Nem úri huncutság a slow feeding: új trend a lovak etetésében
|
|
- Zsófia Tamásné
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Alapvetően a szabadon élő vagy legelőn tartott lovak étkezési szokásainak megfigyelése vezethetett a slow feeding mozgalom elindulásához. Enniük kellene a nap nagy részében A szabadon élő lovak napi órát képesek legeléssel tölteni. Ajkukkal kitapogatják a táplálékot, metszőfogaik segítségével letépve, apránként csipegetve eszik a füvet. A ló gyomrában folyamatosan termelődik gyomorsav, függetlenül attól, hogy eszik vagy sem. Rágás közben a ló szájában nyál termelődik, melynek magas bikarbonát- és kalciumtartalma pufferhatást fejt ki: egyensúlyban tartja a gyomor PH-értékét. Manapság sok ló csak korlátozottan fér hozzá a takarmányhoz. Gondoljunk csak a bokszban vagy állásban álló, napi kétszeri szénaadaggal ellátott lovakra, melyek sokkal kevesebb időt tudnak étkezéssel, és nyáltermeléssel tölteni. A gyomorsav felszabadulása viszont folyamatos; a kevesebb gyomorba jutó táplálék csökkent pufferrel kombinálva növeli a gyomorfekély kockázatát. Az egyéb egészségi állapotok például a kólika és a viselkedési problémák így a karórágás, a szitálás, istállójárás, dobogás, vájúba lépés kockázata a modern napi takarmányozási gyakorlatok miatt is 1. oldal (összes: 6)
2 megnövekedett. A szabadon élő lónak megadatik, hogy egész nap legelésszen, miközben sétálgatva meglehetősen nagy területeket bejár. Az istállózott lónak is megvan az ösztönös igénye az egész napos evésre és mozgásra. Ha ezeket nem tudja kielégíteni, akkor a folyamatos frusztráció és élettani adottságok miatt a fenti egészségügyi problémák léphetnek fel, ami nem a ló hibája. A problémát egyre több állatorvos és lótartó is felismeri, így tör mind nagyobb teret magának a slow feeding módszere, ami a ló anatómiai és viselkedési sajátosságait figyelembe véve próbál megoldást és alternatívát kínálni arra, hogy a ló háziasított állatként, bezárva tartva is természete szerint táplálkozhasson a frusztrációt és egyéb egészségügyi problémákat elkerülve. Szénát a szénahálóból! Legeléskor a lovak az ajkukat használják a fű tapogatására, szájba vételére, a metszőfogukkal tépnek, majd az őrlőfogaikkal rágnak. A kis lyukú szénahálók, illetve a különféle ráccsal ellátott szénaetető dobozok, azaz slow feederek segítségével imitálható ez a folyamat. Azok a lovak, melyek előtt annyi széna van, amennyit csak akarnak, általában nyugodtabbak és 2. oldal (összes: 6)
3 elégedettebbek. Azonban a lovaknak kisméretű a gyomra, és a gyomor túltöltése a katasztrófa egyik receptje. A földre vagy etetőbe szórt szénából jellemzően egyszerre nagy falatokat vesznek, ami gyorsan elfogy. A gyakori kis étkezések biztosítása sokkal biztonságosabb lehet, mint a korlátlanul és korlátozás nélkül rendelkezésre álló takarmány. Viszont rendkívül idő-és energiaigényes foglalatosság egész nap kis adag szénát szórni a lovak elé. Ha túl gyorsan, habzsolva eszik egy ló, akkor nem alakul ki az elégedettség és telítettség érzése, ami túlfogyasztásához vezethet. Mivel nem megfelelően rág a habzsolás közben, az emésztés sem tökéletes, a ló azt hiszi, hogy még mindig éhes, ami viszont idegesítő, frusztráló számára. A lassú etetés koncepciója folyamatos táplálási módszert alkalmaz, amely lehetővé teszi, hogy a ló folyamatosan szénázhasson. Ilyen körülmények között a ló teste jobban egyensúlyban fog működni, ahogyan a természet szerint is működne. A szénahálók kis lyukain keresztül hasonló lassúsággal tudnak enni, mint ha legelésznének, és a folyamat is hasonló: az ajkaikkal ki kell tapogatni a szálakat, a metszőfogakkal kitépni a lyukon keresztül, majd jöhet a rágás. Tehát a slow feederek csökkentik a fogyasztás mértékét, így jobban reprodukálva a természetes legelést. Az emésztési folyamat lelassul, a széna tápanyagai hatékonyabban szívódhatnak fel, a ló telítődik, és nem érzi magát frusztrálva. A rácsos etetőknél figyeljünk a lovak fogazatára Fotó: Milyen a jó slow feeder? A széna etetésére szolgáló lassú etetésrendszerű szénaháló nem azonos a lovak szállításánál alkalmazott nagylyukú szénahálóval. A slow feederek célja, hogy az evést lelassítsák, amit úgy érnek el, hogy kis lyukú hálót vagy rácsot alkalmaznak. A lyuk mérete átlagosan 3,5 cm és 6 cm között mozog, gyártótól, céltól függően. Jellemzően az 5 cm és az alatti méretű lyuk az, ami lassítani tudja az evést. Átlagosan a 4,5-5 cm körüli lyukkal ellátott hálókat és rácsokat alkalmazzák normál körülmények között. Az ettől kisebb lyukú etetők pl. inzulinrezisztenciával, patairha-gyulladással és egyéb metabolikus betegséggel küzdő lovak etetésében jelenthet alternatívát. A hálóval még csak ismerkedő lovakat célszerű fokozatosan átszoktatni a hálós etetésre. Tehát kapják meg a rendes szénaadagjukat a földre vagy az etetőbe szórva a szokásos módon, de legyen 3. oldal (összes: 6)
