Oroszország állami politikájának alapjai a nemzetközi információs biztonság terén a 2020-ig terjedő időszakra
|
|
- Emma Judit Nagy
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Oroszország állami politikájának alapjai a nemzetközi információs biztonság terén a 2020-ig terjedő időszakra Koós Gábor Szternák György Absztrakt A dokumentumban az Oroszországi Föderáció szempontjából négy fő kiberveszélyt emelnek ki a szakemberek. - Az első: az információs és kommunikációs technológiák, eszközök alkalmazása információs fegyverként katonai és politikai célok elérése érdekében. - A második: az említett technológiák, eszközök alkalmazása a terrorizmus céljai megvalósítására. - A harmadik: a kiberbűnözés. Egyebek között a törvénytelen hozzájutás a számítógépes információhoz, kártékony programok kidolgozása és terjesztése. - A negyedik: veszélyként emelték ki az internetes technológiák, eszközök alkalmazását az állam belügyeibe való beavatkozáshoz, a közrend megzavarásához, az erőszakra felhívó eszmék terjesztéséhez. Az Oroszországi Föderáció szövetségeseivel karöltve elsősorban a Sanghaji Együttműködési Szervezet, a Független Államok Közössége és a BRICS 195 államok tagjaival együtt száll szembe ezekkel a kihívásokkal. Kulcsszavak: kiberveszélyek és válságok; információs és kommunikációs technológiák; kiberterrorizmus; jogi szabályozás lehetősége; az együttműködés lehetőségei. Abstract Principles of State Policy of the Russian Federation in the field of international information security in 2020 Russian Policy on Cyber Defense the authors provide review Principles of State Policy of the Russian Federation in the field of international information security in The security environment of the twenty-first century has changed remarkably. The Russian Federation and other modern societies and economies are wired together by networks, cables and the IP addresses of our computers. The authors analyzed General Provisions; the purpose and objectives of the state policy of the Russian Federation; The main directions of the state policy and Mechanisms for the implementation of the state policy of the Russian Federation. 195 Brazília, Oroszországi Föderáció, India, Kínai Népköztársaság, Dél-Afrika 121
3 The authors point of view to the main threat to international security is the use of information and communication technologies are next: as an information weapon in the military-political purposes contrary to international law, to carry out hostile acts and acts of aggression aimed at discrediting the sovereignty, violation of territorial integrity of states and pose a threat to international peace, security and strategic stability; the purposes of terrorism, including for the provision of a destructive impact on the elements of critical information infrastructure, and to promote terrorism and bringing new supporters of terrorist activities; to intervene in the internal affairs of sovereign states, violation of public order, incitement of ethnic, racial and religious hatred, propaganda of racist and xenophobic ideas or theories that give rise to hatred and discrimination, incitement to violence; and to commit crimes, including those related to unauthorized access to computer information, with the creation, use and dissemination of harmful computer programs. Настоящие Основы предназначены: Основы государственной политики Российской Федерации в области международной информационной безопасности на период до 2020 года Настоящие Основы предназначены: а) для продвижения на международной арене российских инициатив в области формирования системы международной информационной безопасности, включая совершенствование правового, организационного и иных видов ее обеспечения; б) для формирования межгосударственных целевых программ в области международной информационной безопасности, в осуществлении которых участвует Российская Федерация, а также государственных и федеральных целевых программ в данной области; в) для организации межведомственного взаимодействия при реализации государственной политики Российской Федерации в области международной информационной безопасности; г) для достижения и поддержания технологического паритета с ведущими мировыми державами за счет более широкого использования информационных и коммуникационных технологий в реальном секторе экономики НАЦИОНАЛЬНАЯ БЕЗОПАСНОСТЬ РОССИИ (Информационная безопасность) (letöltve: ) 122
4 Oroszország állami politikájának alapjai a nemzetközi információs biztonság Napjainkban, a fegyveres küzdelem területén eljutottunk a kiberhadviselés korszakába, amikor már egyes országok kormányai kezdik átvenni a kiberbűnözők által kifejlesztett technológiákat és eszközöket. Megfigyelhető emellett a kiberterrorizmus és a kritikus infrastrukturális létesítmények elleni támadások számának a növekedése. Továbbá, a piacon egyedi igények szerint kialakított kémprogramokat is lehet már kapni. Olyan kiberhadviselési fegyverekre sikerült rábukkanni a szakembereknek az elmúlt években, mint a Stuxnet, a Duqu, a Flame vagy a Gauss, legutóbb pedig a Red October. Az Egyesült Államok mind elméletben, mind gyakorlatban harcot folytat a terrorizmus, a cyberterrorizmus ellen. Az elmélet dokumentumai néhány év óta közismertek a közvélemény, a szakemberek és az egyetem hallgatói előtt. 197 Ezért csupán néhány véleményt ismertetünk, amelyek a dokumentumok megjelenése előtt hangzottak el, nagyon röviden. Howard Schmidt, az Obama kormány korábbi kiberbiztonsági koordinátora arról beszélt a Kaspersky Kiberbiztonsági Csúcsértekezleten, hogy az áramellátó, pénzügyi szolgáltató, távközlési ágazatok válhatnak támadás célpontjává, és mivel ezek kölcsönös függőségben vannak egymással, bármelyik ágazatot éri a támadás, az egész rendszert megbéníthatja. A szakember nem tartja kizártnak a fegyveres erők számítógépes rendszerei elleni támadásokat sem. 198 James A. Lewis, aki a Center for Strategic and International Studies (CSIS - Stratégiai és 197 Department of Defense Strategy for Operating in Cyberspace. (letöltve: ) The Comprehensive National Cybersecurity Initiative. ((letöltve: ) Executive Order Improving Critical Infrastructure Cybersecurity Új veszélyek leselkednek a kibertérben. Kaspersky Kiberbiztonsági Csúcsértekezlet New York. (MTI január 31.) (letöltve: ) 123
