Az ősemberekről valójában, és az eltűnő csökevények nyomában

Átírás

1 Az ősemberekről valójában, és az eltűnő csökevények nyomában Nagyon régen foglalkoztat minket az ember kialakulása, azonban a tudósok saját tudománya nem ismeri el Istent, ezért a választ Isten megkerülésével keresik. Kérdéssé válik azonban, hogy ha a Föld nem lehet több milliárd éves és a sejtek nem alakulhattak át egyik formából a másikba, akkor az ősembernek nevezett leletek hamisnak bizonyulnak-e? A válasz: természetesen igen, minden ősember lelet hamis. Pontosabban a leletek elnevezései tévesek, ugyanis hiányzó láncszemet még nem fedeztek fel. A megtalált kövületek vagy tökéletes majomtól vagy tökéletes embertől származnak. A régi emberek sokkal többet használhatták a fogaikat (például az özönvíz utáni lepusztul földeken), ezért a koponya erővonalainak megváltozásával a csontok robosztusabbakká alakulhattak át, de ez nem jelenti azt, hogy majomhoz hasonlítottak. A megtalált csontokból nem megállapítható, hogy az elpusztult élőlénynek milyen szőrzete volt, hány kiló volt, milyen volt a lágyszöveti struktúrája, ezért az ősemberek mai vad ábrázolása csupán a képzelet szüleménye, nem tudjuk ma sem megállapítani egy csontvázról, hogy életében hogy nézett ki. Rengeteg középiskolai és egyetemi, de már általános iskolai tankönyv tanítja és írja le az ősemberek bizonyítékait, azonban a következtetések-, illetve a kormeghatározással kapott számok a tudomány mai állása szerint mindenhol tévesek. A neandervölgyi ember bizonyítékai A neandervölgyi embert több mint 150 éve rekonstruálták. A talált csontok alapján úgy vélték, hogy a neandervölgyi ember testtartása hajlott volt, akár egy öregemberé és ez pontosan beleillett abba az elméletbe, hogy a majmok hajdanán felegyenesedtek, így kikiáltották a hiányzó láncszemet. A mai biológusok már inkább más felé hajlanak, például felvetődött az az ötlet, hogy betegség okozhatta a hajlott testtartást, bár az Angol-kór lehetőségét az arra utaló jelek hiányában inkább elvetik. [1] Az ötletelgetések mellett a mai tényállás inkább az, hogy a neandervölgyi ember nem lassan felegyenesedett, hanem a kora előrehaladtával lassan meggörnyedt, ahogyan az a mai idősebb generáción is tökéletesen tapasztalható. Fiziológiásan a görnyedt gerincet sokkal nehezebb megtartani, mint az egyenest, ezért egy idő után ez a testtartás rendkívül fájdalmas. Ez egy ésszerű logikai cáfolata is lehetne a felegyenesedésnek ugyanis a majom/ember közötti állapotban, mikor az ősember már két lábra állt, de még nem egészen egyenesedett fel, ezt a görnyedést nem bírta volna ki. A görnyedés rendkívüli fájdalmakkal, ill. a porckorongok kopásával- sérüléseivel jár, aminek folytán sérülhetnek az ott kilépő idegek is, ezért ez hosszú távon maradandó egészségkárosodást is okozhatna. Nem igaz, 1

2 hogy létezett olyan ősember, aminek generációkon át görnyedt lett volna a gerince, mert ezt a mai orvoslás inkább gerincferdülésnek hívja és púpságot okoz, nem evolúciót. A belsőfül vizsgálatok alapján 1 kimutathatóvá vált, hogy a neandervölgyi ember ugyanúgy felegyenesedve járt, mint a mai ember, ezért semmi különbség nincs a két típus között. Mind a morfológiai, mind az ezzel kapcsolatos régészeti és kulturális leletek azt mutatták, hogy a neandervölgyi ember tökéletes ember volt. Annyi vizsgálat cáfolta meg erre az ősemberre vonatkozó leleteket, hogy még az evolúció kutatók is egyet értettek