4 elérhető számukra a slow feeder-be töltött széna is. Fontos a megfelelő méretű etető használata Fotó: A tapasztalat azt mutatja, hogy a lovak egy idő után ösztönösen szívesebben esznek a hálóból, mint a szabadon hozzáférhető szénából. Ez részben azért lehet, mert a hálóból úgy vehetik el a táplálékot, ahogy a legelőn is tennék: csipegetve. Másrészt a lovak kíváncsiak és szeretnek elmolyolni : leköti őket a széna hálóból való kihúzogatása. Kezdetben érdemes kicsit nagyobb lyukú hálót választani. Vannak kevésbé jó étvágyú lovak, akiknek először kedvét szegheti a hálóból való evés, míg meg nem tanulják ügyesen kiszedni a szénát belőle. És vannak nagyon mohó lovak, akik a nehezebben hozzáférhető szénától frusztráltak lesznek, és a hálót tépve igyekeznek a szálashoz férni. Ezek a kezdeti ügyetlenkedések és kényelmetlenkedések kiküszöbölhetőek nagyobb lyukú hálóval, aminek a lyukméretét aztán le lehet csökkenteni. Bálásan csak első osztályú szénát! A bokszban és állásban tartott lovaknak vannak kisebb adagok porciózására méretezett etetőhálók, illetve megtömhető etetőpárnák. Ezekből eszegetve a széna órákkal tovább kitarthat, mint ha csak úgy szabadon a ló elé lenne téve a széna. Így a lovász és a ló frusztrációja is lecsökkenthető: a ló nem fog unatkozni, és az etetőbe lépve topogva követelni az újabb szénaadagot. Karámban tartott lovaknál válogathatunk a módszerekben. Léteznek olyan nagyméretű hálók, melyeket az egész körbálára kell ráhúzni. A hálóba bújtatott széna állhat simán a földön, vagy pedig a sárba tiprás elkerülése végett szokták nagy traktorgumira, körbála etetőbe tenni. Nagyon fontos, hogy csakis olyan etetőt helyezzünk ki, amibe a ló nem tud belelépni, lábát nem tudja beakasztani. Arra is figyelemmel kell lenni, hogy a hálós széna körülhatárolt etető nélkül, önmagában állva veszélyt jelenthet a patkolt lovakra, amennyiben a ló kaparós, és hajlamos beakasztani a vas alá a hálót. 4. oldal (összes: 6)
5 Körbála etetése kislyukú szénahálóból Így inkább patkolatlan lovak környezetében használatos a háló önmagában. Ami még az egész bálás etetésnél felmerül slow feedertől függetlenül is, az a bála minősége. Penészes, nagyon poros szénát ne etessünk ilyen módon (de lehetőleg sehogy), mert a bálából közvetlenül szénázva a káros részecskék a ló tüdejébe jutnak. Tehát ezt a módszert csakis első osztályú széna etetésénél ajánlom. Inkább hálós borítást! Ha sok ló van a karámban, akkor nyilván több bálát kell kihelyezni a csapat méretétől függően, a rangsorvitákból, takarmányféltésből eredő veszekedések elkerülése végett. Illetve azért is, hogy bálától-báláig cirkulálva a lovak mozgása is szavatolt legyen. A kisebb hálós etetőkbe, vagy rácsos dobozokba megválogatva, kirázva, pormentesítve tehetjük a szénát. De a kis kockabálás széna pazarlásmentes etetésére is jó megoldások. A dobozos adagolók olyan kádak, vagy ládaszerűségek, melyek tetején fém- vagy műanyag rács található. Több ló esetén ezekből is többet célszerű kihelyezni. Ha a karám különféle, egymástól távolabb eső pontjain helyezzük el őket, akkor azzal mozgásra ösztökéljük a lovakat. A rácsos etetők használata mellett jó ellenőrizni a lovak fogazatát, mivel mohó lovaknál elő fordulhat, hogy a rácsot is harapdálják, ami 5. oldal (összes: 6)
6 rendellenes fogkopáshoz vezethet. Ilyen lovak inkább hálóból egyenek. De alapvetően rácsok helyett inkább hálós borítást javasolnék az etetőládáknál is, a bajt megelőzendő. Azoknál a lovaknál, akik előtt nem volt korábban ad libitum, azaz korlátlanul hozzáférhető széna, bizonyos ideig túlfogyasztás figyelhető meg. Ez az időszak átlagosan 3-4 hétig tart, de ritkán 3 hónapig is terjedhet. Ilyenkor átmenetileg gyorsabban fogy a takarmány. Így reagálnak a lovak, ha korábban csak korlátozottan, az ember által kiporciózva kaptak szálast. De miután telítődnek, beáll a rend. Saját és mások megfigyelése alapján, ugyanannyi széna fog fogyni a hálós etetésnél, mint ha a lovak adagolva, háló nélkül ennék a szénát. A különbség az időben rejlik: míg az adagjukat háló nélkül pár óra alatt feleszik, addig hálóból egész napra elosztva eszik meg ugyanazt a mennyiséget. Slow feederek nem csak szénaetetésre készülnek. Gyártanak szemes takarmány etetésére is kialakított adagolókat, lójátékokat, melyek szintén a habzsolva evés, és az unatkozás elkerülésére szolgálnak. A módszer előnyei A lovaknak lelki és fizikai egészségük megőrzése érdekében szükségük van az egésznapos legelési, avagy szénázási lehetőségre. A lassú etetés módszere folyamatos táplálékot biztosít, csökkenti a stresszt és lehetővé teszi a bélbaktériumok egyensúlyának fenntartását, miáltal csökken a kólika vagy a laza széklet lehetősége. A természetes legeltetési viselkedést utánozza. Megszünteti a két etetés közötti szorongást, unatkozást és az ezekből eredő káros pótcselekvéseket. Gyakorlatilag nincs szénapazarlás a megfelelően kialakított etetőkkel. Csökkenti a takarmányozás és takarítás időigényét. Tehát időt, energiát takaríthatunk meg általa, mindamellett, hogy lovunk egészségéért is teszünk a slow feederes etetéssel. Szerző: Jancsó Rita Közzététel ideje: , hétfő, 11:00 A forrás webcíme: 6. oldal (összes: 6)
Abnormális viselkedésformák és azok háttere. Egy lehetséges megoldás: az Aktív Istálló
Abnormális viselkedésformák és azok háttere. Egy lehetséges megoldás: az Aktív Istó Normális vagy abnormális? Normális az ami természetes, a természetben megfigyelhető. Tóthné Maros Katalin SZIE, Gödöllő
RészletesebbenLovak és pónik takarmányozásának szabályai
Lovak és pónik takarmányozásának szabályai A ló természetes takarmánya a fű, a természetes takarmányozási módja a legeltetés. A természetben a ló keveset eszik, de gyakran, soha nem eszi tele magát, mert
RészletesebbenGyakorlati madárvédelem a ház körül. 4. Téli madáretetés. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011.
