Dr. Fi István Úttervezés MSc. Zajvédelmi létesítmények 12. előadás

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr. Fi István Úttervezés MSc. Zajvédelmi létesítmények 12. előadás"

Átírás

1 Dr. Fi István Úttervezés MSc. Zajvédelmi létesítmények 12. előadás

2 A közlekedési zajról általánosságban A zaj egészségkárosító hatása mára már elfogadott tény. Egy felmérés szerint, az Európai Unió lakosságának közel 65 %-a (= 450 millió ember) él a megengedett zajterhelési határérték feletti környezetben, és közel 9,7 millió ember él elviselhetetlennek minősítetett zajterhelés mellett. A zajos környezetben élő emberek sokkal agresszívebbek, gyakoribbak közöttük a szív- és érrendszeri betegek, csökkent a koncentrációs képességük. A zaj által zavart, rossz közérzet negatívan befolyásolja a komfortérzetet, az életminőséget. A nagyon magas állandó zajterhelés mellett élő emberek maradandó halláskárosodást is szenvedhetnek.

3 Alapfogalmak Közlekedési zajnak tekintjük a közúton, valamint az egyéb közlekedési területeken lévő járművek által a burkolatokon keltett és a működtetésükből származó zajokat. Zajszennyezésnek tekintjük a zajforrások által a környezetbe jutó káros, általában határérték feletti zajterhelést. A zajvédelem, a zajnak a határértékek alá szorítását, illetve a zajártalom megszűnését célzó intézkedések összességét nevezzük. Részei: a zajvizsgálat, majd a zajszabályozás, a zajcsökkentés.

4 Alapfogalmak Zajemisszió (=zajkibocsátás), a zajforrás működése nyomán keltett hangsugárzás. A zajemissziót jellemzi a zajforrás hangteljesítményszintje, amely a hangforrás egyedi tulajdonsága, elhelyezkedésétől, környezetétől független mennyiség. Zajimisszió (=zajterhelés), a zajforrások által okozott fizikai hatás meghatározott helyen, rendszerint az ember tartózkodási helyén. A zajterhelés mindig végeredmény, amely közvetlenül nem befolyásolható, módosítani csak a kibocsátás helyén, vagy terjedés közben lehet.

5 Bevezetés Zajárnyékoló (vagy zajvédő) létesítménynek tekintjük azokat a természetes, vagy épített akadályokat, amelyeket a zajforrás és a zaj ellen védendő terület, illetve épület közé helyezve a közlekedésből eredő zajt árnyékolják, csökkentik. Hagyományos egyenes vonalú zajárnyékoló falnak (egyenes vonalú zajárnyékoló fal, függőleges zajárnyékoló fal), vagy függőleges vonalú zajárnyékoló falnak azt a zajárnyékoló falat nevezzük, amelyiknek a tartóoszlopai nem tartalmaznak szögtörést, így a zajárnyékoló fal panelek egymás fölé helyezve, egymásra nehezedve helyezkednek el ugyanabban a síkban.

6 Bevezetés Egyszeresen, vagy többszörösen törtvonalú zajárnyékoló falnak azt a zajárnyékoló falat nevezzük, amelyiknek a tartóoszlopai szögtöréseket tartalmaznak, vagyis a zajárnyékoló fal egymás fölött elhelyezkedő paneljei között, egy, illetve több helyen szögtörés van. Íves zajárnyékoló falnak azt zajárnyékoló falat nevezzük, amelyik szabályos ív alakot formál, vagyis a tartóoszlopai és a zajárnyékoló fal panelek is hajlítottak. Egyenes vonalvezetésű zajárnyékoló falnak a helyszínrajz szerint egyenes vonalvezetésű falat tekintjük. Az íves vonalvezetésű zajárnyékoló fal a helyszínrajz szerint íves vonalvezetésű.

7 Zaj elleni védekezés zajárnyékoló fallal A zajterjedés útjában lévő akadályok zajárnyékoló hatással rendelkeznek. A zajárnyékoló fal árnyékoló hatásán az adott észlelési pontban a zajárnyékoló fal nélkül, illetve fal megléte mellett mért egyenértékű hangnyomásszintek különbsége értendő. A zajárnyékoló létesítmény zajcsökkentő hatása a zajárnyékolási jelenségen alapul. A megfelelően méretezett zajárnyékoló fal esetén a védendő létesítmény a fal akusztikai árnyékában van, azaz csak hullámelhajlás útján, a fal éleit, széleit megkerülve jut el a védendő létesítményhez a zaj. A zajárnyékoló létesítménnyel elérhető zajcsökkentés nagysága (4) 6-13 db.

8 Zaj elleni védekezés zajárnyékoló fallal A zajárnyékoló falak két nagy csoportba sorolhatók. Léteznek az úgynevezett hangelnyelő falak, illetve a hangvisszaverő falak. Hangelnyelő falakat akkor érdemes telepíteni, amikor az út mindkét oldalán védendő objektum áll. Ha csak az útpálya egyik oldalán van védendő objektum, akkor célszerű lehet egyoldalú hangvisszaverő falat építeni. Ekkor azonban számolni kell azzal, hogy ha az út környezetében megváltozik a beépítettség, akkor a korábban megépített hangvisszaverő fal esetében további zajárnyékoló létesítmények telepítése válhat szükségessé.

9 Zaj elleni védekezés zajárnyékoló fallal A létesítmény pozitív hatásai: a nem kívánatos zajhatást mérséklik, javul a környező lakosság komfortérzete, az épületeken belüli zaj csökken, javul a beszédérthetőség. Negatív hatások: A vizuális zavartatás, amely megszűntethető, ha a fal árnyéktér felé néző felét esztétikusan és tájba illeszkedően alakítjuk ki. A vizuális zavartatás mellett a fal egyfajta bezártság érzetet is kelthet. A levegőáramlás útjában álló akadály a légmozgást gátolhatja. Szélsőséges esetben a napfény útjában is állhat. Ha a zárt kanyon jellegű útszakasz nem tud kiszellőzni, akkor más megoldási lehetőséget kell választani. A zajárnyékoló falnak olyan hosszúnak kell lennie, mint a védendő objektum és a létesülő zajárnyékoló fal síkja közötti távolság háromszorosa. Gondolni kell a graffiti elleni védelemre is (ez ma már megoldható).

10 A csökkentés és a beavatkozási módok összefüggése Az alkalmazható, illetve alkalmazandó zajvédelmi intézkedések, ha a zajszintcsökkentés ( LA) előírt mértéke LA < 4 db - hangelnyelő útburkolat, - forgalomszervezési intézkedések - jelzőlámpa éjszakai kikapcsolása, - (éjszakai) sebességcsökkentés, - (éjszakai) nehézjármű forgalom korlátozása, - erdősáv telepítés 4 db LA < 10 db m-nél szélesebb erdősáv, - alacsony, H 4 m töltés építése, - alacsony, H 4 m zajárnyékoló fal építése, - az út bevágásban való vezetése,

11 A csökkentés és a beavatkozás összefüggése 10 db LA < 15 db - magas, H > 4 m töltés építése, - magas, H > 4 m zajárnyékoló fal építése, - az út mélyebb bevágásban való vezetése + zajárnyékoló fal építése, - az előző megoldások kombinációja, LA > 15 db - közút részleges vagy teljes befedése (zöld galéria), - közút alagútban való vezetése. - passzív akusztikai védelem

12 A védőtávolság hatása

13 A tgk. forgalom és a sebesség csökkentés hatása Zajszintcsökkenés LA db tehergépjármű- ha a nehézjármű-részarány forgalom csökkenése 5% 10% 20% 30% 50% 100% 3, ,5 75% 2,0 3 4,5 5 5,5 Zajszintcsökkenés LA db sebesség-csökkentés szgk / tgk ha a nehézjármű-részarány eredeti csökkentett 0% 10% 20% 30% 120 / / 80 5, / / 70 3,5 2 1, / / 50 6,5 4 3, / / 50 2, / / / /

14 Burkolatok zajhatása Akusztikai Zaj változás érdesség Kopórétegek kategória LA (db) A Modifikált vékonyaszfaltok: AC-8; AC-11; SMA-8; 0 B 4 évesnél régebbi vékonyaszfaltok + 1,5 2,0 C 4 évesnél régebbi egy-kétrétegű kopórétegek + 3,0 3,5 D Beton; repedezett aszfalt + 4,0 4,5 E Kockakő;díszburkolat;etc + 5,0 5,5

15 Példák: Svájc A2, Németország

16 Példák: Ausztria A2, A7

17 Példák: Olaszország

18 Példák: Franciaország A14, Magyarország (fabeton)

19 Teljesen fedett szakaszok Svájcban

20 Az íves fal az M5. bevezetésen és a ívesség filozófiája

21 Hajlított falak Ausztria: A23, A22

22 Üde vegetatív falak

23 A monotonitás mérséklése francia és ausztrál autópályákon

24 Részleges és teljes befedés Ausztriában

25 Elem-kombinációk Franciaországban és Hong-Kongban

26 Elem-kombinációk Franciaországban

27 Falak a XXI. században: a NO x kivonása Az eljárás során a fény ultraibolya sugárzásának hatására a zajárnyékoló fal titán-dioxid bevonata elektronokat szabadít fel, amelyek a levegő oxigén molekuláit aktiválják. Az így aktivált oxigén a NO x -el reakcióba lépve stabil N vegyületet hoz létre, amely semlegesítődve a fal-bevonatra rakódik. Ez a fal felületéről vízzel lemosható. A rendszer működtetéséhez viszonylag alacsony ultraibolya sugárzás is elegendő, a titán-dioxid bevonat pedig nem toxikus anyag.