5 Nemzetközi Tanulmányok Központja) munkatársaként a kiberbiztonság kérdéseivel foglalkozik, úgy látta, hogy a Plan X nyilvános bejelentése egyfajta fordulópontot jelent a kiberhadviselés titkosságáról folyó vitában. (Plan X: a kiberhadviselés megértetésére, tervezésére és irányítására szolgáló forradalmi technológia. A projekt felelőse a DARPA Defense Advanced Research Projects Agency Fejlett Védelmi Kutatási Projektek Ügynöksége). A szakember szerint mindez időszerű volt, tekintettel arra, hogy nyilvános dokumentumok alapján a világ 15 legnagyobb hadserege közül legalább 12 foglalkozik kiberhadviselési program (koncepció, doktrína) kidolgozásával és végrehajtó szervezetek létrehozásával. Számomra a Plan X a kiber támadási képességek hadműveleti célúvá alakítását és rutinszerűvé formálását jelenti fogalmazott Lewis a The New York Timesnek nyilatkozva. Ha pedig nyíltan lehet beszélni támadási célú nukleáris kapacitásokról és minden másról, miért ne lehetne a kiber hadviselésről? Matthew Waxman, a Columbia Egyetem jogászprofesszora, korábbi védelmi minisztériumi tisztségviselő szerint azért fontos nyíltan beszélni a kiberhadviselési politikáról, mert az Egyesült Államok számára így válik lehetővé, hogy egyértelművé tegye szándékait a konfliktus új és gyorsan fejlődő formájának a kezelésében. Waxman úgy véli, hogy most, amikor az Egyesült Államok előkelő helyen áll a támadó jellegű kiberképességeket tekintve, meg kell ragadnia a lehetőséget arra, hogy megalkossa a saját maga és mások számára a kötelező érvényű szabályokat. 1. ábra: Az US Kibernetikai parancsnoksága címere Ez egy derék célkitűzés húzta alá Daryl G. Kimball, a Fegyverzetellenőrzési Szövetség ügyvivő igazgatója, de egyben veszélyt is rejt magában: minél több szó esik ugyanis az Egyesült Államok kiber-hadviselési képességeiről, annál inkább érezhetik úgy más országok is, hogy fokozniuk kell saját programjaik fejlesztési tempóját, aminek hatására a világ aztán egyszer csak eléri a kiber-fegyverkezési verseny csúcspontját Előtérbe kerülhet a kiber hadviselés (letöltve: ) 124
6 Az Egyesült Államokban, a Pentagonon belül nemrég kiberparancsnokság alakult, és a tervek szerint a számítógépes hálózatok elleni hadviselésre, a saját rendszer védelmére szánt összegek abban az esetben is nőni fognak, ha a katonai költségvetés összességében csökken. Ez a döntés azt igazolja, hogy az Egyesült Államok komolyan számol a jövőben, a számítógépes rendszerei elleni támadásokkal más országok részéről. Az amerikai elgondolások szerint a kiberhadviselésre ugyanaz a munkamegosztás lesz jellemző, mint a terrorizmus elleni harcra. A fegyveres erő katonai műveleteket folytat le a hadviselés szabályai szerint a felderített ellenséggel (terroristákkal) szemben. A hírszerző szervek adatai alapján, pedig különleges műveletei akciókat hajtanak végre, a kiberparancsnokság vezetésével, olyan területeken a pilóta nélküli eszközök felhasználásával, amelyeket hivatalosan nem minősítettek háborús övezetnek. A tanulmány további részében vizsgáljuk meg a címben jelzett dokumentum elemzése alapján, hogyan gondolkodnak minderről az Oroszországi Föderáció szakemberei. A kiberbiztonság kérdéseit általában a hardverek versenyeként értelmezik, amelynek keretében az egyik fél támad, a másik meg védekezik. A gonosz hackerek pedig figyelik ezt. A valóságban nemzeti szinten a kiberbiztonságnak műszaki és ideológiai aspektusa van. Az Egyesült Államok nagyon jól felfogta a világhálóra gyakorolt hatás elvi fontosságát. Az Egyesült Államok a közelmúltban megalakította a digitális külkapcsolatok csapatát, amelynek tagjai a társalgási hálózatokban az amerikai álláspontot védik hangsúlyozta Jevgenyij Poliscsuk professzor. 200 Oleg Demidov politológus véleménye szerint: évről évre nő az infrastruktúra számítógépes technológiáktól való függése az iparilag fejlett országokban: digitális rendszerekre való áttérés a vízenergiában, az atomenergiában, a közúti, légi- és a vasúti közlekedésben. Ahol számítógép van, ott a veszély is nagy, hogy feltörik annak rendszerét, amely technológiai katasztrófához vezet. A modern világban a legveszélyesebb fegyver, egy profi hacker kezében lévő számítógép. A kiberbiztonság biztosítására egyes országok azt javasolják, hogy használjuk a már meglévő nemzetközi jogi normákat. Más szóval, egy nemzetközi rendszer kiépítéséről van szó, amely biztosítja az információs világ technológiáinak biztonságát. Ezzel a problémával a NATO tallinni kiberbiztonságért 200 Russia steps up fight against cyberterrorism, (letöltve: ) 125
7 felelős központja foglalkozik. A konfliktusos helyzeteket a már meglévő nemzetközi jogi szabályozások alapján oldhatják meg 201 állítja Oleg Demidov. Az Inforus cég elnöke, Andrej Maszalovics véleménye szerint: jelenleg a kiberfegyver oly hatalmas erő, hogy egész régió energetikai rendszerét, vasúti és légiközlekedési struktúra elemeit is üzemképtelenné teheti. Ez már nem elméleti dolog, hanem reális veszély. Véleményem szerint, ki kell dolgozni külön nemzetközi egyezményeket, amelyek szabályoznák a kibertechnológia használatát az országok számára. Ezt a lehetőséget támogatja Oroszország. Ennek a módszernek megvannak az előnyei és a hátrányai is. Az előnye, hogy a kiberfegyverek kidolgozásának és használatának teljes betiltását kell elérni. A hátránya emberek milliárdjainak van hozzáférése a kibertechnológiákhoz. A dzsint kiengedtük a palackból és visszazárni oda ez igen nehéz feladat. 202 Dmitrij Rogozin még az Oroszországi Föderáció NATO nagyköveteként ben nemegyszer a nyilvánosság előtt kifejtette, hogy az orosz diplomácia minden erőfeszítése ellenére sem sikerült ezzel kapcsolatos témakör napirendre tűzése/vétele a lisszaboni Oroszország-NATO csúcstalálkozón. Partnereinkről, e tényeket megelőzően tudni lehetett, hogy erről a kérdéskörről nem akarnak megbeszéléseket folytatni. Erről először és később többször is nyilatkozott a jelenlegi orosz katonai-ipari komplexum elnöke. A nyilatkozat rövid tartalmát ismertetjük Emlékeztetett arra is, hogy 2009-ben Strasbourgban és Keelben a NATO terminológia kiberbiztonságot a kibervédelemre cserélte. A volt NATO nagykövet szerint a natosok előszeretettel használják a védelem fogalmat/szót, amikor támadásról beszélnek. Megemlíti Dmitrij Rogozin, hogy 2009-ben a NATO egy év alatt a kiberprogramokra a korábbi költségvetési fejezetét 40-szeresére növelte, és hogy kire is gondoltak egy kibertámadás objektumaként, nem nehéz kitalálni. Dmitrij Rogozin következetes volt, mert egy évvel a lisszaboni tanácsülés után már miniszterelnök-helyettesként Moszkvában megbeszéléseket kezdeményezett az orosz kibernetikai parancsnokság létrehozásának érdekében. Kitartott amellett, hogy sürgősen létre kell hozni az állami infrastruktúra és a 201 A kibertámadások korszaka: az erős államok gyengesége. (letöltve: ) Oroszorszag megszabja a kiberbiztonsagi jatekszabalyokat (letöltve: ) 126
