondott kérdéseikre. Háza felé indult, de mikor látta, hogy még most sem moccannak, visszafordult. - Új ember érkezett - közölte velük. - Segítségre lesz szüksége a magával hozott dolgok szállításánál. Ha nem talál helyet számukra, betehetik a nagy raktárba, amíg saját otthona nem lesz. Figyelte, amint a tisztáson keresztül a hajó felé totyognak, majd bement a házba és bizonyos elégtételt érzett, mikor sikerült úgy bevágnia az ajtót, hogy egyik táblája megrepedt. Ugyanilyen fájdalmas örömérzéssel nyitott ki egyet a még meglevő ír whyskis üvegek közül, amelyeket valamilyen különleges alkalomra tartogatott. Nos, ez elég rendkívüli volt, bár nem egészen olyan, amilyenre gondolt. Az ital jó volt, és szája rossz ízét némileg elvette, de nem teljesen. Ha taktikája bevált volna, az eredmény mindent igazol. De kudarcot vallott, és a sikertelenség miatt érzett gyötrelmet még az a bántó tudat is tetézte, hogy kötöznivaló bolondot csinált magából. Singh minden búcsú nélkül süvített el. Nem lehetett tudni, mi volt a véleménye az egész dologról, de a kereskedők gyűlésén bizonyára közölni fog néhány furcsa történetet. Nos, ezen ráér akkor törni a fejét, amikor legközelebb szerződik velük. Most a hittérítővel kell rendezni a dolgot. Kipillantva az esőbe, látta, hogy az egy összecsukható sátrat próbál felállítani, mialatt a falu egész lakossága rendezett sorokban állva figyeli, de természetesen egyikük sem kínálta fel segítségét. Mire a sátor elkészült, és a ládák meg a dobozok is bent voltak, az eső elállt. A whyskis üveg tartalmának szintje jóval alacsonyabb volt, és így Garth nagyobb hajlandóságot érzett szembenézni ezzel az elkerülhetetlen találkozással. Az igazat megvallva, szinte várta, hogy beszélgethessen az emberrel. Ettől a csúnya ügytől eltekintve, a magányban töltött teljes év után bármilyen emberi társaság jónak ígérkezett. Jöjjön el hozzám most vacsorára. John Garth - írta egy régi árujegyzék hátlapjára. De hátha a fickó fél eljönni? Ez semmiképpen nem lenne megfelelő kezdet bárminemű kapcsolat. kiépítéséhez. A priccs alatt kotorászva, kellő nagyságú dobozra bukkant és beletette a pisztolyt. Amikor kinyitotta az ajtót, Itin természetesen ott várakozott, mivel ismeretgyűjtő minőségében tanulmányútra indult hozzá. Átnyújtotta neki a levelet és a dobozt.

16 - Legyen szíves elvinni ezeket az új emberhez - mondta. - Az új ember neve Új Ember? - kérdezte Itin. - Nem, nem az - förmedt rá Garth. - Mark a neve. De én csak annyit kérek, hogy vigye el ezt, nem pedig, hogy beszélgetésbe elegyedjék. Mint mindig, amikor kijött a sodrából, a tényékhez túlságosan ragaszkodó weskerek kerekedtek felül. - Maga nem kívánja, hogy beszélgessek vele kezdte körülményesen Itin -, de lehet, hogy Mark igényli a beszélgetést. És a többiek megkérdik tőlem a nevét, és ha nem tudom a ne... - A hang félbeszakadt, mivel Garth bevágta az ajtót. Végső soron azonban ez úgysem használt, mert amikor legközelebb találkozik Itinnel - egy nap, egy hét, vagy akár egy hónap múlva -, a monológot pontosan annál a szónál folytatja majd, ahol most abbahagyta, és a gondolatmenet egyre tovább bolyong, míg csak az idegekremenő befejezésig el nem ér. Garth csöndesen káromkodott, majd vizet öntött az ízletes tömény ital maradékába. - Szabad - mondta, amikor halkan kopogtak az ajtón. A pap lépett be és előrenyújtotta a dobozt, benne a pisztollyal. - Köszönöm, hogy kölcsönadta, Garth úr; becsülöm a lelkét, amelynek sugalmazására elküldte. Sejtelmem sincs, mi volt az oka annak a szerencsétlen dolognak, ami leszállásomkor történt, de véleményem szerint leghelyesebb lesz elfelejtenünk, akármeddig is akarunk együtt maradni ezen a bolygón. - Iszik? - kérdezte Garth, és a dobozt átvéve, az asztalon álló üvegre mutatott. Teletöltött két poharat és az egyiket a papnak nyújtotta. - Körülbelül ez járt az