A Pandémiás helyzetről A pandémia első hullámának tapasztalatai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A Pandémiás helyzetről A pandémia első hullámának tapasztalatai"

Átírás

1 A Pandémiás helyzetről A pandémia első hullámának tapasztalatai Budapest, március 25. PSZE HR Szakmai nap Előadó: Kalocsai Katalin Budapest, március 25. Oktatási Központ PSZE HR Szakmai nap Előadó: Balázs Péter Humán Erőforrás Szolgáltató Központ

2 A világjárvány eddigi rövid története áprilisában Mexikó és az USA jelentette az első igazolt H1N1 fertőzéseket. Rövid időn belül 850 fő megbetegedett, melyből 59 fő meghalt június 19-én a WHO kihirdette a 6-os (legmagasabb) készültségi fázist, ami azóta is tart. Óvatos becslések szerint is a Világ 213 országában eddig közel ember halálát okozta a H1N1 vírus. A H1N1 vírus még mindig domináns, a déli féltekén - kezdődő téli szezon miatt - az influenza aktivitásának erősödésére lehet számítani.

3 Influenza aktivitás hét Pandémiás járvány mértéke a Földrészeken hetében

4 Influenza aktivitás hét

5 H1N1 vírus által okozott igazolt halálesetek A halálesetek száma ig A világban Európában fő fő Magyarországon (10. heti adat) 130 fő Halálos motoros baleset (2008. évi adat) fő Öngyilkosság fő Rosszindulatú daganatos megbetegedés fő

6 Influenza szerű megbetegedések hétig

7 A Spanyol nátha megbetegedési hullámai

8 A Magyar Posta Zrt. célja, belső szabályozások A Magyar Posta Zrt. célja a munkavállalói egészség-védelmének hatékony biztosítsa, a járványszerű terjedés megakadályozása és a szolgáltatási feladatainak ellátása. Belső postai szabályozások: Pandémiás Intézkedési Terv (PIT), meghatározza a Pandémiás Intéző Bizottság jogkörét és feladatait. A PIT végrehajtási utasítás részletesen szabályozza a járvánnyal összefüggő postai feladatok végrehajtását.

9 Pandémiás Intéző Bizottság működése A Pandémiás Intéző Bizottság fontosabb intézkedései: Az influenza súlyosbodó időszakában: Második körös védőoltások előkészítése, Egyéni védőeszközök beszerzése XI-XII. hóra, évi egyéni védőeszköz beszerzés elveinek meghatározása, A Pandémiás Bizottság eljárási- és ügyrendjének kialakítása, Pandémiás Intézkedési terv módosítása.

10 A megtett intézkedések eredményei fő részesült H1N1 és 418 fő szezonális védőoltásban. 2. A veszélyeztetett postai munkavállalókat el tudtuk látni egyéni egészségvédő eszközökkel, 3. A Posta a monitorozás alapján a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette. 4. Nem kellett postai létesítményeket bezárni (iskolák bezárására sor került!), 5. Nem volt számottevő szolgálat kiesés a járvány tetőpontján, még az héten sem.

11 A pandémiás tapasztalatok, eredmények A H1N1 influenza járvánnyal kapcsolatos első tapasztalatokat egy viszonylag alacsonyabb hullámban szereztük. A korábbi szezonális influenza járványok esetében az idősebb (65 év feletti) korosztály volt a veszélyeztetettebb, a H1N1 influenza járvány súlyosabb megbetegedéseket a fiatalabb korosztályoknál, a várandós kismamáknál idézett elő. Komoly veszélynek vannak kitéve a súlyos betegségben szenvedők, kortól függetlenül.

12 A pandémiás tapasztalatok, eredmények 1. A H1N1 influenza megelőzése védőoltással (80%-os védettség). 2. Higiénés szabályok betartása, tisztálkodás, egyéni egészségvédő eszközök használata, takarítás nagyon fontos, de csak az esetek néhány százalékában jelent megoldást. 3. Betegség kezelése antivirális szerekkel. Az időben elkezdett kezelés lerövidíti a betegség hosszát és csökkenti a lefolyás súlyosságát.

13 Védőoltás előkészítése, lebonyolítása Területi Igazgatóság H1N1 Szezonális Igényelt Beadott Arány Igényelt Beadott Arány Központi % % Kelet magyarországi % % Nyugat magyarországi % % M.P. Zrt. összesen % % A Karácsony előtt beérkezett szezonális oltóanyagok beadására az ünnep miatt már nem kerülhetett sor, januárban olyan mértékben csökkent a járvány, hogy addigra elveszítette vonzerejét. A postai átoltottság területi megoszlása hasonlatos az országos adatokhoz.

14 H1N1 védőoltás hazai átoltottsági mutatója

15 H1N1 védőoltás hazai átoltottsági mutatója Magyarországon a lakosság 30%-a lett beoltva H1N1 vakcinával, A lakosság további kb. 10%-a találkozott a vírussal, Összesen a lakosság 40%-a tekinthető védettnek, vagy másképpen fogalmazva 60%-a védtelen, Egy populáció 50-60%-os átoltottság mellett képes csak megállítani az influenza vírus továbbterjedését, megakadályozni a súlyosabb járvány kialakulását. A Magyar Posta Zrt-nél ez az arány kb. 15%, pedig a térítésmentes védőoltás lehetősége adott volt.

