HÁZIREND. Szent Pál Marista Általános Iskola

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "HÁZIREND. Szent Pál Marista Általános Iskola"

Átírás

1 Szent Pál Marista Általános Iskola 5300 Karcag, Zádor út 3. 59/ / / OM: Iktatószám:../2010. Tárgy: HÁZIREND 1. BEVEZETŐ Jelen Házirend a nevelőtestület és a diákság közös akaratából, a szükséges egyeztetések lefolytatása után, az iskola Szervezeti és Működési Szabályzatával összhangban, az iskola vezetőjének előterjesztése nyomán, a Diákönkormányzat és a Szülők Közössége egyetértésével, a tantestület elfogadó határozatával született meg. Házirendünk célja annak biztosítása, hogy az iskola életének mindennapjai olyan légkörben és rendezettségben teljenek, melynek során a tanulók alapvető jogai, köztük a képességnek megfelelő tudás megszerzése ne sérüljön. A Házirend előírásai az iskola tanulóira, a tanulók szüleire és az iskola dolgozóira vonatkoznak. A Házirend, valamint az iskola Szervezeti és Működési Szabályzatának betartása minden tanuló kötelessége (Közoktatási törvény 12. (1) bekezdés h) pontja). A Házirend előírásai minden olyan esetre vonatkoznak, amikor a tanuló az iskola felügyelete alatt áll. A Házirendet a beiratkozáskor minden tanuló megkapja. A Házirend elolvasható az iskola könyvtárában, az igazgatói irodában, és kifüggesztjük a tantermekben. 2. AZ ISKOLA MUNKARENDJE 2.1. Az iskolába az első tanítási óra előtt 15 perccel (7 óra 45 percig) kell beérkezned, hogy legyen időd az első tanítási órára előkészülni. Az iskola reggel 7 órától van nyitva, de tanulói felügyeletet csak 7 óra 30-tól biztosítunk számodra. Tantermedbe 7 óra 30 perc után mehetsz be, de legkésőbb re be kell érned a tanterembe. Az iskola épületét az utolsó foglalkozás befejezése előtt csak engedéllyel hagyhatod el. Engedélyt az osztályfőnöködtől, illetve az igazgatótól kaphatsz A tanítási órák, iskolai foglalkozások eredményességét fegyelmezett magatartásoddal segítsd! Tanítód, tanárod útmutatása szerint végezd el feladataidat! Ha szükséged van rá, kérj tanítódtól, tanárodtól segítséget! Vedd figyelembe, hogy a tanítási órán, foglalkozásokon társaidnak is joga, hogy nyugodt körülmények között tanulhassanak, dolgozhassanak, munkájukban te sem zavarhatod őket! A tanítási órák előkészítésében, lezárásban tanítód, osztályfőnököd, szaktanáraid útmutatása szerint vegyél részt! 2.3. A csengetési rend betartása mindenkinek kötelező! A tanítási órák kezdetét és végét csengőszó jelzi az alábbiak szerint: 1. óra: óra: óra: óra: óra: óra: /8

2 A foglalkozások közti szünetek rendje: szünet: szünet: szünet: szünet: szünet: Jó idő esetén az 1., 3. és a 4. szünetben levegőzés céljából az udvaron tartózkodj! Az udvaron ügyeletes felnőtt vigyáz rád, problémáiddal őt keresd! 2.4. Iskolánkban a délutáni foglalkozásokat (szakkör, tömegsport, tanoda) 13 órától 17 óráig tartják meg számotokra a nevelők. A pontos időbeosztásról minden tanév elején tájékoztatást kaptok osztályfőnökötöktől A tanítási órák, foglalkozások kezdetére a tanteremben, a foglalkozás helyszínén kell tartózkodnod! Ügyelj osztálytermetek és a többi helyiség közösen kialakított rendjére! A szaktantermek rendjét szaktanáraid ismertetik a tanév első tanítási óráján Minden tanítási napot közös imával kezdünk és zárunk Ha hetes vagy, a te feladatod, hogy letöröld a szünetben a táblát, gondoskodj krétáról, szellőztesd ki a tantermet, az óra elején jelentsd a tanárodnak a hiányzókat, jelentsd az irodán, ha öt perccel a becsöngetés után sem érkezett tanár a tanórára, ellásd az osztályfőnököd, társaid által rád bízott vagy önként vállalt feladatokat Az iskola területén az utolsó tanítási óra után akkor lehetsz bent, ha iskolaotthonos, tanulószobás, tanodás vagy, az iskolában ebédelsz, szakköri, tanfolyami, sportköri, foglalkozáson veszel részt, a diákönkormányzat megbeszélésén veszel részt, a könyvtárban van dolgod, az iskola által szervezett programon vagy annak előkészítésében veszel részt, tanítód, osztályfőnököd engedélyezte, hogy bent legyél, tanári felügyelet nélkül tanítási órán kívül sem használhatod a sportudvart Az iskolaotthonos foglalkozások 8 órától 16 óráig tartanak. Ha neked rendszeresen vagy egy-egy alkalommal előbb el kell menned, szüleid írásbeli nyilatkozatát kérjük. Ha szüleid kérik, csak az ő kíséretükben hagyhatod el az épületet Az iskolai szervezett étkezések (tízórai, ebéd, uzsonna) és az ebédlő használatának rendje: ha alsó tagozatos vagy, az osztályoddal, csoportoddal együtt étkezhetsz, ha menzás vagy, az ebédlőben tartózkodó nevelők felügyelnek rád. Az ebédlőben csak akkor tartózkodj, ha ott étkezel. Étkezés után asztalodat takarítsd le! Az iskolai rendezvényeken is tanítód, osztályfőnököd útmutatása szerint viselkedj, magatartásoddal segítsd a rendezvény sikerét, eredményességét, tanítód, osztályfőnököd kérése szerint vegyél részt a rendezvények előkészítésében, lezárásában. Az iskolai ünnepélyeken a megjelenés kötelező, ahol fehér ingben, blúzban, illetve sötét színű nadrágban, szoknyában jelenj meg! Az iskolán kívüli programokon a csoportot csak a felügyelő pedagógus engedélyével hagyhatod el Az iskola a szüleiddel írásban a tájékoztató füzeten keresztül tart kapcsolatot. Ezért a tájékoztató füzetet minden nap magaddal kell hoznod, az oda beírt bejegyzéseket szüleidnek, tanáraidnak haladéktalanul be kell mutatnod Az iskola könyvtárát minden tanítási napon használhatod, az ott kifüggesztett nyitvatartási rendben meghatározott időszakban Az iskola titkárságán minden tanítási napon reggel 8-tól 12 óráig intézheted hivatalos ügyeidet Az iskolában folyó oktatás-nevelés során az általad előállított dolgok, alkotások az iskola tulajdonát képezik, kivéve tanárod, osztályfőnököd ettől eltérő döntése esetén /8