8 fegyveres erők információs biztonságát. Az amerikai DAPRA mintájára javaslatot tettek a Perspektivikus Kutatások Alapjának/Fond létrehozására. Hamarosan, az elhangzott kezdeményezések hatására az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erő Vezérkara bekapcsolódott a kiberparancsnokság létrehozásába, és ekkor érkezett egy közlemény az Egyesült Államokból, miszerint a Pentagon követeli a 2013 évi költségvetésben a kibercsapatok létszá-mának 900 főről 4900 főre való emelését. Ez az információ lökést adott az orosz fejlsztéseknek, és magasabb sebességű üzemmódra kapcsolva hozzáláttak a munkának. Ezt erősítette fel nagymértékben a E. Snowden által nyilvánosságra hozott információ halmaz, és a körülötte kialakult tűrhetetlen állapot is, amely rávilágított arra hogy az Egyesült Államok különleges szolgálatai a világ bármely országának számítógépes- és más kommunikációs hálózatát ellenőrzi/felügyeli. Ebben semmi meglepő nem volt a szakembereink számára, de ez most a puszta valóság, ami felszínre került, mivel más forrásokból erről már régebbről értesültünk. Ez a tény ami aktív tevékenységre ösztönöz. A kibernetikai parancsnokság létrehozásában nem kételkedünk, a megvalósulás folyamatát felgyorsítottuk. Van két fontos dolog, ami ezt a folyamatot akadályozhatja. Az egyik ha a fejlesztéseket import számítógép technológiák felhasználásával végezzük, ebből következik, hogy szükség van saját fejlesztésű rádioelektronikára, és nemzeti elektronikai gyártástechnológiára különben az információs hálózatunk kivülről támadható kiberfegyverré válhat. elnökének megbeszélése ábra: Elnöki megbeszélés / Az Orosz föderáció és az orosz hadiipari komlpexum A másik fontos lépés a saját szoftver, azaz felhsználói programbiztosítás kell a erőszak-szervezetek részére, ezen a területen az utóbbi időszakban már eredményeket értünk el. Így a hírekből tudhatjuk, hogy az Astra Linux Special Edition program a Minőség-tanusítványt megszerezte. Oroszországban jelenleg ez az egyetlen operációs program és mind a három az Oroszországi Föderáció Biztonsági Szolgálata, Védelmi Minisztérium és a Technikai Export Ellenőrzési (letöltve: ) Nemzetbiztonsági Szemle MMXIII/I 127
9 Föderációs Szolgálat információvédelmi tanusító renszerében sikeres volt. Ez a rendszer biztosítja a korlátozott felhasználást, ellenőrzi, korlátozza felhasználói jogokat és biztosítja a titkos ügyvitelben a Szigorúan Titkos államtitkok titokgazdáinak műveleteit, tevékenységét. Az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erőinél a programot rendszeresítették. Ugyanakkor, a védelmi iparban dolgozó fejlesztőmérnökök elmondhatják, hogy alapjában import számítógép elembázissal dolgoznak. A mikroáramkörök külfölről történő beszerzése miatt lehetetlenség megjósolni, hogy a légi-kozmikus hadműveletek elrendelésének pillanatában a saját műholdak infokommunikációs rendszere kinek a részére továbbítja az adatokat. Ezeknek a problémáknak a megoldásáról jelenleg semmi sem hallaható és tudható. 204 A tanulmánynak ebben a részében ismertetjük a dokumentum legfontosabb megállapításait, valamint a nemzetközi információs biztonság orosz értelmezését, a jogi szabályozás, a nemzetközi együttműködés lehetőségét, a megvalósítás orosz javaslatait. 205 Alapvetések A jelenlegi meghatározások az Oroszországi Föderáció stratégiai tervezésének részét képezik. Az alapvetések a nemzetközi információs biztonság területén megjelenő főbb veszélyeket fogalmazzák meg. Ezek meghatározzák az Oroszországi Föderáció nemzetközi információs biztonságának célját, feladatait, irányait, a működtetés mechanizmusát és megvalósítását. A jogi háttér az alapvetések megfogalmazásához az Oroszországi Föderáció Alkotmánya, az aláírt nemzetközi szerződések, a korábban elfogadott, és a témához kapcsolódó törvények, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetének Alapokmánya. A dokumentumban foglalt alapvetések megerősítik az Oroszországi Föderáció Nemzeti Biztonsági Stratégiájában megjelenő tételeket a ig terjedő időszakra. A dokumentum az Oroszországi Föderáció információ 204 Кибервойска готовят к боям. Но они могут оказаться неподконтрольны российскому командованию (letöltve: ) 205 A szerzők az orosz nyelvű dokumentum legfontosabb megállapításait (tartalmi kivonatát) ismertetik magyar nyelven azzal a szándékkal, hogy a témával bővebben foglalkozó kutatók a dokumentumot megismerhessék. Ezzel a tanulmánnyal kívánjuk alátámasztani a hadtudományi kutatások egyik fontos eredményét, miszerint a jövő katonai műveletei a légi-kozmikus térben és a kibertérben fognak elkezdődni. 128
10 biztonságának doktrínáját, a külpolitikai koncepciókat és más, stratégiai tervezési célkitűzéseket tartalmazza. A dokumentum rendeltetése a) A dokumentumban megfogalmazott orosz javaslatok nemzetközi fórum elé terjesztése, az információbiztonság nemzetközi rendszerré történő kialakításához. Beleértve a jogalkotás, a szervezési és más formák kifejlesztését. b) Nemzetközi célprogramok kialakítása a nemzetközi információs biztonság területén, amelyekben az Oroszországi Föderáció részt vesz, az állami és föderációs célprogramok kidolgozásával. c) Az Oroszországi Föderáció állami politikájának realizációja a nemzetközi intézményközi együttműködésben, a nemzetközi információs biztonság területén. d) A technológiai szintű egyensúly elérése és fenntartása a világ vezető hatalmaival az információs és kommunikációs technológiák széles körű alkalmazásával, valós gazdasági szektorban. A nemzetközi információs biztonság orosz értelmezése A nemzetközi információs biztonság alatt a globális információs tér olyan állapotát értjük, ahol kizárt az emberi jogok, a társadalom, az információs területek megsértése az állam törvényeivel, romboló és ellentétes ráhatás a kritikus nemzeti infrastruktúra elemeire 206 fogalmaznak orosz szakértők. Az Oroszországi Föderáció a nemzetközi információs biztonság értelmezése (orosz fogalma) közreadásával kívánja a két- és többoldalú tárgyalások hatékonyságát elősegíteni. Más szóval, világossá tette, hogy a jövendő tárgyalásokon az orosz szakértők hogyan értelmezik az információs biztonság és a nemzetközi információ biztonság elméleti, gyakorlati, technikai és technológiai tartalmát, kérdéseit. 206 Основы государственной политики Российской Федерации в области международной информационной безопасности на период до 2020 года. 1. oldal. (letöltve: ) 129
11 Az Oroszországi Föderáció állami politikájának céljai és feladatai A dokumentumnak ebben a részében megfogalmazásra került a nemzetközi jogi környezet kialakításában való részvétel igénye. Továbbá, hogy az Oroszországi Föderáció részt kíván venni a többoldalú, a regionális és a világméretű rendszerek kialakításában. Szükségesnek tartják olyan feltételek megteremtését, amelyek korlátozzák az információs és kommunikációs eszközök szabad kereskedelmét ellenséges tevékenységek és agresszív cselekmények esetén. Különösen azokban az esetekben, amikor az állami szuverenitás megsértése, a területi egység megbontása, a nemzetközi biztonsági helyzet fenyegetése a célpont. Az Oroszországi Föderáció részt kíván venni az ellentevékenységek feltételei megteremtésében, az információs és kommunikációs technológia használatának területén, nemzetközi szinten is. Ezzel együtt az Oroszországi Föderáció szükségesnek tartja az államok technológiai szuverenitását, továbbá az egyenlőtlenségek megszüntetését a fejlett és fejletlen országok között a nemzetközi együttműködés hatékonysága érdekében. Az Oroszországi Föderáció állami politikájának fő irányai Az Oroszországi Föderáció állami politikájának fő irányait az információs és kommunikációs technológiai rendszerek kialakításában két- és többoldalú, regionális és világméretű szinteken jelölték meg, amelyek lényege a következő: Az orosz kezdeményezések elfogadtatása, majd a kidolgozás feltételeinek megteremtése az ENSZ Biztonsági Tanácsában a nemzetközi információ biztonság területén. Közreműködés az ENSZ dokumentumok megszerkesztésében más tagállamok szakértői csoportjaival, elsősorban a nemzetközi információs és kommunikációs technológia alkalmazásának szabályai kialakításában, megszerkesztésében. Szükségesnek tartják a két- és többoldalú szakértői tanácskozások rendszeres megtartását az együttműködés, az együttes tevékenység sikere érdekében. Az Oroszországi Föderáció a nemzetközi információ biztonsági rendszerek kialakítása során a Sanghaji Együttműködési Szervezet tagországaival, a Független Államok Közösségével és a BRICS országokkal kíván együttműködni. Ugyanakkor nem zárkózik el más országoktól és szervezetektől sem az együttműködés kérdésében. Az orosz kezdeményezések sikeres végrehajtása érdekében állami szinten szakértői csoportokat alakítanak ki, tudományos igényű kutatásokat folytatnak, felhasználva a hazai és nemzetközi tapasztalatokat is. Nemzetbiztonsági Szemle MMXIII/I 130