16 A pandémiás megbetegedések arányai Előre jelzések szerint Megbetegedési arány 25-50% Halálozási arány 0,2-6,5% Eddigi tények Megbetegedési arány Halálozási arány 30% alatt, 0,2% (USA becslés) A vizsgált minták 80-90%-a H1N1 volt

17 A pandémia gazdasági hatásai Magyarországon Esetszám: orvoshoz fordulás, Iskola bezárás <30 egy héten keresztül, Átoltottság 30%, Kórházi esetek felett, Ebből lélegeztetéssel 300 eset, Halálozás 130 fő Egészségügyi költségek 8,2 mrd Ft (GDP 0,03%-a) Kimaradás munkából 25,0 mrd Ft (GDP 0,10 %-a) Halálozás 6,0 mrd Ft (GDP 0,02 %-a) Összesen 39,1 mrd Ft (GDP 0,15 %-a)

18 Az egészségbe történő befektetés A munkahelyi egészségfejlesztésébe invesztált összeg megtérülése Munkáltató Munkavállaló Szociális ellátó rendszer

19 Az egészségbe történő befektetés A valóság Az életben számos döntés közös jellemzője, hogy azt gazdaságossági elemzés előzi meg döntés = gazdaságosság A munkahelyi egészségtudat fejlesztésébe invesztált összeg többszörösen megtérül. Ma már a világon mindenhol egyértelmű, hogy a legjobban megtérülő befektetés az egészségre fordított összeg, mert az egészség = biztonság

20 A tavaszi várható feladatok Az egészségügyi szakemberek idén tavaszra vonatkozó várakozásai szerint a pandémiás járvány jelentős erősödésével nem számolnak. Ki kell értékelni a pandémiás tapasztalatokat, a szabályozásokon a szükséges módosításokat el kell végezni. A következő hullámok várhatóan magasabb megbetegedési arányt fognak eredményezni, melyre fel kell készülni. A védőoltások időben történő megkezdése, az átoltottság javítása fontos cél.

21 KÖSZÖNÖM A MEGTISZTELŐ FIGYELMÜKET!

H1N1, más néven sertés influenza

H1N1, más néven sertés influenza H1N1, más néven sertés influenza Mi is a H1N1? A H1N1 egy új influenza vírus, amely az emberiséget veszélyezteti. 2009 áprilisában azonosítottak először H1N1 vírust emberben az amerikai kontinensen. Azóta

Részletesebben

A kormányzat lehetőségei a magyar közösségi közlekedés versenyképességének javítására 2014-2020 közötti időszakban

A kormányzat lehetőségei a magyar közösségi közlekedés versenyképességének javítására 2014-2020 közötti időszakban A kormányzat lehetőségei a magyar közösségi közlekedés versenyképességének javítására 2014-2020 közötti időszakban Dr. Becsey Zsolt, közlekedési helyettes államtitkár Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapest,

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT EGYENLŐTLENSÉGEI

AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT EGYENLŐTLENSÉGEI 6. AZ EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT EGYENLŐTLENSÉGEI Kovács Katalin FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 2009-ben jelentős különbségek mutatkoznak a különböző társadalmi csoportok egészségi állapotában. Az egészségi állapot szoros

Részletesebben

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ Tájékoztató Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI JELENTÉS 2009. III. negyedév Dél-Alföld 2009. augusztus szeptember Bács-Kiskun megye 662 31014 fő Csongrád megye 477 35611 fő

Részletesebben

Tartalo mjegyzék Bevezetés 1. 1993. évi III. törvény (Szoc.tv.) ellátásai I. szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások

Tartalo mjegyzék Bevezetés 1. 1993. évi III. törvény (Szoc.tv.) ellátásai I. szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások Bevezetés 1. 1. 1993. évi III. törvény (Szoc.tv.) ellátásai 2. I. szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátások 2. 1. rendszeres szociális segély 2. foglalkoztatást helyettesítő támogatás 3. időskorúak

Részletesebben

VIBRÁCIÓS MEGBETEGEDÉ S DIAGNOSZTIKAI MÓDSZEREINE K TOVÁBBFEJLESZTÉSE

VIBRÁCIÓS MEGBETEGEDÉ S DIAGNOSZTIKAI MÓDSZEREINE K TOVÁBBFEJLESZTÉSE *9B GERZSENYI KATALIN DR. SKULTÉTY REZSŐ DR. SZÁSZ TIBOR DR. YERBAY JÓZSEF VIBRÁCIÓS MEGBETEGEDÉ S DIAGNOSZTIKAI MÓDSZEREINE K TOVÁBBFEJLESZTÉSE Az 1076 Sü-iij folytatott kutatás során a szerzők olyan

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK A magyar társadalombiztosítás története...... 15 1. A magyar társadalombiztosítás gyökerei

TARTALOMJEGYZÉK A magyar társadalombiztosítás története...... 15 1. A magyar társadalombiztosítás gyökerei TARTALOMJEGYZÉK I. fejezet A magyar társadalombiztosítás története...15 1. A magyar társadalombiztosítás gyökerei....15 1.1. A magyar társadalombiztosítás fejlődésére hatást gyakorló rendszerek... 15 1.1.1.

Részletesebben

H1N1 influenzavírus kialakulása, pandémiák története, várható lefolyása, hatásai, következményei. Dr. Jankovics István

H1N1 influenzavírus kialakulása, pandémiák története, várható lefolyása, hatásai, következményei. Dr. Jankovics István H1N1 influenzavírus kialakulása, pandémiák története, várható lefolyása, hatásai, következményei Dr. Jankovics István 1 HUMÁN INLUENZA: háromféle megjelenési forma 2 AZ INFLUENZA VÍRUS TÖRTÉNETE 1900-as

Részletesebben

A HÁZIORVOSI SZOLGÁLAT BESZÁMOLÓJA AZ ELTELT IDŐSZAKRÓL (2014. január 01. december 31.)

A HÁZIORVOSI SZOLGÁLAT BESZÁMOLÓJA AZ ELTELT IDŐSZAKRÓL (2014. január 01. december 31.) 1 A HÁZIORVOSI SZOLGÁLAT BESZÁMOLÓJA AZ ELTELT IDŐSZAKRÓL (2014. január 01. december 31.) Az egészségügy már közismert finanszírozási válsága a helyi ellátásban az előző évben némileg enyhült, Két alkalommal

Részletesebben

A hazai szállítmányozók és logisztikai szolgáltatók szerepe a gazdaságban

A hazai szállítmányozók és logisztikai szolgáltatók szerepe a gazdaságban Karmazin György Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) regionalitásért és rendezvényekért felelős alelnök BI-KA Logisztika Kft. tulajdonos A hazai szállítmányozók és logisztikai