3 3. A TANULÓK EGÉSZSÉGÉNEK, TESTI ÉPSÉGÉNEK MEGŐRZÉSE ÉRDEKÉBEN SZÜKSÉGES ELŐÍRÁSOK 3.1. Ha bármilyen rendkívüli eseményt észlelsz, például baleset történik, haladéktalanul szólnod kell a leggyorsabban elérhető pedagógusnak A tanév első tanítási napján osztályfőnököd tájékoztat azokról a baleset- és tűzvédelmi szabályokról, melyeket saját és társaid testi épségének védelmében köteles vagy megtartani. Ezek közül a legfontosabbak: - Az épületben úgy viselkedj és úgy közlekedj, hogy ne veszélyeztesd se a magad, se társaid testi épségét! A lépcsőházban mindig a jobb oldalon menj, hogy az ellenkező irányból jövőknek is legyen helyük! - Tűzveszélyes, tüzet okozó anyagot (gyufa, petárda, öngyújtó, stb.) az iskolába hoznod, illetve az iskola által szervezett iskolán kívüli programokra elvinned tilos! - Sérülést okozó, veszélyes tárgyakat az iskolába hoznod, illetve az iskola által szervezett iskolán kívüli programokra elvinned tilos! - Az udvaron kavicsot, köveket vagy bármilyen más tárgyat dobálnod, az épület ablakain bármilyen tárgyat kidobnod tilos! 3.3. Sajátos baleset- és tűzvédelmi szabályok vonatkoznak a technika, testnevelés, informatika és kémia órákra, ezeket szaktanáraid ismertetik veled az első tanórán Az iskola területén, annak közvetlen környékén valamint az iskola által szervezett iskolán kívüli programokon alkoholt, drogot fogyasztanod, cigarettáznod tilos! 4. A TANULÓK ÉRTÉKEINEK BIZTONSÁGOS MEGŐRZÉSE, AZ ÉPÜLET BERENDEZÉSI TÁRGYAINAK, FELSZERELÉSEINEK VÉDELME ÉREKÉBEN SZÜKSÉGES RENDELKEZÉSEK 4.1. Kötelességed, hogy az épület berendezési tárgyait, felszereléseit, eszközeit rendeltetésszerűen használd. Ha kárt okozol, szüleidnek a közoktatási törvény 77. -a szerint kártérítést kell fizetniük Személyes holmidra te tudsz a legjobban vigyázni: - Ha a tantermet elhagyjátok, az osztálytermet zárjátok be, legyen az osztályotoknak kulcsfelelőse. - A testnevelés órán, a délutáni sportfoglalkozásokon az értékeiteket (pénzt, órát, ékszert, stb.) vigyétek be a tornaterembe Az iskolai munkához nem tartozó, saját felelősségedre behozott tárgyakat, eszközöket a tanórákon nem használhatod. Mobiltelefonodat minden tanóra elején kikapcsolt állapotban a tanári asztalon kell elhelyezned! A tanóra végén, onnan kérés nélkül elveheted. Ezekért a tárgyakért az iskola dolgozói felelősséget nem vállalnak Társaid tulajdonában és az iskola tulajdonában levő tárgyakban, felszerelésekben szándékosan kárt nem okozhatsz! Ha rongálást vagy annak nyomát észleled, jelentsd azt tanárodnak a tanóra elején! 4.5. Nagy értékű, saját tulajdonú tárgyad tanítási idő alatti megőrzését osztályfőnöködtől kérheted. Ezen tárgyak elhelyezése (megőrzése) az igazgatói irodában történik Ügyelj az épület, tantermed tisztaságára, a hulladékot a hulladékgyűjtőbe tedd! Padodban, polcodon magad tarts rendet, tanítód, osztályfőnököd útmutatása szerint! 4.7. Az általános emberi együttélési szabályokat neked is kötelességed megtartanod. Többek között nem önbíráskodhatsz, tisztelned kell tanáraid és társaid emberi méltóságát. Ezeket az általános kötelességeidet a közoktatási törvény 12. -a tartalmazza Kerékpárodat saját felelősségedre tárolhatod a kijelölt helyen, az esetleges kárért az iskola dolgozói felelősséget nem vállalnak. Tilos az iskolában, annak környékén mindenfajta szerencsejáték űzése /8

4 5. A TANULÓK JUTALMAZÁSA, FEGYELMEZŐ INTÉZKEDÉSEK Az iskola vezetősége, a nevelőtestület, az osztályfőnökök, a szaktanárok, a diákönkormányzat dicséretben, jutalomban, kitüntetésben részesíti közületek azokat a tanulókat, akik magatartásukban, szorgalmukban, vagy tanulmányi, sport munkájukban elért kiemelkedő eredményeikkel kiérdemelték a közösség megbecsülését A jutalmazás fokozatai: 1. Osztályfőnöki dicséretben részesülhet az a tanuló, aki - iskolai, évfolyam szintű versenyeken 1-3. helyezést ért el, - vagy iskolai, közösségi megbízatásait kiválóan teljesítette. A dicséretet kezdeményezheti az osztályfőnök, a szaktanár, az osztályközösség, a diákönkormányzat. 2. Igazgatói, vagy diákönkormányzati dicséretben részesülhet az a tanuló, aki: - városi tanulmányi és sportversenyeken 1-3. helyezést ér el, - megbízatásait kiemelkedően teljesíti, A dicséretet kezdeményezheti a tantestület, az osztályfőnök, az osztályközösség, a diákönkormányzat. 3. Nevelőtestületi dicséretben részesülhet az a tanuló, aki: - megyei, országos versenyen kimagasló eredményt ért el, - öregbítette osztálya, iskolája hírnevét, - legalább 3 tantárgyból kimagasló eredményt ért el. A dicséretet kezdeményezheti az osztályfőnök, a szaktanár és az igazgató. 4. Szent Pál Díjban részesülhet az a 8. évfolyamos tanuló, aki éveken keresztül - kimagasló tanulmányi eredményt ért el, - magatartásával szorgalmával kiérdemelte az iskola tanulóinak, pedagógusainak megbecsülését - hozzájárult iskolánk jó hírnevének öregbítéséhez - az önként vállalt és a rábízott feladatait pontosan, magas színvonalon ellátta. A Szent Pál Díj odaítélését kezdeményezheti az osztályfőnök, a diákönkormányzat, a nevelőtestület és az igazgató. 5. A Jó tanuló, jó sportoló címet érdemli meg közületek az a tanuló, aki - legalább jó tanulmányi eredményt ért el, - folyamatos és kimagasló sport eredményeivel az iskolánknak dicsőséget szerzett A cím odaítélését kezdeményezhetik a testnevelő tanárok, az osztályfőnökök, az igazgató. A tanulót a Házirend megsértése esetén a szaktanár, osztályfőnök, igazgató, nevelőtestület, tanulói önkormányzat elmarasztalhatja Az elmarasztalás fokozatai: 1. Tanítói, szaktanári figyelmeztetést érdemel az a tanuló, aki - a tanórát zavarja, - vagy egyéni és közösségi magatartása kifogásolható, megbízatásait, kötelességeit nem teljesíti. Javasolhatja a szaktanár, az osztályközösség. 2. Osztályfőnöki figyelmeztetés illeti azt a tanulót, aki - a tanórát/tanórákat zavarja, - egyéni és közösségi magatartása kifogásolható, /8

5 - megbízatásait, kötelességeit nem teljesíti. Javasolhatja a szaktanár, az osztályfőnök, az osztályközösség, a diákönkormányzat és az igazgató. 3. Osztályfőnöki intést kap az a tanuló, akinek - az osztályfőnöki figyelmeztetés ellenére sem áll be változás magatartásában. Javasolhatja a szaktanár, az osztályfőnök, az osztályközösség, a diákönkormányzat és az igazgató. 4. Osztályfőnöki megrovást kap az a tanuló, akinek az osztályfőnöki intés ellenére sem áll be változás magatartásában. Javasolhatja a szaktanár, az osztályfőnök, az osztályközösség, a Diákönkormányzat és az igazgató. 5. Igazgatói figyelmeztetés illeti a tanulót akkor, ha - az osztályfőnöki megrovás ellenére magatartása nem változik, - kötelességeinek nem tesz eleget, - egyéni és közösségi magatartásával az iskola hírnevét rontja - vagy valami súlyos fegyelmi vétséget követ el. Javasolhatja a szaktanár, az osztályfőnök, az osztályközösség, a diákönkormányzat és az igazgató. 6. Igazgatói intést kap az a tanuló, akinek a magatartásában az igazgatói figyelmeztetés ellenére sem áll be változás. Javasolhatja az osztályfőnök, a szaktanár, az igazgató, a diákönkormányzat 7. Igazgatói megrovást kap az a tanuló, aki az igazgatói figyelmeztetést követően kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegi. Javasolhatja az osztályfőnök, az igazgató, a nevelőtestület, vagy a Diákönkormányzat. 8. Ha kötelezettségeidet vagy a Házirendben foglaltakat súlyosan és vétkesen megszeged, akkor a Közoktatási törvény 7., 6. -ában előírtak szerint fegyelmi eljárást indíthat ellened a nevelőtestület. A fegyelmi bizottság tagjai: - igazgató - igazgató-helyettes - osztályfőnök - munkaközösség-vezető - diákönkormányzatot segítő tanár - gyermek- és ifjúságvédelmi felelős. A fegyelmi eljárás során kiszabható büntetések: - megrovás - szigorú megrovás - meghatározott kedvezmények, juttatások megvonása - áthelyezés az évfolyam másik osztályába, vagy másik iskolába. A fegyelmi eljárás lefolytatását megelőzően, az eljárás megindításáról szóló értesítés kézhezvételétől számított 5 tanítási napon belül szüleid írásban kérhetik egyeztető eljárás lefolytatását. Az egyeztető eljárásra abban az esetben kerülhet sor, ha a sértett tanuló és szülei egyetértenek azzal. Az egyeztető eljárás célja, a kötelességszegéshez vezető események feltárása, értékelése és írásbeli megállapodás létrehozása kötelességszegő és a sértett között /8