28 NO x elnyelő Noxer zajárnyékoló fal Franciaországban

29 Falak a XXI. században: energiatermelés Az első képen látható fotovillamos elemekkel felszerelt zajárnyékoló falat 2002-ben építették Svájcban. A második kép német, az A6-on épült ben. A fotovillamos elemek lehetnek önállóan működők (ITS), illetve a helyi áramszolgáltató rendszerbe kapcsoltak.

30 Francia hangelnyelő fal, hatásossága: -3;-5 db(a)

31 Beton hangelnyelő falak

32 Több funkció egyesítésének elvi sémái

33 New Jersey elemekkel kombinált falak

34 Az EU irányelvei A fentiek nyomán készített 280/2004. (X. 20.) Korm. rendelet szerint a jelentősebb zajkibocsátók értékelését az alábbi stratégiai küszöbértékek szerint kell végezni: a) üzemi létesítmény esetén = 46 db, é = 40 db, b) közlekedési zajforrás esetén = 63 db, é = 55 db. A 280/2004 (X.20.) irányelv szerint készítendő zajvédelmi intézkedések kidolgozásához stratégiai készítendő. Stratégiai zajtérképpel kell bemutatni a jelenlegi állapotot, az egyes zajforrások által külön-külön okozott zajterhelés egyenértékű A-hangnyomásszintet egész napra (L den ) és éjszakára. A stratégiai zajtérképeket 4 méteres értékelési magasságra kell elkészíteni.

35 A stratégiai zajtérkép A stratégiai zajtérképet mindig az egész napi L den, és éjjeli L éjjel zajjellemzőre kell készíteni ! +8 ahol: = é##$ 10 % &' - egyenértékű A-hangnyomásszint nappalra (12 óra óra) () - egyenértékű A-hangnyomásszint estére (4 óra óra) é**+ - egyenértékű A-hangnyomásszint éjszakára (8 óra óra)

36 A stratégiai zajtérkép A stratégiai zajtérképet egységes ország vetületi rendszerben (EOV) digitális formátumú térképre kell készíteni. A stratégiai zajtérkép számítással, rendszerint számítógépes programmal készül. A stratégiai zajtérképek 10 x 10 m-es raszter pontjaiból indulnak ki. A raszterpontokat rasztervonalakkal kell összekötni, a 45 db feletti tartományban. A pontok összekötésénél harmadfokú polinomot kell használnak. A stratégiai zajtérkép az L den zajjellemző éves átlagra történő számításával készül, ezért itt az ÁNF értéket nappalra, estére és éjjelre kell megadni. A számításokhoz az útra előírt maximális megengedhető haladási sebességeket kell figyelembe venni. A stratégiai zajtérképen külön-külön kell feltüntetni a közúttól, vasúttól, illetve ipari forrásoktól származó zajterhelést.

37 A stratégiai zajtérkép A terjedésnél az MSZ 15036:2002 Hangterjedés szabadban szabvány összefüggéseire (és a K h korrekciós tényezőt alkalmazó) kifejlesztett szoftvert javasolt használni, - = h 1+h 2 3 ahol: K h a hosszú idejű. szint meghatározására szolgáló korrekció h Q a zajforrás : föld feletti magassága h A az észlelési pont föld feletti magassága s az észlelési pont és a zajforrás távolságának vetülete a föld síkján 45 helyiidő C 0 napközben 06:00 18:00 3,0 db este 18:00 22:00 1,5 db éjjel 22:00 06:00 0,0 db

38

39 A stratégiai zajtérkép

40 A forgalmi zaj számítása (az MSz alapján) A számítás elve A számítás a közúti forgalomból származó, a terhelési pontban várható, mértékadó egyenértékű A- hangnyomásszintet adja eredményül. A számítás során valamennyi olyan közutat figyelembe kell venni, amely befolyásolhatja az eredményt. A közutakat olyan homogén szakaszokra kell bontani, amelyeken belül a forgalom, a beépítés és a távolság állandó.

41 A forgalmi zaj (hagyományos- kézi ) számítása A szakaszokon meghatározott (lásd később) egyenértékű hangnyomásszintet (L Aeq ) az alábbi módon összegezni kell: =:;<= A:; ;,:6 789,@ : ahol: n - az útszakaszok száma. Az egyes szakaszokon, a nappali és éjszakai forgalomra vonatkozóan külön-külön, a legnagyobb megengedett sebesség alapulvételével, az adott útszakasz középvonalától 7,5 m-es referencia távolságra számítandó a kiindulási egyenértékű A-hangnyomásszint.

42 A forgalmi zaj számítása Ebből korrekciós tényezők hozzáadásával a középvonaltól d távolságra lévő és h magasságú észlelési ponton adódik az egyenértékű hangnyomásszint. Ha a forgalom irányonként is ismert, akkor irányonként is el kell végezni a számítást. Kettőnél több sáv esetén a forgalom a szélső sávokba helyezendő. Irányonkénti megosztás hiányában a forgalom a két szélső sávban egyformán osztandó meg.

43 A forgalmi zaj számítása A kiindulási egyenértékű A-hangnyomásszint számítása A kiindulási A-hangnyomásszintnek a referencia távolságban várható értéke, szabadon áramló forgalom és akadálytalan hangterjedés esetén: D B,C =:;<= :; ;,:6 789,@ B,C ahol: L Aeq,i (7,5) értékei három járműkategóriára vonatkozóan: L Aeq,1 (7,5) = 15, lg Q ,7 lg v 1 L Aeq,2 (7,5) = 17, lg Q ,0 lg v 2 L Aeq,3 (7,5) = 23, lg Q ,7 lg v 3 :

44 A forgalmi zaj számítása Az előző képletben: v 1 v 3 - az egyes járműkategóriák legnagyobb megengedett menetsebességei [km/h] (a legkisebb alkalmazható értékek v 1 = 60, v 2 = 50, v 3 = 50 km/h) Q 1 Q 3 - az egyes járműkategóriák mértékadó nappali és éjszakai forgalmai.

45 A forgalmak megállapítása, ha rendelkezésre áll napszaktényező: NAF nappali,i = ÁNF i (1/a n,i ) EAF éjjel,i = ÁNF - NAF nappal,i ahol: ÁNF i - az átlagos napi forgalom az i járműkategóriában, NAF nappali,i - a 6 22 óráig tartó átlagos forgalom az i járműkategóriában, EAF éjjel,i A forgalmi zaj számítása - a 22 6 óráig tartó átlagos forgalom az i járműkategóriában, a n,i - a nappali órákra járműkategóriánként meghatározott napszaktényező.

46 A forgalmi zaj számítása Napszaktényezők hiányában használandó összefüggések: NAF nappali,i = 0,92 ÁNF i EAF éjjel,i = 0,08 ÁNF i Innen Q értékei: Q nappal,i = NAF nappal,i /16 Q éjjel,i = EAF éjjel,i /8 A járműkategóriák: 1. kategória: személygépkocsi, segédmotorkerékpár, mikrobusz; 2. kategória: tehergépkocsi, autóbusz, trolibusz, villamos, munkagép; 3. kategória: nehéz tehergépkocsi, csuklós autóbusz, betonlemezes felépítményen közlekedő villamos.

