1. A tanulók április 18-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket.
|
|
- Elemér Ödön Tóth
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AZ EMELT ÉS KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTŐ FAKULTÁCIÓKKAL KAPCSOLATOS FONTOSABB TUDNIVALÓK A 2016/2017. TANÉVBEN a 11. A, a 11.B, a 11.C és a 11.D OSZTÁLYBA LÉPŐKNEK 1. A tanulók április 18-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket. 2. A tantárgyválasztást a szint és a felkészítő tanár megjelölésével írásban, az arra rendszeresített nyomtatványon lehet leadni. A jelentkezési lapokat pontosan kitöltve, a szülő és a tanuló aláírásával az osztályfőnököknek kell átadni. 3. A jelentkezés aláírásával a szülő és a tanuló arról is nyilatkozik, hogy a jelentkezés jogkövetkezményeit tudomásul vette. 4. Ha a tanulót a jelentkezése alapján felvették az érettségi előkészítőre, akkor azon a tanítási év végéig köteles részt venni. Az előkészítő foglalkozás az értékelés és minősítés, a mulasztás, továbbá a magasabb évfolyamra lépés tekintetében úgy kell tekinteni, mint a kötelező tanítási órát. 5. A tanuló és szüleje minden év május 19-ig jelezheti írásban, hogy a következő tanévben nem kíván részt venni az előkészítő foglalkozásokon, illetve egy már működő előkészítőbe kíván bekapcsolódni. 6. Az előkészítőbe való bekapcsolódás az augusztus végi vizsgaidőszakban letett sikeres különbözeti vizsgával lehetséges. 7. A jelentkezés beadása előtt célszerű konzultálni a választott tárgy szaktanárával és az osztályfőnökkel. Debrecen, március 10. Tikász Katalin igazgatóhelyettes 1
2 FAKULTÁCIÓK 2016/2017. TANÉV FIZIKA FAKULTÁCIÓ Tanár: Senk Lajos Cél: Középszintű és emelt szintű érettségire való felkészítő fakultáció A foglalkozásokon a közép- és emelt szintű érettségi témaköreit dolgozzuk fel a tanult ismeretek szélesítésével és elmélyítésével. A témakörökhöz kapcsolódóan kísérleteket, méréseket végzünk, és nagyon sok feladatot oldunk meg. A témakörök végén átfogó számonkéréssel zárjuk le az anyagot. Ajánlom a fakultációt azoknak, akik műszaki, természettudományos vagy orvosi pályára készülnek, akiket érdekel a fizika, valamint akik céltudatosak, elhivatottak. KÉMIA FAKULTÁCIÓ Tanár: Faragó Tímea Közép- és emelt szintű érettségire felkészítő fakultáció a kémia iránt érdeklődő, a kémiából továbbtanulni akaró diákok részére. Szorgalmas, kitartó munkára képes tanulókat várok. Rendszeres tanulás és számonkérés! MATEMATIKA FAKULTÁCIÓ Heti 5 óra Tanár: Dr. Debreczeniné Nagypál Katalin Cél: Emelt és középszintű érettségire felkészítő matematika fakultáció, a középszintű tananyag elmélyítése és az emelt szinten előírt tananyag elsajátítása. A fakultációra a leendő 11. A és a 11. D osztály tanulói jelentkezhetnek. 2
3 MATEMATIKA FAKULTÁCIÓ Tanár: Ágostonné Frantsik Éva Cél: Emelt és középszintű érettségire felkészítő matematika fakultáció, a középszintű tananyag elmélyítése és az emelt szinten előírt tananyag elsajátítása angol és magyar nyelven. A fakultációra a leendő 11. C osztály tanulói jelentkezhetnek. MATEMATIKA FAKULTÁCIÓ Heti 5 óra Tanár: Dézsi András Cél: Emelt és középszintű érettségire felkészítő fakultáció, a középszintű tananyag elmélyítése és az emelt szinten előírt tananyag elsajátítása. A fakultációra a leendő 11. B osztály tanulói jelentkezhetnek. BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ Tanár: Vályiné Dömötör Katalin Cél: Közép- és emelt szintű érettségire felkészítő fakultáció a biológia iránt érdeklődő, biológiából továbbtanulni akaró diákok részére. Szorgalmas, kitartó munkára képes tanulókat várok. Elengedhetetlen a rendszeres tanulás és számonkérés. A fakultációra a leendő 11. évfolyam tanulói jelentkezhetnek. 3
4 BIOLÓGIA FAKULTÁCIÓ Tanár: Juhászné Vígh Irén Cél: Közép- és emelt szintű érettségire felkészítő fakultáció a biológia iránt érdeklődő, biológiából továbbtanulni akaró diákok részére. Szorgalmas, kitartó munkára képes tanulókat várok. Elengedhetetlen a rendszeres tanulás és számonkérés. ANGOL FAKULTÁCIÓ Tanár: Farkas Rita Cél: Középfokú nyelvvizsgára felkészítő fakultáció. Követelmény: négyes-ötös év végi osztályzat intermediate (középhaladó szintű) angol nyelvtudás (B1) MAGYAR FAKULTÁCIÓ Tanár: Dr. Módis Lászlóné Cél: emelt szintű érettségire való felkészítés A műelemzési szempontok, korstílusok, stílusirányzatok, műnemek, műfajok rendszerező áttekintése. Az érettségi típusfeladatok gyakorlása, műveltségi feladatsorok megoldása, reflektálás, a gyakorlati írásbeliséghez tartozó feladatok megoldása. A szóbeli érettségihez szükséges tananyag feldolgozása, átismétlése, elmélyítése. Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt! 4
