BEVEZETÉS A KÖZGAZDASÁGTANBA I.

Átírás

1 BEVEZETÉS A KÖZGAZDASÁGTANBA I. ALAPFOGALMAK ÉS MIKROÖKONÓMIA TANKÖNYV TÁVOKTATÁS CÉLJÁRA Budapest 1997

2

3 Előszó I Előszó Ezt a tankönyvet a Pénzügyi és Számviteli Főiskola alkotó közössége készítette az 1997/98-as tanévben beinduló Távoktatás céljaira. Alapjául tulajdonképpen a Budapesti Gazdasági Főiskolák Szövetsége által kiadott Bevezetés a közgazdaságtanba I. (második, átdolgozott kiadás) szolgált, amit a szerzők a távoktatás követelményeinek megfelelően nem csupán alakilag dolgoztak át, de a fent említett könyv használata során felgyülemlett oktatási tapasztalatokat felhasználva jelentősen át is írtak. Példák, feladatok sorát dolgozták bele, fokozva ezzel a mű alkalmazhatóságát önálló tanulásra. Az alkotó közösség tagjai: Dr. Kahulits László Kemény Endréné Dr. Dr. Bódi Erzsébet Dr. Nagy András 1.1., 1.2., 1.3. és 2.7. fejezetek 2.1., 2.6. fejezetek 2.2., 2.3. fejezetek 2.4., 2.5. fejezetek és szerkesztés Budapest, március 21-én

4

5 A KÖZGAZDASÁGTAN ÁLTALÁNOS KÉRDÉSEI 1.1. A GAZDASÁG ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE A GAZDASÁG LÉNYEGE, TARTALMA ANYAGI SZÜKSÉGLETEK ÉS JAVAK TERMELÉS, MUNKA, ÚJRATERMELÉS A GAZDASÁG ERŐFORRÁSAI GAZDASÁGI HATÉKONYSÁG MUNKAMEGOSZTÁS ÉS KOOPERÁCIÓ A GAZDASÁGI RENDSZER A GAZDASÁG SZERVEZETI KERETEI A TULAJDON A GAZDASÁGI ÉRDEK A GAZDASÁG KOORDINÁCIÓS RENDSZERE A MODERN GAZDASÁGI RENDSZER

6 FOGALMAK ÉS ÖSSZEFÜGGÉSEK A GAZDASÁG LÉNYEGE, TARTALMA Gazdaság - a társadalmi tevékenység azon területe, ahol az emberek javakat termelnek, elosztanak, cserélnek és fogyasztanak, hogy szükségleteiket kielégítsék. Szükséglet - hiányérzet, ami arra készteti az embert, hogy megszüntesse azt. Anyagi szükséglet - (pl. éhség, anyaghiány) az a hiányérzet, amelyet közvetlenül anyagi javakkal szüntetnek meg. Nem anyagi szükséglet - (információhiány, betegség) olyan hiányérzet, amelyet közvetlenül nem anyagi javakkal szüntetnek meg. Jószág - dolog - termék vagy szolgáltatás - amely szükségletek kielégítésére alkalmas. Termék - az a jószág, amely tárgyi alakot ölt. (pl. kenyér) Szolgáltatás - az a jószág, amely nem ölt tárgyi alakot (pl. szállítás, kereskedelem) Szabad javak - a természetben korlátlanul rendelkezésünkre álló hasznos dolgok (levegő, homok a sivatagban stb.) Gazdasági (termelt) javak - azok a termékek és szolgáltatások, amelyeket termelnek. Munka - célirányos emberi tevékenység, ami javak előállítására irányul. Termelés - a javak előállítását eredményező társadalmi folyamat, amelyben a munkafolyamat és a természeti folyamatok egyszerre vannak jelen Elosztás - a termelés erőforrásainak adott arányú felhasználása a különböző területeken, valamint a termelés eredményének felosztása a termelésben résztvevők között. Forgalom (csere) - az a folyamat, amelyben a specializálódott termelők átadják egymásnak javaikat. Fogyasztás - a javak felhasználása a szükségletek kielégítésére. Személyes fogyasztás - a javak felhasználása közvetlenül az emberi szükségletek kielégítésére. Termelő fogyasztás - a javak felhasználása a termelésben.

7 Újratermelés - a termelés - elosztás - forgalom (csere) - fogyasztás egymással összefüggő és állandóan ismétlődő körfolyamata. A GAZDASÁG ERŐFORRÁSAI A gazdaság erőforrásai - a természeti erőforrások, a munkaerő, a tőkejavak és a vállalkozó. Természeti erőforrások - a természeti környezet azon elemei (föld, víz, ércek, olaj stb.), amelyek termelő fogyasztásra alkalmasak. Munkaerő - a munkavégzésre alkalmas ember fizikai és szellemi képességeinek az összessége. Tőkejavak - azok a termelési eszközök (anyagok, gépek stb.), amelyeket termelő felhasználásra termel az ember. Vállalkozó - olyan munkaerő, aki képes a termelés erőforrásainak ésszerű egyesítésére, kombinálására, a racionális és optimális befektetés meghatározására és a kockázatvállalásra. Tudomány - az a tevékenység, amely új ismereteket tár fel a természetről és a társadalomról. A gazdasági hatékonyság - azt fejezi ki, hogy egységnyi erőforrás felhasználásával mennyi gazdasági eredményt érünk el: Gazdasági hatékonyság = Eredmény Ráfordítás Munkamegosztás - ~nak nevezzük az emberi tevékenységek, munkák szétválását, elkülönülését, specializációját különböző funkciókká, szakmákká, foglalkozási ágakká. Természetes munkamegosztás - a gazdasági tevékenységek nem, kor és testi erő szerinti specializációja, ahol az elkülönülés fiziológiai, biológiai alapon történik..technikai munkamegosztás - a gazdasági tevékenységek olyan specializációja, ahol a szétválás alapját az anyagi-technikai feltételek, a termelési eszközök különbözősége adják..társadalmi munkamegosztás - az emberek, embercsoportok olyan szétválása, amely differenciálja társadalmi helyzetüket..kooperáció - a munkamegosztás alapján elkülönült termelők tudatos együttműködése. A GAZDASÁGI RENDSZER Gazdasági rendszer - a gazdaság működési formája.

8 Gazdasági szervezetek - azok a gazdálkodó egységek, amelyekbe tömörülve végzik gazdasági tevékenységüket a gazdaság szereplői. A tulajdon - azt fejezi ki, hogy a tulajdonos rendelkezik, birtokolja, használja a tulajdon tárgyait és ugyanakkor mindenki más ki van zárva e jogokból. A tulajdonforma - azt mutatja, hogy ki (kik) a tulajdonos (egyén, kisebb közösség, nemzet). Gazdasági érdek - az emberek motivációja (ösztönzője) anyagi szükségletei kielégítésére a tulajdoni helyzete alapján. Gazdasági érdekeltség - azon formák, módszerek összessége, amelyek elősegítik, hogy a gazdaság szereplői felismerjék érdekeiket és azok alapján döntsenek, cselekedjenek. Gazdasági racionalitás - olyan magatartás, cselekvés, amely érvényesíti az érdekeket. Gazdasági koordináció - a gazdasági szereplők kölcsönös egymásra hatásának a mechanizmusa. Piaci koordináció - a piac (kereslet-kínálati) mechanizmusa szabályoz. Bürokratikus koordináció - a gazdasági szereplők olyan alá- és fölérendeltségi viszonya, ahol a koordinálók információkat gyűjtenek be az alárendeltektől és ezek alapján utasításokkal kényszerítik őket tevékenységre. Etikai koordináció - a szereplők kapcsolatait erkölcsi normák szokások, hagyományok vezérlik. Agresszív koordináció - az a forma, amikor az agresszorok törvényen kívüli eszközökkel (nyers erőszakkal) kényszerítenek cselekvésre áldozatokat. Vegyes gazdaság - az a gazdaság, amelyben többféle tulajdon alapján több koordinációs forma egyidejűleg érvényesül, s a szervezeti formák is heterogének. Gazdálkodás - a racionalitásra törekvő tudatos gazdasági tevékenység