Részletesebben

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása

A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása Munkaerőpiaci információk a Közép-Dunántúlon A Közép-dunántúli régió foglalkoztatási, munkaerő-piaci helyzetének alakulása 2008. 1. A régió területi, földrajzi, népesség jellemzői A Közép-dunántúli régió

Részletesebben

Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés

Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés Vélemény a BKV menetdíjainak 2008. évi tervezett emeléséről Bevezetés A Fővárosi Önkormányzat ismét jelentősen, 13 százalékkal tervezi emelni a BKV menetdíjait. Amint az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították,

Részletesebben

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése

ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP. 2010. féléves jelentése Az ERSTE NYÍLTVÉGŰ EURO INGATLAN BEFEKTETÉSI ALAP e 1. Az Erste Nyíltvégű Euro Ingatlan Befektetési Alap (2009.06.03-ig origo [klikk] Nyíltvégű Ingatlan Alapok Alapja (továbbiakban: Alap) rövid bemutatása

Részletesebben

2010-2011. I. félév. Szolnok, 2011. október 05. Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos. Jászberény. Karcag. Szolnok. Mezőtúr

2010-2011. I. félév. Szolnok, 2011. október 05. Dr. Sinkó-Káli Róbert megyei tiszti főorvos. Jászberény. Karcag. Szolnok. Mezőtúr Tájékoztató a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat számára a megye lakosságának egészségi állapotáról, az egészségromlást kiváltó vélelmezett okokról és a szükséges tennivalókról 2010-2011. I. félév

Részletesebben

A turizmuspolitika aktuális kérdései

A turizmuspolitika aktuális kérdései A turizmuspolitika aktuális kérdései Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 2015. február 19. Fodor Olivér osztályvezető Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály A turizmus nemzetgazdasági jelentősége A

Részletesebben

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Szlovénia 2015. évi nemzeti reformprogramjáról, amelyben véleményezi Szlovénia 2015. évi stabilitási programját

Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA. Szlovénia 2015. évi nemzeti reformprogramjáról, amelyben véleményezi Szlovénia 2015. évi stabilitási programját EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.5.13. COM(2015) 273 final Ajánlás A TANÁCS AJÁNLÁSA Szlovénia 2015. évi nemzeti reformprogramjáról, amelyben véleményezi Szlovénia 2015. évi stabilitási programját HU HU

Részletesebben

Pandémiás felkészülés. Dr. Bujdosó László

Pandémiás felkészülés. Dr. Bujdosó László Pandémiás felkészülés Lokális válaszok globális kérdésekre Dr. Bujdosó László A pandémia várható gazdasági és humán hatásai A világ lakosságának 30-35%-a megbetegedhet. Magyarországon akár 3,5 millió ember

Részletesebben

Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója

Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója AZ ÁLDOZATSEGÍTŐ SZOLGÁLAT TEVÉKENYSÉGE 2009. Az Áldozatsegítő Szolgálat Missziója A jogállam feladata biztosítani a bűncselekmények felderítését és üldözését, a bűnösség kérdésének tisztességes eljárásban

Részletesebben

Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer 2014. 38. heti PPRR-jelentés (szept. 15. - szept. 21.) A PPRR kategóriarendszere

Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer 2014. 38. heti PPRR-jelentés (szept. 15. - szept. 21.) A PPRR kategóriarendszere AEROBIOLÓGIAI ÉS POLLEN MONITOROZÁSI OSZTÁLY Az aktuális PPRR jelentés elérése: http://oki.antsz.hu/files/jelentesek/pprr/aktualis.pdf Hivatkozás: Mányoki, Gergely; Páldy, Anna; Magyar, Donát (2014) VI.

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS NEMZETI FOGYASZTÓVÉDELMI HATÓSÁG PIACFELÜGYELETI FŐOSZTÁLY Iktatószám: PIF-00831-7/2014 Témafelelős: Butsi István ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS a játszótéri eszközök üzemeltetési feltételeinek piacfelügyeleti

Részletesebben

Magyarorszï ½gï ½rt Kulturï ½lis Egyesï ½let

Magyarorszï ½gï ½rt Kulturï ½lis Egyesï ½let H1N1 Mivel hivatásomból és munkakörömbõl fakadóan (gyermekgyógyász, immunológus, Orsz. Gyermekegészségügyi Intézet) módomban állt az elmúlt hetekben az újabb szakmai információkat elsõ kézbõl megkapni,

Részletesebben

TDM-specifikus fejlesztési lehetőségek a 2014-2020-as tervezési ciklusban

TDM-specifikus fejlesztési lehetőségek a 2014-2020-as tervezési ciklusban TDM-specifikus fejlesztési lehetőségek a 2014-2020-as tervezési ciklusban XIV. Országos TDM Konferencia Gyula, 2015. december 3. Dr. Gyenizse Dorottya főosztályvezető A turizmus nemzetgazdasági jelentősége

Részletesebben

Fundamenta-Lakáskassza Zrt. Konszolidált éves jelentés

Fundamenta-Lakáskassza Zrt. Konszolidált éves jelentés Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 2007 Konszolidált éves jelentés A Lakás-takarékpénztár bemutatása A Fundamenta-Lakáskassza Zrt-t 2003. június 30-ig hatályos cégnéven Fundamenta Magyar-Német Lakás-takarékpénztár

Részletesebben

9914 Jelentés a központi költségvetés vám- és egyes adóbevételei realizálásának pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről

9914 Jelentés a központi költségvetés vám- és egyes adóbevételei realizálásának pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről 9914 Jelentés a központi költségvetés vám- és egyes adóbevételei realizálásának pénzügyi-gazdasági ellenőrzéséről TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések, javaslatok II. Részletes megállapítások

Részletesebben

Melamin az élelmiszerhamisításban

Melamin az élelmiszerhamisításban Melamin az élelmiszerhamisításban A melamin fizikai-kémiai jellemzői 67% Nitrogén Élelmiszer- és takarmánylánc-biztonsági vonatkozásban az utóbbi időben a melamin a hamis fehérjepótlás egyik lehetséges

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Békés megye, 2013/2

Statisztikai tájékoztató Békés megye, 2013/2 Statisztikai tájékoztató Békés megye, 2013/2 Központi Statisztikai Hivatal 2013. szeptember Tartalom Összefoglalás...2 Demográfiai helyzet...2 Munkaerőpiac...3 Gazdasági szervezetek...6 Beruházás...7 Ipar...7

Részletesebben

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3.

