BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR

Átírás

1 BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT EU KAPCSOLATOK SZAKIRÁNY A SCHENGENI EGYÜTTMŰKÖDÉS FEJLŐDÉSE MAGYARORSZÁG CSATLAKOZÁSA TÜKRÉBEN Készítette: Molnár Ágnes Budapest, 2008.

2 Tartalomjegyzék Bevezetés A schengeni együttmőködés fejlıdése A kezdetektıl a Maastrichti Szerzıdésig A Maastrichti és az Amszterdami Szerzıdés A Tamperei és Hágai Program A Prümi Szerzıdés A Lisszaboni Szerzıdés További bıvítések Schengen biztonságát szolgáló eszközök A biztonság alapjai Schengeni Információs Rendszer Az Európai Bizottság új határrendészeti csomagja Vízum Információs Rendszer A terrorizmus és szervezett bőnözés elleni harc további eszközei EURODAC Magyarország és Schengen A felkészülés folyamata A tagsághoz vezetı út Schengen Alap Schengeni Akcióterv és annak értékelése Teljes jogú schengeni tagságunkat követı változások Megváltozó határszakaszok Külsı határok ellenırzése Vízumkérdés Határátlépés személyi kategóriái Magyar állampolgárok határátlépése Határon túli magyarok lehetıségei Kishatárforgalom Harmadik országból érkezık helyzete Legális és illegális migráció kérdése Magyarországi migrációs mozgások

3 3.4 Egyéb párhuzamos változások A rendırség átszervezése Jövıkép Összefoglalás Irodalom és forrásjegyzék Mellékletek Hágai Program III. konkrét iránymutatások

4 Bevezetés Egy szakdolgozat megírása felelısségteljes feladat, hiszen egyrészrıl egy korszak tanulmányainak lezárásáról van szó, másrészrıl bebizonyítjuk, hogy mit tanultunk az évek során, és megpróbáljuk ezek eredményeit egy dolgozatban kifejezésre juttatni. Az elmúlt években több tantárgyunk is foglalkozott az Európai Unió különbözı területeivel és számomra ez mindig az egyik legérdekesebb téma volt. Szakdolgozatom témája a schengeni térséghez történı csatlakozás, melyre többek között aktualitása miatt esett a választásom. A témaválasztás idıpontjában a csatlakozás még jövıbeli terv volt és a felkészülés folyamata zajlott. A dolgozatírás kezdeti idıszakában vált valósággá a szárazföldi és vízi határok megnyitása, majd pár hónappal késıbb dolgozatírás folyamán a légi határok is csatlakoztak a schengeni térséghez. Az idızítés ugyanakkor hátrányokat is jelentett, mivel a csatlakozás idıpontjának közelsége miatt még nem állt rendelkezésemre kellı mennyiségő információ a tapasztalatokról és elemzésekrıl a nyomtatott irodalmakban, tanulmányokban és a sajtóban. Egy ilyen jelentıs téma legtöbbször csak több év távlatából értékelhetı igazán, amikor az eltelt évek tapasztalatai már kézzel foghatóak. Valamint személyes okom is volt e témát választani. Családi kötıdések miatt gyermekkoromban sokat utaztunk Romániába, és ezáltal személyesen is megtapasztaltam a határátkelés nehézségeit. Dolgozatomban, Magyarország, teljes jogú tagságához vezetı útját, a felkészülés menetét és a jelenlegi helyzetet kívánom bemutatni. Hazánk, az elmúlt évtizedek során jelentıs változásokon és fejlıdésen ment keresztül. Az 1989-es rendszerváltás után, az Európai Unióhoz történı csatlakozásunk volt az egyik legjelentısebb történelmi pillanat, melyet több mint 3 évvel késıbb, december 21-én a schengeni térséghez történı csatlakozás követett. A határnyitás ünnepségein megemlékeztek a közel 20 évvel ezelıtt történt eseményekre, többek között arra, hogy július 27-én Horn Gyula az akkori osztrák külügyminiszterrel együtt vágta el a vasfüggönyt jelképezı drótkerítést. Ez is jól érzékelteti az ez idı alatt történt változásokat

5 A tagjelölt országok számára a es esztendı egyik legfontosabb feladata a schengeni övezethez történı csatlakozás elıkészületei voltak. A dolgozat elsı részében azt próbálom bemutatni, hogy milyen indokok, körülmények vezettek a Schengeni Egyezmény aláírásához, és ezzel kapcsolatban megemlítem a hasonló célkitőzéseket tartalmazó egyezményeket is, melyek néhány európai állam között már léteztek és a jelenlegi schengeni együttmőködés alapjául szolgáltak. Ezután az EU legfontosabb szerzıdéseit a Maastrichti-, az Amszterdami- és a Lisszaboni Szerzıdést vizsgálom abból a szempontból, hogy ezek hogyan integrálták a Schengeni Egyezményt a bel- és igazságügyi politika keretébe és milyen fejlıdésen mentek keresztül. Ezáltal jól láthatóvá válik, hogy a Közösség egységes fejlıdése megkövetelte a schengeni együttmőködés kiterjesztését az egész unióra. Majd a Tamperei- és Hágai Program, valamint a Prümi Szerzıdés ismertetésével folytatom, és végül a térség újabb bıvítésének lehetıségeivel kívánom zárni az irodalmi feldolgozás részt. A szakdolgozat második részében azt szeretném bemutatni, hogy a határok nélküli Európát lehetıvé tevı szerzıdések és egyezmények mellett, amelyek a jogi hátteret biztosítják, milyen jelentısége van a különbözı technikai fejlesztéseknek és informatikai rendszereknek. Célom rávilágítani arra a tényre, hogy ezek a biztonságunkat szolgáló technikai eszközök elengedhetetlen részei és feltételei az övezetben történı szabad mozgásnak és a belsı határok átjárhatóságának. A schengeni vívmányok ezek nélkül nem válhattak volna valóra. Ezen a területen a folyamatos fejlıdés és fejlesztés nélkülözhetetlen, melyek a schengeni együttmőködés gyakorlati megvalósulásának alapjait biztosítják. Megemlítek továbbá néhány, a nemzetközi terrorizmus és szervezett bőnözés megelızésére és megfékezésére szolgáló megoldást és eszközt is, melyek már nem csak az EU-t érintik. Szakdolgozatom harmadik részében pedig a központi témával hazánk schengeni csatlakozásával és annak körülményeivel szeretnék foglalkozni. Fontosnak tartom bemutatni felkészülésünk folyamatát, azok lépéseit és eszközeit, melyek jelentıs feladatokat jelentettek az ország számára. Teljes jogú schengeni taggá válásunkat konkrét, kézzel fogható változások követtek, melyekrıl szintén részletesen írok. Ide tartoznak a megváltozó határszakaszok, a határellenırzések megszőnései, a határon túli magyarokkal - 6 -