12 Az Oroszországi Föderáció állandó és a részt vevők számára nagyon hasznos párbeszédet kíván folytatni a nemzetközi információs biztonságot fenyegető kihívások és veszélyek kezelésének lehetőségéről, az ellentevékenységet biztosító információs és kommunikációs technológiák felhasználása jogi hátteréről. Hozzá kívánnak járulni mind elméletben, mind a gyakorlatban a regionális és globális rendszerek kiépítéséhez. Az Oroszországi Föderáció a hazai információs és kommunikációs technológiák védelme érdekében a belső intézkedéseken túl, szükségesnek tartja az államok közötti biztonsági és jogi szabályok megalkotását, a szuverenitás megtartása mellett. Az állami politikai megvalósításának folyamata Az állami politika (a nemzetközi információs biztonság) megvalósítása érdekében a végrehajtó hatalom szerveinek tevékenységére van szükség, a föderális jogállam viszonyai között. Ebben a tevékenységben az Oroszországi Föderáció valamennyi állami szintű szervezete (Elnök, Parlament, Elnöki Adminisztráció stb.) részt fog venni. Befejezésül, a dokumentumhoz kapcsolható legfrissebb információ: Az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériumából egyre gyakrabban elhangzó közlemény, hogy 2014-ben az Oroszországi Föderációban a Védelmi Minisztériumban megjelenik a Kibernetikai Parancsnokság. Más közlemények pedig arról szólnak, hogy egy új struktúra megjelenése várható, mint amit az Egyesült Államokban, Izraelben és a Kínában már rendszeresítettek. A rendeltetése az állam biztonsága és védelme a virtuális térben, mind béke mind háborús időszakban. Nem hivatalos források egyre többször említik meg, hogy a kibernetikai parancsnokság létrehozásával kapcsolatos programok előrehaladott állapotban folynak. A katonák jelentős lépést tettek a virtuális világba 2007-ben, amikor is a Barksdale AFB légi bázison (Louisiana) ideiglenes jelleggel létrehozták az US AF alárendeltségében az első kibernetikai parancsnokságot. A kipróbált amerikai mintára analóg módon hoznák létre az orosz struktúrát/szervezetet. Előzetesen a kibernetikai parancsnokság az Oroszországi Föderáció Védelmi Minisztériuma főcsoportfőnökség szinten szerveződne, de feladatait a Légikozmikus Parancsnokság állományában hajtaná végre. Később, mint önálló Nemzetbiztonsági Szemle MMXIII/I 131
13 fegyvernem működne. Tehát eljött az ideje, hogy az Oroszországi Föderáció Fegyveres Ereje is belépjen a virtuális térben folyó küzdelembe. 207 A 21. században az egyes országok számítógépes, információs és kommunikációs struktúrája rohamos fejlődésének szükséges velejárója, hogy az informatikailag fejlettebb országok egyre nagyobb veszélynek vannak kitéve, hiszen a számítástechnika és az Internet a világgazdaság civilszférájától, a katonai szervezeteken keresztül, egészen a kormányzatokig mára csaknem mindenhol jelen van. Célpontnak számíthatnak a bankok, a közlekedés, a pénzügyi rendszerek, a távközlés, a rendőrség, a katonai létesítmények, a haditechnikai eszközöket gyártó vállalatok, az energiaellátás, melyek esetleges támadása során az állami infrastruktúra is érzékenyen károsodhat, de célpont lehet akár az otthoni személyi számítógépünk is. Az észak-írországi G8-találkozón az Egyesült Államok és Oroszország közös nyilatkozatban tájékoztatta a világ közvéleményét a kettejük közt létrejött kiberbiztonsági megállapodásról írta a The Washington Post. Tudatában vagyunk annak, hogy a számítógépes technológiát érintő fenyegetések politikai-katonai és bűnügyi fenyegetéseket ugyanúgy tartogatnak, mint terrorista-jellegűeket, valamint annak, hogy ezek a legsúlyosabb helyi és nemzetközi méretű kihívások közé tartoznak, melyekkel a XXI. században kell szembesülnünk mondta Obama amerikai és Putyin orosz elnök a közös nyilatkozatban. 208 Az idézett amerikai és orosz állásfoglalások, valamint a doktrína tartalma alapján különös gondot kell fordítani információs társadalmunk polgárainak az informatikai biztonság területén való megfelelő oktatására a hazai egyetemeken, hiszen nem csak az informatikai szakembereknek van szüksége ezekre az ismeretekre, hanem a laikus felhasználóknak is, közös informatikai biztonságunk megteremtése érdekében. 207 Кибервойска готовят к боям. Но они могут оказаться неподконтрольны российскому командованию. (letöltve: ) 208 U.S. and Russia sign pact to create communication link on cyber security (szerző: create-communication-link-on-cyber-security/2013/06/17/ca57ea04-d788-11e2-9df c13c30_story.html (letöltve: ) 132
14 Irodalomjegyzék Gyányi Sándor: Cyber-támadások elleni védekezés és a válaszcsapások lehetőségei Hadmérnök III. évfolyam 2. szám június, (letöltve: ) Haig Zsolt Kovács László: Fenyegetések a cybertérből Nemzet és Biztonság május, oldalak Kovács László: Az információs terrorizmus eszköztára Hadmérnök Robothadviselés 6. Tudományos Szakmai Konferencia november l (letöltve: ) Kovács László: Információs terrorizmus: cyber bűnözés és cyber terror The Tallinn Manual NATO Cooperative Cyber Defence Centre of Excellence Tallinn, Eston. (letöltve: ) Cyberwarfare Emerges From Shadows for Public Discussion by U.S. Officials. (letöltve: ) Основы государственной политики Российской Федерации в области международной информационной безопасности на период до 2020 года. (letöltve: ) Политика РФ в обеспечении информационной безопасности (letöltve: ) Póserné Oláh Valéria: Számítógép-hálózati támadások. Hadmérnök Robothadviselés 6. Tudományos Szakmai Konferencia november l (letöltve: ) Nemzetbiztonsági Szemle MMXIII/I 133
Megosztani a megoszthatatlant avagy megmaradni, épnek maradni a titok szolgálatában
Megosztani a megoszthatatlant avagy megmaradni, épnek maradni a titok Oláh László Győrffy Ágnes Absztrakt A speciális beosztás során szerzett élmények nagyon gyakran kívül esnek a mindennapok tapasztalatain.
AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA
Dr. Haig Zsolt mk. alezredes egyetemi docens ZMNE BJKMK Információs Műveletek és Elektronikai Hadviselés Tanszék haig.zsolt@zmne.hu AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM INFORMÁCIÓ- BIZTONSÁGA Az előadás az MTA Bolyai
A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre
A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre dr. Keszely László ezds. Karl Marx: A történelem ismétli
ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia november 27.
ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia 2007. november 27. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Díszterem Budapest, X. Hungária krt. 9-11. A konferencia szervezőbizottsága: Dr. Haig Zsolt mk. alezredes
KRITIKUS INFRASTRUKTÚRÁK VÉDELME: HAZAI ÉS NEMZETKÖZI SZABÁLYOZÁS (KIBERVÉDELMI STRATÉGIÁK)
KRITIKUS INFRASTRUKTÚRÁK VÉDELME: HAZAI ÉS NEMZETKÖZI SZABÁLYOZÁS (KIBERVÉDELMI STRATÉGIÁK) Kovács László Nemze/ Közszolgála/ Egyetem kovacs.laszlo@uni- nke.hu Prof. Dr. Kovács László mk. ezredes Nemze/
Románia nemzeti védelmi stratégiája
38 NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2011. FEBRUÁR Tóth Sándor Románia nemzeti védelmi stratégiája Jelen írásában a szerzõ Románia nemzeti védelmi stratégiáját ismerteti és elemzi, illetve helyezi el a román stratégiaalkotási
GLOBÁLIS KIHÍVÁS, REGIONÁLIS VÁLASZOK
GLOBÁLIS KIHÍVÁS, REGIONÁLIS VÁLASZOK KIBERBIZTONSÁG KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBAN Berzsenyi Dániel külső munkatárs Stratégiai Védelmi Kutatóközpont Copyright 2012 The Nielsen Company. Confidential and proprietary.
KIBERVESZÉLY ÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG
VII. Évfolyam 4. szám - 2012. december Kassai Károly kassai.karoly@hm.gov.hu KIBERVESZÉLY ÉS A MAGYAR HONVÉDSÉG Absztrakt A korszerű élet és társadalom erősen függ a különböző információs rendszerektől
A 21. század hadviselésének néhány fõbb jellemzõje
Ronkovics József A 21. század hadviselésének néhány fõbb jellemzõje A szerzõ rövid cikkében, kiindulva a 21. század valószínû kihívásaiból, felvázolja a jövõ hadviselésének lehetséges formáit, fontosabb
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16
ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás
ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás 1. A nemzetközi jog forrásai és alanyai 2. Az állami, mint a nemzetközi
Kormányzati kiberbiztonsági koordináció eredményei, stratégiai elvárások az NKE képzésével kapcsolatban
Kormányzati kiberbiztonsági koordináció eredményei, stratégiai elvárások az NKE képzésével kapcsolatban Dr. Szemerkényi Réka a miniszterelnök kül- és biztonságpolitikai főtanácsadója, kiberkoordinátor
A 21. század világgazdasága szeptember 11. után a világpolitika új korszaka
Kelet-Közép-Európa a 21. század geopolitikai erőviszonyaiban Dr. Bernek Ágnes a ZSKF Geopolitikai Kutatóközpontjának vezetője SZE RGDI Kelet-Közép-Európa térszerkezetének változásai 2012. november 30.
Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ
Közszolgálati Nemzetközi Képzési Központ Nemzetközi Közszolgálati Továbbképzési Program A magyar külpolitika aktuális kérdései Bába Iván Nemzeti Közszolgálati Egyetem Postacím: 1581 Budapest, Pf.: 15.
Kossa György elnök-vezérigazgató címzetes egyetemi docens Az OKF Iparbiztonsági Tanácsadó Testület Elnöke
1045 Budapest, Istvántelki út 8. Tel.: +36 1 422 1650 Fax: +36 1 422 1651 Kritikus infrastruktúra védelem új kihívásai Kritikus infrastruktúra védelem E-mail: info@intertanker.hu www.intertanker.hu Az
A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján
A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján Nemzeti biztonsági stratégia Globalizáció, multipoláris világrend, de katonai versengés folytatódik Kína célja a béke megőrzése Defenzív
A VÁLSÁGREAGÁLÓ MŰVELETEK HÍRADÓ ÉS INFORMATIKAI TÁMOGATÁSÁNAK ELMÉLETI ALAPJA
V. Évfolyam 2. szám - 2010. június Tóth András toth.andras@regiment.hu Farkas Tibor farkas.tibor@zmne.hu Pándi Erik pandi.erik@zmne.hu A VÁLSÁGREAGÁLÓ MŰVELETEK HÍRADÓ ÉS INFORMATIKAI TÁMOGATÁSÁNAK ELMÉLETI
The Military Balance 2011
KITEKINTÕ 81 Csiki Tamás The Military Balance 2011 A korábbi évekhez hasonlóan a Nemzet és Biztonság továbbra is kiemelt figyelmet szentel azoknak a meghatározó nemzetközi kiadványoknak, amelyek a katonai
KIBERHADVISELÉS MAGYARORSZÁGON. Készítette: Kovács László Budapest, 2015. március 24.
KIBERHADVISELÉS MAGYARORSZÁGON TARTALOM Kibertér és kiberfüggőség Az első kiberháború története Kritikus információs infrastruktúrák Kiberhadviselés alapjai Kibertámadók és eszközeik A kibertér védelme
A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX
A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX Mikor tekinthetjük egy ország társadalmát alapvetően militarizáltnak? Mely okok játszanak közre a világ egyes régióiban a militarizáció szintjének emelkedésében, csökkenésében?
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ. NÉV: TOMOLYA János. SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Miskolc, 1960. április 23.
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ NÉV: TOMOLYA János SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: Miskolc, 1960. április 23. CSALÁDI ÁLLAPOT: Nős, két gyerek: Tamás (1982.) és Beatrix (1993.) HADERŐNEM/FEGYVERNEM JELENLEGI BEOSZTÁS Mérnök ezredes
VÉLEMÉNY. HU Egyesülve a sokféleségben HU 2010/2311(INI) 27.5.2011. a Külügyi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Külügyi Bizottság 27.5.2011 2010/2311(INI) VÉLEMÉNY a Külügyi Bizottság részéről az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részére az EU terrorizmus elleni politikájáról:
Nemzetközi jogszabályi háttér I.
SZ2 Az elektronikus információbiztonságról szóló jogszabályok és a létfontosságú rendszerek Budapest, 2016. szeptember 28. Selyem Zsuzsanna tű. alezredes (zsuzsanna.selyem@katved.gov.hu) Nemzetközi jogszabályi
PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN
PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK A KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓBAN VERSENYKÉPES KÖZÉP- MAGYARORSZÁG OPERATÍV PROGRAM KALOCSAI KORNÉL NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI PROGRAMOKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁRSÁG
Információbiztonság vs. kiberbiztonság az okos város szempontjából. Dr. Krasznay Csaba NKE Kiberbiztonsági Akadémia
Információbiztonság vs. kiberbiztonság az okos város szempontjából Dr. Krasznay Csaba NKE Kiberbiztonsági Akadémia Definíciók Információbiztonság: az elektronikus információs rendszer olyan állapota, amelyben
5. A NATO. Vázlat. Nemzetközi szervezetek joga 2010. október 07. 1. A NATO létrejötte 2. Tagság 3. Stratégia 4. Szervezet
5. A NATO Nemzetközi szervezetek joga 2010. október 07. Vázlat 1. A NATO létrejötte 2. Tagság 3. Stratégia 4. Szervezet 1 1. A NATO létrejötte Vörös hadsereg Európa katonailag (+ gazdaságilag) gyenge USA-t
Konferencia a NATO új stratégiájáról
Konferencia a NATO új stratégiájáról 2010.03.26. A NATO formálódó új stratégiai koncepciója és Magyarország címmel rendeztek konferenciát a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen csütörtökön. A rendezvényen
A KONFERENCIA PROGRAMJA november 27.
