KÁNTOR MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA, CIGÁND HÁZIRENDJE
|
|
- Lajos Fülöp
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 KÁNTOR MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA, CIGÁND HÁZIRENDJE Készítette: Némethné Szendrei Csilla Cigánd,
2 A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelezettségek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével kapcsolatos rendelkezéseket, a tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokkal, az iskola helyiségei és az iskolához tartozó területek használatával kapcsolatos helyi szabályokat. 2. A házirendbe foglalt előírások célja biztosítani az iskola törvényes működését, az iskolai nevelés és oktatás zavartalan megvalósítását, valamint a tanulók iskolai közösségi életének megszervezését. 3. A házirend: az iskola belső életét szabályozza. A házirend hatálya 1. A házirend előírásait be kell tartani az iskolába járó tanulóknak, a tanulók szüleinek, az iskola pedagógusainak és más alkalmazottnak. 2. A házirend előírásai azokra az iskolai és iskolán kívüli, tanítási időben, illetve tanítási időn kívül szervezett programokra vonatkoznak, melyeket (a pedagógiai program alapján) az iskola szervez, és amelyeken az iskola ellátja a tanulók felügyeletét. 3. Ez a házirend 2015 év szeptember hó 1 napján lép hatályba. 4. A házirendet a nevelőtestület fogadja el, az igazgató hagyja jóvá a diákönkormányzat és a szülői munkaközösség véleményezése után. 5. A házirend megsértése esetén számonkérésnek, fegyelmi eljárás lefolytatásának van helye, melynek részletes szabályait a jogszabályok tartalmazzák. 6. A gyermeket, a tanulót a tőle elvárhatónál jobb teljesítményéért az intézmény házirendjében foglaltak szerint jutalmazni kell. A házirend nyilvánossága 1. A házirend előírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (tanulónak, szülőnek, valamint az iskola alkalmazottainak) meg kell ismernie. 2. A házirend elolvasható az iskola honlapján. Az iskolai honlap internet címe: 3. A házirend egy- egy példánya megtekinthető: az iskola irattárában, az iskola nevelői szobáiban, az iskola igazgatójánál, 2
3 az osztályfőnököknél, a diákönkormányzatot segítő nevelőnél 5. Az újonnan elfogadott vagy módosított házirend előírásairól minden osztályfőnöknek tájékoztatni kell: a tanulókat osztályfőnöki órán, a szülőket szülői értekezleten. 6. A házirend rendelkezéseinek a tanulókra és a szülőkre vonatkozó szabályait minden tanév elején az osztályfőnököknek meg kell beszélniük: a tanulókat osztályfőnöki órán, a szülőket szülői értekezleten. 7. A házirendről minden érintett tájékoztatást kérhet az iskola igazgatójától, igazgatóhelyettesétől, valamint az osztályfőnököktől a nevelők fogadóóráján, vagy ettől eltérően, a pedagógussal előre egyeztetett időpontban. 3
4 HÁZIREND A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának joga és kötelessége. A Házirendet az iskola igazgatója készíti el. A nevelőtestület fogadja el. A Házirend elfogadtatásakor, illetve módosításakor a diákönkormányzat és a szülői szervezet egyetértési jogot gyakorol. Ezen házirend: - a nemzeti köznevelésről szóló évi CXC.. törvény, - a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló 20/2012. (VIII. 31) EMMI rendelet, - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény, - továbbá az iskola Szervezeti és Működési Szabályzatának rendelkezései alapján készült. Intézményi adatok: Az iskola neve: Kántor Mihály Általános Iskola Székhelye: 3973, Cigánd, Iskola út 8. cím: km-iskola@t-online.hu Honlap: Az intézmény vezetője: Némethné Szendrei Csilla Működési területe: Cigánd város közigazgatási területe Az intézmény típusa: általános iskola Fenntartó: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1055 Budapest, Szalay utca Alaptevékenység: iskoláskorúak általános iskolai oktatása 8 évfolyamon 1. JOGOK Az iskola minden tanulójának joga, hogy - képességeinek, adottságainak, érdeklődésének megfelelő oktatásban részesüljön, abban aktívan vegyen részt. - személyiségét, emberi méltóságát tiszteletben tartsák, és védelmet biztosítsanak számára. - rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön. - az iskola létesítményeit (könyvtár, tornaterem, számítástechnika terem, tanterem) nevelő felügyeletével használja. 4
5 - vallási meggyőződésének megfelelően hit- és vallásoktatásban (katolikus, református, evangélikus) részesüljön. - érdeklődésének megfelelő szakköri, sportköri, énekkari foglalkozáson részt vegyen. - iskolai tanulmányi versenyeken, sportversenyeken, rendezvényeken részt vegyen, a felkészüléséhez szaktanári segítséget kapjon. - iskolai szervezésű táborokban jelen lehessen. az osztálynaplóba bekerülő értékelésről, érdemjegyekről, bejegyzésekről (késés, mulasztás) folyamatosan értesüljön. - egy tanítási napon 2 témazárónál többet ne írjon előzetes egyeztetés alapján, melyet a tanár legalább egy héttel előre jelez. - a témazárók száma az alsó tagozaton még heti viszonylatban se legyen több háromnál. - kiértékelt írásbeli munkáját lehetőleg tíz tanítási napon belül kézhez kapja. A témazáró dolgozatok százalékos értékelése alsó és felső tagozat esetében % érdemjegy problémás ügyeiben a szaktanárát, az osztályfőnökét, az iskola vezetését felkeresse, illetve a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős segítségét kérje. - tanulmányi, közösségi munkájáért jutalmat és elismerést kaphasson. - véleményt mondjon, javaslatot tegyen és kezdeményezzen az iskola életével kapcsolatos nagyobb közösséget érintő kérdésekben, s ezekre érdemi válasz kapjon. - működtesse diákönkormányzatát, ehhez a tantestület, az iskolavezetés segítségét kérheti. - választó és választható legyen a diákközösség bármilyen szintjén. - a hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek helyzetéből adódóan kedvezményekben szociális támogatásban részesüljön. 5
6 Tanulói jogok megsértése: - Az iskolai konfliktusok kezelését első lépésben az érintettek között célszerű megoldani. A mennyiben ez nem vezet eredményre, az alábbi személyekhez kell fordulni: - tanuló tanuló konfliktus esetén az osztályfőnökhöz, - tanuló szaktanár konfliktus esetén az osztályfőnökhöz, - tanuló osztályfőnök konfliktus esetén az osztályfőnöki munkaközösség vezetőjéhez. - A tanulók konfliktusaikkal a gyermek és ifjúságvédelmi felelőst is megkereshetik a fogadóóráján - A vezetőknek minden megkeresésre, panaszra vagy probléma felvetésre érdemi választ kell adni szóban vagy írásban. Az írásbeli válasz határideje 22 munkanap. - Amennyiben az érintettek az írásban adott érdemi választ nem fogadják el, az iskola döntése ellen jogorvoslati lehetőséggel élhetnek, amit írásban törvényességi kérelem formájában kell benyújtaniuk a titkárságra. - Ez a jogorvoslati lehetőség nem terjed ki a tantestületi döntésen alapuló magatartás, szorgalom valamint a tanulmányok értékelésére és minősítésére. 2. KÖTELESSÉGEK Minden tanuló kötelessége, /hogy/ - tevékenyen részt vegyen a tanórákon. - életkorához igazodva, pedagógus felügyelete, szükség esetén irányítása mellett közreműködjön foglalkozások, rendezvények előkészítésében, lezárásában. - fegyelmezett magatartással, képességeinek megfelelően dolgozzon. - tartsa tiszteletben azt a tényt, hogy társainak joga van a tudás nyugodt körülmények között történő elsajátításához. - az iskola tanárai, alkalmazottai, tanulótársai emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa. - A tájékoztató füzetet minden nap az iskolába elhozni. A tanuló kötelessége a felszereléssel együtt kitenni a tájékoztató füzetét. - a kapott jegyet aláíratni a szaktanárral és még aznap, de legkésőbb az osztályfőnöki órára szüleivel is. - óvja saját és társai testi épségét, egészségét, elsajátítsa és alkalmazza az egészségét és biztonságát védő ismereteket. Haladéktalanul jelentse a felügyeletet ellátó pedagógusnak, vagy más alkalmazottnak, ha saját magát, társát, az iskola alkalmazottait, vagy másokat 6