6 való kapcsolattartás lehetıségei, valamint a magyar állampolgárokat érintı egyéb közvetett és közvetlen változások. Ezek mellett lényegesnek tartom megemlíteni a harmadik országok állampolgárait érintı változásokat is. Itt a legális és illegális migráció kérdését tekintem az egyik legfontosabb témának, amirıl szintén összefoglalom, hogy ez a kérdés Magyarországon hogyan mutatkozik meg. A dolgozat végén pedig egy jövıképet szeretnék vázolni, melyben a jelenlegi tendenciákat figyelembe véve gondolnám tovább a jövıben várható változásokat. Természetesen itt is próbálok konkrétumokra támaszkodni. Továbbá megemlítek néhány technikai eszközt és informatikai rendszert, melyek elırevetítik az Európai Unió biztonságának lehetıségeit. Ezúton szeretnék köszönetet mondani belsı és külsı konzulensemnek, akik támogatásukkal, tanácsaikkal, szakmai hozzáértésükkel és ötleteikkel segítettek dolgozatom megírásában

7 1. A schengeni együttmőködés fejlıdése A Schengeni Egyezmény, mint az európai uniós tagállamok közti nemzetközi szerzıdés lépett hatályba, de ma már sokkal több ennél. Az Egyezmény 1985-tıl fokozatosan bıvült a végrehajtáshoz szükséges joganyaggal, amelyet ma győjtınéven schengeni acquis-nak nevezünk. A schengeni acquis átvétele és alkalmazása az újonnan belépı EU tagországoknak kötelezı és így december 21-e óta Magyarország, további 8 országgal együtt teljes jogú tagja a schengeni térségnek. 1.1 A kezdetektıl a Maastrichti Szerzıdésig A luxemburgi Schengent, mely egy kis bortermelı városka az ország legdélkeletibb pontján, a Remerschen nevő tartományban, egy negyed évszázaddal ezelıtt még a földrajzot jól ismerık közül is csak kevesen ismerték. A település közel fekszik a német, francia, luxemburgi hármas határhoz és a legutóbbi népszámláláskor alig félszáz lakója volt. A kis városkát június 14-e óta ismerjük. Ezen a napon, a települést átszelı Mosel-folyón az épp ott horgonyzó Princesse Marie-Astrid fedélzetén Franciaország, Belgium, Hollandia, Luxemburg és a Német Szövetségi Köztársaság aláírták a Schengeni Egyezményt. Az Egyezmény célját jól mutatja a dokumentum eredeti címe A határellenırzésnek a közös határokon történı fokozatos megszüntetésérıl (Tóth, 2000). Ez a lépés nem volt példa nélküli, hiszen akkoriban már három útlevél unió is létezett Európában. Az Egyesült Királyság és Írország között közös utazási övezet mőködött. A skandináv államok pedig már 1952-ben elhatározták, hogy felszámolják közös határaikon a határforgalom ellenırzését, és ezt követıen útlevél, vagy személyazonosító igazolvány felmutatása nélkül lehetett átlépni a régió belsı határait. A szerzıdést végül 1954-ben Dánia, Izland, Svédország, Norvégia és Finnország írta alá, mely Északi Útlevél Unió néven vált ismerté. Ezzel egy idıben létrejött az Egységes Északi Munkaerıpiac is, amely szerzıdés biztosította az érintett országok állampolgárainak a külön engedély nélküli munkavállalást egymás területén. Az 1958-as Benelux Gazdasági Unióról szóló szerzıdés alapján a Benelux államok is felszámolták a közös államhatárokon áthaladó határforgalom ellenırzését (Fejes-Sallai-Soós-Tóth-Vájlok, 2007)

8 Mint az alapvetı szabadságjogok egyikét, a személyek szabad mozgását ben az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerzıdésben deklarálták. De a belsı határokon az ellenırzés felszámolása igen kényes kérdés volt, az elsısorban gazdasági integrációra összpontosító szerzıdı felek számára, és így a tagállamok a közösségi keretek között csak nehezen jutottak konszenzusra (Fejes-Sallai-Soós-Tóth-Vájlok, 2007). A II. világháború lezárását követıen, alig húsz év elteltével, a 70-es évek közepétıl nagy kihívást jelentett és jelent ma is a szervezett bőnözés és a nemzetközi terrorizmus határokat nem ismerı terjedése. E probléma kezeléséhez nemzetközi együttmőködésre volt szükség, ezért az Európai Tanács határozata szerint felállítottak egy fórumot, melynek a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem lett a feladata. Így született meg a TREVI 2 csoport, mely 1976 júniusában, Luxemburgban kezdte meg a mőködését. A TREVI volt a bel- és igazságügyi kormányközi együttmőködés elsı szervezett, állandó formája, melyben a tagállamok számára több szinten lehetıség nyílt az egyeztetésre, az információ- és tapasztalatcserére, többek között a szervezett bőnözés és a belbiztonság egyéb kérdéseire kiterjedıen, mely során egyre szélesedı rendıri együttmőködés bontakozhatott ki. Ez a késıbbi harmadik pillér egyfajta elıfutáraként is értékelhetı (Ritecz-Sallai, 2006; EUvonal, 2007B). A gazdasági integráció sikereinek köszönhetıen az életszínvonal folyamatosan javult, az emberek egyre gyakrabban utaztak külföldre, és a felgyorsult gazdaság is kereste az újabb piaci lehetıségeket. A teher- és gépjármőpark számottevıen növekedett, és az országhatárokon átnyúló kereskedelem, és a turizmus is hátrányként élte meg a határokon való egyre hosszabb várakozást. Ezért a könnyebb és egyszerőbb utazás biztosítása érdekében 1984-ben az Európai Tanács egy ad hoc bizottságot hozott létre a Polgárok Európája névvel, vagy más néven az Adonino Bizottságot, melyet azzal bíztak meg, hogy vizsgálja meg, miként lehetne az Európai Közösség állampolgárai számára valamiféle 1 A négy alapvetı szabadságforma: általános személyek szabad áramlása (Európai Közösség Rendelkezése 18. cikkely), a munkavállalók szabad áramlása (Európai Közösség Rendelkezése 39. cikkely), a szolgáltatások szabad áramlása (Európai Közösség Rendelkezése 49. cikkely), a letelepedés szabadsága (Európai Közösség Rendelkezése 43. cikkely). 2 TREVI Terrorism, Radicalism, Extremism, Violance Internationalle

9 útlevéluniót létrehozni. A Bizottság a határon történı ellenırzés és egyéb intézkedések felszámolását javasolta, azonban nem volt még valamennyi EK tagállam kész arra, hogy ezt végrehajtsa, ezért egyedüli megoldásként a szomszédos államok egymással kétoldalú megállapodásokat kötöttek. Elsıként 1984-ben Németország és Franciaország Saarbrückenben kötött bilaterális megállapodást a személyforgalom megkönnyítésérıl, majd ezt követte a Benelux államok és Németország megállapodása ugyanabban az évben. Végül 1985-ben az 5 tagállam átfogó megállapodást írt alá, a már fent említett Schengeni Egyezményt (SE). Az Egyezmény egyfajta megerısített együttmőködés -nek tekinthetı, mely akkor még csak egyszerősítette a határátlépés formaságait, de már kilátásba helyezte a határok teljes lebontását is (Fejes-Sallai-Soós-Tóth-Vájlok, 2007; Tóth, 2000; Masika- Harmati, 1999). Az SE az alábbi célkitőzéseket igyekszik megvalósítani: A személyforgalomban június 25.-tıl a rendıri és vámszervek megállítás nélkül, egyszerő szemrevételezéssel ellenırzik a közös határon, csökkentett sebességgel áthaladó turista jármőveket. Szúrópróbaszerően azonban alaposabb ellenırzést is végezhetnek. A vizuális ellenırzés megkönnyítése érdekében az EU állampolgárok legalább 8 cm átmérıjő, zöld korongot ragaszthatnak a gépjármő szélvédıjére. A közös határokon a lehetı legrövidebbre csökkentik a várakozási idıt a hivatásos közúti személyszállítás ellenırzése során. Összevont határforgalom-ellenırzést valósítanak meg december 31.-ig az egymás mellett mőködı nemzeti ellenırzı pontokon. A közös határokon a kishatárforgalomra jogosultak részére lehetıvé teszik, hogy a határt a kijelölt határátkelıhelyen kívül és nyitvatartási idın túl is átléphessék. A Felek a legrövidebb idın belül - ha lehetséges, december 31.-ig egymáshoz közelítik vízumpolitikájukat a határellenırzés megkönnyítése illetıleg a bevándorlás és a biztonság terén keletkezhetı negatív következmények megelızése végett. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy saját területükön határozottan fellépnek a kábítószerek tiltott forgalmazása ellen és összehangolják drogellenes tevékenységüket