9 MIT KELL TUDNI, MIÉRT KELL TUDNI? A fejezet három fő részre tagozódik: a.) A gazdaság lényege, tartalma. b.) A gazdaság erőforrásai. c.) A gazdasági rendszer. GONDOLKODOTT-E RAJTA? A társadalom vitáinak többsége miért gazdasági természetű? Miért foglalkozunk állandóan a termeléssel, piaccal, tulajdonviszonyokkal, gazdasági érdekekkel? Vajon a mindennapi beszédben minden gazdasági fogalmat helyesen használunk? A FEJEZET MEGTANULÁSA SORÁN MEG KELL ISMERNIE a közgazdaságtan jó néhány általános alapfogalmát az alapfogalmak rendszerét, egymásközötti kapcsolatát azt az alapvető tényt, hogy a szűkösség a társadalom legfontosabb gazdasági problémája a társadalom azon törekvését, hogy megtalálja a gazdaság működésének legjobb formáit Felhívjuk figyelmét, hogy a fejezetben foglaltakat most még nem biztos, hogy teljesen meg fogja érteni. Mire tananyagunk végére ér, sok minden világosabb lesz az itt elmondottakból is. Érdemes tehát e fejezetre vissza-vissza lapoznia.

10 A TÉMA KIFEJTÉSE A gazdaság A gazdaság legfőbb lényege tehát az anyagi szükségletek kielégítése A szükségletek motiválják a gazdasági tevékenységeket 1.1. A GAZDASÁG ÁLTALÁNOS JELLEMZÉSE A közgazdaságtan az embernek a gazdaságban tanúsított magatartásával, döntési alternatíváival, a döntések társadalmigazdasági következményeivel foglalkozó társadalomtudomány. Vizsgálatainak a terepe tehát a gazdaság, először tehát ennek lényegével, legfőbb fogalmaival, összefüggéseivel kell megismerkednünk, hogy megértsük a közgazdaságtudomány lényegét. A fogalomtárban láttuk, hogy itt sok definíciót kell megismernünk s bár lehet, hogy ezeket a köznapi kommunikációban is használjuk, de valószínű nem mindig tudatosan és pontosan. Nem árt tehát, ha egy logikai rendben foglalkozunk velük - kezdjük a gazdaság fogalmával MI A GAZDASÁG LÉNYEGE, TARTALMA? A társadalmi lét sokféle tevékenységben nyilvánul meg. Ilyenek az oktatás, a honvédelem, a beteggyógyítás, politizálás, sportolás stb. Ezek sorában helyezkedik el a gazdaság is, amelynek a társadalomban kettős funkciója van: egyrészt közvetlenül kielégíti az emberek anyagi szükségleteit, másrészt anyagi alapot teremt ahhoz, hogy működjön az egészségügy, az oktatás, a rendfenntartás, a kultúra stb. Természetesen a gazdaság sem nélkülözheti azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a társadalom egyéb területei biztosítanak számára, gondoljunk csupán a munkaerő képzésére. A gazdaság legfőbb lényege tehát az anyagi szükségletek kielégítése TISZTÁZZUK, MI A SZÜKSÉGLET S MIVEL LEHET KIELÉGÍTENI? Gyakran halljuk vagy mondjuk is, hogy szükségem van télikabátra, mert fázom, autót kellene vennem, mert messze van a munkahelyem, könyveket kell vennem és be kell iratkoznom egy tanfolyamra, mert szeretnék könyvelni. A szükségletek nagy része valamilyen anyagi dolgok hiányát jelenti. Nincs kenyerem vagy kabátom, illetve villanyáramom vagy távfűtésem, ezeket nevezzük anyagi szükségleteknek. Ha azonban tanulni akarok vagy éppen szórakozni, akkor igénybe veszem az oktatók szolgáltatásait vagy bekapcsolom a rádiót, televíziót. Ezek a szükségletek nem anyagi, hanem valamilyen "kulturális és egyéb éhség" megjelenései, amelyek rendkívül heterogének, ezért célszerűbb úgy meghatározni őket, hogy nem anyagiak, mert ebben biztos közösek. A szükséglet tehát hiányérzetet jelent. Ez azonban nemcsak ténymegállapítás, hiszen a hiányérzet "dolgozik" bennünk, arra késztet, sőt sokszor kényszerít is, hogy szüntessük meg ezt az állapotot.

11 Mivel szüntetjük meg a hiányérzetünket? Ha éhesek vagyunk élelmiszert fogyasztunk, ha fázunk fűtünk, ha megbetegszünk orvosi szolgáltatást veszünk igénybe, ha termelni akarunk, anyagokat, gépeket vásárolunk és használunk föl. Ezeknek a dolgoknak egy része kézzel fogható tárgy, hús, kabát, festék, kalapács, amelyeket valahol termeltek. Vagyis ezek termékek, amelyek igen sokfélék. A termékek elfogyasztásával kielégíthető szükségletek az anyagi szükségletek. Szükségleteket elégítünk ki akkor is ha kitisztíttatjuk ruháinkat, eljuttatják leveleinket a címzetthez, megnézünk egy színházi előadást, tanulunk valamit stb. Vagyis ezek a folyamatok is kielégítik szükségleteinket, de nem tárgyi alakban, hanem szolgáltatások révén, bár a szolgáltatók termékeket is használtak fel szükségleteink kielégítésére. Ezek a nem anyagi szükségletek kielégítésének folyamatai. Miközben termékeket, szolgáltatásokat fogyasztunk, észre sem vesszük, hogy folyamatosan lélegzünk, vagyis levegőt (oxigént) is fogyasztunk, mert enélkül nem élhetünk. Ezt azonban nem mérjük, nem fizetünk érte, senkinek nem kell előállítania, de bolondnak néznénk azt a kereskedőt is, aki a sivatag szélén homokot szeretne eladni. A levegő korlátlanul áll rendelkezésünkre és szabadon fogyaszthatjuk, ezért az ehhez hasonló dolgok a szabad javak. Sajnos a javak túlnyomó többsége nem áll így rendelkezésünkre, azokat elő kell állítanunk, termelnünk kell, vagyis részei a gazdaságnak. Látnunk kell, hogy a szabad javak köre szűkül, hiszen évtizedekkel ezelőtt a Dunából még lehetett vizet inni, ma már a levegő sem mindenütt fogyasztható szabadon az egészség károsodása nélkül. Ezért az ivóvizet is többnyire már termelik MI A MUNKA, MI A TERMELÉS? A szükségletek kielégítése tehát szinte teljesen attól függ, hogy mit és mennyit termelünk. A termelést szemlélve sok folyamat ötlik a szemünkbe. A bányászok felhozzák a föld mélyéből a szenet, olajat, gázt, érceket, a földművelők búzát, főzeléknövényeket, gyümölcsöket termesztnek. A gyárakban több ezerféle terméket és sokféle szolgáltatást termelnek, a szállítás, a kereskedelem eljuttatja a javakat fogyasztóihoz. Mi jellemző ezekre a folyamatokra? Mindenek előtt az, hogy célszerűek, hiszen konkrét szükségletek kielégítésére szolgáló konkrét javak előállítására irányulnak. Másrészt az is, hogy e javakat a természetből nyers tárgyaiból, vagy már előállított javakból hozzák létre - a meglévő alkalmatlan alkalmassá alakításával. Anyagi szükségletek Nem anyagi szükségletek Szabad javak A javak többsége szűkösen áll rendelkezésre A munka a termelés döntő tartalma