mára abban, hogy a neandervölgyi ember teljesen emberi lény, és át kellene sorolni a Homo sapienshez. Ramapithecus Az Origins c. könyv azt állítja, hogy ez az embercsalád első képviselője, pedig rég kiderült, hogy ez egy orángután egyik alfaja és semmi emberi vonása sincs. Miután ezt publikálták, a New Scientist megjegyezte, hogy A Ramapithecus nem lehet az ember leszármazásának első tagja, így ez csupán egy emberszabású majom, amit kineveztek ősembernek. A Piltdowni ember 40 éven keresztül hiányzó láncszemnek tartották, de ma már nem nagyon látni sehol, mert azóta kiderült, hogy ez is csak egy tévedés. Egy emberi tarkócsontból és egy orángután állkapcsából állították össze. A többi mind gipsz, ami kitölti a koponyát, nem pedig a koponya felfedezett többi darabja. A nebraskai ősember A nebraskai ember szintén egy átverés, aminek valójában nincs köze a valósághoz. Ezt az ősembert a feleségével szokták ábrázolni nagyon vad kinézettel és őskori körülmények között (a bőrt, a szőrzetet, a majomszerű vonásokat), pedig egyetlen fogból rekonstruálták, amit valahol a földön találtak. A talált fog azonban egy mai is élő disznófajtától származik, ami már csak Paraguayban lelhető fel. [2] A jávai ember Ma már embernek tekintik, Homo erectus néven ismert. [3] 1 A belsőfül anatómiáját és működését tekintve a hallás és egyensúlyozás szerve. A belsőfülben lévő csiga észleli és dolgozza fel a hangokat, míg a mögötte elhelyezkedő három félkörös ívjárat az egyensúlyról küldenek állandó információt az agynak. A félkörös ívjáratokban folyadéktér van. Ahogy az ember elmozdul a tehetetlenség törvénye miatt a folyadék tehetetlen az őt érő erők miatt így annak a helyzete másképpen változik, mint magáé az emberé, így érzékeli az agy az adott térbeli pozíciót. Emiatt nem szerencsés sokáig egyhelyben forogni, mivel az említett folyadék össze-vissza fog mozogni minden állatnál másképpen fejlődött ki a belsőfül szerkezete, emiatt lehet megállapítani, hogy képes lehetett-e egyensúlyozni két lábon avagy sem. 2

3 Australopithecus africanus A mai kutatók nagyon majomszerűnek látják, ezért nem is tartják már átmeneti formának, hanem egy tökéletes majomnak, de amúgy is egy orángután koponyájából lett rekonstruálva. A pekingi ember A pekingi ember koponyája egy barlangban volt fellelhető az egész világon, Pekingtől délnyugatra 48 kilométerre fekszik a Longgu hegyen, de a Kína ellen folytatott japán agressziós háború idején a pekingi ember koponyája elveszett. Mindmáig ismeretlen holléte. [4] Több forrás van a pekingi ősemberről, de nem igazán tudni, melyik a korrekt. Az egyik szerint egy koponyát találtak csak, ami eltűnt. Ez alapján az elmélet természetesen bizonyíthatatlan, hogy az egy ősember koponya volt, ahogyan az is abszurdum, hogy egy ősemberből csak egy létezzen az egész világon. A másik elmélet szerint több koponyát találtak vegyesen, úgy emberi és állati csontokat, amikből összerakva egy új fajt rakhatunk ki. A precízebb következtetés az lenne, hogy ez egy rituális helyszín volt, ahol a majmok koponyáját feltörték és elfogyasztották az agyvelőjüket. Ilyen kultúrák sok helyen léteztek, ezért nem lenne meglepő, ha ott is ez történt volna. A pekingi embert ma már tökéletes emberré minősítették, nem hiányzó láncszem. Homo habilis A legtöbb antropológus egyre inkább egyetért abban, hogy itt egy nem értékelhető (angolul junk ) kategóriáról van szó. Valójában különböző más