7 veszélyeztető állapotot, tevékenységet, balesetet észlelt, illetve ha sérült - amennyiben állapota lehetővé teszi. - vigyázzon az iskola, a tantermek és berendezésük tisztaságára, állagára - óvja a falakat, a dekorációt, - ügyeljen padja tisztaságára, rendjére, - használja az udvart rendeltetésszerűen, ne rongálja a játékokat, - fokozottan figyeljen a mellékhelyiségek kulturált használatára. - az iskolában tiszta, ápolt külsővel a helyhez, alkalomhoz illő, időjárásnak megfelelő öltözékben jelenjen meg, ne keltsen megütközést. - iskolai ünnepélyen megfelelő öltözékben megjelenni (sötét nadrág - szoknya; fehér ing - blúz). - az okozott kárt jelenteni. - Szándékos károkozás esetén az iskola kártérítési igénnyel lép fel a szülő irányában. A fegyelmezetlenség miatti károkozás fegyelmi fokozatot von maga után. - Az iskolai házirend elvárásainak betartását a magatartás- és szorgalomjegy minősíti, melyet az osztályban tanító pedagógusok véleménye alapján az osztályfőnök ad havonta. A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK A tanuló osztályzatait évközi teljesítménye és érdemjegyei, vagy osztályozó vizsgán, különbözeti vizsgán valamint javító vizsgán nyújtott teljesítménye alapján kell megállapítani. - Osztályozó vizsgát kell tennie a tanulónak a félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához, ha felmentették a tanórai foglalkozásokon való részvétel alól. A nevelőtestület engedélyezheti az osztályozó vizsgát, ha a tanuló mulasztása egy adott tantárgyból a tanítási órák harminc százalékát, illetve egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztásai együttesen a kétszázötven órát meghaladja. - Javító vizsgát tehet a tanuló a tanév végén, ha legfeljebb három tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott -, az iskola igazgatója által meghatározott időpontban, az augusztus 15- től augusztus 31-ig terjedő időszakban. - Különbözeti vizsgát kell tennie a tanulónak tagozatváltáskor, illetve új tanuló esetében, ha előző iskolájában az adott tantárgyat nem tanulta, vagy a tananyag ismertében lemaradás tapasztalható. A tanulmányok alatti vizsgák követelményeit az iskola pedagógiai programja tartalmazza. 3. AZ ISKOLA MUNKARENDJE 7
8 Az iskola éves munkarendjét a tantestület határozza meg a tanév elején. A munkarendben az oktatási miniszter által kiadott, az adott tanévre vonatkozó előírásai alapján a diákönkormányzat javaslatát is figyelembe véve a tantestület dönt. Az éves munkatervben határozza meg a tantestület a hagyományos iskolai programok időbeni elosztását, a tanítás nélküli munkanapokat. Erről az osztályfőnök ad tájékoztatást a tanulóknak az osztályfőnöki órán, a szülőknek pedig az első szülői értekezleten. A tanulóközösség hagyományai: - tanévnyitó, tanévzáró ünnepélyek - iskolai ünnepélyek, megemlékezések - részvétel városi koszorúzáson - Mikulás, karácsony - farsang - Magyar Kultúra hete - Kántor Mihály hét - tanulmányi versenyek - papírgyűjtés - költészet napja - iskolagála - Kihívás napja - gyermeknap néphagyományok tükrében A napi munkarendet az órarend és a csengetési rend határozza meg. Óraközi szünetek- csengetési rend: 1. óra óra tízórai óra óra óra óra ebéd: óra uzsonna:
9 8.óra óra Tanítás alatt az iskolát csak engedéllyel és szükség esetén felügyelettel hagyhatják el a tanulók. 4. ÁLTALÁNOS MŰKÖDÉSI SZABÁLYOK A tanítás kezdete: A tanuló - legkésőbb ig érkezzen be az iskolába. - Sorakozó az iskola udvarán, a reggelt köszöntéssel kezdjük, ezután vonulunk a tantermekbe. - fél 8 előtt a kijelölt helyen (fszt. aula) várakozzon órára 7 00 órakor jöhet be az iskola épületébe. - becsöngetéskor a tanteremben vagy a szaktanterem előtt tartózkodjon. - későbbi órakezdéskor csak az óra előtti tízpercben érkezzen az iskolába, vagy az udvaron várakozzon. Elvárások a tanítási órákon: - A felsős tanuló csoportok tanári felügyelettel vonulhatnak egyik épületből a másikba. - Tornaterembe, sportpályára, ebédlőbe, informatika terembe csak pedagógus felügyeletével mehetnek. - Ha a tanórát más tanteremben kell tölteni, az ott maradt felszerelést, értékeket köteles tiszteletben tartani. - Az iskolába hozott értékekért, amelyek nem a tanuláshoz szükségesek a tanuló a felelős. - Az iskolaidőben a mobiltelefont a nevelő elveszi, és az igazgatói irodában adja le, ahol a tanuló az iskolaidő végén átveheti. a testnevelés órán: - A tornacsarnok területén csak a testnevelés órájuk idején tartózkodhatnak. - A tornaterem öltözőibe ételt és italt bevinni tilos. 9
10 - A tanulók az óra kezdete előtt 5 perccel érkezzenek az öltözőbe. A testnevelés órára várakozó tanulók átöltözés után a számukra kijelölt öltözőben várakoznak nyitott ajtók mellett. - Kötelező felszerelés: fehér póló, sötét színű sportnadrág (fekete vagy sötétkék), fehér zokni, tiszta torna- vagy edzőcipő. - A felszerelést a felső tagozatban minden testnevelés óra után, az alsó tagozatban hét végén haza kell vinni. - Balesetvédelmi szempontok miatt tilos az órán a nyaklánc, óra, gyűrű, karkötő, nagy lógó fülbevaló viselete valamint a rágógumizás. - A felmentett tanulók a felmentésük indoklása után a tornateremben csendben, az órát nem zavarva kötelesek tartózkodni. a számítástechnika terem rendje: - A számítógépteremben a jogosultakon kívül más nem tartózkodhat. Más személyek benn tartózkodását az iskola igazgatója engedélyezheti. - Oktatási időn kívül az ajtókat zárva kell tartani és a kulcsokat le kell adni. A terem kulcsát csak a külön listán szereplő személyek kaphatják meg. Idegen személy csak felügyelet mellett tartózkodhat a teremben. A helyiség áramtalanításáért a kijelölt személy a felelős. - A számítástechnikai teremben az esztétikus, higiénikus, folyamatos munkavégzés feltételeit kell megőrizni. A géptermi rend megtartásáért és a biztonságos műszaki üzemeltetésért a kijelölt személy a felelős.(rendszergazda) - A gépterembe ételt, italt bevinni és ott elfogyasztani szigorúan TILOS! - A gépteremben tüzet okozó tevékenységet folytatni szigorúan TILOS! - A gépterem takarítását csak az arra előzőleg kioktatott személyek végezhetik. - A berendezések belsejébe nyúlni TILOS! Bármilyen nem a gépkezeléssel összefüggő beavatkozást csak a gépterem kezelője (rendszergazda) és a szervizek szakemberei végezhetnek. - A számítógépeket csak rendeltetésszerűen lehet használni. - Az elektromos hálózatba más - nem a rendszerekhez, illetve azok kiszolgálásához tartozó - berendezéseket csatlakoztatni nem lehet. - A gépteremben elhelyezett berendezések műszaki állapotát folyamatosan figyelni kell az ott dolgozóknak és bármilyen rendellenességet azonnal jelenteni 10
