Utószó a magyar kiadáshoz

Átírás

1 Cass R. Sunstein művei közül még csak néhány olvasható magyarul a magyar szakmai diskurzus eddig alig több mint fél tucat cikkével lett gazdagabb, a szélesebb olvasóközönség pedig két éve vehette először kezébe a Richard H. Thaler közgazdásszal közösen írt könyvének fordítását, a Nudge: jobb döntések egészségről, pénzről és boldogságról a pénzügyi válság utánt (Budapest, Manager Könyvkiadó, 2011). Pedig Sunstein kivételesen termékeny szerző, olyannyira, hogy a Bacon- és az Erdős-számok mintájára már meg is alkották a Sunstein-számot, a vele közösen publikálók gráfját. Erdős-számmal rendelkezni presztízsértékű, főleg, ha az egyszámjegyű, de már az Erdős 17-es is jelentős teljesítmény ha nem vagyunk matematikusok, sőt akkor is, ha jogászok sem vagyunk, egy alacsonyabb Sunstein-szám megszerzésére jóval nagyobb esélyünk van: már 2007-ben, a Sunstein-számok feltérképezésekor, 73 Sunstein 1-es, és 837 Sunstein 2-es szerző volt.* A Sunstein-számra ácsingózóknak tehát nagy szerencséjük van, azonban abban, aki áttekinti Sunstein eddigi életművét az egyedül, vagy társszerzővel írt könyvei, az általa szerkesztett kötetek, az újság- és folyóiratcikkei, valamint blogbejegyzései végtelennek tűnő garmadáját, joggal merülhet fel a kérdés: a folytonos és szerteágazó tematikájú írás (és a temérdek betöltött szakértői, oktatói, kutatói pozíció) nem megy-e a minőség rovására. Sunstein mellett szól, hogy a kérdés visszájára fordítható: kevés olyan gondolkodó van ma, aki a szakmai zsargon és a csak a bennfentesek számára érthető jogtörténeti utalások használata nélkül, mégsem tudománytalanul ontja magából a műveket, olyanból pedig még kevesebb, aki szükségesnek látja és elég bátorságot is érez arra, hogy gyorsan és folyamatosan reagáljon a tudományterületéhez és kutatási-érdeklődési köréhez kapcsolódó, aktuális és közérdeklődésre számot tartó eseményekre, jelenségekre. A Republic.com 2.0 például hiába szól alapvetően a deliberatív demokráciáról, a deliberatív demokrácia elméletének jelentős alakjai, Joseph M. Bessette, Joshua Cohen, James S. Fishkin, Amy Gutmann, Jürgen Ha- * Vö. Paul H. EDELMAN Tracey E. GEORGE: Six Degrees of Cass Sunstein: Collaboration Networks in Legal Scholarship. 11 The Green Bag 2d, 1. (2007)

2 212 Republic.com 2.0 bermas vagy Dennis F. Thompson stb. neve csak néhányszor, vagy egyáltalán nem bukkan fel benne, ellenben idézi Bill Gatest, sőt Bruce Springsteen egyik dalának címét is felhasználja, foglalkozik a YouTube-bal, a terrorizmussal és az ILOVEYOU vírussal is, ugyanakkor gyakran hivatkozik jogesetekre, bírói véleményekre úgy, hogy bemutatja a bírósági eljárások és döntések hátterében álló jogalkotási, jogértelmezési indokokat is, amik a kívülállók számára gyakran rejtve vagy értelmezhetetlenek maradnak. Sunstein e tekintetben összhangban van az általa képviselt felfogással: megtestesíti azt az aktív deliberatív állampolgárt, akinek képét a Republic.com 2.0-ban megrajzolja. A stílus és a témakezelés könnyedsége, valamint a példamutatás azonban még nem jelent garanciát a könyvsikerre talán éppen ez sarkallja arra, hogy a jóval többek számára akár azonnal, külön fizetség, azaz egy könyv megvásárlása nélkül hozzáférhető internetes felületeken is ismertesse álláspontját egy-egy