Gyakorlati madárvédelem a ház körül 4. Téli madáretetés Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 2011. Mikor etessünk? Téli madáretetés - a tartós fagyok beálltával, ezek megszűntéig (novembertől
RészletesebbenNyári forróság: takarmányozás és a klímaváltozás
A bendőben ez az anyag semlegesíti a savfelesleget és hosszú ideig optimálisan tartja a ph-értéket, ráadásul mérsékli a bendő ph-jának ingadozását. Ez csak az egyik újdonság, amely a klímaváltozás okozta
RészletesebbenA rideg és félrideg tartás
Hogy ki melyik módot tartja jónak, az is nagyon szubjektív, és sajnos gyakorta megesik, hogy a lótulajdonos szempontjai és módszerei nem találkoznak a ló igényeivel. Sár ellen praktikusan térkövezett szénázókarám,
RészletesebbenA felmérési egység kódja:
A felmérési egység lajstromszáma: 0316 ÚMFT Programiroda A felmérési egység adatai A felmérési egység kódja: Állatte//30/Ism/Ált/b// A kódrészletek jelentése: Állattenyésztő szakképesítés-csoportban, a
RészletesebbenLEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK
LEGYEN KEDVENCE JÓ FORMÁBAN! NAPLÓ A TULAJDONOSOKNAK Kedvence egészsége érdekében úgy döntött, hogy segít neki elérni az ideális testsúlyát. Minden segítséget megkap ehhez állatorvosától és a rendelő munkatársaitól,
RészletesebbenGránátalma - a világ egyik legegészségesebb gyümölcse
Ezért érdemes gránátalmát fogyasztani! 1. Tele van fontos tápanyagokkal A kemény héj alatt több száz mag rejlik a gránátalmában. Ezek tele vannak hasznos tápanyagokkal. Sok benne a C- és K-vitamin, valamint
RészletesebbenMit emészt meg és hol emészt a ló?
Takarmányozás Emésztési sajátosságok: 6000 év alatt sokat változott, de alapjában véve maradt FEV a ló. Takarmányváltást csak fokozatosan szabad végrehajtani Mit emészt meg és hol emészt a ló? Mindezt
RészletesebbenSertés önetető katalógus
Sertés önetető katalógus Minőség az eredményességért hízók részére (25 120 kg) Egy jó önetető gondtalanná teszi az etetést, javítja a termelési eredményeket, csökkenti a költségeket. Két nagy múlttal rendelkező
Részletesebben5. Egészséges emésztés
5. Egészséges emésztés A súlykontroll az egészséges emésztéssel kezdődik Az emésztőrendszered az egész szervezeted egyik legfontosabb része. Egy új felmérés szerint az embereket nagyon érdeklik az egészséges
RészletesebbenA takarmányt nem csak visszatolja, ÁT IS KEVERI. DeLaval OptiDuo
A takarmányt nem csak visszatolja, ÁT IS KEVERI DeLaval OptiDuo OptiDuo NEM CSAK TOLOGATJA A TAKARMÁNYT Ha rendszeresen visszatolja, visszarendezi a takarmányt az etetőasztalra, akkor a tehenek számára
RészletesebbenMS 33-E Babaápolási baba (F)
MS 33-E Babaápolási baba (F) SOMSO-műanyagból. A fej, a kezek, a lábak, könnyen mozgathatóak a gömbcsuklós szerkezet miatt. Nyitott végbélnyílás. Tökéletes oktatómodell fürdetéshez, öltöztetéshez, és gondozási
RészletesebbenBárcsak én is... fida et. Óvja legjobb barátainkat
Bárcsak én is... fida et Óvja legjobb barátainkat fida et Óvja legjobb barátainkat Fidavet Mi a Fidavet? Minden tulajdonos szoros érzelmi kapcsolatban áll kedvencével, és szeretné megóvni a betegségektől,
RészletesebbenTARTÁSTECHNOLÓGIA. Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010
TARTÁSTECHNOLÓGIA Az Agrármérnöki MSc szak tananyagfejlesztése TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 Előadás áttekintése TARTÁSTECHNOLÓGIAI VÁLTOZATOK A BAROMFITENYÉSZTÉSBEN II. - A pecsenyekacsa és a kacsa törzsállományainak
RészletesebbenEgészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő
Egészségnevelés Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő A kisgyermek fejlődésének adatai Súlyfejlődés: - Születési súly: átlagosan 2500-3500g - 1. hó: 300g/hó - 2-6. hó: 600g/hó - 7-12. hó: 500g/hó - Ideális súly
RészletesebbenBevezetés a lovak alkalmazott etológiájába
Bevezetés a lovak alkalmazott etológiájába Modern etológiai módszerek alkalmazása a fájdalom mérése kapcsán lovaknál Dr. Nagy Krisztina, PhD SZIE-ÁOTK A viselkedés megfigyelésén és leírásán túl (klasszikus
RészletesebbenEnni vagy nem enni: ez itt a kérdés KUTASI ORSOLYA
Enni vagy nem enni: ez itt a kérdés KUTASI ORSOLYA Mennyit iszik egy ló? 5l/100 kg Az önitató átka Vízszükségletet befolyásoló tényezők Takarmány mennyisége, minősége, jellege fehérje, só (pl. lucerna