fajok darabjait és részeit foglalja magában, mint például az australopithecusét és a Homo erectusét. Ezért ez a faj egy érvénytelen taxon. Ilyen lény sohasem élt a földön. Valaha a Homo habilist a majmok és az emberek közötti egyértelmű láncszemnek tekintették, de ez az állítás többé nem tartható fenn. [5] Homo erectus Manapság a jávai embert és a pekingi embert is idesorolják. A belső fül vizsgálatok alapján ezek az emberek felegyenesedve jártak, mindenük meg volt, ami a mai embernek is. Úgymond, szerkezetileg tökéletes emberek voltak, nem pedig hiányzó láncszemek, vagy ősi majomemberek. Lucy Az australopithecus afarensis ma már Lucy néven ismert. A belsőfül vizsgálatai kimutatták, hogy Lucy nem félember és még csak nem is volt az emberré válás folyamatában. Ennek a va- 3

4 laha élt élőlénynek a csontjai nagyon hasonlítanak a törpecsimpánz csontvázára, ezért logikusan következtetve soha nem tudnánk azt kitalálni, hogy egy tökéletes majom csontváza vajon az emberré válás folyamatában volt-e, mert nincs rá utaló jel. A csontváznak csak majomszerű vonásai vannak, emberszerűeket nem fedeztek fel rajta, ezért nagyon fantáziadús és tudománytalan azt állítani, hogy 3,4 millió éve élt és kőszerszámokat is használt. [6] Az ősemberek után felvetődik a kérdés, hogy ha az evolúciós törzslépcsők valójában nem igazak, akkor mit tartunk azokról a szerveinkről, amelyeket evolúciós maradványoknak neveznek? A legnagyobb vitát kiváltó ilyen szervünk a farkcsont (os coccygis), de sok más részünkkel kapcsolatban is felmerült már, hogy talán már nincs is funkciójuk. Ilyenek a mandulák, a vakbél, a férfi mellbimbó és a kopoltyúk.. A mandulákról ma már teljes egészében azt tanítják, hogy nyirokszervek, amelyek nem, mint külön és önállóan, hanem mint a nyirokrendszer és az immunrendszer részeiként funkcionálnak. Az emberi szervezet egyik legnagyobb látványossága, hogy a milliárdnyi különlévő összetevője és belső reakciója egységként képes működni évig is mindenféle működési zavar nélkül. Ez egy olyan tény, amelyet mindig figyelembe kell vennünk. Tehát az emberi testet soha nem bonthatjuk le az alkotóelemeire, mert ha kivesszünk valamit a rendszerből, úgy az valóban elveszti a funkcióját. Például egy csont vagy egy izom önmagában és külön felesleges szervünk lenne, de ha a kettőt összerakjuk, egy funkcionális együttest kapunk. Természetesen az érhálózatnak és az idegrendszernek sincs egymástól külön semmi értelme, de az ereknek és az izmoknak muszáj idegrendszert adni, különben vagy nem működnének, vagy nem tudnának adaptálódni és nem utolsó sorban az izmokat és az idegsejteket is el kell látni tápanyaggal, ill. elszállítani a salakanyagot. Ez csak egy nagyon egyszerű példája annak, hogy az emberi testet, de semelyik élőlény testét nem bonthatjuk széjjel, így lehetetlen bebizonyítani, hogy egy szervünknek nincs funkciója. Olyan könnyen előfordulhat, hogy sokáig nem ismerjük a funkcióját, mert nem áll rendelkezésre technika a vizsgálatára (például a mandulák vagy az idegsejtek információ tárolási képességük esetében), de minden csökevényünkről már bebizonyosodott, hogy nem az. A farkcsontot lefokozták és azt mondják, hogy felesleges részünk azon egyszerű oknál fogva, hogy rendkívül pici és, ha eltávolítanánk, nem okozna nagyobb funkciókieséseket, mert a keresztcsont átvenné a helyét. Az os coccygis vizsgálatakor szándékosan nem vették figyelembe az oda tapadó izmokat és ínakat, ezért azt mondták, hogy ez a csontocska már eltűnőben van, azért ilyen pici. Pedig minden csont feladata ugyanaz: tartani a szerveket, összekötni az izmokat és a csontokat, illetve vezetni az ereket, az idegeket és a nyirokereket. A farkcsont is erre 4