10 A Felek tovább erısítik az együttmőködést a vám- és rendıri szervek között, többek között a bőnözés, különösen a tiltott kábítószer- és fegyverkereskedelem elleni harcban, a személyek jogellenes belépése és tartózkodása, az adó és vámcsalás, valamint a csempészet elleni küzdelemben. Ennek érdekében, belsı jogszabályaik megtartásával az információcsere javítására és erısítésére törekednek. Nemzeti jogszabályaik keretében javítják a kölcsönös segítségnyújtást a jogellenes tıkemozgások elleni fellépésben. A közúti áruszállítás megkönnyítése érdekében a közös határokon július 1.-tıl mellızik a rendszeres ellenırzéseket, azok helyébe a szúrópróbaszerő ellenırzés lép. A hatályban lévı engedélyezési rendszereket és szállítási okmányokat egyszerősítik, könnyítik, összehangolják. A Felek olyan megoldások kialakítására törekednek, amelyek lehetıvé teszik a közös határon a vasúti szállítmányok várakozási idejének csökkentését és ellenırzésének megkönnyítését. Összehangolják a közös határokon a folyami forgalmat ellenırzı vámhivatalok nyitvatartási idejét, tevékenységét. (Ritecz-Sallai, 2006: p.5-6) ben hatályba lépett az Egységes Európai Okmány (SEA), melynek legfontosabb célkitőzése az egységes piac bevezetése volt, ami intenzív jogalkotási és jogharmonizációs programot indított el a közösségen belül. Emellett egy egységes, belsı határok nélküli térség létrehozását irányozta elı, ahol az áruk, a munkaerı, a szolgáltatások és a tıke szabad mozgása biztosított. A belsı piacot érintı politikai vitákban jól látszott, hogy míg az áruk, a szolgáltatások és a tıke szabad mozgását elsısorban gazdasági jelentısége miatt mindenki támogatta, addig a munkaerı szabad áramlása komoly vitákat váltott ki. Ez fıleg a harmadik országból érkezık tekintetében jelentett aggályokat. Ezért olyan megoldást kellett keresni, amely a polgárok számára megfelelı biztonságérzetet nyújtott, valamint elıre vetítette annak szükségességét, hogy megerısítsék a külsı határellenırzést és összehangolják a bőnüldözést, hogy a belsı határok felszámolásával ne keletkezzen biztonsági deficit az EU-tagállamok területén (Fejes-Sallai-Soós-Tóth-Vájlok, 2007; Masika-Harmati, 1999). A Schengeni Egyezményt június 19-én kibıvítették a Schengeni Végrehajtási Egyezménnyel (SVE), amely terjedelmében és tartalmában bıvebb, mint az SE és

11 meghatározta a SE megvalósításának folyamatát. Az Egyezmény végül március 1.- én tíz EU tagállam részvételével lépett hatályba. Az SVE elıre vetítette egy többsebességes Európa képét, azonban az EK-tagállamok kezdettıl fogva tisztában voltak azzal, hogy a különbözı együttmőködési szint veszélyes lehet az integrációra. Az öt alapító taghoz 1991-ben csatlakozott Olaszország, Portugália, Spanyolország, ben Görögország, 1995-ben Ausztria. Majd 1996-ban aláírta az Egyezményt Dánia, Finnország és Svédország, valamint a három skandináv tagállam után 1999-ben társult tagként csatlakozott Izland és Norvégia 3 is. Ez ésszerő döntés volt, hiszen a skandináv államok között már 1954-ben létrejött a már említett Északi Útlevél Unió (Horváth, 2005). A Schengeni Végrehajtási Egyezmény az alábbi fı részeket tartalmazza: I. Fogalom-meghatározások; II. Az ellenırzés megszüntetése a belsı határokon a személyforgalomban; III. Rendırség és biztonság; IV. Schengeni Információs Rendszer (SIS); V. Szállítás és áruforgalom; VI. Adatvédelem; VII. Végrehajtó Bizottság; VIII. Záró rendelkezések; (Masika-Harmati, 1999: p.150.) A Schengeni Végrehajtási Egyezmény 2. cikke meghatározza az egyezmények alapelvét, mely kimondja, hogy a belsı határokon el kell törölni a személyforgalom ellenırzését. Az Egyezmény életbe lépésével a részes államok között megszőnt a belsı határok ellenırzése és az ellenırzés a külsı határokra került át. A határok lebontásából származó pozitívumok mellett egyidejőleg számos más kérdés, probléma merült fel, elsısorban a biztonsági kockázatokkal kapcsolatban. A 80-as évek végén további két tényezı is megerısítette a biztonsággal kapcsolatos törekvéseik fontosságát. Az egyik melyben Magyarország is szerepet játszottunk a közép- és kelet- 3 Norvégia és Izland részt vett a Schengeni Végrehajtó Bizottság munkájában, ma részt vesz a schengeni joganyagot kidolgozó Uniós fórumok munkájában is, de csak tanácskozási joggal, szavazati jog nélkül

12 európai szocialista rendszerek összeomlása, és az azt követı átmeneti politikai bizonytalanság kialakulása. A másik pedig, hogy a globalizáció növekedésével olyan tényezık erısödtek fel, mint az illegális migráció, a szervezett bőnözés, a nemzetközi terrorizmus 4, melyek korábban kevésbé fenyegették a Közösség tagországait, és ezen jelenségek ellen csak koordinált, összehangolt cselekvéssel lehetett és lehet ma is sikereket elérni. A Közösség számára újabb feladatokat határoztak meg a fent említett problémák. Fontossá vált a bel- és igazságügyi jogszabályok harmonizációja és a tevékenységek összehangolása. Közös vízum-, menekültügyi és határellenırzési szabályokat fogadtak el és a megnövekedett biztonsági kockázatok ellensúlyozására ún. kompenzációs intézkedéseket határoztak meg a határok egyforma megerısítésére. A kompenzációs rendelkezések közül kiemelkedı jelentıségő a külsı határokon bevezetett szigorú ellenırzés, a belépés és tartózkodás egységes szabályozása, kiutasítás és a kitoloncolás alkalmazása, a rendıri és igazságügyi együttmőködés és a Schengeni Információs Rendszer. A Schengeni Végrehajtó Bizottság munkájának eredményeként, a megállapodást aláíró tagállamok számos kiegészítı intézkedést fogadtak el. Ezek az Egyezménnyel együtt egy átfogó joganyagot hoztak létre, melyet együttesen schengeni acquis-nak hívnak. A schengeni vívmányok a belsı határok lebontása mellett több területen hoztak rendelkezést: a külsı határellenırzés szabályainak meghatározása; a repülıtereken és kikötıkben a schengeni övezet utasainak elkülönítése, azoktól, akik az övezeten kívülrıl érkeznek; a belépésre és a rövid lejáratú vízumra vonatkozó szabályok feltételeinek harmonizálása; határırizeti szervek közötti koordináció; a fuvarozók, szállítóvállalatok szerepének meghatározása az illegális bevándorlás elleni harcban; jogi együttmőködés erısítése a gyorsabb kiadatási rendszer és a gyorsabb információszolgáltatás érdekében. 4 Belföldi terrorizmus (pl. ETA, IRA) mindig is volt az EU-ban

