Akupunktúra az igazság másik oldala
|
|
- Tibor Csonka
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Akupunktúra az igazság másik oldala DR. JOÓS KÁROLY Az akupunktúrát mostanában igen intenzív támadások érik a különböző médiumokban egy intézetvezető, egyetemi tanár biológustól azon az alapon, hogy őszerinte az elméleti háttere badarság, valamint, hogy sok kutatás nem mutatott különbséget az akupunktúra és a placebo akupunktúra hatása között. Sajnos a kritikusok sem az akupunktúra elméleti hátterének modern magyarázatával, sem a placebo kontrollált kutatások pontos körülményeivel nincsenek kellően tisztában. Írásom célja a tájékoztatás, a tévhitek és féligazságok eloszlatása, és bemutatása annak, hogy miként lehet az akupunktúra hatékony gyógymód bizonyos kétes kutatási eredmények ellenére is. A valóság az akupunktúráról Hiába tény, az akupunktúra hatásosságát valóban nem lehet azzal bizonyítani, hogy a világ 112 országában elfogadott gyógymód, vagy hogy ismételten hatékony terápiaként fogadta el a WHO (Egészségügyi Világszervezet, 1979, 2002) és a Magyar Tudományos Akadémia (1998, 2004). Ugyanígy nem számít, hogy egyes nyugat-európai országokban az akupunktúra társadalombiztosítás által támogatott egészségügyi ellátás (CAMbrella, 2012), vagy hogy minden nap ezrek távoznak gyógyultan kínai orvosi rendelésről ettől még a tudomány számára nem lesz elfogadott. A tudománynak arra van szüksége, hogy nagy esetszámú, placebo kontrollált, randomizált és kettős vak kísérletekben mutassa ki, hogy egy gyógymód hatásos. A legerősebb bizonyítékokat a metaanalízisek, azaz számos különböző kutatás összesítő elemzései adják, melyek legelismertebb forrása a Cochrane Collaboration gyűjteménye. Ez egyes esetekben igazolta is az akupunktúra hatékonyságát (Linde et al., 2009, Trinh et al., 2010), annak ellenére, hogy a tűszúrásos gyógymódot egyelőre nem sikerült tudományos keretek közé szorítani. Ez a tény máris kizárja, hogy az akupunktúra nem működne, bár a kritikusok ezt is igyekeznek figyelmen hagyni hamis ítéleteik megalkotása során. Természetesen szó sincs arról, hogy a betegségek többségében felmérték volna az akupunktúra hatékonyságát. Viszonylag friss kutatási irányról van szó, kevés anyagi támogatással (hisz nem állnak mögötte gyógyszergyárak), így nemcsak az akupunktúra hatékonyságát igazoló
2 metaanalízisekből van kevés, de az azt cáfolókból is. Ahogyan később látni fogjuk, a negatív eredményt adó vizsgálatok jó részénél pedig nem arról van szó, hogy nem működne az akupunktúra, sokkal inkább arról, hogy a placebo gyanánt alkalmazott kezelés is működik, és mindkettő hatékony az adott panasz vagy betegség kezelésében (pl. Manheimer, Cheng, Wieland, Min, Shen, Berman, Lao, 2012). Nagyon sok metaanalízis végén pedig egyszerűen csak kijelentik: nincs még elegendő bizonyíték az akupunktúra hatásának megítéléséhez (pl. Paley, Johnson, Tashani, Bagnall, 2010). Ez természetesen nem csak az akupunktúra kapcsán van így: a nyugati orvoslás módszereinek hozzávetőlegesen 60 százaléka nem bizonyítékokon alapul mégsem követeli senki azok betiltását. A randomizált kutatás azt jelenti, hogy véletlenszerűen osztják be a betegeket olyan csoportokba, amelyeket nem kezelnek, vagy hagyományos módszerekkel kezelnek, és olyanokba, ahol valódi vagy placebo akupunktúrát használnak. Kettős vak pedig attól lesz a kísérlet, hogy sem a beteg, sem az orvos nem tudja, hogy valódi vagy placebo kezelést alkalmaznak egy adott esetben. Az akupunktúra kutatásaival csupán két probléma van: nem létezik placebo akupunktúra, és nem lehet kettős vak kísérletet végezni. Erről a jelenségről bőven lehet olvasni a JAMA, a BMJ és a Lancet oldalain (Kaptchuk, 1998, Shen et al., 2001, Kaptchuk et al., 2006), egyelőre nincs rá megfelelő megoldás. Így nem csoda, hogy a jelenlegi tanulmányok nem a várt eredményt hozzák. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük előbb a szintén sokat kritizált elméleti hátteret a hagyományos kínai orvoslás mögött. A misztikus energia tudományos leírása A kínai filozófia szerint az energia, azaz qi (csí) finomabb és sűrűbb formái építik fel az egész világot. Meglepően találó elképzelés ez a hagyományos nyugati gondolkodásmóddal szemben, amely végül a kvantumfizika kutatási eredményei alapján jutott pontosan ugyanerre a következtetésre. Eszerint az anyagot egyre tovább és tovább osztva végül a szubatomi részecskék világába jutunk, ahol már nem különíthető el egyértelműen az anyag és az energia fogalma, a részecskék egyben energiakvantumként is leírhatók. Szűkebb értelemben szemlélve, az emberi testen belül a kínai gondolkodásmód szerint az energia valamennyi megnyilvánulását (pl. mozgás, hő, elektromos ingerület, kémiai energia) qi-ként lehet leírni, és ide lehet sorolni az információ továbbításban szerepet játszó molekulákat is (hormonok, neuropeptidek, interleukinek, stb.). Természetesen kétezer éve nem ismerték a modern fogalmakat, de mára egyértelmű valamennyi