11 kell a működésükért felelős megbízottnak, (rendszergazda) A számítógép javításoknak, illetve bármilyen beavatkozásoknak minden esetben ki kell elégíteni a szükséges műszaki feltételeken kívül a balesetmentes használat, a szakszerűség, a vonatkozó érintésvédelmi szabályok és az esztétikai követelményeket. Nem végezhető olyan javítás, szerelés, átalakítás vagy bármely beavatkozás, amely nem elégíti ki a balesetvédelmi előírásokat. Tilos: - a számítógépek hardver és szoftver beállításait módosítani, a telepített operációs rendszer és más alkalmazói program működési paramétereit, jellemzőit megváltoztatni, - mások adatait és munkáit elolvasni, letörölni, módosítani, és illetéktelenül adatokhoz hozzáférni, valamint bármilyen módon a jogosultságokat kijátszani, a védelmi rendszert feltörni. Bármilyen meghibásodás vagy rendellenes működés esetén azonnal értesíteni kell a rendszergazdát. - A fenti rendelkezések megsértése esetén az elkövetővel szemben felelősségre vonás kezdeményezhető. 11
12 az óraközi szünetekben: - Az óraközi szünetekben az udvaron kell tartózkodni, kivéve esős időben, akkor minden tanuló a termében marad. - Tízóraizni csak az osztályteremben lehet. a tanítás után: - A menzások csak az utolsó tanítási órájuk után ebédelhetnek. A diákok viselkedésére vonatkozó elvárások: - A közösségi életben meg kell tartani kulturált viselkedés szabályait. A véleményt megfelelő hangnemben kell elmondani. - Kötelesség a kulturált éttermi viselkedés. - A tanítási idő alatt tilos rágógumizni. - Az iskolán kívül is az iskolai magatartási normák szerinti viselkedést várjuk el. - Tilos a dohányzás, a szeszes ital, energiaital, és a kábító hatású szerek fogyasztása. - Tűz esetén riasztásra a folyosókon és a termekben kifüggesztett rend szerint kell elhagyni az épületet. A menekülési irányokat minden tanév elején az osztályfőnök ismerteti tanítványaival. - A tanuló tanítási idő alatt az iskola épületét csak a szülő személyes, vagy írásbeli kérésére az osztályfőnöke (távolléte esetén az igazgató vagy az igazgatóhelyettes) vagy a részére órát tartó szaktanár engedélyével hagyhatja el. Rendkívüli esetben - szülői kérés hiányában - az iskolából való távozásra az igazgató vagy az igazgatóhelyettes adhat engedélyt. - Tanítási napokon a hivatalos ügyek intézése az iskolatitkári irodában történik 8 óra és 16 óra között. (Pl. diákigazolvány, iskolalátogatási bizonyítvány) - Az iskola a tanítási szünetekben a hivatalos ügyek intézésére külön ügyeleti rend szerint tart nyitva. Az ügyeleti rendet az iskola igazgatója határozza meg, és azt a szünet megkezdése előtt a szülők, a tanulók és a nevelők tudomására hozza. - Az iskola épületében az iskolai dolgozókon és a tanulókon kívül csak a hivatalos ügyet intézők tartózkodhatnak, illetve azok, akik erre az iskola igazgatójától engedélyt kaptak. - Az iskola épületébe érkező szülők, illetve idegenek belépését az ügyeletes hivatalsegéd ellenőrzi. - A képességek fejlesztését szolgálják a szakkörök, sportköri foglalkozások. Az év elején jelentkezők számára a szakköri és sportköri foglalkozás látogatása kötelező. Év közben kimaradni csak szülő írásos kérésére és a foglalkozást vezető tanár döntése alapján lehet. A tanulószobai és napközis foglalkozásokon való részvételre is ezek a mérvadóak.
13 13 Hetesek teendői: - A tábla tisztán tartása, a kréta biztosítása, a tanulók számbavétele - jelentés. - Az első tanteremben tartott óra előtt bizonyosodjon meg a tájékoztató füzet, az üzenő füzet meglétéről. Esetleges hiányát jelentse. - A szünetben a termet kiszellőztetik. - Az óra kezdetén a nevelő megérkezéséig felügyelnek az osztály rendjére, a fegyelmezetlen tanulókat figyelmeztetik. - Ha becsengetés után 10 perccel nem jelenik meg a tanár az osztályban, jelezze az igazgatóhelyettesi irodában. - Az órát tartó nevelőnek az óra elején jelentik a hiányzó tanulókat. - Az óra végén a táblát letörlik, és ellenőrzik a tanterem rendjét tisztaságát. - Amennyiben nem látja el feladatát, a pedagógus bejegyzi a naplóba. A kötelesség szegés ötszöri jegyzett hiánya beszámít a magatartás-értékelésnél. 5. A TANULÓK TÁVOLMARADÁSÁNAK ÉS MULASZTÁSÁNAK IGAZOLÁSA - A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását az időtartamra vonatkozó szülői vagy orvosi igazolással igazolni. - A gyógytestnevelésről való hiányzás tanóráról való hiányzásnak minősül. - A szülő tanévenként 3 tanítási napról való távolmaradást igazolhat, azon túl orvosi igazolás szükséges. A tanuló betegsége esetén a szülő köteles a mulasztás 1. napján az iskolát értesíteni. - A tanuló számára az előzetes távolmaradási engedélyt a szülő írásban kérheti. Az engedély megadásáról az igazgató dönt. A döntés során figyelembe kell venni a tanuló tanulmányi előmenetelét, magatartását, addigi mulasztásainak mennyiségét és azok okait, valamint az osztályfőnök véleményét. - Ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és az igazolatlan mulasztása együttesen a 250 órát, ill. egy adott tantárgyból a tanítási órák 30%-át meghaladja, és emiatt a tanuló teljesítménye tanítási év közben nem volt érdemjeggyel értékelhető, a tanítási év végén nem osztályozható. Kérésre a nevelőtestület engedélyével a tanuló osztályozóvizsgát tehet. A nevelőtestület az osztályozóvizsga letételét megtagadhatja, ha a tanuló igazolatlan mulasztásainak száma meghaladja a húsz órát. - Amennyiben a tanuló sportrendezvényeken, tanulmányi versenyeken az iskolát képviseli, távolmaradása nem számít mulasztásnak. - A hiányzások igazolását a mulasztás megszűnte utáni első osztályfőnöki órán, vagy a hiányzást követő első tanítási napon be kell mutatni az osztályfőnöknek. A hiányzást a szülő vagy az orvos a tájékoztató füzetben igazolja. - Amennyiben a tanuló huzamosabb ideig hiányzik, két hét után a szülő kötelessége gondoskodni arról, hogy a két hetes időtartamokra szóló igazolást eljuttassa az iskolába. Amennyiben ez elmarad, a hiányzás igazolatlannak minősül. Ha a távolmaradást nem igazolják, akkor a mulasztás igazolatlan. 13
14 14 A tanuló első igazolatlan mulasztásakor az iskola értesíti a szülőt és a gyermekjóléti szolgálatot. A szülői értesítésbe felhívja a figyelmet az igazolatlan mulasztás következményeire. Ha a tanuló igazolatlan mulasztása egy tanítási évben eléri a tíz órát, az iskola értesíti a fentieken kívül a tanuló tényleges tartózkodási helye szerint illetékes gyámhatóságot is. Harminc illetve ötven óra igazolatlan mulasztás esetén az iskola tájékoztatja az általános szabálysértési hatóságként eljáró megyei kormányhivatal járási hivatalát is a szabálysértési eljárás megindítása céljából. - Ha a tanuló a tanórai foglalkozás kezdetére nem érkezik meg, késik, amit igazolnia kell. A késések idejét a naplóba be kell írni, és össze kell adni. Amennyibe ez az idő eléri a tanórai foglalkozás idejét, a késés egy igazolt vagy igazolatlan órának minősül. Az elkéső tanuló nem zárható ki a tanóráról. 14