kérdésben, pedig a téma mindannyiunkat kellene, hogy érdekeljen éppen ez a Republic.com 2.0 központi alapvetése. Az Erdős- és a Sunstein-számokat is magába foglaló hálózatelmélet történetét és legújabb eredményeit számos szerző, többek között Barabási Albert-László Behálózva: a hálózatok új tudománya hogyan kapcsolódik minden egymáshoz, és mit jelent ez a tudományban, az üzleti és a mindennapi életben (Budapest, Magyar Könyvklub, 2003) vagy Nicholas A. Christakis James Fowler Mire képesek a közösségi hálózatok, és hogyan alakítják sorsunkat? (Budapest, Typotex, 2010) című könyvéből a magyar olvasóközönség is ismerheti, ahogyan például azt is, hogy a Stanley Milgram által majdnem fél évszázada vizsgált kis világ probléma hatlépéses távolságának eredetét szokássá vált többek között Karinthy Frigyes Láncszemek című novellájához kötni, abban írt ugyanis egy beszélgetésről, amely a kicsi a világ közhelye, vagy inkább: a kicsit lett a világ állapota körül forgott ebben maga az író talált hat lépésben utat a Ford-művek műhelyében dolgozó szögecselő munkáshoz. Ha már a Karinthy-sejtésnél tartunk, és ezt nem szokás idézni, a Láncszemekben szereplő társaságban a témát eredetileg felvető, pontosan meg nem nevezett barát három lépésben jutott el önmagától a feladatként találomra kijelölt Selma Lagerlöfig (Kehrling Béla többszörös válogatott és olimpikon sportolón és V. Gusztáv svéd királyon át), ami talán még figyelemre méltóbb felvetés annak fényében, hogy egy két évvel ezelőtti tanulmány szerint a hat lépés távolság egyes hálózatokban, például a Facebookon és a Twitteren jelentősen lecsökkent: 3,43-ra (vagy még tovább) zsugorodott.** Tündérország, ami a hétmérföldes csizmákat illeti, eljött e világra némi csalódást csak annyiban hozott, hogy Tündérország sokkal kisebb országnak bizonyult, ** Vö. Reza BAKHSHANDEH Mehdi SAMADI Zohreh AZIMIFAR Jonathan SCHAEFFER: Degrees of Separation in Social Networks. Fourth Annual Symposium on Combinatorial Search. 2011, AAAI

3 213 mint amilyen Valóság országa volt valaha jegyezte meg Karinthy a tárca elején. Chesterton folytatta azt írja valahol, nem érti, miért akarják a Kozmoszt mindenáron valami igen nagy dolognak elképzeltetni a metafizikusok őneki jobban tetszik egy icike-picike, apart, hercig, intim kis világmindenség gondolata. Nagyon jellemzőnek találom ezt az ötletet a közlekedés századában jellemzőbb, mint amennyire elmés vagy igaz, s éppen ezért, mert a reakciós tudomány- és technikatagadó, anti-evolucionista Chesterton volt vele kénytelen önkénytelenül elismerni, hogy az általa sokat emlegetett Tündérországot, íme mégiscsak az a bizonyos»tudományos«fejlődés varázsolta elő. Gilbert Keith Chesterton Tündérvilága (Elfl and, Fairyland) önmagában is érdekes, azonban mindenekelőtt érdemes szemügyre venni e felütés másik vonatkozását: a tudományos fejlődés és az icike-picike, apart, hercig, intim kis világmindenség gondolatát a Láncszemek keletkezése óta (1929) eltelt több mint nyolc évtizedben az emberek közötti közlekedés nemcsak felgyorsult, hanem virtuálissá is vált. Korábban is lehetett, teszem azt, például újsághirdetések vagy a téves telefonközpont-kapcsolások révén új ismeretségeket szerezni, de ma, az internetes fórumok, a közösségi média használatával, már ki sem kell mozdulnunk otthonunkból