3 jól képzett kínai orvos számára, hogy nem valami különleges, csodás energiafajtával dolgozik. Amikor az akupunktőr beszúrja a tűt, mérhetetlenül összetett biológiai hatást vált ki (perifériás és központi idegrendszeri reflexek, lokális és szisztémás hormonhatások, immunológiai és kötőszöveti reakciók, mechanikus és elektromágneses hullámok a tubularis struktúrákon, piezoelektromos reakciók, stb), amelynek pontos feltérképezése még évtizedekig feladatot ad a kutatók számára (Lipinski, 1977, Ho & Knight, 1998, Abad-Alegria & Pomaron, 2004, Cabioglu & Cetin, 2008, Bai & Lao, 2013). A yin (jin) és a yang (jang) elve szintén nem misztikum, pusztán egy viszonyítási rendszer alapfogalmai a kínai gondolkodásban. Ami hidegebb, lassabb, sötétebb, az inkább yin, ami melegebb, gyorsabb és világosabb, az inkább yang. A qi, a yin és a yang fogalmait alkalmazó gondolkodás mind a mai napig átfonja a kínai orvoslást, ugyanis a jól bevált diagnosztikus és terápiás stratégiák ezekkel építkeznek a több ezer éves tapasztalatok alapján. A varázslatos csatornák valósága Az akupunktúrás meridiánok szintén nem láthatatlan, tudományos módszerrel kimutathatatlan képletek a testben. Ahogyan a qi is sokféle energia együtteseként képzelhető el, ugyanígy annak vezetőközege sem egyetlen homogén képződmény. Az elektronáramlás az idegsejtek mellett, bár kevésbé célzottan, valamennyi más szövettípus közvetítésével is
4 zajlik, az elektromágneses sugárzást (pl. infravörös fény, azaz hő) kiválóan vezetik a kötőszöveti és sejten belüli mikrotubulusok, a mechanikus impulzusok a feszes kötőszöveti rostokon, mint húrokon terjednek tova. A kémiai energiával bíró molekulákat (pl. zsírsavak, aminosavak, glükóz) az érrendszer szállítja, csakúgy, mint az oxigént, nem véletlen, hogy a vér a kínai gondolkodásban a qi sűrű megnyilvánulása. Akupunktúrás csatornaként a modern kutatások szerint azok az alacsonyabb ellenállású pályák írhatók le, amelyek mentén könnyebben haladnak a qi különböző formái. Ezek szövettani szempontból tehát elsősorban kötőszöveti elemek, például izompólyák (Langevin et al., 2004), azok rései (Kovacs et al., 1991), erek és idegek (Oschman, 2004, Schlebusch, Maric-Oehler, Popp, 2005). A csatornák fogalma rögvest érthetőbbé válik, ha figyelembe vesszük, hogy nem csak főcsatornák léteznek, hanem mellékcsatornák, és azok végtelen elágazódásai is, amelyek a több ezer éves leírások szerint is pontosan ugyanúgy hálózzák be az emberi szervezet legapróbb zugait is, mint az idegrendszer, az érrendszer és a kötőszöveti rostok (Szellemi tengely, VIII. század). Téves elképzelés tehát az, hogy a qi csak a főcsatornákban halad, és az is, hogy csak itt lehet stimulálni akupunktúrás technikával. Bárhol szúrjuk meg ugyanis a testet vagy akár csak érintjük hozzá a tűt szúrást színlelve, azzal el fogjuk érni a csatornák valamelyikét. Kutatások az akupunktúra hatásos, csak épp a placebo is
5 Az akupunktúra kutatása kezdetektől igen komoly nehézségekbe ütközött. Gyógyszerkísérleteknél könnyen kivitelezhető, hogy a valódi gyógyszer hatását egy keserű, ámde hatóanyagot nem tartalmazó tablettával kontrollálják, hiszen az ugyanúgy fog végighaladni az emésztőrendszeren, mint bármely, hasznosításra nem kerülő táplálék összetevő. A tűszúrással más a helyzet, ugyanis egyáltalán nem normális dolog, ha tűvel szurkálják az embert, így mindenképpen lesz biológiai hatása annak, ha placebo szúrást alkalmaznak. Igen érdekes annak a kutatásnak az eredménye, ami a placebo orvosság hatását hasonlította össze a placebo akupunktúráéval. A hatásban egyértelmű volt a különbség, természetesen a tűszúrás javára (Kaptchuk et al., 2006). Már maga a tűszúrás érzete (a bőr átszúrása nélkül is) idegrendszeri ingerületet és központi idegrendszeri reakciót vált ki, amelyek a fenti gondolatmenet alapján jól érthetően szintén a qi megnyilvánulásai a csatornarendszerben. A placebo problémáját több irányból igyekeztek megkerülni a kutatók, de egyik sem nevezhető igazán sikeresnek nem véletlen, hogy mind a mai napig nem találtak olyan módszert, ami egyedüliként lehetne elfogadott akupunktúrás placebo kontrollként. Az egyik kutatási irányvonal úgy próbálja megoldani a feladatot, hogy csak a több ezer éve meghatározott és leírt klasszikus akupunktúrás pontok szúrását tekinti valódi akupunktúrának, mert helyileg és mélységileg ezek érik el a főcsatornát. Ez azonban téves megközelítés, hiszen ahogy láthattuk, bármilyen mélységű, akár a főcsatornától távoli pontok is elérik a csatornarendszert, és hatással vannak a szervezet működésére, azaz qi-jére (Wang & Robertson, 2008). Jó példát adnak erre a szintén évezredekkel ezelőtt leírt ún. ahshi, azaz érzékeny pontok: elhelyezkedésük csatornától független, azonban azonnali fájdalomcsillapító hatással bírnak. Ezek többségükben megfelelnek a nyugati orvoslásban triggerpontoknak nevezett területeknek. Emellett az elmúlt évszázadok során több ezer új pontot fedeztek fel testszerte (pl. fülakupunktúrás rendszer, Yamamoto-féle (YNSA) és ECIWO mikrorendszer akupunktúra, koreai su jok módszer, Tung-féle akupunktúra), illetve a klasszikus pontok leírása is különbözhet az egyes akupunktúrás iskolák között (pl. különbségek a kínai és japán akupunktúrában) (Shudo, 2003). Természetesen ez azt is jelenti, hogy más-más metodikával dolgozó szakemberek más-más pontokat kezelhetnek meg ugyanazon páciens esetében, példának okáért egyedül a fejfájásra több száz pontnak van hatása.
