Kajdi Alexandra. A rövidtávú memóriával kapcsolatos kérdések magyar anyanyelvi beszélők és a magyart idegen nyelvként tanuló fiatal felnőttek esetében
|
|
- Margit Fülöp
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kajdi Alexandra A rövidtávú memóriával kapcsolatos kérdések magyar anyanyelvi beszélők és a magyart idegen nyelvként tanuló fiatal felnőttek esetében Bevezetés A kétnyelvűség-kutatást 1 hagyományosan több alkalmazott nyelvészeti terület is magáénak vallja, többek között a szociolingvisztika (Hamers Blanc 2000, 6 24., Bartha 1999), a pszicholingvisztika (Pavlenko 2009), és az idegennyelv-oktatás (Ellis 1994, Grass Selinker 1994). A kognitív nyelvészet bár kezdetektől fogva megjelenik benne az összehasonlítás iránti igény (vö. Lakoff és Kövecses fogalmimetafora-kutatásai) csupán az elmúlt két évtizedben kezdett behatóbban foglalkozni a két-és többnyelvűség kérdéskörével. A szakirodalomban a funkcionális-kognitív szemléletmód elsősorban keretet jelent, amelyből kiindulva a kutatók a főleg a pszicholingvisztika módszertanából kölcsönzött kísérletek eredményeit értelmezik, a következtetések gyakorlati alkalmazhatóságát is szem előtt tartva (Pütz Sicola 2010). Mind a kognitív, mind a hagyományos, formalista nyelvészeti kutatások egyik visszatérő kérdése a mentális lexikon szervezettségét érinti. Magyarországon kétnyelvűek esetében Navracsics pszicholingvisztikai munkássága jelenthet kiindulópontot (2011), míg az egynyelvű mentális lexikon feltérképezésében Pléh Csaba és munkatársai (2001) értek el jelentős eredményeket. Ugyanakkor ez idáig kevés olyan kutatás született, amely a tárolás témakörét magyar anyanyelvi beszélőknél és magyart idegen nyelvként tanulóknál a kognitív paradigmán belül vizsgálta volna meg, s az eredményeket összehasonlította volna. Irodalmi áttekintés A mentális lexikon fogalma elterjedt a szakirodalomban, ennek ellenére mibenléte eltérő módon értelmeződik attól függően, hogy a kutató milyen nyelvfelfogást vall magáénak. Hagyományosan a mentális lexikont a szemantikával hozták összefüggésbe (Meara 1983-as szóasszociációs teszttel kétnyelvűeken végzett vizsgálata). A mentális lexikon the human word-store egyik átfogó leírását adja Aitchinson 1993-ban megjelent munkájában, melynek célja felvázolni a mentális lexikon rendszerezettségét és működését (1993, 27). A szerző a mentális lexikont a londoni metróhálózat térképéhez hasonlítja: hálózatszerűen épül fel, csomópontokkal; az egyes elemek között kapcsolatok vannak, melyek elsősorban szemantikai alapúak. A nyelv a kognitív nyelvészek szerint is hálózatszerű (vö. Tuggy 2007, , Schmid 2007, ). Ez a hálózat állandóan változik, új elemek kerülhetnek bele vagy kerülhetnek ki belőle, új kapcsolatok jöhetnek létre vagy éppen szűnhetnek meg. Az egyik központi fogalom a séma 2 : a séma fölérendelt fogalom, amely több specifikus fogalom közös vonásainak megragadásából jön létre. Utóbbiakat a séma elaborációinak vagy instanciációinak tarthatjuk. A sematikus kapcsolatok úgy keletkeznek, hogy a beszélők mentális struktúrákat hasonlítanak össze, és érzékelik a közöttük lévő hasonlóságokat. Az ismételt használat során ahogy a mentális összehasonlítások és a sematikusságra vonatkozó ítéletek ismétlődnek az 1 Jelen tanulmányban a kétnyelvűség szó az egynyelvűség ellentéteként használatos, abban az esetben is, ha a kísérleti személy több nyelvet is birtokol, nem elfeledve, hogy a viszonyrendszer más 3 vagy több nyelv esetében (Filatova 2010: 85 99). 2 A sémákról bővebben olvasható Bybee munkásságában (2006: ). 30
2 egyes szerkezetek bevésődnek az elmébe és kognitív vagy nyelvi egységekké válhatnak (konvencionalizálódnak). Használati gyakoriságuk tehát korrelál a bevésettségük mértékével és aktiválhatóságukkal, szalienciájukkal is 3. A kognitív nyelvészek szerint tehát ezek a sémák rendelkeznek hálózatszervező funkcióval 4. Az eddigiekből is következik, hogy hagyományosan a kognitív nyelvészek az egységes tárolás mellett szoktak érvelni. A nyelv holisztikus felfogása szerint a nyelvi tudás mindegyik részén azonos típusú szerveződések vannak (Generalisation Commitment), tehát a nyelvtan nem vizsgálható a szókincstől elkülönítve, azaz a grammatikai forma nem választható el a jelentéstől, sőt ahogy Talmy is írta (1988, ) az egységek szemantikáján múlik, milyen nyelvtani szerkezetekben jelenhetnek meg (pl. a kötöttségen és a megszámlálhatóságon). Ha a szabályokat elutasítva sémákról beszélünk, akkor nem lehet mereven kettébontani a tárolást. Langacker felfogásában ahogy az elme működési területei között hasonlóság van, azzal analóg módon a lexikon, a szintaxis és a morfológia egy kontinuum részeként képzelendő el. A szimbolikusság alapelve kimondja, hogy a nyelv minden szintjén szimbolikus egységek találhatók, amelyek kétoldalú fonológiai és szemantikai egységek, ahol a két oldal köti egymást, és amelyek összekapcsolódva konstrukciókat alkotnak (Langacker 2009, 1 2). Tehát minden szó, akár toldalékolt, akár nem, akár rendhagyóan toldalékolt, akár nem, a mentális lexikonban tárolódik és fonológiai és szemantikai alapú asszociációkat hoz létre. Ezzel a holisztikus-kognitív felfogással szemben helyezkednek el az elkülönült, kettős tárolás mellett érvelők (a két nézőpont érvrendszeréről kiváló áttekintést nyújt Lukács et. al. 2014, ). A szakirodalomban az egyik legelterjedtebb hivatkozási modell Pinker és Price nevéhez fűződik (1991). Az angol nyelv alapján kidolgozott elmélet szerint két független nyelvi rendszerről lehet beszélni: a zárt, szimbolikus szabályokat tartalmazó nyelvtanról, amely komputáció útján hozza létre az új alakokat, és a mentális szótárról, amelyben mint egy listában a szavak össze vannak kötve (pl. szemantikai, fonológiai alapon). Tárolásukat és előhívásukat asszociatív - statisztikai elvek segítik. A modell a toldalékolt alakok létrehozását a mentális nyelvtan hatáskörébe utalja, ugyanakkor feltételezi, hogy a különféle rendhagyó alakok (pl. tőváltozatok, idiómák) a mentális lexikonban tárolódnak egészlegesen. A kettős modellel szorosan összefügg Ullman munkássága is, aki elsősorban neurolingvisztikai szempontból vizsgálja a tárolás problémakörét (2004). Ullman megkülönbözteti a procedurális és deklaratív memóriarendszereket. A procedurális memóriarendszer amely elsődlegesen a frontális/bazális ganglionok ideghálózatán alapszik felelős az új motoros és kognitív készségek és szokások tanulásáért és a régiek vezérléséért, illetve az implicit memóriáért. A deklaratív memóriarendszer amely elsősorban a középső temporális lebeny szerkezetein alapszik szerepei közé tartozik a tudatos tanulás, a reprezentáció, az epizodikus és tárgyi tudás és az információ asszociatív és kontextuális összekapcsolása. Ullman a mentális nyelvtant a procedurális memóriához rendeli, míg a mentális lexikont a deklaratív memóriával hozza összefüggésbe. A kísérleti eredmények azt bizonyítják, hogy a két memóriarendszer nem különül el egymástól, vannak közöttük neurológiai kapcsolatok. A magyar szakirodalomban a mentális lexikon vizsgálatakor a tendencia szerint elfogadottabb a kettős tárolás elképzelése, mint a kognitív-holista modellé. Mind Navracsics (2007, 2011), mind Lukács és Pléh (2011), mind Németh (2006) Pinkerék munkásságából kiindulva vizsgálta a kettős tárolás kérdéskörét a magyar nyelvben. Pléh Csaba és munkatársai több kísérlet után arra a következtetésre jutottak, hogy a magyar nyelvben a lexikon egyik része a töveket és egyes képzett, illetve a leggyakoribb ragozott szavak jelentését tartalmazza, míg a másik része a nyelvtani elemeket, igekötőket, toldalékokat, ugyanakkor történik morfológiai 3 Minél gyakoribb egy szerkezet, annál jobban bevésődik, annál könnyebben érhető el mentálisan és aktiválható. 4 Ez harmonizál a kognitív nyelvészek kiindulópontjával: a nyelvet ökorendszernek tekintik, mely összhangban áll az emberi elme természetes működésével, azaz, a nyelvi tudás esetében ugyanazok a kognitív műveletek játszanak szerepet, melyek a világ megismerésében is (Cognitive Commitment): alkalmazkodóképesség, absztrakció, sematizáció, kategorizáció, memoriális korlátok (Ladányi Tolcsvai 2008: 25). 31