még a hírlapárusig sem. Azonban, ahogyan arra Sunstein rámutat, az embertársainkkal, hírekkel, véleményekkel és információkkal való ismerkedésünk jelentős mértékben szűkre és személyre szabható. Sunstein a Republic.com 2.0-ban éppen a technikai fejlesztések nyújtotta lehetőségek (pl. internetes vitafórumok) és a társadalmi kapcsolatok, a hálózatosodás, a vélemények ütköztetése, valamint a másokkal való találkozásoknak és az eltérő véleményeknek való kitettség viszonyára vonatkozó régi és új előítéletekre, észrevétlen előfeltételezésekre hívja fel a figyelmet, futólag vagy alaposan kielemezve a pozitív és negatív következményeket is. Sunstein, írói módszerére jellemzően ha tetszik: népszerűségének és közérthetőségének zálogaként, egyfajta márkajegyeként nem állít egyszerre sok mindent, és érvelésének egyes elemeit több oldalról is körbejárja, felvonultatja a pro és kontra érveket, és igyekszik az általa kívánatosnak tartott célt legalább megvitatásra érdemes felvetésként bemutatni. E szküllák és kharübdiszek között vivő út végén ott látja, sőt képes ott láttatni is a közös, elérésre érdemes végcélt: a par excellence demokráciát. A kötet utolsó, összefoglaló fejezetét ( Republic.com ) nem véletlenül nyitja a szabadság és demokrácia két nagy teoretikusától, John Stuart Milltől és John Deweytól vett idézetekkel (Deweytól a könyv mottójaként is citál egy passzust) utilitarizmus és pragmatizmus szépen megfér egymás mellett a deliberatív demokrácia előnyeiről alkotott elképzelésében. Ha már filozófusokról, eszmecseréről, érvelésről és nevelésről esett szó (Dewey oktatásreformer volt, egyik fő műve a Democracy and Education), hasznos lehet röviden kitérni a címre is: nem kell sem filozófusnak, sem filológusnak lenni ahhoz, hogy Platón Állama jusson róla eszünkbe (angolul Republic címmel jelent meg). Módszere alapján nevezhetnénk Sunsteint akár szókratikus alkatnak is, és ha nála barlang-hasonlat nem is, de visszhangkamra (echo chamber) azért szerepel, mégis hangsúlyozni kell, hogy az ókori dialógussal ellentétben Sunstein

4 214 Republic.com 2.0 éppen nem a bármilyen gazdasági, politikai, földrajzi, nemi, hitbéli stb. szempontból kiváltságosok uralmáról, hanem a közös kormányzásról, a részvételi demokrácia kibontakoztatásáról ír. A lényeget érintő eltérések ellenére ugyanúgy tekinthetjük a Republic.com 2.0-át idealistának a kérdés azonban mégis inkább az, hogy utópista-e, ezzel pedig vissza is érkeztünk Tündérország és Valóság kettőséhez. A Láncszemekben Karinthy hosszabban ecsetelte, hogy a protekciós játék nem hagyta nyugodni, egyre csak próbálgatta összekötni a részt az egésszel, két, három, legfeljebb öt láncszemmel lánc-lánc-eszterlánc, hogy lehetne e zagyvaságban összekötő vonalat lelni? mégpedig gyorsan és közvetlenül, nem harminc kötet filozófiával! Legfeljebb következtetéssel, mégis úgy, hogy a lánc, ami a dologból indul utolsó láncszemével minden dolgok forrásához, önmagamhoz vezessen. A deliberatív demokrácia egyik következménye éppen az, hogy nemcsak polgártársaink preferenciáival, véleményeivel, érveivel ismerkedhetünk meg, hanem általában gyarapíthatjuk a körülöttünk lévő világról szerzett gazdasági, jogi, politikai, alkotmányos stb. ismereteinket, sőt saját magunkról is megtudunk valamit, ahogyan a másokkal