A KÖZOKTATÁSI STATISZTIKA SZERVEZETI KÉRDÉSEI
|
|
- Ede Gáspár
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DR. SZABADY EGON: A KÖZOKTATÁSI STATISZTIKA SZERVEZETI KÉRDÉSEI Ötéves tervünkben az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés, a kereskedelem gazdasági feladatai mellett, népünk kulturális felemelése, a szakkáderszükséglet biztosítása is fontos kérdéssé vált. Révai elvtársnak a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusán elhangzott beszéde fokozottan aláhúzta a kultúrforradalom jelentőségét, komoly feladatokat jelölt ki a közoktatás fejlesztésével kapcsolatban. A közoktatás fejlődésének tervszerűbbé, céltudatosabbá tétele a közoktatási statisztikai rendszer átszervezését tette szükségessé. A decentralizáció előtt a Központi Statisztikai Hivatal központilag hajtotta végre az adatgyűjtéseket és feldolgozásokat, majd a kész eredményeket küldte meg az operatív igazgatási szerveknek. A központosított rendszer a statisztika egységesítését és a megfelelő hitelességű adatok biztosítását szolgálta. A centralizált statisztikai szervezet kialakulásával egyidőben azonban a minisztériumok nem rendelkeztek statisztikai apparátussal, a vezetés és ellenőrzés munkájában nem támaszkodtak statisztikai adatokra. A statisztika iránt mutatkozó a statisztika jelentőségének fel nem ismerésén alapuló érdektelenség nem tette lehetővé a statisztika valóban széleskörű gyakorlati alkalmazását és így a statisztikai munka, mind az adatszolgáltatók, mind a minisztériumok számára mintegy felesleges,,megterhelésként" jelentkezett. A Központi Statisztikai Hivatal a mechanikus adatgyűjtési munkákkal túlterhelve, adatokat csak késve tudott az operatív szervek rendelkezésére bocsátani. Ezek az adatok nem elégítették ki a minisztériumok igényeit. Ezért a vadstatisztikák oly nagy-méreteket öltöttek, hogy a kialakulóban lévő statisztikai fegyelem komoly lazulását vonták maguk után. Fokozott formában jelentkezett mindez a közoktatás területén. A Va Hasés Közoktatásügyi Minisztérium akkori vezetői egyáltalán nem értékelték a statisztika jelentőségét. A Minisztériumon belül nem biztosították a statisztikai munka előfeltételeit. Nem volt rögzítve a statisztikai csoport szervezeti hovatartozása* és a csoportnak nem volt felelős vezetője. Az elégtelen létszámú statisztikai csoport tevékenysége kizárólag technikai munkára terjedt ki, az adatok megbízhatóságának helyszíni ellenőrzésére sor egyáltalán nem is kerülhetett. Az együttműködés a Központi Statisztikai Hivatal és -a Minisztérium között lényegében a kérdőívek formájával és tartalmával kapcsolatos terméketlen vitákra korlátozódott. A Népgazdasági Tanácsnak a decentralizációt elrendelő határozata az adatgyűjtések lebonyolítását a Minisztérium feladatává tette. Ezt olymódom
2 kellett a Minisztériumnak megszerveznie, hogy a tanügyigazgatás alsó szervei, a területükre vonatkozó adatokat begyűjtik, összesítik, elemzik, majd ezt a közvetlenül fölöttük álló szervnek megküldik, ezzel egyidejűleg az eredményeket a saját operatív munkájuk alátámasztására is felhasználják. Az adatok ЩУ végigfutva a tanügyigazgatás egész szervezetén, kerülnek a Minisztérium szakfőosztályaira, melyeknek statisztikai munkáját a Minisztérium statisz. tikai osztálya fogja össze és küldi meg az országos eredményeket és elemzéseket a Központi Statisztikai Hivatalnak és a miniszternek, ill. a minisztérium vezetőinek. A határozat végrehajtására a Közoktatásügyi Miniszter a Központi Statisztikai Hivatallal egyetértésben rendeletet adott ki, amelyben részleteiben szabályozta a tanügyi statisztika rendszerének decentralizálását és a Köz. oktatásügyi Minisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal közötti együttműködést a tanügyi statisztika egész területén. A miniszteri rendelet nyomatékosan rámutatott a szocialista statisztika alapvető szempontjaira. így többek között arra, hogy a tanügyi statisztika a közoktatás tervszerű irányításának egyik feltétele; a statisztikának operatív célokat kell szolgálnia, ezért a határidő elmulasztása büntetendő cselekmény; adatgyűjtést csak a Miniszter a Központi Statisztikai Hivatal elnökével egyetértésben rendelhet el; statisztikai adatokat nyilvánosságra hozni csak a Központi Statisztikai Hivatal engedélyével lehet stb. A Népgazdasági Tanács határozata nyomán az Országos Létszámbizottság a Közoktatásügyi Minisztérium részére a decentralizálással kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges létszámot biztosította. A Minisztérium létrehozta a megvei statisztikai szervezetet, a megyei tanácsok oktatási osztályain egy-egy függetlenített statisztikai előadói állást rendszeresített. A függetlenített statisztikai előadó feladata az egész megye közoktatási statisztikájának összefogása. A statisztikai munkát már nem a kérdőívek mechanikus begyűjtése és továbbítása jelenti, hanem az adatok öszszesítése és elemzése. Az elemző munkába bekapcsolódnak maguk az adatszolgáltató iskolák, továbbá a járási tanácsok oktatási csoportiai, amelvek az adatok első összesítését végzik. A decentralizáció megvalósításával a közoktatás területén mintegy re tehető azoknak az oktatási intézményeknek a száma, amelyek vezetői résztvesznek a statisztikai elemző munkában. Maguk az elsődleges adatszolgáltaták elemzőmunkájuk révén saját gyakorlati feladataikat is jobban el tudják látni. Az oktatási statisztika alapfogalmait minden oktatási intézmény tantestülete értekezleten beszélte meg és így maguk az 'adatszolgáltatók közelebb kerültek a statisztikához, mint az operatív munka nélkülözhetetlen támaszához. Ugyancsak fejlődést jelent, hogy az egyetemek és főiskolák minden nagyobb karán önálló statisztikai előadói munkakörök, sőt ezen túlmenően egyes rektorok mellett statisztikai csoport rendszeresítése valósul meg a közeljövőben. Hymodon minden területen kialakul a statisztikai adatszolgáltatásért teljes mértékben felelősséggel tartozó statisztikusok köre, akik a területet mindjobban megismerve elemzéseiket egyre mélyrehatóbbá tudják tenni. A Minisztérium területi (tanácsi) és egyetemi statisztikai szervei felett az újjászervezett, a tervosztálytól független közvetlen a Miniszter irányítása alatt működő statisztikai osztály áll. A Minisztérium statisztikai osztályához mimtegy 40 fő tartozik. Az osztály dolgozói részben az egyes adatfelvételek előkészítését, részben azok eredményeinek értékelését végzik.