6 A másik megközelítés, amely a bőr átszúrása nélkül dolgozik (pl. teleszkópos tűk) szintén azzal a helytelen alapfeltevéssel dolgozik, hogy a qi egy különleges, láthatatlan csatornákban haladó, a tudomány számára ismeretlen energiaforma, amelyre nem hat a felszín érintése. A qi és a csatornák modern kutatásai azonban ezt már évtizedekkel ezelőtt cáfolták, és egyértelművé tették, hogy a bőr felszínén végzett kezeléssel is ki lehet váltani akupunktúrás hatást. Ráadásul, a japán akupunktúra sesshoku-shin nevű szúrásformája évszázadok óta alkalmazza is ezt a technikát, azaz akupunktúrás pontot stimulál tűvel, a bőr átszúrása nélkül (Shudo, 2003). Fontos szempont az is, hogy az akupunktúrás kezelés mindig személyre szabottan működik a legjobban. Másképpen kell kezelni a gyomorfájását egy magasvérnyomásos embernek, másképp, ha irritábilis bél szindrómája van, és máshogyan, ha jelentős túlsúllyal birkózik. Ugyanígy más a kezelés a tarkótáji és a halántéktáji migrén esetében nagy öröm, hogy ezen a területen ennek ellenére sikerült a legkomolyabb tudományos kutatásoknak is igazolni az akupunktúra hatását (Linde et al., 2009). A standardizált kísérletek többsége elveszi azt a lehetőséget, hogy minden pácienst az egyéni szüksége szerint kezeljenek, így az eredmény is elmarad a lehetséges optimumtól. További probléma, hogy meg kell felelni a tudományos kritériumok szerint a kettős vak kitételnek is. Ennek megértéséhez először le kell szögezni, hogy az akupunktúra képzett szakember által végzett tűszúrásos kezelés. Ebből adódnak a korlátok: az akupunktőr pontosan fogja tudni, hogy
7 valódi vagy placebo kezelést ad, tehát a kísérlet nem lesz kettős vak, azaz tudományosan értelemben elfogadható. Ennek feloldására számos kutatásban a tű beszúrására betanított laikusokkal végeztetik a kezelést. Ebben az esetben azonban a valódi akupunktúra nem lesz valódi, mert nem szakember végzi, és így a tűmanipuláció technikája amely igen fontos eleme a hatékony kezelésnek nem lesz megfelelő. Így tulajdonképpen az egyik fajta placebo akupunktúrát hasonlítják csak össze a másik fajta placebo akupunktúrával. Kettős vak kísérletekben tehát nem lehetséges a valódi akupunktúrás kezelés működésének vizsgálata. Láthatjuk tehát, hogy az akupunktúrás kutatások során a valódi akupunktúra hatása nem lehet az elérhető legjobb, míg a placebo kezelésnek sokkal nagyobb az ereje, mint kellene legyen egy hatástalan kontroll beavatkozás esetében. Ezt tükrözi az is, hogy a kutatások túlnyomó többsége valójában kimutatja az akupunktúra hatékonyságát, csak épp emellett a placebo kezelések jelentős hatását is. Tovább árnyalják a képet az eredményes, állatokon végzett kutatások, ahol a placebo hatás nem értelmezhető a hagyományos módon (Hegyi, 2000, Eshkevari, Permaul, Mulroney, 2013). Biztonságos és hatékony beavatkozás Az akupunktúra veszélyei, a törvényi szabályozásnak is köszönhetően mára minimálisra csökkentek. Az orvosok pontos anatómiai ismeretei segítenek megelőzni a veszélyes szúrásokat, míg a magas szintű higiéniás előírások, a steril tű használata és a fertőtlenítés a fertőzések veszélyét
8 teszik elhanyagolhatóvá az esetek legnagyobb részében. Kiemelt óvatosság mellett melyre a jól szabályozott és alapos szakmai képzettség a garancia a véralvadásgátlóval vagy immundepresszánsokkal kezelt, illetve egyéb okból gyengült immunitású betegek kezelése is megoldható. A fentiek alapján érthető, hogy miért távoznak napjainkban is emberek milliói elégedetten az akupunktúrás rendelésekről, és miért teszi fel életét becsülettel sok ezer orvos a hagyományos kínai orvoslás, és azon belül az akupunktúra művelésére. Az akupunktúra korlátozásának, betiltásnak egyetlen komoly eredménye lenne: sokmillió olyan ember maradna hatékony segítség nélkül, vagy válna sarlatánok martalékává, akiknél a nyugati orvoslás eszközei túl sok káros mellékhatással bírnak, vagy nem nyújtanak kellően hatékony megoldást. Egyetlen dolog fontosabb tehát a tudománynál: a józan ész megőrzése. (A szerző a nyugati orvoslás szakorvosa, valamint hagyományos kínai orvos és oktató.) Irodalom A Magyar Tudományos Akadémia évi állásfoglalása a komplementer medicináról: A WHO 2002-ben kiadott elemzése az akupunktúra hatékonyságáról: CAMbrella Project a komplementer medicina európai helyzetének feltérképezésére és a jövőbeni célok meghatározására: Abad-Alegria, Pomaron (2004): About the Neurobiological Foundations of the De-Qi Stimulus Response Relation, American Journal of Chinese Medicine Cabioglu, Cetin (2008): Acupuncture and Immunomodulation, The American Journal of Chinese Medicine Eshkevari, Permaul, Mulroney (2013): Acupuncture Blocks Cold Stress-Induced Increase in Hypothalamus-Pituitary-Adrenal Axis in Rat, Journal of Endocrinology Hegyi, G. (2000), Mechanikus és elektromágneses biostimuláció, PhD disszertáció, Szt. István Egyetem, Gödöllő Ho, Knight (1998): The acupuncture system and the liquid crystalline collagen fibers of the connective tissues, American Journal of Chinese Medicine Ismeretlen szerzők (VIII. század), A Sárga Császár belső könyvei Szellemi tengely (Tokaji Zsolt fordítása, 2012), Fapadoskonyv.hu Kaptchuk, Stason, Davis, Legedza, Schnyer, Kerr, Stone, Nam, Kirsch, Goldman (2006): Sham device v inert pill: randomised controlled trial of two placebo treatments, British Medical Journal Kaptchuk, T.J. (1998): Powerful placebo: the dark side of the randomised controlled trial, The Lancet Kovacs, Gotzens, Garcia, Varcia, Mufraggi, Prandi, Setoain, San Roman (1991): Experimental study on radioactive pathways of hypodermically injected technetium-99m, Journal of Nuclear Medicine Langevin, Churchill, Fox, Badger, Garra, Krag (2001): Biomechanical response to acupuncture needling in humans, Journal of Applied Physiology