5 való, a mérete nem számít, ugyanis a belsőfülben találhatóak a test legkisebb csontjai, mégsem mondjuk csökevényesnek. Az orvosi definíciók szerint a farkcsonthoz semmi nem tapad csak egy kötőszövetes lemez. Ehhez a kötőszövetes lemezhez pedig izmok tapadnak és ínak, de mivel ez így nem közvetlen érintkezés a farkcsonttal, ezért funkciónélkülinek mondják azt. Az os coccygishez a medence statikáját biztosító inak a nagy farizom és a gát hátsó rostjai, ill. a végbelet mozgató izmok tömkelege tapadnak ide ezen a kötőszövetes lemezen keresztül, ezért nem funkció nélküli. A musculus coccygeus konkrétan a farkcsont saját izma, a ligamentum anococcygeum pedig farkcsont csúcsát a végbélnyílással összekötő kötőszöveti izomvarrata. Ezek mind egységesen, együtt mozogva könnyítik meg a párzáshoz, az üléshez és az ürítéshez szükséges összehangolt mozgásokat. Ha a farkcsont csökevényes és funkciónélküli volna, akkor nem lennének a csonton ízületi nyúlványok és a törése sem lenne olyan fájdalmas, ha ráülünk. Minden jel arra mutat, hogy a farkcsont részt vesz a gerinc megtartásában is és minden üléssel eltöltött percünkben kihasználjuk a farkcsont gerincmerevítő funkcióit is. Érdekes tény, hogy amíg a nők esetében a farkcsont és a keresztcsont közti ízület mozgatható, a férfiak esetében ez rögzített és tényleges mozgásra alkalmatlan (amphiarthrosis). Ennek magyarázata is több, mint egy evolúciós lépcsőfok, ugyanis a nők és a férfiak annyi dologban különböznek, hogy a két nem kialakulásához elméletben kétszer több idő kellett volna (ugyanazokkal a véletlen bekövetkezett mutációkkal), mint amennyit az evolúció ma feltételez tekintettel arra, hogy a kezdetleges baktériumok között nincs hím és nőstény típus. A keresztcsonthoz tehát nagy izmok tapadnak, a farkcsont pedig ennek a csontnak a meghosszabbítása a végbél és a gát felé. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy a keresztcsont összecsontosodott csigolyából van, ami az egész gerincoszlopban egyedi jelenség. Ennek valószínűleg az az értelme, hogy a gerincvelő lófarokszerű képződménye (cauda equina) nagyon sokfelé ágazik és ad idegpályákat, ezt az elvezetést pedig a hagyományos csigolyák közötti kilépéssel nem lehetett volna ilyen hatékonyan megoldani. A sacrum után tehát tulajdonképpen a farkcsont az utolsó csigolyánk. A farkcsont funkciója ugyanaz a nőben és férfiban, de a nőknek a szülés miatt kell a nagyobb tér, ezért az ízület ott mozgásra képes lesz (synchondrosis) a szülőcsatorna kitágításának érdekében. Az éppen megszülető magzat emiatt elmozdíthatja majd a sacrum és az os coccygeum között ízületet (articulatio sacrococcygeum), a nőkben tehát ez a mozgathatóság egy plusz funkció, ami csak női génekkel örökölhető. Ez azért okoz gondot, mert a genetikusok tudják, hogy nincs génszemét az emberben, a farkcsontot lekódoló génnek pedig annak kéne lennie. Hacsak nem fertőzésről vagy születés utáni mutációkról beszélünk, a szervezet néhány éven 5