3 Ugyancsak fenti létszámon belül működnek a főosztályok statisztikai munkakört betöltő előadói, továbbá az adatok gépi feldolgozását végző dolgozók. A gépi feldolgozás megszervezésével nagyrészt megtörtént -az előadóknak a mechanikus munkáktól való mentesítése. A statisztikai munka színvonalának emelése érdekében a megyei függetlenített statisztikai előadók részére a Minisztérium iskolát szervezett. A Központi Statiszikai Hivatallal közösen összeállított tematikát az oktatási statisztikai munkában felmerülő elméleti és gyakorlati kérdések képezték. Az oktatás egyéni tanulás formájában folytatódik, mégpedig az általános statisztika teljes -anyagának elsajátítására és a szovjet szakirodalom megismerésére. A decentralizált közoktatási statisztika csak akkor tölti be hivatását, ha az adatok megbízhatók. Az -adatok pontosságának egyik előfeltétele a fentiekben vázolt szervezet jó működése, továbbá az adatoknak bizonylatokkal való alátámasztása. A közoktatás területén kialakult a bizonylatok zárt rendszere. Az iskolai bizonylatok lámca, kezdve a felvételi naplótól, egészen az osztály.- vezetői statisztikai összesítőlapig, mindazokat az adatokat tartalmazza, melyek az egyes adatfelvételeknél a beszámolójelentésekben e'őfordulnak. Az 1952/53. tanévtől rendszeresített iskolai törzskönyv foglalja magában a dologi vonatkozású számadatokat, amelyek eddig az okmányszerű alátámasztást nélkülöznék. Az adatok megbízhatóbbá tételéhez kapcsolódik a beszámolójelentések olymódon való összeállítása, hogy a feltett kérdéseket az adatszolgáltatók egyértelműen vá 1 aszo!ják meg. Ezen a téren a fejlődés számottevő, egyre inkább lecsiszolódnak a felesleges, operatív célokra fel nem használható kérdések. A decentralizálás után újabb döntő lépést jelentett a közoktatási statisztika fejlődésében az adatgyűjtés párhuzamosítása-. A decentr?l : zá1t rendszer mmden előnve mellett önmagában nem biztosítja a Központi Statisztikai Hivatalhoz végső összesítésre kerülő adatok megbízhatóságát. A Hivatal felsőbb szervek felé irányuló tájékoztató munkája, az adatok pontossága és a határidők tekintetében is kizárólag a Minisztériumtól fűlött. A Szovjetunióban szerzett tapasztalatok nyomán a Hivatal javaslatára a Minisztertanács 2021/6/1952. számú rendeltével átfogó módon rendezte a statisztikai adatszolgáltatás egész szervezetét. A határozat megteremtette a Központi Statisztikai Hivatalnak a tanársoktól függetlenített területi szerveit és elrendelte a fontosabb adatoknak.a Közconti Statisztikai Hivatal saját szervein keresztül történő párhuzamos feldolgozását. A párhuzamos adatfeldolgozás a közoktatási statisztika területére is kiterjed. Valamennyi megyei kirendeltségen kultúrstatisztikai előadó látja el a közoktatási adatfelvételekkel kapcsolatos feladatokat. Az adatok feldolgozását követő egyeztetések a Közoktatásügyi Minisztérium és a Központi Statisztikai Hivatal területi szervei között egyre inkább rendszeressé válnak. A statisztikai szervek ellenőrző munkája és az adatok egyeztetése során megfelelő kapcsolat alakul ki a két főhatóság szervei között és így már az alsóbb szervek együttműködése biztosítja az adatok pontosabbá tételét. * A közoktatási statisztika kétségtelen fejlődése és javulása mellett azonban még igen sok hiányossággal találkozunk. A Minisztérium főként szervezési nehézségek miatt a decentralizációt nem tudta kellő ütemben, a kívánt formában és mértékben végrehajtani. Az
4 Országos Létszámbizottság által a megyei oktatási statisztikusok beállítására rendszeresített állást a Minisztérium igen alacsony fizetési kategóriával állapította meg. Nagyrészt ennek tudható be, hogy egyes megyékben hosszú ideig nem töltötték be ezt az állást. A betöltött helyeken sem volt a kijelölés mindenütt megfelelő, több esetben olyan dolgozókat helyeztek ebbe a beosztásba, akik a közoktatási statisztikával kapcsolatos feladatok ellátására nem voltak alkalmasak. Nehézséget okoz a fokozódó feladatok ellátásánál a gyakori személyi csere. A személyi cserék igen nagy méreteire jellemző, hogy a 21 oktatási statisztikus részére mintegy két hónappal ezelőtt tartott bennlakásos iskola résztvevői közül csupán 10 dolgozik jelenleg is ugyanebben a beosztásban. Tervfeladatokkal való megbízás is a statisztikai teendők mellett igen gyakori jelenség volt; sőt előfordult, hogy a függetlenített statisztikai előadót tervtanfolyamra küldték; a budapesti tanács végrehajtóbizottsága pedig az oktatási satisztikust tervezési munkakörbe helyezte át. A megyei szinten biztosított statisztikai szervezet mellett azonban komoly hiányosságként jelentkezik az a körülmény, hogy az alsóbb szerveknél, tehát a járási és városi oktatási csoportokban a statisztikai adatszolgáltatásért felelős hálózat nem alakult ki. Az oktatási csoport vezetője, illetve az alkalmanként megbízott egy-egy dolgozó rendszerint adatgyűjtésként más és más végzi a statisztikai munkákat. A személyi nehézségeken kívül zökkenőket okozott a szervezésben az is, hogy az alsóbb szervek hirtelen túlterhelésének elkerülése érdekében a begyűjtött adatokat átmenetileg a Minisztérium központilag összesítette gépi úton és azt kapták azután vissza a megyék, illetve járások. A visszaküldés