RészletesebbenENERGYS L Ó T A K A R M Á N Y O K
ENERGYS L Ó T A K A R M Á N Y O K RELAX Granulált takarmány alacsony terhelésnek kitett lovak számára Termékkód: 2210 A takarmány elsősorban alacsony igénybevételnek kitett lovak, hobbi lovak és gyakorló
RészletesebbenA DDGS a takarmányozás aranytartaléka
A DDGS (Distillers Dried Grains with Solubles) magyarra fordítva szárított gabonatörköly, aminek az alapanyaga kukorica. Kevéssé ismert, hogy a kukorica feldolgozásával előállított bioetanol nem a folyamat
RészletesebbenAknák, szakadékok leküzdése Csomók
Aknák, szakadékok leküzdése Csomók A köteleket, kötélgyűrűket és hevedereket különböző csomókkal lehet teljes értékű felszereléssé alakítani. A jó csomót a következő tulajdonságok jellemzik: helyes kötélvezetés
RészletesebbenAktív életerő HU/KAR/0218/0001
Aktív életerő HU/KAR/0218/0001 A bizonyítottan javítja az idősödő kutyák életminőségét: élénkebbé teszi az állatokat és ezáltal aktívabb életmódot tesz lehetővé számukra. Az oxigenizáció mellett a szív-
RészletesebbenA felelős állattartás néhány szabálya
Tanuló neve: Dátum: A felelős állattartás néhány szabálya 1. Táplálás Egyetlen gyógyszer sem képes oly sok betegséget megelőzni, mintha olyan ételt eszünk, amilyenre szükségünk van. Gondoljunk csak arra,
RészletesebbenHasználati útmutató. PNI P05 parkolássegítő érzékelő, tükrös kijelzővel (PNI-P05)
Használati útmutató PNI P05 parkolássegítő érzékelő, tükrös kijelzővel (PNI-P05) 1 Tartalomjegyzék Bevezetés... 3 Főbb tulajdonságok......3 Szenzorok beszerelése... 3 Kapcsolási rajz......4 Műszaki adatok......5
RészletesebbenHelyes táplálkozás a családban
Helyes táplálkozás a családban Amikor leültem megírni ezt a cikket, azon gondolkodtam, vajon hányan fognak unottan felsóhajtani: "Na, már megint a táplálkozásról lesz szó!" Valóban nagyon sok szó esett
RészletesebbenAz egyensúly belülről fakad!
Az egyensúly belülről fakad! TIENS BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA BELSŐ EGYENSÚLY TABLETTA A Belső egyensúly tabletta étrend-kiegészítő készítményt különösen az emésztőrendszer működésének serkentésére fejlesztették
RészletesebbenTÁMOP F-14/1/KONV Egység, alprojekt/alprogram neve Rendezvény cím, dátum ETOLÓGIAI ALAPOK. Előadó neve
TÁMOP-4.1.1.F-14/1/KONV-2015-0006 Egység, alprojekt/alprogram neve Rendezvény cím, dátum ETOLÓGIAI ALAPOK Előadó neve AZ EMBER KÖRNYEZETFORMÁLÓ SZEREPE A GAZDASÁGI ÁLLATOK SZEMPONTJÁBÓL KIALAKULÓ KEDVEZŐTLEN
RészletesebbenTartalomjegyzék. Az Ultralieve Pro készülék...2. Az ultrahang előnyös hatásai...2. Milyen problémák kezelésére használható a készülék...
Tartalomjegyzék Az Ultralieve Pro készülék...2 Az ultrahang előnyös hatásai...2 Milyen problémák kezelésére használható a készülék...2 A készüléket tilos használni...3 Az Ultralieve Pro részei...4 Az ultrahang
RészletesebbenHepAsHAke májdiéta Az első hét eltelt!
Hepashake májdiéta Az első hét eltelt! Premium Diet Hepashake Hogy érzi magát? Van észrevehető változás? Mi az, ami még mindig nehéz? Mi az, ami könnyű? Mi a teendő éhség esetén? Növelje a zöldségmennyiséget
RészletesebbenHOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT
HOPPÁ! FEJET HAJTOTTAK A JAPÁN TITOK ELŐTT Japánban emberemlékezet óta fogyasztják Beigazolódott, hogy a chlorella és a spirulina alga gátolja a rákos sejtkolóniák kialakulását, azaz hatékony a rákmegelőzésben.
RészletesebbenDokumentum száma. Oktatási segédlet. ESD Alapismeretek. Kiadás dátuma: 2009.10.20. ESD alapismeretek. Készítette: Kovács Zoltán
Oktatási segédlet ESD Alapismeretek Dokumentum száma Kiadás dátuma: 2009.10.20. ESD alapismeretek Készítette: Kovács Zoltán 1 Kivel nem fordult még elő, hogy az ajtókilincs megérintésekor összerándult?
RészletesebbenRészletes takarmányozástan 3. gyakorlat Tenyésznövendék és tojótyúk takarmányozása A tenyésznövendékek takarmányozása Hajtatott nevelés hátrányai: Ivarérés felgyorsul Tojásrakás korán megindul Apró, keltetésre
RészletesebbenENERGIA KONCENTRÁTUM (MELA-DRY + MEPRON) Termékszám Megnevezés ENERGIA KONCENTRÁTUM (MELA-DRY + MEPRON) Beltartalom ME Nedvesség max.