47 A forgalmi zaj számítása Az észlelési ponton várható egyenértékű hangnyomásszint számítása A védendő létesítmény előtti megítélési pontokban (épület homlokzata előtt 2 m-rel, beépítetlen területen az építési vonal előtt szintén 2 m-rel, az egyes födémek fölött 1,5 m- rel, épületek közötti tereken a terep fölött 1,5 m-rel, szabad területen terepszinten) a közúti közlekedés várható L Aeq (d,h) egyenértékű hangnyomásszintje: E,F =6 789 B,C ahol K i - a korrekciós tényezőket jelenti.

48 A korrekciós tényezők számítása A távolságtól függő korrekció K d (db) általában K d = 12,5 lg(7,5/d) ahol: d - az út középvonala és az észlelési pont közötti távolság A d távolság értékét a zajforrás és az észlelési pont magasságának figyelembevételével kell megállapítani. A zajforrás 0,5 m magasra választandó.

49 A korrekciós tényezők számítása Az emelkedéstől függő korrekció K e [db] K e = 0,6 (e - 0,5) ahol: e - az emelkedés mértéke %-ban (a korrekciós tényező 5 % fölött alkalmazandó) Az útburkolattól függő korrekció K b [db] (táblázat) Csendes (pórusus aszfalt) -1,5; -2,5 a technológiától és a sebességtől függően Aszfaltbeton, öntöttaszfalt, beton 0 Érdesített aszfalt +1 Kiskockakő +2

50 A korrekciós tényezők számítása Az útkereszteződéstől függő korrekció K k /db/ (táblázat) A K k keresztezési korrekció akkor alkalmazandó, ha a keresztezés az út tengelye mentén mért 150 m-es távolságon belül van. 150 m felett korrekció nem szükséges. Nehézgépjármű arány (%) Távolság a keresztezéstől (m) ,5 1,0 1,0 0, ,5 2,0 1,5 1,0 25 felett 3,0 2,5 2,0 1,5

51 A korrekciós tényezők számítása A hangvisszaverődéstől függő korrekció K h [db] (táblázat) K h értékét az észlelési pont relatív magassága (h/sz), az észlelési pont h magassága [m], az út épülethomlokzattól épülethomlokzatig mért sz szélessége [m] és a szemközti beépítés függvényében kell az kiválasztani. Ha az észlelési pont magassága nagyobb, mint a szemközti épületmagasság, akkor a megfelelő értékek 1 db-lel csökkentendők (minimális érték 0,5 db). Az észlelési pont relatív magassága Az észlelővel szembeni beépítés jellege Szabad tér Laza Zártsorú 0,3 alatt 0,5 0,5 1,0 0,3-0,65 0,5 1,5 2,0 0,66-1,30 0,5 1,5 2,5 1,3 felett 0,5 2,0 3,0

52 A korrekciós tényezők számítása A hangárnyékolástól függő korrekció K á [db] A K á érték számításához először számítandó a zajárnyékolási tényező z a, amelynek számítása az alábbi ábra alapján: A D B z a = A + B D K á = 10lg(0,6z a +6)/(150z a +20) ha z a 0,01 m K á = -(3+250z a ) ha 0,01 z a >0 K á = 0 ha 0>z a Többféle árnyékoló objektum esetén a legnagyobb K á veendő figyelembe.

53 A korrekciós tényezők számítása A vizsgált útszakasz rálátási szögétől függő korrekció K sz [db] Ha a belátható útszakasz rövidebb, mint 600 m és részben objektumok által takart, akkor az ábra szerinti rálátási szög számítandó: K sz = 10 lg (β/180) ahol: β - a rálátási szög fokban. ÉSZLELŐ

54 A korrekciós tényezők számítása A növénysávtól függő korrekció K z [db] K z = 0,05 d z ahol: d z - a hangút növénysávba eső hossza méterben. A növénysáv hatása akkor vehető figyelembe, ha a sáv legalább 30 m széles. A korrekció 0-tól 5 db-ig terjedhet. A fenti módon számított zajszintek a következő táblázatban adott megengedett terhelési értékekkel hasonlítandók össze.

55 Megengedett zajterhelés mértéke A gyűjtő-, vagy főforgalmi út mellett fekvő terület jellege Üdülőterület, gyógyhely, szanatórium, védett természeti terület A zajterhelés Nappal Éjjel Lakóterület, intézményterület laza beépítéssel Lakóterület, lakóépületekkel és intézményekkel vegyesen Iparterület, lakóépületekkel és intézményekkel vegyesen * 55 * * a közegészségügyi hatóság a környezetvédelmi hatóság véleményének figyelembevételével 5, kivételesen 10 db(a) túllépést engedélyezhet

56 Az előírások részleges módosítása: ÚT :2003 Közúti közlekedési zaj számítása K a árnyékolástól függő korrekció új számítása: (K a ) s,j = - 10 log [ z s,j (K L ) s,j ] a hangárnyékolástól függő korrekció, ahol z s,j =a as,j +b bs,j -d ds,j a hangútkülönbség m-ben megadva, (K L ) s,j a meteorológiai korrekció. Az s index a számítási útszakaszok számát, j index az azon belüli rész-szakaszokat jelenti. A a, b, d távolságok magyarázatát a következő ábra adja. Ha z s,j > 0, akkor H M N,O =8PQ : R;;; S N,O T N,O E N,O RI N,O Valamint, ha z s,j < 0, akkor [, U ] s,j = 1. A z hangútkülönbség gyakorlati tartománya kb cm között szokott mozogni, ezért a hangútkülönbség értékét ajánlatos a Pythagorasz-tétel alkalmazásával meghatározni.

57 A hangútkülönbség értelmezése

58 Mintapélda Mintapélda a számítás végrehajtására A hosszútávú forgalmi becslés alapján nappal, egy forgalmi sávra: Q 1 = 419 j/h v 1 = 60 km/h Q 2 = 111 j/h v 2 = 50 km/h Q 3 = 32 j/h v 3 = 50 km/h Éjjel, egy forgalmi sávra: Q 1 = 52 j/h Q 2 = 14 j/h Q 3 = 4 j/h v 1 = 60 km/h v 2 = 50 km/h v 3 = 50 km/h

59 Mintapélda Nappali zajkibocsátás egy forgalmi sávra: L Aeq,1 (7,5)= 15,0+10 lg Q 1 +16,7 lgv 1 = 70,92 db(a) L Aeq,2 (7,5)= 17,3+10 lg Q 2 +19,0 lgv 2 = 70,03 db(a) L Aeq,3 (7,5)= 23,2+10 lg Q 3 +16,7 lgv 3 = 66,62 db(a) L Aeq (7,5)= 74,32 db(a) Nappali zajkibocsátás két forgalmi sávra: L Aeq (7,5)= 10 lg (2*10 0,1*74,32 ) = 77,33 db(a)

60 Mintapélda Éjszakai zajkibocsátás egy forgalmi sávra: L Aeq,1 (7,5) = 61,86 db(a) L Aeq,2 (7,5) = 61,04 db(a) L Aeq,3 (7,5) = 57,59 db(a) L Aeq (7,5) = 65,29 db(a) Éjszakai zajkibocsátás két forgalmi sávra: L Aeq (7,5) = 10 lg (2*10 0,1*65,29 ) = 68,30 db(a)

61 Mintapélda A kritikus pontokon védelem nélkül várható egyenértékű hangnyomásszint: L Aeq (d,h) = L Aeq (7,5) + K d + K e + K b + K k + K h + K á + K sz + K z Jelen esetben a helyi adottságok miatt figyelmen kívül hagyhatóak: K e, K k, K h, K z, K b Számítandók: K d = 12,5 lg(7,5/d) K á = 10lg((0,6 z a + 6)/(150 z a + 20)) ha z a > 0,01 K á = - ( z a ) ha 0,01 > z a > 0 K sz = 10lg(B/180)

62 Mintapélda Vizsgálati pontra vonatkozó számítás: d = 26 m, K d = - 6,75 db(a), K á = 0, K sz = 0 L Aeq,nappali (d,h) = 77,33 6,75 = 70,58 db(a), amely a megengedett határértéknél 5,58 db (A) értékkel rosszabb, és L Aeq,éjjeli (d,h) = 68,30 6,75 = 61,55 db(a), amely a megengedett határértéknél 6,55 db (A) értékkel rosszabb. A helyi adottságok miatt a zajcsökkentés egyedüli formája a zajvédő fal építése.