sok esetben késedelmesen történt, amikor már nem volt alkalmas operatív intézkedések céljaira. A központi feldolgozás meggyorsítása érdekében helyes lépés volt, hogy valamennyi szükséges adat feldolgozása már a járásnál megkezdődött. Az adatoknak ilyen nagymértékű feldolgozása a megfelelő gépesítés hiányában sok nehézséget okozott és legtöbb esetben a statisztikai munkában kevésbbé jártas pedagógusok berendelését tette szükségessé. A Minisztérium központi statisztikai szervezetében is fordulnak még elő hiányosságok. A Minisztérium teljes átszervezését a statisztikai osztályon nem követte hasonló változás. Ennek következménye, hogy a főosztályok zöménél nem működik statisztikus és így a feléjük történő tájékoztatást a statisztikai osztálytól várják. A statisztikai osztály nem lép fel kellő határozottsággal a gyakran túlméretezett adatigényekkel szemben. A szakfőosztályok kívánságainak kielégítésére az összegelési és egyéb mechanikus munkákban elmerülve, nehezen tudja betölteni feladatát. A fő osztályok egy részének statisztikai munkáját tehát lényegében maga a statisztikai osztály látja el. A munkák felhalmozódása azt eredményezi, hogy a gépi feldolgozás lehetősége ellenére az osztály dolgozói mechanikus munkákkal vannak megterhelve és elemző munkára csak igen késedelmesen kerülhet sor. A munkák felhalmozódásánál számottevően közrejátszik az is, hogy sok esetben még most is nagytömegű adatot gyűjtenek be, nem mindig operatív célokra. Pl. az iskolai könyvtárak adatfelvételének eredményeit 6 hónappal, az óvodai adatokat pedig 3 hónappal a kérdőívek begyűjtése után dolgozták fel. Miután a statisztika alapján intézkedések történnek, a szocialista statisztikával szemben elengedhetetlen követelmény, hegy az adatok helyesek, megbízhatók legyenek és minél gyorsabban rendelke-
5 zésre álljanak. Minden késedelmesség hátráltatja a vezetés munkáját. Pl. a Minisztérium statisztikai osztálya áxtal elsőízben összeállított, az tanévvégi adatokat tartalmazó jelentés még november közepén sem készült el. így a Minisztérium a Népgazdasági Tanács decentralizálási határozatának azt a rendelkezését, mely szerint a Minisztérium statisztikai osztálya a Minisztert minden adatgyűjtés eredményeiről tájékoztatni tartozik, nem hajtotta végre. Igen lényeges, de a Minisztérium statisztikai osztálya részéről meglehetősen elhanyagolt kérdés a szakmai továbbképzés. A Minisztérium nem helyez elég súlyt az oktatás megfelelő ütemére. A Központi Statisztikai Hivatal által szervezett a minisztertanácsi határozatban előírt alapfokú statisztikai vizsga letételéhez szükséges egyéni tanulásba a Minisztérium dolgozói is bekapcsolódtak, azonban a statisztikai osztály dolgozói elméleti képzés tekintetében elmaradnak saját területi szerveiktől. A szervezésben mutatkozó hiányosságoknak tudható be, hogy a Minisztérium a Központi Statisztikai Hivatal felé vállalt határidőket sokszor nem tartotta be, bár kétségtelen, hogy a határidők lerövidítése terén már értek el eredményeket. A Minisztérium egyes főosztályain az adatszolgáltatások engedélyezésének rendszerét figyelmen kívül hagyják. Még mindig fordulnak elő a tanügyi statisztika minden területén vadstatisztikák. A vadstatisztikák elleni harcot, melyet a Központi Statisztikai Hivatal a Minisztérium statisztikai osztályával együttműködve folytat, megnehezíti, hogy ilyen statisztikák elrendeléséről a főosztályok még a Minisztérium statisztikai osztályát sem tájékoztatják. A vadstatisztikák elterjedését az elrendelő előadók gyakran a tervek összeállításához szükséges adatok hiányával indokolták. Azon a címen, hogy a tervek készítéséhez, máskor a tervjelentések összeállításához kellenek adatok, az engedélynélküli és felesleges statisztikák tömegével árasztották el az adatszolgáltatókat. Ugyanekkor egyes főosztályok a tervek készítéséhez még a Minisztérium statisztikai osztályán meglévő adatokat sem használták fel. A tanügyi tervezés és statisztika kapcsolatában tehát komoly hiányosságok mutatkoztak. Azok a feladatok, amelyek az ötéves tervről, majd annak felemeléséről szóló törvényekben számszerű formában jutottak kifejezésre, a közoktatási tervek elkészítésénél teljesen újszerű kérdések elé állították a közoktatási tervező szerveket. A tervek elkészítéséhez szükséges számszerű alap szolgáltatása és a számszerű formában előírt tervutasítások teljesítésének ellenőrzése egyik feladata a statisztikának. Ezt a feladatot a statisztika a közoktatás területén még ma sem valósította meg minden vonatkozásban. A hiányosság okai közé tartozott a tanügyi statisztikának a gazdasági statisztikákkal szemben támasztott követelmények mögötti kezdeti elmaradása. Nehézséget okozott a közoktatásügy nagymérvű átszervezése, amely a tervezéshez szükséges régebbi adatok felhasználhatatlanságát vonta maga után, mivel a statisztikának olymódom csoportosított visszamenőleges adatokat kellett volna a tervezés rendelkezésére bocsátani, amelyek az új szervezési formának megfeleltek. Még ma is fennálló nehézség, hogy a tervek készítésének és ugyanezen tervek készítéséhez szükséges statisztikai adatok feldolgozásának határideje nincs összehangolva. Pl. az évre vonatkozó terveket szeptember 15-ig
