Fogproblémák a lovaknál

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Fogproblémák a lovaknál"

Átírás

1 A szerszámcserék előtt érdemes lenne megvizsgálni a ló szájüregét azért, hogy nem láthatóak-e benne kisebb sebek, rendellenes fogkopások, tályogok, hiszen a szájüregi problémák már kis mértékben is nehezíthetik a helyes támaszkodását. A téli időszak beköszöntével, a borongós időben, lovaink több időt töltenek istállózott körülmények között, mint legelőn. Így az állatok tulajdonosai előtt is nagyobb lehetőség nyílik lovaik táplálkozási viselkedések megfigyelésére. Ezért kis odafigyeléssel időben fény derülhet az esetleges fogproblémákra, még mielőtt az komoly gondot okozna. Fogreszelés Egészséges fogképlet A lovak fogazata jelentősen eltér az emberi fogazattól, hiszen ők a növényevő életmódra jellemző redős zápfogakkal rendelkeznek. Amíg az emberi fog egy bizonyos nagyság után tovább nem nő, és rövid fogkorona jellemzi, addig a ló fogkoronája hosszú, s az állat éves koráig folyamatosan növekszik és kopik. 1. oldal (összes: 6)

2 Mivel a lovak legelő állatok, a szabad természetben élve napi órát legeléssel töltenek. Tehát evolúciójuk hosszú ideje alatt fogaik is ehhez az életmódhoz alkalmazkodtak. Törzsfejlődésük során nyakuk meghosszabbodott, koponyájuk megnyúlt, így alkalmazkodva az egész napos legeléshez, és a nagy mennyiségű takarmány felvételéhez. Legeléskor pedig a fűben található szilicium-oxid (természtes csiszolóanyag), valamint az állat szájába kerülő homok és föld rágás közben együttesen járul hozzá a fogazat kopásához. Lovaink modern tartási körülményeire azonban nagyrészt jellemző, hogy megvonjuk tőlük a természetes életteret, azaz istállókat építünk, és koncentrált takarmányokkal takarmányozzuk őket. Nem utolsó sorban megemlítendő az a tény is, hogy a szálas takarmányok kovasav tartalma kisebb, mint a legelőn található fűféléké. Ha a takarmány nagy részét az abrak és a pellet teszi ki, az állatok nagyon hamar elfogyasztják, a rágás mechanizmusa szűkebb és kisebb lesz, ennek eredményeképpen a fogazat nem megfelelően kopik, mely a későbbiek folyamán szájüregi, illetve fogproblémákhoz vezet. A ló fogazata Rágófogazat (előzápfog, zápfog): a táplálék felaprításáért felel. Ezeket a fogakat folyamatos növekedés és kopás jellemzi. A fogak cementállományból, zománcállományból és dentin állományból állnak. Ennél a fogtípusnál a zománcállománynak van a legfontosabb szerepe a takarmányrészek őrlésénél. A rágófelszínek találkozásánál elengedhetetlen szempont az, hogy a zománcállomány a zománccal találkozzon. Ha ez a kontaktus valamilyen módon (pl.: foghiány) sérül, akkor a zománcállomány a sokkal lágyabb szerkezetű dentin állománnyal találkozik. Ilyen esetben a dentin gyorsan elkopik, és a fog deformálódik. Szemfogak: főleg csődörökre jellemző, de a kancák 25-30%- ánál is megtalálható. Elhelyezkedésük a metsző és az előzápfog közé esik. Gyakori eset, hogy a felső 2. oldal (összes: 6)

3 állkapocsban elhelyezkedő szemfogak a metszőfogaktól kissé távolabb találhatóak, mint az állkapocs alsó részén. A fog nagy része a felszín alatt található mélyen beágyazódva a csontos üregbe. Mének esetében igen fejlettek lehetnek, hosszúra nőhetnek, éles széllel rendelkezhetnek, hiszen igen erős harci eszköznek számítanak. Farkasfog: ez a fog mind a kancáknál, mind a méneknél előfordulhat. Ma már funkció nélküli éles, pici kis fogak, az előzápfogak előtt találhatók. Általában a felső állkapocsban helyezkednek el, de néha az alsó állkapocsban is megtalálhatók. Ha ezek a fogak nem bújnak ki, de megvannak, vakfognak nevezzük őket. Ilyenkor enyhe kis dudort lehet érezni az előzápfogak előtt. Gyakorta rosszul helyeződnek, hiszen a foghíjas részbe kerülnek, és ezért a zabla nyomása következtében az állatnak fájdalmat okoznak. A nyomás következtében kisebesedések és fekélyek alakulhatnak ki. Foghibák és betegségek A lovak fogazatának hibáit és betegségeit két csoportra oszthatjuk: a fejlődési rendellenességekre valamint a kifejlett fogak hibáira és betegségeire. Fejlődési rendellenességek: rendellenesen fejlődő állkapocs; rendellenesen fejlődő fogak; farkasfogak. Kifejlett fogak hibái, rendellenességei: fogkövek; fogkopási zavarok (éles szegélyek, lépcsős fogkopás); fogak repedése, törése; fogak túlnövése; szám feletti fog; fogszuvasodás; mozgó fog; fogmeder gyulladása; fogbélgyulladás; hiányos fogazat. Fogproblémára utaló tünetek: a szokásosnál nehezebben, lassabban fogyasztja a takarmányt; bagózik (a megrágott takarmányt kiejti a szájából, pazarolva fogyasztja el); emésztetlen takarmány jelenik meg a trágyában; az állat éhes, szagolgatja és nézegeti az elé tett takarmányt, de nem eszik; szájüregben a takarmány felhalmozódik; az állat nyáladzik; a kondíció folyamatosan romlik; állandó, visszatérő kólika; egyoldalú rágóizomzat megerősödés; kisebb sebek a száj nyálkahártyáján; fogíny gyulladása; fekélyek kialakulása; bűzös lehelet; egyoldali, bűzös orrfolyás; kötőhártya gyulladás; állcsonti üreg hurutos megbetegedése; állkapcson tályog, sipoly található. Munka alatt is megváltozik az állat magatartása: félti a fejét; nehezen kantározható; fogát csikorgatja, nyelvét kidugja; tarkóban merev; rázza, dobálja a fejét; az egyik kézre nehezen, vagy egyáltalán nem támaszkodik; elbújik a zabla elől; az egyik oldalára mereven dolgozik; ágaskodik; nehezen, vagy egyáltalán nem áll meg; lovaglás vagy hajtás alkalmával vér csöpög az állat szájból. 3. oldal (összes: 6)