63 Mintapélda 1,5 m magas zajvédő falat feltételezve a kritikus ponton a zajnyomásszint számítása a következő: Geometriai adatok: ZA JVÉDŐ FAL ÉSZLELÉSI PONT 20,5 26 A 2 B 1 =B 2 1,5 7,25 A 1 3,75

64 Mintapélda A 1 = 3,88; B 1 = 20,5; s 1 = 24,25, így z 1 = A 1 + B 1 s 1 = 0,13 A 2 = 7,32; B 2 = 20,5; s 2 = 27,75, így z 2 = A 2 + B 2 s 2 = 0,07 K d1 = 12,5 lg(7,5/d 1 ) = - 6,37 K d2 = 12,5 lg(7,5/d 2 ) = - 7,10 K á1 = 10lg((0,6 z 1 + 6)/(150 z )) = - 8,13 K á2 = 10lg((0,6 z 2 + 6)/(150 z )) = - 7,03 L Aeq,nappal1 = 74,32 6,37 8,13 = 59,82 L Aeq,nappal2 = 74,32 7,10 7,03 = 60,19 L Aeq,éjjel1 = 65,29 6,37 8,13 = 50,79 L Aeq,éjjel2 = 65,29 7,10 7,03 = 51,16

65 Mintapélda Két sávra összesen: L Aeq,nappal = 10lg(10 0,1 59, ,1 60,19 ) = 63 db (A) L Aeq,éjjel = 10lg(10 0,1 50, ,1 51,16 ) = 54 db (A)

66 Most vége az előadásnak

11. A KÖZÚTI FORGALOM OKOZTA ZAJ (az MSz 07 3720-1990 alapján)

11. A KÖZÚTI FORGALOM OKOZTA ZAJ (az MSz 07 3720-1990 alapján) 11. A KÖZÚTI FORGALOM OKOZTA ZAJ (az MSz 07 3720-1990 alapján) A számítás elve A számítás a közút forgalomból származó, a terhelés pontban várható, az előírásokkal összevethető mértékadó hangnyomásszntet

Részletesebben

Akusztikai Szakértői Vélemény

Akusztikai Szakértői Vélemény Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetségének a tagja AHCEA Association of Hungarian Consulting Engieneers and Architects FIDIC Federation Internationale des Ingénieurs Conseils EFCA European Federation

Részletesebben

MŰSZAKI DISZPOZÍCIÓ T-431/14 Tímár utcai megálló támfal és szegély megerősítésének kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárásban

MŰSZAKI DISZPOZÍCIÓ T-431/14 Tímár utcai megálló támfal és szegély megerősítésének kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárásban MŰSZAKI DISZPOZÍCIÓ T-431/14 Tímár utcai megálló támfal és szegély megerősítésének kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárásban Diszpozíció: H5 szentendrei HÉV vonal árvízi károk helyreállítása a 29+02-32+50

Részletesebben

9. Jelzőlámpás csomópontok forgalomszabályozása

9. Jelzőlámpás csomópontok forgalomszabályozása 9. JELZŐLÁMPÁS CSOMÓPONTOK FORGALOMSZABÁLYOZÁSA...1 9.1. ALAPFOGALMAK...1 9.1.1. Elnevezések...1 9.1.2. A forgalomirányítással összefüggő alapfogalmak...2 9.1.3. Működtetési módok...3 9.2. JELZŐLÁMPÁS

Részletesebben

A Fogaskerekű vasút Kerületi Építési Szabályzatának (a továbbiakban: KÉSZ)

A Fogaskerekű vasút Kerületi Építési Szabályzatának (a továbbiakban: KÉSZ) Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2015. (XI. 26.) önkormányzati rendelete a Fogaskerekű vasút Kerületi Építési Szabályzatáról Budapest Főváros XII. kerület

Részletesebben

Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése és intézkedési terv

Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése és intézkedési terv Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésinformatikai és - környezeti Igazgatóság Közlekedésinformatikai Központ 1119 Budapest, Thán Károly u. 3-5. Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA BÉÉSCSABA MJV HÉSZ 2015 Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzat özgyűlésének 5/2006 (I.26.) önk. rendelete egységes szerkezetben a 22/2015. (XI.3.) önkormányzati rendelettel BÉÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

Részletesebben

ÉPÍTMÉNYEK TŰZVÉDELMI KÖVETELMÉNYEI ÉPÍTMÉNYEK TŰZVÉDELME I/1. FEJEZET Alapelvek

ÉPÍTMÉNYEK TŰZVÉDELMI KÖVETELMÉNYEI ÉPÍTMÉNYEK TŰZVÉDELME I/1. FEJEZET Alapelvek OTSZ 5. rész ÉPÍTMÉNYEK TŰZVÉDELMI KÖVETELMÉNYEI ÉPÍTMÉNYEK TŰZVÉDELME I/1. FEJEZET Alapelvek Alapvető célkitűzés, hogy tűz esetén az építmény állékonysága egy előírt, de korlátozott időtartamra amennyiben

Részletesebben

Pannonhalma Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2010. (IX. 29.) rendelete

Pannonhalma Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2010. (IX. 29.) rendelete Pannonhalma Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2010. (IX. 29.) rendelete a helyi építési szabályzatról szóló, módosított 7/2005. (IV. 19.) rendelet módosításáról Pannonhalma Város Képviselő-testülete

Részletesebben

Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti tartalommal készült a település sajátosságainak figyelembevételével.

Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti tartalommal készült a település sajátosságainak figyelembevételével. II.3.3. KÖZLEKEDÉS Munkarész a 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 3. melléklete szerinti tartalommal készült a település sajátosságainak figyelembevételével. II.3.3. Közlekedés II.3.1. Bevezető... 3 II.3.2.

Részletesebben

Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése és intézkedési terv

Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése és intézkedési terv Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésinformatikai és - környezeti Igazgatóság Közlekedésinformatikai Központ 1119 Budapest, Thán Károly u. 3-5. Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése

Részletesebben

9. Jelzőlámpás forgalomirányítás

9. Jelzőlámpás forgalomirányítás SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM MŰSZAKI TUDOMÁNYI KAR KÖZLEKEDÉSÉPÍTÉSI TANSZÉK KÖZÚTI FORGALOMTECHNIKA 1. Tantárgykód: NGB_ET009_1 9. Jelzőlámpás forgalomirányítás Dr. Kálmán László egyetemi adjunktus Győr,

Részletesebben

Oroszlány Város Önkormányzatának 10/2004. (IV. 7.) Ör. rendelete a zaj és rezgésvédelem helyi szabályairól

Oroszlány Város Önkormányzatának 10/2004. (IV. 7.) Ör. rendelete a zaj és rezgésvédelem helyi szabályairól Oroszlány Város Önkormányzatának 10/2004. (IV. 7.) Ör. rendelete a zaj és rezgésvédelem helyi szabályairól Oroszlány Város Önkormányzata a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV

Részletesebben

A stratégiai zajtérképezés hazai tapasztalatai

A stratégiai zajtérképezés hazai tapasztalatai A stratégiai zajtérképezés hazai tapasztalatai Kiss Nóra Okleveles környezetkutató Belső konzulens: Ballabás Gábor, tanársegéd, Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszék Külső konzulens: Berndt Mihály,

Részletesebben

EGYEZMÉNY. 40. Melléklet: 41. számú Elõírás. 1. Felülvizsgált szövegváltozat

EGYEZMÉNY. 40. Melléklet: 41. számú Elõírás. 1. Felülvizsgált szövegváltozat E/ECE/324 }Rev.1/Add.40/Rev.1 E/ECE/TRANS/505 1994. május 30. ENSZ-EGB 41. számú Elõírás EGYEZMÉNY A KÖZÚTI JÁRMÛVEKRE, A KÖZÚTI JÁRMÛVEKBE SZERELHETÕ ALKATRÉSZEKRE, ILLETVE A KÖZÚTI JÁRMÛVEKNÉL HASZNÁLATOS

Részletesebben

44/2000.(XII.01.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege

44/2000.(XII.01.) ÖKT. sz. rendelet egységes szerkezetbe foglalt szövege Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete MERENGŐ UTCA KÖRNYÉKE TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE III. SZABÁLYOZÁSI SZAKASZ SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT a 31/2001. (IX.07.) ÖKT. sz., 47/2003.

Részletesebben

Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése és intézkedési terv

Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése és intézkedési terv Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésinformatikai és - környezeti Igazgatóság Közlekedésinformatikai Központ 1119 Budapest, Thán Károly u. 3-5. Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése

Részletesebben

Lakóterületi sebességszabályozás forgalomtechnikai tervezése

Lakóterületi sebességszabályozás forgalomtechnikai tervezése Lakóterületi sebességszabályozás forgalomtechnikai tervezése Tartalmi összefoglaló Berta Tamás (1), Bécsi Tamás (2) (1) Közlekedéstudományi Intézet Kht., 1119, Bp. Thán K. u. 3-5. E-mail: berta@kti.hu

Részletesebben

észrevételek megtételére a közzététel időpontjától számított 30 napot kell biztosítani.