13 menekültügyi kérdések; (Horváth, 2005: p.567). 1.2 A Maastrichti és az Amszterdami Szerzıdés november 1.-én lépett életbe a Maastrichti Szerzıdés, mely létrehozta a három pillérbıl álló Európai Uniót. Az Európai Közösségeket magában foglaló elsı pillér mellett az integrációs keretben új elemként jelent meg a második pillért alkotó kül- és biztonságpolitika, valamint a harmadik pillérként ismertté vált bel- és igazságügyi együttmőködés. Az elsı pillér szupranacionális jellegével szemben azonban a második és harmadik pillér szintjén csak kormányközi együttmőködést határoztak meg. Az Európai Uniós Szerzıdés K. cikke rendelkezett a bel- és igazságügyi együttmőködésrıl, s ezen belül a K1 cikk sorolta fel azokat ez együttmőködési részpolitikákat, melyek közös érdekkörbe esı területekké váltak. Ezek a részpolitikák a következık voltak, melyeken jól látszik az 1990-es Schengeni Végrehajtási Egyezménnyel összehasonlítva, hogy tartalmilag jelentıs átfedések vannak a kettı között: menekültügyi politika; tagállamok külsı határainak ellenırzése; bevándorlási politika és harmadik országok állampolgáraival kapcsolatos kérdések; kábítószer elleni küzdelem; nemzetközi csalások elleni küzdelem; igazságügyi együttmőködés a polgári jog területén; igazságügyi együttmőködés a büntetıjog területén; vámügyi együttmőködés; rendırségi együttmőködés a terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem és a nemzetközi bőnözés egyéb formái ellen, illetve megelızése céljából. (Horváth, 2005; Masika, 2006). A harmadik pilléres együttmőködésnek azonban számos hiányossága volt. Az együttmőködést a rendezetlenség, a teljesen eltérı nemzeti rendelkezések és intézkedések, a tagállamok részérıl a kompromisszumkészség hiánya, és a döntéshozatal nehézkessége jellemezte. (Masika, 2006: p )

14 A döntéshozatali eljárás alacsony hatékonyságát elsısorban az okozta, hogy a közösségi intézmények szerepe erısen korlátozott maradt, ezért nem volt megfelelı befolyásuk a tagállamok döntéseire. A Tanács tagjai a tagállamok felelıs bel- és igazságügyi miniszterei döntéseiket csak egyhangúlag hozhatták, ami gyakran megbénította a döntéshozatalt. A hiányosságok miatt állandó kritika érte az EU intézményeit. Érdekes ellentmondás, hogy míg az EU keretében történı bel- és igazságügyi együttmőködés erısen akadozott, addig a hasonló területekkel foglalkozó kormányközi alapon mőködı schengeni együttmőködés dinamikusan fejlıdött. A Maastrichti Szerzıdés felülvizsgálatára összehívtak egy kormányközi konferenciát, melyet az Amszterdami Szerzıdés zárt le, amely jelentısen megreformálta a bel- és igazságügyi együttmőködést is (Masika, 2006). Jól látható, hogy egyre nehezebben volt fenntartható, hogy ezt a részpolitikát csak megerısített együttmőködésként kezeljék, és a Közösség egységes fejlıdése megkövetelte a schengeni együttmőködés kiterjesztését az egész Unióra (Horváth, 2005). Az Amszterdami Szerzıdés május 1-én lépett hatályba. A Szerzıdés az Unió alapvetı célkitőzéseként határozza meg a szabadság, biztonság és jog övezetének fokozatos megteremtését, mely a személyek szabad áramlásának biztosításán alapul. A szabadság, biztonság és jog térsége, mint politikai célnál tulajdonképpen az Európai Unió modern demokráciái alapjául szolgáló közös értékekrıl és alapelvekrıl van szó. (Masika, 2006: p.220). Ennek érdekében az Amszterdami Szerzıdés új alapra helyezte az Unió bel- és igazságügyi együttmőködését és ez három elemben hozott változásokat: 1. A korábbi harmadik pilléres kérdések nagy részét (menekültügyi és bevándorlási politika, külsı és belsı határellenırzés, igazságügyi együttmőködés polgári jogi ügyekben, beutazási és vízumjog egységesítése) átemelte az elsı pillérbe, azaz a közösségi politikák közé; 2. A Schengeni Egyezményt, a Schengeni Végrehajtási Egyezményt és a schengeni acquist beemelte az Európai Unió intézményi keretébe; 3. A harmadik pillérben maradó területeken (rendırségi együttmőködés, a bőnügyi jogsegély, a kettıs büntethetıség elkerülésének megelızése, az elítélt vagy

15 büntetıjogilag üldözött személyek kiadatása és átadása, a kábítószer-bőnözés elleni küzdelem, az adatvédelem jogalapjai) folyó együttmőködést hatékonyabbá tette; Az a tény, hogy az Amszterdami Szerzıdés az elsı pillérbe integrálta a Schengeni Egyezményt ez egyben azt is jelentette, hogy az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó államoknak ezt el kell fogadniuk, mint az uniós joganyag részét. Ez alól 3 régi tagállam kapott felmentést. Angliának és Írországnak szigetországi státuszukra hivatkozva nem kell alkalmazniuk a Schengeni Egyezményt, és a schengeni acquis-t, Dánia pedig, bár teljes mértékben részese az Egyezménynek, fenntarthatja magának a jogot, hogy külön, eseti alapon döntse el, hogy csatlakozik-e az EU-ban születı új joganyaghoz. A schengeni acquis beemelése az Európai Unió keretébe egy hosszú folyamat volt. Az 1999-es hatályba lépést követıen egy 5 éves türelmi idıszakot kaptak a tagállamok és csak azután amennyiben akkor is mindenki egyetért térhettek át a döntéshozatalban a többségi szavazásra, illetve a közösségi jelleg érvényesítésére. Az Amszterdami Szerzıdést követı EU-elnökségek közül kiemelendı az 1999 októberében Tamperében megtartott Európai Tanács ülése, melyet teljes egészében az európai bel- és igazságügy kérdéseinek szenteltek (Masika, 2004)

16 A következı ábra szemlélteti a schengeni övezet fejlıdését: 1. ábra: A schengeni övezet fejlıdése (Fejes-Sallai-Soós-Tóth-Vájlok, 2007: p.6)