4 Vannak olyan egyedek, amelyek nem jeleznek fájdalmat, csak a fogreszelés alkalmával találunk súlyosabb elváltozásokat. Illetve léteznek olyan példányok is, amelyek csak akkor mutatnak szájüregi fájdalomra utaló tüneteket, amikor már nagy a baj. Ezért fontos szempont, hogy a fogászati beavatkozást minden esetben a szájüreg alapos vizsgálata előzze meg. Ezzel a vizsgálattal az egyéb elváltozásokat is észrevehetjük, mint például a fogváltási zavart, repedt vagy törött fogazatot, vagy a fogak körüli íny-, vagy szájüregi gyulladást is. Sok esetben már csikókorban a tejfog váltásánál kialakulnak problémák abban az esetben, ha a tejfogkupa nem távozik időben. Ilyenkor a maradandó fog rossz irányba kezd el nőni, és dudort fog okozni az állkapcson. Ebben az esetben a tejfogmaradványt műtéti úton kell eltávolítani. Az idő múlásával a rágás során a fogkopás következtében élessé váló fogak csúnya sebeket okoznak a száj nyálkahártyájában, ezért érdemes a lovat elbódítani, és az éles felületet fogreszelővel korrigálni. Azonban a már elhanyagolt fogakat ezzel a beavatkozással nem lehet korrigálni, hiszen sokat kellene elszedni a fogállományból. Ilyenkor a korrigálás az erekkel és idegekkel átszőtt pulpaállomány megnyílásához vezethet, amely a fog maradandó károsodását okozhatja. Szájüregi gyulladást általában új zablák használatakor (különböző fémzablák), vagy érzékeny lovaknál egyes takarmányok fogyasztásakor figyelhetünk meg. Ha az állat az új zablára érzékeny, néhány napig pihentessük, majd a tünetek teljes megszűnéséig cseréljük vissza a régi zablát. A tünetek elmúlása után próbáljuk meg újra az új zablát használni, de ha a probléma újra jelentkezik, ne használjuk az új zablát többet. Ha a ló szájában farkasfog helyezkedik el, ajánlatos azt eltávolítani, hiszen zavarhatja a zablahasználatot, és az állatnak fájdalmat okozhat. Repedt vagy törött fognál érdemes az állatorvossal röntgen vizsgálatot végeztetni. Ha a foggyökéren visszafordíthatatlan elváltozás látható, a beteg fogat el kell távolítani, hiszen a fogak gyulladása átterjedhet az arcüregre is és egyoldali orrfolyás alakulhat ki. 4. oldal (összes: 6)

5 Fogászati problémák miatt lefogyott ló Rendszeres ellenőrzés Azért, hogy a komolyabb problémát megelőzzük, nagyon fontos lovainknál a szájüreg rendszeres ellenőrzése. Ezt az ellenőrzést milyen gyakorisággal ajánlott a lótulajdonosoknak az állatorvostól kérni? Újszülött csikó 2,5 éves kor között: évente egyszer. Ellés után ajánlott az újszülött csikó fogazatát átnézni, hiszen ekkor már felismerhetőek az esetleges veleszületett rendellenességek, így ez a vizsgálat nagyon fontos az időben elvégzett korrekció érdekében. Fiatal állatoknál is előfordulhatnak éles szélek a tejfogakon, amelyek fájdalmas elváltozásokat okozhatnak a száj nyálkahártyáján. A belovaglás megkezdése előtt ajánlott a fogászati ellenőrzés, hiszen ilyenkor érdemes a fogak éles széleit lekerekíteni, illetve a farkasfogat eltávolítani. 2,5 4 éves kor között: félévente Az állat ebben az időszakban félévente váltja tejfogait maradandó fogakra. A tejfogak váltásakor nehézségek léphetnek fel, azaz tejfogmaradványok maradhatnak, amelyet az orvosnak el kell távolítania. 5 éves kortól: általában évente egy alkalommal Versenyszezon kezdete előtt érdemes a versenylovak szájüregét ellenőriztetni, hiszen a bódításhoz használatos szerek doppingszereknek számítanak. Tenyészkancáknál a fedeztetési idény előtt azért érdemes ezt a vizsgálatot elvégezni, hogy a kezeléssel járó stressz és bódítás ne zavarja a vemhességet. Léteznek olyan esetek is, amikor érdemes évente két alkalommal a szájüreg ellenőrzését elvégeztetni, például abban az esetben, ha a fogváltás rendellenességekkel zajlott le, vagy pedig az idős állatnál, foghiány áll fent. 5. oldal (összes: 6)

6 Ne feledjük, az időben elvégzett, rutinszerű szájüregi vizsgálat nem időveszteség, nem terheli jelentősen a tulajdonos pénztárcáját, és számos olyan fogbetegséget megelőzhetünk vele, amelyek későbbiek folyamán hosszas, akár több hónapon keresztül tartó, és költséges kezelést igényelnek. Szerző: Magyar Csilla Közzététel ideje: , szerda, 16:00 A forrás webcíme: 6. oldal (összes: 6)

Rágás mechanizmusa. Az éles fogszélek okozta lágyszöveti sérülések. Miért van szükség fogászat beavatkozásra? 2012.12.15. Lófogászat hazánkban

Rágás mechanizmusa. Az éles fogszélek okozta lágyszöveti sérülések. Miért van szükség fogászat beavatkozásra? 2012.12.15. Lófogászat hazánkban 1. Egyenesen a ló szájába Lófogászat hazánkban A lovak nem a koruk, hanem a fogaik állapota miatt halnak meg Horses don't die of old age...they die of their teeth" Dr. Fred dr.sahin-tóth Tibor Állatorvos-fogspecialista

Részletesebben

Dr. Sahin-Tóth Tibor állatorvos

Dr. Sahin-Tóth Tibor állatorvos Dr. Sahin-Tóth Tibor állatorvos 2016.12.04. Fog-szájüregi probléma általánosságban a válasz nagyon egyszerű: semmit! a legtöbb ló csendesen szenved. nincs látható, vagy feltűnő tünet nem azt jelenti, hogy

Részletesebben

TEJ ÉS CSONTFOG ÖSSZEHASONLÍTÁSA

TEJ ÉS CSONTFOG ÖSSZEHASONLÍTÁSA TEJ ÉS CSONTFOG ÖSSZEHASONLÍTÁSA Készítette: Kozma Vanda, Kerekes Georgina Vetési Albert Gimnázium XII. A osztály 2015.03.28. A fog anatómiája A fog részei: Csontos képződmények, amelyek alapvető feladata

Részletesebben

Lovász szakképzés. Anatómia tantárgy

Lovász szakképzés. Anatómia tantárgy Lovász szakképzés Anatómia tantárgy 1. óra Bevezetés a tantárgy tanításába Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat - mondta a róka. - Az idő, amit a rózsámra vesztegettem...