6 kellett a Minisztériumnak^ Tervhivatalhoz benyújtania. A terv helyes elkészítéséhez feltétlenül szükségesek lettek volna az éveleji beiratkozási adatok, ezek azonban csak később állnak rendelkezésre. A Tervhivatal nem veszi figyelembe a gazdasági területek és a közoktatás tervezésében fennforgó sajátos különbségeket, holott valamivel a megszabott határidőn túl, kétségtelenül biztosabb alapokon nyugvó terveket lehetne készíteni. A tervezés és a statisztika kapcsolatában hiányosságot jelentett az egyes fogalmak különböző, vagy változó értelmezése és a mutatók eltérő összeállítása. (Pl. a lemorzsolódás mutatószámaihoz mind az Országos Tervhivatal, mind a Közoktatásügyi Minisztérium, mind a Központi Statisztikai Hivatal más tényezőket vett figyelembe.) Hibája a tanügyi statisztikának, hogy beruházási, vállalati és költségvetési adatok számbavételére ezideig egyáltalán nem terjedt ki és így főként az anyagi vonatkozású tervek készítéséhez nem nyújtott segítséget. * A közoktatási statisztika további fejlődésének irányát a statisztikáról szóló minisztertanácsi határozat szabta meg, tehát ennek maradéktalan végrehajtása a legfőbb feladat. Ä közoktatási statisztikának el kell érnie azt a szintet, amelven jelenleg a gazdaságstatisztikák állnak. A jelenségeket nemcsak fejlődésükben. h?nem összefüggésükben kell bemutatnia. A közoktatási adatfelvételeknek ki kell terjedniük a létszámadatokon túlmenően a beruházási, vállalati és költségvetési adatokra. Ezek segítségével áttekinthető képet kell adnia az egész közoktatásról, kezdve attól, hogy milyen áltamköltséggel végzi el egy tanuló iskoláit egy-egy megyében, egészen az országos tervelőirányzat teljesítésének méréséig. Az adatokban érvényesülnie kell a tervmetodika és a statisetikai metodika egységének. A helyes és pontos adatokon nyugvó tervezés a közoktatási tervek megbízhatóságát is ielenti. A központban történő adatfeldolgozást csökkenteni kell és az operatív szervek gépekkel való ellátásán keresztül az összesítési munkákat a járási, megyei oktatási osztályokra kell bízni. A minisztérium statisztikai osztályának fokozottabb súlyt kell fektetnie az adatgyűjtések eredményeinek áttekintő tájékoztatóban való összefoglalására. Meg kell szervezni az alsóbb tanügyigazgatási szerveknél is, megyei és járási szinten a tájékoztató munka rendszerét. A közoktatási statisztikának időben és megbízható módon kell mérnie az ötéves tervben megjelölt feladatok teljesítését, a kultúrforradalom ál 1 á- sát a nép műveltségi színvonalának emelésében és a szakkáder-szükséglet biztosítása terén elért eredményeket.
Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről
Szarvas Város Önkormányzata 25/2009. (IX.25.) rendelete A fenntartásában működő közoktatási intézmények ának teljesítéséről Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 12/2009. (04.21.) rendelete a fenntartásában működő közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítéséről
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 12/2009. (04.21.) rendelete a fenntartásában működő közoktatási intézmények ának teljesítéséről Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a közoktatásról szóló
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2005. december 19-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat 2006. évi belső ellenőrzési tervének kockázatelemzése Előterjesztés tartalma:
Vezetői ellenőrzési terv
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu Kossuth Lajos
AZ ELLENŐRZÉS RENDSZERE ÉS ÁLTALÁNOS MÓDSZERTANA
Vörös László AZ ELLENŐRZÉS RENDSZERE ÉS ÁLTALÁNOS MÓDSZERTANA 2008 2 szerző: Vörös László lektor: Dr. Sztanó Imre alkotó szerkesztő: Dr. Bokor Pál ISBN 978 963 638 248 3 A kézirat lezárva: 2008. január
STATISZTIKAI HÍRADÓ. A Népgazdasági Tanács határozata a Központi Statisztikai Hivatal évi munkatervéről MAGYARORSZÁG
STATISZTIKAI HÍRADÓ MAGYARORSZÁG A Népgazdasági Tanács határozata a Központi Statisztikai Hivatal 1951. évi munkatervéről A Népgazdasági Tanács 651/33/1950. számú határozatában megszabta a Központi Statisztikai
Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 4/2008. (III. 20.) önkormányzati rendelete. a közoktatási intézmények adatszolgáltatási rendjéről
Kéthely Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2008. (III. 20.) önkormányzati rendelete a közoktatási intézmények adatszolgáltatási rendjéről Kéthely Község Önkormányzatának Képviselőtestülete (a
(Egységes szerkezetben a 8/2014. (V.21.) önkormányzati rendelettel)
Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10/2011. (XI.30.) önkormányzati rendelete a közoktatási intézmény körzethatáráról és adatszolgáltatási rendjéről (Egységes szerkezetben a 8/2014.
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Kormány részére
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER Szám: 5109-1/2007-SZMM TERVEZET E L Ő T E R J E S Z T É S a Kormány részére a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatkörének
A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN
A SZAKTANÁCSADÓK FELADATAI A 48/2012. (XII.12.) EMMI RENDELET ALAPJÁN Dr. Kaposi József 2014 A szaktanácsadó a köznevelési törvényben 61. A pedagógusok tevékenységét szakértők, szaktanácsadók segítik.