6 - Ha az egyeztető eljárás során megállapodás jön létre a sérelem orvoslásában, akkor a fegyelmi eljárás felfüggesztése kerül a sérelem orvoslásához szükséges időre, de legfeljebb 3 hónapra. - A fegyelmi eljárás megszűnik, ha a felfüggesztés ideje alatt a sértett (kiskorú esetén annak szülei) nem kérik a fegyelmi eljárás folytatását. - Ha az egyeztető eljárás nem vezet eredményre (15 napon belül), vagy ha az egyeztető eljárás lefolytatását a kötelességszegő tanuló szülője nem kéri, akkor a fegyelmi eljárást le kell folytatni. Az egyeztető eljárás lefolytatásáért felelős személyek: - igazgató, vagy helyettese - az igazgató által megbízott személy(ek) - a szülői közösség képviselője - a gyermek- és ifjúságvédelmi felelős. A dicséretek, jutalmak átadására az iskola közössége előtt kerül sor. Megfosztja magát a tárgyjutalomtól az a tanuló, aki nem vesz részt az iskola ilyen jellegű rendezvényein. 6. A TANULÓI JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK GYAKORLÁSÁVAL, TELJESÍTÉSÉVEL KAPCSOLATOS RÉSZLETES RENDELKEZÉSEK A tanulói jogokat a közoktatási törvény 10. és 11. -a, kötelességeiket a 12. -a tartalmazza. E jogok gyakorlásának bizonyos kérdéseit jelen házirend tartalmazza. Ha ezeket részletesen nem ismered, kérj tájékoztatást osztályfőnöködtől! 6.1. Iskolánkban a gyermeki jogok érvényesülésének biztosa a diákönkormányzatot segítő felnőtt. Ha jogaid gyakorlásában sérelem ér, elsősorban az osztályfőnöködhöz, másodsorban a diákönkormányzatot segítő felnőtthöz, harmadsorban az iskola igazgatójához fordulhatsz Szüleid kérésére igénybe veheted az általános iskolai napközis foglalkozásokat Szüleid kérésére igénybe veheted az iskolai étkeztetést, melynek formái: - napközis étkezés (tízórai, ebéd, uzsonna) - menzai étkezés (ebéd). Az iskolánkba történő beiratkozás során szüleid nyilatkozata alapján iskolaotthonos osztályban kezdheted meg tanulmányaidat, mely a napközis étkezés igénybevételével is jár. A többi évfolyamon az iskolai étkeztetés igénybevételének szándékát tanév végéig (általában június 15-ig) szüleidnek írásban kell jeleznie, az iskola által kiadott igénylőlapon. Amennyiben helyhiány vagy egyéb ok miatt nem tudja az intézmény minden jelentkező étkeztetését biztosítani, felvételi sorrendet állapítunk meg. A felvétel során elsőbbséget élveznek azok a tanulók, akik: - ellátásáról nevelőszülők gondoskodnak (állami gondozottak), - rendszeres, iskolai szervezésű, délutáni foglalkozásokon vesznek részt (pl. tanoda), - jelentkezési szándékukat határidőre jelezték. Az iskolai étkeztetés térítési díját egy hónapra, a tárgyhóban kell megfizetni. A befizetés időpontjáról alsó tagozaton a tájékoztató füzetben, felső tagozaton a bejárati kapu mellett, gondnoki iroda ajtajára és az ebédlő ajtajára kifüggesztett értesítés alapján kapnak tájékoztatást a szüleid. Ha a térítési díjat az adott hónap végéig sem fizetik meg szüleid, akkor az, az iskolai étkeztetésből való kizárásodat vonja maga után. Ha bármilyen okból nem kívánod igénybe venni az ellátást, arról szüleid a lehető legrövidebb időn belül értesítsék osztályfőnöködet! Ha előre jelzett távolléted miatt étkezési térítési befizetésből túlfizetés adódik, azt a következő díjbefizetéskor egyenlíti ki az iskola gondnoka. Egyéb esetben előforduló túlfizetések visszafizetésére június 30-ig, illetve december 31-ig kerül sor. Ha másik /8

7 iskolával leszel tanulói jogviszonyban, akkor a távozásodat követő díjbefizetéskor fizetjük vissza a különbözetet Azokban az esetekben, amikor valamely tantárgyat csoportbontásban tanulsz, megválaszthatod, hogy melyik, képességednek, szándékaidnak legjobban megfelelő csoportban szeretnéd az adott tantárgyat tanulni. Ha szaktanárod, osztályfőnököd nem ért egyet választásoddal, a kérdést a szüleid és a te meghallgatásod után az osztályodban tanító tanárok és az iskola vezetősége együtt döntik el. Ha bármikor változatni akarsz a korábbi döntéseden, az újonnan választott idegen nyelv tananyagából különbözeti vizsgát kell tenned Az iskola megszervezi azokat a szakköröket, tanfolyamokat, sportköri foglalkozásokat, amelyeken legalább hét tanuló vesz részt, és amelyek megtartásához szükséges feltételeket az iskola biztosítani tudja. Az iskola a szakkörökért, tanfolyamokért térítési díjat kérhet. A térítési díj összegéről a tanév elején tájékoztat az osztályfőnököd Ha szakkörbe jelentkeztél, számodra a foglalkozások látogatása kötelező. Év közben kimaradni a szüleid írásos kérése alapján lehet, amit a szakkörvezető tanárodnak be kell mutatnod! 6.7. Családotok anyagi helyzetétől függően ingyenes vagy kedvezményes tankönyvellátásban, étkezésben részesülhetsz. Ennek feltételeiről, szabályairól és az igénylés rendjéről az iskola gyermekvédelmi felelősétől kaphatsz te, vagy kaphatnak szüleid részletes felvilágosítást. A hatályos törvényekben és jogszabályokban megállapított szociális támogatásokon kívül iskolánknak nincs lehetősége egyéb szociális ösztöndíjat, támogatást adni Jogaid gyakorlásához szükséges információkat - az osztályfőnöködtől (többek között az osztályfőnöki órákon), - a szüleidtől (szülői értekezleteket, fogadóórákat követően), - iskolagyűlésen, a diákönkormányzaton keresztül kaphatod meg. Az iskola életével kapcsolatos bármely kérdésben véleményt nyilváníthatsz - bármely osztályfőnöki órán, - az osztályképviselőn keresztül a diáktanácsban - a diákközgyűlésen a diákönkormányzat működési szabályzatában foglaltak szerint Véleményedet a diákönkormányzati képviselőid útján is elmondhatod Kérdést intézhetsz - az iskola igazgatójához a fogadóóráján (minden tanév elején meghatározott és közzétett időpontban) Tanulmányaidat, személyedet érintő kérdésekről bármikor tájékoztatást kaphatsz az osztályfőnöködtől, a szaktanáraidtól A témazáró dolgozatok időpontját egy héttel előbb közlik veled tanáraid. Egy nap maximum kettő témazáró dolgozatot írattathatnak veled Társaid és önmagad magatartásának és szorgalmának értékelése során szabadon véleményt nyilváníthatsz az osztályközösségen belül, mások személyiségi jogainak tiszteletben tartásával Az iskolai foglalkozásokról való távolmaradásodat vagy késésedet igazolnod kell. Az orvosi igazolást a betegséged követő első napon, legkésőbb 3 tanítási napon belül be kell mutatnod osztályfőnöködnek. Szüleid egy tanévben 3 napot igazolhatnak. Hosszabb távolmaradásra szüleid az iskola igazgatójától kérhetnek előzetes engedélyt. Amennyiben az előírt határidőn belül nem igazolod mulasztásaidat, vagy arra előzetesen igazgatói engedélyt nem kaptál, távolmaradásod igazolatlannak minősül Amennyiben 2. alkalommal igazolatlanul mulasztasz, osztályfőnöködnek szabálysértési eljárást kell kezdeményeznie szüleid ellen. Ne hozd önmagad, szüleidet, tanáraidat ilyen kényelmetlen helyzetbe, hiszen a rendszeres iskolába járás alapvető jogod, de kötelességed is Ha késel a tanóráról, annak tényét, időtartamát tanítód, szaktanárod az osztálynaplóba bejegyzi. Többszöri késés esetén azok ideje összeadódik, és amennyiben az eléri a 45 percet, az egy tanítási óráról való hiányzásnak minősül /8