Dabasi. helyzet. Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. 2016. április 3. Dabasi - helyzet Az FC Dabas rendszeresen megjelenő kiadványa I. évfolyam. 4. szám Továbbra is 1. helyen az FC Dabas II A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehetőséget kínál. Csapataink, játékosaink

Részletesebben

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS MEGERŐSÍTÉSÉNEK KONCEPCIÓJA

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS MEGERŐSÍTÉSÉNEK KONCEPCIÓJA 2. melléklet az előterjesztéshez AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS MEGERŐSÍTÉSÉNEK KONCEPCIÓJA EGÉSZSÉGÜGYÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG 2015. április Tartalom BEVEZETÉS...4 A stratégiai dokumentum célja és előzménye...4

Részletesebben

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai

A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A 2015. év agrometeorológiai sajátosságai A. Globális áttekintés (az alábbi fejezet az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján közzétett információk, tanulmányok alapján került összeállításra) A 2015-ös

Részletesebben

Szöveges beszámoló a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról, teljesüléséről. 1.1. Az intézmény törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe

Szöveges beszámoló a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról, teljesüléséről. 1.1. Az intézmény törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe Szöveges beszámoló a 2012. évi költségvetés végrehajtásáról, teljesüléséről 1. Feladatkör, tevékenység 1.1. Az intézmény törzskönyvi azonosító száma, honlapjának címe Az intézmény neve: Szekszárdi Törvényszék

Részletesebben

Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer 2014. 33. heti PPRR-jelentés (aug. 11. - aug. 17.)

Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer 2014. 33. heti PPRR-jelentés (aug. 11. - aug. 17.) AEROBIOLÓGIAI ÉS POLLEN MONITOROZÁSI OSZTÁLY 1097 Budapest, Albert Flórián út 2-6. Levélcím: 1437 Budapest Pf.: 839 Budapest OKI, 2014-08-21. csütörtök Parlagfű Pollen Riasztási Rendszer 2014 33. heti

Részletesebben

TÁRSADALMI-GAZDASÁGI TRENDEK A NÉPESSÉG IDŐFELHASZNÁLÁSÁBAN*

TÁRSADALMI-GAZDASÁGI TRENDEK A NÉPESSÉG IDŐFELHASZNÁLÁSÁBAN* A TÁRSADALMI-GAZDASÁGI TRENDEK A NÉPESSÉG IDŐFELHASZNÁLÁSÁBAN* FALUSSY BÉLA A szerző az időfelhasználás alapvető szerkezeti változásait a társadalomban és a gazdaságban hosszú távon lezajlott meghatározó

Részletesebben

Az agrárgazdaság szereplôi. A mezôgazdaság eredményei. Vadgazdálkodás és halászat. az élelmiszergazdaságban

Az agrárgazdaság szereplôi. A mezôgazdaság eredményei. Vadgazdálkodás és halászat. az élelmiszergazdaságban TARTALOM 3 Elôszó 4 6 10 Az agrárgazdaság szereplôi A magyar mezôgazdaság adottságai A mezôgazdaság eredményei 14 Erdôgazdálkodás 15 Vadgazdálkodás és halászat 16 Agrár-vidékfejlesztési intézkedések 20

Részletesebben

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12

Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 2014/5 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu VIII. évfolyam 5. szám 2014. január 30. Dél-dunántúli statisztikai tükör 2013/12 A tartalomból A dél-dunántúli régió megyéinek társadalmi,

Részletesebben

és lovasturizmussal kapcsolatos attitűdjeinek, utazási szokásai és utazási tervei 2006-ban Szerző: Halassy Emőke 1

és lovasturizmussal kapcsolatos attitűdjeinek, utazási szokásai és utazási tervei 2006-ban Szerző: Halassy Emőke 1 A magyar lakosság nemzeti parkokkal, természetjárással és lovasturizmussal kapcsolatos attitűdjei, utazási szokásai és utazási tervei 2006-ban Szerző: Halassy Emőke 1 A magyar lakosság zöldturizmushoz

Részletesebben

JELENTÉS A NEMZETGAZDASÁG MUNKAVÉDELMI HELYZETÉRŐL 2014. Iktató szám: NGM/8952-60/2015. Munkafelügyeleti Főosztály

JELENTÉS A NEMZETGAZDASÁG MUNKAVÉDELMI HELYZETÉRŐL 2014. Iktató szám: NGM/8952-60/2015. Munkafelügyeleti Főosztály Iktató szám: NGM/8952-60/2015 JELENTÉS A NEMZETGAZDASÁG MUNKAVÉDELMI HELYZETÉRŐL 2014. Összeállította: Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztály Melléklet: Minisztériumok és önálló szervezetek

Részletesebben

A 2016. évi gyalogos, kerékpáros balesetek megelőzését szolgáló program bemutatása

A 2016. évi gyalogos, kerékpáros balesetek megelőzését szolgáló program bemutatása Óberling József r. ezredes rendőrségi főtanácsos ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője ORFK-OBB ügyvezető elnöke A 2016. évi gyalogos, kerékpáros balesetek megelőzését szolgáló program bemutatása

Részletesebben

AKárpát-medencében élõk munkaerõpiaci helyzete és az õket érõ

AKárpát-medencében élõk munkaerõpiaci helyzete és az õket érõ CSÁKÓ MIHÁLY Az ezredforduló munkaerõpiaci kihívásai a Kárpát-medencében 1 Bevezetés: a kérdés, jelentõsége, megközelítése AKárpát-medencében élõk munkaerõpiaci helyzete és az õket érõ kihívások két szempontból

Részletesebben

Gyermekeket célzó reklámok

Gyermekeket célzó reklámok Gyermekeket célzó reklámok Közvélemény kutatás a lakosság körében KUTATÁSI JELENTÉS 2015. január Tartalomjegyzék Bevezető... 3 A kutatás célja... 3 A kutatás módszere, mintája... 3 A minta megoszlása...