3 dekompozíció a feldolgozás során (2011). Egy másik vizsgálat eredménye az volt, hogy az előfeszítési hatások a szótövekhez kötődnek (2011). Utóbbi gondolat volt az egyik kiindulópontja egy nagyszabású kutatássorozatnak, amelyet Németh Dezső és munkatársai végeztek (az eredmények olvashatóak a 2004-es a Szegedi Pszichológiai Tanulmányokban és a 2006-os Magyar Pszichológiai Szemlében is). A rövidtávú memória és a morfológiai komplexitás kapcsolatát vizsgálva jutottak arra az eredményre, hogy elsősorban a toldalék nélküli szavakat jegyzik meg a kísérleti személyek, azután a képzett alakokat, míg az adatközlők legkevésbé a ragozott alakokat tudják visszamondani (emellett más változókat is néztek, például a szó valódiságát és szótagszámát is). Tehát a memória egyértelműen a szavak jelentéstartalmával áll összefüggésben. A rövid szakirodalmi áttekintés után a következő kiindulási elvek nyújtják jelen kutatás alapját: - A nyelvben nem szabályok, hanem sémák működnek. - Minden nyelvi egység, így a toldalékok is jelentéssel bírnak (megváltozik az új konstrukció szemantikája), bár eltérő mértékben. - Létezik valamilyen szintű kettős tárolás a magyar nyelvben, ám ez nem jelent merev elkülönítést: inkább egy skálaként kell felfogni a nyelvtant és a lexikont, amelyet valóban támogatnak memóriarendszerek, de szerepük szintén nem választható szét. - A rövidtávú memória szorosan összefügg a morfémák szemantikai tartalmával. A hivatkozott irodalom elsősorban egynyelvű beszélőkkel folytatott kísérleteken alapul. Természetesen végeztek vizsgálatokat két- és többnyelvű adatközlői csoportokon is arra vonatkozóan is, van-e különbség a tárolás tekintetében az első nyelv és a később elsajátított nyelvek között (például nyelvtanulókat vizsgált Gor 2007, , Kırkıcı 2010, , emigrált felnőtteket vizsgált Keijzer 2010, , kétnyelvű afáziásokon végzett kutatásokat mutat be Lorenzen és Murray 2008, ) A kapott eredmények alapján nem lehet egyértelműen kijelenteni, van-e kategoriális különbség, és ha van, annak milyen jellemzői vannak az adott nyelvet anyanyelvként és idegen nyelvként beszélők esetében. Kutatási cél, kérdések, hipotézisek Jelen tanulmány célja a rövidtávú memória és a tárolás néhány összefüggésének feltárása magyar anyanyelvi beszélők és a magyart idegen nyelvként tanuló fiatal felnőttek esetében. A kérdések: van-e összefüggés a memorizált egységek száma és aközött, hogy az adatközlő anyanyelvéből vagy egy általa tanult idegen nyelvből származnak-e a szavak? Befolyásolja-e az adatközlőt az emlékezett szó tövének gyakorisági mutatója? Van-e kapcsolat a szavak morfológiai komplexitása és megjegyezhetősége között? A kutatás hipotézisei az alábbiak: 1) Magas nyelvi szinten lévő tanulóknál nem lesz különbség a helyesen felismert szóalakok száma között, ha összevetjük eredményeiket az anyanyelvi beszélőkéivel. 2) A magyar anyanyelvűeket befolyásolja a szótő gyakorisága: a gyakoribb tövű szavakra jobban emlékeznek; ilyen hatás nem mutatható ki a nyelvtanulóknál. 3) Mind a magyar, mind a külföldi adatközlőknél számít a morfológiai összetettség: a szótövekre jobban emlékeznek, mint a jellel ellátott szavakra, de utóbbiak esetében is jobb eredmény várható, mint a ragozott szavaknál 5. 5 A szóképzéssel a téma szerteágazósága és Németh Dezsőék alapos kutatása miatt jelen munka nem foglalkozik. 32
4 Anyag, módszer, kísérleti személyek A kutatás egy számítógépes programon alapult, amely kifejezetten erre a vizsgálatra lett kifejlesztve. 6 A vizsgálat elsődleges anyagát egy 30 tételből álló szólista alkotta. Ebből 18 szó került a későbbiekben elemzésre: a többi 12 szó célja az elterelés volt (pl. hogy a kísérleti személyeknek ne tűnjön fel, hogy mind a 18 szó pontosan 2 szótagú). A 18 szó gondosan lett kiválogatva az alábbi szempontok alapján. - Toldalékonkénti kiegyenlítettség: 6 szótő, 6 jellel ellátott és 6 raggal ellátott szó szerepelt összesen. - Szógyakoriság: 9 gyakori és 9 ritka szó szerepelt 7, toldalékfajtánként tehát 3-3; a szempont a szavak tövének a gyakorisága az MNSz2. egyszerű keresője szerint (21000 találat fölött gyakorinak, 6000 találat alatt ritkának minősítettem a szót 8 ). - Szóhosszúság: minden szóalak egyforma hosszúságú, 2 szótagos volt: így 2 szótagos szótövekkel és 1 szótagos toldalékolt alakokkal találkoztak az adatközlők. - Szabályosság: kizárólag olyan szótövek szerepeltek, amelyekben nem történik változás a toldalékolás hatására 9. - Konkrétság: a vizsgálati szavak többsége konkrét főnév volt, valamilyen tárgy, kivéve a mellékneveket, amelyek a középfok jele miatt voltak szükségesek. - Fonológiai struktúra: a szóalakok mindegyike CVC kezdetű volt. Emellett szempont volt, hogy a kiválasztott jelek és ragok gyakori szuffixumok legyenek, amelyeket a külföldi diákok is bizonyosan készség szinten ismernek és használnak. Ezek: a többes szám jele, a középfok jele, az E/1-es birtokos személyjel, a tárgyrag, az inessivusi helyjelölő -ban/-ben rag és az instrumentalis -val/-vel rag. A kísérletben személy vett részt: 10 fiatal (18 és 30 év közötti) magyar anyanyelvű felnőtt és 10 magyarul több éve tanuló, B2-es szint környékén lévő diák. A biztos érthetőség végett a programban az instrukciók mind magyar, mind angol nyelven megjelentek a képernyőn. Az adatközlőknek - akik úgy tudták, egy memóriateszten vesznek részt - először 1 perc állt a rendelkezésükre, hogy a 30 szóból álló listát alaposan elolvassák (a szavak sorrendje véletlenszerűen, adatközlőként változott). Ezután kaptak 3 irreleváns kérdést, amelynek célja a laptop érintőpadja használatának begyakorlása és a 7 másodperces időkeret átérzése volt. Ezután szintén 7-7 másodperc alatt kellett kiválasztaniuk a képernyőn (véletlenszerű sorrendben) megjelenő szóalakok közül azt, hogy melyiket látták a korábbi fázisban (pl. ház házban). Ekkor már csak a 18 vizsgált szóval találkoztak. Összesen tehát 360 adat képezte az elemzés tárgyát. 6 A program létrehozásáért köszönettel tartozom Sinka Bálint informatikusnak. 7 A szólista összeállításánál magyar mint idegen nyelv tankönyvek szószedeteit használtam kiindulópontul. 8 A toll szótőre bő 6000 találatot adott ki a rendszer, de a homonimitás miatt felkerült a listára. 9 Bár a víz-vizet alak a hangzórövidülő típusba tartozik, a listában a vízzel alak szerepelt, amelynek a töve változatlan marad. 10 Eredetileg adatközlő vett részt a kísérletben, de 1 magyar és 1 külföldi személy eredményeit ki kellett zárni, mivel a matematikai átlagot sem érték el a feladatban (mindketten 6-6 szóra emlékeztek, és szinte kivétel nélkül a toldalék nélküli szóalakokat választották ki a listán). Ez ugyanakkor megerősíti azt a hipotézist, mely szerint a szótő szemantikája révén erősebb lenyomatot hagy a memóriában. 33