5 MAGYAR FAKULTÁCIÓ Tanár: Subiczné Palotai Erzsébet Cél: emelt szintű érettségire való felkészítés A műelemzési szempontok, korstílusok, stílusirányzatok, műnemek, műfajok rendszerező áttekintése. Az érettségi típusfeladatok gyakorlása, műveltségi feladatsorok megoldása, reflektálás, a gyakorlati írásbeliséghez tartozó feladatok megoldása. A szóbeli érettségihez szükséges tananyag feldolgozása, átismétlése, elmélyítése. Szeretettel várok minden kedves érdeklődőt! F O L A S Z K U L T Á C I Ó N Y E L V I Tanár: Lakatosné Pethő Ildikó Célja: felkészítés a középfokú nyelvvizsgára (ORIGO, CILS, BME) és emelt szintű érettségire. TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ Tanár: Papp Viktor Cél: Közép- és emelt szintű érettségire felkészítő fakultáció a 11. osztályos tanulók számára. a témakörök és az érettségi követelmények áttekintése feladatmegoldás esszék írásának gyakorlása 5
6 INFORMATIKA FAKULTÁCIÓ Tanár: Senk Lajos Cél: felkészítés a középszintű érettségire. TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ 2015/2016. tanév Tanár: Rentka László Cél: Emelt szintű érettségire felkészítő fakultáció. Már tudod, hogy szükséged lesz a történelemre a továbbtanuláshoz? Szeretnél biztosra menni, és egy jó történelem érettségit szerezni? Vagy csak szeretnél valami hasznosat tanulni egy jó csapatban? Ha a fentiek közül bármelyikre igen a válaszod, akkor Neked szól az emelt szintű történelem fakultáció, ahol céltudatosan készülhetsz az új típusú emelt szintű történelem érettségire történelmi forrásokkal, kreatív feladatokkal, kis csoportokban. TÁRSADALOMISMERET FAKULTÁCIÓ Tanár: Völgyesiné Lukács Katalin Cél: közép- és emelt szintű érettségire felkészítő fakultáció mindazoknak, akik érettségizni szeretnének társadalomismeretből. (Ez a tantárgy csak fakultáció keretében lesz elérhető.) Érettségizni csak a fakultáció választásával lehetséges. Témák: a jog világa, a magyar állam működése, a család, a munka világa, a jelenkor problémái, a személyiség- és a közösségek pszichológiája, stb. Várom minden érdeklődő, felvételiző jelentkezését! 6
7 TÖRTÉNELEM FAKULTÁCIÓ Tanár: Dr. Pepó Péterné Cél: Közép- és emelt szintű érettségire felkészítő fakultáció angol nyelven a leendő 11. C osztály számára. a témakörök és az érettségi követelmények áttekintése feladatmegoldás esszék írásának gyakorlása 7
8 EGYÉB FOGLALKOZÁSOK 2016/2017. TANÉV SPANYOL SZAKKÖR Tanár: Terdik Borbála A1 és A2 szinten a spanyol nyelvi és civilizációs szakkörórák. FÖLDRAJZ ÉRETTSÉGI ELŐKÉSZÍTŐ SZAKKÖR Heti 1 óra Tanár: Nagylaki Olívia Magdaléna Cél: Középszintű érettségire felkészítő szakkör angol nyelven elsősorban a 11. C osztály számára Részletes topográfiai felkészítés Feladatgyűjtemény angol nyelven Szóbeli témakörök alapos gyakorlása MAGYAR-ANGOL VITAKÖR Tanár: Belinszky Péter Cél: Magyar-angol kétnyelvű vitaklubunkban együtt tanulunk érvelni, vitatkozni és esetenként szónokolni. Izgalmas témákat körüljárva megismerkedünk az érvek fajtáival, felismerjük és hatástalanítjuk a hamis érveket, és gyakran magunkkal sem értünk egyet. Különböző nemzetközi vitaformákban nevezünk országos (esetleg nemzetközi) magyar és angol nyelvű vitaversenyekre. Várunk mindenkit, aki szeret és hajlandó gondolkodni. Középszintű angol nyelvtudás hasznos. 8
9 ANGOL NYELVŰ ÉRETTSÉGI ELŐKÉSZÍTŐ SZAKKÖR 2015/2016. tanév Heti 1 óra Tanár: Koós Judit Cél: Történelem elsajátítása angol nyelven a 11. C osztály számára. feladatmegoldás esszék írásának gyakorlása RAJZ SZAKKÖR Tanár: Szabó Andrea Cél: Azok számára ajánljuk, akik az általános gyakorlatnál jobban érdeklődnek a vizuális jelenségek, a képző- és iparművészet elmélete és gyakorlata, összefüggései, valamint a rajzi és a vizuális jellegű alkotó munka iránt. TÖRTÉNELEM ANGOLUL SZAKKÖR Heti 1 óra Tanár: Dr. Pepó Péterné Cél: Közép- és emelt szintű érettségire felkészítő fakultáció angol nyelven a leendő 11. C osztály számára. a témakörök és az érettségi követelmények áttekintése feladatmegoldás esszék írásának gyakorlása 9
10 TÖRTÉNELEM ANGOLUL SZAKKÖR Heti 1 óra Tanár: Dr. Pepó Péterné Azon tanulók számára, akik az angol nyelv és a történelem tantárgy iránt érdeklődnek és nem két tanítási nyelvű osztályokba járnak. Az A/B/D jelű osztályok bármelyik évfolyamáról várom az érdeklődő tanulókat. Cél: Angol nyelvű, történelem témájú filmek és forrásrészletek elemzése alapján szakmai ismeretek bővítése és szakmai szókincs megszerzése angolul a történelem különböző korszakaival kapcsolatban. A számonkérés kényszere nélkül, belülről fakadó igény és érdeklődés által tanulunk, mind egyetemes, mind magyar történelmi témák között válogatunk. 10