12 logikai fázisai: tervezés szervezés munkavégzés ellenőrzés szabályozás A termelés tágabb fogalom a munkánál Az újratermelés körforgás logikai fázisai: termelés elosztás A termelés sokoldalú folyamat, amelyben döntő szerepe a munkának van. Mi az a munka? Megértéséhez nézzünk meg egy egyszerű példát! Hazánkban újra reneszánsza van a zöldségek, gyümölcsök házi tartósításának. Kövessük nyomon, hogyan végzik ezt el. Mindenekelőtt el kell dönteni, hogy mit akarnak készíteni, pl. meggyből befőttet, lekvárt vagy szörpöt, esetleg csak fagyasztott natúr meggyet kimagozva. Azt is meg kell gondolnunk, hogyan lehet biztosítani, hogy készítményünk hónapokon keresztül, esetleg egy évig ne romoljon meg. Ezt az előkészítési folyamatot, a munka céljainak kiválasztását, a célok elérését nehezítő akadályok felmérését tervezésnek nevezzük. Ezután ki kell választani az anyagokat (a meggyet saját termésből vagy a piacról), a tartósítószert, a cukrot, valamint az eszközöket (üvegek, zárókupakok, dunsztoló edények stb.). Ez a folyamat, a munka tárgyainak és eszközeinek az alkalmas megválasztása a szervezés, amit követ maga a munkavégzés: a gyümölcs tisztítása, üvegbe rakása, cukorral, tartósítószerrel és vízzel feltöltése, lezárása és dunsztolása. Az ember természetesen kritikusan szemléli saját munkáját, ellenőrzi azt és több hibát - eltérést a kitűzött célok és a megvalósulás között - felfedez, de rájön arra is, mit lehetne jobban csinálni (pl., hogy hevítés közben ne törjön el az üveg) vagyis tapasztalatait visszacsatolja, újraszabályozza a munkát. Mi a különbség a termelés és a munka között? A termelés és a munka első ránézésre azonosnak tűnnek, mindkettő célszerű, tudatos és végcélja is azonos. Nem véletlen azonban, hogy gabonatermelésről és arató munkáról beszélünk. Egyértelmű, hogy a gabona termelés többféle munkából áll: először szántani, vetni kell, majd gyomot irtani s végül aratni. Ezért a termelés munkafolyamatok összessége, de nemcsak az. Hiszen ahhoz már nem kell munka, hogy az elvetett magok kikeljenek, szárba szökkenjenek, megérjen a gabona. Ezeket természeti folyamatoknak nevezzük, amelyek nemcsak a mezőgazdaságban fordulnak elő. Gondoljunk csak a festék száradására, a természetes fehérítésre stb. Vagyis a termelés tágabb fogalom mint a munka. Mi az újratermelés, melyek a mozzanatai? A termelés szülte termékek és szolgáltatások azonban nem közvetlenül kerülnek fogyasztásra, hiszen ma már a termelés nem a családi keretben folyó naturális folyamat. A termelés eredményét (többnyire pénzjövedelmek formájában) elosztják azok között, akik közreműködtek a termelésben, így a munkavállalók, tulajdonosok között, de részesedik belőle az állam is. Az elosztás azonban nemcsak követi, hanem meg is előzi a termelést, hiszen példánknál maradva a vetés előtt el kell osztani a

13 vetőmagot, a gépeket, a munkaerőt, hogy azok melyik földterületen végzik a munkát, milyen sorrendben. A folyamatnak része az is, hogy pl. egy gépgyárban az öntöde átadja az öntvényeket a forgácsolóknak, azok az összeszerelőknek, majd a csomagolóknak. Ezt forgalomnak nevezzük, amelyben sokszor nem átadják a félkész vagy késztermékeket, hanem eladják egymásnak, mert azok saját tulajdonuk. A forgalom ekkor egy sajátos, de igen gyakori formát ölt, ez nem más mint a csere. (Ezzel később részletesen foglalkozunk.) A termelés-elosztás-forgalom után teljesedik be a folyamat a fogyasztásban. A fogyasztás a javak realizálódása, a szükségletek kielégítése, amelyben a termékek, szolgáltatások előbb-utóbb megsemmisülnek. A fogyasztásnak is két elkülöníthető fajtája van: a személyes fogyasztás és a termelő fogyasztás. Személyes fogyasztásra kerülnek a fogyasztási javak: eszünk, hordjuk ruháinkat, hallgatjuk a rádiót. (Meg kell jegyeznünk, hogy ez a fogyasztás részben termelés is, mert szolgálja a munkaerő formálását.) Óriási tömegű terméket és szolgáltatást használunk fel termelésre, döntően olyanokat, amelyeket közvetlenül nem fogyaszthatunk személyesen (gépek, ércek, fűtőanyagok). De vannak olyan javak, amelyeket egyaránt felhasználhatunk termelő és személyes fogyasztásra is (pl. gyümölcs, telefon, vasút). A termelő fogyasztás nem öncél, a személyes fogyasztás feltétele, ezért nevezzük közvetett, másodlagos fogyasztásnak is. A termelés, elosztás, forgalom, fogyasztás mozzanatai teszik lehetővé a szükségletek kielégítését, ezért ezeket együttvéve szélesebb értelemben vett termelésnek is nevezzük. A fogyasztásban realizálódó termelés azonban sajnos nem véglegesen elégíti ki a szükségleteket. Étkezünk, de újra megéhezünk, ruháink elkopnak, mint ahogyan a gépek is. Ezért a termelést állandóan meg kell ismételni, sőt bővíteni is kell. Nemcsak azért, mert szaporodunk, hanem azért is, mert a termelés fejlődése új szükségleteket szül. Azért szükségletünk ma már a televízió, mert produkálja a termelés, elődeink még a század elején sem gondoltak erre. A termelés tehát szükségszerűen újratermelés, amelyben érvényesülniük kell a termelés-elosztás-forgalom-fogyasztás mozzanatainak. Ezek a mozzanatok egymást követik, de egyidejűleg is érvényesülnek, hiszen nemcsak folyamatosan termelünk, hanem minden időben el is osztunk, forgalmazunk és fogyasztunk. csere (forgalom) fogyasztás Személyes, közvetlen vagy végső fogyasztás Termelő, közvetett vagy másodlagos fogyasztás

14 AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA, HOGY a gazdaság a társadalmi tevékenység fontos, meghatározó területe;... a javakkal, termékekkel és szolgáltatásokkal, a szükségleteket közvetve vagy közvetlenül elégítik ki;... vannak szabad illetve gazdasági (szűkös) javak, amely utóbbiakat meg kell termelni;... a termelés folyamata a munkafolyamatok és természeti folyamatok egysége, állandó körforgás, újratermelés