5 Eredmények Egy 2 tétel közötti választásra épülő vizsgálat akkor nevezhető sikeresnek, azaz abban az esetben lehet értékelni az eredményeket, amikor a kísérleti személyek a matematikai valószínűségen túlmutatóan helyes válaszokat adnak. A 30 tételes szólista és az 1 perc rendelkezésre álló időkeret azt volt hivatott elérni, hogy az adatközlők jegyezzenek meg szavakat, de ne legyenek képesek az összes alak memorizálására. Így ha a helyesen kiválasztott tételek száma 8 és 18 között van, akkor valószínűsíthető, hogy működött a rövidtávú emlékezet (ha ez olykor nem is tudatosult a személyekben). Az első grafikon (1. ábra) a magyar anyanyelvű beszélők eredményeit mutatja, míg a második grafikonon (2. ábra) a nem magyar anyanyelvű adatközlők eredményei láthatóak ábra Magyar adatközlők 2. Ábra Külföldi adatközlők Az 1. ábrán látható, hogy a magyar adatközlők által emlékezett szavak száma 11 és 15 oszlik el. Összességében 130 szóra emlékeztek, ez 13-as személyenkénti átlagot jelent. A külföldi diákok teljesítménye közel azonos az előbbi csoportéval: legalább 11, legfeljebb 16 szóra emlékeztek. Összességében 136 szóra emlékeztek, e szerint egy személy átlagosan 13,6 szóalakot választott ki helyesen. Az első hipotézis szerint mivel a magyart idegen nyelvként tanuló diákok a nyelvtudás magas szintjén állnak, az emlékezett szavak száma nem fog elma- 11 A prezentáció sorrendje a további grafikonok esetében is így lesz. 34
6 radni a magyar adatközlők teljesítményétől. Ez a hipotézis az eredmények alapján beigazolódott: közel ugyanannyi szóra emlékezett mindkét csoport, sőt a külföldi diákok vélhetően azért, hogy magyarnyelv-tudásukat bizonyítsák jobban koncentráltak és picivel jobban is teljesítettek (bár a különbség nem szignifikáns). A második hipotézis a szótő gyakoriságára vonatkozott. A kutatás vélelmezte, hogy a gyakoribb tövű szavakra a magyarországi beszélők nagyobb arányban emlékeznek, mint a ritkább szótövekre, míg a szógyakoriság nem bír befolyással a külföldi nem magyar nyelvi környezetben élő adatközlők esetében. A 3. ábra mutatja, hogy a hipotézisnek ellentmondó eredményeket adtak a magyar kísérleti személyek: pontosan ugyanakkora arányban emlékeztek a gyakori szótővel rendelkező szavakra, mint a ritkákra. 3. ábra Magyar adatközlők 4. Ábra Külföldi adatközlők A külföldi adatközlők (4. ábra) szintén közel azonos számban emlékeztek a szavakra a szótőgyakoriságtól függetlenül: 62 gyakori szótövű (46%) és 74 ritka szótövű (54%) szót választottak ki helyesen. A különbség a ritka szótővel rendelkező szavak javára talán annak tudható be, hogy kevesebb magyar nyelvű környezetből szerzett nem tudatos statisztikai adat állt a külföldi személyek rendelkezésére, azaz ők kevésbé tudják megítélni egy adott szótő gyakoriságát, mivel korlátozottan férnek hozzá magyar nyelvi inputhoz. Érdemes lenne a ké- 35
7 sőbbiekben szótőgyakoriság mellett szóalak-gyakoriságot is nézni, mivel az egyes alakok előfordulási aránya korrelálhat bevésettségük mértékével a mentális lexikonban. A tanulmány talán legérdekesebb kérdése a morfológiai komplexitás és a rövid távú memória kapcsolata. Németh Dezsőék vizsgálatukban nem csupán a raggal rendelkező szavakat tekintették ragozott alakoknak, hanem a jellel ellátottakat is, tehát a két kategóriát nem különítették el. A kognitív nyelvészet kontinuum-felfogásából kiindulva szemantikai különbség van a jelek és a ragok osztálya között. Ahogyan magyart idegen nyelvként tanító szakembereknek szóló tankönyvében Hegedűs is megfogalmazta: a képző módosítja leginkább az új konstrukció jelentését, utána következik a jel, amely elsősorban pragmatikai aspektust rendel hozzá a szóalakhoz, míg a skála másik végén az elsősorban grammatikai jelentésű rag áll (2004, 12 15). 5. Ábra Magyar adatközlők 6. Ábra Külföldi adatközlők A harmadik hipotézis ezen a skálaelméleten alapul: várható, hogy mind a magyar, mind az idegen nyelvű adatközlők több szótövet választottak ki helyesen, mint jellel ellátott alakot, és utóbbiakra nagyobb számban emlékeztek, mint a ragozott formákra. A magyar anyanyelvű személyek (5. ábra) és a nyelvtanulók egyaránt (6. ábra) a várakozásnak megfelelő eredményeket értek el %-ban emlékeztek a toldalék nélküli szavakra, 37, illetve 32%-ban a jelet viselő szavakra, és az adatközlők negyede (24%, illetve 28%) ismerte fel a ragozott szavakat. A magyar anyanyelvű személyek a legnagyobb arányban a tanár, papír (10-10 fő) és a 36
8 fejem, banán, tévé, kúlabb (9 fő) szavakra emlékeztek helyesen. A külföldi kísérleti személyek közül mindenki felismerte a papír, taxi, banán, tévé, mézzel szavakat (10 fő), míg a tanár, nagyobb, fejem szavakra (9 fő) emlékezett. A legkevésbé emlékezett szavak közé tartozik a képet, vízzel, tesztben (4-4-4 fő) a magyar anyanyelvűek körében, míg a nyelvtanulók a könyvek, képet szavakat nem ismerték fel (4-4 fő). A legnagyobb eltérés a könyvek esetében volt (4) a magyar beszélők javára, emellett a vízzel, tesztben, mézzel (3-3-4) volt a nyelvtanulók javára. Megemlítendő még a kúlabb mint a legritkább és stilisztikailag nem köznyelvinek számító szóalak: kirívóságát a magyar kísérleti személyek érzékelték, így mindenki emlékezett rá (9 fő a kúlabb alakot választotta, a 10. a kúl szót, de amint lenyomta a gombot, hangosan káromkodott egyet, mondván, hogy a másikat akarta). A nyelvtanulók esetében nem volt egyértelmű a kúlabb szóalak lenyomatának erőssége. Beigazolódott tehát, hogy érdemes a jeles és a ragos alakokat külön is vizsgálni, ugyanis eltérő módon viselkednek: a jellel ellátott szavak szemantikailag telítettebbek, mint a ragos konstrukciók. Következtetések A kutatás három hipotézis közül az első a rövidtávú emlékezet és a magyar nyelvvel kapcsolatos hipotézis validitásának vizsgálatát tűzte ki céljául. A kapott eredmények alapján több következtetést is le lehet vonni a magyar anyanyelvűek és a magyart idegen nyelvként tanulók mentális lexikonját illetően. Bár vélhetően a kettő elemszám tekintetében eltér, azaz az első nyelv hálózata sűrűbb, ismert szavak esetében ez a rövidtávú memória kapacitását nem befolyásolja, hiszen ugyanannyi szóalakot ismertek fel helyesen mindkét adatközlői csoport tagjai. A második hipotézisben foglalt szógyakoriság a magyar kísérleti személyeket nem befolyásolta, és ugyanez mondható el a nyelvtanulókról is. Utóbbiak esetében felmerülhet a módszertani kérdés, miszerint a tanórai interakciók során szükséges-e, és ha igen, milyen metódussal kell a nyelvtanulók tudtára hozni egy-egy nyelvi jelenség, konkrét szó gyakoriságát a nyelvben. Ha ugyanis a tankönyvekben ugyanannyi feladatban, példamondatban találkoznak bizonyos szavakkal, kénytelenek intuícióikra támaszkodva megítélni hogy, azok mennyire elterjedt szavak, formulák a magyar köznyelvben. Vélhetően szinttől függetlenül minden nyelvtanuló esetében javasolt a reáliák, azaz nem nyelvtanítás céljából megalkotott nyelvi anyagok felhasználása. A toldalékok és a mentális lexikon kapcsolatára irányult a harmadik hipotézis. Kiindulásként minden szóalakot (legyen az szótő vagy toldalékolt forma) sémaként a mentális lexikonhoz rendeltünk úgy, hogy ezek a konstrukciók is felbonthatóak további konstrukciókra, amelyek szintén sémaként funkcionálnak. Tehát mind a szótövek rendelkeznek sémával, mind a különböző toldalékfajták, mind a kettő összerakásából kapott komplexebb konstrukciók. Ezek mindegyike inherensen jelentéses, ám szemantikai telítettségük eltérő: mivel a szótövek szemantikája a legerősebb, azaz az aktiválja leginkább a hálózatot, az adatközlők leginkább a toldalék nélküli alakokat ismerték fel (ne feledjük, a szótő minden esetben aktiválódik). A jellel ellátott konstrukció szemantikájában a raggal ellátott alakoknál nagyobb mértékben módosítja mind a szótövet, mind a toldalékot: a kísérleti személyek valóban tendenciaszerűen jobban emlékeztek a jeles, mint a ragos szavakra. Fontos eredmény, hogy ez a minta mind a magyar anyanyelvűek, mind a nyelvtanulók esetében megfigyelhető volt, tehát ez a magyar nyelv sajátosságához tartozik, nem befolyásolja a nyelvtanuló anyanyelvének nyelvtipológiája. Ezen a ponton óhatatlanul is felmerül egy gondolat: mivel ahogyan látható volt van egészleges szemantikai lenyomata minden toldalékolt szóalaknak, nem szükséges-e felhasználni ezt a megállapítást a tanórák során? Példának okáért a fejem szóalak egyértelműen több, mint a fej+em összerakása, így célszerű lenne a formai drillek olykor domináns szerepét átgondolni, és kontextusban megfigyelt példák alapján motiválni a diákokat azok használatára (főleg, hogy ők maguk is képesek felismerni az azok megalkotására vonatkozó sémákat, és sikerrel tudják alkalmazni őket új konstrukciók létrehozásakor is). 37
