Meglepő karrier Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
|
|
- Egon Farkas
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Először jár Magyarországon, hogy érzi magát? A helyszín nemzetközi színvonalú, ez nagyon meglepett. Nagy versenyeket lehet itt tartani, hiszen két fedeles is van, nemzetközi szinten is kiemelkedően jó a talaj, sok hely van, szépek az istállók. Elég keveset láttam még Budapestből, de gyönyörű város. Fotó: Somogyvári Anett Tervezi, hogy újra ellátogat hozzánk? Igen, egy évben kétszer. Hogyan kezdődött a karrierje, hogyan lett profi lovas és edző? Már majdnem 30 éves voltam, hobbi szinten teniszeztem, ahová a kislányom is elkísért. A teniszklub és az otthonom között elhaladtunk egy legelő mellett, a kislányom meglátott ott egy csikót, azonnal beleszeretett. Úgyhogy amilyen hülye voltam, megvettem azt a csikót, aztán fél évre rá vettem egy kétéves mént is, Orant, akit szintén egy legelőn pillantottam meg. Nagyon veszélyes ló volt, szinte 1. oldal (összes: 7)
2 teljesen vad. Végül ő lett az első nagydíjas lovam, és amikor nyolcéves lett, bekerültem a holland csapatba. Elég merész kezdés, tipikus hiba, amit gyakran elkövetnek a kezdők. Két ráadásul fiatal ló újdonsült gazdájaként hol tanult meg lovagolni? Sok mindent autodidakta módon tanultam. Az a lovasiskola, ahol elkezdtem lovagolni, csődbement, és mivel volt egy kis megtakarításom, megvettem. Akkoriban váltam el és persze nem értettem ahhoz, hogyan kell egy lovardát működtetni, de úgy éreztem, nyitott vagyok valami újra. Nyílt egy új lovasiskola Belgiumban, ahol klasszikus díjlovaglást tanítottak olyan edzők, akik a portugáliai Spanyol Lovasiskolában tanultak Nuno Oliveiránál. Csak andalúzokon, luzitánokon, lipicai lovakon lovagoltam napi hét órában. Ezek a lovak a magasiskolai feladatokat is jól tudták, rajtuk tanultam meg érezni, milyen a jó piaff, passzázs, ez az érzés a későbbiekben sokat segített. Két évet töltöttem itt úgy, hogy esténként a saját istállómban dolgoztam Hollandiában. Az iskola után már jobban ment a lovaglás, elkezdtem versenyezni, majd bekerültem a holland csapatba. Közben egyre több tanítványom lett, közülük három híres nemzetközi bíróvá vált: Jules van Dyke, Wim Ernes (ő tavaly meghalt rákban) és Ghislain Fouarge. Mi volt a legjobb és a legrosszabb eseménye a karrierje során? Mi volt a legrosszabb? Nem tudom. Nagyon egészséges családom van. Pozitív élményeimről könnyebb beszélni. Volt egy szuper lovunk, Joker. Ő jobb volt, mint Bonfire, a világ legjobb lova lehetett volna. Jobb, mint Totilas? Igen, jobb, mint Totilas. Mi történt? Volt egy nagyon szerencsétlen esése, a térde teljesen összetört. Nyolcéves volt, épp az első nagydíjait lovagoltam vele. Ez a tragédia nagyon megviselt. Beszéljünk a pozitív dolgokról! Alapvetően nagyon pozitív beállítottságú ember vagyok, ha valami ma rossz, megpróbálom másnapra elfelejteni. A sportsikereim közül talán az olimpiai aranyak jelentik a legtöbbet, különösen az első, amit Bonfire ért el Sidney-ben. Ami a privát életemet illeti, a gyermekeim a legfantasztikusabbak. Mit gondol a mai díjlovaglósportról? A lovak minősége sokkal jobb, a nemzetközi színvonal is sokat fejlődött. Az egyetlen negatívum, hogy a sportunk nem hajlandó fejlődni a modern időknek megfelelően. Különösen igaz ez a szabályokra és a bíráskodásra. Nem látok jó jövőt ebben a tekintetben. Hiszen mi már tettünk a változásért, de úgy tűnik, ennek a megvalósulására örökké várnunk kell. Mit kellene megváltoztatni? Úgy kellene tennünk, mint más olimpiai sportágaknál. Ha olimpiai sportág szeretnénk maradni, akkor nem bírálhatunk teljesen máshogy, mint más olimpiai sportoknál. Más sportágaknak pedig száz százalékkal jobb bíráskodási rendszereik vannak, mint nekünk. A mi sportunkban még mindig eldöntheti egyetlen bíró szava, hogy ki lesz a világ- vagy olimpiai bajnok. Más sportokban ez kizárt. Húsz éve ezen dolgozunk és még mindig nincs változás. Ez borzasztóan frusztráló. Mi a helyzet a tenyésztéssel, próbált esetleg azzal is foglalkozni? 2. oldal (összes: 7)
3 Nem. A tenyésztés olyan, mint a szerencsejáték. Sohasem tudhatjuk, mi lesz. Bármilyen jó tenyésztő is valaki, mindig ott a balszerencse lehetősége. Igaz, van egy kancám, ami már nem alkalmas sportra, őt befedeztettem, de ez csak hobbi. Nem érdekelnek a vérvonalak, mert manapság már minden lónak szuper ősei vannak. Látott néhány magyar lovast, lovaglást, lovat. Lett egy kis rálátása a magyar díjlovassportra. Mi a véleménye? Először vagyok itt, így nem tudok erre jó választ adni. Láttam tehetséges lovakat és lovasokat, vannak lehetőségeik. Viszont nem vagyok benne biztos, hogy megfelelő struktúrával rendelkeznek a magyarok. Nagyon sok fiatal lovast látok itt, a póni kategóriától kezdve az utánpótlásig. Szervezetté kellene tenni őket. Nézzen körül! Ott azon a plakáton a világ egyik legjobb rendszerének kidolgozója, Némethy látható. Magyarországnak szüksége van egy hasonlóra. Kellene valaki, aki összegyűjti a fiatalokat, menedzseli, átadja a tudását, jobbá, híressé teszi őket. Önöknél ezek a nagy tanítók már megvoltak, hozzák vissza őket! Hozzák vissza a sírból őket! Mik a közeli és távolabbi céljai? Szerződésem van a belga csapattal a tokiói olimpiáig. Jelenleg erre koncentrálok. Miért a belga csapat? 3. oldal (összes: 7)