15 A GAZDASÁG ERŐFORRÁSAI Az előzőekben láttuk, hogy a termelés egyben termelő fogyasztás is, vagyis erőforrások kellenek a termeléshez, szélesebben minden gazdasági folyamathoz. Az erőforrások sokfélék. Nézzünk ismét egy példát. Villamos energiát akarunk előállítani vizierőművel. Ehhez nélkülözhetetlen olyan folyó, tó, amelynél van vagy létrehozható a víz esése. Gátat kell építeni, turbinákat kell termelni és beszerelni. Munkásokra, mérnökökre van szükség az építkezéshez is és a működtetéshez is. Olyan szakemberekre is szükség van, aki az egész termelést szervezi, irányítja, sőt gondoskodik az energia értékesítéséről, a fejlesztésről, a keletkezett nyereség felhasználásról. Nem szükséges tovább részleteznünk az erőforrásokat, ennek alapján is felismerhetjük, hogy ezeket az erőforrásokat a következő csoportokba sorolhatjuk: természeti erőforrások, a munkaerő, a tőkejavak és a vállalkozó. Vegyük sorra ezeket. A termelés fontos erőforrása, elengedhetetlen előfeltétele a természeti környezet, a föld, a víz, az érc, a szén, az olaj, a földgáz, a homok, a szilícium és sok más anyag. Ezek közül különösen fontos a termőföld, ami a növénytermesztés alapfeltétele. Nem hagyható figyelmen kívül az a triviálisnak tűnő tény sem, hogy földterület, telek nélkül semmilyen gazdasági tevékenység nem folytatható. A természeti erőforrások egy része viszonylag korlátlanul áll a gazdaság rendelkezésére, mint a levegő, a víz. Az erőforrások másik része - elsősorban a termőföld vagy az erdő - regenerálható, megújítható. Ezért, ha ezek nagysága jelentősen vagy egyáltalán nem is bővíthető, de folyamatosan megőrizhető a gazdaság számára. A földet fel lehet javítani, az erdőt újra lehet telepíteni. A nem megújítható erőforrások, a föld kincsei - az ércek, a szén, az olaj, a földgáz stb. Felhasználásukkal folyamatosan fogy a készletük. A gazdaság tehát a természeti környezetből táplálkozik. ezzel beavatkozik a természetbe, a bányák hatalmas sebeket ejtenek a földkérgen, sok erdő helyén terméketlenné válik a föld. Az energiahordozók felhasználása szennyezi a levegőt, savas esők keletkeznek, amelyek az embertől az erdőkig mindenre károsan hatnak. A természetnek van önszabályozó, öntisztuló rendszere. Ha csak ritkítják az erdőt, vagy kis területen vágják ki a fákat, ott az erdő spontánul újra keletkezik. A bányák helyén is több évtized múlva kialakulhat termőföld vagy erdő. A jelenlegi beavatkozás azonban olyan mértékű, hogy a természet hovatovább önmagában képtelen a megújulásra, öntisztulásra (természetesen az emberiség szempontjából). Ha tehát meg akarjuk őrizni természeti környezetünket, egyrészt mértékkel kell javait kitermelni, másrészt olyan természetvédelmi, helyreállítási tevékenységet kell A gazdaság erőforrásai az újratermelés objektív és szubjektív tényezői Természeti erőforrások A természeti erőforrások lehetnek: korlátlanok; megújíthatóak; nem megújíthatóak

16 A munkaerő A munkaerő újratermelése nem csupán a szűkebb gazdaságban történik Tőkejavak A vállalkozó A vállalkozó a munkamegosztásban elkülöníti és szakszerűen ellátja a munka tervezési, szervezési, ellenőrzési és szabályozási funkcióinak jó részét. kifejtenünk, ami a természet öntisztuló erejével együtt elegendő arra, hogy a beavatkozás negatív hatásait ellensúlyozza. A gazdaság másik, talán legfontosabb erőforrása a munkaerő, ami a munkaképes emberek fizikai és szellemi képességeinek összessége. A munkafolyamatban szükség van fizikai erő kifejtésére az anyagok, a munkaeszközök, illetve a termékek mozgatására. Ugyanakkor még a legegyszerűbb munkánál is nélkülözhetetlenek a szellemi képességek, amelyekkel megtervezik, megszervezik, szabályozzák és ellenőrzik a folyamatokat. A munkaerő újratermelhető erőforrása a gazdaságnak, de az újratermelése közvetlenül nem a gazdaságtól függ. Az ember egyrészt a természet része, újratermelése biológiai folyamatok függvénye. A szaporodás, a gyermeknevelés hoz létre munkaképes embert. Másrészt az ember formálódása, léte - mint láttuk - a társadalomtól is függ. A társadalom különböző szféráiban alakul ki általános és szakmai műveltsége, társadalmi tudata, alkalmazkodó képessége. A gazdaság elősegítheti a szaporodást, anyagi alapot teremt a tanuláshoz, képzéshez, de a gyermeknevelés, oktatás a társadalom más szféráinak - a kultúrának, a szociális szférának stb. is a függvénye. A termelés harmadik erőforrását képezik a tőkejavak (termelési eszközök). Szemben a természeti tényezőkkel és a munkaerővel, amelyek külső (elsődleges) erőforrások a tőkejavak a gazdaságban termelt (másodlagos) erőforrások. A gazdaság fejlődése során az ember egyrészt egyre több termelési eszközt használ fel a termelésben, másrészt állandóan tökéletesíti azokat. A modernebb gépek és anyagok a termelésben felhalmozott tapasztalatok és a tudományos kutatás eredményei felhasználásának a megtestesülései. Az eddig felsorolt erőforrások önmagukban csak a termelés lehetőségeit jelentik. Ebből csak akkor lesz termelés, ha az adott termelési eszközöket összekapcsolják a neki megfelelő munkaerővel és a természeti erőforrásokkal, vagyis megszervezik a termelést. Ezért kell külön erőforrásként kezelnünk a vállalkozót, akire mindennek a megvalósítása hárul. A vállalkozó is ember, aki fizikai és szellemi készségekkel, tehát munkaerővel rendelkezik. Indokolt azonban kiemelése és önálló erőforrásként kezelése, mert speciális és döntő szerepe van a termelésben. A termelési erőforrások egyesítése, ésszerű kombinálása - különösen a modern nagyüzemi termelésben - különleges képességeket kíván. A vállalkozónak dönteni kell, hogy mit, mennyit milyen eljárásokkal és kinek termeljen/termeltessen, milyen beruházásokat indítson el, honnan vegyen fel hitelt, kikkel kooperáljon. Ezek a döntések nemcsak bonyolultak és szakértelmet kívánóak, hanem kockázatosak is. Ha egy munkás elront egy