9 Befejezés Bár a nemzetközi idegennyelv-pedagógiai szakirodalomban gyakran hivatkoznak kognitív nyelvészeti megállapításokra, kevés magyar nyelvész dolgozik funkcionális szempontú elveket követve, és még kevesebb azok száma, akik ezt beemelik a tanárképzésbe is, holott egyértelműen gyümölcsöző lenne új perspektíván keresztül megvizsgálni már ismert nyelvi jelenségeket, és ezen eredményeket beemelni a magyar mint idegennyelv-oktatásába. Ebből nemcsak a nyelvtanárok profitálhatnának, hanem ami még fontosabb, hatékonyabban tudnánk építeni a nyelvtanulók már meglévő, nyelvről való implicit tudására is. IRODALOM Aitchinson, Jean Words in the Mind: An Introduction to the Mental Lexicon. Blackwell, Oxford Uk. Cambridge USA. Bartha Csilla A kétnyelvűség alapkérdései: Beszélők és közösségek. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Bybee, Joan From usage to grammar: the mind s response to repetition. Language 82: Ellis, Rod The Study of Second Language Acquisition. Oxford University Press, Oxford. Filatova, Ksenya Third language acquisition, macrocategories and synonymy. In. Pütz, Martin Sicola, Laura (eds.). Cognitive Processing in Second Language Acquisition. John Benjamins, Amsterdam, Philadelphia Gor, Kira Experimental study of first and second language morphological processing. In. Gonzalez- Marquez, Monica Mittelberg, Irene Coulson, Seana Spivey, Michael J. (eds.): Methods in Cognitive Linguistics. John Benjamins, Amsterdam, Philadelphia Grass, Susan M. Selinker, Larry Second Language Acquisition: An Introductory Course. Lawrence Erlbaum Associates, Hillsdale. Hamers, Josiane F. Blanc, Michael H. A Bilinguality and Bilingualism. (2nd. ed.) Cambridge University Press, Cambridge Hegedűs Rita Magyar nyelvtan: Formák, funkciók, összefüggések. Tinta Könyvkiadó, Budapest Ivády Rozális Eszter Miháltz Márton Németh Dezső Pléh Csaba A rövidtávú emlékezet és a morfológiai komplexitás. In. Németh (szerk.). Szegedi Pszichológiai Tanulmányok, Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged Keijzer, Merel Inside the attriter s mind: A comparative exploration of the cognitive constraints in Dutch L1 attrition in an L2 English environment and advanced Dutch L1 acquisition. In. Pütz, Martin Sicola, Laura (eds.). Cognitive Processing in Second Language Acquisition. John Benjamins, Amsterdam, Philadelphia Kırkıcı, Bilal Distinct mechanisms in the processing of English past tense morphology: A view from L2 processing. In. Pütz, Martin Sicola, Laura (eds.). Cognitive Processing in Second Language Acquisition. John Benjamins, Amsterdam, Philadelphia Ladányi Mária Tolcsvai Nagy Gábor Funkcionális nyelvészet. In. Tolcsvai Nagy Gábor Ladányi Mária (szerk.): Tanulmányok a funkcionális nyelvészet köréből. Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXII. Akadémiai Kiadó, Budapest Langacker, Ronald W Investigations in Cognitive Grammar. Mouton de Gruyter, Berlin, New York Lorenzen, Bonnie Murray Laura L Bilingual aphasia: A theoretical and clinical review. American Journal of Speech-Language Pathology 17: Lukács Ágnes Pléh Csaba Kas Bence Thuma Orsolya A szavak mentális reprezentációja és alaktani feldolgozása. In. Pléh Csaba Lukács Ágnes (szerk.) Pszicholingvisztika: Magyar pszicholingvisztikai kézikönyv. Akadémiai Kiadó, Budapest Meara, Paul Word Associations in a Foreign Language. A letöltés időpontja: Navracsics Judit A kétnyelvű mentális lexikon. Balassi Kiadó, Budapest. Navracsics Judit Szóaktiváció két nyelven. Gondolat Kiadó, Budapest. Németh Dezső Ivády Rozália Eszter Miháltz Márton Krajcsi Attila Pléh Csaba A verbális munkamemória és morfológiai komplexitás. Magyar Pszichológiai Szemle 61/2: Pavlenko, Aneta (ed.) The Bilingual Mental Lexicon: Interdisciplinary Approaches. Multilingual Matters, Bristol, Buffalo, Toronto. Pinker, Steven Prince, Allan Regular and irregular morphology and the psychological status of rules of grammar. In. Proceedings of the Seventeenth Annual Meeting of the Berkeley Linguistics Society: General Session and Parasession on The Grammar of Event Structure
10 Pléh Csaba Lukács Ágnes (szerk.) A magyar morfológia pszicholingvisztikája. Osiris Kiadó, Budapest. Pütz, Martin Sicola, Laura (eds) Cognitive processing in second language acquisition. John Benjamins, Amsterdam, Philadelphia. Schmid, Hans-Jörg Entrenchment, Salience and Basic Levels. In. Geeraerts, Dick Cuyckens, Hubert (eds.): The Oxford Handbook of Cognitive Linguistics. Oxford University Press, Oxford Talmy, Leonard The Relation of Grammar to Cognition. In: Rudzka-Ostyn, Brygida (ed.) Topics in Cognitive Linguistics. John Benjamins, Amsterdam, Philadelphia Tuggy, David Schematicity. In. Geeraerts, Dick Cuyckens, Hubert (eds.): The Oxford Handbook of Cognitive Linguistics. Oxford University Press, Oxford Ullman, Michael T Contributions of memory circuits to language: The declarative/procedural model. Cognition 92: Szólista a rövidtávú memória vizsgálatához Melléklet Gyakori szótő (n> ) Ritka szótő (n<6000) Szótő tanár (29.429) taxi (2853) Szótő szoba (32.667) banán (1178) Szótő papír (21.112) tévé (4375) Jel 1 (többes szám) könyvek (75.330) tökök (5923) Jel 2 (középfok) nagyobb ( ) kúlabb (78) Jel 3 (E/1-es birtokos személyjel) fejem (74.664) tollam (<6382) Rag 1 (tárgy) képet (70.389) sajtot (3293) Rag 2 (inessivus) házban (99.838) tesztben (4420) Rag 3 (instrumentalis) vízzel (65.973) mézzel (2746) Elterelés: Közepes gyakoriságú egy szótagú szavak: bor, sör, nap, kert, csók, vaj Hosszabb szavak: iskola, barátom, okosabb, autó, feladatot, füzetek A szavak gyakoriságának forrása: Magyar Nemzeti Szövegtár 2. A keresés időpontja:
11 Kajdi, Alexandra Some questions on the short-term memory in case of Hungarian native speakers and L2 learners of Hungarian The aim of this paper is to compare the mental lexicon by investigating the short term memory of Hungarians and language learners. Based on the principles of the holistic functional cognitive linguistics the mental lexicon is handled as the storage of constructions influenced by schemas. There is no distinct division between stems and suffixes as both are part of the same scale being meaningful elements. A computer-based experiment was carried out with 20 participants to investigate their short-term memories. It was discovered that there is no difference in the short-term memorial capacities between native speakers and language learners. Another finding was that stem-frequency has no effect on short-term memory. Besides, the results supported the scale-concept both in case of Hungarians and L2 learners, as more stems could have been recalled and the ratio of the recognised inflected forms also differed. The conclusions of this research are advised to be implemented in classrooms. 40
A FŐNÉVI TÖBBES SZÁM SÉMÁJÁNAK VIZSGÁLATA ÁLSZAVAKON
Kajdi lexandra 1 FŐNÉVI TÖBBES SZÁM SÉMÁJÁNK VIZSGÁLT ÁLSZVKON bstract The current study aims to investigate whatfeatures contribute to the extension of the plural noun schema in Hungarian language. Based
A gyakorlatok során pszichológiai kísérletek és tesztek kerülnek bemutatásra az észlelés, képzelet, figyelem, tanulás, emlékezés témaköreiből.