Hollád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008./V.7./sz. rendelete a közoktatási intézmények adatszolgáltatási rendjéről
Hollád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 9/2008./V.7./sz. rendelete a közoktatási intézmények adatszolgáltatási rendjéről Hollád Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a (a továbbiakban:
A BESZÁMOLÁSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA
S1MORNÉ DETRE AGNES: A BESZÁMOLÁSI RENDSZER KIALAKÍTÁSA A beszámolási rendszer A statisztikai beszámolási rendszer az egyes statisztikai beszámolójelentések szervesen összefüggő rendszere, amely feltételezi
AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNY- FENNTARTÁS ÚJ KERETEI
AZ ÁLLAMI INTÉZMÉNY- FENNTARTÁS ÚJ KERETEI Szekszárd, 2013. április 18. GERZSEI PÉTER IGAZGATÓ KLEBELSBERG INTÉZMÉNYFENNTARTÓ KÖZPONT SZEKSZÁRDI TANKERÜLET 2013. JANUÁR 01. A nemzeg köznevelésről szóló
AZ ÁLLAMI ERDŐGAZDASÁGOK STATISZTIKAI RENDSZERE
PINTÉR LÁSZLÓ: AZ ÁLLAMI ERDŐGAZDASÁGOK STATISZTIKAI RENDSZERE Több mint két éve annak, hogy az Állami Erdőgazdaságok havonta szolgáltatnak statisztikai adatokat. Az 1950-es évben megindult ahatszolgáltatás
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata./2009. ( ) rendelete a fenntartásában mköd közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítésérl
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata./2009. ( ) rendelete a fenntartásában mköd közoktatási intézmények adatszolgáltatásának teljesítésérl Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgylése a közoktatásról
H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ évi 23. szám 3539
H I V A T A L O S É R T E S Í T Õ 2012. évi 23. szám 3539 A vidékfejlesztési miniszter 10/2012. (V. 31.) VM utasítása a vidékfejlesztési miniszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek,
ÓBUDAI EGYETEM. (Minőségirányítási eljárás) 11. sz. verzió. A kiadás dátuma: február 1. (Érvényes visszavonásig)
ÓBUDAI EGYETEM ME 06 TOVÁBBKÉPZÉSI FOLYAMATOK (Minőségirányítási eljárás) 11. sz. verzió A kiadás dátuma: 2017. február 1. (Érvényes visszavonásig) FOLYAMATGAZDA: Prof. Dr. Tóth Péter főigazgató A Minőségirányítási
AZ IGAZSÁGÜGYI STATISZTIKA DECENTRALIZÁLÁSA
DR. KOVACS1CS JÓZSEF: AZ IGAZSÁGÜGYI STATISZTIKA DECENTRALIZÁLÁSA i. Azok az elvek, melyeket a Statisztikai Hivatal elnöke a Szemle januári számában 1 a statisztikai munka decentralizálásával kapcsolatban
A nemzetiségi oktatás irányításának szervezete és tevékenysége Magyarországon az 50-es évek első felében
Iskolakultúra, 25. évfolyam, 2015/9. szám DOI: 10.17543/ISKKULT.2015.9.75 Tóth Ágnes tudományos főmunkatárs, MTA TK Kisebbségkutató Intézet egyetemi docens, PTE BTK Német Történelem és Kultúra Délkelet-Közép-Európában
A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK
A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK a 2016/2017-es tanévre jelentkezőknek Október 20. A középiskoláknak meg kell határozniuk tanulmányi területeik belső kódjait (régen: tagozatkód)*. A középiskoláknak
Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv május Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzés összegzése
Dr. Radványiné Varga Andrea: Önfejlesztési terv 2016. május 10. 1. Vezetői tanfelügyeleti ellenőrzés összegzése 1. A tanulás és tanítás stratégiai vezetése és operatív irányítása Az intézmény tervezési
BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,
BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (Nkt.) hatályba lépésének ütemezése A törvény 2012. szeptember 1-jén lép hatályba, de legtöbb intézkedése késleltetve, illetve fokozatosan kerül bevezetésre,
A stroke betegek rehabilitációja során felmerülő nehézségek elemzése ápolói szemszögből
ORFMMT XXXII. Vándorgyűlése Miskolc, 2013.08.29-2013.08.31 A stroke betegek rehabilitációja során felmerülő nehézségek elemzése ápolói szemszögből T E N K S Z A B I N A D R. U R B Á N E D I N A Kutatás
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET
KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM KATASZTRÓFAVÉDELMI INTÉZET MINŐSÉGÜGYI DOKUMENTUMAINAK GYŰJTEMÉNYE 2016 1101 Budapest, Hungária krt. 9-11. Tel: (1) 432-9000 Email: NKE_KVI@uni-nke.hu
Hatályos: év október hó 1. napjától
HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Óbudai Almáskert Óvoda Hatályos: 2016. év október hó 1. napjától Az Óbudai Almáskert Óvoda köznevelési intézményben a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak
1. verzió Az Óbudai Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata 3. melléklet Hallgatói követelményrendszer 18. függelék Az ÓBUDAI EGYETEM HALLGATÓI BALESETEK MEGELŐZÉSÉVEL KAPCSOLATOS, valamint a BEKÖVETKEZETT
A logisztika oktatása a 2016-os OKJ struktúrában Röviden a szerzőről Absztrakt Kulcsszavak: logisztika, OKJ, szakgimnázium, oktatási rendszer
A logisztika oktatása a 2016-os OKJ struktúrában Némon Zoltán, logisztikai szakértő E-mail: znemon@externet.hu Röviden a szerzőről 1966-ban közlekedésmérnöki, 1975-ben gazdasági mérnöki diplomát szerzett
A TANTÁRGY ADATLAPJA
A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar 1.3 Intézet Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi
ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ
VEZETÉS- ÉS SZERVEZÉSTUDOMÁNY DR. HORVÁTH ATTILA ADALÉKOK A MAGYAR KÖZLEKEDÉSÜGY ÉS HONVÉDELEM XX. SZÁZADI KAPCSOLATRENDSZERÉNEK TANULMÁNYÁZÁSÁHOZ Egy állam közlekedéspolitikájának alakítását számtalan
Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szabályzata. Az oktatók hallgatói véleményezésének szabályai
Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szabályzata Az oktatók hallgatói véleményezésének szabályai A Felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Ftv.) 32. (3) bekezdésének
ADMINISZTRATÍV IGAZGATÓHELYETTES
ADMINISZTRATÍV IGAZGATÓHELYETTES I. Intézmény:... II. Személyi és szervezeti rendelkezések: 1. Dolgozó neve:... 2. Munkahelye:... 3. Munkakörének megnevezése: admininsztratív igazgatóhelyettes 4. Munkaköre
2. Vizsgálati tapasztalatok Előadó: Major Antal főosztályvezető Pénzpiaci vizsgálati főosztály
2. Vizsgálati tapasztalatok Előadó: Major Antal főosztályvezető Pénzpiaci vizsgálati főosztály Budapest, 2013.05.15 Statisztika Eddig vizsgált, illetve ebben az évben vizsgálatra tervezett intézmények
TÁJÉKOZTATÓ A KERESKEDELMI MENEDZSER. KÉPZÉS 2014/2015/2-es félév MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A KERESKEDELMI MENEDZSER (KSZM, KSZM levelező, RSZM, EU, KKV specializációk) KÉPZÉS 2014/2015/2-es félév MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL Tisztelt végzős Hallgatók! Az Önök modulrendszerű Kereskedelmi
Helyi értékelési szabályzat
SZÁZHALOMBATTAI ÖNKORMÁNYZAT SZÁZHALOMBATTAI SZÁZSZORSZÉP ÓVODA OM: 032791 2440 Százhalombatta Posta köz.4. 1 Helyi értékelési szabályzat Hatályos: 2016. október 1. 2 A Százhalombattai Százszorszép Óvoda
A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala. 2010. évi munkaterve
1 A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala 2010. évi munkaterve A Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (továbbiakban: Szociális
XXXI. Központi Statisztikai Hivatal
XXXI. Központi Statisztikai Hivatal A Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) fejezet 2019. évi költségvetési javaslata a KSH, a KSH Könyvtár, a KSH Népességtudományi Kutató Intézet és a KSH
Az oktatási infrastruktúra I
Az oktatási infrastruktúra I. 2006. 10. 10. Magyarország megyéinek HI mutatói (2003) (Forrás: Obádovics Cs. Kulcsár L., 2003) Az oktatási rendszer vizsgálata: alapfogalmak SZINTEK (intézmények programok)
SZEPTEMBER ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA MŰVÉSZETOKTATÁS ÓVODA. Munkaidőnyilvántartó lapok, naplók ellenőrzése OKTÓBER. Munkaidőnyilvántartó lapok kiadása
SZEPTEMBER szeptember 1. Évnyitó szeptember 1. szeptember 2. szeptember 7. Angol nyelvi szintfelmérés a 9. nyelvi előkészítő évfolyamon, csoportbontások Művészetoktatás beindítása zongora, furulya, fuvola,
J a v a s l a t Ózd város 2013-2018. közötti időszakra készült Környezetvédelmi Programjának elfogadására
J a v a s l a t Ózd város 2013-2018. közötti időszakra készült Környezetvédelmi Programjának elfogadására Ózd, 2012. március 28. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: PH. Településfejl. és Vagyong. Osztály
A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK
A FELVÉTELI ELJÁRÁS IDŐPONTJAI, HATÁRIDŐK a 2014/2015-ös tanévre jelentkezőknek Október 15. A középiskoláknak meg kell határozniuk tanulmányi területeik belső kódjait (régen: tagozatkód)*. NYÍLT NAPOK
Tisztelt Oktatási Bizottság!