8 6.17. Sikeres iskolai tanulmányaid érdekében kötelességed magaddal hozni az adott napi tanórákhoz szükséges minden felszerelésedet (tankönyv, munkafüzet, füzet, íróeszközök, tájékoztató füzet, váltócipő, rajz- és technika, tornafelszerelés, körző, vonalzó és amit számodra szaktanárod meghatároz)! A tisztelethez neked is, társaidnak és tanáraidnak is joga van. Ezért viselkedj mindenkivel tisztelettudóan. Ne használj csúnya beszédet, trágár kifejezéseket! Iskolánkban tiszta, ápolt külsővel jelenj meg, kerülve a feltűnő komzmetikumokat! Öltözködj a helyhez, alkalomhoz illően. 7. A DIÁKÖNKORMÁNYZATTAL, OSZTÁLYKÖZÖSSÉGEKKEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK 7.1. A diákönkormányzat saját szabályzata alapján működik. A szabályzat elkészítésekor, módosításakor a nevelőtestület az iskola szervezeti és működési szabályzatában meghatározott rend szerint nyilvánít véleményt Az iskola a diákönkormányzat működéséhez az alábbi feltételeket biztosítja: helyiség az önkormányzat megbeszéléseihez, az információáramlást segítő kellékek sokszorosítása A diákönkormányzat évenkénti döntése alapján részt vesz az iskolai programok szervezésében, tervezésében. Önálló programokat is szervezhet A diákönkormányzat évenként egy tanítás nélküli munkanap programjáról dönt, melyről a nevelőtestület az éves program elfogadásakor nyilvánít véleményt A 11/1994.(IV.8.) MKM-rendelet 31. (1) bekezdésében szabályozott kérdésekben (lásd a mellékletet) a nevelőtestület a diáktanácson keresztül kéri ki a diákönkormányzat véleményét. A véleménykérés szempontjából a tanulók nagyobb csoportjának számítanak az osztályközösségek. 8. EGYÉB, ZÁRÓ, A HATÁLYBALÉPÉSSEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK Elfogadó határozat: A Házirend módosításához a Szülői Közösség és a Diákönkormányzat egyetértését beszereztük, a törvényben biztosított jogunknál fogva a Szent Pál Marista Általános Iskola Házirendjét elfogadjuk. A nevelőtestület nevében: Nagy Józsefné igazgató /8

Hunyadi János Általános Iskola HÁZIREND

Hunyadi János Általános Iskola HÁZIREND HÁZIREND A. A Házirend, valamint az iskola Szervezeti és Működési Szabályzatának betartása minden tanuló kötelessége. B. A Házirend előírásai minden olyan esetre vonatkoznak, amikor a tanuló az iskola

Részletesebben

A Tapolcai Általános Iskola HÁZIRENDJE Kivonat Batsányi János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Tagintézmény

A Tapolcai Általános Iskola HÁZIRENDJE Kivonat Batsányi János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Tagintézmény A Tapolcai Általános Iskola HÁZIRENDJE Kivonat Batsányi János Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű és Sportiskolai Tagintézmény Készült: 2009. augusztus 15. Hatályba lépett: 2009. szeptember 1. Következő felülvizsgálat

Részletesebben

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM HÁZIREND. Szakoly, 2012. augusztus 31. Bilanicsné Nagy Mónika mb.

ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM HÁZIREND. Szakoly, 2012. augusztus 31. Bilanicsné Nagy Mónika mb. ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM HÁZIREND Szakoly, 2012. augusztus 31. Bilanicsné Nagy Mónika mb. igazgató l. oldal Bevezető 1. A közoktatásról szóló törvény 40. (7) bekezdésének

Részletesebben

Házirend Kivonat. Bevezető

Házirend Kivonat. Bevezető Házirend Kivonat Bevezető A közoktatásról szóló törvény 40. (7.) bekezdésének előírása értelmében az iskola életével kapcsolatos egyes kérdéseket a Házirendben kell szabályozni. A házirend előírásai az

Részletesebben

HÁZIREND. Nagykállói Általános Iskola. 4320 Nagykálló Szabadság tér 5-8.

HÁZIREND. Nagykállói Általános Iskola. 4320 Nagykálló Szabadság tér 5-8. 2014 HÁZIREND Nagykállói Általános Iskola 4320 Nagykálló Szabadság tér 5-8. Jelen házirend a nevelőtestület és a diákság közös akaratából, a szükséges egyeztetések lefolytatása után, az iskola vezetőjének

Részletesebben

2013. Házirend. Cseh Péter Általános Iskola Szokolya

2013. Házirend. Cseh Péter Általános Iskola Szokolya 2013. Házirend Cseh Péter Általános Iskola Szokolya 1. Bevezető 1.1. A köznevelésről szóló törvény 25. előírása értelmében az iskola életével kapcsolatos egyes kérdéseket a Házirendben kell szabályozni.

Részletesebben

I. Béla Gimnázium és Informatikai Középiskola Szekszárd, Kadarka u. 25-27. H Á Z I R E N D

I. Béla Gimnázium és Informatikai Középiskola Szekszárd, Kadarka u. 25-27. H Á Z I R E N D I. Béla Gimnázium és Informatikai Középiskola Szekszárd, Kadarka u. 25-27. Bevezető H Á Z I R E N D 1. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 40. (7) bekezdésének előírása értelmében az iskola

Részletesebben

Kálvin Téri Református Általános Iskola OM azonosító: 201665 HÁZIREND

Kálvin Téri Református Általános Iskola OM azonosító: 201665 HÁZIREND Kálvin Téri Református Általános Iskola OM azonosító: 201665 HÁZIREND 1 I. Bevezető 1. A közoktatásról szóló törvény 40. (7) bekezdésének előírása értelmében az iskola életével kapcsolatos egyes kérdéseket

Részletesebben

EGRI PÁSZTORVÖLGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 3300 EGER PÁSZTORVÖLGY U. 25. 031607

EGRI PÁSZTORVÖLGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 3300 EGER PÁSZTORVÖLGY U. 25. 031607 2013 HÁZIREND EGRI PÁSZTORVÖLGYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM 3300 EGER PÁSZTORVÖLGY U. 25. 031607 Házirend I. Bevezető 1. A Köznevelési törvény 25. -nak előírása értelmében az iskola belső életével kapcsolatos

Részletesebben

Házirend. Arany János Általános Iskola Esztergom-Kertváros. Minden embernek tisztában kell lennie kötelességeivel, hogy jogait gyakorolhassa.

Házirend. Arany János Általános Iskola Esztergom-Kertváros. Minden embernek tisztában kell lennie kötelességeivel, hogy jogait gyakorolhassa. Arany János Általános Iskola Esztergom-Kertváros Házirend Minden embernek tisztában kell lennie kötelességeivel, hogy jogait gyakorolhassa. Esztergom-Kertváros, 2010. Tartalom I. A Házirenddel kapcsolatos

Részletesebben

SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA dolgozni csak pontosan, szépen SZÁRCSA ÁLTALÁNOS ISKOLA JE 2015. 2 BEVEZETŐ... 3 I. AZ ISKOLAI MUNKARENDDEL, AZ ISKOLAI FOGLALKOZÁSOK RENDJÉVEL, AZ ISKOLA HELYISÉGEINEK, ESZKÖZEINEK HASZNÁLATÁVAL, A TANULÓBALESETEK

Részletesebben

Házirend. Arany János Általános Iskola Esztergom-Kertváros. Minden embernek tisztában kell lennie kötelességeivel, hogy jogait gyakorolhassa.