BTPS225BA-K3 - Általános pszichológia gyakorlat A gyakorlatok során pszichológiai kísérletek és tesztek kerülnek bemutatásra az észlelés, képzelet, figyelem, tanulás, emlékezés témaköreiből. 1. Varga,
Diszlexiások/diszgráfiások anyanyelvi és idegen nyelvi szókincsszerkezete
Diszlexiások/diszgráfiások anyanyelvi és idegen nyelvi szókincsszerkezete Kohlmann Ágnes Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskola kohlmannagi@yahoo.de Előzmények és kutatási kérdés
MAGYAR A MAGYAR ÉS NEM-MAGYAR MENTÁLIS LEXIKONBAN Egy szóasszociációs vizsgálat tapasztalatai
Nádor Orsolya 1 MAGYAR A MAGYAR ÉS NEM-MAGYAR MENTÁLIS LEXIKONBAN Egy szóasszociációs vizsgálat tapasztalatai Abstract The aim of this paper is to draw up some new additional thoughts to applied psycholinguistics
Nyelvészet. I. Témakör: Leíró nyelvtan
Nyelvészet I. Témakör: Leíró nyelvtan 1. A magyar magánhangzó-harmónia és a hangtani hasonulások jellegzetességei KASSAI ILONA (1998): A beszédlánc fonetikai jelenségei. In: Kassai Ilona: Fonetika. Budapest:
Csecsemők és nyelv Mit tudhat meg a nyelvészkutató a babáktól? Kutatók éjszakája 2013 (DE) Fehér Krisztina szeptember 27.
Csecsemők és nyelv Mit tudhat meg a nyelvészkutató a babáktól? Kutatók éjszakája 2013 (DE) Fehér Krisztina 2013. szeptember 27. Mi(lyen) a nyelv(tan)? változatos változó a miért és hogyan kérdése: a klasszikus
SZEMLE. Szemle 89. Cambridge University Press, Cambridge, 2012. 297 lap
Szemle 89 SZEMLE Kertész, András Rákosi, Csilla, Data and Evidence in Linguistics (A Plausible Argumentation Model) [Adatok és evidencia a nyelvészetben (Egy plauzibilis argumentációs modell)] Cambridge
A gyerekek mindig pontosan értik a számneveket? Pintér Lilla Gerőcs Mátyás
A gyerekek mindig pontosan értik a számneveket? Pintér Lilla Gerőcs Mátyás A vizsgált kérdések Hogyan értelmezik az óvodáskorú gyerekek a számneves kifejezéseket tartalmazó mondatokat? Milyen értelmezésbeli
Nyelvi hálózatok és a mentális lexikon
Pannon Egyetem Nyelvtudományi Doktori Iskola Doktori értekezés tézisei Kovács László Nyelvi hálózatok és a mentális lexikon A mentális lexikon (gazdasági) szaknyelvi és (általános) hálózatos szerveződésének
Idiómák megértésének vizsgálata gyerekek körében
Idiómák megértésének vizsgálata gyerekek körében Szücs Márta MTA Nyelvtudományi Intézete SZTE Magyar Nyelvészeti Tanszék szucsmarta@nytud.hu IV. Alkalmazott Nyelvészeti Doktorandusz Konferencia Budapest,
Navracsics Judit Bátyi Szilvia (szerk.): Első- és második nyelv: interdiszciplináris megközelítések. Pszicholingvisztikai tanulmányok VI.
Navracsics Judit Bátyi Szilvia (szerk.): Első- és második nyelv: interdiszciplináris megközelítések. Pszicholingvisztikai tanulmányok VI. (Budapest: Tinta Könyvkiadó. 2015. 314 p.) A pszicholingvisztikai
NYELVI MÓDOK EGY LEHETSÉGES OSZTÁLYOZÁSA A közvetítői (fordítói és tolmács) és az egyszerűsített regiszterű nyelvi módok
1 KOVÁCS LÁSZLÓ NYELVI MÓDOK EGY LEHETSÉGES OSZTÁLYOZÁSA A közvetítői (fordítói és tolmács) és az egyszerűsített regiszterű nyelvi módok 0. Bevezetés Jelen problémafelvető tanulmány tárgya a Grosjean-féle
A Mazsola KORPUSZLEKÉRDEZŐ
A Mazsola KORPUSZLEKÉRDEZŐ Sass Bálint sass.balint@nytud.mta.hu MTA Nyelvtudományi Intézet PPKE ITK Eötvös Collegium Budapest, 2012. április 27. 1 / 34 1 HÁTTÉR 2 HASZNÁLAT 3 MIRE JÓ? 4 PÉLDÁK 2 / 34 1
A korai kéttannyelvű oktatás hatása a kisiskolások anyanyelvi szövegértési és helyesírási kompetenciájára
Gyermeknevelés 4. évf. 1. szám 55 64. (2016) A korai kéttannyelvű oktatás hatása a kisiskolások anyanyelvi szövegértési és helyesírási kompetenciájára Szaszkó Rita Jezsik Kata Szent István Egyetem Alkalmazott
Záróvizsgatételek Kognitív Tanulmányok mesterszak, Filozófia:
Záróvizsgatételek Kognitív Tanulmányok mesterszak, 2018 Filozófia: 1. Mi a kapcsolat az agyak a tartályban gondolatkísérlet és a szkepszis problémája között Wright, Crispin (1992) On Putnam's Proof That
Durst Péter Mintavételi technikák a magyar mint idegen nyelv elsajátításának vizsgálatában**
Durst Péter Mintavételi technikák a magyar mint idegen nyelv elsajátításának vizsgálatában** 1. Bevezetés A magyar mint idegen nyelv elsajátításának és tanulásának jellemzőit az eddig használtakon kívül
A magyar birtokos személyjeles konstrukciók kognitív megközelítésben
Ösvények 2012. 1. szám Kajdi Alexandra 1 A magyar birtokos személyjeles konstrukciók kognitív megközelítésben A tanulmány fő témája a magyar birtokos személyjeles konstrukciók vizsgálata. Az elemzés kiindulópontjában
Durst Péter A magyar főnévi szótövek és egyes toldalékok elsajátításának vizsgálata magyarul tanuló külföldieknél*
Durst Péter A magyar főnévi szótövek és egyes toldalékok elsajátításának vizsgálata magyarul tanuló külföldieknél* 1. Bevezetés Ebben a dolgozatban azt vizsgálom, milyen szabályszerűségeket figyelhetünk
Thékes István. Publikációs lista. Thékes, István (2014): The development of an English as a foreign language vocabulary test.
Thékes István Publikációs lista Thékes, István (2014): The development of an English as a foreign language vocabulary test. (submitted to Journal of Linguistics and Language Teaching). Vígh Tibor, Sominé
(1) A magyar fonémaállomány rendszere. Oppozíciók és simító folyamatok
A BA-záróvizsga nyelvtudományi tételsora amelynek alapján besoroljuk a magyar szakon a nyelvtudományi témájú szakdolgozatokat alapképzési témakörbe, illetve szakirányi témakörbe Alapkézési tételek HANGTAN:
Magyar és angol szóasszociációs hálózatok vizsgálata. Orosz Katalin Kovács László Pollner Péter
Magyar és angol szóasszociációs hálózatok vizsgálata Orosz Katalin Kovács László Pollner Péter 0. Bevezetés Jelenlegi elképzeléseink szerint a beszédértés és beszédprodukció során előhívott szavakat (és
Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei. Az időskorúak nyelvhasználatát és idegennyelv-tanulását befolyásoló tényezők. Írta: Fülöp Erzsébet Mária
Doktori (Ph.D.) értekezés tézisei Az időskorúak nyelvhasználatát és idegennyelv-tanulását befolyásoló tényezők Írta: Fülöp Erzsébet Mária Témavezető: Dr. Szépe Judit Pécsi Tudományegyetem Nyelvtudományi
Lexikon és nyelvtechnológia Földesi András /
Lexikon és nyelvtechnológia 2011.11.13. Földesi András / A nyelvi anyag feldolgozásának célja és módszerei Célunk,hogy minden egyes eleme számára leírjuk paradigmatikus alakjainak automatikus szintézisét.
Hallássérült középiskolások mentális lexikona a szóasszociációk tükrében
Hallássérült középiskolások mentális lexikona a szóasszociációk tükrében Szabó Ágnes ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola agnes-szabo@caesar.elte.hu Kivonat: A hallássérültek beszédére jellemző a kiejtési
Az angol progresszív aspektus elsajátítása
IV. Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia 2010.február 5., Budapest Az angol progresszív aspektus elsajátítása Kovásznai Ágnes Bukaresti Egyetem agnes.lorincz@gmail.com Előzmények nagyobb szabású kutatás
A nyelv modularizálódó hálógrammatikája. Bevezetés a társas-kognitív nyelvészetbe Fehér Krisztina 2011. április 18.