Részletesebben

A vemhes kancák és a csikók fontosabb féregélősködők okozta fertőzöttségei

A vemhes kancák és a csikók fontosabb féregélősködők okozta fertőzöttségei A vemhes kancák és a csikók fontosabb féregélősködők okozta fertőzöttségei Farkas Róbert SZIE ÁOTK Parazitológiai és Állattani Tanszék, 1078 Budapest, István u. 2. Farkas.Robert@aotk.szie.hu Az utóbbi

Részletesebben

Az emberi fogak: 32 fog, fogképlet:

Az emberi fogak: 32 fog, fogképlet: Fogak Az emberi fogak: 32 fog, fogképlet: 2123 2123 2 dentes incisivi (dens incisivus) -(metszőfogak) 1 dens caninus -(szemfog) 2 dentes premolares -(kisőrlők) 3 dentes molares -(nagyőrlők) Az emberi fogazat:

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2397-06 Fogászati beavatkozások, kezelések követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2397-06 Fogászati beavatkozások, kezelések követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat: A rendelőben a gyakorlat vezető fogorvos felkéri Önt, hogy készítsen előadást a konzerváló fogászati beavatkozásokról. Referáljon a gyakorlatvezetőnek az elkészült előadás tartalmáról! - a

Részletesebben

ES 1 Felnőtt fogkészlet. Természetes méretű, 32 fogból áll, SOMSOműanyagból. Átlátszó, kinyitható dobozban.

ES 1 Felnőtt fogkészlet. Természetes méretű, 32 fogból áll, SOMSOműanyagból. Átlátszó, kinyitható dobozban. ES 1 Felnőtt fogkészlet Természetes méretű, 32 fogból áll, SOMSOműanyagból. Átlátszó, kinyitható dobozban. Magasság: 4 cm., Szélesség: 13 cm., Mélység: 9 cm., Súly: 100 g ES 3 12 éves alsó állkapcsa Második

Részletesebben

FOGÁGYBETEGSÉG OKA, TÜNETEI ÉS KEZELÉSE MIT TEHETÜNK, HOGY MEGŐRIZZÜK EGÉSZSÉGES FOGÁGYUNKAT?

FOGÁGYBETEGSÉG OKA, TÜNETEI ÉS KEZELÉSE MIT TEHETÜNK, HOGY MEGŐRIZZÜK EGÉSZSÉGES FOGÁGYUNKAT? FOGÁGYBETEGSÉG OKA, TÜNETEI ÉS KEZELÉSE MIT TEHETÜNK, HOGY MEGŐRIZZÜK EGÉSZSÉGES FOGÁGYUNKAT? Dr. Csicsai Adrienn 2011. október 1. A civilizált emberiség 96 %-nak a fogazata nem egészséges: az 50 év felettiek

Részletesebben

A fogeltávolítás műtéttana I. Javallatok, ellenjavallatok. A fogeltávolítás biomechanikája, sebészi technikája.

A fogeltávolítás műtéttana I. Javallatok, ellenjavallatok. A fogeltávolítás biomechanikája, sebészi technikája. A fogeltávolítás műtéttana I. Javallatok, ellenjavallatok. A fogeltávolítás biomechanikája, sebészi technikája. Fogeltávolítás csonkító műtéti beavatkozás, lágyrész- és csontseb létrehozásával o Javallat

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Klinikai fogászati higiénikus szakképesítés. 2411-06 Fogászati prevenció, szájhigiéné modul. 1.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Klinikai fogászati higiénikus szakképesítés. 2411-06 Fogászati prevenció, szájhigiéné modul. 1. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az írásbeli vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Vízvári László A minősítő beosztása: főigazgató-helyettes

Részletesebben

Vadmadarak és emlősök anatómiája és élettana. Mozgás szervrendszer Fogak

Vadmadarak és emlősök anatómiája és élettana. Mozgás szervrendszer Fogak Vadmadarak és emlősök anatómiája és élettana Mozgás szervrendszer Fogak Mozgás szervrendszer A helyváltoztatás az állatok jellemző képessége. A mozgásmód faji sajátosság eltérés rendellenesség Izmok aktív

Részletesebben

Fogászati kezelés. A fogászati ellenőrzés, megelőzés célú vizsgálat

Fogászati kezelés. A fogászati ellenőrzés, megelőzés célú vizsgálat Fogászati kezelés Ebben a segédanyagban az alábbi témák szerepelnek: Fogászati ellenőrzés, megelőző célú vizsgálatok Az íny állapota Fogászati kezelés: tömés, húzás, fogkő eltávolítás stb. Fogászati kezelés

Részletesebben

Összeállította: Kovács Judit. Szerzői kiadás. Kovács Judit Debrecen. Lektorálta: Dr. Hernádi Katinka. Minden jog fenntartva

Összeállította: Kovács Judit. Szerzői kiadás. Kovács Judit Debrecen. Lektorálta: Dr. Hernádi Katinka. Minden jog fenntartva Összeállította: Kovács Judit Szerzői kiadás Kovács Judit 2013. Debrecen Minden jog fenntartva Lektorálta: Dr. Hernádi Katinka Borító: www.dentalproductshopper.com TARTALOMJEGYZÉK 1, Ismétlés 1-4 2, A fog

Részletesebben

A FOGORVOSTUDOMÁNY HELYE AZ ÉLETTUDOMÁNYOK VILÁGÁBAN. A FOGORVOSI TUDOMÁNYÁGAK SZEREPE A GYÓGYÍTÁSBA, A FOGORVOSI TEAM

A FOGORVOSTUDOMÁNY HELYE AZ ÉLETTUDOMÁNYOK VILÁGÁBAN. A FOGORVOSI TUDOMÁNYÁGAK SZEREPE A GYÓGYÍTÁSBA, A FOGORVOSI TEAM A FOGORVOSTUDOMÁNY HELYE AZ ÉLETTUDOMÁNYOK VILÁGÁBAN. A FOGORVOSI TUDOMÁNYÁGAK SZEREPE A GYÓGYÍTÁSBA, A FOGORVOSI TEAM Készítette: Dr. Dézsi Anna Júlia ÉLETTUDOMÁNY Alkalmazott tudományok gyakorlati tevékenység