ENERGIA KONCENTRÁTUM (MELA-DRY + MEPRON) 433-269 Termékszám Megnevezés 433-269 ENERGIA KONCENTRÁTUM (MELA-DRY + MEPRON) Beltartalom ME Nedvesség max. % 7,600 NE l min. MJ/kg 8,800 Ny.fehérje min. % 32,020
RészletesebbenMindegyik lemezke tüskés szerkezetű, a tüskék kúp alakúak és magasságuk egyenként 0,6 cm.
A QMED Akupresszúrás matrac ÉS PÁRNA egy praktikus, esztétikus egészségmegőrző eszköz, mely 100 % organikus pamutból és mérgező anyagoktól mentes ABS műanyagból készült. A matrac hossza 67 cm, szélessége
RészletesebbenIskola neve: Csapatnév:.
Iskola neve: Csapatnév:. Környezetismeret-környezetvédelem országos csapatverseny 3. évfolyam II. forduló 2018. január 15. 1. Amennyiben a rejtvényt helyesen megfejtitek, megkapjátok a verseny II. fordulójának
RészletesebbenÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK
MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 1. tétel A Ismertesse a gazdasági állataink tartásánál alkalmazott etetési módszereket és itatási módokat! Az etetés néhány
RészletesebbenLovász szakképzés. Anatómia tantárgy
Lovász szakképzés Anatómia tantárgy 1. óra Bevezetés a tantárgy tanításába Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat - mondta a róka. - Az idő, amit a rózsámra vesztegettem...
RészletesebbenMEZŐGAZDASÁGI GÉP ALKATRÉSZ KENŐANYAG - SZERVIZ Telephely: 7522 Kaposújlak, 610-es Fő út, 095/3 hrsz. Telefon: 82/713-274, 82/714-030, 30/336-9804,
METAL-FACH bálázók Z562 A Z562 bálázógép gyártásánál a Metal-Fach elsőként az országban alkalmazott olyan innovatív gyártási módszert, ahol a megbízhatóságot és a magas fokú préselést (szorítást) a teljesen
RészletesebbenA nyulak is szenvednek a melegtől - és romlanak a szaporasági mutatók
A nyulak is szenvednek a melegtől - és romlanak a szaporasági mutatók Ugyanakkor nem lehet tehetetlenül figyelni az emberi tevékenység által bekövetkező kedvezőtlen változásokat. A hőstressz negatív hatásai
RészletesebbenCím: Hogyan szemeteljünk egy túrán? Forrás: Zöld kalandra fel!
Cím: Hogyan szemeteljünk egy túrán? Forrás: Zöld kalandra fel! http://mek.oszk.hu/html/vgi/vkereses/ful.phtml?id=149 Szöveg típusa: magyarázó-dokumentum Szöveg olvashatósága: közepesen nehéz Kérdések nehézsége:
RészletesebbenShoof és Ritchey állategészségügyi és állatkezelési termékek
SHOOF WALKEASE - Korai beavatkozásra csülökápolásban A készlet tartalmazza a Walkease blokkokat, a speciális Walkease ragasztót, egy Surform reszelőt. A használat így egyszerű és nagyon hatékony. Gyors
RészletesebbenLovak öncsonkító viselkedése
Jelen írásunkban egy kevésbé gyakori, ezért kevésbé ismert sztereotip viselkedési formára szeretnénk felhívni a figyelmet; a lovak öncsonkító viselkedésére. A lovak természetes igényeihez igazodó tartásmód
RészletesebbenHASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER MIKROHULLÁMÚ SÜTÔ MW-920. Minôségi tanúsítvány
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ HAUSER MIKROHULLÁMÚ SÜTÔ MW-920 Tisztelt Vásárló! Köszönjük bizalmát, hogy HAUSER gyártmányú háztartási készüléket vásárolt. A készülék a legújabb műszaki fejlesztés eredménye, egyike
RészletesebbenA rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat.
A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus az egyik leggyakoribb okozója a súlyos hasmenésnek csecsemő és kisdedkorban. Évente világszerte
RészletesebbenBábolna. Takarmányozási Program. Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok
Bábolna Takarmányozási Program Húsmarha / Tehén Kiegészítő takarmányok 1 Tisztelt Partnerünk! Szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy röviden bemutassuk szarvasmarha takarmányozási programunkat. Takarmány
RészletesebbenGet Water. Termékkatalógus
Get Water Termékkatalógus GWA hordaléktűrő takarékos csapvégek Szabvány méretű ½ colos komplett vízadagolók csaptelepekre, krómozott réz keret, adagolókapszula, tömítőgyűrű Előnye, hogy a belső szűrő öblös
RészletesebbenA 2-es típusú cukorbetegség
A 2-es típusú cukorbetegség tablettás kezelése DR. FÖLDESI IRÉN, DR. FARKAS KLÁRA Az oktatóanyag A MAgyAr DiAbetes társaság vezetôsége Megbízásából, A sanofi támogatásával készült készítette A MAgyAr DiAbetes
RészletesebbenA leírás bemutatja hogy mint minden másra, Favicon készítésre is alkalmas az ingyenes Gimp rajzolóprogram.
A leírás bemutatja hogy mint minden másra, Favicon készítésre is alkalmas az ingyenes Gimp rajzolóprogram. 1, Készítsünk egy 160 160-as új képet. Azért kell ekkora, hogy kényelmesen elférjünk benne, majd
RészletesebbenEllenőrzési lista baromfitelepek állategészségügyi ellenőrzéséhez (madárinfluenza miatt, betelepítést megelőzően)
Ellenőrzési lista baromfitelepek állategészségügyi ellenőrzéséhez (madárinfluenza miatt, betelepítést megelőzően) A telep neve:... Telephelye-címe:... Telefon/fax száma:... Tulajdonos/üzemeltető neve:...
RészletesebbenKÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY
KÉPZÉSI TÁJÉKOZTATÓ KIADVÁNY SZÁMÍTÓGÉPES TAKARMÁNYOZÁSI RENDSZER KEZELŐJE (SERTÉS) 2015 TÁMOP-2.2.7-B-2-13/1-2014 0004 Békés Megyei Képzési Klaszter, avagy gyakorlatorientált ágazati szak- és felnőttképzési
RészletesebbenA megalapozott bizalom: A Toyota
www.toyota-forklifts.hu A megalapozott bizalom: A Toyota aktív SAS stabilitásvezérlő rendszerével (System of Active Stability) ellátott Traigo targoncák 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING A MEGALAPOZOTT BIZALOM:
RészletesebbenFIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Allergodil orrspray 4. sz. melléklete az OGYI-T- 5334/01-04 sz. Forgalomba
RészletesebbenWellCome. A legoptimálisabb indítás naposcsibék számára
A legoptimálisabb indítás naposcsibék számára A legoptimálisabb indítás A modern baromfitartásban a naposcsibék első életnapjai kiemelten fontosak az állomány jövőbeni termelési eredménye szempontjából.
RészletesebbenAZ ÉLET DIADALA NAPHARCOS MAGAZIN. A Napharcos különlegessége és egyedisége. Napharcos biológiai sejtjavító specialista. Légy erős, élj hosszan!
Napharcos biológiai sejtjavító specialista NAPHARCOS MAGAZIN 2014 november, 1. évfolyam. III. szám Légy erős, élj hosszan! Legyen több élet a napjaidban és több nap az életedben! AZ ÉLET DIADALA A Napharcos
RészletesebbenEsettanulmányok és modellek 2
Esettanulmányok és modellek Kereskedelem Mezőgazdaság Készítette: Dr. Ábrahám István Kereskedelem. Kocsis Péter: Opt. döntések lin.pr. (. oldal) nyomán: Kiskereskedelmi cég négyféle üdítőt rendel, melyek
RészletesebbenA 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló FIZIKA II. KATEGÓRIA. Javítási-értékelési útmutató FELADATOK
Oktatási Hivatal A 2015/2016. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntő forduló FIZIKA II. KATEGÓRIA Javítási-értékelési útmutató FELADATOK Hogyan fújják fel egymást a léggömbök A méréshez
Részletesebbenleisure év 700 g Belmil iskolatáskák, hátizsákok, tolltartók és tornazsákok EGY IGAZÁS CSAJOS KOLLEKCIÓ 0,7 literig tágas belső tér
19 leisure 403-25 7-11 Méretek: M: 40 cm H: 30 cm Sz: 21 cm 700 g 1 év garancia Fényvisszaverő Vízálló anyag FESTÉS HÍMZÉS CSILLÁM EGY IGAZÁS CSAJOS KOLLEKCIÓ Az idei Leisure kollekciót az egyedi színkombinációk
RészletesebbenMámorító fűnyírás Közzétéve itt: magyarmezogazdasag.hu az Agrárhírportál (
Ritkán jut az emberek eszébe, hogy egy kellemes illat segíthet az ellazulásban. Most nem a parfümök permetezéséről, vagy a mesterséges illatforrásokról van szó. Egy egészséges, egyszerű és kellemes módszer
RészletesebbenAlkoholfogyasztás Súlyos probléma
Alkoholfogyasztás Súlyos probléma Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Bizottság jelentése szerint Európában több alkoholt fogyasztanak az emberek, mint a világon bárhol. Ez azt jelenti,
RészletesebbenNyomtatási útmutató. A 250 vagy 550 lapos tálca betöltése. Nyomtatási útmutató. 1 Húzza ki a tálcát. Oldal: 1 / 19
Oldal: 1 / 19 Nyomtatási útmutató A 250 vagy 550 lapos tálca betöltése VIGYÁZAT! SÉRÜLÉSVESZÉLY: A berendezés stabilitásvesztésének elkerülése érdekében minden egyes tálcába különkülön töltse be a papírt.
RészletesebbenPOWX1340 HU 1 ALKALMAZÁS... 3 2 LEÍRÁS (A. ÁBRA)... 3 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 3 4 JELZÉSEK... 4 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK...
1 ALKALMAZÁS... 3 2 LEÍRÁS (A. ÁBRA)... 3 3 CSOMAGOLÁS TARTALMA... 3 4 JELZÉSEK... 4 5 ÁLTALÁNOS BIZTONSÁGI SZABÁLYOK... 4 5.1 Munkakörnyezet... 4 5.2 Elektromos biztonság... 4 5.3 Személyi biztonság...
RészletesebbenKÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS 2013. évi új előírásai
KÖLCSÖNÖS MEGFELELTETÉS 2013. évi új előírásai JFGK 16.: BORJAK VÉDELME A követelmények célja: Az állattartót terheli a felelősség azért, hogy a borjak tartási körülményei minden szempontból megfeleljenek
RészletesebbenLÓTA K A R M Á N YO K MEMBER OF ROYAL DE HEUS
LÓT K R M Á N YO K MMBR OF ROYL D HUS RLX Granulált takarmány alacsony terhelésnek kitett lovak számára takarmány elsősorban alacsony igénybevételnek kitett lovak, hobbi lovak és gyakorló lovak számára
RészletesebbenSzületési dátumod elárulja, csak ismerni kell, mit és milyen módon..????