9 Langevin, Churchill, Cipolla (2001): Mechanical signaling through connective tissue: a mechanism for the therapeutic effect of acupuncture, The FASEB Journal Lijun Bai, Lixing Lao (2013): Neurobiological Foundations of Acupuncture: The Relevance and Future Prospect Based on Neuroimaging Evidence, Evidence-Based Complementary and Alternative Medicine Linde, Allais, Brinkhaus, Manheimer, Vickers & White (2009): Acupuncture for migraine prophylaxis, Cochrane systematic review Linde, Allais, Brinkhaus, Manheimer, Vickers & White (2009): Acupuncture for tensiontype headache, Cochrane systematic review Lipinski, B. (1977): Biological significance of piezoelectricity in relation to acupuncture, Hatha yoga, osteopathic medicine and action of air ions, Medical Hypotheses Manheimer, Cheng, Wieland, Min, Shen, Berman, Lao (2011): Acupuncture for treatment of irritable bowel syndrome, Cochrane systematic review Oschman, J. (2004), Energy Medicine in Therapeutics and Human Performance, Butterworth-Heinemann Paley, Johnson, Tashani, Bagnall (2010): Acupuncture for cancer pain in adults, Cochrane systematic review Schlebusch, Maric-Oehler, Popp (2005): Biophotonics in the Infrared Spectral Range Reveal Acupuncture Meridian Structure of the Body, The Journal of Alternative and Complementary Medicine Shen, Wenger, Glaspy, Hays, Albert, Choi, Shekelle (2001): Methodical Issues in Trials of Acupuncture, Journal of the American Medical Association Shudo, D. (2003), Finding Effective Acupuncture Points, Eastland Press Trinh, Graham, Gross, Goldsmith, Wang, Cameron, Kay (2010): Acupuncture for neck pain, Cochrane systematic review Wang J.Y. & Robertson J.D. (2008), Applied Channel Theory in Chinese Medicine, Eastland Press Wisneski, L.A. & Anderson, L. (2009), The Scientific Basis of Integrative Medicine, CRC Press
Az akupunktúra működik
Az akupunktúra működik DR. JOÓS KÁROLY E cikk válasz az akupunktúrás gyógymódot nemrégiben ért intenzív, szűklátókörű és nem kellően megalapozott támadásokra. Célom, hogy bemutassam, hogyan lehetséges
Természetgyógyászok és a kártérítési felelősség
LAM 2005;15(3):238-40. ORVOSI JOG Természetgyógyászok és a kártérítési felelősség Általános megfigyelés, hogy az alternatív medicina követőinek jóval ritkábban kell felelni kártérítési ügyekben (1). A
Placebo-hatás a sportban
BÉRDI MÁRK Placebo-hatás a sportban Doktori disszertáció Tézisek Témavezető: Doktori iskola: Vezető: Doktori program: Vezető: Prof. Dr. Bárdos György, egyetemi tanár, a biológiai tudomány kandidátusa,
Placebo-hatás a sportban
BÉRDI MÁRK Placebo-hatás a sportban Doktori disszertáció Tézisek Témavezető: Doktori iskola: Vezető: Doktori program: Vezető: Prof. Dr. Bárdos György, egyetemi tanár, a biológiai tudomány kandidátusa,
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 21.5.2007 COM(2007) 253 végleges - A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK
Leukémia (fehérvérûség)
Leukémia (fehérvérûség) Leukémia - fehérvérûség A leukémia a rosszindulatú rákos megbetegedések azon formája, amely a vérképzõ sejtekbõl indul ki. A leukémia a csontvelõben lévõ éretlen és érettebb vérképzõ
A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás során, állatkísérletes modellen *
A Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar, Ortopédiai Klinika 1,és a Dr. Bugyi István Kórház, Szentes, Ortopéd Traumatológiai Osztály 2, közleménye A bokaízület mozgásterjedelmének változása lábszárhosszabbítás
Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK
Budapest, 2009. december TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK TÁVFÛTÖTT TELEPÜLÉSEK ENERGIATUDATOS FOGYASZTÓK A Levegô Munkacsoport tanulmánya Írta: Beliczay Erzsébet Közremûködött: Pavics Lázár
Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival!
Csontritkulás csökkentése, a XXI. században, a régmúlt megoldásaival! Szeretné megelőzni? Szeretné javítani? Válaszoljon pár egyszerű kérdésre gondolatban és megismerheti a megoldást! Mi az, amit tapasztal?
Egyszerűsített HACCP elveken alapuló élelmiszerbiztonsági rendszer kialakítása kiskereskedelmi egységekben
Egyszerűsített HACCP elveken alapuló élelmiszerbiztonsági rendszer kialakítása kiskereskedelmi egységekben tájékoztató, felkészülést segítő anyag a mikro- és kis vállalkozások részére Egyszerűsített HACCP
Holisztikus ellátás a járóbeteg ellátás? Szánti Istvánné Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Székesfehérvár 2015.
Holisztikus ellátás a járóbeteg ellátás? Szánti Istvánné Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Székesfehérvár 2015. Témaválasztás Gyermekkoromban vagy a szüleim, nagyszüleim korában a doktor
Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában
Dr. Va rga Á dá m mb. oktató Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék, Közigazgatási Jogi Tanszék Irányítószámok a közigazgatás szürke zónájában Bevezetés Van egy
Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai
OKTATÁSIRÁNYÍTÁS ÉS OKTATÁSPOLITIKA A BALKÁNON Az alábbi áttekintés Délkelet-Európa (a volt Jugoszlávia országai Szlovénia kivételével, Bulgária, Románia és Albánia) oktatási rendszerei előtt álló kihívásokat
Életvégi döntések az intenzív terápiában az újraélesztés etikai és jogi vonatkozásai
Semmelweis Egyetem Doktori Iskola Dr. Élő Gábor Életvégi döntések az intenzív terápiában az újraélesztés etikai és jogi vonatkozásai Tézisek Semmelweis Egyetem 4. sz. Doktori Iskola Semmelweis Egyetem
PÓTLAP A VÉDD MAGAD II. KÖNYV 94 97. OLDALAIHOZ
A büntetés és következményei Szabálysértés PÓTLAP A VÉDD MAGAD II. KÖNYV 94 97. OLDALAIHOZ Az a jogellenes, tevékenységben vagy mulasztásban megnyilvánuló cselekmény, melyet törvény szabálysértésnek nyilvánít,
Rehabilitációs lehetőségek rheumatoid arthritisben szenvedő betegeknél: beteg-edukációs és szelf-menedzsment programok
Rehabilitációs lehetőségek rheumatoid arthritisben szenvedő betegeknél: beteg-edukációs és szelf-menedzsment programok Csókási Krisztina Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológia Intézet
Tisztelt Felhasználó!
Tisztelt Felhasználó! Többek kérésének eleget téve önállóan is elérhetővé tettük az ÚTMUTATÓ A VENDÉGLÁTÁS ÉS ÉTKEZTETÉS JÓ HIGIÉNIAI GYAKOR- LATÁHOZ (GHP) kiadványból a HACCP vel foglalkozó fejezeteket.
A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül
I. A tényeket többé senki sem hagyhatja figyelmen kívül A rák legyőzése - 1. kötet: Az elképzelhetetlen megvalósítható 1. tény: Az iparosodott világban a harmadik leggyakoribb halálozási ok a rák A 21.
I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK...