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ- GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2013. harmadik negyedévben Kecskemét, 2013. augusztus Elérhetőség: Nemzeti

Részletesebben

14- -^ - ^. >. i. -rítlet Kőbányai - i-testület ülése

14- -^ - ^. >. i. -rítlet Kőbányai - i-testület ülése 14- -^ - ^. >. i. -rítlet Kőbányai "' - i-testület ülése x._lmla±ja A

Részletesebben

NYUGDÍJRENDSZER, NYUGDÍJBA VONULÁS

NYUGDÍJRENDSZER, NYUGDÍJBA VONULÁS 8. NYUGDÍJRENDSZER, NYUGDÍJBA VONULÁS Monostori Judit FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 2011 legelején Magyarországon a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők száma 2 millió 921 ezer fő volt. A nyugdíjasok

Részletesebben

Takarékszövetkezeti számlacsomaghoz élet- és balesetbiztosítás (TÉB) Szerződési Feltételei

Takarékszövetkezeti számlacsomaghoz élet- és balesetbiztosítás (TÉB) Szerződési Feltételei Takarékszövetkezeti számlacsomaghoz élet- és balesetbiztosítás (TÉB) Szerződési Feltételei I. Ügyfél-tájékoztató Nyomtatványszám: F 225501 22 1605 Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük a Magyar Posta Életbiztosító

Részletesebben

A GROUPAMA GARANCIA BIZTOSÍTÓ ZRT. BALESET- ÉS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI

A GROUPAMA GARANCIA BIZTOSÍTÓ ZRT. BALESET- ÉS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI Az OTP Csoport partnere A GROUPAMA GARANCIA BIZTOSÍTÓ ZRT. BALESET- ÉS EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ÁLTALÁNOS FELTÉTELEI Groupama Garancia Biztosító Zrt. 1051 Budapest, Október 6. utca 20. Nyomtatványszám: 2026/2

Részletesebben

Egészségügyi kiadások a GDP százalékában 2000-2012 közöj OECD átlag. Egészségügyi kiadások a GDP százalékában 2012- ben 10% Magyarország

Egészségügyi kiadások a GDP százalékában 2000-2012 közöj OECD átlag. Egészségügyi kiadások a GDP százalékában 2012- ben 10% Magyarország Lantos Csaba Egészségügyi kiadások a GDP százalékában 2000-2012 közöj OECD átlag Egészségügyi kiadások a GDP százalékában 2012- ben 10% 9% 8% 7% 11,8 11,6 11,3 11,1 11,0 10,9 9,6 9,5 9,4 9,3 9,3 9,3 9,2

Részletesebben

Aegon Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás Szabályzat

Aegon Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás Szabályzat Aegon Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás Szabályzat A Sí- és Snowboard felszerelés Biztosítás jelen feltételek szerint jön létre az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. cím: 1091 Budapest,

Részletesebben

Atradius Sajtóreggeli

Atradius Sajtóreggeli Atradius Sajtóreggeli A számlák felét késve fizetik Magyarországon Az Atradius kutatása a vállalati fizetési szokásokról 2010. október 12. Vanek Balázs Atradius Hitelbiztosító Magyarországi Fióktelep vezető

Részletesebben

GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN

GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN Tér és Társadalom 7. 1993.1-2: 103-111 GYORS TÉNYKÉP FÉRFI ÉS NŐI MUNKANÉLKÜLIEK A SOMOGY MEGYEI TELEPÜLÉSEKEN (Employment situation of men and women in rural and urban settlements of Somogy country) TARDOS

Részletesebben

Csernobil 28 évvel később Örök tanulság

Csernobil 28 évvel később Örök tanulság Örök tanulság 1986-ban a Szovjetunióban atomcsapásra készülődtek. Nem tudták, hogy épp akkor élik át. A Greenpeace határozottan elutasítja az atomenergia polgári, elektromos energia termelésére történő

Részletesebben

Jelentős társadalmi és gazdasági teher. Kevés megbízható hazai adat (regiszter)

Jelentős társadalmi és gazdasági teher. Kevés megbízható hazai adat (regiszter) Pálinkás Anita, Szabó Edit, Kovács Nóra, Jenei Tibor, Nagy Attila, Sándor János, Ádány Róza Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet Biostatisztikai és Epidemiológiai Tanszék HÁTTÉR

Részletesebben

Jelentés az»erdélyi Múzeum«1941 1943. ^vi működéséről

Jelentés az»erdélyi Múzeum«1941 1943. ^vi működéséről tott és fájdalmasan nélkülözött intézményeinkkel ápoljuk a lelki összetartozást, jó sorsunkban ne feledkezzünk meg róluk, amikor azok a megpróbáltatás nehéz idejét élik, a felelőségérzetet, mellyel ezeknek

Részletesebben

Általános Személybiztosítási Szabályzat

Általános Személybiztosítási Szabályzat Általános Személybiztosítási Szabályzat Érvényes: 2007. június 1-jei és azt követô technikai kezdetû szerzôdésekre 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1.1. Jelen szabályzat azokat a feltételeket tartalmazza, amelyek

Részletesebben

A fizetési mérleg alakulása a 2005. IV. negyedéves adatok alapján

A fizetési mérleg alakulása a 2005. IV. negyedéves adatok alapján Budapest, 26. március 3. A fizetési mérleg alakulása a 25. es adatok alapján Az MNB a meghirdetett adatközzétételi és -felülvizsgálati gyakorlatával összhangban 26. március 31-én először publikálja a 25.