Házirend. Arany János Általános Iskola Esztergom-Kertváros. Minden embernek tisztában kell lennie kötelességeivel, hogy jogait gyakorolhassa. Arany János Általános Iskola Esztergom-Kertváros Házirend Minden embernek tisztában kell lennie kötelességeivel, hogy jogait gyakorolhassa. Esztergom-Kertváros, 2013. 1 Tartalom I. A Házirenddel kapcsolatos

Részletesebben

Buda Ernő Körzeti Általános Iskola H Á Z I R E N D J E

Buda Ernő Körzeti Általános Iskola H Á Z I R E N D J E Buda Ernő Körzeti Általános Iskola H Á Z I R E N D J E Neve: Buda Ernő Körzeti Általános Iskola Székhelye: 8878 Lovászi; Lakótelep 96. Telefonszáma: 06-92-576-010 OM azonosító: 037 547 2013. I. Bevezető

Részletesebben

HÁZIREND (A módosításokkal egységes szerkezetben)

HÁZIREND (A módosításokkal egységes szerkezetben) HÁZIREND (A módosításokkal egységes szerkezetben) LESENCE VÖLGYE ÁLTALÁNOS ISKOLA LESENCETOMAJ Módosítva:2014. szeptemberben 2014. AZ INTÉZMÉNY ADATAI AZ ISKOLA NEVE: LESENCE VÖLGYE ÁLTALÁNOS ISKOLA AZ

Részletesebben

HÁZIREND Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola

HÁZIREND Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola OM: 101 281 2400 Dunaújváros, Március 15.tér 5-6. Tel.: +36/25/502-995 Fax: +36/25/502-996 e-mail: dacapo@invitel.hu wesleydacapo@gmail.com Kelt: Dunaújváros,

Részletesebben

5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu. OM azonosító: 035878

5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu. OM azonosító: 035878 5000 Szolnok, Templom út 6. Tel.: 56/511-050, fax.: 56/511-055, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu OM azonosító: 035878 a Szegő Gábor Általános Iskola HÁZIRENDJE Módosításokkal együtt hatályba lép: 2015.

Részletesebben

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE Házirend A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelezettségeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

Tomori Pál Tagiskola 1131 Budapest, Tomori utca 2. OM: 035022. Házirend 2013.

Tomori Pál Tagiskola 1131 Budapest, Tomori utca 2. OM: 035022. Házirend 2013. Tomori Pál Tagiskola 1131 Budapest, Tomori utca 2. OM: 035022 Házirend 2 Tartalomjegyzék Bevezető 4 1. A tanuló távolmaradásának, mulasztásának, késésének igazolására vonatkozó rendelkezések 4 1.1. A távolmaradás

Részletesebben

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya

HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS. A házirend célja és feladata. A házirend hatálya HÁZIREND KT BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA HERPAI VILMOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA FÜLÖPSZÁLLÁS A házirend célja és feladata 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az

Részletesebben

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1.

Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Intézmény neve: Házirend. Szabályzat típusa: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. Intézmény neve: Zalalövői Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szabályzat típusa: Házirend Intézmény székhelye, címe: 8999 Zalalövő Rákóczi u. 1. 037602 Intézmény fenntartója: Klebelsberg Intézményfenntartó

Részletesebben

HÁZIREND GYŐRI KÖLCSEY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA

HÁZIREND GYŐRI KÖLCSEY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND GYŐRI KÖLCSEY FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015 1 1. Bevezető 1.1. A Köznevelési törvény 25. (2), (3), (4) bekezdésének előírásai értelmében az iskola életével kapcsolatos egyes kérdéseket a Házirendben

Részletesebben

Nagy László Általános Iskola és Gimnázium. Házirend 2013. április 1-től

Nagy László Általános Iskola és Gimnázium. Házirend 2013. április 1-től Nagy László Általános Iskola és Gimnázium Házirend 2013. április 1-től Tartalomjegyzék 1. A tanulói jogok gyakorlásának módja 2. A tanulói kötelességek végrehajtásának módja 3. Az iskola által elvárt viselkedés

Részletesebben

Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND

Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND Jáki Nagy Márton Általános Iskola HÁZIREND HÁZIREND Az Iskola házirendje a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, a nevelésioktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND MILKY WAY ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND A házirend az intézmény tanulóinak alkotmánya. Rögzíti a jogokat és a kötelességeket, valamint az intézmény munkarendjét. Betartása és betartatása minden tanulónak és

Részletesebben

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény

Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény DOMBÓVÁRI BELVÁROSI ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA Belvárosi Általános Iskolai Tagintézmény 1. A tanulók jogai 1.1. Az intézmény szabadtéri sportlétesítményeit, játszóterét szorgalmi időben szabadon

Részletesebben

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013.

József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. HÁZIREND 2013 József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Berettyóújfalu 2013. TARTALOMJEGYZÉK I. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK... 1 1. Bevezető... 1 2. A házirend

Részletesebben

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HŐGYÉSZI HEGYHÁT ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM HÁZIRENDJE I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1. A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén,

Részletesebben

Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u. 32-42. OM azonosító: 031081 HÁZIREND

Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u. 32-42. OM azonosító: 031081 HÁZIREND Kinizsi Pál Általános Iskola Debrecen, Kuruc u. 32-42. OM azonosító: 031081 HÁZIREND Érvényes: 2013. szeptember 1-től Elfogadó határozat A házirend módosításához az iskolai diákönkormányzat és a szülői

Részletesebben

DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM

DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM HÁZIREND DEBRECENI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY GIMNÁZIUM 4032 Debrecen, Békessy Béla u. 12. OM azonosító: 031197 Hatályos: 2015. szeptember 7-től I. Az intézmény adatai; a házirend hatálya, elfogadásának menete

Részletesebben

HÁZIREND 2013. Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola

HÁZIREND 2013. Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola HÁZIREND 2013 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola Házirend 2013 Szolnoki Kodály Zoltán Ének-zenei Általános iskola és Néptánc Alapfokú Művészeti Iskola

Részletesebben

PANNON OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ALSÓSZENTIVÁNI TAGINTÉZMÉNYÉNEK HÁZIRENDJE. Jóváhagyta: Humán-Pszicho 2002 Kht.

PANNON OKTATÁSI KÖZPONT ÁLTALÁNOS ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ALSÓSZENTIVÁNI TAGINTÉZMÉNYÉNEK HÁZIRENDJE. Jóváhagyta: Humán-Pszicho 2002 Kht. Pannon Oktatási Központ Általános és Szakképző Iskola Alsószentiváni Tagintézménye Cím: H-7012 Alsószentiván, Béke út 112. Tel.: 06-25-504-710; Fax: 06-25-504-711 e-mail: iskola@bela-aszentivan.sulinet.hu

Részletesebben

Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje. Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig

Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje. Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig Az Arany János Református Általános Iskola tanulóinak házirendje Érvényes:.. év hó. napjától a visszavonásig 5 Tartalomjegyzék I. Preambulum...6 1. Intézményi adatok...6 2. A házirend célja és feladata...6

Részletesebben

HÁZIRENDJE. A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród. Készítette: Kozma Andrea igazgató

HÁZIRENDJE. A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród. Készítette: Kozma Andrea igazgató A Kenyeres Elemér Kistérségi Általános Iskola Arany János Tagiskola és Tagóvodák Pusztamagyaród HÁZIRENDJE Készítette: Kozma Andrea igazgató Hatályba lépés időpontja: 2008.szeptember 1. Tartalomjegyzék

Részletesebben

CentenáriumiÁltalánosIskolaésSzakiskola CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA. (1165 Budapest, Sasvár utca 101.) HÁZIREND

CentenáriumiÁltalánosIskolaésSzakiskola CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA. (1165 Budapest, Sasvár utca 101.) HÁZIREND CENTENÁRIUMI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA (1165 Budapest, Sasvár utca 101.) HÁZIREND Budapest, 2005. február 23. --------------------------------------- igazgató 2005.02.23. HÁZIREND A Centenáriumi Általános

Részletesebben

2013 HÁZIREND KTKIKI

2013 HÁZIREND KTKIKI 2013 HÁZIREND KTKIKI TARTALOMJEGYZÉK 1. A HÁZIRENDDEL KAPCSOLATOS ÁLTALÁNOS ALAPELVEK 1.1. A házirend célja 1.2. A házirend feladata 1.3. A házirend jogi és egyéb forrásai 1.4. A házirend hatálya 1.5.