17 munkadarabot, az elhasznált anyag, energia vész csak kárba. Ha egy vállalkozó rosszul ítélve meg az igényeket, eladhatatlan termékeket gyártat, akkor ezerszer, milliószor több kárt okozhat, mint egy munkás. Az igazi vállalkozó felelős a tevékenységéért, vállalja annak kockázatát, ez a legfőbb funkciója a termelésben, azért különbözik a munkaerőtől, ezért nevezik vállalkozónak. A vállalkozó a munkamegosztásban elkülöníti és szakszerűen ellátja a munka tervezési, szervezési, ellenőrzési és szabályozási funkcióinak jó részét. A természeti erőforrások és a termelési eszközök (tőkejavak) az objektív erőforrások, mert rájuk irányulnak a termelő folyamatok. A vállalkozó és a munkaerő szubjektív erőforrások, mert ők határozzák el és viszik végbe ezeket a folyamatokat. Felhasználhatóságuk szerint eltérő a szerepük a potenciális és a tényleges erőforrásoknak, amennyiben az előbbiek valamilyen okból még nem állnak a termelés rendelkezésére, de létük már hatással van a gazdasági folyamatok alakulására, míg az utóbbiak a termelés valóságosan igénybevett erőforrásai. Potenciális erőforrás pl. egy már feltárt, de még művelés alá nem vont bánya, hiszen a gazdasági számításokban már figyelembe veszik, mint olyan erőforrást, amely ténylegessé válhat (ha megkezdik művelését). Az egyes erőforrások szerepe, súlya a termelésben a gazdasági fejlődés során változott. A korai társadalmakban óriási szerepe volt a természetnek és a nyers munkaerőnek. Ez így is maradt lényegében a XVIII. századig. Az első ipari forradalom utáni időszakban a gépek, berendezések, anyagok, a termelt energia, tehát a tőkejavak váltak dominánssá, mivel az ipari forradalmak lényege az volt, hogy a kézi munkát fokozatosan felváltotta a gépi munka. Korunkban - amelyet a tudományos -technikai, sőt újabban az információs forradalom korszakának is neveznek - egyértelmű a kvalifikált munkaerő, a vállalkozó s az őket produkáló tudomány döntő szerepe, mivel most a fizikai munka szellemi munkával való felváltása került előtérbe. A tudomány maga nem része a gazdaságnak, hanem sajátos szférája a társadalomnak, amely a történelmi fejlődés során - a munkamegosztás révén - vált önállóvá. A tudománynak azonban óriási a szerepe az erőforrások minőségének javulásában. Egyrészt egyértelmű, hogy a munkaerő színvonala elsősorban a tudományos ismeretektől függ. A tudomány eredményein alapszik ugyanakkor a technika fejlődése, a gépek tökéletesítése, de a vállalkozók tevékenységének színvonala is. Óriási a kutatás szerepe mind a természeti erőforrások feltárásában és a meglévők kihasználásában, mind a gazdaság és a természet egyensúlyának, természeti környezetünknek a megőrzésében. Ennek A tudomány nem része közvetlenül a termelésnek, de sokoldalúan hat rá

18 ellenére állítjuk, hogy a tudomány maga nem gazdasági erőforrás, hatása az általa fejlesztett erőforrásokon keresztül érvényesül, ugyanis a tudományos kutatásnak nem kell, hogy a termelés fejlesztése legyen a közvetlen indítéka. A mindenáron az alkalmazható eredményekre törekvés sokszor a tudomány - különösen az úgynevezett alapkutatások - kárára van. Ezen az sem változtat, hogy a modern gazdaságban egyes tudományágak ismét integrálódnak a termeléssel, s így nehezen választható el a termelés a kutatástól. A gazdasági erőforrások szűkösek GAZDASÁGI HATÉKONYSÁG Az előzőekben láttuk, hogy a gazdasági erőforrások szűkösek, így a termelés beleütközik az erőforrások korlátaiba. A természeti erőforrások a természet- és műszaki tudományok eredményei alapján bővülnek új anyagokat, energiaforrásokat fedeznek fel, illetve bővítik a meglévők lehetőségeit, de egy-egy időszakban ezek az erőforrások lényegesen nem bővíthetők. Hasonlóan szűk a munkaerőforrás is, sőt egyes időszakokban - a népesség fogyása, illetve a heti munkaidő rövidülése miatt - abszolút mértékben beszűkül. A tőkejavak szaporítása elvileg korlátlanul lehetséges, de függ az elsődleges erőforrásoktól, tehát azok korlátai itt is jelentkeznek. Ez a szűkösség késztette az embert arra, hogy keresse a módjait, eszközeit annak, hogyan lehet azonos erőforrás mennyiséggel egyre többet termelni. A termeléshez kapcsolódó tudományoknak (közgazdaságtan, műszaki tudományok) is ez az egyik fő témája, vagyis az, hogyan lehet az erőforrások hatékonyságát fokozni. A közgazdaságtan természetesen a gazdasági erőforrások hatékonyságát kutatja. Mindenekelőtt vizsgáljuk meg behatóbban a hatékonyság lényegét. Kezdjük ismét egy példával. Két azonos nagyságú cipőgyár működik egy városban. Épületük, felszerelésük azonos millió Ft értékű, és foglalkoztatott dolgozik bennük. Az I. cipőgyár napi termelése pár, a II. cipőgyáré vagyis a munkaerő hatékonysága az I. gyárban pár cipő: 100 munkaerő = 1 munkaerő átlagosan 10 pár cipőt állít elő. A II. gyárban 1 munkaerő átlagosan 12 pár cipőt gyárt, tehát a munkaerő itt hatékonyabb. Bővítsük a példát. Az I. gyár éves bevétele 500 millió Ft, tőke és munkaráfordításainak értéke ugyancsak 500 millió Ft, tehát hatékonysági mutatója. 500:500 = 1. A II. gyár bevétele 600 millió Ft, s termelékenyebb dolgozóinak több bért kell fizetnie, így összráfordításainak értéke 540 millió Ft. Eredményeinek és ráfordításainak viszonya 600 = 540 1,1, vagyis így is hatékonyabb mint az I. gyár.

19 A hatékonyság mértéke tehát általában az eredmény és a ráfordítás hányadosa, vagyis az, hogy egységnyi ráfordítással mennyi eredményt érnek el. Fel kell hívnunk a figyelmüket e fogalommal kapcsolatban két dologra. Egyrészt a hatékonyság mindig konkrét viszony, vagyis mennyit termel átlagosan 1 munkás, mennyi termelés esik egységnyi tőkére vagy egy hektárra. Természetesen van értelme az összráfordítások egységére is számítani az eredményt, de akkor nem lehet természetben mérni a ráfordításokat. Másrészt nincs értelmük az olyan megfogalmazásoknak, hogy egy tevékenység hatékony vagy nem hatékony, csak azt mondhatjuk, hogy egyik hatékonyabb mint a másik, tehát a hatékonyság relatív fogalom. Azt is látnunk kell, hogy nehéz megállapítani a hatékonyságot, mert sem az eredményt, sem a ráfordítást nem tudjuk pontosan mérni. Gondoljunk csupán arra, hogy a két cipőgyárban termelt cipők minősége sem ugyanaz, még akkor sem, ha azonos katalógus szerint gyártották. De eredménynek számít az is, hogyan fejlődnek szakmailag a dolgozók. Hasonló a helyzet a ráfordításokkal is. Az anyag-gép-munkaerő-természeti erőforrások mennyiségi felhasználása mellett fontos, hogy a munkakörülmények károsítják-e a munkaerő egészségét vagy jól érzik magukat munkahelyükön. (A mérés problémáit, lehetőségeit a statisztikában ismerhetik meg.) MELYEK A GAZDASÁGI HATÉKONYSÁG FOKOZÁSÁNAK LEGÁLTALÁNOSABB MÓDJAI? Térjünk vissza előbbi példánkra. Ha azonos az eszközök felhasznált mennyisége, akkor miért nagyobb az 1 dolgozóra eső termelés a II. cipőgyárban, mint az I-ben. Ennek alapvetően két oka lehet. Az egyik az, hogy az I. gyárban egy-egy dolgozó a cipőkészítés minden fázisát végzi a szabástól a végkikészítésig, míg a II. gyárban külön van szabászat, felsőrészkészítő műhely, talpragasztó vagy varró műhely és végkikészítő egység. Ezek a dolgozói csoportok az adott részfolyamatot jól begyakorolták, alaposan ismerik a gépeket. A munkafolyamatnak ezt a specializálódását nevezzük munkamegosztásnak. Természetesen a II. gyár nagyobb eredményeihez az is kellett, hogy az egyes műhelyek elkülönített tevékenységét összehangolják, hogy folyamatos legyen a gyártás. A tevékenységek elkülönülését, specializálódását munkamegosztásnak nevezzük, ami nem egy gyáron (üzemen) belül és nem egy meghatározott formában alakul ki, hanem hosszú évezredek során az egész társadalomban általánossá vált és sok formát öltött. A legegyszerűbb forma, ami a történelemben is először jelent meg, a természetes munkamegosztás. Az ősi társadalmakban ez például azt jelentette, hogy a férfiak vadásztak, halásztak, a nők foglalkoztak a magvak termesztésével s végezték a házkörüli munkát, amibe a nagyobb gyermekeket is bevonták. Ez a specializáció, mint látható nem és kor alapján alakult ki, ezért nevezzük ezt természetesnek. A munkamegosztásnak ez a formája - bár sok módosuláson ment keresztül és kombinálodott a munkamegosztás egyéb formáival - mind a mai napig fennmaradt. Hatékonyság = = eredmény ráfordítás Ráfordítás igényesség= = ráfordítás eredmény Munkamegosztás Természetes munkamegosztás