Haladó Tanfolyam Tartalomjegyzék I. EXPOZÍCIÓS PROGRAMOK FÉLAUTOMATA PROGRAMOK... 3 1. BEVEZETŐ AZ EXPOZÍCIÓS PROGRAMOKBA... 3 1. ISO érzékenység... 5 2. WB Fehér egyensúly beállítása... 9 3. Fénymérési
Gyorsjelentés. az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK:
Gyorsjelentés az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú alkalmazásának országos helyzetéről 2011. február 28-án, elemér napján KÉSZÍTETTÉK: Hunya Márta PhD Kőrösné dr. Mikis Márta Tartsayné Németh
Forray R. Katalin. Értelmiségképzés - cigány diákok a felsőoktatásban. Európai dimenzió
1 Forray R. Katalin Értelmiségképzés - cigány diákok a felsőoktatásban Európai dimenzió A roma közösség, mint etnikai kisebbség, több vonatkozásban is különbözik más nemzeti kisebbségektől. Egyik jellemzőjük,
6. AZ EREDMÉNYEK ÉRTELMEZÉSE
6. AZ EREDMÉNYEK ÉRTELMEZÉSE A kurzus anyagát felhasználva összeállíthatunk egy kitűnő feladatlapot, de még nem dőlhetünk nyugodtan hátra. Diákjaink teljesítményét még osztályzatokra kell átváltanunk,
SZABADALMI LEÍRÁS. (21) A bejelentés ügyszáma: P 02 00473 (22) A bejelentés napja: 2002. 02. 08. (30) Elsõbbségi adatok: P0100664 2001. 02. 09.
(19) Országkód HU SZABADALMI LEÍRÁS!HU000223490B1_! (11) Lajstromszám: 223 490 B1 (21) A bejelentés ügyszáma: P 02 00473 (22) A bejelentés napja: 2002. 02. 08. (30) Elsõbbségi adatok: P0100664 2001. 02.
A hagyományos kínai orvoslás elméleti háttere és alkalmazása Kínában
ÖSSZEFOGLALÓ KÖZLEMÉNYEK A hagyományos kínai orvoslás elméleti háttere és alkalmazása Kínában Oravecz Márk 1 Mészáros Judit dr. 2 1 Semmelweis Egyetem, Doktori Iskola, Budapest, PhD-hallgató 2 Semmelweis
AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
HU HU HU AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA Brüsszel, 28.1.2009 COM(2009) 20 végleges A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az elektronikus számlázás terén megvalósuló technológiai fejlesztésekről, valamint
FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2
FODOR MÓNIKA 1 RÁBAI DÁNIEL 2 Milyen a jó munkáltató: toborzási és foglalkoztatási kérdések mérnökhallgatók és HR-szakértők körében végzett primer kutatás eredményei alapján Szekunder kitekintés Generációs
Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről
Iktatószám: 41- /2008. Tárgy: Tájékoztató a 2007. évi Országos Kompetencia-mérés hódmezővásárhelyi eredményéről Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének Tisztelt Közgyűlés! Az oktatási rendszer
SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL. Vezetői összefoglaló
SAJTÓSZABADSÁG-INDEX 2012 AZ ÚJSÁGÍRÓK, A MÉDIAVÁLLALKOZÁSOK ÉS A KÖZÖNSÉG VÉLEMÉNYE A SAJTÓSZABADSÁG HELYZETÉRŐL Vezetői összefoglaló A Mérték Médiaelemző Műhely arra vállalkozott, hogy feltárja a 2010-ben
Tárgyszavak: munkaerőpiac; minimálbér; betegbiztosítás; globalizáció; szakszervezet; jövedelempolitika
BÉR- ÉS JÖVEDELEMPOLITIKA Akik a szegénységért dolgoznak Az Egyesült Államokban a jelenlegi munkaerő-piaci túlkínálat következtében nagyon sok dolgozónak esélye sincs arra, hogy a legalacsonyabb bérkategóriánál
I. modul Civil szervezeteket szabályozó hatályos joganyag
CIVIL SZERVEZETEK MEGÚJULÓ MŰKÖDÉSI KÖRNYEZETE TANANYAG kézirat I. modul Civil szervezeteket szabályozó hatályos joganyag Írta: Dr. Homolya Szilvia Dr. Gyarmathy Judit Készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma
A munkavédelmi kultúra gyors ütemű átalakítása egy globális vállalatnál
MUNKAVÉDELEM 1.1 A munkavédelmi kultúra gyors ütemű átalakítása egy globális vállalatnál Tárgyszavak: munkavédelem; vállalati kultúra; vállalatirányítás; munkaszervezés; munkabiztonság. A General Electric
Státustörvény és EU-csatlakozás, van-e helye a kedvezménytörvénynek az EU-ban?
Nagy Csongor István Státustörvény és EU-csatlakozás, van-e helye a kedvezménytörvénynek az EU-ban? I. Bevezetés Aligha találunk olyan törvényt a rendszerváltozás utáni magyar jogtörténetben, amely akkora
Úrkút Község Önkormányzata
Helyi Esélyegyenlőségi Program Úrkút Község Önkormányzata 2013. Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) Bevezetés A település bemutatása Értékeink, küldetésünk Célok A helyi Esélyegyenlőségi Program
Kvartó elrendezésű hengerállvány végeselemes modellezése a síkkifekvési hibák kimutatása érdekében. PhD értekezés tézisei
Kerpely Antal Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola Kvartó elrendezésű hengerállvány végeselemes modellezése a síkkifekvési hibák kimutatása érdekében PhD értekezés tézisei KÉSZÍTETTE: Pálinkás
10-20- 36/37/38-51/53 Mezitilén 108-67-8 203-604-4-0,1-0,25 N, Xi 10-37-51/53 Nafta (ásványolaj), hidrogénnel kénmentesített nehéz. 1 / 7.
B I ZTONSÁGI ADATLAP 1. AZ ANYAG/KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA: Termék kód: 1817 1.1. Felhasználás (ipari, foglakozásszerű, magán): Az anyag/készítmény szerepe: festék fémfelületre.
KONFERENCIA-BESZÁMOLÓ
GERŐ MÁRTON KRISTÓF LUCA 1 HÁLÓVILÁG KONFERENCIA-BESZÁMOLÓ Hálózatkutatás, társadalomszerkezet, társadalmi egyenlőtlenségek MTA Szociológiai Kutatóintézet 2011. október 13., Budapest I. Úri utca 49. Az
2013. szeptember 28 29. PROGRAM. Dr. Hegyi Gabriella, elnök, Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága
PROGRAM 2013. szeptember 28., szombat 09.00 09.10 elnöki köszöntő Dr. Hegyi Gabriella, elnök, Magyar Akupunktúrás Orvosok Társasága 09.10 10.30 szekcióülés 1 Üléselnökök: Dr. Pesztenlehrer István, Dr.
M E G O L D Ó L A P. Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet 1085 Budapest, Horánszky u. 15.
Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet 1085 Budapest, Horánszky u. 15. M E G O L D Ó L A P írásbeli vizsga Alternatív mozgás masszázsterapeuta 2001. október 15. 2 T Á J É K O Z T A T Ó az értékelő
Összefoglaló Jelentés a 2014. évi belső ellenőrzési tevékenységről. A. A belső ellenőrzés által végzett tevékenység bemutatása
Gosztola Község Önkormányzata képviselő-testületének 29/2015.(V.26.) határozata a 2014. évi belső ellenőrzésről Gosztola Község Önkormányzati Képviselő-testülete a 2014. évi belső ellenőrzési tevékenységről
10-20-36/37/38-51/53 Etilbenzol 100-41-4 202-849-4-1-3 F, Xn 11-20
B I ZTONSÁGI ADATLAP 1. AZ ANYAG/KÉSZÍTMÉNY ÉS A TÁRSASÁG/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA: Termék kód: 1831 1.1. Felhasználás (ipari, foglakozásszerű, magán): Az anyag/készítmény szerepe: festék fémfelületre.
Amit a magas vérnyomásról még tudni kell
Amit a magas vérnyomásról még tudni kell Amit a magas vérnyomásról még tudni kell: tudnivalók és tippek Napjainkban a magas vérnyomás sajnos egyre több és több embert érint. Mára már úgy nevezett népbetegséggé
Az ügyeleti ellátás szervezésének kérdései a Misszió Egészségügyi Központban
Az ügyeleti ellátás szervezésének kérdései a Misszió Egészségügyi Központban Bihari Katalin, Misszió Egészségügyi Központ PROBLÉMAFELVETÉS A Misszió Egészségügyi Központban az utóbbi két évben egyre nagyobb
Szabóné Schmidt Mária Konzultáns kód: 000-0058575 TEL: +36 20 386 6434. Website: http://fittlesz.com http://www.fittmellekes.com
E-mail: maria.fittlady@gmail.com Skype: fittlesz Website: http://fittlesz.com http://www.fittmellekes.com Mit jelent a Wellness? Ez az új fogalom túlságosan összetett ahhoz, hogy egy szóval megfogalmazható
A FIZIKUS SZEREPE A DAGANATOS BETEGEK GYÓGYÍTÁSÁBAN
A FIZIKUS SZEREPE A DAGANATOS BETEGEK GYÓGYÍTÁSÁBAN Balogh Éva Jósa András Megyei Kórház, Onkoradiológiai Osztály, Nyíregyháza Angeli István Debreceni Egyetem, Kísérleti Fizika Tanszék A civilizációs ártalmaknak,
OTKA T048849 LEHETŐSÉGEINEK KULTURÁLIS ALAPJAI. Fejlesztési javaslatunk alapja egy empirikus tapasztalatok alapján kiigazított értékelési módszertan.
OTKA T048849 A KÖRNYEZETTUDATOS VÁLLALATI MAGATARTÁS KIALAKÍTÁSÁNAK ÉS FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEINEK KULTURÁLIS ALAPJAI KUTATÁSI ZÁRÓJELENTÉS 1. KUTATÁSI CÉLKITŰZÉSEK A kutatási tervben empirikus vizsgálatokkal
TUDOMÁNYOS ÉLETMÓDTANÁCSOK IV. ÉVFOLYAM 12. SZÁM
Tisztelt Olvasó! A MAGYAR DIETETIKUSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉnek (MDOSZ) hangsúlyozott célja, hogy a hazai médiában dolgozó szakembereket folyamatosan forrásanyaggal és hiteles információkkal lássa el az
A bioinformatika oldaláról a Human Protein Szervezet (Human Protein Organization HUPO) alelnöke bemutatta, hogy az ő szakterületükön.
1025 Folyóiratszemle Sedransk, N. Young, L. J. Kelner, K. L. Moffitt, R. A. Thakar, A. Raddick, J. Ungvarsky, E. J. Carlson, R. W. Apweiler, R. Cox, L. H. Nolan, D. Soper, K. Spiegelman, C.: Legyenek nyilvánosak
BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁZSVIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÁSA. amely a következő dokumentumot kíséri A TANÁCS IRÁNYELVE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2012.5.30. SWD(2012) 138 final BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM A HATÁZSVIZSGÁLAT ÖSSZEFOGLALÁSA amely a következő dokumentumot kíséri A TANÁCS IRÁNYELVE az ionizáló sugárzás
Akikért a törvény szól
SZISZIK ERIKA KLÉR ANDREA Akikért a törvény szól Családsegítõ és gyermekjóléti szolgálatunk keretein belül olyan kutatást végeztünk Zuglóban, amelyben igyekeztünk képet kapni a kerületben veszélyeztetettként
Milyen Akadémiát akarnak a fiatal doktoráltak? EGY EMPIRIKUS FELMÉRÉS TAPASZTALTAI
FÁBRI GYÖRGY Milyen Akadémiát akarnak a fiatal doktoráltak? EGY EMPIRIKUS FELMÉRÉS TAPASZTALTAI FELSŐOKTATÁSI MŰHELY Az Akadémia tradícióit, a hozzá kapcsolódó kulturális és szellemi kapacitás értékét
VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN
Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola Vállalkozásgazdaságtan és menedzsment program VÁLTOZTATÁSMENEDZSMENT A HAZAI GYAKORLATBAN
MUNKADOKUMENTUM. HU Egyesülve a sokféleségben HU 11.11.2011
EURÓPAI PARLAMENT 2009-2014 Jogi Bizottság 11.11.2011 MUNKADOKUMENTUM a bejegyzett élettársi közösségek vagyonjogi hatásaival kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, valamint a határozatok
A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN
Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet A TESZTÜZEMEK FŐBB ÁGAZATAINAK KÖLTSÉG- ÉS JÖVEDELEMHELYZETE 2002-BEN A K I I Budapest 2003 Agrárgazdasági Tanulmányok 2003. 6. szám Kiadja: az Agrárgazdasági
Emlékeztető az Országos Doktori Tanács üléséről
Emlékeztető az Országos Doktori Tanács üléséről ideje: 2013. május 10. helyszín: BME Rektori Tanácsterem (1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3.) 27 szavazati jogú tag közül 22 van jelen, a tanács határozatképes
Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Oktatás és társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola Nevelésszociológia Program.
Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Oktatás és társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola Nevelésszociológia Program Deutsch Krisztina ELVEK ÉS GYAKORLAT EGÉSZSÉGFELFOGÁS, EGÉSZSÉGNEVELÉS ÉS
AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *
Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai
Standardok, szakmai irányelvek és az egészségügyi szolgáltatók akkreditációja az egészségügyben. dr. habil. Belicza Éva SE EMK 2015. június 4.