Részletesebben

Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek

Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek Mozgásszervi fogyatékossághoz vezető kórképek Dr Élő György Miért szükséges ismeretek ezek? Tudni kell a funkció károsodás okát, ismerni a beteg általános állapotát, hogy testi, szellemi és lelki állapotának

Részletesebben

PALEOANTROPOLÓGIAI METODIKÁK I. A FOGAZAT

PALEOANTROPOLÓGIAI METODIKÁK I. A FOGAZAT PALEOANTROPOLÓGIAI METODIKÁK I. A FOGAZAT A fogazattal a gyakorló antropológus több szempontból foglalkozik. A régész számára jelentősége abban áll, hogy meghatározott korcsoportokban megbízhatóan felhasználható

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Lovász szakma i képzéséhez OKJ szám: 34 621 02 Évfolyam: 2/10. évfolyam (közismereti oktatással) Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely neve, címe:

Részletesebben

SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és FogászatiKlinika BUDAPEST

SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és FogászatiKlinika BUDAPEST SE Arc-Állcsont-Szájsebészeti és FogászatiKlinika BUDAPEST DEFINÍCIÓ Kötőszövetes tokkal körülvett, hámmal bélelt tömlő, amely üregét legtöbbször folyadék tölti ki. A ciszta fejlődési rendellenességből

Részletesebben

Beutalást igénylô állapotok. A beutalás az emlôbetegséggel foglalkozó sebészhez történjen. Minden új, körülírt csomó.

Beutalást igénylô állapotok. A beutalás az emlôbetegséggel foglalkozó sebészhez történjen. Minden új, körülírt csomó. Az emlôpanaszos nôk beutalásának irányelve (Guidelines for the referral of patients with breast problems) NHS Breast Screening Programme & The Cancer Research Campaign Elôszó Az emlôrák a nôket érintô

Részletesebben

Animal welfare, etológia és tartástechnológia

Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, etológia és tartástechnológia Animal welfare, ethology and housing systems Volume 4 Issue 2 Különszám Gödöllı 2008 707 LOVAKNÁL ELİFORDULÓ FOGRENDELLENESSÉGEK Varga Petra, Kiss Csilla,

Részletesebben

A táplálkozási zavar gyűjtőfogalom, nehéz definiálni, pontosan mi tartozik bele: általánosságban minden, ami táplálkozással kapcsolatos zavar.

A táplálkozási zavar gyűjtőfogalom, nehéz definiálni, pontosan mi tartozik bele: általánosságban minden, ami táplálkozással kapcsolatos zavar. Evészavarok A táplálkozási zavar gyűjtőfogalom, nehéz definiálni, pontosan mi tartozik bele: általánosságban minden, ami táplálkozással kapcsolatos zavar. Két legismertebb típusa: az anorexia és a bulimia

Részletesebben

Állatsereglet a szavannán A szavannák állatai II.

Állatsereglet a szavannán A szavannák állatai II. Állatsereglet a szavannán A szavannák állatai II. Nagytestű növényevők Sok fű kedvező élőhely. Évszakváltáskor vándorlások- A fű kevés tápanyagot biztosít, ezért szinte folyamatosan legelniük kell. Patások.

Részletesebben

I. melléklet Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedélyek feltételei módosításának indoklása

I. melléklet Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedélyek feltételei módosításának indoklása I. melléklet Tudományos következtetések és a forgalomba hozatali engedélyek feltételei módosításának indoklása Tudományos következtetések Figyelembe véve a farmakovigilanciai kockázatértékelő bizottságnak

Részletesebben

Mit emészt meg és hol emészt a ló?

Mit emészt meg és hol emészt a ló? Takarmányozás Emésztési sajátosságok: 6000 év alatt sokat változott, de alapjában véve maradt FEV a ló. Takarmányváltást csak fokozatosan szabad végrehajtani Mit emészt meg és hol emészt a ló? Mindezt

Részletesebben

Tegye teljessé önmagát! Miért fontos akár egyetlen hiányzó fog pótlása is?

Tegye teljessé önmagát! Miért fontos akár egyetlen hiányzó fog pótlása is? Tegye teljessé önmagát! Miért fontos akár egyetlen hiányzó fog pótlása is? Elvesztette egy fogát, és most nem tudja biztosan, mit tegyen? A fogorvosnak az Ön valamelyik hátsó fogát kellett kihúznia, és

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Dohányzás: a halálos szenvedély A dohányzás szervkárosító hatásai Kiadó: Gönc Város

Részletesebben

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat.

A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus a gyomor és a belek fertőzését előidéző vírus, amely súlyos gyomor-bélhurutot okozhat. A rotavírus az egyik leggyakoribb okozója a súlyos hasmenésnek csecsemő és kisdedkorban. Évente világszerte

Részletesebben

Magyar joganyagok - 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet - a kötelező egészségbiztosítás k 2. oldal (2) A fogászati sürgősségi ellátás körébe tartozó beava

Magyar joganyagok - 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet - a kötelező egészségbiztosítás k 2. oldal (2) A fogászati sürgősségi ellátás körébe tartozó beava Magyar joganyagok - 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet - a kötelező egészségbiztosítás k 1. oldal 48/1997. (XII. 17.) NM rendelet a kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető fogászati ellátásról

Részletesebben

Tegye teljessé önmagát! Új élete műfogsor nélkül.

Tegye teljessé önmagát! Új élete műfogsor nélkül. Tegye teljessé önmagát! Új élete műfogsor nélkül. Mikor tudott legutóbb beleharapni egy ropogós almába? Retteg a nyilvános beszédtől, mert nem jól illeszkedik a műfogsora? A protézise csak bajt és kényelmetlenséget

Részletesebben

Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok

Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok Down Alapítvány TÁMOGATOTT ÜGYINTÉZÉS 1145 Budapest, Amerikai út 14. Tel.: (061) 363-63-53 e-mail: down@downalapitvany.hu Az orvosnál Orvosi ügyintézés Ajánlott szűrővizsgálatok Milyen esetekben fordulunk

Részletesebben

Természetes fogazat okklúziójának változása. Mesterséges rágófelszíni elméletek. Fogpótlástanra vonatkozó okklúziós megfontolások. Dr.

Természetes fogazat okklúziójának változása. Mesterséges rágófelszíni elméletek. Fogpótlástanra vonatkozó okklúziós megfontolások. Dr. Természetes fogazat okklúziójának változása. Mesterséges rágófelszíni elméletek. Fogpótlástanra vonatkozó okklúziós megfontolások. Dr. Bistey Tamás Természetes fogazat érintkezése Csücsök barázda (három

Részletesebben

Tegye teljessé önmagát! Hogyan nyerheti vissza az életét fogainak helyreállításával?

