Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból emelt szintű fakultáció 11. évfolyam Heti 2 óra Összesen 72 óra
|
|
- Magda Szilágyiné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból emelt szintű fakultáció 11. évfolyam Heti 2 óra Összesen 72 óra Az előrehaladást elsősorban az emelt szintű érettségire való felkészülés határozza meg. Mivel ez a csoport fog először az új rendszer szerint vizsgázni, fokozottan kell szemmel tartani az új követelményeket. A fakultációs munkának tekintettel kell lenni a tanórai munkára. így fakultáción mindig az alapórán megtárgyalt tananyag bővítésének kell megtörténnie. Tudatosítani kell a tanulóban, hogy az otthoni munka jelentősége megnő. A vizsgakövetelményekben a vizsga mindkét szintjén meghatározó szerepet töltenek be a szövegértés, az írásbeli és szóbeli szövegalkotás képességei és tevékenységei. Hangsúlyosak azok a szövegfeldolgozási, elemzési és értelmezési szem, nyelvi és irodalmi ismeretek, amelyek a magyar és az európai kulturális hagyomány mellett a jelen világnak, a jelen kultúrájának megértéséhez elengedhetetlenek, amelyek szükségesek az önálló tájékozódáshoz, az ítélőképességhez, az érzelmi, a szociális, az intellektuális élmények megéléséhez és kifejezéséhez. A magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgája olyan kitüntetett alkalom, amely az alábbi célokat követve teszi lehetővé a vizsgázó nyelvi kultúrájának és irodalmi műveltségének minősítését és értékelését. Az érettségi vizsga célja annak megállapítása, hogy a vizsgázó 1
2 - hogyan tudja alkalmazni nyelvi, nyelvhasználati, irodalmi és fogalmi ismereteit, olvasói tapasztalatait a múlt és a jelenkor nyelvi, kulturális jelenségeinek megértésében; - hogyan képes tudását, gondolatait, véleményét szóban és írásban előadni a vizsgafeladatoknak megfelelő műfajban, a szükséges és lehetséges tartalmakkal, szerkezetben és stílusban; - önállóan tud-e reagálni különböző korszakok különböző műfajú szépirodalmi, köznapi, tudományos szövegeinek gondolataira, állításaira, következtetéseire; - képes-e élethelyzetek, döntési szituációk, etikai kérdések, gondolatok, érzelmek, magatartások, szociális beállítódások, elvek, eszmék, érzelmek árnyalt bemutatására, értelmezésére; - teljesítményében kifejeződik-e önálló gondolkodása, problémalátása, lényegkiemelő és rendszerező képessége, kreativitása, nyelvi-irodalmi kultúrájának egyéni sajátosságai, értékválasztásai; - tud-e logikusan érvelni, következtetéseit, gondolatait világos nyelvi formában előadni, véleményt alkotni; - képes-e különböző alkotói magatartások, kifejezésmódok megkülönböztetésére, összevetésére, különböző szövegek elemzésére, összehasonlítására, értelmezésére, értékelésére; - felismeri-e egy-egy korszak kifejezésmódjának, művészetének találkozási pontjait; - tud-e irodalmi és nem irodalmi szövegek kérdésfelvetések és válaszok sokféleségében tematikusan és kronológiailag tájékozódni. Az emelt szintű fakultáció elsősorban a felsőoktatásban tovább tanulni szándékozó tanuló képességeit és ismereteit vizsgálja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vizsga a jelöltektől a középszintű követelményeket meghaladó bonyolultabb ismeretszerzési eljárásokat, összetettebb rendszerezési, alkalmazási összehasonlítási, és elemzési szemat, valamint magasabb 2
3 fokú gondolkodási, önállóbb ítéletalkotási képességeket várja el, az olvasottság, a nyelvi, irodalmi, fogalmi ismeretek, tények, összefüggések tágabb körét kéri számon. Az előre haladás függvénye a szóbeli érettségi tételsor megismerése. Nyelvtanból és irodalomból is akkor tudunk csak szelektálni, ha ismerjük a tételeket. Ennek függvényében az előre haladás sorrendje változik. A számonkérés értékelése hagyományos írásbeli számonkérés esetében: % % % % % Az írásbeli feladattípusok értékelése megegyezik a rendeletben leírt százalékos rendszerrel 1. Tematikai Fejlesztési cél Bevezető Az eddig szerzett szaktudományos tudás Ismerkedés a kétszintű érettségi követelményrendszerével elméletben és gyakorlati példákkal Reális önértékelés, az eddigi szaktárgyi tudás rendszerezése írásbeli feladattípusok, új műfajok. matematika-logika 3