6 belül leépíti azokat a szöveteket, amelyek nem használhatóak (például egy lebénult ember lábizmait) ez az adaptálódás (alkalmazkodás) képessége. Nem kell több millió év egy szerv eltűnéséhez és az, hogy a farkcsont a helyén van, azt bizonyítja, hogy kell oda. Máskülönben fertőzésként vagy felesleges mutációként kéne kezelni és műtéti úton eltávolítani. A szervek eltűnése pedig szintén nem bizonyíték az evolúcióra, ugyanis az evolúció megköveteli a szervek egyre fokozódó komplexitását és elviekben el kéne hogy vesse a degeneráció lehetőségét. A következő sokáig csökevényszervünknek besorolt részünk a vakbél. A név senkit ne téveszszen meg, ugyanis a vakbél a vékonybél és a vastagbél közötti kiboltosuló szakasza a bélrendszernek, amiről itt valójában szó van, az a féregnyúlvány (appendix). Az appendix valóban egy 2-3 centiméter hosszú gilisztára emlékeztető képződménye a bélrendszernek, amit sokáig csökevénynek hittek ugyanakkor megjegyzendő, hogy több állatnak van, de ehhez hasonló szerv nem létezik, ezért azt senki nem tudná megmondani, hogy ez minek a csökevénye lenne. Nagyon fontos továbbá is hangsúlyozni, hogy az emberi test egységesen működik, nincsenek külön-külön funkcionáló szerveink. Az appendix a mandulákhoz hasonlóan a nyirokrendszer és az emésztőrendszer egyik apró részt vevője. A farkcsonthoz hasonlóan tudjuk helyettesíteni már a működését, de számos hely akad még a Földön, ahol létfontosságú még mindig. Tudvalevő, hogy a vastagbél mintegy 2 kilogrammnyi baktériumot tartalmaz, amely az erjesztés és rothasztás funkcióit töltik be az emésztés során és szimbiózisban élnek a bélrendszer sejtjeivel azaz nem fertőzőek. Egy-egy antibiotikumos kezeléssel a vastagbél baktériumflóráját teljesen tönkretehetjük (ez súlyos emésztési zavarként, hasmenésként jelentkezik) és ekkor lép közbe a féregnyúlvány, amely a baktériumok melegágya. Ez a szervecske visszanépesíti a vastagbél flóráját így elviekben nem történhet meg soha annak teljes kipusztulása. A modern városokban a modern orvoslás napjainkban kiszorította az appendix feladatát, hiszen az antibiotikum kezelés mellé tejtermékeket is javasolnak, amelyek segítenek vissza szaporítani a bélflóra természetes mikrobáit. Statisztikák kimutatták ugyan, hogy a fejlődő országokban, ahol nagyobb szükség van a vakbélre, mint máshol, kisebb a vakbélgyulladások száma, azonban vakbélgyulladást inkább csak az appendix elzáródása, mintsem a funkciójának kiesése okoz. A vastagbél baktériumháztartásáért tehát a féregnyúlvány a felelős, annak eltávolítása után pedig mesterségesen tudjuk helyettesíteni joghurtokkal és tejtermékekkel. Azonban a szervezet sok funkcióját lehet helyettesíteni, lehet élni fél kézzel, fél szemmel, de ezek mind funkciókiesést okoznak, a degeneráció pedig nem az evolúció alappillére. Boncolások támasztják alá, hogy a máj alvadási faktor képző funkcióit más szöveteink is át tudják venni, ezért könnyen előfordulhat, hogy egy életveszélyesen súlyos májkárosodott (pl. májcirrózis) 6

7 nem vérképzési betegségekben fog meghalni. Ezek a helyettesítő mechanizmusok nem bizonyítékai az evolúciónak, hanem csodálatos képességei az életünknek. A férfi mellbimbó már egy kicsit furmányosabb alakzata a férfiaknak, mert valóban nem ismerjük a funkcióját, azonban tudjuk azt, hogy kezdetben minden magzat nőnek indul. Az Y kromoszómában nincs lekódolva a mellbimbó szerkezete, de az X-ben igen, és mivel a fejlődő fiúmagzat férfi nemi hormon (testosteron) termelődése csak később kezdődik meg, legelőször a női nemi jellegek fognak kifejeződni, majd a tesztoszteron hatására átalakulni (például a nagyajkakból