1. A tanulók április 13-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket.
AZ EMELT ÉS KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTŐ FAKULTÁCIÓKKAL KAPCSOLATOS FONTOSABB TUDNIVALÓK A 2015/2016. TANÉVBEN a 11. A, a 11.B, a 11.C és a 11.D OSZTÁLYBA LÉPŐKNEK 1. A tanulók április 13-ig adhatják
1. A tanulók április 20-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket.
AZ EMELT ÉS KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTŐ FAKULTÁCIÓKKAL KAPCSOLATOS FONTOSABB TUDNIVALÓK A 2018/2019. TANÉVBEN a 11. A, a 11.B, a 11.C és a 11.D OSZTÁLYBA LÉPŐKNEK 1. A tanulók április 20-ig adhatják
1. A tanulók április 24-ig adhatják le a tantárgy és a felkészülési szint megválasztásával kapcsolatos döntésüket.
AZ EMELT ÉS KÖZÉPSZINTŰ ÉRETTSÉGIRE FELKÉSZÍTŐ FAKULTÁCIÓKKAL KAPCSOLATOS FONTOSABB TUDNIVALÓK A 2019/2020. TANÉVBEN a 11. A, a 11.B, a 11.C és a 11.D OSZTÁLYBA LÉPŐKNEK 1. A tanulók április 24-ig adhatják
I. Tanulói jogviszonyban álló vizsgázók:
A vizsgabizottság neve: 12.B A vizsgabizottság jegyzıje: Szabó István befejezık utasítottak kényszerülık K 24 24 23 1 0 9 10 4 0 1 E 2 2 2 0 0 1 1 0 0 0 matematika K 25 25 25 0 0 2 6 7 10 0 K 24 24 24
Tanulói elégedettség mérés 2011/2012. tanév
1 Tanulói elégedettség mérés 2011/2012. tanév Kiküldött kérdőívek száma: Visszaküldött kérdőívek száma (): Visszaküldött kérdőívek száma (): Visszaküldött kérdőívek száma (): Visszaküldött kérdőívek száma
TANULMÁNYI VERSENYEK:
TANULMÁNYI VERSENYEK: megnevezése, országos, megyei, városi Olvass többet! 1., 1., 2., 5., 6., 9., 10.; Kluka Hajnalka, Peternainé Juhász Zsuzsa Bartók Béla Cantemus Budapesti Kategória győzelem; KülöndíjTóth
FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY
FAZEKAS MIHÁLY GIMNÁZIUM LYCÉE FAZEKAS MIHÁLY INSTITUTO FAZEKAS MIHÁLY TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 10.sz. FÜGGELÉKE OM azonosító kód: 031198 Elfogadva: 2009. szeptember
VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ
VÁLASZTHATÓ FOGLALKOZÁSOK TAGOZATOK - FAKULTÁCIÓK 2012/13 12. évfolyam Fibonacci / Hoppá / ZOÉ Kedves Diákok! A tagozatos és fakultációs órák célja, hogy felkészítsen az emelt szintű, vagy a középszintű
Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból emelt szintű fakultáció 11. évfolyam Heti 2 óra Összesen 72 óra
Helyi tanterv magyar nyelv és irodalomból emelt szintű fakultáció 11. évfolyam Heti 2 óra Összesen 72 óra Az előrehaladást elsősorban az emelt szintű érettségire való felkészülés határozza meg. Mivel ez
DVD a bemutató órákról
A bemutató órák előkészítése. Az órákhoz a megfelelő eszközök biztosítása: Projektorok, video, fényképező stb. Az órák tartalmi előkészítése, a TÁMOP 3.1.4. -08/2-2008-0149 pályázat keretében folyó munka
Kovács Botond 1. osztály
Hajmáskéri Gábor Áron Általános Iskola 05-0. tanév I. félév Kovács Botond. osztály matematika matematika matematika magyar környezetismeret hit-és erkölcstan ének ének 5. magyar 3 magyar magyar magyar
Tájékoztató a kétszintű érettségi vizsgáról, a felsőoktatási felvételiről és a szakképzésről. Szeged, 2016. január 12.