A nyelv modularizálódó hálógrammatikája Bevezetés a társas-kognitív nyelvészetbe Fehér Krisztina 2011. április 18. Saussure: belső külső nyelvészeti vizsgálódás A kognitív nyelv mint zárt rendszer Chomsky:
A kognitív metaforaelmélet alkalmazása a magyar mint idegen nyelv oktatásában
A kognitív metaforaelmélet alkalmazása a magyar mint idegen nyelv oktatásában X. Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferencia 2016.02.05. Palágyi László ELTE Nyelvtudományi Doktori Iskola Kulturális
NYEK REÁL JELLEG, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLY
NYEK REÁL JELLEG, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLY Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok a 9 13. évfolyamon az emelt szintű oktatáshoz Tantárgyak NY 9. 10. 11. 12. Magyar nyelv Magyar
A poliszémia hálózatmodellje *
TOLCSVAI NAGY GÁBOR A poliszémia hálózatmodellje * The paper discusses the potential of cognitive semantics in describing polysemy, within the framework of cognitive linguistics, focusing on categorization
A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM VÁLLALATGAZDASÁGTAN INTÉZET VERSENYKÉPESSÉG KUTATÓ KÖZPONT Szabó Zsolt Roland: A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA VERSENYBEN A VILÁGGAL 2004 2006 GAZDASÁGI VERSENYKÉPESSÉGÜNK VÁLLALATI
A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015
A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógiai kutatás jellemző sajátosságai A pedagógiai kutatás célja a személyiség fejlődése, fejlesztése során érvényesülő törvényszerűségek,
Nyelvészeti módszerek és irányzatok, bibliai és rabbinikus héber
Nyelvészeti módszerek és irányzatok, bibliai és rabbinikus héber BMA-HEBD-111, P/TÖ/HB-1, BBV-101.51, BMVD-101.78 Biró Tamás 2015. február 10.: Bevezetés Praktikus dolgok: A kurzus honlapja: http://birot.web.elte.hu/courses/2015-nyelv/
A morfoszintaxis és a prototípusok. Bevezetés a társas-kognitív nyelvészetbe Fehér Krisztina 2011. április 11.
A morfoszintaxis és a prototípusok Bevezetés a társas-kognitív nyelvészetbe Fehér Krisztina 2011. április 11. A morfológia analitikus modelljei (Pléh Lukács Kas, 2008) A szintaxis analitikus modelljei
A szavak feldolgozása. Ladányi Enikő eladanyi@cogsci.bme.hu
A szavak feldolgozása Ladányi Enikő eladanyi@cogsci.bme.hu Mentális lexikon A szavak fejünkben tárolt reprezentációi A reprezentációk különböző információkat kódolnak a szavakról: Forma (hangzó, írott)
Nyelvi szocializáció etnikailag vegyes házasságokban
TANULMÁNYOK Alkalmazott Nyelvtudomány XII. évfolyam 1-2. szám 2012. KARMACSI ZOLTÁN II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Hodinka Antal Intézet, Beregszász, Ukrajna kozi1526@gmail.com Nyelvi
Vizuális nyelv. Olvasás és írás. Ellis, W. (2004) Olvasás, írás és diszlexia október
Vizuális nyelv Olvasás és írás Ellis, W. (2004) Olvasás, írás és diszlexia 2011. október A nyelv szerkezete nyelv hangtan nyelvtan jelentéstan fonetika morfológia szemantika fonológia szintaxis pragmatika
OSZTATLAN ANGOL NYELV ÉS KULTÚRA TANÁRA KÉPZÉS TANTERVE (5+1) ÉS (4+1)
OSZTATLAN ANGOL NYELV ÉS KULTÚRA TANÁRA KÉPZÉS TANTERVE (5+1) ÉS (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása KÖZÉP- ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI ANGOL NYELV ÉS KULTÚRA TANÁRKÉPZÉS:
Asszociációs vizsgálatok alkalmazási lehetőségei márkák kutatásában Kovács László Bevezetés Az asszociációs vizsgálatok viszonylag hosszú múltra
Asszociációs vizsgálatok alkalmazási lehetőségei márkák kutatásában Kovács László Bevezetés Az asszociációs vizsgálatok viszonylag hosszú múltra tekintenek vissza. Francois Galton (1883) kezdeti introspektív
Osztatlan angol nyelv és kultúra tanára képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása
Osztatlan angol nyelv és kultúra tanára képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása KÖZÉP- ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI ANGOL NYELV ÉS KULTÚRA TANÁR KÉPZÉS:
VIII. Magyar Számítógépes. Nyelvészeti Konferencia MSZNY 2011. Szerkesztette: Tanács Attila. Vincze Veronika
VIII. Magyar Számítógépes Nyelvészeti Konferencia MSZNY 2011 Szerkesztette: Tanács Attila Vincze Veronika Szeged, 2011. december 1-2. http://www.inf.u-szeged.hu/mszny2011 Tartalomjegyzék I. Többnyelvuség
MAGYAR NYELV 5 8. Javasolt óraszámbeosztás
MAGYAR NYELV 5 8. Javasolt óraszámbeosztás A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 5. évfolyam 2 72 6. évfolyam 2 72 7. évfolyam 2 72 8. évfolyam 2 72 5. évfolyam Tematikai egység címe Beszédkészség,
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN
MŰVELTSÉGTERÜLET OKTATÁSA TANTÁRGYI BONTÁS NÉLKÜL AZ ILLYÉS GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 5. A OSZTÁLYÁBAN Készítette: Adorjánné Tihanyi Rita Innováció fő célja: A magyar irodalom és nyelvtan tantárgyak oktatása
A munka empirikus része 8 vizsgálatot, s tucatnyi adatelemzést tartalmaz. Bizonyos vizsgálati anyagokat ugyanis több szempontból elemez.
OPPONENSI VÉLEMÉNY NAVRACSICS JUDIT: A KÉTNYELVŰ MENTÁLIS LEXIKON MŰKÖDÉSE (KÍSÉRLETES NYELVÉSZETI MEGKÖZELÍTÉS CÍMŰ MTA DOKTORI ÉRTEKEZÉSÉRŐL ( 2014., 309 OLDAL) 1. Általános megjegyzések A 22 oldalas
Életkor, motiváció és attitűdök fiatal dán nyelvtanulók angolnyelv-elsajátításában. Fenyvesi Katalin
Életkor, motiváció és attitűdök fiatal dán nyelvtanulók angolnyelv-elsajátításában Fenyvesi Katalin 1 Áttekintés Az átfogó projekt A motivációról és érzelmi tényezőkről szóló alprojekt Informánsok Adatgyűjtés
Kognitív nyelvészet. Kognitív szemantika Kognitív grammatika
Kognitív nyelvészet Kognitív szemantika Kognitív grammatika Charles Fillmore Leonard Talmy Ronald Langacker George Lakoff Adele Goldberg A formalista nyelvészet és kognitív nyelvészet céljai Formalista,
A Német Nyelvtanárok Magyarországi Egyesületének véleménye és javaslatai az új Nemzeti alaptanterv tervezetével kapcsolatosan
Ungarischer Deutschlehrerverband Német Nyelvtanárok Magyarországi Egyesülete H-1088 Budapest, Rákóczi út 5. E-mail: ungarndaf@gmail.com www.udaf.hu A Német Nyelvtanárok Magyarországi Egyesületének véleménye
Óvodás és kisiskolás gyermekek interpretált beszédének vizsgálata
X. Alkalmazott Nyelvészeti Doktoranduszkonferencia 2016. február 5.. Óvodás és kisiskolás gyermekek interpretált beszédének vizsgálata Vakula Tímea ELTE BTK NyDI, III. évf. Bevezetés a beszélt nyelv feldolgozásának
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.1 (A) változatához Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 5 8. évfolyama
VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN
Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Vállalkozásgazdaságtan és menedzsment program VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN
P. Lakatos Ilona T. Károlyi Margit Iglai Edit, Változó nyelvhasználat a hármas határ mentén
Szemle 107 bevallott célja, hogy segítséget nyújtson az olvasónak, hogy az felismerje napjaink diskurzusaiban a korábbi időkhöz képest alig változó álcázó és ámító törekvések régebbi és újabb nyelvi eszközeit
1/8. Iskolai jelentés. 10.évfolyam matematika
1/8 2009 Iskolai jelentés 10.évfolyam matematika 2/8 Matematikai kompetenciaterület A fejlesztés célja A kidolgozásra kerülő programcsomagok az alább felsorolt készségek, képességek közül a számlálás,
Nyelv. Kognitív Idegtudomány kurzus, Semmelweis Egyetem Budapest, 2009. Created by Neevia Personal Converter trial version
Nyelv Kéri Szabolcs Kognitív Idegtudomány kurzus, Semmelweis Egyetem Budapest, 2009 Created by Neevia Personal Converter trial version http://www.neevia.com Created by Neevia Personal Converter trial version
A Tinta e-book könyvtár/lexikontár címei:
A Tinta e-book könyvtár/lexikontár címei: Név / cím Részletes leírás az adatbázisoknál, lexikonoknál 1 Alakzatlexikon 196 klasszikus stiliszti fogalom magyarázata, értelmezése irodalmi példákkal szemléltetve
Az emberi információfeldolgozás modellje. Az emberi információfeldolgozás modellje. Alakészlelés. Más emberek észlelése.