Részletesebben

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok

Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D. 1. Iskolai adatok Révfülöpi Általános Iskola KLIK 176001 8253 Révfülöp Iskola u. 5. H Á Z I R E N D A Révfülöpi Általános Iskola házirendje - a hatályos jogszabályok alapján - megállapítja a tanulói jogok és kötelességek

Részletesebben

Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1225 Budapest, Bartók Béla út 6. : 207-5866,

Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1225 Budapest, Bartók Béla út 6. : 207-5866, Bartók Béla Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 1225 Budapest, Bartók Béla út 6. /fax: 207-5866, :207-5892 e-mail: bartokisk@hawk.hu www.bartokiskola.hu Intézmény neve: Bartók Béla Magyar

Részletesebben

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA

ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÁSZÁRI JÁSZAI MARI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013. I. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK Székhely: 2881 Ászár, Kossuth Lajos utca 26. Tagintézmény: Gárdonyi Géza Általános Iskolája 2882 Kerékteleki, Fő utca 31. Házirendünk

Részletesebben

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza

HÁZIREND. mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola. tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza HÁZIREND mely a Nemesvámosi Petőfi Sándor Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a jogszabályok előírásai alapján A házirend célja és feladata

Részletesebben

SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY SZÁSZ MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA, SZAKISKOLA, SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY HÁZIREND Készítette: Stolár Mihály igazgató Hatályba lépés időpontja: 2013. szeptember

Részletesebben

HÁZIREND. Orosháza 2015.

HÁZIREND. Orosháza 2015. HÁZIREND Orosháza 2015. TARTALOMJEGYZÉK I. Általános rendelkezések... 3 1. A házirend célja és feladata... 3 2. A házirend hatálya... 3 3. A házirend nyilvánossága... 3 4. A házirend felülvizsgálata...

Részletesebben

T E S T N E V E L É S I E G Y E T E M G Y A K O R L Ó S P O R T I S K O L A I Á L T A L Á N O S I S K O L A É S G I M N Á Z I U M H Á Z I R E N D J E

T E S T N E V E L É S I E G Y E T E M G Y A K O R L Ó S P O R T I S K O L A I Á L T A L Á N O S I S K O L A É S G I M N Á Z I U M H Á Z I R E N D J E T E S T N E V E L É S I E G Y E T E M G Y A K O R L Ó S P O R T I S K O L A I Á L T A L Á N O S I S K O L A É S G I M N Á Z I U M H Á Z I R E N D J E 2 0 1 5 TARTALOM 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 5 1.1.

Részletesebben

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015.

Érsekvadkerti Petőfi Sándor Általános Iskola Házirend 2015. Házirend 2015. Házirend 2015. 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 3 1.1 A Házirend célja 3 1.2 A Házirend hatálya 3 2. A tanulói kötelességek teljesítése 3 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 3 2.2 A tanulók távolmaradása

Részletesebben

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu

Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu HÁZIREND Kaposvári Általános Iskola és Gimnázium 7400 Kaposvár, Béke u. 75. Tel.: 82/411-628 www.gyakorlo-kap.sulinet.hu A Házirend egységes együttműködési szabályzat tanulók, tanárok és szülők számára,

Részletesebben

Janikovszky Éva. Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012.

Janikovszky Éva. Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012. Janikovszky Éva / Általános Művelődési Központ HÁZIREND 2012. TARTALOMJEGYZÉK 1. Bevezetés 4 1.1 A házirend célja és feladata 4 1.2 A házirend elfogadásának és módosításának szabályai 4 1.3 A házirend

Részletesebben

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25

HÁZIREND. Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 HÁZIREND Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola 1 / 25 Tartalom 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. A Házirend célja, feladata... 4 1.2. A Házirend

Részletesebben

A Csornai Általános és Művészeti Iskola

A Csornai Általános és Művészeti Iskola A Csornai Általános és Művészeti Iskola H Á Z I R E N D J E Tartalomjegyzék Bevezető... 3 A házirend... 3 A házirend hatálya... 3 A házirend elfogadásának szabályai... 4 A házirend nyilvánosságra hozatala...

Részletesebben

HÁZIREND. mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján.

HÁZIREND. mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. HÁZIREND mely a DOMINÓ Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. 1 Első rész A házirend célja, érvényessége és hatálya I. A házirend

Részletesebben

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND

Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola HÁZIREND Hatályba lép: 2013. szeptember 2. Horváth Zoltán igazgató 1 A HÁZIREND CÉLJA... 5 2 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 3 A TANULÓK KÖTELESSÉGEI... 6 4 A

Részletesebben

HÁZIREND. Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola 2014.06.01.

HÁZIREND. Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola 2014.06.01. 2014 HÁZIREND Iregszemcsei Deák Ferenc Általános Iskola 0 2014.06.01. Tartalomjegyzék Bevezető... 2 1. Intézménybe való beiratkozás... 3 2. A tanítás és az iskola rendje... 3 2.1. Iskolába érkezés:...

Részletesebben

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE

Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola HÁZIRENDJE A házirend rögzíti a tanulói jogokat és kötelességeket, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása iskolánk minden tanulójának és dolgozójának

Részletesebben

VISONTAI KOVÁCH LÁSZLÓ

VISONTAI KOVÁCH LÁSZLÓ A VÁMOSGYÖRKI VISONTAI KOVÁCH LÁSZLÓ KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2012 1 Isten emberi szívekben hajol felénk. (Mácz István) 2 TARTALOM 1. Bevezető rendelkezések... 4 2. Az Intézmény adatai...

Részletesebben

A Szilágyi Erzsébet. Gimnázium és Kollégium. Házirendje

A Szilágyi Erzsébet. Gimnázium és Kollégium. Házirendje A Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Házirendje 3300Eger, Ifjúság út 2. Tel/fax: 36/324 808 www.eszeg.sulinet.hu A Szilágyi Erzsébet Gimnázium házirendje Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium,

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004.

ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK. Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Készült : Ajak, 2004. december 14. Ajak, 2004. A házirend részei: 0. Bevezető 1. Tanulói jogok 2. Tanulói kötelességek 3. Iskolai munkarend 4. Egyéb rendelkezések 5. Az iskola Etikai

Részletesebben

HÁZIREND. Bartók Béla Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Székhely: 2600 Vác, Konstantin tér 8. OM azonosítója: 040015

HÁZIREND. Bartók Béla Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola. Székhely: 2600 Vác, Konstantin tér 8. OM azonosítója: 040015 HÁZIREND Bartók Béla Zeneiskola Alapfokú Művészeti Iskola Székhely: 2600 Vác, Konstantin tér 8. OM azonosítója: 040015 1. BEVEZETŐ... 3 1.1. A Házirend területi hatálya... 3 1.2. A Házirend személyi hatálya...

Részletesebben

HÁZIREND. Ráday Pál Gimnázium Intézményegység. Péceli Integrált Oktatási Központ. Intézmény neve: Intézményegység: PIOK Ráday Pál Gimnázium

HÁZIREND. Ráday Pál Gimnázium Intézményegység. Péceli Integrált Oktatási Központ. Intézmény neve: Intézményegység: PIOK Ráday Pál Gimnázium Ráday Pál Gimnázium Intézményegység Péceli Integrált Oktatási Központ 2119 Pécel, Kossuth tér 7. T.: 28/547-790, Fax: 547-791 Főigazgató: Forgács Tiborné 2119 Pécel, Kossuth tér 7.sz. Telefon: 06-28/662-048

Részletesebben

SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011.

SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011. 1 SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ISKOLAI HÁZIREND 2011. Sorszáma: Változások átvezetésére - kötelezett: - nem kötelezett: A Házirend a SIPKAY

Részletesebben

H Á Z I R E N D nappali tagozat

H Á Z I R E N D nappali tagozat Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola OM azonosító: 031229 4027 Debrecen, Vénkert u.2. (52) 413-113, 413-255, fax: (52) 413-113 E-mail: keri@iskola.debrecen.huhonlap:www.keri-debr.sulinet.hu

Részletesebben

Czimra Gyula Általános Iskola 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND

Czimra Gyula Általános Iskola 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND 1174 Budapest, Kép u. 14 HÁZIREND TARTALOM I. BEVEZETŐ... 3 II. A HÁZIREND CÉLJA, FELADATA, HATÁLYA... 3 1. A HÁZIREND CÉLJA, FELADATA... 3 2. A HÁZIREND HATÁLYA... 3 3. A HÁZIREND ÉRVÉNYESSÉGE, NYILVÁNOSSÁGA...

Részletesebben

Nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskola 2013. Tartalom

Nagykállói Budai Nagy Antal Szakközépiskola 2013. Tartalom HÁZIREND Tartalom 1. A házirend az iskola alkotmánya.... 3 2. A tanuló jogai... 3 3. A felvételi eljárással kapcsolatosan a sajátos helyzet meghatározása és az előnyben részesítés... 6 4. A tanuló kötelességei...

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND

NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA ISKOLAI HÁZIREND NYÍREGYHÁZI SZC SIPKAY BARNA KERESKEDELMI, VENDÉGLÁTÓIPARI, IDEGENFORGALMI KÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA ISKOLAI HÁZIREND 2016. Változások átvezetésére Sorszáma: kötelezett: nem kötelezett:

Részletesebben

NYME ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

NYME ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND NYME ÖVEGES KÁLMÁN GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2013 Kedves Gyakorlós Diákunk! A Nyugat-magyarországi Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola diákjaként a gyakorlóiskola házirendjét olvashatod.

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01.

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE. Készítette: Kővári Zoltánné igazgató. 2011. szeptember 01. Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős EGYSÉGES HÁZIRENDJE Készítette: Kővári Zoltánné igazgató 2011. szeptember 01. 1 Tartalomjegyzék 1. ÁLTALÁNOS HÁZIREND...3 1.1. A házirend célja

Részletesebben

Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola HÁZIREND 2015. Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita 4065 Újszentmargita, Hunyadi u.5.

Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola HÁZIREND 2015. Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita 4065 Újszentmargita, Hunyadi u.5. Újszentmargitai Hunyadi Mátyás Általános Iskola KLIK 080002 OM 031191 4065 Újszentmargita, Hunyadi u. 5. /fax.: 52/214-104 e-mail: hunyadiiskola@gmail.com HÁZIREND 2015 Intézmény székhelye, címe: Újszentmargita

Részletesebben

A BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE. 2013. március

A BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY HÁZIRENDJE. 2013. március BONI----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------BONI A BONYHÁDI OKTATÁSI NEVELÉSI INTÉZMÉNY

Részletesebben

Az iskola házirendje

Az iskola házirendje Az iskola házirendje Debreczeni Márton Szakképző Iskola Házirend Az intézmény székhelye: 3518 Miskolc, Debreczeni Márton tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 029340 Az intézmény felügyeletei szerve: Miskolc

Részletesebben

A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A GÖNYŰI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE - GÖNYŰ, 2004. NOVEMBER - A HÁZIREND CÉLJA ÉS FELADATA 1. A házirend állapítja meg a tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, valamint az iskola

Részletesebben

Házirend 1. Bevezetés 2. Az iskola munkarendje

Házirend 1. Bevezetés 2. Az iskola munkarendje Házirend Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola Körmend, Rákóczi u. 2. OM: 036745 1. Bevezetés 1.1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (továbbiakban Nkt.) 25..(3.) bekezdésének előírása

Részletesebben

A TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM GIMNÁZIUMI HÁZIRENDJE

A TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM GIMNÁZIUMI HÁZIRENDJE A TÜRR ISTVÁN GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM GIMNÁZIUMI HÁZIRENDJE 1. Az iskola jellege, nevelési irányultsága 1.1. A Türr István Gimnázium és Kollégium azoknak a diákoknak az iskolája, akik nyitottak az intellektuális

Részletesebben

H Á Z I R E N D. Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda

H Á Z I R E N D. Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda H Á Z I R E N D Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola és Napközi Otthonos Óvoda 2008 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések...3 1.1 Az intézmény adatai...3 1.2 Személyi hatálya...3

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola HÁZIREND

Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola HÁZIREND Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola HÁZIREND 2011 TARTALOM I. A TANULÓI JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK GYAKORLÁSÁVAL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK... 2 II. A TANULÓI JOGOK ÉS A DIÁKÖNKORMÁNYZAT...

Részletesebben

HÁZIRENDJE 2015. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola

HÁZIRENDJE 2015. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola 2015. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola HÁZIRENDJE Aktualizálva: 2015. szeptember 10. Arany János Egységes Gyógypedagógiai Módszertani

Részletesebben

HÁZIREND. Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium

HÁZIREND. Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium HÁZIREND Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium 1 HÁZIREND mely a Budapest II. Kerületi Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Általános Iskola és Gimnázium (1026 Budapest, Pasaréti

Részletesebben

A BEETHOVEN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

A BEETHOVEN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A BEETHOVEN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2008. A Beethoven Általános Iskola házirendje Az iskola valamennyi tanulója a beiratkozás napjától; első évfolyamon a beíratást követő tanév első tanítási napjától

Részletesebben

A SZEKSZÁRDI DIENES VALÉRIA ÁLTALÁNOS ISKOLA VALÉRIA DIENES GRUNDSCHULE HÁZIRENDJE. Szekszárd, 2014. 12. 15. Simon Andrea intézményvezető

A SZEKSZÁRDI DIENES VALÉRIA ÁLTALÁNOS ISKOLA VALÉRIA DIENES GRUNDSCHULE HÁZIRENDJE. Szekszárd, 2014. 12. 15. Simon Andrea intézményvezető A SZEKSZÁRDI DIENES VALÉRIA ÁLTALÁNOS ISKOLA VALÉRIA DIENES GRUNDSCHULE HÁZIRENDJE Szekszárd, 2014. 12. 15. Simon Andrea intézményvezető 1 Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 4 1.1 Az intézmény

Részletesebben

MARCALVÁROSI ARANY JÁNOS ANGOL-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA. OM azonosító: 030523 HÁZIRENDJE

MARCALVÁROSI ARANY JÁNOS ANGOL-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA. OM azonosító: 030523 HÁZIRENDJE MARCALVÁROSI ARANY JÁNOS ANGOL-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 030523 HÁZIRENDJE Készült: 2013. május 15. Hatályba lépés időpontja: 2013. szeptember 1. Következő felülvizsgálat:

Részletesebben

A házirend elkészítését szabályozó törvények, rendeletek és dokumentumok

A házirend elkészítését szabályozó törvények, rendeletek és dokumentumok Tartalomjegyzék Az intézmény adatai...... 2 Hatálybalépés 2 A házirend elkészítését szabályozó törvények, rendeletek és dokumentumok 2 1. BEVEZETŐ 3 2. A TANULÓI JOGOK ÉS KÖTELESSÉGEK GYAKORLÁSÁVAL KAPCSOLATOS

Részletesebben

A Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Házirendje. 2015-2016-os tanév. Készítette: Donka Péter igazgató

A Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Házirendje. 2015-2016-os tanév. Készítette: Donka Péter igazgató A Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda Házirendje 2015-2016-os tanév Készítette: Donka Péter igazgató Tartalomjegyzék 1. Bevezető rendelkezések... 4 1.1. A házirendről...