4 Úgy éreztem, újdonságra van szükségem. Belgium szomszédos ország, Dél-Belgiumban éltem húsz évig, szeretem a mentalitásukat, sok embert ismertem már régebbről, úgyhogy amikor felkértek, nem mondtam nemet. Nincs messze, ami nagyon jó, mert közel szeretnék lenni a gyerekeimhez. Nem szeretnék annyit utazni már. Nem vagyok már fiatal. Feleségemmel, Anky van Grunsvennel a múltban annyi kilométert megtettünk már a világ körül, hogy elég volt. Még mindig túl sokat utazom. Ön szerint miért lett olyan sikeres edző? Szerintem a legfőbb oka ennek az, hogy olyan későn kezdtem. Sportoló családból származom, édesapám nagyon híres biciklista volt. Mindig sok sportoló és edző fordult meg a házunkban, sok időt töltöttem velük, rálátásom lett a különböző sportokra. Én magam is számos sportot űztem és űzök a mai napig a lovaglás mellett. Emellett nem voltam egyetlen divatos rendszerhez sem elköteleződve. Nagyon sokat tanultam a klasszikus elveken működő belga iskolában, leginkább azt, hogy milyennek kell lenniük a tökéletesen végrehajtott nagydíjas feladatoknak. Ott minden lónak volt egy specialitása, amit tökéletesen tudott. De egyik sem volt olyan, amely minden feladatot tökéletesen tudott volna. Azóta is ezt próbáljuk elérni a modern sportban, ami viszont nagyon nehéz. A klasszikus képzést tartom követendőnek, de más módszerekkel. A mai lovakban több a telivér vér, úgyhogy teljesen más oldalról kell őket mentálisan is megközelíteni. A múltban a lovak tényleg nehéz lovak voltak, nem kellett őket mélyrelovagolni, hiszen nagyon nehéz lett volna őket hajlítani. Emellett, ha egy lovat túlzottan sokáig lovagolnak feligazítva, folyamatosan a hátuljára terhelve a súlyt, előbb-utóbb súlyos hátproblémákkal fog küzdeni. Visszatérve a kérdésre, hogy hogyan lettem sikeres. Az első lovam a mezőn meglátott kétéves mén, Oran egy szög volt a koporsómon. Elmentem egy híres edzőhöz, de nem tudott segíteni, senki nem tudta, mi lenne a helyes eszköz arra, hogy a ló hátból dolgozzon. Képzeljen el egy nagyon beejtett hátú, nyakban rövid, hiperérzékeny lovat. Úgyhogy saját magamnak kellett kitapasztalnom, mi lehet a megoldás. Hihetetlen érzékeny volt a szája, elég volt épp csak megérinteni a zablával, már be is ejtette a hátát. Ekkor jöttem rá, ha nagyon kereken és nagyon mélyen lovagolom, megtanulja kinyújtani a nyakát, alacsonyabban hordani, miközben a háta feljebb jön. Ezt elérni körülbelül másfél évbe telt. A legtöbb dolog, amit ezzel a lóval tapasztaltam, az próbákból és hibákból állt. Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem. Ami rossz volt, azt eldobtam, ami jó, azt megtartottam. Számomra minden ló különböző. Abban az időben lovagoltam Németországban és azt láttam, hogy akkoriban minden lóra ugyanazt a kiképzési módszert alkalmazták, és ha a ló nem illett bele, akkor vége volt, nem kapott több esélyt, azt mondták, ez nem alkalmas a díjlovaglásra. 4. oldal (összes: 7)
5 Nálam minden lónak van esélye, mert mi a rendszerünket alakítjuk a lovainkra. Nagyon sokat dolgozom a ló agyával. Ha valamit nem csinál meg, akkor megpróbálom elérni máshogy. Időt adunk a lovaknak a fejlődésre. A feleségemmel együtt dolgozom már nagyon hosszú ideje és még most is minden nap tanulunk valami újat, még mindig visszatérünk az alapokhoz, minden nap. Hogyan zajlik a fiatal lovak kiképzése, mi a kiképzési módszerének az alapja? Hároméves korukban nagyon könnyű munkát kapnak, maximum napi 30 perc lovas alatti munkát nagy körökön, néhány átmenettel, elegendő vágtamunkával. Sok ember elfelejti a vágtamunkát a fiatal lovakkal, ami nem jó, mert az teszi őket erőssé. Egyenlő időt töltünk lépésmunkával és ügetéssel, egy kicsit kevesebb vágtával, de nem olyan keveset, mint a múltban, amikor a vágtamunka csak az edzés végére esett és akkor is csak nagyon kevés. Négyéves koruk végén fordítunk nagyobb figyelmet az állításokra, hajlításokra, addig csak vállat előre feladatokat, és combra engedéseket végzünk. Az, hogy milyen mélyen lovagoljuk a lovakat, a lótól függ. Amelyik lónak sok a hátproblémája, vagy a zabla elfogadásával vannak gondjai és nehéz előre lefelé kinyújtani a nyakát, azt nagyon mélyen kezdjük lovagolni. Mit jelent a mély? Legtöbbször különböző