Standardok, szakmai irányelvek és az egészségügyi szolgáltatók akkreditációja az egészségügyben dr. habil. Belicza Éva SE EMK 2015. június 4. Az egészségügyi szolgáltatások minőségének javítási eszközei
Vegetáriánus gyermek-közétkeztetés
Vegetáriánus gyermek-közétkeztetés Évtizedek óta gyakorló vegetáriánusok vagyunk. Otthon előállított ételek, húsmentes terhességek, hosszú szoptatások, egészséges gyerekek eszünkbe se jutott, hogy beálljunk
Alternatív gyógyászat
Alternatív gyógyászat BEVEZETÉS 1 Nyugati orvostudomány Keletkezés: 200 éve (Jenner - himlő vakcina: 1798) Jellemzője: tudományos módszer az állítások kísérletes bizonyítása Hiányosságai: nem hatékony,
Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban
Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban Gyõri Enikõ Az Országgyûlésben 1 a 2002. decemberi alkotmánymódosítás 2 értelmében 2003 õszén kezdõdtek meg
KINCSTÁRI RENDSZEREK. A kincstári rendszer létrejötte, fejlődése, bővítési stratégiák, lépések a szubszidiaritás irányába GÁRDOS CSABA 1
GÁRDOS CSABA 1 A kincstári rendszer létrejötte, fejlődése, bővítési stratégiák, lépések a szubszidiaritás irányába Az államháztartási pénzügyi rendszer reformjának egyik fontos és kiemelt eredménye a kincstári
Az ügyvédi hivatás alkotmányjogi helyzete
Sulyok Tamás Az ügyvédi hivatás alkotmányjogi helyzete PhD értekezés doktori tézisei I. A kutatási téma előzményeinek rövid összefoglalása: Az ügyvédi hivatás alkotmányjogi helyzetéről a kelet közép -
ALTERNATÍV MOZGÁS- ÉS MASSZÁZSTERAPEUTA Szóbeli tételsor
ALTERNATÍV MOZGÁS- ÉS MASSZÁZSTERAPEUTA Szóbeli tételsor 1. a. Ismertesse az Ön által rendszeresen alkalmazott gyakorlat filozófiáját, b. Ismertesse az Alexander módszer lényegét! c. Hasonlítsa össze a
Reiczigel Jenő, 2006 1
Reiczigel Jenő, 2006 1 Egytényezős (egyszempontos) varianciaelemzés k független minta (k kezelés vagy k csoport), a célváltozó minden csoportban normális eloszlású, a szórások azonosak, az átlagok vagy
MŰANYAGOK FELDOLGOZÁSA
MŰANYAGOK FELDOLGOZÁSA Energiahatékony fröccsgépek Európában Az európai műanyag-feldolgozók gyakran nem használják ki az energiaköltségek csökkentésének lehetőségeit. Néha nem a célnak legjobban megfelelő
Ikerjelenségek a TANDEM hipnózisban. Császár-Nagy Noémi, PhD, ECP Vas József Pál, MD, ECP
Ikerjelenségek a TANDEM hipnózisban Császár-Nagy Noémi, PhD, ECP Vas József Pál, MD, ECP Mi a hipnózis? A hipnózis egy speciális módosult tudatállapot (nem alvás és nem relaxáció) A hipnotizált személy
A kultúra menedzselése
A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló
Ismeretlen eredetű tüdőgyulladás megjelenése a SARS kórokozó vírusának azonosítása nemzetközi összefogással
BIOTECHNOLÓGIA AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN Ismeretlen eredetű tüdőgyulladás megjelenése a SARS kórokozó vírusának azonosítása nemzetközi összefogással Tárgyszavak: SARS; vírus; koronavírus; vakcina; kutatás; vírusmutáció.
D é n e s T a m á s matematikus-kriptográfus
D é n e s T a m á s matematikus-kriptográfus e-mail: tdenest@freemail.hu Gondolatok a társadalomkutatás módszertanáról és oktatásáról (Társadalom-holográfia) 1. Elméleti elızmények A társadalomkutatás
CCI-szám: 2007HU16UPO001. EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT MÓDOSÍTÁS 2011. november
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA ELEKTRONIKUS KÖZIGAZGATÁS OPERATÍV PROGRAM CCI-szám: 2007HU16UPO001 Az Európai Bizottság 2007. augusztus 1-jén kelt, B(2007)3791 számú határozatával elfogadva EGYSÉGES SZERKEZETBE
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
5/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny Község Képviselő-testületének 2012. április 5-én megtartott üléséről Hozott döntések: 21/2012. számú határozat napirend elfogadásáról 22/2012. számú határozat
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához
Kopátsy Sándor Száz éve született Kádár Hozzászólás a májusi Egyenlítő két írásához Örültem, hogy a baloldal megemlékezik a magyar baloldal legnagyobb alakjáról. Nemcsak a magyar baloldal, de a magyar
MIÉRT KIEMELTEN FONTOS A MUNKAHELYI STRESSZ
MIÉRT KIEMELTEN FONTOS A MUNKAHELYI STRESSZ CSÖKKENTÉSÉVEL FOGLALKOZNI? Az emberi szervezet fizikai és pszichés terhelhetősége korlátozott. A munkahelyi stressz és a lelki zavarok miatti hiányzások, a
Magyarorszï ½gï ½rt Kulturï ½lis Egyesï ½let
H1N1 Mivel hivatásomból és munkakörömbõl fakadóan (gyermekgyógyász, immunológus, Orsz. Gyermekegészségügyi Intézet) módomban állt az elmúlt hetekben az újabb szakmai információkat elsõ kézbõl megkapni,
Kommentár a kormány válaszáról a Velencei Bizottságnak az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvényről szóló véleményére 2012. július A Velencei Bizottság 665/2012. számú, az Alkotmánybíróságról
xha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet
3. melléklet a 14/2010. (X. 29.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu
TERÁPIÁS LEHETŐSÉGEK ÖSSZEFOGLALÁSA ÉS RÖVID KÖLTSÉGELEMZÉSE OSTEOARTHROSISBAN DR. FODOR BERTALAN 1 DR. PAPP MIKLÓS 1,2
Egészségtudományi Közlemények, 3. kötet, 2. szám (2013), pp. 11 15. TERÁPIÁS LEHETŐSÉGEK ÖSSZEFOGLALÁSA ÉS RÖVID KÖLTSÉGELEMZÉSE OSTEOARTHROSISBAN DR. FODOR BERTALAN 1 DR. PAPP MIKLÓS 1,2 Összefoglalás:
M E G O L D Ó L A P. Emberi Erőforrások Minisztériuma. Korlátozott terjesztésű!
Emberi Erőforrások Minisztériuma Érvényességi idő: az írásbeli vizsga befejezésének időpontjáig A minősítő neve: Rauh Edit A minősítő beosztása: mb. főigazgató-helyettes M E G O L D Ó L A P szakmai írásbeli
Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.