Tájékoztató a kétszintű érettségi vizsgáról, a felsőoktatási felvételiről és a szakképzésről Szeged, 2016. január 12. Igazgató: Siposné Gyuris Valéria Érettségi vizsgáért felelős igazgatóhelyettes: Sutka
SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola. Beiskolázási tájékoztató. 2016/2017-es tanév
SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Beiskolázási tájékoztató 2016/2017-es tanév Általános információk Az iskola neve: SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola Az iskola címe: 6722 Szeged, Szentháromság
Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése
LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Lovassy-László-Gymnasium Pedagógiai Program Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése 2010. T ARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS FOGALMAK... 1 2. VIZSGAKÖVETELMÉNYEK... 1 3. VIZSGALEÍRÁSOK...
Különös közzétételi lista
Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz. 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége
A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775
TÁJÉKOZTATÓ A BUDAPEST II. KERÜLETI MÓRICZ ZSIGMOND GIMNÁZIUM BEJÖVŐ OSZTÁLYAINAK FELVÉTELI ELJÁRÁSÁRÓL ISKOLÁNK OM KÓDJA: 037775 A Budapest II. Kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium a 2016/2017-es tanévben
Érettségi tájékoztató
Érettségi tájékoztató 2016. május-júniusi vizsgaidőszakról 2016. március 23. Készítette : Csajági Sándor igazgatóhelyettes Érettségi tájékoztató 2016 1 Érettségi tantárgyak Kötelező érettségi tantárgyak:
Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium
Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Veszprém OM kód: 037169 A Lovassy László Gimnázium városunk legrégibb középiskolája. A jogelőd Piarista Gimnáziumot 1711-ben alapította gróf Volkra Ottó
Tartalomjegyzék. Általános tájékoztatók:... 3
OROSHÁZI TÁNCSICS MIHÁLY TEHETSÉGGONDOZÓ GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZÉKHELYINTÉZMÉNY Érettségi, szakmai és szintfelmérő vizsgák OROSHÁZA 2013-2014. 1 Tartalomjegyzék Általános
2015-2016. tanév I. félév alsó tagozatos órarendek
2015-2016. tanév I. félév alsó tagozatos órarendek 1. a Osztályfőnök: Poncsákné Herceg Ildikó Napközis nevelő: Mucsiné Montvai Anna 1. óra magyar matematika matematika magyar 2. óra matematika matematika
Kerettanterv a szakiskolák számára
Kerettanterv a szakiskolák számára Célok, feladatok A szakiskolai képzés különös hangsúlyt helyez arra, hogy a tanítási-tanulási folyamat megalapozza és továbbfejlessze a tanulók képességeit, motivációit
Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990)
Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM 202990) Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola Ózd, Petőfi út 20. Az iskola Ózd város és térsége közoktatásában és szakképzésében meghatározó szerepet tölt be. Az Ózdi Bródy
BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015
BVHSZC Gundel Károly Szakképző Iskolája FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015 OM azonosító: 203078 Feladatellátási hely kód: 006 Felvilágosítás és ügyintézés: 280-6810, 280-6820/127, 128 titkarsag@gundeliskola.hu
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek
Á ő ő ő ő ő ő ű ó ó ő ó ő ő ó ő ő ő ő ó ő ó ő ő ő ő ő ü ő ő ó ő ó ő ő ő ó ó ő ő ű ő ó ő ó ő ő ő ő ő ű ő ü ó ű ő ó Á ó ő ő ó ü ő ő ó ő ő ü ő ő ü ó ő ő ó ó ü ő ü ő ő ő ő ő ó ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő ő
NN: Német nemzetiségi tagozat Tantárgyak és óraszámok Tantárgy 9. évfolyam. 10. évfolyam. 11. évfolyam Kötelező tantárgyak Magyar nyelv és irodalom 2
NN: Német nemzetiségi tagozat Tantárgyak és óraszámok Tantárgy 9. 10. 11. Kötelező tantárgyak Magyar nyelv és irodalom 2 12. 13. Irodalom 2 2 4 É 3 É Magyar nyelv 2 2 1 É 1 É Történelem és társadalomismeret
közötti együttműködések (például: közös, több tantárgyat átfogó feladatok), továbbá az aktív részvétel a kulturális, társadalmi és/vagy szakmai
Informatika Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást
DÓCZY GIMNÁZIUMA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LAPOK