4 2. Tematikai Műfajok, poétika, témák, motívumok, korszakok, stílustörténet. Irodalomtörténet. verselés, műfajok, műnemek, irodalmi stílusok ismerete A már meglévő tudás bevésése, bővítése. Az irodalom kronológiai sorrendjének megtörése. Pl. téma, motívum szerinti csoportosítás, stb., ismerjen több műelemzési szempontot Az irodalomismeret alapvető fogalmainak felidézése, ének-zene, pontosítása, rendszerben látása. matematika-logika korstílus, stílusirányzat, stílusváltozat, verselés, hangsúlyos, időmértékes, versláb, ütem, hexameter, pentameter, disztichon, szapphói, aszklepiádészi, alkaioszi strófa, rímképletek, emelkedő versláb/sor, közömbös versláb, ereszkedő versláb, az irodalmi nyelv 3. Tematikai Művek a magyar irodalomból II. LÍRA 8 óra Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Kölcsey Ferenc és/vagy Vörösmarty Mihály munkássága (4 szerző) A 4 költő munkásságának teljesebb megismerése, kapcsolódási keresése. A költők/írók elhelyezése az irodalmi kánonban, utóéletük történelem, rajz és megismerése, publicisztikájuk, monográfia róluk vizuális kultúta reneszánsz, klasszicizmus, romantika, műfajmeghatározások, témák, motívumok 4
5 4. Tematikai 5. Tematikai Művek a magyar irodalomból. I. Petőfi és Arany munkássága A két költő elhelyezése az irodalmi kánonban, utóéletük, témáik, műveik történelem, etika realizmus, romantika, énlíra, tárgyias költészet, balladák, téma szerinti csoportosítás, vátesz, próféta Világirodalom magyar irodalom: a drámai műnem és az epikai műnem 10 óra antik görög dráma, színház, eposz, polgári dráma, drámai költemény, történelmi dráma, népszínház, imitáció, farce, commedia de arte, komédia, helyzetkomikum, jellemkomikum, dráma az antikvitás 2 különböző életszemléletének tudatosítása: epika<- > dráma Arisztotelész: Poetica c. művének megismerése. Szophoklész és Ibsen drámájának összevetése, Zrínyi és Homérosz eposzának összevetése képzőművészet, színház harmónia, eposz, eposzi kellékek, sorstragédia, dráma, drámai nyelv, analitikus dráma, polgári dráma 6. Tematikai A novella műfaj értelmezési lehetőségei novella, szerkezet, próza 5
6 fabula, szüzsé, motívumok, fordulat történelem 7. Tematikai Művek a magyar irodalomból II. EPIKA Mikszáth, Móricz, Örkény,Petelei, Csáth Géza, stb. epikus közlésformák, epikus műfajok műelemzési jártasság 10 óra Egy mű adott szempontú elemzésének megismerése, zene, történelem megértése stílusok, történelmi kor, reneszánsz, klasszicizmus, romantika 8. Tematikai Nyelvtani alapfogalmak kommunikáció, stílus, retorika Az eddigi ismeretek bővítése. Az internetes műfajok, tömegkommunikációs műfajok internetes műfajok, manipuláció, a tantárgyi ismeretek és a mindennapi életünk kapcsolódási pontjainak megnevezése 1 logika online, offline világ, valóság shaw, szappanopera, beszélgetős műsorok, bulvárlapok 9. Tematikai Nyelvi-irodalmi-műveltségi feladatsor az eddigi szaktárgyi tudás Szembesítés, szintézis, tudásbővítés 10 óra 6
7 típusfeladatok történelem, zene, képzőművészet 10. Tematikai Összegzés az idén tanult ismeretek előre és visszatekintés, reflexió írása 7
A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
A MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: írásbeli és szóbeli Emelt szinten: írásbeli és szóbeli A magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga célja
heti óraszám 2 2 3 4 évi óraszám 74 74 111 128 otthoni tanulási idő 37 37 55,5 64
IRODALOM 1 A kerettanterv alapján készült helyi tanterv óraterve IRODALOM 9. osztály 10. osztály 11. osztály 12. osztály 37 hét 37 hét 37 hét 32 hét heti óraszám 2 2 3 4 évi óraszám 74 74 111 128 otthoni
Óraszám Tananyag Fogalmak Tevékenységek Kapcsolódási pontok 1. Bevezetés: a tankönyv
NT-11713/1 IRODALOM 7. TANMENETJAVASLAT Fejezetcím: A romantika: 32 óra Tematikai egység/ Fejlesztési cél Előzetes tudás A tematikai egység nevelési-fejlesztési céljai Órakeret Egy korstílus a romantika
Magyar nyelv és irodalom
Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Hajdúszoboszló Magyar nyelv és irodalom tantárgy 7-8. évfolyam 2013. Magyar nyelv és irodalom 7 8. évfolyam A 7 8. évfolyamon a változó és egyre összetettebb
MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat)
MŰVÉSZETI ISMERETEK DRÁMA ÉS TÁNC 9 11. évfolyam (Esti és levelező tagozat) A dráma és tánc tanítása olyan művészeti és művészetpedagógiai tevékenység, amelynek célja az élményeken keresztül történő megértés,
Magyar irodalom 5-8. évfolyam. 5. évfolyam
Magyar irodalom 5-8. évfolyam 5. évfolyam A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek és tudástartalmak megalapozásának
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MOZAIK KERETTANTERVRENDSZER A GIMNÁZIUMOK SZÁMÁRA NAT 2003 MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9-12. évfolyam Készítette: Várhidi Gyula A kerettantervrendszert szerkesztette és megjelentette: MOZAIK KIADÓ SZEGED,
Szakiskolát végzettek érettségire történő felkészítése. 14. számú melléklet. (Nappali képzés) Hatályos: 2014. év április hó 01.