Születési dátumod elárulja, csak ismerni kell, mit és milyen módon..????.. Melyik a szomszéd kertje.????..motivációd mindig legyen.a látszat néha csalóka.. www.tienselet.hu ű www.tienselet.hu Mi a csudát
RészletesebbenÚt a teljesség felé. avagy a természetgyógyászat helye és szerepe a modern orvoslásban
Út a teljesség felé avagy a természetgyógyászat helye és szerepe a modern orvoslásban Bánhegyi Marianna természetgyógyász, okleveles fitoterapeuta, alternatív masszázs és mozgásterapeuta, felnőtt szakápoló
RészletesebbenBERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ
BERGAFAT F 100 HARMADIK GENERÁCIÓS HIDROGÉNEZETT PÁLMAOLAJ A PROBLÉMA KÉRŐDZŐK A tejtermelés az ellést követően komoly energia ellátási, takarmányozási nehézségeket támaszt. Sajnálatos módon az ellést
RészletesebbenA környezetbarát autózás 10 pontja
A Környezetbarát autózás kampány célja, hogy csökkentse az autók környezetre gyakorolt káros hatását, valamint segítsen a járművezetőknek abban, hogy környezetvédő fejjel gondolkodjanak. A környezetbarát
RészletesebbenModern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért. 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer
Modern múlt Étkezésünk fenntarthatóságáért 1.Tematikus nap: A hal mint helyben találhatóegészséges, finom élelmiszer Halat? Amit tartalmaz a halhús 1. Vitaminok:a halhús A, D, B 12, B 1, B 2 vitaminokat
RészletesebbenHogyan kell használni a SZÓFOGADÓ füzeteket? SZÓFOGADÓ füzetek
SZÓFOGADÓ füzetek A SZÓFOGADÓ füzetek olyan hétköznapi dolgokban szeretnének segíteni neked, amikről nem biztos, hogy tanulni fogsz az iskolában Ilyen témák például a fogmosás, a közlekedés, táplálkozás,
RészletesebbenFogproblémák a lovaknál
A szerszámcserék előtt érdemes lenne megvizsgálni a ló szájüregét azért, hogy nem láthatóak-e benne kisebb sebek, rendellenes fogkopások, tályogok, hiszen a szájüregi problémák már kis mértékben is nehezíthetik
RészletesebbenAz egészség derűje portál O-Ring Teszt - egyszerű állapotfelmérés, akár otthon is. 2.rész
{mosimage}fontos tudnivalók a teszttel kapcsolatban. Mi minden befolyásolhatja a teszt elvégzéset, annak sikerét? Mi lehet vizsgálat tárgya az életünkből? Pl. allergia, fogyókúra, étrend, fizikai állapot,
RészletesebbenWITL 100. Mosógép Beszerelés és használat. Lásd a készülékben található többnyelvû használati utasításbeli oldalhivatkozásokat.
WITL 100 Mosógép Beszerelés és használat Lásd a készülékben található többnyelvû használati utasításbeli oldalhivatkozásokat. WITL 100 Tartalomjegyzék Üzembehelyezés...5 A készülék leírása...7 Indítás
RészletesebbenÁLLATTENYÉSZTÉSI GENETIKA
TÁMOP-4.1.2-08/1/A-2009-0010 project ÁLLATTENYÉSZTÉSI GENETIKA University of Debrecen University of West Hungary University of Pannonia The project is supported by the European Union and co-financed by
RészletesebbenTények a Goji bogyóról:
Tények a Goji bogyóról: 19 aminosavat (a fehérjék építőkövei) tartalmaz, melyek közül 8 esszenciális, azaz nélkülözhetelen az élethez. 21 nyomelemet tartalmaz, köztük germániumot, amely ritkán fordul elő
RészletesebbenFIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÁKOZTTÓ-TERVEZET BETEGTÁJÉKOZTTÓ Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni,
RészletesebbenÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK
MEZŐGAZDASÁG ISMERETEK EMELT SZINTŰ SZÓBELI VIZSGA MINTAFELADATOK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK 1. tétel A feladat Ismertesse a gazdasági állataink tartásánál alkalmazott etetési módszereket és itatási módokat! Vázolja
RészletesebbenA tanulási képesség összefüggése az urbanizációval és más egyedi tulajdonságokkal házi verebeknél
A tanulási képesség összefüggése az urbanizációval és más egyedi tulajdonságokkal házi verebeknél Vincze Ernő 1, Bókony Veronika 1, Liker András 1,2 1 Pannon Egyetem Limnológiai Intézeti Tanszék, Ornitológiai
RészletesebbenI. Felépítés, kezelőpanel... 3 II. Műszaki adatok... 3 III. Fő biztonsági figyelmeztetések... 3 IV. Kezelési útmutató... 4 V.
1 I. Felépítés, kezelőpanel... 3 II. Műszaki adatok... 3 III. Fő biztonsági figyelmeztetések... 3 IV. Kezelési útmutató... 4 V. Egyéb biztonsági figyelmeztetések... 4 VI. Karbantartás... 5 VII. Hibaelhárítás...
RészletesebbenTáplálkozó csonttollúak
Táplálkozó csonttollúak A madárvédelem legismertebb formája a madarak téli etetése. Ezt a télen is hazánkban maradó, vagy az északról délebbre, így hozzánk is eljutó madarak kedvezőtlen időjárási körülmények
RészletesebbenMegbízható teljesítmény
www.toyota-forklifts.hu Megbízható teljesítmény a Toyota System of Active Stability rendszerének köszönhetően 2 TOYOTA MATERIAL HANDLING MEGBÍZHATÓ TELJESÍTMÉNY A TOYOTA SAS-RENDSZERÉVEL 3 NÉLKÜLÖZHETETLEN
RészletesebbenDr. Sahin-Tóth Tibor állatorvos
Dr. Sahin-Tóth Tibor állatorvos 2016.12.04. Fog-szájüregi probléma általánosságban a válasz nagyon egyszerű: semmit! a legtöbb ló csendesen szenved. nincs látható, vagy feltűnő tünet nem azt jelenti, hogy
RészletesebbenA táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései. Károlyiné Csicsely Katalin Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet
A táplálkozási szokások és a dohányzás összefüggései Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet A dohányzás emésztőrendszeri ártalmai Étvágytalanság. Ízérzékelés tompul. Emésztési panaszok. Gyakrabban
RészletesebbenHázikerti. komposztálás. telei
Komposztálás Házikerti és s közössk sségi komposztálás Bezeczky-Bagi Beáta Magyar Minőségi Komposzt Társaság Komposztálásnak - a pontos definíció alapján - az elkülönítetten gyűjtött, biológiailag bontható
RészletesebbenAz óraátállítás hatásai a villamosenergia -rendszerre. Székely Ádám rendszerirányító mérnök Országos Diszpécser Szolgálat
Az óraátállítás hatásai a villamosenergia -rendszerre Székely Ádám rendszerirányító mérnök Országos Diszpécser Szolgálat Tartalom - MAVIR szerepe és feladatai a villamosenergia-rendszer és piac működtetésében
RészletesebbenÖntősablon Szett összeállításához HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ
Öntősablon Szett összeállításához HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 1 Tartalomjegyzék 1. ÖSSZEÁLLÍTÁS KÉPEKKEL ILLUSZTRÁLVA... 3 2. ÁLTALÁNOS UTASÍTÁSOK... 12 a. Termékleírás... 12 b. Anyag... 12 c. Alkalmazási... 12
RészletesebbenKeressünk jó termőhelyet a mandulának
Irán, Irak, Törökország, Szíria, Libanon, Kazahsztán, Üzbegisztán hegyeiben találhatók természetes élőhelyei. Az ókorban az egyik legfontosabb mezőgazdasági termék volt, széles körben termesztették a Földközi-tenger
RészletesebbenEgészséges ló a szabadban vagy az ember által zárt burokban?