17 1.3 A Tamperei és Hágai Program október án, a finnországi Tamperében, az Európai Tanács kizárólag a bel és igazságügyi együttmőködéssel foglalkozó rendkívüli ülést tartott, ahol politikai irányelveket és prioritásokat határozott meg az Amszterdami Szerzıdésben rögzített célkitőzések megvalósítására. Az EU vezetıi megegyeztek, hogy az Uniót a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló egységes térséggé formálják. Ezt a következı nagy integrációs projektnek nevezték, melynek jelentısége az egységes belsı piachoz és a közös pénzhez hasonlítható. Az ülés következtetései nyomán többek között olyan részpolitikák kerültek elı, mint a személyek szabad mozgása, a vízum, és a schengeni térség. A tamperei csúcs nyomán a Tanács elfogadott egy, az 1999-tıl 2004-ig tartó idıszakra vonatkozó cselekvési tervet, mely egy stratégiai dokumentumot és egy öt évre szóló programot foglalt magába. Ez a következı területekre terjedtek ki: közös menekültügyi-, és migrációs politika; európai jogi térség; az Unió egészére kiterjedı bőnüldözés; a bel- és igazságügyi kérdések bevonása a külpolitikába. (Fejes-Sallai-Soós-Tóth-Vájlok, 2007; Masika, 2004). A folyamat következı lépése az Európai Tanács december 15-i, laekeni ülése volt, ahol többek között levonták a tamperei jogalkotási program félidıs konzekvenciáit. S bár nem valósult meg a programban meghatározott célok mindegyike, sikerült átfogó és összehangolt haladást elérnie és ezáltal a bel- és igazságügyi együttmőködés az Unió egyik kiemelten kezelt politikájává vált. Az Európai Tanács üdvözli az elsı ötéves idıszakban elért eredményeket: sikerült lefektetni a közös menekültügyi és bevándorlási politika alapjait, elıkészíteni a határellenırzés harmonizációját és továbbfejleszteni a rendırségi együttmőködést, továbbá jelentıs haladást sikerült elérni a bírósági ítéletek és határozatok kölcsönös elismerésének elvén alapuló igazságügyi együttmőködés alapmunkálataiban. (Az Európai Unió Tanácsa (2004): Hágai Program: p.3; ÖTM, 2004). Az elsı öt éves idıszak viszonylagos sikere után sem a tagállamok, sem a Bizottság számára nem volt kétséges, hogy a programot folytatni kell. Az Európai Tanács

18 júniusi ülésén elhatározta egy második 5 éves közötti - program kidolgozását, mely tervezetet aztán a novemberi ülésén fogadott el. Ennek a címe: Hágai program: a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének erısítése az Európai Unióban 5. A program 6 fı célkitőzései a szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésének megerısítése ben felkérték a Bizottságot, hogy dolgozzanak ki egy cselekvési tervet, amely a program céljait és prioritásait konkrét intézkedések formájában fogalmazza meg, és tartalmazza azok elfogadásának és végrehajtásának ütemezését (Fejes-Sallai-Soós-Tóth- Vájlok, 2007). A Hágai program célja az Unió és tagállamai közös képességeinek javítása az alapvetı jogok, a minimális eljárásjogi biztosítékok és a jogérvényesítési lehetıség biztosítása terén; védelem biztosítása a rászoruló személyek számára a menekültekrıl szóló genfi egyezménnyel és más nemzetközi szerzıdésekkel összhangban; a migrációs hullámok szabályozása és az Unió külsı határainak ellenırzése terén; valamint a határokon átnyúló szervezett bőnözés elleni küzdelem és a terrorizmus fenyegetésének kiküszöbölése, az Europolban és az Eurojustban rejlı lehetıségek kiaknázása,... (Az Európai Unió Tanácsa (2004): Hágai Program: p.4). A Hágai Program a szolidaritáson és a felelısség megosztásán, valamint a tagállamok közötti szorosabb gyakorlati együttmőködésen (technikai segítségnyújtáson, képzésen és információcserén, valamint a rendelkezések megfelelı és idıben történı végrehajtásának és alkalmazásának ellenırzésén csakúgy, mint a jogszabályok harmonizációján) kell, hogy alapuljon. Emellett fontos, hogy pénzügyi szolidaritás is létrejöjjön a tagországok között. A Hágai Program egyik talán legfontosabb célkitőzése, az új tagállamok mielıbbi teljes körő integrálása a schengeni együttmőködésbe, és ennek eredményeként a régi és az új tagállamok közötti határellenırzés lebontása a belsı határokon. További feladatai között szerepel többek között a schengeni értékelések megkezdésére vonatkozó céldátum is, mely szintén segítette, hogy az új tagállamok minél hamarabb válhattak a schengeni térség teljes jogú tagjává. Továbbá erıfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy minden tagállam 5 EiT Brüsszel, október A Hágai Program III. pont Konkrét Iránymutatások fejezet címei a Mellékletekben találhatók

19 állampolgára vízum nélkül utazhasson valamennyi olyan harmadik országba, amelynek állampolgárai vízum nélkül utazhatnak az Európai Unióba (Masika, 2006). Magyarország a Hágai Program kidolgozása során kinyilvánította, hogy aktívan részt kíván venni az Európai Unió, mint a szabadság, biztonság és jog térségének erısítésében és hogy a külsı határok ırizete és a schengeni kérdések számunkra is fontosak és kiemelt szerepet játszanak csatlakozásunk után. Különösen a határırizet területén tartottuk indokoltnak a tehermegosztás és a szolidaritás hangsúlyozását (ÖTM, 2004). A Hágai Program 2.1 Az információcsere javítása címő pontja elérendı célként határozza meg az ún. hozzáférhetıség elvét 7, mely az uniós bőnügyi együttmőködés és az információcsere területén kíván áttörést elérni. A puszta tény, hogy az információ határokon lép át, nem lehet többé akadály. (Az Európai Unió Tanácsa (2004): Hágai Program: p.19). E törekvést január 1-i hatállyal kívánták megvalósítani (ÖTM, 2004). A Prümi Szerzıdés (PSZ), melyet 2005 májusában hét EU-tagország írt alá, modellként szolgálhat a Hágai Program végrehajtása során, mivel a szerzıdés célja egybeesik a Hágai Programban meghatározottakkal, tehát a bőnüldözı szervek és az igazságügyi hatóságok közötti információcsere javításával, azaz a hozzáférhetıség elvének megvalósításával. A PSZ ma az egyetlen olyan, elırehaladott projekt az Európai Unióban, amely az eredeti 2008-as céldátumot megközelítve azt valószínősíti, hogy kézzelfogható haladás lesz a hozzáférhetıség elvének megvalósításában (Stauber, 2007). 1.4 A Prümi Szerzıdés A Prümi Szerzıdést, mely kormányközi alapon jött létre, Ausztria, Franciaország, Németország, Spanyolország és a Benelux államok 2005 májusában írták alá és bár nem része a Schengeni Megállapodásnak, mégis szorosan kapcsolódik hozzá. A hét aláíró államon kívül az elmúlt több mint két évben további kilenc uniós tagállam 8, köztük 7 principle of availability 8 Finnország, Portugália, Olaszország, Svédország, Szlovénia, Szlovákia, Románia, Bulgária