Tegye teljessé önmagát! Hogyan nyerheti vissza az életét fogainak helyreállításával? Tegye teljessé önmagát! Hogyan nyerheti vissza az életét fogainak helyreállításával? Nem mer mosolyogni, mert hiányzik egy vagy több foga? Mikor tudott legutóbb félelem nélkül beleharapni egy ropogós

Részletesebben

GLUTÉN-SZŰRÉS Vízöntő Gyógyszertár 2015.10.19.

GLUTÉN-SZŰRÉS Vízöntő Gyógyszertár 2015.10.19. LISZTÉRZÉKENYSÉG (COELIAKIA) SZŰRÉS (GLUTÉN-SZŰRÉS) VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR MI A LISZTÉRZÉKENYSÉG? A lisztérzékenység a kalászos gabonák fogyasztásával provokált autoimmun betegség, mely a bélrendszer és

Részletesebben

A fele se mese. A Humán Papillomavírus-HPV és a méhnyakrák megelõzése. Írták: Tóth Icó és a Mályvavirágok Rajzolta: Bartus Betty

A fele se mese. A Humán Papillomavírus-HPV és a méhnyakrák megelõzése. Írták: Tóth Icó és a Mályvavirágok Rajzolta: Bartus Betty A fele se mese A Humán Papillomavírus-HPV és a méhnyakrák megelõzése Írták: Tóth Icó és a Mályvavirágok Rajzolta: Bartus Betty Megdöbbentõ, ha azt mondom, hogy ezt a rákos betegséget vírus okozza? Pedig

Részletesebben

Műtéti beleegyező nyilatkozat és tájékoztatás

Műtéti beleegyező nyilatkozat és tájékoztatás Műtéti beleegyező nyilatkozat és tájékoztatás Alulírott..(szül. hely és idő:.) jelen nyilatkozat aláírásával tanúsítom, hogy engem dr. Kovács Viktória fül-orr-gégész és audiológus szakorvos mint a műtétet

Részletesebben

GLUTÉN-SZŰRÉS Vízöntő Gyógyszertár

GLUTÉN-SZŰRÉS Vízöntő Gyógyszertár LISZTÉRZÉKENYSÉG (COELIAKIA) SZŰRÉS (GLUTÉN-SZŰRÉS) VÍZÖNTŐ GYÓGYSZERTÁR MI A LISZTÉRZÉKENYSÉG? A lisztérzékenység a kalászos gabonák fogyasztásával provokált autoimmun betegség, mely a bélrendszer és

Részletesebben

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR

mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR mi a cukorbetegség? DR. TSCHÜRTZ NÁNDOR, DR. HIDVÉGI TIBOR az OkTaTÓaNyag a magyar DiabeTes Társaság vezetôsége megbízásából, a sanofi TámOgaTásával készült készítette a magyar DiabeTes Társaság edukációs

Részletesebben

Bárcsak én is... fida et. Óvja legjobb barátainkat

Bárcsak én is... fida et. Óvja legjobb barátainkat Bárcsak én is... fida et Óvja legjobb barátainkat fida et Óvja legjobb barátainkat Fidavet Mi a Fidavet? Minden tulajdonos szoros érzelmi kapcsolatban áll kedvencével, és szeretné megóvni a betegségektől,

Részletesebben

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA)

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) Verzió 2016 1. MI A GYERMEKKORI SPONDILARTRITISZ/ENTEZITISSZEL ÖSSZEFÜGGŐ ARTRITISZ

Részletesebben

Minden leendő szülő számára a legfontosabb, hogy születendő gyermeke egészséges legyen. A súlyosan beteg gyermek komoly terheket ró a családra.

Minden leendő szülő számára a legfontosabb, hogy születendő gyermeke egészséges legyen. A súlyosan beteg gyermek komoly terheket ró a családra. Egészséges magzat, biztonságos jövő Minden leendő szülő számára a legfontosabb, hogy születendő gyermeke egészséges legyen. A súlyosan beteg gyermek komoly terheket ró a családra. A veleszületett fejlődési

Részletesebben

Mezo- és mikroelemek hiánya a szőlőben

Mezo- és mikroelemek hiánya a szőlőben A növényben legnagyobb mennyiségben jelen lévő, úgynevezett makroelemek (nitrogén, foszfor, kálium) mellett közepes mennyiségben megtalálható mezo- (magnézium, kalcium, kén) és a legkisebb arányban jelenlévő,

Részletesebben

A fogszabályozás szakvizsgára történő felkészülést segítő témakörök. I. Diagnosztika, gyermekfogászai összefüggések, prevenció

A fogszabályozás szakvizsgára történő felkészülést segítő témakörök. I. Diagnosztika, gyermekfogászai összefüggések, prevenció A fogszabályozás szakvizsgára történő felkészülést segítő témakörök I. Diagnosztika, gyermekfogászai összefüggések, prevenció 1. A fogazati rendellenességek etiológiája 2. Az orthodontiai anomáliák, a

Részletesebben

ELŐZETES EGÉSZSÉGÜGYI RENDELKEZÉS CSELEKVŐKÉPTELENSÉG ESETÉRE

ELŐZETES EGÉSZSÉGÜGYI RENDELKEZÉS CSELEKVŐKÉPTELENSÉG ESETÉRE ELŐZETES EGÉSZSÉGÜGYI RENDELKEZÉS CSELEKVŐKÉPTELENSÉG ESETÉRE Alulírott Személyigazolvány szám: bizonyos egészségügyi ellátások igénybevételéről / elutasításáról helyettes döntéshozatalról az egészségügyről

Részletesebben

A deréki gerincszakasz

A deréki gerincszakasz A deréki gerincszakasz Áttekintés A krónikus hátfájdalom gyakori tünet, különösen a gerinc deréki szakaszán (alsó hát). Feltételezhetően az emberek 75 %-ánál jelentkeznek a tünetek alkalmanként, vagy folyamatosan.

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Lovász szakma gyakorlati képzéséhez OKJ szám: 34 621 02 Évfolyam: 3/11. évfolyam (közismereti oktatással) Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely

Részletesebben

Mevalonát-Kináz-Hiány (MKD) (vagy hiper-igd szindróma)

Mevalonát-Kináz-Hiány (MKD) (vagy hiper-igd szindróma) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Mevalonát-Kináz-Hiány (MKD) (vagy hiper-igd szindróma) Verzió 2016 1. MI AZ MKD 1.1 Mi ez? A mevalonát-kináz-hiány genetikai betegség. A szervezet veleszületett

Részletesebben

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás

Az elhízás, a bulimia, az anorexia. Az elhízás Az elhízás, a bulimia, az anorexia Az elhízás Elhízás vagy túlsúlyosság elhízás a testsúly a kívánatosnál 20%-kal nagyobb túlsúlyosság a magasabb testsúly megoszlik az izmok, csontok, zsír és víz tömege

Részletesebben

Biztos abban, hogy a megfelelő intézkedéseket teszi az influenza elleni védelem tekintetében? Oltassa be magát!