folytatott eszmecserék során megváltozhatnak preferenciáink és véleményünk is. A cél a mindenki számára kölcsönösen előnyös, vagy legalábbis a konszenzuson alapuló lehető legnagyobb jó elősegítése (a részvételi demokrácia nem szünteti meg a képviseleti demokráciát), hiszen ahogyan a demokrácia tagjai is, az eszmecserék résztvevői is egyenlők, mindenki szava és érdeke egyformán számít. Konszenzus, tolerancia, megértés, eszmecsere, vélemény, közjó, szabadság, egyenlőség ingoványos terület, éppen ezért az utolsó kettő esetében Sunstein is érdemesnek találta a jogokra, az alkotmányra és az Első Alkotmánykiegészítésre hivatkozni, az előbbiek esetében pedig megmutatni az előnyüket hiúság helyett az érdekekre apellált: egy demokrácia minden tagjának érdeke fűződik a demokrácia megfelelő működéséhez. Ha nem veszünk részt a működtetésében, például állampolgári jogainkkal kizárólag a választások alkalmával élünk, a demokratikus intézményrendszer és vívmányok közül egyszerűen a szavazás fogyasztóivá degradálva magunkat, az állam tagjaként akkor is el kell viselnünk a működési rendellenességek következményeit. Fentebb már szerepelt John Dewey könyve, a Democracy and Education Adam R. Nelson 2001-es Alexander Meiklejohn munkássága és emléke előtt tisztelgő monográfiájának címe utalás Dewey kötetére: Education and Democracy: The Meaning of Alexander Meiklejohn, Meiklejohnban és Sunsteinban közös a politikáról és szólásszabadságról szerzett ismeretek bővítésének programja, amely egyáltalán nem doktriner módon oktató, hanem rávezető, érvelő jellegű, valamint előfeltételezi az állampolgárok nyitottságát, érdeklődését és megértésvágyát. A Republic.com 2.0-t tekinthetjük akár Meiklejohn Free Speech and its Relation to Self-governmentje (1948) párdarabjának is a kötet előszavában Meiklejohn Sunsteinhez nagyon hasonlóan fogalmazta meg kötetének célját: [A könyv] abból az erős meggyőződésből ered, hogy az amerikai oktatás elsődleges

5 215 feladata az állam minden tagjában felébreszteni és kiművelni a vágyat arra, hogy megértse, mi nemzetünk elképzelése a kormányzásról. A könyv ezért felhívás mindannyiunk mint állampolgár számára az alkotmány tanulmányozására. Arra, hogy az alkotmány mindazt az érvényességet, mindazt az értelmet, amellyel bír, nem a százhatvan évvel ezelőtti alapító atyák általi elfogadásából nyeri, hanem az általunk való mai elfogadásából. Világos azonban, hogy semmilyen igazolható értelemben nem»fogadhatjuk el«az alkotmányt, csak akkor, ha tudjuk, hogy mit mond. (ix. oldal) Sunstein saját előszavában Louis Brandeist idézi, aki szerint a szabadságot leginkább a»közömbös emberek«veszélyeztetik. A közöny elkerülése érdekében a demokratikus közéletnek mentesnek kell lennie a cenzúrától. A szólásszabadság rendszerének azonban a cenzúra elkerülésénél sokkal többet kell tennie: biztosítania kell, hogy az emberek megismerhessék az egymással versengő álláspontokat. (9. oldal) Majdnem hatvan évvel Meiklejohn művének születése után a nyilvános diskurzus új lehetséges színtérrel bővült, az internettel, azonban ennek a köz-helynek a nyilvános politikai, deliberatív használta nem vált általánossá: továbbra is kérdéses, hogyan lehetne az embereket az őket is érintő politikai kérdések megvitatásában aktív részvételre sarkallni, ugyanis rousseau-i