20 Magyarország 9 is, csatlakozott a szerzıdéshez. A Prümi Szerzıdés célja: a személyek szabad mozgását figyelembe véve a nemzetközi együttmőködés elmélyítése, különösen az információcsere, a terrorizmus, a határokon átnyúló szervezett bőnözés és az illegális migráció területén. A szerzıdésben továbbá leszögezik, hogy az együttmőködésben való részvétel minden Európai Uniós tagállam számára nyitva áll (Az Európai Unió Prümi Szerzıdése, 2005). A Prümi Szerzıdés egy új együttmőködési formát alakított ki, és így lehetıvé tette a tagállamok rendvédelmi szervei számára, hogy bőnüldözési céllal egyszerre férjenek hozzá a különbözı adatbázisokhoz, melyek többek között biometrikus azonosítókat, személyes adatokat, vagy gépjármő-nyilvántartási adatokat tartalmaz. Ezen túlmenıen a szerzıdés az egymás területén történı nyomozásokban lehetıvé teszi a vizsgálódást a tagállamok rendırségei számára. A Prümi Szerzıdés eredetileg egy az EU formális struktúráin kívüli együttmőködés, de az abban megfogalmazott eszközök és módszerek összhangban állnak a Hágai Programmal elsı félévében a soros EU-elnökséget betöltı Németország napirendre tőzte a Prümi Szerzıdés rendelkezéseinek uniós joggá történı emelését, melyrıl a Bel- és Igazságügyi Tanács júniusi ülésén döntött. Az eredeti szerzıdéshez képest a közösségiesített egyezménybıl brit és ír nyomásra kimaradt a forró nyomon üldözés, de a többi elemében lényegében megegyezik az eredetivel. Magyarország határozottan támogatta a német elnökségi javaslatot, hiszen a PSZ csak ilyen formában összeegyeztethetı az integráció mélyítésére irányuló közösségi törekvésekkel. Magyarországnak érdeke minden olyan javaslat elfogadása, amely tovább erısíti a bel- és igazságügy területét, az EU külsı és belsı biztonságának érdekében hozott döntések támogatásával (Stauber, 2007). A prümi megállapodás fıbb területei: Információ és adat átadása bőncselekmények megakadályozása és nagy rendezvényekkel kapcsolatos veszélyek elhárítása céljából 9 Magyarország 2007-ben csatlakozott az egyezményhez, amely a évi CXII. Törvényben került kihirdetésre. Az egyezmény hazánkban december elsejével lépett hatályba

21 Terrorista cselekmények megakadályozását célzó intézkedések, különösen megfelelı információk átadása útján. Együttmőködés és légi biztonsági kísérık ki-és továbbképzésével, felszerelésével és bevetésével kapcsolatosan. Az illegális migráció elleni küzdelmet szolgáló intézkedések A rendırségi együttmőködés más formái Adatvédelmem személyi adatok cseréjénél. (Fejes-Sallai-Soós-Tóth-Vájlok, 2007: p.11). Az Európai Unió már elkezdte a es intervallumot lezáró Hágai Programot követı idıszak tervezését, mely Future Group néven ismert. Ebben a munkában Magyarország is részt vesz, mivel soros elnöki tisztségét a 2010 utáni ötéves idıszakban tölti be (KÜM, 2007). 1.5 A Lisszaboni Szerzıdés A Lisszaboni Szerzıdés (LSZ) több mint két éves intenzív tárgyalási idıszak után december 13-án került aláírásra, melyet a tagállamok kormányainak képviselıibıl álló kormányközi konferencia dolgozott ki, és amiben az Európai Bizottság és a Parlament is részt vett. Ez tulajdonképpen a korábbi alapszerzıdéseket Európai Unióról szóló szerzıdés és az Európai Közösséget létrehozó szerzıdés felváltó új, egységes szövegő alapdokumentum, mely a 2004-es Alkotmányszerzıdés helyett kerül bevezetésre, és amely kiegészítésekkel ugyan, de lényegében átveszi annak bel- és igazságügyi együttmőködés területét érintı változásait. Legfontosabb célja az uniós intézményrendszer, a döntéshozó és törvényalkotó mechanizmusok egyszerősítése és az unió átláthatóbbá tétele. További fontos változás, hogy egységes jogi személyiséget biztosít az uniónak, növeli a nemzeti parlamentek az EU-jogalkotásba való beleszólását, rögzíti az EU-jog nemzeti joggal szembeni elsıbbségét, állandó elnököt állít az Európai Tanács élére, és közel 50 területen megszünteti a tagállamok vétójogát alapvetıen bel- és igazságügyi és társadalombiztosítási kérdésekben. Ugyanakkor a szerzıdés 2014-ig érvényben tartja a jelenlegi szavazati rendszert, és közvetlenül nem tartalmazza az alapjogi chartát. A tagállamok tervei szerint a szerzıdés

22 2009. január 1-én az európai parlamenti választások elıtt néhány hónappal fog életbe lépni, de csak akkor, ha azt mind a 27 tagállam ratifikálja. A tagállamok minden olyan részt kivettek a szövegbıl, amely az EU-t, mint szuperállamot tüntetné fel, így kikerültek például a dokumentumból a szimbólumok a zászló, a himnusz, a mottó, az euró és az Európa nap. Egyik leglényegesebb változása, hogy az Unió pillérrendszere megszőnik. E változás többek között lehetıséget biztosít az Unió számára a szabadság, a biztonság és a jog térségének teljes mértékő kiépítésére, mely a Tamperei Program óta az Európai Unió célja (EUvonal, 2007A). A schengeni acquis továbbfejlıdése szempontjából a Lisszaboni Szerzıdés a következı fontosabb változásokat hozza: Közös határırizetrıl szóló rendelkezések bizonyos területeken egyértelmőbbek; Közös menekültügyi-politika és a bevándorlás-politika létrehozása, mely a legális migrációra is kiterjedne, ahol az EU hatásköre jóval szélesebb lesz, mint az eddigiekben; Beemeli a szerzıdés szövegébe a migrációs kérdések céljából harmadik országokkal folytatott együttmőködést; Közös migrációs politikát alakít ki, ahol hangsúlyozza a harmadik államok jogszerően Uniós területen tartózkodó állampolgáraival szembeni méltányos bánásmódot, illetve az illegális bevándorlás és emberkereskedelem elleni fellépést, valamint a kitoloncolás eseteinek meghatározását; A schengeni opt-in, opt-out szabályok is részben változnak. Amennyiben a Tanács a schengeni vívmányokkal kapcsolatos javaslatokról tárgyal, és amennyiben Írország vagy az Egyesült Királyság nem jelenti be szándékát a részvételre vonatkozóan, az összes azon schengeni vívmányon alapuló intézkedés alkalmazásából kimarad. Magyarország számára alapvetıen kedvezı az Unió határozottabb szerepvállalása. Ugyanakkor törekednünk kell arra, hogy a határon túli magyarság beutazásának és tartózkodásának megkönnyítése érdekében érvényesíthessük érdekeinket, valamint a környezı országokban élı jelentıs számú magyar kisebbség jelenléte miatt a migrációs szabályok is elsıdleges fontosságúak