DEBRECENI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM DÓCZY GIMNÁZIUMA (hat évfolyamos képzés: 7-12. évfolyamon) FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LAPOK a 2014-2015-ös tanévre Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő
Közzétételi lista. 1-4 évfolyam osztálytanító, napközis. 4. Ács Tibor Egyetem 1-8 évfolyam tanár (testnevelés, történelem)
Közzétételi lista Név i 1. Zmák Júlia Egyetem 5-8 évfolyam 2. Sára Lászlóné 5-8 évfolyam 3. Fábián Katalin tanár (matematika, ábrázoló geometria, számítástechnika) szakvizsgázott közoktatás-vezető tanár
Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium
Lovassy László Gimnázium Lovassy-László-Gymnasium Veszprém OM kód: 037169 A Lovassy László Gimnázium városunk legrégibb középiskolája. A jogelőd Piarista Gimnáziumot 1711-ben alapította gróf Volkra Ottó
Az Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának. Pedagógiai Programja. 1. sz melléklet
Az Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának Pedagógiai Programja 1. sz melléklet 2013 1. INTÉZMÉNYÜNK ÓRATERVE A 2013/2014-ES TANÉVTŐL KIFUTÓ RENDSZERBEN Érvényes: 2013/2014-es tanévben a
ő ő ő ő ű Ó ő ő ű ű ő ő Ó ő ő ő ő ő ő ű ő ő ű ű ő ő ű Ó ő ő ő Ó ő ű ő ő ő ű ű ű ő ő ő ő ő ő ő Ó ő ő ő ű ő ő ő ő ő ű ő ő Ó ő ő ű ő ő ő ő ő ő ő ű ű ő ő ő ű ű ő ű ő ő Ó Ó ő Ó Ó ő Ó ű ő ő ő ő ő ű ő ű ű ű ű
Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács)
Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola Intézkedési terv a bukások arányának csökkentésére 2013/2014. tanév I. félév 1/9.e osztály (szakács) 1. Bukások tantárgyankénti
Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a
Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a közfeladatot ellátó intézményre a törvényben meghatározott közzéteendő
KRATOCHVIL KÁROLY HONVÉD KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 4027 DEBRECEN FÜREDI ÚT 69.
KRATOCHVIL KÁROLY HONVÉD KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 4027 DEBRECEN FÜREDI ÚT 69. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. TANÉV 9. ÉVFOLYAM (Kratochvil Károly altábornagy 1869-1946) Nyílt nap: 2014. november 27.
Tájékoztatás az önálló informatika tantárgyról közoktatási intézmények számára
Tájékoztatás az önálló informatika tantárgyról közoktatási intézmények számára Az Emberi Erőforrások Minisztériuma meghatározta a Nemzeti Alaptantervhez kapcsolódó kerettanterveket, amelyekben az önálló
Tanterv a két tanítási nyelvű általános iskolai célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához 5-8.
Tanterv a két tanítási nyelvű általános iskolai célnyelvi civilizáció tantárgy oktatásához 5-8. I. Bevezetés Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között is oktatható célnyelvi civilizáció
52 140 01 0000 00 00 Pedagógiai asszisztens Pedagógiai asszisztens
A 10/07 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/06 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,
Csömöri Mátyás Király Általános Iskola
Különös közzétételi lista 2013-14. tanév Csömöri Mátyás Király Általános Iskola Az iskola pedagógusai Bátovszky János tanár iskolaigazgató, biológia, kémia Ángyán Ildikó műv.ter.: ének-zene Antonighel
Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a
Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a közfeladatot ellátó intézményre a törvényben meghatározott közzéteendő
TÁJÉKOZTATÓ A PORTFÓLIÓ KÖVETELMÉNYEIHEZ
TÁJÉKOZTATÓ A PORTFÓLIÓ KÖVETELMÉNYEIHEZ A portfólió = dokumentumdosszié (etimológiailag: levélhordó tárca ): Lényegét tekintve olyan dokumentumok gyűjteménye, amelyek megvilágítják valakinek egy területen
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Petıfi Sándor Általános Iskola, 2600 Vác, Deákvári fıtér 5. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok:
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2015/2016. tanév
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008.(XI.24.)OKM rendelet 4. -a, valamint a 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Dorogi Magyar-Angol Két Tanítási
A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA
A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA A TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA OM azonosító: 031202 Tartalomjegyzék: I. A vizsgák típusainak meghatározása.... 2 II. Vizsgaidőszakok....
TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA
PP 3. sz. melléklete 2013 TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁK SZABÁLYZATA Szentlőrinci Általános Iskola, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium (Szentlőrinci Általános
OFI (APÁCZAI, NTK) ÚJ ÉS ÁTDOLGOZOTT KIADVÁNYAI
Pedagógusképzés támogatása TÁMOP-3.1.5/12-2012-0001 OFI (APÁCZAI, NTK) ÚJ ÉS ÁTDOLGOZOTT KIADVÁNYAI ALSÓ TAGOZAT 3. ÉVFOLYAM Magyar nyelv és irodalom Tankönyvek és munkafüzetek A megújult HÉTSZÍNVIRÁG
HATÁRIDŐNAPLÓ 2015/2016. TANÉV. Augusztus
HATÁRIDŐNAPLÓ 2015/2016. TANÉV Augusztus 24. 9 00 Alakuló értekezlet 24-25 10 00 Javító vizsgák felelős: Podmaniczki Anna 26-28. Munkaközösségi értekezletek (kiírás szerint) 28-ig Törzskönyvek, bizonyítványok,
Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei
Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakközépiskolájának Dadi Tagintézményei Tanulói kérdőívek értékelése, 2012 Az értékelés során a tavalyi évhez hasonlóan különválasztottam az alsó
értelmezéséhez, leírásához és kezeléséhez. Ezért a tanulóknak rendelkezniük kell azzal a képességgel és készséggel, hogy alkalmazni tudják
A Baktay Ervin Gimnázium alap matematika tanterve a 6 évfolyamos gimnáziumi osztályok számára 7. 8. 9. 10. 11. 12. heti óraszám 3 cs. 3 cs. 3 cs. 4 4 4 éves óraszám 108 108 108 144 144 120 (cs.: csoportbontásban)
Matematika helyi tanterv,5 8. évfolyam
Matematika helyi tanterv - bevezetés Matematika helyi tanterv,5 8. évfolyam A kerettanterv B változatának évfolyamonkénti bontása Bevezető Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson
Felvételi tájékoztató 2014/2015 tanév
DIENES LÁSZLÓ GIMNÁZIUM ÉS EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM: 031230 4027 Debrecen, Thomas Mann u. 16. www.dienes-eu.sulinet.hu Felvételi tájékoztató 2014/2015 tanév Pályaválasztási felelős: Páles Hajnalka
Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája. Szent-Györgyi Albert
Olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája. Szent-Györgyi Albert Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium 2016-os felvételi eljárás tapasztalatai Induló osztályok a 2016/2017-es tanévben
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014. tanév
OM 035883 5008 Szolnok, Gorkij út 47. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2013/2014. tanév 1 8 évfolyamos általános iskola 1.) A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához
2010/2011 TÁJÉKOZTATÓ. 12. évfolyam tanulói részére
2010/2011 027953 TÁJÉKOZTATÓ a 12. évfolyam tanulói részére A tájékoztató és az érettségi-felvételi pontok számítása olvasható és letölthető: www.crescit.hu/gimnázium A tanulók tájékoztatása az érettségi
H. VARGA KATALIN CZANK LÁSZLÓ
H. VARGA KATALIN CZANK LÁSZLÓ Katonai-honvédelmi nevelés a középiskolákban 2. rész Pedagógusképzések, katonai szakközépiskolák a honvédelmi-katonai nevelés szolgálatában A 2011. CXC. törvény a nemzeti
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM
A 2012. ÉVI TAVASZI VIZSGAIDŐSZAK ÉRETTSÉGI VIZSGADOLGOZATOK STATISZTIKAI ÉS KVALITATÍV ELEMZÉSE A TÁMOP-3.1.8-09/1-2010-0004 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ PROJEKT KERETÉBEN MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM KÖZÉP- ÉS EMELT
Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Pedagógiai Programja
II.2.5.2. KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI ÁG " A múltat is alkotni kell, különben elvész, elmúlik, ha nem lesz belőle műalkotás " / Illyés Gyula / ÁLTALÁNOS BEVEZETŐ 1. Előzmények, eddigi eredmények - Iskolánk
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév
Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 2015/16. tanév Képzéseink: A tagozatok kódszámai általános tantervű 01 matematika 02 angol 03 német 04 biológia 05 informatika 06 magyar 07 történelem 08 Arany János
Digitális Témahét 2016 Széchenyi István Iskola, Pécs
Digitális Témahét 2016 Széchenyi István Iskola, Pécs Iskolánkban nagyon aktívan vettünk részt a témahét megvalósításában, szinte minden kollégánk egy-egy óráján alkalmazott digitális eszközöket (néhányan
MATEMATIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE
MATEMATIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE 2015-2016-os tanév A matematika a kulcs és az ajtó a tudományokhoz /Galileo Galilei/ Matematika - Informatika munkaterve 2015/2016-os tanév A matematika
Fontos tudnivalók a 2015/2016-os tanévről
Fontos tudnivalók a 2015/2016-os tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: ÁMK Általános Iskolája
2.b osztályfőnök 2.b osztálytanító, közalk. tanácstag
Iványiné Jeles Tünde Tanító, testnevelés spec.koll. Tóthné Mikó Klára Tanító, pedagógia spec.koll. 1.a osztályfőnök 1.a osztálytanító Somogyiné Víg Éva Tanító, ének-népműves spec.koll. Pindzsujáné Sőrés
Fizika. A vizsgáztatói és felkészítő gyakorlatra vonatkozó kérdőív:
Fizika Kérjük, hogy válaszoljon az alábbi kérdésekre! A vizsgáztatói és felkészítő gyakorlatra vonatkozó kérdőív: 1. A kétszintű érettségi vizsgarendszer 2005. évi bevezetése óta hány május-júniusi vizsgaidőszakban
CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM
CIVILIZÁCIÓ 5-8. ÉVFOLYAM 1 Civilizáció 5-8. évfolyam I. Célja, feladata: Az önálló tematikával megjelenő, de a célnyelvek keretei között oktatható célnyelvi civilizáció tantárgy tanításának az a célja,
ERŐSS LAJOS REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 4150 Püspökladány, Kálvin tér 1-3. OM azonosító: 201470; e-mail: erossisk@gmail.com; Tel.