Tisztelt Oktatási Bizottság! Az Aranyalma Magyar Műveltség Egyesület 2011 április 5-én Biatorbágyi Ökumenikus Iskoláért című beadványban fordul Biatorbágy Város Önkormányzatához. A város képviselőtestülete
Belső ellenőrzési terve
Belső ellenőrzési terve A vezetői feladatokat ellátók, továbbá a pedagógus és más munkakörben foglalkoztatottak ellenőrzése, értékelése az éves munkatervben ütemezett módon történik. Az intézmény egy tanévre
Az Oktatási Hivatal feladatai
Az Oktatási Hivatal feladatai Kerpen Gábor elnök Oktatási Hivatal Az Oktatási Hivatal feladatai közoktatási hatósági ügyintézés (köz- és felső)oktatási hatósági ellenőrzés érettségi, közoktatási felvételi
A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN
A PEDAGÓGIAI OKTATÁSI KÖZPONTOK SZEREPE A TANULÓI LEMORZSOLÓDÁS MEGELŐZÉSÉBEN Merklné Kálvin Mária főosztályvezető Oktatási Hivatal Pedagógiai-szakmai Szolgáltatások Koordinációs Főosztálya A tanulói lemorzsolódással
ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról
EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTERE Készült: 2013. április 10-én ELŐTERJESZTÉS a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról 2 Ö S S Z E F O G L A L Ó A
E L Ő T E R J E S Z T É S a évi belső ellenőrzési tervről
Püspökladányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Pandur Erika E L Ő T E R J E S Z T É S a 2018. évi belső ellenőrzési tervről A Magyarország helyi önkormányzatairól
13/2015. (III. 6.) EMMI rendelet Intézményvezetői segédanyag
Az emberi erőforrások miniszterének 13/2015. (III. 6.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet
STATISZTIKAI HÍRADÓ. II. Előkészítő tanfolyamok
STATISZTIKAI HÍRADÓ A Központi Statisztikai Hivatal elnökének 22/2677/1952 sz. utasítása a statisztikai dolgozók szakmai képzéséről szóló 2067/20/1952 sz. M.T. határozat végrehajtásáról A Minisztertanács
igazgató (magasabb vezető)
Földművelésügyi Miniszter a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet a Batthyány Lajos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumnál
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az adatszolgáltatás a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.)
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése
A Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Damjanich János Általános Iskolája 2016-os évi kompetenciaméré sének értékelése Készítette: Knódel Éva 2017. június 20. I. A telephely épületének állapota
Ikt.sz.: I. 2-97/2005. ELŐTERJESZTÉS. intézményrendszer működésének minőségirányítási programja évre című dokumentum módosítása
1 / 5 Ikt.sz.: I. 2-97/2005. ELŐTERJESZTÉS Előadó: Dr. Debrey Attila Tárgy: Makó város önkormányzati közoktatási intézményrendszer működésének minőségirányítási programja 2004-2008. évre című dokumentum
YBL MIKLÓS ÉPÍTŐIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ISKOLAI TANKÖNYVELLÁTÁSI SZABÁLYZAT 2010.