Az emberi információfeldolgozás modellje (továbbgondolás) Az emberi információfeldolgozás modellje Látási bemenet Hallási bemenet Feldolgozás Érzékszervi tár Alakfelismerés Probléma megoldás Következtetés
EGYÜTTHALADÓ. migráns gyermekek az. iskolában. Európai Integrációs Alap
EGYÜTTHALADÓ migráns gyermekek az iskolában TARTALOMALAPÚ NYELVOKTATÁSI SEGÉDANYAG MIGRÁNS GYERMEKEK ÉS PEDAGÓGUSAIK SZÁMÁRA Európai Integrációs Alap A program résztvevői Miskolci Egyetem Magyar Nyelv-
Reklám CL & LT Modell Mazsola Alkalmazás Példák Befejezés. Sass Bálint
ESZKÖZ A MAGYAR IGÉK BŐVÍTMÉNYSZERKEZETÉNEK VIZSGÁLATÁRA Sass Bálint joker@nytud.hu MTA Nyelvtudományi Intézet, Nyelvtechnológiai Osztály PPKE ITK, MMT Doktori Iskola, Nyelvtechnológia Doktori Program
A MAGYAR REKURZÍV BIRTOKOS SZERKEZET ELSAJÁTÍTÁSA A NEMZETKÖZI KUTATÁSOK TÜKRÉBEN
A MAGYAR REKURZÍV BIRTOKOS SZERKEZET ELSAJÁTÍTÁSA A NEMZETKÖZI KUTATÁSOK TÜKRÉBEN Tóth Ágnes Pázmány Péter Katolikus Egyetem MTA Nyelvtudományi Intézet KÍSÉRLETI HIPOTÉZIS, MEGVÁLASZOLANDÓ KÉRDÉSEK 1.
Osztatlan angoltanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása
Osztatlan angoltanár képzés tanterve (5+1) és (4+1) A képzési és kimeneti követelményeknek való megfelelés bemutatása KÖZÉP- ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLAI ANGOLTANÁR KÉPZÉS: KÖZÖS SZAKASZ Tantárgy neve Félév és
A pedagógia mint tudomány. Dr. Nyéki Lajos 2015
A pedagógia mint tudomány Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógia tárgya, jellegzetes vonásai A neveléstudomány tárgya az ember céltudatos, tervszerű alakítása. A neveléstudomány jellegét tekintve társadalomtudomány.
név a kutatási téma címe jelentkezési tudományág helyszín program neveléstudományok BTK Nyelvpedagógia Brózik-Piniel Idegennyelvi-szorongás
név a kutatási téma címe jelentkezési tudományág helyszín program határidő Idegennyelvi-szorongás Language anxiety Érzelmeink szerepe a nyelvtanulásban The role of emotions in language learning Heltai
KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS
KÖVETELMÉNYRENDSZER ANGOL KÖZÉP-, FELSŐFOKÚ PROFEX II. KURZUS Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar, Nyelvi Kommunikációs Központ Tantárgy neve: Angol PROFEX II nyelvizsga-előkészítő kódja: kreditértéke:
SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXVIII. Szerkesztette KIEFER FERENC
IGÉK, FÕNEVEK, MELLÉKNEVEK 1 2 3 SEGÉDKÖNYVEK A NYELVÉSZET TANULMÁNYOZÁSÁHOZ XXVIII. IGÉK, FÕNEVEK, MELLÉKNEVEK Elõtanulmányok a mentális szótár szerkezetérõl Szerkesztette KIEFER FERENC TINTA KÖNYVKIADÓ
Kognitív nyelvészet és idegennyelv-oktatás: A használatalapú nyelvtan és a magyar igemódok tanítása külföldieknek
Borsos Levente 1 1. Bevezetés. A nyelvtudomány és az idegennyelv-oktatás kapcsolatát kutató szerz k véleménye megoszlik arról, hogy egy-egy nyelvészeti irányzat, nyelvelmélet megállapításai közvetlen módon
Iskolai jelentés. 10. évfolyam szövegértés
2008 Iskolai jelentés 10. évfolyam szövegértés Az elmúlt évhez hasonlóan 2008-ban iskolánk is részt vett az országos kompetenciamérésben, diákjaink matematika és szövegértés teszteket, illetve egy tanulói
A szakdolgozat-készítés szabályai
A szakdolgozat-készítés szabályai Témaválasztás Bárkinek a kiadott témája választható, aki a képzésben oktat Bárkinek a kiadott témája választható, aki a tanszék főállású oktatója Önálló téma is választható,
- Az óvodáskori gyermeki intelligenciák mozgósításánakfeltárásának
EGY PLURÁLIS INTELLIGENCIA KONCEPCIÓ ÉS A MONTESSORI PEDAGÓGIA KOMPARATÍV MEGKÖZELÍTÉSE - Az óvodáskori gyermeki intelligenciák mozgósításánakfeltárásának egy lehetséges alternatívája Sándor-Schmidt Barbara
ELTE Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék
A diszlexiás gyermekek angol nyelvi készségeinek vizsgálata Kormos Judit és Mikó Anna ELTE Angol Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék A kutatás háttere Keveset tudunk arról, miben különbözik a diszlexiás és
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS
A TUDOMÁNYOS ÍRÁS MÓDSZERTANI FELKÉSZÍTŐ KURZUS A tudományos írásművek fajtái Tudományos igényű cikk (rövidebb) Tudományos tanulmány (hosszabb) Tudományos könyv Tudományos igényű dolgozat (pl. szakdolgozat
A nyelvtani szabályok bemutatási módjai három magyar nyelvkönyvben
Anna Grzeszak, Damian Kaleta A nyelvtani szabályok bemutatási módjai három magyar nyelvkönyvben Dolgozatunk célja, hogy megnézzük, hogyan mutatják be a nyelvtani szabályokat az egyes magyar nyelvkönyvek.
BEVEZETÉS A NYELVTUDOMÁNYBA
BEVEZETÉS A NYELVTUDOMÁNYBA néhány évtizedes nem egységes elmélet alapfogalma: megnyilatkozás kommunikatív jelentésével, szerepével foglalkozik a megnyilatkozás jelentése nem állandó pl. Na, ez szép! a
Angol Nyelvészeti Tanszék DELITE március 12. A Lexikai-Funkcionális Grammatikai Kutatócsoport: ParGram > HunGram > Treebank
Angol Nyelvészeti Tanszék DELITE 2014. március 12. A Lexikai-Funkcionális Grammatikai Kutatócsoport: ParGram > HunGram > Treebank http://hungram.unideb.hu/ A csapat (LFGKCS) Tóth Ágoston Laczkó Tibor Rákosi
Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP B.2-13/
Kompetenciafejlesztés a mérnöktanárképzésben TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0002 PROJEKT ZÁRÓKONFERENCIA 2015.10.13. Dr. Tordai Zita Óbudai Egyetem TMPK Háttér A tanári szerep és a tanárképzés változása Európában
Miben fejlődne szívesen?