ERŐSS LAJOS REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 4150 Püspökladány, Kálvin tér 1-3. OM azonosító: 201470; e-mail: erossisk@gmail.com; Tel.: 54/610-895 MUNKATERV 2015/2016-os tanévi Püspökladány, 2015. szeptember
feladatok meghatározása során elsősorban az eszközök ismeretére, az eszközökkel megvalósítható lehetőségek feltérképezésére és az alkotó
INFORMATIKA 5-8. Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan
Szövegértési feladatok az órába ágyazottan megértésre, önálló gondolkodásra törekvés, személyre szabott feladatok.
Mit tapasztaltam? Szövegértési feladatok az órába ágyazottan megértésre, önálló gondolkodásra törekvés, személyre szabott feladatok. Hasznos holmik órán voltam, ami elősegíti az itt tanuló diákok beilleszkedését
Tankönyvellátás szabályai
Tankönyvellátás szabályai 1. A tankönyveket minden tanévben augusztus 20. után kapják meg a diákok. 2. Vannak olyan tankönyvek, amelyeket a diákok nem kapnak meg (atlaszok, rajz, ének, technika, modulok
Közzétételi lista. 2015/16-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz
Közzétételi lista 2015/16-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2010/2011 tanév
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008.(XI.24.)OKM rendelet 4. -a, valamint a 11/1994.(VI.8.) MKM rendelet 10. sz. melléklete értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: Dorogi Óvoda, Magyar-Angol Két Tanítási
ó ó ó ú ó ó ó ó ó ú ő ú ú ó ű ü ó ü ő ú ü ű ó ű ű ő ő ó ó ű ő ú ó ű ó ó ó ó ű ü ü ó ü ó ó ü ú ó ó ű ó ú ó ú ő ú ó ű ü ő ő ó ü ó ó ű ó ű ó ó ó ó ú ó ű ó ó ű ü ó ü ű ü ó ü ő ó ű ú ó ű ó ő ó ű ó ó ú ó ű ó
VIZUÁLIS KULTÚRA. 4 évf. gimnázium reál orientáció
VIZUÁLIS KULTÚRA 4 évfolyamos gimnázium reál orientáció A vizuális nevelés legfőbb célja, hogy hozzásegítse a tanulókat a látható világ jelenségeinek, a vizuális művészeti alkotásoknak árnyaltabb értelmezéséhez
Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4.
A Győri Műszaki SZC Gábor László Építőipari Szakképző Iskolája 9024 Győr, Nádor tér 4. Győr, 2015. július 1. 1 Tartalomjegyzék 1. A választott kerettanterv megnevezése...4 1.1. Célok, feladatok...4 1.2.
INFORMATIKA. 6 évfolyamos osztály
INFORMATIKA Az informatika tantárgy ismeretkörei, fejlesztési területei hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanuló az információs társadalom aktív tagjává válhasson. Az informatikai eszközök használata olyan eszköztudást
A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2016
A bolognai folyamat és a felsőoktatási felvételi 2016 Batthyány Kázmér Gimnázium Szigetszentmiklós Készítette: Szerticsné Pinczés Mária ÉRETTSÉGI Egyik döntés: Érettségi 2 ÉRETTSÉGI Kötelező tárgyak: magyar
AKG diáknaptár 2008 2009. név évfolyam patrónus lakás telefon e-mail
AKG diáknaptár 2008 2009 név évfolyam patrónus lakás telefon e-mail ALTERNATÍV KÖZGAZDASÁGI GIMNÁZIUM FENNTARTÓJA, AZ ALTERNATÍV KÖZGAZDASÁGI GIMNÁZIUM ALAPÍTVÁNY 1035 BUDAPEST, RAKTÁR U. 1. TEL./FAX:
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Érdi Tankerület. OM azonosító: 037768 KLIK azonosító: 123008
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Érdi Tankerület SZÁZHALOMBATTAI EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Készítette: Rigó Katalin intézményvezető Készítés dátuma: 2013. márc.31. Jóváhagyta:
2013/2014. TANÉV MUNKATERVE
PETŐFI SÁNDOR GIMNÁZIUM, GÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2013/2014. TANÉV MUNKATERVE A kötelező tanítási napok száma: 179 nap. Az első tanítási nap: 2013. szeptember 2. (hétfő), az utolsó tanítási
Az érettségi eredményei
Az érettségi eredményei Érettségi a 2013/14-es tanévben A 12. C osztály 2014. jún. 26-27. Elnök: Dr. Szívósné Kiss Katalin József Attila Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium, Gyöngyös. Az érettségin
243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet. a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetésérõl és alkalmazásáról. Általános rendelkezések
243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetésérõl és alkalmazásáról A közoktatásról szóló - többször módosított - 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatásról
a 2014-es év beszámolója
Şcoala Generală pentru Naţionalitatea Română, Grădiniţă Chitighaz, str. Úttörő nr. 89 Telefon,fax: 66/250-052 web:www.romansulioviketegyhaza.hu Kétegyházi Román Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda 5741