Ikt.sz: 14. számú melléklet Békés Megyei Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium /Gyula Szent István
A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV
A MIKES KELEMEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTÁRGYVERSENY KÖVETELMÉNYEI 2007/2008-AS TANÉV V VIII. OSZTÁLY I. KÖVETELMÉNYEK Képességek szövegértés problémalátás szövegalkotás különböző szövegtípusokban
Magyar irodalom 5-8. évfolyam
Magyar irodalom 5-8. évfolyam 5. évfolyam Éves óraszám: 72 Heti óraszám: 2 A könyvek varázsa Mesék bűvöletében Petőfi Sándor: János vitéz Múltunk a mítoszokban A Biblia világa Ez a föld a mi hazánk (Táj,
HELYI TANTERV TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA. 5. évfolyam
HELYI TANTERV TILDY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS MŰVÉSZETI ISKOLA 5. évfolyam A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készségegyüttesek
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK. Középszint és emelt szint
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK A) KOMPETENCIÁK Középszint és emelt szint 1. Szövegértés 1.1. Információk feldolgozása és megítélése Információk célirányos és kritikus használata:
NN: Német nemzetiségi tagozat Tantárgyak és óraszámok Tantárgy 9. évfolyam. 10. évfolyam. 11. évfolyam Kötelező tantárgyak Magyar nyelv és irodalom 2
NN: Német nemzetiségi tagozat Tantárgyak és óraszámok Tantárgy 9. 10. 11. Kötelező tantárgyak Magyar nyelv és irodalom 2 12. 13. Irodalom 2 2 4 É 3 É Magyar nyelv 2 2 1 É 1 É Történelem és társadalomismeret
Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye Balatonboglár, Szabadság utca 41.
Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola 8630 HELYI TANTERV Szakközépiskola ÉRVÉNYES: 2011. szeptember 1-től 1 Célok és feladatok A szakközépiskolában folyó nevelés-oktatás továbbépíti, kiszélesíti és elmélyíti
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9-12. évfolyam Célok és feladatok A magyar nyelv és irodalom tantárgy biztos és állandó értékeket és a jelenben alakuló, változó kultúrát közvetít. Tartalommal tölti meg és erősíti
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 7-12. évfolyam Célok és feladatok A magyar nyelv és irodalom tantárgy biztos és állandó értékeket és a jelenben alakuló, változó kultúrát közvetít. Tartalommal tölti meg és erősíti
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9 12.
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9 12. HAT ÉVFOLYAMOS KÉPZÉS 9-12. NÉGY ÉVFOLYAMOS KÉPZÉS 9-12. ÖT ÉVFOLYAMOS KÉPZÉS REÁL JELLEG 9-12. KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÉPZÉS 9-12. A magyar nyelv és irodalom tantárgy tanítása
Tanmenetjavaslat a 9. osztályos irodalom kísérleti tankönyvhöz
Tanmenetjavaslat a 9. osztályos irodalom kísérleti tankönyvhöz Óra Az óra témája (tankönyvi lecke) vagy funkciója 1 Bevezetés, ismétlés; ismerkedés a tananyaggal Célok, feladatok Fejlesztési terület Ismeretanyag
/Gyula Szent István út 38./ Szakiskolát végzettek szakközépiskolai érettségire történő felkészítésének helyi tanterve
Ikt.sz: 9/a. számú melléklet Békés Megyei Harruckern János Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Kollégium /Gyula Szent István
Magyar irodalom tanterv 11. b - 12. b (108 óra /36 hét - 128 óra /32 hét) Irodalom tanterv 11-12. évfolyam
Magyar irodalom tanterv 11. b - 12. b (108 óra /36 hét - 128 óra /32 hét) Irodalom tanterv 11-12. évfolyam Az irodalomtanítás alapvető célja irodalmi művek olvasása, értelmezése, megvitatása. A műveltségépítés
Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Magyar nyelv és irodalom 7. ÉVFOLYAM. Éves óraszám: 74 Heti óraszám: 2
7. ÉVFOLYAM Éves óraszám: 74 Heti óraszám: 2 Témakörök Új tananyag feldolgozása Gyakorlás Összefoglalás, ellenőrzés Teljes óraszám Év eleji ismétlés, ismerkedés, felmérés - 2 2 4 Irodalom és kulturális
Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei
Herman Ottó Általános Iskola 1222. Budapest Pannónia u. 50. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei Házirend 1. számú melléklet Takács Éva igazgató 1 T ART AL OMJEGYZ ÉK 1.