én eszemben is, de a történtek miatt még magyarázattal tartozom magának. - Egy pillanatig sötéten nézett poharába, majd a másik ember felé emelte. - Hatalmas világ ez itt, és úgy vélem, a lehető legjobban meg kell értenünk. Igyunk a Józan Észre! - Az Úr legyen magával - szólt Mark atya, és ő is felemelte poharát. - Velem ugyan ne legyen és ezzel a bolygóval se! - jegyezte meg határozottan Garth. - És éppen ez a bökkenő a dologban. - Félig lehajtotta az italt, és sóhajtott. - Azért mondja ezt, hogy megbotránkoztasson? - kérdezte a pap mosolyogva. - Biztosítom, nem fog. - Nem volt szándékomban megbotránkoztatni. Szóról szóra így értettem. Az vagyok, amit úgy sejtem, maga istentagadónak nevezne, így semmi közöm nincs a kinyilatkoztatott hithez. E bennszülötteknek azonban, e primitív, írástudatlan, kőkorszaki őseinkhez hasonló lényeknek, sikerült mindeddig mindenféle babona, vagy a deizmus nyomai nélkül boldogulniuk. Remélem, hogy továbbra is így folytathatják. - Mit beszél? - kérdezte elborzadva a pap. - Azt akarja mondani, hogy nincsenek isteneik, nem hisznek a túlvilágban? Meg kell halniuk...? - Meg is halnak és porrá lesznek, mint a többi állat. Van mennydörgésük, fáik és vizük, de a mennydörgésnek nincsenek istenei, a fáknak nincsenek koboldjai és a víznek nimfái. Nincsenek csúf kis isteneik, tabuik vagy varázsigéik, hogy lidércnyomásként gyötörjék és korlátozzák életüket. Rajtuk kívül még soha nem találkoztam primitív néppel, amely ennyire mentes lett volna minden babonától, következésképpen sokkal boldogabban és egészségesebben élnek. Szerettem volna továbbra is ebben az állapotban tartani őket.

17 - Maga távol akarta tartani őket Istentől - a megváltástól? - A pap szemei tágra nyíltak, és ő maga kissé hátrahőkölt. - Nem - felelte Garth -, távol akartam tartani őket a babonától mindaddig, amíg több ismeretre nem tesznek szert, és reálisan nem képesek vélekedni róla, anélkül, hogy az elnyelné, esetleg megsemmisítené őket. - Maga az egyházat sérti meg, uram, amikor egy szintre állítja a babonával... - Kérem - szólt Garth, felemelve kezét -, mellőzzük a teológiai érveléseket. Nem hiszem, hogy a maga szervezete azért vállalta volna ennek az utazásnak a költségeit, hogy engem próbáljon megtéríteni. Egyszerűen fogadja el azt a tényt, hogy az én meggyőződésem több éves beható elmélkedés eredményeképpen véglegesen kialakult, és nincs olyan metafizikai érvelés, amely meg tudná változtatni. Én megígérem, hogy nem próbálom áttéríteni magát - ha maga is ugyanezt teszi. - Rendben van, Garth úr. Ahogyan maga emlékeztetett engem, itteni küldetésem célja, hogy megmentsem ezeket a lelkeket, és ezt is kell tennem. De miért zavarná az én munkám annyira magát, hogy meg akarta akadályozni leszállásomat? Sőt fegyverrel is megfenyegetett, és... a pap félbeszakította szavait és poharába nézett. - És még ököllel is leterítettem? - szólt Garth, hirtelen elkomorodva. - Erre nincs mentség, és szeretném kijelenteni, hogy nagyon sajnálom. Pusztán rossz modor és még ennél is rosszabb természetem az oka. Az ember elég sokáig egyedül él és akkor egyszerre ilyesmin kapja magát. - Tűnődve szemlélte asztalon nyugvó hatalmas kezeit, emlékeket idézve fel a rajtuk fellelhető sebhelyekből és bőrkeményedésekből. - Jobb kifejezés híján nevezzük egyszerűen csalódottságnak. Munkája során bizonyára számtalan alkalma nyílt bepillantani az emberi szellem sötét zugaiba és tudnia kell valamit az indítóokokról és a boldogságról. Túlságosan zsúfolt volt az életem ahhoz, hogy végleg letelepedjek és családot alapítsak, és egészen a legutóbbi időkig ez nem is hiányzott nekem. Lehetséges, hogy a kozmikus sugárzás agylágyulást idéz elő nálam, de ezeket a szőrös, halszerű weskerlakókat saját gyermekeimnek kezdem tekinteni, akikért valahogyan felelős vagyok. - Mindannyian az ö gyermekei vagyunk - jelentette ki Mark atya csendesen. - Nos, itt olyan gyermekei élnek, akik el sem tudják képzelni az ö létezését - mondta Garth, aki egyszeriben dühös lett magára, hogy elárulta gyöngédebb érzelmeit. De hamarosan elfeledkezve magáról, előrehajolt és heves izgalommal folytatta. - Fel tudja mérni ennek a jelentőségét? Ha egy ideig együtt él ezekkel a weskerbeliekkel, olyan egyszerű és boldog életet fog felfedezni, amely méltó párja a maguk által folytonosan emlegetett isteni kegyelemnek. Az élet örömet jelent nekik - és egyiküknek sem okoz fájdalmat. A körülmények folytán fajtájuk egy szinte teljesen kopár világban fejlődött ki, így soha nem nyílt lehetőségük, hogy a kőkorszak kultúrájának fokát fizikailag átlépjék. Szellemi téren azonban egy szinten vannak velünk - vagy talán különbek is nálunk. Mindannyian megtanulták az én nyelvemet, úgyhogy könnyedén meg tudom magyarázni mindazt a számtalan dolgot, amit tudni akarnak. A tudás és az ismeretgyarapítás teljes elégedettséggel tölti el őket. Időnként kissé idegesítővé válnak, mivel minden új tényt az összes többi dolog struktúrájához kell kapcsolni, de minél több ismeretre tesznek szert, annál

18 gyorsabb lesz ez a folyamat. Egyszer majd minden tekintetben egyenrangúak lesznek az emberrel, talán felül is múlnak bennünket. Ha... megtenne nekem egy szívességet? - Bármit, ami módomban áll. - Hagyja őket békében. Vagy ha kell, tanítson nekik történelmet és természettudományt, filozófiát, jogot, bármit, ami hozzásegíti őket, hogy számoljanak a nagyobb világmindenség realitásának tényével, amely létezéséről azelőtt még csak nem is tudtak. De ne zavarja meg a fejüket a maguk gyűlölködésével és szenvedésével, bűnösségével, vétkeivel és büntetéseivel! Ki tudja, mekkora kár... - Maga sérteget, uram! - szólt a pap és felugrott helyéről, őszes fejebúbja alig ért a hatalmas űrhajós álláig, mégis félelem nélkül védelmezte azt, amiben hitt. Garthban, aki közben szintén felállt, nyoma sem volt többé bűnbánatnak. Dühösen néztek szembe egymással, mint általában az emberek, amikor hajthatatlanul védelmezik a maguk igazát. - Maga sérteget - kiáltott Garth. - Mérhetetlen önteltségében úgy véli, hogy koholt kis mitológiájával, amely alig különbözik az embereket még mindig megnyomorító ezernyi mástól, nem zavarja meg ezeket a tapasztalatlan elméket. Nem tudja megérteni, hogy ők az igazságban hisznek, és soha nem hallottak hazugságról? Még azt sem tudják megérteni, hogy másféle elmék másként gondolkozhatnak, mint ők. Megkímélné őket ettől...? - A kötelességemet fogom teljesíteni, amely egyben az Ő akarata, Garth úr. Ezek itt Isten teremtményei, akiknek lelkük van. Nem bújhatok ki kötelességem alól, amely abból áll, hogy eljuttassam hozzájuk az Ő szavát, hogy üdvözülhessenek és bejussanak a mennyek országába. Amikor a pap kinyitotta az ajtót, a szél elkapta azt és szélesre tárta. Ő eltűnt a viharos sötétségben, az ajtószárny ide-oda lengett és esőcseppek hulltak be a szobába. Garth bakancsa sáros nyomokat hagyott, amikor becsukta az ajtót, kirekesztve a viharban türelmesen és zúgolódás nélkül üldögélő Itint, aki egyre reménykedett, hogy Garth esetleg megáll egy pillanatra és juttat neki valamicskét abból a csodálatos tudásból, amelyben annyira bővelkedett. Hallgatólagos megegyezésükké vált, hogy soha többé nem hozzák szóba az első éjszakát. A másik közelségének tudatában nehezükre esett kerülni egymás társaságát, néhány napig mégis megálltak, s azután is csak erőltetetten közömbös témákról társalogtak. Garth lassan összecsomagolt, útrakész állapotba hozta a holmiját, maga előtt is titkolva, hogy befejezte a munkáját, s akár már indulhatna is vissza. Épp elegendő gyógyszeralapanyagot és gyógynövényt gyűjtött össze ahhoz, hogy megszedje magát. A wesker-szobrocskák pedig bizonyára komoly feltűnést keltenek majd a