15 15 6. FELVÉTEL A TANULÓSZOBÁRA NAPKÖZIS FOGLALKOZÁSRA - A tanulószobára vagy napközis foglalkozásra való felvétel szülői nyilatkozat alapján történik- beíratáskor nyomtatványon. A kérelmek elbírálásának elvei megegyeznek az első osztályba történő felvétel elbírálásának elveivel, melyet a SZMSZ tartalmaz. - Indokolt esetben a tanuló tanulószobai, napközibe való felvétele tanév közben is lehetséges. - A tanulószobai, napközis foglalkozások a délelőtti tanítási órák végeztével a tanulószobára járó tanulók órarendjéhez igazodva - kezdődnek és délután 16 óráig tartanak. - A tanulószobai, napközis foglalkozásról való hiányzást a szülőnek igazolnia kell. - A tanuló a tanulószobai, napközis foglalkozásról csak a szülő személyes vagy írásbeli kérelme alapján távozhat el. Rendkívüli esetben - szülői kérés hiányában - a tanuló eltávozására az igazgató vagy az igazgatóhelyettes engedélyt adhat. - A délutáni foglalkozásokon résztvevő tanulók csak a részükre kijelölt tanteremben, helyszíneken tanári felügyelet mellett tartózkodhat. Menzai étkezés - Az étkeztetés igénybevétele az ellátást igénylő kérelmére történik. A kérelmet írásban az intézmény vezetőjének kell benyújtani augusztus végén. A kérelem egy tanévre szól. - A menzai étkezés lemondása a szülő írásbeli kérelmére történik, melyet az iskola igazgatójának kell benyújtani. - A gyermekvédelmi támogatásra nem jogosult tanulók 50%-os térítési díj fizetésére kötelezettek, amelyet havonta előre kell megfizetni. 7. AZ ISKOLAI ÉLET TANÓRÁN KÍVÜLI FORMÁI - Az iskolai munkaterv szerint szervezett kirándulásokon, iskolai kulturális rendezvényeken, évnyitón és évzárón minden tanulónak részt kell vennie. Indokolt esetben az igazgató adhat felmentést egyeztet az osztályfőnökkel. - Az iskolai ünnepélyeken való részvétel minden tanuló számára kötelező. - Iskolai szakkörökbe, sportkörökbe szülői hozzájárulással a tanulók önként jelentkezhetnek. Arról kimaradni csak írásbeli kérelem benyújtását követően lehetséges. - Az emelt szintű testnevelés oktatásban résztvevőknek az első osztálytól az úszás kötelező. - A nevelő ajánlására a tanuló korrepetáláson vehet részt. - A foglalkozásokról való távolmaradást a szülő kérheti, ill. igazolja. 15
16 16 - A tanulók tagjai lehetnek iskolán kívüli egyesületeknek, szervezeteknek is szülői engedéllyel. Erről az osztályfőnököt is tájékoztatni kell. 8. A TANULÓK VÉLEMÉNYNYILVÁNÍTÁSÁNAK ÉS RENDSZERES TÁJÉKOZTATÁSÁNAK RENDJE, FORMÁJA - Iskolánk tanulóinak joga van az iskolát és a tanulóközösséget érintő ügyekben véleményt nyilvánítani az osztályfőnöki órákon, ill. a diákönkormányzat keretén belül. - Az osztályképviselők és a diákönkormányzat vezetősége tartják a kapcsolatot az iskolavezetéssel, valamint a diákönkormányzat munkáját segítő tanárral. - Évente egy diákparlament kerül megrendezésre, ahol bárki részt vehet, és kérdéseket tehet fel az iskola vezetőségének. - A kapcsolattartás módjai: - diáktanács - rendezvények - osztályfőnöki órák - diákönkormányzati gyűlés - faliújság - A diákönkormányzat szabályzata rögzíti a döntési, a véleményezési, az egyetértési jog gyakorlásának területeit. - A tanulók nagyobb közösségét közvetlenül érintő döntések meghozatala előtt az iskolavezetés kikéri a Diákönkormányzat véleményét, javaslatát. Az iskola nagyobb tanulóközösségének a tanulók vagy tanulóközösségek 25 %-a minősül. - A tanulók egyéni problémáikkal a szaktanárhoz, az osztályfőnökhöz és indokolt esetben az iskolavezetés tagjaihoz, ill. az ifjúságvédelmi feladatokkal megbízott igazgatóhelyetteshez fordulhatnak. 9. A TANULÓ JUTALMAZÁSOK ÉS FEGYELMI INTÉZKEDÉSEK ELVEI ÉS FORMÁJA A nevelőtestület pedagógusai a tanuló pozitív és negatív cselekedeteit értékelik a cselekedet nagyságának arányában. A jutalmazás célja az elismerés, az ösztönzés. A büntetés célja a cselekedet megismétlődésének megakadályozása. A tanulók jutalmazásának elvei és formái Azt a tanulót, aki a tanulmányi munkáját képességeihez mérten kiemelkedően végzi, aki kitartó szorgalmat vagy példamutató közösségi magatartást tanúsít, hozzájárul az iskola jó hírnevének megőrzéséhez és növeléséhez, az iskola dicséretben részesíti, ill. jutalmazza. 16
17 17 Az intézmény jutalmazza a megyei, a területi és az országos szintű versenyek I-X. helyezettjeit. A kiemelkedő eredménnyel végzett együttes munkát, a példamutatóan egységes helytállást tanúsító tanulói közösséget csoportos jutalomban lehet részesíteni. A jutalmazás formái Egyéni jutalmazási formák Iskolánkban elismerésként a következő írásos dicséretek adhatók: - szaktanári - napközis nevelői - osztályfőnöki - igazgatói - nevelőtestületi Az egész évben kiemelkedő munkát végző tanuló tantárgyi, szorgalmi és magatartási dicséretét a bizonyítványba be kell vezetni. Ezek a tanulók a tanév végén könyvvel, könyvutalvánnyal és oklevéllel jutalmazhatók (nevelőtestületi dicséret). A jutalmak odaítéléséről a pedagógusok és az osztályközösség véleményének meghallgatása után az osztályfőnök dönt. Az a tanuló, akinek intézményi szinten is kiemelkedő a teljesítménye (tanulmányi versenyek győztese, kulturális tevékenységben eredményes, az év tanulója, az év sportolója, az iskoláért kiemelkedő társadalmi munkát végzett stb.), jutalmát a tanévzáró ünnepélyen az iskola közössége előtt nyilvánosan veszi át. Az iskola nyilvánossága előtti jutalmazásra az osztályfőnök írásban terjeszti elő a tanulót az igazgatóhelyettesnél (a tanulóközösség, a szaktanárok, a napközis nevelői javaslata alapján). A jutalmazást a nevelőtestület dönti el az osztályozó értekezleten. Csoportos jutalmazási formák Jutalomkirándulás, színház vagy kiállítás látogatása stb. A szaktárgyi versenyek iskolai jutalmazása Levelezős versenyek A benevezett tanulók munkájának irányítása a szaktanár feladata (határidő, esztétikum). Feladatsoronként a teljesítmény értékelhető szóbeli dicsérettel vagy érdemjeggyel. Ha a tanuló minden feladatsort beküldött, részesüljön szaktanári dicséretben. Amennyiben a tanuló teljesítménye alapján megyei vagy országos döntőbe továbbjut, osztályfőnöki, illetve igazgatói dicséretben részesülhet. Országos I., II., III. helyezés esetén nevelőtestületi dicséret adható. 17