Miben fejlődne szívesen? Tartalomelemzés Szegedi Eszter 2011. január A vizsgálat egy nagyobb kutatás keretében történt, melynek címe: A TANÁRI KOMEPETENCIÁK ÉS A TANÍTÁS EREDMÉNYESSÉGE A kutatás három
Látás Nyelv - Emlékezet
Látás Nyelv - Emlékezet Az emlékezés folyamata, emlékezet & agy Szőllősi Ágnes aszollosi@cogsci.bme.hu HOSSZÚTÁVÚ EMLÉKEZET & EMLÉKEZETI RENDSZEREK Squire 2004 DEKLARATÍV (EXPLICIT) EMLÉKEZET: szándékos
Ötletek a magyar mint idegen nyelv tanításához feladattípusok szerint
Gedeon Márta Barátka Agnieszka Varsói Tudományegyetem, Magyar Tanszék Ötletek a magyar mint idegen nyelv tanításához feladattípusok szerint Minden nyelvtanár általában valamilyen taneszköz segítségével
Abban a farmerba nem mehetsz színházba. A (bvn) variabilitásának vizsgálata a BUSZI tesz9eladataiban
Abban a farmerba nem mehetsz színházba. A (bvn) variabilitásának vizsgálata a BUSZI tesz9eladataiban Mátyus Kinga, Bokor Julianna IV. AlkalmazoD NyelvészeG Doktorandusz Konferencia Budapest, 2010. február
NYELVISMERET, NYELVTANULÁSI
NYELVISMERET, NYELVTANULÁSI MOTIVÁCIÓ ÉS HARMADIK NYELV A nyelvi és motivációs felmérés néhány tanulsága a BGE turizmus - vendéglátás szakos I. évfolyamos hallgatók leggyengébb csoportjában Fűköh Borbála
SOFI EGYMI ÁRAMLIK A BESZÉD Konferencia 2011. november 14. SZÓL-E? Új szűrőeljárás ű ő á az óvodai logopédiai ellátásban Kas Bence Lőrik József Molnárné Bogáth Réka Szabóné Vékony Andrea Szatmáriné Mályi
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BARTHA KRISZTINA
Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI ÉRTEKEZÉS TÉZISEI BARTHA KRISZTINA Kétnyelvű kisiskolás gyermekek beszédfeldolgozási folyamatai Nyelvtudományi Doktori Iskola vezetője: Prof.
SPONTÁN ASSZOCIÁCIÓK VIZSGÁLATA KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK MŰELEMZÉSEIBEN, SALVADOR DALI ALKOTÁSAI NYOMÁN
SPONTÁN ASSZOCIÁCIÓK VIZSGÁLATA KÖZÉPISKOLÁS DIÁKOK MŰELEMZÉSEIBEN, SALVADOR DALI ALKOTÁSAI NYOMÁN Témavezető: Dr. Dósa Zoltán Végzős hallgató: Szente Anita 2017. Az érzelmi szenvedés tudattalan konfliktusok
Publikációk. Racsmány M. (2007) Az "elsődleges emlékezet" - a rövid távú emlékezés és
1 Publikációk 2008 Demeter, Gy., Csigó, K., Harsányi, A., Németh, A. & Racsmány, M. (2008) A végrehajtó rendszer zavara obszesszív-kompulzív zavarban. Psychiatria Hungarica 23 (2), 85-93. Demeter, Gy.
A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán
A nappali tagozatra felvett gépészmérnök és műszaki menedzser hallgatók informatikai ismeretének elemzése a Budapesti Műszaki Főiskolán Kiss Gábor BMF, Mechatronikai és Autótechnikai Intézet kiss.gabor@bgk.bmf.hu
Diszharmóniás jelenségek a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában
PhD értekezés tézisei Bakti Mária Diszharmóniás jelenségek a szinkrontolmácsok célnyelvi beszédprodukciójában Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Nyelvtudományi Doktori Iskola Fordítástudományi
A szóhasonlóság mértékének tesztelése CVCVC szerkezetű hangkivető főnevekkel. Rung András BME Fizikai Intézet
A szóhasonlóság mértékének tesztelése CVCVC szerkezetű hangkivető főnevekkel Rung András BME Fizikai Intézet Alapelvek Produkció és megértés analógiás alapon szabályok helyett Az analógiás források kiválasztásához
Önálló labor feladatkiírásaim tavasz
Önálló labor feladatkiírásaim 2016. tavasz (ezekhez kapcsolódó saját témával is megkereshetnek) Mészáros Tamás http://www.mit.bme.hu/~meszaros/ Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnika
Dodé Réka (ELTE BTK Nyelvtudomány Doktori IskolaAlkalmazott Alknyelvdok 2017 nyelvészet program) február 3. 1 / 17
Doménspecifikus korpusz építése és validálása Dodé Réka ELTE BTK Nyelvtudomány Doktori Iskola Alkalmazott nyelvészet program 2017. február 3. Dodé Réka (ELTE BTK Nyelvtudomány Doktori IskolaAlkalmazott
Urkom Aleksander AZ IDENTITÁS PERCEPCIÓJA A SZERB MINT IDEGEN NYELV TANULÁSA SORÁN
IDENTITÁS Urkom Aleksander AZ IDENTITÁS PERCEPCIÓJA A SZERB MINT IDEGEN NYELV TANULÁSA SORÁN Ha megkíséreljük definiálni mit is értünk identitás alatt, egy nehéz és összetett kérdéskörrel találjuk szembe
Nehogy a nyúl visz a puska! Mondat ez? Bizonyára te is látod,
II. NYELVI SZINTEK 4. A SZÓELEMEK SZINTJE: TÖVEK, TÔ VÁL TO ZA- TOK ÉS TOLDALÉKOK Nehogy a nyúl visz a puska! Mondat ez? Bizonyára te is látod, hogy ezzel némi gond van. Nyelvi közléseinket úgy rakod össze
A magyar létige problémái a számítógépes nyelvi elemzésben
A magyar létige problémái a számítógépes nyelvi elemzésben Dömötör Andrea PPKE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola Nyelvtechnológia Műhely Témavezető: Prószéky Gábor Komplex vizsga 2018. jún. 1. Létige:
Yakov Amihud Haim Mendelson Lasse Heje Pedersen: Market Liquidity. Asset Pricing, Risk and Crises
Közgazdasági Szemle, LXII. évf., 2015. július augusztus (871 875. o.) Yakov Amihud Haim Mendelson Lasse Heje Pedersen: Market Liquidity. Asset Pricing, Risk and Crises Cambridge University Press, Cambridge,
A tananyagfejlesztés céljai és a digitális tananyag szerkezete Angol nyelv
A tananyagfejlesztés céljai és a digitális tananyag szerkezete Angol nyelv Fehér Judit Tananyagfejlesztő jr.feher@gmail.com MTA-DE Idegen Nyelvi Oktatás Kutatócsoport http://inyelv.unideb.hu/ Kiindulási
Csábi Eszter. Egyetemi tanársegéd Kognitív és Neuropszichológiai Tanszék. Szoba: 0415 Telefon:
Csábi Eszter Egyetemi tanársegéd Kognitív és Neuropszichológiai Tanszék Szoba: 0415 Telefon: 544-692 Email: eszter.csabi.psy@gmail.com Weblap: Csábi Eszter az egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen
Felszíni és kognitív angol nyelvi kompetencia-mérés a Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban
TANULMÁNYOK Alkalmazott Nyelvtudomány VIII. évfolyam -. szám 8. VÁRKUTI ANNA Pannon Egyetem, Nyelvtudományi Doktori Iskola, Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium avarkuti@gmail.com Felszíni és
Kettőnél több csoport vizsgálata. Makara B. Gábor
Kettőnél több csoport vizsgálata Makara B. Gábor Három gyógytápszer elemzéséből az alábbi energia tartalom adatok származtak (kilokalória/adag egységben) Három gyógytápszer elemzésébô A B C 30 5 00 10
Nem tanári mesterképzést követően ugyanazon szakmából a középiskolai tanári szakképzettség megszerzése 2 félév, 60 kredit
Nem tanári mesterképzést követően ugyanazon szakmából a középiskolai tanári szakképzettség megszerzése 2 félév, 60 kredit Tantárgykód Tantárgynév Tanári felkészítés Gyakorlat Számonkérés 1. félév 2. félév
Középiskolások felolvasásának időviszonyai a vizuális információ függvényében
Középiskolások felolvasásának időviszonyai a vizuális információ függvényében Kanyó Réka ELTE BTK Nyelvtudományi Doktori Iskola kanyo.reka@gmail.com Kivonat: A tanulók olvasását és szövegértését vizsgáló
SZÁMÍTÓGÉPES NYELVI ADATBÁZISOK
SZÁMÍTÓGÉPES NYELVI ADATBÁZISOK A MAGYARÓRÁN Sass Bálint joker@nytud.hu Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézet Korpusznyelvészeti Osztály XVI. MANYE kongresszus Gödöllő, 2006. április 10-12.
Olvasástanulás egy életen át
Kópisné Gerencsér Krisztina Olvasástanulás egy életen át A XXI. század már eddig is több oktatáspolitikai reformelképzelésnek adott utat. Ezek közül az egyik az egész életen át tartó tanulás (azaz a lifelong
1.E rövidáttekintés a nyelvészeti pragmatika különbözõ irányzatai közül az
Tátrai Szilárd* A NAGY ESERNYÕCSEL A pragmatikai szemlélet alkalmazásának lehetõségei** 1.E rövidáttekintés a nyelvészeti pragmatika különbözõ irányzatai közül az ún. pragmatikai szemlélet (pragmatic perspective)
FIATAL MŰSZAKIAK TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAKA
FIATAL ŰSZAKIAK TUDOÁNYOS ÜLÉSSZAKA Kolozsvár, 1999. március 19-20. Zsákolt áruk palettázását végző rendszer szimulációs kapacitásvizsgálata Kádár Tamás Abstract This essay is based on a research work