észrevételek megtételére a közzététel időpontjától számított 30 napot kell biztosítani. Tisztelt Ivanics András! Tájékoztatjuk Önt, hogy a KTI Közlekedéstudományi Nonprofit Kft. (a továbbiakban: KTI) a környezeti zaj értékeléséről és kezeléséről szóló 2002/49/EK irányelvben, valamint az irányelvet

Részletesebben

Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése és intézkedési terv

Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése és intézkedési terv Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. Közlekedésinformatikai és - környezeti Igazgatóság Közlekedésinformatikai Központ 1119 Budapest, Thán Károly u. 3-5. Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése

Részletesebben

Kópháza Község Önkormányzatának 6/2012. (VI. 22.) önkormányzati rendelete

Kópháza Község Önkormányzatának 6/2012. (VI. 22.) önkormányzati rendelete Kópháza Község Önkormányzatának 6/2012. (VI. 22.) önkormányzati rendelete a Helyi Építési Szabályzatról Kópháza Község Önkormányzata az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII.

Részletesebben

AKUSZTIKAI FELADATRÉSZ SEGÉDLET ÉS SZÁMÍTÁSI PÉLDA

AKUSZTIKAI FELADATRÉSZ SEGÉDLET ÉS SZÁMÍTÁSI PÉLDA BME ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR 2010/2011 tanév 1. félév Épületszerkezettani Tanszék Előadók: Dr. Kakasy László, Dr. Petró Bálint Juharyné Dr. Koronkay Andrea, Dr. Becker Gábor, Dr. Hunyadi Zoltán, Dr Takács Lajos

Részletesebben

Alak- és helyzettűrések

Alak- és helyzettűrések 1. Rajzi jelek Alak- és helyzettűrések Az alak- és helyzettűrésekkel kapcsolatos előírásokat az MSZ EN ISO 1101:2006 Termékek geometriai követelményei (GPS). Geometriai tűrések. Alak-, irány-, helyzet-

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. k ö r n y e z e t v é d e l m i e n g e d é l y t a d o k.

H A T Á R O Z A T. k ö r n y e z e t v é d e l m i e n g e d é l y t a d o k. CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Ügyiratszám: 103526-1-46/2015. Ügyintéz : dr. Ruzsáli Pál Lovrityné Kiss Beáta Kissné Nagy Ildikó Balatonyi Zsolt Kovács Viktor Sipos László Tel.: +36 (62) 553-060/44268

Részletesebben

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV

TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV TELEPÍTÉSI TANULMÁNYTERV PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS SZERKEZETI TERVÉNEK, HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÉS SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK MÓDOSÍTÁSÁHOZ A PÉCS, ZSOLNAY VILMOS U. 46. (40513/4 HRSZ), EGYKORI BALOKÁNY FÜDRŐ

Részletesebben

ö ö ö ö ő ö ö ő ö ő ő ő ö ö ő ő ö ö ő ő ű ű ő ő ö ű ő ö ö ő ö ő ö ú ő ö ű ű ő ő ö ű ő ö ö ű ű ő ö ű ő ö ö ű ű ű ű ű ű ű ö ű ő É ö ú ö ö ö ö Ő ö ö ö ö ő ö ö ő ö ö ő ö ö ő ű ö ö ö ö ö ö ő Ö ő ö ö ő ö ő ö

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. FEJEZET 1. RENDELET

TARTALOMJEGYZÉK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. FEJEZET 1. RENDELET SÁROSPATAK TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TERVKARBANTARTÁS 2016 TARTALOMJEGYZÉK A HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT TARTALMI KÖVETELMÉNYEI I. FEJEZET 1. RENDELET 1.1. ÁLTALÁNOS ELÕÍRÁSOK 1.1.1.

Részletesebben

Fogalom-meghatározások

Fogalom-meghatározások Egy kis kitérőt szeretnék tenni, hogy szó szerint megvilágosodjunk. Mondhatnám azt is, hogy ez a cikk azért hasznos nekünk, villamos matrózoknak, nehogy a csúnya áltengerészek zátonyra futtassák hajónkat

Részletesebben

MUNKAANYAG. Tóth György. Gyalugépek biztonságtechnikai eszközeinek beállítása. A követelménymodul megnevezése: A biztonságos munkavégzés feladatai

MUNKAANYAG. Tóth György. Gyalugépek biztonságtechnikai eszközeinek beállítása. A követelménymodul megnevezése: A biztonságos munkavégzés feladatai Tóth György Gyalugépek biztonságtechnikai eszközeinek beállítása A követelménymodul megnevezése: A biztonságos munkavégzés feladatai A követelménymodul száma: 2273-06 A tartalomelem azonosító száma és

Részletesebben

8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról

8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendelet a zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 89. -ának (3) bekezdésében

Részletesebben

Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015. Felfogórendszerek

Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015. Felfogórendszerek Magyar Mérnöki Kamara ELEKTROTECHNIKAI TAGOZAT Villámvédelmi vizsgára felkészítő tanf. 2015 Felfogórendszerek Felfogó háló Felfogórudak Természetes felfogók Külső villámvédelmi rendszer Felfogórendszerek

Részletesebben

1. számú függelék az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelethez

1. számú függelék az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelethez Tartalomjegyzék 1. számú függelék az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelethez... 2 I. Az úttal kapcsolatos fogalmak... 2 II. A közúti járművekkel kapcsolatos fogalmak... 3 III. A közúti forgalommal

Részletesebben

A SZÉSZ 2. (2) (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép:

A SZÉSZ 2. (2) (3) bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlés... Kgy. rendelete a Szeged Megyei Jogú Város Építési Szabályzatáról szóló 59/2003. (XII. 5.) Kgy rendelet módosításáról Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése a Magyar Köztársaság

Részletesebben

Épületakusztika. Készítette: Födelmesi Tamás László Pócsi András

Épületakusztika. Készítette: Födelmesi Tamás László Pócsi András Épületakusztika Készítette: Födelmesi Tamás László Pócsi András ZAJFORRÁSOK Külső zajforrások Ipari tevékenység Járműtranszport Rendezvények (zenei, sport, stb tüntetés ) Belső zajforrások Belső téri tevékenységekből

Részletesebben

Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2002. (VI.21.) rendelete. a helyi építési szabályzatról. A rendelet hatálya

Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 5/2002. (VI.21.) rendelete. a helyi építési szabályzatról. A rendelet hatálya Berzék Község Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2002. (VI.21.) rendelete a helyi építési szabályzatról Berzék község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet

Részletesebben

253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet. az országos településrendezési és építési követelményekről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet. az országos településrendezési és építési követelményekről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

TŰZOLTÓ TECHNIKAI ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK XI. FEJEZET TŰZOLTÓ SUGÁRCSÖVEK

TŰZOLTÓ TECHNIKAI ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK XI. FEJEZET TŰZOLTÓ SUGÁRCSÖVEK 1 TŰZOLTÓ TECHNIKAI ESZKÖZÖK, FELSZERELÉSEK XI. FEJEZET TŰZOLTÓ SUGÁRCSÖVEK 1. A TŰZOLTÓ SUGÁRCSÖVEK TŰZVÉDELMI MŰSZAKI KÖVETELMÉNYEI. A fejezet tárgya a tűzoltás céljára alkalmazható, legfeljebb 1,6 MPa

Részletesebben

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG Kérjük, vá laszában hivatkozzon iktatószá munkra! Ikt. sz.: KTVF: 4780-1/2012. Tárgy: A 150. számú Budapest (Ferencváros)- Kelebia-országhatár

Részletesebben

ő ü ő ü ő ü ő Ő ü ő ú ő ű ü ú ő ű ű ű ú ű ő ő ő ő ő Ó Á Á ő ő ő ő ő ő ő ő Ó Ó ü ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ü ü ü ü ü ő Á ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ü ő ü ü ő ű ő ü ő ő ü ő ő ő ü ű ű ű ű ű ú ű ú ű ú ü É ü ő É ű ő ű

Részletesebben

9/1998. (02.26) Kgy. sz. rendelet Kossuth tér és környéke közterületeinek városrendezési szabályozásáról

9/1998. (02.26) Kgy. sz. rendelet Kossuth tér és környéke közterületeinek városrendezési szabályozásáról 9/1998. (02.26) Kgy. sz. rendelet Kossuth tér és környéke közterületeinek városrendezési szabályozásáról Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény

Részletesebben

Építési termékek tűzzel szembeni viselkedésének vizsgálati háttere Nyílásos homlokzatok tűzterjedési jellemzőinek vizsgálata

Építési termékek tűzzel szembeni viselkedésének vizsgálati háttere Nyílásos homlokzatok tűzterjedési jellemzőinek vizsgálata Budapest, 2010. április 15. Építési termékek tűzzel szembeni viselkedésének vizsgálati háttere Nyílásos homlokzatok tűzterjedési jellemzőinek vizsgálata CONSTRUMA 2010 29. Nemzetközi építőipari szakkiállítás

Részletesebben

Közérthető összefoglaló. N-IX. 13 Nógrád V. előkészítési szakasz 41+500 48+100 Jogerős építési engedély. Helyszínrajzi vonalvezetés

Közérthető összefoglaló. N-IX. 13 Nógrád V. előkészítési szakasz 41+500 48+100 Jogerős építési engedély. Helyszínrajzi vonalvezetés Közérthető összefoglaló N-IX. 13 Nógrád V. előkészítési szakasz 41+500 48+100 Jogerős építési engedély Helyszínrajzi vonalvezetés A tervezési szakasz kezdetén és végén csatlakozik a már megépült 2x2 sávos

Részletesebben

253/1997. (XII. 20.) KORM. RENDELET. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

253/1997. (XII. 20.) KORM. RENDELET. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Tisztelt Kollégák, az alábbiakban kékkel jelölt részekbõl fogunk a zárthelyiken kérdezni. A többit pedig érdemes elolvasni mert ez a rendelet Önöknek munkaeszköz. Ne feledjék továbbá, hogy az idei évben

Részletesebben

É Ő É É Á É Á Ü Ú ű Á ü Á ú ü ú ü Á Á Ú Ü ü ű ú ü ú Ü ű Ü ü ü ű ü ü ű ű ü ü ü ü ü ü ú ü ü ú ű ü ü ü ü ü ü ú Ü ü ü Á Ü ú ü ú ü ü ü ü ü ü ú ü Ú ú ü ü ü ü ú ú ű ú ü ü ú ű ü ü É ú ü ü ü ü ú Á ü ü É Á ü ü ü

Részletesebben

MŰSZAKI LEÍRÁS V E S Z P R É M, B E MJÓZSEF UTCA. Munkaszám: 877/4-08 TARTALOMJEGYZÉK

MŰSZAKI LEÍRÁS V E S Z P R É M, B E MJÓZSEF UTCA. Munkaszám: 877/4-08 TARTALOMJEGYZÉK MŰSZAKI LEÍRÁS Munkaszám: 877/4-08 A V E S Z P R É M, B E MJÓZSEF UTCA Ú T É P Í T É S I ENGE D É L Y E Z É S I TER V É H E Z TARTALOMJEGYZÉK ELŐZMÉNYEK...2 MEGLÉVŐ ÁLLAPOTOK...2 TERVEZETT BURKOLATOK ÉS

Részletesebben

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉSI ÉS FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY

KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉSI ÉS FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEI KORMÁNYHIVATAL TÖRVÉNYESSÉGI ELLENŐRZÉSI ÉS FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Ügyszám: 03/ 416-1/2011. Tárgy: Törvényességi felhívás Ügyintéző: Lorbert Ferenc Telefonszám: 34/515-143 Tata

Részletesebben

I. FEJEZET. A rendelet hatálya és alkalmazása

I. FEJEZET. A rendelet hatálya és alkalmazása Egységes 1 szerkezetben. Hatályos: 2012. május 17. napjától. Fertőrákos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2007. (III. 21) rendelete Fertőrákos Község Szabályozási tervéről és Helyi Építési

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS TELEPÜLÉSRE DEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI KÖVETELMÉ YEKRŐL [253/1997. (XII. 20.) KORM. RE DELET] OTÉK. I. Fejezet ÁLTALÁ OS RE DELKEZÉSEK (1.

AZ ORSZÁGOS TELEPÜLÉSRE DEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI KÖVETELMÉ YEKRŐL [253/1997. (XII. 20.) KORM. RE DELET] OTÉK. I. Fejezet ÁLTALÁ OS RE DELKEZÉSEK (1. AZ ORSZÁGOS TELEPÜLÉSRE DEZÉSI ÉS ÉPÍTÉSI KÖVETELMÉ YEKRŐL [253/1997. (XII. 20.) KORM. RE DELET] OTÉK I. Fejezet ÁLTALÁ OS RE DELKEZÉSEK (1. ) Területet felhasználni, továbbá telket alakítani, építményt,

Részletesebben

A kiürítést, menekülést ezekben az esetekben a tűz illetve elsősorban a füst függőlegese és vízszintes terjedése befolyásolja.

A kiürítést, menekülést ezekben az esetekben a tűz illetve elsősorban a füst függőlegese és vízszintes terjedése befolyásolja. Heizler György Mozgáskorlátozott személyek menekítése Az elmúlt időszakban örvendetesen szaporodó rekonstrukciók elsősorban a kórházaké valamint a téma szabályozatlansága és egyúttal bonyolult volta indokolja

Részletesebben

Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 19/2001. (VI. 29.) sz. rendelete a környezetvédelemről

Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 19/2001. (VI. 29.) sz. rendelete a környezetvédelemről Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testületének 19/2001. (VI. 29.) sz. rendelete a környezetvédelemről Litér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselőtestület) a község

Részletesebben

I. fejezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK

I. fejezet ÁLTALÁNOS ELŐÍRÁSOK A Ferencvárosi Önkormányzat Képviselő-testületének 38/2004. (XI. 17.) rendelete a BUDAPEST, FERENCVÁROS - ALSÓ BIKARÉT (Soroksári út MÁV Budapest-Kelebia vasútvonal Koppány u. Gubacsi út Kén utca által

Részletesebben

26/2006. (V. 5.) GKM rendelet

26/2006. (V. 5.) GKM rendelet az autó töltıállomás építésének és üzemeltetésének szabályairól A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalról szóló 297/2005. (XII. 23.) Korm. rendelet 15. ának c) és e) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

3. Az útüzemeltetés feladatköre

3. Az útüzemeltetés feladatköre 3. Az útüzemeltetés feladatköre 3.1. A közútkezelés 3.2. Az útellenőrzés 3.3. Az általános üzemeltetés, tisztítás 3.4. A téli útüzemeltetés Az útfenntartás adatfelvétel és nyilvántartás útellenőrzés útüzemeltetés

Részletesebben

4 számú rendelet: CSÉSZ- FEJEZET A rendelet hatálya és tartalma... 1. 1.old. Alkalmazási előírások... 2. Közterület-alakítási Terv /KAT/... 3. Kötelező Elvi Engedélyezési Terv /KELEN/... 4. FEJEZET...

Részletesebben

Nemesgulács Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról

Nemesgulács Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról Nemesgulács Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2014. (..) önkormányzati rendelete a helyi építési szabályzatról Nemesgulács Község Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról

Részletesebben

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI 5. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu

Részletesebben

2014. évi útfelújítási program kivitlezési munkái III. ütem - eljárást megindító felhívás

2014. évi útfelújítási program kivitlezési munkái III. ütem - eljárást megindító felhívás 2014. évi útfelújítási program kivitlezési munkái III. ütem - eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/104 Beszerzés tárgya: Építési beruházás Kivitelezés Eljárást megindító felhívás

Részletesebben

A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól

A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok. 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A egyéb járművekre vonatkozó 2011-ben hatályos közlekedési szabályok 1/1975. (II. 5.) KPM BM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól A közúti közlekedés biztonsága és zavartalansága fontos társadalmi

Részletesebben

Tömegközlekedési eszközök környezetterhelési problémái

Tömegközlekedési eszközök környezetterhelési problémái Tömegközlekedési eszközök környezetterhelési problémái Tájékoztató anyag Utolsó módosítás: 2008.02.21 Készítette: Kendi Zsolt (ÁK52 civilszervezet) További információ: ak52@fw.hu Bevezetés A tömegközlekedés

Részletesebben

Hajdú-Via Kft. 4033 Debrecen, Sámsoni út 141/a sz. Tervszám: 040/11 TARTALOMJEGYZÉK