18 18 Oktatási Közlönyben megjelent, illetve más városi, területi és megyei szinten meghirdetett versenyek A jutalmazás legyen összhangban az előbb felsoroltakkal. Ha a versenyző tanulót iskolai, megyei forduló után országos versenyre hívják és ott eredményesen teljesített, nevelőtestületi dicséretet kap. A nevelőtestületi dicséretet az igazgató és az osztályfőnöki munkaközösség vezetője írja alá a tájékoztató füzetben. Általános jutalmazások - Az egész évben példamutató magatartást tanúsító és kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkát végzett tanulók a tanév végén: - szaktárgyi teljesítményért, - példamutató magatartásért, - kiemelkedő szorgalomért, - példamutató magatartásért és kiemelkedő szorgalomért dicséretben részesíthetők. A dicséretet a tanuló bizonyítványába be kell jegyezni. - Az a nyolcadik osztályos tanuló, aki nyolc éven át kitűnő tanulmányi eredményt ért el oklevelet és könyvjutalmat kap, melyet a tanévzáró ünnepélyen az iskola közössége előtt vehet át. (ballagási ünnepség) - Az iskolai szintű versenyek első három helyezettje oklevelet és könyvjutalmat kap, melyet az iskola közössége előtt vehet át. - Az iskolán kívüli versenyeken, vetélkedőkön, illetve előadásokon, bemutatókon eredményesen szereplő tanulók igazgatói dicséretben részesülnek. -A kiemelkedő eredménnyel végzett együttes munkát, az egységes helytállást tanúsító tanulói közösséget csoportos dicséretben és jutalomban lehet részesíteni. Fegyelmi intézkedések A házirendbe foglaltak megsértése fegyelmező ill. fegyelmi intézkedést von maga után. A fegyelemsértés mértékétől függő intézkedések a következők: Fegyelmi fokozatok: osztályfőnöki figyelmeztetés (szóbeli, írásbeli) osztályfőnöki intő, osztályfőnöki megrovás igazgatói figyelmeztetés (szóbeli, írásbeli) igazgatói intő, igazgatói megrovás nevelőtestületi megrovás Annak a tanulónak az esetében, akinek osztályfőnöki megrovása van, az osztályfőnök mérlegelheti annak lehetőségét, hogy nem vehet részt az osztályközösséget megmozgató rendezvényeken, iskolai szervezésű táborokban. 18
19 19 A tanulók a tanév folyamán bármikor kaphatnak dicséretet vagy elmarasztalást (a jutalmazás elvei, ill. a fegyelmi intézkedése alapján). Mindezeket a tájékoztató füzetbe és a napló megjegyzési, ill. feljegyzési rovatába is bejegyzi az osztályfőnök. A nevelőtestületi megrovást az igazgató és az osztályfőnöki munkaközösség vezetője írja alá a tájékoztató füzetben. A fegyelmi és az egyeztető eljárás Ha a tanuló a kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegi, fegyelmi eljárás alapján, írásbeli határozattal fegyelmi büntetésben részesíthető. Fegyelmi vétség elkövetése esetén a Szülői Szervezet és a Diákönkormányzat közösen működteti a fegyelmi eljárás lefolytatását megelőző egyeztető eljárást. Az egyeztető eljárás célja: A kötelességszegéshez vezető események feldolgozása, értékelése, ennek alapján a kötelességszegő és a sértett közötti megállapodás létrehozása a sérelem orvoslása érdekében. Az egyeztető eljárás rendje: - Egyeztető eljárás lefolytatására akkor van lehetőség, ha azzal a sértett (kiskorú esetén a szülő), valamint a kötelességszegő (kiskorú kötelességszegő esetén a szülő) egyetért. - A fegyelmi eljárás megindításáról szóló értesítésben a fegyelmi bizottság elnöke felhívja a kötelességszegő kiskorú szülőjének a figyelmét az egyeztető eljárás igénybevételének lehetőségére, feltéve, hogy ehhez a kiskorú sértett szülője írásban a hozzájárulását adta. - A kötelességszegő kiskorú szülője az értesítés kézhezvételétől számított 5 tanítási napon belül írásban bejelentheti a fegyelmi bizottság elnökénél, ha kéri az egyeztető eljárás lefolytatását. - A fegyelmi eljárás folytatódik, ha az egyeztető eljárás lefolytatását nem kérik, továbbá ha a bejelentés iskolába történő megérkezésétől számított 15 napon belül az egyeztető eljárás nem vezetett eredményre. - Ha a kötelességszegő és a sértett szülei az egyeztetési eljárásban írásban megállapodtak a sérelem orvoslásában, közös kezdeményezésükre a fegyelmi eljárást a sérelem orvoslásához szükséges időre, de legfeljebb 3 hónapra a fegyelmi bizottság felfüggeszti. - Ha a felfüggesztés ideje alatt a kiskorú sértett szülője írásban nem kérte a fegyelmi eljárás lefolytatását, a fegyelmi eljárást a fegyelmi bizottság megszünteti. - Ha a sérelem orvoslására kötött írásbeli megállapodásban a felek kikötik az egyeztető eljárás megállapításait, a megállapodásban foglaltakat az iskolai diáktanács gyűlésén a DÖK segítő tanár nyilvánosságra hozza. 19
20
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE
A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának
Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND
Platthy József ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KARANCSKESZI HÁZIREND 2009 ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI MÖZPONT HÁZIRENDJE 1. A tanítás és az iskola rendje 1.1 A tanulók iskolába érkezésének időpontja legkésőbb tíz
Az iskola fegyelmi szabályzata
1. A tanulói hiányzások igazolása Az iskola fegyelmi szabályzata a/ A tanuló köteles a tanítási órákról és az iskola által szervezett rendezvényekről való távolmaradását az időtartamra vonatkozó szülő
VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND
1 VIOLIN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2 Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy lehetőséget nyújtsunk az esztétikai érzékenység, a szépre való hajlam, a harmonikus
Soproni Gárdonyi Géza Általános Iskola HÁZIRENDJE
A Soproni Gárdonyi Géza Általános Iskola HÁZIRENDJE A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának
A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE
A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Házirend A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelezettségeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának
Szenczi Molnár Albert Alapiskola Szenc. Iskolai rendtartás
Szenczi Molnár Albert Alapiskola Szenc Iskolai rendtartás Az iskolai rendtartás rögzíti a tanulók jogait és kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának
LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA. H á z i r e n d 2013/2014.
LUCFALVI ÁLTALÁNOS ISKOLA H á z i r e n d 2013/2014. A házirend célja A nevelőtestület és a tanulókat képviselő diákönkormányzat által meghatározott házirend biztosítja az intézmény közösségi életének
MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND
MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND A házirend az intézmény tanulóinak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az intézmény munkarendjét. Betartása és betartatása minden tanulónak és
HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza
HÁZIREND mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a jogszabályok előírásai alapján A házirend célja és feladata
A Csornai Általános és Művészeti Iskola
A Csornai Általános és Művészeti Iskola H Á Z I R E N D J E Tartalomjegyzék Bevezető... 3 A házirend... 3 A házirend hatálya... 3 A házirend elfogadásának szabályai... 4 A házirend nyilvánosságra hozatala...
Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend
Tehetség Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 1 1. Általános alapelvek Az iskola tanulói közösségének életét a házirend szabályozza, amelyben érvényesül a jogok és kötelességek összhangja. A házirend feladata
Iktsz: /2013. Zenei Alapfokú Művészeti Iskola Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: Házirend. Vácszentlászló, szeptember 2.