Részletesebben

I. A házirend célja és feladata

I. A házirend célja és feladata HÁZIREND,mely a Szigetszentmártoni Általános Iskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján. TARTALOM I. Házirend célja és feladata II. Bevezető

Részletesebben

Házirend. Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI

Házirend. Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI 2015 Házirend Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI OM azonosító: 100534 1153 Budapest, Bocskai u. 70 Hatályos: 2015. szeptember 1. TARTALOM 1. BEVEZETÉS... 4 1.1. Adatok...

Részletesebben

NYITRA STREET CULTURAL CENTRE and

NYITRA STREET CULTURAL CENTRE and NYITRA STREET CULTURAL CENTRE and ELEMENTARY SCHOOL HÁZIREND 2009. 1 Intézmény neve: Szabályzat típusa: Nyitra Utcai Általános Művelődési Központ Nyitra Street Cultural Centre and Elementary School Általános

Részletesebben

Tartalomjegyzék Tartalom

Tartalomjegyzék Tartalom Tartalomjegyzék Tartalom 1. Házirend fogalma... 4 2. A házirend hatálya... 4 3. Tanulók véleménynyilvánítási joga, a házirend elfogadása... 4 4. A házirend nyilvános... 5 5. A gyermekek, a tanulók kötelességei...

Részletesebben

Dunaferr Szakközép- és Szakiskola Házirend - 2012/2013 tanév H Á Z I R E N D

Dunaferr Szakközép- és Szakiskola Házirend - 2012/2013 tanév H Á Z I R E N D H Á Z I R E N D I. Készült a DUNAFERR Szakközép és Szakiskolában Dunaújváros Vasmű tér 1-2. OM: 030213 Hatálybalépés ideje: 2012. év szeptember 1. A Házirend hatálya A Házirend területi hatálya az iskolai

Részletesebben

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HAJDÚDOROG OM azonosító: 031047 HÁZIREND

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HAJDÚDOROG OM azonosító: 031047 HÁZIREND MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY HAJDÚDOROG OM azonosító: 031047 HÁZIREND 2010 2 Tartalomjegyzék A házirend nyilvánossága... 5 Az intézmény adatai... 5 Az iskola nagyobb

Részletesebben

Tartalomjegyzék. 1.1 A Házirend célja 2. 1.2 A Házirend hatálya 2

Tartalomjegyzék. 1.1 A Házirend célja 2. 1.2 A Házirend hatálya 2 Tartalomjegyzék 1. Bevezető 2 1.1 A célja 2 1.2 A hatálya 2 2. A tanulói kötelességek teljesítése 2 2.1 Minden tanuló kötelessége, hogy: 2 2.2 A tanulók távolmaradása 3 2.3 Fegyelmező intézkedések 4 3.

Részletesebben

HÁZIREND. Óbudai Nagy László Általános Iskola. 1032 Budapest, Zápor utca 90. (székhely) 1035 Budapest, Váradi utca 15/b.

HÁZIREND. Óbudai Nagy László Általános Iskola. 1032 Budapest, Zápor utca 90. (székhely) 1035 Budapest, Váradi utca 15/b. HÁZIREND Óbudai Nagy László Általános Iskola 1032 Budapest, Zápor utca 90. (székhely) 1035 Budapest, Váradi utca 15/b. (telephely) Nevelőtestületi elfogadás dátuma: 2013. év március hó 25. nap Fenntartói

Részletesebben

Tótkomlós, 2013. augusztus 30.

Tótkomlós, 2013. augusztus 30. JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM HÁZIREND 2013-2014 TANÉV Tótkomlós, 2013. augusztus 30. 1 Tartalomjegyzék 1. A házirend fogalma, célja... 3. 2. Felülvizsgálatának, módosításának feltételei, módjai...

Részletesebben

A tanuló kötelessége, hogy az iskola tanárainak, valamennyi dolgozójának és tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa.

A tanuló kötelessége, hogy az iskola tanárainak, valamennyi dolgozójának és tanulótársainak emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa. Általános rendelkezések A házirend hatálya a) Területi hatály: A házirend érvényes az iskola teljes területén, illetve az iskola által szervezett és a pedagógiai programban meghatározott iskolán kívüli

Részletesebben

Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola. Házirend

Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola. Házirend Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola Házirend TARTALOMJEGYZÉK Intézmény adatai... 3 Bevezető rendelkezések... 3 Alkalmazási kör:... 3 A jogi szabályozás alapjai... 3 A nyilvánosságra hozatal

Részletesebben

KISFALUDY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND OM 031914

KISFALUDY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND OM 031914 KISFALUDY MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND OM 031914 Tartalmi elemek Alapelvek és célok A házirend alapvető célja, hogy a köznevelésről szóló 2011.évi CXC. törvényben, valamint

Részletesebben

OM azonosító: 031095 4027 Debrecen, Ibolya u. 3. AZ IBOLYA UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE

OM azonosító: 031095 4027 Debrecen, Ibolya u. 3. AZ IBOLYA UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE OM azonosító: 031095 4027 Debrecen, Ibolya u. 3. AZ IBOLYA UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK...3 1.1. A HÁZIREND CÉLJA...3 1.2. TÖRVÉNYI HÁTTÉR...3 1.3. AZ INTÉZMÉNY

Részletesebben

A Budatétényi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Házirendje

A Budatétényi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. Házirendje A Budatétényi Kozmutza Flóra Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Házirendje 2014 Az intézmény nevelőtestülete elfogadta: 2014. december 10-én Ikt: Budapest,

Részletesebben

Házirend (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Házirend (a módosításokkal egységes szerkezetben) Házirend (a módosításokkal egységes szerkezetben) Az intézmény - neve: Béri Balogh Ádám Gimnázium, Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola - székhelye: 9800 Vasvár, Járdányi u. 13. - OM azonosítója: 036740

Részletesebben

ISKOLAI HÁZIREND. OM azonosító: 037735. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5.

ISKOLAI HÁZIREND. OM azonosító: 037735. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5. Petőfi Sándor Általános Iskola 2600 Vác, Deákvári főtér 5. Móra Ferenc tagiskolája Püspökszilágy, Kossuth Lajos u. 13. OM azonosító: 037735 ISKOLAI HÁZIREND Átdolgozva: közoktatási szakértő véleménye alapján

Részletesebben

A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola. Házirend. Hudacsek Lászlóné igazgató

A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola. Házirend. Hudacsek Lászlóné igazgató A Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Vegyipari, Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola Házirend Hudacsek Lászlóné igazgató TARTALOM 1. Bevezetés... 4 2. Általános rendelkezések... 4 3. A tanulókat

Részletesebben

HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola

HÁZIREND. mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola HÁZIREND mely az Esterházy Móric Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola és a Gánti Tagiskola tanulói jogviszonyra vonatkozó rendelkezéseit tartalmazza a magasabb jogszabályok előírásai alapján

Részletesebben

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012.

Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Intézmény Sárbogárd HÁZIREND 2012. Fejér Megyei Kossuth Zsuzsanna Általános Iskola, Speciális Szakiskola és HÁZIREND 2012 2 Tartalom ELFOGADÁSRA VONATKOZÓ NYILATKOZATOK 4 1 A HÁZIREND CÉLJA 5 2 A TANULÓ KÖTELESSÉGEI 5 3 A TANULÓ JOGAI 5

Részletesebben

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND

FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND FELSŐTÁRKÁNYI ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA HÁZIREND 2014 Tartalom 1. Bevezető rendelkezések... 3 2. Az Intézmény adatai... 3 3.Az iskola diákjainak jogai és kötelességei, tankötelezettség...

Részletesebben

HÁZIREND. Hódmezővásárhely, 2011. augusztus 25.

HÁZIREND. Hódmezővásárhely, 2011. augusztus 25. Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakiskola, Diákotthon, Gyermekotthon és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 6800 Hódmezővásárhely, Kutasi út 34.-36.

Részletesebben

Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium HÁZIRENDJE 2014.

Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium HÁZIRENDJE 2014. Martfűi Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium HÁZIRENDJE 2014. Elfogadta az intézmény nevelőtestülete 2014. augusztus 28-án. A Házirend készítésekor véleményezési jogot gyakorolt a szülői

Részletesebben