Részletesebben

AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN

AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN Varga Attila * AZ ANYANYELVI JOGOK SZABÁLYOZÁSA ROMÁNIÁBAN I. Nyelvpolitika nyelvi jogok. Fogalmi keret A nyelv és politika a Kárpát-medencében élő népek kapcsolatát évszázadokra visszamenően, hányattatott

Részletesebben

A növényvédelmi előrejelzés eredményei az ISTERVIN projektben

A növényvédelmi előrejelzés eredményei az ISTERVIN projektben TERMÉSZETVÉDELEM A DUNA MENTI TERÜLETEKEN ÖKOLÓGIAI SZŐLŐMŰVELÉSI TECHNOLÓGIA BEVEZETÉSÉVEL A növényvédelmi előrejelzés eredményei az ISTERVIN projektben ISTERVIN záró konferencia Projektszám: HUSK/1101/2.2.1/0294

Részletesebben

A Gazdasági, Informatikai és Idegenforgalmi Bizottság előterjesztése

A Gazdasági, Informatikai és Idegenforgalmi Bizottság előterjesztése napirendi pont A Gazdasági, Informatikai és Idegenforgalmi Bizottság előterjesztése A helyi járatú autóbusz-közlekedés díjszabásának alkalmazási feltételeiről szóló 61/2003. (XII.19.) Ök. rendelet módosításáról

Részletesebben

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok

1. Vezetői program. 1.1. Bevezető. 1.2. Vezetői célok 1. Vezetői program 1.1. Bevezető A csömöri Zeneiskolában eltöltött 16 év pedagógiai és 13 év vezetői munka révén megismerhettem a helyi sajátosságokat, jó kapcsolatot építettem ki a helyi nevelési-oktatási,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MUNKABALESETEK ALAKULÁSÁRÓL A FELDOLGOZOTT MUNKABALESETI JEGYZŐKÖNYVEK ALAPJÁN 2014. I-IV. NEGYEDÉV

TÁJÉKOZTATÓ A MUNKABALESETEK ALAKULÁSÁRÓL A FELDOLGOZOTT MUNKABALESETI JEGYZŐKÖNYVEK ALAPJÁN 2014. I-IV. NEGYEDÉV TÁJÉKOZTATÓ A MUNKABALESETEK ALAKULÁSÁRÓL A FELDOLGOZOTT MUNKABALESETI JEGYZŐKÖNYVEK ALAPJÁN 2014. I-IV. NEGYEDÉV 2 / 19 A tájékoztató a 2015. január 8-ig beérkezett és nyilvántartásba vett munkabaleseti

Részletesebben

Rövidített sportágvezetői értékelések:

Rövidített sportágvezetői értékelések: Szakmai értékelés: A csapat összetétele atlétika 14 fő judo 8 fő műugrás 1 fő Rg. 6 fő sportlövészet 10 fő taekwondo 1 fő tenisz 3 fő torna 5 fő úszás 8 fő vívás 16 fő vízilabda 13 fő Összesen 85 fő A

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1

Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Statisztikai tájékoztató Jász-Nagykun-Szolnok megye, 2012/1 Központi Statisztikai Hivatal 2012. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5

Részletesebben

Raiffeisen Gon dos ko dás II.

Raiffeisen Gon dos ko dás II. Raiffeisen Gon dos ko dás II. Cso por tos élet-, baleset- és be teg ség biz to sí tás fel té te lei A jelen feltételek az UNIQA Biztosító Zrt. (1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70 74., továbbiakban Biztosító),

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériuma Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola

Emberi Erőforrások Minisztériuma Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola Emberi Erőforrások Minisztériuma Aszódi Javítóintézet, Általános Iskola, Szakiskola és Speciális Szakiskola 2014. évi költségvetési beszámolójának szöveges indoklása Esztergom, 2015. április 24. Karlócai

Részletesebben

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 2009.5.15. COM(2009) 228 végleges A BIZOTTSÁG JELENTÉSE A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK a fertőző betegségek közösségi járványügyi felügyeleti

Részletesebben

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1999. június

JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1999. június JELENTÉS AZ INFLÁCIÓ ALAKULÁSÁRÓL 1999. június Készítette: a Magyar Nemzeti Bank Közgazdasági és kutatási fõosztálya Vezetõ: Neményi Judit Kiadja: a Magyar Nemzeti Bank Titkársága A kiadványt szerkesztette,

Részletesebben

HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Egészséges társadalom helyzetkép a magyar népesség egészségi állapotáról

HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Egészséges társadalom helyzetkép a magyar népesség egészségi állapotáról HEALTHY FOOD Egészséges Étel az Egészséges Élethez Egészséges társadalom helyzetkép a magyar népesség egészségi állapotáról Készült a vas megyei Markusovszky Kórház Nonprofit Zrt. megbízásából, a Healthy

Részletesebben

TARTALOM Az OTP Bank Rt. felsô vezetése Az elnök-vezérigazgató üzenete Kiemelt adatok Makrogazdasági és monetáris környezet 2003-ban

TARTALOM Az OTP Bank Rt. felsô vezetése Az elnök-vezérigazgató üzenete Kiemelt adatok Makrogazdasági és monetáris környezet 2003-ban TARTALOM Az OTP Bank Rt. felsô vezetése 4 Az elnök-vezérigazgató üzenete 5 Kiemelt adatok 7 Makrogazdasági és monetáris környezet 2003-ban 8 Üzletági jelentések 11 Vezetôi elemzés 25 AVezetés elemzése

Részletesebben

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti Intézet létszámgazdálkodásának elemzése

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti Intézet létszámgazdálkodásának elemzése Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar Egészségügyi Szervező Szak A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Sebészeti Intézet létszámgazdálkodásának elemzése Konzulens: Dr. Dózsa Csaba

Részletesebben

Gondolkodj Egészségesen! Bácskai Márta Program Vezetı

Gondolkodj Egészségesen! Bácskai Márta Program Vezetı Gondolkodj Egészségesen! Bácskai Márta Program Vezetı Demográfiai tények I. Népesség: 10.096.000 fı (10.6 mill.-1984) Élveszületések száma: 9,4 (ezer lakosra) EU átlag: 10,1 Természetes szaporodás: -3,9

Részletesebben

A migrációs potenciál mértéke a Kárpátmedencei magyarság és cigányság körében

A migrációs potenciál mértéke a Kárpátmedencei magyarság és cigányság körében A migrációs potenciál mértéke a Kárpátmedencei magyarság és cigányság körében Budapest, 2002. május A kutatást a Gazdasági Minisztérium megbízásából a Balázs Ferenc Intézet (mintakészítés és adatfelvétel)

Részletesebben

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. III.

BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. III. BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központja NEGYEDÉVES MUNKAERŐ-GAZDÁLKODÁSI FELMÉRÉS EREDMÉNYE BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN 2011. III. NEGYEDÉV Kecskemét, 2011. szeptember 07. Elérhetőség: Nemzeti Foglalkoztatási

Részletesebben

A fogyasztói árak alakulása 2011-ben

A fogyasztói árak alakulása 2011-ben Központi Statisztikai Hivatal A fogyasztói árak alakulása 2011-ben 2012. március Tartalom Bevezető...2 Európai uniós kitekintés...3 A fogyasztói árak alakulása 2011-ben Magyarországon...4 Maginfláció...7

Részletesebben

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség SZAKMAI BESZÁMOLÓ A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2014. évi munkájáról 2015. április 13. TARTALOMJEGYZÉK ÁLTALÁNOS RÉSZ... 3 STRATÉGIAI

Részletesebben

Egészségi állapot. Főbb megállapítások

Egészségi állapot. Főbb megállapítások 6. fejezet Egészségi állapot Kovács Katalin Tóth Gergely Főbb megállapítások» Az elveszített egészséges életévek, másképpen betegségterhek 85%-a a krónikus betegségekhez kötődik. Összességében a nyugat-európai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 17.00 órakor kezdődő nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 17.00 órakor kezdődő nyílt üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. szeptember 17.00 órakor kezdődő nyílt üléséről 30-án, Ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácsterme Jelen vannak:

Részletesebben

Csongrád Megyei Önkormányzat

Csongrád Megyei Önkormányzat Csongrád Megyei Önkormányzat Szociális Szolgáltatástervezési Koncepciójának felülvizsgálata 2008. Készítette: Majláthné Lippai Éva Közreműködtek: Hivatal munkatársai: Makhult Zoltán Szekeresné dr. Makra

Részletesebben

Az ellátás hozzáférhetőségének és a betegek túlélési idejének vizsgálata malignus melanómában szenvedők körében

Az ellátás hozzáférhetőségének és a betegek túlélési idejének vizsgálata malignus melanómában szenvedők körében Debreceni Egyészségügyi Minőségügyi Napok (DEMIN XIII.) Az ellátás hozzáférhetőségének és a betegek túlélési idejének vizsgálata malignus melanómában szenvedők körében Szőllősi Gergő József Pálinkás Anita,

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Bevezetés...2 Ipar...2 Építőipar...3 Lakásépítés...3 Idegenforgalom...4 Beruházás...5 Népesség, népmozgalom...6

Részletesebben

KÖNYVBEMUTATÓ Budapest, 2010. március 31. Mi volt a célkitűzés? a Magyar Posta rangjához méltó, színvonalas cégtörténeti kiadvány elmúlt 20 év bemutatása szakmailag megalapozottan, tényszerűen, közérthetően,

Részletesebben

0023 Jelentés az önkormányzati tulajdonban levő kórházak pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának vizsgálatáról

0023 Jelentés az önkormányzati tulajdonban levő kórházak pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának vizsgálatáról 0023 Jelentés az önkormányzati tulajdonban levő kórházak pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának vizsgálatáról TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések II. Részletes megállapítások 1.

Részletesebben

Elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatást nyújtók ellenőrzése 2014. évi beszámoló

Elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatást nyújtók ellenőrzése 2014. évi beszámoló Elektronikus aláírással kapcsolatos szolgáltatást nyújtók ellenőrzése 2014. évi beszámoló Bevezetés Az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény (Eat.) 20. -a alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési

Részletesebben

Ifjúsági Garancia Rendszer és a keretében megvalósuló GINOP-5.2.1 munkaerőpiaci. GINOP-5.2.2 Projektnyitó rendezvény Békéscsaba, 2016. február 11.

Ifjúsági Garancia Rendszer és a keretében megvalósuló GINOP-5.2.1 munkaerőpiaci. GINOP-5.2.2 Projektnyitó rendezvény Békéscsaba, 2016. február 11. Ifjúsági Garancia Rendszer és a keretében megvalósuló GINOP-5.2.1 munkaerőpiaci program GINOP-5.2.2 Projektnyitó rendezvény Békéscsaba, 2016. február 11. Ifjúsági Garancia alapja Európai Tanács 2013. április

Részletesebben

A KULLANCS TERJESZTETTE AGYVELÕ- AGYHÁRTYAGYULLADÁS

A KULLANCS TERJESZTETTE AGYVELÕ- AGYHÁRTYAGYULLADÁS A KULLANCS TERJESZTETTE AGYVELÕ- AGYHÁRTYAGYULLADÁS (kullancsenkefalitisz) A kórokozó és a fertõzés útja Akullancsok számos, emberre veszélyes vírust terjesztenek, ezek vagy agyvelõgyulladást, vagy úgynevezett

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Pápa Város Önkormányzata 2013-2018.

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Pápa Város Önkormányzata 2013-2018. Helyi Esélyegyenlőségi Program Pápa Város Önkormányzata 2013-2018. Tartalomjegyzék Bevezetés... 4 A település bemutatása... 4 Demográfiai helyzet... 4 Gazdasági helyzet... 6 Társadalmi helyzet... 7 Értékeink,

Részletesebben

Elérte hazánkat az influenzajárvány

Elérte hazánkat az influenzajárvány Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország 2015. 3. hét Elérte hazánkat az influenzajárvány A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései

Részletesebben

Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.13.) önkormányzati rendelete

Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.13.) önkormányzati rendelete Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2/2015.(II.13.) önkormányzati rendelete a települési támogatás megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint felhasználása ellenőrzésének

Részletesebben

Felelősen, egészségesen, biztonságosan

Felelősen, egészségesen, biztonságosan Felelősen, egészségesen, biztonságosan Előadó: Dr. Brunner Péter főosztályvezető főorvos helyettes Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály Egészség a legnagyobb gazdagság,