Iktsz: /2013. Mikrofon Zenei Alapfokú Művészeti Iskola 2115 Vácszentlászló, Zsámboki u. 7. OM: 102603 Vácszentlászló, 2013. szeptember 2. 1 1. Általános alapelvek Iskolánkban az alapfokú művészetoktatás
ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE
1 ZALAKOMÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Hatos Tiborné intézményvezető helyettes Hatályba lépés időpontja: 2014. január 1. 1 2 Tartalom I. Bevezető rendelkezések... 4 1. A házirend célja...
MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HAJDÚDOROG OM azonosító: 031047 HÁZIREND
MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HAJDÚDOROG OM azonosító: 031047 HÁZIREND 2010 2 Tartalomjegyzék A házirend nyilvánossága... 5 Az intézmény adatai... 5 Az iskola nagyobb
A KTKT Általános Iskola és Középiskola HÁZIRENDJE
A KTKT Általános Iskola és Középiskola BORÓKA ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK HÁZIRENDJE 2010. Bevezető rendelkezések A házirend az iskola diákjainak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az
ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola HÁZIRENDJE
ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola HÁZIRENDJE I. Általános rész 1. Az ABAKUSZ Közgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola házirendje a 2011. évi CXC. számú,
Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig.
2012. A tanulószoba időbeosztása: Hétfőtől csütörtökig A és B héten 12.35 órától - 15.35-óráig. Pénteken A és B héten 11.45 órától - 15.35-óráig. A tanulószoba helyszíne: 6. osztály tanterme A tanulószoba
SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY
SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIREND Készítette: Stolár Mihály igazgató Hatályba lépés időpontja: 2013. szeptember
Házirend. Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14.
Házirend Dorozsmai Felnőttoktatási Gimnázium 2013/14. Általános szabályok A házirend célja és feladata A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola munkarendjével
Tagintézmény vezető tel/fax: (42) 595 677. E mail: suli@herman oros.sulinet.hu. Bem József Általános Iskola Herman Ottó Tagiskola HÁZIRENDJE
B E M J Ó Z S E F Á L T A L Á N O S I S K O L A H E R M A N O T T Ó T A G I S K O L Á J A 4551 Nyíregyháza Oros, F ő u. 60. Tagintézmény vezető tel/fax: (42) 595 677 E mail: suli@herman oros.sulinet.hu
Közgazdasági Szakgimnáziuma
Az iskola munkarendje Az iskola éves munkatervét a nevelőtestület határozza meg a Szülői Szervezet és a Diákönkormányzat véleménye alapján. A tanítás nélküli munkanapok időpontjait az éves munkaterv tartalmazza.
A TANULÓK TANULMÁNYI MUNKÁJÁNAK, MAGATARTÁSÁNAK ÉS SZORGALMÁNAK ELLENŐRZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE
A TANULÓK TANULMÁNYI MUNKÁJÁNAK, MAGATARTÁSÁNAK ÉS SZORGALMÁNAK ELLENŐRZÉSE ÉS ÉRTÉKELÉSE 1. Az iskola a nevelő és oktató munka egyik fontos feladatának tekinti a tanulók tanulmányi munkájának folyamatos
KVGY Kft tanműhelyének házirendje
KVGY Kft tanműhelyének házirendje Készítette: dr. Sebestyén Mónika HR vezető 2017. május 2 KVGY Kft. tanműhelyének házirendje A házirend célja: Biztosítani a tanműhely működésének kereteit az oktató nevelő
HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola
HÁZIREND mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján
Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND
Eck Imre Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND Bevezető rendelkezések A házirend valamennyi iskolapolgár (pedagógus, tanuló) számára szabályozza az együttműködés formáit. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket,
A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi. Általános Iskola HÁZIRENDJE
A Vértesboglári Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola HÁZIRENDJE 2013 Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 3 2. Általános rendelkezések... 3 3. A tanuló jogai... 3 4. A tanuló kötelességei... 5 5. Általános
A tanuló jogviszonya. A tanuló kötelességei. A tanuló jogai
A tanuló jogviszonya A tanulói jogviszony kezdete a beiratkozás napja. Az osztályba sorolás rendjét az igazgatóhelyettes terjeszti elő, az intézmény vezetője hagyja jóvá. A tanuló felvételéről az igazgató
I.TANULÓI MUNKAREND 1, A HÁZIREND CÉLJA ÉS TARTALMA
I.TANULÓI MUNKAREND 1, A HÁZIREND CÉLJA ÉS TARTALMA 1/1. A házirend célja A házirend biztosítja a működés kereteit: az oktató és nevelő feladatok ellátásához, a közösségi élet szervezéséhez és lebonyolításához,
Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3.
1 Tartalom Nincsenek tartalomjegyzék-bejegyzések. 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A Házirend készítésének elvei 1.2. A tájékoztatás rendje 1.3. Az intézmény adatai 1.4. Az iskola nagyobb tanulóközösségei
József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013.
HÁZIREND 2013 József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 1 1. Bevezető... 1 2. A házirend
Janikovszky Éva. Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012.
Janikovszky Éva / Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 4 1.1 A házirend célja és feladata 4 1.2 A házirend elfogadásának és módosításának szabályai 4 1.3 A házirend
INKEI BETHLEN ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2014.
INKEI BETHLEN ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2014. AZ INKEI BETHLEN ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A házirend rögzíti az intézménybe járó gyermekek jogait és kötelességeit, valamint az iskola munkarendjét.
Soproni Gárdonyi Géza Általános Iskola HÁZIRENDJE
A Soproni Gárdonyi Géza Általános Iskola HÁZIRENDJE A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának
Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015.
Házirend 2015. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 3 1.1 A Házirend célja 3 1.2 A Házirend hatálya 3 2. A tanulói kötelességek teljesítése 3 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 3 2.2 A tanulók távolmaradása
GORSIUM Alapfokú Művészeti Iskola Házirend OM: Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 51.
GORSIUM Alapfokú Művészeti Iskola Házirend OM: 040 235 Székhelye: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 51. 1. Általános alapelvek Intézményünkben az alapfokú művészetoktatás azzal a szándékkal jött létre, hogy
Dusnok Fajsz Általános Iskola. Házirend. Gorbay-Nagy Tihamér Intézményvezető. Dusnok, szeptember
Dusnok Fajsz Általános Iskola Házirend GorbayNagy Tihamér Intézményvezető Dusnok, 2018. szeptember 01. 1 HÁZIREND I. A házirend hatálya: Ez a házirend a dusnoki általános iskolába járó tanulókra vonatkozik.
Tamási Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium. Szakályi Tagiskolája HÁZIRENDJE 2013.
Tamási Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium 2013. Szakályi Tagiskolája HÁZIRENDJE Általános rendelkezések: A házirend hatálya A házirend érvényes az intézmény teljes területén,
HÁZIREND Gábor Áron Általános Iskola ZALAAPÁTI 2013.
HÁZIREND Gábor Áron Általános Iskola ZALAAPÁTI 2013. Iskola neve: Zalaapáti Gábor Áron Általános Iskola Iskola címe: 8741 ZALAAPÁTI, Deák Ferenc u. 2. OM azonosító: 037541 Hatálybalépés dátuma: 2013. szeptember
Suli Harmónia Általános Iskola és Óvoda ISKOLAI HÁZIRENDJE
Suli Harmónia Általános Iskola és Óvoda ISKOLAI HÁZIRENDJE Hatályos: 2013.09.03. Faggyas Ferencné Intézményvezető Igazgató 1 A házirend A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény A tankönyvpiac
HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya
HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az
FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND
FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2014 Tartalom 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Az Intézmény adatai... 3 3.Az iskola diákjainak jogai és kötelességei, tankötelezettség...
Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND
Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND HÁZIREND Az Iskola házirendje a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a nevelésioktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról
5. A nyitva tartás rendje, tanévben tervezett jelentősebb események, rendezvények időpontjai
5. A nyitva tartás rendje, tanévben tervezett jelentősebb események, rendezvények időpontjai A) A nyitva tartás rendje Az intézmény épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig reggel 7 órától délután 17
Az I. István Általános Iskola házirendje
Az I. István Általános Iskola házirendje A HÁZIREND ÁLTALÁNOS ALAPELVEI Az I. István Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda iskolára vonatkozó házirendje állapítja meg az intézményben a tanulói jogok
Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017.
Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. 1 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK 2 2. A HÁZIREND CÉLJA, HATÁLYA 3 2.1. TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 3 2.2. A HÁZIREND CÉLJA 4 3. A HÁZIREND TARTALMI ELEMEI
H Á Z I R E N D. Az épületek használatára vonatkozó általános követelmények az intézmények tanulóira és dolgozóira egyaránt érvényesek.
H Á Z I R E N D A házirend célja a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium és a 3530 Miskolc, Bartók Béla tér 1. sz. alatt, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete és a Miskolc,
VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD
OM AZONOSÍTÓ: 032551 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az emberi erőforrások miniszterének 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési
Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái
Az iskolai beszámoltatás, az ismeretek számonkérésének követelményei és formái Tanórai számonkérés formái: - szóbeli felelet - írásbeli számonkérés - gyakorlati számonkérés Az írásbeli beszámoltatás formái,
Általános Iskola, Torony HÁZIREND
Általános Iskola, Torony HÁZIREND I. Általános alapelvek 1. Bevezető Az Általános Iskola egységes házirendje állapítja meg az intézményben a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, az iskola munkarendjével
HÁZIREND. Orosháza 2015.
HÁZIREND Orosháza 2015. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések... 3 1. A házirend célja és feladata... 3 2. A házirend hatálya... 3 3. A házirend nyilvánossága... 3 4. A házirend felülvizsgálata...
AZ ÉRDI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 2030 Érd, Gárdonyi u. 1/b HÁZIRENDJE
AZ ÉRDI GÁRDONYI GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 2030 Érd, Gárdonyi u. 1/b HÁZIRENDJE A házirend célja, hogy a szabályok betartásával biztosítsuk az iskola törvényes működését, az iskolai nevelés-oktatás
PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE. Készítette: Rudas Péter. Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18.
PILISSZÁNTÓI SZLOVÁK NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: Rudas Péter Hatályba lépés időpontja: 2013. november 18. 1 Házirend Bevezető rendelkezések... 3 Az intézmény adatai... 4 Az iskola
NAPKORI JÓSIKA MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA NAPKORER JÓSIKA MIKLÓS GRUNDSCHULE. OM azonosító: 033579 HÁZIRENDJE. Napkor, 2015. augusztus 31.
NAPKORI JÓSIKA MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA NAPKORER JÓSIKA MIKLÓS GRUNDSCHULE OM azonosító: 033579 HÁZIRENDJE Napkor, 2015. augusztus 31. Készítette: Tudlik Ferenc igazgató Házirend mely a Napkori Jósika Miklós
A ZUGLIGETI ÁLTALÁNOS ISKOLA H Á Z I R E N D JE 2015.
A ZUGLIGETI ÁLTALÁNOS ISKOLA H Á Z I R E N D JE 2015. készítette: Dr. Bernyák Adrienn igazgató - 2 - Bevezetés Budapest XII. ker. Zugligeti Általános Iskola (1121 Budapest., Zugligeti út 113.) házirendje
A Hunyadi János Általános Iskola HÁZI R E N D JE
1 A Hunyadi János Általános Iskola HÁZI R E N D JE A tanuló jogai 1. A tanulónak jogában áll: - részt venni az osztály és az iskola életének alakításában - részt venni az iskolagyűlésen, a diáktanács ülésén.
Farkas Edit Római Katolikus Szakképző Iskola és Kollégium házirendje. Iskolai házirend
Farkas Edit Római Katolikus Szakképző Iskola és Kollégium házirendje Iskolai házirend Elfogadta: az intézmény nevelőtestülete: A házirend készítésekor véleményezési jogát gyakorolta a szülői munkaközösség
HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 032377. Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete
BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE OM 032377 Készítette: a Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete Felülvizsgálva: 2013. március 18. Tóthné Seres Katalin intézményvezető 1 Tartalom 1.
H Á Z I R E N D nappali tagozat
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 031229 4027 Debrecen, Vénkert u.2. (52) 413-113, 413-255, fax: (52) 413-113 E-mail: keri@iskola.debrecen.huhonlap:www.keri-debr.sulinet.hu
HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA
HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén,
AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE
Miskolci Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 3528 Miskolc, Csele u. 14. AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE 2013. Tartalomjegyzék Házirend
V. Az értékelés, jutalmazás elvei, formái
V. Az értékelés, jutalmazás elvei, formái V. 1. A tanulók értékelése A tanuló magatartásának, szorgalmának értékelését, a magasabb évfolyamra lépés feltételeit és tanulmányi eredményének értékelési elveit,
Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok
Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D A Révfülöpi Általános Iskola házirendje - a hatályos jogszabályok alapján - megállapítja a tanulói jogok és kötelességek
Házirend. Dr. Mester György Általános Iskola. Elek
Házirend Dr. Mester György Általános Iskola Elek 2013 2 Tartalomjegyzék I. Bevezető rendelkezések, jogforrások...3 Az intézmény adatai...3 II. Jogok...3 III. Kötelességek...4 IV. Az iskola munkarendje...5
Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND
Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND Hatályba lép: 2013. szeptember 2. Horváth Zoltán igazgató 1 A HÁZIREND CÉLJA... 5 2 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 3 A TANULÓK KÖTELESSÉGEI... 6 4 A
Kincskereső Általános Iskola Tófej. Házirendje
Kincskereső Általános Iskola Tófej Házirendje 2014 Az általános iskola házirendje 1. Bevezető A házirendje a hatályos jogszabályok alapján megállapítja a tanulói jogok és kötelességek gyakorlására, az
A Budatétényi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Házirendje
A Budatétényi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Házirendje 2014 Az intézmény nevelőtestülete elfogadta: 2014. december 10-én Ikt: Budapest,
BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
P E T Ő F I S Á N D O R G I M N Á Z I U M HÁZIREND KÉSZÍTETTE: ENDRŐDI GÁBOR IGAZGATÓ, 2010. 02. 26. JÓVÁHAGYVA: A 29. OLDALON TARTALOM AZ INTÉZMÉNY ADATAI 3 BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK 4 A HÁZIREND HATÁLYA
HÁZIRENDJE BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA. Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete.
BLASKOVITS OSZKÁR ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Készítette: A Blaskovits Oszkár Általános Iskola tantestülete. Hatályba lépés időpontja: 2009. szeptember Felülvizsgálva: 2011. szeptember Hatálybalépés időpontja:
1135 Csata u. 20. Házirend. Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10.
1135 Csata u. 20. Házirend Budapest XIII. Kerületi Csata Utcai Általános Iskola 2013.10. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA... 4 II. A HÁZIREND NYILVÁNOSSÁGA... 4 A TANULÓK ÉS A SZÜLŐK TÁJÉKOZTATÁSA...
Házirend Bethlen Gábor Szakközépiskola
Házirend Bethlen Gábor Szakközépiskola 1157 Budapest Árendás köz 8. Telefonszám: 06 1 418 2040, 06 1 418 2829 Fax szám: 06 1 415 0789 Nevelési alapelveink Az iskola tanulóitól elvárjuk, hogy a pedagógiai
BÁCSKAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013.
BÁCSKAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013. 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK 1.1. A házirend célja 1.2. A házirend feladata 1.3. A házirend jogi és egyéb forrásai 1.4. A házirend
5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu. OM azonosító: 035878
5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu OM azonosító: 035878 a Szegő Gábor Általános Iskola HÁZIRENDJE Módosításokkal együtt hatályba lép: 2015.