Biztos abban, hogy a megfelelő intézkedéseket teszi az influenza elleni védelem tekintetében? Oltassa be magát! Biztos abban, hogy a megfelelő intézkedéseket teszi az influenza elleni védelem tekintetében? Oltassa be magát! Influenza Egy súlyos betegség Az influenza minden évben a népesség 5% - 15%-át érinti. Az

Részletesebben

Lágy szájpadlás műtét kutyánál, brachycephal szindróma

Lágy szájpadlás műtét kutyánál, brachycephal szindróma Lágy szájpadlás műtét kutyánál, brachycephal szindróma Rövid fejű, rövid orrú kutyák( brachycephal) légúti szindrómája Összefoglalásként elmondható, hogy bizonyos kutyafajtáknál és ritkán macskáknál is

Részletesebben

A sürgősségi fogászat fogszabályozási vonatkozásai

A sürgősségi fogászat fogszabályozási vonatkozásai Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi A sürgősségi

Részletesebben

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2398-06 Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai

Engedélyszám: 18211-2/2011-EAHUF Verziószám: 1. 2398-06 Gyermekfogászati és fogszabályozási beavatkozások követelménymodul szóbeli vizsgafeladatai 1. feladat: Hat éves kisfiú édesanyjával érkezik a rendelésre, ahol Ön gyakorlatát tölti. A gyermek tej kisőrlője szuvas. Az orvos töméssel kívánja ellátni a fogat. Megkéri Önt, hogy foglalja össze a tudnivalókat

Részletesebben

Felnőtt hasadékosok helyreállító protetikai ellátásának lehetőségei

Felnőtt hasadékosok helyreállító protetikai ellátásának lehetőségei Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi Felnőtt

Részletesebben

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára Boostrix Polio szuszpenziós injekció diftéria, tetanusz, pertusszisz (acelluláris összetevő) és inaktivált poliomielitisz vakcina (adszorbeált, csökkentett

Részletesebben

A betegségről. A kezelés célja, a műtéti javallat, kezelési eljárások

A betegségről. A kezelés célja, a műtéti javallat, kezelési eljárások A betegségről Az ajak és szájpadhasadékok a magzati élet korai szakaszában kialakuló veleszületett fejlődési rendellenességek. Lehetnek teljesek vagy részlegesek egyoldaliak vagy kétoldaliak illetve egymással

Részletesebben

Sarkantyú kezelése gyógytornával

Sarkantyú kezelése gyógytornával Sarkantyú kezelése gyógytornával A sarkantyú tulajdonképpen egy meszes kinövés a sarokcsont talpi felszínén, vagy az Achilles ín sarkon tapadó részén. Gyógytornászként sokszor találkozom ezzel a problémával,

Részletesebben

Áttörésükben visszamaradt bölcsességfogak diagnosztikája. Semmelweis Egyetem, Budapest Szájsebészeti és Fogászati Klinika

Áttörésükben visszamaradt bölcsességfogak diagnosztikája. Semmelweis Egyetem, Budapest Szájsebészeti és Fogászati Klinika Áttörésükben visszamaradt bölcsességfogak diagnosztikája Semmelweis Egyetem, Budapest Szájsebészeti és Fogászati Klinika Ambulancia műtéti profiljának változása 1999 2004 2008 Műtéti fogeltávolítás 4427

Részletesebben

VIII./1. fejezet: A láb fejlődési rendellenességei

VIII./1. fejezet: A láb fejlődési rendellenességei VIII./1. fejezet: A láb fejlődési rendellenességei A fejezetben a lábat alkotó csontok számbeli többletét és hiányát, valamint méretbeli túl-, illetve alulnövekedését részletezzük. Az e fejezetben található

Részletesebben

Betegtájékoztató. Gyökérkezelés

Betegtájékoztató. Gyökérkezelés Gyökérkezelés Célja: A fog belsejében lévő fertőzött, gyulladt vagy elhalt fogbélmaradványok eltávolítása, a teljes gyökércsatorna-hálózat fertőtlenítése, a gyökércsatornák oly mértékű feltágítása és mechanikai

Részletesebben

ORSZÁGOS GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZET Budapest, 2000. december 12. 1051 Budapest V., Zrínyi u. 3. Szám: 18.580/40/00

ORSZÁGOS GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZET Budapest, 2000. december 12. 1051 Budapest V., Zrínyi u. 3. Szám: 18.580/40/00 ORSZÁGOS GYÓGYSZERÉSZETI INTÉZET Budapest, 2000. december 12. 1051 Budapest V., Zrínyi u. 3. Szám: 18.580/40/00 Levélcím: 1372 Postafiók 450. Eloadó: dr.mészáros G./Pné Telefon: 317-1488 Melléklet: Telefax:

Részletesebben

Jankó István Iskolaérettség- éretlenség logopédus szemmel

Jankó István Iskolaérettség- éretlenség logopédus szemmel Jankó István Iskolaérettség- éretlenség logopédus szemmel Nem minden gyermek lesz azonban iskolaérett 6 évesen. Sok szülınek problémát jelent eldönteni az iskolakezdés idıpontját. Bizonytalanok, hogy vajon

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Dentinox fogínygél Dentinox fogínygél gyermekeknek 10 g Mielőtt elkezdené

Részletesebben

A KÉMÉNYBALESETEK MEGELŐZHETŐK!