Hajdú-Via Kft. 4033 Debrecen, Sámsoni út 141/a sz. Tervszám: 040/11 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK az "Önkormányzati tulajdonú utak fejlesztése" tárgyú pályázat keretében a 4080 Hajdúnánás, Széchenyi u., Ady Endre krt., Bethlen G. krt. gyűjtőút engedélyes tervdokumentációjához. 1.1 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Elmélet. Lindabról. Comfort és design. A termékek áttekintése / jelmagyarázat. elmélet. Mennyezeti anemosztátok - látható szerelési mód

Elmélet. Lindabról. Comfort és design. A termékek áttekintése / jelmagyarázat. elmélet. Mennyezeti anemosztátok - látható szerelési mód Elmélet Lindabról Comfort és design A termékek áttekintése / jelmagyarázat Elmélet Mennyezeti anemosztátok Mennyezeti anemosztátok - látható szerelési mód Csatlakozódobozok Fali befúvók Sugárfúvókák Ventiduct

Részletesebben

Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 15/1993.(IX.16.)ÖKT.rendelete a városrendezési és szabályozási előírásokról

Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 15/1993.(IX.16.)ÖKT.rendelete a városrendezési és szabályozási előírásokról Szentgotthárd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 15/1993.(IX.16.)ÖKT.rendelete a városrendezési és szabályozási előírásokról Szentgotthárd város képviselő-testülete az 1990. évi XLV. törvény 8..(1)

Részletesebben

18, A zaj fogalma, hullámegyenletek, szintek, műveletek szintekkel,hangszin zaj hatása az emberi fülre..

18, A zaj fogalma, hullámegyenletek, szintek, műveletek szintekkel,hangszin zaj hatása az emberi fülre.. 18, A zaj fogalma, hullámegyenletek, szintek, műveletek szintekkel,hangszin zaj hatása az emberi fülre.. A hang valamely közegben létrejövö rezgés. Vivőközeg szerint: léghang,folyadékhang, testhang. Hanghullám:

Részletesebben

Csomópontok és üzemi létesítmények

Csomópontok és üzemi létesítmények Csomópontok és üzemi létesítmények Az utak egyes szakaszain lévő útbecsatlakozásokat, útkereszteződéseket és útelágazásokat csomópontoknak nevezzük. A csomópontok feladata a csatlakozó, keresztező és elágazó

Részletesebben

MELLÉKLETEK. a következőhöz: a Bizottság.../.../EU felhatalmazáson alapuló rendelete

MELLÉKLETEK. a következőhöz: a Bizottság.../.../EU felhatalmazáson alapuló rendelete EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.12.8. C(2014) 9198 final ANNEXES 15 to 16 MELLÉKLETEK a következőhöz: a Bizottság.../.../EU felhatalmazáson alapuló rendelete a 167/2013/EU európai parlamenti és tanácsi

Részletesebben

1) A projekt keretében - jelen dokumentumban meghatározott módszertan szerint - fel kell tárni, és elemezni kell a kerékpáros forgalom kibocsátó és

1) A projekt keretében - jelen dokumentumban meghatározott módszertan szerint - fel kell tárni, és elemezni kell a kerékpáros forgalom kibocsátó és Melléklet a KözOP-2008-3.2. Kerékpárút hálózat fejlesztés c. pályázati útmutatóhoz C11. A projekt tartalmára vonatkozó speciális előírások 1. Általános előírások 1) A projekt keretében - jelen dokumentumban

Részletesebben

I.fejezet. Általános előírások

I.fejezet. Általános előírások SZIGETSZENTMIKLÓS VÁROS KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 13/1994. /IX.22./ sz. r e n d e l e t e LESHEGY ÉS KÖRNYÉKE RÉSZLETES RENDEZÉSI TERVÉNEK SZABÁLYOZÁSI ELŐÍRÁSAIRÓL az 5/1997./II.14./ sz., 6/1998./II.20./

Részletesebben

Fogalmi meghatározások 2..

Fogalmi meghatározások 2.. Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének 15/2009.(III. 27.) önkormányzati rendelete a közterületek felbontásáról, és a közúton folyó munkákról Módosította: 41/2009 (VIII.28) önkormányzati rendelet

Részletesebben

Á Á É É É ö É Ó ú Á ú Á Á Á Á ö Á ő ű ú ö ö ú ű ú É ő ö ú ú ű ö ű ő Ú Ú ú ő ö ö ő ö ö Á ö Á ö ú ű ö ö ö ö ö ö ö ö ö ő ö ö ö ö ő ö Á ö ő ö ö ő ú ú ö ö ő ö ö ö ö ú ö ú ö ő ú ö ö ö ö ö ú ö ú ú ö Ú ő ű ő ö

Részletesebben

(2. felülvizsgált változat, amely tartalmazza az 1995. október 16-án hatályba lépett módosításokat) 62. Melléklet: 63.

(2. felülvizsgált változat, amely tartalmazza az 1995. október 16-án hatályba lépett módosításokat) 62. Melléklet: 63. E/ECE/324 E/ECE/TRANS/505 }Rev.1/Add.62 1985. június 24. ENSZ-EGB 63. számú Elõírás EGYEZMÉNY A KÖZÚTI JÁRMÛVEKRE, A KÖZÚTI JÁRMÛVEKBE SZERELHETÕ ALKATRÉSZEKRE, ILLETVE A KÖZÚTI JÁRMÛVEKNÉL HASZNÁLATOS

Részletesebben

Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete a környezeti zajvédelemről

Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete a környezeti zajvédelemről Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének /2011. (...) önkormányzati rendelete a környezeti zajvédelemről Dömsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a környezet védelmének általános

Részletesebben

A zaj, a zajvédő falak széles skálájának bemutatása, majd azok alkalmazása hazai példákon

A zaj, a zajvédő falak széles skálájának bemutatása, majd azok alkalmazása hazai példákon Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Út- és Vasútépítési Tanszék A zaj, a zajvédő falak széles skálájának bemutatása, majd azok alkalmazása hazai példákon Tudományos Diákköri

Részletesebben

Gáborján község Önkormányzatának 10/2004. (VIII.12) sz. rendelete

Gáborján község Önkormányzatának 10/2004. (VIII.12) sz. rendelete Gáborján község Önkormányzatának 10/2004. (VIII.12) sz. rendelete Gáborján Község Önkormányzati Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról é s védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. Tv. Felhatalmazása

Részletesebben

Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/ 2016. (IV.28.) önkormányzati rendelete Vecsés Város Helyi Építési Szabályzatáról

Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/ 2016. (IV.28.) önkormányzati rendelete Vecsés Város Helyi Építési Szabályzatáról 1 Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/ 2016. (IV.28.) önkormányzati rendelete Vecsés Város Helyi Építési Szabályzatáról Vecsés Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye

Részletesebben

ő Á ú ő ú ő ú ú ú ő ő ő ű ú ű ő ő ú ő ő ő ú Á ő ú ő ő ú ő ő É É ú ő ő Ú ő É ú ú ő ő ő ő ő É ő ő ú É ű ű ű ú ő ő É ő ű ő ő É ú É ú ő ő ű ú ű ő ő ú ú Ú ú Ü ő ű ú ő ű ő ő ú ő ő ő ő ú ő ő ú ú ő ú ő ú ű ű É

Részletesebben

1. ÁLTALÁNOS TERVEZÉSI ELŐÍRÁSOK

1. ÁLTALÁNOS TERVEZÉSI ELŐÍRÁSOK 1. ÁLTALÁNOS TERVEZÉSI ELŐÍRÁSOK Az országos és a helyi közutak hálózatot alkotnak. A közúti fejlesztési javaslatok a különböző szintű, az ötévenként, valamint a területrendezési tervek felülvizsgálatakor

Részletesebben

Közlekedési utak építése

Közlekedési utak építése Budapesti Mőszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építıgépek, Anyagmozgatógépek és Üzemi Logisztika Tanszék Közlekedéstudományi ismeretek Közlekedési utak építése 3. Burkolat készítés technológiája és gépei

Részletesebben

ó á á á á á ó á ó Á ö é á ó Ú á á á ó Á ö é á á á ó ó ó á á ó á ó Ú á é á ó ü é ü é á á á á ó é é á ú á ó á é ó á ó Ó é á ó é á ó ó á Ó Ö é á ó á ó é é é ü é ó á Ó é é é ó ó ó á ó é é ó á ü ó é á ó é é

Részletesebben

É Ú ú Á Ú Ú Á Á Ú ú ú ú Ú ú Á Ú Ü Ü ű ű ú ú ú ú Ü ú Ü Ú ú ű ú É ú Ü ű ú ú Ú É É Á Á Á Á Ü ú Á Á É Ú É ú Á Ü É Ü Ü Ü Ü Á Á ű ú ű ú Ü ű Á ú ű ű ú ű ű ű ú ű ű ű ű ú Ü É ű ú ű Ü ű ú ű Ü Ü Ü ú Ú ú ú ú ű ú ű

Részletesebben

(a 6/2009. (V. 8.), 10/2009. (VIII. 27.) és 6/2011. (V. 13.) önkormányzati rendeletekkel egységes szerkezetben)

(a 6/2009. (V. 8.), 10/2009. (VIII. 27.) és 6/2011. (V. 13.) önkormányzati rendeletekkel egységes szerkezetben) Magyarlak Község Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2007. (XII. 22.) Ök. rendelete Magyarlak község Helyi Építési Szabályzatának, valamint Szabályozási Tervének jóváhagyásáról (a 6/2009. (V. 8.), 10/2009.