YBL MIKLÓS ÉPÍTŐIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ISKOLAI TANKÖNYVELLÁTÁSI SZABÁLYZAT 2010. 1 1 4 9 B u d a p e s t, Vá rn a u. 2 1 / B. te l e f o n : + 3 6 1 3 8 3 8 6 0 6 ; +3 6 1 3 8 3 7 7 5 2 ; + 3 6 1 3 6 3
A GINOP kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP projektekhez
GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése A GINOP-6.2.2 kiemelt projekt bemutatása, kapcsolódása a GINOP-6.2.3 projektekhez Előadó: Szilágyi János GINOP-6.2.2
Gyakornoki szabályzat
A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola Gyakornoki szabályzat 2007 Célja: az intézményben gyakornoki időt teljesítő pedagógus, valamint segítői feladatainak, hatásköreinek és juttatásának szabályozása
KÖZLEKEDÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN. Középszint. 180 perc 15 perc 100 pont 50 pont
KÖZLEKEDÉS ISMERETEK ÁGAZATI SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A VIZSGA LEÍRÁSA KÖZÉPSZINTEN A vizsga részei Középszint 180 perc 15 perc 100 pont A vizsgán használható segédeszközök A vizsgázó biztosítja A vizsgabizottságot
A gyakorlati képzés a szakképzésben
MIHUCZ Sándorné Bevezető A gyakorlati képzés a szakképzésben Az iskolai rendszerű szakképzés átalakítása az 1990-es évek elejétől folyamatosan napirenden lévő téma, minden oktatáspolitikához kapcsolódó
A belső ellenőrzési rendszer. Dunaújváros
A belső ellenőrzési rendszer Dunaújváros 2007 A belső ellenőrzés fogalma A vezetés - leegyszerűsítve - a tervezés, a szervezés, a döntés, a végrehajtás és az ellenőrzés folyamata. Ebben az önszabályozó
Az óvoda-iskola kapcsolat, az átmenet gyakorlati megvalósulása
2008/2009. tanév Az óvoda-iskola kapcsolat, az átmenet gyakorlati megvalósulása Helyzetelemzés: Minden gyermek életének meghatározó élménye az iskolába lépés időszaka. Ekkor az óvoda játékos világa után
.. ÁLTALÁNOS ISKOLA. Éves önértékelési terv MINTA. 2017/2018. tanév
.. ÁLTALÁNOS ISKOLA Éves önértékelési terv MINTA 2017/2018. tanév Készítette:.. intézményvezető A..Általános Iskola az ötéves önértékelési programban foglalt feladatok megvalósítására az éves önértékelési
2. sz. melléklet. Adatkezelési Szabályzat
2. sz. melléklet Adatkezelési Szabályzat 1 Kövy Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola Adatkezelési Szabályzata Készítette: Boros Lajosné igazgató 2 ADATKEZELÉSI SZABÁLYZAT a Kövy Sándor Általános
TÁJÉKOZTATÓ A KERESKEDELMI MENEDZSER (KSZM, KSZM levelező, RSZM, EU, KKV specializációk) KÉPZÉS 2014/2015-es tanév MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL
TÁJÉKOZTATÓ A KERESKEDELMI MENEDZSER (KSZM, KSZM levelező, RSZM, EU, KKV specializációk) KÉPZÉS 2014/2015-es tanév MODUL ZÁRÓVIZSGÁJÁRÓL Tisztelt végzős Hallgatók! Az Önök modulrendszerű Kereskedelmi Szakmenedzser
Műszaki szakterület: A távoktatás módszertana (távoktatási tutorképzés)
19. BOLYAI NYÁRI AKADÉMIA 2011 Műszaki szakterület: A távoktatás módszertana (távoktatási tutorképzés) Időpont: 2011. július 17 23. Helyszín: Szováta, Teleki Oktatási Központ Helyek száma: 25 fő Célcsoport:
VESZPRÉM MEGYEI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR 8200 Veszprém, Óváry F. u. 7. Postacím: 8201 Veszprém, Pf.:73 Telefon: (88) 546-600, Fax: (88) 546-696
VESZPRÉM MEGYEI EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI PÉNZTÁR 8200 Veszprém, Óváry F. u. 7. Postacím: 8201 Veszprém, Pf.:73 Telefon: (88) 546-600, Fax: (88) 546-696 Szám: 02/79-33/2007. ELŐTERJESZTÉS a Veszprém Megyei Önkormányzat
Projektindító rendezvény
A GINOP 5.2.5-16-2016-00001 GYAKORNOKI PROGRAM TÁMOGATÓ SZOLGÁLTATÁSOK CÍMŰ KIEMELT PROJEKT Projektindító rendezvény Készítette: Fodorné Nagy Katalin 2016. november 22. A GINOP-5.2.5-16 KIEMELT PROJEKT
ORFK Tájékoztató (OT) 2009/8. szám Budapest, március 18. ORFK TÁJÉKOZTATÓ. Tartalomjegyzék
2009/8. szám Budapest, 2009. március 18. Szám: 10012/2009. ált. AZ ORSZÁGOS RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG HIVATALOS LAPJA ORFK TÁJÉKOZTATÓ Tartalomjegyzék Utasítások: 1. 14/2009. (OT 8.) ORFK utasítás a közterületek
I. A célok és elvárt eredmények meghatározása, felsorolása, számszerűsítése II. A célok megvalósításához rendelkezésre álló erőforrások 2020-ban
A Központi Statisztikai Hivatal (továbbiakban: KSH) fejezet 2020. évi költségvetési javaslata a KSH, a KSH Könyvtár, a KSH Népességtudományi Kutató Intézet és a KSH fejezeti kezelésű előirányzata kiadási
Ellenőrzés kialakulása
2016. február 26. Címszavakban. Ellenőrzés kialakulása Cél: a hadsereg fenntartási költségeinek vizsgálata a költségvetés felhasználásának és az adófizetési kötelezettség teljesítésének az ellenőrzése
MUNKAANYAG EZ A MUNKAANYAG A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Szám: NFGM/ / /2008 MUNKAANYAG közigazgatási egyeztetésre (visszamutatásra) a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági ban, továbbá a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter
BESZÁMOLÓ -KIVONAT- A 2016/17-ES TANÉVRŐL
BESZÁMOLÓ -KIVONAT- A 2016/17-ES TANÉVRŐL Készült: Győri Műszaki SZC 113- as számú tanteremben 2017.06.30-án 9:00 órakor megtartott nevelőtestületi évértékelő értekezleten. Jelen vannak: Nevelőtestület
2018. évi belső ellenőrzési terv
Melléklet a /2017. (XI.23.) határozathoz Edelényi Közös Önkormányzati Hivatal Iktatószám: Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalra vonatkozó 2018. évi belső ellenőrzési terv Készült: 2017. november 14. Készítette:
Az önértékelési program elkészítése Az önértékelési program elkészítése
Az önértékelési program elkészítése 2015.08.02 Az önértékelési program elkészítése Tekintettel az előző cikkben leírtakra megállapítottuk, hogy az intézményi önértékelés rendszerét a köznevelési intézményekben
SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM
SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM a 2015/2016. tanévtől a 2019/2020. tanévig tartó önértékelési időszakra A módosításokkal egységes szerkezetben
T á j é k o z t a t ó
T á j é k o z t a t ó Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata által fenntartott közoktatási intézmények 2009. évi Országos kompetenciamérésen elért eredményeirõl Bevezetés Országos kompetenciamérésre elõször
AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS
AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS Az Országos kompetenciamérés céljai Iskolák, fenntartók: a visszajelzés az intézmény, tanulócsoportok és a tanulók egyéni teljesítményéről saját elemzések készítése saját mérések
A minimálbér és a garantált bérminimum emelésére adott vállalati válaszok
A minimálbér és a garantált bérminimum emelésére adott vállalati válaszok Egy vállalati felmérés tapasztalatai Budapest, 2018. július Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet olyan nonprofit kutatóműhely,
Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája A HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉS SZABÁLYZATA
Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások Főiskolája A HALLGATÓI VÉLEMÉNYEZÉS SZABÁLYZATA Budapest 2007 1. A Hallgatói Véleményezés Szabályzatának hatálya (1) A Hallgatói Véleményezés Szabályzata
VASÚTÜZEMI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II.