Részletesebben

A Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója Martonvásár Város 2010. évi bűnügyi - közbiztonsági helyzetéről

A Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója Martonvásár Város 2010. évi bűnügyi - közbiztonsági helyzetéről 1 RENDŐRKAPITÁNYSÁG GÁRDONY RENDŐRKAPITÁNY 2483 Gárdony, Szabadság u. 40. Tel./fax: 22/355-338, BM-tel.: 22/5614, BM fax: 22/5642 E-mail: sagij@fejer.police.hu Szám: 07060/ /2011. Ált. Tartalomjegyzék

Részletesebben

A VAS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETE

A VAS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLYA A VAS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETE Készült: 2015. június 01. készítette: Dr. Stánitz Éva megyei tisztifőorvos 1 A VAS MEGYEI LAKOSSÁG EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTA I. DEMOGRÁFIA Népesség

Részletesebben

Demokratikus attitűdök a hazai középiskolákban 1

Demokratikus attitűdök a hazai középiskolákban 1 Kalocsai Janka Demokratikus attitűdök a hazai középiskolákban 1 A különböző történelmi korokban a tudás- és tapasztalatátadás mindig az adott társadalomban fontosnak tartott értékek figyelembevételével

Részletesebben

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT.

CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. CIG PANNÓNIA ÉLETBIZTOSÍTÓ NYRT. NEGYEDÉVES TÁJÉKOZTATÓ 2012. MÁSODIK NEGYEDÉV 2012. augusztus 16. 1. Összefoglaló A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (a továbbiakban: Biztosító) a mai napon nyilvánosságra

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ...3 I. BEVEZETÉS...5 II. A DAGANATOS MEGBETEGEDÉSEK TÁRSADALMI TERHE HELYZETKÉP...6 III. MIT TESZÜNK?...8

ÖSSZEFOGLALÓ...3 I. BEVEZETÉS...5 II. A DAGANATOS MEGBETEGEDÉSEK TÁRSADALMI TERHE HELYZETKÉP...6 III. MIT TESZÜNK?...8 N EMZETI R ÁKELLENES P ROGRAM ( VITAIRAT)................... 1 TARTALOMJEGYZÉK ÖSSZEFOGLALÓ..........................................................3 I. BEVEZETÉS.............................................................5

Részletesebben

Juhász Zsolt őrnagy. Preventív Igazgatóság, Alkalmasság-vizsgáló Intézet, Mályi, 2009. június 15.

Juhász Zsolt őrnagy. Preventív Igazgatóság, Alkalmasság-vizsgáló Intézet, Mályi, 2009. június 15. A fizikai erőnléti állapot mint a hadrafoghatóság egyik alappillére (A 2008. év fizikai alkalmasság-vizsgálatainak és állapotfelméréseinek tapasztalatai) Juhász Zsolt őrnagy MH Honvéd Egészségügyi é Központ,

Részletesebben

KÓRHÁZAK ÚTKÖZBEN DR. RÁCZ JENŐ MAGYAR KÓRHÁZSZÖVETSÉG DEMIN XI. DEBRECEN 2011. JÚNIUS 2-3.

KÓRHÁZAK ÚTKÖZBEN DR. RÁCZ JENŐ MAGYAR KÓRHÁZSZÖVETSÉG DEMIN XI. DEBRECEN 2011. JÚNIUS 2-3. KÓRHÁZAK ÚTKÖZBEN DR. RÁCZ JENŐ MAGYAR KÓRHÁZSZÖVETSÉG DEMIN XI. DEBRECEN 2011. JÚNIUS 2-3. HONNAN INDULTUNK 1 ÉVE? Új stílus jön, vége a korábbi verésnek QUO VADIS DOMINE? HONNAN INDULTUNK?/I. A Magyar

Részletesebben

a módosításokkal egységes szerkezetben

a módosításokkal egységes szerkezetben Zsana Önkormányzata Képviselő-testületének 8/2014. (III.31.) önkormányzati rendelete az önkormányzati tulajdonú bérlakások és nem lakás célú helyiségek bérbeadásáról a módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

2015 évi beszámoló. Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága. Szociális Szolgáltató Központ

2015 évi beszámoló. Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága. Szociális Szolgáltató Központ 2015 évi beszámoló Ferencvárosi Szociális és Gyermekjóléti Intézmények Igazgatósága Szociális Szolgáltató Központ 2015 évi szakmai beszámoló Szociális étkeztetés I. A szociális étkeztetés bemutatása Budapest

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ Ózd Város Önkormányzatának 2011. évi egységes vagyonbiztosításáról

TÁJÉKOZTATÓ Ózd Város Önkormányzatának 2011. évi egységes vagyonbiztosításáról TÁJÉKOZTATÓ Ózd Város Önkormányzatának 2011. évi egységes vagyonbiztosításáról Előterjesztő: Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke Készítette: Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Osztály Ó z d,

Részletesebben

Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013.

Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013. Iktatószám: 3708470298/2013. Ügyszám: 3708476652/2013. NEMZETI ADÓ- ÉS VÁMHIVATAL SZÖVEGES INDOKLÁS A 2012. ÉVI ZÁRSZÁMADÁSHOZ XVI. Fejezet: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Államháztartási egyedi azonosító

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pénzügyi Bizottsági és Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés. 2013. o k t ó b e r 7.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pénzügyi Bizottsági és Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés. 2013. o k t ó b e r 7. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottsági és Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés 2013. o k t ó b e r 7. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111.

Részletesebben

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról

Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve. Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve Tájékoztató Hajdú-Bihar megye lakosságának egészségi állapotáról T a r t a l o m j e g y z é k 1. BEVEZETÉS... 4 2. ADATFORRÁSOK... 4 3. ELEMZÉSI MÓDSZEREK... 4 4.

Részletesebben

INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT.

INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT. INGATLANKEZELŐ ÉS VAGYONGAZDÁLKODÓ ZRT. Háromnegyedéves beszámoló 2014. év 1.oldal I. Összefoglaló a 2014. év I-III. negyedéves beszámolójáról Társaság neve: Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodó Zrt. Székhelye:

Részletesebben