20 Technikai munkamegosztás Társadalmi munkamegosztás A társadalmi munkamegosztás és a technikai munkamegosztás a modern munkamegosztás két oldala. A második forma a technikai munkamegosztás, ami annak során alakult ki, hogy az ember a különféle munkákhoz először speciális eszközöket, majd gépeket alkotott, s ezek használatához speciális szaktudást is szerzett. Az asztalos fűrészt, gyalut, a lakatos kalapácsot, reszelőt, fúrót, a szabó ollót, tűt, vasalót vett a kezébe és meg is tanulta hogyan lehet azokkal hatékonyan munkát végezni. A technika fejlődése sok specializációra ad alapot, ezért sokféle technikai munkamegosztás alakult ki. Ezek közül kiemeljük a szakma, a szakképzettség, a terület és a munkajelleg szerinti elkülönüléseket. A szakmai munkamegosztás sok száz szakma létében jelentkezik. Vannak lakatosok, műszerészek, pedagógusok, orvosok. De az orvosok nagy része is vagy belgyógyász, vagy sebész, szemész stb. A szakmák száma állandóan nő, annak ellenére, hogy vannak megszűnőek is közöttük. A szakképzettségi munkamegosztás az alap- közép- és felsőfokú iskolai végzettséghez kötődik. Ismeretes a segédbetanított- és szakmunkás, technikus valamint mérnök képzettségi skála. A területi munkamegosztás is technikai jellegű, azt jelenti, hogy egy-egy területen olyan termelés alakul ki, ami a helyi erőforrásokhoz, részben pedig a helyi szükségletekhez igazodik. Teljesen természetes a növénytermesztés jelentős aránya a jó földterületű körzetekben. Speciális területi munkamegosztás a nemzetközi munkamegosztás. A munka jellege szerinti munkamegosztás a szellemi és a fizikai munka szétválását, illetve az irányító- és beosztotti munka elkülönülését jelenti. Jellemző erre a munkamegosztásra az aláfölérendeltségi viszony. Ez egyben átvezet a harmadik fő formához a társadalmi munkamegosztáshoz, ami az embereknek azt a szétválását, specializációját jelenti, amely az egyes emberek, embercsoportok társadalmi helyzetén alapszik, és ami meghatározza ezek helyzetét a gazdaságban. Az emberek eladók vagy vevők a piacon, tulajdonosok, menedzserek illetve munkavállalók a termelésben, adósok vagy hitelezők a hitelkapcsolatokban stb. A társadalmi munkamegosztás az alapja a társadalom szerkezetének, de a társadalmi munkamegosztás maga mindenek előtt a tulajdonviszonyokon alapszik. A társadalmi munkamegosztás és a technikai munkamegosztás a modern munkamegosztás két oldala. A társadalmi munkamegosztás a technikai munkamegosztás folytatása és tagadása egyszerre. Folytatása, mert a termelési eszközök magánvagy elkülönült tulajdonán alapszik, de tagadása is, mert a technikai munkamegosztást a különböző eszközök használatának ismerete alakítja ki, míg az eszköz tulajdonosának nem kell feltétlenül értenie a tulajdonában levő eszköz használatához. Az ellentmondás

21 a legélesebben a munkanélküliség jelenségében tapasztalható. A munkanélküli hiába ért kiválóan az eszköz használatához, nem dolgozhat vele, mert az nem felel meg az eszköz tulajdonosa érdekeinek. A társadalmi munkamegosztás egyik igen hatékony (jelenleg talán leghatékonyabb) formája az árutermelés. Az árutermelők elkülönülése a szakmai munkamegosztás alapján egyben azzal is párosul, hogy a termelők tulajdonosként is elkülönülnek. A munkamegosztás két oldala megjelenik a termelő szervezeten belül is, amit üzemen belüli munkamegosztásnak nevezünk. Kidomborodik a szakmai és a szakképzettségi munkamegosztás, de egyértelműen jelen van a tulajdonos, a menedzser, és az egyszerű munkavállaló elkülönülése, társadalmi hierarchiája is. A munkamegosztás velejárója a kooperáció. A kooperáció a munkamegosztás alapján elkülönült termelők, termelő szervezetek tudatos együttműködése. A munkamegosztás és a kooperáció tehát ugyanannak a gazdasági jelenségnek a tulajdonképpeni termelésnek a két oldala. A kooperáció a munkamegosztás által felszabdalt emberi tevékenység egységét azonos vagy magasabb szinten helyreállítja. Persze fordítva is felfogható: a kooperációt, az emberek termelési együttműködését a munkamegosztás strukturálja, ad neki hatékony szerkezetet. Kooperáció EBBŐL AZ ALFEJEZETBŐL MEGTUDHATTA, HOGY a termelés objektív és szubjektív tényezői - természeti erőforrások, tőkejavak, munkaerő és a vállalkozó - alkotják a gazdasági erőforrásokat;... a gazdasági hatékonyság relatív fogalom, de konkrét viszonyt fejez ki a erőforrás-ráfordítás és eredménye között;... a hatékonyság fokozásának legfontosabb eszközei a munkamegosztás és a kooperáció