szenzációéhes űrpiacon. Idejövetelekor kevés műtárgyat készítettek a bolygón; többnyire fametszeteket, amelyeket keserves munka árán, kődarabokkal véstek ki a keményfából. Garth szerszámokat és némi nyersvasat bocsátott a rendelkezésükre, semmi egyebet. Ám a weskerek néhány hónap leforgása alatt nemcsak megtanultak velük dolgozni, hanem ötleteik és formaviláguk kifejezőjévé tették az anyagot - Garth még soha életében nem látott ilyen idegenszerűségükben is gyönyörű szobrocskákat. Nem maradt más teendője, mint hogy forgalomba hozza őket a piacon, és fellobbantsa a keresletet, s már fordulhat is vissza az újabb szállítmányért. E szobrocskák fejében a weskerek mindössze könyveket, szerszámokat és

19 tudást akartak kapni, s Garth tudta, hogy erőfeszítéseik révén előbb-utóbb beverekszik magukat az űrunióba. Így remélte. Ám a változás szele egyszer csak végigsöpört az űrhajója körül kialakult településen. Garth megszűnt a figyelem középpontja, a falu életének gyújtópontja lenni. Valahányszor eszébe jutott, hogy hatalma már a múlté, elmosolyodott; s jó adag keserűség bujkált ebben a mosolyban. Igaz ugyan, hogy a komoly és kötelességtudó weskerek ezután is ellátták ismeretgyűjtői megbízatásukat, de a száraz tényanyag fölvésését össze sem lehetett hasonlítani azzal az intellektuális hurrikánnal, amely a pap körül tombolt. Garth minden egyes könyvért és gépért keményen megdolgoztatta őket, a pap ezzel szemben adakozott. Garth megpróbálta adagolni az ismereteket, jó képességű, de tanulatlan gyermekként kezelve őket. Először járni akarta őket megtanítani, csak azután futni; nem kezdett új leckét, míg az előzőeket nem fújták. Mark atya egyszerűen elébük tárta a kereszténység üdvét. Egyetlen fizikai munkát tett csupán kötelezővé, hogy fölépítsenek egy templomot, az istentisztelet és tanulás palotáját. Egyre több weskerlakó bukkant elő a bolygó végtelen mocsárvilágából, és alig néhány nap alatt tetőt húztak az oszlopszerkezeten nyugvó épület fölé. Reggelente a gyülekezet dolgozott egy keveset a falakon, aztán besiettek a templomba, hogy mindennél ígéretesebb, mindennél átfogóbb, mindennél fontosabb ismereteket szerezzenek a világegyetemről. Garth sose számolt be a weskereknek, miként vélekedik új érdeklődési területükről, főként azért nem, mert sose kérdezték. Büszkesége vagy méltósága tiltotta, hogy megszólítson egy készséges hallgatót, s kiöntse előtte a sérelmeit. Talán minden másképp alakult volna, ha Itin, a faj legragyogóbb tehetsége, ismeretgyűjtői beosztásban marad; csakhogy a pap érkezését követő napon Itint leváltották, s Garth azóta sem beszélt vele. Nem csoda hát, hogy meghökkent, amikor tizenhét, a földinél háromszor hosszabb nap után, reggelizésből jövet egy küldöttséget talált az ajtaja előtt. Itin látszott a szószólójuknak, félig nyitva volt a szája. A küldöttség több más résztvevőjének ugyancsak félig nyitva volt a szája, egyiküknek meg, mintha csak ásítana, éles, kettős fogsorát és bíborvörös-feketés torkát is látni lehetett. A szájak állásából Garth a találkozó komolyságára következtetett: ezt a wesker kifejezést már ismerte. A nyitott száj egyfajta heves érzelmet jelzett; boldogságot, bánatot, felháborodást, sose tudta biztosan, melyiket. A weskerek jobbára békés természetűek voltak, s Garth kevés nyitott szájat látott még ahhoz, hogy megállapítsa, mikor milyen érzelmet fejeznek ki. Most azonban sok-sok nyitott száj vette körül. - A segítségét kérjük, John Garth - mondta Itin. - Válaszolna egy kérdésünkre? - Bármely kérdésükre szívesen válaszolok felelte Garth rosszat sejtve. - Létezik Isten? - Mit értenek önök azon, hogy Isten"? kérdezett vissza Garth. Mit mondjon nekik? - Isten a mi mennybéli atyánk, teremtőnk és oltalmazónk. Az ő segedelméért esdeklünk, s ő ad nyugalmat, ha,.,,. üdvözülünk... - Elég - mondta Garth. - Isten nem létezik.