módon nem lehet őket kényszeríteni arra, hogy szabadok legyenek. Nyilván nem lett volna szerencsés leostobázni a gondolkodásra csábítani kívánt leendő olvasóközönséget, így Immanuel Kantnak nem a felvilágosodás mibenlétét tárgyaló írásából idézett Sunstein a kötet elején, pedig témába vágó lett volna: Restség és gyávaság okozza, hogy az emberiség oly nagy része, habár a természet már rég felszabadította az idegen vezetés alól, szívesen kiskorú marad egész életében, s azt is, hogy másoknak oly könnyű ezek gyámjává feltolni magukat. (Válasz a kérdésre: Mi a felvilágosodás? In: Vallás a puszta ész határain belül és más írások. Budapest, Gondolat, 1974, 80.) Sunstein kínosan ügyel annak hangsúlyozására, hogy ugyan kívánatosnak tartja az emberek kilábalását a maguk okozta politikai-állampolgári kiskorúságból, nem kívánja a felvilágosító szerepét játszani, mindössze a szabadság és főként a szólásszabadság, valamint a tudás gyarapításának fontosságát és előnyeit mutatja be. ( E felvilágosodáshoz azonban semmi egyéb nem kell, csak szabadság, annak is a legártalmatlanabb fajtája: nevezetesen az ész minden kérdésben való nyilvános használatának szabadsága. Kant 1974, 82.) Sunstein foglalkozik a kiberkaszkádok jelenségével és a politikai weblapok linkelési mintázataival is úgy véli, hogy olyan internetes politikai közterek, csomópontok létrehozásával, amelynek deklarált célja a minél többféle link, információ és vélemény megosztása, esély nyílhat arra, hogy az emberek kikerüljenek a saját személyes, helyi, világnézeti hálózatukból, hogy nem kettő, nem három és nem öt, de sokkal több lépést tegyenek meg, hogy kialakuljon vagy felébredjen bennük az az igény, hogy ne csak a komfortzónájukon belül maradjanak, hanem hogy nyissanak az őket körülvevő világ felé, hogy meghallgassanak, megértsenek és esetleg elfogadjanak másokat is a védekező, szelektáló, információs burokba húzódó állampolgári magatartás feladása nem jelenti az ellenkező végletbe esést.

6 216 Republic.com 2.0 Ha a Valóságból 3 4 lépéses, kisvilág-tündérország lett, lehet, hogy tágas újvilággá is alakítható a demokrácia perifériáin lévők bevonásával, játékba hozásával, a háló/gráf újra- vagy szorosabbra kötésével Sunstein ennek a lehetőségnek a feltételeit és korlátait vizsgálja. Chesterton az Orthodoxy (London, The Bodley Head, 1908) 4. fejezetében, a Tündérország erkölcse című fejezetben fejti ki, mit jelent számára a mese és mit a valóság, milyen törvények uralkodnak az egyikben és a másikban a mesék nem gyermekdedek és nem nélkülözik a konzisztenciát, ellenben mentesek a tudományos megismerés ama fanatizmusától, amely elhiszi magáról, hogy mert két dolog egymás után következését felfedezte, valóban rájött és érti is, hogy pontosan mi az ok a jelenség mögött. A Tündérország az emberen belül van, nem kívül, mint a megfigyelhető természet, és nem is kizárólagos: mindenkiben és mindenkivel lehet közös Hamupipőke meséje nem jobb, vagy rosszabb a Csipkerózsikánál: ugyanannak a birodalomnak a része. Chesterton számára ez a fajta intellektuálisan becsületes, nyílt és toleráns hozzáállás nem korlátozódik a gyermekszobákra, éppen hogy mindenütt jelen van. A demokrácia lehet mese, de jobb benne játszani, mint kívülről nagyítóval figyelni. A demokrácia első elve az, hogy azok a