22 A gazdasági rendszer a gazdaság formája Gazdasági szervezetek Tulajdon = rendelkezés, birtoklás, használat joga, mások kizárása ebből a jogból A GAZDASÁGI RENDSZER Az előzőekben láttuk, mi a tartalma a gazdaságnak, hogyan megy végbe az újratermelés. Mi tűnik azonban szemünkbe, ha a gazdaság működési formáját, módját vizsgáljuk. Mindenekelőtt az, hogy sokféle szervezet gazdálkodik: egyik fajtájuk arra törekszik, hogy helytállva a piacon nyereséget érjen el, más szervezetek az állam utasításait hajtják végre, sok szervezetben az ésszerű fogyasztás a cél. Vagyis a gazdaság nem az emberek, a folyamatok véletlen, rendezetlen halmaza, hanem olyan területe a társadalomnak ahol ésszerűek a szervezeti keretek, amelyek között szabályozottak a kapcsolatok. Vagyis a gazdaság egy társadalmi organizmus, meghatározott rendszer. Mi tehát a gazdasági rendszer, milyen oldalai vannak? A gazdasági rendszer mindenekelőtt azt jelenti, hogy a gazdaság szereplői szervezetekbe tömörülnek, s így kapcsolataik lényegében a szervezetek kapcsolatai, versenyeznek, szerződnek, kooperálnak egymással. A gazdasági szervezetek heterogének. Vannak kisebbnagyobb, egyszerűbb bonyolultabb vállalatok, vannak háztartások, állami intézmények, amelyek nem gazdasági szervezetek, de gazdálkodnak is (pl. iskolák, kórházak, rendőrség.) Ilyenek az önkormányzatok, alapítványok és más non-profit szervezetek is. A gazdálkodó szervezetek közötti kapcsolatokat alapvetően a polgári jog határozza meg, többek között a szerződési jog. (Erről behatóan a gazdasági jogban szereznek ismereteket.). A közgazdaságtani vizsgálatokban az a döntő, hogy feltárjuk Mi határozza meg a gazdálkodó szervezetek közötti kapcsolatokat? A kapcsolatokat szemlélve azt tapasztaljuk, hogy legáltalánosabb a kölcsönösség, az adok, hogy adjál elv érvényesülése. Vagyis árut-áruért vagy pénzért adnak, ezek árukapcsolatok. Vannak azonban olyan kapcsolatok is, amelyekben nem érvényesül a kölcsönösség. Így pl. az állam jövedelmet von el a termelő és a fogyasztó szervezetektől, ugyanakkor jövedelmeket is juttat nekik. Mi mindennek az alapja? Azt viszonyrendszert, amelyben az emberek rendelkeznek a javakkal, a gazdasági erőforrásokkal, illetve a pénzzel, birtokolják, használathatják azokat s mindebből ugyanakkor másokat kizárnak nevezzük tulajdonnak. Vagyis például, enyém a búza, amit megtermeltem, én döntök arról, hogy megőrletem lisztnek, eladom ebben vagy abban a formájában, vagy vetőmagnak elteszem, kenyeret sütök belőle és megeszem. E példában személyem a tulajdon alanya, a búza a tárgya, s döntéseim mutatják, hogy a tulajdon a cselekvések alapja is. A rendelkezés joga magába foglalja, hogy a tulajdonos jogait át is ruházhatja másra. Ha azonban a birtoklásról mond le,

23 akkor magát a tulajdont engedte át. A jogállam az adózás és az állami juttatások formájában, törvények alapján osztja újra el az emberek tulajdonának egy részét, csökkentve, illetve gyarapítva azt. Az állam ezt a hatalom birtokában cselekszi. A tulajdonnak több formája van: ha az egyén a tulajdonos akkor magántulajdonról van szó, ha az emberek kisebb-nagyobb csoportja (faluközösség, egyesület, szövetkezet stb.), akkor közösségi tulajdonról, ha az állampolgárok a tulajdonosok, akkor állami a tulajdon. Az állam az egész társadalom nevében gyakorolja a tulajdonosi jogokat. Vajon a gazdasági szervezet egyben tulajdonosi szervet is? Nem mindig. Egy háztartás esetén egyértelmű, hogy az egy magántulajdonosi (családi tulajdon) fogyasztó szervezet. De mi a helyzet például egy nagyvállalatnál? H az történetesen egy részvénytársaság, akkor a részvényesek társas magántulajdonában vannak a gépek, épületek, anyag- és árukészletek stb. lehet azonban részvénye az államnak, az önkormányzatnak is. Gazdálkodhatnak külföldi tulajdonos bérelt gépeivel, esetleg szövetkezettől bérelt földön is. A legtöbb esetben tehát egy gazdálkodó szervezet több tulajdonformát is magában foglal. Ezért kell megkülönböztetnünk a tulajdonformától a gazdálkodási formát. Miért fontos foglalkoznunk a tulajdonnal? Azért, mert az emberek tulajdonosi helyzete alapvetően behatárolja, kijelöli ésszerű cselekvésük kereteit, irányait. Hogy is van ez a gyakorlatban? A munkavállaló arra törekszik, hogy minél jobb munkahelyet találjon, és minél nagyobb bért kapjon. A pénztulajdonos befektető célja az, hogy a legnagyobb nyereséget érje el. Az állam arra törekszik, hogy bevételei fedezzék kiadásait és jól lássa el funkcióit. Vagyis az emberek (szervezetek) a tulajdon alapján szükségleteik legjobb kielégítésére törekszenek. Ez a motiváció nem más, mint a gazdasági érdek. Az érdekek érvényesülhetnek ösztönösen is, de tudatosan is. Az emberek többsége ösztönösen követi, vagy tudatosan felismeri érdekeit. Így döntéseik, magatartásuk szabályszerű, követhető. A fogyasztó úgy költi el jövedelmét, hogy abból a legnagyobb mértékben elégíthesse ki szükségleteit. A termelő úgy használja fel az erőforrásokat, hogy abból a legnagyobb jövedelme származzék. A tőkejavak, a föld vagy a munkaerő tulajdonosa a legnagyobb bérleti díjat szeretné elérni erőforrásai bérbeadásakor. Az emberekre, a társadalomra tehát a gazdasági racionalitás jellemző, ami olyan magatartás, viselkedés, amely a valós érdekek érvényesítésére irányul. Az érdek pedig legáltalánosabban a jobb társadalmigazdasági helyzet elérését, illetve a rosszabb helyzet bekövetkezésének elkerülését jelenti. A társadalom tagjainak eltérő, A gazdálkodási forma nem azonos a tulajdonformával Gazdasági érdek A racionális magatartás érdekkövető magatartás

24 Érdekeltség Érdekellentétek, érdekütközések verseny A gazdasági koordináció esetenként ellentétes is lehet az érdekük. Akinek módjában áll, az igyekszik elérni, hogy az ő érdekeinek érvényesülését mások a saját érdeküknek megfelelő fejleménynek érzékeljék. Az erre irányuló szellemi tevékenység az ideológia, aminek vizsgálata kívül esik tantárgyunk keretein. Létezik azonban olyan eljárás is, ahol nem ideologikusan állítják elő az érdekegyeztetés látszatát, hanem valóságosan tesznek érdekeltekké másokat egy eredetileg idegen érdek érvényesítésében. A tulajdonosok, a gazdaságirányítók és/vagy megbízottaik kialakítanak olyan formákat, módszereket, amelyek elősegítik, hogy a gazdaság szereplői felismerjék azokat az érdekeiket, amelyek egybe esnek a tulajdonosi, gazdaságpolitikai érdekekkel, erősítik az ilyen érdekek motiváló hatását. Így pl. a teljesítménybér arra készteti a munkavállalót, hogy növelje teljesítményét, az adók elengedése vagy csökkentése ösztönözheti a vállalkozókat beruházásokra, export növelésére vagy másra. Ezeket a formákat, módszereket az érdekeltség eszközeinek nevezzük. A gazdaság egyes szereplőinek érdekei részben találkoznak, részben eltérnek egymástól. A fogyasztónak és a termelőnek pl. egyaránt érdeke, hogy jó minőségű termékeket termeljenek, de a termelő szeretne ezért magas árat kapni, a fogyasztó pedig az alacsony árban érdekelt. A tulajdonosok és a munkavállalók egyaránt érdekeltek a vállalatok piaci sikerében, de a tulajdonosok érdekei a bérköltségek csökkentésére, a munkavállalók érdekei a bérek emelésére irányulnak, stb. Az érdekek tehát gyakran ütköznek, ellentétben vannak egymással. Vagyis a gazdasági szereplők versenyeznek egymással azért, hogy érdekeiket a legjobban érvényesíthessék. E verseny szabályait biztosítani, a gazdaság folyamatait koordinálni kell A GAZDASÁG KOORDINÁCIÓS RENDSZEREI Láttuk hogy az emberek szervezetekbe tömörülve, tulajdonosi helyzetük alapján cselekszenek, gazdálkodnak, de vajon hogyan - milyen mechanizmussal - kapcsolódnak egymáshoz? A gazdasági rendszer harmadik oldalát, metszetét a gazdasági koordinációk struktúrája jelenti. Gazdasági koordináción - Kornai János magyar közgazdász szerint - két vagy több egyén, vagy szervezet egymásra hatásával járó mikrofolyamat szabályozását értjük, vagyis a gazdasági szereplők kapcsolatának mechanizmusáról van szó. A gazdaságban kialakult munkamegosztás nemcsak összekapcsolja az embereket, embercsoportokat, hanem el is választja őket egymástól. A gazdaság szereplői kooperálnak ugyan, de minden résztvevő elsősorban saját érdekeit akarja érvényesíteni, ezért versenyeznek egymással, eltérő érdekeiket ütköztetik. Szükségessé válik tehát, hogy összehangolják a gazdaság