blokkok miatt a nyakban vagy az állkapocsban sok akadályba ütközünk, különösen a méneknél, mire eljutunk odáig, hogy ha kinyitjuk az ujjainkat és szárat adunk a lónak, valóban előre lefelé nyúlik a szár után, anélkül, hogy az elejére esne, és ekkor érezzük, hogy valóban hátból, kereken megy és úgy is szeretne maradni. Minden egyes alkalommal, amikor szárat adunk a lónak és az egyenesen fel akarja emelni a fejét, annak a jele, hogy nem lovagoltuk elég mélyen. Szóval néhány lovat nagyon mélyen kell először lovagolni, mielőtt éreznénk, hogy valóban hátból dolgozik és előre lefelé nyúlik, amikor lazítjuk. Más lovak alapból erős háttal rendelkeznek, ezeket nem kell olyan mélyre lovagolni, de képesnek kell lennünk akár úgy is. A lényeg, hogy adjunk elég időt a lovak fejlődésére. A lovasoknak pedig a lehető legegyszerűbb módon tanítjuk a segítségadásokat. Ha olyan edzőnk van, aki a klasszikus módon tanít, azt tapasztaljuk, hogy akár egyszerre tíz segítség használatát is elvárná például a vállat be vagy a féloldalazás feladatnál. Azt kell elérni a lónál, hogy a megfelelő iránymutatás után végezze a feladatot önállóan. 5. oldal (összes: 7)
6 Fotó: Somogyvári Anett Igen meglepődve tapasztaltam, mennyivel nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak Jázmin lovai. Nem lovagolunk durván. Ha túl sok nyomást helyeznék a lovainkra, a feleségem megölne. Úgyhogy nincs más választásom (nevet). Viccet félretéve. Gyakran kapunk elismerést, hogy milyen nyugalom van nálunk az istállóban, milyen nyugodtak a lovaink. Ez azért van, mert mindig 6. oldal (összes: 7)
7 azon dolgozunk, hogy megoldást találjunk a felmerülő problémákra. Rengeteget foglalkozunk a lovak lelkivilágával. Mégis nagyon sok támadást kap. Ez először is azért van, mert nagyon sikeres vagyok, másrészt mert teljesen mást csinálok, mint mások. Nem értik meg, mit csinálok, ezért ki akarnak végezni. De azt gondolom, tudja, hogy az ön módszerét nagyon könnyű rosszul használni. Nézze, minden módszert könnyű rosszul használni. Épp ilyen könnyű rosszul használni például a klasszikus módszert. Most már nagyon sok híres tanítványunk van, nem csak Anky. Említhetném Patrik Kittelt, Edward Galt, aki tíz évig lovagolt nálunk és még sok más híres lovast a világ egyéb tájairól. Mindegyikük más-más ember, más-más lovakkal, ha nem lenne sikeres a módszer, akkor ők sem lennének azok. Szokott lovagolni? Miért hagyta abba a versenyzést, miért lett edző? Egyrészt, hogy spóroljak, másrészt jó edző vagyok, de nem vagyok elég jó versenyző. Versenyzés mellett edző is voltam, túl soknak bizonyult ez. Ez olyan, mint a futballban, gyakran a legjobb edzők nem a legjobb játékosokból lesznek. Mi az, amit a legfontosabbnak tart egy lovasnál? Egy-két évet együtt kell töltenem azzal a lovassal, akivel foglalkozom, hogy mély változásokat érjek el nála. Használja az agyát, ne legyen lusta, legyen nyugodt a versenyszituációban, legyen humora, akár a melegítőpályán is verseny előtt. Legyen elkötelezett. Sok profi lovas megragad egy bizonyos szinten, attól függetlenül, hogy jobb is lehetne. Például a feleségem vagy híres tanítványaim mind nagyon elkötelezettek a sport iránt, nem elégszenek meg soha a középszerrel. A másik nagyon fontos dolog, hogy szeresse a lovat. Szerző: Somogyvári Anett Közzététel ideje: , péntek, 16:00 A forrás webcíme: 7. oldal (összes: 7)
Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten
https://www.fina-budapest2017.com/hu/hirek/252/hosszu-katinka-szeretnek-tobbszor-a-dobogon-allni-budapesten Hosszú Katinka: Szeretnék többször a dobogón állni Budapesten 2017.01.13. 11:57 CET A háromszoros
Új kihívások, régi válaszok a magyar versenysport utánpótlás nevelésben
Új kihívások, régi válaszok a magyar versenysport utánpótlás nevelésben Velenczei Attila Kutatóhely: Nemzeti Sport Intézt és SE-TSK, Társadalomtudományi Tanszék Témavezető: Földesiné Dr. Szabó Gyöngyi
Ling Attila. Készítette: Fazekas Melinda lovaskultúra oktatói szak II. évfolyam
Semmelweis Egyetem és Testnevelés és Sporttudományi kar Lovaskultúra Oktató Felsőfokú Szakirányú Továbbképzési Szak Ling Attila Készítette: Fazekas Melinda lovaskultúra oktatói szak II. évfolyam 1962.
Pintér: Én is a Fradinak szurkoltam
2014 február 02. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Értéke: 1/5 Értéke: 2/5 Mérték Értéke: 3/5 Értéke: 4/5 Értéke: 5/5 Pintér Attila nem tagadja, hogy a Ferencváros élete meghatározó klubja.
ELNÖKSÉGI BESZÁMOLÓ a 2012. ÉVRŐL
ELNÖKSÉGI BESZÁMOLÓ a 2012. ÉVRŐL Egyesületünk, az Újpesti Csokonai DSE egyenlőre egy szakosztállyal működik. Ez a röplabda. Sportolóinknak a Csokonai Vitéz Mihály 12 évfolyamos Gimnázium ad otthont. Országos
Először is szeretném megköszönni az ismételt jelölést! Óriási megtiszteltetésként ért!