lényeges dolgok az emberekben, amelyekkel mindegyikük rendelkezik, nem azok, amelyekkel külön-külön bírnak. És a második elv egyszerűen az, hogy a politikai hajlam vagy vágy egyike azon dolgoknak, amelyek mindenkiben megvannak. Szerelembe esni költőibb, mint versköltésbe fogni. Az a demokratikus vetélkedés, ha a kormányzás [segítve vezetni a közösséget (tribe)] olyan, mint a szerelembe esés, és nem olyasvalami, mint a versköltésbe fogás. Ez nem valami ahhoz hasonló, mint a templomi orgonán játszani, pergamenre festeni [ ] stb. Mivel ezek olyan dolgok, amelyet azt kívánjuk, hogy valaki ne is tegyen, csak akkor, ha jól csinálja. Ellenkezőleg, ez hasonlatos dolog ahhoz, mint amikor valaki megírja a szerelmes levelét vagy kifújja a saját orrát. E dolgokat azt akarjuk, hogy mindenki maga tegye meg, még akkor is, ha nem csinálja jól. (Chesterton 1908, 68.) A nemrégiben elhunyt Arthur C. Danto A közhely színeváltozása címet Muriel Spark The Prime of Miss Jean Brodie című könyvének egyik szereplőjétől kölcsönözte, mert éppen illett tárgyalandó témájához: a (művészeti) közhelyhez, a közönséges dolgok színeváltozásaihoz-átlényegítéseihez. A fiktív könyv is a művészetről szólt volna Spark stílusában, amit Danto egyfajta irodalmi caravaggizmusnak nevezett, azaz hogy közönséges fiatal nőket titokzatosan sugárzó fiktív teremtményekké lényegített át. Danto csavart egyet a dolgon: Ami valaha fiktív cím volt, ma valóságos cím. Talán tanulságos lehet ez a különös bravúr, tekintve, hogy a művészek Platón korától mostanáig arra törekedtek, hogy a művészetet valóságként fogadtassák el. A siker lehetőségei rendkívül csekélyek, talán olyan dolgokra korlátozódnak, mint a címek, ezért érdekes elgondolkodni azon, milyen kevésre jutottak az évezredes álom megvalósításában. Mégis: jó, hogy van egy cím, mely áthágja azokat a korlátokat, melyek meghatározása az általa jelölt könyv feladata

7 217 ha valaki netán azt gondolná, hogy a cím semmi több mint a mű neve. (Arthur C. Danto: A közhely színeváltozása. Budapest, Enciklopédia, 1996, 7.) Közhelyek nem csak a művészetben vannak, és Danto sem egyszerűen a művészetről beszélt, hanem például a 7. fejezetben ( Metafora, kifejezés és stílus ) a retorikáról is: Még a legemelkedettebb művészetben sem nehéz retorikai aspektusokat találni, és lehet, hogy a művészet egyik legfőbb hivatása nem annyira ábrázolni, mint inkább úgy ábrázolni a világot, hogy az egy adott beállítódást és egy speciális látásmódot eredményezzen. Ez volt a virágzó itáliai barokk kimondott célja, ahol a művészeknek az volt a megbízatásuk, hogy a hit hangsúlyozása és megerősítése céljából bizonyos érzelmeket ébresszenek a nézőkben; és ez a világos célja ( ) a mai világban általában a politikai művészetnek. (Danto 1996, 163.) Talán túlzás lenne azt mondani, hogy amit Sunstein csinál, az egyfajta politikai caravaggizmus, ám célja mindenképpen úgy ábrázolni a világot, hogy az egy adott beállítódást és egy speciális látásmódot eredményezzen, és a téma valóban a politikai retorika színhelyének, a közhelynek a változása. Azonban akár a fikciót és Tündérországot kedveljük, akár a [v]alóságot, bizonyos, hogy semelyiknek nem lehetünk pusztán szemlélői közreműködésünkkel viszont bármilyen közhely átszínezhető. A Republic.com 2.0 cím több mint a mű neve.