A KÉMÉNYBALESETEK MEGELŐZHETŐK! Kéményjobbítók Országos Szövetségének levele mindenkihez, akit érdekel a saját és környezetében élők életének és vagyonának biztonsága A KÉMÉNYBALESETEK MEGELŐZHETŐK! Sajnos szomorú aktualitása van annak,

Részletesebben

Amit az a llergiás nátháról tudni kell

Amit az a llergiás nátháról tudni kell Amit az a llergiás nátháról tudni kell írta: dr. Márk Zsuzsa pulmonológus, Törökbálinti Tüdőgyógyintézet MSD Pharma Hungary Kft. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 8. Telefon: 888-5300, Fax: 888-5388 Mi

Részletesebben

Orthognathiai műtétek

Orthognathiai műtétek Semmelweis Egyetem, Fogorvostudományi Kar Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinika Igazgató: Prof. Dr.Barabás József Orthognathiai műtétek Prof.Dr. Barabás József MILYEN FOGSZABÁLYOZÓ FELADATOK

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! z alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni, olvassa el figyelmese BETEGTÁJÉKOZTTÓ:

Részletesebben

Fogbetegségek a római korban

Fogbetegségek a római korban Forrás: http://www.romaikor.hu/romai_elet/orvoslas_gyogyitas/orvoslas_romaban/fogbetegsegek_a_romai_korban Y. Nagy Marcella Fogbetegségek a római korban Savaria keleti temetőjének tükrében A fogak betegségei

Részletesebben

Madárinfluenza Csongrád megyei Kormányhivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Földművelésügyi Főosztály dr. lamperné dr. Horváth Éva főosztályvezető

Madárinfluenza Csongrád megyei Kormányhivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Földművelésügyi Főosztály dr. lamperné dr. Horváth Éva főosztályvezető Madárinfluenza 2016 Csongrád megyei Kormányhivatal Élelmiszerláncbiztonsági és Földművelésügyi Főosztály dr. lamperné dr. Horváth Éva főosztályvezető 2017.02.02. 1 Madárinfluenza 2016 Az influenza elnevezés

Részletesebben

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA)

Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Gyermekkori Spondilartritisz/Entezitisszel Összefüggő Artritisz (SPA-ERA) Verzió 2016 1. MI A GYERMEKKORI SPONDILARTRITISZ/ENTEZITISSZEL ÖSSZEFÜGGŐ ARTRITISZ

Részletesebben

Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2.

Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2. 2. Bowen technika a babák és gyerekek szemszögéből 2. Mikor forduljunk Bowen alkalmazóhoz? Az élet kezdetét fizikális értelemben a fogantatástól számítjuk. Ha már itt akadállyal szembesülünk, a holisztikus

Részletesebben

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz www.printo.it/pediatric-rheumatology/hu/intro Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz Verzió 2016 1. MI A REUMÁS LÁZ 1.1 Mi ez? A reumás láz nevű betegséget a sztreptokokkusz baktérium

Részletesebben

Abnormális viselkedésformák és azok háttere. Egy lehetséges megoldás: az Aktív Istálló

Abnormális viselkedésformák és azok háttere. Egy lehetséges megoldás: az Aktív Istálló Abnormális viselkedésformák és azok háttere. Egy lehetséges megoldás: az Aktív Istó Normális vagy abnormális? Normális az ami természetes, a természetben megfigyelhető. Tóthné Maros Katalin SZIE, Gödöllő

Részletesebben

ENERGYS L Ó T A K A R M Á N Y O K

ENERGYS L Ó T A K A R M Á N Y O K ENERGYS L Ó T A K A R M Á N Y O K RELAX Granulált takarmány alacsony terhelésnek kitett lovak számára Termékkód: 2210 A takarmány elsősorban alacsony igénybevételnek kitett lovak, hobbi lovak és gyakorló

Részletesebben

A vegetarianizmus a jövő útja?

A vegetarianizmus a jövő útja? Szupermarketekben egyre több vegán terméket, például tofut tempeht vagy szójajoghutot vásárolhatunk. A vegán és a vegetáriánus élelmiszer fogyasztás, vagyis az új táplálkozási piramis népszerűsítéséhez

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ BETEGTÁJÉKOZTATÓ Mielőtt elkezdené gyógyszerét alkalmazni,

Részletesebben

B. BETEGTÁJÉKOZTATÓ 1

B. BETEGTÁJÉKOZTATÓ 1 B. BETEGTÁJÉKOZTATÓ 1 BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Arepanrix szuszpenzió és emulzió emulziós injekcióhoz Pandémiás influenza (H1N1) vakcina (split virion, inaktivált, adjuvánshoz

Részletesebben

Az ápolónő szerepe a daganatellenes kezelésben Együttműködés és kommunikáció a kezelés folyamán

Az ápolónő szerepe a daganatellenes kezelésben Együttműködés és kommunikáció a kezelés folyamán Az ápolónő szerepe a daganatellenes kezelésben Együttműködés és kommunikáció a kezelés folyamán Rabi Anna,Varró Mónika Egyesített Szent István és Szent László Kórház és Rendelőintézet,Onkológiai Osztály,Budapest

Részletesebben

Egészségügyi kérdőív

Egészségügyi kérdőív KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Egységes Lakossági Adatfelvételi Rendszer I minta Az adatszolgáltatás nem kötelező Terület: Számlálókörzet száma: _ A lakás sorszáma: _ A személy sorszáma: A háztartás sorszáma:

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ - INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Cinie 50 mg tabletta. szumatriptán

BETEGTÁJÉKOZTATÓ - INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA. Cinie 50 mg tabletta. szumatriptán BETEGTÁJÉKOZTATÓ - INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ SZÁMÁRA Cinie 50 mg tabletta szumatriptán Mielott elkezdené szedni ezt a gyógyszert, olvassa el figyelmesen az alábbi betegtájékoztatót. Tartsa meg a betegtájékoztatót,

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! BETEGTÁJÉKOZTATÓ TERVEZET ( 2007 BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A FELHASZNÁLÓ

Részletesebben

A maradófogak szuvasodása és a szuvasodás következményes betegségeinek ellátása. Dr. Tóth Mariann

A maradófogak szuvasodása és a szuvasodás következményes betegségeinek ellátása. Dr. Tóth Mariann A maradófogak szuvasodása és a szuvasodás következményes betegségeinek ellátása Dr. Tóth Mariann A tej- és maradófogazat szuvasodásának összefüggése Rossz szájhigiénia Helytelen táplálkozás Cariogen környezet

Részletesebben

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet)

FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) verzió szám: 1.0 FOGLALKOZÁSI NAPLÓ (segédlet) 20 /20 tanév Lovász szakma gyakorlati képzéséhez OKJ szám: 34 621 02 Évfolyam: 2. évfolyam (közismereti oktatás nélkül) Gazdálkodó szervezet neve: Képzőhely

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Radiográfus szakképesítés. 2425-06 Klinikum a képalkotásban modul. 1. vizsgafeladat. 2013. november 13.

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Radiográfus szakképesítés. 2425-06 Klinikum a képalkotásban modul. 1. vizsgafeladat. 2013. november 13. Emberi Erőforrások Minisztériuma Korlátozott terjesztésű! Érvényességi idő: az interaktív vizsgatevékenység befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes

Részletesebben

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót!

FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! FIGYELEM!!! Az alábbi dokumentum csak tájékoztató jellegű, minden esetben olvassa el a termék dobozában található tájékoztatót! Tabletta Magnesii Citrici 500 mg Fono VII. Parma Mielőtt elkezdené gyógyszerét

Részletesebben

NANOS. Patient Brochure. Endokrin orbitopathia (Graves-Basedow-kór)

NANOS. Patient Brochure. Endokrin orbitopathia (Graves-Basedow-kór) NANOS Patient Brochure Endokrin orbitopathia (Graves-Basedow-kór) Copyright 2015. North American Neuro-Ophthalmology Society. All rights reserved. These brochures are produced and made available as is

Részletesebben

IRODA MASSZÁZS. VITÉZ RENÁTA 1133 Budapest, Pannónia u. 70.

IRODA MASSZÁZS. VITÉZ RENÁTA 1133 Budapest, Pannónia u. 70. IRODA MASSZÁZS VITÉZ RENÁTA 1133 Budapest, Pannónia u. 70. Irodai masszázs Az irodai masszázs a leghatékonyabb módja annak, hogy munkatársai mindig frissen, kipihenten dolgozzanak. A kezelést az Ön munkahelyén

Részletesebben

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő

Egészségnevelés. Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő Egészségnevelés Budapest, Sümeginé Hamvas Enikő A kisgyermek fejlődésének adatai Súlyfejlődés: - Születési súly: átlagosan 2500-3500g - 1. hó: 300g/hó - 2-6. hó: 600g/hó - 7-12. hó: 500g/hó - Ideális súly

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a cukorbetegségről

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037. Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Röviden a cukorbetegségről 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. 1 Hírlevél Röviden a cukorbetegségről 2-es típusú cukorbetegség szövődményei Kiadó: Gönc Város

Részletesebben

Kéz- és lábápoló, műkörömépítő. 31 815 01 0000 00 00 Kéz- és lábápoló, műkörömépítő 2/43

Kéz- és lábápoló, műkörömépítő. 31 815 01 0000 00 00 Kéz- és lábápoló, műkörömépítő 2/43 A /07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Az ember szervezete és egészsége biológia verseny 8. osztály

Az ember szervezete és egészsége biológia verseny 8. osztály Az ember szervezete és egészsége biológia verseny 8. osztály 2012. április 27. 13.00 feladatok megoldására rendelkezésre álló idő : 60 perc Kód: Türr István Gimnázium és Kollégium 1 1. Feladat: Szövetek

Részletesebben

Szocializációs mechanizmusok

Szocializációs mechanizmusok Szocializációs mechanizmusok Miklósi Ádám 2017 E-Á Interakció Szocializáció Funkció: (Korai) tapasztal szerzés (fizikai és szociális környezet) hosszú távú következményekkel Tanulás vs genetikai információ

Részletesebben

11.2.1. Nyílt sérülések

11.2.1. Nyílt sérülések 11.2.1. Nyílt sérülések 11.2.1.01. Mely esetben beszélünk nyílt sérülésrıl? a) ha a sérülés ruhátlan testfelületen történik b) ha a csontvég átszakítja az izomzatot c) ha a kültakaró megsérül d) ha kórházi

Részletesebben

AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében

AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében AGRESSZÍV, MERT NINCS MÁS ESZKÖZE Magatartászavaros gyerekek megküzdési stratégiáinak vizsgálata a Pszichológiai Immunkompetencia Kérdőív tükrében Készítette: Uicz Orsolya Lilla 2011. Erőszakos, támadó!

Részletesebben

Foglalkozási napló. Fogászati asszisztens

Foglalkozási napló. Fogászati asszisztens Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre Fogászati asszisztens (OKJ száma: 54 720 02) szakma gyakorlati oktatásához 13. évfolyam A napló vezetéséért felelős: A napló megnyitásának dátuma: A napló lezárásának

Részletesebben

Légzőszervi megbetegedések

Légzőszervi megbetegedések Orrmelléküreg-gyulladás (sinusitis) Légzőszervi megbetegedések Az orr melléküregeinek gyulladása, melyet leggyakrabban baktériumok okoznak. Orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis) Különböző típusú gyulladások

Részletesebben

ELŐZETES EGÉSZSÉGÜGYI RENDELKEZÉS CSELEKVŐKÉPTELENNÉ VÁLÁS ESETÉRE

ELŐZETES EGÉSZSÉGÜGYI RENDELKEZÉS CSELEKVŐKÉPTELENNÉ VÁLÁS ESETÉRE ELŐZETES EGÉSZSÉGÜGYI RENDELKEZÉS CSELEKVŐKÉPTELENNÉ VÁLÁS ESETÉRE az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 16. -a és 22. -a, valamint az egyes egészségügyi ellátások visszautasításának részletes

Részletesebben

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA BODY BALANCE ÍZÜLETI VITAMIN

BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA BODY BALANCE ÍZÜLETI VITAMIN BETEGTÁJÉKOZTATÓ: INFORMÁCIÓK A BETEG SZÁMÁRA BODY BALANCE ÍZÜLETI VITAMIN MSM (Metil-Szulfonil-Metán), glükozamin szulfát, kondroitin szulfát, magnézium, kurkuma, gyömbér, boswelia, quercetin, bromelain,

Részletesebben

Aujeszky-betegség. 30/2009. (III. 27.) FVM rendelet

Aujeszky-betegség. 30/2009. (III. 27.) FVM rendelet Aujeszky-betegség 30/2009. (III. 27.) FVM rendelet Fogalmak Fertőzött sertés: vírus, antigénjei, DNS kimutatható; gyanút keltő klinikai tünetek és olyan állományban van ahol a fertőzöttséget hatóságilag

Részletesebben

Endodontia fogalma, tárgya Pulpa-dentin komplex, pulpaűr anatómiája

Endodontia fogalma, tárgya Pulpa-dentin komplex, pulpaűr anatómiája Endodontia fogalma, tárgya Pulpa-dentin komplex, pulpaűr anatómiája Endodontia fogalma A fogászat azon ága, mely a fogbél és a periapikális szövetek betegségeivel és sérüléseivel valamint azok megelőzésével,

Részletesebben

Kezelés ízületi- és csontrendszeri betegségek esetén. Artritis, Osteoarthrosis kezelése

Kezelés ízületi- és csontrendszeri betegségek esetén. Artritis, Osteoarthrosis kezelése Kezelés ízületi- és csontrendszeri betegségek esetén Alkalmazható készülék: Triomed Egészséges Ízület sugárzója A készülék működési ideje: 12 perc. Ajánlott kezelési zónák: Az ízületek és azok vetületei,

Részletesebben