Tisztelt Jelölő Bizottság, Tisztelt Elnökség, Kedves Kollégák! Először is szeretném megköszönni az ismételt jelölést! Óriási megtiszteltetésként ért! Átolvasva a kollégák által korábbi években leadott
Szuper haladó szint: Félmaraton Maraton Hegyi futás
Kinga 33 éves Sprinter volt, heti 2-3 alkalommal van ideje futni Félmaratont szeretne teljesíteni Réka 42 éves 10 éve fut aktívan, futott félmaratont Maratonra készül Tamás 31 éves Aktív futó. A Kékes
Generációról generációra száll a lovak szeretete Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
Utam a Pest megyei Pilis felé vezetett, amelynek központjához érve, majd onnan alig pár száz métert megtéve festői környezetben találtam magam: innen ered a Tisza vízgyűjtő területéhez tartozó Gerje-patak,
NSO beszámoló. Bázár György
NSO beszámoló 2011 Bázár György NSO National Safety Officer Nemzeti Biztonsági Tisztségviselő Minden olyan nemzeti szövetség, amely nemzetközi lovastusa versenyt rendez, köteles kijelölni egy tevékenyen
LOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére.
LOVAGLÁS Helyszín: Felsőtárkány, Karap lovastanya Oktató: Karap Péter lovasedző Bevont tanulók: 20 tanuló, 3. és 4. osztályosok 20 alkalom: május 12., 14., 19., 21., 26., 28., június 2., 4., 11., 16.,
Bemutatkozás. Programom. Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat
Címzett: Tárgy: Magyar Kerékpáros Szövetség Nagy Zoltán - Országúti Szakágvezetői Pályázat Bemutatkozás Nagy Zoltán vagyok. 1970-ben, Debrecenben születtem. 1985-1990 között kerékpároztam a Debreceni SI
Javaslat a [Boldizsár Lovastanya című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez
Javaslat a [Boldizsár Lovastanya című érték] [települési/tájegységi/megyei/külhoni magyarság] értéktárba történő felvételéhez Készítette Fridelné Boldizsár Anikó(név).....(aláírás) Cserépfalu,2015 szept...(település,dátum)
Szerintem vannak csodák
Brjeska Dóra Szerintem vannak csodák De neked is tenned kell értük 2015 Bevezetés Ajánlom ezt a könyvet valakinek, aki már egy másik, sokkal békésebb helyről vigyáz ránk és segít nekünk. Így kezdődik egy
Coerver Magyarország
Coerver Magyarország A Modern Játék Sok fiatal játékos érkezik a felnőtt futball világába és küzdenek a rájuk nehezedő óriási nyomással, idővel, a térrel, és a fizikai kihívásokkal. Sokan közülük egyszerűen
MagyarOK A2+ munkalapok 1
1. Ismerkedünk munkalap / Kérdés Válasz 1. Jól hallom, hogy nem vagy magyar? Jól hallom, hogy nem magyar? 2. Hol dolgozol? Hol dolgozik? 3. Hol élsz? Hol él? 4. Mivel foglalkozol / foglalkozik? Milyen
Szabadidős lovasrendezvény versenykiírása. A verseny a Csongrád Megyei Lovas Szövetség Berente Sándor Kupa 2018 évi sorozatának fordulója!
Szabadidős lovasrendezvény versenykiírása Helyszín: Makói Lovas Egyesület Dátum: 2018.08.19 Vasárnap Rendező szervezet Makói Lovas Egyesület neve:: A versenyhelyszín Makó Vásártéri Lovas pálya pontos címe:
MAGYARORSZÁG SZOMBATHELY
ILLÉS BÉLA FOOTBALL AKADÉMIA MAGYARORSZÁG SZOMBATHELY BEMUTATKOZUNK 2007. július 15-én kezdte meg működését Magyarországon, Szombathely városában az ILLÉS BÉLA FOOTBALL AKADÉMIA. Az Akadémián felmenő,
be/sfp-08122/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Labdarúgás Utánpótlásáért Alapítvány Baja A kérelmező szervezet rövidített neve LUA-Baja Gazdálkodási formakód 569 Tagsági azonosítószám 3963 A kérelmező
Cutting során a lónak kell bizonyítania a marhákkal történő munkához való érzékét. A verseny időtartamára beterelnek egy borjúcsordát a pályára.
Nem mindennapi lovas rendezvény helyszíne lesz az izsáki El Bronco Ranch szeptember 11-13.-a között. A western lovasok megmérettetése, a Közép Európa Kupa rendezésének jogát először kapta meg Magyarország.
be/sfphpm01-08074/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Szentlőrinci Sport Egyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Szentlőrinci SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám - A kérelmező jogállása
A Magyarországon legnépszerűbb lovas szakágak összehasonlító helyzetértékelése Díjlovaglás
1 A Magyarországon legnépszerűbb lovas szakágak összehasonlító helyzetértékelése Díjlovaglás Tanulmány Magyar Lovas Szövetség Budapest, 2011. november 2 A. Helyzetértékelés Nemzetközi összehasonlításban
Hajrá, magyarok! Négy világbajnokság 2019-ben kiállítás
Hajrá, magyarok! Négy világbajnokság 2019-ben kiállítás 2019/04/15-2019/10/31 A sport elsősorban szellemi fogalom. Egy sportcsapat a társadalomnak kicsinyített képe, a mérkőzés az életért való nemes küzdelem
Ennek a könyvnek a gazdája:
A Könyvmolyképzőnél eddig megjelent Szigge-könyvek: Kedvencünk, Szigge Csütörtök van? Akkor Szigge! Gyerünk, Szigge! Ennek a könyvnek a gazdája:...... Lin Hallberg & Margareta Nordqvist Vár minket Szigge!
Mozogj! De hogyan? Szalka Andival segítünk Neked!