MAGYAR IRODALOM Tömbösített tanmenet 7.C évf. Óra Az óra anyaga Fogalmak, ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, koncentráció Megjegyzés
MAGYAR IRODALOM ömbösített tanmenet 7.C évf. Óra Az óra anyaga Fogalmak, ismeretek Készségfejlesztés Szemléltetés, koncentráció Megjegyzés 1. Bevezető óra: a k. témakörei, olvasmányok 2. Műnemek és műfajok
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az alábbi kerettanterv a hat évfolyamos gimnáziumok számára készült. A tanterv két fő részre osztható: a 7 8. évfolyam tematikai egységeiben elsősorban a fejlesztési célok és követelmények
A RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI
A RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA ÉRETTSÉGI VIZSGA ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEI A vizsga formája Középszinten: írásbeli és gyakorlati Emelt szinten: gyakorlati és írásbeli vagy gyakorlati és szóbeli A rajz és vizuális
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM. 9-12. évfolyam
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9-12. évfolyam A magyar nyelv és irodalom tantárgy biztos és állandó értékeket és a jelenben alakuló, változó kultúrát közvetít. A tantárgy tanítása és tanulása különösen alkalmas
ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM VIZSGATÁRGYBÓL
Közép- és emelt szintű értékelési skálák összehasonlítása tárgyú kutatás-fejlesztési projekt ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM VIZSGATÁRGYBÓL TÁMOP-3.1.8-09/1-2010-0004 azonosító számú, Átfogó
MŰVÉSZETEK VIZUÁLIS KULTÚRA 11-12.évfolyam
MŰVÉSZETEK VIZUÁLIS KULTÚRA 11-12.évfolyam Készült az 55/2012. (XII.21.) számú EMMI rendelet kerettanterve alapján. Vizuális kultúrából az alkotótevékenység gyakorlása ebben a szakaszban is fontos szerepet
Az epikai művekben: A lírai művekben: A drámai művekben:
MAGYAR IRODALOM Célok és feladatok - A Bornemisza Péter Gimnázium bibliai alapokra építkező, keresztény szellemiségű, de nem felekezeties jellegű nevelési-oktatási programot szeretne megvalósítani, névadónk,
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
Károlyi Mihály Fővárosi Gyakorló Kéttannyelvű Közgazdasági Szakközépiskola TANTERV MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Készítette: a magyar munkaközösség (Balogh Anikó, Dr. Szabóné Bánkuti Katalin, Mándoki Mária,
1. táblázat: A magyar nyelv és irodalom érettségi vizsgája. Vizsgaszintek. (240 PERC) 100 pont Az írásbeli vizsga központi tételsor.
Magyar nyelv és irodalom A MINTA ÖSSZETÉTELE A magyar nyelv és irodalom vizsgája a jegyzőkönyvek tanúsága szerint rendben lezajlott. 571 középszintű írásbeli vizsgát tett tanuló eredményét értékeltük,
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.
Kerettantervi ajánlás a helyi tanterv készítéséhez az EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 2. sz. melléklet 2.2.01.1 (A) változatához Magyar nyelv és irodalom az általános iskolák 5 8. évfolyama
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Négy évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. osztály Az alábbi kerettanterv a négy évfolyamos gimnáziumok és szakközépiskolák számára készült. A magyar nyelv és irodalom tantárgy tanítás
Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye Balatonboglár, Szabadság utca 41.
Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola 8630 HELYI TANTERV Esti gimnázium ÉRVÉNYES: 2011. szeptember 1-től 1 Célok és feladatok A felnőttoktatás 9-12. évfolyamának feladata az általános műveltség kiterjesztése
b Helyi tantervek (szakiskola) A változat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9 10. évfolyam Célok és feladatok
b Helyi tantervek (szakiskola) A változat MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9 10. évfolyam Célok és feladatok A szakiskolában a magyartanítás elsődleges célja a tág értelem vett olvasás-, írás- és beszédtanítás
KERETTANTERV A SZAKISKOLÁK 9-10. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA
V. KERETTANTERV A SZAKISKOLÁK 9-10. ÉVFOLYAMA SZÁMÁRA Célok és feladatok A szakiskola kilencedik évfolyamán általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás, pályaorientáció, gyakorlati oktatás, tizedik
Tanmenetjavaslat. dr. Széplaki György és dr. Vilcsek Béla VILÁGJÁRÓ. címû 7. osztályos irodalomtankönyvéhez
Tanmenetjavaslat dr. Széplaki György és dr. Vilcsek Béla VILÁGJÁRÓ címû 7. osztályos irodalomtankönyvéhez 1 Az integrált magyar nyelvi és irodalmi program általános iskola 1 8. osztály 7. osztályos része
A kompetenciákhoz tartozó indikátorok értelmezése példákkal az adott terület, tantárgy vonatkozásában. Szakterületi/szakspecifikus példák
1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: -Ismeri a történelem tantárgy, valamint az ember és társadalom műveltségterület tanításának céljait, feladatait,
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM A szakiskolások középiskolája 11 12. évfolyamának feladata olyan ismeretek és képességek nyújtása, amelyek átfogják az általános műveltség középiskolai körét. Tekintetbe veszi,
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az alábbi kerettanterv a hat évfolyamos gimnáziumok számára készült. A tanterv két fő részre osztható: a 7 8. évfolyam tematikai egységeiben elsősorban a fejlesztési célok és követelmények
Helyi tanterv Magyar nyelv és irodalom 5 8. évfolyam számára
Helyi tanterv Magyar nyelv és irodalom 5 8. évfolyam számára 1 Alapelvek, célok és feladatok A tantárgy jellegéből adódóan fontos feladat a nyelvi és irodalmi kultúra fejlesztése, az egyéni ismeretszerzés
Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Dráma és Tánc. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.12.
1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Dráma és Tánc készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 3. sz. melléklet 9-12./3.2.12. alapján 9. évfolyam 2 DRÁMA ÉS TÁNC Célok és feladatok A dráma
Az osztályozó vizsga követelményei. Szakközépiskola IRODALOM
Az osztályozó vizsga követelményei Szakközépiskola IRODALOM Az irodalom tantárgy osztályozó vizsgáján az osztályzat kialakítása az egységes követelmények szerint történik (40%-tól elégséges). Írásbeli
Mozgóképkultúra és médiaismeret Helyi tanterv. 12. évfolyam 72 óra
Mozgóképkultúra és médiaismeret Helyi tanterv 12. évfolyam 72 óra A tantárgyról általánosságban: A mozgóképkultúra és médiaismeret elsősorban a médiaszövegek szövegértési képességének fejlesztését és az
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Az alábbi kerettanterv a 8 évfolyamos gimnáziumok számára készült. Két nagy szakaszra bomlik: az első az 5 8. évfolyam, a második a 9 12. évfolyam tematikai egységeit tartalmazza
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG
KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG 1 KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG 2 KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG A KÉPZÉS CÉLJA ÉS FELADATA: Az alapfokú művészetoktatás keretében folyó vizuális nevelés
1. A tanulók április 18-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket.
AZ EMELT ÉS KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTŐ FAKULTÁCIÓKKAL KAPCSOLATOS FONTOSABB TUDNIVALÓK A 2016/2017. TANÉVBEN a 11. A, a 11.B, a 11.C és a 11.D OSZTÁLYBA LÉPŐKNEK 1. A tanulók április 18-ig adhatják
Munkanapló 2009.09.01-2010.04.09.
Munkanapló Név: Bakó Éva, Horváth Ida 2009.09.01-2010.04.09. Időpont Óra/Személy Tevékenység 2009.09.20. 2/Bakó Éva A feladat megismerése 2009.09.20. 2/Horváth Ida A feladat megismerése 2009.11.03. 2/Bakó
A vizuális kultúra tantárgy helyi tanterve
4024 Debrecen, Liszt Ferenc utca 1. www.ady-debr.sulinet.hu, ady@iskola.debrecen.hu : 52-520-220, : 52-520-221 OM: 031201 A vizuális kultúra tantárgy helyi tanterve 2013. Készítette: Subizczné Palotai
Helyi tanterv. Informatika. 6 8. évfolyam. Helyi tervezésű +órakeret 6. 1 36 32 4 7. 1 36 32 4 8. 1 36 32 4. Évi órakeret
Alapelvek, célok és feladatok Helyi tanterv Informatika 6 8. évfolyam - a képességek fejlesztése, készségek kialakítása, - a digitális kompetencia fejlesztése, az alkalmazói programok felhasználói szintű
Magyar nyelv és irodalom
Magyar nyelv és irodalom 9-10. b /humán tagozat Helyi tanterv 9-10. évfolyam A tantárgyról általánosságban: A humán tagozat heti 4 magyarórán (9. évfolyamon heti 2 nyelvtan és 2 irodalom, 10. évfolyamon
OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI MAGYAR IRODALOM 5. osztályos tananyag
1. A mese jellemzői OSZTÁLYOZÓ VIZSGA TÉMAKÖREI MAGYAR IRODALOM 5. osztályos tananyag 2. A népdal; panaszdalok, párosító dalok, csúfdalok 3. Rímek 4. Az ütemhangsúlyos verselés 5. Petőfi Sándor életpályája
reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése. A tanulóktól megkívánjuk a szaknyelv életkornak
MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika
VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ
VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ Kedves Diákok! A tagozatos és fakultációs órák célja, hogy felkészítsen az emelt szintű, vagy a középszintű
MAGYAR NYELV 5 8. Javasolt óraszámbeosztás
MAGYAR NYELV 5 8. Javasolt óraszámbeosztás A tantárgy heti óraszáma A tantárgy éves óraszáma 5. évfolyam 2 72 6. évfolyam 2 72 7. évfolyam 2 72 8. évfolyam 2 72 5. évfolyam Tematikai egység címe Beszédkészség,
Osztályozóvizsga témakörök
Osztályozóvizsga témakörök 9 12. évfolyam általános tantervű osztályok 9. évfolyam 1. Műnemek, tanult műfajok 2. A homéroszi eposzok 3. Az antik görög színház. Szophoklész: Antigoné 4. Az antik római irodalom
MATEMATIKA 1-2.osztály
MATEMATIKA 1-2.osztály A matematikatanítás feladata a matematika különböző arculatainak bemutatása. A tanulók matematikai gondolkodásának fejlesztése során alapvető cél, hogy mind inkább ki tudják választani
különösen a média közleményeiben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése.
MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról, mint tudásrendszerről, és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika
1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás
1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: Ismeri az egyetemes és magyar művészettörténet főbb korszakait, tendenciáit, képes azok szintézisszerű áttekintésére.
Helyi tanterv. Közismereti program. Szakiskola
Helyi tanterv Közismereti program Szakiskola Orosháza 2015. TARTALOMJEGYZÉK A KÖZISMERETI ÓRÁK ELOSZLÁSA... 3 KOMMUNIKÁCIÓ MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM (KOMA)... 4 Célok és feladatok... 4 Időkeret, óraszámok...
Középszintű érettségi előkészítő 11-12, Rajz és vizuális kultúra. 72óra
Középszintű érettségi előkészítő 11-12, Rajz és vizuális kultúra 11. évfolyam E szakaszban a vizuális kultúra részterületei közül ismét a Kifejezés, Képzőművészet fejlesztési feladatai kerülnek előtérbe,
Célnyelvi civilizáció tantárgy. (német nyelv) 5.-8. évfolyam
I. Bevezetés Célnyelvi civilizáció tantárgy (német nyelv) 5.-8. évfolyam Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között is oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy tanításának az a célja,
Megjegyzés: a TANMENETJAVASLAT zárójelbe tett számai heti 1,5, évi 55 órával, a zárójel nélküli számozás heti 2, évi 74 irodalomórával számol
IRODALOM TANMENETJAVASLAT - 8. osztály Megjegyzés: a TANMENETJAVASLAT zárójelbe tett számai heti 1,5, évi 55 órával, a zárójel nélküli számozás heti 2, évi 74 irodalomórával számol Óra 1-2. (1-2. 3-4.
A kerettantervek. Dr. Kaposi József. Budapest, 2014
A kerettantervek Dr. Kaposi József Budapest, 2014 A kerettantervek törvényi háttere A kerettantervek törvényi háttere (NKT, NAT) A Nat-ban foglaltak érvényesülését a kerettantervek biztosítják. Az egyes
HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam
HELYI TANTERV AZ ÉLŐ IDEGEN NYELV tanításához Szakközépiskola 9-12. évfolyam Készült a 2013.03.22 napon közzétett központi program alapján. Érvényesség kezdete: 2013.09.01. Utoljára indítható:.. Dunaújváros,
TARTALOMJEGYZÉK HELYI TANTERV... 4
5-8. OSZTÁLY TARTALOMJEGYZÉK HELYI TANTERV... 4 ALAPFOKÚ NEVELÉS-OKTATÁS SZAKASZA, FELSŐ TAGOZAT, 5 8. ÉVFOLYAM... 4 AZ 5-8. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI RENDSZERE ÉS AZ ÓRASZÁMOK... 11 MAGYAR IRODALOM... 12 MAGYAR
BEVEZETÉS. A tantárgy célja
BEVEZETÉS A 21. század információs társadalmában, globalizálódó világunkban talán minden eddiginél nagyobb szerepe van a magyar nyelv és irodalom tantárgynak. Biztos és állandó értékeket közvetít, kapcsolatot
HELYI TANTERV ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA
1/4. számú melléklet HELYI TANTERV ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ENYHE ÉRTELMI FOGYATÉKOS TANULÓK SZÁMÁRA ELŐKÉSZÍTŐ SZAKISKOLA 9-10. ÉVFOLYAM 2 TANTÁRGYI
Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: magyar nyelv és irodalom 11-12. évfolyam
1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Szabadon választható tantárgy: magyar nyelv és irodalom 11-12. évfolyam 2 Helyi tanterv Magyar nyelv és irodalom 11. évfolyam 3 Célok és feladatok A
ABAÚJSZÁNTÓI MEZÕGAZDASÁGI SZAKKÉPZÕ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HELYI TANTERV ÉRVÉNYES A 2009/2010-ES TANÉVTÕL FELMENÕ RENDSZERBEN
ABAÚJSZÁNTÓI MEZÕGAZDASÁGI SZAKKÉPZÕ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HELYI TANTERV I. ÉRVÉNYES A 2009/2010-ES TANÉVTÕL FELMENÕ RENDSZERBEN ÁLTALÁNOS IRÁNYELVEK 1. BEVEZETÉS 3 2. AZ ALKALMAZHATÓ TANKÖNYVEK, TANULMÁNYI
Ének-zene helyi tantárgyi tanterv 9-10. osztály RPI szakmai munkaanyag