A KONFERENCIA PROGRAMJA 2008. november 27. 08.30-09.00 Regisztráció 09.00-09.05 09.05-09.10 Megnyitó Dr. Ujj András ezredes a ZMNE mb. tudományos rektorhelyettese Köszöntő Dr. Nagy László nyá. mk. ezredes
TANULMÁNYOK A KÖZLEKEDÉS ÉS AZ
Európai Tükör Műhelytanulmányok, 85. sz. Miniszterelnöki Hivatal Integrációs Stratégiai Munkacsoportjának kiadványa TANULMÁNYOK A KÖZLEKEDÉS ÉS AZ INFOKOMMUNIKÁCIÓ TÉMAKÖRÉBŐL Tartalomjegyzék ELŐSZÓ A
Biztonságunk egyik záloga a hatékony civil-katonai együttmûködés
Cser Orsolya Biztonságunk egyik záloga a hatékony civil-katonai együttmûködés A biztonság az egyik legalapvetõbb emberi szükséglet, amely sohasem önmagában, hanem mindig a veszélyhelyzetre történõ reagálásként
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, november 29. (29.11) (OR. en) 14779/05 OJ CONS 65 TRANS 247 TELECOM 135 ENER 181
AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2005. november 29. (29.11) (OR. en) 14779/05 OJ CONS 65 TRANS 247 TELECOM 135 ENER 181 TERVEZETT NAPIREND Címzett: AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSÁNAK (KÖZLEKEDÉS, TÁVKÖZLÉS ÉS
HADITECHNIKAI ESZKÖZÖK FEJLESZTÉSI TRENDJEI A 2010-2030-AS IDŐSZAKRA. Absztrakt
Dr. Várhegyi István nyá. ezredes - Dr. Vass Sándor alezredes drvarhegyi@mail.tvnet.hu vass.sandor@zmne.hu HADITECHNIKAI ESZKÖZÖK FEJLESZTÉSI TRENDJEI A 2010-2030-AS IDŐSZAKRA Absztrakt Napjainkban a haditechnikai
Pályázatilehetőségek az EUH2020Közlekedésiprogramjában 2014-2015. Bajdor Gyöngy Katalin Horizon 2020 NCP Nemzeti Innovációs Hivatal
Pályázatilehetőségek az EUH2020Közlekedésiprogramjában 2014-2015 Bajdor Gyöngy Katalin Horizon 2020 NCP Nemzeti Innovációs Hivatal FP7 támogatás szektoronként FP7 költségvetés tevékenységenkénti bontásban
Az NKI bemutatása EGY KIS TÖRTÉNELEM
EGY KIS TÖRTÉNELEM Az NKI bemutatása Tikos Anita Nemzeti Kibervédelmi Intézet 2013. Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiája 2013. július 1.: hatályba lép az Információbiztonsági törvény (Ibtv.) Heterogén szervezetrendszer:
VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens
Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA A II. világháborút követő évtizedek, a bipoláris világrendszer évtizedei amelyek során
A MAGYAR KÜLÖNLEGES ERŐK LOGISZTIKAI TÁMOGATÁSA
IX. Évfolyam 2. szám - 2014. június BODORÓCZKI János bodoroczkijanos@gmail.com A MAGYAR KÜLÖNLEGES ERŐK LOGISZTIKAI TÁMOGATÁSA Absztrakt A cikk betekintést nyújt a szerző kutatásába, áttekinti a magyar
KORSZERŰ RÁDIÓFELDERÍTÉS KIHÍVÁSAI AZ INFORMÁCIÓS MŰVELETEKBEN
III. Évfolyam 2. szám - 2008. június Fürjes János Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem furjes.janos@chello.hu KORSZERŰ RÁDIÓFELDERÍTÉS KIHÍVÁSAI AZ INFORMÁCIÓS MŰVELETEKBEN Absztrakt Az új biztonságpolitikai
Az információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár
Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs
Dmitrij Medvegyev elnök 2010. február
NB10_02_bel.qxd 2010.03.10 6:43 du. Page 92 92 Rácz András NEMZET ÉS BIZTONSÁG 2010. MÁRCIUS Az Orosz Föderáció új katonai doktrínája Dmitrij Medvegyev elnök 2010. február 5-én hagyta jóvá az Orosz Föderáció
RÖVID ÁTTEKINTÉS A NEMZETI KIBERVÉDELMI INTÉZET MEGALAKULÁSÁRÓL, MŰKÖDÉSÉRŐL ÉS ELŐZMÉNYEIRŐL
X. Évfolyam 4. szám - 2015. december ORBÓK Ákos orbok.akos@uni-nke.hu RÖVID ÁTTEKINTÉS A NEMZETI KIBERVÉDELMI INTÉZET MEGALAKULÁSÁRÓL, MŰKÖDÉSÉRŐL ÉS ELŐZMÉNYEIRŐL Absztrakt Magyarország kibervédelme 2015.
Kritikus infrastruktúrák, alapvető szolgáltatások az NISD tükrében
Kritikus infrastruktúrák, alapvető szolgáltatások az NISD tükrében E I V O K - 10. I n f o r m á c i ó b i z t o n s á g i S z a k m a i F ó r u m 2019. m á j u s 3 0. Dr. Bonnyai Tünde PhD Az Európai
A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése
XXV. ORSZÁGOS KÖNYVVIZSGÁLÓI KONFERENCIA 2017. SZEPTEMBER 7-8. A XXI. század módszerei a könyvvizsgálók oktatásában avagy a digitális kompetenciák és digitális tanulás fejlesztése Madarasiné Dr. Szirmai
AZ EURÓPAI UNIÓ KIBERBIZTONSÁGI TÖREKVÉSEI ÉS SZERVEZETEI I.
VII. Évfolyam 4. szám - 2012. december Szentgáli Gergely gergely.szerntgali@gmail.com AZ EURÓPAI UNIÓ KIBERBIZTONSÁGI TÖREKVÉSEI ÉS SZERVEZETEI I. Absztrakt Napjainkra a kiberbiztonság kérdése az első
Bizonytalanság az Egyesült Államok szerepével kapcsolatban A Pew közvélemény-kutatásának eredményei
Nemzet és Biztonság 2016/5. szám 31 40. Bauer Kristóf Bizonytalanság az Egyesült Államok szerepével kapcsolatban A Pew közvélemény-kutatásának eredményei A Pew Kutatóközpont (Pew Research Center) 2016
DR. HAIG ZSOLT PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK
DR. HAIG ZSOLT PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK Önálló könyv, könyvfejezet: 1. Dr. Haig Zsolt, Dr. Várhegyi István: Hadviselés az információs hadszíntéren. Zrínyi Kiadó, Budapest, 2005. 286 p. ISBN: 963-327-391-9 2.