Mozogj! De hogyan? Szalka Andival segítünk Neked! Szalka Andihoz évek óta járok edzésre, így személyes tapasztalatom, hogy az egyik legjobb edző. A mozgással kapcsolatban így neki adlak át, és hidd el,
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat. 2018/19. évi szezon
Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség Pontozásos Ágazat 2018/19. évi szezon Bevezető Cél: Reformálás Lezárult az előző Olimpiai Ciklus Új jövőkép felállítása klasszikus megbízható rendszerek, 21. századi
IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK
IRÁNYELVEK, CÉLKITŰZÉSEK Tokyo 2020 2020. júl. 24. 2020. aug. 9. Várhatóan 207 ország részvételével, 11.090 sportoló indulhat. 33 sportágban 339 aranyérem kerül kiosztásra. 40 versenyhelyszín és több mint
A boldog felhasználó
A boldog felhasználó Ingyenes e-book, a Felhasználó Update csapattól Írta: Vidi Rita Mi a különbség a begyakorolt, monoton, örökké félelmetesnek tűnő felhasználás, és a tudás alapú, céltudatos, örömfelhasználás
2010. 06. 10. csütörtök. Az élet megoldja magát. Interjú Spilák Klárával
2010. 06. 10. csütörtök Az élet megoldja magát Interjú Spilák Klárával "Ha nem jártam volna be ezt az utat, abba belehaltam volna, de megismertem, tudom milyen, és nem kérem" - mondja a színészetről Spilák
INTERJÚ SOROZAT AZ ERŐEMELÉS ÚTTÖRŐIVEL RÓNASZÉKI ANDRÁS
INTERJÚ SOROZAT AZ ERŐEMELÉS ÚTTÖRŐIVEL RÓNASZÉKI ANDRÁS Interjú a Magyar Erőemelő Szövetség elnökével, Rónaszéki Andrással. A hazai erőemelő sport rengeteget köszönhet szeretett elnökének, hosszú évtizedek
be/sfphpm01-10157/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Dudar Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Dudar Sportegyesület Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2319 A kérelmező jogállása
Marton Gergely: Eredményes litván Challenge
Marton Gergely: Eredményes litván Challenge Az M-F Motorsport ifjú versenyzője, Marton Gergely az elmúlt hétvégén a Rallycross Challenge Europe versenysorozat idei harmadik fordulóján állt rajthoz, Vilkyciai
GALÉRIA. Digitális Fotó Magazin 2014/7.
014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 14 14 GALÉRIA Digitális Fotó Magazin 2014/7. 014-025_galeria_rafal:port 2014.10.20. 16:08 Page 15 www.fotomagazin.hu Gyönyörű fények, elképesztő tájak,
A Modern Játék. Üdvözlettel, Alf Galustian Co-Founder COERVER Coaching
A Modern Játék Sok fiatal játékos érkezik a felnőtt futball világába és küzdenek a rájuk nehezedő óriási nyomással, idővel, a térrel, és a fizikai kihívásokkal. Sokan közülük egyszerűen nem rendelkeznek
Szakmai terv A szakmai program elkészítésének főbb szempontjai:
Szakmai terv 2017. A szakmai program elkészítésének főbb szempontjai: - függetlenség: mindenki azzal a szakemberrel/edzővel dolgozik, akit céljai eléréséhez a legalkalmasabbnak tart. - objektív értékelés
Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08.
Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. A hagyományos cigány családból származó diplomás roma nõk komoly választások elé állnak életükben, ha meg szeretnének
A kooperatív tanulás előnyei
A kooperatív tanulás előnyei diákmelléklet ÉN ÉS A VILÁG 5. évfolyam 41 Együttműködési feladatok D1 Matematikai érdeklődésű gyerekek számára Oldjátok meg a következő feladatot! Egy asztalitenisz-versenyen
PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI. A kérelmező szervezet teljes neve: Jászapáti Futball Klub Kft.
Érkezett :. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Jászapáti Futball Klub Kft. A kérelmező szervezet rövidített neve: Jászapáti Futball Klub Kft. 2Gazdálkodási formakód:52 3Tagsági azonosítószám
és lovasturizmussal kapcsolatos attitűdjeinek, utazási szokásai és utazási tervei 2006-ban Szerző: Halassy Emőke 1
A magyar lakosság nemzeti parkokkal, természetjárással és lovasturizmussal kapcsolatos attitűdjei, utazási szokásai és utazási tervei 2006-ban Szerző: Halassy Emőke 1 A magyar lakosság zöldturizmushoz
Beszámoló. Szakmai gyakorlatról. Lengyelország május. Készítette: Nedreu Flórián
Beszámoló Szakmai gyakorlatról Lengyelország 2018. május Készítette: Nedreu Flórián Első hét Reggel 5-kor indultam Kétegyházáról, nagyon szép tájakon vezetett az utunk. Az első megálló egy benzinkútnál
MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt.
MGSZ 2018 Érted, Veled, Együtt. Kovács István Elnök Horváth Péter Főtitkár Hargitai Sándor MNASZ szakágvezető Magyar Gokart Szövetség MGSZ Alapítva: 2003 www.mgsz.net www.facebook.com/magyargokartszovetseg
Bemutatkozás. dksi.hu. A KONTENT-DKSI Cycling Team
Bemutatkozás A KONTENT-DKSI Cycling Team Az országúti kerékpársport Debrecenben sikeres múltra tekinthet vissza. Számos válogatott szereplés, OB győzelmek, rangos külföldi versenyeken való eredményes részvételek
A Kozármisleny Futballklub működési áttekintése 10 éves távlatban. 2015 Május
A Kozármisleny Futballklub működési áttekintése 10 éves távlatban 2015 Május Eredményesség Az utánpótlás bázis több mint húsz éves, de igazán 12 éve lett komolyan szervezve és versenyeztetve. Attól az
Lovasvizsgák követelményrendszere 2014-től
Lovasvizsgák követelményrendszere 2014-től Felszerelés lovas: versenyruházat kívánatos, egyébként szakszerű és biztonsági szempontoknak megfelelő öltözék előírt. Felszerelés ló: segédszár a szabályzatnak
AZ ÚJ NEMZETI LOVAS PROGRAM ALAPJAI
LÁZÁR Vilmos a Magyar Lovassport Szövetség elnöke hétszeres fogathajtó világbajnok egyetemi lovastanár AZ ÚJ NEMZETI LOVAS PROGRAM ALAPJAI Mindenkinek szüksége van megerősítésre. Tudnia kell, hogy amit
Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell!