A tantárgy órakerete: Ének-zene Helyi tantárgyi tanterv Általános tantervű tanulócsoportok 9-1. évfolyamok Évfolyam Heti órakeret Évi órakeret Kerettantervi Helyi tervezésű órakeret órakeret 9. 1 36 32
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 5-8. MAGYAR NYELV. 5. évfolyam
MAGYAR NYELV 5. évfolyam A tantárgy elsődleges célja a sikeres iskolai tanuláshoz, a tanulás eredményességéhez szükséges kulcskompetenciák, készség együttesek és tudástartalmak megalapozásának a folytatása.
CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM
CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM 1 Civilizáció 5-8. évfolyam I. Célja, feladata: Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy tanításának az a célja,
HELYI TANTERV VIZUÁLIS KULTÚRA
HELYI TANTERV VIZUÁLIS KULTÚRA A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb értelmezéséhez és megítéléséhez,
Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
2014/15 Informatika helyi tanterv Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szeghalom 2014/15 INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz,
NYEK REÁL JELLEG, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLY
NYEK REÁL JELLEG, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ OSZTÁLY Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok a 9 13. évfolyamon az emelt szintű oktatáshoz Tantárgyak NY 9. 10. 11. 12. Magyar nyelv Magyar
7.-8. évfolyam fejlesztési feladatok és óraszámok VIZUÁLIS KULTÚRA Heti 1 óra Tematikai egység. Javasolt óraszám 7. osztály
Tematikai egység Kifejezés, képzőművészet Valóság és képzelete Kifejezés, képzőművészet Stílus és mozgás Vizuális kommunikáció Időbeli és térbeli változások Vizuális kommunikáció Jelértelmezés, jelalkotás
Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra. Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1.
Informatika 5 8. évfolyama számára heti 1 óra Óraterv 5 8. évfolyam 5. évf. 6. évf. 7. évf. 8. évf. Informatika heti 1 óra 1 1 1 1 Az óraszámok megadásánál 36 tanítási héttel számoltunk. Bevezető Az informatikaórákon
a(z) V. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ágazathoz tartozó 54 211 01 DEKORATŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ
S Z A K K É P Z É S I K E R E T T A N T E R V a(z) V. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ágazathoz tartozó 54 211 01 DEKORATŐR SZAKKÉPESÍTÉSHEZ A(z) V. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZET ágazathoz az alábbi szakképesítések tartoznak:
EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.3. Matematika az általános iskolák 1 4. évfolyama számára
EMMI kerettanterv 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1.2.3 Matematika az általános iskolák 1 4. évfolyama számára Célok és feladatok Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet
Radóczné Bálint Ildikó TANÁRI KÉZIKÖNYV. az Irodalom 7. tanításához
Irodalom 7_kk_2014:irodalomkezik_7 2011.qxd 2014.06.17. 12:45 Page 1 Radóczné Bálint Ildikó TANÁRI KÉZIKÖNYV az Irodalom 7. tanításához Irodalom 7_kk_2014:irodalomkezik_7 2011.qxd 2014.06.17. 12:45 Page
54 321 01 0010 54 01 Rádióműsor-vezető, konferanszié 54 321 01 0100 52 03 Rádióműsor-szerkesztő munkatársa. Újságíró, konferanszié
17-06 rádióműsor-szerkesztőt segítő tevékenységek ellátása z előzetesen elkészített 20-0 perc terjedelmű, meghatározott műfajú és témájú rádióműsor egyik témakörének elemzése a megadott szempontsor 10/2007
Feladatellátási hely neve és címe: Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészet-oktatási Intézmény, 9900 Körmend, Kölcsey u. 12.