a herezacskó alakul ki). Alapvetően tehát a férfiaknak miért van mellbimbójuk kérdésre az a válasz, hogy: mert a nőknek is van. De a logika alapján ezeket nem nevezhetjük csökevényszerveknek, mert egy férfi mellbimbó eltüntető mechanizmust sokkal bonyolultabb lett volna a kódba beépíteni, mint meghagyni hasonjegyeknek, ugyanis a mellbimbó eltüntető gént is el kéne tüntetni, miután elvégezte a feladatát, különben átalakulna olyan maradványgénné, amit utána soha nem használnánk annyira sem, mint egy férfi mellbimbót. Néhány biológia tanár nagyon lelkesen képes mindenhova evolúciót látni, hogy minél inkább reklámozza az elméletet. Ilyen reklám az, hogy a kisujjunk és a kislábujjunk már csökevényes, csupán azért, mert valakinek kisebb. Ez egy nyers hazugság, hiszen az ujjaink és az elálló testrészeink arányos méretekben növekednek. Egy 190 centiméter magas férfi ujjai így a kisujja is lényegesen nagyobbak és erősebbek lesznek, mint egy 150 centiméter magas tinédzserlányé. A kisujjak a markolás és kapaszkodás stabilitását növelik méghozzá nem elhanyagolható mértékben. Az ujjak annyira fontosak, hogy Magyarországon egy domináns hüvelykujj elvesztéséért akár 20%-os rokkantsági lefokozás is jár. Munkavégzés szempontjából tehát a legfontosabb az opponáló ízület és a mutatóujj épsége, de mint tudjuk az emberi test nem bontható alegységekre, így egy-egy ujj önmagában haszontalan. Öt ujjnak kell meglennie ahhoz, hogy a teljes stabilitás meglegyen. Bármelyik ujjunk elvesztése a markolás és szorítás instabilitását okozza, így a kisujj legalább akkora jelentőséggel bír, mint a középső. [7] Kiemelkedő fontosságú még az emberi hüvelykujj opponáló ízülete és a lábfejünkön levő nagylábujj eredete. Egy könyvben sem ismertetik a hüvelykujj ízületének illetve a nagylábujj kialakulásának evolúcióját. Sehol nem írják, hogy a fejlődés folyamatában, a fehérjeszintézis mely szakaszában alakultak ki olyan kódok, amely ilyen szerveket alakítana ki. Nincs rá evolúciós magyarázat sem biokémiai sem morfológiai szempontból. Nincsenek olyan átmenetek, amelyek az elméletet igazolnák. A majmoknál ugyanis nincs opponáló ízület, a hüvelykujjukat nem bírják egy síkba helyezni a tenyerükkel. A lábfej pedig komoly problémát jelent az 7

8 evolúció számára, mivel nem tudják rekonstruálni, hogy a majmok lábszélétől hogyan került egy vonalba a nagylábujj a többi lábujjal. Mutogatják a Mozaik tankönyvben is, hogy menynyire hasonlít a lábfejünk a majmokéra, de levezetés sehol sincs, mert nincs rá sem ötlet, sem pedig bizonyíték, hogy így alakult volna. Magyarország egyes egyetemein (pl. ELTE) tanítanak az ún. pszeudogénekről. Erről azért fontos nekik beszélniük, mert úgy gondolják, hogy az emberi genom mintegy 95%-a teljesen hasznavehetetlen génszemét, amit pszeudogéneknek, tehát nem igazi géneknek neveztek el. Ezeket a géneket amolyan evolúciós maradványoknak tekintik, mivel felgyülemlettek az "évmilliók" során. Az alábbi képen található cikk legelső sora így szól: "Az emberi genomban, mintegy 20 ezer pszeudogénnyi szemét található". Azonban ez egy újabb evolúciós csalás. Nincsen egy elektronnyi szemét sem a DNS-ben, a pszeudogéneknek mindig fontos feladatuk volt! Elterelik a figyelmet az igazi génekről, mondjuk egy fertőzés alkalmával, hiszen egyes vírusok is képesek (lennének) mondjuk rákot okozni. Ha valami miatt a genom sérülhetne, akkor ezek a gének hajlamosak magukhoz vonzani a