Nem lehet elég korán kezdeni! Ahhoz, hogy megtanuljunk játszani, gyakorolnunk kell! Az edzéseken fontos a fegyelem. Ha végrehajtjuk az edző kérését, akkor lehetünk egyre ügyesebbek. Pista bácsi megtanít
A ménes szerelmese, Dallos Andor
Az erdőben született, erdésznek készült, és a lovak között éli az életét. Minden a gyerekkorban kezdődött. Honnét indult, hogyan lett szenvedélye és hivatása a lótenyésztés? - Az életem első 12 évét az
Igazítsa az Ön Cover all-csarnokát saját igényeihez - individuális tartozékokkal
Igazítsa az Ön Cover all-csarnokát saját igényeihez - individuális tartozékokkal Néha csak apró részletek azok, amelyek az egészet tökéletessé teszik. Ezért fejlesztettük ki a felszerelési és tartozék-részleteket
Sajtóközlemény. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért. 2012. november 14.
Sajtóközlemény 2012. november 1. A stresszt okolják a magyarok a betegségekért A stressz tehet leginkább a rövidebb életről, a stressz miatt alakulnak ki bennünk a rettegett betegségek ezt gondolja a magyar
Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András
Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden
Zafíra I. Álomutazás
Zafíra I. Álomutazás Az Út Kövesd álmaidat, mert az felszabadít! Kövesd álmaid útmutatását, még ha az út nehéz vagy ködös is, így megtalálod önmagadat! Ez a könyv azért íródott, hogy megmutassam érdemes
World Archery 3D Championships Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12
World Archery 3D Championships 2013 Szardínia szigete Sassari 2013 október 8-12 A 2013 évben a magyarországi minősítő versenyeken megfelelő eredmények elérése után hagyta jóvá a Magyar Íjász Szövetség
KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015
PROGRAMTERVEK Magyar Kajak-Kenu Szövetség KAJAK PÓLÓ FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM 2015 KAJAK-KENU SPORT SZAKMAI DOKUMENTUMAI Programok felelősei és a dokumentumok készítői: OLIMPIAI CIKLUS: 2012-2016 Rio TERVEZÉSI
Karriertréning. Önismereti teszt. 2. Könnyen ismerkedem új emberekkel A Igen Nem P
1. rész 1. Általában szeretek egyedül, a magam elképzelése szerint I Igen Nem G dolgozni 2. Könnyen ismerkedem új emberekkel A Igen Nem P 3. Bosszantanak azok a kis hibák, amiket olykor elkövetek S Igen
Dr`avni izpitni center MAD@AR[^INA KOT DRUGI JEZIK NA NARODNO ME[ANEM OBMO^JU V PREKMURJU NAVODILA ZA OCENJEVANJE. Torek, 13.
Dr`avni izpitni center *M06123114* NAVODILA ZA OCENJEVANJE SPOMLADANSKI ROK MAD@AR[^INA KOT DRUGI JEZIK NA NARODNO ME[ANEM OBMO^JU V PREKMURJU Torek, 13. junij 2006 SPLO[NA MATURA C RIC 2006 2 M061-231-1-4
A mi fánk. "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap,
A mi fánk "Fa nélkül egy fillért sem ér a táj, S üres a fa, ha nincs rajta madár. Én azt hiszem, nem kelne föl a nap, Ha nem lennének fák és madarak." (Horváth Imre) 2013.04.30. 1-2. óra Magyar nyelv és
DÍJLOVAGLÓ NEMZETI BAJNOKSÁGOK tervezet
DÍJLOVAGLÓ NEMZETI BAJNOKSÁGOK tervezet A Nemzeti Bajnokságokra a jelen Szabályzatban leírtakat kell alkalmazni, az adott Bajnokságra vonatkozó speciális szabályok figyelembe vételével. Mind az három nemzeti
KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL
KIMUTATÁS A KULTURÁLIS ÉS SPORT ALAP SPORT PÁLYÁZATAINAK 2012. ÉVI TÁMOGATÁSÁRÓL A tevékenység meghatározása 2012. évben az Oktatási, Kulturális és sorsz. A pályázó neve és az összeg rendeltetése Sport
"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval
"Soha nem érzem, hogy itt a plafon" - Interjú Bánsági Ildikóval 2014. augusztus 26. kedd, 07:00 "Mindig büszke voltam, ha valami újra hívtak. Soha nem érzem, hogy itt a plafon, hanem inkább azt, hogy szeretnék
KITÜNTETETTJEINK 2016. A Magyar Lovas Szövetség 2016. február 20-i Díjátadó Gála alkalmával Lázár Vilmos kitüntetéseket adott át.
KITÜNTETETTJEINK 2016 A Magyar Lovas Szövetség 2016. február 20-i Díjátadó Gála alkalmával Lázár Vilmos kitüntetéseket adott át. Gróf Széchenyi István Emlékérem E legmagasabb lovas kitüntetés a lovastársadalom
Ifjúság a szabadság földjén
Varga Bálint Ifjúság a szabadság földjén Több pénzt a rászoruló tanulóknak! A konzervatív Heritage Institute elemzői, Dan Lips és Evan Freiberg a washingtoni állami iskolák rendszerének reformját javasolják
Hol szeretnél továbbtanulni? A Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki szakán. Mik a céljaid a közeljövőre nézve?
Gulyás Eszter iskolánk hatosztályos képzésben tanuló végzős, speciális matematika tagozatos diákja. Számos országos matematikai verseny előkelő helyezettje, az idei Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen
be/sfp-10682/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Nagycserkeszi Szabadidő Sport Eggyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Nagycserkeszi SZ SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 2348
Gy-M-S Megyei Döntő - Móvár - 2013.09.21.