Részletesebben

CSERÉPFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE. egységes szerkezetben

CSERÉPFALU KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE. egységes szerkezetben PROVINCI TERÜLETFEJLESZTÉSI ÉS ÉPÍTÉSZETI TERVEZŐ KFT Levélcím: 3529 Miskolc, Derkovits u. 52. Telephely: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 9.I/2 Tel/Fax: /46/ 356-345, /46/ 313-476 E-mail: provinciaterv@gmail.com

Részletesebben

Készítette: Bujnóczki Tibor Lezárva: 2005. 01. 01.

Készítette: Bujnóczki Tibor Lezárva: 2005. 01. 01. VILÁGÍTÁSTECHNIKA Készítette: Bujnóczki Tibor Lezárva: 2005. 01. 01. ANYAGOK FELÉPÍTÉSE Az atomok felépítése: elektronhéjak: K L M N O P Q elektronok atommag W(wolfram) (Atommag = proton+neutron protonok

Részletesebben

Ó Á É Ő É ő ő ő ó ó ó ó ó ő Ö ó ő ó ü ő ó ő ű ó ó ó ő ő ő ő ő ű ő ó ü ó ő ő ő ő ó ü ó ó ó ű ő ó ő ó ő ú ő ő ü ő ó ü ó ő ő ő ü ó ó ő ő ü ő ó ő ó ő ű ő ő ű ő ó ó ó ó ó ó ő ő ó ó ó ő ó ő ü ó ű ő ő Á ó ó Ó

Részletesebben

MŰSORSZÓRÓ SZOLGÁLAT MŰSZAKI IRÁNYELVEI

MŰSORSZÓRÓ SZOLGÁLAT MŰSZAKI IRÁNYELVEI MŰSORSZÓRÓ SZOLGÁLAT MŰSZAKI IRÁNYELVEI ANALÓG TELEVÍZIÓ 2008. február BEVEZETÉS...3 I. ANALÓG TELEVÍZIÓ (TV) ADÓHÁLÓZATOK, ADÓÁLLOMÁSOK VÁLTOZATAI...3 II. III. IV. I.1. ORSZÁGOS TV ADÓHÁLÓZAT...3 I.2.

Részletesebben

Z A J V É D E L M I F E J E Z E T

Z A J V É D E L M I F E J E Z E T Z A J V É D E L M I F E J E Z E T A GYŐR VÁROS ÚJ SPORTKOMPLEXUM ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉSI TERVDOKUMENTÁCIÓJÁHOZ Jelen zajvédelmi fejezetet készítette: 9 5 A P S Z I S B T. 2092 Budakeszi, Őr utca 37.......

Részletesebben

ú ő ü ő ő ü ő ű ű ő ü ü ő ő Ü Á ő ü ő ő ü ő ő ü ő ú ő ő ő ü ő ő ő ő ő ő ü ő ü ő ő ű ű ő ü ő ő ő ü ő ü ő ű ő ü ő ő ő ő ü ü ü ő ő ű ú ü ü ő ő ő ő ü ü ő ő ő ü ő ő ő ő ű ő ú ő ő ü ő ő ü ő ő ő ű ő ő ű ü ü ő

Részletesebben

É É Á É É ó ó ö ű ó ó ó ű ó ö ö ű ó ó ő ö ű ó ó ű ú ö ű ó ó ó ó ö ű ó ó ó ö ű ő ő ő ó ö ű ú ö ó ó ó ú ő ő ü ó ó ó ö ű ű ö ő ó ú ó ö ü ö ű ó ó ö ő ö ó ö ö ő ő ö ó ő ö ő ó ő ó ő ú ú ö ű ó ú ö ő ű ö ó ó ó

Részletesebben

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS. Véleményezési dokumentáció

TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV SZABÁLYOZÁSI TERV ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁS. Véleményezési dokumentáció REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu Munkaszám: Rp.I.116-18 H E G Y E S H A L O M TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV

Részletesebben

253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet. az országos településrendezési és építési követelményekről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet. az országos településrendezési és építési követelményekről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről A Kormány az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

É ú ú ú ú ú ú ú ú ú É É ú ű ú ű ú Ú Ü ú ú ú ú ű ú ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Ü ű ű ú É É ű É ű É ú ú ú ű É ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ú ű ú ú ű Á ú É ű ű ú ú ú ú ű ű ű ú ű ú ú ú ú ú ú ű ú ú Ú ű ú ű ű ú ú ű Ü ú ű

Részletesebben

ű É ű Á Ü É É ű ű Ű ÓÓ Ü É Ü Ú Ú ű Ú Ö Ö Ü ű ű Ű Ú Ö Ü Ö Ú Ó Ó Á É Ú Ű Ú Ú Ú Ú Ú ű Ú Ű Ú ű ű Ú ű ű Ú Ú É Á Ú Ú É É ű ű ű Ú ű ű Ú ű Ú Ó É Ű Ó ű Ú ű ű ű Á ű ű Ú ű ű É ű ű ű ű Ó Ú Á Ú ű Á ű Á Ú Ó ű ű Á ű

Részletesebben

Á Ó Ö Á É É É É Ő ű Á Ó ű Ö ű ű ű Ó ű Ö Ú Ö Ú ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ü Á ű ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű Ö ű ű Ü ű ű ű Ö ű ű ű ű ű ű ű Ö Ó ű ű ű ű ű Á Á ű É ű ű ű ű ű Ö ű ű ű ű ű Ó Ü Á É Ű ű ű ű ű Á ű ű ű Á É ű Ú Ó

Részletesebben

Á Á ó ő ő ó Ő ó ó ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Ó ó ő ó ó Ő Ó Ó Ó Ó ó Ó Ó Ó Á Ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Ó ó Ó Ó Ó Ó Ó Ó ó Á Ó ó ó Ő ó ó ó Ó ó Ú ó Ó Ó ó Ó Ó Ő ó Ó ó ó Ó ó Ó Ó Ó ó ó ó Ó ó ó ó Ó Ú Ó Ó ó ó ő ö Ó

Részletesebben

É É É É É Ö Á Á É Ő ű ű ű Ü ű ű ű Ú Á ű Ö ű Ú Á Ú ű Ó Ú Ú Ú Ú ű Ú Ú ű É ű ű É É É ű É É Ü ű ű É Á ű Á Á Ü Á Ü É Ú Á Ú Ó Ü Ü Ú ű ű Ú Ü Ü ű Ú É Ö ű ű Ü Ó Á Ö Ö ű Ö É É ű ű É ű ű ű Ú ű Ö É Ó ű Ú Ú Ú É Ú Ú

Részletesebben

É Ó Ö Á ú Á ú ú ú ú Ó ú ú ú ú ű ú Á ÁÉ Á ű ű ú ú É ú É É ű ű É ű Ú ű Ü ú ű ú Ö Ú ű Ö Ö ú Ő ú ű Ö ú ú Ú Ó ú ú ű ú Ö Ú Ü Á Á Á É Ü ű Ü Ö É Á Ü Ó É Ö É ű Ü Á Á Á ú Ü Ö Á É Ü Á ú Ö Ö ú Ö Á ú É É Ö É Á Á Á

Részletesebben

Ú ű Ú ű ű ű Á ű Ö Á ű ű ű ű ű ű Ö ű Á ű ű Á ű ű ű ű ű Á ű Ú Ü Ü ű ű Ü Ü Ö ű ű ű ű ű Ú Ü ű ű ű ű ű Ú Ó ű ű ű Á É ű ű ű Ű ű ű ű É Á Á Á Á Ó Ó ű Ü Ú Ú Ö Ú ű Ö Ő Ú Ú ű Ó Ő Ú Ö Ö Ő Ű É ű Ó É Á Á ű ű Ú Á É É

Részletesebben