A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER
A második világháború öröksége és a japán-filippínó biztonsági kapcsolatok fejlődésének perspektívái KLEMENSITS PÉTER A világháború a Fülöpszigeteken A háború kitörése, hadműveletek a Corregidor elestéig
Fejlemények a nemzetközi klímaegyezmény terén
Fejlemények a nemzetközi klímaegyezmény terén Az EB energiapolitikai csomagja (2006 okt 2007 jan) European Renewable Energy Policy Conference (Brüsszel, 2007 jan 29-31) Nairobi klímacsúcs (2006 november):
ABLAKA GERGELY (SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ)
(SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ) SZEMÉLYES ADATOK: Név: Ablaka Gergely Születési hely és idő: Budapest, 1979. December 14. E-mail: ablakagergely@yahoo.com TANULMÁNYOK: 2003 szeptemberétől: Eötvös Loránd Tudományegyetem
Információs társadalom
Információs társadalom Általános tudnivalók Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár 2011.01.24. Bemutatkozás BME villamosmérnök (1965) Kandidátus (1974) c. docens
European Road Transport Research Advisory Council. Európai Közúti Közlekedési Kutatási Tanácsadó Bizottság
European Road Transport Research Advisory Council Európai Közúti Közlekedési Kutatási Tanácsadó Bizottság Háttér EU-irányelvek: Barcelonai, Lisszaboni, Gothenburgi nyilatkozatok Európai Kutatási Tanácsadó
A ROBOTIKA ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A HAD- ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖK KÉPZÉSBEN
IV. Évfolyam 1. szám - 2009. március Tibenszkyné Fórika Krisztina Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tibenszkyne.forika.krisztina@zmne.hu A ROBOTIKA ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A HAD- ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI
A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban
A Biztonsági Tanács hatásköre fegyveres konfliktusokban 2013 Valki László 2 ENSZ alapokmány anyagi és eljárási normáinak összefüggése Biztonsági Tanács: államok közösségének egyetlen bírósága Eljárási:
TÁJÉKOZTATÓ. a nemzetközi pénzügyi tranzakciók teljesítésének adatvédelmi vonatkozásairól
TÁJÉKOZTATÓ a nemzetközi pénzügyi tranzakciók teljesítésének adatvédelmi vonatkozásairól Az európai bankok ügyfeleik nemzetközi átutalási megbízásainak teljesítéséhez a SWIFT nevű, belgiumi székhelyű cég
MELLÉKLET. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.3.23. COM(2017) 134 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK
Globális pénzügyi válság, avagy egy új világgazdasági korszak határán
Globális pénzügyi válság, avagy egy új világgazdasági korszak határán 2009. október 16. Dr. Bernek Ágnes főiskolai tanár Zsigmond Király Főiskola "A jelenlegi globális világgazdaságban mindössze csak két
A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái
A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái A ZMNE Katonai Műszaki Doktori Iskola tudományszakonként meghirdetett kutatási témái a 2009/2010-es tanévre: 01. Katonai műszaki infrastruktúra elmélete
A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN
A KÖNYVTÁRAK ÉS KÖNYVTÁROSOK ÚJ KIHÍVÁSAI EGY NEMZETKÖZI WORKSHOP TÜKRÉBEN GERENCSÉR JUDIT, a Kúria Tőry Gusztáv Jogi Szakkönyvtára vezetője, az MKE főtitkára 50. MKE Vándorgyűlés Jogi Szekció, Keszthely
PUBLIKÁCIÓS LISTA. Dr. habil. Kovács László mk. őrnagy. Legutolsó frissítés: 2010. 01. 18.
PUBLIKÁCIÓS LISTA Dr. habil. Kovács László mk. őrnagy Legutolsó frissítés: 2010. 01. 18. Szerkesztett könyvben cikk: 1. Kovács László: Egy informatikai támadás forgatókönyve (esettanulmány). Az informatikai
Biztonsági komplexumok az információs korban Robothadviselés 2010
Robothadviselés 2010 Gábri Máté ZMNE KMDI 2010. november 24. 1 Biztonságelméletek 2 Mi a biztonság? Vizsgálati szintek Szektorok 3 Klasszikus elmélet Az elmélet nyitása 4 5 A biztonságfelfogás átalakulása
ACP-UE 2112/16 ACP/21/003/16 ol/kf 1
AKCS EU COTONOUI MEGÁLLAPODÁS AFRIKAI, KARIBI ÉS CSENDES- ÓCEÁNI ÁLLAMOK CSOPORTJA AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2016. április 13. ACP/21/003/16 ACP-UE 2112/16 AKCS EU KÖZÖS DOKUMENTUM Tárgy: Az AKCS
Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság VÉLEMÉNYTERVEZET. a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság 2011/0413(COD) 8.5.2012 VÉLEMÉNYTERVEZET a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság részéről a Külügyi Bizottság részére a Stabilitási Eszköz létrehozásáról
The Leader for Exceptional Client Service. szolgáltatások
The Leader for Exceptional Client Service IT biztonsági szolgáltatások ACE + L A BDO VILÁGSZERTE A BDO a világ ötödik legnagyobb könyvelő, könyvvizsgáló, profeszszionális tanácsadó hálózata. A világ több
JELENTÉSTERVEZET. HU Egyesülve a sokféleségben HU. Európai Parlament 2016/2030(INI)
Európai Parlament 2014-2019 Külügyi Bizottság 2016/2030(INI) 2.5.2016 JELENTÉSTERVEZET a harmadik felek által kifejtett EU-ellenes propaganda elleni fellépést szolgáló uniós stratégiai kommunikációról
c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1
Az Információs Társadalom fogalma, kialakulása Dr. Bakonyi Péter c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1 Az információs társadalom fogalma Az információs és kommunikációs technológiák
MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX SZANKCIÓKRA ÉS KERESKEDELMI EM-BARGÓKRA VONATKOZÓ MEGFELELŐSÉGI IRÁNYELV
MAGATARTÁSI ÉS ETIKAI KÓDEX SZANKCIÓKRA ÉS KERESKEDELMI EM-BARGÓKRA VONATKOZÓ SZANKCIÓKRA ÉS KERESKEDELMI EMBARGÓKRA VONATKOZÓ A Magna elkötelezett aziránt, hogy működésével megfeleljen az összes olyan
A K+F+I forrásai között
Joint Venture Szövetség EU 2014-2020 Konferencia 2014. január 30. A K+F+I forrásai 2014-2020 között Pecze Tibor Csongor elnök Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal EU tematikus célok Kötelező illeszkedés OP-k
Wireless technológiák adatátvitel és biztonság IIR Szakkonferencia. 2009. június 9 10. Ramada Resort Aquaworld Budapest
Wireless technológiák adatátvitel és biztonság IIR Szakkonferencia 2009. június 9 10. Ramada Resort Aquaworld Budapest 1 A NATO csatlakozás feltétele: a NATO minősített adatok védelmének szakmai felügyeletére
PUBLIC. 8974/16 pu/pn/kb 1 DG C LIMITE HU. Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 26. (OR. en) 8974/16 LIMITE PV/CONS 23 RELEX 402
Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. május 26. (OR. en) 8974/16 LIMITE PUBLIC PV/CONS 23 RELEX 402 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV 1 Tárgy: Az Európai Unió Tanácsának 2016. május 13-án Brüsszelben tartott
Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai
Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai Unió intézmény- és döntéshozatali rendszere Alapszakosoknak.
EURÓPA A POLGÁROKÉRT
A program áttekintése Legfontosabb változások, újdonságok A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT 2014-2020 Információs nap Budapest, 2015.01.13. A program célja a polgárok ismereteinek javítása az
A Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) projekt szakmai háttere, előzmények, feladatok, jövőkép. Zboray Zoltán
A Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) projekt szakmai háttere, előzmények, feladatok, jövőkép Zboray Zoltán szakmai tanácsadó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Infokommunikációért Felelős Helyettes
EURÓPAI ORSZÁGOK KIBERBIZTONSÁGI POLITIKÁINAK ÉS STRATÉGIÁINAK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE I.
VII. Évfolyam 2. szám - 2012. június Kovács László kovacs.laszlo@uni-nke.hu EURÓPAI ORSZÁGOK KIBERBIZTONSÁGI POLITIKÁINAK ÉS STRATÉGIÁINAK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE I. Absztrakt Az európai országok nemzeti
Hírelemző 2014. Új Kenyér havának 4. napján
Hírelemző 2014. Új Kenyér havának 4. napján Minden napom azzal kezdődik, hogy elolvasom a híreket, majd rendszerezem azokat, és miközben ezt teszem, egy-egy témacsoportot összevetek a két szembenálló gondolkodási
A feladatsor első részében található 1-20-ig számozott vizsgakérdéseket ki kell nyomtatni, majd pontosan kettévágni. Ezek lesznek a húzótételek.
A vizsgafeladat ismertetése: Feladat meghatározott témában előadás/eligazítás/tájékoztatás/értékelés megtartása, valamint a híradó és informatikai biztonság, a NATO biztonsági rendszerének ismertetése.