Gy-M-S Megyei Döntő - Móvár - 2013.09.21. Verseny ideje: 2013.09.21-2013.09.21 Típusa: Megyei Döntő - kategória Lajta-Hanság Zrt. Helyszíne: Lovasiskola Címe: Mosonmagyaróvár Kálnoki u. 28. Rendező neve:
Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása
http://fina-budapest2017.com/hu/hirek/319/sorsoltak-ime-a-vilagbajnoki-vizilabdatornak-csoportbeosztasa Sorsoltak: íme, a világbajnoki vízilabdatornák csoportbeosztása 2017.02.24. 12:28 CET A budapesti
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül. 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika
Péterfy Bori: zseniális zenészek vesznek körül 2014. 04. 05. Szerző: Szimpatika Péterfy Bori színész- és énekesnő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól Alföldi menesztéséig a Nemzeti Színház társulatának
MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN
MUNKAERÕPIACI POZÍCIÓK GYÕR-MOSON-SOPRON ÉS SZABOLCS- SZATMÁR-BEREG MEGYÉKBEN A Társadalomkutatási Informatikai Egyesülés (TÁRKI) 1993 végén, a Népjóléti Minisztérium megbízásából végzett kutatásainak
Tattersall Fedeles minısítı nov.19-21.
Nyomtatás Levélküldés Letöltés(Word) Tattersall Fedeles minısítı nov.19-21. Verseny ideje: 2010.11.19-2010.11.21 Típusa: A - kategória Helyszíne: Budapest TATTERSALL # Nevezés lezárásanevezési díj (HUF)
Takács Gergő Haladás VSE. Pályázat a régióvezetői tisztség betöltésére. Légy Te magad a változás, amit látni szeretnél a világban.
Takács Gergő Haladás VSE Pályázat a régióvezetői tisztség betöltésére Légy Te magad a változás, amit látni szeretnél a világban. 1. Bemutatkoza s Név: Takács Gergő Születési dátum: 1987. 03. 16 Lakhely:
Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet.
1. Mi a véleményed? kártyák Szerintem ez igaz. Teljesen egyetértek. Ezt én is így gondolom. Ez így van. Fogalmam sincs. Nincs véleményem. Talán így van. Lehet. Szerintem ez nem igaz. Nem értek egyet. Én
Bemutatkozás. U-7 korosztály (2008 2010): U-9 korosztály (2006 2007): U-11 korosztály (2004 2005):
Wéber Tamás vagyok, a Tolna Városi Futball Club elnöke. Engedjék meg, hogy jelen kiadványunkkal bemutassuk egyesületünk utánpótlás korosztályai által elért nagyszerű eredményeket és ezáltal is minél több
Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem!
2015-02-15 12:00:00 Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem! Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán!
Green, Ride & Slide ÚJ PROGRAM KEZDŐK SZÁMÁRA. A továbbiakban bemutatjuk a különböző lehetőségeket.
Green, Ride & Slide Érezd jól magad a Nemzeti Reining Lovas Szövetséggel (NRHA)! Az NRHA kidolgozott egy forradalmian új programot, amely lehetővé teszi, hogy minden reining lovasnak alkalma nyíljon versenyezni.
2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja
2012. október Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola diáklapja XIV. évfolyam, V. szám Tartalom Bevezető szövegelés az új szerkesztőtől Az igazgatónő évnyitó beszéde Interjú az új igazgatóhelyettessel
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 107. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Szakmai beszámoló a Hikari Aikido Sportegyesület működéséről és terveinek
A KE00184/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete
Oldalszám: 1 A KE00184/2013/MVLSZ-4 számú határozat melléklete Kérelem száma: KE00184/2013/MVLSZ Érkezett: Oldalszám: 2 A kérelmező adatai Általános A kérelmező szervezet teljes neve: Százhalombattai Vízilabda
Szita Szilvia - www.magyarora.com 2004. II. Biztatás, bátorítás
I Biztatás, bátorítás I Biztatás, bátorítás Beszédpanelek és mintadialógusok - Ne izgulj, menni / sikerülni fog! - Ne butáskodj, menni / sikerülni fog! - Ne hülyéskedj, menni / sikerülni fog! - Ne félj,
o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja
o r v o s - b e t e g K A P C S O L A T beszeljunk rola A Magyar Hospice Alapítvány Orvos-Beteg Kapcsolat Programja Sok szerencsét kívánok önöknek, és ne felejtsék el, hogy a beteg is ember (A Budapest
Gasztrokutatás. 2013. november 29.
Gasztrokutatás 2013. november 29. 2 Magyarország legnagyobb gasztrofesztivál-kutatása 3 4 gasztrofesztiválon, 4000 embert kérdeztünk meg azért, hogy kiderüljön kik is az igazi fesztiválozók 4 A kutatás
Az én Erasmusom Bilbaoban
Tóth Márton vagyok harmadéves gazdálkodási és menedzsment szakos hallgató és a második Erasmus ösztöndíjamat végeztem Bilbaóban, Spanyolországban. Az itt tartózkodásom egy hatalmas élmény volt, mindenkinek
FEI Fogathajtó Világbajnokság Fiatal Lovak számára. Tartalomjegyzék
FEI Fogathajtó Világbajnokság Fiatal Lovak számára Tartalomjegyzék 1. Általános elvek... 2 2. A FEI versenynaptárba felvehető versenyek elnevezése... 2 3. Szabályzatra vonatkozó hivatkozások... 2 1. Kocsik
H A T Á R O Z A T O T
Iktatószám: ki/jh01-08095/2015/mlsz Maros-menti Utánpótlás Futball Club Ügyiratszám: be/sfp-08095/2015/mlsz Makó Ügyintéző: Nagy Réka Aradi utca 7 E-mail: Nagy.Reka@mlsz.hu 6900 Tárgy: sportfejlesztési
A harmadik napon az egyéni fegyveres küzdelemben Kovács Csaba indult. A 350m/perc iramú kard+pisztoly pályán 42 induló közül a 6.