Eszterházy Károly Főiskola költségvetési alapokmánya
Eszterházy Károly Főiskola költségvetési alapokmánya 1. Fejezet, megnevezése: XX. Oktatási Minisztérium 2. Költségvetési szerv: a.) azonosító adatok. - törzskönyvi nyilvántartási szám: 308823000 - megnevezése:
ÖSSZEFOGLALÓ A MEGRENDEZETT VERSENYRŐL
ÖSSZEFOGLALÓ A MEGRENDEZETT VERSENYRŐL A verseny neve: MAZSI matek páros verseny 2. osztályosoknak Megrendezésének időpontja: 2016. május 13. Rendező intézményének neve: Baltazár Dezső Református Általános
A kompetenciákhoz tartozó indikátorok értelmezése példákkal az adott terület, tantárgy vonatkozásában. Szakterületi/szakspecifikus példák
1. kompetencia Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás Szaktárgyi KKK-k: -Ismeri a történelem tantárgy, valamint az ember és társadalom műveltségterület tanításának céljait, feladatait,
utolsó tanítási nap: 2016. április 29. péntek
A 2015/2016. TANÉV MUNKATERVE I. A TANÉV RENDJE Szorgalmi idő: 1-11. évf. első tanítási nap: 2015. szeptember 1. kedd utolsó tanítási nap: 2016. június 15. szerda 12. évf., 13.E első tanítási nap: 2015.
TANTÁRGYFELOSZTÁS. a 2015/2016-os tanév I-II. félév. Heti
,25.a.b.c.d.a.b.c.d 2.a 2.b 2.c 2.d /3.a /3.b /3.c 2/4.a 2/4.b /3.E ÖSSZES ÓRASZÁM (8+9+) a 25/26-os tanév I-II. félév (326/. (VIII. 3.) Korm. rendelet. ) 53,3 Intézményvezető által kiszámolt felhasználható
Kerettanterv a szakiskolák számára
1. melléklet a /2014. ( ) EMMI rendelethez Kerettanterv a szakiskolák számára Célok, feladatok A szakiskolai képzés különös hangsúlyt helyez arra, hogy a tanítási-tanulási folyamat megalapozza és továbbfejlessze
A Szegedi Szakképzési Centrum Vasvári Pál Szakképző Iskolájának. 2015/2016. tanévi munkaterve
A Szegedi Szakképzési Centrum Vasvári Pál Szakképző Iskolájának A 2015/2016. tanév feladatai 2015/2016. tanévi munkaterve 1. Kiemelt oktatási feladatok 1.1 Az egész életen át tartó tanulás megalapozása
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE
Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézménye OM:030028 2400 Dunaújváros, Bercsényi u. 10. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI-OKTATÁSI 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI.8.)
Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S. A Képviselő-testület 2010. február 23-ai rendes ülésére
Budakalász Város Polgármestere 34/2010.(II.23.)számú előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2010. február 23-ai rendes ülésére Tárgy: Készítette: Javaslat az óvodai-iskolai beiratkozások
A nyelvi előkészítő évfolyammal induló gimnáziumi osztály 9. évfolyamának tantárgyai, azok tananyaga és követelményrendszere
4..számú melléklet A nyelvi előkészítő évfolyammal induló gimnáziumi osztály 9. évfolyamának tantárgyai, azok tananyaga és követelményrendszere A NYEK célrendszere (élő idegen nyelv: angol, német) Mivel
A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE
A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Házirend A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelezettségeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának
2010/2011-es tanév helyi rendje
A Herman Ottó Gimnázium 2010/2011-es tanév helyi rendje Augusztus 30. Tantestületi értekezlet Szeptember 1. Első tanítási nap 1.-6. Jelentkezés az őszi érettségi vizsgára Szűcsné Szente Mónika 8. Szülői
NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév
NEUMANN JÁNOS KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016. tanév Igazgató: Dr. Sipos Mihály Pályaválasztási felelős: Dr. Liptainé Reszegi Ágnes, általános igazgatóhelyettes Az Arany János
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2014/2015. tanév. Zrínyi Miklós Középiskola, Nagypeterd Rózsafai- Általános Iskolája
KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. tanév Zrínyi Miklós Középiskola, Nagypeterd Rózsafai- Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Pedagógusok Végzettség, szakképzettség
1. Felvételi lehetőség
1. Felvételi lehetőség Az iskolaváltás valamint a tanuló átvételének szabályai Az iskola beiratkozási körzetén kívül lakó tanulók felvételénél- az 1. évfolyamot kivéve- az alábbi szempontokat vesszük figyelembe:
VEZETŐI PÁLYÁZAT_-_VÉLEMÉNYEK
VEZETŐI PÁLYÁZAT_-_VÉLEMÉNYEK - Magyar történelem - földrajz munkaközösség: Nagyné Oláh Katalin vezetői pályázata a törvényi előírásoknak és a pályázati kiírásnak tartalmilag és formailag egyaránt megfelel.