20 Erre valamennyien, Itint is beleértve, nyitott szájjal bámultak Garthra, válaszát fontolgatva. A rózsaszín fogsorok ijesztő benyomást keltettek volna Garthban, ha nem ismeri olyan jól e teremtményeket. Átfutott az agyán, hogy átnevelésük eredményeként netán eretneknek nézik, de elhessentette a gondolatot. - Köszönjük - mondta Itin. A hűvös reggel ellenére Garth érezte, hogy izzad, és eltűnődött, vajon miért. A válasz nem késett soká. Még aznap délután Itin ismét meglátogatta. - Hajlandó lenne eljönni a templomba? - kérdezte. - Az eddig tanultak során sok fogas kérdéssel találkoztunk, de egyik sem okozott annyi fejtörést, mint éppen ez. Szükségünk van az ön segítségére, mert fültanúi akarunk lenni az ön és Mark atya beszélgetésének. Ő ugyanis azt állítja, hogy az egyik dolog igaz, ön a másikról állítja azt, hogy igaz, márpedig a kettő egyszerre nem lehet igaz. Rá kell jönnünk, mi az igazság. - Természetesen ott leszek - mondta Garth, titkolni próbálván váratlan diadalérzetét. Kisujját sem mozdította, és lám a weskerek eljöttek hozzá önszántukból. Tehát nincs teljesen veszve a remény, hogy egyszer még szabadok lehetnek. Rekkenő hőség volt a templomban, s Garth meglepetten látta, hogy több kétéltű gyűlt egybe most, mint addig bármikor. Temérdek nyitott száj. Mark atya egy könyvekkel borított asztalnál ült. Boldogtalannak látszott, de szó nélkül fogadta Garth jöttét. Garth szólalt meg elsőként. - Remélem tudja, hogy az ő ötletük volt, a saját szabad akaratukból látogattak el hozzám azzal a kéréssel, hogy idejöjjek. - Tudom - mondta a pap lemondóan. - Időnként roppant nehézkesek. De tanulnak és hinni akarnak, márpedig ez a fő. - Mark atya, Garth kereskedő, szükségünk van a segítségükre - mondta Itin. - Önök sok olyan dologgal vannak tisztában, amiről mi nem is hallottunk. Segíteniük kell, hogy megértsük a vallást, ez pedig nem megy egykönnyen. - Garth kis híján közbevágott, de meggondolta magát. Itin folytatta. - Olvastuk a bibliát és mindazokat a könyveket, melyeket Mark atya adott, és egy valamiről meggyőződhettünk. Megvitattuk és valamennyien egyetértünk ebben a kérdésben. Ezek a könyvek egészen mást vallanak, mint Garth kereskedő könyvei. Garth kereskedő könyveiben olvasható világmindenséget - jóllehet nem láttuk - nem Isten mozgatja, mert még a nevét sem említik bennük, bárhogy kerestük. Mark atya könyveiben Isten mindenütt előfordul, és semmi sem történik nélküle. Ezek szerint a két állítás közül az egyik igaz, a másik hamis. Nem értjük, hogyan lehetséges ez, de ha tudni fogjuk, melyik az igaz, talán megértjük. Ha Isten nem létezik... - Természetesen létezik, gyermekeim - mondta Mark atya az őszinte meggyőződés erejével. - Ő a mi mennybéli atyánk, teremtőnk... - Ki teremtette Istent? - kérdezte Itin, s szavára megszűnt a zsibongás. Mark atyára figyelt mindenki. A pap egy pillanatra megtorpant szemeik kereszttüzében, majd elmosolyodott. - Istent nem teremthette semmi, hiszen ő a teremtő. Isten öröktől fogva volt... - Ha öröktől fogva létezik, miért ne létezhetne a világegyetem is öröktől fogva? Teremtő nélkül? - vágott közbe Itin lázasan. A kérdés fontossága nyilvánvaló volt. A pap kimérten válaszolt, végtelen türelemmel.