Gotha, 2015 Május 29-31.között került sor a III. Német Nemzetközi Nyílt Katonai Lovas Bajnokságra, ezúttal is a Gotha közelében fekvő Boxberg lovas centrumban. A tavalyihoz hasonlóan idén is a Soproni
Military Veszprém megyében régen és most
Military Veszprém megyében régen és most Készítette: Barla Szabó Viola Lovaskultúra Oktató Szak II. évfolyam Military 2012. december 31. Bevezetés Veszprémi lévén dolgozatomban szűkebb hazámban, Veszprém
GR tanfolyam vélemények
GR tanfolyam vélemények (amiket, ha te is csatlakozol, a zárt oldalon élesben olvashatsz majd) A véleményeket rendhagyó módon nem a végén, hanem a 13. leckénél, egy szusszanásnyi időt adva kérem remélem,
Iránytű egy egészségesebb életvitelhez A mozgás szerepe mindennapjainkban
Iránytű egy egészségesebb életvitelhez A mozgás szerepe mindennapjainkban A kiadvány az elnyert TÁMOP-6.1.2/A-09/1-2009-0047 Egészségmegőrzés a Dunanett Kft-nél pályázat részeként készült 2 A Nemzeti Fejlesztési
be/sfphpm01-08104/2015/mlsz
A kérelmező adatai A kérelmező szervezet teljes neve Mozsgói Csizik Mihály Sportegyesület A kérelmező szervezet rövidített neve Mozsgói SE Gazdálkodási formakód 521 Tagsági azonosítószám 55 A kérelmező
Nemzetközi történet. Nemzetközi paralimpiai játékok története. Írta: Nádas Pál
Nemzetközi történet Nemzetközi paralimpiai játékok története Írta: Nádas Pál A paralimpiai játékok története 1948-ban kezdődött azzal, hogy az angliai, London melletti Aylesburyben működő Stoke Mandeville-i
Hajdúböszörményi. Robotolimpia. Beszámoló. Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek (Gárdonyi) Alapítvány
Hajdúböszörményi Robotolimpia 2019 Beszámoló Minden jó könyv egy-egy tanítója a nemzetnek (Gárdonyi) Alapítvány 2019. május 25-én immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Minden jó könyv egy-egy tanítója
Kamasz vagyok. Mindenem változik: a testem is, és az is, ahogy gondolkodom.
Tartalom Kamasz vagyok 4 Hát a fiúk? Miért olyanok még mindig, mint a gyerekek? 6 Mi történik a pubertás során? 8 És mik azok a hormonok? 10 Szôr, szôr, és megint csak szôr! 12 Nagy mell, kis mell 14 Egy
Célunk az volt, hogy összefogjuk a régió lovasait, családjaink, városunk és gyerekeink részére érdekes, egészséges programokat szervezzünk.
Az Esztergomi Lovas SE 1992-ben alakult közel 30 taggal. Gazdasági Társaságok, az Esztergomi Polgármesteri Hivatal, Gran Tours Utazási Iroda, lóbarátok és lótulajdonosok alkották az egyesületet. Célunk
Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon.
Csípőforgás Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Hatás: Erősíti a derekat és a hátizmokat. 2. Nyak-hát nyújtó gyakorlat
BEVEZETÉS A 28 NAPOS PROGRAMBA. by 4% Fitness
BEVEZETÉS A 28 NAPOS PROGRAMBA by 4% Fitness A 28 NAPOS PROGRAM KÉT CÉLJA: 28 nap alatt minél jobb formát érj el 28 nap alatt olyan dolgokat tanulj meg az étkezésről, az edzésről és a saját testedről,
PISZKOZAT. 1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Székelyhidi Utánpótláskorú Labdarúgók Képző SE
1Érkezett : 1. A KÉRELMEZŐ ADATAI A kérelmező szervezet teljes neve: Székelyhidi Utánpótláskorú Labdarúgók Képző SE A kérelmező szervezet rövidített neve: Székelyhidi Utánpótláskorú Labdarúgók Képző SE
A 2008-AS LABDARÚGÓ EURÓPA BAJNOKSÁG TANULSÁGAI Szombathely Popovics Sándor
A 2008-AS LABDARÚGÓ EURÓPA BAJNOKSÁG TANULSÁGAI 2008.09.27. Szombathely Popovics Sándor A Spanyol válogatott, jogosan lett a torna győztese.ez egy jónak mondható torna volt, és a spanyol csapat nyújtotta
Phoenix Fireball Sport Egyesület
Phoenix Fireball Sport Egyesület Egyesületünk 2005 júliusában alakult meg. Fő célunk, melyet az elkövetkezendő években is szeretnénk képviselni, hogy egy Európa-szerte igen népszerű sportágat, a FLOORBALL*-t
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata
2014. év szakmai beszámoló
2014. év szakmai beszámoló 1, Általános információk A Csongrád Megyei (a továbbiakban: Szövetség) 2014. május 26- án tartotta éves rendes közgyűlését, ahol elfogadta a 2014. éves működési- és pénzügyi
Póni Klub Díjlovagló és Díjugrató Országos Bajnokság Póni Klub Kezdők Országos Döntője
Póni Klub Díjlovagló és Díjugrató Országos Bajnokság Póni Klub Kezdők Országos Döntője A verseny helyszíne: Budapest, Nemzeti Lovarda A verseny időpontja: 2015. szeptember 4-6. A verseny rendezője: Magyar
KUTATÁSI JELENTÉS. A BOM Alapítvány számára Az olimpia hazai megrendezésével kapcsolatos telefonos közvélemény-kutatásból. 2015.
KUTATÁSI JELENTÉS A BOM Alapítvány számára Az olimpia hazai megrendezésével kapcsolatos telefonos közvélemény-kutatásból TARTALOM VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ 3 BEVEZETÉS 4 A MINTA ÖSSZETÉTELE 5 1. SPORT VILÁGVERSENYEK