génkárosító anyagokat, mérgeket vagy pusztító enzimeket. A másik funkciója kicsit hasonlít a biztonsági mentéshez a számítógépen. A pszeudogének képesek lemásolni a védendő géneket, így sérülés esetén ugyanúgy, mint a védendő gének, be tudnak aktiválódni a pszeudogének is. Ha egy felnőtt ember pszeudogén készletét eltávolítanák, valószínűleg nagyon hamar megkapná az összes mutáció okozta betegségeket, amelyek hamar degenerációhoz és halálhoz vezetnének. Ez a kérdés másokat is foglalkoztatott, ezért Japán tudósok úgy gondolták, hogy utána járnak a pszeudogén legendájának. Mivel nincs szükség ezekre a génekre, fogtak egy egeret és még embrionális állapotában eltávolították belőle a "génkövületeiket". 8

9 Az eredmény rettenetes volt: torzulásos megbetegedések és röviddel a születés után: halál. Mindezt a japánok így publikálták: "Jeannie Lee, a geneticist at the Howard Hughes Medical Institute in Boston, suspects the pseudogene may function as a decoy to lure away destructive enzymes or regulatory proteins that would otherwise suppress the activity of the makorin1 gene." [8] Fordítása: a pszeudogének képesek lehetnek egyfajta hasonmásként funkcionálni és magukhoz vonzani a pusztító enzimeket. Mára tökéletesen bebizonyosodott, hogy a génállományunkban nincs szemét és minden úgy funkcionál évezredek óta, ahogyan arra szükség van. Olyan lehet, hogy nem ismerjük valaminek a funkcióját, de olyan nincs, hogy egy szervünknek nincs funkciója. Ez különösképp érvényes a genetikai egységekre! Mit tartunk manapság a mutációkról? A mutációk kérdésköre rendkívül sokrétű és erről nem is lenne elég csupán néhány sort írni, annyira összetett folyamat. A mutációkról könyvek százai jelentek meg, de még az sem ad elég bepillantást sem a folyamat tényleges történéseibe, sem pedig a kialakulásuk indikációiba. A mutációkból sokszor van sokféle, de mind egyezik abban, hogy a sejten vagy génen belül valamilyen behatás általi (pl. sugárzás) hirtelen változásról van szó. Egy mutáció bármikor, bármelyik sejtben akár random módon is kialakulhat, így alapvetően a mutációk hibák, nem pedig a fejlődéshez tartoznak. Mutációk okozzák a rákot is. A képen mutációk általi megbetegedések láthatóak. A kétfejűség még az élettel összeegyeztethető fajtái, illetve egy élettel összeegyeztethetetlen mutáció a jobboldalon, ahol egy magzat agyában egy láb nőtt ki. A mutációk tehát rendkívül ijesztőek is lehetnek, ennek ellenére mégis felfedeztek mintegy 400 olyan mutációt, amit hasznosan ki lehet használni. A mutációk 99,99%-a halált okoz, a maradék 0,01% 99,9%-ra nyomorékságot és csak innen jönnek azok a 9

10 mutációk, amelyek semlegesek, vagy esetleg hasznosak. Tehát a hasznos mutációk száma elenyészően kicsi a halálos mutációk számához képest. Az evolúció pontosan ezt a piciny számot célozta meg és azt állítja, hogy annyiszor fordultak elő hasznos mutációk, hogy a Föld mostanra benépesült 8,7 fajjal. Ez elsőre nagyon hihetetlennek tűnik, de valóban ezt állítják. Ehhez a számhoz feltételeznünk kellene a célirányos fejlődést, azonban az evolúció pontosan céltalanságot és véletlenszerűséget tanít, ezáltal teljesen körbe van bástyázva az elmélet azzal, hogy ez lehetetlennek tűnik, de megtörténhet. Ahogyan a többi evolúciós ténnyel, ezzel is akadnak nagyon súlyos problémák. Az első, hogy a hasznos mutációk kimerülnek abban, hogy például egy zsiráf nyaka hosszabb a társainál, amit tud arra használni, hogy