23 A közös európai menekültügyi rendszer kialakításában Magyarországnak, tekintettel a népesség fogyására, középtávon (2050-ig) figyelembe kell venni azt is, hogy csak a határon túl élı magyar nemzetiségő külföldiek integrációjával elıreláthatóan nem tudja megoldani a keresıképes lakosság megfelelı számának fenntartását. Ezért a magyar érdek az, hogy a közös bevándorlási politika ösztönözze a munkavállalók Unióba érkezését (Ódor, 2006; 2007; Becht-Ódor, 2007). 1.6 További bıvítések december 21.-én a schengeni térség eddigi legnagyobb bıvítése történt meg. Ekkor kilenc tagállam egyszerre, egy idıben csatlakozott, köztük Magyarország is. A jövıben pedig további bıvítések várhatók. Hamarosan taggá válhat Svájc is, akinek lakói már 2005-ben, népszavazáson igent mondtak a schengeni megállapodásra január 28-án a külügyminiszterek megállapodtak, hogy november 1-tıl Svájc is csatlakozhat a schengeni térséghez, így hamarosan ugyanolyan társult jogállása lesz, mint Norvégiának és Izlandnak, melyek szintén nem az EU tagjai. A csatlakozás elıtt azonban Svájcnak még sok teendıje van. Számos jogi változtatást kell még elfogadniuk a kantonoknak, és az európai sztenderdeknek megfelelıen kell fejleszteni repülıtereiket. Valamint a 2007-ben EU felvételt nyert Románia és Bulgária is készül a csatlakozásra. Ennek elıfeltétele, hogy teljesítsék a mindenkire nézve kötelezı, szigorú követelményeket. Románia januárban kinyilvánította csatlakozási szándékát, és így a felkészüléshez 540 millió eurót kap. Feladata a határátkelıhelyeinek modernizálása, az informatikai hálózat bıvítése és a határırök továbbképzése. Várhatóan három év múlva, 2011-re szőnik meg az ellenırzés a román-magyar országhatáron. Finnország után Romániának lesz a leghosszabb, 2200 kilométernyi, szárazföldi, tengeri és folyami külsı schengeni határa, amely komoly felelısséget jelent az ország számára (Európai Ügyek Hivatala, 2006; Robert Schuman alapítvány, 2008; kitekinto.hu, 2008). Azonban hamarosan szinte az egész kontinenst lefedı schengeni térség számos újabb belés igazságügyi, valamint biztonság politikai kérdést von magával. Így várható, hogy a tagországok igyekeznek levonni a 2007-es csatlakozás tapasztalatait és csak azután terjesztik ki a meglévı határokat. Addig is Magyarországra kiemelt feladat hárul, mivel jelenleg Magyarország a schengeni térség egyik keleti kapuja (Országgyőlés Külügyi Hivatala, 2007)

24 2. Schengen biztonságát szolgáló eszközök 2.1 A biztonság alapjai A schengeni térség bıvítését támogató általános pozitív vélemények mellett, a belsı határellenırzések felszámolását kísérı biztonsági kockázatok már az egyes szerzıdéseknél, illetve néhány jelentısebb tanulmányban 10 is felmerült. Az együttmőködésben résztvevı országok számára a határok nélküli Európa akkor jelenthetne fenyegetést, ha azt kompenzációs intézkedés nélkül valósítanák meg. Ezért a tagállamok több intézkedést is hoztak, többek között a határellenırzést helyettesítı úgynevezett mélységi ellenırzéseket, valamint az egységes elvek és tiltólisták alapján kiadott egységes schengeni vízum rendszerét. Mindezek megvalósítására és támogatására két fontos európai szintő informatikai rendszert állítottak/állítanak fel, melyek a tervek szerint késıbb összekapcsolhatók lesznek. Ezek a SIS (Schengen Information System) és a VIS (Visa Information System) (Napi Online, 2007). Továbbá, a sajtóban ritkábban megjelenı, informatikai és egyéb rendszerek felállítása van folyamatban, melyek mind ugyanazt a célt szolgálják: a biztonság megteremtését az EU-n belül, legyen az külsı, vagy belsı fenyegetés. A jelenlegi elképzelések szerint, a személyek áramlását, és a biztonsági kockázatot jelentı személyek kiszőrését kettıs rendszer fogja szavatolni. Az uniós polgárok mozgását, a schengeni övezetbe történı ki- és belépés során, az új típusú chip-es útlevelébe épített biometrikus azonosítók segítségével lehet majd követni. A nem-eu országok állampolgárainak mozgását pedig a részükre kiállított schengeni vízumokban tárolt, szintén biometrikus adatok felvétele, tárolása és használata teszi majd lehetıvé. A vízummentes külföldiektıl pedig a tervek szerint a határátkelıhelyeken vennék le az adatokat. Ezzel teljessé válik a kör. A jövıben tehát minden vízumkérelmezés részét fogja képezni a biometrikus azonosítók felvétele, illetve tárolása. Az ujjlenyomat levétele alól csak a gyermekek és a fizikailag erre alkalmatlan személyek lesznek kivételek. Mindenki, aki az EU határait átlépi, és ily módon kapcsolatba kerül az EU-val a legmodernebb technológiák által megfigyelhetı és 10 Anaïs Faure Atger,

25 ellenırizhetı lesz. Ezt a fajta ellenırzést az USA-ban is alkalmazzák, fıleg a szeptember 11.-i terrortámadás óta. Az USA ugyanis a vízumok kiadását megelızıen minden esetben ujjlenyomatot és fényképet is bekér az adott személytıl, melyet az amerikai hatóságoknak a vízumot kibocsátó nagykövetségek és hivatalok továbbítanak. Biometrikus azonosítók Az EU tagállamaival egy idıben augusztus 29-tıl Magyarország is bevezette a biometrikus azonosítók tárolására alkalmas útlevelet. A célkitőzés szerint 2009 után már minden kiadott uniós útlevél az összes tagállamban úgynevezett chip-el ellátott, új típusú útlevél lesz (Magyarorszag.hu, 2006). A biometrikus azonosítók a személyek biológiai tulajdonságaiból, egyedi vonásaikból álló személyi azonosítók, melyek többek között a következık lehetnek: DNS adatok Digitális fénykép (arckép) Ujjlenyomat (mindkét kézen lévı újjakról) Tenyérlenyomat Írisztérkép Hangminta Foglenyomat, stb. Az Európai Unió döntése szerint az elsı számú biometrikus azonosító a fénykép, a második pedig az ujjlenyomat 11 lesz, melyeket minden arra alkalmas azonosító igazolványban tárolni kell. Az ilyen azonosításon alapuló biztonsági ellenırzéseket néhány nagyobb európai repülıtéren Amszterdam, London, Stockholm, Frankfurt kísérleti jelleggel már alkalmaznak. A biometrikus azonosítók útlevélben történı tárolásával kapcsolatban már a kezdetekben felmerültek aggályok, annak ellenére, hogy ezt az útlevelet a világ legbiztonságosabb úti okmányának tartják. A problémákat elıször a berlini parlament, a Bundestag belügyi bizottsága elıtti meghallgatáson vetették fel. Lukas Grunwald német informatikai szakember a nyilvános bizottsági meghallgatás során elmondta, hogy sikerült neki két hét alatt egy olyan berendezést összeállítani, mellyel az új útlevelek biometriai azonosítóit 11 Ujjlenyomatot mind a 10 ujjról le fognak venni