25 szereplőinek tevékenységét, érdekeit. Az összehangolást megoldó kapcsolatrendszereket koordinációs formáknak nevezzük. Kornai János fogalmi rendszere alapján négy alapvető koordinációs formát különböztetünk meg. piaci koordináció, bürokratikus koordináció, etikai koordináció, agresszív koordináció. A modern gazdaságot vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a gazdasági szereplők közötti kapcsolatok döntően a piacon érvényesülnek. Ha nem is mélyedünk el a piac vizsgálatában, azt első ránézésre is megállapíthatjuk, hogy a piacon az emberek egyenrangúak, önállóak. Szabadon dönthetnek, hogy eladnak-vagy vásárolnak, elfogadják-e az árat vagy alkudnak. A vevő természetesen csak a piacon lévő termelők között válogathat, s azokkal alkudhat az árra, de az eladó is csak hozzá forduló vevőkkel kerül kapcsolatba, így érvényesítheti érdekeit. Önállóságuk, egyenrangúságuk nem azt jelenti, hogy mindentől függetlenül dönthetnek, hanem kifejezi egymásrautaltságukat is. Így az önállóság, egyenrangúság az érdekek kölcsönös figyelembevétele mellett érvényesülhet. A piaci koordináció a piac mechanizmusa. A piac mindenekelőtt informálja az eladót és a vevőt is arról, mit adhat el. illetve mit vásárolhat és milyen áron. Az árak pedig befolyásolják a termelők és a fogyasztók döntéseit. De arról is informál a piac, milyen termék termelését érdemes bővíteni, illetve melyek termelését kell csökkenteni, esetleg megszüntetni. A piaci koordináció szorosan összefügg a neki megfelelő tulajdonformával és gazdasági szervezeti formákkal. A piaci szereplők csak akkor adhatnak-vehetnek, ha a termékeknek, illetve ellenértéküknek, a pénznek a tulajdonosai. Csak mint tulajdonosok lehetnek önállóak és egyenrangúak. Így követhetik önérdekeiket, így választhatják meg, alakíthatják ki azt a szervezeti formát, amely a leginkább megfelel a feltételeknek. A piaci koordináció tehát elválaszthatatlan a magántulajdontól és a pénztől, amely utóbbi a piac egyik legfontosabb szereplője. Itt még feltételeztük, hogy az olvasónak vannak elképzelései a piacról. Idevágó ismereteinket azonban a továbbiakban alaposabban el fogjuk mélyíteni, hiszen ez tantárgyunk egyik legfőbb témája. A második koordinációs forma a bürokratikus koordináció, amely olyan kapcsolat a gazdaság szereplői között, ahol vannak koordináló személyek, szervezetek, akiknek (amelyeknek) alárendeltek mások, a koordinált személyek A modern gazdaság meghatározó koordinátora a piac A piaci koordináció a piac mechanizmusa A piaci koordináció elválaszthatatlan a magántulajdontól és a pénztől Bürokratikus koordináció

26 Etikai koordináció (szervezetek). A koordináció fő eszközei az utasítások. A bürokratikus koordináció legjellemzőbb megjelenési területe a gazdaság állami szektora. Az állami vállalatok, gazdasági intézmények feladatait az állam(apparátus) határozza meg: dönt a vállalatok profiljáról, termelési feladatairól, jövedelmének felhasználásáról, kinevezi a vezetőket stb. Mi jellemző ezekre a kapcsolatokra? Mindenekelőtt az, hogy itt a szereplők nem egyenrangúak. Az államnak, illetve szervezeteinek a döntésétől függ az állami vállalatok, intézmények helyzete, fejlődése. A különböző szervezetek tehát az aláfölérendeltség viszonyai szerint kapcsolódnak egymáshoz. Az állami vállalatok, intézmények nem önállóak, igen szűk döntési terük van, szemben a felettes szervekkel. Ezért nem is egyenrangúak az irányítók és az irányítottak. A kapcsolatok eszköze az utasítás, amit az alárendeltek kötelesek végrehajtani. Miért engedelmeskednek az alárendeltek? Azért, mert kényszerítik erre őket. A koordinátor (például, az államigazgatás) információkat gyűjt be, majd ezeket feldolgozva adja ki utasításait. A kényszerítést egyrészt jogi tilt-kötelez típusú szankciókkal, másrészt bizonyos büntet-jutalmaz típusú érdekeltségi formák előírásával valósítja meg. A bürokratikus koordinációban a gazdaságot kívülről mozgatják. Gyakorlatilag azon elv alapján, hogy vannak olyan emberek, embercsoportok, szervezetek, amelyek helyzetüknél fogva képesek átlátni, meghatározni a szükségleteket, ennek alapján a gazdaság céljait és ezért indokolt a gazdasági szervezeteket alárendelni nekik e célok megvalósítása érdekében. Ez persze a valóságban nem ilyen egyszerű és nem problémamentes. Ez a koordináció csak akkor működőképes, ha az alárendeltek nem is igénylik az önállóságot, hajlandóak együttműködni a központtal, lojálisak. A bürokratikus koordináció adekvát tulajdoni formája az államigazgatási tulajdon. A tulajdonos állam, illetve az azt megjelenítő államigazgatási apparátus "jogosult" adminisztratív módon irányítani a nem tulajdonos, csak végrehajtó vállalatokat, intézményeket. S miután ennek a rendszernek a működőképessége a "tudatos" döntéseken és az utasításokon alapszik, az állam arra törekszik, hogy uniformizálja és koncentrálja az alárendelt szervezeteket, mert így a legkönnyebb az irányításuk. A harmadik koordinációs forma az etikai koordináció, ami azt jelenti, hogy az emberek gazdasági kapcsolataiban a társadalmi tradíciók, erkölcsi normák érvényesülnek. Ezek magukban foglalnak hagyományokat, megszokásokat és az adott társadalomban kialakult erkölcsi elveket, amelyek mint a gazdasági szereplők számára kötelező erejű, de nem jogilag szabályozott, hanem "íratlan", a társadalom által elfogadott normák érvényesülnek. Ilyen hagyomány pl. a karácsonyi, vagy születés- és névnapi ajándékozás, a munkacsúcsok leküzdése (betakarítás, házépítés stb.)