több falevelet egyen, de a hosszúnyakúságot nem feltétlen fogja tovább örökíteni, ezért ez a tulajdonság a természetes szelekció szempontjából lényegtelen (ahogyan a többi hasznos mutáció is). A másik az, hogy a mai biológia azt tanítja, hogy különböző fajú egyedek nem alkothatnak egymással szaporodó közösséget, tehát nagyon leegyszerűsítve egy teknősbéka génjeit nem keresztezhetünk egy almafáéval, pedig ennek elvileg lehetségesnek kéne lennie, ha megvannak a felhalmozódott génmaradványok, és ha egyszer volt egy közös ős. Az egyik fajból való átalakulás szintén ellent mond az előbbi szabálynak, de már csak a józan logikának is, hiszen ha (például) egy dinoszaurusz akar madárrá alakulni, ahogyan az elmélet mondja, akkor előbb vagy utóbb egy olyan faj fog kialakulni, ami már nem dinoszaurusz, de még nem madár. Ez a dinoszaurusz már nem szaporodhat egy másik dinoszaurusszal és mivel madarak még nincsenek, ezért a madarakkal sem. Fontos tény továbbá, hogy a mutációk lassú változásokat okoznak, tehát egy mutáció nem egyenlő egy szerv megváltozásával. Tovább bonyolítja a helyzetet az, hogy a testünkben megkülönböztetünk testi (szomatikus), illetve ivarsejteket (amelyek a hím és petesejt). A szomatikus sejtekben beállt mutációt viszont nem lehet átörökíteni. Tehát még ha létezett is volna egy olyan tengeri lény, amely elkezdett lábakat növeszteni - mivel az már szomatikus mutációnak számít - az átöröklés ténye kizárt lett volna. Ahhoz, hogy a mai élővilág létrejöjjön, nagyon finoman kifejezve nagyon kevés idő állt a fejlődés rendelkezésére, így ez képtelenség, hogy valaha megvalósulhatott. Számos kérdés áll még sorban evolúciós magyarázatra várva. Például a baktériumok nem ivarosan szaporodnak, hanem osztódással. A kérdés, hogy a mutáció mely szakaszában történik meg az a változás, amely a kétivarúságért felelős? Hogyan keletkeztek az új információk, amely tovább építették a sejtek komplexitását? A mutációk ugyanis nem raknak új információt a génállományba, csupán összekeverik azt, vagy elvesznek belőle, más variáció nincs. Lehet azt mondani, hogy az összekevert információk új információk, de azt valahogyan be kell építeni az élőlény életébe, mert anélkül degenerációt vagy halált okoz. A mutációkhoz kapcsolódóan fontos beszélnünk 10

11 a tovább nem redukálható, komplex rendszerekről. Tovább nem redukálható komplex rendszereknek az olyan rendszereket nevezzük, amely rendszer bármely elemének elvétele a rendszer megállását, működésképtelenségét okozza. Az élőlényekben megtalálható, tovább nem redukálható komplex rendszerek keletkezésére semmi magyarázat nincs. Ilyen komplex rendszer például a képen látható, egy igen egyszerű élőlény, a baktérium mozgásszerve. Ezen szerv bármely elemének hiánya annak működésképtelenségét okozza. Ugyanilyen komplex rendszer a szem, fül, vese, az összes emberi szerv, illetve a 13 faktoros véralvadási rendszerünk, a haemoglobin molekula, az összes sejtszervecskénk és az immunrendszer. Ha az élőlények élettani rendszere tényleg lépcsőzetesen, egymásból alakult ki, ahogyan azt tanítják, akkor az előbb felsorolt rendszereknek nem szabadna ma létezniük, mert ezek egymásra épülve nem tudnának kialakulni, mert kizárólag csak egységben tudnak működni. 11

12 [1] [2] [3] [4] [5] Kérdések a kezdethez, 124. oldal [6] [7] rokkants%c3%a1gi_kieg%c3%a9sz%c3%adt%c5%91_felt%c3%a9tel/ergo_ef- 070_Baleseti_rokkants%C3%A1g_75_kieg_ pdf 12