Belső Biztonsági Alap 2014-2020
Belső Biztonsági Alap 2014-2020 Rendőri együttműködés, válságkezelés Alföldy Csilla r. őrnagy Támogatás-koordinációs Főosztály Belügyminisztérium 2014. június 19. 1 Jogi háttér AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS
Információbiztonság az Ibtv. tükrében Dr. Krasznay Csaba
Információbiztonság az Ibtv. tükrében Dr. Krasznay Csaba 1 Nemzetközi biztonsági trendek és hatásaik Kiberfenyegetések 56% azon szervezetek aránya, akik kibertámadás áldozatai voltak 2 Kiterjedt ellátási
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (Dr. Kovács László mk. őrnagy, egyetemi docens, 2004. szeptember 01-2009. augusztus 31.)
SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ (Dr. Kovács László mk. őrnagy, egyetemi docens, 2004. szeptember 01-2009. augusztus 31.) 1. Oktatási teljesítmény 1.1. Magas szintű felsőoktatási tevékenység: 2002-óta vagyok oktató
Tálas Péter NKE NETK SVKK
Tálas Péter NKE NETK SVKK talas.peter@uni-nke.hu A nemzetközi hatalom forrásai katonai hatalom: jelentős és a világ minden részében bevethető modern hadsereg; gazdasági hatalom: a világgazdaságban való
A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA.
A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A public relations tevékenység struktúrájával kapcsolatos szakmai kifejezések tartalmának értelmezése:
REGIONÁLIS INNOVÁCIÓ-POLITIKA
Dőry Tibor REGIONÁLIS INNOVÁCIÓ-POLITIKA KIHÍVÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS MAGYARORSZÁGON DIALÓG CAMPUS KIADÓ Budapest-Pécs Tartalomj egy zék Ábrajegyzék 9 Táblázatok jegyzéke 10 Keretes írások jegyzéke
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtudományi Doktori Iskola
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtudományi Doktori Iskola Agyi érkatasztrófák kezelése a MH Honvédkórházban: a személyi állomány sürgősségi ellátásának megszervezése
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési
A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések
A korrupció megelőzése érdekében tett intézkedések A kormányzati szervek A korrupció megelőzése érdekében tett főbb intézkedések: 1. Részvétel a KIM által koordinált korrupciómegelőzési program végrehajtásának
Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek
Dr. FEHÉR PÉTER Magyarországi szervezetek digitális transzformációja számokban - Tények és 1trendek 2 Változás sebessége A gazdasági átalakulás nehezen követi a technológiai fejlődést Technológiai változás
Intelligens pályákon, intelligens járművek szekció Európai együttműködés az összekapcsolt és autonóm járművek közlekedési kérdéseiben
Intelligens pályákon, intelligens járművek szekció Európai együttműködés az összekapcsolt és autonóm járművek közlekedési kérdéseiben Dr. Erb Szilvia Főosztályvezető Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Gépjármű-közlekedési
Jogalkotási tanácskozások (Nyilvános tanácskozás az Európai Unióról szóló szerződés 16. cikkének (8) bekezdése alapján)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 3. (OR. en) 9430/1/16 REV 1 TERVEZETT NAPIREND Tárgy: OJ CONS 31 TRANS 191 TELECOM 93 ENER 221 Az EURÓPAI UNIÓ TANÁCSÁNAK 3472. ülése (Közlekedés, Távközlés
2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG 6. VEZETÉS, IRÁNYÍTÁS SZAKMACSOPORT
13.sz. melléklet a 34000/129-6/2019.ált. nyt. számhoz 2019. ÉVI FOKOZATI VIZSGA TANANYAG A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/2013. (VIII.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, június 7. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. június 7. (OR. en) 9916/17 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: a Tanács Főtitkársága Előző dok. sz.: 7923/2/17 REV 2 Tárgy: az Állandó Képviselők
9389/1/16 REV 1 ADD 1 ac/ia 1 DRI
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. július 19. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2012/0340 (COD) 9389/1/16 REV 1 ADD 1 A TANÁCS INDOKOLÁSA Tárgy: TELECOM 89 CONSOM 117 MI 374 CODEC 728 PARLNAT
Ellenőrzés kialakulása
2016. február 26. Címszavakban. Ellenőrzés kialakulása Cél: a hadsereg fenntartási költségeinek vizsgálata a költségvetés felhasználásának és az adófizetési kötelezettség teljesítésének az ellenőrzése
Az NKI bemutatása. Tikos Anita Nemzeti Kibervédelmi Intézet
Az NKI bemutatása Tikos Anita Nemzeti Kibervédelmi Intézet EGY KIS TÖRTÉNELEM 2013. Nemzeti Kiberbiztonsági Stratégiája 2013. július 1.: hatályba lép az Információbiztonsági törvény (Ibtv.) Heterogén szervezetrendszer:
KRITIKUS INFRASTRUKTÚRÁK VÉDELME: KRITIKUS INFORMÁCIÓS INFRASTRUKTÚRÁKRÓL ÁLTALÁBAN
KRITIKUS INFRASTRUKTÚRÁK VÉDELME: KRITIKUS INFORMÁCIÓS INFRASTRUKTÚRÁKRÓL ÁLTALÁBAN Kovács László NemzeB KözszolgálaB Egyetem kovacs.laszlo@uni- nke.hu Prof. Dr. Kovács László mk. ezredes NemzeB KözszolgálaB
Az EU terrorizmusellenes politikája A legfontosabb eredmények és a jövõbeni kihívások
BIZTONSÁGPOLITIKA 3 Az EU terrorizmusellenes politikája A legfontosabb eredmények és a jövõbeni kihívások Ez évben lett öt éves az Európai Unió terrorizmusellenes stratégiája. Az EU Bizottsága 2010 júliusában
A KIV területi és helyi feladataival kapcsolatos követelményeinek ismertetése
A KIV területi és helyi feladataival kapcsolatos követelményeinek ismertetése Tematikus Értekezlet 2012. január 23. Dr. Bognár r Balázs PhD tű. őrnagy, osztályvezető Biztonság az, amivé tesszük! /Prof.
kis robbanás-erős sugárzás a páncélzat ellen: a neutronbomba (Sam Cohen, , ) szabályozható hatóerejű bomba
atomakna táskabomba kis robbanás-erős sugárzás a páncélzat ellen: a neutronbomba (Sam Cohen, 1958-1962-1978, 1981-1992) pl. (tríciumos) hidrogénbomba uránium tartály nélkül (helyette króm, nikkel), a neutron
Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században
Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika a XIX XXI. században Budapest 2017 Tisztelettel meghívjuk Önt a Budapesti Corvinus Egyetem és a Miskolci Egyetem Diplomácia és nemzetközi kapcsolatok Amerika
A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT
A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT 1. BIZTONSÁGI TANULMÁNYOK KUTATÁSI TERÜLET Vezető: Prof. Dr. Szenes Zoltán CSc, egyetemi tanár 1. A NATO kollektív
Jogalkotási tanácskozások (Nyilvános tanácskozás az Európai Unióról szóló szerződés 16. cikkének (8) bekezdése alapján)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. június 2. (OR. en) 9715/17 TERVEZETT NAPIREND Tárgy: OJ CONS 32 TRANS 221 TELECOM 147 ENER 254 Az EURÓPAI UNIÓ TANÁCSÁNAK 3545. ülése (Közlekedés, Távközlés és Energia)
Titokkezelés * replika 41 42 (2000. november): 91 97 91
Titokkezelés * Alább rövid szemelvényeket és adatsorokat közlünk egy az amerikai kongresszus által megrendelt, vaskos tanulmányból (Secrecy: Report of the Commission on Protecting and Reducing Government
A kiberbiztonság kihívásai és lehetőségei
A kiberbiztonság kihívásai és lehetőségei Kiberkoordináció, kiberbiztonsági stratégia állami-kormányzati szinten Rajnai Zoltán Magyarország kiberkoordinátora Szervezet, funkciók, hatásmechanizmus Nemzetbiztonsági