Egészséges ló a szabadban vagy az ember által zárt burokban? Egyszer csak indult egy fehér ló. A rajta ülőnél íj volt. Koszorút adtak neki, s ő elindult győztesen, és hogy győzzön. ( Jelenések könyve,
RészletesebbenMiért egészséges a sertéshús?
A sertéshúsból készült étel a családi és a társadalmi ünnepek, vendégváró asztalok egyik fő fogása, jó okkal. A sertéshús fogyasztása gasztronómiai élmény, tápanyag gazdagsága miatt táplálkozásunk szerves
RészletesebbenCsúcstechnológia és hatékonyság infokommunikációs eszközök a mezőn és az istállóban. Dr. Milics Gábor Dr. Pajor Gábor
Csúcstechnológia és hatékonyság infokommunikációs eszközök a mezőn és az istállóban Dr. Milics Gábor Dr. Pajor Gábor Definíció, fejlődés Az IKT olyan - eszközök, - technológiák, - szervezési tevékenységek,
RészletesebbenXXIV. Lógyógyászati kongresszus, Telki Dr. Tóth Balázs, Equi-Med Kft.
A Poor performance gyakoribb emésztőszervi okai XXIV. Lógyógyászati kongresszus, Telki 2016. 12. 04 Dr. Tóth Balázs, Equi-Med Kft. Előadásvázlat A gyomorfekély kihívásai Infiltratív bélbetegségek (IBD)
RészletesebbenBEVEZETÉS A 28 NAPOS PROGRAMBA. by 4% Fitness
BEVEZETÉS A 28 NAPOS PROGRAMBA by 4% Fitness A 28 NAPOS PROGRAM KÉT CÉLJA: 28 nap alatt minél jobb formát érj el 28 nap alatt olyan dolgokat tanulj meg az étkezésről, az edzésről és a saját testedről,
Részletesebben============================================================================
Amikor a gekkó nem eszik Posted by - 2009/02/14 10:47 Üdv! Az egyik R. ciliatus gekkóm alig eszik. Az elmúlt héten 1 tücsköt illetve talán a gyûmölcs pépbõl ehetett, de abban nem vagyok biztos. A tegnapi
Részletesebben1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a cukorbetegségről
1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. 1 Hírlevél Röviden a cukorbetegségről 2-es típusú cukorbetegség szövődményei Kiadó: Gönc Város
RészletesebbenKülönböző adóterhekkel sokféle juttatást választhatnak a munkáltatók, amikor saját juttatási rendszerüket építik.
Különböző adóterhekkel sokféle juttatást választhatnak a munkáltatók, amikor saját juttatási rendszerüket építik. Az egyes speciális juttatások, a juttatások megvalósítási módja azonban más és más munkáltatói
RészletesebbenA vegetarianizmus a jövő útja?
Szupermarketekben egyre több vegán terméket, például tofut tempeht vagy szójajoghutot vásárolhatunk. A vegán és a vegetáriánus élelmiszer fogyasztás, vagyis az új táplálkozási piramis népszerűsítéséhez
RészletesebbenGOLDEN RETRIEVER KÖR TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 3.SZÁMÚ MELLÉKLET. A fajtára jellemző és a tenyésztésnél ajánlott tartási módok
GOLDEN RETRIEVER KÖR TENYÉSZTÉSI SZABÁLYZAT 3.SZÁMÚ MELLÉKLET A fajtára jellemző és a tenyésztésnél ajánlott tartási módok MEGKÖTVE TARTANI RETRIEVERT NEM SZABAD!!! 3.1. Tenyészkutyák tartása gazdasági
RészletesebbenLOVAGLÁS. A TÁMOP 3.1.4. pályázat elnyerésével iskolánknak lehetősége nyílt lovaglás oktatás megszervezésére.
LOVAGLÁS Helyszín: Felsőtárkány, Karap lovastanya Oktató: Karap Péter lovasedző Bevont tanulók: 20 tanuló, 3. és 4. osztályosok 20 alkalom: május 12., 14., 19., 21., 26., 28., június 2., 4., 11., 16.,
RészletesebbenFIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!
FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Tabletta Magnesii Citrici 500 mg Fono VII. Parma Mielőtt elkezdené gyógyszerét
RészletesebbenItt valami nem stimmel!
Itt valami nem stimmel! Ez a leírás Zhaya/Zhaya Designs tulajdona. Eladni, cserélgetni, megjelentetni, sokszorosítani (beleértve a más nyelvekre való fordításokat is) tilos. Természetesen a leírást, képeket
Részletesebben