UJHELYI IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE. Mosonmagyaróvár 2013
AZ UJHELYI IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Mosonmagyaróvár 2013 Tartalom 1. Bevezetés... 3 2. Általános rendelkezése... 3 3. A tanulói jogviszony keletkezésének, megszűnésének szabályai, eljárási rendje...
SPECIÁLIS SZAKISKOLA GYŐR HÁZIRENDJE
SPECIÁLIS SZAKISKOLA GYŐR HÁZIRENDJE 2013 TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIREND HATÁLYA... 4 II. JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK... 5 III. AZ ISKOLA NAGYOBB KÖZÖSSÉGEI... 9 IV. A TANULÓK, SZÜLŐK TÁJÉKOZTATÁSA... 9 V. AZ
Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény
DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény 1. A tanulók jogai 1.1. Az intézmény szabadtéri sportlétesítményeit, játszóterét szorgalmi időben szabadon
DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM
HÁZIREND DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM 4032 Debrecen, Békessy Béla u. 12. OM azonosító: 031197 Hatályos: 2015. szeptember 7-től I. Az intézmény adatai; a házirend hatálya, elfogadásának menete
A MOLNÁR FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE
A MOLNÁR FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2013 2 Tartalomjegyzék Jogok... 4 Kötelességek... 5 Az iskola munkarendje... 6 Általános működési szabályok... 7 A tanulók távolmaradásának és mulasztásának
Házirend. A Házirend jogszabályi alapja
TARTALOM Házirend... 3 Házirend... 3 A Házirend jogszabályi alapja... 3 A Házirend célja és feladata... 3 A Házirend hatálya... 3 A Házirend nyilvánossága... 3 A tanulók által az iskolában való tartózkodásuk
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. Az intézményi házirend célja, hogy a korai fejlesztésben és fejlesztő nevelésben résztvevő gyermekek, továbbá az itt dolgozó pedagógus és nem pedagógus kollégák belső intézményi
DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Kaposszekcsői Általános Iskolája
DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Cím: 7361 Kaposszekcső, Táncsics Mihály u. 22. Telefon: +36-74-565-653 Fax: +36-74-466-537 E-mail: kaposkola@freemail.hu OM-azonosító: 036393
2013 HÁZIREND KTKIKI
2013 HÁZIREND KTKIKI TARTALOMJEGYZÉK 1. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK 1.1. A házirend célja 1.2. A házirend feladata 1.3. A házirend jogi és egyéb forrásai 1.4. A házirend hatálya 1.5.
DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Hajdúsámson, 2012. szeptember. Készítette: Módis Tamás
II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4251 Hajdúsámson, Kossuth u. 2-8. 52/590-400 Fax: 52/590-407 hsamsonisk@t-online.hu DIÁKÖNKORMÁNYZAT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01.
Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE Készítette: Kővári Zoltánné igazgató 2011. szeptember 01. 1 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS HÁZIREND...3 1.1. A házirend célja
Zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Házirend 2013.
Zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 2013. 1 Bevezető A Zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola házirendjének jogszabályi háttere:
Petőfi Sándor Római Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium. Fabriczius József Esti Gimnáziuma H Á Z I R E N D
Petőfi Sándor Római Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Gimnázium Fabriczius József Esti Gimnáziuma H Á Z I R E N D 1 Tartalomjegyzék A Házirend célja és feladata:... 3 A Házirend hatálya...
A JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA RÖVIDÍTETT HÁZIRENDJE. Székhelye: 4030 Debrecen, Monostorpályi út 63.
A JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA RÖVIDÍTETT HÁZIRENDJE Intézmény neve: József Attila Általános Iskola Székhelye: 4030 Debrecen, Monostorpályi út 63. Az aláírásokkal hitelesített házirend szabályainak megtartása
VALKÓI MÓIRA FERENC AILTALAINÓS ISKÓLA ÓM: Valkói Móra Ferenc Általános Iskola. Házirendje HAIZIREND 1
Valkói Móra Ferenc Általános Iskola Házirendje 2015 HAIZIREND 1 I. Bevezető A Valkói Móra Ferenc Általános Iskola házirendje a hatályos jogszabályok alapján megállapítja a tanulói jogok és kötelességek
Szabóné Tóth Erika. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1
Szabóné Tóth Erika Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálat 1 Mi is az a Házirend? Jogi forrás Intézményi belső normatív szabály. Jogi szabály, amelynek szükségszerű és nélkülözhetetlen tartalmi és eljárásbeli
A ZUGLIGETI ÁLTALÁNOS ISKOLA H Á Z I R E N D JE 2015.
A ZUGLIGETI ÁLTALÁNOS ISKOLA H Á Z I R E N D JE 2015. készítette: Dr. Bernyák Adrienn igazgató - 2 - Bevezetés Budapest XII. ker. Zugligeti Általános Iskola (1121 Budapest., Zugligeti út 113.) házirendje
Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola. Házirend
Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola Házirend TARTALOMJEGYZÉK Intézmény adatai... 3 Bevezető rendelkezések... 3 Alkalmazási kör:... 3 A jogi szabályozás alapjai... 3 A nyilvánosságra hozatal
HÁZIREND. 1. A házirend célja és feladata
1 amely a Kossuth Lajos Általános Iskola ( OM azonosító: 35104 ) tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1. A házirend célja és feladata 1.1.
Farkas Edit Római Katolikus Szakközépiskola és Kollégium házirendje
Farkas Edit Római Katolikus Szakközépiskola és Kollégium házirendje Iskolai házirend Elfogadta: az intézmény nevelőtestülete: A házirend készítésekor véleményezési jogát gyakorolta a szülői munkaközösség
Tótkomlós, 2013. augusztus 30.
JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM HÁZIREND 2013-2014 TANÉV Tótkomlós, 2013. augusztus 30. 1 Tartalomjegyzék 1. A házirend fogalma, célja... 3. 2. Felülvizsgálatának, módosításának feltételei, módjai...
HÁZIREND. Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013.
HÁZIREND Esterházy Miklós Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium 2013. 1 Tartalom: A.) ISKOLA I. Bevezető 1. Cél, feladat 2. Házirend hatálya 3. Közösségek meghatározása II. Jogok 1. A tanulók
Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND
Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND 1. Bevezető rendelkezések: A házirend szabályai-mint a törvény felhatalmazásán alapuló intézményi belső jogi normák-kötelezőek az intézménnyel jogviszonyban
Könyves Kálmán Általános Iskola Házirend 2013 Könyves Kálmán Általános Iskola Versegi Tagiskola. Tartalomjegyzék
HÁZIREND 2013 mely a Könyves Kálmán Általános tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. Házirend 2013 Tartalomjegyzék 1. A házirend célja és feladata...
Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona
Arany János Gimnázium és Általános Iskola, Diákotthon és Gyermekek Átmeneti Otthona HÁZIREND 2011. 2 Tartalomjegyzék: 1. A Házirend jelentősége 1.1. Mi a Házirend? 1.2. A Házirend célja 2. A Házirend hatálya
Czimra Gyula Általános Iskola 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND
1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND TARTALOM I. BEVEZETŐ... 3 II. A HÁZIREND CÉLJA, FELADATA, HATÁLYA... 3 1. A HÁZIREND CÉLJA, FELADATA... 3 2. A HÁZIREND HATÁLYA... 3 3. A HÁZIREND ÉRVÉNYESSÉGE, NYILVÁNOSSÁGA...
Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium
Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium HÁZIREND 2014. 2 Tartalomjegyzék: 1. A Házirend jelentősége 4.o. 1.1. Mi a Házirend? 4.o. 1.2. A Házirend célja 4.o. 2. A Házirend hatálya