26 tartalmazó chip-eket klónozni lehet. A szakértık 12 ellenvéleménye szerint, az ilyen másolatokkal, ha valóban elkészíthetık, a bőnözık nem tudnak majd sokat kezdeni, hiszen ezek csak az útlevelek megduplázásai, melyeket csak az eredeti tulajdonos tud használni. Ugyanakkor ez további lehetıségeket is felvet, vélik Busch-hoz hasonló szakemberek: Az elektronikus útlevél tökéletes hamisítását a biometriához kritikusan viszonyuló tudósok is valószínőtlennek tartják. Véleményük szerint azonban egy klónozott chip már trójai falóként használható arra, hogy az e-útlevél ellenırzı programját átkódolhassák. (Sallai, 2007: p.1). Véleményem szerint ez valóban problémát jelenthet, hiszen ezt a típusú útlevelet elıször tökéletesen megbízhatónak, biztonságosnak és másolhatatlannak tartották, azóta viszont már szakértık is beismerték, hogy mégiscsak elképzelhetı a duplikálás és a chip másolása. Így hát azt is elképzelhetınek tartom, hogy amit másolni tudnak, azt módosítani is tudnak majd és nemcsak az illetékesek, hanem arra illetéktelenek is. A biometrikus adatok tárolását nemcsak az EU polgárok új típusú útlevelébe kell integrálni, hanem a harmadik ország állampolgárai által igényelt, saját útlevelükbe ragasztott schengeni vízumokba is. Ennek technikai megvalósítása még folyamatban van, melyre a korábban említett francia kezdeményezéső BIODEV projekt szolgál. Az erre a célra felállított infrastruktúrát már 2005 óta több konzulátuson 13 is tesztelik és eddig több mint félmillió vízumigénylı adatát (fénykép és ujjlenyomatok) tartalmazza. A tervek szerint 2008 elejéig már 57 EU konzulátuson fog mőködni a rendszer, és a tesztüzem 2008 áprilisáig folyik. A végleges verzió elkészítése és annak használata, minden övezetbıl beutazóra, 2011-ig várható. Ezt a munkafolyamatot és fejlesztést Magyarország is folyamatosan nyomon követi (Government Technology, 2007; 3dface.org, 2008). 2.2 Schengeni Információs Rendszer A SIS (Schengen Information System), vagyis a Schengeni Információs Rendszer, a schengeni övezeten belüli tagországok közötti határforgalom megszőnését lehetıvé tevı 12 Többek között Christoph Busch, a darmstadti Grafikus Adatfeldolgozó Intézet szakértıje. 13 Francia, belga, német, angol és holland konzulátuson

27 legfontosabb európai informatikai rendszerek egyike. A hivatalos megfogalmazás szerint a schengeni mechanizmus szíve (Tamás Csaba G., 2007). A SIS tulajdonképpen egy személy- és tárgynyilvántartási, körözési rendszer, melynek célja a schengeni térség bőnüldözéssel, illetve az illegális migráció elleni fellépéssel kapcsolatos információcseréje. Ennek technikai felépítése a következı: minden tagállam saját SIS alrendszerrel (N-SIS, Nemzeti rendszer) kell rendelkezzen, melyet maga hoz létre, felel érte és üzemeltet, majd ezek az alrendszerek kapcsolódnak össze európai szintő hálózattá. A központi szerver a C- SIS Strasbourgban van, melynek feladata az alrendszerek támogatása, valamint ezen keresztül történik azok kommunikációja is. A konkrét adatokat, melyekrıl késıbb írnék, maguk az N-SIS-ek tartalmazzák naprakészen, de nemcsak a saját adatukat, hanem az összes többi N-SIS adatát is. Ez a redundancia biztosítja a rendszer stabilitását arra az esetre, ha valamilyen technikai hiba miatt az egyik alrendszer kiesne. Fontos továbbá megjegyezni, hogy a SIS nem az Unió egységes, közösen üzemeltetett rendszere. A tagállamok maguk határozzák meg, hogy mikor, milyen okból, milyen személyeket, tárgyakat, adatokat tesznek fel a körözési, vagy tiltó listákra és mikor, milyen jelzéseket tesznek közzé. A rendszer elsı verzióját a SIS I-et 18 európai állam használta. 13 EU tagállam, akik a schengeni övezet tagállamai is: Franciaország, Németország, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Spanyolország, Portugália, Olaszország, Ausztria, Svédország, Dánia, Görögország és Finnország, továbbá 2 EU, de nem schengeni övezet tag: Nagy-Britannia, Írország, 2 nem EU tag, de társult tagként a schengeni övezet tagja: Norvégia és Izland, valamint a nem EU és nem schengeni övezet tag: Svájc. A SIS I elérte technikai kapacitásának határát a 2007-es csatlakozás elıtti 18 országgal. Ez azt jelentette, hogy az újonnan csatlakozott 10+2 tagország még akkor sem tudta volna átvenni a schengeni vívmányokat, ha különben a felkészülésük minden pontjában megfeleltek volna a követelményeknek. Az EU számára ez komoly problémát jelentett,

28 mivel a legtöbb újonnan csatlakozott tagország a októberi elsı céldátum idejére készen állt a csatlakozásra. SIS II. A megoldást az új generációs SIS II rendszer jelenti, melynek egyik elınye, hogy már képes az új tagországokat is kiszolgálni, integrálni. A SIS II kifejlesztésének indokai tehát a következıkben foglalhatók össze: Az EU keleti bıvítés miatti kapacitásnövekedés. A belsı határok nélküli térségben akár csak a régi, akár az új tagokkal együtt a hatékony közösségi fellépés technikai és jogi feltételeinek megteremtése. Az Európai Tanács 2006 júniusában a SIS II rendszer elkészültét és üzemkezdetét 2007 áprilisára irányozta elı. A SIS II központi, uniós egységének kifejlesztéséért az Európai Bizottság felel. E központi fejlesztéssel kapcsolatban viszont több, súlyos probléma is felmerült, melyek a fejlesztés átütemezését vonták maguk után. 1) A rendszerre kiírt tender egyik vesztese megtámadta a központi tender eredményét, mely jogi vitákat indított el. 2) A francia központi helyszín (Strasbourg) munkálatai késtek. 3) A SIS II jogalapját megteremtı uniós jogszabályok Európai Tanács és Európai Parlament általi végleges elfogadása akkoriban még nem történt meg. Mindezek mellett létezik egy olyan álláspont is, mely szerint a késést a technikai indokokon túl egyes befolyásos régi tagállamok idézték elı. Ennek oka fıleg a régi és új tagállamok közötti politikai érdekkülönbségek, és a megkülönböztetés lehet. Tehát a térség bıvülését szándékosan halogatni akarták különbözı politikai, gazdasági, társadalmi és bőnmegelızési célból. A Tanács 2006 októberében megerısítette a Bizottság tervét, melyek szerint az új céldátum június lesz, azonban ez az idıpont még mindig nem az éles üzembe állás dátuma, hanem az új tagállamok technikai integrálásának idıpontja, melyeket még tesztek követnek, így elıfordulhat, hogy a végleges dátum csak valamikor 2009-ben lesz. Ez a döntés az új tagállamok schengeni tagságának késedelmét jelenthette volna. Ezek Magyarország számára is természetesen sajnálatosak voltak, hiszen hazánk következetesen