VASÚTÜZEMI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint Írásbeli Szóbeli Írásbeli Szóbeli
364 Jelentés a Budapest Főváros Önkormányzata pénzügyigazdasági ellenőrzésének tapasztalatairól
364 Jelentés a Budapest Főváros Önkormányzata pénzügyigazdasági ellenőrzésének tapasztalatairól TARTALOMJEGYZÉK I. Összegző megállapítások, következtetések, javaslatok II. részletes megállapítások 1. A
XXIII. 13. Zala Megyei Tanács V. B. Munkaügyi Osztály ( : Munkaerő-gazdálkodási Osztály) iratai
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. ÁTTEKINTŐ RAKTÁRI JEGYZÉK XXIII. 13. Zala Megyei Tanács V. B. Munkaügyi Osztály (1957-1987: i Osztály) ai 1952-1987 Terjedelme: 59 doboz = 6,49 ifm 38
KÖZÚTI ÉS LÉGI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA II.
KÖZÚTI ÉS LÉGI KÖZLEKEDÉSI, SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI ÉS LOGISZTIKAI ISMERETEK ÁGAZATON BELÜLI SPECIALIZÁCIÓ SZAKMAI ÉRETTSÉGI VIZSGA A vizsga részei II. A VIZSGA LEÍRÁSA Középszint Emelt szint 120 perc 15 perc
M5005 FELADATOK. A képzési folyamat tervezése és irányítása, minőségbiztosítás
6 M FELDTOK Felnőttoktatási és képzési tevékenységének területén megtervezi a szakmai/szakképesítő és kiegészítő programokat: meghatározza a program céljait, feladatait, eszközeit, módszereit és költségeit
Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez
Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés keretében az intézmények ellenőrzését végző szakértők
KÁNTORJÁNOSI CSICSERGŐ ÓVODA 4335 Kántorjánosi Arany János utca 38. OM: Intézményvezető
KÁNTORJÁNOSI CSICSERGŐ ÓVODA 4335 Kántorjánosi Arany János utca 38. OM: 200251 HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT 2016. Készítette: Rácz Istvánné Intézményvezető A KÁNTORJÁNOSI CSICSERGŐ ÓVODA OM: 200251 köznevelési
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének. 2012. március 26 i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő testületének 2012. március 26 i ülésére Tárgy: A 2012/2013 as tanévben indítható tanulócsoportok számának meghatározása a Reguly Antal Általános Iskola
Pitypang Utcai Általános Iskola. Követés-vizsgálat
Pitypang Utcai Általános Iskola Követés-vizsgálat 2008. november Készítette: Indráné Matolcsy Gabriella Nyomonkövetés, beválásvizsgálat az IMIP szerint Célja: Információk szerzése a középiskolákba került
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT OSZTÁLY 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3.
SZOMBATHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORT OSZTÁLY 9700 Szombathely, Kossuth L. u. 1-3. 2005. augusztus 31-i ülésére J A V A S L A T A 9. ÉS 13. ÉVFOLYAMOS OSZTÁLYOK
INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK
Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező
Szolnok, szeptember
A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzat Szolnok, 2016. szeptember A 326/2013. (VIII. 30.)
A pedagógus önértékelő kérdőíve
A pedagógus önértékelő kérdőíve Kérjük, gondolja végig és értékelje, hogy a felsorolt állítások közül melyik milyen mértékben igaz. A legördülő menü segítségével válassza a véleményét tükröző értéket 0
Készítette: Nagy Ilona intézményvezető. 1 A fenti szabályzat a 326/2013. (VIII.30) kormányrendelet 5. sz. melléklete alapján készült.
A pedagógus szakképzettséggel rendelkező nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó helyi értékelési szabályzata 1 Készítette: Nagy Ilona intézményvezető 1 A fenti
ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT ÉRVÉNYES: 2016. OKTÓBER 01-TŐL Jóváhagyta:. Barcza Béláné intézményvezető MÓDOSÍTÁS: 0. 2016. OKTÓBER 01. Az Veszprémi Vadvirág Körzeti Óvoda köznevelési intézményben a pedagógusok
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR RAKTÁRI JEGYZÉK
ZALA MEGYEI LEVÉLTÁR Zalaegerszeg, Széchenyi tér 3. RAKTÁRI JEGYZÉK XXIV. 253. Állami Termésbecslési Felügyelőség Zala megyei Kirendeltség iratai 1949-1954 Raktári száma, neve, terjedelme: Összes raktári
Bevezető Mi a statisztika? Mérés Csoportosítás
Gazdaságstatisztika 1. előadás Kóczy Á. László Keleti Károly Gazdasági Kar Vállalkozásmenedzsment Intézet Oktatók Előadó Kóczy Á. László (koczy.laszlo@kgk.bmf.hu) Fogadóóra: szerda 11:30 11:55, TA125 Gyakorlatvezető
1.3. Az ellenőrzések területei lehetnek: foglalkozások, tanórák, írásos dokumentumok, tanulói produktumok, tanórai és tanórán kívüli foglalkozások
Belső ellenőrzés rendje 1. Az iskolai belső ellenőrzés feladatai: Az intézmény törvényes (a jogszabályokban, az iskola pedagógiai programjában, és egyéb belső szabályzataiban előírt) működésének biztosítása;
A TANTÁRGY ADATLAPJA Közintézmények számvitele
Facultatea de Științe Economice și Gestiunea Afacerilor Str. Teodor Mihali nr. 58-60 Cluj-Napoca, RO-400591 Tel.: 0264-41.86.52-5 Fax: 0264-41.25.70 econ@econ.ubbcluj.ro www.econ.ubbcluj.ro A TANTÁRGY
OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET!
OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET! 8441-1/2006. ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról rendelkező 20/1997. (II. 13.) Korm. rendelet módosításáról Budapest,
A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai. Dr. Nyéki Lajos 2015
A pedagógiai kutatás metodológiai alapjai Dr. Nyéki Lajos 2015 A pedagógiai kutatás jellemző sajátosságai A pedagógiai kutatás célja a személyiség fejlődése, fejlesztése során érvényesülő törvényszerűségek,
HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT
HELYI ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Százhalombattai Napsugár Óvoda 2440 Százhalombatta, Csokonai u. 50. Az intézmény OM azonosítója: 032790 Intézményvezető:.. Ph. Legitimációs eljárás Az alkalmazott közösségnevében