Körmend Város Önkormányzata 9900 Körmend, Szabadság tér 7. Tel.: 94/592-900, fax: 94/410-623 E-mail: kormend@kormend.hu Pályázati azonosító: TÁMOP-3.1.4-08/2-2009-0107 Pályázat címe: A körmendi Dr. Batthyányné
Kun László Középiskola Tantárgyi programjai
Kun László Középiskola Tantárgyi programjai MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 9 12. ÉVFOLYAM (ESTI TAGOZAT) A 9. évfolyamra érkező diákok rendkívül különböző tudással, tudáshiánnyal érkeznek,
Adaptált kerettanterv
Adaptált kerettanterv MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM 1-4. ÉVFOLYAM Az Apáczai Kiadó Helyi tantervi ajánlása alapján, kiegészítve a rendelkezésre álló 10%, illetve a szabadon tervezhető órakeret terhére felhasználható
különösen a média közleményeiben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése.
MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika
Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Pedagógiai Programja
II.2.5.2. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG " A múltat is alkotni kell, különben elvész, elmúlik, ha nem lesz belőle műalkotás " / Illyés Gyula / ÁLTALÁNOS BEVEZETŐ 1. Előzmények, eddigi eredmények - Iskolánk
VIZUÁLIS KULTÚRA. 4 évf. gimnázium reál orientáció
VIZUÁLIS KULTÚRA 4 évfolyamos gimnázium reál orientáció A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak árnyaltabb értelmezéséhez
különösen a média közleményeiben való reális tájékozódást. Mindehhez elengedhetetlen egyszerű matematikai szövegek értelmezése, elemzése.
MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson amatematikáról, mint tudásrendszerről és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről. A matematika
TÁRSADALMI, ÁLLAMPOLGÁRI ÉS GAZDASÁGI ISMERETEK
TÁRSADALMI, ÁLLAMPOLGÁRI ÉS GAZDASÁGI ISMERETEK I. Óraszámok: Évfolyam Heti óraszám Éves óraszám 5. 2 74 6. 2 74 II. Célok és feladatok Az 5 6. évfolyamon történő társadalomismeret-oktatás céljai sokrétűek.
VIZUÁLIS KULTÚRA. helyi tanterv az 5 8. évfolyam számára
VIZUÁLIS KULTÚRA helyi tanterv az 5 8. évfolyam számára A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak mélyebb értelmezéséhez
Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Matematika. készült. a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1-4./1.2.3.
1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Matematika készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1-4./1.2.3. alapján 1-4. évfolyam 2 MATEMATIKA Az iskolai matematikatanítás célja,
1. Az informatikai eszközök használata
5 6. évfolyam A tanulók az informatikai eszközök használata során megismerik a számítógépet, annak főbb egységeit, a perifériákat. Kezdetben tanári segítséggel, később önállóan használják a legfontosabb
SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Beiskolázási tájékoztató. 2016/2017-es tanév
SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Beiskolázási tájékoztató 2016/2017-es tanév Általános információk Az iskola neve: SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Az iskola címe: 6722 Szeged, Szentháromság
A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI TANTERV
OM azonosító: 038551 Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon Módszertani Központ és Nevelési Tanácsadó A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI
Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola
Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola Javítóvizsga követelmények Mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgyból 2012/2013 Készítette: Nagy László A vizsga menete: Az javítóvizsga írásbeli
LIMBA ŞI LITERATURA MAGHIARĂ EXAMEN DE BACALAUREAT - 2008 PROBA ORALĂ MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008 SZÓBELI VIZSGATÉTELEK
Ministerul Educaţiei Cercetării şi Tineretului Centrul Naţional pentru Curriculum şi Evaluare Învăţământul Preuniversitar LIMBA ŞI LITERATURA MAGHIARĂ EXAMEN DE BACALAUREAT - 2008 PROBA ORALĂ MAGYAR NYELV
Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza, Árok u. 53. TANMENET. szakiskola. magyar nyelv és irodalom. 9.
TANMENET szakiskola magyar nyelv és irodalom 9. évfolyam 9/1, 9/2, 9/3, 9/4, 9/5 osztály 2009/2010 tanév Heti óraszám: Éves óraszám: 3 óra 108 óra Készítette: Járó Csaba Istvánné tanár Ellenőrizte:. Munkaközösség-vezető
Kazincbarcikai Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola Pedagógiai Program 2016 Helyi tanterv Képző- és iparművészeti ág
KAZINCBARCIKAI KODÁLY ZOLTÁN ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM 3. FEJEZET HELYI TANTERV KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG 2016. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG Az alapfokú művészetoktatás követelménye és
Štátny pedagogický ústav, Pluhová 8, 830 00 Bratislava
Štátny pedagogický ústav, Pluhová 8, 830 00 Bratislava Vzdelávací štandard z maďarského jazyka a literatúry pre SOŠ a SOU (4-ročné učebné odbory) s VJM Alapműveltségi tananyag és követelmények magyar nyelvből