Felsőtárkány Község Önkormányzata 3324 Felsőtárkány, Fő út 101. Tel: 36/534-010 Fax: 36/434-157 e-mail: felsotarkany.onkormanyzat@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült a Faluház tetőterében, a Képviselő-testület
1. A nem világnyelven folyó tudományos könyvkiadás problematikussága általában
Miklós Tamás A tudományos könyvkiadás lehetõségei 1. A nem világnyelven folyó tudományos könyvkiadás problematikussága általában Bár a magyar tudományos könyvkiadás ma elevennek, gazdagnak látszik, jó
MUNKAANYAG. Bukovinszky Márta. Otto motorok felépítése és működési elve I. A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I.
Bukovinszky Márta Otto motorok felépítése és működési elve I. A követelménymodul megnevezése: Gépjárműjavítás I. A követelménymodul száma: 0675-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-001-30
A 2011 2013. évi integritásfelmérések céljai, módszertana és eredményei
Szatmári János Kakatics Lili Szabó Zoltán Gyula A 2011 2013. évi integritásfelmérések céljai, módszertana és eredményei Összefoglaló: Az Állami Számvevőszék 2013-ban már harmadik alkalommal mérte fel a
A meleg víz tiszta élvezete
turbomag plus gázüzemű vízmelegítő A meleg víz tiszta élvezete Jó érzés jót tenni. Fűtés Szellőztetés Megújuló energiák Mert a a jövőben gondolkodik. A Vaillant legmagasabb minőségi követelményei szerint
Sportélettan zsírok. Futónaptár.hu
Sportélettan zsírok Futónaptár.hu A hétköznapi ember csak hallgatja azokat a sok okos étkezési tanácsokat, amiket az egészségének megóvása érdekében a kutatók kiderítettek az elmúlt 20 évben. Emlékezhetünk
Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban
Fogyatékossággal élő emberek életminősége és ellátási költségei különböző lakhatási formákban Zárótanulmány a VP/2013/013/0057 azonosítószámú New dimension in social protection towards community based
DERMESZTÔ HAJTÓSUGÁR ÉS 120 N TOLÓERÔ Sugárhajtómû a rakétaindító sínen
ményben [4] írott feltételeket. Fontos kiemelni, hogy az új elméleti modellek egyrészt nem mondanak ellent az eddigi mérési eredményeknek, másrészt felvetik a modell további kísérletekkel történô ellenôrzését.
I. Betegfogadási lista
Tisztelt Betegünk! BETEGTÁJÉKOZTATÓ Bizonyára az Ön számára is ismeretes, hogy 2007. január 01 től betegeink egészségügyi ellátásával kapcsolatosan rendszeresen jelentős új rendeletek és szabályok léptek
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel: 336-7776 Fax: 336-7778
KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024 Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel: 336-7776 Fax: 336-7778 Ikt.sz.: D.564/18 /2009. A Közbeszerzési Döntőbizottság (a továbbiakban:
Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium M E G O L D Ó L A P. szakmai írásbeli vizsga. Alternatív mozgás-masszázs szak. 2003. október 18.
Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium M E G O L D Ó L A P szakmai írásbeli vizsga Alternatív mozgás-masszázs szak 2003. október 18. 2 T Á J É K O Z T A T Ó az értékelő tanár részére A vizsgázó
Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési gyakorlat alapján
Bevezetés Vidékfejlesztési sajátosságok, adaptálható megoldások a svájci vidékfejlesztési gyakorlat alapján Dr. Finta István A vidéki területek fejlesztésének sajátosságai (a területfejlesztéstől részben
Alkotmány 54. (1) bekezdés az emberi méltósághoz való jog Alkotmány 70/A. (1) bekezdés a jogegyenlőség elve
Az Alkotmánybíróság legutóbbi döntéseibôl 68/E/2004. AB határozat Alkotmány 54. (1) bekezdés az emberi méltósághoz való jog Alkotmány 70/A. (1) bekezdés a jogegyenlőség elve Egy indítványozó mulasztásban
Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról
Gyógyszerek és ékszerek a vitrinben kritikai elemzés a Semmelweis Egyetem Oktatási és Kutatási Központjáról Középületek kritikai elemzése írta: Hory Gergely 2011. június 10. Jelen tanulmány témája az egyetemi
MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA
MŰANYAGOK ALKALMAZÁSA Műanyagok a hagyományos, az elektromos és a hibrid hajtású gépkocsikban Németországban a műanyagipar növekedése meghaladja a BIP általános növekedését, ezen belül a járműgyártás műanyag-felhasználása
A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM JÖVŐJE AZ ÚJ ÉVEZRED EURÓPÁJÁNAK OKTATÁSI RENDSZERÉBEN AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM PEDAGÓGIAI ÖSSZEFÜGGÉSEI
FORGÁCSNÉ GÖTTLER VIKTÓRIA A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM JÖVŐJE AZ ÚJ ÉVEZRED EURÓPÁJÁNAK OKTATÁSI RENDSZERÉBEN A katonai felsőoktatás reformja az euro-atlanti csatalakozás jegyében történik. NATO
Ittfoglalomösszea legfontosabbtudnivalókat, részleteka honlapon, illetvea gyakorlatvezetőtől is kaptok információkat.
1 Ittfoglalomösszea legfontosabbtudnivalókat, részleteka honlapon, illetvea gyakorlatvezetőtől is kaptok információkat. A statisztika tanulásához a legtöbb infomrációkat az előadásokon és számítógépes
6/3/08 9:49 PM. Illés Anikó
A mûvészet mérése Illés Anikó A z A t t e n d o m e t e r e r e d m é n y e i Jelen tanulmány a képzõmûvészet értékelésének néhány változatát kívánja bemutatni. Ennek során a figyelem leginkább azokra
SZI-133 Tűk, fecskendők adásvétele
SZI-133 Tűk, fecskendők adásvétele Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/121 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2013.07.01
Vegetarianizmus és spiritualitás
Sant Rajinder Singh Ji Maharaj Vegetarianizmus és spiritualitás Amikor a vegetáriánus táplálkozásra gondolunk, azt gyakran a fizikai testünk egészségével hozzuk összefüggésbe. Manapság sok orvos ajánlja
ESÉLYTEREMTŐ OKTATÁS. TKKI Eötvös József Program pedagógiai szakmai hírlevél I. évfolyam 2. szám
ESÉLYTEREMTŐ OKTATÁS TKKI Eötvös József Program pedagógiai szakmai hírlevél I. évfolyam 2. szám TARTALOMJEGYZÉK Az Eötvös Program a számok tükrében...3 Az Eötvös József Programban zajló képzések bemutatása...6...hogy
A TUDÁSALAPÚ TÁRSADALOM KIALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON
Szociológiai Szemle 2007/3 4, 278 283. A TUDÁSALAPÚ TÁRSADALOM KIALAKULÁSA MAGYARORSZÁGON FARAGÓ Péter MTA Szociológiai Intézet H-1014 Budapest, Úri u. 49.; e-mail: peter.farago@meh.hu Tamás Pál (szerk.):